Seniausi lietuvių kalbiniai kontaktai su slavais

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVIII (1989) KALBŲ RYŠIAI IR SĄVEIKOS A PERIFÉRIKUS NYELVJÁRÁSOK KAPCSOLATAI A SZOMSZÉDOS NYELVEKKEL ZIGMAS ZINKEVIČIUS A LITVÁNOK LEGRÉGEBBI NYELVI KAPCSOLATAI A SZLÁVOKKAL Ez meglehetősen bonyolult téma. Nem könnyű megállapítani a litvánok szlávokkal való kapcsolatainak kezdetét, valamint ismertetni azok lefolyását és jellegét. Sok mindent csak hozzávetőlegesen lehet megfogalmazni, bizonyos feltevéseket kell tenni. Mindenekelőtt az akkori helyzetet kell áttekinteni, amennyire ez a nyelvészet, a régészet és a történelem adatainak alapján lehetséges. A szláv terjeszkedés intenzív időszakában (a VII. század körül), amikor a szlávok elérték a Pszkov–Novgorod-vidéket, a keleti balti nyelvek nyelvi differenciálódása még viszonylag csekély lehetett. A litvánok nyelvi szempontból akkor még nem sokban különböztek a keletebbre élő balti törzsek nyelvétől. A balti–szláv nyelvhatár valahol Minszk, Polock és Pszkov közelében húzódhatott. A szlávok abban a korszakban még nem érték el azt a területet, amelyet történelmi időkben a litvánok laktak. Így aligha lehettek közvetlen kapcsolatok a mai litvánok ősei és a szlávok között. Ilyen kapcsolatok csak a keletebbre élő rokonaink és a keleti szlávok között jöhettek létre. Őseinkhez e kapcsolatok visszhangja talán el sem jutott; legalábbis a mai litván nyelvben nem találjuk nyomukat. A víznevek kutatói és a régészek megállapítják, hogy a Dnyeper vidékének nyugati része, különösen a Pripjaty és a Nemunas felső folyása közötti terület, kívül maradt a korai szláv terjeszkedésen. A litván terület mellett a szláv hullám később, a VIII–IX. században érkezett, és nem volt olyan tömeges. Úgy tűnik, hogy itt nemcsak valódi szlávok, hanem az általuk asszimilált balti etnikai csoportok is előrenyomultak. A balti víznevek elszlávosodásának eltérő jellege és a régészeti adatok arra utalnak, hogy itt sok helyen még a XII–XIII. századig fennmaradtak balti nyelvszigetek. E balti népek nyelve ekkorra már valamelyest különbözhetett a nyugatabbra élő litván ősök nyelvétől. Ma azonban csak találgatni tudjuk, hol húzódott a határ egyik és másik között, és mennyire volt éles. Közvetlenül azelőtt, hogy kapcsolatba kerültek volna a litván ősökkel – erre aligha kerülhetett sor a IX. század elejénél korábban –, a keleti szláv törzsek jelentős változásokon mentek át, amelyek döntő jelentőségűek voltak további fejlődésükre, nyelvük alakulására és a balti nyelvekkel való kapcsolataikra nézve. A viking korban (nagyjából a VIII. századtól) a keleti szlávok által lakott területeken folyókon és tavakon át húzódott a híres varég (viking) vízi út a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. Ez összekötötte a keleti szláv törzseket mind Skandinávia országaival, mind Bizánccal és annak központjával, Konstantinápollyal, és jelentősen fellendítette a kereskedelmi és egyéb kapcsolatokat. Ebben a korszakban a szláv nyelvekben megszaporodtak a különféle újításokat tükröző, Nyugat-Európából a germánok közvetítésével átvett szavak. Ezek elsődleges forrása többnyire a latin nyelv volt. Különösen nagy jelentősége volt a keleti szláv állam, a Kijevi Rusz IX. századi létrejöttének. Ez az állam egyesítette a szláv törzseket, megszilárdította őket, hozzájárult a nyelvjárási sajátosságok kiegyenlítődéséhez, és általában erősítette a keleti szláv nyelvi integrációt. 4 988-ban Bizáncból, a görögök révén érkezett meg a kereszténység a Kijevi Ruszba. Az első püspökségeket Litvániához közelebb alapították: Polockban, Novgorodban, Turovban és Vlagyimirban. A magas szintű bizánci kultúra felé fordulás alapvetően befolyásolta a szlávok életmódját. A legfontosabb, hogy a kereszténységgel együtt megkapták az írást. A X. század végétől a missziós célok – a balti törzsek megkeresztelésére irányuló törekvések – is ösztönözni kezdték a szlávok terjeszkedését a balti területekre. A kereszténység nagyban felgyorsította a keleti balti nyelvszigetek elszlávosodását, és úgy tűnik, ez volt a folyamatot meghatározó legfontosabb tényező. A litvánoknak legkorábban a keleti szláv krivics és dregovics törzsekkel kellett kapcsolatba kerülniük. Az előbbi a litván területek szinte teljes keleti peremén telepedett le. E térségben a X. századtól a krivicsok által alapított Polocki Fejedelemség vált meghatározóvá. Ez arra kényszerítette a szomszédos latgalokat – Jersika és Koknese fejedelemségeit –, hogy adót fizessenek. A fejedelemség arra is törekedett, hogy kiterjessze befolyását a litván területekre. A litvánoktól délkeletre, a Nemunas-medence felső folyásánál ősidők óta rokonaink, a jatvingok éltek. A keleti szláv dregovics törzs már meglehetősen korán, talán még a VIII. században kapcsolatba került velük. Ezt többek között a Merkys folyó elszlávosodott neve Мереч is valószínűsíti; ez még a pleofónia (teljeshangzóság, oroszul полногласие) és a palatális k affrikátává válása előtt keletkezhetett a keleti szláv nyelvben. A jatvingok földjén a dregovicsok a X–XI. században fontos városokat alapítottak: Volkoviszkot, Grodnót, Szlonimot, Novogrudokot és másokat. Ekkor közvetlen kapcsolatba kerülhettek az itt élő litvánokkal. A litvánoknak a keleti szlávokkal fennálló valamennyi korai kapcsolata szükségképpen hatással volt a nyelv fejlődésére. Számunkra itt leginkább ezek nyelvünkben tükröződő nyomai fontosak, különösen a korabeli litván nyelvnek azok az újításai, amelyek a terület keleti részét borították el, és közösek a szlávokkal, vagyis összefüggésbe hozhatók a keleti szláv nyelv megfelelő jelenségeivel. A vokalizmus területéről ilyen újításnak tekinthető, hogy Kelet-Litvániában az ą, an, am ų, un, um, pl. žūsis ‘liba’, runka ‘kéz’, sūmtis ‘merítőkanál’ alakokká vált. Vö. a szláv ręka és az orosz > рука ‘kéz’ szót. A nyugat-balti nyelvekben és a litván nyelvterület nyugati részén ilyen változás nem történt, mert itt nem volt kapcsolat a keleti szlávokkal; itt (a poroszok, jotvingok, poroszországi litvánok) csak a nyugat-szlávokkal érintkeztek, akik megőrizték az orrhangú ę-t, vagy bizonyos esetekben ę-t használnak ę helyett; vö. a lengyel ręka ‘kéz’ szót. Természetesen az ą, an, am szűkülésének fonetikai előfeltétele – az orrhang asszimilatív hatása – magában a litván (és a szláv) nyelvben rejlett, ám annak megvalósulása a keleti szlávok szomszédságában, ahol ez a folyamat korábban ment végbe, arra késztet bennünket, hogy a tárgyalt ą, an, am változást a keleti szláv fonetika hasonló jelenségével hozzuk összefüggésbe. A litván fejedelmek, Dausprango, Višimanto ir Kentenio nevének keleti formáiból a Rusz (az ún. Ipatyjev-) évkönyvében, vö. Довъсн-рунко, Вишимун(н)тъ, Ки(н)теній, látható, hogy Kelet-Litvániában már a XIII. század elején megtörtént az an, am un, um-má válása (ahogyan az en, em > in, im-mé is). A keresztnevek kelet-aukštaitiai Antānas ir Āndrius alakjainak Untānas ir Ūndrius formái azt mutatják, hogy ez az átalakulás 988 után kezdődhetett, amikor megkeresztelték a keleti szlávokat. Tehát nagy valószínűséggel az an, am (és az en, em) un, um-má (illetve az in, im) változása a XI–XII. században ment végbe, az orrhangú ą (illetve ę) pedig ennek megfelelően még korábban, talán már a IX–X. század körül ų (i)-vé változott. Vö. a lett nyelv korai an, en változását (1200 körül már uo, ie volt), amelyet valószínűleg a Jersikai Fejedelemség korából örökölt, amikor a latgalok igen szoros kapcsolatban álltak a keleti szlávokkal, sőt azok uralma alatt éltek, és adót fizettek Polocknak. 5 A keleti szlávokkal összefüggő mássalhangzótani jelenségek közül mindenekelőtt a mássalhangzók jotációja és palatalizációja említendő, amely a szláv nyelvekben már korábban kialakult. A balti nyelvekben ezek a jelenségek később jelentkeztek, és leginkább azoknak a törzseknek a nyelvét érintették, amelyek közelebb éltek a szlávokhoz. Vö. *ši > š a lett és a porosz nyelvben. A litván nyelvben a jotáció legszembetűnőbb, a szlávokéval párhuzamos példája a *ti, *di affrikátákká válása, amely valószínűleg a XIII–XIV. században ment végbe; a nyelvterület keleti részén intenzívebb volt, nyugaton valamivel később és kevésbé erőteljesen zajlott (vö. a szamogit affrikáták törvényét). Az elülső magánhangzók előtt álló mássalhangzók palatalizációja szintén leginkább a kelet-litván nyelvjárásokra jellemző, és keletről nyugat felé haladva fokozatosan gyengül. A lett nyelvjárásokban is a korábbi Latgaléban lágyulnak leginkább a mássalhangzók, ahol a szlávokkal való érintkezés a legrégebbi és legintenzívebb. A l velarizációja számos szláv nyelv jellegzetes sajátossága. A litvánban keleten a legintenzívebb, ahol az e típusú magánhangzók előtti helyzetre is kiterjedt (vö. tãdas ‘jég’, lėkti ‘repülni’); másutt a velarizált l csak a és hátsó magánhangzók (diftongusok) előtt fordul elő. A morfológiai jelenségek közül megemlítendő a Kelet-Litvániára jellemző, a III. személyű névmás szuppletív paradigmája (ãnas ‘ő’, de jõ, jãm, jį …), amely ugyanolyan, mint a szláv nyelveké. A poroszországi litván nyelvjárásokban is megvolt (például J. Bretkūnas írásaiban található meg), amelyek jelentős nyugati szláv (lengyel) hatást tapasztaltak. Valószínűleg a litván feltételes mód -bi- képzője is a szláv nyelvek hasonló, бы elemet tartalmazó képzőjével hozható kapcsolatba (mindkettő a būti ‘lenni’ ige alakjaiból ered). A litván–keleti szláv korai kapcsolatok természetesen a legvilágosabban a szókincsben tükröződnek. Az ókorban a keleti szlávok voltak a fő közvetítők, rajtuk keresztül jutottak el őseinkhez (és a többi keleti balti néphez, valamint a balti finnekhez) a különféle újítások és a hozzájuk kapcsolódó szavak. A litván nyelv szláv jövevényszavainak legrégebbi rétegét főként az akkor Litvániában új tárgyak, különösen a kereskedelmi áruk elnevezései, valamint a kereszténység terminusai alkotják. E szavak közül sokat maguk a szlávok is germán szomszédaiktól vettek át (azok pedig többnyire a latin nyelvből), egy részüket pedig a bizánci görögöktől. Hangsúlyozni kell, hogy a szláv nyelvek balti eredetű elemeivel és litvánizmusával ellentétben – amelyek szinte mind balti eredetű szavak – a litván, akárcsak a többi balti nyelv régi szláv jövevényszavainak többsége nem szláv, hanem más nyelvekből származó szó, csupán a szlávok közvetítésével jutott el hozzánk. Nem könnyű megállapítani, mikor kezdtek megjelenni a litván nyelvben a keleti szlávok közvetítésével átvett korai jövevényszavak¹. A IX. század elejénél korábban aligha kerülhettek be. Az átvétel idejére főként a jövevényszavak hangtanából következtetünk. A X. század előtt átvett legkorábbi keleti szláv jövevényszavaknak azokat kell tekintenünk, amelyekben nincs nyoma a pleofóniának. Teljesen biztos példánk azonban ilyen típusból szinte nincs is. A legmegbízhatóbbak a következők: čerpė ‘ilyen agyagedény, annak cserépdarabja; tetőfedésre vagy kemenceépítésre szolgáló agyagcserép’ szót rendszerint a szláv *čerьpъ ‘cserépdarab’ szóból eredeztetik (ebből származik az orosz череп ‘koponya’, черепок ‘szilánk’ stb.); a várt -as helyett a -ė végződés a litván eredetű šukė ‘cserépdarab’ szinonima hatására alakult ki. Ennek megfelelően a régi írások čerpyčia ‘tégla’ szavát a szláv *čerьpica szóból eredeztetik. Azonban 1 A nyelvészeti szakirodalomban, különösen az etimológiai szótárakban, ezeket gyakran a belarusz nyelvből származó jövevényszavaknak nevezik, ez azonban pontatlan, mert az átvétel korában a keleti szláv nyelv (amelyet az úgynevezett óorosz, azaz Rusz nyelve képvisel) még nem vált szét orosz, belarusz és ukrán nyelvre. 6 az utóbbi valószínűleg a čerepyčia rövidített alakja (P. Skardžius TŽ VII 54, 55). Ebben az esetben a čerpe is a régebbi *čerėpė helyett állhat, a szláv = čerепъ alapján; a karbas, karbija ‘ilyen kosár, fonott edény’ a szláv *korbъ, *korbja szóból származhat (innen az orosz короб, коробка; a lengyel krobia; a szlávok feltehetően a germánból vették át, ez pedig a latinból; vö. corbis ‘kosár, fonott edény’), hacsak nem a lengyel korb későbbi átvétele, vagy a késői keleti szláv karabas, karabija (< коробъ, коробья) rövidített alakja; a skavardą ‘serpenyő’ a szláv *skovoroda szóból származhat (innen az orosz сковорода), hacsak nem a *skavaraďa későbbi rövidített alakja, ahogyan a skaradà, skauradà és más változatok is (vö. a lengyel skowroda). A pleofónia nyomait állítólag nem mutató egyéb jövevényszavak (például karvãjus ‘ilyen lakodalmi sütemény, amelyet a vőfélyasszony készít’) még kevésbé meggyőzőek. A litván nyelvben van néhány olyan szó, amelyről feltételezhető, hogy még akkor került át, amikor a keleti szláv nyelvben megvoltak a nazális magánhangzók, amelyek a X. századra már denazalizálódtak; ezért ezek a szavak még a X. század előtt kerülhettek át a litvánba. Ezek a következők: lėnkas (etnonima) — általában a *łęchъ szóból eredeztetik (> óorosz ляхъ ‘lengyel’). Azt a feltevést, hogy ez a szó a nyugati szlávok közvetítésével került át (V. Kiparskis RES XXIV 24, 39), az akadályozza, hogy ott nincsenek egyértelmű nyomai; pùndas, nyelvjárási pundñs ‘mintegy 40 font súlyú mérték, pud; köteg’ szót gyakran a szláv *pudъ < pędъ szóból eredeztetik, amely viszont az óskandináv punda szóból származik (ez pedig a latin pondus ‘súly, nehézség’ szóból). A szó azonban a szlávok közvetítése nélkül is bekerülhetett a litvánba az óskandinávból vagy (később) a kelet-poroszországi német nyelvből (pund); unguras ‘magyar’ (M. Daukša írásaiban) a szláv *ęgъrъ szóból származik (< *ęgъrъ (> óorosz угринъ). V. Kiparskis RES XXIV 37 szerint ez a latin Ungurus, Ungarus szóból származó későbbi átvétel lehet, de ez kétséges. A kruopos és kuodėlis szavakban a szláv u helyett uo diftongus található (vö. orosz крупа, кудель). Valószínűleg a keleti szlávból még a X. század előtt átvett régi jövevényszavakról van szó, nem pedig közös eredetű szavakról (bár vannak, akik így vélik). Régi szláv jövevényszónak tekinthető a szamogit puõkas is (vö. orosz пух), vö. a későbbi aukštaitis pūkas alakot. Több régebbi, uo-t tartalmazó jövevényszó található a lett nyelvben, például duõma ‘gondolat’ (orosz дума), kàpuõsts ‘káposzta’ (капуста), muõcît ‘kínozni’ (мучить), rùobežà ‘fal, határ’ (рубеж) stb. Mindezek a szavak azt mutatják, hogy az átvétel idején a szlávok az u helyett még ō-t ejtettek, amelyből később a litván–lett uo fejlődött ki. Nincsenek igazán meggyőző példák olyan jövevényszavakra, amelyekben ie áll i helyett (vö. lett krievi² ‘oroszok’, a крив-ичи szóból). A pielà ‘fűrész’ szó lehet nem jövevényszó is, hanem balti örökségszó (= peilis), amely a ‘fűrész’ jelentést a szláv (vö. orosz пила) vagy germán (középfelnémet vile) hatására kapta. M. Mažvydas írásainak mieras ‘béke’ szava valószínűleg régi, -r- képzős örökségszó az -l- képzős mielas szó mellett; vö. a szláv mirъ ‘béke’ szót a milъ ‘kedves’ mellett. A litván nyelvben van még néhány korai jövevényszó, amelyben a szláv ъi helyett ui diftongus szerepel; ezek feltételezik, hogy az átvétel idején a keleti szláv nyugati nyelvjárásaiban a ъi diftongusszerű ejtésű volt: kūila ‘sérv, szakadás’, kuilỹs ‘vonó’ < *kyla (orosz кула), *kolb — szláv eredetű szavak, rokonok a litván kūla ‘sérv’ szóval; 2 A litván írásokban előforduló krievai ‘oroszok; belaruszok’ szó valószínűleg latvizmus. 7 muilas < мыло (a *mьldlo: orosz мыть szóból); mutas < мыто – a szlávok a germánoktól vették át (ófelnémet müta), azok pedig feltehetőleg a latin nyelvből; smuikas < *sъmbko (orosz смычок) – régi szláv eredetű szó (: orosz смыкать ‘összehúzni’); tūnas ‘cölöp, karó’ < тынъ (óorosz тынь) – régi szláv jövevényszó a germánból, vö. óészaki tún ‘kerítés, udvar, tanya’. Több olyan szavunk is van, amelyet a keleti szlávok még a redukált ъ, ь hangok (jerhangok) kiejtése idején adtak át, vagyis még a XII. század előtt (amikor a ъ, ь eltűnt) került be a litván nyelvbe, például: asilas < осьлъ (orosz осёл) – a szlávok a gótoktól vették át (asilus), azok pedig a latin nyelvből (asinus); birkavas ‘svorio matas 10 pūdų’ < *bъrkоvъ (skz. пѳдъ) ‘Birkos (pūdas)’ (iš čia rus. берковец). Birkos miestas, sen. šved. Bierkö anuomet buvo svarbus prekybos centras Švedijoje; bulvōnas ‘bálvány; madárijesztő; bámész’ a болванъ szóból. Vö. balvōnas a болванъ (későbbi?) változatából. A szlávok ezt a szót valószínűleg a türk nyelvekből vették át; cirkva ‘ortodox szentély, templom’ < църквы, gen. sg. църкве (orosz церковь) – a szlávok a germánoktól vették át (vö. ófelnémet chirihha), azok pedig a görögből (κυρικόν). Vö. a később meghonosodott, későbbi kölcsönszóval: cerkvė; katilas < комьлъ (orosz котёл) – a szlávok a germánoktól vették át (gót katilus, katils), azok pedig a latin nyelvből (catinus); krikštas ‘a keresztelés szertartása; kereszt’, krikštyti, krikščionis, beillesztett -k- elemmel, a крьсть ‘kereszt’, крьстуму, крьстьян(ин)ъ szavakból. Ezeket a szavakat a keleti szlávok az egyházi szláv nyelvből vették át (vö. az ё nélküli orosz крест, крестить, крестьянин alakokkal), amelybe germán közvetítéssel kerültek a latinból (Christus ‘Krisztus’), az pedig a görögből (χριστός); kūbilas < къбьлъ (orosz кобел) – a szlávok a germánoktól vették át (vö. középfelnémet kübel), azok pedig a középkori latin cupellum szóból; kūmetis < къметь (orosz кметь) ‘harcos; paraszt’ – a szlávok közvetítők útján valószínűleg a latin comes, gen. sg. comitis ‘kísérő, barát’ szóból vették át (tehát e szó sajátos, ‘udvari paraszt, kisbirtokos’ jelentése már a litván nyelvben alakult ki); kūrtas ‘nagyon gyors vadászkutya’ < хортъ (orosz хорт) – e szó eredete a szláv nyelvekben nem tisztázott; bors < пъпъръ (orosz перец) – a szlávok valószínűleg germán közvetítéssel vették át a latinból (piper), amely a görögökön keresztül (πέπερι) jutott el a keleti országokból; vö. óind pippali; Pōvilas < Павьлъ (orosz Павел), személynév, amelyet a szlávok a bizánci görögökön (Παῦλος) keresztül vettek át a latinból (Paulus); pulkas <пълкъ (orosz полк) a germán *fulkaz szóból; vö. ófelnémet folk, óangol folc ‘hadsereg, csapat’; retek < *rъdъkъ (orosz редька) – a szlávok germán közvetítéssel (vö. ófelnémet redik) vették át a latinból (rādicem); üveg < стькло (orosz стекло) – a szlávok a germánoktól vették át (gót stikls ‘kehely’); selyem < шьлъкъ (orosz шёлк) – a szlávok germán közvetítéssel (óskandináv silki) vették át a latinból (sēricus ‘selyem-’, a Sēres névből <, görögül Σῆρες ‘Kína’); 8 tùlkas ‘fordító’ < тълкъ (orosz толк) — szláv eredetű szó; vö. orosz толковать. Az itt tárgyalt összes szónak már a XII. század előtt be kellett kerülnie a litván nyelvbe. A régi jövevényszóréteghez kell sorolni azokat a kereszténységgel kapcsolatos szavakat is, amelyek a keleti szláv nyelvekből (nem a lengyelből!) még Litvánia hivatalos megkeresztelkedése (1387) előtt kerültek a litván nyelvbe, például: angyal < ангелъ — a szlávok a görögből vették át (ἄγγελος); templom < божница ‘pogány templom’ (a szláv богъ ‘isten’ iráni eredetű szó lehet) — ezt a szót még akkor is átvehették, amikor a szlávok pogányok voltak; gavėnia ‘húsvét előtti böjt’ < говение (szláv eredetű szó). A litván ė az ie helyén a -ėti képzőnek köszönhető; vö. a nagybátyák < дѣдъ alakját, valamint a gavėti ‘a nagyböjt idején böjtöl’ < говѣти szót; kalėda ‘a karácsony táján látogató egyházi szolgáknak adott adó’, vö. Kalėdos ‘Krisztus születésének ünnepe’ < коляда — a szlávok közvetítők útján vették át a latinból (calendae); nedėlia ‘vasárnap’ < недѣля (a litván ė az ie helyén valószínűleg a dėti ‘tenni’ hatására alakult ki) — a latin dies feriata szláv szemantikai tükörfordítása (a ‘hét’ jelentést később a görög σάββατα kettős jelentése miatt kapta). A keleti szláv nyelvekből a hét más napjainak megnevezései is bekerültek a litvánba, és régi írásos emlékekben, valamint nyelvjárásokban maradtak fenn: paldienykas, padielnykas ‘hétfő’, a *панедѣльникъ <понедѣльникъ szóból; utàrnykas ‘kedd’ <уморникъ <*въторникъ (vö. orosz вторник); seredà ‘szerda’ <середа (az ófelnémet mittawēcha vagy a latin media hebdomas mintájára); čètvergas ‘csütörtök’ <четвергъ; pėtnyčia ‘péntek’ <пятница; subata ‘szombat’ <субота (a görög σαββατα > nyelvjárási *σαμβατα alakból, amely az arámi šabatā vagy a héber šabbāt szóból ered); Velykos <великъ (день) — a görög μεγάλη ἡμέρα ‘nagy nap’ szláv szemantikai tükörfordítása. E szavakhoz kapcsolódik néhány más régi jövevényszó is, amelyek többnyire az akkoriban új realitásokat, kereskedelmi árukat és egyebeket jelöltek. Ilyenek például: dob < бубенъ (a bn a gn-nel váltakozik, mint a saját dūgnas ‘fenék’ szavában > gn < * dūbnas: dūbti), vö. a būbნას változatot (szintén jövevényszó); gadynė a gadyna (régi írásokban) <година — szláv eredetű szó (: orosz год); gròmata < грамота — a szlávok a görögöktől vették át (γράμματα); kapà ‘60 egység’ <копа — szláv eredetű szó (ugyanabból a tőből, mint a litván kāpas, kõpos stb.); karalius <король — a szlávok a germánoktól vették át, vö. ófelnémet Karal, Karl — Nagy Károly (742—814) neve; knygà <книга — a szlávok ezt a szót valószínűleg keletről (Kínából vagy Mezopotámiából?) vették át a török nyelvek közvetítésével; liūtas <лютъ (звѣрь). A szláv nyelvekben eredetileg ‘vad, gonosz (állat)’ jelentésű volt. Eredete nem világos; mėsà <мясо. A saját *mensā > męsa (= a žemaitok mėsà > meisà) szó valószínűleg a szláv мясо hatására alakult mėsà alakúvá; meškà <меи(ь)ка ‘kis medve’ (a szláv nyelvekben ez a medveelnevezés tabu miatt alakulhatott ki); 9 mẽtė < мята — a szlávok a latin nyelvből vették át (mentha), ahová a görögből (μίνθη) került; miẽstas < мѣсто — szláv eredetű szó; a „город” jelentést a nyugati szlávoktól kapta, ahol a szó a germán hatás következtében alakult ki; vö. az ófelnémet stat ‘hely’ és ‘város’ jelentésű szóval; pẽčius < печь — szláv eredetű szó (vö. orosz печь, litván kẽpti); siūlyti < сулить (szláv eredetű szó); šalmas < szláv *šolm — a szlávok a germánoktól vették át (*helmaz; vö. gót hilms, ófelnémet hēlm); tykùs < тихъ — szláv eredetű szó; az átvétel régiségét a dzsuki cykùs alak mutatja; vynas < вино — a szlávok feltehetőleg germán közvetítéssel (gót wein, ófelnémet wīn) vették át a latinból (vinum). Később, a litván állam megalakulása után, amikor kancelláriáiban szláv nyelvet kezdtek használni, körülbelül a 14. századtól jelentősen megszaporodtak a szláv jövevényszavak a litván nyelvben. Feltehető, hogy a kancelláriai nyelv nemcsak közvetlenül, hanem az akkori keleti szláv beszélt nyelv közvetítésével is hatott. Ennek a hatásnak az eredményei például a következő szavak: bajõras < бояръ (eredete nem teljesen világos; a szlávok a török nyelvekből is átvehették), blõgas < благъ (óegyházi szláv szó; keleti szláv alakja *бологъ lenne), donis ‘adó’ < дань, pėčėtis ‘pecsét’ < печать, rėdyti(s) ‘kormányozni, rendezni, öltöztetni’ < прядать(ся), retėžius ‘lánc, bilincs’ < ретязь (a szlávok a germánoktól vették át), tijūnas ‘felügyelő, ilyen tisztségviselő’ < тиунъ (germán eredetű szláv szó) stb. A lengyel nyelvből csak a 15. századtól kezdtek szavak elterjedni a mi nyelvünkben. Korábbi polonizmusokat nem sikerült kimutatni. Ettől kezdve szorosabbá váltak a lengyelekkel fenntartott kapcsolatok. A legrégebbi polonizmusok a keresztény terminológiához kötődnek. Érdekes, hogy e terminusok többségét maguk a lengyelek a csehektől vették át keresztény hitre térésük idején. A cseh nyelvbe rendszerint német közvetítéssel kerültek a latinból és a görögből. Ezek a szavak: apãštalas, birmavóti, vỹskupas (býskupas), grabnyčios (gramnyčios) ‘ilyen egyházi ünnep február 2-án’, koplyčia, minỹkas ‘szerzetes’, mišià, nẽšparai (mišpãrai), pópiežius, traičė ‘Szentháromság’, žegnotis stb. A korai polonizmusok közé sorolható még néhány más jelentésű szó, például garstyčia, lelija (a szlávok közvetítők révén a Közel-Keletről vették át), pópierius (közvetítők révén a görög πάπυρος szóból), rýžiai (egészen Indiából jutott el ide), rõtùšė (a lengyelek a németektől vették át), salotà (közvetítő nyelveken keresztül a latinból; vö. salāre ‘sózni’), šeimas, vaivadà stb. Több olyan szavunk is van, amelyet egyaránt átvehettünk a lengyelektől vagy a keleti szlávoktól — eredetüket nehéz megállapítani. Ilyen szavak: aliẽjus (a latin oleum volt a kiindulópontja), dvãras, kmýnas (a görög és a germán nyelveken keresztül érkezett a sémi nyelvekből), pãšininkas (a szlávok a germánoktól vették át), rõjus (messziről került ide; vö. szanszkrit rāy ‘vagyon’) stb. Az ilyen és hasonló, legkorábban a 15. században átvett szavak vizsgálata azonban kívül esik témánk keretein. Itt főként a szlávokkal való legkorábbi — a 15. század előtti — kapcsolatoknak a litván nyelvben tükröződő nyomait kívántuk tárgyalni. RÖVIDÍTÉSEK ang. — angol nyelv, angolul rus. — orosz dial. — nyelvjárási (nem köznyelvi) forma sen. — régi, pl. sen rus. — régi orosz nyelv 10 got. – gót ind. – indiai, sen. ind. – óind nyelv isl. – izlandi la. – lett lenk. – lengyel lie. – litván lot. – latin RES – Revue des études slaves. Paris 1921-től. skr. – szanszkrit sl. – szláv sva. – ófelnémet šved. – svéd TŽ – Tauta ir žodis. K., 1923-tól vva. – középfelnémet vvž. – középalsónémet A litvánok legősibb nyelvi kapcsolatai a szlávokkal Összefoglalás A tanulmány a litván nyelvben a litvánok keleti szlávokkal folytatott korai (az i. sz. VII. századtól kezdődő) kapcsolatainak tükröződését elemzi. Bemutatja e korszak litván nyelvi fonetikai, morfológiai és lexikai újításait, különösen Kelet-Litvánia nyelvjárásaiban. A litván nyelvbe a X–XII. század előtt bekerült legkorábbi szláv jövevényszavak közé azokat sorolják, amelyekben a teljes magánhangzós kapcsolatok helyét hiányos magánhangzós kapcsolatok vették át, például tort, például čérpė < a szláv *čerъ, > orosz череп; olyan szavak, amelyekben megőrződött a nazális magánhangzók kiejtése, például: lénkas (etnonima) < *lęchъ > óorosz ляхъ. Szláv jövevényszavaknak, nem pedig genetikailag rokon szavaknak tekinthetők azok, amelyekben megőrződött az ősi kiejtés: uo a szláv и helyén: krū́pos (orosz крупа); ie a szláv i helyén: litván krievi (a крив-ичи szóból); ui a szláv ы helyén: smūikas < *smykъ; továbbá olyan szavak, amelyekben megőrződött a szláv jer-ek kiejtése: ásilas < осьль, bulvónas < бълвань stb. Az ősi jövevényszavak rétegéhez tartozik a litván nyelv által a keleti szláv nyelvekből (nem a lengyelből), Litvánia megkeresztelkedése (1387) előtt átvett keresztény terminológia is: ángelas < ангелъ, bažnyčia < боженица stb., valamint a korabeli új jelenségeket megnevező szavak: būgnas < бубень. Befejezésül rövid áttekintést ad a főként a XV. századtól a litván nyelvbe bekerült nyugati szláv jövevényszavakról.