Fatinės kalbos funkcijos formos, semantika ir vaidmuo komunikacijos procese

SOCIALINĖS LINGVISTIKOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XIX (1979) Liudvika DRAZDAUSKIENĖ A FATIKUS NYELVI FUNKCIÓ FORMÁI, SZEMANTIKÁJA ÉS SZEREPE A KOMMUNIKÁCIÓ FOLYAMATÁBAN A nyelvi funkciók a nyelvi kommunikáció általános fogalmát jelentik, amely önálló leírási tárgy is lehetett, és volt is [Laguna G. A., 1927, Mounin G., 1967 és mások]. A nyelvi funkciókat azonban a leíró munkákban leggyakrabban azért vezetik be, hogy részletesebb képet adjanak a nyelvhasználatról [Sapir E., 1969, Bühler K., 1934, Gardiner A. H., 1951, Henle P., 1958, Pollock Th. C., 1955, Hayakawa S. I.,1964, Herzler J. O., 1965, Boulton M., 1968, és mások], vagy más tudományágak, például a stilisztika elméletének megalapozására [Jakobson R., 1966, Виноградов В. В., 1963, 130—132, Ахманова О. С. и др., 1966, 161—183, Akhmanova O., 1970, 28—34; 1972, 78—85, részben Halliday M. A. K., 1973, 7—8, 103—104, Turner G. W., 1973, 203—226 és mások]. A nyelvi funkció fogalma a szociolingvisztikai kutatás egyik legfontosabb kategóriája. Más szóval a nyelvi funkció önmagában csak a szociolingvisztikai vizsgálat során nyilvánul meg, nem pedig a nyelv absztrakt leírásának elméletében. Az angol szociolingvisztikában [Firth J.R., 1957, Quirk R., 1968, Halliday M. A. K., 1973] a nyelvi funkciót a nyelv segítségével elérhető célként értelmezik. M. Halliday által összeállított, a nyelv társadalmi használatának általánosított sémájában (1. táblázat) a nyelvi funkciók a tények középső általánosítási szintjébe vannak beépítve Table 1 From Halliday M.A.K. EXPLORATIONS IN THE FUNCTIONS OF LANGUAGE. London, 1973, p. 101. 75 az általánosítás szintjén. Azoknak a szerzőknek a munkáiban, akik a deskriptív nyelvészet nyelv és beszéd kettősségéről szóló tételeire támaszkodnak, további kategóriákat vezetnek be [Ахманова Г. И., Гюббенет И. В. и др., 1971], a nyelvi funkció fogalmát pedig, bár külön is pontosítják [Ахманова О. С. и др., 1966], nem lehet nélkülözni. Az előbbiek munkáiban csak egyetlen terminust használnak, nevezetesen a nyelvi funkciót (a function of language), míg a nyelv és beszéd fogalmának megkülönböztetésekor (language and speech) a szociolingvisztikának a beszéd, nem pedig a nyelv funkcióiról kell beszélnie (функции речи, а не языка). Az angol szociolingvisztika kiindulópontja nem F. de Saussure nyelv és beszéd közötti kettőssége, hanem a nyelv többszintű, természetes működésének fogalma. M. Halliday megfogalmazásában például a nyelv nem oszlik elvont és aktív nyelvre. A nyelv a jelentéspotenciál megválasztásának lehetősége, amelyet a kulturális-nyelvi kifejezés korlátoz. Ezt a választást másként a „Mit tudok kifejezni” (What I can mean) és a „Mit tudok mondani” (What I can say) közötti viszonyként is leírják. E posztulátum elfogadásával megszűnnek a terminológiai pontatlanságok, és a szociolingvisztikai kategóriák nem szorulnak további magyarázatra. A különböző szerzők munkáiban eltérően értelmezik a nyelvi funkció fogalmának tartalmát. A funkciók száma is változó. E. Sapir és B. Strang például a nyelvi funkciót kommunikációs indítékként értelmezi, és három funkciót különböztet meg (communication f., thought sustaining f., socializing f.). M. Boulton (1968) és J. F. Volvorkas [J. F. Wallwork, 1969] a nyelvi funkciót kontextus által irányított nyelvi tevékenységként értelmezi, M. Boulton azonban ötöt (emotive f., ceremonial f., magic f., ritual f., religious f.), J. F. Volvorkas pedig nyolc nyelvi funkciót különít el (language used for phatic communication, ceremonial purposes, language as an instrument of action, language used to keep the records, to convey ideas and information, to influence people, to enable self-improvement, to embody and enable thought). Table 2 Egyetlen nyelvi funkció vizsgálata M. Halliday következetes sémája vagy a szociológusok elszigetelt rendszerei alapján kissé mesterségesnek és mechanikusnak tűnhet, de lehetséges. Egyetlen funkció vizsgálatát célszerű R. Jakobson nyelvifunkció-rendszerére alapozni, mert ebben a nyelvi funkció a beszédaktus különböző aspektusainak különféle nyelvi eszközökkel történő megvalósítása, a funkciókat pedig szoros kölcsönhatásukban értelmezik úgy, hogy egy adott helyzetben az egyik dominál (2. táblázat). A fatikus funkció maximális elkülönítése azért lehetséges, mert ennek a funkciónak igen meghatározott helye van a kommunikáció folyamatában: a fatikus funkció a beszédaktus elején és végén dominál. 76 A fatikus funkcióban a nyelv társas, en rapport nyelv: az ember csak azért beszél, hogy ne hallgasson. (Úgy tűnik, az utóbbi időben végleg megszilárdult a terminus — a fatikus funkció kalkja, „фатическая функция”, amely B. Malinowski által javasolt ”phatic” terminusból ered [Malinowski B., 1936]. A контактоустанавливающая функция terminus [Ахманова О. С., 1966] nem teljesen pontos, mert a fatikus funkció nem csupán a beszélgetőpartnerrel való kapcsolatfelvételt jelenti. A fatikus funkció legtágabb értelemben a verbális vagy írott nyelvi aktus során a nyelvi-társas kapcsolat létrehozásában, fenntartásában és megszakításában nyilvánul meg.) A fatikus funkció formái igen változatosak, a tiszta formáktól a teljesen integráltakig terjednek. E funkció legelemibb kifejeződése a köszönés, a búcsúzás és más udvariassági formulák, legkifinomultabb formája pedig a társalgási csevegés, vagyis a tartalmatlan beszéd (K. Stoškus terminusa, 1969), amelyet az angol ”small talk” néven széles körben ismernek. Hierarchikus csoportosításban a fatikus funkció megnyilvánulásának több formája különíthető el: 1) tagolatlan, szüneteket kitöltő hangok és szavak, zajok; 2) köszönések, búcsúzások és más udvariassági formulák; 3) tartalmatlan beszéd (small talk); 4) bevezetők, előszavak, elismerések-köszönetnyilvánítások (acknowledgements), tartalomjegyzékek, záró részek; 5) összegző fordulatok összefüggő, folyamatos szövegben; 6) címek, alcímek, fejezetek; 7) a bekezdések technikai elkülönítése a folyamatos szövegben stb. 1) Az artikulálatlan, szünetkitöltő hangok (er, uhm, ahm, umps; ė-ė, hm stb.) közül csak egy, a khm/h-khm alkalmas kapcsolatfelvételre, hatékony, érthető, és nem függ a kultúrától, a nyelvtől vagy a helytől. Ez a hang olyan érzékeny reakciót vált ki, különösen a kiszolgáló személyzetből, hogy még egy öntudatlan, természetes torokköszörülés is felhívja a figyelmet, mintha a türelmetlenség jele volna. Az összes többi artikulálatlan, szünetkitöltő hang gyakorlatilag nem működik önálló kapcsolatfelvételi eszközként. Tágabb fatikus beszédhelyzetekben igen gyakoriak, és hatékonyabbak a kapcsolat fenntartásában: 1) Um, you will remember, we’re going to take — er — a new bit today; 2) Now, the meaning, I think, is — er — on the whole clear; 3) Na, kažin kaip, ar bus pavasaris? — Hm, ką čia gali žinoti. Az angol nyelv legjellemzőbb szünetkitöltő hangja az er, a litvánban pedig a hm-m, esetenként pedig a ė-ė. A kapcsolatot fenntartó és a szüneteket kitöltő szavak közül széles körben ismert az angol well, amely — ahogyan R. Jakobson D. Parker szövegén keresztül szemlélteti — az egész helyzet zavarát és feszültségét fejezheti ki. A szakszerűtlenül használt well a regionális nyelvváltozat egyik jellegzetessége lehet. Például egyes amerikai nyelvészek szerint a Szovjetunióban használt angol nyelv — amely egyébként igen magas színvonalú — a well és a just túl gyakori használatával tűnik ki. A litvánban nincs ilyen elterjedt, hasonló szünetkitöltő szó. Az e típusba tartozó más szavak (you know, you see, I suppose, I believe, I think, I mean; sakau, vadinasi, žinai, matyt, (aš) manau stb.) hatékonyak, és nemcsak a kapcsolatfelvételt és -fenntartást szolgálják, hanem a barátságos hangnem és a bizalmasság jelei is. A kapcsolat fenntartására és a szünetek kitöltésére, különösen az angolban, igen gyakran közbeszúrt indulatszók a oh, ah, valamint kötőszók, például az and, but stb. Megfigyelték, hogy az angolul beszélőknek meglehetősen széles a szünetkitöltő hangok és szavak szabványos készlete, míg a litván nyelvben — az egyéni töltelékszavakat nem számítva — jóval kevesebb van belőlük. Általában a szünetkitöltő hangok és szavak gyakorisága az egyéni és a nemzeti karaktertől függ. 2. Üdvözlések, búcsúzások és egyéb udvariassági formulák, például: Hello! Hi! Labas! Sveikas! Good morning. Labas rytas. Good afternoon. Laba diena. Good evening. Labas (geras) vakaras. 77 Good night. Labanakt. Hogy van? Nagyon örülök. Üdvözlöm! Excuse me. Atsiprašau. Nagyon sajnálom. Bocsásson meg, elnézést. Thank you. Ačiū. Dėkoju. Nagyon köszönöm stb., a nyelvben nem névleges jelentésük szerint, hanem a kapcsolatfelvétel és az emberiesség kifejezőeszközeiként működnek. Valójában e formulák egyikét sem értelmezzük úgy, mint a jó időjárásról vagy valakinek a fizikai állapotáról szóló hírt. Azt jelzik, hogy a beszélő ismeri az illetőt, barátságos érzülettel viseltetik iránta, és ugyanahhoz a közösséghez tartozik. A köszönések-búcsúzások jelentésének és funkcionális jelentőségének elhalványulását példázza a törölközőkre hímzett „Labas rytas”, valamint az Egyesült Államokban használt Have a good day,, amelyet néhol a kijárat melletti falra ragasztanak. Érdekes, hogy az urbanizáció elmosta az udvariassági formulák jelentését, és az utcán idegeneknek pusztán barátságosságunk kifejezéseként köszönni rendellenesnek és gyakorlatilag lehetetlennek számít. A búcsúzás azonban a rövid kapcsolatteremtés egyik legjobb eszköze, és a gyors urbanizáció körülményei között igen formális. Az Egyesült Államokban például az udvariassági formulákat energikusan, tömören, felületes intonációval ejtik ki (pl. Excuse me), és a helyzettől függően akár hanyag rövidítéseket is használnak (pl. [kkju] a Thank you helyett). A falusiak körében a köszönések és búcsúzások sokkal jelentőségteljesebbek és gyakoribbak. Még napjainkban is előfordul, hogy egy litván falusi ember nagyon barátságtalannak érzi magát, ha nem köszön egy véletlenül arra járó idegennek. Az emberi kapcsolat ilyen kifejezése például az Egyesült Államok nagyvárosainak zárt közösségeire is jellemző. Az angol nyelvben a köszönések — az egyetemes, bizalmas Hello! és Hi! kivételével —, a litvánban pedig a „Labas” egyértelműen a napszak szerint oszlanak meg. Csak az angol nyelvben maradt fenn az a sajátos szokás, hogy a köszönés formulájával búcsúznak, a hanglejtés megváltoztatásával. Például a Good morning! ereszkedő hanglejtéssel kimondva azt jelenti: „Jó reggelt”, emelkedő hanglejtéssel pedig azt: „Viszontlátásra”. Mind az angol, mind a litván nyelvben a köszönések és az elköszönések egyértelműen a helyzetek formalitása szerint oszlanak meg. Hétköznapi, bizalmas helyzetekben, a beszélők életkorától függetlenül, messze a leggyakoribb a Hello! (ennek litván megfelelője a „Labas”). Formálisabb helyzetekben, életkori vagy rangbeli különbség esetén, a leggyakoribbak a Good morning! („Labas rytas!”), a Good evening! („Labas vakaras!”) és így tovább. A litván „Laba diena” viszonylag semleges; hiányzik belőle az állandó formalitásbeli konnotáció, amely az angol Good afternoon! sajátja; ezt kizárólag magas rangú emberekkel (nagykövetekkel, katonatisztekkel, vezetőkkel, idős professzorokkal stb.) való formális helyzetekben használják. Az angolhoz viszonyítva a litvánból hiányzik még egy, ma már csak az első találkozáskor használt, szintén nagyon formális köszönés, a How do you do!, amelynek nagyjából a nagyon formális hangsúllyal mondott litván „Labai malonu” felel meg; ez utóbbi a litvánban sokkal elterjedtebb, és a jelentés különféle árnyalatait fejezi ki. A szokásos elköszönések mindkét nyelvben hasonlóak, semlegesek vagy bizalmasak: Good bye! és „Viso gero!”; Bye, See you! és „Iki pasimatymo”; Bye, bye!, Cheerio! és „Viso!”, „Su!”, valamint a sajátos, bizalmas Tatty bye!, Toodle-oo! és litván megfelelőik, az „Atia!” és a „Bai!”. Az angolban a legformálisabb elköszönés egy köszönési formula (például Good morning!), emelkedő hanglejtéssel mondva; ennek litván megfelelője lehet a „Likite sveiki!”. Az angol nyelvben a bocsánatkérés és a sajnálkozás formulái jóval nyomatékosabbak, mint a litvánban. Hasonlítsuk össze: Sorry!, I’m so sorry! I’m so very sorry indeed!, I do apologize! Forgive me! és „Atsiprašau!”, „Labai atsiprašau!”, „Atleiskite!”, „Dovanokite”. 78 Érdekes, hogy az angolban nincs a litván „Prašom”-nak megfelelő kifejezés, amelyet valaminek az átadásakor mondanak; a köszönetre adott válaszok viszont az angolban igen változatosak és meglehetősen udvariasak. Például: Not at all, It was nothing, Forget it, You're welcome, Glad to help, My pleasure, It was no trouble (No trouble), I'm only too glad to help, Think nothing of it, That's (It's) all right, valamint az amerikai That's O. K., a litván „Prašom” és „Nėr(a) už ką” kifejezésekkel összevetve. Már az angol és a litván udvariassági formulák áttekintése is azt mutatja, hogy az angolul beszélők nyilvánvalóan nem fukarkodnak a nyelvi eszközökkel, ha jó érzéseket akarnak kifejezni vagy kelteni. 3. Társalgási csevegés (small talk), amely a mindennapi helyzetekben legalább egy How are you? kérdés formájában jelenik meg (lehetséges és gyakori változatai: How's life?, How was it? – a leggyakoribb válasz: Fine! And you?), amely az angolban akár a köszönést is helyettesítheti; a litván „Kaip gyveni?”-hez viszonyítva (lehetséges és gyakori változatai: „Kaip laikaisi(?), „Kaip sekasi?”, a žemaitiai „Kaip yr?” – a leggyakoribb válasz: „Gerai”, „Nieko!” („Gerai yr”) ez mindkét nyelvben teljesen hasonló, csakúgy, mint az időjárásról, az egészségről, az ismerősökről és más hasonló témákról folytatott rövid beszélgetések, mielőtt a tárgyszerűbb társalgás elkezdődik, vagy véletlen találkozáskor. Például: “Good evening, Mrs Halifax“. “Evening, Bert. It’s very cold out“. “It’s very cold in“. „Labas!“ „Sveikas!“ „Tai oras… Nei žiema, nei vasara“. „Ir sninga, ir lyja. Iš vasaros irgi nieko negali tikėtis, kai žiema tokia“. „Helló! Hogy vagy mostanában? Ezer éve nem láttalak!” „Azt hiszem, jól vagyok.” „Szia, Ingrid! Jobban vagy?” „Igen, köszönöm. Hétfőn megyek vissza dolgozni.” „Jó sokáig tartott, nem igaz?” „Akadtak bonyodalmak…” „Csúnya idő. Nyirkos.” „Ilyen időben nem lehet nem megbetegedni. Ha hideg lenne, úgy öt fok körül, egészen más lenne.” „Jó estét. Ön bizonyára Danguolė, ha még emlékszik rám.” „Á, jó estét. Dehogynem, persze, emlékszem. Nos, mit mesél?” Hogy van?” „Köszönöm, jól.” „Egészségére nem panaszkodhat? Hogy van a kisgyermeke?” „Köszönöm, jól.” „Egészséges?” „Egészséges, jól van.” „És Martin hogy volt?” „Nagyszerűen. Kedves fickó, nem igaz? Elvitt egy-két jó helyre. Szeretettel üdvözöl.” „Nem gondol arra, hogy visszajöjjön?” „Aligha.” „Kedves volt hozzám, Martin.” „Szia!” „Szia! Hogy vagy?” „Jól. Öö – nagyon jó könyv ez, amit nekem adtál.” „Örülök, hogy tetszik.” „Nagyon jó, valóban.” „Szia, nagyi.” „Szia, szia.” 79 „Ismerkedjenek meg…” „Hiszen már találkoztunk.” „Ó, igaz, az esküvőnkön találkoztak.” „Hamarosan itt a tavasz…” „Igen, alig látni már havat…” „De hát nem is volt. Idén a gyerekek még szánkózni sem tudtak…” A litván nyelvben valamivel ritkábbak a nagyon formális, kifinomult semmitmondó beszélgetések, ahogyan ritkábbak az előfordulási helyzeteik is; ennek oka az angol társadalométól eltérő nevelési és kulturális történet. Csupán az az érdekes, hogy a művelt angolok és litvánok körében az angol és a litván semmitmondó beszélgetés nagyon sablonos. A kevésbé művelt emberek között, különösen a litvánok körében, a semmitmondó beszélgetés őszintébb és eredetibb. Ritka, de igen szemléletes példa erre a „Még egy elfelejtett kis szó” fordulat a szabványos „U. i.” helyett egy litván levélben. 4. A tiszta fatikus nyelvi formák különösen a beszélt nyelvre jellemzőek, míg az integráltak és némely tiszta forma az írott nyelvre. Az írott nyelvben a fatikus funkció kevésbé tömör, mint a beszélt nyelvben, és formálisan minden bevezetőt, bevezetést, lezárást, különösen pedig az elismeréseket-köszönetnyilvánításokat (acknowledgements) a fatikus funkció kifejezési formájának nevezhetünk. Tipikusak a levelek nyitó- és záróformulái. Például: 1) Nagyon szépen köszönöm legutóbbi leveledet... Minden jót kívánok neked, mindenben. Üdvözlettel, Ila. 2) Kedves Ellyn, nagyon kedves volt tőled, hogy gondoltál rám. Hónapokba telt, mire válaszoltam legutóbbi leveledre... Minden jót kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel, Lorian. 3) Kedves Louise, először is kérlek, fogadd elnézésemet, amiért nem válaszoltam hamarabb arra a kedves levélre és azokra a figyelmes ajándékokra, amelyeket karácsonykor küldtél... Nagyon boldog új évet kívánok! Szeretettel, Ellyn Waldman. 4) Rūta, sietve írok Neked, hogy apuka még ma feladhassa a levelet... Csókollak, Anya. 5) Kedves gyerekek, köszönjük a levelet, amelyet megkaptunk. Nálunk semmi újság... Várjuk, hogy mikor tudsz eljönni. Adj hírt magadról. Mind a négyőtöket csókoljuk. Szüleitek. A levelek fatikus funkciójú szövegei megerősítik, hogy a litván nyelvben valamivel kevésbé kifejeződik az érzelem, amelynek hiányát az udvariassági formulákban is megfigyeltük (78. o.). Az angolban gyakorlatilag nem fordul elő megszólítás „Dear” nélkül, míg a litvánban a kedveskedő szavak a megszólításban csak a bizalmas és a közeli hozzátartozóknak írt levelekre jellemzőek. A grafikai hagyomány eredménye, hogy az angolban az „I” nagybetűvel, a „you” pedig kisbetűvel írandó. Ez azonban furcsa ellentétben áll a litván kulturális hagyománnyal, amelyben az „aš” kisbetűvel, a „Jūs” pedig nagybetűvel írandó. Az angol társadalomban a levelek fatikus funkciójának kifejezése annyira szabványosított, hogy számos levélírási kézikönyv (például Alexander L. G., 1975; Gordon Humphreys, 1955 és mások) kész megszólításokat közöl különböző intézmények vezetőihez és különböző rangú személyekhez, különféle alkalmakra való levélkezdő és -záró formulákat, teljes levélmintákat és egyéb részleteket. A fatikus funkció kifejezése hagyományosan még az angol kultúrájú országokban kiadott könyvekben is meghonosodott. Az angol nyelvű kiadványokban a címlap után mindig elismerések-köszönetnyilvánítások következnek, amelyek a konvencionális semmitmondó beszélgetés leginkább szabványosított változatai közé tartoznak. Például: Szeretném kifejezni hálámat az e kötetben szereplő tanulmányok szerzőinek. Külön köszönetet szeretnék mondani Anthony Cohennek és Sieb Nootebomnak, akik arra ösztönöztek, hogy szerkesszem meg ezt a gyűjteményt. Hálásan elismerem azoknak a kiadóknak a segítségét is, amelyek engedélyt adtak a tanulmányok újbóli közlésére, köztük a New American Librarynek, a Yale Scientific Magazine-nak, a British Journal of Disorders of Communicationnek,... valamint a Mouton and Co.-nak. Bár a Bevezetésben és a Függelékben szereplő hibák többségét én magam vettem észre, hálás vagyok Peter Ladefogednek és Ilsa Lehiste-nek, akik nyelvészeti|fonetikai hallásukat latba vetve sok hibára felhívták a figyelmemet. 80 Ezenfelül szeretném legmélyebb hálámat kifejezni Peter Ladefogednek, aki továbbra is tanítóm és minden munkámban inspirációm. Természetesen mindazoknak is hálával tartozom, akik akaratlanul is adatokat szolgáltattak ehhez a könyvhöz. Közéjük tartozik a UCLA Nyelvészeti Tanszékének számos hallgatója és oktatója, valamint más személyes barátaim. Kétségtelenül fel fogják ismerni saját hozzájárulásukat. Amellett, hogy adatforrásként szolgáltak, számos hasznos megjegyzésük, javaslatuk és bírálatuk segített gondolataim tisztázásában. Türelmük és intellektuális őszinteségük bizonyítéka, hogy nem menekülnek el, amikor meglátják, hogy „kis fekete könyvemmel” közeledem feléjük. Külön meg kell említeni azt az időt és erőfeszítést, amelyet Donald MacKay, a UCLA Pszichológiai Tanszékének munkatársa fordított a témáról folytatott számos beszélgetésünkre. Renee Wellin gépelését is hálásan köszönöm. Az itt ismertetett munkát részben a UCLA belső kutatási alapjai, részben pedig a National Science Foundation, a National Institutes of Health és az Office of Naval Research támogatásai finanszírozták. Végül szeretnék köszönetet mondani férjemnek, Jacknek a bátorításáért és azért, hogy képes elnézni vagy megbocsátani állandó „hibáimat” (V. Fromkin. Speech Errors as Linguistic Evidence). Ez a példa nem a könyvekben található köszönetnyilvánítások legtipikusabb esete, mivel eredeti, humoros-érzelmi kitérőket tartalmaz. Nyelvezete azonban erősen sablonos. Az ilyen és hasonló köszönetnyilvánítások könyvről könyvre ismétlődnek, és semmit sem igazolnak, legfeljebb a társadalmi és szerzői jogi konvenciókat. Sem a litván, sem az orosz kiadványokban nincsenek hasonló köszönetnyilvánítások-elismervények. A köszönetnyilvánítás-elismervény és a rövid előszó után az angol nyelvű kiadványokban következik a könyv tartalomjegyzéke, a könyv legtömörebb információkat közlő része, amely a fatikus funkciót is integrálja, hiszen a tartalomjegyzék ajánlóként szolgál, amely alapján a könyveket a könyvesboltokban, gyakran pedig a könyvtárban is kiválasztják. A tartalomjegyzék könyv elején való elhelyezése tehát funkcionálisan indokolt. Furcsa, funkcionálisan nem indokolható hagyomány a tartalomjegyzéket a könyv végére nyomtatni. A könyvek végén nyomtatott tárgymutatók és névmutatók kizárólag kommunikációs funkciót töltenek be. A mutatók kommunikációs szerepe olyan fontos, hogy nélkülük a szakirodalmat nagyon nehéz, gyakorlatilag pedig lehetetlen olvasni. A fatikus funkció a szépirodalmi művekbe is beépül, ám ebben az esetben a fatika önállóan működik a legteljesebben, a bevezetők (és olykor a befejezések) szövege pedig számos képet, gyakran pedig a szerző egész művet átfogó, kiforrott gondolatát sűríti magába. Így például a fatikus funkció Antanas Biliūnas „Tėviškė” című elbeszélésének bevezető bekezdésében jelenik meg: Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy a világ melyik részén süt a legderűsebben a nap, nyílnak a legszebb virágok, énekelnek a madarak, susognak a fák, süvít a szél, azt felelném: a szülőföldön. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy a föld melyik szegletében a legszebb a tavasz, a legnyugodtabb a nyár, a legszínesebb az ősz, a leghófehérebb és legpuhább a téli hó, ugyancsak azt felelném: a szülőföldön. Ha valaki megkérdezné tőlem, melyik helyhez fűzik az embert legszebb és legjobb emlékei, ismét azt felelném: a szülőföldhöz, azokhoz a helyekhez, ahol születtünk és felnőttünk, ahonnan életünk útja elindult. Bárhol is legyen, bárhol is éljen, bármerre is járjon az ember, mindenütt utoléri a szülőföld utáni vágy gyors szárnyú madara, amely gyermekkorának kiáltásával hasít a szívébe, és legalább gondolatban visszaviszi arra a földdarabra, amelynek porát a hosszú bolyongás után a legszentebb kincsként, kiszáradt ajkukkal még a legkeményebb szívű emberek is meghajolva érintik meg. Az elbeszélés további teljes szövege csupán a szülőföld iránti szeretet szépen elbeszélt megnyilvánulásainak egyik példája. Az elbeszélés gondolata lírai bevezetőjében rejlik, amellyel az író finoman teremt kapcsolatot az érzékeny olvasóval. A felszínes benyomásokat kereső olvasó számára az ilyen kapcsolatfelvétel túlságosan fárasztó. 6. Užs. Nr. 1554 81 Mindazok az írók, akik szerették a bonyolult bevezetéseket (a rafinált bevezetések nem jellemzőek a modern irodalomra), amelyek építészeti (V. Hugo), természeti (Th. Hardy, O. Wilde, V. Krėvė, A. Vienuolis és mások), korszakot (Č. Dikensas) vagy környezetet leíró részeket tartalmaznak, harmonikusan hangolták össze a fatikus funkciót az esztétikaival, és még mielőtt elkezdték volna a cselekményt vagy a történetet, tudatták az olvasóval, milyen bonyolult élet- és érzelmi viszontagságok között mutatják majd be szépségeszményüket. 5. A fatikus funkciót (a kapcsolat fenntartását) az összefüggő, folyamatos szövegben összegző mondatok töltik be, amelyek rövidek, és többnyire csak összefoglalják az addig közölt információkat. Például: Összefoglalva: óvatosnak kell lennünk a formulákkal kapcsolatban. Ugyanakkor továbbra is kutatnunk kell az olvashatóság minden aspektusát, hogy tanuljunk róla valamit, nem pedig azért, hogy használható formulát alkossunk (J. Dawkins. Syntax and Readability. Newark, 1975, 44). A rövid összegző mondatok sokat segítenek az előadás és a szakirodalom olvasása közben a kapcsolat fenntartásában. Hiszen ha az információterhelés szünet nélkül növekszik, fizikailag szükségessé válik a szünet mint a kapcsolat fenntartásának eszköze, amely lehetővé teszi a szellemi tevékenység folytatását. A rövid összegző mondatok segítenek felfrissíteni a figyelmet és megerősítik a kapcsolatot. 6. A sablonos kezdő- és zárófordulatokat nem számítva érdekes megfigyelni, hogy a címek, a fejlécek és a fejezetekre tagolás miként válnak a fatikus funkció kifejeződésévé. A gyakorlati stilisztikai kézikönyvekből tudjuk, hogy a fejléceknek és címeknek tartalmukkal és tipográfiai kifinomultságukkal kell magukhoz csalogatniuk az olvasót. Úgy tűnik, a fejezetekre tagolás és a szöveg megszakítása szintén magában foglalja a fatikus funkciót. Íme például M. Drabble kortárs angol írónő egyik utolsó regénye, a “The Realms of Gold”, amely nincs fejezetekre osztva, a szerző azonban időről időre, az irodalmi kontextushoz nem kapcsolódó megjegyzésekkel szakítja meg az izgalmas elbeszélést; ezek mintegy fejezetekre tagolják a szöveget, mivel a valóság relevanciájával megtörik az érzelmi benyomás áramlását. Például: Janet Bird született Ollerenshaw a babakocsiját tolta végig a Tockley High Streeten. Az a tény, hogy ezt tette — ahogy mintegy 23 oldallal korábban is —, nem jelenti azt, hogy az utolsó rövid találkozás óta nem telt el idő. Azt sem jelenti, hogy az elbeszélő önkényes jelentőségi sorrendet kívánna rákényszeríteni az eseményekre. Egyszerűen arról van szó, hogy Janet Bird rengeteg időt töltött azzal, hogy fel-alá tologatta a babakocsit a Tockley High Streeten. Nemigen volt választása. Alig akadt más dolga. Talán felvehettük volna őt az egyhangú, ismétlődő napi teendői közül egyik vagy másik közben is, de legalább hadd mozogjon egy kicsit. Hiszen nemigen jut neki (M. Drabble. The Realms of Gold. N. Y., 1976, p. 121—122). David Ollerenshaw a kráterbe dobta a cigarettacsikket. A vulkán befogadta, és megfeketedett tüdejéből szelíden füstöt eregetett, akár egy fáradt, öreg próféta. Képzeljük el őt, David Ollerenshaw-t, amint ott áll, az egyetlen szakálltalan geológust az egész szakmában: szőke hajú, hosszú nyakú, rövidlátó, meghatározhatatlanul angol, meghatározhatatlanul különös, olyan ember különösségével, aki sok időt tölt egyedül, embertelen dolgokról gondolkodva. Figyeljük, amint botladozni kezd a piroklasztikus törmelék halmai között, kis alakja a kis vulkán előtt, vissza az új autójához. Holnap hajóra száll Afrika felé. És ott hagyhatjuk őt, az indulás előestéjén, majd hazatérhetünk Frances Wingate-hez; ő sokkal ismerősebb alak, minden tekintetben könnyebben áttekinthető (p. 180—181). Az írónő regényének szövegéből ítélve a folyamatos elbeszélés vizuális-grafikai vagy nyelvi tagolása szükséges ahhoz, hogy fizikailag lehetővé váljon az íróval való kommunikáció. 7. A két előzőhöz (az összegző mondatokhoz, a címekhez és a fejezetekre tagoláshoz) hasonlóan a fatikus funkció kifejeződésének esete a szöveg bekezdésekre tagolása is. Noha a fogalmazási kézikönyvek szerint a bekezdés a gondolat vagy a téma kibontásának egy-egy lépcsőfokát jelöli, a bekezdések tipográfiai elkülönítése a fatikus funkciót is magában foglalja. A bekezdések első mondata rendszerint rövid. Az első mondat rövidsége pedig 82 a szöveg grafikai tördelése felkelti a figyelmet, és megerősíti a szöveggel való kapcsolatot. Például: Ez tehát a stílus. Irodalmi megnyilvánulásának technikai értelmében nem az a képesség, hogy könnyedén, kecsesen és pontosan megszólaltassuk az emberi gondolatok vagy érzelmek teljes skálájának bármely hangját. Lényegét tekintve azonban a jó modorhoz hasonlít. Abból fakad, hogy igyekszünk megérteni másokat, rájuk gondolni önmagunk helyett — vagyis szívvel éppúgy gondolkodni, mint ésszel. Inkább ad, mint kap; nem törődik nemesen a köszönettel vagy a tapssal, mert nem ezek táplálják, hanem inkább a legjobbak iránti belső hűség tartja fenn és frissíti fel újra meg újra (Sir Arthur Quiller-Couch. On the Art of Writing. Cambridge, 1938, 14). Bár a fatikus funkciót a klasszikus meghatározások általában olyan nyelvi tevékenységként írják le, amelynek célja csupán a társalgás, nem pedig az információátadás, a valóságban még a leginkább fatikus társalgási fordulatok információtartalmát is nagyon nehéz megállapítani. Hiszen még a bókoknak, illetve az időjárásról vagy az egészségről szóló válaszoknak is van — ha csekély mértékű is — információs relevanciájuk. Helyesebb volna azt állítani, hogy a fatikus funkcióban a nyelvnek nincs gyakorlati célirányossága, ezért nem nyer információs értéket. Ugyanakkor azt a tényt sem lehet tagadni, hogy a nyelv szemantikája a fatikus funkcióban a lehető leginkább elsimul, mivel a sablonos kérdésre adott válaszban az eredeti vagy tartalmas mondanivalóra irányuló akár csekély erőfeszítés is gyakran zavarba hozza a beszélgetőpartnert (különösen az angolt). A fatikus funkció témáinak változatossága némiképp ellentmond ennek az állításnak. A kapcsolat fenntartása során szó eshet az időjárásról, az egészségről, ismerősökről, a környezetről, utazásokról, ruhákról, könyvekről, színdarabokról stb. A legújabb kutatások kimutatták, hogy az egészségről szóló beszélgetések valamivel népszerűbbek, vagy legalábbis nem kevésbé népszerűek az időjárásról folytatott társalgásnál, amelyet sokáig a legjellemzőbb angol társalgási témának tartottak. A fatikus funkció természetes szerepe a kommunikáció folyamatában vitathatatlan. Ez a funkció még azokban a társadalmakban is fennmaradt, amelyek tudatosan nem ösztönözték. Csupán a nyelvi kontaktus kommunikációs folyamatban való tökéletesítéséről, valamint a fatikus funkció mint a társadalom és az egyén kultúráját kifejező formáról beszélhetünk. Hiszen ha a csendes-óceáni szigetek őslakóiról B. Malinowski azt írta, hogy a csoportban, a tűz mellett dúdolással és mormogással mutatják meg: a közösséghez tartoznak, és át akarják élni az összetartozást, akkor a modern társadalom sok esetben az emberi érintkezés nyelvi kifejezési formáját fizikaira cserélte. A körülöttünk lévők figyelmét gyakran nem beszéddel, hanem mozdulattal keltjük fel. Malinowski szellemesen azt állította, hogy a társaságban hallgató emberről azt gondolják, követ tart a kezében. Vajon veszteség nélkül helyettesíthető-e tehát a nyelvi tevékenység fizikával vagy hallgatással, és mit jelentene ez? A kapcsolatfelvétel és -fenntartás nyelvi technikájának tökéletes elsajátítása, a fatikus funkció megnyilvánulásaként, fokozza a beszéd meggyőző erejét és a szónoki sikert, az emberség és a kommunikációs képesség jele, az ember pedig természeténél fogva hajlik a kommunikációra. A fatikus funkció kifejezésmódjának tudatos fejlesztése tehát csak emelheti mind az egyén, mind a társadalom kultúrájának színvonalát. A fatikus funkciónak mint nyelvészeti kategóriának nagyon világos megkülönböztető jegyei vannak. A nyelv a fatikus funkcióban a lehető leginkább sablonos. Erre a nyelvre jellemzők a szubjektív minősítést hordozó, kötetlen szókapcsolatok, az egyszerű, kizárólag lineáris mondatszerkesztés (egyáltalán nincsenek magyarázó oksági viszonyokat kifejező összetett alárendelő mondatok), a határozottságot jelentősen enyhítő és a közvetlenséget fokozó számos közbevetett szó, a szüneteket kitöltő hangok gyakori használata, valamint a túlzottan emfatikus intonáció. A fatikus funkció vizsgálata elméleti általánosításokhoz szolgáltat anyagot. A nyelv fatikus funkcióban való használata a nyelvi folyamat mechanikusságáról tanúskodik, és érdekes hipotézis megfogalmazását teszi lehetővé arról, milyen szerepet játszik a nyelvben a nyelvi tapasztalat felhalmozódása és mechanikus felidézése, szemben a folyamatos generálással. 6* 83 Literatūra Alexander L. G. Essay and Letter Writing. London, 1975. Akhmanova O. S. The Principles and Methods of Linguostylistics. M., 1970. Akhmanova O. S. Linguostylistics: Theory and Method. M., 1972. Boulton M. The Anatomy of Language. London, 1968. Bühler K. Sprachtheorie. Jena, 1934. Firth J. R. Papers in Linguistics (1934—1951). London, 1957. Gardiner A. H. The Theory of Speech and Language. Oxford, 1951. Halliday M. A. K. Explorations in the Functions of Language. London, 1973. Hayakawa S. I. Language in Thought and Action. New York, 1964. Henle P. Language, Thought and Culture. Ann Arbor, 1958. Herzler J. O. A. Sociology of Language. New York, 1965. Humphreys G. The Teach Yourself Letter Writing. London, 1955. Jakobson R. Linguistics and Poetics. – In: Style in Language. Massachusetts, 1966. Languna G. A. Speech, Its Function and Development. New Haven, 1927. Malinowski B. The Problem of Meaning in Primitive Languages. — In: The Meaning of Meaning by C. K. Ogden and I. A. Richards. London, 1936. Mounin G. Les fonctions du langage. — Word, 1967, vol. 23, No. 1—3. Pollock Th. C. a. o. Language Arts and Skills. New York, 1955. Quirk R. Essays on the English Language Medieval and Modern. London, 1968. Sapir E. Language. — In: The English Language by W. F. Bolton and D. Crystal. Cambridge (Massachusetts), 1969, vol. 2. Stoškus K. Kaip suprasti kitą? — Problemos. 1969, t. 1 (3). Turner G. W. Stylistics. Harmondsworth, 1973. Wallwork J. F. Language and Linguistics. London, 1969. Ахманова Г. И., Гюббенет И. В. и др. Принципы и методы лексикологии как социолингвистической дисциплины. — М., 1971. Ахманова О. С. Словарь лингвистических терминов. — М., 1966. Ахманова О. С. и др. О принципах и методах лингвистического исследования. — М., 1966. Виноградов В. В. Стилистика. Теория поэтической речи. Поэтика. — М., 1963. Vilniaus valstybinio universiteto Anglų filologijos katedra ФОРМЫ, СЕМАНТИКА И РОЛЬ ФАТИЧЕСКОЙ ФУНКЦИИ РЕЧИ В ПРОЦЕССЕ КОММУНИКАЦИИ Резюме На основе предпосылок современной социолингвистики в статье приводится обзор фатической функции речи как одной из главных категорий этого направления в лингвистике. Анализируется обширный материал английского и литовского языков, иллюстрирующий формы проявления фатической функции в процессе коммуникации. Описываются разнообразные чистые и интегрированные формы фатической функции и объясняется их роль в коммуникации. Дается оценка фатической функции как способа выражения индивидуальной и общественной культуры. Кратко характеризуется семантика речи в фатической функции, определяются ее лингвистические особенности и ценность языкового материала, представляемого этой функцией в теоретических обобщениях.