Балтийские и славянские названия овцы у барана

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXX (1993) A LITVÁN NYELV PERIFERIKUS NYELVJÁRÁSAI 10. V. OTKUPŠČIKOV A juh és kos balti és szláv elnevezései A balti és szláv lexika elemzésének szentelt munkákban mindmáig népszerű az a tétel, hogy a kölcsönzések egyirányúak voltak: a szlávból a balti nyelvekbe irányultak, miközben az ellenkező irányú mozgás szinte teljesen hiányzott (A. Brückner és O. N. Trubačov tétele). Az állattartási lexika területén ez a koncepció többek között egy nemrég megvédett kandidátusi disszertációban is megjelent (Procenko, 1985). Az elemzett szerző lexikájában meglehetősen számos szlavizmus vagy teljesen említés nélkül marad, vagy nem jelölik balti eredetű elemként. Például a belarusz nyelvjárási бонда (ukrán nyelvjárási бонда „tehén” is), amelynek balti eredetét A. P. Nepokupnij és más szerzők meggyőzően igazolták (lásd Laučytė, 1982, 9–10; ugyanott irodalmi hivatkozások), nem jelölik balti elemként. Ugyanez vonatkozik a belarusz nyelvjárási марага „tehén”, маргель „bika” szavakra (vö. még marġis és a lengyel megfelelések) — a litván margà „tarka”, márgis, margelìs „tarka színű bika” stb. szavakból. A lengyel nyelvjárásokban a litván margójì „tarkatehén” szót szláv –k- képző segítségével alakították át: margoјka idem. Vö. žalojka — a litván žalòji (karvė) „barnás tehén” szóból, balnojka a litván balnóji „(tehén) fehér hátú” szóból, žebrojka — a litván žebrõji „tarkatehén” szóból, szemojka — a litván šémoji „(tehén) hamuszínű” szóból, jodis — a litván júodis „fekete színű bika” szóból stb. (a példák J. Laučytė említett szótárából valók). Vö. még a litván parščiukas „malac” szót — amelyet a lengyel, belarusz, ukrán és orosz nyelv számos nyelvjárása átvett. Az ilyen tények a balti és szláv nyelvek lexikájának összetett kölcsönhatásáról tanúskodnak, nem pedig a kölcsönzések egyirányúságáról. Nem kevésbé kétséges B. N. Procenko messzemenő következtetése a szlávok „fejlettebb juhtartási terminológiájáról” a balti népekhez képest (Procenko, 1985, 8). Ez a következtetés a szláv nyelvekből a balti nyelvekbe történt három feltételezett „behatoláson” alapul: lit. ba/ogõnas, lett avins, óporosz camstian. Az utóbbi két balti szó ősi voltát azonban úgy tűnik, mindmáig senki sem vonta kétségbe¹. Sőt, a lit. ãvinas, lett avins, óporosz awins — a kos közös balti elnevezése, amely nagyon korán 1 Lásd különösen: (Fraenkel LEW, 28; Sabaliauskas, 1966, 16; Toporov, 1980, 197–200). 63 a finnugor nyelvekbe kölcsönződött: finn oinas és mások (Thomsen, 1890, 160; Kalima, 1936, 6–7). Mint ismeretes, a finnugor nyelvek balti kölcsönzései régebbiek a germán és jóval régebbiek a szláv kölcsönzéseknél (Hakulinén, 1955, II, 39–49). A lit. āvinas produktív balti szóalkotási modell alapján keletkezett: lāpė „róka” → lāpinas „hímróka”, avė, avis „juh” → āvinas „kos”, būrė „juh” → būrinas „kos”, bašė „juh” → bašinas „kos” (és basinėlis „bárány”); vö. továbbá az általános fogalmat: ratė (ratėlė) „nőstény” → rātinas „hím”². A balti nyelvvel ellentétben a szlávban az ov(са) → ovyn’ szóalkotási modell egyedülálló, és ha már „behatolást” feltételezünk, akkor inkább fordított irányban³. A szűk körű vargōnas nyelvjárási szó, amelyet a litván beszélők barbarizmusnak érzékelnek, késői korszakhoz tartozik, és a közös szláv terminológia fejlettségéről nem mond többet, mint például a lengyel baziu̇tka „bárányka” nyelvjárási szó (a lit. baziūtė szóból). A juh és a kos fent tárgyalt elnevezésein kívül az orosz és litván népnyelvben meglehetősen sok hívóhangja is van ezeknek az állatoknak. Ezek a hívóhangok nagyon gyakran elválaszthatatlanul kapcsolódnak a juhok, kosok vagy bárányok nyelvjárási elnevezéseihez. Vö. a баль–баль hívóhangot és a бáлька „juh” szót, a бур–бур vagy бурь–бурь hívóhangot és a бырка „juh” (kurszki, voronyezsi) vagy „bárány” (brjanszki, orlovi) szót, a бяш–бяш vagy бяша–бяша hívóhangot és a бяша „kos” szót (olonyecki, tuli), a бяшка „kos, juh”, бяшутка „juh” szavakat (pszkovi). Hasonló kép figyelhető meg a litván nyelvjárásokban is. Különösen érdekesek a litván és orosz nyelvjárásokban közös hívóhangok és a juh, illetve a kos elnevezései. Így a lit. bas’-bas’ és basià-basià megegyezik a juhok orosz nyelvjárási hívóhangjaival: бась–бась (szibériai) és бас’а–бас’а (tveri). A litván bašė „juh” elnevezése feltehetően meglehetősen ősi. Erről közvetve tanúskodik az orosz nyelvjárási бáша „juh” — olyan forma, amely a lit. bašė-hez hasonlóan a *basja alakra vezethető vissza. Vö. lit. sādse = orosz és bolgár сýша „szárazság; aszály”, lit. šešė = szerb–horvát šȇsa „nővér” stb. A jelentős számú orosz nyelvjárásban előforduló баша (és башка) szóval ellentétben a juh másik elnevezése, бася, amely a novgorodi és az Északi-Dvina-vidéki területre korlátozódik, talán balti eredetűnek tekintendő. A juhok fonetikailag közeli hívóhangja — a lit. bazė-bazė és bazį-bazį — csak Litvánia orosz nyelvjárásaiban található meg (база–база és базь–базь). Az ehhez a hívóhanghoz kapcsolódó juhelnevezések csak a litvánban vannak adatolva: baziūtė „bárányka” (vö. a lengyel kölcsönzést: baziu̇tka), baziūkas, baziūlis „bárány”. 2 Itt és a továbbiakban a litván anyagot a litván nyelv akadémiai szótára (LKŽ), az orosz nyelvjárási anyagot pedig az orosz népnyelvi nyelvjárások szótára (СРНГ) alapján közöljük. 3 Az ősi indoeurópai juhelnevezésről szólva meg kell jegyezni, hogy a lit. avis megfelelői megtalálhatók az óind āviḥ, ógörög ο(F)ις, latin ovis, óír oi alakokban, miközben a szláv nyelvekben az egyszerű tövű forma nem maradt fenn (vö. óegyházi szláv ОВЬЦА, óind avikā, lit. avi̇̀kė, valamint lit. avikėna = cseh ovčná „birkahús”, de óorosz овьчина „juhbőr”). 64 A juh- és koselnevezések másik nagy csoportja a litván nyelvjárásokban előforduló barē-barē = burē-burē, illetve az orosz nyelvjárásokban előforduló баря–баря = боря–боря hívóhangokkal kapcsolatos. Az orosz nyelvjárási баря „kos” (arhangelszki) és a lit. būrė „juh” (Kražiai), továbbá a барька, баринка, борец, борька, бараш „kos” (olyan szó is, amellyel a kost hívják), a lit. bariukas = buriukas „bárányka”, burulis, būrinas „kos”, burikė „bárányka” stb. — mindezek a szavak azt tanúsítják, hogy mind az orosz, mind a litván nyelvjárási lexikában széles körben képviselve vannak a juh, a kos és a bárány elnevezései, amelyek etimológiailag a баря, боря (a *bъrъ-ból), barē, burē hívóhangokkal állnak kapcsolatban. A juh és a kos egyes, a баря és боря hívóhangokkal kapcsolatos orosz nyelvjárási elnevezései a megfelelő szóalkotási modellek hiánya miatt nem magyarázhatók meggyőzően szláv alapon. Itt a litván nyelv és nyelvjárásainak anyaga lehet segítségünkre. Így az orosz nyelvjárási борей „kos” (novgorodi) a lit. -ė (nőnem) → -ėjas (hímnem) modell alapján magyarázható, vagyis būrė „juh” → *burėjas (vagy *burėjus) „kos” (= orosz борей). A mai litvánban a –ėј– képző számos nomina agentis-t képez. P. Skardžius azonban megjegyzi, hogy ez nem volt a képző ősi jelentése.⁴ A –ėј– képző tágabb jelentéséről tanúskodik többek között a „konzervativizmusáról” ismert helynévanyag: Dėglė – Dėglėjus, egy erdő neve (Vanagas, 1970, 111). Az orosz nyelvjárási борша „juh” (olonyecki) a lit. boba „öregasszony” → bõbšė, kumėlė „kanca” → kumelšė „gebed” (Skardžius, 1943, 316) mintájára keletkezett, vö. lit. burė „juh” → *buršė (= orosz борша). A lit. *buršė-ből való kölcsönzésként kell feltehetően értelmezni az orosz nyelvjárási бýрший „juh” (novgorodi, komi-permjaki) szót, vö. még бýрши „bárányok”. A fenti példák lehetővé teszik az orosz баран szó és szláv megfelelései új etimológiájának felvetését. A szó meglévő etimológiáit nehéz kielégítőnek tekinteni. Ezek rendszerint csupán a hangzásbeli hasonlóságra épülnek, elszigeteltek a kos és juh egyéb nyelvjárási elnevezéseitől, és nem magyarázzák meg, pontosan hogyan keletkezett a szó. Az indoeurópai *bher- „vágni” gyökkel feltételezett kapcsolat, amely — a боров szó esetéhez hasonlóan — kiinduló „herélt” jelentést enged meg (ЭСРЯ 1, 39), tipikus „gyöklevágó” etimológia. A közeli hangzású indoeurópai szavakra és annak a ber– hívóhangból eredő, alpesi származására való hivatkozásokat ebben a távoli areában (lásd Vasmer, 1, 123) O. N. Trubačov joggal utasította el (ЭССЯ 1, 157). Még kevésbé hihető azonban a török kölcsönzésre (Trubačov, 1960, 74–76), illetve az iráni kölcsönzés török közvetítésére vonatkozó feltevés (ЭССЯ 1, 158). A szó jelenléte a cseh, szlovák és lengyel nyelvben, miközben a dél-szláv nyelvekben lényegében teljesen hiányzik, 4„Taigi priesaga -ėjaiš pradžios negalėjo būti specialiai vartojama nomina agentis... ji tada, be abejonės, buvo vartojama daug laisviau ir plačiau” (Skardžius, 1943, 84). 65 nyelvekben5 — túl szokatlan areális eloszlás egy feltételezett türkizmus számára. Azok a török koselnevezések, amelyekre itt támaszkodni lehetne, valójában maguk is az oroszból származó kölcsönzések (Vasmer, 1, 124). V. V. Martynov, aki a баран szóban „olasz behatolást” lát, a latin repo, repōnis „nyersbőrből készült csizma” szóra hivatkozik — egy etimológiailag sötét, a latinban teljesen elszigetelt szóra. Az a feltevés, hogy ez kosbőrből készült csizma volt (Martynov, 1978, 32–33), teljesen önkényes és semmivel sem alátámasztott. Ez az összevetés fonetikailag sem indokolt: р → b̄- (?), e → a (?). Forduljunk azonban a balti–szláv areához. A libák gágù–gáги hívóhangja (vagy a hangutánzó га–га) a gágan „gúnár” származékot adja (szamarkandi) — ahogyan a lit. nyelvjárási gãgas „lúd” → gagõnas (Skardžius, 1943, 274). Ugyanígy a бари–бари hívóhang (vagy бар–бар) a баран származékot adja. A litvánban ugyanezen modell alapján a barė–barē (vö. būrē „juh”) *barõnas-t adhatott. Bár a lit. barõnas „kos” általánosan elfogadottan szlavizmus, ez a szó teljesen természetesen illeszkedik a litván nyelv lexikájába. A –опas képzős származékok létrehozásának szóalkotási modellje megbízhatóan adatolt a litvánban — mind a közszói (dirvà → dirvõnas), mind a tulajdonnévi (Dubrà → Dubrõnas) lexikában (Skardžius, 1943, 273–274). A бараш „kos” nyelvjárási forma (vjatkai) a fent tárgyalt, бар indulatszói hívótővel alkotott koselnevezésekhez ugyanúgy viszonyul, mint a крякáш „hápogó kacsa” forma a крячка idem alakhoz és a кряк- hangutánzó indulatszói tőhöz. Itt is az aránylag nem nyilvánvaló, szláv talajon fennálló szóalkotási kapcsolatot a баран és бараш formák között az archaikus litván szóalkotás, amely a víznevekben tükröződik, világítja meg: баран (*barõnas): бараш (*barõšius) = Ramõnas folyó: Ramõšius tó (Vanagas 1981, 272). A szakirodalomban kifejtett vélemény, miszerint az orosz баран kölcsönzött szó, a fent vizsgált anyag fényében kevéssé valószínűnek tűnik. A bar–/bor–/ber– tőbeli vokalizmus eltéréseire való hivatkozás (Sadnik-Aitzetmüller, 1968, 4, 240) nem bizonyítja az orosz баран / боран és a cseh beran „kos” idegen nyelvi eredetét. Mindhárom vokalizmust tükrözik az orosz nyelvjárási бáрька „bárányka” / бóрька „kos” (vö. lit. burikė „bárányka”) / берѝка „téli sapkán lévő hamis merluska” ← *„juh” (vologdai). Mindhárom esetben ugyanilyen vokalizációjú hívóhangokat is adatoltak: баря, барь (lit. barē, barì), боря (lit. burē) és берь ⁵ „A délszlávban a szó nem létezik” (Sadnik-Aitzetmüller, 1968, Lief. 4, 240). A бáра, барúца, барањ, барáш, бáраш típusú szerb–horvát nyelvjárási képződmények különböző állatokat jelölnek: kecskét, juhot, fekete-fehér színű sertést, főként bakot vagy kecskét. L. Sadnik és R. Aitzetmüller (vö. a fent idézett helyet) ezeket a szavakat etimológiailag meggyőzően a бараст „fekete-fehér (színről)” szóval kapcsolják össze. O. N. Trubačov ellenvetései (ЭСЛЯ 1, 157) nem tűnnek meggyőzőnek. ⁶ Szemantikailag vö. az orosz nyelvjárási бырка jelentéseit: 1) „juh”, 2) „báránybőr”, 3) „merluska”, 4) „báránybőr prémes szélű sapka” (СРНГ, s. v.). Vö. továbbá az óind meśā- „kos” és az óegyházi szláv Мѣх szót. 66 (ismeretlen). O. N. Trubačov kísérlete, hogy az óorosz боранъ és a cseh beran vokalizmusát disszimilációval magyarázza (ЭССЯ 1, 137), semmiképpen sem tekinthető sikeresnek. Először is, ha a valódi (nem pedig képzelt) türkizmust, a кабан szót vesszük, abból miért nem adatolt egyetlen, hasonló disszimilációt mutató forma sem? Másodszor sem a барь hívóhang, sem a барька szó esetében nem álltak fenn a disszimiláció feltételei. Mindeközben mindhárom vokalizációt teljesen azonos módon tanúsítják a hívóhangok és a баран, боран, beran szavak. Ezért O. N. Trubačov kategorikus következtetését: „minden kétségen felül a *baranъ szót a szláv nyelvek a türk nyelvből kölcsönözték” (ЭССЯ 1, 137–138) ugyanilyen kategorikusan el kell utasítani. A litván és az orosz nyelvjárásokban közeli megfelelésekkel rendelkező egyéb juhnevek közül megemlíthető a lit. kūsē „juh” (gyermeknyelvben), kiša „juhhívó hang” és az orosz кычча „juh” (vologdai, arhangelszki), кытья idem (gyermekekkel való beszédben — kurszki, tuli), кить-кить „juhhívó hang”. Itt az orosz és litván formák csak az u magánhangzó mennyiségében különböznek: *kutìa > lit. kūsē (gyermek-artikulációval), *kūčia > кычча (ahogy *svētja > свевча). Végül különös érdeklődésre tarthat számot a balti–délszláv izoglossza: lit. raganė, lett ragana „szarvas juh” (M.-E. III, 464) — szerb–horvát rogònja „hosszú szarvú kos” (részletesebben lásd Otkupščikov, 1977, 274–275). Ez az izoglossza túllép a késői balti–szláv határ menti kapcsolatok keretein, és az indoeurópai nyelvek két családja közötti szoros kapcsolatokról tanúskodik az állattartási, különösen a juhtartási terminológia területén. Összességében a juh és a kos elnevezéseivel kapcsolatos lexika terén fennálló balti–szláv kapcsolatok különböző időrendi rétegeket tükröznek: 1) a lit. āvinas — óorosz овинъ, a lit. vilna — orosz вóлна megfelelői a rokon indoeurópai nyelvekben is megtalálhatók; 2) a lit. ēras, lett jērs — orosz ярка, valamint a lit. raganė — szerb–horvát rogònja balti–szláv képződmények; 3) a cikk elején tárgyalt nyelvjárási juh- és koselnevezések feltehetően későbbi, areálisan korlátozott balti–szláv kapcsolatokkal függnek össze. Az orosz és litván nyelv közös nyelvjárási lexikájában sokszor nehéz világos határt húzni az eredetileg rokon szavak és a szoros etnikai-nyelvi érintkezés körülményei között létrejött kölcsönzések között. Mindenesetre semmilyen alapunk nincs arra, hogy a szláv juhtartási terminológia egyoldalú balti hatásáról beszéljünk. Sőt. A juh és a kos orosz, lengyel és litván nyelvjárási elnevezéseinek és hívóhangjainak szóalkotási elemzése inkább balti, mint szláv jellegük mellett tanúskodik (nem is szólva az olyan közvetlen kölcsönzésekről, mint a lit. baziùtė → lengyel baziútka „bárányka”). Ami pedig a korábbi korszakot illeti, a balti nyelvekből a finnugor nyelvekbe került legősibb kölcsönzések (āvinаs, ēras, vilna stb.) meggyőzően tanúskodnak a balti juhtartási terminológia önálló jellegéről, amely olyan távoli korszakban alakult ki, amikor még szó sem lehetett semmiféle szláv „behatolásról”. 67 ЛИТЕРАТУРА Лаучюте Ю.А. Словарь балтизмов в славянских языках. Л., 1982. Мартынов В.В. Балто–славяно–итальянские изоглоссы. Лексическая синонимия. Минск, 1978. Откушчиков Ю.В. О происхождении лит., лтш. ragana ”ведьма” // ”Baltistica”, 1977. Т. 13(1). Проценко Б.Н. История названий животных в славянских языках. АКД. Минск, 1985. Топоров В.Н. Прусский язык. Словарь I–K. М., 1980. Трубачев О.Н. Происхождение названий домашних животных в славянских языках. М., 1960. Фасмер М. Этимологический словарь русского языка. М., 1964. Т. 1. Хакулинен Л. Развитие и структура финского языка. Лексикология и синтаксис. Ч. II. М., 1955. ЭСЯ — Этимологический словарь русского языка. М., 1963. Т. 1. Автор-составитель Н.М.Шанский. ЭССЯ — Этимологический словарь славянских языков. Под ред. О.Н.Трубачева. Вып. 1. М., 1974. Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg-Göttingen, 1955. Kalima J. Itämerensuomalaisten kielten baltilaiset lainasanat. Helsinki, 1936. M.-E. — Mühlenbach K.-Endzelin J. Lettisch-Deutsches Wörterbuch. Bd. 1. Riga, 1923. Sabaliauskas A. Lietuvių kalbos leksikos raida // ”Lietuvių kalbotyros klausimai”, 1966. T. 8. Sadnik L. Aitzetmüller R. Vergleichendes Wörterbuch der slavischen Sprachen. Lief. 4. Wiesbaden, 1968. Skardžius P. Lietuvių kalbos žodžių daryba. V., 1943. Thomsen V. Berøringen mellem de finske og de baltiske (litauisk-lettiske) sprog. Kobenhavn, 1890. Vanagas A. Lietuvos TSR hidronimų daryba. V., 1970. Vanagas A. Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas. V., 1981. BALTŲ IR SLAVŲ KALBŲ AVIES IR AVINO PAVADINIMAI Reziumė Straipsnyje apžvelgiami baltų ir slavų kalbų (tarmių) avies ir avino pavadinimai, analizuojama jų daryba iš šaukimo žodžių (pvz., liet. bas’-bas’, basia-baśia ir bašė’àvis’, rusų tarmių бась-бась, ба́ся’аvis’, liet. bazė-bazė, bazi- 68 bazi ir baziūtė "avis", baziukas, baziulis "ėriukas", Lietuvos rusų tarmių baza-bazą, bazь-bazь, lenkų baziutka "avytė"). Daroma išvada, kad su.avies ir avino pavadinimais susijusi baltų ir slavų kalbų leksika atspindi įvairius chronologinius sluoksnius: 1) liet. āvinas — sen. rus. овьнъ, liet. vilna — rus. волна turi atitikmenų giminingose indoeuropiečių kalbose; 2) liet. ėras, lat. jērs — rus. ярка, liet. raganė, lat. ragana "raguota avis" — serbų-kroatų rogońa rodo baltų ir slavų kalbų žodžių darybą; 3) įvairūs tarminiai pavadinimai sietini su vėlesnių laikų geografiškai ribotais baltų ir slavų kontaktais. Nėra pagrindo kalbėti (kaip daro kai kurie kalbininkai) apie vienpusę slavų kalbų avininkystės terminijos įtaką baltų kalboms. Priešingai, rusų, lenkų, lietuvių tarmių avies ir avino pavadinimų iš šaukimo žodžių daryba leidžia manyti, kad jie būdingesni baltų kalboms nei slavų. Seniausi finų kalbų baltizmai (āvinas, ėras, vilna ir kt.) rodo, kad baltai savo avininkystės terminiją turėjo jau tais laikais, kada slavų terminijos "prasisverbimo" dar negalėjo būti.