Nauji Latvijos filologijos daktarai

235., 238.; a kötőszókról — 579. o.). A könyvben tárgyalt lett népdalok szövegeit leggyakrabban a hozzájuk legközelebb álló — litván nyelvű népdalokkal, valamint a mai nyelv példáival hasonlítja össze5, ritkábban a germán, latin és ógörög nyelvek megfelelőivel. A lett nyelvészek közül leginkább J. Endzelyno, A. Uozuolo (Ozols)6, K. Dravinio (Draviņš), V. Rūķe—Dravinia (Rūķe— Draviņa) és más szerzők kutatásaira, valamint a „Mūsdienu latviešu literārās valodas gramatika” (A mai lett irodalmi nyelv grammatikája. Riga, 1959—1962. 1—2. köt.) című műre támaszkodott. Bár a monográfia megírása és kinyomtatása között sok idő telt el, szerzőjének széles látókörű szemlélete, az elemzés alapossága és magának az anyagnak örök aktualitása miatt nem avult el. Reméljük, hogy A. Gateris e tanulmányértékű munkája, amely jó alapokat teremtett, a lett kultúra egyik legnagyobb kincsének, a népdaloknak a további kutatásait is ösztönzi. A monográfia — amint A. Dzenis az említett cikkben kívánta — feltehetően megkapja a neki járó figyelmet és hozzáértő bírálatokat. Evija LIPARTĖ ÚJ LETT FILOLÓGIAI DOKTOROK Mivel a baltisztika nemcsak a litván, hanem a lett nyelvészetet is magában foglalja, tájékoztatunk a lett nyelvtudomány elmúlt éveinek néhány legfontosabb eseményéről is. A függetlenség helyreállítása (1990) után a lett nyelvtudomány mind minőségileg, mind mennyiségileg jelentősen fejlődött. 1990. november 13-án a Vilniusi Egyetemen védte meg filológiai tudományok doktora (ma ez a fokozat a habilitált doktori fokozattal egyenértékű) disszertációját, „Latviešu valodas latgalisko izlokšņu fonētika: diahronija un sinhronija” („A lett nyelv latgalei nyelvjárásainak fonetikája: diakrónia és szinkrónia”) címmel Antonas Breidak as, Lettország neves nyelvésze. Két évvel később, amikor a Lett Köztársaságban új szabályokat alkottak a doktori és habilitált doktori fokozatok odaítélésére, hozzá csatlakozott az új, mindkét fokozati szintről kikerülő doktorok meglehetősen népes csoportja. Különösen termékeny volt az 1993 tavasza és 1994 ősze közötti időszak. Ekkor 11 neves lett nyelvész kutatásaiért filológiai tudományok habilitált doktorának fokozatát szerezte meg, 9 nyelvkutató pedig megvédte filológiai tudományok 5E célból bőségesen felhasználták a néprajzi gyűjteményeket (J. Balys, J. Dovydaitis és A. Juška által gyűjtött népdalokat), M. D. Klein, A. Schleicher, K. Jaunius, Rygiškių Jonas, J. Otrębski (Otrębski) és más szerzők nyelvtanait, a litván nyelv szótárait, K. Būga, J. Jablonskis, S. Daukantas, E. Frenkel, E. Hermann, Z. Zinkevičius és más nyelvészek litván nyelvi kutatásait, valamint különféle litván kiadványokat. 6 Mivel az itt tárgyalt monográfia megjelenéséig A. Uozuolo „Latviešu tautasdziesmu valoda” (A lett népdalok nyelve. R., 1961) című könyve volt a lett népdalok lexikájának és grammatikájának (különösen szintaxisának) legalaposabb szisztematikus vizsgálata, érthető, hogy A. Gateris sok tekintetben elsősorban az említett A. Uozuolo-műre és e lett népdalok kutatójának más munkáira támaszkodott, amelyekben viszont A. Gateris kutatásait is említik. 223 doktori disszertációkat. Emellett doktori disszertációk védésére bizottságokat nemcsak a Lett Egyetem, hanem a Daugavpilsi Pedagógiai Egyetem és a Liepājai Pedagógiai Főiskola is alakíthat. Ennek elő kell segítenie a fiatal kutatók számának növekedését Daugavpilsben és Liepājában. Eddig mindkét említett felsőoktatási intézményben egy-egy nyelvtudományi területen készült filológiai doktori disszertációt védtek meg. 1993. május 24-én a Lett Egyetem Idegen Nyelvek Karának docense, Andrejus Veisbergas (Veisbergs) a „Aizgūtā frazeoloģija latviešu valodā” („A lett nyelv kölcsönzött frazeológiája”) témában végzett munkásságáért habilitált doktori fokozatot szerzett. Hivatalos bírálók: A. Blinkena habilitált egyetemi tanár, B. Kangere egyetemi tanár és M. Djačkovas doktor. A védésre 31 publikációt nyújtottak be (köztük 8 könyvet és tankönyvet), amelyek közül sok a lett nyelv kölcsönzött szókincsének kérdéseivel foglalkozik. E publikációk tanúsítják a szerző szemléletének átfogó jellegét, újszerűségét és elméleti mélységét. A szerző 4000 lett frazeologizmust vizsgált meg, amelyek közül 1560-at kölcsönszónak minősített. A. Veisbergas bemutatja a lett nyelv dinamizmusát, rámutat a frazeologizmusok nemzetközivé válására, elemzi a kölcsönzésük indítékait és folyamatait, valamint etimológiai és stiláris használati szempontból osztályozza őket. A bírálók nagyra értékelték A. Veisbergas széles körű műveltségét, a világ számos nyelvének, valamint népei kultúrájának és történelmének ismeretét. Hozzá kell tenni, hogy A. Veisbergas a lett nyelvészek közül a legfiatalabb habilitált doktor. 1993. május 24-én a neves lett nyelvész, Konstantinas Karulis a „Dažu latviešu valodas vēstures problēmu risinājums” („A lett nyelv története néhány problémájának megoldása”) témában végzett munkásságáért habilitált doktori fokozatot szerzett. Hivatalos bírálók: M. Rudzytė habilitált egyetemi tanár (Rudzīte), W. Schmidt egyetemi tanár és S. Karaliūnas habilitált doktor. A habilitációra benyújtott munkásság 47 publikációból áll, amelyek a nyelvtörténet három területéhez kapcsolódnak: 1) a régi lett írott nyelv elemzése és kommentálása (a régi írásokról szóló cikkek, valamint öt könyv előszava és kommentárjai); 2) egyes lett szavak történetének kutatása (cikkek az egyes szavak régi írásokban való használatáról, valamint alakjuk és jelentésük változásairól); 3) etimológiai kutatások („Latviešu etimoloģijas vārdnīca”. Rīga, 1992. T. 1–2; több cikk egyes lett helynevek és jótving szavak eredetéről). K. Karulis munkái közül a legfontosabb nemcsak a lett nyelvtudományban, hanem a balti filológiában is a „Lett etimológiai szótár”. Ez az első olyan etimológiai szótár, amely összefoglalja mindazt, amit a lett szókincs számos kutatója ezen a területen elvégzett. A bírálók kiemelték, hogy a szótár rengeteg kiegészített vagy teljesen új etimológiát tartalmaz, és ezek közül néhányat alaposan elemeztek, kritikusan vizsgálva a kevésbé megalapozott magyarázatokat. Várható, hogy ez az etimológiai szótár ösztönzi majd a lett szavak eredetének további kutatását. 1993. június 21-én a Liepājai Pedagógiai Főiskola docense, Antonina Rekena (Reķēna) „Dienvidlatgales izloksņu leksika” („Dél-Latgale nyelvjárásainak szókincse”) témában végzett munkásságáért habilitált doktori fokozatot szerzett. Hivatalos bírálók: M. Rudzytė habilitált egyetemi tanár, V. Rūke–Dravina habilitált egyetemi tanár (Rūķe–Dravina) és A. Sabaliauskas habilitált doktor. A. Rekena kutatásaiban a nyelvjárási szókincs kérdéseit a nyelvek kon- 224 …taktikai szempontjából. A lett nyelvtudományban első ízben elemezték több tematikus csoportba rendezve a dél-latgalei nyelvjárások gazdag anyagát (a kézművesség, a mezőgazdaság, a földművelés, a rokonság, valamint az ételek megnevezései). A szerző négy kutatási irányt különített el: 1) a dél-latgalei nyelvjárások szókincsének kapcsolatai a szomszédos népek nyelveivel (1975-ben megjelent monográfia Amatniecības leksika dažās Latgales dienvidu izloksnēs un tās sakari ar atbilstošajiem nuosaukumiem slāvu valodās. — (A kézművesség szókincse néhány dél-latgalei nyelvjárásban és kapcsolatai a szláv nyelvek megfelelő megnevezéseivel") és több publikáció, amelyek a különböző tematikus csoportok örökölt és kölcsönzött szókincsét, a da- prefixumú igéket és a da funkciószót, valamint a dél-latgalei helyneveket vizsgálták); 2) a dél-latgalei nyelvjárások és a litván nyelv örökölt szókincsének párhuzamai (az említett monográfia, valamint más publikációk, amelyek a latgal nyelvjárásokban fennmaradt közös örökölt nyelvi jelenségeket, a két nyelv közös jövevényszavait és a litvánból átvett szavakat vizsgálták); 3) a kalupei nyelvjárás teljes, háromkötetes (90 szerzői ív terjedelmű) szótára (benyújtva a Latgalei Kulturális Központ kiadójának); 4) nyelvjárási elemek felhasználása a szépirodalomban (néhány publikáció a Goethe „Faustjának” fordításában előforduló nyelvjárási alakokról). A bírálók igen kedvezően értékelték A. Rekena dialektológiai és nyelvi kontaktusokkal kapcsolatos kutatásait általában, valamint hosszú éveken át végzett eredményes pedagógiai munkáját is. 1993. szeptember 21-én habilitált doktori fokozatot kapott az 1992-ben Rigában megjelent „Semantiskie dialektismi Ziemeļrietumvidzemes izloksnēs” („Szemantikai dialektizmusok az északnyugat-vidzemei nyelvjárásokban”) című monográfiájáért Elga Kagaine, a Lett Nyelvi Intézet vezető tudományos munkatársa. Hivatalos bírálók: M. Rudzytė, a filológia habilitált doktora, professzor; A. Rekena, a filológia habilitált doktora, professzor; A. Blinkena, a filológia habilitált doktora, professzor. Írásbeli véleményt küldött V. Vitkauskas (LKI), Z. Zinkevičius (VU) és L. Vaba (Észt Nyelvi Intézet). A monográfia a lett köznyelv hátterében vizsgálja az északnyugat-vidzemei nyelvjárások szemantikáját (az anyagot 21 nyelvjárási ponton gyűjtötték), és arra tesz kísérletet, hogy feltárja a szemantikai különbségek nyelvjárásokban való kialakulásának folyamatait, okait és helyét az általános lexikai-szemantikai rendszerben, különféle nyelvi és nyelven kívüli tényezők összefüggésében. A munka a szemantikai fejlődés tendenciáit is kirajzolja, és felhívja a figyelmet a tipológiai párhuzamokra és a szemantikai kölcsönzésekre. E tekintetben különös figyelmet szentel azoknak a szemantikai párhuzamoknak, amelyek a balti finn nyelvek hatására alakulhattak ki (e nyelvek hatása a vizsgált terület földrajzi fekvésével magyarázható). Részletesebben a szemantikai párhuzamok három csoportját elemzi: 1) a szemantikai-grammatikai párhuzamokat (különösen az ige + határozószó szerkezet használatát); 2) a fej, láb, kéz, hát szavak helyhatározóragos alakjaihoz kapcsolódó sajátos jelentésű szemantikai párhuzamokat; 3) egyes szavak (például a likt ige) sajátos jelentéseinek szemantikai párhuzamait. Ezt a monográfiát a lett nyelvtudomány igen jelentős és értékes hozzájárulásának tekintették, különösen a viszonylag kevéssé kutatott szemantika területén. 1993. október 12-én habilitált doktori fokozatot kapott a „Latviešu terminoloģijas izstrādes principi” („A lett terminológia kidolgozásának alapelvei”) témájú munkásságáért Valentīnia Skujiņa, a Lett Nyelvi Intézet Terminológiai Osztályának vezetője (Skujiņa). Hivatalos bírálók: A. Blinkena, a filológia habilitált doktora, professzor; K. Karulis, habilitált doktor; J. Rozenbergs, a filológia habilitált doktora, professzor. 225 V. Skujiņa 30 éven át dolgozott a lett terminológia gyakorlati területén, és 20, a terminológia elméleti és gyakorlati kérdéseinek szentelt tanulmányt, valamint egy monográfiát írt „Latviešu terminoloģijas izstrādes principi” címmel. Ezek a munkák kifejtik a lett terminológia elméleti alapjait, pontosítják a terminus általános fogalmát, sajátosságát és jellemző jegyeit, valamint a lexikai rendszerben elfoglalt helyét. A rendkívül gazdag anyagra és annak elemzése során levont következtetésekre támaszkodva jellemzi az intralingvisztikai, interlingvisztikai, extralingvisztikai és egyéb terminológiai munkamódszereket, valamint meghatározza a lett terminusalkotás termékenyebb modelljeit. Felhívja a figyelmet egy igen időszerű kérdésre: a nemzeti és nemzetközi jövevényszavakra, vagyis a terminusok kölcsönzésére vonatkozó szigorú kritériumok meghatározására és a szükségtelen jövevényszavak helyett lett megnevezések kiválasztására. V. Skujiņa munkái ezért különösen fontosak a lett nyelvhasználat szempontjából, monográfiája pedig lehetővé teszi, hogy a terminológiáról önálló lettországi tudományterületként beszéljünk. 1993. november 2-án habilitált doktori fokozatot kapott a „Romānų cilmes aizguvumi latviešu valodā” („Román eredetű jövevényszavak a lett nyelvben”) témájú munkásságáért Andrejui Bankavui, a Lett Egyetem Idegennyelvi Karának docensének. Hivatalos bírálók: A. Blinkena, a filológia habilitált doktora, professzor; J. Rozenbergs, a filológia habilitált doktora, professzor; A. Veisbergs, a filológia habilitált doktora, professzor. A fokozatszerzésre benyújtott munkásság több mint 30 tudományos tanulmányból áll, és olyan témát dolgoz fel, amelynek jelentőségét a lett nyelvtudományban mindeddig nem ismerték fel kellőképpen. A. Bankava igen gazdag anyagra támaszkodó kutatásai azt mutatják, hogy a lett nyelvben számos jövevényszó (mintegy 3000) származik a román nyelvekből. A szerző publikációi emellett különbséget tesznek közvetlen és közvetett kölcsönzések között, vagyis megjelölik, mely szavak kerültek közvetlenül a román nyelvekből, és melyek más, közvetítő nyelveken keresztül. A román jövevényszavak átvételének történeti korszakolását is megadja, három szakaszt különítve el, amelyek során ezek a szavak bekerültek a lett nyelvbe. Figyelmet fordít a jövevényszavak tematikus csoportjaira és szemantikai viszonyaira is: jelentéseikre a lett nyelvben, illetve abban a nyelvben, amelyből átvették őket. A bírálók kiemelték A. Bankava munkáinak újszerűségét és jelentőségét, amelyek a lett nyelvtudomány jelentős hiányosságát pótolják. Azt kívánták, hogy a kutatás eredményeit monográfiában vagy jövevényszótárban foglalja össze, hogy azok más kutatók munkájában könnyebben hozzáférhetők és felhasználhatók legyenek. 1993. december 14-én habilitált doktori fokozatot kapott a „Latviešu jūras zvejas leksikas analīze (reljefs, jūra, flora, fauna)” („A lett tengeri halászat szókincsének elemzése (domborzat, tenger, növényvilág, állatvilág)”) témájú munkásságáért Benita Laumanė, az Irodalmi, Folklór- és Művészeti Intézet vezető kutatója. Hivatalos bírálók: M. Rudzytė, a filológia habilitált doktora, professzor; A. Rekena, a filológia habilitált doktora, professzor; A. Sabaliauskas, habilitált doktor. A habilitált kutató tudományos érdeklődése főként az areális nyelvészethez és a halászati szókincs kutatásához kapcsolódik. A fokozatszerzésre benyújtott munkásság része az 1987-ben Rigában megjelent „Zvejvietu nosaukumi Latvijas PSR piekrastē” („A halászhelyek megnevezései a Lett SZSZK partvidékén”) című monográfia és számos tanulmány, amelyek a partvidék domborzatának terminusait, valamint a tengeri növény- és állatvilág megnevezéseit vizsgálják. Mind a monográfia, mind a tanulmányok gazdag tényanyagon alapulnak, amelyet a szerző az 1960-as évek óta gyűjtött. A publikációk a lexikai anyagot sokoldalúan elemzik: igyekeznek feltárni a különféle terminusok és megnevezések történetét, eredetét, elterjedtségét a lett nyelvjárásokban, valamint használatát 226 írott forrásokban; elemzi az elnevezések szerkezetét és szemantikáját, valamint ismerteti keletkezésük módjait. Ezenkívül B. Laumanė egy 18 szerzői ív terjedelmű monográfiát is írt és nyomdába adott: ”Žemė, jūra, žvejetas” (”Föld, tenger, halászhelyek”). 1993. december 14-én a habilitált doktori fokozatot a ”Valodas kultūra teorētiskā skatījumā” (”A nyelvkultúra elméleti megközelítésben”) című monográfiáért a Lett Egyetem Filológiai Karának docense, Inta Freimane kapta. Hivatalos bírálók: M. Rudzytė habilitált professzor, A. Blinkena habilitált professzor és V. Skujimia habilitált doktor. A rendkívül gazdag nyelvi anyagra (mintegy 150 ezer egységre), valamint más nyelvkutatók (különösen orosz és cseh nyelvészek) következtetéseire támaszkodva I. Freimane kidolgozta saját nyelvkultúra- és irodalminorma-koncepcióját. A szerző a következő feladatokat tűzte ki: 1) a nyelv elméleti alapjainak megteremtése; 2) a nyelvi anyag összegyűjtése; 3) az elemzési módszerek és eszközök kiválasztása és leírása. E feladatok alapján a szerző a monográfia fejezeteit is ennek megfelelően rendezte el: 1) ”A nyelvkultúra mint tudományterület” (a nyelv legfontosabb funkcióit vizsgálja); 2) ”A nyelvkultúra-elmélet alapvető kérdései” (a nyelvet strukturális-funkcionális rendszerként tárgyalja); 3) ”A lett irodalmi nyelvi normák funkcionális megsértései elméleti szempontból” (ebben a leghosszabb fejezetben részletesen elemzi és osztályozza a különböző nyelvi szintek legkülönfélébb hibáit, valamint tárgyalja a nemzetközi szavak lett nyelvi adaptációját); 4) ”A nyelvi eszközök funkcionális használata”. Noha a bírálók hangsúlyozták, hogy egyes elméleti nyelvi kérdések vitathatók (például a nyelvkultúra fogalmának meghatározásai, a konkrét példák értelmezése vagy valamely nyelvi alrendszerbe való besorolása stb.), a monográfiát nemcsak a lett irodalmi nyelv elmélete, hanem a nyelvi gyakorlat szempontjából is jelentős munkának minősítették. A szerzőnek azt javasolták, hogy a monográfia harmadik fejezetének anyaga alapján készítsen gyakorlati nyelvkultúra-kézikönyvet. 1993. november 30-án a habilitált doktori fokozatot az 1989-ben Rigában megjelent ”Nycas izloksne” (”A nycai nyelvjárás”) című monográfiáért a Lett Nyelvi Intézet tudományos főmunkatársa, Brigita Bušmane kapta. Hivatalos bírálók: A. Blinkena habilitált professzor, M. Rudzytė habilitált professzor és E. Kagainė habilitált doktor. Ez a monográfia az elmúlt évtizedekben készült, lett nyelvjárásokat bemutató átfogóbb leírások egyike. A beszélt nyelv és a népdalok összevetésével feltárja a nycai nyelvjárásnak azokat a fonetikai és morfológiai jelenségeit, amelyek eltérnek a köznyelvi lettől, és más nyelvjárásokban nem terjedtek el. Részletesen leírja a Nycában lejegyzett népdalok lexikai és szemantikai dialektizmusait. A jellegzetesebb fonetikai és morfológiai sajátosságok tárgyalásakor tisztázza, hogy az énekekben rögzített jegyek közül melyek nem fordulnak már elő a beszélt nyelvben. A népdalok nyelvjárási elemeit az elmúlt évtizedekben a nyelvjárásban lejegyzett anyaggal egészíti ki, és eredetük szempontjából is részben jellemzi őket. A monográfiáért 1990-ben a szerző J. Endzelīns-díjat és A. Abeles emlékdíjat kapott. 1994. január 20-án a Vilniusi Egyetemen habilitált doktori disszertációt védtek ”Latviešu augšzemnieku izloksņu zilbes prosodija: Eksperimentāls pētījums” címmel 227 A „Latgalai felvidéki nyelvjárásai szótagjainak prozódiája: kísérleti vizsgálat” című disszertációt Dace Markus, a Lett Egyetem Pedagógiai Karának Lett Nyelvi és Irodalmi Tanszéke vezetője védte meg. Hivatalos opponensek: E. Kagainė habilitált doktor és S. Karaliūnas habilitált doktor; írásos bírálatok: a Lett Egyetem Filológiai Karának Balti Nyelvek Tanszéke (M. Rudzytė professzor, habilitált doktor; J. Kuškis oktató), valamint a Lett Nyelvi Intézet (J. Valdmanis doktor). A disszertációban kísérleti módszerrel 18 nyelvjárási beszédmódot vizsgáltak (közülük 16-ot a szótagprozódia teljes ellenőrző programja alapján). A munka nagyobb részét a Vilniusi Egyetem Kísérleti Fonetikai Laboratóriumában és Számítóközpontjában végezték, A. Girdenis professzor számítógépes programjainak segítségével. A lett nyelvtudományban első ízben elemezték fonológiai szempontból és módszeresen egy nyelvjárás beszédmódjainak szótagintonációit, feltárták azok változatait és módosulásait, kísérleti módszerrel ellenőrizték a szelektív és nem szelektív beszédmódok hangsúlyrendszerének domináns megkülönböztető jegyeire, a fonológiai oppozíciókra, a hangsúlymintákra és a fonémák semlegesedésére vonatkozó következtetéseket. D. Markus így elkészített, a felvidéki nyelvjárás szelektív és nem szelektív beszédmódjainak prozódiai rendszerét leíró munkája kísérletileg ellenőrzött (a munkát 137 oszcillogram és spektrogram egészíti ki), matematikailag bizonyított és nyelvészeti szempontból megalapozott. A bírálók kiemelték D. Markus következtetéseinek jelentőségét a lett fonológia számára, valamint fontosságukat a lett kísérleti fonetika és fonológia megújítása és fejlesztése, továbbá a lett dialektológia további fejlődése szempontjából. 1994. szeptember 20-án Ojaras Bušas (Bušs), a Lett Nyelvi Intézet vezető kutatója habilitált doktori fokozatot szerzett az „A lett nyelv szókincsének eredete, története és mai használata” című, „Latviešu valodas leksikas cilme, vēsture un mūsdienu lietojums” című munkáinak összességéért. Hivatalos bírálók: J. Rozenbergas professzor, habilitált doktor; A. Veisbergas professzor, habilitált doktor; E. Kagainė habilitált doktor. A védésre az 1980 után megjelent 50 tudományos cikk gyűjteményét nyújtották be. A szerző munkáit öt fejezetbe csoportosította: 1) a lexikológia elméleti kérdései (a kodifikált, köznyelvi, beszélt nyelvi és nyelvjárási normákról, az úgynevezett lexikai internacionalizmusokról, a tulajdonnevek jelentésének és alakjának szemantikájáról stb.); 2) a lett közszói szókincs történetének néhány aspektusa (a germán és kurši nyelvekből származó jövevényszavakról, a balti és a Baltikum finn nyelvei szavainak szemantikai szerkezete közötti párhuzamokról stb.); 3) a lettországi helynevek eredetének sajátosságai (a kurši és néhány más víznévről, például, a lett szinkrón nyelvtudomány problémáit O. Bušas tudományos tevékenysége egyik jellegzetes vonásaként ismerték el. Egyúttal azt kívánták, hogy több figyelmet szenteljen egyetlen kutatási iránynak is, hogy a jövőben megjelenhessen Lettország helynévanyagának további kötete, valamint egy új, a kuršokról szóló monográfia. 1993. június 18-án a Liepājai Pedagógiai Főiskola Lett Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője, Dzintra Šulcė megvédte „A főnevek töveinek fonotaktikai szerkezete a mai lett nyelvben (a mai litván nyelvvel összehasonlítva)” című doktori disszertációját („Nomenu sakņu fonotaktiskā struktūra mūsdienu latviešu valodā (salīdzinājumā ar mūsdienu lietuviešu valodu)”). A disszertáció témavezetői: L. Ceplytis (Ceplitis) habilitált doktor és A. Girdenis professzor, habilitált doktor; hivatalos opponensek: A. Sabaliauskas habilitált doktor és D. Markus docens, doktor. A disszertáció fonotaktikai szempontból vizsgálta az egyszerű főnevek tövének morfémáit, megállapítva fonotaktikai szerkezetüket és a bennük előforduló fonémakapcsolatokat; elemezte a mássalhangzó-fonémák különböző helyzetekben (a tő elején, közepén és végén) létrejövő kapcsolatait; vizsgálta a magánhangzók és mássalhangzók kapcsolatait, valamint ezek előfordulási gyakoriságát a tövekben (az egy magánhangzót tartalmazó töveket külön, a munka I. fejezetében, a két magánhangzót tartalmazókat pedig a II. fejezetben tárgyalta). Megállapította a tő fonotaktikai szerkezetének produktivitását is, és összehasonlította a lett és a litván főnevek fonotaktikai szerkezetét (V. Karosienė „A főnevek töveinek fonotaktikai szerkezete a mai litván nyelvben” című disszertációja alapján). Arra a következtetésre jutott, hogy mindkét nyelv fonotaktikai szerkezete közel áll az indoeurópai modellhez, és a fő szerkezeti típusok teljesen megegyeznek. A bírálók kiemelték a disszertáció újszerűségét és nagy jelentőségét nemcsak a lett nyelvtudomány (különösen a morfonológiai rendszer elméleti és empirikus alapjainak megteremtése), hanem a baltisztika és az indoeuropeisztika számára is. A munka emellett a nyelvoktatásban és a logopédiában is felhasználható (a disszertáció függeléke a lett „Abécé” fonotaktikai elemzését is tartalmazza). Hangsúlyozták a disszertáns alaposságát és önállóságát is, és azt kívánták, hogy a kutatás folytatódjék más szófajok és más nyelvek adatainak vizsgálatával. 1993. szeptember 21-én a Lett Egyetem Filológiai Karának Balti Nyelvek Tanszékén oktató Lidija Leikuma megvédte „A Krāslava, Auleja, Skaista és Izvalta nyelvjárásainak igéje” című doktori disszertációját („Darbības vārds Krāslavas, Aulejas, Skaistas un Izvaltas izloksnē”). A disszertáció témavezetője M. Rudzīte professzor, habilitált doktor; hivatalos bírálók: A. Rēkena professzor, habilitált doktor; A. Breidakass professzor, habilitált doktor; A. Stafecka doktor. Ez a disszertáció az első olyan kutatás, amely kifejezetten a lett nyelvjárások igéjével foglalkozik. A szerző szerint a vizsgált négy dél-latgalei nyelvjárás igerendszere az archaikus alakok és az újítások összefonódása, valamint néhány igen ritka forma miatt érdekes. Az igét és alakjainak rendszerét a köznyelvi lett nyelvvel, más nyelvjárásokkal, a litvánnal és a szláv nyelvekkel összehasonlítva vizsgálta (ezeket a kérdéseket a munka két fejezete tárgyalja: II. Véges alakok; III. Végtelen alakok). A munka a vizsgált nyelvjárások kialakulásában szerepet játszó különféle nyelven kívüli tényezőket is feltárta (erről az első fejezet szól), továbbá bemutatta az igealakrendszer változékonyságának vagy állandóságának okait és tendenciáit. A disszertációt az igék, igealakok és jelentések jegyzéke, táblázatok és térképek egészítik ki, amelyekben 229 bemutatja a tárgyalt alakok elterjedtségét a vizsgált nyelvjárásokban. 1993. október 12-én a „Galvenās leksikogrāfijas problēmas” („A lexikográfia legfontosabb problémái”) című munkásságáért doktori fokozatot adományoztak a Lett Egyetem Idegen Nyelvek Karán docensként dolgozó Janius Raškevičiusnak (Raškevičs). Hivatalos bírálók: V. Agamdzanova habilitált professzor, M. Stengrevica doktor, J. Sylis doktor (Silis). Amint a bírálók megjegyezték, J. Raškevičius rendkívül eredményesen dolgozik a gyakorlati lexikográfia területén: több kiadást megért lett–angol és angol–lett szótárak egyik szerzője, az 1993-ban megjelent „Angļu—latviešu frazeoloģiskās vārdnīcas” („Angol–lett frazeológiai szótár”) egyik szerzője, valamint a két kiadást megért „Latviešu—angļu sarunvārdnīcas” („Lett–angol társalgási szótár”) és a „Dictionary of verb—adverb nouns” (Igei és határozói főnevek szótára; Rīga, 1971) összeállítója. J. Raškevičius a lexikográfia problémáiról szóló tanulmányokat is publikált. 1993. november 2-án megvédte doktori értekezését: „Baltijas jūras somu geografiskie apelatīvi un to relikti Latvijas vietvārdos” („A balti finn földrajzi köznevek és maradványaik a lett helynevekben”) című munkáját a Lett Nyelvi Intézet tudományos munkatársa, Kersti Boiko. Hivatalos bírálók: M. Rudzyte habilitált professzor, L. Vaba doktor, O. Bušas doktor. Az értekezés a lett helyneveket vizsgálta, amelyekben balti finn eredetű földrajzi köznevek és azok maradványai találhatók. A földrajzi köznevek gyakran utalhatnak nemzeti kisebbségi szubsztrátumra (ritkábban kölcsönszavakra), és fordíthatatlan, ekvivalens nélküli szavakként értelmezhetők. Mivel a földrajzi köznevek igen gyakran szerepelnek a helynevek képzésében, a vizsgált toponimák a lettországi balti finn helynevek jelentős részét alkotják. Amint a bírálók rámutattak, a munka céljai — új helynévi etimológiák javaslata és a már meglévők rendszerezése, továbbá a balti finn földrajzi köznevek elterjedési területeinek és a lett helynevek észt nyelvjárásokkal való területi kapcsolatainak meghatározása — nemcsak teljesültek, hanem túl is teljesültek, hiszen a disszertáns az észt és lív lakta területekre, valamint a lehetséges migrációkra vonatkozóan is jelentős pontosításokat tesz. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ez az első, Rigában megvédett, kizárólag a finnugor nyelveknek szentelt kutatás. Ezért azt javasolták, hogy a szerző finnugrisztikai doktori fokozatot is kapjon. 1993. november 30-án megvédte doktori értekezését a Lett Nyelvi Intézet tudományos munkatársa, Ilga Jansone. Értekezésének címe: „Galvas un plecu segu nosaukumi latviešu valodas izlokšņēs” („A fej- és vállkendők elnevezései a lett nyelvjárásokban”). Hivatalos bírálói: M. Rudzyte habilitált professzor, E. Kagaine habilitált doktor, B. Reidzāne doktor; írásos véleményt A. Alsupes habilitált történettudományi doktor is küldött. A munka a lett nyelvjárások szókincsének egy tematikus csoportjával, a varratlan fej- és vállkendők elnevezéseivel foglalkozik. Az értekezés nyelvi (nyelvjárási) és néprajzi anyagra egyaránt támaszkodik (a vizsgált tárgyak néprajzi leírása az értekezés első fejezetében található). A munka célja: 1) a vizsgált tárgyak elnevezéseinek részletező áttekintése a lett nyelvjárásokban (II. fejezet); 2) az elnevezések szemantikai motivációjának alapelveit feltárni (III. fejezet, amely az elnevezések részletes elemzését tartalmazza 230 a képzés módszereit és a motivációs jegyeket); 3) lehetséges etimológiákat ad meg. A munka végén 7 térkép mutatja be a vizsgált megnevezések elterjedését a nyelvjárásokban. A disszertáció valamennyi bírálója elismerte, hogy a szerző elérte kitűzött céljait. Magának a disszertáns nőnek a véleménye szerint ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a fej- és vállfedők elnevezéseiről a lett nyelvjárásokban, a fonalból készült fejfedők elnevezéseinek összefoglaló vizsgálatára is szükség van. 1993. december 21-én megvédte doktori disszertációját „Žiemelvidzemes izlokšņu salīdzinājumi un to leksikogrāfiskā interpretācija” („Az észak-vidzemei nyelvjárások összehasonlításai és azok lexikográfiai értelmezése”) címmel az Lett Nyelvi Intézet tudományos munkatársa Agris Timuška. Hivatalos bírálók: M. Rudzytė prof. habil. dr., E. Kagaine habil. dr., A. Blinkena prof. habil. dr.; írásos vélemény érkezett a Litván Nyelvi Intézettől (K. Morkūnas). A disszertáció a nyelvjárási szótárak egyik típusát, az aszeptikus szótárt vizsgálta, amely lexikográfiai módon egyetlen nyelvi jelenséget tükröz. A disszertáció alapját a szerző M. Putninia filológussal (Putniņa) közösen összeállított, mintegy 20 szerzői ív terjedelmű, 1991-ben a ”Zinātne” kiadónak átadott szótára képezi: ”Sinoles izlokšnes salīdzinājumu vārdnīca” („A sinolei nyelvjárás összehasonlításainak szótára”). Ez az első ilyen típusú szótár a lett nyelvjárási lexikográfiában. M. Putninia készítette el a nyelvjárási szótár anyagát, a disszertáns feladata pedig a szótár szerkezeti elveinek meghatározása, az anyag lexikográfiai feldolgozása és a szemantikai elemzés volt. Ezeket a kérdéseket a disszertáció is tárgyalja. Bevezetője tömör áttekintést nyújt a korábbi összehasonlítási kutatásokról is (a megnevezett szótár összeállításához példaként K. B. Vosylyte ”Lietuvių kalbos palyginimų žodynas” című művét is felhasználták). A disszertáció első, elemző részében a nyelvjárási összehasonlításokat a köznyelvi megfelelőkkel, valamint témájuk és szemantikájuk szerint vetik össze; a második részben az összehasonlítási szótár bevezetése és az a, b, ž betűvel kezdődő 313 címszó (szótári szócikk) szerepel. A bírálatok pozitívan értékelték a szótár újszerűségét, hangsúlyozták aktualitását, a disszertáns lexikográfiai munkában való elmélyülését, valamint azt, hogy képes megmagyarázni a szavak és összehasonlítások jelentését. Kifejezték azt a kívánságot, hogy a szótár mielőbb jelenjen meg, szerzője pedig folytassa megkezdett kutatását a nyelvjárási összehasonlításokról, figyelmet fordítva azokra az összehasonlítástípusokra is, amelyeket ez a disszertáció nem tárgyalt. 1993. december 21-én megvédte doktori disszertációját ”Funkcionālie verbi veclatviešu rakstu valodā” (”Funkcióigék a régi lett írott nyelvben”) címmel a Lett Nyelvi Intézet tudományos munkatársa Sarmytė Lagzdinia (Sarmīte Lagzdiņa). Hivatalos bírálók: A. Blinkena prof. habil. dr., K. Karulis habil. dr., J. Rozenbergas prof. habil. dr.; írásos véleményt adott A. Bankavas habil. dr. (Lett Egyetem), valamint A. Paulauskienė és J. Balkevičius (Vilniusi Egyetem). A funkcióige (FV) terminus itt azokat az igéket jelöli, amelyek egy ige + főnév analitikus szerkezetben egyetlen igei fogalmat fejeznek ki, és a mondat szintaktikai szerkezetében analitikus predikátumot alkotnak. A munka célja az volt, hogy azonosítsa a régi lett írott forrásokban az ilyen szerkezetű, analitikus predikátumot alkotó vagy alkotni képes igei kapcsolatokat, és feltárja, illetve leírja sajátosságaikat. A német nyelvészetben elfogadott elméleti koncepcióra és az FV-csoportok osztályozási rendszerére támaszkodva a disszertáns pontos leírási módszertant dolgozott ki. Az FV-ket szemantikai jellegük alapján három csoportban elemezte, amelyek a disszertáció három fejezetének felelnek meg: 1) duratív; 2) transzformatív és 3) kauzatív FV-k. A munka tárgyalja az FV-csoportok azon modelljeit, amelyeket a régi lett írott nyelvben egy-egy funkcionális-szemantikai változat alkot; bemutatja e modellek és összetevőik szintaktikai és szemantikai jellemzőit, megadja a mondatmodellek összetevőinek morfoszintaktikai megvalósulási sajátosságait és szemantikai funkcióit, feltárja a predikatív főnév kiválasztásának szemantikai korlátozásait stb. 231 amelyek analitikus predikátumot alkothatnak, továbbá sajátosságaik feltárása és leírása. Ezért a disszertáns a német nyelvészetben elfogadott elméleti koncepció és az FV-csoportok osztályozási rendszere alapján pontos leírási módszertant dolgozott ki. Az FV-ket szemantikai jellegük szerint három csoportban elemezte, amelyek a disszertáció három fejezetének felelnek meg: 1) duratív; 2) transzformatív és 3) kauzatív FV-k. A munka tárgyalja az FV-csoportok azon modelljeit, amelyeket a régi lett írott nyelvben valamely funkcionális-szemantikai változat alkot; ismerteti e modellek és összetevőik szintaktikai és szemantikai jellemzőit, megadja a mondatmodellek összetevőinek morfoszintaktikai megvalósulási sajátosságait és szemantikai funkcióit, feltárja a predikatív főnév kiválasztásának szemantikai korlátozásait stb. A bírálók hangsúlyozták a munka jelentőségét és aktualitását a lett nyelvtudomány számára, mivel a szintaxist — különösen a történeti szintaxist — eddig kevésbé kutatták, mint a nyelv egyéb területeit. 1993. december 29-én a Vilniusi Egyetemen megvédte doktori disszertációját „Latviešu valodas Augšzemes sēlisko izloksņu prosodija un vokālisms: Eksperimentālie pētījumi“ („A lett nyelv aukšzemeszi szél nyelvjárásainak prozódiája és vokalizmusa: Kísérleti kutatások“) címmel a Lett Köztársaság litvániai nagykövete, Albertas Sarkani. A disszertáció témavezetője A. Girdenis prof. habil. dr.; hivatalos opponensei Ž. Markevičienė doc. dr. és A. Breidakas prof. habil. dr. Írásos vélemény érkezett a Lett Egyetem Filológiai Karának balti nyelvek tanszékéről, valamint a Pedagógiai Kar lett nyelvi és irodalmi tanszékéről. A disszertáció kísérleti módszerekkel vizsgálta a sél nyelvjárások addig kutatatlan vokalizmusát, és első ízben végzett pszichofizikai elemzést. Nagyobb hangsúlyt kapnak a prozódiai jelenségek; a vizsgálat a magánhangzók és kettőshangzók hosszúságára, intenzitására, valamint alaphangjára terjed ki. Új és érdekes következtetésként megállapította, hogy a hangsúlyok zenei típusúak. Ezt az állítást még vizsgálni kell, mivel igen archaikus jelenségről lehet szó. A disszertáció védése során felvetődött a balti (lett és litván) nyelvek prozodémáinak és tónémáinak összehasonlító vizsgálata közös balti szavak alapján, valamint általában a balti filológusok együttműködésének szükségessége. 1994. június 21-én megvédte doktori disszertációját „Lituānismi dažās Lietuvas pierobežas sēliskajās izloksnēs (Akniste, Gārsene, Laši, Prode)“ („Litvánizmusok néhány litván határ menti sél nyelvjárásban (Aknystė, Garsenė, Lašiai, Pruodė)“) címmel a Daugavpilsi Pedagógiai Egyetem lett nyelvi tanszékének oktatója, Vilma Šaudinia (Šaudiņa). Hivatalos bírálók: A. Breidakas prof. habil. dr., B. Laumane habil. dr., L. Baluode dr. (Balode). Ez a disszertáció a lett nyelvtudományban az első olyan, ilyen terjedelmű munka, amely egy meghatározott területen vizsgálja a litvánizmusokat. A disszertáns fő figyelme az említett nyelvjárások litvánizmusainak jellemzésére, azok adaptációjára (a munka III. fejezete), korának meghatározására és tematikai változatosságára (IV. fejezet) irányul. A disszertáció ismerteti a vizsgált nyelvjárások nyelvi helyzetét is (I. fejezet, amely J. Kulitan „A garsenei nyelvjárás szótára” című kéziratát is alaposan elemzi), tárgyalja a litvánizmusok azonosításának kritériumait, és feltárja kölcsönzésük indítékait (II. fejezet). A disszertáció függeléke litvánizmus-szótár, amelybe sajnos csak a vizsgált nyelvjárásokra jellemző litvánizmusok kerültek be (nem vették fel azokat sem, amelyek 232 a standard lett nyelvben használatos litvánizmusok, például gėmis, paģiras, noha ez utóbbiakat is meglehetősen gyakran említi az értekezés). A bírálók szerint jobb lett volna valamennyi litvánizmust felvenni a szótárba, mivel maga a disszertáns is elismeri, hogy a lett nyelvtudományban még nem készült átfogó vizsgálat ezekről a jövevényszavakról. A disszertáns emellett a szótárban a vizsgált litvánizmusok etimológiáját is megadja; ezek több mint negyedét ő maga tisztázta. Mind a szerző, mind a bírálók hangsúlyozták az értekezés gyakorlati jelentőségét is: a disszertáns által összeállított kérdőív kérdései alapján gyűjtött anyag felhasználható lett nyelvjárási szótárak készítésekor, valamint a nyelvjárások lexikájáról és a nyelvi kontaktusokról szóló szemináriumokon (a Daugavpilsi Pedagógiai Egyetemen ez már folyik), továbbá másutt is. 1995. június 20-án a Liepājai Pedagógiai Főiskolán az intézmény oktatója, Vilma Kalmė megvédte „Vingrošanas termini latviešu valodā” (Tornaterminológia a lett nyelvben) című doktori értekezését. Az értekezés hivatalos bírálói: habil. dr. V. Skujinia, doc. dr. G. Smilt-niece, prof. habil. dr. J. Rozenbergas. Az értekezés egy sportág, a torna szókincsét vizsgálja, elemzi e szakterület terminusainak változásait a 19. század hatvanas éveitől napjainkig, és konkrét javaslatokat tesz a lett nyelv tornaterminológiájának fejlesztésére. V. Kalmė kutatásának sajátosságait a választott vizsgálati terület, a torna jellege határozza meg: itt terminológiai egységként nemcsak terminusok, hanem teljes szintaktikai szerkezetek is használatosak. Emiatt kitágul a megnevezés, a terminas hatóköre. A bírálók megjegyzése szerint sajnos nem mindig világos, milyen kritériumok alapján minősülnek egyes sportcsapatok komandterminais, illetve az egyes elemek végrehajtását megjelölő szerkezetek (vagyis ezen elemek leírásai) szószerkezet-terminusnak vagy mondatterminusnak. E bizonytalanságok ellenére a bírálók nagyra értékelték az értekezés sajátos jelentőségét nemcsak a sportterminológia, hanem a teljes lett terminológiai tudomány fejlődése szempontjából is. Evija LIPARTĖ IN MEMORIAM VALIJA DAMBĖ (1912–1995) 1995. október 15-én Rigában elhunyt a kiváló lett nyelvész, Valija Dambė (Vallija Dambe), földi útja pedig e város Erdei temetőjében ért véget. V. Dambė azon kevés lett nyelvészek egyike volt, aki a mai lett nyelvtudományt a háború előtti Lettországi Egyetemhez, e lett kulturális központ legjobb hagyományaihoz kapcsolta. V. Dambė 1912. május 26-án született Rigában. 1941-ben elvégezte a Lettországi Egyetem klasszika-filológiai tanszékét. A klasszika-filológia mellett az egyetemen balti filológiai előadásokat is látogatott. 1946-tól V. Dambė a Lett Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében dolgozott. 1963-ban a lett helynévkutatás terén végzett munkájáért külön értekezés nélkül filológiai tudományok kandidátusi fokozatot kapott. Kutatásai közül különösen említésre méltó a „Blydienės vietovardžiai kaip 233