The Significance of Ethnopsychological Factors in the Analysis of the Language Situation

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXI (1994) KALBOS NORMALIZACIJOS KLAUSIMAI INA DRUVIETE Az etnopszichológiai tényezők jelentősége a nyelvi helyzet elemzésében Statistika ir bezkaislīga: saskaņā ar 1989. gada tautskaites datiem Latvijā dzīvo 2 miljoni 667 tūkstoši iedzīvotāju — 52% latviešu, 34% krievu, 4% baltkrievu, 3% ukraiņu, 2% poļu, 1% lietuviešu, 0,9% ebreju. Kopš 1979. gada latviešu skaits pieaudzis par 3%, baltkrievu — par 7%, krievu — par 10%, ukraiņu — par 38%. 66% latviešu pārliecināti, ka spēj sazināties krievu valodā, turpretim tikai 21% cittautiešu apguvuši latviešu valodu. Šāda ir objektīvā lingvistiskā aina, kas visai nepilnīgi raksturo sociāli vēsturisko apstākļu kopumu, kuros Latvijas teritorijā funkcionē valodas. Lai apzinātu valodu faktisko lietojumu, statistikas dati jāsastata ar būtiskiem valodas situācijas determinantem — valsts vai teritorijas starptautisko statusu, ideoloģiju, iekšpolitiku, tiesisko iekārtu, ekonomiku un demogrāfiskajiem procesiem. Tomēr pat tad, kad apkopoti un analizēti objektīvie valodas situācijas parametri, optimālas valodas politikas izstrādei pamats vēl nebūt nav pietiekami stingrs. Lai varētu pilnībā raksturot etnolingvistisko situāciju, ieteikt pasākumus tās optimizēšanai un prognozēt situācijas maiņu valdības īstenoto programmu ietekmē, nepieciešams ievērot ne tikai objektīvo, bet arī subjektīvo — dažādu tautību, sociālo grupu un indivīdu uztveres īpatnības. Az etnolingvisztikai problémák közvetlenül az egyén szintjén történő észlelése viszonylag kevéssé kutatott terület még azokban az országokban is, ahol a szociolingvisztikai és pszicholingvisztikai kutatások széles körben folynak. Az egyén nemzeti tudata számos összetevőből áll; függ az etnikum mentalitásától, létszámától, presztízsétől, történelmi tapasztalatainak tudatosításától, a konkrét nyelvi környezettől, a neveltetéstől stb., ezért az egyéni megfigyelések empirikus általánosítása kockázatosnak tűnik. Ha a kiválasztott informátorok nem kellően reprezentatívak, vulgarizáló hibák és kétes hipotézisek születnek. Ezért a szociolingvisztika klasszikusai az elemzés fő egységeként az úgynevezett kiscsoportokat és azok meghatározott társadalmi kontextusban való létezését választják1. A szovjet szociolingvisztika, amelynek elméleti keretei között tudatosan alakították a balti országok nyelvi helyzetét, az ideális többnemzetiségű társadalom létezésének sémáit kidolgozva, nemcsak az egyéntől, hanem a kis társadalmi csoportok észlelésétől is elvonatkoztatott, és főként nagy társadalmi csoportokkal — nemzetekkel és nemzetiségekkel — dolgozott. A balti országokban a függetlenség visszaszerzése után a nyelvpolitikának a belpolitika egyik sarokkövévé kellene válnia, a szociolingvistáknak pedig a nyelvi helyzet leíróiból annak átalakítóivá kellene válniuk. 1 Lásd például: Fishman J. A. The relationship between Micro- and Macro-Sociolinguistics in the Study of Who Speaks What Language to Whom and When // Sociolinguistics. Selected Readings. Middlesex, 1972. P. 15—32. 4 A végcél világos: az államalkotó nemzet nyelvének biztosítani kell mind a jogot, mind a képességet arra, hogy minden funkcionális szférában képviseltesse magát (a nemzetközi és regionális kapcsolatokban megengedhetők kivételek), és a lehető legközelebb kell kerülnie ahhoz az állapothoz, amikor az államnyelvet legalább a kisebbségek képviselői értik. Emellett a kisebbségek általános és nyelvi jogairól szóló nemzetközi megállapodások figyelembevételével biztosítani kell a más nemzetiségűek nyelveinek és kultúráinak fejlődését is. Ahhoz, hogy a gyakorlatban egyensúlyba lehessen hozni az említett irányokat, tudományosan megalapozott, több szempontú programot kell kidolgozni, amely a jogalkotást éppúgy magában foglalja, mint az államnyelv tényleges meghonosítását célzó, tisztán nyelvi intézkedéseket. Egy ilyen programban helyet kell kapnia egy kevéssé kutatott, ám igen fontos aspektusnak is — az etnopszichológiai aspektusnak. Egy igazságot világosan fel kell ismernünk: kidolgozhatunk a nyelvi helyzetnek megfelelő, ideális programot az államnyelvi státusz megvalósítására, létrehozhatunk kiterjedt iskola- és tanfolyamhálózatot, kiadhatunk minden igényt kielégítő oktatási segédanyagokat, mégis minden a régiben marad, ha nem sikerül megváltoztatni az emberek pszichológiai beállítottságát. A nyelvet az egyén tanulja és használja (vagy nem tanulja és nem használja), nem pedig a nép vagy a társadalmi csoport egésze! Az egyéni és a társadalmi vagy etnikai szféra elválasztása kétségtelenül bonyolult — sürgető feladat volna ez a pszichológusok számára —, mégis lehetségesnek tűnik meghatározni az etnikai és nyelvi értékorientáció alapjául szolgáló fő tényezőket.² Az etnikum és az egyén attitűdjeinek kérdése rendkívül összetett; megoldásához írók, filozófusok és szociológusok egyaránt igyekeznek közelebb jutni. Ugyanilyen nehéz meghatározni azokat a sajátos vonásokat is, amelyek megkülönböztetnek egy adott etnikumot a többitől. A „néplélek”, „népszellem”, „mentalitás” és „nemzeti karakter” fogalmai tudományosan nem egyértelműek, ráadásul az általuk jelölt tartalom értelmezésében jelentős egyéni eltérések, sőt ellentmondások is vannak; az etnikum hétköznapi érzékelése gyakran nem felel meg a valóságnak. A kérdés összetettségének tudatában mégis szükségesnek érezzük, hogy legalább felületesen érintsük a nyelvtörvények kidolgozásához és végrehajtásához oly szükséges hármasságot: etnikum — nyelv — egyén. Az etnikum és a nyelv viszonyának megértése számos tudományág képviselői számára fontos, nem csupán az etnolingvisták, a szociolingvisták és a nemzeti kapcsolatok elméletalkotói számára. E viszony értelmezése körüli nézeteltérések véget nem érő vitákat eredményeznek mind a tudományos kiadványokban, mind a sajtóban. Erre példa a „русскоязычное население” (orosz nyelvű lakosság) kifejezésről folyó vita. A nyelv mint etnikai jegy szociológiai aspektusát olykor így a nyelvészeti aspektus helyettesíti. A kifejezés kifogás nélkül használható lenne azon lettországi lakosok megnevezésére, akik különböző mértékben megőrizték etnikai kultúrájukat és etnikai hovatartozásuk tudatát, nyelvileg azonban teljesen asszimilálódtak (a nyelvi hierarchia legalacsonyabb szintjein is kizárólag az oroszt használják). Ha viszont a kisebbségek képviselői akár családi körben is használják saját etnikumuk nyelvét, más kifejezést kell választani. Problematikus a nyelvi közösség etnikai jegyként való értelmezése is, különösen a Szovjetunió népeinek tömeges eloroszosítására tekintettel. Nem világos, hogy mik a kvantitatív vagy ²A tényanyag elégtelensége miatt nem elemezték a különböző nemzetiségű emberek nyelvválasztását szimmetrikus nyelvi helyzetekben, holott ez a nyelvi presztízs egyik jellemzőjének tekinthető. Lásd például: Saville-Troike M. The Ethnography of Communication. Oxford, 1982. P. 52—56; Национально-культурная специфика речевого общения народов СССР. М., 1982. С. 7—36. 5 százalékos mutatók, hogy beszélhessünk a nyelvi közösségről vagy annak elvesztéséről. Egykor az a nézet uralkodott, hogy az etnikai funkciót nem a nyelvi közösség, hanem maga a nyelv tölti be, amely kifejezi a nép lelkét és pszichéjét. A nyelvi közösség egységesíti az etnikai közösséget, a nyelv viszont individualizálja az etnoszt.3. Úgy tűnik azonban, hogy a nyelvi közösség és a nyelv mind terminológiai, mind pszichológiai szempontból különböző fogalmak. Az etnikai funkció a nyelv nemzeti sajátosságában mutatkozik meg, hiszen minden fogalom és gondolat, még ha egyetemes és az egész emberiségre jellemző is, a nép szellemének megfelelő formába öltözik. Az etnosz nyelvi formában kifejeződő sajátossága az egyik olyan tényező, amely létrehozza az anyanyelv különleges tudatát, amely a legtöbb etnoszra jellemző. Az etnoszok nyelvhez való viszonyában azonban objektív különbségek vannak. A konszolidáció legfontosabb tényezőinek igen gyakran az anyagi és szellemi kultúra más elemeit tekintik, különösen azokat, amelyeket hagyományőrzés és állandóság jellemez: a szokásokat, a rítusokat, a népművészetet, nemegyszer pedig a vallást. A balti népekre jellemző az anyanyelv magas presztízse és a nyelv meghatározó szerepe az etnikai értékek rendszerében; jelenleg pedig a nyelv értékének tudatosítása sokoldalú ösztönzésben és fejlesztésben részesül, és jogosan politikai színezetet ölt. Az előzőek figyelembevételével Lettországban a népesség három nagy csoportja különíthető el, amelyekhez az egyén etnikai identitása kapcsolódik: 1) lettek, 2) oroszok, 3) más nemzetiségűek. Ez a feltételes felosztás bizonyos mértékig módosítandó, mivel a társadalom nyelvi problémáihoz való viszonyt igen gyakran nem az ember etnikai hovatartozása, hanem a neveltetése, a helyzet értelmezése, személyes körülményei és hasonlók határozzák meg. Az etnolingvisztikai problémák elemzésekor mindenképpen figyelembe veendő lényeges jelenség az etnikai sztereotípiák léte — a különböző nemzetiségű emberek jelleméről, viselkedéséről és szokásairól gyermekkor óta rögzült elképzelések. Az ilyen leegyszerűsített elképzelések rendszerint általánosító és értékelő elemeket is tartalmaznak, és minden népre jellemző az a törekvés, hogy saját nyelvét, hitét, hagyományait stb. a közeli szomszédokénál felsőbbrendűnek tüntesse fel. T. A. van Dijk rámutat, hogy igen elterjedtek a más nemzetiségű emberekkel való érintkezésről szóló beszélgetések4, ráadásul mintha stratégiai jellegük volna: a beszélő lehetőség szerint ki akarja fejezni a más nemzetiségűekkel szembeni negatív viszonyulását, másfelől viszont a társadalmi normák nem engedik, hogy sovinisztának tűnjön. Lettország jelenlegi etnolingvisztikai helyzetében is jelentős szerepet játszanak az etnikai előítéletek, jóllehet ezekről általában nem beszélnek. A társadalomban uralkodó negatív beállítódás, amely a gazdasági, politikai és társadalmi struktúrákat is befolyásolja, az egyén nyelvtanuláshoz való viszonyára sem maradhat hatás nélkül5. A lettek, mint már említettük, azokhoz az etnoszokhoz tartoznak, amelyekben erősen tudatosul az anyanyelv értéke. Ezért a nyelv létezését fenyegető legkisebb veszélyt is a nemzetet fenyegető veszélyként érzékelik, az állami függetlenség pedig nagyrészt a nyelv teljes értékű funkcióinak visszaszerzésével kapcsolódik össze. 1988-ban, amikor a lett nyelv státuszáról döntöttek, a Valo- 3 Агеева А. Г. Функции языка как этнического признака // Язык и общество. М., 1968. С. 133—134. 4 Ван Дейк Т. А. Предубеждения в дискурсе: рассказы об этнических меньшинствах // Язык. Познание. Коммуникация. М., 1989. С. 190—198. 5 Lambert E. A Social Psychology of Bilingualism // Sociolinguistics. Selected Readings. Middlesex, 1972. P. 345. 6 a bizottság több mint 350 ezer aláírással ellátott levelet kapott, amelyek azt tanúsították, hogy a lett nyelvet államnyelvi státuszban kívánják látni. A leveleket egyelőre még nem elemezték szociológiai szempontból, és nem értékelték kellőképpen a korszakot jellemző dokumentumokként. Megállapítható ugyanakkor, hogy a más nemzetiségűekkel szembeni nyíltan negatív viszonyulás igen ritka; a domináns hangvételt a sérelem és az igazságtalanság tudata hatja át. Érzékelhető azonban az olyan, hagyományosan a letteknek tulajdonított vonások jelenléte is, mint a belenyugvás és a szerénység, valamint bizonyos passzivitás jogaik védelmében. Túlzott jelentőséget tulajdonítanak a jogszabályoknak, és kevesebbet a lettek saját aktív cselekvésének. Bizonyos mértékig jogosak a más nemzetiségűeknek a lettekkel szembeni szemrehányásai, amiért beszélgetés közben gyorsan oroszra váltanak, csökkentve ezzel a lett nyelv elsajátítására irányuló ösztönzést. Jelenleg nyilvánvalóan tudatosan fel kell hagyni ezzel a szükségtelen udvariassággal, ehelyett minden lehetséges módon ösztönözni kell a más nemzetiségűek arra irányuló törekvését, hogy lettül beszéljenek, segítve őket a még mindig érzékelhető pszichológiai akadály leküzdésében. A nyelvpolitikában rendszerint összekapcsolják a nyelv jogi státuszának megszilárdítását és a más nemzetiségűek oktatását célzó intézkedéseket az államnyelv irodalmi formájának művelésével és a nyelv gazdagításával. A jelenlegi időszakban nagyobb hangsúlyt kap a lett nyelv elsőbbségének biztosítása és a más nemzetiségűek oktatása. Számos jel azonban arra utal, hogy hamarosan maguknak a letteknek a lett nyelvű képzésére kellene helyezni a hangsúlyt, mivel sok ember nyelvi kultúrájának színvonala és szókincse nem kielégítő. Szavakban elismerik ezt a tényt, mindenféle okokat keresnek és találnak rá, a helyzet mégsem változik. Nyilvánvalóan tudatosan kell társadalmi igényt teremteni nem csupán általában a lett nyelv, hanem a művelt, gazdag és stilárisan árnyalt lett nyelv iránt is. Lettország oroszainak többsége megértéssel fogadta, hogy a lett nyelv államnyelvi státuszt kapott, sokak számára azonban a nyelvi státusz megvitatásának és a nyelvtörvény elfogadásának időszaka pszichológiailag nehéz volt. A Szovjetunió nemzeti és gazdaságpolitikája a tömeges migráció következtében indokolatlanul kiterjesztette az orosz nyelvterületet. Az egységes államról és közös otthonról, valamint a Szovjetunióban megoldott nemzeti kérdésről szóló népszerű elméletek megakadályozták annak tudatosítását, hogy ez az állam 59 nemzeti államalakulatból áll, amelyekben mintegy 130 nemzet és nemzetiség él. Egyes tudósok a széles körben ismert nyelvi funkciók mellett az etnikai elhatárolódás funkcióját is megkülönböztetik; az orosz nyelv szerepét ebből a szempontból nem vizsgálták, de úgy tűnik, hogy az oroszok egy része jelenleg nem érzékeli az etnolingvisztikai határokat. Ez részben azzal függ össze, hogy az orosz nyelvet mint a nemzetközi kapcsolatok, vagyis a kommunikáció nyelvét azonosították és azonosítják az oroszok nyelvével a nemzeti államalakulatokban élő kisebbségek körében. A lettországi nemzeti kapcsolatok alakulására, és ezáltal a lett nyelv elsajátításához való viszonyulásra is, számos, a Szovjetunió berendezkedéséről és történelméről alkotott sztereotip elképzelés gyakorolt negatív hatást. Ezek egyike az orosz nemzet és nyelv különleges szerepéről szóló tétel a Szovjetunióban. Jelenleg, amikor nagy mennyiségben áll rendelkezésre hiteles információ a Lett Köztársaság gazdasági és kulturális eredményeiről, az 1940-es eseményekről, valamint a háború utáni időszak deportálásairól és megtorlásairól, a lett nyelv elsajátításával szemben negatívan beállítódott emberek tudata változik, bár ez a folyamat lassú. Egyelőre nem cáfolják kellőképpen azt a tételt, hogy a nemzetek hamarosan és 7 a nyelvek összeolvadása, amely annak a meggyőződésnek az alapja, hogy a lettek a közeljövőben asszimilálódnak, és nincs szükség egy kis nép nyelvének elsajátítására. A Lettországot állandó lakóhelyükül választó más nemzetiségűek között két alapvető csoport különíthető el. Egyes nem lettek legalább háromnyelvűek: megtanultak lettül, támogatják Lettország függetlenségét, emellett megőrizték anyanyelvüket. Többségük nemzeti kulturális egyesületekhez kötődik, és a lett nyelv jogainak meggyőződéses védelmezője. Sok kisebbségi képviselőre azonban sajátos pszichológiai jelenség jellemző: kifejezett nemzeti nihilizmus mind saját nyelvükkel, mind a lett nyelvvel és kultúrával szemben. Mivel a kisebbségi képviselőknek a lett nyelvi jogokkal szembeni határozott elutasítása gyakran jelentősebbnek tűnik (nem lehet őket nagyhatalmi sovinizmussal vádolni), az ilyen embereket gyakran használják a lett néppel szemben ellenséges ideológia képviselőiként. Ennek a látszólagos paradoxonnak mély gyökerei vannak. Még a közelmúltban is tervszerűen ösztönözték és propagálták a kis létszámú népek áttérését az oroszra mint a mindennapi kommunikáció nyelvére; ezt elméletileg számos történész és szociolingvista munkáival támasztották alá (akik többsége ráadásul nem orosz származású volt). 1961 óta egy új szocialista közösségről, a szovjet népről beszéltek. Különleges vívmányként említették azt a tényt, hogy sok nemzetiség milliói ismerték el anyanyelvüknek az oroszt. Azokban a hosszú években, amikor közömbösséget tápláltak a nemzeti nyelvekkel, kultúrákkal és hagyományokkal szemben, és amikor bezárták a kisebbségi iskolákat, egész nemzedékek nőttek fel, amelyek nem tudták vagy csak gyengén tudták anyanyelvüket. Még a látszólagos eredménynek — 50 nyelv számára létrehozott írásbeliségnek — is csekély jelentősége volt, mert a népek gyökereit elvágták. Megszilárdult a nemzeti nihilizmus és a saját nép nyelvével, sőt jövőbeli kilátásaival szembeni szkeptikus magatartás. A jelenlegi időszakban, amikor a Szovjetunió egész területén gyorsan növekszik a nemzeti öntudat, újranyitják az iskolákat, és gyermekek, valamint felnőttek egyaránt tanulják anyanyelvüket, a népüktől elszakadt, eloroszosított emberek sajátos lelki konfliktusokat élnek át. A nemzeti öntudat csírái ugyan megmaradtak bennük, de tudat alatt érzik, hogy többé nem válhatnak népük teljes jogú tagjává. Egyesek bizonyos félelmet is éreznek, mert a történelmi tapasztalat túlságosan szomorú (deportálások, megtorlások, a nemzeti kisebbségek diszkriminációja stb.), és még nincsenek kellő garanciák arra, hogy ez nem ismétlődik meg. Ezért minden erejükkel mások eloroszosítását is előmozdítják, hogy legyőzzék ezt a kétségtelen kisebbrendűségi komplexust. Számos felmérés és megfigyelés adatai azt mutatják, hogy következetesen csökken a lett nyelv elsajátításával szembeni nyílt ellenállás; a lett nyelvi jogok nyílt tagadását már nem hangoztatják nyilvánosan. Jelenleg a fő viták a lett nyelv elsajátításának határidejéről és lehetőségeiről folynak; a háttérben azonban gyakran érezhető a nyelvtanulás elkerülésére irányuló törekvés. A legfontosabb érvek a következők: 1) A nyelvtörvények közigazgatási módszerekkel próbálják megoldani a problémákat, ami ellentétes az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával; a nyelvtanulás során be kell tartani a teljes önkéntesség elvét; 2) nem teremtették meg az államnyelv elsajátításához szükséges anyagi-műszaki és pedagógiai alapokat. Az utóbbi kifogás számokkal és tényekkel könnyen megcáfolható: még 1985-ig is, amikor nem támogatták a lett nyelv tanulását segítő anyagok kiadását, több lett nyelvkönyv jelent meg, összesen 5 000 000 példányban, továbbá társalgási szótárak 8 — szintén 5 000 000 példányban; a lett–orosz és orosz–lett szótárak példányszáma is meghaladta a félmilliót. Csak az elmúlt két évben mintegy tíz, különféle típusú tananyagot készítettek, sokféle tanfolyam működik; az újságok, folyóiratok és a televízió is segítik a lett nyelv elsajátítását, Lettország más nemzetiségű lakosai számára pedig rendelkezésre áll a nyelvtanulás legfontosabb tényezője, a nyelvi környezet. A nyelvtanulásban jelen lévő kényszerítő elemre vonatkozó érvet nem lehet teljesen elutasítani; csupán arra kell emlékeztetni, hogy bizonyos közigazgatási intézkedések az állampolgárok — ügyfelek, utasok, betegek stb. — érdekében történnek, és a jelenlegi kétnyelvűségi helyzet kifejezetten aszimmetrikus, így nem lehet a nyelvtanulás önkéntességére hagyatkozni. Az a tétel, miszerint a nyelvtörvények sértik az emberi jogokat, azért talál visszhangra, mert nem ismerik a világ tapasztalatait. Társadalmunk tájékozottsága más országok nyelvpolitikájáról nagyon csekély, ezért gyakran a külföldi nyelvi törvényhozásra való hivatkozás a legjobb érv. A tapasztalat azt mutatja, hogy a világ nyelvi helyzetéről alkotott kép is meglehetősen homályos; a Lettország nyelvi problémáival foglalkozó írásokban vagy előadásokban ezért a népek asszimilációjának és a nyelvek eltűnésének kérdéseit is érinteni kell. A lett nyelv oktatási rendszerének és tanfolyamhálózatának hatékony megszervezéséhez nem elegendő a helyzet statisztikai elemzése és a lettül nem tudók számának megállapítása. Vizsgálni kell a más nemzetiségűek hozzáállását, a nyelvtanulás, illetve a nyelvtanulás elmaradásának indítékait, és tudományosan megalapozott megközelítést kell kidolgozni a hozzáállás kedvező irányú alakítására. Jelenleg a fő figyelem a nyelvpedagógiai intézkedésekre — a tananyagok és a módszertan kidolgozására — irányul. Ez az irány kétségtelenül fontos, a döntő tényező azonban a kedvező pszichológiai légkör megteremtése. A tudósoknak és pedagógusoknak nincs módjuk a jelenlegi lettországi politikai és gazdasági helyzet gyors megváltoztatására, de a nemzeti kapcsolatok alakításának olyan fontos elemét, mint a kultúrtörténeti oktatási program, ki tudják dolgozni; a szociolingvisták számára is a tudományos ismeretek gyakorlati életbe való átültetése a legaktuálisabb feladat. Az etnopszichológiai tényezők jelentősége a nyelvi helyzet elemzésében Összefoglalás Az 1989-es népszámlálás adatai szerint Lettország 2,7 millió lakosának mindössze 52%-a lett. A Szovjetunió nyelvpolitikája, amely a hivatalos kétnyelvűségre összpontosított, kizárólag az orosz nyelv funkcióinak bővítését ösztönözte, más nyelvek rovására. Az indokolatlanul gyors ipari növekedés következtében Lettország lakosságán belül csökkent a lettek és a lettül beszélők aránya. Jelenleg a kétnyelvűség Lettországban egyértelműen aszimmetrikus: a lettek 80%-a tud oroszul, míg a más nemzetiségűeknek csak mintegy 20%-a tud lettül. A lett nyelv államnyelvi státuszának garantálnia kell a nyelv korlátozás nélküli használatát és jogait a lett etnikai területen. Ezért a nemzeti újjászületés és a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelem szorosan összefügg a lett nyelvi jogokért és a nyelv normális fejlődéséért vívott harccal. A nyelvtörvény értelmében Lettország mintegy 500 000 más nemzetiségű lakosának, akiknek munkája az államigazgatáshoz és a lakosság kiszolgálásához kapcsolódik, meg kell tanulnia lettül. Az optimális nyelvpolitika kialakításához nemcsak a nyelvi helyzet objektív statisztikai jellemzőit kell figyelembe vennünk, hanem a szubjektív tényezőket is, mindenekelőtt a különböző nemzetiségi és társadalmi csoportok képviselőinek a lettekről, a lett nyelvről és Lettország függetlenségéről alkotott véleményét. Ha ez a vélemény negatív, a nyelv 9 a képzési eredmények szintén nem lesznek kielégítőek, és kétséges, hogy a nyelvtörvényt a megszabott határidőn belül végre lehet hajtani. A különböző etnolingvisztikai csoportokra bizonyos etnikai előítéletek és sztereotip nézetek jellemzők. Jellegük és kifejeződésük különféle tényezőktől függ (nemzetiség, társadalmi származás, életkor, nem, a Lettországban eltöltött idő, más nyelvek ismerete stb.). Az igazsággal össze nem egyeztethető ilyen nézetek többnyire a Szovjetunió által folytatott nemzetiségi politika és a téves ideológia törvényszerű következményei. Ennek legszembetűnőbb példái azok az állítások, hogy a nemzetek és a nyelvek a közeljövőben összeolvadnak, valamint hogy az orosz nemzetnek és nyelvnek különleges szerepe van más népek életében (ez a felfogás különösen az orosz nemzetiségű lakosokra jellemző). A nemzeti kisebbségek képviselőinek többsége támogatja Lettország függetlenségét és a lett nyelv jogait, de a kisebbségek egy részét a nemzeti nihilizmus és a lett nyelv tanulásával szembeni ellenállás is jellemzi. Jelenleg a nyelvoktatás területén a lett tudósokra és tanárokra két fő feladat vár: a lett nyelv oktatásának módszertanát kell kidolgozniuk, különféle szótárakat és tankönyveket kell kiadniuk, valamint hiteles tájékoztatást kell nyújtaniuk a társadalomnak Lettország történelméről, a világban és a Szovjetunióban zajló nyelvi folyamatokról, illetve más országok nyelvpolitikájáról. AZ ETNOPSIHOLÓGIAI TÉNYEZŐK JELENTŐSÉGE A NYELVI HELYZET ELEMZÉSÉBEN Összefoglalás Az 1989-es népszámlálás szerint Lettország 2,7 millió lakosának mindössze 52%-a lett. A volt Szovjetunió nyelvpolitikája — amelynek keretében a hivatalos kétnyelvűség hátterében az orosz nyelv funkciói rendkívüli mértékben kibővültek, míg a volt Szovjetunió többi nyelvének funkciói visszaszorultak, akár a megszűnésig — a lett nyelv funkcióit is korlátozta. A balti országokban az ipar megalapozatlanul felgyorsított fejlesztése és a lakosságnak a többi szovjet tagköztársaságból történő folyamatos beáramlása miatt az őshonos lakosság aránya állandóan csökkent. Lettországban a kétnyelvűség nem szimmetrikus: a lettek 80%-a beszél oroszul, míg a nem letteknek legfeljebb 20%-a beszél lettül. A lett államnyelvi státuszának törvénybe iktatása az egyik módja annak, hogy a nyelv teljes értékű használatát, valamint az etnogenetikai területén a többi nyelv mellett megillető jogait biztosítsák; ezért a nemzeti ébredés és a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelem összekapcsolódik a lett nyelv jogaiért és fejlődéséért vívott harccal. Lettország nyelvtörvénye értelmében mintegy 500 000 nem lettnek, akiknek munkája az igazgatási és szolgáltatási tevékenységekhez kapcsolódik, meg kell tanulnia és használnia kell a lett nyelvet. Az optimális nyelvpolitika kialakításakor nemcsak a nyelvi helyzet statisztikai jellemzőit, hanem a szubjektív tényezőket is figyelembe kell venni, elsősorban azt, hogy a különböző nemzeti vagy társadalmi csoportok képviselői miként viszonyulnak a lettekhez, a lett nyelvhez és a Lett Köztársaság függetlenségéhez. Ha ez a viszonyulás negatív, a lett nyelv elsajátításának eredményei nem lesznek kielégítőek, a nyelvtörvény végrehajtása pedig kétséges. A különböző etnolingvisztikai csoportokról kialakult sztereotip benyomásokat is figyelembe kell venni. E benyomások jellege és erőssége számos tényezőtől függ (nemzetiség, életkor, nem, társadalmi háttér, a kétnyelvűség szintje stb.), de a legfontosabb okok a nemzetiségi politika torzulásai és a téves ideológiai elméletek. Ezek az elméletek azt hirdették, hogy a nemzetek a közeljövőben összeolvadnak, és hogy az orosz nyelv a többi nyelvhez képest kivételes szerepű, a legnagyobb és legtökéletesebb nyelv. Ez súlyosan károsította a többi nyelv presztízsét, ezért egyes, nemzeti identitásukat elveszített nem oroszok a lettek nemzeti ébredési törekvéseinek legaktívabb ellenzőivé váltak. Jelenleg a lett tudósokra és tanárokra két fő feladat vár: ki kell dolgozniuk a lett nyelv nem lettek számára történő oktatásának módszertanát, és hiteles tájékoztatást kell nyújtaniuk nekik a nyelvpolitikával kapcsolatos kérdésekről. Lettország történelméről, a világban és Oroszországban zajló nyelvi folyamatokról, valamint más országok nyelvpolitikájáról szóló széles körű tájékoztatás elősegíti és biztosítja a lett nyelvtörvény végrehajtását. 10