Dėl linksniuojamųjų žodžių kirčiavimo variantų pietinėse aukštaičių tarmėse

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVI (1996) LITVÁN NYELV: KUTATÓK ÉS KUTATÁSOK Danguolė MIKULĖNIENĖ A RAGOZOTT SZAVAK HANGSÚLYOZÁSI VARIÁNSAIRÓL A DÉLI AUKŠTAITIS NYELVJÁRÁSOKBAN į k Mindeddig a ragozott szavak hangsúlyozási variánsait gyakrabban a köznyelv szempontjából tárgyalták — annak mérlegelésekor, hogy közülük melyik ajánlható inkább a köznyelv számára. A nyelvjárásokban mindenféle hangsúlyozási eset előfordulhat, általában azonban a végződés hangsúlyozása felé hajlanak (Būga 1961: 79; Skardžius 1935: 35—42, 144—155; 1968 : 58—59, Illič-Svityč 1963: 29—30, 41—42, 55; Girdenis 1967: 6 stb.). A beszélt nyelv oxitóniára való hajlamát statisztikailag próbálták alátámasztani: Bi Stundzios (1984: 88) adatai szerint a két szótagú, tővégi hangsúlyozású változatok az összes variációs esetet teszik ki. Leggyakrabban ugyanazon tő akcentusp86% aradigmáinak hanglejtési változatai váltakoznak — az első és a harmadik (vö. bėržas 1 /bėržas 3, tėvas 1 /tėvas 3), a második és a negyedik (vö. aušra 2 / ausra 4, bala 2 /bala 4). Fele ennyit —31,6%-ot — tesznek ki azok a szavak, amelyek hangsúlyozása a tő hanglejtésével együtt változik (vö. dudra 1 /audra 4, kdina 1 /kaina 4) (Stundžia 1984: 87, 1. táblázat). k 81. Az akcentusváltozatok gazdagsága tekintetében eltérnek a déli aukštaitis nyelvjárások: bennük számos olyan szó és szóalak található, amelyet a köznyelvitől eltérően hangsúlyoznak, vö. Zietela és pas tok ūs žmonis; vient vienūs mėgo; mes pastatėm itus pėdūs (Vidugiris 1959: 207——209), illetve Dieveniškiai környékén feljegyezték: užrašy ir dai blizga kaulai o kui ciei raktai; pinks tvarta KK vienos diri-s és így tovább (Lipskienė, Vidugiris 1967: 195—196). į Šiose tarmėse ypač svyruoja vns. įnagininko ir dgs. galininko kirčii vimas: tvirtapradžiai trečiosios (kartais ir pirmosios) kirčiuotės žodžiai retai sukirčiuojami galūnėje. Taigi Dieveniškių šnektoje gali būti pas ma arkliūs, galvas, grūdūs (Lipskienė, Vidugiris 1967: 196), Švendub karštū, nuogū, pėsčiū; arkliūs, karštūs (Naktinienė, Paulauskienė, Vit kas 1988: 8), Punsko —pédu, pėdūs; gyvū, gyvūs; ilgi, ilgus; Salta, (Grumadienė 1992: 11). 82. Mivel a hangsúlyozási változatokat általában a legsűrűbben előforduló, ezért intenzíven kutatott déli peremvidéki aukštaitis nyelvjárási hangsúlyváltakozásokban jegyzik fel, jelenlétüket gyakran a szláv nyelvek hatásával hozzák összefüggésbe (vö. kevičius 1966: 31). Állandó hatásuk alatt a nyelvjárás intonációs különbségei és a hangsúly helye bizonyos szóalakokban felborul, és a hangsúlyparadigma morfológiai kiegyenlítődése felé hajlik — a tővagy végződéses hangsúlyozás típusai felé (vö. Gr diene 1988: 144; 1994: 104). ; kényelmes, alkalmatlan). 148 A nyelvjárási hangsúlyozási rendszer felbomlásakor a szláv nyelvek kétségtelenül katalizátorként működnek, azonban a hangsúlyozási típusok keveredése nem mindig tekinthető új jelenségnek. A tárgyalt változatok nemcsak a pusztuló peremvidéki beszédmódokban fordulnak elő, hanem a déli aukštaitis (dzūkai) és a szomszédos beszédmódok egész területén is!. Így tőle északra is — például a keleti aukštaitis širvintiškiai nyelvjárás déli részén, ahol egyidejűleg a tőhangsúlyozás tendenciái is megfigyelhetők (Morkūnas 1969: 117). Tehát — egészen a hangsúly-visszahúzódás övezetéig. j 83. Megkísérelték e jelenség fonetikai okainak feltárását: a keleti és déli aukštaitis nyelvjárásokban a hosszú magánhangzók intonációinak gyengébb megkülönböztetésével (Stundžia 1984: 86), a végés kezdőhangsúlyos intonációk hangszínének hasonulásával (Naktinienė, Paulauskienė, Vitkauskas 1988: 8), illetve a szó tövének vég-hangsúlyos intonációjának az adott nyelvjárás kezdőhangsúlyos intonációjához való alkalmazkodásával (Grinaveckis 1991 110—111) magyarázták. Mindazonáltal a kezdőhangsúlyos intonációt megőrző formák jelenléte — például az egyes szám accusativusa karštą (nyj. kda.rštu.) a karštū, karštūs mellett, vagy az arklį (nyj. d.rkl'i.) az arkliūs (és drklius) mellett (Naktiniené, Paulauskienė, Vitkauskas 1988: 8) — azt mutatja, hogy a déli aukštaitis nyelvjárásokban a tő akcentusa nem enyészett el teljesen. Emellett a kettőshangzókban jól megőrződött az intonációk fonológiai szembenállása?. Z. Zinkevičius véleménye szerint ugyanazon a helyen (sőt ugyanazon adatközlőnél is — a szerk. megj.) használt több szomszédos forma a hangsúlyozási változatok nem fonetikai eredetére utal, ezért ezek mindenekelőtt „az ősi hangsúly elfelejtésével és későbbi analógiás kiegyenlítésével” magyarázandók (Zinkevičius 1979: 91). Így logikus azt feltételezni, hogy a „kiegyenlített” változatok, amelyeket szinkrón szempontból hiperkorrektnek tekintenek (Grumadienė 1988: 144—148), történeti létrejöttük előfeltételeivel is rendelkezhetnek. Hogy már korábban is léteztek, azt M. Daukša írásai is tanúsítják, vö. M. Daukšánál * daiktūs (daiktūs) a ddiktus (daiktus) mellett, * darbūs (darbus) a darbus (darbus, darbus) mellett, “ pėdas (pedds); $4. * gardžias (gardžias) a gardžius (gardžius, gardžius) mellett, *gyvū, gyvūs (giwd, giwds) a gyvus (giwus) mellett, * pilna (pilni), továbbá * aiškūmi, “patogūmi (aifkimi, patogūmi) az diškius, (ne)patégius (difikius, acc. mellett.}]} bicameral laps. Need last malformed? Preserve? Translation currently added diškius pl. Lehetséges, ar hogy ezek a szóvégi hangsúlyos főnevek a többes szám tárgyeseti alakjában csupán — egyszerű korrektúrahibák: daiktūs * P. Skardžius ötször találta, a daiktus hatszor, a — *darbūs pedig — háromszor (a darbus — szintén háromszor). Teljességgel valószínű, hogy M. Daukšas számára ismerősek lehettek iš a déli aukštaitisok : 1 Ezt mutatja A Litván Nyelvi Intézet Nyelvdialektológiai ir Osztályának kézirattárában az utóbbi Ir évek dialektológiai expedíciói: Žasliai, Pelesa, (1991 m. — 1992 m. — Valkiniūkai, Dievėniškės, Balbiériskis; 1993 m. — Léipalingis, Mielagėnai, 1994 m. — Dievėniškės, 1995 m. — Vištytis) anyaga. „A hosszú magánhangzók (illetve ie, uo) intonációi még túl kevéssé kutatottak. Bár a nyugati ir szomszédok- | ról, a keleti hw kapszokról azt mondják, hogy náluk is szinte rejtve maradnak a hangsúlyos hosszú * magánhangzók, valamint of az ie kettőshangzó emelkedő és ereszkedő intonációi” (Lietuvių úgy uo tűnik, még ir korai a szó tövében bekövetkező 1970 : 29), kiegyenlítődésről beszélni jų (vö. Grinaveckis 1991 : 118—119). Annál is inkább, mert a déli nyugati aukštaitai még a nem különböző szótagok akutusát is megkülönböztetik a cirkumflextől (Girdenis 1973 : 74—75; Zinkevičius 1983 : 121—122): 149 e nyelvjárásoké, vagy P. Skardžius (1935: 40) szavaival: "ez akár a vilniusi | korrektor műve is lehetett". Bár P. Skardžius a végződésben hangsúlyos alakokat (legalábbis a mellékneveket-|ket) a korrektúra hibái közé sorolta, véleményét mégsem támasztják alá a régi írások névmásai, számnevei, sőt maguk a melléknevek sem. Hogy a végződésben hangsúlyos szavakat sem véletlennek, sem tévedésnek nem lehet tekinteni, azt M. Daukša e névmásai mutatják: kokts, ~id, tokis, ~ia: következetesen a végződésben hangsúlyos egyes számú eszközhatározó *kokia (kokid, kokė), *tokia (tokid), illetve többes számú tárgyeset “kokias (kokés, kokias, koké[g), *tokias (tokés) a tokias mellett. (tokias), „tokiūs (tokiūs) a tékius (tokiūs) szomszédságában (tokiūs) más esetformákkal együtt azt tanúsítják, hogy okszitonok voltak (Skardžius 1935: 198). A bariton névmásoknak nem voltak szomszédos szóvégi hangsúlyozási formáik. A számnevek a névmásokhoz hasonlóan szintén, úgy tűnik, megőrizték a szóvégi hangsúlyozás paradigmáját. Ezt mutatják M. Daukša írásainak többes számú tárgyeseti alakjai: * keturias (kie“turias, keturés), *septynias (Jeptinės), (Skardžius 1935: 183), valamint az 1605. évi névtelen katekizmus nemnembeli számnévi formái: * pirma (pirma), “ant(a)ra (vntdrd), * trečia (Trecia) a trėčia (Trėcta) mellett, * ketvirta (Ketwirtd) (Zinkevičius 1975: 63). $5. A példák csekély száma miatt nehéz a szóvégi hangsúlyozás reliktumaiként elismerni a * gardžiūs, * gyvūs, *pilni alakokat — annál is inkább, mivel K. Būga a * gardžiūs alakot más nyelvjárás formájaként hajlik magyarázni (Būga 1961:77). Mindazonáltal közvetett bizonyítékok vannak. Mindenekelőtt ilyenek a két szótagú, akutos, hímnemű melléknevek többes számú a balti alanyeset (<* balt-ie), a végződésen hangsúlyozva pontosan ugyanúgy, mint a pirmi ((<* pirm-ie) vagy koki (<* kak-ie) alak, valamint a nőnemű egyes számú a balta alanyeset (<*balt-a) — mint a pirma (<*pirm-a) vagy kokia (<*kak-(j)- a). Tehát a Saussureés Fortunatov-törvény érvényesülése előtt hangsúlyozás tekintetében — két akúttal — ezek a formák teljesen megegyeztek az egyes számú eszközhatározóés többes számú tárgyesettel, vö. baltu/baltū (<*balt-uo), baltus/baltūs (<*balt-ūos) (Mikulėnienė 1993: ii 22). M. Daukšas korában a Saussureés Fortunatov-törvény már hatással volt a végső szótagi hangsúlyú baritonokra, vö. * drūsus (drgfus), drgsu (drgfu), de drąsiūs (drą Jūs), * graūdus (graidus), graūdumi (graudumi), de graudžiė (i.sg. graudžia- ), “sunkus (fuykus), sunku (fuku), de sunkiūs ([ykits) (Skardžius 1935 ar 143—144). Akkor mit kell a tőhangsúly nyomának ne tekinteni, ha nem a *svetki ([weiki), sveikus ([wéikus) a sveika ([weikd), sveikas ([weikds), sveikū (i.sg. [weiki) mellett (Skardžius 1935: 151)? Nyilvánvalóan a baritonikus hangsúlyozás reliktumainak tekintendők a semlegesnemű melléknevek is, vö. "drąsu, * sunku, *teisu (téifu), * vargu (wdrgu) a jóval ritkább vargtū (wargu) forma mellett (Skardžius 1935: 143—144). Ugyanilyen hangsúlyozást —bjaūru (biaūru), dailu, graūdu, patogu, sunku ([uriku) — követ F. Kuršaitis (a Kurschat-szótárban. Így feltehető, hogy a kétszótagú mellékneveknek, akárcsak a névmásoknak vagy a számneveknek, két, a tővégi hangsúlyozáshoz kapcsolódó paradigmájuk lehetett. 1883) — ir — §6. 1605 m. A katekizmus említése nem véletlen: feltételezik, hogy a jo fordító a vilniusi nyelvjárásteiš rület déli részéről származott (Zinkevičius 1968 : 109 stb., 1975 : 150 as mm Kusiai APRs 5 6 a iai i ia SS ai 5 4). A hangsúlyozási sajátosságok tekintetében az anonim katekizmus nyelve közel áll M. Daukša írásaihoz, ezért el kell ismerni — vagy az említett „vilniusi korrektor” erősen közreműködött bennük (vö. még K. Būga (1961: 77) kijelentését: „Daukša posztillája több ember fordítása”), vagy — a katekizmus fordítójának nyelvjárási hangsúlyozása akkoriban nem tért el erősen M. Daukša szülőföldje környékének nyelvjárásától. Mert a régi írásokban fellelt összes hangsúlyozási változat mindmáig fennmaradt a déli aukštaitis területen. Mindenekelőtt — ezek a végződésen hangsúlyos, általánosan használt névmások. Különféle változatokban — tokis, mvid; tokias, mid; tokijs, ~id (a tokis, mia vagy tékias, ~ia mellett), valamint kokis, ~id; kokias, mia; kokis, mia (a kokis, mia vagy kokias, mia mellett) — ezeket a Gervėčiai (Kardelytė 1975: 69), Lazūnai (Vidugiris 1959:208; Petrauskas, Vidugiris 1985: 124, 268; 1987: 5, 6 tt), Zietela (Vidugiris 1959: 208, 209; 1960: 122; Zinkevičius 1966: 318), Varanavas (Grinaveckienė 1994: 96, 106), Dieveniškės (Grinaveckienė 1993: 166), Druskininkai (Naktinienė, Paulauskienė, Vitkauskas 1988: 161, 410), Punskas (Mikalonienė, Morkūnas 1988) környékén és másutt jegyezték fel. Másodszor — a déli aukštaitis nyelvjárásokban elterjedt semlegesnemű alakok, amelyek mindmáig megtartották a tőhangsúlyt, — a susiku típusú melléknevek (Vidugiris 1959: 206; Kardelytė 1975:54; Petrauskas, Vidugiris 1985: 250; 1987: 26, 31 tt; Naktinienė, Paulauskienė, Vitkauskas 1988: 357). Mivel még a kapsai–zanavykai területen is kétféleképpen hangsúlyozzák őket (a tőben és a végződésben egyaránt) — például baist, baūgū, bjaūrū, graūdū, nikū, skaūdū, svarbū, sunkū... (Senkus 1960: 142), — ezért állítható, hogy a végződéses hangsúlyozású sunkū változat újabb. . Harmadszor — a Lazūnai nyelvjárás számnevei: vient, vienūs; aštuonias (az aštūoni mellett), septyniūs (a septynis mellett) (Petrauskas, Vidugiris 1987: 10, 19, 20, 33, 34, 38, 57), amelyek megerősítik M. Daukša írásainak számnévi alakjai hitelességét. Ebből tehát az következne, hogy a dzsukok csak a főnevek, melléknevek és melléknévragozású számnevek — hangsúlyozását „keverték össze”? 87. Ekkor teljesen valószínűnek tűnik a végződések morfo(fonológiai) kiegyenlítődése (vö. Girdenis 1991): a Saussureés Fortunatov-törvény érvénybe lépésével e névszóragok végződéseit még akut hangsúlyos tőszavakban is hangsúlyozni kezdték. Mindenekelőtt ez a melléknevekre mondható el, vö. svetkas: sveikū (<*sveik-uo), sveikūs (<*sveik-ūos) és baltas: baltu/baltū (<*bdlt-tio), baltus/baltūs (<*balt-ūos). Analógiájuknak, amely teljesen ugyanolyan, mint a többes számú alanyeset hangsúlyozása esetében — vö. sveiki (<*sveik-1e) és balti (<*bdlt-ie), — hatással lehetett a cirkumflexus- (Mikulėnienė 1992 : 14). Az akutussal ellátott végződések megszilárdulását valószínűleg a déli aukštaitis nyelvjárásokban meglévő homonim flexiók is elősegítették (Mikulėnienė 1993: 22), vö. a hímés nőnemű melléknevek egyes számú instrumentális alakjait —baltu/baltū (<*balt-tio) baltu/baltū (<*balt-ū <*balt-a(n)- ). Az akutussal ellátott végződések általánosí151 főnevekre is. Annál is inkább, mivel például csak a hangsúly helye különbözteti meg a d-tövű főnév egyes számú tott hangsúlyoir zása alkalmazható lehetett a tárgyesetű vilkū egyes számú részes esetű vilku alakját, amelynek végződése a -u déli aukštaitis nyelvjárásokra jellemző 1966 : 208, (Zinkevičius térkép. Sz. 75; Kazlauskas 1968 : 148; Litván 1991 : 40, térkép. Sz. 36). $8. Az akut hangsúlyú tövű főnevek többes számában a szóvégi hangsúlyozásra való hajlamot a gyűjtő ką többes szám is meghatározhatta, amely mindmáig él a dzsuk tengerjárásokban (Mikulėnienė 1994 : 18). Formailag egybeestek a d-tövű főnevek ir többes ir számának, a nomina collectiva alakjai su -at (Stundžia 1981 : 191 stb.; 1994 : 21; Ambrazas 1992 : 36—37; Kortlandt 1993 : 46—47). Így a szóvégen hangsúlyos beržūs, grūdūs, kelmūs, pédus, tvartus... (Vidugiris 1959 : 207; Petrauskas, Vidugiris 1985 : 71,90; 1987 : 9, 13 stb.) a paradigma kiegyenlítési eseteiként értelmezhetők (vö. nyírfák, gabonák, tuskók, lábnyomok, istállók...). į Ezt a hipotézist az önmagában tą a modell szerint hangsúlyozott pluralia tantum főnevek is alátámasztják, vö. A Lazūnai nyelvjárás akėčias, pavalkūs (Senkus 1959 : 217, 222) marškiniūs, pelanūs (Petrauskas, Vidugiris 1987 : 5 stb.). Általában véve a Lazuny nyelvjárásban úgy tűnik, általánosult a több szótagú főnevek végződésének hangsúlyozása, vö. audeklūs, pjautuvūs, sėmenūs, vailokūs (Senkus 1959 : 217, 225), avižas, riešutūs, obuoliūs, samanės, valgymūs, voverds... (Petrauskas, Vidugiris 1987 : 5, 7 stb.). 3 Igaz, mellettük a tőhangsúlyozás változatai is fel vannak jegyezve, például mdrsking 8 (Senkus 1959 : 221), dudeklus (Petrauskas, Vidugiris 1985 : 20) ar ūvižas (Petrauskas, Vidugiris nem 1987 : 42) teszi be lehetővé, hogy kétséget kizáróan állítsuk e főnevek végződéses hangsúlyozásának régebbi ir voltát, de nem zárja ki ennek lehetőségét (Kazlauskas 1968 : 35—36). 3 §9. A többes szám általánosított végződéses hangsúlyozása hathatott azokra az ir egyes számú ai alakokra, amelyekben megmaradt a tőhangsúly. Ekkor a tőben vagy a ju képzőben e ar hatás tükröződéseként cirkumflexus jelenik meg, amely általában a visszahúzott hangsúlyra jellemző (Zinkevičius 1966 : 40—41), vö. fotel (3)/fotel (4) tudomány (4), 6ras (4), gyűrű (4)... (Naktinienė, Paulauskienė, Vitkauska; 1988) ar képzők -ėjas, a ~a dėjėjas, — dengėjama (4), s, (4) mezgėj (4), és siuvėjas származékokat, ~a (4)... (Naktinienė, Paulauskienė, Vitkauskas 1988; lásd még pe — Kurschat 1883). Talán így magyarázhatók ir P. Skardžius (1935 : 40) által említett nyelvjárá- — si változatok: daiktas, veidas, žiėdas. Vö. : 3 egyes szám ddiktas: többes szám daiktai: gyűjtőszám többes szám daiktai — egyes szám daiktas daiktis Ezen egyes számú alakok cirkumflex hangsúlyozását másodlagosnak tekintve el kell ismerni a cirkumflex metatónia ma lehetőségét. O a nyelvjárásokban változatlanul maradt egyes szavak (pl. kdulas, šaukštas tvartas) ar tövének intonációja azt mutatja, hogy n ezekben az esetekben ez a folyamat befejeződött, vö.: egyes szám kaulas: többes szám kaulai: gyűjtő többes szám kaulai — egyes szám kaulūs §10. A fent említett hangsúlyozási változatok a beszélt nyelvben folyamatosan váltakoznak, ezért a nyelvészek számára néha nehéz meghatározni a vizsgált szó akcentusának 152 paradigmáját: az egyes számú alakok baritonikus hangsúlyozást, a — többes számúak pedig mozgó hangsúlyt mutathatnak, vö. a Lazūnai nyelvjárás (1): tvartas, tvarti, tvartan (Senkus 1959: 216—217) és tvartas (3): tvartdp, tvartai (Petrauskas, Vidugiris 1985 : 273). Néha a mozgó hangsúlyú, erős kezdetű tő paradigmáját kivételként su rögzítik, vö. kaulas (3): acc. sg. kduly, kaulai, de kaulūs: Anas kaulūs palaužė dzirbdamės (Petrauskas, Vidugiris 1985: 112). Így a déli aukštaitis nyelvjárásokban általánosult az egyes számú eszközhir atározó többes számú alakja. A tárgyeset „erős” végződésének pozícióját diakrón szempontból nem annyira fonetikai, mint inkább morfológiai körülmények határozzák meg. Ezért a paradigma hatására a tőhangsúly és a hangsúly helye között a kétszótagú szó bizonyos alakjaiban megszakadó kapcsolat nem tekinthető az akcentusparadigma legfontosabb és egyetlen mutatójának. IRODALOM FORRÁSOK Ambrazas S. IR 1992: On the development of nomina collectiva in the Baltic languages. — Linguistica Baltica 1, 35—48. Būga K. 1961: A litván nyelv szótára. — Būga K., Válogatott írások 3, Vilnius: Állami Politikai ir Tudományos Irodalmi Kiadó, 9—483. Girdenis A. 1967: Miért honosodik meg a főnevek „végi” hangsúlyozása. — Tudományos főiskolai A középiskolai tanárok konferenciája a litván nyelv kérdéseiről. A program ir közleményeinek tézisei. VU, Vilnius, Girdenis A. 6. 1973: Nyugat-litván és óporosz szótaghangsúlyok. — A balti nyelvek és kapcsolataik a szláv, finnugor és germán nyelvekkel. i so i Tezisy dokladov naučnoj konferencii, posvjaščennoj 100-letiju dnja roZdenija akad. so Ja. Endzelina, Riga, 71—75. Girdenis A. 1991: ZodzZio galo priegaidziy kilmė ir raida lietuvių kalboje. —VI tarptautinis baltistų kongresas, 1991 m. spalio 2—4 d. Pranešimų tezės, Vilnius, Grinaveckienė 33—34. Šaltinių E. 1993: šnektos tekstai. — Periferinės lietuvių kalbos tarmės (Lietuvių kalbotyros klausimai 30), 134—180. Grinaveckienė E. 1994: Litván nyelvjárási szövegek 1. Balatna (Varanavas), Vilnius: Tudományos ir Enciklopédiák Kiadója. Grinaveckis V. 1991: A nyugati dzsúk nyelvjárás hangsúlyozásáról. — Grinaveckis V., A litván nyelvjárások hangsúlyozásának kérdései. VPI, Vilnius, Grumadienė 110—119. L. 1988: A vilniusi litván nyelv szociolingvisztikai vizsgálata: a mássalhangzórendszer, akcentuáció. ir — Litván nyelv, ir bilingvizmus (A litván — nyelvészet kérdései 27), 132—149. Grumadienė L. 1992: A hangsúlyosztályok keveredése a punszki fiatalok nyelvében. — A litván nyelvjárások ir jų kutatása. Múlt ir jelen. An t anui Salinak (1902 07 21— 1972) megemlíteni. A konferencia előadásainak tézisei. 1992 m. november 5—6 d., Vilnius, Grumadiené 11. L. 1994: A punszki nyelvjárás néhány újabb ragozási és ir hangsúlyozási sajátossága. — A litván nyelvjárások ir jų kutatások (A litván nyelvészet kérdései 34), 97—106. Svityč V. M. 1963: Imennaja akcentuacija v baltijskom i slavjanskom, | Moszkva: Nauka. Kardelyte J. 1975: Gervėčių nyelvjárás (fonetika ir morfológia), Vilnius: Mintis. Kazlauskas J. 1968: A litván nyelv történeti grammatikája, Vilnius: Mintis. 111i eKortlandt PF. 1993: Ilyen hideg reggelek. — Baltistica 28(1), 45—48. V rschat F. 1883: Worterbuch der Litauischen Sprache, Halle. letuviy 1970: A litván nyelvjárások. Chrestomatija, Vilnius: Mintis. - Litván 1991: A litván nyelv atlasza 3, Morfológia, Vilnius: Mokslas. 153 ( a] Lipskienė J, Vidugiris A. 1967: A Dieveniškiai nyelvjárás. —A litván nyelv grammatikai szerkezete (A litván nyelvészet kérdései 9), 183—222. Mikalonienė B., Morkūnas K. 1988: A Punsko járás. Kreivėnai falu nyelvjárási szövegei. (A kéziratot a Litván Nyelvi Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályán őrzik. Nyilvántartási szám: 63). Mikulėnienė D. 1992: A priegaidžių fejlődésének kérdéséhez. —Jono Kazlausko napja: a történeti grammatika kérdései. 13—14. A konferencia programja és tézisei, Vilnius, Mikulėnienė D. 1993: A dél-aukštaitiai és a kelet-aukštaitiai vilniuskiai akcentuális paradigmák keveredéséről. —A litván nyelv: kutatók és kutatások. Jurgis Gerulis (1883. 08. 13.—kb. 1945) emlékére. A konferencia előadásainak tézisei, Vilnius, 21—22. Mikulėnienė D. 1994: A d-tövű főnevek fejlődéséről. —A litván nyelv: kutatók és kutatások. Pranui Skardžiui (1899. 03. 26.—1975. 12. 18.) emlékére. A konferencia előadásainak tézisei. Vilnius, 17—18. Morkūnas K. 1969: A keleti aukštaitis nyelvjárások déli nyelvjárásának morfológiája. — A litván nyelvtan kutatásai (A litván nyelvészet kérdései 11), 107—146. Naktiniene G., Paulauskienė A, Vitkauskas V. 1988: A druskininkai nyelvjárás szótára, Vilnius: Mokslas. PetrauskaisiJ.,, Vidugiris A. 1985: A lazūnai nyelvjárás szótára, Vilnius: Moks]as\ Petrauskas J, Vidugiris A. 1987: A lazūnai nyelvjárás szövegei, Vilnius: Mokslas. |. Senkus J. 1959: A lazūnai nyelvjárás szövegei. —Lietuvių kalbotyros 215—230." klausimai 2, Senkus J. 1960: A kapsy-zanavyky nyelvjárások mellékneveinek és számneveinek ragozási sajátosságai. —Lietuvių kalbotyros klausimai 3, 133—159. į Skardžius P. 1935: Daukšas akcentológiája, Kaunas. Skardžius P. 1968: A litván nyelv hangsúlyozása, Cikaga. Stundžia B. 1984: A litván nyelv két szótagú főneveinek hangsúlyozási változatai. —Kalbotyra 35(1), 86—92. Stundžia B. 1981: Többes számú személynévi oikonimák és jelentőségük a névszóragozási, valamint hangsúlyozási rendszerek rekonstrukciója szempontjából. —Lietuvių onomastikos tyrinėjimai (Lietuvių kalbotyros klausimai 21), 185—198. Stundžia B. 1994: A főnévi tövek és nemek változatai a balti nyelvekben (indoeurópai, valamint a balti és szláv nyelvek közös szókincse). —Baltistica 27(2), 13—30. és Vidugiris A. 1959: A Zietela-nyelvjárás néhány sajátossága. —A litván nyelvészet kérdései 2, Vilnius, 195—213. Vidugiris A. 1960: A Zietela-nyelvjárás névszója. —A litván nyelvészet kérdései) 3:113—193:. -- | Zinkevičius Z. 1966: Litván dialektológia, Vilnius: Mintis. Zinkevičius Z. 1968: Az 1605-ös katekizmus nyelvjárásáról. —Baltistica 4(1), Zinkeviči109—116. \ us Z. 1975: A litván történeti akcentológiából. Az 1605-ös katekizmus hangsúlyozása, Vilnius. : in Zinkevičius Z. 1979: A hangsúly visszahúzódása és a hangsúlyozási paradigmák. — Kalbotyra 30(1), 90—93. | Zinkevičius Z. 1983: A litván nyelvi hangsúly és hanglejtések fejlődéséről.-— Baltistica 19(2), 120—122. ; 154 m i Kal“ ui i Dai Gia A 1% gė ai A főnevek hangsúlyozási változatainak kérdéséhez a délnyugat-aukštaitisi nyelvjárásokban Összefoglalás A délnyugat-aukštaitisi nyelvjárásokban viszonylag nagy számban fordulnak elő hangsúlyozási változatok. Itt sok szót és alakot másképpen hangsúlyoznak a köznyelvben, vö.: vienūs /vienus, pėdūs /pedus, kaulai /kaulai és mások. A hangsúlyozás különösen az egyes szám instrumentalisának alakjaiban ingadozik. és Többes számú tárgyeset J Mivel a legtöbb hangsúlyozási változat a délnyugat- -aukštaitisi nyelvjárásokban, a litván nyelv határvidékén fordul elő, a hangsúlyozási változatokat gyakran a szláv nyelvek hatására vezetik vissza. Bár a szláv hatás kétségtelenül szembetűnő, a hangsúlyozási paradigmák keveredése nem mindig tekintendő új jelenségnek. A jelen cikkben azt az álláspontot fejtjük ki, hogy a hangsúlyozási változatok kialakulásához a délkelet-aukštaitisi nyelvjárásokban diakronikus feltételek is hozzájárulhattak. Ha összevetjük a régi írásbeliség megfelelő anyagát (M. Daukša Postilláját és katekizmusát, az 1606-os névtelen katekizmust, F. Kurschat szótárait) az aukštaitisi nyelvjárások későbbi kutatási adataival (Lazūnai, Gervėčiai, Dieveniškės, Druskininkai, Punskas), megállapíthatjuk, hogy a régi írásbeliségben talált valamennyi hangsúlyozási változat fennmaradt ezekben a nyelvjárásokban. Következésképpen nem újak. Kiemelünk néhány lehetséges okot a hangsúlyozási változatok kialakulására. Elsőként a végződések morfo(fon)ológiai kiegyenlítődését kell megemlíteni, vö.: sveikas: sveikū (<*sveik-- 10), sveikūs (<*svetk- -1ios) és baltas: baltu /baltū (<*bdli-iio), baltus /baltūs (<*bdli-os). E végződések hangsúlyozása analóg a többes számú nominativusi alakokéval (vö.: sveiki és balti). Ezenkívül a homonim flexiók is hozzájárulhattak a végződés hangsúlyának megszilárdulásához, vö. e nyelvjárásokban a hímnemű és nőnemű főnevek egyes számának azonos instrumentálisi alakjait: baltu /baltū és baltu /baltū, valamint a dativus egyes számát a hímnemű, d-tövű vilku főnevek és az egyes szám instrumentalisának wilku. Harmadszor, a főnevek többes számú accusativusi alakjainak hangsúlyozását feltehetően az e nyelvjárásokban még élő gyűjtőnevek alakjai befolyásolták. Amikor a kollektív főnevek -ai a nyelvhasználat tényévé váltak, teljesen egybeestek az o-tövű főnevek többes számával. Valószínűsíthető, hogy a többes szám végződésének hangsúlyozása hatással lehetett az egyes számú alakok tövének szótaghangsúlyára, vö. : Egyes szám daiktas: Többes szám daiktai: Nominativus Koll. Többes számú tárgyak —Sing. tárgy tárgyakat tárgyakat A dél-auksztaitis nyelvjárásokban tehát az Instrumentalis Sing. és az Akkuzativus Pl. végződésének egységesült „erős” helyzetét diakronikus szempontból elsősorban morfológiai, kevésbé pedig fonetikai feltételek határozhatták meg. gA dél-auksztaitis nyelvjárásokban tehát az Instrumentalis Sing. és az Akkuzativus Pl. végződésének egységesült „erős” helyzetét diakronikus szempontból elsősorban morfológiai, kevésbé pedig fonetikai feltételek határozhatták meg. és az Akkuzativus Pl. diachronikus szempontból főként morfológiai, kevésbé azonban fonetikai feltételek által meghatározott lehetett. 155