Gibt es im Estnische lettische Landschaftsnamen?

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXII (1993) BALTŲ ONOMASTIKOS TYRINĖJIMAI LEMBIT VABA Vannak-e lett tájnevek az észtben? Amikor a hetvenes években megjelent az alulírottnak az észt nyelv lett jövevényszavairól írt monográfiája (VABA 1977), mindössze egyetlen lett eredetű földrajzi közszó volt ismert, amelyet már 1937-ben Peeter Arumaa lett jövevényszóként vett számba (ARUMAA 1937, 42): atak Gen. atagu „holtág, levált folyókanyarulat, amely áradáskor újra egyesül a folyó főmedrével” (HARGIA Koikkula) < lett. attaka, atteka „folyóág, amely visszatorkollik a folyóba; régi folyómeder, amely magas vízálláskor vízzel telik meg; tavacska, tó, különösen olyan, amely egy korábbi folyómederben keletkezett” (ME I 203). Az észt nyelv régi lett jövevényszavainak szemantikai elemzése azt mutatja, hogy éppen az élelmiszerek és italok megnevezései alkotnak számbelileg nagy fogalmi csoportot, ami meglehetősen egyértelműen az észt–lett családi kapcsolatokra utal. Figyelemre méltó, hogy a mai lett területen fekvő észt nyelvszigetek (Lutsi és Leivä) nyelvhasználatában található, lett eredetű kiterjedt szókincsben — amelyből a VABA 1977-ben 876 lett tövet elemzett — egyetlen lett tájnév sem fordul elő. Az észt szókincs eredetének további kutatása során most meglepő módon még három olyan észt tájnévre bukkantak, amelyek valószínűleg lett jövevényszavak lehetnek. Az alábbiakban ezeket vesszük közelebbről szemügyre. (1) lõnk Gen. lõngi „nedves (folyó menti) szénatermő terület; mocsár” (KARKSI Mäe, Vöhmast), longas Gen. lonka~lõngas Gen. lõnka „folyókanyarulatban fekvő föld” (HARJU-JAANI) <lett. lunka „tengeri öböl; alacsonyan fekvő (folyókanyarulat menti), tavasszal víz alá kerülő rét” (ME II 513–514); lásd még: VABA 1991, 56. További vizsgálatok szükségesek annak kiderítésére, hogy a KADRINA Tõugu lõngas „a tengerbe nyúló keskeny földhát” etimológiailag összefügg-e az itt tárgyalt, lett eredetű helynévvel. (2) läva „nagy, kopár kaszáló; kopár mocsár” (KARKSI Metsakuru) <lett. pļava „rét, kaszáló” (ME III 367). A läva (ma_i·lma suu lāva „kiterjedt, kopár mocsárterület”, Lāve/soo mets (egy karksii erdőnév; soo „mocsár”) lehetséges telmatológiai tartalma miatt itt a lett közszói 172 és a helynévi szógyököket ʃeu(a)-, lava-, lev(e)- sem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni, például lava „mocsaras, mozgó hely, félig benőtt tó” (ME III 533); lásd még: VABA 1988, 47—48. (3) tiir Gen? „mocsár” (WIED 1163) < lett. tīrs = tīrelis (EH II 686); tīrelis „(nagy és mély) ingovány, magas fekvésű ingovány, kaszálónak megtisztított ingovány (vagy bozót); bevetetlen föld” (ME IV 203). Ritka mocsármegnevezést jegyzett fel H. Göseken „Manuductio ad Linguam Oesthonicam. Anführung zur Öhstnischen Sprache” című művében (Reval 1660, 406): Sumpff /lacuna/ Tiir (palus). Wiedemann átvette ezt a szót Göseken művéből, és felvette észt–német szótárába. Megemlítendő, hogy Gösekennél más elavult szavak is találhatók, amelyek nyilvánvalóan éppen az észt nyugati nyelvjárásban, részben pedig a szigeti nyelvjárásban voltak elterjedtek (részletesebben lásd: VALMET 1960, 616—617). Julius Mägiste felvette ezt a szót etimológiai szótárába, azzal a megjegyzéssel, hogy „etimol[ógiailag] tisztázatlan” (EEW X 3157). Kazimieras Jaunius azonban már korábban is rámutatott e tájnév balti eredetére; ez a litván–észt etimológiai szótárhoz készített kéziratában szerepel (lásd Jaunius 1972, 355). Jaunius jegyzékében nem közölt részletesebb magyarázatokat, ahogyan az összehasonlításoknál általában történni szokott. A tiir elterjedésére és etimológiájára vonatkozó további adatok a VABA 1991, 59-ben találhatók. Az atak és läva tájnevek a lett határ mentén, vagyis az észt és a lett nyelv aktív érintkezési övezetében terjedtek el. Ugyanez érvényes a lońk névre is, amely azonban a határ közelében fekvő Karksi mellett az ország belsejében is előfordul; elképzelhető, hogy Észtország két különböző területén enklávéként terjedt el. A tiir kapcsán több kérdés is felmerül, amelyekre azonban nincs egyértelmű válasz. A szó elterjedése nem állapítható meg. Mint említettük, a tiir csak Göseken szótárában szerepel, amely főként Kullamaa és környéke nyelvi anyagát tartalmazza (Göseken élete nagy részében Kullamaában volt lelkész). Aino Valmet megállapítása szerint azonban ez a szókincs kétségkívül egész Nyugat-Észtországban elterjedt volt abban az időben. A szó tulajdonképpeni eredete is problematikus. Az észt tiir esetében nem indulhatunk ki a lett tīrelis (vagy tīrulis) mocsármegnevezés széles körű elterjedtségéből; kölcsönforrásként csak a bővítetlen *tir szógyök jöhet szóba, amely többek között a litvánban is mocsármegnevezésként fordul elő: týras „kietlen föld, sztyeppe, ingovány, üres, elhagyatott hely, pusztaság” (LEW II 1099—1100, a týras címszó alatt), de a Kurlandban beszélt lett nyelvben is előfordul: tirs² (EH II 686; LAUMANE 1987, 199). Az észt tiir nem tartalmaz olyan fonetikai kritériumokat, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy korai balti vagy későbbi lett jövevényszóról van-e szó. Az észt tájszókincs etimológiai elemzése arra a következtetésre vezet, hogy Nyugat-Észtországban jelentős számú, különálló, balti eredetű tájnév összpontosul (VABA 1989, 138ff., különösen 217—218; az elterjedési térkép a 209. oldalon). Én azt— 173 a hipotézist állítottam fel, hogy az ilyen tájnevek egy része szubsztrátumjellegű balti reliktumszó, amely a balti-tengeri finnek közé beolvadt baltiak nyelvhasználata révén terjedt el. Lehetséges, hogy a feltételezhetően nyugat-észt elterjedésű észt tür ehhez a jövevényszóréteghez tartozik. Az észt–lett vegyes lakosságú határvidéken a lett nyelvre jellemző tanyanevek fordulnak elő. Különösen nagy számban találhatók például a Valgától keletre fekvő egykori Kaagjärve és Lannametsa járásban. E területek alapos kutatása és további expedíciók talán eddig ismeretlen lett tájnevek felfedezéséhez vezethetnek az észt nyelvterületen. A lett eredetű tájnevek elterjedése az észt nyelvterületen IRODALOM ARUMAA 1937 — Arumaa P. Läti laensõnu lõuna–eesti murdeis, II.—Eesti Keel 1937, 42–50. EEW — Mägiste J. Estnisches etymologisches Wörterbuch. Helsinki, 1982. T. 1–12. EH — Endzelīns J., Hauzenberga E. Papildinājumi un labojumi K. Mīlenbacha Latviešu valodas vārdnīcai, Rīga, 1934–1946. JAUNIUS 1972 — Kalbininko Kazimiero Jauniaus rankraštinis palikimas, Katalogas ir publikacijos. Vilnius. 174 LAUMANE 1987 — Laumane B. Lejaskurzemes fiziogeogrāfiskie apēlatīvi (kuršu—prūšu paralēles). // Onomastikas apcerējumi, Riga, P. 170—214. LEW — Franken E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg—Göttingen, 1962—1965. ME — K. Mühlenbacha Latviešu valodas vārdnīca/Rediģējis, papildinājis, turpinājis J. Endzelīns. Rīga, 1923—1932. VABA 1977 — Vaba L. Läti laensõnad eesti keeles. Tallinn. VABA 1988 — Vaba L. Läti laensõnu eesti murdekeeles. // Emakeele Seltsi Aastaraamat 32 1986, Tallinn, P. 46—56. VABA 1989 — Vaba L. Balti laenud läänemeresoome maastikusõnavaras // Keel ja Kirjandus, 1989, P. 138—141, 206—218. VABA 1991 — Vaba L. Läti laensõnu eesti murdekeeles II // Emakeele Seltsi Aastaraamat 34 1988, Tallinn, P. 55—61. VALMET 1960 — Valmet A. H. Gösekeni sõnaraamatust. // Keel ja Kirjandus 10 1960, P. 612—617. WIED — Wiedemann F. J. Eesti—saksa sõnaraamat. Neljas, muutmata trükk teisest, Jakob Hurda redigeeritud väljaandest. Tallinn, 1973. VANNAK-E A LETT EREDETŰ HELYSÉGNEVEK AZ ÉSZT NYELVBEN? Összefoglalás Az észt nyelv lett kölcsönszavairól a hetvenes években írt monográfia mindössze egy appellatívumot (földrajzi terminust) közöl, amely Pēter Arumaa szerint lett kölcsönszó: atak Gen. atagu „holtág, folyóág...” < lett attka, atteka „folyóág, ahol a víz visszafelé folyik; régi folyómeder...” A régi lett kölcsönszavak szemantikai elemzése azt mutatja, hogy az észt és a lett nyelv között szoros, közeli kapcsolatok álltak fenn a mindennapi élet és más területeken. A cikk további három földrajzi terminust, helynevet tárgyal, amelyek feltehetőleg szintén a lett nyelvből származó kölcsönszavak. 1. lonk Gen. lõngi „nedves rét, mocsár, láp”, longas Gen. lonka~lõngas Gen. lõnka „folyókanyarban fekvő föld, part” < lett lunka „tengeri öböl, beöblösödés; alacsonyan fekvő, tavasszal elöntött, áradásos rét”. 2. lāva „nagy, nyílt mocsár, láp”, < lett pļava „kaszálórét”. 3. tīr Gen.? „mocsár, láp” < lett tīrs—tirelis „nagy és mély mocsár, láp”. Julius Mägiste, aki ezt az appellatívumot felvette etimológiai szótárába, valóban megjegyezte, hogy „ismeretlen etimológiájú szó”. Kazimieras Jaunius azonban litván–észt etimológiai szótárának kéziratában megmagyarázta e szó balti eredetét. Ez a három földrajzi név az észt helynevek között is megtalálható. Az atak és lāva földrajzi helyneveket a lett határ közelében, az észt és lett nyelv aktív érintkezési övezetében figyelték meg. Hasonló a helyzet a lonk névvel is, amely Karksi környékén, a határvidéken bukkan fel, majd a szárazföld belseje felé terjed. A tīr appellatívum elterjedése bizonytalan, és eredete is problematikus. Hipotetikusan azonban feltételezhető, hogy az ilyen típusú terminusok, földrajzi helynevek egy része balti szubsztrátumreliktum Észtország területén, amelyek akkor terjedtek el itt, amikor a balti finn népek találkoztak a baltiakkal. 175