Современное состояние социолингвистики в СССР и актуальные проблемы развития языковой жизни советского общества

SOCIALINĖS LINGVISTIKOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XIX (1979) Юнус Дешериевич ДЕШЕРИЕВ A SZOCIOLINGVISZTIKA JELENLEGI HELYZETE A SZOVJETUNIÓBAN ÉS A SZOVJET TÁRSADALOM NYELVI ÉLETE FEJLŐDÉSÉNEK AKTUÁLIS PROBLÉMÁI Az elmúlt két évtizedben a Szovjetunióban viszonylag széles körben folytak szociolingvisztikai kutatások. Ezek elsősorban a Szovjetunió népei nyelvei működésének, fejlődésének és kölcsönhatásának törvényszerűségeit vizsgálják, az orosz nyelv nemzetek közötti érintkezés nyelveként, illetve a világ egyik nyelveként betöltött szerepének kérdését dolgozzák ki, a fejlődő országok szociolingvisztikai problémáit és a világ nyelvészeti (nyelvi) folyamatát kutatják, továbbá az általános társadalmi nyelvészeti elmélet megalkotására irányuló kísérletekkel foglalkoznak. A szovjet nyelvtudomány történetében első ízben hoztak létre társadalmi nyelvészeti részlegeket a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Nyelvtudományi Intézetében és Keletkutató Intézetében; szociolingvisztikai kutatásokat folytatnak a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Orosz Nyelvi Intézetében, a Moszkvai Állami Egyetemen, az A. S. Puskin Intézetben, valamint a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Nyelvtudományi Intézete leningrádi részlegében. A szociolingvisztikai problémák kutatásával fontos munka folyik több szövetségi köztársaságban. Különösen kiemelendők az Ukrán SZSZK-ban I. K. Beloded akadémikus vezetésével végzett szociolingvisztikai kutatások. Az utóbbi években jelentős figyelmet fordítanak a szociolingvisztikai kutatások megszervezésére a Litván SZSZK-ban. K. P. Korsakas, a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának akadémikusa, a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet igazgatójának kezdeményezésére nagy erőfeszítéseket tesznek fiatal szociolingvisták képzésére. J. S. Grifonovas elvégezte a posztgraduális képzést a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Nyelvtudományi Intézetében, és benyújtotta disszertációját; L. Grumadene, J. Karalekosz és N. Merkenė gyakornokok sikeresen dolgoznak kandidátusi disszertációikon. Az intézetben S. S. Karaljunasz kandidátus vezetésével szociolingvisztikai csoport alakult. Ez a csoport a legaktívabban vett részt a „Szociolingvisztika és a litván nyelv” című konferencia (1978. február 21–22.) előkészítésében és sikeres lebonyolításában. A Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet részlegvezetője, K. M. Ulvidas, a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának levelező tagja aktívan részt vesz a szociolingvisztika tudományos-szervezési tevékenységeiben. A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete jelentős segítséget nyújt V. J. Mihalcsenkónak, a filológiai tudományok kandidátusának, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Irodalmi és Nyelvi Osztálya mellett működő, „A nemzeti nyelvek fejlődésének törvényszerűségei a szocialista nemzetek fejlődésével összefüggésben” című összetett probléma Tudományos Tanácsa tudományos titkárának. Ő írta a „Litván–orosz kétnyelvűség fejlődése” című fejezetet a „A nemzeti–orosz kétnyelvűség fejlődése” című kollektív munkában (М., 1976); a fejezet Litvániában végzett konkrét szociolingvisztikai kutatások alapján készült. V. J. Mihalcsenko aktívan részt vesz a Litván SZSZK nyelvi életének kutatásában. 7 Szociolingvisztikai kutatások más köztársaságokban is folynak. Meg kell említeni a szociolingvisztikai problémák kidolgozását a Kazah, Moldáv, Belorusz, Azerbajdzsáni és néhány más szövetségi és autonóm köztársaságban, valamint területen. A társadalmi nyelvészet kérdéseivel számos egyetemen és pedagógiai főiskolán foglalkoznak (például a Szaratovi Állami Egyetemen L. I. Barannikova professzor vezetésével, a Penza-i Pedagógiai Főiskolán V. D. Bondaletov professzor vezetésével) stb. Tekintettel a szociolingvisztikai kutatások óriási gyakorlati és elméleti jelentőségére, fokozott figyelmet kell fordítani rájuk. Ilyen kutatásokat az ország valamennyi tudományos nyelvészeti intézményében és felsőoktatási intézményében szervezni kell. Az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés nyelve és mint a világ egyik nyelve problémájának kidolgozására fordított fokozott figyelem, valamint a szövetségi köztársaságok tudományos akadémiái filológiai intézményeiben szervezeti egységek (fiókintézetek) létrehozása elősegíti a szociolingvisztikai kutatások további kibontakozását. Az irodalmi nyelvek szabad működésének és fejlődésének társadalmilag meghatározott tendenciája Közismert, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja mindig is érvényre juttatta és ma is érvényre juttatja a lenini nemzetiségi politikát, a nemzetek és népek, kultúrájuk akadálytalan fejlődésének és nyelveik szabad működésének politikáját. A szovjetológusoknak, a Szovjetek Országa kiemelkedő eredményei meghamisítóinak állításaival ellentétben, miszerint a Szovjetunió népeinek nyelvei és kultúrái asszimilálódnak, a szovjet népek irodalmi nyelvei korábban soha nem érték el fejlődésüknek azt a magas szintjét, amelyen jelenleg állnak. Ezt megcáfolhatatlan tények bizonyítják. Vegyünk szemügyre csupán néhányat e tények közül. Így például az 1914/15-ös tanévben Ukrajnában egyetlen világi elemi iskola sem volt, ahol ukránul folyt volna az oktatás („Соціалістична Україна“, 237. o.). A Nagy Októberi Forradalom győzelme után az ukrán gyermekek oktatását azonnal anyanyelvükre állították át. A szovjethatalom 50. évfordulójára, az 1967/68-as tanévre az Ukrán SZSZK iskoláinak 1–4. osztályában már több mint 3420 ezer tanuló tanult, közülük több mint 2093 ezer ukrán nyelven; az 5–8. osztályokban több mint 1997 ezer, a 9–10. osztályokban pedig több mint 514 ezer tanuló. Az 1914/15-ös tanévben Ukrajnában 27 felsőoktatási intézmény működött, bennük 35 204 hallgató tanult. Egyik intézményben sem használták az ukrán nyelvet az oktatás nyelveként. Az Ukrán SZSZK-ban egészen más volt a helyzet az 1974/75-ös tanévben: 142 felsőoktatási intézmény működött, ezekben 818 ezer hallgató tanult; az oktatás a tanulók választása szerint ukránul vagy oroszul folyt. Litvániában a szovjethatalom létrejöttének első napjaitól intézkedéseket hoztak a litván nyelv szerepének növelésére a litván nép társadalmi-politikai és kulturális életében. Litvániában 1918. december 16-án kiáltották ki a szovjethatalmat. Már „1919. március 13-án rendeletet adtak ki egyetem alapításáról az 1832-ben a cári kormány által bezáratott Vilniusi Egyetem épületeiben” („Народное образование“, 430. o.). Mint ismeretes, „az új, szovjet oktatási rendszer létrehozására irányuló, igen széles körben kibontakozott tevékenységet a nemzetközi 8 ellenforradalom szakította félbe, amely 1919-ben elnyomta a szovjethatalmat Litvániában” (Uo., 430. o.). Az 1939/40-es tanévben, vagyis a litvániai polgári uralom végén, „az összes felsőoktatási intézményben mindössze 3,5 ezer hallgató volt” (Uo., 431. o.). Ezzel szemben az 1974/75-ös tanévben a Litván SZSZK-ban 12 felsőoktatási intézmény működött, ezekben 60,8 ezer hallgató tanult. A köztársaságban 3 ezer általános iskola működött 629 ezer tanulóval; továbbá 78 középfokú szakképző intézmény, amelyekben 67,7 ezer tanuló tanult („Ежегодник...“, 102–103. o.). A felsőoktatási intézményekben, szakiskolákban és különféle típusú iskolákban az oktatás főként litván nyelven folyik. A tudományos kutatómunkában szintén széles körben használják a litván nyelvet. Mindez a szovjet korszakban elősegítette a litván nyelv példátlan funkcionális és belső strukturális fejlődését. Grúzia ősi kultúrájú köztársaság. Ennek ellenére, amint azt a Nagy Októberi Forradalom 50. évfordulójára kiadott „Народное образование“ című könyv megállapítja, „a szovjethatalom létrejötte előtt a köztársaság lakosságának többsége még világi elemi oktatásban sem részesülhetett. Felnőttek százezrei nem tudtak írni-olvasni” („Народное образование“, 401. o.). 1921-ben Grúziában célul tűzték ki, hogy az elemi iskolai oktatást az anyanyelvekre – grúzra, örményre, azerbajdzsánira, abházra és oszétre – állítsák át. Ezt a célt sikeresen megvalósították. Grúziában rohamosan fejlődött a nemzeti általános iskolarendszer. Az 1965/66-os tanévre a köztársaságban összesen 2959 grúz, 287 orosz, 242 örmény, 162 azerbajdzsáni, 39 abház, 194 oszét és 372 vegyes iskola volt. Így a Grúz SZSZK 3596 iskolájában az orosz nem volt az oktatás nyelve, hanem tantárgyként tanították. Mindössze 287 iskolában töltötte be az oktatás nyelvének szerepét. Ha a forradalom előtt Grúziában egyetlen középiskola sem működött grúz nyelvű oktatással, akkor a szovjethatalom 50. évfordulójára a Grúz SZSZK-ban már 2959 olyan iskola volt, ahol grúz nyelven folyt az oktatás. Így az 1967/68-as tanévben az 5–10. osztályok 312 794 tanulójának oktatási nyelve a grúz volt. Amint a közölt adatokból kitűnik, a Nagy Októberi Forradalom győzelme után alapvetően megváltoztak a nyelvek működésének társadalmi feltételei, valamint társadalmi funkcióik fejlődése. Az irodalmi nyelvek alkalmazási területei példátlan mértékben bővültek. A nemzeti nyelv és az orosz nyelv kétnyelvűségének széles körű alkalmazására irányuló, társadalmilag meghatározott tendencia Mint ismeretes, a Szovjetunióban a kétnyelvűség különböző típusai működnek. A Litván SZSZK-ban például a legfontosabb típusok a litván–orosz és az orosz–litván; az Azerbajdzsán SZSZK-ban az azeri–orosz, az orosz–azeri, az örmény–orosz, az örmény–azeri és az azeri–örmény; a Tádzsik SZSZK-ban pedig a tádzsik–orosz, az orosz–tádzsik, az üzbég–orosz, az üzbég–tádzsik, a tádzsik–üzbég stb. kétnyelvűség. Így minden köztársaságban jelen van a nemzeti nyelv és az orosz nyelv kétnyelvűsége, mint a kétnyelvűség fő, alapvető típusa, amely révén a Szovjetunió valamennyi népe között megvalósul a kommunikáció és a kulturális kölcsönhatás. A kétnyelvűség minden más típusa 9 helyi, lokális jelentőségű. Például a tádzsik–orosz kétnyelvűség széles társadalmi célokra nem alkalmazható Litvániában, Grúziában és más köztársaságokban, ahol nagyon kevés tádzsik, illetve általában tádzsik nyelvet beszélő ember él. Ugyanezt kell mondanunk arról is, hogy a litván–orosz kétnyelvűség széles társadalmi célokra alkalmazható-e Türkmenisztánban, Dagesztánban stb. (mivel ott kevés litván él). Természetesen kellő figyelmet kell fordítani az orosz–litván és a kétnyelvűség más típusaira is. Fontos például segíteni a Litvániában állandóan élő oroszokat és más népek képviselőit a litván nyelv elsajátításában, illetve a litván–orosz kétnyelvűség kialakításában. Tekintettel arra, hogy a Szovjetunióban a nemzeti nyelv és az orosz nyelv kétnyelvűsége a legfőbb és legfontosabb típus, elsősorban a fejlődésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozunk. A nemzeti nyelv és az orosz nyelv kétnyelvűségének széles körű alkalmazására irányuló, társadalmilag meghatározott tendencia a szövetségi és autonóm köztársaságokban, területeken és körzetekben oda vezetett, hogy napjainkra az orosz nyelv szerepe a Szovjetunió népeinek életében, az érett szocialista társadalom kialakításában és fejlődésében minden korábbinál nagyobbá vált. Így a nemzeti nyelvek és az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés nyelve kiegészítik egymást a szovjet emberek közös életében és tevékenységében, a fejlett szocializmus viszonyai között. Mindez szükségessé teszi a nemzeti nyelv és az orosz nyelv kétnyelvűségének fejlesztését és általános elterjesztését valamennyi szövetségi és autonóm köztársaságban, területen és körzetben. Mint ismeretes, az orosz nyelv sokrétű társadalmi funkciói közül a következőket tartják a legfontosabbnak: 1) az orosz nép nemzeti nyelvének funkciói; 2) a Szovjetunió népei közötti közös érintkezési nyelv funkciói; 3) a nemzetközi érintkezés egyik nyelve, a világnyelvek egyike funkciói; 4) olyan nyelv funkciói, amely a szovjet népek nyelveinek gazdagodását és fejlődését szolgáló egyik fő forrás. A szovjet társadalom nyelvi életének fejlődését jellemző, valamennyi nép elsőrendű társadalmi érdekeit és szükségleteit tükröző legáltalánosabb törvényszerűség az orosz nyelv szerepének és funkcióinak egyre erőteljesebb növekedési tendenciája, amely a szovjet emberek közös termelőmunkájában és társadalmi-politikai tevékenységében érvényesül. A Szovjetunió népeinek többsége életében az orosz nyelvet nemcsak a nemzetek közötti érintkezés nyelveként használják, hanem az oktatás és a megismerés alapvető nyelveként is (vagyis a középiskolai, szakmai és felsőoktatás nyelveként, a tudomány és a technika nyelveként), valamint az össz-szovjet és a világkultúra elsajátításának eszközeként. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az orosz nyelv az egész szovjet társadalom társadalmi-politikai, tudományos és kulturális életének nyelveként is funkcionál, az egész ország léptékében. Mindez tette az orosz nyelvet általánosan elismert nyelvvé, amely napról napra egyre erősebben szilárdítja meg a szovjet társadalom egységét és szilárd összeforrottságát, a Szovjetunió valamennyi népének testvéri együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási nyelvévé. Az orosz nyelv általános elterjedésében és a szovjet emberek mindennapi érintkezésében betöltött jelentőségének növekedésében fontos szerepet játszik az a tény is, hogy az orosz nyelv az oroszok anyanyelve, akik országunk lakosságának több mint felét teszik ki. Ezenkívül az 1970. évi népszámlálás adatai szerint az ukránok 36,3%-a és a beloruszok 49%-a szabadon beszél oroszul, az ukrán és belorusz lakosság többi része pedig különböző mértékben ismeri az oroszt, mint az ukránhoz és a beloruszhoz közel álló rokon nyelvet. Ugyanakkor több mint 13 millió, valamennyi nemzetiséghez tartozó ember anyanyelvévé vált. 10 Mindez nem csökkenti a helyi nyelvek szerepét és jelentőségét használóik életében (Белоед И. К., 1969; Дешериев Ю. Д., 1966). Az orosz nyelv jelentőségét a Szovjetunió népeinek fejlődésében nem lehet a nemzetiségek közötti érintkezés nyelveként betöltött funkciójára korlátozni. Aligha lehet túlbecsülni az orosz nyelv kiemelkedő szerepét valamennyi szovjet nép kultúrájának és nyelvének fejlődésében és gazdagításában. Az orosz nyelvnek köszönhetően bármely nemzeti kultúra vívmányai valamennyi szovjet ember közös kincsévé válnak. Mint ismeretes, a forradalom előtti Oroszország népei politikai, gazdasági és kulturális fejlettségük különböző szintjein álltak: az országot egyaránt lakták ősi, magas kultúrájú népek, valamint fejlődésükben elmaradott nemzetiségek és etnikai csoportok. Társadalmi-gazdasági, politikai és kulturális fejlettségük szintjének kiegyenlítése a mai, magasabb fokon rendkívül nehéz feladat volt. Az északi kis létszámú népek hatalmas eredményeket értek el az oktatás, a tudomány, a kultúra, az irodalom és a művészet terén, főként az orosz nyelv révén (Увачан В. Н., 1971). A kis népek legkiválóbb képviselői az orosz nyelvet használva új szellemi értékeket teremtenek. Például a csukcs Jurij Ritheu, aki jól ismeri népe életét, mindennapjait és kultúráját, orosz nyelven alkotott kiváló szépirodalmi műveket, hőseit a nemzeti élet körülményei között ábrázolva. Orosz nyelven jelentek meg a udegei Dzsansi Kimenko, a manysi Jugan Sesztalov, a nyenyec Nyikolaj Vylka, a nanaj Andrej Passzar és más, a Távol-Észak, Szibéria és a Távol-Kelet költőinek versei. Hazánk számos más népének képviselői is orosz nyelven írják műveiket: írók, tudósok, újságírók és irodalomkritikusok. E tekintetben különösen jellemzőek a kirgiz szovjet író, Csingiz Ajtmatov széles körben ismert, orosz nyelven írt művei. Különösen jelentős az orosz nyelv hozzájárulása a szovjet népek nyelvei kölcsönös gazdagodásának és kölcsönhatásának folyamatához. Az orosz nyelv bőkezűen osztotta meg gazdagságát más nyelvekkel. A szovjet nyelvészeti szakirodalom többször hangsúlyozta, hogy az orosz nyelv a Szovjetunió népei újabb és régebbi írásbeliségű nyelvei gazdagodásának és fejlődésének egyik fő forrása. Elég megemlíteni, hogy az újabb írásbeliségű nyelvek társadalmi-politikai és tudományos-műszaki terminusainak 70–80%-a az oroszból, illetve azon keresztül más nyelvekből származik. A szovjet tudósok munkái hangsúlyozzák, hogy hazánk valamennyi irodalmi nyelvében az orosz publicisztika, valamint V. I. Lenin műveinek közvetlen hatására alakult ki a publicisztikai stílus. Ez a Szovjetunió valamennyi nyelvének szóbeli anyagában olyan egységességgel és jellegzetes kifejezőerővel ruházza fel a szovjet stílust, amely — amint a kiváló szovjet filológus, L. A. Bulahovszkij írta — a korszak stílusává tette. A nemzeti nyelvek közös szókészleti állományának kialakulásához az orosz nyelv járul hozzá a legnagyobb mértékben. Az ebbe az állományba bekerült szavak többsége az orosz nyelvből ered, vagy azon keresztül került át. Ezek közé elsősorban a nemzetközi és az össz-szovjet terminusok tartoznak: internacionálé, internacionalizmus, humanizmus, szovjet, marxizmus, leninizmus stb. Számos kölcsönszó helyesírási, sőt gyakran kiejtési normái is — amelyek gyarapították a közös szókészleti állományt, például az újabb írásbeliségű nyelvekben — gyakran az oroszból, illetve azon keresztül más nyelvekből átvett minták alapján alakulnak ki: kommunista, kozmonauta, műhold, rakéta, kulák, realizmus stb. 11 A szovjet tudósok meggyőzően bizonyították, hogy nemcsak egyes szavak, hanem szókapcsolatok, szóalkotási modellek és a különféle szókapcsolattípusok modelljeinek átvétele, továbbá a kölcsönös gazdagodás folyamatának a lexikai-szemantikai rendszerek fejlődésére, a nyelvek stilisztikai differenciálódására és az összetett mondatok létrejöttére gyakorolt aktív hatásának lehetősége nyelvészeti bizonyítéka a nemzetek, nemzetiségek és szellemi kultúráik közeledési folyamatának további elmélyülésére. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzeti nyelvek elvesztették volna sajátos jellegüket, vagy asszimiláció áldozataivá válnának, ahogyan azt a Szovjetunióban folytatott nyelvpolitikát meghamisító külföldi szerzők állítják. A nyelvek kölcsönhatásának és kölcsönös gazdagodásának folyamatai biztosítják az irodalmi nyelv fejlődése alapvető forrásának, belső erőforrásainak gyarapodását, ami elősegíti az egyik legfontosabb szociológiai feladat eredményes megoldását: hazánk nem orosz ajkú lakosságának orosznyelv-tudását; az általános terminológiai állomány kialakítását, amely ösztönzi bizonyos nyelvi jelenségek nemzetközivé válását a soknemzetiségű állam körülményei között; valamint mindannak tudományos szintézisét és felhasználását, ami értékes és haladó a szovjet népek valamennyi nyelvének évszázados történetében. Mindez megfelel a nemzetek, nemzetiségek és kultúráik sokoldalú fejlődése és közeledése, valamint a nyelvek kölcsönös gazdagodása céljainak és feladatainak. Mint ismeretes, az orosz nyelv már a forradalom előtt is jelentős hatást gyakorolt Oroszország népeinek nyelveire. V. V. Vinogradov akadémikus azonban rámutatott: „mély és elvi különbség van az orosz nyelv korábbi, forradalom előtti hatása a szomszédos nemzetiségek nyelveire, valamint az orosz nyelv napjainkban a Szovjetunió népeinek nyelveire gyakorolt hatása között”. A szovjet ország nyelveiben az orosz nyelv hatására kialakult hasonlóságok és megfelelések a következőképpen mutatkoznak meg: 1) az orosz, különösen az újabb kifejezések hatókörének bővülésében és tükörfordításukban; 2) a szovjetizmusok gyors terjedésében, egyik nyelvből a másikba való átkerülésükben; 3) a nemzetközi szókészlet alapállományának az orosz nyelven keresztüli elsajátításában; 4) általában a nemzetközivé válás, különösen a nyelvi internacionalizáció megerősödő tendenciájában (Виноградов В. В., 1945). Az orosz nyelv maga is számos kölcsönszóval gazdagodik az ország más népeinek nyelveiből. A forradalom előtt főként az úgynevezett etnográfiai szavak kerültek át bele — olyan szavak, amelyek Oroszország különböző népeinek mindennapi életét, anyagi és szellemi kultúráját jellemzik. A szovjet korszakban az ilyen szavak mellett az orosz nyelv különféle terminusokat is átvesz, amelyek a nemzeti művészet, irodalom, tudomány és technika fejlődésével összefüggésben jöttek létre. Például Örményország tudósai új tudományos terminusokat alkottak: наррит, танглерон, сванеит stb.; ezek bekerültek az adott tudományterület orosz és nemzetközi terminológiájába. Az orosz nyelv átveszi az Ukrajna, Belorusszia, Azerbajdzsán, Grúzia, Litvánia és más köztársaságok tudósai által alkotott, új és szükséges sajátos tudományos és műszaki terminusokat. Mindez azt mutatja, hogy az orosz nyelv — A. S. Puskin találó meghatározása szerint (Полн. собр. соч. в 16-ти томах, 1949) — „fogékony és társaságkedvelő a más nyelvekkel való kapcsolatában”. A szovjet embereknek az orosz nyelv tökéletes elsajátítására irányuló törekvését a szovjet társadalom fejlődésének objektív törvényszerűségei határozzák meg, és ez hazánk valamennyi népének életszükségletét fejezi ki. Az orosz nyelv szabad használata segíti a nem orosz ajkú lakosságot abban, hogy sikeresen megoldja 12 a közép- és felsőfokú oktatás, valamint az ország társadalmi-politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életének kérdései. „A szovjet társadalom fejlődésének objektív menete maga hívta életre a kétnyelvűség terjedését; ez rendszerint az anyanyelv mellett az orosz nyelvnek, a nemzetek közötti érintkezés nyelvének szabad használatát jelenti” („Правда“, 1971, 16 июля). A Szovjetunióban a kétnyelvűség alapvető típusa az orosz nyelvű kétnyelvűség, amelyben az orosz nyelv országunk népeinek közös nyelveként működik. A kétnyelvűség terjedése a Szovjetunió valamennyi népének érdekeit szolgálja, és a szovjet nemzetiségi politika demokratikus természetének egyik kifejeződése (Баграмов Э. А., 1971). Az érett szocialista társadalom viszonyai között az orosz nyelv nemcsak a nyelvek és kultúrák kölcsönhatásában és kölcsönös gazdagításában játszik főszerepet, hanem az egységes szovjet szocialista kultúra széles körű terjesztésében is: mind a Szovjetunió népeinek mindennapi kölcsönös gazdagodási folyamatában, mind pedig a nyomtatott kiadványok révén. A Szovjetunió népeinek fiatal írásbeliségű nyelvein és orosz nyelven kibontakozó nemzeti irodalom és művészet fejlődése kedvező feltételeket teremtett a paralingvisztikai eszközök (a hang modulációs tartománya, a hangerő fokának nemzeti sajátosságai, a szünetek jellege, a beszédszínezet, amely különféle kifejező-érzelmi jegyeket fejez ki stb.), valamint az olyan szóképek használatához, amelyek a közlés folyamatában iróniát, paródiát és hasonlókat kölcsönöznek a megnyilatkozásnak. Az érett szocialista társadalom fejlődésének körülményei között intenzíven bontakoznak ki az új típusú kommunikáció kialakulásának folyamatai: nemcsak ugyanazon nép képviselői között, hanem a nemzetek között is. Nagy tudományos és gyakorlati jelentősége van az új kommunikációs típus általános, szinkrón és távlatos modellje, valamint helyi változatainak megalkotásának; ezek magukba olvasztják a helyi nemzeti-kulturális sajátosság elemeit. A szociológusok, filozófusok, szociolingvisták, pszicholingvisták és a pedagógiai tudomány képviselői előtt aktuális feladatként áll olyan új kommunikációs modellek kidolgozása, amelyek megfelelnek az emberek új történelmi közössége — a szovjet nép — további fejlődése céljainak. E modellek működése során a nemzeti-orosz kétnyelvűség fontos szerepet hivatott betölteni. A nyelvek működésének, fejlődésének és kölcsönhatásának törvényszerűségeit érintő kérdés tárgyalásakor, a szocialista nemzetek, népek és kultúráik fejlődésével és közeledésével összefüggésben, arra szorítkozunk, hogy tömören jellemezzük a szovjet szociolingvisták azon problematikáját és kutatásait, amelyek a szocialista nemzetek, népek és kultúráik fejlődéséhez és közeledéséhez kapcsolódnak. Elsősorban az 1967 és 1977 közötti időszakban végzett szociolingvisztikai és komplex kutatásokat vesszük figyelembe. A Nagy Októberi Forradalom győzelmének és a marxizmus–leninizmus ideológiájának köszönheti a tudomány a nyelvészet számos új területének és problémájának megjelenését: a nyelvtervezést, a fiatal írásbeliségű nyelveket, a nemzeti nyelvek szerepének növelését használóik életében, valamint a marxizmus–leninizmus klasszikusainak arra vonatkozó gondolata gyakorlati megvalósítását, hogy a társadalom további fejlődésével — különösen a szocialista társadalom fejlődésével — növekszik a társadalom nyelvekre gyakorolt tudatos hatásának szerepe. 1967-ben, a Nagy Októberi Forradalom 50. évfordulóján a nyelvészeti kutatás következő fő irányait és az e területeken elért eredményeket emelték ki: 1) a szovjet és külföldi népek nyelveinek belső szerkezeti vizsgálata (a fő kutatási vállalkozás az ötkötetes „A Szovjetunió népeinek nyelvei” című munka, amelynek létrehozásában meghatározó szerepet játszott 13 …a „A nemzeti nyelvek fejlődésének törvényszerűségei a szocialista nemzetek fejlődésével összefüggésben” komplex problémáival foglalkozó Tudományos Tanácsunk); 2) általános nyelvészet; 3) a nyelvek összehasonlító-történeti és tipológiai vizsgálata. Akkoriban csak a társadalomnyelvészeti kutatások új szinten történő újjáéledésének kezdeti szakaszáról lehetett beszélni. Főként „A nemzeti nyelvek fejlődésének törvényszerűségei a szocialista nemzetek fejlődésével összefüggésben” komplex problémáival foglalkozó Tudományos Tanács tevékenységének köszönhetően – amelynek munkájában filozófusok, történészek, etnográfusok, irodalomtudósok és a pedagógiai tudomány képviselői is aktívan részt vesznek – meglehetősen nehéz körülmények között sikerült kutatásokat szervezni egy új irányzat, a társadalomnyelvészet területén, amely közvetlenül kapcsolódik a nemzeti kapcsolatok fejlődéséhez. Ezen az irányzaton belül gyakorlati és elméleti szempontból a következő problémákat ismerték el a legaktuálisabbnak: 1. Az első probléma a nyelvek működése, fejlődése és kölcsönhatása törvényszerűségeinek kutatása a szovjet társadalomban. E problémáról készült „A Szovjetunió népeinek irodalmi nyelvei fejlődésének törvényszerűségei a szovjet korszakban” című alapvető, négykötetes munka, amely a szovjet nyelvtudomány történetében elsőként adott meglehetősen világos képet a szovjet társadalom nyelvi életéről, bemutatva annak pozitív és árnyoldalait. Ez a munka azon kutatások közé tartozik, amelyek segítenek meghatározni a nemzeti nyelvpolitika megvalósításával kapcsolatos feladatokat, valamint a szovjet társadalom nyelvi élete fejlődésének gyakorlati kérdéseit. E problémáról más munkák is születtek, például K. H. Hanazarov „A nemzeti-nyelvi probléma megoldása a Szovjetunióban” (M., 1977) című könyve, M. I. Iszajev „130 egyenjogú” című műve (a Szovjetunió népeinek nyelveiről) stb. 2. A második probléma az orosz nyelv mint a szovjet társadalomban a nemzetek közötti érintkezés eszközének szerepére és jelentőségére vonatkozó tudományos megalapozással kapcsolatos. Az említett kollektív munkában jelentős figyelmet szenteltek az orosz nyelv nemzeti köztársaságokban való működésének, valamint a nemzeti–orosz kétnyelvűség fejlődésének jellemzésére. E problémáról készültek az „A nemzeti–orosz kétnyelvűség fejlődése” (M., 1976), „A kétnyelvűség és a többnyelvűség problémái”, „Az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés eszköze”, „Az orosz nyelv: szerepe a szovjet társadalom és a nemzetközi együttműködés fejlődésében és megerősítésében” című munkák és mások. 3. A harmadik probléma a nyelvek és kultúrák fejlődésének kölcsönviszonya, a nemzetek, nemzetiségek és kultúráik kölcsönhatásának és kölcsönös gazdagodásának nyelvi kérdései, valamint az össz-szovjet szocialista kultúra fejlődése. Ezeket a kérdéseket „A nyelvek és kultúrák fejlődése kölcsönös összefüggésükben és kölcsönhatásukban”, „A nyelv és a kultúra fejlődésének kölcsönviszonya” (nyomtatás alatt), „A nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra” (1978) című könyvek, valamint néhány más munka tárgyalja. 4. A negyedik probléma a szocialista országok nyelvi életének fejlődése, valamint a szocialista országok államközi együttműködésének nyelvi kérdései a szocialista integrációs folyamat további elmélyülésének körülményei között. E problémáról számos cikk jelent meg, és folyik a közös kutatások hosszú távú programjának előkészítése „A nemzeti nyelvek a fejlett szocialista társadalom körülményei között” című célprojekt keretében. 5. Az ötödik probléma a világ nyelvészeti folyamata és fejlődési tendenciái. A marxista–leninista ideológia, valamint a Szovjetunió szerepe a világ fejlődésében arra kötelez bennünket, hogy erre is kellő figyelmet fordítsunk… 14 problémához. Fontos kutatások jelentek meg: „A tudományos-műszaki forradalom és a világ nyelveinek működése”, „A fejlődő országok szociolingvisztikai problémái”, „Az orosz nyelv a mai világban” és mások. Jelenleg olyan fontos problémák megoldásán folyik munka, mint „A nyelv a fejlett szocialista társadalomban” (itt a szovjet társadalomról van szó), valamint „A nemzeti nyelvek a fejlett szocialista társadalom körülményei között”; ezek összefüggnek a kommunizmus építésének fő feladatával. Jelentős koordinációs tudományos-szervezési és kutatási munka folyt és folyik. Sajnos e munka során korántsem használjuk ki az összes lehetőséget. Igyekszünk kiküszöbölni a hiányosságokat, és összehangolni a kutatási, valamint a tudományos-szervezési tevékenységet a tudományos-gyakorlati ajánlások kidolgozásával. Szeretnék nagy köszönetet mondani mindazoknak az elvtársaknak, akik együttműködnek velünk és segítséget nyújtanak, bevonnak bennünket az átfogó problémák kidolgozásába, valamint munkáikban támogatják kutatásainkat és tudományos tételeinket. L. I. Brezsnyev beszámolója a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról, az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa együttes jubileumi ülésének anyagai, valamint a szovjet társadalom 60 éves fejlődésének mérlegét megvonó és az érett szocialista társadalom további fejlődésének fő feladatait meghatározó egyéb dokumentumok új ösztönzést és iránytűt jelentenek majd számunkra tudományos kutatásaink eredményes kibontakoztatásában – ez szerény hozzájárulásunk a kommunizmus építéséhez. A szociolingvisták egyik fontos feladata a társadalmi nyelvészet általános elméletének kidolgozása. (Mint ismeretes, a marxizmus-leninizmus klasszikusainak munkáiban tudományosan felvetették, megalapozták és a dialektikus és történelmi materializmus nézőpontjából megoldották a nyelv társadalmi meghatározottságának és történeti fejlődése törvényszerűségeinek problémáját. A szovjet nyelvészek már az 1920-as és 1930-as években jelentős érdeklődést kezdtek tanúsítani a társadalmi-nyelvészeti problémák iránt (N. A. Marr, I. I. Mescsanyinov, V. V. Vinogradov, V. M. Zsirmunszkij, E. D. Polivanov, R. O. Sor, N. F. Jakovlev, E. D. Jakubinszkij és mások). Abban az időben jelentős eredményeket értek el egyes kérdések megoldásában, különösen a nyelvtervezéssel összefüggő területeken. Az 1940-es és 1950-es években O. Sz. Ahmanova, I. K. Beloded, R. A. Budagov, V. V. Vinogradov, V. M. Zsirmunszkij, F. P. Filin, A. Sz. Csikobava és mások is részt vettek a szociolingvisztikai problémák kidolgozásában. Akkor azonban a társadalmi nyelvészetnek egyetlen egységes elméleti koncepciója sem született meg. Az 1950-es évek második felében a Szovjetunióban fokozódott az érdeklődés a szociolingvisztikai problémák, valamint a nyelvi fejlődés tervezésének és előrejelzésének kérdései iránt („Az új írásbeliségű nyelvek fejlődése”, 1958; „Új írásbeliségű nyelvek”, 1959 és mások). Az 1960-as évek elején az Egyesült Államokban intézkedéseket tettek a szociolingvisztikai kutatások megszervezésére. Franciaországban, Angliában, Olaszországban és Japánban is ismét megnőtt az érdeklődés e problémák iránt. Szociolingvisztikai kutatások bontakoznak ki Kelet-Európa szocialista országaiban (az NDK-ban, Csehszlovákiában, Romániában, Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban és Jugoszláviában). A fejlődő országokban is érdeklődés támadt e problémák iránt. A társadalmi nyelvészet általános elmélete azonban még nem született meg. 15 A szovjet szociolingvisták jelentős munkát végeznek az általános szociolingvisztikai elmélet megalkotása terén. E kérdésnek szentelték monográfiáikat: Ю. Д. Дешериев: „Социальная лингвистика. К основам общей теории“ (М., 1977), Л. Б. Никольский: „Синхронная социолингвистика“ (М., 1976), А. Д. Швейцер: „Современная социолингвистика. Теория, проблемы, методы“ (М., 1976). E munkát el kell mélyíteni és folytatni kell. Országunk nyelvészei más szociolingvisztikai problémákat is kutatnak: И. К. Белодед, Ф. П. Филин, Р. И. Будагов, Г. В. Степанов, И. Ф. Протченко, О. С. Ахманова, В. Г. Костомаров és mások munkái a Szovjetunió népeinek és külföldi országoknak a nyelvi életével kapcsolatos kérdéseknek szentelődnek. Így hazánkban a szociolingvisztikai problémákat a Szovjetunió népeinek és külföldi országok nyelveinek anyagán dolgozzák fel, általános elméleti, szinkrón, retrospektív, prospektív és alkalmazott szempontból, valamint az interlingvisztikai kérdések vizsgálatának keretében. A Litván SZSZK nyelvi élete fejlődésének szociolingvisztikai problémáival foglalkozó külön konferencia tapasztalataiból fontos, elméleti, gyakorlati és tudományszervezési jelentőségű következtetések vonhatók le. 1. A konferencia megvitatására olyan aktuális, elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt fontos témakört tűztek ki, amely a fejlett szocialista társadalom létfontosságú igényeit tükrözi. 2. Az előadások magas szakmai színvonala arról tanúskodik, hogy Litvániában a szociolingvisztikai problémákat megfelelő módszertani és elméleti szinten fogják kutatni. 3. A Litván SZSZK nyelvi élete fejlődésének gyakorlati szükségleteivel összhangban konkrét szociolingvisztikai kutatások elvégzését tervezik. 4. Külön figyelmet érdemel a litván–orosz és orosz–litván kétnyelvűség működése és elterjedése, valamint az orosz nyelvnek a Litván SZSZK-ban a nemzetiségek közötti érintkezés eszközeként betöltött szerepe kérdéseinek szerencsés felvetése és tudományos megvilágítása. Ennek során figyelembe veszik a litván–orosz kétnyelvűség fejlesztésének elsődleges jelentőségét, mivel a nemzeti és az orosz nyelv együttes használatán alapuló kétnyelvűség a Szovjetunióban a kétnyelvűség alapvető típusa, amelynek óriási társadalmi és gyakorlati jelentősége van. 5. Az előadásokban, beszámolókban és felszólalásokban világosan kifejezésre jutott az a törekvés, hogy a szociolingvisztika olyan problémáit kutassák, amelyek lehetővé teszik tudományos és gyakorlati ajánlások kidolgozását, különösen a köztársaság iskolái és felsőoktatási intézményei számára. 6. Hasznosnak és eredményesnek ígérkezik a köztársaság nyelvészeinek szociolingvisztikai, valamint az orosz mint a nemzetiségek közötti érintkezés nyelve kutatásait összehangoló munka megkezdése. 7. A konferencia munkájába aktívan bevonták a fiatal tudományos kutatókat — a fiatal kandidátusokat, aspiránsokat és gyakornokokat. Mindez reményt ad arra, hogy a Litván SZSZK-ban a szociolingvisztikai kutatások — köztük az orosz mint a nemzetiségek közötti érintkezés nyelve vizsgálata — a fejlett szocialista társadalom valós szükségleteinek megfelelően bontakoznak ki. 16 Литература Баграмов Э. А. Развитие и сближение социалистических наций. — Правда, 1971, 16 июля. Белодед И. К. Развитие языков социалистических наций СССР. — Киев, 1969. Виноградов В. В. Великий русский язык. — М., 1945. Дешериев Ю. Д. Закономерности развития и взаимодействие языков в советском обществе. — М., 1966. Ежегодник БСЭ. — М., 1975. Народное образование в СССР. 1917—1967. — М., 1967. Пушкин А. С. Полное собрание сочинений в 16-ти томах. — М., 1949. Соціалістична Україна. — Київ, 1937. Увачан В. Н. Путь многих народов Севера к социализму. — М., 1971. Институт языкознания АН СССР DABARTINĖ SOCIOLINGVISTIKOS PADĖTIS TSR SĄJUNGOJE IR TARYBINĖS VISUOMENĖS KALBINIO GYVENIMO RAIDOS AKTUALIOS PROBLEMOS Reziumė Straipsnyje analizuojamos svarbiausios TSR Sąjungos kalbinio gyvenimo raidos tendencijos. Pateikiama daug neginčijamų faktų, rodančių, kad tarybinių tautų literatūrinės kalbos turi tendenciją laisvai funkcionuoti ir plėtotis, kad po Spalio revoliucijos jų visuomeninis vartojimas iš esmės pakito ir kad jos savo visuomenines funkcijas negreitai išplėtė. Antroji raidos tendencija yra formavimasis ir plitimas nacionalinio-rusų bilingvizmo, kuris yra būtina socialinė įvairiakabės, daugnacionalinės tarybinės visuomenės gyvenimo prielaida. Brandžiojo socializmo visuomenėje nacionalinės kalbos ir rusų kalba, kaip tautų bendravimo priemonė, papildo viena kitą. Rusų kalbos vaidmens didėjimas tarybinės visuomenės — naujos istorinės žmonių bendrijos — gyvenime priklauso nuo objektyvių socialinių priežasčių. Rusų kalbos dėka vienos nacionalinės kultūros laimėjimai pasidaro prieinami visiems tarybiniams žmonėms. Rusų kalba padeda turinti ir plėtoti nacionalinių kalbų leksinę-terminologinę ir stilistinę sistemas, jas internacionalizuoja. Keliamos ir svarstomos pagrindinės tarybinės socialinės lingvistikos problemos: kalbų funkcionavimas, raida ir tarpusavio sąveika socialistinėje visuomenėje; rusų kalbos, kaip tarptautinio bendravimo priemonės, vaidmens ir reikšmės didėjimas tarybinės visuomenės gyvenime; kalbų ir kultūrų, tautų ir jų kultūrų savitarpio sąveika ir turtėjimas; bendrosios socialinės teorijos kūrimas ir kt. Pabrėžiama reikšmė ir perspektyvumas sociolingvistinių tyrinėjimų, ypač klausimų, kurie liečia lietuvių-rusų bilingvizmą ir rusų kalbos, kaip nacijų bendravimo priemonės, plėtimąsi mūsų respublikoje. 2. Užs. Nr. 1554