Žodžių atrankos problema „Dabartinės lietuvių kalbos žodyne“

LIETUVIŲ KALBOS SPECIALIOJI LEKSIKA LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXII (1983) A. LYBERIS A szavak kiválasztásának problémája a „Mai litván nyelv szótárában” J. Jablonskis 1901-ben írt „Lietuviška gramatika” című nyelvtanának előszavában panaszkodott, hogy „a litván írott nyelv még nincs kidolgozva”, és hogy még sok „ingadozás” tapasztalható benne. Azóta, hogy ez a nyelvtan megjelent, mintegy 80 év telt el; ez idő alatt a litván irodalmi nyelv jelentősen fejlődött, szókincse gazdagodott, nyelvtanának, helyesírásának, hangsúlyozásának, kiejtésének, stilisztikájának stb. szabályai megszilárdultak, de a nyelv különböző területein ma is előfordulnak „ingadozások”. A „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas”1 (a továbbiakban DŽ) feladata, hogy segítsen leküzdeni ezeket az „ingadozásokat”, és fontos szerepet vállaljon a nyelvi normák rögzítésében, mindenekelőtt a szókincs területén. A DŽ nem tűzte célul, hogy felölelje a litván nyelv teljes szókincsét, a litván népnyelv valamennyi szavát, illetve a bármikor írt művek minden szavát. Célja elsősorban az, hogy bemutassa a mai litván irodalmi nyelv szavait, megadja alapformáikat, helyesírásukat és hangsúlyozásukat, megmagyarázza jelentésüket, és rövid, jellemző példákkal szemléltesse őket. A DŽ szerkesztésekor az egyik legfontosabb kérdés a szótár összetételének, vagyis a benne szereplő szavak jegyzékének a meghatározása. A szavak kiválasztásakor nehézséget okoz magának a nyelv lexikai állományának változatossága. A szavak szerkezetük, képzésük, jelentésbeli és mondattani viszonyaik, kapcsolhatóságuk, valamint kronológiai, társadalmi és logikai sajátosságaik tekintetében nagyon különbözőek. A szóválogatás kérdése még bonyolultabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy az irodalmi nyelv az írott és a beszélt nyelvet egyaránt magában foglalja. Ezenkívül a szótárnak nemcsak a beszélőközösség egészére jellemző aktív szókészletet kell figyelembe vennie, hanem a passzív szókészletet is, amelynek szintén bizonyos mértékben helye van a normatív szótárban. A DŽ szerkesztésének egyik legnehezebb problémája a nem „általános”, nem „normatív” lexikai elemek szótárba vétele. A legtöbb nehézséget a nyelvjárási szókincs okozza, amely folyamatosan beáramlik az irodalmi nyelvbe, új névszói, stilisztikai és egyéb elemekkel gazdagítva azt. A nyelvjárások általában a litván irodalmi nyelv kiegészítésének legjobb forrásai voltak és maradtak. Ma sokaknak eszébe sem jut, hogy az olyan egyszerű szavak, mint kaina, prekė, rūšis, derva, sija, skarda és társaik egykor korántsem tartoztak az irodalmi nyelv szavai közé. A nyelvjárási és beszélt nyelvi szavak az irodalmi nyelvbe bekerülve annak erőforrásai folyamatos bővülését, egyúttal a szókincs megújulásának és demokratizálódásának folyamatát jelzik. Az irodalmi nyelv és a nyelvjárások állandó kölcsönhatása komoly szóválogatási problémát jelent a lexikográfusok számára, és arra készteti őket, hogy megbízható kiválasztási szempontokat keressenek. A DŽ szavainak kiválasztásában a legfontosabb ¹ Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. – V., 1972. 147 szempont a szavak meghonosodottsága, az irodalmi nyelvben való elterjedtségük. Ha egy nyelvjárási szót vagy kifejezést csak egy-két író műveiben használnak, rendszerint nem veszik fel a szótárba. Például a krioklinis „rėksnys”, išgyvenčius „nuskurdelis” szavak csak I. Simonaitė írásaiban fordulnak elő, ezért helyesen maradnak ki a DŽ-ből. A lėnkė „klonis, slėnys” szó viszont nemcsak I. Simonaitė, hanem Lazdynų Pelėda, Žemaitė, Valančius, Vaižgantas és más írók műveiben is szerepel, ezért helyesen került be a DŽ-be. Számos nyelvjárási szót régóta használnak szépirodalmi művekben stilisztikai eszközként, a helyi jelleg megteremtésére vagy a falusi emberek valós életének ábrázolására. Némelyik néprajzi kifejezésként szolgál, mások a helyi lakosság életmódjához és szokásaihoz kapcsolódnak, egyesek pedig terminológiai jelentést is kaptak, például: darytinis „ilyen dzūk étel túróból”, luõkas „kalapács a jég alatti halak elkábítására”, góža „a megtörő tengeri hullámok sora”, saldà „az elöntött folyóparti terület”. A dzūk nudienis szót manapság gyakran használják a sajtóban a „mai” szinonimájaként. A nyelvjárási elemek irodalmi nyelvben való terjedésében társadalmi okok is nagy szerepet játszanak. Az irodalmi nyelv mai használói immár az egész nemzetet jelentik: nemcsak a városiak, hanem különösen a falvak lakói, mindazok, akik jól ismerik saját nyelvjárásukat. Nem állíthatjuk, hogy a nyelvjárási szavak bemutatása a DŽ-ben teljesen tökéletes, és semmin sem lehetne változtatni. A szótárban több mint 2000 olyan nyelvjárási szó szerepel, amelyet a žem. (žemaičių), ryt. (rytų aukštaičių), vak. (vakarų aukštaičių), dz. (dzūkų) vagy egyszerűen a tarm. (tarminis) megjelöléssel láttak el. Úgy tűnik, ez a szám jóval kisebb is lehetne. A DŽ-ben szereplő számos nyelvjárási szó csupán a többkötetes „Lietuvių kalbos žodynas” szótárban maradhatna meg, mivel az irodalmi nyelvben nem honosodtak meg széles körben. Íme néhány példa: 1) žemaičių nyelvjárás: aigara „szilánk, szalmaszál; apróság”, aimata „csintalanság; tréfa; csintalan ember”, čėižti „vágni, ütni”, čiōpa „aki tapogat, csipeget; mihaszna”, dýkas „csintalan, zabolátlan”, drākoti „taposni, pusztítani”, drezėti „fukarkodni, sajnálni”, dugnólis „vastagbél”, gāgrė „rendetlen, elhanyagolt ember”, gybena „elgyengült, haldokló”, glimius „nyálkás”, gramantas „rög, tömb”, gūdnōtrėlė „csalán”, gvizdė „könnyelmű nő, fecsegő”, įstingu „azonnal, mindjárt”, ývas „bagoly”, kerėžytis „veszekedni, civakodni”, klānkis „csengő”, klekmenė „zavar; kuszaság; gond”, kliōka „ostoba; fecsegő”, kliōpti „mohón kortyolni, inni”, kliurmai „iszap, üledék”, kreīštis „ellenállni; szembeszállni; törekedni valamire”, krūpė „varangy”, kumpōsas „görbén nőtt fa vagy ember; görbe”, nākabis „ördög”, otrūs „érzékeny; szorgalmas”, páitvėtis „szenvedni, gyötrődni”, pýlė „kacsa”, putelis „hóbogyó”, rībulti „görgetni, tekerni”, skaudūs „fösvény”, snōpis „álmos, szunyókáló”, spāgas „csepp”, strūbas „zömök, rövid”, šatrūs „élénk, fürge”, štikti „kitalálni”, vambolė „feketés termésű”, vaīstas „nyári gabona”, žagata „szarka”, žėbelės „semmiség”, žvygsóti „ragyogni”; 2) keleti aukštaičių nyelvjárás: aīgyti „szurkálni, kihajtani”, akėivos „varázslat, szemfényvesztés”, akīvas „éber”, atšīžus „undorító”, bilčius „szidás, büntetés”, čėčiūoti „vágni, csipegetni; ostorozni”, dangōjus „ruha, takaró”, drīžti „nehezen vinni, húzni”, duōgas „ész, felfogóképesség”, gaīmaras „mihaszna; lusta”, gyvakaras „gyenge, alig élő”, griaunà „a kenyér héja, kenyérdarab”, īsas „rövid”, išōdas „vő”, jóvaidas „csirkefogó, csavargó”, kepėšyti „visszabeszélni, vitatkozni”, krovōti „rakosgatni, rendezgetni”, liktis „hiba, hiányosság”, maīdara „komolytalan ember”, mazgōlis „mosogatórongy”, mėkena „ügyetlen ember, mamlasz”, mugōti „cuppogva járni a sárban”, pāivyti 148 „ütni, verni”, párpelai „gombócok”, pėikštus „érzékeny, fogékony”, pratėgė „üres térköz”, pūiris „korhadt, korhadó fa”, pūžas „kis termetű, kövér”, sėbinti „takarékoskodni”, sinkus „apró”, slistis „szemfényvesztés”, spandà „támasz”, svóti „tukmálni, kínálni”, šláimas „olvadás”, šlainùs „enyhe lejtésű, nem meredek”, švídras „örvény, forgószél”, táinoti „összegabalyítani, kibogozni”, úonioti „szagolni”; 3) nyugati aukštaitiai nyelvjárás: ãmas „ígéret, hang”, buīrgė „mocsár; zavaros víz”, čiūnčyti „húzni az időt, késlekedni”, čirti „szegényedni, nem növekedni, sorvadni”, dùlbšti „lassan dolgozni, tesz-vesz”, gneizà „maszat”, grūinas „csupasz, tiszta”, kiūtena „rendetlen, elhanyagolt ember”, kriaūkalas „rög”, legóti „falánkul nyelni, enni”, maištrium „vegyesen, keverten”; 4) dzūk nyelvjárás: aivà „elegendő”, dylàtė „késlekedés”, dvėliuoti „nehezen lélegezni”, grauzdūs „mérges, durva”, gūžoti „vastagon, melegen öltöztetni, betakarni”, kivinklas „akadály; baj”, kupūrna „földhányás, gyeptégla”, kvókšti „rekedt hangon beszélni; zihálni”, liūlyš „bogár, cserebogár” stb. Hiába keresnénk ezeket a szavakat néhány író műveiben. Nem honosodtak meg szélesebb körben az irodalmi nyelvben. A szótár összeállítóinak azon erőfeszítései, hogy ezeket a szavakat elterjesszék az irodalmi nyelvben, nem jártak sikerrel. Ennek fő oka ritkaságuk, valamint az, hogy a nyelvben megszokottabb megfelelőik is vannak. A nyelvjárási szavakhoz közel állnak a köznyelvi szavak (šnek.). Kár, hogy a DŽ bevezetője nem tárgyalja őket részletesebben. Röviden annyit lehet róluk mondani, hogy kifejezésmódjuk kötetlen és fesztelen, olykor akár durva vagy gúnyos. Gyakran lekicsinylő vagy megvető árnyalatúak; valamit szemléletesen, hiperbolikusan fejeznek ki, például: bóba, pati „feleség”, sėnis, pats „férj”, kimšti, kiŕšti, kūopti „falánkul, sokat enni”, kūrti, máuti, šveisti „gyorsan futni” stb. A köznyelvi szavak gyakran olyan nyelvjárási elemek, amelyek átlépték területi határaikat; pontos elkülönítésük néha igen nehéz, vagy egyszerűen lehetetlen². A DŽ több mint 2000-et közöl belőlük, de nagy részük tisztán nyelvjárási szó, például: ardà „civakodás, nézeteltérés”, arénti „morogni, ugatni”, bàbaliuoti „ostobaságokat beszélni, fecsegni”, bãkoti „tömni, betenni”, baldà „dörömbölés, zajongás; baj, gond”, bigė „kicsorbult kés; rövid farok”, biznas „farok nélküli; rövid, csonka”, blazgátyti „csapkodni, szitkozódni; hajtani; zajongani”, čiunkúoti „gyúrni, zúzni; loccsantani; ringatni”, dýkbandė „fiatal, munkára nem használt állatok”, diñderis „lusta, csavargó”, driumbėti „zajosan futni; dübörögni”, gangarioti „sétálgatni”, gógla, gōželis „tökfilkó”, gīra „nagy, kissé hajlott ember”, jūšinti „mozgatni, piszkálni”, kėkšis „kampós bot, kampó”, kemėža „tökfilkó; csenevész”, kėrežioti „ügyetlenül járni, terpeszkedve lépkedni; rakodni, cipekedni”, kevėkšlinti „lassan menni”, kibýklas „törött, szétesett tárgy, lom”, kibinklas „akadály; viszály”, kiketa „nevetés: aki nevet”, kiusnóti „ügetve lovagolni”, klibinda „szétesett tárgy; sánta”, klūbundúoti „nehezen, botladozva menni”, kniúša „bamba, mamlasz”, kniūrā „mogorva; sírós”, kvánka „buta, ostoba”, letėžis „silány sütemény; tökfilkó”, maulioti „sárban gázolni”, mugulys „nyughatatlan ember”, mūkulas „gombóc”, pliovà „fecsegő”, repėža „kis termetű, ügyetlen”, švająs „beszédes”, švóti „fecsegni”, talavykas „fecsegő, szószátyár”, tirvinti „nehezen vinni, húzni”, vãdala „csavargó”, zykti „nyafogni”, žlūgas „vízbe fulladt; sár” stb. A DŽ későbbi kiadásaiból akár teljesen el lehetne hagyni őket, vagy legalább módosítani a stílusminősítéseiket. 2 Pikčilingis J. Stilistika. — V., 1975, t. 2, p. 97. 149 A DŽ-be körülbelül 250, psn. jelzéssel ellátott szót vettek fel. Ezek elavult szavak vagy szóalakok, úgynevezett archaizmusok, például: brotis „fivér”, gyvatà „élet; életvitel”, kali- nỹs „börtön”, kodrin „miért” (a todrin „azért” nincs felvéve!), namópi „ház felé”, savėspi „önmaga felé, önmagába” stb. Ezek a szavak időnként előfordulnak a szépirodalomban stilisztikai eszközként, a történelmi kor hangulatának vagy a régiség szellemének megteremtésére. A DŽ-ben közölt archaizmusok egy része már régen kikerült a használatból, például: bãžmas „sokaság, tömeg”, nãrsas „harag, düh”, pãdūkis „remény, bizalom”, prekijas „kereskedő”, rãštininkas „író”, sãvastis „tulajdon”, tvarinỹs „alkotás”, vaizbà „kereskedelem”, vėtušas „régi”, viešė „udvar, tanya” stb. Egy normatív típusú szótárnak valószínűleg le kellene mondania ezekről, mivel ma már nem használatosak. Az elavult szavak jellemzésekor a DŽ-ben bizonyos pontatlanságok fordulnak elő. Ugyanazzal a psn. jelzéssel olykor nemcsak az elavult szavakat – az archaizmusokat – jelölik, hanem azokat is, amelyek a letűnt élet jelenségeit és a régi emberek életmódját nevezik meg, például: põnas, ponià, panelė, kū́mas, prašymas, priegláuda, prieváizdas, prakilnýbė, kvortà, márgas „0,5 ha”, valãkas, pagõlyvė „személyi adó”, egzekucija, licitãcija, liokãjus stb. Ezek a szavak nem elavultak, más megfelelőjük nincs; csupán az általuk jelölt fogalmak és jelenségek avultak el. Ezért pontosabb lenne két jelzést használni erre a célra: arch. (archaizmus) – elavult szó, szóalak vagy kifejezés, és psn. – elavult, forgalomból kikerült tárgy, jelenség, fogalom. A DŽ minimális mennyiségben közöl az irodalmi nyelv számára idegen, elavult és fölösleges idegen szavakat (pečius, kakalys, kaštas, prosas stb.). A néprajzi hagyományokban és a szépirodalmi művekben bizonyos stilisztikai megfontolásból előforduló idegen szavak nagyon informatívak lehetnek az olvasók számára. L. Ščerba akadémikus úgy véli, hogy „a negatív nyelvi anyag, ha hozzáértően válogatják ki, és bizonyos jelzésekkel ellátva normatív szótárban közlik, igen hasznos lehet, különösen a szabad, de nem használatos szókapcsolatok elleni küzdelemben”⁳. A litván nyelvben erre a célra külön kiadvány készült⁴, ezért nem szükséges növelni az idegen szavak számát a DŽ-ben. A szovjet rendszer időszakában a litván terminológia jelentősen bővült. A technikai-tudományos forradalom korában rengeteg szakkifejezés – terminus – került be a litván nyelvbe, amelyek a tudomány, a művészet, a technika, a termelés, a kultúra és a társadalmi élet különféle fogalmait jelölik. Már több mint 30 különböző szakszótárunk van. A terminusok száma már több tízezerre rúg, és folyamatosan növekszik. Köznyelvi szótárakban való közlésük az egyik legnehezebb problémát jelenti. A lexikográfiai munkában e téren különféle tendenciák érvényesülnek: egyes lexikográfusok azt javasolják, hogy minden terminus kerüljön be a köznyelvi szótárakba, mások pedig egyiket se vegyék fel, mivel egyetlen szótár sem képes valamennyit átfogni⁵. E szélsőséges tendenciákkal szemben ma az a feladat merül fel, hogy olyan kritériumokat találjanak, amelyek alapján rugalmas módszertant lehet kialakítani a terminusok köznyelvi szótárakban való közlésére. A köznyelvi szótárakba csak azokat a terminusokat javasolják felvenni, amelyek szakszerű jellegük mellett egyúttal li- 3 Щерба Л. В. Опыты общей теории лексикографии. Языковая система и речевая деятельность. — Л., 1974, с. 288. 4 Kalbos praktikos patarimai. — V., 1976. 5 Князькова Г. П. К проблеме отбора слов в словарях. — В кн.: Современность и словари. Л., 1978, с. 20. 150 az irodalmi nyelv sajátja. Azt vizsgáljuk, mennyire honosodott meg egy-egy terminus a nyelvben. Ha nemcsak szakirodalomban használják, hanem publicisztikában, sajtóban és szépirodalmi művekben is, akkor ez alapot ad arra, hogy felvegyük az általános szótárakba. Elsőbbséget kell biztosítani azoknak a terminusoknak, amelyeket több tudományágban is használnak, pl.: elem, szakasz, reakció, szféra, kereset, feszültség stb. Különösen figyelembe kell venni a középiskolai tankönyveket, mivel az ott használt terminusok a legáltalánosabbak és legszükségesebbek. Figyelembe kell venni nem terminológiai sajátosságaikat is — szemléletességüket, érzelmi töltésüket, hasonlatok és állandósult szókapcsolatok alkotására való képességüket. A terminuskiválasztás nehézségeinek leküzdéséhez más szempontok is alkalmazhatók, például a terminusok aktualitásának és társadalmi jelentőségének szempontjai. A mai életben különösen aktuálissá váltak a sport, az űrhajózás, az elektronika, a magfizika, a kibernetika stb. terminusai. Megfigyelték, hogy azok a terminusok jutnak be hamarabb a közhasználatba, amelyek nemzetségfogalmakat, nem pedig fajfogalmakat jelölnek. Ezért a gépek, készülékek, berendezések elnevezései gyakrabban kerülnek be a szótárakba az adott gépek, készülékek alkatrészeinek elnevezéseiként. A DŽ a terminusok nagyon egyenetlen arányban szerepelnek — egyes szakterületekről több százat közöl, más területekről pedig mindössze egyet-kettőt. Az alábbi lista a terminusok mennyiségi megoszlását mutatja a DŽ-ben. botanika — 718 (szó) geometria — 28 technika — 230 közgazdaságtan — 24 orvostudomány — 149 filozófia — 23 kémia — 103 építészet — 14 történelem — 97 néprajz — 13 nyelvtan — 90 csillagászat — 10 katonai terminusok — 83 állatorvostan — 8 matematika — 82 földművelés — 8 fizika — 80 gyógyszerészet — 7 nyelvészet — 74 pénzügy — 6 sport — 73 agronómia — 3 anatómia — 72 élettan — 3 irodalom — 62 folklór — 3 zene — 61 kereskedelem — 3 egyházi — 60 mitológia — 3 szakácsművészet — 48 textilipar — 3 speciális — 40 fényképészet — 2 biológia — 36 repülés — 2 jog — 34 ásványtan — 1 földrajz — 32 pszichológia — 1 politika — 29 építőipar — 1 A DŽ-ben ezekkel a minősítésekkel jelölt terminusok száma körülbelül 2500. Ehhez a számhoz hozzá kell adni még mintegy 400 terminust, amelyeknek nincs minősítésük, de azt a megfelelő meghatározások helyettesítik. Így a DŽ-ben mintegy 2900 terminus található, vagyis a teljes szókészlet 5%-a. Ez nem nagy szám más nyelvek szótáraival összehasonlítva (pl. L. Stupin számítása szerint az angol Webster-szótárban körülbelül 23%-ot tesznek ki⁶). 6 Ступин Л. П. Некоторые замечания в связи с работой над новым академическим словарем. — Вест. ЛГУ. 1975, т. 8, вып. 2, с. 150. 151 Amint a listából látjuk, a DŽ-ből hiányoznak az elektronika, a hidrológia, a meteorológia, a tipográfia, a hajózás és más területek terminusai. Az építőiparból, az agronómiából, a földművelésből stb. mindössze egyet vagy néhányat közöl. Felmerül a kérdés, szükséges-e minősítés azoknál a területeknél, amelyekből csupán néhány terminust ad meg. Bár a rövidítésjegyzékben szerepel a pedagógia, a Szótárban egyetlen ezzel a rövidítéssel jelölt szó sincs. Másrészt a rövidítésjegyzékben nem szerepel a mišk. (erdészet) és a log. (logika) minősítés, a szótár szövegében azonban időnként előfordulnak (lásd: proskiebis, silogizmas). Mint minden nagy munkában, a DŽ-ben is akadnak következetlenségek és kihagyások. Például sok állat- és madárkölyök-elnevezést közöl: kačiukas „macskakölyök”, šuniukas „kutyakölyök”, tigriukas, pelėdžiukas, pempiukas stb., de a kiškiukas (noha a zuikiukas szerepel benne), a peliukas (noha a žiurkiukas szerepel), valamint a kregždižiukas hiányzik belőle. Amint a listából láttuk, a terminusok közül a növénynevek szerepelnek a legnagyobb számban, de hiányzik néhány, a kertészek által jól ismert almafajta neve: kriaušinis, molinis, pepinas, vėlsis stb. Hiányzik néhány, a kertészek által jól ismert dísznövény és virág neve is: aronija, hortenzija, gerberą, puošmedis, šiendreikė stb. A szótárt más, ma széles körben használt terminusokkal is ki kellene egészíteni: aerozolis chem., aktualija, aukštalipys, -ė, greitkelis, informatika, kampuotis tech., krimplinas tekst., skriejikas tech., sőt néhány, ma a mindennapi beszédben használt szóval is: atostogpinigi ai, aulinukai „rövid szárú csizma”, degalinė „benzinkút”, išradyba, merlė, pakuotė, pėdukė „rövid lábfejzokni”, pynutė „fonott zsemle”, poilsiavietė, šliaužtinukai „babynadrág”, taksininkas, -ė, vardatėviai, žūklavietė stb. A fonetikai és morfológiai szóváltozatok kiválasztásának kérdése egyre sürgetőbbé válik. A DŽ több mint ezret közöl belőlük, többségük normatív utalással: lásd (=žiūrėk), a többi ilyen utalás nélkül. E változatok jelentős része olyan szó, amely már régen kikerült az irodalmi nyelv használatából, például: ankštybas – ankstyvas, bailė – baimė, dalgė – dalgis, driežlas – driežas, dūksauti – dūsauti, dulsis – duslus, dumburys – duburys, kalčia – kaltė, kerėbla – kerėpla, klienas – lieknas, skomà, skōmas – skonis, ruišas – raišas, skraitas – skreitas, spiètilus – spiečius stb. Aligha kellene ezeket felvenni a DŽ későbbi kiadásaiba. A DŽ szerkesztőinek jelentős nehézséget okoz az igéből képzett főnevek, az úgynevezett „nomina actionis” és „nomina agentis” kiválasztása. Ha nincs valamilyen sajátos jelentésük, a DŽ-ben az alapigék mellett szerepelnek; ha sajátos vagy terminológiai jelentésük van, önálló címszóként veszik fel őket. Néhány olvasó a DŽ szerkesztőbizottságának írt leveleiben kifogásolta, hogy ezek a főnevek nagyon egyenetlenül szerepelnek a szótárban: egyes igék mellett fel vannak tüntetve, mások mellett hiányoznak. Állítólag ez az egyenetlenség az egész szótáron végighúzódik. Azt javasolják, hogy kivétel nélkül minden igénél szerepeljenek a „nomina actionis” és a „nomina agentis” alakok. Mit lehet erre válaszolni? Az igéből képzett főnevek annyira megszokottak, hogy szinte minden igéből megalkothatók, és felvehetők a szótárba. Néhány régi szótáríró így is tett (Fr. Kuršaitis, G. Neselma nas). Az ellenkező megoldás is lehetséges. Mivel képzésük nagyon egyszerű, jelentésük pedig 152 maguktól értetődők, ezért egyáltalán nem érdemes felvenni őket a szótárba. Úgy tűnik, egyik vélemény sem fogadható el. Mechanikus összeállításuk és minden egyes igéhez való hozzáillesztésük nem létező és szükségtelen szavak megalkotásához vezet. Másfelől elvetésük ellentétes a nyelvhasználattal – hiszen nagy részük széles körben ismert és használt szó. Ezért itt az a legjobb, ha a szókiválasztás általános elveit követjük: a DŽ-be csak olyan szavakat veszünk fel, amelyek ismertek és használatosak a nyelvben, és szükség esetén élő példákkal is alátámaszthatók. A litvánban sok az -inis, -ė, -iškas, -a képzős melléknév. Szinte bármely, különösen konkrét jelentésű főnévből képezhetők. Az -inis, -ė képzős melléknevek magukból a melléknevekből is alkothatók (saldus – saldinis), számnevekből (pirmas – pirminis), igenevekből (dirbtas – dirbtinis), sőt határozószókból és elöljárószókból is (iš anksto – išankstinis, aplink – aplinkinis). Magyarázatuk a DŽ-ben többnyire utaló jellegű: nyíllal jelzik, melyik alapszóból képezték őket. Helytakarékosság céljából az -inis, -ė, -iškas, -a képzős mellékneveket, ha nincs valamilyen sajátos jelentésük, éppúgy lehetne közölni, mint a „nomina actionis” és a „nomina agentis” alakokat, vagyis ugyanabban a szócikkben, mint azok a szavak, amelyekből létrejöttek. Ez további tartalékot jelentene, amikor a fontosabb szavak számára keresünk helyet. A DŽ későbbi kiadásaiba kevesebb magától értetődő képzésű összetett szót kell felvenni, például: baltakaklis, -ė „fehér nyakú”, juodasparnis, -ė „fekete szárnyú”, penkiol ikametis, -ė „tizenöt éves” stb. Az ilyen képzésű szavak mindegyikének DŽ-be való felvétele nemcsak lehetetlen, hanem szükségtelen is, mivel jelentésük az olvasó számára az alkotóelemekből világos. A DŽ-ben az a gyakorlat, hogy az ilyen szavaknál csak az első összetevőt adják meg kötőjellel a végén, és megmagyarázzák, mit jelentenek a vele alkotott összetett szavak, például: daugia- „az összetett szavakban a többséget, a bőséget jelöli”. Ezután a daugia- előtaggal csak a sajátos vagy terminológiai jelentésű szavak szerepelnek címszóként, például: daugiakampis, daugiak ovė, daugiast āklinin-kis stb., az összes többit pedig elhagyják. A későbbi DŽ-kiadásokban gyakrabban kellene alkalmazni az ilyen szavak magyarázatának gyakorlatát. Így helyet lehetne megtakarítani a fontosabb szavak számára. A DŽ külön címszóként közli és magyarázza az igekötőket is. Az igekötő jelentésének ismeretében könnyű megérteni, mit jelent az adott igekötőt tartalmazó szó. A képzők nem kevésbé fontos szerepet töltenek be a nyelvben, mint az igekötők. Némelyikük a mai litván nyelvben igen produktív. A főnévi -inin-kas, -umas, -yba, -ybė, -ykla, -iklis, -uvas és más képzőkkel ma nagyon sok új szó keletkezik. Rendkívül produktívak a melléknévi -inis, -iškas, -ingas, -uotas, -otas, -ėtas képzők is. Ezért felmerül az igény, hogy az igekötőkhöz hasonlóan a képzőket is közöljék a DŽ-ben. A litván nyelvben azonban nagyon sok képző van. Már csak a főnévképzőkből is több mint 600 szerepel az akadémiai „Lietuvių kalbos gramatika” (I. rész) című műben. Egy kis terjedelmű szótárban lehetetlen az összes képzőt felsorolni és megmagyarázni. Mégis nagyon hasznos lenne, ha a legproduktívabb, leggyakrabban használt képzőket megmagyaráznák a szótárban. A DŽ körülbelül 30 főnévi, 20 melléknévi és 10 igei képzőt közölhetne. 153 Mindez azt mutatja, hogy a DŽ további kiadásait folyamatosan tökéletesíteni kell mind a szavak kiválasztása, mind a változatok közlése, mind más szempontok tekintetében. A DŽ tökéletesítése terén jelentős munka történt, amikor a második kiadást az elsővel (1954) összehasonlították. A DŽ továbbfejlesztését már csak azért is folytatni kell, mert a nyelv szüntelenül változik és fejlődik, újabb és újabb szavak és kifejezések jelennek meg benne. Erre a munkára előre fel kell készülni: egyrészt a szótár számára fontos anyag gyűjtésével, másrészt különféle lexikográfiai kérdések megvitatásával. Ahogy a nyelvtudományban elterjednek a pontosabb módszerek, egyre nagyobb figyelmet fordítanak a gyakorisági szótárakra, amelyek hasznossága a szavak kiválasztásában vitathatatlan. Mindmáig azonban senki sem készít átfogóbb litván nyelvi gyakorisági szótárakat. A lexikográfia története szerint a nemzeti nyelv jó értelmező szótárainak elkészítéséhez szükséges legfontosabb feltételek egyike a lexikográfiai hagyományok folytonossága, a nyelv fejlődési tendenciáinak figyelembevétele, különösen pedig a legújabb grammatikai, stilisztikai, lexikográfiai és lexikológiai problémák megoldása. A SZAVAK KIVÁLASZTÁSÁNAK PROBLÉMÁJA A „MAI LITVÁN NYELV SZÓTÁRÁBAN” Összefoglaló A „Mai litván nyelv szótárának” összeállításakor az egyik legfontosabb probléma az, hogy a szókészletbe ne kerüljenek be a lexika nem „általános” rétegei. Különösen sok nehézséget okoz a nyelvjárási szókincs, amely folyamatosan beszivárog az irodalmi nyelvbe. A szótárban feltehetően túl sok a nyelvjárási szó. Némelyik, šnek. (beszélt nyelvi) minősítéssel ellátott szó a nyelvjárási elemek közé sorolható. A szótár nem mindig határolja el pontosan az elavult szavakat (archaizmusokat) azoktól a szavaktól, amelyek elavult fogalmakat, jelenségeket jelölnek. A szótárat más lexikai rétegekhez képest ki kell egészíteni aktuális tudományos terminusokkal, valamint a mezőgazdaság, az építőipar, az űrkutatás, a kibernetika és más területek szakszavaival. A szótár a szavak túl sok fonetikai és morfológiai változatát közli, holott némelyikük nagyon ritkán használatos a mai irodalmi nyelvben. Hasznos volna néhány gyakrabban használt litván képzőt külön szócikkben kiemelni, ahogyan ez az igekötőkkel történt. Mivel az élő nyelv folyamatosan fejlődik és változik, a szótár anyagát ismételten felül kell vizsgálni, és új szavakkal, valamint szófordulatokkal kell kiegészíteni. A jó szótár létrehozásának legfontosabb feltételei a múlt tapasztalatainak figyelembevétele, valamint a nyelvtudomány legújabb lexikográfiai, grammatikai, stilisztikai és egyéb eredményeinek felhasználása.