Функционирование языков и билингвизм (На материале рамашканских говоров)

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXVII (1988) LIETUVIŲ KALBA IR BILINGVIZMAS VALERIUS CHEKMONAS A NYELVEK MŰKÖDÉSE ÉS A KÉTNYELVŰSÉG (A ramaszkani nyelvjárások anyaga alapján) 1. A cikk a BSSR Grodnói területének Voronovói járása északkeleti részén fennálló mai szociolingvisztikai helyzetet írja le, és a szóbeli hagyomány adatai alapján rekonstruálja az elmúlt másfél évszázad történetének főbb szakaszait. A vizsgált nyelvjárások a Benyakoni, Deveniskes, Geraneny, Pereganci falvak és Voronovo városi jellegű település között elterülő (mikro)areában találhatók (lásd az 1. vázlattérképet). A továbbiakban ezt a (mikro)areát ramaszkani területnek nevezzük (Geraneny falu nem tartozik bele). 1959-ben J. Šukys felmérte Ramaškancai (lit. Ramaškõnys) litván nyelvjárását. Ramaškancaiban és a környező falvakban már akkor sem a litván volt a mindennapi kommunikáció nyelve. „Kevés családban beszélnek otthon litvánul, bár a 30 évnél idősebb lakosok közül szinte mindenki tud litvánul beszélni vagy legalább érti ezt a nyelvet”; a lakosság fő nyelve a belarusz lett, és J. Šukys véleménye szerint „csak a templomok körüli falvakban és a volt birtokokon terjedt el nagyobb mértékben a lengyel” (Šukys, 1960, 177. o.). 1977 novemberében magnetofonfelvételeket készítettünk a helyi litván, belarusz és lengyel beszédről Stanisys (lit. Stan’š·ei) és Tusamancy (lit. Tūsamon’ys1) falvakban. 1983 júliusában és augusztusában teljes körű 1 A falvak litván nevei és a magnetofonfelvételekből származó idézetek fonetikus átírásban szerepelnek. A nyelvjárás szótagintonációi igen gyakran nem bírnak fonológiai jelentőséggel. Egyes adatközlők (különösen Stanisys és Tusamancy faluból) alkalomszerűen rövid hangsúlyos magánhangzókat ejtenek (általában szóvégen), valamint /ˈi/ és /ˈu/ intonációt a diftongikus kapcsolatokban. Jellemző, hogy a Tūsamon’ys nevet valamennyi adatközlő rövid /ū/-val ejti. A hangsúlyos rövid magánhangzók és a szótagintonációk gyakran hangsúlyos szavakban jelennek meg, és bizonyos mondatkontúrok megvalósítására szolgálnak. Ugyanez figyelhető meg az adatközlők belarusz beszédében is (különösen azokéban, akik csak felnőttkorukban tértek át a belaruszra). A litván nyelvjárási beszéd monoftongusait a hagyományos kiejtésnek megfelelően hangsúlyjelöljük, hogy az olvasó könnyebben értelmezhesse őket. A litván szövegekben az /æ/ jele a köznyelvinél nyíltabb /e/-t jelöl (a legtöbb adatközlőnél ez egyszerűen /a/); a mássalhangzó után felül elhelyezett pont a kemény sziszegő hangok és az /r/ nem velarizált jellegét mutatja; az /α/ jel a rövid redukált /a/-t jelöli; az /э/ a középső nyelvállású, középső képzésű hangot jelöli (az orosz vagy belarusz /е/-hez hasonlót). A hangsúlytalan hosszú magánhangzók nem jellemzők a nyelvjárásra. A hangsúlyos magánhangzók időtartama a belarusz hangsúlyos magánhangzókéhoz hasonló. A klitikumoknak általában nincs saját hangsúlyuk; az idősebb nemzedék tagjai alkalomszerűen hosszú /ā/-val ejtik a -ma birtokos névmást, jelentése: „az én”. 37 A ramaskonysági nyelvjárási terület falvainak felmérése (mindegyik szerepel az 1. térképvázlaton, nevük belarusz alakban). Az expedíció során valamennyi helyi nyelvjárásról készültek magnetofonfelvételek, összesen több mint 12 órányi terjedelemben. Sok nyelvjáráshasználót külön program alapján kérdeztek meg, hogy feltárják, miként látják a térség jelenlegi szociolingvisztikai helyzetét és annak történetét. A cikk az említett anyagok alapján készült, és előkészíti a nyelvi interferencia folyamatainak vizsgálatát a litván–szláv határvidéknek ezen a részén². 2. Jelenleg Ramaskonciban 12 ember beszél litvánul, közülük 6 folyékonyan. A litván nyelvjárás legfiatalabb beszélője 52 éves. Mindössze 3. Voisnyis-Valiskaja (60 éves) gondolja úgy, hogy könnyebben beszél litvánul, mint „egyszerűen” (azaz a helyi belarusz nyelvjárásban). Hétköznapi körülmények között, a családban 3. (szül. 1916) és A. (szül. 1909) Voisnyisék beszélnek litvánul. S. Dubovics (szül. 1910), számos általunk rögzített történet „előadója” gazdag litván nyelvváltozatot beszél. A másik hat litvánul beszélő nyelvtudása az egyszerű párbeszéd folytatására való képességtől néhány egyszerű mondat megalkotásáig terjed (a nyelvjárási beszéd jó megértése mellett). A falu fő nyelve a helyi belarusz nyelvjárás, az „egyszerű nyelv”. Érdekes megjegyezni, hogy ezt a települést 1953-ban a DABM programja keretében vizsgálták (1963, 59. o., 147. sz.), a belarusz dialektológusok azonban már akkor sem észlelték a litván beszédet. Ramaskonci teljes idősebb lakossága kisebb-nagyobb mértékben tud lengyelül. Számukra ez elsősorban a vallás nyelve: a fő imákat és a katekizmust már gyermekkorukban lengyelül tanulták meg, és sokan közülük lengyelül gyónnak. Gyakorlati nyelvtudásukat a háború előtti időszak lengyel iskolájának köszönhetik, amikor a vilniusi vidék és Nyugat-Belarusz a burzsoá Lengyelországhoz tartozott, valamint a helyi lengyel anyanyelvűekkel való érintkezésnek. Nagyjából ilyen a nyelvi helyzet Ramaskonciban, amelyet J. Šukis 1959-ben „a leglitvánabb falunak” nevezett a voronovói járás e részének egész litván nyelvű szigetén. Stan’iš’ėi (lit. Stan'iš'ėi) faluban minden 60 évnél idősebb helyi születésű lakos (kb. 15 fő) beszél litvánul, de mindennapi érintkezési nyelvként csak B. és V. Utkievics családjában használják (V. Utkievics ráadásul nem helybeli). B. Utkievics (szül. 1910). ² О литовском говоре д. Рамашканцы см.: (Zinkevičius, 1966, p. 26 и карты). История изучения языковой и этнической ситуации в этом районе Виленщины рассмотрена в работе (Lipskienė, Vidugiris, 1967, p. 183—187). Социолингвистическая ситуация, подобная рамашканской, описана А. Видугирисом (1959, p. 195—213). Особенности литовских говоров к юго-западу от Воронова рассматривались О. Броком (1958, с. 1—71). Об этнических отношениях в Виленском крае см.: (Видугирис, Климчук, 1978, с. 10—35; Гаучас, Видугирис, 1983, с. 26—73). Языковая ситуация в островных литовских говорах на территории Белоруссии в общих чертах описана Т. М. Судник (1975, с. 3—22, 102—104, 143—146). О юго-западных, южных и восточных границах этнической Литвы в позднем средневековье см.: (Ochmanski, 1981). 38 a helyi „litván hagyomány” igazi őrzője, jól ismeri szülőföldje történetét, és kiválóan beszéli a belarusz és a lengyel nyelvjárást. V. (szül. 1910) és M. (szül. 1908) Szinickij folyékonyan beszél litvánul, de a családban nem használják a nyelvet; M. Szinickij beszédében igen jól megőrződött a litván nyelvjárás hagyományos fonetikája (csaknem abban az állapotban, ahogyan J. Šukis leírta). Stanis lakói egymás között csak alkalomszerűen, ritkán beszélnek litvánul (amikor maguk vannak, a múltra emlékeznek, „a dialektológusok kedvéért dolgoznak” stb.). A mindennapi érintkezés szokásos nyelve itt az „egyszerű”; az idősebb nemzedék – Ramaskoncihoz hasonlóan – lengyelül is tud (a lengyel nyelvjárás legjobb beszélői közé éppen a Szinickij család tagjai tartoznak). A Stanisszal szomszédos Tusamanciban (lit. Tùsamon’ys) ketten tudnak litvánul beszélni, további 6–7 ember pedig szavak szintjén ismeri a nyelvet. A litván nyelvjárás e második csoportba tartozó beszélőire példa Golcja Kazarova (63 éves). Szinte folyékonyan nevezi meg litvánul a neki megmutatott környezeti tárgyakat (žmõgus, tvõra, l’ ėra, išòlas, b’ ažas, m’ adž’us ‘erdő’, kárv’э, av’is), a háztartási eszközöket (pìodas, lóva ‘pad’, sámc’is, lalė ‘baba’), a testrészeket (gálva, rankà, kója, ak’is, aus’is, nós’is, danc’is, p’ìrš tas stb.); emlékszik a leggyakoribb igékre, meg tudja nevezni őket főnévi igenévben, olykor más alakokban is (šn’ak’эс, suñku, dud’ án’с, l’ietùv’išk’i, važóc’, važóju, g’iedóc, ās ẽinũ, ās rag’ù, atn’āšk duonos, v’āšk kárv’i, n’āšk d’uonu). A folyamatos litván beszédet nehezen érti. Lengyel iskolába járt, szívesen beszél a helyi lengyel nyelvjárásban; számára – akárcsak a térség valamennyi lakója számára – az „egyszerű” a mindennapi érintkezés nyelve. A litván nyelvjárás megőrzöttségének mértéke alapján az említett falvakhoz csatlakozik Navasėdai (lit. Navas’ėdai) és Biliunciai (más néven Biliunai, lit. Bil’ūnai). Az előbbiben I. Mihnevics (szül. 1913) – bár nehezen – képes litvánul monológokat mondani; a faluban összesen mintegy négyen beszélnek folyékonyan litvánul. Biliunciban az élő litván beszéd egyetlen beszélője Bronislava Mikolcs (szül. 1912); elmondása szerint a faluban még öt-hat ember emlékszik a litvánra, de már régóta nem beszéli. A Navasėdai és Ramaskonci mellett fekvő kis Stilgunai (lit. S’t’ilgūnai) faluban még négyen tudnak litvánul beszélni (mindannyian 70 év felettiek: E. és S. Lileika, A. Zdanovics, L. Karvel és testvére, A. Karvel). A fent felsorolt települések (Ramaskonci, Stanis, Tusamanci, Navasėdai, Stilgunai, Biliunci) alkotják térségünkben a litván nyelvjárás leginkább megőrzött övezetét (lásd az 1. térképvázlatot). Biliben (lit. B’il’эi) a litván beszéd utolsó beszélője A. Skritun (70 éves)³, Parabiskiben (lit. Pārab’išk’ės) pedig V. Melko (73 éves). 3 E falu lakói még néhány idős ember nevét is említik, akik állítólag beszélnek litvánul, de vagy már teljesen elfelejtették ezt a nyelvet, vagy makacsul nem akarnak beszélni rajta. 39 Dainavában (lit. Dainavà) — I. Melko (72 éves), Romutiban (lit. Romùc’ei) — K. Mickiewicz (73 éves). Dainavában V. Jaskokajć még emlékszik a litvánra, de „aktívan” nem kíván ezen a nyelven beszélni. Daukšanciban (Daukšaniban), Germaniskiban, Valotkiškiban és Pereganciban sikerült olyan idős embereket találnunk, akik már 60–70 éve nem beszélnek litvánul. Egyes szavakra nehezen emlékeztek vissza, szókapcsolatokat pedig még nagyobb nehézséggel alkottak. A Pereganci községből származó S. Voišnis (85 éves) például mintegy 100 szót tudott felidézni, noha ezek között olyan „litván” szavak is voltak, mint ūžas ‘fül’, s’c’ānas ‘fal’, in v’iganu ‘a legelőn’, rēik’a rubāc vāžolu ‘tölgyet kell vágni’, sőt még kur tu g’iv’ān’īs ‘hol élsz?’, kū tu darbās ‘mit csinálsz?’ Gyermekkorában csak az apjával beszélt litvánul (/az anyja gudaska volt/). A megnevezett falvakban vannak olyan emberek, akik azt állítják, hogy itt soha senki nem beszélt litvánul. Az ilyen állítások nem mindig az igazság eltitkolásának szándékából fakadnak, hanem a litván hagyomány régóta fennálló gyengeségéről tanúskodnak: arról, hogy azt szűk körű rokoni és ismerősi kör tartotta fenn. Végül a vizsgált térség negyedik rétegét azok a falvak alkotják, ahol az idősebbek csupán arra emlékeznek, hogy nagyapáik vagy apáik litvánul beszéltek (Bazily, Vincuki, Batraki), illetve maguk is beszélhettek gyermekkorukban ezen a nyelven (Markovščizna). A térképvázlaton megjelölt többi faluban (Spebki, Pašeli, Jageli, Šaški, Sedliske, Lingi, Polipnica) a szóbeli hagyomány nem őrzött adatokat litván nyelvi múltjukról (ez vagy nem is volt, mint a telepesek által alapított Sedliskében, vagy az onomasztikai adatok alapján rekonstruálható). Így 1983 nyarán a ramaskani térségben a helyi litván nyelvjárást főként egy családban használták, egy másikban pedig időnként folyamodtak hozzá; egy ember tekintette fő nyelvének, mintegy tucatnyian tudtak rajta viszonylag magabiztosan beszélgetni. Ez a nyelvjárás ténylegesen megszűnt kommunikációs eszköz lenni, és utolsó éveit egyes emberek emlékezetében, passzív nyelvként éli. Az egész térség lakosságának fő nyelve a helyi belarusz nyelvjárás, vagyis a „prosty jazyk”. Biržiniki, Konveliški, Romuti, Kavaljevščizna és Germaniski falvakban vannak olyan családok, amelyekben az idősebbek egymás között rendszerint a helyi lengyel nyelvjárást használják. Nincs és nem is volt olyan falu, ahol az egész lakosság lengyelül beszélt volna. A ramaskani térség idősebb nemzedékének többsége valamilyen mértékben tud lengyelül, de ritkán beszél ezen a nyelven. A nyelvi jellemzők alapján a térség idősebb nemzedéke általában három csoportba sorolható. Az első csoportot az eredeti litván nyelvű lakosság maradványai alkotják: fő nyelvük a „prosty” (a fentiekben jelzett értelemben passzívan), emellett tudnak litvánul és beszélnek lengyelül. A második csoportot (létszámát tekintve a legnagyobbat) a belarusz nyelvű lakosság alkotja, amely különböző mértékben beszél lengyelül. 40 A harmadik csoportba azok tartoznak, akik lengyel nyelvűnek tartják magukat („nyelvi lengyelek”); fő nyelvük szintén a „prosty”, de jobban tudnak lengyelül, és gyakrabban beszélnek ezen a nyelven, mint az első két csoport tagjai. Nyilvánvaló, hogy a litván–szláv határvidék más területeihez hasonlóan a ramaskani térségben a litván nyelvjárást a belarusz szorította, illetve szorítja ki; a lengyel viszont ezekhez képest adsztrát nyelv, és nem vesz részt kölcsönhatásuk folyamatában. Ahogy az általunk gyűjtött anyagok mutatják, ez általában igaz a viszonylag hosszabb időszakot áttekintő külső megfigyelő szemszögéből. Maguknak a nyelvjárásoknak a beszélői (a belső megfigyelő) számára azonban az említett nyelvjárások kölcsönhatásának mechanizmusai kissé másképp mutatkoznak. A ramaskani térség szociolingvisztikai helyzete dinamikájának elemzésekor az ő ítéleteikre és megfigyeléseikre támaszkodva arra törekedtünk, hogy kísérletileg ellenőrizzük az elméleti konstrukció fő láncszemeit, amely minden történeti rekonstrukció sajátja. 3. A fő övezet falvainak lakói szerint a század elején a litván volt itt a kommunikáció uralkodó nyelve az egész idősebb népesség és az ő számukra is. J. Smala (73 éves, Tusamancy) szavai szerint, aki természetes megfigyelő és „ösztönös szociolingvista”: / mažì ir s’ən’i žmón’əs c’ik kal’b’ėjo l’ietuv’iškai / mano_t’ėvas su móc’ina c’ik l’ietuv’iškai / āni.s gùž’iškai n’əkal’b’ėjo / s’ən’i žmón’əs...ān’i.s jāigu sus’ic’ifka təi c’ik kal’b’ėjo l’ietuv’iškai / a fiatalok és az idősek (az emberek) csak litvánul beszéltek, egyszerűen nem beszéltek [belaruszul]; az idősek csak litvánul beszéltek, amikor találkoztak egymással. Az eredeti litvánok túlnyomó többsége kétnyelvű volt, és folyékonyan beszélte a belarusz nyelvjárást. A mai idősek mindkét nyelvet egy időben sajátították el, és nem kizárt, hogy otthon főként litván beszédet hallottak. S. Voišnis-Valickaja (Ramaškancy) azt állítja: / māno t’ėvai s’ìlpnėi gùž’iškai kal’b’ėjo / o_dar_anks’c’au (žmonės) n’əток’ėj gùž’iškai / ‘a szüleim rosszul beszéltek „egyszerűül”; régebben pedig (az emberek) nem tudtak „egyszerűül”. A litván egynyelvűség szakaszát, úgy tűnik, adatközlőink rekonstruálják, ők maguk nem emlékeznek rá; létezését azonban az támasztja alá, hogy ritkán a mai idősek szülei egyáltalán nem beszéltek „egyszerűül”. Erről B. Utkevich mesél: / ma_māma k’itąip n’əgal’ėjo / c’ik l’ietuv’iškai / antra kart bobùt’ė buvo v’ėdus / žmóg’ėl’is gùd’iškai jis kal’bėjo / iš jo mok’ināus / ‘anyám másképp nem tudott, csak litvánul; a nagymama másodszor is férjhez ment, a férje csak „egyszerűül” beszélt, tőle tanultam meg’. Azok az egyes nagymamák és nők, akik a század elején csak litvánul beszéltek, sajátos ritkaságnak számítottak ezekben a falvakban, ha ez annyira megmaradt azok emlékezetében, akik akkor még nem töltötték be a tízéves kort (vö.: / mā_bobùt’ė n’əток’ėj gùd’iškai n’əi l’ank’iškai / t’ik l’ietuv’iškai / ‘a nagymamám nem tudott sem „egyszerűül”, sem lengyelül, csak litvánul’ (A. Mukleda, szül. 1904, Stanišy). A gyermekek számára a század elején az utca fő nyelve a belarusz volt: / o tarpūsav’i vɔjkai dažn’aus’əi kal’b’ėdavo gùž’iškai / ‘a gyerekek egymás között gyakrabban „egyszerűül” beszéltek / 41 „egyszerűen beszéltek” (Z. Voishnių-Valickaja). Minden jel szerint a litván és az egyszerű nyelv közötti funkciómegoszlás meglehetősen állandó volt. A lengyel a vizsgált falvakban a század elején igen szerény szerepet játszott. Mindenekelőtt és elsősorban a vallás nyelve volt: / spāv’əž’in ēinam pa pōl’sku / n’iekas n’əmok’ino pa l’ietuv’išku / ‘lengyelül gyónunk; litvánul senki sem tanított’ (M. Sinickaja, Staniszki). A mindennapi életben nem használták a lengyelt, mivel / l’ānk’iškai txi iš v’iso n’iekas n’əmok’əji ‘lengyelül egyáltalán senki sem tudott’ (B. Utkiewicz). Érdekes, hogy A. Mukledának éppen az a nagymamája, aki csak litvánul beszélt, / pōt’er’us kal’b’əji l’ānk’iškai / ‘a katekizmust lengyelül tudta’. A lengyel mint az egyház nyelve feltehetőleg nem volt a falusi lakosság elpolonizálásának komoly eszköze. A lengyel nyelv elterjesztésében fontosabb szerepet játszottak a földbirtokok, amire J. Smala is felhívta a figyelmet: / dvaruosā būvo pōnų daug’āus’əi l’ānk’ai / txi kur...būvo arc’āi dvarų / txi jāigu su pōnu n’əkalb’əs’i l’ānk’iškai / txi ānas tāu n’ieko n’əpad’əs / o jāigu l’ānk’iškai kalb’əs’i / to ānas v’isadōs tāu pad’əda / ot kur’iē kaimōi būvo arc’āu dvarų / c’i mūs’ijo bāik’e, kal’b’əc’ l’ānk’iškai / o kal’b’əc’ l’ānk’iškai / o štai pas mūs dōuk v’ietu i rā kur c’ik... l’ietuv’iškai n’əkalba / л’ānk’iškai c’ik / ‘a birtokokon főként lengyel urak voltak; ahol közelebb voltak a birtokokhoz, ha nem beszéltél lengyelül az úrral, semmiben sem segített neked; ha viszont lengyelül beszéltél, mindig segített; azoknak a falvaknak a lakói, amelyek közelebb voltak a birtokokhoz, kénytelenek voltak abbahagyni a litván beszédet, és lengyelül beszélni; ezért van nálunk sok olyan hely, ahol csak… litvánul nem beszélnek, csak lengyelül’. A birtokosok fő területén ténylegesen nem voltak földbirtokok; azok a falvak pedig, amelyek lakói közül néhányan lengyel anyanyelvűnek tartják magukat, vagy birtokokhoz csatlakoztak (Biržiniškės, Baziliai), vagy birtokokból fejlődtek ki (Konvéliški). Az egykori nemesi falvakban (például Kavaliovščiznában) a lengyel nem volt sem az egyetlen, sem a fő nyelv, ahogyan lakóik olykor állítani hajlamosak. E falvak lakosságának egy része földjeiket felaprózó, elszegényedett nemesi családok leszármazottja. Sem az elszegényedett nemesség elődei, sem maga ez a réteg nem polonizálódott teljesen, mivel a parasztokkal együtt éltek. Kétségtelen, hogy a lengyel az első világháború előtt is nagy presztízsű nyelv volt a ramaškoni térség lakossága számára. Ezt adatközlőink világosan értik: / (польский) p’ar baš’n’ica pl’ito ir p’ar pōnus / kun’igai m’əl’s’c’is v’əž’ə l’ānk’iškai / ir v’əl’ žmōn’es abdāiro / pōnas graž’əi aps’ireng’is ir utar’ija pa pōl’sku ir m’əl’s’ija sau ir aš / nors aš n’ə t’ep būs’u graž’əi aps’ireng’is al’ə, pa pōl’sku utarys’u, ir aš būs’u padābnas ing’i pōnu / žmōn’es prad’ėjo ir l’ətuv’iškai pam’irc’ / prad’ėjo l’ānk’iškai txi guž’iškai kalbēc’ / ‘(a lengyel) a templomnak és az uraknak köszönhetően terjedt; a papok lengyelül imádkoztattak; az emberek pedig látják, hogy az úr szépen van öltözve és lengyelül beszél, és azt gondolják magukban: én is; ha nem is leszek olyan szépen felöltözve, de lengyelül fogok beszélni, és én is hasonlítani fogok az úrra; az emberek elkezdték elfelejteni a litvánt, és lengyelül meg egyszerűen beszélni’ (Z. Voishnių-Valickaja). 42 „hasonlítani fogok apához; és az emberek elkezdték elfelejteni a litvánt, elkezdtek lengyelül és egyszerűen beszélni” (Z. Voishnių-Valickaja). Figyelemre méltó, hogy e beszámoló és J. Smala megjegyzései szerint a lengyel elsősorban a litván rovására terjedt; az egyszerű nyelvvel szemben a lengyel „elnézőbb” volt, ami könnyen magyarázható azzal, hogy a lengyel fő hordozói kétnyelvűek voltak, valamint feltehetően az egyszerű nyelv és a lengyel viszonylagos közelségével. Amint azt később látni fogjuk, napjainkban is vannak olyan helyiek, akik nem tekintik ezeket a nyelveket teljesen különbözőnek; ennek nemcsak a hasonlóságuk az alapja, hanem a köztük fennálló funkciómegoszlás világos elkülönülése is. Összességében, a bemutatott adatok alapján, a mai fő övezet falvaiban a litván, a belarusz és a lengyel szociolingvisztikai funkciói a következőképpen oszlottak meg: 1. helyzet Nyelvjárás/nyelv | Generáció | A család nyelve | Az utca nyelve (nem hivatalos kommunikáció) | A külső (hivatalos) kommunikáció nyelve | A felekezet nyelve | Az iskola, a közigazgatás és a hadsereg nyelve Litván | Idősebb | + | + | (+) | − | − | Fiatalabb | + | (+) | (+) | − | − Prosty (belarusz nyelvjárás) | Idősebb | (+) | (+) | + | − | − | Fiatalabb | (+) | + | | | Lengyel | Idősebb | − | − | − | + | (+) | Fiatalabb | | | | | Orosz | | − | − | − | − | + A táblázatban a zárójelek az adott nyelv megfelelő funkcióban való viszonylag kisebb elterjedtségét jelzik4. Mint láthatjuk, ebben a helyzetben a litván és a belarusz a családi nyelv és a külső (hivatalos, falvak közötti) kommunikáció nyelveként áll szemben egymással, de ez a szembeállítás nem abszolút, mivel mindkét nyelv mindkét említett funkcióban használatos lehetett. A század elején az idősebb generáció számára a litván volt a falun belüli (utcai, nem hivatalos) kommunikáció fő nyelve, a fiatalabbak esetében pedig ebben a funkcióban a prosty töltötte be ezt a szerepet. A lengyel a litvánnal és a prostyval mint a felekezet nyelve állt szemben a világi nyelvekkel; emellett az iskolák és a templomok melletti kisiskolák nyelve is volt, ahová a kisnemesség gyermekei jártak. Az orosz államnyelvként kívül esett azokon a szembeállításokon, amelyek a falusi lakosság fő kommunikációs területeit írják le; az iskola és a hadsereg nyelveként szintén csak igen csekély hatást gyakorolt. 4Természetesen a nyelvjárások használati területei és funkciói nincsenek szigorúan, azaz teljesen elkülönítve; lásd: (Sudnik, 1975, 124. o.). A nyelv társadalmi funkcióiról és használati területeiről lásd: (Schweitzer, Nikolsky, 1978, 90–94. o.). 43 hatást gyakorolnak a terület fő nyelveire, bár ez a kérdés további kutatást igényel. Azokban a falvakban, ahol ma már nem beszélnek litvánul, valamelyest más volt a helyzet. Egy részükben az idősek csak egymás között beszéltek litvánul. Így Ramūcėliaiban: / dz’эці ‘аварылі па-б’еларуску / а старыя да старых пр’ыдуц’ ‘аворац’ па л’ітоўску / (K. Mickiewicz). K. Mickiewicz, Dainavából, ezt állítja: / s’an’i’c’ik l’ietuv’iškoi kal’b’əjo i pa prostu / mano t’ənxai (tarp savęs) c’ik l’ietuv’iškai kal’b’əjo / o ing’i mus jau kal’b’əjo pa prostu / ‘az idősek csak litvánul és egyszerű nyelven beszéltek; a szüleim (egymás között) csak litvánul beszéltek, hozzánk pedig már egyszerű nyelven szóltak’. Ugyanezt meséli Markovščiznából C. Kazak is: / ‘аварылі па л’ітоўску mój бац’ка і máтка і ўc’э / маладзіцца мы ўжо пачал’і падрастац’ / зачал’і па пол’ску... на л’ітоўск’і мы ўжо ўн’іман’ія н’э абрашчал’і / хватал’іс’а па пол’ску / пойдз’эш да кас’ц’ола / там і с тым і с тым ужо мы начн’а па пол’ску ‘аварылі’ / а па дз’эрав’энск’і як м’эжду сабой м’эсныя / то па просту / а ўжо як выйдз’эш дз’э / вас’эл’а / ужо па пол’ску /. Amint látjuk, az adatközlő pontosan tudja, hogy hol és milyen nyelven „illik beszélni”. Elbeszéléséből az következik, hogy az ilyen típusú falvakban a litván nyelv funkciói beszűkültek: a család nyelveként az egyszerű nyelv szorította háttérbe, külső érintkezési nyelvként pedig a lengyel. Ennek következtében a következő helyzet alakult ki: 2. helyzet Nyelvjárás/nyelv | Nemzedék | A család nyelve | Az utca nyelve (nem hivatalos érintkezés) | A külső érintkezés nyelve (hivatalos) | A felekezet nyelve | Az iskola, a közigazgatás és a hadsereg nyelve Litván | Idősebbek | + | (+) | (+) | − | − Litván | Fiatalabbak | (+) | − | − | − | − Egyszerű (belarusz nyelvjárás) | Idősebbek | (+) | + | + | − | − Egyszerű (belarusz nyelvjárás) | Fiatalabbak | + | + | + | − | − Lengyel | Idősebbek | − | − | − | + | (+) Lengyel | Fiatalabbak | − | − | (+) | + | (+) Orosz | — | − | − | − | − | + A litván nyelvet kétféleképpen szorították ki a családi nyelvhasználatból. Ha mindkét szülő litván volt, egyszerűen felhagytak azzal, hogy litvánul szóljanak gyermekeikhez. Ezt szó szerint minden, a témáról beszélő adatközlő elbeszélésében hangsúlyozták, például: / (a nagyapa) litvánul beszélt / még kicsik voltunk / ők összejöttek / hogy a gyerekek ne értsék / így litvánul beszéltek / a nagymamám talán nem volt művelt, de litvánul beszélt / hozzám nem szólt / egy szavát sem értettem / (V. Mickiewicz, szül. 1911, Bazilai). A vegyes házasságokban a belarusz feleség az általunk ismert esetek egyikében sem tanult meg litvánul beszélni. Sőt, a nők rendszerint 44 nagyon ellenségesen viszonyulnak férjük litván nyelvéhez, ritkán értik, és mindig mérgesek, ha előttük litvánul beszélnek. Ezt napjainkban is megfigyeltük; az adatközlők elbeszélései szerint korábban is így volt. A belarusz férfiak egyébként jóval türelmesebben viszonyulnak feleségük litván nyelvéhez. A litván nyelvjárás funkcióinak beszűkülése az egyszerű nyelv pozícióinak megerősödéséhez vezetett, még akkor is, ha ez a beszűkülés a lengyel funkcióinak bővülése révén ment végbe. Úgy tűnik, ez volt a térség őshonos litván nyelvű lakosságának spontán belaruszosodását előidéző fő mechanizmus. 4. A ramaskani térség szociolingvisztikai helyzete drasztikusan megváltozott, miután Lengyelországhoz csatolták az egykori vilniusi területet és Nyugat-Belaruszt. Úgy tűnhetett, hogy az államnyelv megváltozása nem befolyásolja jelentősen a litván és az egyszerű nyelvjárás belső funkcióinak megoszlását. Ez a változás azonban a helyi lakosság célzott és intenzív polonizálásának kezdetét jelentette, ami szükségképpen hatással volt a helyi lengyel nyelvjárás státuszára és funkcióira; ettől kezdve ez a nyelvjárás a térség hagyományos szociolingvisztikai „tájképének” átalakulását előmozdító tényezővé vált. A lengyelt három csatornán keresztül honosították meg és terjesztették; ezek közül kettő már korábban is működött. Mindenekelőtt a katolikus egyház fokozta tevékenységét; másodszor, a lengyel nyelvű elemi iskolák megnyitása és a kötelező alapfokú oktatás bevezetése után jelentősen megnőtt annak a népességnek a presztízse, amely már korábban is a lengyel nyelv felé orientálódott (a nemesi falvak, a templom körüli települések egyes lakói stb.). A körülmények úgy alakultak, hogy a lengyel nyelv fő „nyelvi ellenfelévé” mindenekelőtt a litván vált. Ennek több oka volt. Először is, amint azt már tudjuk, az 1. és 2. helyzetben a litván jelöletlen, társadalmilag „gyenge” nyelv volt. Másodszor, a helyi polonizációs politika hívei és közvetlen végrehajtói olyan személyek voltak, akiknek a helyi egyszerű nyelv valójában az elsődleges nyelvük volt. Végül figyelembe kell venni, hogy az egykori vilniusi terület megszállása rendkívül feszült viszonyokat teremtett a polgári Litvánia és Lengyelország között. Mindez együtt oda vezetett, hogy a ramaskani térségben a helyi litván nyelvjárással szemben rendkívül ellenséges légkör alakult ki, ami nagyon fontos következményekkel járt a nyelvjárás további sorsára nézve. Adatközlőink emlékeznek arra, hogy a 30-as évek elején a templomokban gyakran hangzott el a szégyenletesen hírhedt mondás: / ʒ’i vas n’э́moka k’itʲejr c’ik ra pɔ’lsku / ‘Isten másképp nem ért, csak lengyelül’ (Z. Voishnis-Vališkaitė)⁵. B. Utke- 5 Ezt az elképzelést már jóval korábban, még a XIX. század végén—XX. század elején kezdték megvalósítani; erről az akkori sajtó is tudósít (lásd például: Viltis, 1911, Nr. 93 (578), ahol egy Asava környéki, ma a Voronovói járáshoz tartozó helyi lakos következő mondata szerepel: „Pan Jezus pa litousku nia havariu, ale pa polsku“). 45 A megszállás időszakáról így mesél: / p’ar z’vid’əs’imt m’ətu l’ánkəi íkalə žmón’əm galvón kad l’ietuv’u kalbā īra chāmu kalbā / b’ədiev’u kalbā / maidōs d’ievas n’aiskla us’is l’ietuv’iškai / húsz év alatt a lengyelek azt verték az emberek fejébe, hogy a litván nyelv műveletlen, a tahók nyelve, az istentelenek nyelve; Isten nem hallgatja meg a litvánul mondott imát. A politikai eseményeknek térségünk helyzetére gyakorolt közvetlen hatásáról a következő megjegyzések alapján alkothatunk képet: / dz’ár’ūn’a Біł было Ко́йно / зва́ли Ка́унас / a s’ā l’áŋk’ia jau būvo Kaulāl’išk’əs (Конве́лишки) l’áŋk’išk’əi kalbā to varšav’ák’i / pal’áki значы / ну i vabaáli Ко́йна з Варшава́й / (A. Skirtun). A polonizáció ütemének gyorsulásával a fő zónán kívüli falvak idősebb lakói végleg felhagynak a litván nyelv használatával; gyermekeiket itt szívesen küldik lengyel iskolákba, és maguk is igyekeznek minél gyakrabban lengyelül beszélni a hivatalos érintkezés során. E falvak fő nyelve azonban továbbra is a belarusz marad: / а па поль’ску пры Поль’шчы маладз’óж гаварыла на такіх сабра́ннях бывала і старшыя людзі ла поль’ску разгаваралі / а маладз’óш асаб’енна іес’лі на м’астэчк’э там / у нас ц’оле ўстрэчаўца то́л’к’i па поль’ску / а ў даму па просту / а ўстрэціца дзе нібуд’ с чалавекам / па поль’ску разговор / з бац’камі па просту ў кожным даму / у сам’і ўс’ó па просту / (V. Mickevics, Bazyl). Így ezekben a falvakban a 3. helyzet alakul ki (lásd alább), a lengyel és a belarusz pedig egymást kiegészítő funkciómegoszlásban áll. E nyelvek genetikai közelsége, a lengyel nemzeti identitás kialakulóban lévő érzése (erről később), valamint funkcióik egymást kiegészítő megoszlásának tendenciája létrehoz- 3. helyzet Nyelvjárás/nyelv | Nemzedék | Családi nyelv | Az utca nyelve (nem hivatalos érintkezés) | A külső (hivatalos) érintkezés nyelve | A felekezet nyelve | Az iskola, a közigazgatás és a hadsereg nyelve Litván | Idősebb | — | — | — | — | — | Fiatalabb | — | — | — | — | — Prósty (belarusz nyelvjárás) | Idősebb | + | + | (+) | — | — | Fiatalabb | + | + | + | — | — Lengyel | Idősebb | — | + | (+) | + | + | Fiatalabb | — | + | + | + | + ... a nyelvek alapvető azonosságának gondolatát. Más szóval, a 3. helyzet magában hordozza a diglosszia nyilvánvaló csíráit7. Nem kizárt, hogy éppen az ilyen típusú spontán diglosszia óvta meg a prósty nyelvet attól, hogy teljesen 7 О понятии диглоссии см.: (Успенский, 1983, с. 3—8). 46 вытеснения польским на территории балто-славянского пограничья (Вярэнич, 1973, с. 5—22). Tartalmilag ez a helyzet jóval összetettebb, mint sematikus ábrázolása. A litván szociolingvisztikai funkcióinak elvesztése nem jelentette azonnali eltűnését; külső érintkezési nyelvként továbbra is széles körben használják a próstyt, csupán korlátozására irányuló tendencia figyelhető meg, és így tovább. A séma egyfajta „átlagos” állapotot ír le, amely a fejlődés fő tendenciáit figyelembe vevő megfigyelő számára tárul fel, mintegy előrevetítve a lehetséges jövőt. És ami a legfontosabb: ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a polonizációs politika erősen befolyásolta a litván nyelvjárás helyzetét, a próstyt azonban egyelőre nem érintette; ez gyakorlatilag valamennyi korábbi pozícióját megőrizte, sőt a kialakulóban lévő diglosszia keretében talán még meg is erősítette azokat. A fő zóna falvaiban a szociolingvisztikai helyzet összetettebb volt. Mivel itt gyakorlatilag mindenki beszélt litvánul, a lengyel nyelv elterjedése nem vezethetett azonnal a 3. helyzet kialakulásához. Emellett ekkor nyíltak meg az első litván elemi iskolák és olvasóklubok, amelyeket az ismeretterjesztő egyesületek odalátogató tagjai szerveztek. A litván írásbeliség, az irodalmi nyelv és a nemzeti kultúra elemeinek megismerése valódi nemzeti öntudati robbanáshoz vezetett ezekben a falvakban. V. Mukleda (Stanica) szavai szerint: / ikˈi trˈizdˈesˈimtu mˈėtu pas mūs čˈa. būvo maža (lenkų) / būvo lˈietuvˈu / bˈet mˈes dar nˈэ sugalvóyom kas tai rȯjškˈa. lˈietuvˈэi / „a harmincas évekig nálunk kevés (lengyel) volt, litvánok voltak, de még nem értettük, mit jelent az, hogy litvánok”. A litván nemzeti öntudat kialakulása kétségtelen kihívást jelentett a polonizációs politikával szemben, és ellensúlyként szolgált vele szemben. A lengyel közigazgatás is így tekintett rá, amely az ebből fakadó valamennyi következménnyel együtt üldözte a litván ismeretterjesztő intézmények tevékenységét (az idősek mind szívesen mesélnek arról, hogyan / lˈaŋkai láŋgus gùrino / „a lengyelek betörték az ablakokat” az olvasótermekben); a helyi lakosok maguk is így értelmezték: / alˈэ mus̩ pˈərsˈəkˈojo už tai / kad̩ mˈэs vˈištum lˈaŋkais / alˈэ nˈэi̯ čˈas nˈэi̯ šˈas / šˈэimō tˈэvas lˈietuvˈiškai kalba / motkà... vˈiša šˈэimà / „de üldöztek minket, hogy lengyelek legyünk, de se ez, se az: a családban az apa litvánul beszél, az anya... az egész család”. A litván iskolákat 1937-re bezárták, / alˈэ jaunˈimas jau prˈilˈipom... / jau mūs nˈэ prˈvˈэrs imˈį lˈaŋku / „de mi, fiatalok, már (az iskolához, a nyelvhez) kötődtünk... minket már nem változtatnak lengyellé” (V. Mukleda). A polonizáció folyamatai és a litván nemzeti öntudat kialakulása közötti összeütközés mély megosztottsághoz vezetett a falusi társadalomban. Egy része elfogadta a hivatalos irányvonalat, és elkezdett lemondani a litván nyelv használatáról – legalábbis nyilvános használatáról –, ami az adott falvakban a 3. helyzet alapvető elemeinek kialakulásához vezetett. A lakosság másik része viszont aktívan ellenállt a polonizációnak, 47 litvánnak érezve magukat: / m’iest’ėl’i pasród’is’i kat l’ietùv’ji buvo g’ėda / sarmatà /…/ o |kāp ac’s’idār’a (mokyklos) suv’ėjnam pas v’ėnu k’ìtu / sustójom / sāvo rat’āl’i padārom ir kalbam l’ietùv’iškai / tai k’ìc’i p’ištzai(s) bād’ė / to l’ic’v’ni ps’a, krėf ich / „a kisvárosban szégyen volt azt mutatni, hogy litvánok, szégyen, gyalázat; … aztán amikor megnyíltak az iskolák, összejöttünk, megalakítottuk a saját körünket, és litvánul beszéltünk; mások pedig még mutogattak is az ujjukkal: ezek litvánok, a kutyák vére, a fenébe velük” (B. Mukleda). Ramashkantsyban és más falvakban ugyanezen adatközlő szavai szerint / iau... buvo p’э l’ankù / b’ėt l’ietùv’u / „már… nem lengyelek, hanem litvánok voltak”. A litván nyelv pozícióinak visszaszorulása nem vezetett alapvetően új helyzet kialakulásához, hanem az 1. helyzet módosulását jelentette: a helyi egyszerű beszéd továbbra is a kommunikáció fő nyelve maradt, a litván az iskola nyelvévé vált (a lengyel mellett), a lengyel pedig némileg kiterjesztette funkcióit, „betörve” a külső kommunikáció szférájába (1a helyzet). 1a helyzet Beszédmód/nyelv | Nemzedék | A család nyelve | Az utca (nem hivatalos) kommunikációs nyelve | A külső (hivatalos) kommunikáció nyelve | A felekezet nyelve | Az iskola, a közigazgatás és a hadsereg nyelve Litván | Idősebbek | + | + | – | – | (+) Litván | Fiatalabbak | + | (+) | – | – | (+) Prostyi (belarusz beszédmód) | Idősebbek | (+) | + | + | – | – Prostyi (belarusz beszédmód) | Fiatalabbak | (+) | + | + | – | – Lengyel | Idősebbek | – | – | – | + | + Lengyel | Fiatalabbak | – | – | (+) | + | + Ezt a helyzetet ténylegesen Z. Voishnis-Valitskaya írta le: / kар atāj l’ankai mok’ìklos buvo / l’ank’ìškos / ir v’ìsus vaikùs l’ank’ìškai mok’ìno / o namō atēina su t’ėvais l’otuv’ìškai kalba / o išėina mok’ìklon l’ank’ìškai / o tarpūsav’i vaikài dažn’aus’ėi kal’b’ėdavo guž’ìško / „amikor megjöttek a lengyelek, lengyel iskolák voltak; minden gyereket lengyelül tanítottak; otthon a szüleikkel litvánul beszéltek, az iskolába pedig lengyelül mentek; egymás között a gyerekek leggyakrabban prostyiul beszéltek”. A litván nemzeti öntudat kialakulása és az irodalmi litván nyelv megismerése óriási jelentőségű volt a ramashkanyi litván beszédmód számára. E terület valamennyi lakosa, aki ma litvánul beszél, két-három osztályt végzett litván iskolában, litván olvasókörökbe járt, rokonaik Vilniusba mentek dolgozni; ma sokuknak szoros „rokoni” kapcsolatai vannak Litvániával, néhányan litván időszaki kiadványokat járatnak és irodalmat olvasnak. Az irodalmi nyelvből sok szó került át a beszédmódba, számos nyelvjárási szó pedig új, irodalmi jelentést kapott. A beszédmód fonetikájára és morfológiájára 48 az irodalmi nyelv nem gyakorolt mélyreható hatást, de adatközlőink többsége szükség esetén valamelyest „irodalmiasítani” tudja a nyelvét, és ez erre a területre is érvényes. 5. A helyi litván beszédmód sorsa, és következésképpen általában a térség szociolingvisztikai helyzete szempontjából döntő jelentőségűek voltak a második világháború évei. Mint ismeretes, ezeken a vidékeken lengyel nacionalista különítmények, „fehér partizánok” tevékenykedtek. Az emberek jól emlékeztek a helyi lakossággal szembeni ellenséges cselekedeteikre. Erről szó szerint minden adatközlő beszámolt; ezek közül csak egy történetet idézünk: / p’ɛ kãga l’áŋkai labái blogái su l’ietuv’ɛis ɛl’g’ɛs’i / bal’t’ɛi bùvo l’ãŋkų partizanai / labái kaŋk’ino ir mùš’ɛ ir v’isa at’ímde iš l’ɛtuv’ų / pas mùs v’ísus rùbus at’ɛ-mɛ /... / gal’ù sak’íc’ kat kɔžnunɛkc’ atɛina ir kɔžnu nɛkc’ ko toi rɛ́ida pajímc’ / ir dar pr’igɛž’ina ir mùša ir šaudo / su l’ɛtuv’ɛis t’ɛp dãr’ɛ /... / nurož’in’ɛjo kurã nušáuž’ic’ kurã apr’ɛiŋk’c’ su kurù ir kas padar’íc’ p’il’ack’is kùn’igas / „a háború idején a lengyelek nagyon rosszul bántak a litvánokkal; lengyel fehér partizánok voltak, nagyon kínozták és verték a litvánokat, és mindent elvettek tőlük; tőlünk az összes ruhát elvitték; … mondhatom, hogy minden éjjel jöttek, és találtak valamit, amit elvehettek; még fenyegetőztek, vertek és lőttek is. Így bántak a litvánokkal; Piljackis pap rendelkezett arról, kit lőjenek le, kit fosszanak ki, és kivel mit tegyenek” (Germanishkėsből) (Z. Voishnis-Valitskaya). A háború éveiben ezért / kurɛ́i dar ir mok’ɛjo l’ietuv’ɛškai kalb’c’ / t’ai iš’žad’ɛjo / šɛk’ɛ kat aš n’ɛmókiu ir aš n’ɛ l’ietuv’is / daũk tók’u bùvo žmon’ų / „akik még tudtak litvánul beszélni, azok is letagadták; azt mondták, hogy nem tudok, én nem vagyok litván; sok ilyen ember volt” (Z. Voishnis-Valitskaya). A fő övezet litván falvaiban tehát a 3. típusú helyzet alakult ki, azzal a különbséggel, hogy a litván, funkcióinak elvesztésével, passzív nyelvvé vált, a lengyel pedig a hitleri megszállás körülményei között nem tudta kiterjeszteni működési területét. 6. A Nagy Honvédő Háború után minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a ramashkanyi övezetben helyreálljon az 1. és 2. típusú helyzet, amelyben az együtt élő beszédmódok funkciói nem különülnek el élesen, és a lakosság mindegyik csoportjának fő nyelve etnikai identitást meghatározóvá válik. A korábbi évek eseményei azonban nem múltak el nyomtalanul. A litván nem etnikai identitást meghatározó, hanem egyszerűen az idősebb korosztályhoz tartozó lakossági csoport kevéssé elterjedt nyelvévé vált. Jelentősen csökkent azoknak a helyi lakosoknak a száma, akik lengyel anyanyelvűnek tartották magukat, miután a lakosság egy része „repatriált” Lengyelországba. Emiatt a lengyel is gyakorlatilag az idősebb lakosok passzív nyelvévé vált valamennyi területen, a felekezeti szférát kivéve. Ennek eredményeként a 4. helyzet alakult ki, amelynek „előrehaladott” változatát figyelhetjük meg jelenleg: 4. 1880 49 Ситуация 4 Nyelvjárás/nyelv Nemzedék Családi nyelv Az utca nyelve (nem hivatalos kommunikáció) A külső kommunikáció nyelve (hivatalos) A felekezet nyelve Az iskola, a közigazgatás és a hadsereg nyelve Litván Idősebb ((+)) − − − − Fiatalabb − Belarusz Idősebb + + + − − Fiatalabb + + + − (+) Lengyel Idősebb ((+)) − (+) + − Fiatalabb − − − ((+)) − Orosz Idősebb − − ((+)) − ((+)) Fiatalabb − − (+) − + A helyi lakosoknak az általuk ismert nyelvekhez való viszonyát nemcsak a hagyomány és a nyelvek használati területei határozzák meg, hanem az is, hogy a hivatalos dokumentumokban az egész térség lakossága gyakorlatilag lengyelként szerepel. Ma már nehéz kideríteni az ilyen etnikai önmeghatározás indítékait, de nyilvánvaló, hogy ennek nincs nyelvi alapja. Litván adatközlőink nagyon zavartan magyarázzák, miért nevezték (vagy nevezték-e magukat?) lengyeleknek. A lakosság többi csoportja meg van győződve arról, hogy azért lengyelek, mert katolikusok. Bárhogy legyen is, e térség lakosságának lengyelként való etnikai (ön?)besorolása nyilvánvalóan a korábbi időszak polonizációs törekvéseinek komoly eredménye. A litván lakosság helyi elnevezése: жыгунъ; önelnevezésük nincs. Elmondásuk szerint Vilniusban és attól északra a litvánok „па жмудску” (azaz žemaitiaiul) beszélnek. A helyi litván nyelvjárásban az emberek dud’ėna (dud’ana) vagy ùtar’ija (ritkábban) alakban mondják. Jelenleg a kalbà ’beszél’ és a kalbà ’nyelv’ szó a legtöbb adatközlőnk számára azt jelenti, hogy ’litvánul beszél’, illetve ’litván nyelv’; korábban ez a szó csak a põt’ər’-us kal’b’əc’ ’katekizmust mondani’ kifejezésben fordult elő. Adatközlőink a hagyományos litván nyelvjárást „elrontott” nyelvnek minősítik: / pas mùs kalbà suga’ž’inta / ’nálunk elrontott a nyelv’; / mús kalbà iš patvorõs kok’õs / ’a mi nyelvünk valamilyen kerítés alól való’ (J. Smala); kétségtelen, hogy ez a litván irodalmi nyelvvel való megismerkedés eredménye. A litván nyelvjáráshoz való pozitív viszony minden olyan személynél megfigyelhető, aki litván iskolába járt, és jelenleg Litvániában vannak rokonai (leggyakrabban gyermekei, unokái), litvánul olvas, és érdeklődik Litvánia kulturális élete iránt. Ezek a személyek egyfajta helyi „értelmiségi” réteget alkotnak. A litvánul nem beszélők egyöntetűen „брьткі ідзьк”-nek minősítik; amint fentebb már említettük, a vegyes családokban a feleségek tiltakoznak, amikor a férjük litvánul beszél (vagy megpróbál beszélni). Az ilyen családok gyermekei általában egyáltalán nem értik a litvánt. 50 A lakosság minden csoportjánál megfigyelhető a helyi belarusz nyelvjárással szembeni negatív viszony, ez azonban különböző mértékben és különböző okokból nyilvánul meg. Azok, akik lengyel anyanyelvűnek tartják magukat, vagyis tudnak lengyelül, de a mindennapi életben főként a prosty nyelvet használják, a prostyt így értelmezik: / pól’sk’i m’əšany z b’əloruśk’im, bár azt is elismerhetik, hogy / v’əncei podobny na b’əlaruśki / (Bierzyny falu). Minél kevesebbet beszélnek lengyelül, annál inkább kételkednek abban, hogy helytálló-e a prosty ilyen minősítése. / i atkúda ez’ájułys’ taki jåzyk / — csodálkozott egyik adatközlőnk. Majd elgondolkodva maga felelt a kérdésre: / pól’ski am pal’akáy, b’elarúski ad b’elarúsay, a prósty — ad l’udz’ej / (Bierzyny falu). A lengyelül beszélő lakosság hajlamos élesen szembeállítani a lengyelt és a prostyt használati területük alapján: / l’uz’i n’ə xco žėbu po prostu do n’ix muv’ili v kos’c’ele / n’əxco do ks’onga gádae’ tak jak do króvy / (Konvelisniki falu). A helyi litván ajkú lakosság a „gavaric’ pa-prostu” kifejezést így adja vissza: / dūd’ən’c’ gùž’škai /. A gudas pedig: / n’ə jis l’ánkas n’əi l’ietùv’u n’əi… jis pác n’əž’ino / ’se nem lengyel, se nem litván, se… ő maga sem tudja’; / jië doku-mėntosa rašos…v’is’ l’ankai rašos / o jiė_g’i v’isai n’əi p’ir’k’on kal’b’ėk l’ánk’škai / jiė n’əmókə / ’a dokumentumokban mind lengyelnek vannak beírva, de ő egyáltalán egy szót sem tud lengyelül’ (szó szerint: ’a házba ne beszéljetek velük pa-polski nyelven’, vagyis még lengyelül se köszönjetek nekik). A csak prostyul beszélő helyiek hajlamosak meglehetősen határozottan szembeállítani a prostyt az irodalmi belarusszal — az iskola, a rádió, a központi és a járási újság, valamint a televízió nyelvével. Megfigyeléseim szerint ez a szembeállítás nem annyira nyelvi tényeken, mint inkább a lengyelként való (ön)besorolás tényén alapul. Bizalmas beszélgetés során bevallhatják: / jakija мы pal’aki / мы i na pól’sku не ўме́ем / (Garmaniski falu). A helyi lengyelt „prostyi lengyelnek” minősíthetik, hangsúlyozva, hogy a helyi lengyelek sem igazi lengyelek, hanem csak helybeliek. C. Kazak (Markovščizna) elmondása szerint: / na pól’sku (поляки) jak ‘аворац’ / мы не раз’б’аром / (они) na mazúrsку ‘аворац’ /. Mint láthatjuk, a helyi nyelvjárásokhoz való viszony típusai meglehetősen pontosan korrelálnak azok funkcionális terhelésének sajátosságaival és elterjedtségük mértékével. A litván nyelvjárás — amely a legkevésbé elterjedt és funkcionálisan a legkevésbé terhelt — a térség lakosainak többségénél negatív megítélésű, vagyis egyáltalán nem presztízsnyelv. A prosty nyelv kétségtelenül pozitív megítélésű a litvánhoz képest, de nyilvánvalóan nem számít magas presztízsű nyelvnek. Ezt a helyet a presztízshierarchiában a lengyel igényli magának, ám pozícióját egyértelműen aláássa szűk használati köre és a prostynál jóval kisebb elterjedtsége. Így a prosty nemcsak a térség legelterjedtebb és funkcionálisan legterheltebb nyelve, hanem a presztízsértékelések rendszerében is a legszilárdabb helyet foglalja el, semleges nyelvként. 4° 51 1 — falvak, ahol vannak litvánul beszélő családok és néhány litvánul beszélő ember 2 — falvak, ahol vannak litvánul beszélő személyek 3 — falvak, ahol néhány idős ember emlékszik litván szavakra, és egyes mondatokat is ki tud mondani litvánul 4 — falvak, ahol vannak idősebb személyek, akik nehezen idéznek fel egyes litván szavakat 5 — falvak, ahol az idősebb emberek emlékeznek arra, hogy szüleik vagy nagyszüleik litvánul beszéltek 6 — falvak, ahol az idősebb nemzedék emlékezete szerint litvánul beszéltek 7 — falvak, ahol vannak egyes családok, amelyek lengyelül beszélnek 8 — falvak, ahol egyes lakosok viszonylag folyékonyan beszélnek lengyelül 9 — templomok Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a litván nyelvjárás teljes presztízshiánya nem annyira a belarusszal (az egyszerű nyelvvel) való kapcsolatából, hanem abból a körülményből fakad, hogy mind a litván, mind a belarusz 52 szembeállították a nagyobb presztízsű (különösen a közelmúltban) lengyel nyelvvel. Éppen ezért mind a természetes, mind a tudatos polonizáció elsősorban a litván nyelvjárás pozícióinak gyengüléséhez vezetett, ugyanakkor terjedt és erősítette pozícióit mindenekelőtt a belarusz, egyszerű nyelvjárás, amely a 3. helyzetben a lengyel szociolingvisztikai funkcionális stílusaként kezdett értelmeződni. Úgy véljük, hogy a litván–belarusz határvidék egyes mikroareáiban kialakult szociolingvisztikai helyzet dinamikájának vizsgálata nemcsak abban segít, hogy e zóna nyelvtörténetét egészében reálisabban rekonstruáljuk, hanem egyfajta laboratóriumként is szolgál, amely lehetővé teszi a nyelvek kölcsönhatásának legbensőbb mechanizmusai, valamint az etnikai önazonosság kialakulási folyamatainak szemléletes megfigyelését. * * * A ramaškoniai areában beszélt nyelvjárások tanulmányozása az 1984-es és 1985-ös nyári expedíciók során folytatódott. A cikk szerzője mellett részt vettek bennük a VGU hallgatói, T. Voišnis, V. Čarnaitė, G. Černaitė (akik 1986-ban az általuk gyűjtött anyagok alapján készített diplomamunkájukat védték meg), E. Lekarkina, E. Kalvenaitė, valamint L. Grumadene, a filológiai tudományok kandidátusa, a Litván SZSZK Tudományos Akadémiája Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Őszinte köszönetünket fejezzük ki N. I. Joscsevicsnek, a Voronovói járási pártbizottság első titkárának, és N. A. Popilinnek, a járási pártbizottság titkárának az expedíciók megszervezéséhez nyújtott segítségükért. A ramaškoniai areában beszélt litván nyelvjárás utolsó éveit éli. 1983 és 1985 között meghalt A. Mukleda, B. Utkievics és S. Dudovics; J. Smala megöregedett, és gyakorlatilag felhagyott a litván beszéddel; Z. Voišnis-Vapickaja egyre ritkábban beszél litvánul, mivel szinte állandóan Lašaki faluban él; a ramaškoniai nyelvjárás legfiatalabb beszélője, V. Voišnis 1986-ban töltötte be az 55. életévét, litvánul pedig vonakodva és nehezen beszél. Litván beszéd már csak Z. és A. Voišnis családjában (Ramaškoniai) hallható időnként. Az areához tartozó falvak többségében (Peragancén és Navijankán kívül) gyakorlatilag nincs fiatal, ezért sürgető feladat a litván szubsztrátumon kialakult helyi belarusz nyelvjárás, valamint a lengyel beszéd maradványainak tanulmányozása. V. ČEKMONAS A nyelvek működése és a kétnyelvűség (A ramaškoniai nyelvjárások alapján) Összefoglalás A cikk a szociolingvisztikai helyzetet írja le a Belorusz SZSZK északkeleti részén fekvő Voronovo (Varenavo) járás területén, és a lakosok elbeszélései alapján rekonstruálja e helyzet történetét az elmúlt 100—150 évben. Bemutatja, hogy a lengyel nyelv terjedése volt a helyi litván nyelvjárás eltűnésének legfontosabb oka. 53 V. ČEKMONAS A NYELVEK MŰKÖDÉSE ÉS A KÉTNYELVŰSÉG Összefoglaló A Belorusz SZSZK Voronovói járásának északkeleti részén fennálló szociolingvisztikai helyzet leírása, valamint az elmúlt 100—150 év történetének rekonstrukciója következik. Bemutatjuk a szerző azon megfontolásait, amelyek szerint a lengyel nyelvjárás elterjedése a hagyományos litván nyelvjárás eltűnésének fő oka ezen a területen. ЛИТЕРАТУРА Видугирис А. Ю., Климчук Э. Д. Некоторые вопросы этно-языковых процессов на балто-восточнославянском пограничье // Этнолингвистические балто-славянские контакты в настоящем и прошлом: Предварительные материалы конференции 11—15 декабря 1978 г. М., 1978. С. 10—35. Вярэч В. А. Польскія падпрыдчэрынныя гаворкі на ўсходзе // Польские говоры в СССР. Ч. 1: Материалы и исследования 1967—1969 г.г. Мн., 1973. С. 5—22. Гаучас М., Видугирис А. Этнолингвистическая ситуация литовско-белорусского пограничья с конца XVIII по начало XX вв. // Geografija. 1983. Т. 19. С. 26—73. Дыялекталагічны атлас беларускай мовы (ДАБМ). Уступныя артыкулы, даведачныя матэрыялы і каментары да карт. Мн., 1963. С. 59 (описание пункта 147). Судник Т. М. Диалекты литовско-славянского пограничья (Очерки фонологических систем). М., 1975. Успенский Б. А. Языковая ситуация Киевской Руси и ее значение для истории русского литературного языка. М., 1983. Швейцер А. Д., Никольский Л. Б. Введение в социолингвистику. М., 1978. Broch O. Zum Litauischen südlich von Vilna // Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap. 1958. T. 19. S. 1—71. Lipskienė J., Vidugiris A. Dieveniškių tarmė // Lietuvių kalbotyros klausimai: Lietuvių kalbos gramatinė sandara. V., 1967. – T. 9. P. 183—222. Ochmański J. Litewska granica etniczna na wschodzie od epoki plemiennej do XVI wieku. Warszawa, 1981. Sukys J. Būdingesnės Ramaškonių tarmės ypatybės // Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1960. T. 3. P. 177—190. Vidugiris A. Kai kurios Zietelos tarmės ypatybės // Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1959. T. 2. P. 195—213. Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija. V., 1960. 54