Simono Stanevičiaus tekstų daiktavardžio linksniavimo tipų hierarchija

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994) LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI Albertas ROSINAS SIMONO STANEVIČIAUS SZÖVEGEINEK FŐNÉVRAGOZÁSI TÍPUSAI A nyelvészeti szakirodalomban már több mint 15 évvel ezelőtt felvetették, hogy a litván főnevek ragozását mind a szinkrón, mind a diakrón jellegű munkákban a hagyományos litván ragozási osztályok sorrendjében vizsgálják, ez a sorrend pedig teljesen motiválatlan és önkényes, mivel sem a főnevek nemére, sem az alakok hasonlóságára nincs tekintettel 1. Hogy a nyelv rendszerében nemcsak önkényes, hanem természetes sorrend is létezik a ragozási típusok között, azt a diakrón vizsgálatok mutatják: ezekből kiderül, hogy csak bizonyos tövű szavak hatnak egymásra: a-tő az u-tőre, az įa- és az ė-tő az i-tőre, az į- és részben az įa-tő pedig a mássalhangzós tövekre stb. Ugyanakkor például az ā- és az ē-töveknek az u- vagy įu-tövekre gyakorolt legcsekélyebb hatását sem figyelték meg. Azoknak a ragozási típusoknak, amelyek között diakrón és szinkrón kölcsönhatás áll fenn, a nyelv rendszerében egymás mellett vagy legalábbis egymáshoz közel kell elhelyezkedniük [Girdenis, Rosinas 1977, p. 338]. E feltevés elfogadásával világossá válik, hogy a ragozási típusok természetes osztályozásának és kölcsönös hierarchiájának meghatározására a legmegbízhatóbb kritérium az egyező végződések gyakorisága. Egyező végződésnek nemcsak a teljesen azonos végződések számítanak, hanem azok is, amelyek automatikus fonológiai váltakozásban különböznek a: e, ā: ē, valamint azok a végződések, amelyek rendszeres rövidülés következtében jöttek létre, és „régebbi”, illetve újabb fonetikai változattal rendelkeznek (pl. S. Stanevičius szövegeiben az i)ā- és ē-tövű főnevek többes számú részeshatározói végződései: -uoms (írásban -om’s) és -ums) 2. Ezt szem előtt tartva a S. Stanevičius szövegeiben szereplő főnevek ragozási típusainak hierarchiáját vizsgálva a szomszédos paradigmákban („tövekben”) előforduló egyező végződések számát (m) választottam a ragozási típusok legfontosabb mutatójának. Például a köznyelvi főnevek, a spiečius és a papūpys paradigmájában 8 egyező esetalak van — tehát e paradigmák hasonlósági mutatója (m) 8. Egy ilyen egyszerű index azonban nem volna egészen pontos, mert: 1) az olyan végződések, mint a többes számú birtokos eset, minden ragozási típusban közösek; 2) az egyes számú megszólító eset erősen változik, és konkrét szavaktól, sőt akár a helyzettől is függ; 3) a szövegben nem minden eset gyakorisága (együttesen 1 Plačiau žr. [Girdenis, Rosinas, 1977, p. 338]. 2 Ebben a tanulmányban a végződéseket hagyományos értelemben fogjuk fel — nem bontjuk őket tővégi elemre („végződés előtti elemre”) és „valódi” végződésre. Az ilyen értelmezés lehetőségéről lásd: [Girdenis, Rosinas, 1977, p. 340]. 112 és súlyuk a rendszerben) azonos; nem hasonlítható össze az olyan központi esetek gyakorisága (és súlya), mint az egyes szám alanyesete, birtokos esete és tárgyesete, egy olyan periférikus esetével, mint a többes szám helyhatározói esete. Az első és a második pontatlanság elkerülhető, ha a paradigmákból e szempontból anomális eseteket — a megszólító esetet és a többes szám birtokos esetét — kiküszöböljük. A harmadik pontatlanság mérsékelhető egy olyan korrekció (pᵢ) bevezetésével, amely közvetlenül vagy közvetve tükrözi az egybeeső esetek gyakoriságát az összefüggő szövegben [Girdenis, Rosinas, 1977, p. 339]. S. Stanevičius szövegeinek főnévi ragozási típusai hierarchiáját vizsgálva, különféle próbálkozások után megállapítom, hogy az egyes szám eseteinél a korrekció szerepét az összefüggő szövegben mért megfelelő esetek relatív gyakoriságának hozzávetőleg kétszeresével egyenlő tört töltheti be, a többes szám eseteinél pedig az egyes szám megfelelő eseteire alkalmazott korrekció felével egyenlő tört. Emellett a természetes esetgyakorisági adatokat jelentősen kerekítettem (lásd az 1. táblázatot). 1. táblázat S. Stanevičius szövegei ragozási típusai hasonlósági indexeinek korrekciói Egyes szám Többes szám Alanyeset 0,50 0,20 Birtokos eset 0,60 — Részes eset 0,10 0,05 Tárgyeset 0,50 0,25 Eszközhatározói eset 0,15 0,05 Helyhatározói eset 0,15 0,05 Ezeket a korrekciókat ahhoz az indexhez kell hozzáadni, amely két különböző tőhöz tartozó esetvégződés azonosságát mutatja. Röviden a számítások a következő képlettel írhatók le: I = m + ∑ pᵢ, ahol m az egybeeső esetvégződések száma, pᵢ pedig az adott eset korrekciója. Az esetgyakoriság számításai S. Stanevičius következő szövegei alapján készültek: ”Szeszes pasakas Symona Stanewiczes” (Wylniuje, 1829, előszóval, 16 o.), ”Daynas žemaycziu” (Wylniuje, 1829, 63 o.), ”Apey darima walge ysz kiarpiu islandu” (Wyjlniuy, 1823, 22 o.) és ”Historyia Szwenta” (Wylniuje, 1823, 70 o.). A szövegek terjedelme 171 oldal. Stilisztikai szempontból a szövegek különbözőek. Eredeti művek, folklórszövegek — pontosabban népdalok — alkotják őket; egyes szövegek feltételesen a népszerű tudományos stílusba sorolhatók. Ezek a szerző saját alkotásai (a mesék ”Prakalba” című előszava, a dalok ”Pratar ymas” című bevezetése). Két szöveg (”Apey darima 113 A „walge ysz kiarpiu islandu” és a „Historyia Szwenta” fordítások. Az első a tudományos ismeretterjesztő szövegekhez sorolható, a második pedig a szépirodalomhoz. A ragok gyakoriságának kiszámítása után kiderült, hogy S. Stanevičius szövegeiben a leggyakoribb eset a birtokos eset (egyes szám birtokos eset 29%, többes szám birtokos eset 38%). A második leggyakoribb az egyes szám alanyeset (27%) és a többes szám tárgyeset (25%). S. Stanevičius szövegeiben a birtokos eset nagy gyakoriságát valószínűleg egyes szövegek tudományos jellege okozta 3. S. Stanevičius szövegeinek ragozását vizsgálva bizonyos nehézségek merültek fel: 1) S. Stanevičius szövegei a déli žemaitiai viduklėnai nyelvjárásán alapulva íródtak; ebben a nyelvjárásban (akárcsak a teljes žemaitiai dialektusban) a főnevek hangsúlytalan végződései megrövidültek, és gyakran más minőségű magánhangzót tartalmaznak, mint a hangsúlyosak; 2) ez a rövidülés egyes, különböző eredetű végződéseket azonossá tett, és különféle morfológiai folyamatokat idézett elő, amelyek következtében összekeveredtek az „baritonikus” i-tövű és az „baritonikus” ē- és iā-tövű főnevek; 3) ezért a ragozási típusokat, ahol ez lehetséges volt, csak az „oxitonikus” szavak alapján különítettem el, kivételt téve az iu-tővel, amelynek nincsenek „oxitonikus” alakjai, valamint azokkal az esetekkel, amikor egy adott tő „oxitonikus” alakjait nem jegyezték fel S. Stanevičius szövegeiben; 4) egyes esetalakokat S. Stanevičius szövegeinek ragozási rendszere alapján rekonstruálva közlök. S. Stanevičius szövegeinek „oxitonikus” főnevei a következőképpen ragozódnak: a tő ia₁ tő V. szin’s jawaw sweczias *swetey K. szina jawù kiala *swecziu N. Diewuy jawåns swecziuy *swetēm G. Diewa jawus kiala kialus Įn. layku jaways keliu klejeys Vt. kalne jawùse kialie kraujuse įa₂ tő ā tő V. žaltis riszey rasa dinas K. *žalce sopulu žimòs dinu N. žalcz iuy *petēms kalbay daynùms G. buri burius žima dinas Įn. buriu peteys kalbà mierom’s Vt. burie Žemaycziuse dino kalbose įā tő ē tő V. paty, žynia paczes dubie žiwes K. žynios kancziu dubies žiw iu N. paczey *pacziums *dubey gymyniems G. žyne *paczes dube žoles Įn. kancze marcz ioms garbe gism iemys 3 A statisztikai számítások azt mutatják, hogy az esetek gyakorisága attól függ, melyik funkcionális stílushoz tartozik a szöveg. Például S. Klavina lett nyelvre vonatkozó esett gyakorisági számításai azt mutatják, hogy a tudományos jellegű szövegekben a birtokos eset a leggyakoribb (mintegy 40%), míg a szépirodalmi szövegekben az alanyeset (mintegy 37%); a birtokos eset itt mindössze mintegy 21%-ot tesz ki, lásd [Клявина, 1976, с. 51—52]. 114 Vt. waldžio *kancziose *dubie *dubiese im tő if tő V. *dantys žwierys dalys dãlys K. gialžis dantu dalis dalù N. *dancziuuy *dantyms *szaley awyms G. zwiery *dantys daly dalys Įn. wagymy wagymys ugnymy szalymys Vt. *dantie *dantyse dalie szalyse u tő iu tő V. sunus sumus waysius waysey K. sunaus sunu waysiaus ãmžiu N. sunuy *sunams karaluy *waysems G. sunu sunus waysiu waysius Įn. sunumy *sunumys karalum *wayseys Vt. dangu *turguse pawojų *pawojuse Cm tő Cf tő V. wandù wandenys sesu *seserys K. wandens akmenu sesers *seseru N. *pimeniuy pimen yms dukterey *dukter yms G. akmeni wandenys duktery *dukterys Įn. wãndeniu pimenymys *sesere *dukterymys Vt. wandenie *wandenu se⁴ *seserie *dukteryse S. Stanevičius szövegei főneveinek valamennyi ragozási paradigmáját binárisan összehasonlítva és a számításokat elvégezve a következő eredményeket kaptam (lásd a 2. táblázatot). A táblázatban az oszlopok és sorok metszéspontjain szereplő számok az egyes tövek hasonlósági indexét jelentik. A táblázatból látható, hogy a hasonlóság alapján a ragozási típusok a következő sorrendbe rendezhetők: u, įu, a, įa₁, įa₂, im, if, Cm, Cf, ē, įā és ā, és három osztályba sorolhatók, amelyek határa az įa₂ és az im, illetve a Cf és az ē tövek között húzódna. A paradigmák egymáshoz való viszonyainak pontosabb feltárásában a hierarchikus csoportosítás módszere segít. A három lehetséges eljárás közül a legalkalmasabb az úgynevezett maximumok módszere. Miután e módszerrel elvégeztem az összes csoportosítási műveletet, a S. Stanevičius szövegeiben előforduló főnevek ragozási típusainak következő bináris osztályozását kaptam (lásd az 1. ábrát). Amint látható, S. Stanevičius szövegeinek főnevei a ragozási típusok hasonlósága alapján valóban három fő osztályra bomlanak. Az elsőbe az u, įu és a, įa tövű főnevek tartoznak, a másodikba az i- és mássalhangzó-tövű főnevek, a harmadikba pedig az ē, įā és ā tövű főnevek. Könnyen észrevehető, hogy az első osztály valamennyi szava hímnemű, a második osztály szavai hím- és nőneműek, a harmadik osztály szavai pedig nőneműek (a ritka kivételektől, például a dėdė, valkata stb. eltekintve). Következésképpen S. Stanevičius szövegeinek nyelvére a főnevek három fő ragozási típusa jellemző: I — hímnemű, II — vegyes, III — nőnemű. Mindegyik 4 Vö. wandenuose StR 331, amely valószínűleg aukštaitiai nyelvjárási alak. 115 1. ábra. S. Stanevičius szövegei ragozási típusainak hierarchikus csoportosítási „fája”. 116 A típuson belül két altípus különül el: a hímnemben az u, įu és a, įa tövek oppozíciója markáns, a vegyes nemben az i és a mássalhangzós tövek oppozíciója, a nőnemben pedig az ā, iā és ē tövek oppozíciója. 2. táblázat S. Stanevičius szövegei ragozási típusainak hasonlósági indexei Típus a | iā1 | iā2 | ā | iā | ē | ¹m | ¹f | u | įu | Cₘ | Cբ a | — | 12,45 | 9,45 | 1,5 | 1,5 | 1,5 | 1,1 | 0 | 4,45 | 6,7 | 3,3 | 0 iā1 | — | 11,6 | 1,5 | 1,5 | 2,65 | 2,65 | 1,15 | 4,45 | 6,7 | 4,45 | 1,15 iā2 | — | 0 | 0 | 1,5 | 3,75 | 2,65 | 4,45 | 6,8 | 5,95 | 2,65 ā | — | 12,1 | 6,2 | 0 | 1,1 | 0 | 0 | 0 | 2,25 iā | — | 6,2 | 0 | 1,1 | 0 | 0 | 0 | 2,25 ē | — | 1,15 | 2,25 | 0 | 0 | 1,15 | 3,4 ¹m | — | 12,5 | 1,1 | 1,1 | 8,3 | 8,25 ¹f | — | 0 | 0 | 7,2 | 9,25 u | — | 11,35 | 1,1 | 0 įu | — | 1,1 | 0 Cₘ | — | 10,4 Cբ | — Az elvégzett vizsgálatok megalapozott következtetésre engednek jutni: S. Stanevičius szövegeinek főnévragozási típusait ábrázoló „fa” lényegében szinte teljesen megegyezik a mai köznyelv megfelelő „fájával”, csupán valamivel alacsonyabb, és azt mutatja, hogy S. Stanevičius nyelvjárásában a főnévragozási típusok csak ekkor kezdtek hasonlóvá válni. Ha a „baritonikus” főneveket is figyelembe vennénk, a ragozási típusok hasonlósága nagyobb lenne. LITERATŪRA G i r d e n i s, R o s i n a s, 1977 — G i r d e n i s A., R o s i n a s A. Lietuvių kalbos daiktavardžio linksniavimo tipų hierarchija ir pagrindinės jos kitimo tendencijos (bendrinės kalbos ir žemaičių tarmės duomenimis). — Baltistika, 1977, T. 13(2). P. 338—348. К л я в и н я, 1976 — К л я в и н я С. П. Сопоставление статистических характеристик морфологических категорий в функциональных стилях латышского языка. — Valodas sistēma. Rīga, 1976. Lpp. 49—80. HIERARCHY OF THE DECLENSION TYPES OF THE NOUN IN SIMONAS STANEVIČIUS’ TEXTS Summary Statistics indicate that the nouns in S. Stanevičius’ texts fall into three main classes according to the isomorphism of their declension. The first class is represented by masculine nouns, the second — by masculine and feminine and the third — by feminine nouns. It follows that there are three main declension types in the nouns of S. Stanevičius’ texts, i. e. masculine, mixed and feminine, respectively. Each of these three types allows, furthermore, binary subdivision: u, įu:: a, įa (the masculine type), i:: consonant themes (the mixed type) and ā, iā:: ē (the feminine type). The dendrogram of the declension types almost correlates with the corresponding dendrogram of the contemporary literary language, however, the former being a bit lower; this shows that the inflectional types in S. Stanevičius’ dialect entered the process of mutual assimilation. 117