Filosofai R. Bytautas bei S. Šalkauskis ir lietuvių kalbos normalizacija

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK, XXXI (1994) A NYELV NOR MALIZÁCIÓS KÉRDÉSEK ALBINA AUKSORIŪTĖ FILOZÓFUSOK R. BYTAUTAS ÉS S. ŠALKAUSKIS IR A LITVÁN NYELVÉNEK NORMALIZÁLÁSA Ebben a tanulmányban megkíséreljük áttekinteni a litván nyelv fejlődésének elméleti filozófiai előfeltevéseit, pontosabban azt, hogyan kezdték kialakítani Litvániában a litván nyelv, mindenekelőtt terminológiájának normatív szabályozásával kapcsolatos į filozófiai szemléletet. Itt arra támaszkodunk A litván filozófusok R. Bytautas ir S. Šalkauskis munkáival, akik az elsők iš között érdeklődtek a litván nyelv kérdései iránt. Fel kívánták tárni e filozófusoknak a litván nyelvről és annak fejlesztéséį ről vallott nézeteit, valamint megmutatni filozófusként való hozzájárulásukat a litván nyelv szabályozásį ához és ápolásához. ir A R. Bytautas S. és Šalkauskis filozófiai nézeteiről írtak A. Sverdiolas, Šliogeris, A. Plečkaitis, R. Bagdonavičius, V. Genzelis és B. mások. ir Tárgyalták ir e filozófusok azon munkáit, amelyekben a litván nyelv kérdéseit vizsgálják; erről írt K. Gaivenis". A XIX. század a. végén kibontakozott a litván nemzeti felszabadítási mozgalom, fellendült az oktatás, és megerősödött a nemzeti, iš falusi származású értelmiség. Bár po 1863 m. a felkelés után a cári hatalom betiltotta a litván sajtót, a század végén mégis megkezdődött az illegális litván ir időszaki sajtó tömeges kiadása és terjesztése. 1883—1886 m. KeletPoroszországban adták ki a litván újjászületés lapját, az „Aušrát”, amelyet titokban szállítottak į Litvániába. Az „Aušra” ébresztette a nemzeti öntudatot, felvetette a nemzeti mozgalom feladatait, és bizonyos szervezettséget adott ennek a mozgalomnak. Po Az tą „Aušra” munkáját más újságok folytatták, mindenekelőtt „Varpas“, be „Šviesa“, „Tėvynės sargas“ stb. ir 1904 m. eltörlik a litván sajtótilalmat. Megkezdték az iskolahálózat bővítését, bevezették az anyanyelvi oktatást a litvániai iskolákban, megszaporodott a periodikus és ir nem periodikus sajtó. Litvánia kulturális életének fellendülésével figyelem irányult a litván nyelvre, intenzívebbé į vált a litván nyelv kutatása. A litván nyelv fejlődéséhez különösen kedvező feltételek alakultak ki a független litván állam létrehozásával, mivel ekkor a litván nyelv államnyelvvé vált, és használni kezdték a hivatalokban, a hadseregben és más területeken, ir ahová a cárizmus idején egyáltalán nem engedték be. ir XX a. kezdetben a litván nyelv ápolásával csak a nyelvészek ne törődtek, később azonban az ir értelmiség más képviselői is. A litván nyelv kérdései iránt a filozófusok is ir érdeklődni kezdtek. Az egyik iš első litván filozófus, aki figyelmet fordítoį tt a litván nyelvre, Romanas Bytautas (1886—1915). 1 Gaivenis K. Ramūnas Bytautas ir nyelvi kultúrája // Nyelvi kultúra. 1987. Kapcs. 53. P. 77— 79; valamint az övé. Šalkauskis terminológiai elmélete // A litván nyelv szaknyelve: A litván nyelvészet kérdései. V., 1983. T. 22. P, 128—136. 96 «JR. Bytautas született Drobūkščiai-ban, Telšiai járásban. Az általános iskolát Kražiai-ban végezte el, tanult Permből, o évek óta 1897 — A vilniusi első gimnáziumban. 1905 m. R. Bytautas beiratkozott į a Moszkvai Egyetem Fizika-Mateir matika Karára, de néhány hónap po múlva átment į a Jogi, 0 1907 m. — į Történetir filozófiai Karra, amelyet elvégzett 1912 m. aranyéremmel. Jį kapott už 1911 m. megírt munkát „V. Vunto [W. Wundt] „A lélek szubsztanciájának fogalmáról szóló tudomány kritikája”. R. Bytautast a filozófia tanszékén hagyták, hogy doktori fokozatára készüljön. 1912—1913 m. egy moszkvai gimnáziumban dolgozott, ahol logikát, pszichológiát, latin és orosz nyelvet ir tanított, de egészségi állapotának romlása miatt otthagyta a gimnáziumoir t, és elutazott gyógykezelésre į Itáliába, majd Svájcba, Lausanne-- į ba į költözött, ahol ir meghalt. R. Bytautas segített megalapítani az „Aušrinė” folyóiratot, együttműködött a „Draugija” folyóirattal. Jo filozófiai nézeteire hatással voltak a XIX. a. század a. végi—XX. század eleji orosz ir német idealista filozófusok. R. Bytautas a materializmus teleologizmussal ir panteizmussal való kiegészítését javasolta, ir igyekezett összeegyeztetni a materializmust az idealizmussal, a pszichofizikai parallelizmus elvéhez tartva magát. Bytautas szerint R. az univerzum elsődleges elemei anyagiak, ir szellemiek, ir a lét lényege pedig — szellemi. Ją a szubjektum belső tapasztalatára támaszkodva képes lehet megismerni, mivel a lét lényege a lélek monádjában rejlik. A filozófus a nép lényegének, a nemzet kialakulásának és a nyelvnek a kérdéseivel foglalkozott. A nép fennmaradásának és egyesülésének ir legfontosabb célja a szellemi — alkotás, amelynek alanya az aktív — önkifejezésre törekvő személyiség. A személyiségnek a ir társadalomtól, valamint az emberek egymás közötti kapcsolataitól való elidegenedését enyhítő su tényező a személyiség nemzethez fűződő viszonya. R, Bytautas „A nemzet és a nemzeti tudat” című munkájában amikor a ir nemzetről és annak sajátosságairól beszél, jelentős figyelmet szentel a nyelvnek mint a ir nemzeti sajátosság alapjának. A nemzetet meghatározva ezt írja: „A nemzet olyan emberek csoportja, akiket a szellemi alkotás érdekei egyesítenek, és amelyek a közös nyelv mint kollektív szerv alapjára épülnek [kollektív — A:.A. (válogatott) lelki működés””*. Szerint R. Bytauto szerint a nyelv az emberiség szellemi tevékenységének alapja, amelyen a társadalom szervezete kinő, a nyel- „ba az emberek szellemi együttműködése zajlik. A nyelv az egész nemzet kultúrájának alapja. A filozófus úgy vélte, hogy a nyelv történeti fejlődése összefügg su a nemzet kultúrájának fejlődésével, és tükrözi e kultúra sajátosságait. A nyelvben egy nemzetnsu ek a világhoz való viszonyát, gondolkodásmódját látjuk, mert „a ir jų szókapcsolatok jelentéseiben tükröződnek a į nemzet jų nézetei a ir dolgokról, a tulajdonságokról és a kapcsolatokról [kapcsolatokról — 4.4.]“%, Szerinte R. Bytautas szerint a nyelvben felhalmozódik a nemzet történelmi emlékezete, minden nemzetnek megvan a maga sajátos történelmi tapasztalata, és ezt a saját nyelvében testesíti meg. Meg kell mondani, hogy R. Bytautas nem tekintette a nyelvet a nemzeti jelleg egyedüli alapjának. Úgy vélte, hogy a nemzet sajátosságát a tudomány, a filozófia, a művészet és a kultúra valamennyi területe határozza meg. A filozófus azonban hangsúlyozta, hogy a litván kultúra számára a nyelv különösen fontos. R. Bytautas suprato nyelv ir iránti figyelem fontosságát a nemzeti mozgalomban, mert „az embereknek az anyanyelvhez való fordulása a szellemi rabszolgaságból való felszabadulást, azt a vágyat jelenti, hogy önmaguk legyenek, és saját módjukon alkossanak“, Ő nagyra értékelte Bytautas — Nemzet, nemzeti tudat Aušrinė.​​} 圣亚assistantસ્માત_超碰 code񎟿 (Hungarian, native names ir preserved- ?)❌ Syntax issue? Need output valid JSON. Ensure quote closure. Item last. Hungarian translation. * to be valid. Re-render. Need exact punctuation. Let's provide. [ R. ] no issue. ir Final. Wait response format. We need valid. Use 1 maybe. // etc. Last string 1912. Nr. 17. P. 112. 3 Ugyanott, P. 114. 4 Ugyanott. 1912. Nr. 20. P. 239, 7. A litván nyelvészet kérdései, XXXI azt, 97 hogy a litván értelmiségiek a litván nyelvben csupán a művelődés ne eszközét látják, de į ją nem tekintik önálló į szellemi értéknek, amelyet saját különlegességében önmagáért kellene fejleszteni. R. Bytautas megértette, milyen fontos és ir nehéz feladat a nyelvjárást az irodalmi nyelv magaslatára tökéletesíteni. E feladat megvalósításához ő maga is igyekezett hozzájárulni ir egyes műveiben; a — filozófus a köznyelv kialakulásának aktuális kérdéseit vizsgálja. Munkájában „A litván nyelv iš filozófiájának ez-az” című művében į megpróbál bą filozófusként iš kialakított álláspontjára tekinteni. Szerinte a nyelv a gondolatok különleges világa, ezért a nyelv elválaszthatatlan a gondolkodástól, továbbá 0 jį — ir az emberek egész gyakorlati tevékenységétől. R. Bytautas által felvetett filozófiai į nyelvszemlélet fontos és érdekes volt. A litván nyelvről szóló okfejtéseit a filozófus a litvánok és más népek történelmi helyzetének összehasonlításával kezdi. ir R. Bytautas véleménye szerint a művelt népek írott nyelvüket egész évszázadokon át fejlesztették. Fejlődött a tudomány, o su vele együtt ir az írásbeliség, új fogalmak jelentek meg, ir megnevezésükre pedig új szavakat alkottak. Szerinte ez a kultúra lassan tų fejlődött, lassan fejlődöo su ja tt a nyelv is. ir Így iš halmozódtak fel lassan a kulturált népek nyelvi kincsei. Nálunk más volt a helyzet. Az emberiség kultúrája į előrehaladt, de a litvánok nem vettek részt annak fejlődésében. A į nemesség beolvadt a lengyel kultúrába, ezért, ahogy R. Bytautas véli, nem volt olyan rend, amelyben a nemzet szellemi kultúrája összpontosulhatott volna. Litvánia értelmisége idegen nyelveken tanult és írt, a litván nép pedig a legrégibb időktől ir egészen az elmúlt századig „magát az ész kereplőjét o birtokolta. tą Ezért a ir nyelv csak csekély mértékben fejlődött. Ji lehet, hogy dialektikusan sokat változott, de filozófiai szempontból, a viszony iš szavainak į mennyiségi jelentését ir tekintve, ji szinte egy helyben állt, mert az emberek gondolkodásának mindig ugyanazokkal a fogalmakkal volt dolga“*. su A helyzetet így tą jellemezve R. Bytautas ne mindent helyesen értett meg. Azzal tévedett, do hogy tagadta a litvánok részvételét az emberiség kulturális fejlődésében, ir azt állítva, hogy a nemzet szellemi kultúrája nem alakult ki. A nyelv fejlődésének tagadásával Bytautas szintén tévedett. R. Ebben az esetben hangsúlyozni kell, hogy csak a tudomány nyelve fejlődött kevéssé. Miután tisztázta, miért nem változott filozófiai szempontból a R. litván nyelv, Bytautas értékeli az akkori helyzetet, a megváltozott körülményeket és a megkezdődött nemzeti mozgalmat, jo amely véleménye szerint végső soron kulturális mozgalom. A nemzeti mozgalmat jellemezve megjegyzi, hogy a litván nemzet elhatározta, hogy utoléri a többi nemzetet, és átveszi az emberiség által évezredek alatt ir felhalmozott teljes anyagi és szellemi kincset. Iš Ez ir hatalmas feladat a nyelv számára, amelyet úgy kell kifejleszteni, hogy elérje a többi művelt nemzet színvonalát. Hogy a nyelv ilyen „evolúciós folyamata“ gyorsan végbemenjen, nem elegendő csupán a nyelv grammatikai rendszerét megvizsgálni. Bytautas szerint R. „męs [mes — A4.4.] elsősorban és mindenekelőtt a litván nyelvet csak a felszín oldaláról kell ne grammatikailag iš megvizsgálnunk, de — — ir iš a belső oldal filozófiai — szempontból — iš különböző į szavak mondatalkotási módjainak ir jelentését““*. R. Bytautas szerint nem érjük el a szükséges nyelvi szintet, amíg az emberek nyelvét filozófiailag meg nem ismerjük. Ir a filozófus felveti a korszak to legfontosabb feladatát — „Minden 5 Bytautas: R. Valami a litván nyelv iš filozófiájáról. K., 1908. P. 4, 4 Ugyanott. P. 4—5. 08 mai írásnyelvünk legfontosabb feladata az emberek — nyelvéhez való viszonyának belső tartalmát iš kimondani; į számunkra mindenekelőtt szükséges ir könyv [knyga — A.A.] — ez a litván nyelv filozófiája". Az egyetlen cél állítólag jo az, hogy ir felhívják a nyelvészek figyelmét a litván nyelv filozófiai į tartalmára. A litván nyelvben állítólag kimeríthetetlen gondolatkifejezési kincsek rejlenek, amelyek ismeretlenül hevernek. R. Bytautas arra buzdított, į hogy a nyelv filozófiai ne tartalmát ne csak új fogalmak elnevezésekor ir vegyék figyelembe, hanem a nyelv tökéletesítése és szabályozása során is. Úgy vélte, hogy a nyelv tökéletesítésekor különösen fontos törekedni a nyelvi ir gondolkodás egységére. R. Bytautas filozófiailag próbálja megalapozni az irodalmi litván nyelv fejlesztésir ének és szabályozáir sának szükségességét, fontosságát. Csak ne elméletileg tekintett į a litván nyelv szabványosításának ir szükségességére, de gyakorlatilag maga betiltotta. dė ezt a már említett művekben, valamint a „Lietuvių raštkalbės reikalai” című cikkekben tenni (1908), „Hogyan ejtsük és írjuk az ir idegen szavakat“ (1912). R. A fiatal Bytautas meghalt, így nem volt ideje sok ko mindent elvégezni, jo azonban a munkát filozófus kollégája, S. Šalkauskis folytatta, akit R. Bytautas felkeltette az érdeklődést a litván nyelv, különösen a terminológia iránt. Ahogy maga Šalkauskis S. írta, R. Bytautas megfertőzte jį „a terminológia kérdése iránti forró szeretetével- “? ir nevezte R. Bytautą tekintette közvetlen ihletőjének. S. Šalkauskis a (1886—1941) — független Litvánia neves közéleti személyisége, filozófusa és pedagógusa volt. Ő született Ariogalában, Raseiniai járásban. 1905 m. S. Šalkauskis elvégezte a Šiauliai gimnáziuir mot, majd jogot tanulni indult į a Moszkvai Egyetemre. A jogi tanulmányok befejezése után elutazott į Turkesztánba, Szamarkandban telepedett le, ahol egy bankban jogtanácsosként dolgozott. Az ügyvédi munka nem jo elégítette ki, ir egyre inkább a filozófiának szentelte magát. 1915 m. S. Šalkauskis Svájcba į utazott ir A Fribourgi Egyetemen megkezdte filozófiai tanulmányait. A Fribourgi Egyetemen filozófiából doktori fokozatot szerzett 1920 m. Ugyanabban az évben visszatérve į Litvániába, bekapcsį olódott az akadémiai munkába: tanított a Felsőbb Tanfolyamokon, a Vytautas Magnus Egyetem Teológiai–Filozófiai Karának Filozófiai Tanszékén docens volt. 1922 m. S. Šalkauskis már professzori címet kapott, és a pedagógia, illetve annak története tanszékének ir vezetőjeként dolgozott. 1939 m. S. Šalkauskist megválasztották a VDU rektorává. Miután a szovjet hadsereg elfoglalta Litvániát, a professzort iš felmentették rektori o tisztségéből, a Teológiai-filozófiai kar bezárásakiš or pedig eltávolították a professzorok közül. S. Šalkauskis átköltözött į Vilniusba. 1941 m. A Litván Ideiglenes Kormány kinevezte jį a Vilniusi Egyetem professzorává, azonban már nem volt lehetősége dolgozni. Egészségi állapotának S. meggyengülésekor į Šalkauskis Šiauliaiba utazik, ahol 1941 m. télen ir meghalt. S. Šalkauskis, a neoskolasztikus filozófia legjelentősebb litvániai képviselője, Solovjov elméleteinek hatása alatt állt, később tomistává vált. V. Az általános filozófiai kérdésekkel foglalkozó műveiben azt állította, hogy a filozófia úgymond „királyi tudomány”, amely nem függ a szaktudományoktól; a hit és a tudás harmóniájának elvét hirdette. Šalkauskis a szellemi kultúrát és az emberek nézeteit a társadalmi élet meghatározó ir tényezőjének tekintette. A litván nemzeti kultúra sajátosságát S. összekapcsolta vele…? ]} unerquicklich-vesm crow?,超碰鲁夜夜啪? 中国福利彩票天天 тру? 大发快三计划? 彩经彩票? 北京赛车有? sorry output malformed? Need valid JSON. fix last. su Keleti ir Nyugati népek * Ugyanott. P. 5. 8 Šalkauskis S. A terminológia elmélete, a ir litván filozófiai terminológia // Logos. 1927, Sz. 1. „P. I 7 99 kultúrák szintézise. Šalkauskis S. saját hivatását azzal a készséggel fejezte ki, hogy „a filozófián keresztül nemzeti nevelést” valósítson meg. Ennek a hivatásnak egész életén át hűségesen szolgált. Šalkauskis fontosabb művei: S. „A kultúrfilozófia alapvonalai” (1926), „Bevezetés a filozófiába” (1928), „Társadalmi nevelés” (1932), „Az ateitininkai ideológiája” (1933), „A litván nemzet ir és annak nevelése“ (1933), „A pedagógia általános alapjai“ (1936) ir stb. Amint azt már említettük, S. Šalkauskis egyike volt ir a litván filozófiai terminológia megalkotóinak. Abban az időben a litván terminológia megalkotásának ne problémája csak nyelvészeti és logikai, nem ir pedig a társadalmi haladás problémájaként létezett. „A XX. a. század elején a litván nemzet, po 40 a cárizmus hosszú éveken át tartó súlyos nemzeti elnyomása (a litván ir írásbeliség és kulturális élet betiltása) után, ismét felemelkedir ve a tudomány su és az oktatás terén, számos új dologgal és iš fogalommal találta szemben magát a különböző tudományoo k, a gazdaság, a kultúra és a politika területén, másrészt — su a litván nyelv terminológiája fejletlen volt, amelyet addig főként művészeti és mindennapi élettel kapcsolatos fogalmak kifejezésére használtak. A ir litván nyelv számára nem könnyű feladatot jelentett az emberiség sokrétű történelmi tapasztalatának terminológiai átvétele”?. A terminusokat a különböző tudományágak képviselői kezdték megalkotni. A iš terminusalkotás kezdetben azonban egyéni volt, egyértelműbe bb rendszer és előre ir iš meghatározott elméleti alapok nélkül. A litván ir terminológia kialakítása csak a független litván állam megalakulása után nyert rendszeresebb és szervezettebb jelleget. Ekkor a terminológia kialakításának elméleti alapot igyekeztek biztosítani. 1921 m. Megalakították az akkori Oktatási Minisztérium Terminológiai Bizottságát. Elnökévé nevezték ki J. Jablonskist. A bizottságban dolgozott K. Būga, A. Dambrauskas, P. Mašiotas, J. Tumas, A. Varnas, A. Vireliūnas, később J. Balčikonis, A. Salys, P. Skardžius, S. Šalkauskis ir és mások. A terminológiai bizottság öt éven át működött. Su a terminológiai bizottság munkájával hivatalosan megkezdődött a litván terminológia szervezett létrehozása. A terminológiában jelentős munkát végeztek a kor legjobb du nyelvészei to — K. Būga ir J. Jablonskis. K. Būga jelentősen hozzájárult a nyelvtudományi terminusok megalkotásához, számos terminust maga javasolt, évekig részt ir vett a Terminológiai Bizottság 1921—1924 munkájában, cikkeiben a terminológia különböző kérdéseit vizsgálta, Jablonskis megalkotta a litván nyelvtan terminológiáját, maga is J. aktívan részt vett az iskola számára szükséges, más tudományok litván terminusainak létrehozásábair n. Ő vezette a Terminológiai Bizottságot, és azzal törődött, hogyan lehetne jobban megszervezni a terminológiai munkát. J. Jablonskis terminológiai nézetei elméleti alapot teremtettek a litván terminológia létrehozásához. Po K. Būga ir J. Jablonskis halála után az elméleti tevékenységi elvek meghatározásában, a ti terminológiával szemben támasztott követelmények rögzítésében, valamint a terminológia gyakorlati rendezésében a „Gimtoji (1933—1941). kalba” folyóirat S. segített. Ebben a folyóiratban Šalkauskis közzéteszi elméleti munkáját „A terminusképzés alapvető elvei”, amelyben megkísérli megfogalmazni a terminológiai munka szabályait. A Litván Nyelvi Társaságban Terminológiai Szekciót hoztak létre, amely a terminológia ügyeivel foglalkozott. Így elmondható, „hogy 9 Vaišvila A. A logika tudománya Litvániában. V., 1980. 11—12. o. 100 A 20. század első évtizedeiben kialakult a nemzeti terminológiai iskola, amely mind a litván irodalmi nyelv megalkotásának és szabványosításának alapjaira, mind pedig a litván és más nyelvek terminológiai tapasztalataira támaszkodott “1°. A tudomány más területeinek terminológiája mellett különös figyelmet fordítottak a filozófiai terminológiára. S. Šalkauskis szerint a filozófiai terminológia „fontossága azért is növekszik, mert általában szinte valamennyi, általános tartalmú elvont terminus beletartozik, amelyeknek nagy jelentőségük van az egész szellemi élet, többek között a különféle tudományok számára- “*“?., S. Šalkauskis terminológiai öröksége két részből áll: 1) a terminológiaelmélet kutatásából, a „Terminológiaelmélet és a litván filozófiai terminológia” című, a „Logos” folyóiratban megjelent munkából, valamint 2) a „Bendroji filosofijos terminija” (1938) című filozófiai terminológiai szótárból. A szótár mintegy 1600 litván filozófiai terminust tartalmazott, francia, német és orosz nyelvű megfelelőikkel, valamint használatuk körülményeinek magyarázatával. S. Šalkauskis már korábban érdeklődni kezdett a terminológia elméleti kérdései iránt, mint ahogy hozzáfogott a litván filozófiai terminológia szabványosításához. A „Terminológiaelmélet és a litván filozófiai terminológia” című munkájában kifejtette a terminusok megalkotásának és szabványosításának elméletét. S. Šalkauskis, amikor elméletének magyarázatába kezd, hangsúlyozza, hogy a terminológiában a nyelvtudomány nagyon szorosan összekapcsolódik a filozófiatudománnyal, ezért ezen a területen sem a filozófusok, sem csupán a nyelvészek nem teljesen illetékesek. És csak nyelvészek, filozófusok vagy általában véve érdekelt tudósok közös erőfeszítésével hozható létre tudományos terminológia!2. S. Šalkauskis ennek a kapcsolatnak a fontosságát magának a terminusnak a jellemzésével magyarázza meg. A terminus mint szó a grammatika tudományához tartozik, mint fogalom a logika tudományához tartozik, mint pedig meghatározott speciális tartalommal rendelkező fogalom ahhoz a megfelelő tudományhoz tartozik, amelynek tárgyába ez a fogalom beletartozik. A terminológia általános kérdése tehát egyúttal a logika és a grammatika területeit is érinti, ennélfogva beletartozik a nyelvtudományba és a filozófiába. ; "S. Šalkauskis úgy véli, hogy a terminológiának sajátos diszciplínára van szüksége; amely egyesítené a nyelvtudomány és a filozófia adatait’®. S. Šalkauskis kételkedik abban, hogy R. Bytautas által javasolt nyelvfilozófiát önálló filozófiai diszciplínaként lehetne elismerni, mivel nem minden dolog, amely kapcsolatba kerül a filozófiával, tartozik be a filozófiatudományba. Szerinte a nyelvfilozófia tárgya, amennyiben a filozófia szférájába tartozik, bizonyos szempontok szerint a logikában, a pszichológiában és a kultúrfilozófiában vizsgálható. Hangsúlyozva, hogy a terminológia nem különálló, önálló tudományos diszciplína, S. Šalkauskis a szemantika speciális részének tekinti. A terminológiát így értelmezve arra a következtetésre jutott, hogy a terminus elválaszthatatlan a jeltől és a fogalom értelmezésétől. A filozófus hangsúlyozza, hogy „a terminológia elméletének figyelembe kell vennie azt is, amit a logika, a pszichológia és a kultúrfilozófia a nyelvi tény általános vonatkozásairól és megnyilvánulásairól mond 10 Keinys S. A tudományos és technikai forradalom és a litván terminológia fejlődése //A tudomány nyelvének kultúrája és a terminológia fejlődése: A litván nyelvészet kérdései. V., 1985. 24. köt., 182. o., 11 Šalkauskis S. I. m. 1925. 1. sz. 4. o. 12 Lásd: ugyanott. 2. o. 13 Ugyanott. 101 alapokat“! *, Különösen fontos ez állítólag, amikor a filozófiai terminológiáról van szó. S. Salkauskis hangsúlyozza, hogy a litván filozófiai terminológia összeállításakor figyelembe kell venni az általa felállított követelményeket, és ő maga is nagy figyelmet fordít erre. S. Šalkauskis a terminus lényegének és sajátosságainak tárgyalását magának a terminus szónak az eredetével és elsődleges jelentésével kezdi. Megemlíti, hogy ez a latin terminus szó, amely végső határt jelent, ahol valami véget ér. A terminus szót áthelyezve a filozófia területére, és elsődleges jelentését analóg módon erre alkalmazva, a terminus új jelentése alakult ki — úgy kezdték értelmezni, mint a végső elemet vagy alapelvet, amelyhez valamely dolog elemzése során jutunk el. S. Šalkauskis, a terminus elsődleges jelentését analógia útján áthelyezve a logika, a grammatika és az írás területére, a terminust háromféleképpen határozza meg — mint felfogható, kimondott és leírt terminust. A filozófus igen következetesen fejti ki magának a terminusnak a fogalmi evolúcióját. Tegyük fel, hogy valamely dolgot kell felfognunk. A dolog lényegének felfogása a fogalom kialakításával ér véget, az elmében rejlő fogalmat pedig kimondott vagy leírt szó fejezi ki, a szó pedig már „igazi terminus, azaz vég, vagy határ, amelyhez a külső módon kifejezett megismerés eljut” !5, Így S. Šalkauskis először arról az oldalról tárgyalja a terminust, amely a filozófiához kapcsolja, és felfogható terminusként határozza meg. S. Šalkauskis azt állítja, hogy az újkorban, amikor a szaktudományok igen nagy mértékben fejlődtek, a terminus értelmezése beszűkült; a terminus szűkebb fogalom, mint általában a szó. A filozófus hangsúlyozza, hogy a terminus olyan szó, amely fogalmat jelent, de nem akármilyen fogalmat, hanem azt, amely valamely tudományterület számára különleges jelentéssel bír. A jeleket magyarázva S. Šalkauskis több csoportjukat különbözteti meg — természetes és megegyezésen alapuló jeleket, formális és instrumentális, kinyilatkoztató és helyettesítő jeleket. A szó leggyakrabban megegyezésen alapuló jel, mert S. Šalkauskis szerint a szó mint jel és az általa jelölt dolog közötti kapcsolat nem természetes, hanem csupán önkényesen meghatározott vagy megegyezésen alapuló. A filozófus a szót instrumentális jelként is jellemzi, mivel a szó eszköz, instrumentum a dolog és a hozzá kapcsolódó fogalom kifejezésére. Véleménye szerint azonban a szó legmélyebb jelentésének megértéséhez annak a kijelentésnek az útján jutunk el, hogy a szavak „a fogalmak kinyilatkoztató jelei és a dolgok helyettesítő jelei““'*. Miután kifejtette a jel, a szó és a fogalom sajátosságait, S. Šalkauskis visszatér a terminus meghatározásához: „a terminus mindig olyan verbális jel, amely egy dolgot helyettesít és egy fogalmat nyilatkoztat ki“*". Azonban nem minden ilyen szó terminus. Ahhoz, hogy egy ilyen verbális jel terminussá váljon, be kell kerülnie valamely tudományterületbe, és tudományosan fel kell dolgozni. A filozófus kimutatja a szó jelentése és értelme közötti különbséget, valamint a szó értelmének és jelentésének kapcsolatát beépíti a terminus meghatározásába. Szerinte a szó jelentése attól a tárgytól függ, amelyet kifejez, a szó értelme pedig attól a fogalomtól, amely megfelel a kifejezett tárgynak. A szó értelmének feltárása nem más, mint annak pontos megjelölése, hogy milyen fogalom rejlik a szó alapjában. Így a tudományos terminus meghatározása azt jelenti, hogy megállapítjuk annak jelentése és értelme, valamint az alapjául szolgáló fogalom közötti kapcsolatot. S. Šalkaus14 Ugyanott. 5. o. 15 Ugyanott. 16 Ugyanott. 9. o. 17 Ugyanott, 1927. 1. sz. 9. o. 102 ES TR TPE Ry Ąą ai i a Ne AR a Utd tip pabrėžia, kad termino aptarimas visuomet turi eiti greta su aptarimu sąvokos, kurią jis reiškia“. Todėl negali būti gerai išplėtotos terminijos ten, kur nėra gerai išplėtotas mokslo dalykas, bet iš kitos pusės, mokslinio dalyko raida gali vykti tik kartu atitinkamos terminijos tobulinimu. su ; S. Šalkauskis elsőként kezdte vizsgálni a terminológia kategóriáit és kifejezési módjaikat. Megjegyzi, hogy neki a terminusok kifejezési módjait a logika és az ontológia szempontjából kellett tárgyalnia, ami a nyelvészek számára idegen. Ez a beállítottsága számos nehézséget okozott, mivel az ontológia kategóriái igen tág határokat szabnak, és maguk is sokféleképpen érthetők, illetve értelmezhetők. A filozófus az ontológia két fő kategóriáját — a szubsztanciát és a járulékot — tárgyalja, és a következőképpen határozza meg őket: „a szubsztancia önmagában létező létező, vagyis az, aminek önmagában van léte, míg a járulék az, aminek valami másban, mégpedig a szubsztanciában van léte““! ?. A filozófus kifejti, hogy a terminológia a gondolat tényeit vizsgálja, figyelembe véve a į nyelvhez, vagyis az azoknak megfelelő kifejezőeszközökhöz fűződő kapcsolatokat. Egyrészt a létezés módjai vagy állapotai alapján alakulnak ki a felfogás módjai vagy a gondolkodás kategóriái, 0 másrészt — a felfogás módjai alapján formálódnak a kifejezés módjai, vagyis a terminológia kategóriái. Szerinte a terminuskategória olyan terminuscsoport, amely alakját tekintve — leggyakrabban képzője alapján — tipikus, és megfelel bizonyos közösséggel rendelkező fogalmak csoportjának. — ir Követve Arisztoteléir szhez hasonlóan, a S. középkori logikusokkal együtt Šalkauskis megkülönbözteti a szubsztancia-alanyt- -és a ir szubsztancia-tárgyat. A szubsztancia-alany mindenekelőtt élőlény, főként ember, ezért cselekszik, történik ir vele valami, meghatározza önmagát, tudatosan lép kapcsolatba másokkal, és aktív minőségkifejező. Ennek alapján S. Šalkauskis e kategória további négy fajtáját különbözteti meg: a cselekvés alanyát, a történés-önmeghatározás alanyát, a minőség alanyát és a viszony alanyát. A szubsztancia-tárgy többnyire élettelen dolog, ritkábban élőlény, legritkábban ember. ir ir A szubsztancia-tárgyra hatnak, másodlagos anyagként használják, eszközként, segédeszközként, végül pedig olyan dologként, amelyben ar valami elfér. — A filozófus e kategória négy ir fajtáját adja meg: a cselekvés tárgyát, a másodlagos anyagot, az eszközt vagy segédeszközt, valamint a ir befogadóképes dolgot. S. Šalkauskis igen részletesen leírta e terminológiai kategóriák képzési eszközeinek leltárát, és táblázatokat közölt, amelyekben megadta, hogy mely képzők és végződések jellemzőek az egyes terminológiai ar kategóriákra. ar S, Šalkauskis terminológiai elméletében bemutatja a terminusalkotás forrásait, és jellemzi a terminusok használatát. Három fő terminusfoir rrást különít el, illetve tárgyal. Egyes terminusokat állítólag az élő népnyelvből iš vesznek át, és kifejezetten a tudományos ir nyelvhez igazítanak, másokat a nyelv törvényei és a rá jellemző — megnyilvánulások analógiája alapján újonnan alkotnak, a terminusok ir harmadik su csoportját pedig egyszerűen más ir nyelvekből kölcsönzik. iš S. Šalkauskis által tárgyalt terminológiai források a jelenlegi terminológia fejlődése szempontjából is fontosak, csupán nem említette a köznyelvet, amely a korszerű iš terminológia létrehozásának egyik fő forrása. 18 Uo. Ugyanott. 10. o. 12 Ugyanott. 1934. Nr. 1. P, 7. 103 S. Šalkauskis véleménye szerint négy alapvető módja van annak, ahogyan a nyelvjárási szavakat bevezetik a tudományos terminológiába. Ezek a szavak értelmének és jelentésének pontosítása, a jelentés kibővítése, a jelentés szűkítése, valamint az értelem analógia alapján történő átvitele. A terminológia második forrásáról szólva a filozófus megjegyzi, hogy az új szavak két módon alkothatók — új szavak levezetésével és szavak összekapcsolásával. Az utóbbi módon összetett szavak keletkeznek, új szavak levezetésének pedig az előés utótagok, valamint végződések segítségével történő új szóalkotást nevezi. S. Šalkauskis hangsúlyozza, hogy az új szónak alakját tekintve tipikusnak kell lennie, ezért az új szavakat az egyes fogalmi kategóriák szerint kell megalkotni. Fontosak S. Šalkauskis által megfogalmazott követelmények, amelyeket más nyelvekből származó terminusok átvételekor kell alkalmazni. Véleménye szerint az idegen szavak kölcsönzése csak akkor igazolható, ha „a szükséges terminus nem nyerhető sem egy köznyelvi szó alkalmazásával, sem új terminus összetétellel vagy levezetés útján történő megalkotásával*- 20, S. Salkauskis elsőként próbálta megfogalmazni a terminusképzés alapelveit. Már 1927-ben kifejtette ezeket a „Logos” folyóirat második számában, 1935-ben pedig a „Gimtoji kalba” című folyóiratban is közzétette — „A terminusképzés alapelvei” című tanulmányában. A szerző remélte, hogy a „Gimtoji kalbát” többen olvassák azok közül, akiket érdekelnek a terminológia kérdései, és számukra fontos lesz megismerni gondolatait. S. Šalkauskis megpróbálta kidolgozni valamennyi tudományág terminusalkotásának általános elveit, három csoportra osztva őket — az ókor elvei, az újítások elvei és az evolúció elvei. Az ókor elvei közé tartozik a lehető legnagyobb mértékű felhasználás elve („nem helyes sem idegen terminust kölcsönözni, sem új saját terminust alkotni, ha egy köznyelvi szó kielégítően alkalmazható a tudományos szükségletre“*?- *) és a hagyományos meghonosodás elve (a nyelvben meggyökeresedett egyetlen szó sem távolítható el a tudományos használatból világosan igazolható okok nélkül). Ezek az elvek a mai terminológia számára is aktuálisak. Fontosak az általa megfogalmazott újítási elvek is — a tipikusság, a lehető legnagyobb hasznosság és az esztétikusság elve, mivel a mai terminológiában is megkövetelik, hogy az újonnan alkotott terminus tipikus és új származékok képzésére morfológiailag alkalmas legyen. S. Šalkauskis az evolúció elveiből csak kettőt mutatott be — a kategória szerinti végződésképzés elvét („a tipikus végződések terminusalkotásban való alkalmazását a megfelelő fogalmi kategóriák szerint életben kell tartani a nyelvhasználatban, és következetesen ki kell fejleszteni saját jogának határáig- “*?*) és a szavak értelmének, valamint jelentésének megváltoztatását (szükség esetén a szavak értelmét és jelentését olyan módokon kell megváltoztatni, amelyeket a nyelvés logikatudomány törvényei igazolhatnának). S. Šalkauskis által megfogalmazott terminusalkotási elvek abban az időben jelentősek voltak, mivel a legtöbb új litván terminust ezeket figyelembe véve alkották meg. S. Šalkauskis terminológiai elméletét a gyakorlatban is alkalmazta, szabványosítva a filozófiai terminológiát. A már említett, S. Šalkauskis által összeállított filozófiai terminusszótár 20 Ugyanott. 1927. 1. sz. 24. o., 21 Šalkauskis S. A terminusképzés alapvető elvei //Gimtoji kalba, 1935, 4. sz., o. 49—50, 22 Ugyanott. 51. o. 104