Įvairūs morfoneminiai dialektizmai šiaurės rytų žemaičių dūnininkų šnektose

MOKSLO KALBOS KULTŪROS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIV (1985) VYTAUTAS VITKAUSKAS KÜLÖNFÉLE MORFONÉMIAI DIALEKTIZMUSOK AZ ÉSZAKKELET-ŽEMAITAI DŪNININKAI NYELVJÁRÁSAIBAN A žemaitai nyelvjárások néhány, Kuršėnai, Vidsodis, Pāvandenė, Viekšnaliai, Užventis stb. környékén használt morfonémiai dialektizmusáról már írtak¹. Ezúttal újabb csokorra valót veszünk szemügyre különféle szavakból, amelyek tövében, képzőjében vagy előtagjában olyan hangok vannak, amelyek nem magyarázhatók szabályos, rendszeres változással. Ilyen esetek akkor fordulnak elő, amikor a nyelvjárásokban másik szógyök létezik, eltérő képzőelemet tartalmazó képző vagy előtag szerepel (a szóban megjelenhetett valamilyen nem etimologikus hang, vagy valamiképpen megőrződhetett egy régi, a nyelvjárásokban már felbomlott hangtörvény maradványa). 1. Morfonémiai dialektizmusok i magánhangzóval: Az itt tárgyalt žemaitai dūnininkai nyelvjárások i: magánhangzója kétféle eredetű: az Ik y-t tükrözi (vī˙rs / ū˙rs ~ ūyras, grī˙na ~ grynā, li˙nuoti / li˙nuo-te ~ lynoti stb.) és az ie kettőshangzót (i˙na / i˙na ~ iena, ui˙nc / u˙nc ~ vienas, šū˙sa ~ šviesā, ži˙dā.ms / ži˙dā.ms ~ žiedāms² stb.). A leírt nyelvjárásokban azonban az i: hang az Ik ie kettőshangzó helyén minden žemaitai nyelvjárással együtt, sőt bizonyos esetekben a szomszédos nyugat-aukštaitai nyelvjárásokkal együtt is előfordul. Ha a žemai- 1 Vitkauskas V. Šiaurės rytų žemaičių dūnininkų kai kurie morfoneminiai dialektizmai.— LKK 1977, t. 17, p. 97—108. 2A déli žemaitai ie>i(i) hangjáról lásd Girdenis A. Ką turi dūnininkai vietoj literatūrinės kalbos ie, uo.— Baltistica, 1970, t. 6(2), p. 143—144; Bukantis J. Pietų žemaičių diftongoidų i(i), u(u) (Ik ie, uo) fonetinės ypatybės.— Kalbotyra, 1979, t. 30(1), p. 23—31, de vö. Grinaveckienė E. Dėl poros fonetinių reikšmių interpretacijos.— LKK, 1977, t. 17, p. 209—210. Ebben az esetben biztosan kijelenthető, hogy az i˙ ~ y és i˙ ~ ie között valószínűleg nincs fonémikus jellegű különbség (erről meggyőződhettek az említett helyek több, a nyelvjárást jól ismerő értelmiségijének kikérdezésekor). Nyelvtani jellegű különbségek vannak, de látva, hogyan „menekültek” vagy „menekülnek” ezek a nyelvjárások a dī˙us ~ dīvas és di˙us ~ dievas, kli˙nc / kli˙nc ~ klienas „sovány” és bli˙nc ~ blūnas stb. homonímiák elől, talán bátrabban választhatjuk a nyelvjárások régi, hagyományos ie>i: változatát. Kár, hogy ezekben a cikkekben nem mutatják be, milyen magánhangzót ejtenek a dūnininkai az említett žemaitai szavakban, amelyekben az i:, u: az Ik ie, uo helyén áll (a diplomamunkákba, valamint a Lietuvos kalbos atlaso alapjaiba és az LKŽ cédulagyűjteményébe bekerülő cédulák azt mutatják, hogy itt a hallgatók is ž(i), u(u) hangot hallanak: mi(i)ls / mi(i)ls „kedves”, gerā(a)s'us „a jókat”, sőt šōnimi(i)žis a šun+myžis szóból). Erről sok szó esik, ezért azoknak, akik itt másik fonémát vagy legalább allofónt hallanak, különösen alaposan ellenőrizniük kell ezeket az eseteket, és pontosan meg kell állapítaniuk minden különbséget. 252 Az összes nyelvjárást és nyelvjárási beszédmódot egyetlen, történetileg kialakult, majd később szétágazott nyelvi egységnek tekintve, s miután a dōnininkai (nyugati žemaitai) és dounininkai (északi žemaitai) i·-vel ejtett szavait a dūnininkai (déli žemaitai) nyelvjárásaiban is megtaláljuk, feltételezhető, hogy itt is ősidők óta i· ~ y magánhangzó volt, nem pedig i·<ie, vagyis nem i· = ie. Szótövek. Kevés ilyen példa van: gi·dra „derült idő” Krš, Užv, Pvn, Vkšn, gi·dras, gi·drā „derült” Vrp, Krš, Pvn, Užv, prā·gi·drā·lis „felhőfoszlány” Pvn, Vkšn, prūogi·dra „felhőfoszlány” Drv, Krš, prūogi·dru-lis „felhőfoszlány” Vds (vö. az északi žemaitai gi·dra Als, Ub, Trš, gi·dras Vkš, Pp, Rdn, Tlš, gi·dros Als, Vrd, Vvr); li·tūs / li·tòs „eső”, li·tuoc / li·tuoc / li·tūoc „esős”, li·tinks „esős” Krš, Vrp; vö. majdnem valamennyi nyugat-aukštaitai li·tūs / li·tus, valamennyi dounininkai — északi žemaitai li·tos, li·tūoc stb.; valamennyi dōnininkai — nyugati žemaitai li·tos / li·tūs stb.; lásd még LKŽ VII 593—596, ahol az lýtingas „esős” szó is szerepel — az egykori Poroszország Litvánia nyelvjárásaiból; a lytinis „esővel lehullott”, lýtotas „esős”, lýtotie „esőzés közben”, lýtpaltitis „esőkabát”, lýtuotas „esős”, lytùs „eső” pedig M. Daukša és J. Bretkūnas írásaiból származó adatok; lýtva „eső”, lýtuas „esős”, lýtuotas „esős” (itt csak azt kellene kétségbe vonni, hogy a Šaukėnai li·tàsis vies alakot valóban lietàsis alakra kell-e visszaállítani az LKŽ VII 437-ben, ha ezt a szót az lietumi, ly-tumi szóval kapcsoljuk össze); mi·ls / mi·lūs „kedves” Krš, Drv, Vrp / mi·ls / mi·lòs Pvn, Vkšn, Užv; vö. valamennyi dounininkai mi·ls / mi·lòs „kedves”, valamennyi dōnininkai mi·ls / mi·ls „ugyanaz”; vö. az LKŽ VIII 184—185-ben közölt mylai „csak éppen könnyű, ha csak”, mýlait „könnyű”, mýlas „kedves, mindenki, szeretett”, mylasirdystė „irgalmasság” szavakkal; LKŽ VIII 200—201 mylùs „kedves” (a Karklėnai mi·laširdì·sti mielasirdystė alakra való átírása viszont erősen kétséges — LKŽ VIII 145); ri·di·ti / ri·di·te / ri·di·te „uszítani, hogy marakodjanak, végrehajtani” (vö. ri·di·t’ Skn, Grz, Sl, Žg, Mšk, ri·di·te Pp; sorì·de būobas / uo pãtė jaũkà·s, ri·di·te Ms, Šts, Vkš, Trk, Trš, Rdn, Jdr, Vvr, a lett rīdīt; kétséges az LKŽ XI 552-ben szereplő, Gardamóból adatolt suriedinti forma, mivel ott ri·di·te hangzik el, akárcsak azoknál a žemaitai beszélőknél, akiknek hasonló, egyenletes kiejtését rū-dyti alakban írják át — LKŽ XI 539; ott a Kruopiai rėduti alak visszaállításában is hiba van, noha e környék aukštaitai lakói ri·di·t’, a žemaitai lakói pedig ri·di·te alakban ejtik); žù·ginti / žù·gìnte / žù·gi·nte „sivításra, kiabálásra, sírásra bírni (pl. a gyerekeket)” — vö. még a nyugat-aukštaitai žù·gint’ Skn, Grz, Sl, Žg alakokkal, a žemaitai dounininkai žù·gi·nte Klk, Rdn, Trš, Žr, Jdr, Vvr alakjaival, továbbá: PP — kas tus vā·kùs tā·p sužù·gena stb.); ži·duli·s „virágcsoport”, ži·dulìnis „virágcsoportos” Krš, Drv; vö. ži·duoli·s Grz, Mažeikiai járás, Rakañdžiai falu, Skn, Žg; ži·doule Dr — LKT 69; ži·du.lė „virágcsoportok” Rdn, Trš, Ub stb. Mindezeknek a szavaknak a tövében kétségkívül más magánhangzó áll a nyelvjárási apofónia következtében; ezért jellegzetes dialektizmusok a žemaitai és a nyugat-aukštaitai nyelvjárásokban (legalábbis azok egy részében). Szóképző toldalékok. Néha a nyelvjárások i· magánhangzója a képzőkben is az 1k ie-nek felel meg (akárcsak azokban a žemaitai nyelvjárásokban — a dounininkai és dōnininkai nyelvjárásokban —, ahol nincs az ie>i· hangváltozására vonatkozó hangtörvény). Például: uuoki·tis / uuoki·ti·s, uuoki·ti / uuoki·te „német férfi, német nő”, hibrid uuoki·tka „német nő”, uuoki·tkape· / uuoki·tkapė· „né- 253 a németek, általában a lutheránus temetők”, „rossz, németnek tetteti magát”, vö. vókietis / vókietis / v(u)o.kití·s / voki-tí·s stb. — a dounininkai nyelvjárások mindegyike, vó·ki·tis / vó·ki·tis / vó·ki·ti·s / vo·kì·te — a donininkai nyelvjárások mindegyike; vö. még vó·ki·tõks „kis német” Prk Pė-žaičių k.— LKT 142, vo·ki·tė·je „Németország” Sg, Kin, Slu (a szótárakban a žem. vókytys, vókytyš alakokat néha a k vokiečiu is felváltja, lásd vokiečiu Sts — LKŽ V 70, vokietis Sts — LKŽ VI 481, de mostanra az LKŽ köteteiben az ilyen hibák már szinte teljesen eltűntek); š’aulì·tis / š’aulì·tis „Šiauliai környékének vagy városának lakója; általában az északnyugati aukštaitis nyelvjárások képviselője”, š’aulì·tù·ti / š’aulì·tù·te „az északnyugati aukštaitis nyelvjárásban beszélni”, š’au-li·tìškas „Šiauliai vidékére jellemző” Krš, Vrp (vö. š’aulì·tis „szintén” Rdn, Pp, Trš, Ub, Akm, Lk, Eig, Tl, š’aulì(·)tõute „aukštaitis nyelvjárásban beszélni” Pp, Šiaudinė, Trš, Ub, Lk); „nauji·nà „újdonság, hír”, nauji·nininki „sok újdonságot ismerő nő” Krš, Vrp. (Vö. az északnyugati aukštaitis nyelvjárások nauji·nà alakját StngŽ 26, SmIn, az összes dounininkai nyelvjárásban „nauji·nà, a donininkai nyelvjárásokban nauji·na Krg, Klp, Plik stb.; vö. még az LKŽ VIII 588-ban közölt naujynà „újdonság”, naujynininkas, -ė „aki az újdonságokat hajszolja” szavakat);³ az -ynė képzővel képzett származékok: k’au-šì·ni / k’auši·ne „tojásrántotta”, kunkùolì·ni / kunkùolì·ne „gombócleves”, klec-kì·ni / kleckì·ne „burgonyagombóc-leves”, lapì·ni / lapì·ne „répalevélleves”, ru·kštìeli·ni / ru·kštìeli·ne „sóskaleves”, u·gì·ni / u·gì·ne „parázson sült étel”, žìrni·ni / žernì·ne „borsóleves” stb. (vö. k’auši·ne / k’auši·ne, kunkuo-lì·ne / kankùolì·ne, lapì·ne stb. az összes dounininkai és donininkai nyelvjárásban, amelyek adatait mindenütt helyesen írják át, a dunininkai nyelvjárások kivételével, amelyekben az -ynė-t gyakran -iene-nek értelmezik az ie miatt>: kiaušinė Trg, Krš — LKŽ V 712, míg Sv-ben kiaušynė; kleckienė Sv, Up — LKŽ VI 24, de Krkl, Ll-ben kleckynė — ugyanott, klekšelienė Lkv — LKŽ VI 43, kunkulienė Krš — LKŽ VI 900 (abban a nyelvjárásban csak kunkulì·ni ~ kankolynė van) stb. Az -yna, -ynė, -ytis, -ė képzők ilyen, főhangsúlyos ejtését látva nehéz ebben az esetben alkalmazni azt a valamivel korábban neves tudósok által megfogalmazott gondolatot, hogy „a soha nem hangsúlyozott morfémákban a keleti balti *o, e ~ ilks uo, ie ebben a nyelvjárásban u-vá, i-vé vagy uᵃ-vá, iᵃ-vá alakult“⁴. Itt feltehetően a képzők egy másik képzőalkotó magánhangzójáról van szó (vö. V. Urbutis által elkülönített -ynė képzőket is — LKG I 360: balandynė, bulbynė, duonynė stb., valamint az -ytis, -ė képzőket — LKG I 414: šiaulytis, vógytis, veliuonytis). A szavak előtagjai. Ahogyan minden žemaitis nyelvjárásban a nu· / nu elöljárószó (és igekötő) sajátos u· / u magánhangzóval hangzik, úgy a prie, prieš (és a prie-, prieš- igekötők) is egy másik magánhangzót, az i·-t tartalmazzák. Az összes, itt leírt nyelvjárásban pri· / pri, pri·š / priš alakot mondanak.⁵ A prieš szó határozószóként is előfordul, amelyet az említett nyelvjárásokban pri·š / pri·š alakban ejtenek (változatai: pri·ša·s / pri·ša·s, pri·šo). Ugyanígy (pri·š, pri·- ⁶ Ebben az esetben a žem. naujynà szláv képzőt is tartalmazhat, vö. a lengyel nowina szóval. Emellett az arimasz a žemaitisban másképp ejtendő: a dounininkų nyelvjárásokban „naujėina / ną.u.fėina“, a donininkųban pedig „naujėna“. ⁴ Girdenis A., Zulys V. [Rec.] — Baltistica, 1972, t. 8(2), p. 200. ⁵ Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija.— V., 1966, p. 85. 254 šā:s) mindenütt donininkųként ejtik. A donininkų nyelvjárásban piː / pi használatos (a nyelvjárások visszaszorulása miatt ma már mintha ritkábban hallanánk), Juodkrantėben pie (a lett nyelvjárásból), Rusnėben pedig 1958-ban egyfajta feszes szótagmagánhangzót hallottak, ė (pė). A žemaitis nyelvjárásokban mindenütt (és az itt leírt nyelvjárások sem kivételek) igen sok olyan főnév és melléknév van, amelynek előtagja rendszerint hangsúlyos: pri-, pri-š- (a donininkųban piː, Rusnėben pė-: piːėdis, piːnumis „előszoba“, pėːbruka / piːbroka „előtető“). Például: priːauks / priːauks / priːa.uks „gyarapodó állat, fiatal állat“, priːbrauks „előtető“ Vds, Užv, priːbruka „ugyanaz“ Drv, Krš, priːbriekšma / priːbriešma / priːbriekšma „előtető“, priːburs „bűbáj“ Drv, priːdievini s / priːdievinis „cserélhető ruhadarab“, priːjiedis / priːjiedis / priːjiedis „evés, lakoma“: tas rūːkiːms ne priːjiedis, uo ūːraː nelˈaːunaːs Krš, priːgrinc / priːgrinc / priːgri.nc „előtornác“, priːtvirtini / priːtvertene „bél- és vizelet-visszatartás“ és sok más. Ezekhez feltehetően később igazodtak a priːdaː / priːdaː „mellékletek“ (vö. prēːdāː Sg, Prk, prēic Zd, Skd, Ms, Vkš, Pp), prˈkāːls „üllő“ Krš (de vö. preikā.ls Pvn, Vkšn, preikā.ls Drv); priːšinks / priːšinks / priːši.nks „ellentétes“, priːšininki / priːši.ninke „a ház rosszabbik vége“, priːšpilnis / priːšpilnis / priːšpō.lnis „a telihold előtti nap“, priːšpriːšėːs / priːšpriːšėːs „szemben“ stb. Előfordul (a nyugati, itt leírt nyelvjárásokban meglehetősen gyakran), hogy a nyelvjárási pri- az Ik és az aukštaitis nyelvjárások pri- alakja helyett használatos: priːsimė.rkielis „aki rosszul lát“ Pvn, Vkšn, priːsisprūogielė „részegesek“ Pvn, Vkšn, Užv, priːsirijielis Vrp, priːsituātinims „lerészegedés“ Krš stb. Ez a jelenség gyorsan visszaszorul: Kuršėnai környékén ma már szinte nem hallani ezt a kiejtést, míg 1955—1960 táján, amikor még sok, a 19. században született, az Ik hatását nem tapasztalt ember élt, gyakran lehetett hallani a priːsigierielis, priːtrā.ukims „vonzalom“, sőt a priːplaikūms „élvezet“ alakokat is. A pri-, priš- előtagú képzései a litván aukštaitis nyelvjárások egyes beszédváltozataiban is megtalálhatók, nemcsak az összes žemaitis nyelvjárásban. a) F. Kuršaitis művei tanúsítják, hogy a Porosz Litvánia nyugati aukštaitis nyelvjárásában ilyen alakokat használtak: prȳangis K (vö. még priangį BBPs84,2, RB2Moz.27,9), prȳdaržė K, pryjega K, prymoterė „ágyas“ K II 42, prȳkalba K, pryša-kys K, pryšokiais K, prȳtamsa K, prȳupė „mellékfolyó“ K II 88, prȳvarta K II 73, pryžada „ígéret“ K stb. Ilyen alakok más korabeli szótárakban is találhatók: prȳangis R, prȳblindė MZ 29, N, prȳdėlis N, priš N, pryšakinis R, pryžeda R 388, N stb. A prȳturtinė „székrekedés“ alakot Jurkšaitis is feljegyezte (Jrk 51). A priːšpietei „tízórai“, priːuā.r.te „kapu melletti hely“ szavakat a poroszországi, úgynevezett halász-nyelvjárásban jegyezték fel (Stngž 88). b) Számos hasonló alakot használnak a mai nyugati aukštaitis nyelvjárások mindegyikében. Például priːšakiːs / priːšakiːs „elülső rész“ szinte minden nyugati aukštaitis nyelvjárásban, priːžeda „előszoba“ Grz, Sk, Btg, Zp, priːžadā „ugyanígy“ Lks, Plv, Dkš, Gdl, priːžeda „ugyanígy“ Jnš, Mšk, Pkp, Btg, Bb, Vnd, Krm, Pnmž, priːžedā „ugyanígy“ Ar, Grš, Kbr, Gž, Kps, Klvr, Lbv (valamint a nyugati dzūkiai — a déli aukštaitis nyelvjárások Rūdamina, Lazdijai, Būdvietis és Šlavantai környékén), 255 vö. LKA I 43—44 (Megjegyzések), ahol a különböző felső-aukštaitisi nyelvjárásokból származó egyéb alakok is szerepelnek: prįžieda, prižieda, prįžadas, prį. c) Hasonló tényeket a keleti felső-aukštaitisi nyelvjárásokban is megfigyeltek. Pl. pri·šak’s6 Jnšk, Grš, Zml, pri·šaki’s Kp (nj.?), pri·klėt’s „előszoba“ Zml (Lauksodis kelet felé), pri·kaki’s „egy bizonyos régi típusú kemence része“ Pš, Lnkv, Všk, Slč, Pmp, pri·taisa „valamilyen berendezés, készülék“ Ds, Rš, Vdš stb. Ehhez az esethez valószínűleg az olyan alakok is hozzárendelhetők, mint pri·blondu „alkonyat“ Er, Rm, Ul, Vel, pri·valgīs „jóllakás“ Bsg, Srv, Pn, Rm, pri·varžu „korlátozás“ Rm stb. Az i· magánhangzót ebben az esetben lényegében minden žemaitisi nyelvjárásban ejtik, vagyis itt már a teljes žemaitisi dialektus felbomlása előtt is jelen lehetett (vö. M. Mažvydas írásaiból származó adatokat: prisch tawa szadi Mž 56, norandijk prischtarauiencius Mž 51). Ezenkívül, mint látjuk, ez a nyugati felső-aukštaitisi nyelvjárások egy részében, sőt a keletiekben is így van. Úgy vélik, hogy ez az i· magánhangzó a ie kettőshangzóból keletkezett proklízis révén⁷, de úgy tűnik, inkább úgy tekinthetnénk, hogy itt egy másik magánhangzó jött létre apofónia következtében, akárcsak a korábban említett szavak töveiben és toldalékaiban; annál is inkább, mivel a pri·š / pri·š határozószóban (különösen a pri·šaˑs / pri·ša·s alakban) proklízis egyáltalán sok esetben nem állhat fenn. Az enklízis vagy a proklízis miatt nem kellett szükségképpen a ie kettőshangzóból csaknem szabályszerűen, valamennyi žemaitisi és számos aukštaitisi nyelvjárásban pri·š, pri· (pi·; a keleti leíró és szomszédos žemaitisi nyelvjárásokban enklízis miatt priš, pri·) alaknak kialakulnia. Vö. még a mai dounininkai, vagyis az északi žemaitisi nyelvjárások hangsúlytalan hosszú e>ie>e hangzóit (az e és i közötti köztes hangot) || (i)e: mestėlė·~ miesteliai, g(i)erimā·~ gėrimai, v(i)elē·k||vėlė·k „újra“ Brs, Sd, Nv stb. Természetesen az enklízis bizonyos mértékben közrejátszhatott, de itt a döntő tényező a fent említett apofónia lehetett, éppúgy, mint a szavak hangsúlyos helyzeteiben (lásd a fenti példákat). A pri-, priš- (pri-, priš-) előtagok, amelyek képző magánhangzója i· (i) nem teljesen tisztázott eredetű, valószínűleg magánhangzó-váltakozás eredménye, akárcsak a lytūtis, lytotas, gydārā, vōkytis, vōkytė szavakban és másutt; a dialektizmusok egész csoportját alkotják, amely kivétel nélkül valamennyi žemaitisi, valamint az aukštaitisi nyelvjárások egy részében (különösen a nyugatiakban, olykor a keletiekben is) használatos. A nyelvtudományi munkákban emiatt olykor ingadozás tapasztalható. Pl. a klaipėdai pi·bėga alakot prībėga formában írják át: LKŽ X 623; a šaugai pi·brauka alakot — priebrauka formában: LKŽ X 624; a Krtn ant priekalo alakot így adják meg (=preikalo) LKŽ X 644; prie (= pry) Vur — LKŽ II¹ 1100, prie (= pry) Grg — LKŽ II¹ 1100, prie (= pri) Žlp — LKŽ II¹ 1101, prie to (= py to) Rsn — LKK XVII 19, prie (= pri) pono Vks — LKŽ VI 623, prie (= pri) žmogaus Plt — LKŽ VI 632 stb. Mindez kétségtelenül csupán a nyelvjárási alakok köznyelvire történő átírása, nem pedig azok transzponálása. A keleti felső-aukštaitisi panevėžiškių (a Mūša folyó vízgyűjtő területéhez tartozó) és más nyelvjárások (pl. a kėdainiai, ukmergėi, anykščiai stb.) pri alakját nem helyes žemaitisi módon átírni. 6 Az aposztróf itt a Mūša folyó vidékének nyelvjárásaiban hallható, bizonytalan, alig érzékelhető mormogó magánhangzót jelöli. 7 Zinkevičius Z. Min. veik., p. 424, 426. 256 pri, mivel ezekben a nyelvjárásokban az i (amelyet néha nyíltabban, a megfelelő žemaitis hanghoz hasonló magánhangzóként ejtenek) ebben az esetben szabályosan, hangsúlytalan helyzetben, az ie kettőshangzóból keletkezett, ezért az olyan szavak átírása helytelen, mint: pridienauti (=priedienauti) Krč — LKŽ X 612, pridienis (=priedienis) Lnkv, Pmp, Kri, Dj, Sml — LKŽ X 612, pri (=prie) Bsg — LKŽ X 903. Hasonló jellegű a prė is, amely az enklízis következtében az ie-ből származó ė-t tartalmazza: prė (=prie) Jrb — LKŽ II ¹ 1101, prė (=prie) VIkv, Prn, Skn, Sk — LKŽ X 614 (ott felváltva a prie alakot is írják: VIkv — LKŽ X 615), prėš (=prieš) Lp, Prn, Dv, Skn — LKŽ X 606. 2. Morfonemikus nyelvjárási jelenségek a nyelvjárások uo kettőshangzójával E leírt nyelvjárásokban – akárcsak valamennyi žemaitis dūnininkas és dounininkas nyelvjárásban – a régi balti hosszú a-nak megfelelő uo kettőshangzót az irodalmi nyelvben o magánhangzó képviseli: brūolis / brūolis ~ brólis, skuolì·ti / skuolì·te ~ skōlyti ’kölcsönadni’, skuolinì·nka / skuolinì·nkā ~ skolininkai, šakūos / šakūos ~ šakōs stb. E szabálynak bizonyos kivételei is vannak. Szótövek. Az uo kettőshangzót – amely ezekben a nyelvjárásokban az irodalmi nyelv uo hangjának felel meg, nem pedig az o magánhangzónak – a kuopti / kuōpti / kuōpte ’falánkul enni, söpörni, takarítani; gyűjteni’ szóban figyelték meg ⁸; vö. az irodalmi nyelvi és számos aukštaitis nyelvjárásban használatos kuōpti alakot. Egy másik, „žemaitis” uo kettőshangzót tartalmazó tő található ezekben a szavakban: druobūžis / druobu.žis ’ruha’, gruomuūn.ta ’rögök, göröngyök’ Drv, Krš, ruokuūn.di ’gereblyék’ Krš, Vrp, zuoksūote / zuoksūote ’bámészkodik, tátja a száját’. Ez a tövek másik tőalkotó magánhangzója. Szóképző toldalékok. Az uo kettőshangzót a -uoklis, -i (-e) toldalékban ejtik; ez az irodalmi nyelvi -uoklis, -ė toldaléknak felel meg („az ezzel a toldalékkal képzett származékok valamely igei tulajdonsággal rendelkező személyek megnevezései” — V. Urbutis, LKG I 327): pā·karuoklis, pā·karuokli / pā·karuoklis, pā·karuole ’felakasztott ember, akasztott ember’, ā·džinduoklis, ā·džinduokli ’elválasztott, rossz szemű ember’ Drv, Krš, Vrp, nē·viešuoklis, nē·viešuokli / nē·viešuoklis, nē·viešuokle ’gyenge, mintha már végképp kimerült ember vagy állat volna’, užmiršuoklis, užmiršuokli ’aki folyton elfelejt dolgokat, feledékeny ember’ Drv, Krš. Ezekhez igazodtak a tárgyak megnevezései is: sausūoklis ’száraz fa’ Drv, Krš, pākabuoklis / pā·kabūoklis ’fogas’ ⁹. Hasonló jelenség néhány további szóban is megfigyelhető: sausūolis Drv / sausūolis ’elszáradt fa, száraz fatörzs’, senūolis / senūolis ’ős, idős ember’, vā·buols / vā·buols ’bogár’; vö. Sakūnos, Gruzdžių, Žagarės vā·buols10 alakjaival (a mai žemaitis nyelvjárásokban az iskolai hatás miatt a vā·buols / vā·buols alak nagyon 8Ennek az igének a történetét és földrajzi elterjedését S. Karaliūnas tanulmányában vizsgálta: „Az io-tövű igék történetéből a litván nyelvben”. — LKK, 1973, t. 14, p. 75—77. 9A nyugat-aukštaitis nyelvjárások hasonló eseteiről lásd Jonaitytė A. A Palatvės nyugat-aukštaitis nyelvjárások szabálytalan fonetikájú szavai és eredetük. — LKK, 1972, t. 13, 33—39. 10Jonaitytė A. I. m., p. 39. 17 Užsak. Nr. 1007 257 eltűnik — egyes környékeken már csak a nyelvjárás legidősebb beszélői mesélik). Azok az elszigetelt esetek, amikor a nyelvjárások uo-hoz hasonló alakjaiban az lk-ban is uo-t ejtenek, nemcsak a nyelvjárásokra jellemző sajátos szóalkotás miatt alakulhattak ki, hanem az eltérő nyelvjárási érintkezések következtében is. A leírt žemait nyelvjárások peremnyelvjárások; a nyugati aukštaitokkal (šiauličiais) való érintkezés nagyon intenzív volt, ezért számos közös jelenség figyelhető meg. E leírt nyelvjárásoknak az a sajátosságuk is megvan, hogy amikor új szót vesznek át az lk-ból vagy az aukštait nyelvjárásokból, gyakran nem alakítják át annak vokalizmusát a saját hangtani törvényeik szerint, hanem csupán kissé hozzáigazítják. Ez különösen a uo kettőshangzót (valamint a ie-t is) érinti a különféle szavak tövében. Néha a nyelvjárás egy-egy régi szavát is új módon kezdik ejteni az aukštaitokkal határos területeken, anélkül, hogy a uo-t u-ra cserélnék: sruoga, paguoda stb. Ezt az új keletű uo-t semmiképpen sem lehet o-vá átírni, ezért a Kuršėnaiból adatolt srōga nem létező alak 11. A žemaitoknak nem volt ruošis szavuk, ezért újonnan megtanulva így ejtik: rūoštį:s / rūoštī:s; állítólag az Užvenčys környéki beszélőknek még rūošininkę szavuk is van; néha újabban azt mondják: ruošā / ruošō, de ezek mind teljesen idegenek a nyelvjárástól és annak fonetikájától. Mivel az LKŽ XI 972 Skuodasról minden megjegyzés nélkül közli a ruošą alakot, az LKŽ XI 974 Kuliųból és Luokėből a ruošti alakot, az LKŽ XI 974 pedig Užventisből a ruošininką, -ę alakot stb., mindenféle következtetést le lehet vonni a ruoš- tő földrajzi elterjedéséről, amely csak az aukštaitokat foglalja magában. E régi és más žemait nyelvjárásokban így mondják: ė-je api˙uoka / api˙uoka, ži˙gė˙uos / ži˙gė˙uōs. Ma már az iskola első osztályában megtanulják a žemait gyerekek a ruoš-tis szót, amelyet néha a mindennapi életben is használnak, de a tő uo hangkapcsolatát sohasem alakítják át saját nyelvjárásuk u‘ vagy ou hangkapcsolatává. Előfordul ennek éppen az ellenkezője is: a žemait kettőshangzót, a uo-t az lk-ban szintén uo-ként írják át; például a Palangáról és Telšiaiból adatolt skūopte „vésni, kaparni”, illetve a Kražiaiból adatolt skūopti helyett a szakirodalomban a skūobti alak jelenik meg12. A žemait senūolis ~ senōlis alak sem írható át semmiképpen senūolis-ként (vö. senuolis S11 — LKŽ VI 25, LKŽ VI 129). Mindez minden szilárd tudományos alap nélkül történt. Hasonlóképpen e nyelvjárások sajátossága, hogy az új szavak és a későbbi jövevényszavak ie kettőshangzóját nem alakítják át i˙-vé (a doumininkai nyelvjárásban ei-vé), hanem saját nyelvjárásuk fonetikájához igazítják (ez szinte valamennyi žemait nyelvjárásra jellemző) — szintén ie: viēdras / viēdras, miēsc / miēsc, griēks / griēks, sviēc / sviēc, kriēns / kriēns, liētā, paviētrī / paviētre, sviedinīs, siēla / siēla, diēvas / diēvas, viētinis / viētinis, viēšas / viēšas, di˙vāl’au / di˙vāl’ā.u, su˙sti / su˙ste, vī˙ta, vī˙tininks /vī˙tinį.nks, niēruo / niēruā, cigarīec / cēgariēc stb. (de vi˙škelis: „idegek”, „cigaretta” stb.). Ha e szavak későbbi ie kettőshangzóját a régi žemait ie-nek tekintjük, amely az ősi hosszú balti ē-ből ered, ¹¹ Zr. K a r a l i ū n a s S. Min. str.— LKK, 1973, t. 14, p. 39 (p. 130 lyg ir paaiškinama tikroji padėtis, bet neatšaukiamas ankstesnis teiginys kaip vydingas). ¹² Lásd K a r a l i ū n a s S. i. m. — Uo., 85. o. 258 a nyelvészeti munkákban olyan alakok jelentek meg, mint į mestą, besėdą „beszélgetés” — LKŽ IV 419; krėną „torma” Ggr, Vvr, Slnt — LKŽ VI 525; nėlėta „munkanélküliség” (vö. lett nelieta) — LKŽ VIII 647; pavėtrė — LKŽ IX 685; bėdnu „szegény, nincstelen” Grg — LKŽ VI 71; bėdnas Plt — LKŽ VI 1060; grėtinė a Lenkimai nyelvjárás grėtinie ejtéséből — LKT 450; žėgoris Vvr — LKŽ VI 73 stb.13 Ezért a žemait szavak és különféle alakjaik átírásakor, amelyekben uo (és ie) kettőshangzó szerepel, mindig figyelembe kell venni a szavak nyelvjárási földrajzát, szóalkotását és a nyelvjárásban való kialakulásuk idejét. Formailag nézve, ha mindenütt a uo-t (és a ie-t) o (ė)-ként írjuk át, olyan „tényeket” bocsátunk a tudományos világ elé, mint mėstas, sroga, skuobti, nėlėta, és még számos más alakot. Ez a nyelvjárási tények történetietlen értelmezésének következménye. Feltehető, hogy most, miután megjelent a „Lietuvių kalbos atlaso” II. kötete, amely a nyelvjárásokban érvényes hangtani törvények elterjedési területeit mutatja be, javulni fog a nyelvjárási adatok közlésének gyakorlata különféle kiadványainkban. Mindazok a nyelvészek, akik behatóan megismerik az lk hangtani változásainak nyelvjárási elterjedési területeit, jobban meg tudják majd állapítani, hol érvényesül egy-egy törvény, és hol lehet csupán egy adott szó elszigetelt hangtani változására vagy valamely más morféma létezésére gondolni. Csak a nyelvjárások hangtani és morfológiai szerkezetének alapos megismerése óvhatja meg a mai litván nyelvtudományt a különféle nyelvjárási tévedésektől. Megjegyzés. A transzkripcióról néhány szót kell szólni — kissé egyszerűsített: a nyíltabbá vált i, u (Pvn, Užv, Vkšn) jele e, o; a hosszú végződésből a hosszú tőbe visszahúzódó hangsúlyt a szó előtti kötőjel jelöli; a lágyságot aposztróf (ʼ) jelöli; a motyogott vagy bizonytalanul hallható magánhangzókat zárójelbe tesszük: du(u)na~dūona. RÖVIDÍTÉSEK Drv= Dirvėnėnai, Šiauliai járás. Vds= Vidsodis, Kelmė járás. Vkšn= Vie kšnialiai, Telšiai járás.14 Vrp= Vārputėnai, Šiauliai járás. Minden más rövidítés az LKŽ köteteiben szereplőkkel azonos. 13 Dėl panašių transponavimo atvejų dar žr. Girdenis A. [Rec.] — Baltistica, 1968, t. 4(1), p. 82 (19 išnaša); apie juos dar žr. Lietuvių kalbos atlasas. — V., 1982, t. 2, p. 78, nors ten ir pateko žodžių, kurie tiktai atsitiktinai pasakyti, paribio žemaičių šnektų atstovams taikantis prie pašnekovų aukštaičių (pvz., gied). 14 Nem Vie kšniai, ahogyan A. Rosinas tanulmányában a környékbeli mondatok idézeteinél meg van adva. — Baltistica, 18(2). köt., 35. o. és másutt. KÜLÖNFÉLE MORFONÉMIAI DIALEKTIZMUSOK AZ ÉSZAKKELETI ZSÉMAIT DŪNININKAI NYELVJÁRÁSAIBAN Összefoglalás Ez mintegy folytatása a „Litván nyelvészeti kérdések” XVII. kötetében megjelent hasonló tárgyú cikknek. Olyan nyelvjárási szavakról van szó, amelyeket nehéz a megfelelő irodalmi nyelvi szavakkal és alakokkal megfeleltetni a hangtani törvények különbsége, valamint annak bizonyíthatatlansága miatt, hogy szabályos nyelvjárási alakokhoz tartoznak. I. i magánhangzót tartalmazó morfonémiai dialektizmusok A vizsgált nyelvjárásokban vannak bizonyos szavak, amelyekben az i magánhangzót ejtik az irodalmi nyelvben használatos ie helyett; amint más zsémaiti, sőt aukštaitiai nyelvjárások anyaga mutatja, ezek: a) különféle tövek (li̇tìs) | lìtòs „eső”, valamennyi zsémaiti nyelvjárásban li̇tòs | li̇tùs, nyugat-aukštaitiai li̇tùs | li̇tus, az irodalmi nyelvben lietus; gi̇dra „időjárás”, déli zsémaiti gi̇dra, gi̇dros, az irodalmi nyelvben giedrà; mi̇ls | mi̇l-s, az irodalmi nyelvben mielas „kedves”, ugyanez a kiejtés valamennyi zsémaiti nyelvjárásban; ri̇di̇ti|ri̇dài ie „összeveszíteni, összeveszni”, az irodalmi nyelvben riedyti NdZ; žu̇gi̇nti | žvìgl.nte „visításra késztetni”; ži̇durìs | ži̇dulìs „meddő virágok”, az irodalmi nyelvben žieduõlis; b) különféle képzők: š’u̇ali̇tis | š’u̇ali̇tis „šauliai lakos”, az irodalmi nyelvben šiaulietis; u̇okìtis | u̇okì̇s | u̇okì̇tàs „német”, az irodalmi nyelvben vókietis; naulìna „újdonság”, az irodalmi nyelvben naujiena; bulbi̇ne | bolbi̇ne „burgonyaleves”, az irodalmi nyelvben bulvienė; c) eltérő igekötők: pri- „hozzá-”, az irodalmi nyelvben prie-: pri̇s- | pri̇-s- „ellen”, az irodalmi nyelvben prieš-. II. Morfonematikai nyelvjárási jelenségek uo diftongussal A vizsgált nyelvjárásokban az irodalmi nyelvi uo diftongust u-ként ejtik, de előfordul, hogy itt is olykor uo diftongus hallható (<a). Ilyen esetek: a) eltérő tövek: kuopti | kuopti | kuopte „sokat enni; tisztítani”, irodalmi nyelvi kuopti; b) eltérő képzők: -olìs: pākaguokìs | pāˑkarìokìs „felakasztotta magát”, irodalmi nyelvi pakaruoklis; -olas: vā-buols | vā-buols „féreg”, a felső-aükštaitiai nyelvjárásokban vābuols; -o(k)lis: sausùoklis | sausùolis „kiszáradt fa”, irodalmi nyelvi sausvólis stb. Ezekben a nyelvjárásokban az a szabály, hogy az irodalmi nyelvből átvett új szavakat a régi fonetikai szabályok szerint, a diftongust változatlanul hagyva ejtik (uo → u, ie → i): riuõštis | ri̇õštis „felkészülni”, sri̇oga (nem pedig srùoga, ahogyan azt a žemait nyelvjárás legtávolabbi peremvidékeinek falvaiban ejtik). Ezek átírásának (sròga és hasonlók) semmiféle tudományos alapja nincs.