A. Baranausko bendrinės kalbos teorija

LITVÁN NYELV SZERKEZETÉNEK KUTATÁSAI LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK, XXVI (1987) REGINA VENCKUTĖ A. BARANAUSKO KÖZNYELVI NYELVEK ELMÉLET Az év 1985 elején jelentős évfordulók estek egybe: általában a litván nyelvészet, du valamint a nemzeti kultúra ir szempontjából jelentősek; anyanyelvünk professzionális művelésének kezdetét ünnepelve „a tudomány eredete mellett álló A. Baranauskasé 150. ir Litvánia az érdemes tudományos dolgozója, prof. J. Balčikonis születésének 100. évfordulóján jų tisztelegtünk a litván nyelvtudomány iránt szerzett érdemei előtt. Vajon ar szükséges-e közvetlen kapcsolatokat keresni e különböző korszakokban élt, eltérő képzettségű nyelvészek ir között? Összeköti őket a tudományos — megnyilvánulás folytonos kapcso- -lata, azonban — bizonyos Baranauskas ir és Balčikonis nézeteinek a į köznyelvvel kapcsolatos párhuzamai kétségtelenül gazdagíthatnák a litván nyelvtudomány történetének átfogó képét. Į Baranauskóra csak a ne professzionális nyelvészetünk kialakulása (révén K.. Jaunius ir K. Būga), de a köznyelv ir kialakulásának és szabályozásának vonala (révén K. Jaunius ir J. Jablonskj)*. Amikor elgondolkodunk Balčikonis helyén a litván nyelvtudomir ányban, szem előtt jo tartva a kapcsolatokat su Būga és Jablonskasszal, valamint a háború utáni első évek nehéz helyzetét is, el kell ismernünk, hogy akkor ő volt nyelvtudományunknak az a tekintélye, akire támaszkodott į ir jo a gondozott irányzatok lendületesen elágaztak és ugyanazon vonalak mentén fejlődtek tovább2. A. Baranauskas i hozzájárulása a litván nyelvtudomány konkrét területeihez (elsősorban a į dialektológiához, akcentológiához, a közös írott nyelv történetéhez stb.) ir már részletesen megvizsgálták és megfelelően ir értékelték*, nyelvészeti nézeteit jo azonban a nyelvészeti gondolat fejlődésének kontextusában szinte egyáltalán nem értelmezték!. Eközben az az általános elméleti álláspont, amelyet ez a tehetséges autodidakta nyelvész vallott, ma is figyelmet érdemel a litván nyelvészet története és jelenlegi ir helyzete szempontjából. Baranauskas nyelvészeti nézetei három XIX. századi a. nyelvészeti irányzat, a — naturalizmus, az ifjúgrammatikusok ir a kazanyi iskola hatására alakultak ki, így nagy hatást gyakoroltak rá a német komparatisták és az orosz nyelvészet ir (főként J. Bodueną de Kurtené révén). Talán a legnagyobb kezdeti hatást Baranauskas nyelvészeti tehetségénir ek kibontakozására módszertani elvei révén hatással volt a naturalizmus irányzatának úttörője A. Schleicher nézetei, mivel még a varṇiai szemináriumban a leendő anyanyelvkutató számára hatalmas 1 Zinkevičius Z. A. Baranauskas, a nyelvész, — Kn. : Az ir irodalom beszél, V., 1986, t. 19. * Pupkis A., Mažiulis V. Juozas Balčikonis. —Kn. : Balčikonis J. Válogatott írások, M., 1978, 1. köt., p. 23-35. * Sabaliauskas A. A litván nyelv kutatásának története. —V., 1979, p. 166–171; Salys A. A. Baranauskas. —Könyv. : Litván enciklopédia. K., 1934; Zinkevičius Z. i. m. mű. + Venckutė R. Antanóé Baranauskas nyelvi nézeteinek eredete. — Kn. : Jelentésir jel. V., 1986. 183 benyomást tett az ide. a nyelvcsalád kialakulását magyarázó „genealógiai fa” elmélete, később Schleicher o — „A litván nyelv grammatikir ája” e legjelentősebb XIX. század a. közepi indoeuropeista egyéb munkái. Fontosak voltak itt (bár rövid) ir személyes Baranausko kontaktsu us Schleicherrel. Iš Schleicher munkái Baranauskas a nyelvészet összehasonlító-történeti módszerének ábécéjét t. y. tanulmányozta, hogy a hangváltozás törvényeit a nyelvi elemek archetípusainak rekonstruálására alkalmazza. Iš Schleichertől vette át a ir nyelvnek mint az emberi szellem szervének gondolatát ir ja elméletileg megalapozta a nyelvjárási tagolódás okairól į vallott nézeteit, valamint a közös (öröklött) ir részleges (t. y. egy sajátos, később kialakult) nyelvi elemet. Legfontosabb nyomtatásban megjelent tanulmányában, „Megjegyzések a litván nyelv ir szótárához” Baranauskas ezt írta: „A közös elem a nyelvben a nemzetséggel együtt keletkezik, és su a nemzetségi lét kezdeti szakaszában a történelmileg kialakult ir nyelvjárási különbségek alsó rétegeként marad fenn. Ilyenek a nyelvben a gyökök, a szótövek, a formák, az elsődleges flexiók, valamint a ir valamennyi nyelvjárásban és beszédváltozatban egyformán használt szókapcsolatok rendszere; a bizonyos nyelvjárásir ok beszédváltozatai közötti különbségek alkotják a nyelv sajátos elemétg“®. E nézethez tartva magát, Baranauskas általában véve helyesen jellemezte mindegyik iš réteg jelentőségét a nyelv kutatása szempontjábir ól, és így folytatta: „A nép ajkán a szavak az idő múlásával úgy csiszolódnak simára, mint a folyó sodrában ar görgetett <...>, kavicsok, a szavak végződései lekopnak, a ir kezdet és a közép ir összehúzódik és egyneművé válik, a szótagok rövidebbekké lesznek <...>. Mivel a szavak <...> teljes alakjai az etimológiai elemeket lekoptató hosszú használat következtében megrövidülnek, az általános nyelvi elem beszélt nyelvi sajátosságokká változik, ezért a nyelvjárások tų részletes összehasonlításához értékesebbek a teljes, nem pedig a megrövidült alakok 0 ne < ...>“*. A Schleicher nézete į által befolyásolva a szó gyökerét ir mint elsődleges és legfontosabb „a nyelvi szervezet“ sejtjét, Baranauskas a litván nyelvjárások különbségeinek magyarázata során nagy figyelmet fordított a gyökér hangjainak (különösen a magánhangzók) ir változási törvényszerűségeire, hangsúlyozta, hogy a szó végén ugyanazok a hangok gyorsabbiš an változnak, vagy akár teljesen el is tűnhetnek. Ezért amikor a litván nyelvjárásokat osztályozta, a vokalizációs sajátosságok együtteseire į támaszkodotmo t, gyakran még a konkrét megkülönböztető jegyet sem jelölte meg", amikor a nyelvjárások o egyeztetésének elvére épülő litván helyesírást alkotott, és a köznyelvi írott nyelv normatív t. y. alakjait meghatározta, következetesen ahhoz a nézethez tartotta magát, hogy „teljes ragozási végződés“ (uo. y. végződés. — R. V.) jobb, mint a lerövidült““. Később ezt Baranauskas elméleti álláspontját részletes dialektuskutatásunk is megerősítette: kiderült, hogy éppen azok a nyelvjárások őrzik meg a legarchaikusabb fonetikai rendszert, amelyek tőbeli (resp. szóközépi) ir végződései (resp. a szóvégi) vokalizmus megegyezik. Eközben Baranauskas (életének idején a nyelvjárások szinte teljesen feltáratlanok voltak) A „Megjegyzések a litván nyelv ir szótárához” című művében éleslátó következtetésre jut: „R, ir Ry nyelvjárás (k. y. R, — „Mū5 Į litván nyelvre lefordított tanulmányrészletek jelentek meg „Nyelvünkben“. Az ir alábbiakban innen idézünk: Venckutė R. Iš Antano Baranausko nyelvészeti hagyatékából. — Nyelvünk, sz. 1975, 1, p. 41. ¢ Min. tev. p. 42. t Girdenis A., Zinkevičius Z. A litván nyelvjárások osztályozásáról. — Nyelvészet, 1966, t. 14, p. 139. 8 Baranauskas levele H. Vėbernek. Idézve innen: Baranauskas A. Írások. — V., 1970, t. 2, p. 186. 184 šos upynas“ – a Ry — panevėžiškių keleti része, „tiszta puntininkai“ — R. V.), amelyek a végződésekben sok redukált hangú szótagot tartalmaznak, <...> már a litván ir nyelv fonetikájának jövőbeli szakaszának „csírái“?. A litván nyelvjárások Baranauskas gyakorlati szükségből folytatott kutatásokat, azonban, úgy látszik, ne be az ifjúgrammatikusok hatására oly aprólékosan rögzítette a legcsekélyebb nyelvjárási különbségeket, hogy sajátos ir módon vallott a tény és az élő nyelv »kultg “1%, A nyelvi tényekhez való i rendkívül becsületes hozzáállást, azt a szilárd meggyőződbe ést, hogy jy alapos kutatás ma nélkül nem lehet tudományosan megbízható következtetéseket levonni, a ir Baranauskas kutatójának személyes tulajdonságai". Mindazonáltal az a képessége, hogy megfigyeléseit rendszeresen általánosítsa, megóvta az éleslátású nyelvészt az šį újgrammatikusokra jellemző aprólékos tényleírástól, és lehetővé tette, hogy közelebb kerüljön a nyelv modern strukturális ir szemléletéhez, amellyel jóval megelőzte saját, az újgrammatikusok (gyakran atomistáknak į nevezett) egyetemes uralmának korszakát. — — Ehhez to kétségtelenül hozzájárulhir attak Baudouin de de Courtenay úttörő nézetei (ők ketten meglehetősen szoros kapcsolatban álltak egymással). Iš Baudouin de Kurtenė Baranauskas átvette az írott és a beszélt nyelv tényének világos ir megkülönböztetésére vonatkozó elvet. Ezt a szemléletesen šį megfogalmazott elvet Baranaus ko levelezésében találjuk Vėberishez: „Más a könyv, más a száj: a könyvben a beszéd félig elhalt, a szájban teljesen eleven“!- %. gi Ez a meggyőződés nyilvánvalóan meghatározta Baranaus meglehetősen szkeptikus viszonyulását a ko XIX. század į közepének litván írásbeliségi nyelvéhez, amely nem szilárdult meg, és amelyet nem erősítettek meg világos kodifikációs szabályok XIX. a. század közepi litván írásbeliségi nyelvet (ez világosan megmutatkozik iš Az „Anykščių šilelis” szerzőjének J. S. Dovydaičiui, J. Jablonskiui, H. Vébernek és másoknak írt levelei). Az írott és a beszélt nyelvnek mint a nemzeti nyelv létezése két formájának megkülönböztetése nyilvánvalóan szintén hozzájárult Baranauskas azon meggyőződéséhez, hogy Litvániának feltétlenül csak írott köznyelvre van szüksége, egyébként pedig a kommunikációra (beszélt nyelvként) minden nyelvjárás alkalmas. Első pillantásra szemünkben talán paradoxnak tűnhet ez az állítás, lényegét tekintve azonban sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem helytelen: a modern nyelvművelés-elmélet egyáltalán nem tagadja az anyanyelvi nyelvjárást, fontos hagyományos mindennapi kommunikációs eszköznek tekinti (a családban és más semleges, nem hivatalos helyzetekben); csupán a nyelvjárások nyilvános életben és a tömegkommunikációban való használatát korlátozza szigorúbban (szépirodalom, sajtó, iskola, rádió stb.). Mindezek alapján nyilvánvalóan megalapozott következtetés vonható le arról, hogy Baranauskas a köznyelv és a nyelvjárások viszonyát meglehetősen józanul és korszerűen értelmezte. Gondolatait „lefordítva” a modern nyelvészeti terminológiára világosan látjuk, hogy Baranauskas számára mind a köznyelv, mind pedig a rendszerint csak beszélt formában funkcionáló nyelvjárások viszonylag önálló kommunikációs rendszerek, és egyértelműen különböznek a használati szférájukban, valamint belső fejlődésük sajátos törvényszerűségei által kialakított fonetikai, lexikai, morfológiai és szintaktikai sajátosságaikban. * Venckutė R. Iš Antano Baranausko lingvistinio palikimo, p. 44. 10 Az élő nyelvet Baranauskas elsősorban a falusi emberek beszélt nyelveként, vagyis „a falu nyelveként” értelmezte. 11 Venckutė R. Antanas Baranauskas nyelvészeti levelezése. —Könyv. : Irodalom és nyelv. V., 1986, 19. köt. 12 Baranauskas A. I. m., p. 248. 185- Oktatva A Kaunasi Papnevelde latin nyelvet oktatva Baranauskas élénken felismerte a gyakorlati tė (normatív) nyelvtan szükségességét, és maga ir látott hozzá egy ilyen megírásához, remélve, hogy felhasználhatja Schleicher tudományos, į a diakróniára összpontosító litván nyelvtanának példáját, azonban nagyon hamar megértette, hogy neki „megjelölni a széleket, ir iš jų nem kimenni“ (erről leveleiben többször is említést tesz Vėberinek). A „vidékek megjelölése” csupán azt jelenti, hogy a litván nyelvet úgy írjuk le, ahogyan ne azt használói ajkán hallani, anélkül, hogy távoli történetének rekonstrukciójába ją bocsátkoznánk, hanem megtalálva a módját annak, miként į egyeztessük össze a számos nyelvjárás különbségeit, és ir miként hozzunk létre valamennyi litván számára szükséges írott köznyelvet. t. y. E konkrét, világosan felfogott feladatokkal szembesülve Baranauskas a nyelvjárások összehangolásának elvét választja, elméleti tételre alapoz a jį közös részleges elemről, és kialakítja a ir köznyelv sajátos ir elméletét. A legfontosabb „nyelvtudományi” (így nevezte Baranauskas a nyelvtanát) célja, hogy a különböző — nyelvjárási alakok összehasonlításával megtalálja az jų alapot, más szóval rekonstruálja az eredeti formát, amelyből azok kialakultak. A iš különböző nyelvjárási alakok etimológiai alapját Baranauskas így nevezi A „žodžūgiu” ir kifejezést használva Schleicher „genealógiai fa” elméletét követve kijelenti: „A žodžūgis olyan törzs, iš amelyből a nyelvjárási ágak kinőttek”**; „ahhoz, hogy a teljes litván nyelvet jól megtanuljuk, minden nyelvjárását jól el kell sajátítanunk, amelyek megfelelő összehasonlításából az igazi iš žodžūgis napvilágra kerül”!*. A „žodžūginės” alakok rekonstruálásakor Baranauskas nem nyúlt vissza a távoli múltba: normatívnak a nyelvjárásokban rögzített, legkevésbé į megváltozott szóalakokat tekintette, például: dirba, galvomis, sėdi, o ne dirb, galvom, sėd; a régi írásokban megtalálható, de a nyelvjárásokban már fenn nem maradt alakokat Baranauskas į nem veszi fel az általa írt köznyelvbe, vagyis nem tekinti őket normatívnak (Vėbernek megmagyarázza, hogy nem akarja „az írásmódot az élő nyelvtől elszakítani”!*- ). Ezen elmélet szerint Baranauskas által írt szövegek, szigorúan véve, a keleti felsőlitván alakok nyugatiakká való átalakításai voltak. į Ezt ő maga is egyértelműen elismerte: „Az én beszédem ez itt nyelvjárás R, (a keleti aukštaitisok anykštėnai, „rotininkai“ nyelvjárása. — R. V.) más su nyelvjárásokkal való összehasonlítások ir alapján ir ne kijavítva és kiegészítve a kiejtés szerint, de a szókincs alapján írva“"*. A nyelvjárások összehangolásának elve alapján Baranauskas által kialakított közös írott nyelv közel állt a Schleicher nyelvtanában rögzített poroszországi litván (nyugati aukštaitis) nyelvjárásokhoz. Csak azt kell hozzátenni, hogy saját írott nyelvének a nyugati aukštaitis nyelvjáráshoz való ilyen fokú közelségét tisztán elméletileg érte el, a nyelvjárási hangváltozási törvények szabályosságára támaszkodva. sų A törvények többségét kellőképpen tų ismerve, és következetesen betartva azt, amit ma a belső rekonstrukció módszertanának neveznénk, Baranauskas a nyelvjárások fonetikai különbségeit a legarchaikusabb fonetikai rendszerbe foglalta össze, į amelyet éppen a nyugati aukštaitis o nyelvjárás déli változata őrzött meg a legjobban ir (kaunasiak). A levélben Webernek erről ezt írja: nem vallhatom be, „<...> hogy egy új, sehol sem beszélt, de mindenki által érthető nyelvet találtam ki a litvánok számára<...>. Nem a nyelvet találtam ki, hanem a litván nyelv számára találtam ki az írásmódot; vagy az írásmódját nem találtam ki újnak, hanem a már meglévőt nė ir Természetesen kijavítottam“! "; „Az én nyelvem 12 Baranauskas A. Min. mű., p. 185. 14 Idézett iš könyv : Archivum Philologicum, 1937, t. 6, p. 50. 15 Baranauskas A. Min. mű., p. 186. 16 A „Min, veik.”-nek, p. 185. 17 Min. ige, p. 187. 186 vagyis a szójegyzéknek van ir alapja; így van leírva, de a nyelvjárások szerinti kiejtés miatt nem nevezhető halott, si hanem élő nyelvnek”*. Ezért a közös írott nyelvet Baranauskas többnyire egyszerűen helyesírásnak nevezi: olvasás közben mindenki úgy ejtheti a hangokat, ahogyan azok a saját anyanyelvi nyelvjárásában hangzanak, jo mivel a betűk a nyelvjárásokban eltérően módosult hangok többjelentésű szimbólumai. Például a ranką szót, figyelembe į véve a an ir ą nyelvjárásokban tapasztalható szabályos változást, így lehet olvasni [raijka, rafjkū, ruiki, ronk”] ir másképpen. Fonetikus írás, miszerint Baranausko, kényelmetlen lenne, mivel „annyiféle helyesírásból és ir annyiféle nyelvtanból kellene bevezetni, ahány nyelvjárás van. Egyetlen gi nyelvtanra, egyetlen helyesírásra, valamint ir annak bemutatására van szükség, hogyan kell a litvánoknak az egyes nyelvjárások betűit kiejteniük““- *. Azokat a konkrét szabályokat, amelyek alapján az írott köznyelv alakjait könnyen nyelvjárási alakokká lehetne átalakítani, olyan egyszerűnek tűnt ne megfogalmazni: Baranauskas „nyelvtanában” nincsenek világos útmutatások arra, hogyan kell nyelvjárásiasan olvasni az „általános” alakokat, különösen azokat, amelyek a nyelvjárásone kban csak a hangok kiejtésében különböznek. A köznyelv megteremtésének gyakorlatáši ban Baranauskas meglehetősen összetett elmélete nem honosodott meg, a köznyelv történetének kutatói azonban elismerik, hogy ji jelentős szerepe volt a nyugati aukštaitis nyelvjárás térnyerésében, amely a XIX. század a. végétől a mai beszélt és írott köznyelv ir alapjává vált??. Az írott köznyelv „általános” (normatív) alakjainak meghatározásakor Baranauskas számára felmerült a nyelvi tisztaság problémája. Itt óvatos normatorként mutatkozott: nem fogadta el a „tiszta purizmust” (leveleiben bírálta is), ugyanakkor kerülte a jį nyilvánvaló idegenszerűségeket. Ezt az álláspontját így magyarázta Vėberishez írt levelében: „Nyilvánvalóan kerülöm az idegenek biztonságos elhelyezését saját nyelvünkben, mind a szavak, mind a szóalkotások tekintetében: azt keresem, miként fejezhetném ki a gondolatot sajátosan litvánul. Mivel nem találok egyértelműbb szóalkotást, sem vetem meg a kétségesen sajátosat“*? Kortársai számára ?. ir ta ar Baranauskas a litván nyelv megkérdőjelezhetetlen tekintélye volt, aki elismerést szerzett az „Anykščių šilelis” élő, képszerű nyelvével, valamint a saját anyanyelvének és más litván nyelvjárásošį knak kiváló ismeretével. ir a litván szavak jelentésével, a szóalakok használatával és ir hasonlókkal kapcsolatos legkülönfélébb kérdésekben Su neves orosz és litván tudósok fordultak hozzá. ir į jį }]} upset. Need valid only. Nyugati európai indoeuropeisták, valamint a litván nemzeti kultúra legtöbb képviselője. Baranauskas konkrét javításairól már meglehetősne en sokat tudunk (az általa közölt információk többnyire gyakorlati, nem pedig elméleti ne jellegűek voltak), azonban a nyelvészeti levelezésben található megjegyzésekből iš arra lehet következtetni, hogy jo ez a nyelvész nemcsak kiváló anyanyelvi tanító, hanem annak figyelmes ápolója is volt. E tekintetben értékes tanúbizonyság egy ne levél következő részlete ir jo Vėberhez: „Nem igazán illik hozzám az ir elnevezés „litván irodalmi társaság” <...>. Talán ne jobb lenne úgy nevezni ją „A litván írás kedvelőinek egyesülete- ”, vagy „A litván írók egyesülete”, vagy másképpen, azért, mert az egyesület tagjai nem az írások, hanem az írók””**?. 18 Uo., i. m., p. 185. 19 Archivum Philologicum, 1930, 1. köt., p. 76. 40 Jonikas P. A litván közös írott nyelv eszméje a „Aušra” előtti időszakban. — Könyv. : Archivam Philologicum, 1937, 6. köt., 52. o.; Palionis J. A litván irodalmi nyelv története. —V., 1979, 197. o. 31 Baranauskas A. I. m. mű, 186. o. I. m. mű, 207. o. 187 Baranauskas, hasonlóan a későbbi Jablonskis ir Balčikonis, nagyra értékelte az anyanyelvi nyelvjárás jó ismeretét, a nyelvjárási adatokat į gyűjtve az egyszerű falusi emberek nyelvhasználatához igazodott. Erről a ką következőket írta Boduennek de Kurtenė: „A litván tanítók, akik maguk lengyelül beszéltek, litvánul pedig nem tanultak meg jól, sok <...> helyen megrontották a litván nyelvet, leginkább az írásokat, a po beszélt nyelvben gi pedig a po kisvárosokir ban és a birtokokon. Ezért most minél ką sötétebb ez a Litvánia szeglete, ką minél távolabb van a kisvárostir ól, a birtoktól vagy az országúttól, annál tą tisztább ir és szebb a litván nyelv“**. A professzionális litván nyelvtudomány kialakulásának kontextusában Baranauskas köznyelvelmélete a már említett szempontokon túl a következő be okok miatt is jelentős: ir 1. Mivel közvetlenül összefüggösu tt egy gyakorlati nyelvtan iránti ji szükséglettel, világosan megmutatta a normatív nyelvtan megalkotásáį nak perspektíváját, első helyre állította a beszélt (köznyelvi) nyelv tényeinek fontosságát, és ir sajátos módon ösztönözte a ir nyelvjárási szókincs intenzívebb kutatását (vö. Jaunius, — Būga — Jablonskis vonalát). 2. A litván dialektológiában meghonosítva a nyelvjárási sajátosságok komplexumainak összehasonlítási elvét, a litván nyelv kutatóit a nyelv strukturális szemléletéhez közelítette, és megteremtette a nyelv belső į rekonstrukcióján alapuló vo formaképződés kezdeti alapjait. Kezdett világossá válni, hogy nincs (és nem is lehet) szakadék a történeti leíró (normatív) grammatika ir között, mivel szilárdabb normákat nem lehet meghatározni a nyelvi tények történetének be elemi megismerése (a tudományosan megalapozott köznyelvi litván normákat később közölte Jablonskis A „Lietuvių kalbos gramatika” c. című 1922 művéhez. 3. Hozzájárult bizonyos, a litván köznyelv kodifikációjára vonatkozó kritériumok kialakulásához; ezek közül elsősorban a rendszerességet, a tények iš földrajzi elterjedtségét, a tisztaságot és talán a célszerűséget kell ir iš megemlíteni. E kritériumok ma is aktuálisak a nyelvi normák ir kialakításbe ának gyakorlatában; ehhez hozzáfűzendő, hogy az egyértelmű Baranauskasnak az ne į írott, de nem a į beszélt nyelv felé irányuló orientációja a köznyelv („falusi”) nyelv dominanciáját eredményezte első normatív munkáinkban (vö. Jablonskis és Balčikonis álláspontját). Baranauskas nézeteinek a mai litván nyelvészet kontextusában történő tu értékelésejo kor meg kell vizsgálni a nyelvjárások felosztásának elveit, a magánhangzók három hosszúságának elméletét (az úgynevezett „mórák elméletét”), a litván nyelv egyes jelenségeinek történetére vonatkozó konkrét fejtegetéseket (ezek között nemegyszir er akadtak ir nagyon találó, illetve egyértelműen téves megállapítások), azonban a tanulmány terjedelmi korlátai miatt ezúttal csak a köznyelv elméletét tárgyaltuk. Ez teljes mértékben elegendő ahhoz, hogy összekapcsoljuk Baranauskas elméleti nézeteit su a XIX. századi a. nyelvészettel általában, és megmutassuk, hogyan kerültek be e tehetséges autodidakta nyelvész révén a formálódó litván nyelvészetbe az akkori nyelvészet legkorszerűir bb eszméi. to TEOPHS1 JIUTEPATYPHOTO SI3bIKA A. BAPAHAYCKACA Pe310Me A természetes irányzat eszméi a kazanyi nyelvészeti iskola egyik képviselője, amely tipológiailag hatott a nemzeti litván nyelvtudomány fejlődésére, mindenekelőtt egy sajátos, A. Baranauskas által a XIX. század második felében kidolgozott általános (irodalmi) nyelv elméletén keresztül hatoltak be. 28 Min. tev. p. 133. 188