Apie latgaliečius ir jų kalbą

W. Mańczak „A laringális elmélet kritikája” („Critique de la théorie des laryngales”, p. 237—247), St. Stachowski „A görög nyelv szerepe az oszmán-török nyelv történetében” („Die Rolle des Griechischen in der Geschichte des Osmanisch-Türkischen”, p. 377—385), W. Stefański „Néhány megjegyzés az indoeurópai nyelvek névmási végződéseiről” („Quelques remarques concernant la flexion pronominale en indo-européen”, p. 393—400), K. T. Witczak „Protetikus magánhangzók a hettita és más anatóliai nyelvekben” („’Prothetic vowels’ in Hittite and other Anatolian languages”, p. 495—502) és mások. Ez a tanulmánygyűjtemény nemcsak a neves lengyel nyelvész, a rendkívül széles érdeklődésű tudós, a felejthetetlen ember előtti tisztelgés, hanem jelentős hozzájárulás is azokhoz a filológiai területekhez, amelyekkel Jan Safarewicz szorosan foglalkozott; a gyűjtemény szerkesztője, Wojciech Smoczyński pedig kollégái legőszintébb köszönetét érdemli. Algirdas Sabaliauskas A LATGALOKRÓL ÉS NYELVÜKRŐL Talán sokan meglepődnek, de Albertas Šarkanis, Lettország litvániai nagykövete is azt mondta egyszer, hogy a latgalok1 számára könnyebb megtanulni a litván nyelvet, mint a lett irodalmi nyelvet2. Ezekről a latgalokról, akik olykor még saját nyelvüket is külön balti nyelvnek, nem pedig a lett nyelv nyelvjárásának tekintik, nagyon keveset tudunk. Pedig sajátos módon nemcsak közös származású, hanem közös sorsú testvéreink is. Hiszen a litvánok többségéhez hasonlóan katolikusok. Vidékükön számos litván származású pap tevékenykedett. Ez a vidék több mint két évszázadon át a litván és lengyel állam része volt. Együtt váltunk az Orosz Birodalom részévé. Együtt vesztettük el a latin betűs sajtó szabadságát. Litvánia „nyomorúságos iskolája” pontos megfelelője a latgal „moates skola pi ratina” („az anya iskolája a rokka mellett”). A hatósági iskoláikban pedig ez a felirat függött: „По латышски говорить строго воспрещается”. A latgalok kérdésével lényegében a Lett Egyetem balti nyelvekkel és lett irodalommal foglalkozó tanszékeinek kiadványa, a „Baltu filoloģija. V. Rakstu krājums” (felelős szerk. Dz. Paegle. Rīga, 1995) foglalkozik. Az itt közölt tanulmányok egy része előadásként hangzott el 1994. március 18-án a neves lett nyelvész, Arturs Uozuols (Ozols, 1912—1964) emlékére rendezett hagyományos konferencián, amelynek témája ezúttal „Latgale és a latgal lett nyelv” volt. A kiadványban külön közölt tanulmányok a litván nyelv és Litvánia történelmének kutatói számára is érdekesek. A történészek számára kétségtelenül érdekes E. Mugu-revičius „Írott források és régészeti anyagok az ókori latgalok történetéről” című tanulmánya („Rakstītie avoti un archeoloģijas materiāli par latgaļu senāko vēsturi”, p. 7—12). Itt az orosz évkönyvek Norova (Neroma, 1 Lettországra vonatkozóan külön a latgalietsi ‘latgalok’ kifejezést használja, mivel a latgali ‘latgalok’ terminus a szakirodalomban azt az ősi balti törzset jelöli, amely Latgaléban és Vidzémében egyaránt élt, és amely nevét adta a lett népnek és államnak. 2 N o r k ū n a s Z. Barátok, soha nem ellenségek. Interjú Alberts Šarkanis úrral, Lettország litvániai nagykövetével. Lithuania in the World, 1995, 3, 18. 218 Morava), amelyet az antik szerzők neurjeivel próbáltak kapcsolatba hozni, a mi Nerim folyónkkal, míg mások szerint az átírók hibája, és eredetileg Lotowa állt helyette. Henrik, a lett (XIII. század) a „Livóniai krónikájában” a lettek és a latgalok nevét szinonimaként használja: „Lethos, qui proprie dicuntur Lethigalli” („lettek, akiket valójában latgaloknak neveznek”). Úgy vélik, hogy a XVII. századtól a latgalokat már letteknek nevezték. A nyelvtörténészek figyelmére különösen érdemes A. Stafeckas „A latgal írott nyelv normáinak kialakulása és jelenlegi állapota” („Latgaliešu rakstu valodas normēšanas gaita un stāvoklis mūsdienās”, p. 18—23) című tanulmánya. A szerző megállapítja, hogy a lett köznyelv (irodalmi nyelv) mellett, amely a lett alföldi nyelvjárás (lejaslatviešu) alapján alakult ki, már csaknem három évszázada létezik a lett nyelv második írott hagyománya is, amely a lett felvidéki nyelvjárás latgal sajátosságú beszédváltozataira épül. Ez a latgal írott nyelv, amely „kiállta a második sajtótilalmat3, és ismét újjáéled”. S. Stafecka konkrét javaslatokat tesz arra, miként kellene megreformálni a mai latgal nyelvet. Azt javasolja, hogy gazdagítsák a nyelvjárások szókincsével, „élesszenek újjá” bizonyos morfológiai formákat, rögzítsék a nyelvjárásokban szélesebb körben használt fonetikai sajátosságokat stb. I. Kristovska „Betekintés a XIX. századi latgal nyelvtanokba” („Ieskats 19. gs. latgaliešu gramatikās”, p. 13—17) című tanulmányából megtudjuk, hogy az első latgal nyelvtan 1817-ben, 400 példányban jelent meg Vilniusban. Szerzője egyesek szerint J. Akelēvičius, mások szerint J. Rimkevičius volt. A két ismert, XIX. századi kéziratos latgal nyelvtan egyikét Vilniusban, a Martynas Mažvydas Könyvtárban őrzik. 1817-ben íródott. Szerzője ismeretlen4. L. Leikuma „A lett nyelv Latgaléban az iskolában” („Latgales latviešu voloda skolā”, p. 24—33) című tanulmánya számos érdekes tényt közöl. 1625 körül (legkésőbb 1628-ban) a jezsuiták megalapították az első latgalei iskolát Daugavpilsben. 1757—1844 között Kraslavában működött a Szeminárium, amely a korabeli Latgale legfontosabb kulturális központja volt. 1907-ben Rezeknében megnyílt az első plébániai iskola, ahol latgalul nemcsak hittant, hanem más tantárgyakat is tanítottak. 1923-ban az Oktatási Minisztérium Iskolai Főosztályának utasítása értelmében a latgalei iskolákban az első két évben minden tantárgyat latgalul tanítottak, „az államnyelv irodalmi nyelvjárását pedig a harmadik tanévtől oktatják”. 1989 óta a Lett Egyetem Bölcsészettudományi Karán külön kurzus keretében tanítják a „Latgal írott nyelv” tárgyat (1994 óta ezt a kurzust latgalul tartják). Újjáéled a latgal sajtó. Latgale iskoláiba azonban e vidék anyanyelve (vagy nyelvjárása) még mindig nagyon bátortalanul jut be. A tanulmány érdekes részleteként megemlítendő, hogy F. Trasuns, akit litván szeminaristák ösztönöztek, J. Višnevsk’u társaságában 1884-ben a Szentpétervári Szemináriumban latgal nyelvet kezdett tanítani a Latgaléból származó szeminaristáknak. Latgale témájához kapcsolódik O. Buš „Latgale helynevei a lett köznyelvben. Problémák” („Latgales vietvārdi latviešu literārajā valodā. Problēmas”, p. 34—37) című tanulmánya, valamint V. J. Zeps „Latgale helyneveiről Endzelīns összegyűjtött műveiben” („Par Latgales vietvārdiem 3 A szerző arra utal, hogy 1934-től a latgalei iskolákban szinte kizárólag a lett köznyelvet vezették be. 1938-ban megszűnt a „Latgolas Škola” című újság, a második világháború és a szovjet hatalom pedig egy második, bár nem hivatalos sajtótilalmat hozott a latgalok számára. 4 B r e i d a k s A. Anonims latgalīšu gramatikas manuskripts. — Katōļu Dzēive, 1990, Nr. 8, 34. 219 Endzelīna válogatott művei”, 38–39. o.). A kiadványban megjelent, más témájú tanulmányok közül elsőként P. Vanags „Az 1586-os lett katekizmus szövegének eredete” („1586. gada latviešu katehisma teksta izcelsme”, p. 52—62) című írására szeretnénk felhívni a figyelmet, amely gondos forráselemzést nyújt e lett nyelvemlékhez. A litván nyelv kutatói számára a kötetben közölt további tanulmányok is érdekesek lehetnek: M. Rudzyte „A braslavaiak szókincséről” („Par braslaviešu leksiku”, p. 40—43), V. Rūke-Dravine „Régi kerítések Észak-Vidzémében, Valmiera környékén” („Senie žogi Ziemeļvidzemē ap Valmieru”, p. 44—51), A. Rekena „J. W. Goethe Faustja fordításának igealakjai” („Verba formu īpatnības J. V. Gētes „Fausta” atdzejojumā”, p. 63—71), A. Kalnača „Az idő kategóriája a lett nyelvtanokban” („Laika kategorija latviešu gramatikās”, p. 72—80), J. Grigorjev „A lett köznyelv magánhangzóinak akusztikai jellemzése” („Latviešu literārās valodas patskaņu akustisks raksturojums”, p. 81—83). P. Vanagas recenziót közöl T. G. Fennell ausztrál nyelvész által szerkesztett, Adolphij 1685-ös lett nyelvtanának új kiadásáról. Emellett igen részletes áttekintést ad az 1993—1994-es litván nyelvészeti szakirodalomról. L. Baluodė beszámol a Vilniusi Egyetemen 1994-ben megrendezett „Litvánisztika a világ egyetemein” című nemzetközi szemináriumról, valamint az ugyanabban az évben Kaunasban, a Vytautas Magnus Egyetemen tartott „Litvánia—Lettország: múlt, jelen, jövő” című konferenciáról. A. Stikanė a Lett Filológusok Társaságának tevékenységéről tájékoztat, T. Karma a Tartu Egyetemen tartott, a balti térség népeinek írott nyelveivel kapcsolatos problémáknak szentelt konferenciáról, S. Kļaviņia pedig a Rigában megrendezett „Nyelv és technológia Európában 2000 után. Balti perspektíva” című szemináriumról. Megemlékeznek a neves lett nyelvész, Alysė Launa (1914—1994) emlékéről. Algirdas Sabaliauskas A LETT NÉPDALOK SZINTAXISA Végre kézhez kaptuk Alfreds Gāters, a neves lett nyelvész több évtizeddel ezelőtt írt monográfiáját: ”Lettische Syntax: die Dainas”1 (Lett szintaxis: (nép)dalok). A népdalok igen gazdag anyagára támaszkodva a mű részletesen elemzi a lett népdalok nyelvének morfoszintaxisát. A. Gāters az egyetlen kutató, aki külön, terjedelmes munkát szentelt a lett népdalok szintaxisának (a könyv analitikus és szintetikus része együtt 648 oldalt tesz ki). Röviden a mű szerzőjéről. A. Gāters 1921. április 24-én született Lettország északkeleti részén, Kalnciempu községben, Spyvuliban. Miután 1941-ben elvégezte a madonai gimnáziumot, 1942-ben a germán filológia és az indoeurópai nyelvészet szakos tanulmányait… 1 Gāters A. Lettische Syntax: die Dainas. Herausgegeben von Hildegard Radtke. Frankfurt am Main; Berlin; Bern; New York; Paris; Wien: Lang, 1993. 679 p. 220