J. Balčikonio vertimų pragmatika ir stilistika

LIETUVIŲ KALBOS SANDAROS TYRINĖJIMAI LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVI (1987) RŪTA MARCINKEVIČIENĖ J. BALČIKONIS FORDÍTÁSAINAK PRAGMATIKÁJA ÉS STILISZTIKÁJA A fordítások különféle szempontokból vizsgálhatók: irodalmi, nyelvi, pszichológiai, társadalmi szempontból. Hogy a fordításkritikus melyik szempontot választja, attól függ, mely fordítási sajátosságok érdeklik. A fordításelemzés szempontjának megválasztását azonban nemcsak a kritikus célkitűzései, hanem maga a fordítás, annak egy vagy több markánsabb tendenciája is meghatározhatja. J. Balčikonis fordításait a fordítás és az irodalmi nyelvi norma, az adekvátság, az olvasóra gyakorolt hatás és más szempontok szerint is lehetne vizsgálni, de mindenekelőtt egy fordítási vonása tűnik fel: a pragmatika, amely az említett értékelési szempontokat is magában foglalja. Ebből a szempontból J. Balčikonis minden munkája érdekes, mi azonban egyik utolsó fordítására, J. Swift Gulliver utazásaira szorítkoztunk. A könyvet nem véletlenül választottuk: jobban adaptált, mint a többi fordítás, ráadásul több fordító is dolgozott rajta, és többször kiadták. J. Swift regényét először 1924-ben fordította litvánra egy ismeretlen fordító, aki csak monogramját — L. D. — tüntette fel; 1936-ban P. Mašiotas. A szovjet években a Gulliver utazásait kétszer fordították le: 1947-ben S. Tomonis, 1957-ben J. Balčikonis. 1975-ben jelent meg P. Mašiotas fordításának második kiadása. J. Balčikonis fordítását a mű eredetijével, valamint S. Tomonis és P. Mašiotas fordításaival összevetve elemeztük. Pragmatikai szempontból a fordítást háromféleképpen vizsgálják: azt nézik, hogy visszaadja-e a szavak pragmatikai jelentéseit (a konnotatív, érzelmi, társadalmi, stilisztikai, expresszív, funkcionális, illetve a kutatók által másképpen nevezett nyelvi jelek információját), helyesen old-e meg valamely konkrét pragmatikai feladatot, vagy megfelelő-e a fordítás adaptációja1. Az első esetben, amikor a fordító teljes figyelme a szavak pragmatikai jelentéseire irányul, a fordítás nem távolodik el az eredetitől, mivel célja az eredeti nyelvi jelek pragmatikai jelentéseinek minél adekvátabb visszaadása. Minden fordítás természete azonban kettős. Két nyelv kölcsönhatásának eredményeként az eredeti felé irányul, önálló, a célnyelven létrejött műként pedig a konkrét befogadó felé2. Ez a kettősség gyakran nem mutatkozik meg, mert a nem nyelvi, vagyis a kommunikációs folyamat helyzete nem mond ellent a nyelvi, azaz a pragmatikai jelentések átadásának. Más szóval a fordítót jobban érdekli a mű eredetije, mint az olvasó. Lehetnek azonban más céljai is, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak a fordítás fő céljához, az adekvátsághoz. Ezek a kiegészítő célok le- 1 Ambrasas-Sasnava K. Vertimo tyrinėjimai. – V., 1984, p. 75. 2 Комиссаров В. Н. Лингвистика перевода. – М., 1980, с. 109. 48 különbözőek: propagandisztikusak, didaktikusak, pedagógiai jellegűek. A fordító egy-egy olvasói csoport felé irányíthatja a művet, amelyet társadalmi, foglalkozási vagy életkori ismérvek alapján különít el. Az olvasónak a szerző gondolatairól, illetve az ábrázolt eseményekről alkotott értékelését is közvetítheti. A fordító gyakran nemcsak a közönséget igyekszik befolyásolni, hanem magát a fordítás nyelvét is: a kívánt irányba terelni. A fordító ilyen viszonya a fordításhoz és az általa kitűzött feladatok ellentmondanak a fordítás céljának. A fordítás pragmatikája tehát, ha úgy értelmezzük, mint a fordítandó mű eredetijéhez közvetlenül nem kapcsolódó további fordítási célok megvalósítását, a fordítástól való eltávolodást eredményezi. A fordító ilyenkor nem fordít, hanem újraalkot, alkalmazkodva az új körülményekhez és a sajátos célokhoz. A cél pedig, mint tudjuk, meghatározza a tevékenység eredményét. Hogy miként jött létre ez az eredmény — J. Balčikonis adaptált „Guliverio kelionės”-fordítása —, arról akkor szerezhetünk tudomást, ha elmélyedünk a fordító céljaiban, és megvizsgáljuk az elérésükre alkalmazott eszközöket. A fordító céljairól a művek kiválasztása árulkodik. Hiszen J. Balčikonis Dž. Svift és Ž. Vern mellett főként meséket fordított: arab meséket, Hauff, Perrault, Andersen és a Grimm testvérek műveit. Fontos volt számára, hogy a gyermekek és a fiatalok minél több világirodalmi remekművet olvashassanak litvánul, és ezekből a könyvekből a helyes, szép litván nyelvet tanulják. J. Balčikonis ezért fordítás közben „… mindig a leglitvánosabb, legnépiesebb kifejezésmódot kereste. A fordítás gyakran jelentősen eltávolodott az eredetitől, mert Balčikonis nem szavakat vagy mondatokat fordított, hanem magát a gondolatot, és azt úgy akarta visszaadni, hogy ne csak a tudós emberek, hanem a falusi gyerekek is megértsék”3. Balčikonist tehát didaktikai, pedagógiai és ismeretterjesztő ösztönzők késztették fordításra. De nem csak ezek. A fordító akkor dolgozott a legintenzívebben, amikor a litván irodalmi nyelv még nem szilárdult meg, normái nagyon ingadoztak, a rossz fordítások pedig tévútra terelték a nyelvet. Ilyen körülmények között a fordítónak nyelvi normateremtő szerepet is be kellett töltenie. Ezért fordításkor „… a fő figyelem nem annyira az eredeti szerző egyéni nyelvi és stiláris sajátosságainak visszaadására irányult, hanem arra, hogy a litván fordítás nyelve egyszerű, világos, szemléletes, népies és helyes legyen. Ezekkel a fordításokkal elsősorban a litván irodalmi nyelv fejlesztését és normáinak megszilárdítását, valamint a nyelvi kultúra emelését kívánták szolgálni”4. J. Balčikonis arra törekedett, hogy fordításai hozzájáruljanak az írott nyelv normáinak megszilárdulásához, és fejlesszék az olvasók élő, kifejező nyelv iránti érzékét. Ez volt a fordító második célja, amely meghatározta fordításai nyelvének legfőbb jellemzőjét — a népiességet. Tanítványai visszaemlékezése szerint Balčikonis számára a fordítás egyetlen értékelési szempontja az volt, hogy „vajon így mondanák-e az emberek”. A népnyelvi beszéd a fordító számára az irodalmi nyelvi normák megbízható mércéje volt. Az általa fordított mesék és az ifjúságnak szánt egyéb olvasmányok éppen a könyvnyelv és az emberek élő nyelve közötti kapcsolatot erősítették, írja D. Urbas5. A litván nyelv normáinak megszilárdítása és a könyv ifjúsági olvasókhoz való igazítása volt tehát a regény fordításának jellegét meghatározó két fő cél. 3 Pupkis A., Mažiulis V. Juozas Balčikonis. — Kn.: J. Balčikonis. Rinktiniai raštai. V., 1978, t. 1, p. 13. 4 Kruopas J., Ulvydas K. Įžymus lietuvių kalbininkas akademikas J. Balčikonis. — Kalbos kultūra, 1965, sąs. 8, p. 4. 5 Urbas D. Apie J. Balčikonio vertimus. — Kalbotyra, 1966, t. 14, p. 41. 49 A „Guliverio kelionės” három korábban említett litván változata nagyon különböző. S. Tomonis fordítása részletes és igen pontos, a saját nyelv normái által megengedett mértékben az eredetivel egyenértékű. A fordító a külső adaptáció eszközeit – kommentárokat – alkalmazta, a fordítás szövegének megváltoztatása nélkül. Célja az volt, hogy a művelt olvasót megismertesse Svift politikai szatírájával, és adekvát módon adja vissza a szerző műfaját és stílusát. Ezt a fordítást feltételesen szó szerinti, helyes, ám túlságosan könyvszagú nyelven írt fordításnak nevezhetnénk. Egészen más P. Mašiotas fordítása, amelyet „Fiatalabb iskoláskorúak számára” megjelöléssel adtak ki újra. Ebben a fordításban a regénynek csak az első két részét mondják el röviden, a nehezebben érthető részeket kihagyták. Ezért P. Mašiotas munkáját nem volna helyes fordításnak nevezni. Ez csupán a regény cselekményének gyermekek számára készült elbeszélése, amely nem törekszik az eredeti teljes körű reprezentálására. A két fordítás között köztes helyet foglal el J. Balčikonis „Guliverio kelionės”-fordítása. A fülszöveg szerint közép- és felsőbb évfolyamos iskoláskorú gyermekeknek szól. A fordított regény szövegének pragmatikáját és stilisztikáját tárgyalva ezután az eredetivel vetjük össze, a fordítás adaptációs módszereit pedig a nyelvi szintek szerint elemezzük. S. Tomonis fordítását szó szerinti változatként használjuk viszonyítási alapul. A fonemikus fordítást leginkább az angol tulajdonnevek – személy- és helynevek – átadásán keresztül szemléltethetjük. Sok közülük a szerző kitalációja, ezért nincs hagyománya a litvánra fordításuknak. Ez nagyobb szabadságot enged a fordítási módszerek megválasztásában. S. Tomonis például transzliterál: a hosszú és bonyolult neveket betű szerint írja át litvánul, itt-ott végződéseket illesztve hozzájuk. J. Balčikonis átírja a tulajdonneveket a kiejtés szerint, a nehezebben ejthető hangkapcsolatokat pedig egyszerűbbekkel helyettesíti. A második részben Guliver Brobdinagba utazik, nem pedig Brobdingnagba, ahogy az eredetiben és S. Tomonis fordításában szerepel. Különösen a negyedik rész címe tér el. J. Balčikonis nem elégedett meg azzal, hogy elődje átírta a Houyhnhnmok országának nevét, és azzal sem, hogy e nehezen olvasható szó alig különböző kiejtés szerinti átírását adja. Funkcionális megfelelőhöz folyamodott: az országot, amelynek lakói lovak, a litván hangutánzó Yagagų kraštas névvel illette. Balčikonis fordításában tehát a tulajdonnevek litvánosodnak. Ebben szerepet játszott a nyelv fejlődése: a két fordítás között eltelt évtized alatt a litván nyelv normái jelentősen megváltoztak. A tulajdonnevek kiejtés szerinti átírását azonban nemcsak a fordításokkal szemben támasztott új követelmények indokolták. Sokat számított a fordító álláspontja is arról, hogy milyen olvasó számára fordít. J. Balčikonis nemcsak a tulajdonneveket, hanem a mérték- és űrmértékegységeket, valamint a háztartási és katonai eszközöket jelölő közneveket is litvánosítja. Svift regényében kétféle reália szerepel: angol és kitalált. Az angol reáliákat J. Balčikonis litván megfelelőkkel alkotja újra, helyettesíti vagy körülírással magyarázza. Így S. Tomonis fordításának transzkribált „jardų ir inčų”, „kabelių ir lygų” kifejezései helyett „siekstai” és „coliai”, „pėdos” és „mylios” szerepelnek. A „Pinta” a helyzettől függően (sajnos nem mindenütt egységesen és nem mindig pontosan) hol „stiklą”, hol pedig „ketvirtį mūsų geriamo puodelio” alakban jelenik meg. J. Balčikonis elhagyja Dž. Sviftre jellemző jegyzőkönyvszerű pontosságot, és a részletes, az útleírásokat parodizáló helyeket általánosítva fordítja: például: „... and about four yards from me, over against my right ear, I heard a knocking for above. 50 „egy órán át, mintha emberek dolgoznának…“6 — „…nagyjából négy yardnyira, a jobb fülem mellett, több mint egy órán át kopácsolást hallottam, mintha emberek dolgoztak volna valamin…“7 — „A fülem mellett kopogás hallatszott, amely a dolgozó ácsok kopácsolására emlékeztetett, és csaknem egy órán át tartott8. J. Balčikonis fordítása így elkerüli az olvasó számára érthetetlen reáliákat — a „yardot“ —, ugyanakkor azonban Dzs. Swift szatírájának felvillanásait, a tudományos stílus paródiáját is. A reáliák egy másik csoportját a szerző képzeletének szüleményei alkotják: ezek olyan egzotikumok, amelyek azon országok életének, kultúrájának, vallásának és szokásainak elemeit jelölik, amelyeket Gulliver felkeresett. A regény eredetijében dőlt betűvel szedve szerepelnek, zárójelben pedig angol magyarázatuk olvasható. A regény fordítói hasonlóképpen járnak el. A reáliákat „nem fordítják le“, csak megmagyarázzák, mivel ezek a szavak mind az eredeti, mind a fordítás szövegében nem névmegjelölő, hanem stilisztikai funkciót töltenek be — a helyi színezet megteremtését szolgálják. J. Balčikonis nagyon megfontoltan kerüli az idegen eredetű nemzetközi szavak használatát. Az eredetiben „civilized“, „prognosis“, „jargon“, „exist“, „patient“ áll, ő viszont így fordítja őket: „megvilágosodott“, „kitalálni“, „bizonyos nyelv“, „fennmarad“, „beteg“. S. Tomonis megtartotta a nemzetközi szavakat. Az angol nyelvben ezek a szavak már beilleszkedtek a semleges szókészletbe, a litvánban azonban még mindig könyviesnek hatnak. Az ifjúságnak szánt fordításokban más okból is kerülendők a nemzetközi szavak: jelentésük nem mindig világos. Az eredetit és a fordítást összevetve további lexikai-szemantikai átalakításokat is felfedezünk. J. Balčikonis sok helyütt pontosabbá teszi a leírást vagy az elbeszélést: az angol „cause“, „food“, „people“ elvont főneveket kontextuális szinonimáikkal, a „harag“, „ételek és italok“, „ellenségek“ szavakkal helyettesíti. Másutt éppen fordítva: a konkrét szavakat elvontakkal cseréli fel. A fordító különösen kedveli a tág jelentésű „dolog“ szót, amely a „kérdés“, „termék“, „motívum“, „ok“ és „kép“ helyett szerepel. Bár az említett átalakítások — az általánosítás és a konkretizálás — egymással ellentétesek, rendeltetésük azonos: a szöveg érthetőbbé és az olvasóhoz közelebbivé tétele. A fordító azt, hogy hol, mit és hogyan változtasson meg, úgy választotta ki, hogy szem előtt tartotta az általa jól ismert fordítási célközönséget. J. Balčikonis fordításaiban gyakori jelenség a stilisztikai módosítás is. Az eredeti nyelv semleges szavát kifejezőbb, szemléletesebb litván megfelelővel helyettesíti. Ez különösen az igékre jellemző. Az eredetiben használt „crowd“, „fight“, „imprizon“, „obstinate“, „steal off“ szavaknak a fordításban a „tömörültek“, „marakodtak“, „börtönbe vetette“, „kegyetlen“, „elillant“ felel meg, a „csoportosultak“, „harcoltak“, „bebörtönözte“, „makacs“, „elfutott“ helyett. J. Balčikonis tehát kedveli az érzelmi konnotációjú szinonimákat. Számos angol és litván szinonimapár nem annyira kifejezőerejében különbözik, mint inkább abban, hogy eltérő funkcionális stílusokhoz tartozik; más szóval nem expresszív, hanem funkcionális konnotációjuk különbözik. A stilisztikai módosítás iránya mindig ugyanaz: J. Balčikonis a semleges vagy inkább írott nyelvre jellemző angol szavakat litván köznyelvi szavakkal fordítja. S. Tomonis inkább könyvies nyelvezetű fordítása csak még jobban kiemeli ezt a 6 Swift J. Gulliver’s Travels. — Moscow, 1973, p. 34. 7 Swift J. Guliverio kelionės / Vertė S. Tomonis. — K., 1947, p. 64. 8 Sviftas Dž. Guliverio kelionės / Vertė J. Balčikonis. — V., 1957, p. 16. 51 az eredeti és J. Balčikonis fordítása közötti ellentétet, például: „... we labour under two mighty evils: a violent faction at home, and the danger of an invasion of a most potent enemy from abroad“9 — „...nekünk két nagy bajjal kell szembenéznünk: harcolnunk kell az erős belső ellenségekkel, és fel kell készülnünk a hatalmas külső ellenség támadásának visszaverésére“10 — „...valójában két rettenetes kór emészt minket: belülről az örökös pártviszály, kívülről pedig az erős ellenség fenyegetése“11. J. Balčikonis fordítását kettős fordításnak is nevezhetnénk: a „Gulliver utazásai“ nemcsak angolról litvánra fordítódott le, hanem a litván írott változatából a köznyelvi változatába is. A szemléletes, hajlékony nyelv benyomását azok a stíluseszközök is erősítik, amelyeket olyan helyeken alkalmaz, ahol az eredeti megfelelő részében még nagyítóval sem találni ilyesmit. J. Balčikonis fordításában Gulliver nem „a Blefuscu-sziget ellenségei“ ellen harcol, hanem „Blefuscu szigete ellen“. Itt a jelentés metonimikus átvitele térbeli viszony alapján történik: a szigeten élő emberekről magára a szigetre tevődik át. A metonimikus fordításnak más példái is vannak, különösen a városok megnevezésénél: a testrész azok rendeltetése vagy tulajdonsága helyett szerepel, így a „látás“ helyébe a „szem“, a „gyengédség“ helyébe pedig a „jó szív“ kerül. Az eredetiben a cselekvést egyetlen szó fejezi ki: „gázolni“, „úszni“; a fordításban viszont ezt találjuk: „gázolva gázolni“, „úszva úszni“. A fordításban sok litotész, az eredeti nyelv szemléletes szavainak körülírása és metafora is található. Mindezek a stíluseszközök szemléletessé és érzelmessé teszik a nyelvet. Emellett „lehetővé teszik, hogy ne mondjunk ki olyan dolgokat a szövegben, amelyek így is világosak, s ezért tömörítik a megfogalmazást“12. Külön érdemes szólni azokról a hasonlatokról, amelyeket J. Balčikonis igen erőteljesen adaptált. Ez különösen a tárgyszerű hasonlatokra igaz, amelyekben a szó szerinti jelentés két jelenséget minőségi vagy mennyiségi szempontból állít párhuzamba. J. Balčikonis azokat a köteleket, amelyek „egy közönséges angol spárgánál“ nem voltak vastagabbak, a hámkötélhez hasonlítja, a „puskagolyó nagyságú cipócskákat“ pedig ver tojásokhoz. Az ilyen fordítói adaptáció szükséges, mert mit ér a hasonlat, ha az az olvasó számára kevésbé ismert dolog, amellyel összehasonlítunk (a réma), ismeretlenebb annál, amit összehasonlítunk (a téma). A stilisztikai módosítás tehát J. Balčikonis fordításainak jellegzetes vonása. Ide kívánkozik D. Urbas fordító véleménye a stíluseszközök fordításbeli helyéről: „... a fordítónak nem kell pedánsan ragaszkodnia ahhoz, hogy minden egyes stilisztikai eszköz, például egy idióma, egy szellemesség vagy egy szemléletes szó (...) feltétlenül ugyanarra a helyre kerüljön, ahol az eredetiben áll — ez a szó szerinti fordítás és a szolgaság jele volna. A stilisztikai eszközök összességének megfelelése és belső dialektikus viszonyaik fontosak“13. A fordítások összehasonlításakor kétségtelenül nem annyira az egyes szavakat, mondatokat vagy bekezdéseket külön-külön kell figyelembe vennünk, mint inkább a két szöveg egymáshoz való viszonyát. Még az eredeti és a fordítások ilyen értékelése alapján is megállapítható, hogy J. Balčikonis litván fordítása stilisztikai eszközökben gazdagabb az eredetinél. 9 Swift J. Min. veik., p. 56. 10 Swift J. Guliverio kelionės / Vertė S. Tomonis, p. 95. 11 Sviftas Dž. Guliverio kelionės / Vertė J. Balčikonis, p. 42. 12 Župerka K. Lietuvių kalbos stilistika. — V., 1983, p. 68. 13 Urbas D. Min. str., p. 43. 52 A vizsgált fordítás szintaxisa szintén közelebb áll a beszélt nyelv stílusához. J. Swift mondatai hosszúak, pontosvesszőkkel tagolt periódusok, J. Balčikoniséi rövidebbek. A fordító az eredeti egyetlen mondatát két, három vagy akár négy mondatra bontja, szabadon választva meg, milyen információt hagyjon meg az elsőben, és mit helyezzen át a további mondatokba. J. Balčikonis nemcsak feldarabolja a mondatokat, hanem az angol passzív szerkezeteket litván aktív szerkezetekre, a főnévi szókapcsolatokat igeiekre, a személytelen mondatokat pedig személyesekre cseréli. Az így lefordított mondatokat könnyű csendben és hangosan olvasni, könnyű megérteni, megjegyezni és elmesélni. A szintaktikai átalakítások élővé, dinamikussá teszik J. Swift tárgyilagos, nyugodt elbeszélését. Ezt a benyomást erősíti az is, hogy a fordító a műben használt harmadik személy helyett az első személyű elbeszélést választotta. Így a fordító a valószerűség illúzióját teremti meg, amely oly fontos a fiatal olvasó számára. J. Balčikonis sok mondatot teljes egészében el is hagy. A kihagyás a fordításokban egyébként elítélendő jelenség. Sok információt nyel el, és eltorzítja a mű gondolatát. Mit hagytak ki, és miért a vizsgált fordításból? J. Balčikonis nem közvetíti az olvasó számára a regény azon részeit, amelyek Anglia életének visszásságait ábrázolják: a hűtlenséget, a prostitúciót, a hazugságot. Elhagyja a gyógyítási módszerek leírását, Gulliver „természetes szükségleteit” és más olyan epizódokat is, amelyekben Swift figyelmen kívül hagyja az illem szabályait, és szatírája naturalisztikusan nyers. Egy-egy rész elhagyásával a fordító kifejezi a bemutatott dolgokról alkotott véleményét, és moralistaként viselkedik. A fordítástörténetben számos hasonló átdolgozási eset fordult elő. Korunkban az efféle átalakítások csak akkor megengedettek és szükségesek, ha a felnőtteknek szánt könyvet a fiataloknak címezik újra. J. Balčikonis Gulliver utazásai című fordításának értékelésekor nem az eredeti és a fordítás adekvátságát, hanem a fordítás pragmatikai értékét kell fő értékelési kritériumként alkalmazni. Vagyis azt kell megvizsgálni, mik voltak a fordító céljai, és mennyire sikerült megvalósítania azokat. Balčikonis fordításának pragmatikai értéke kettős: a mű adaptációja, a fiataloknak való újracímzése, valamint a fordítás nyelvének helyessége, egyszerűsége és népiessége alkotja. Ю. БАЛЬЧИКОНИС FORDÍTÁSAINAK PRAGMATIKÁJA ÉS STILISZTIKÁJA Összefoglaló A jelen cikk a fordítói adaptáció elveit vizsgálja J. Swift Gulliver utazásai című regénye alapján. A fordítónak két célja volt: hozzáférhetővé tenni a regényt a serdülők számára, és megtanítani nekik a képszerű, népies köznyelvi nyelvhasználatot. Az adaptáció eljárásait a nyelv egyes szintjei szerint tárgyalja (fonetikai, lexikai, szintaktikai és szövegszintű jelenségek). A cikk elemzi a stilisztikai módosítást mint J. Balčikonis fordítói gyakorlatának fő módszerét. A szerző arra a következtetésre jutott, hogy Balčikonis Gulliver utazásai-fordítása pragmatikailag adekvát fordítás.