J. Gerulio „Senieji lietuvių skaitymai“: sudarymo principai ir reikšmė lituanistikai (lyginant su „Lietuvių literatūros istorijos chrestomatija“)

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVI (1996) LITVÁN NYELV: KUTATÓK IR KUTATÁSOK Juozas KARACIEJUS J. GERULIS „RÉGI LITVÁN OLVASMÁNYOK” CÍMŰ MŰVE: A lituanisztika összeállításának alapelvei és jelentősége (összehasonlítva su „A litván irodalom történetének szöveggyűjteménye”) A háború előtti Kaunas (Vytautas Nagy Egyetemétől 1930 m. ), valamint a háború utáni vilniusi egyetem (legfeljebb az 1945–1955 közötti időszak kivételével) litvanisztika szakos hallgatóinak többsége a régi litván írásokkal, azok nyelvi sajátosságaival és irodalmi elemeivel való ismerkedését többnyire a J. Gerulis által összeállított és 1927-ben kiadott „Régi litván olvasmányok. I. rész: Bevezetésekkel ellátott szövegek”! (a továbbiakban: Olvasmányok). Az előbbiek talán még kéznél tartották az ugyanabban az évben megjelent M. Biržiškos „Válogatott régi írásainkat” (a továbbiakban: Írások), az utóbbiak pedig — K. Korsakas és J. Lebedys szerkesztésében, még 1957-ben kiadott „A litván irodalomtörténet chrestomathiáját” (a továbbiakban: Chrestomathia). Utóbbi összeállítói azt tűzték ki célul, hogy felülmúlják az összes korábbi, hasonló jellegű kiadványt, mivel „a korábban kiadott régi litván irodalmi chrestomathiák, valamint írásgyűjtemények (E. Volter, M. Biržiška, J. Gerulis és mások munkái) elavultak, nem felelnek meg napjaink követelményeinek”?. Mivel J. Gerulis Olvasmányait gyakrabban használták (és használják továbbra is) nem +csak a hallgatók, hanem a litván nyelv (részben a régi litván irodalom) kutatói is, világossá válik, hogy a Chrestomathia nem helyettesítheti az Olvasmányokat. Így a Chrestomathia jelentősége a litvánisztika számára jóval kisebb, mint amire számítani lehetett. Ezért teljes joggal merül fel a kérdés: mi határozta meg J. Gerulis Olvasmányainak népszerűségét? A kérdés megválaszolásához először azt kellene tisztáznunk, milyen kritériumok alapján válogatták ki a szövegeket, és milyen elveket követtek mindkét chrestomathia összeállítói, amikor a kiválasztott szövegeket az olvasó elé tárták. Igaz, mielőtt elkezdenénk keresni a válaszokat az említett kérdésekre, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a K. Korsakas és J. Lebedys által szerkesztett Chrestomatija terjedelmét, tartalmát és részben rendeltetését tekintve közelebb áll M. Biržiška Raštai című művéhez, mint J. Gerulis Skaitymai című művéhez, amely csak a XVI—XVII. századi litván írásokat foglalja magában. Ezért ; 1 „Most már csak sajnálni lehet, hogy J. Gerulis nem váltotta be ígéretét, és nem készítette el e kiadvány II. részét, amelyben nemcsak „megígérte, hogy megmagyarázza azokat a nyelvi alakokat és szavakat, amelyek nem minden litván számára érthetők”, hanem nyilvánvalóan arra is készült, hogy gyakorlatilag válaszoljon az I. rész összeállítása során felmerült kérdésre: „nem kellene-e a latin és lengyel eredetikből is legalább néhány oldalt kinyomtatni?” Mert régi írásaink nagysága nagy, ezért érdekes lenne látni, hogyan viszonyultak a fordítók forrásaikhoz ht (p. V). ? A litván irodalomtörténet Chrestomatijája, A feudalizmus. korszaka. Szerk. K. Korsakas és J. Lebedys. V.: Állami Szépirodalmi Kiadó, 1957, 5. 25 Összehasonlítani csak a mindkét kiadványban közölt e századi litván szövegeket és azok kommentárjait lehet. Ezenkívül a hasonló kiadványok összeállítói elsősorban a leendő olvasókat tartották szem előtt, vagyis azt, hogy kiknek szánták ezeket a kiadványokat, és milyen célokat kívántak elérni. Éppen ezek a körülmények határozták meg a szövegek kiválasztásának és előkészítésének elveit. J. Gerulis a Skaitymai „Előszavában” világosan nem mondja meg, kinek szánja a könyvet, kezdetéből azonban sejthető, hogy a kiadvány szakembereknek készült, vö.: "Régi nyelvemlékeink szétszórva találhatók szerte a világban. Ritkán akad valaki, aki mindegyiküket felhasználhatja, új kiadásokból pedig szintén kevés van. Ezért a. a. Būga ösztönzésére a rövid szövegeket teljes egészükben, a hosszabbakból pedig meglehetősen terjedelmes részleteket nyomtatok ki”®. Ezenkívül itt azt is megmagyarázzák, hogyan válogatták ki a szövegeket ehhez a kiadványhoz. A chrestomathia szerkesztői a kiadvány „Előszavában” pontosabban meghatározzák, kinek szánják kiadványukat, vö.: "A feudalizmus korszakában kialakult régi litván irodalom elsődleges forrásai, a régi litván írások többsége ma nehezen hozzáférhető: bibliográfiai ritkaságokká váltak, amelyekből még a köztársaság nagy könyvtáraiban is alig maradt fenn egy-két példány. A tauos radtus car ‘bent bi iu din gesniagsias jus idtrankas prieinamesnes mūsų visuomenei, ypač moksleivijai (iSretinta mano. —J. K.), ir yra šios chrestomatijos uzdavinysTM. A szövegek kiválasztásának szempontjait itt szintén tárgyalják: "Ez a chrestomathia a litván irodalom, nem pedig általában a litván írásbeliség történetének chrestomathiája. Ennek megfelelően csak olyan anyagot közöl, amelynek műfaji vagy stiláris jegyei lehetővé teszik, hogy a történetileg fejlődő szépirodalomhoz soroljuk. Ezért ez a chrestomathia nem közli azokat a régi litván szövegeket, amelyek vagy tisztán állami-adminisztratív jellegűek (pl. különféle dokumentumok, jogi aktusok, hatósági felhívások stb.), vagy közvetlenül a vallási kultuszhoz tartoznak (pl. különféle imádságok, önmagukban vett énekek stb.), vagy teljes egészében filológiai, illetve pedagógiai tartalmúak (pl. szótárak, nyelvtanok, ábécéskönyvek szövegei). Ebben különbözik ez a chrestomathia a korábban kiadott régi litván irodalmi chrestomathiáktól, amelyekbe rendszerint valamennyi litván írás szövegeit beválogatták, műfaji vagy stiláris sajátosságaikra való tekintet nélkül. Ezeknek a chrestomátiáknak az összeállítói többnyire nem annyira irodalmunk, mint inkább Litvánia múltja és kultúrája, valamint a litván nyelv történetének kutatása céljából igyekeztek anyagot közölni. Ezenkívül a burzsoázia uralma idején kiadott chrestomathiák különösen túl voltak terhelve különféle, tisztán vallási és kultikus jellegű szövegekkel (imákkal, énekekkel, prédikációkkal, bibliafordításokkal). Ily módon hangsúlyosan kiemelték a vallási írások szerepét a litván nép (kulturális életében. egyrészt (kiemelés tőlem. — J. K.), másrészt pedig egyértelműen túl kevés figyelmet fordítanak a világi tartalmú írásokra, valamint a szépirodalomra 3Gerulis J. Régi litván olvasmányok. I. rész. K.: A Litván Egyetem kiadványa, 1927, [o.] V. A litván irodalomtörténet chrestomathiája, 5. 26 a régi litván írásbeliség kezdeményei számára. Ebben a chrestomathiában ezzel szemben éppen a világi tartalmú írásoknak és azoknak a régi litván irodalmi szövegeknek jut fő hely, amelyekben világi motívumok, valamint a művészi kifejezés első elemei nyilvánulnak meg. Ezért szerepel ebben a chrestomathiában nagy számban különféle vallásos könyvek előszava, ajánlása és panegirikus írása, amelyekben mindenekelőtt éppen a világi motívumok és a szépirodalmi kifejezőeszközök jutottak érvényre- *“. A Chrestomathia „Előszavának” e hosszabb részleteiből látjuk, hogy ez, a kor követelményeinek megfelelő könyv nem szakembereknek (sőt még csak nem is diákoknak- !), hanem a társadalomnak, különösen az iskolásoknak szól, és fő célja, hogy az olvasókat sajátos és újszerű módon megismertesse a régi írásokkal, vagy legalább azok jellegzetesebb részleteivel. Sajnos rögtön meg kell mondani, hogy az akkor uralkodó ideológiai nézetek miatt a Chrestomathia szerkesztőinek ezt az elképzelést nem sikerült teljes mértékben megvalósítaniuk. Ezt világosan mutatja a Chrestomathiában közölt egyes régi litván írások terjedelme“. Feltehetően ezt maguk a Chrestomathia szerkesztői is megértették és érezték, ezért a könyv ”Előszavá- ”-ban a leghosszabb szofisztikus fejtegetések jelentek meg, amelyekkel megpróbálják elhitetni az olvasóval, hogy a régi vallásos írások nem jelentenek túl jelentős forrást a litván kultúra és irodalom kutatásához. Az ilyen kijelentések, bátran mondhatom, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy elterjedjen a régi írásokkal szembeni negatív szemlélet. Mivel az említett chrestomathiák címzettjei különböznek, magától értetődik, hogy a kiválasztott litván szövegek bemutatásának elvei is különböznek, hiszen ami szükséges a szakember számára, az egyáltalán nem szükséges az átlagolvasónak, és fordítva. Hogyan kerülnek bemutatásra a már kiválasztott szövegek mindkét kiadványban? J. Gerulis a szövegek közlésének elveiről ezt írja: „A nyelvet és a helyesírást sem nem javítottam, sem nem hasonlítottam össze. Hiszen azt akarjuk megtapasztalni, hogyan beszéltek és írtak valójában azokban az időkben, nem pedig azt, hogyan beszélt és írt volna valamelyikünk Mazvydas, Daukša vagy Širvydas helyett. Csak a nagyobb nyomdahibákat javítottam ki a jegyzetekben, de most úgy tűnik számomra, hogy még azokat is gyakran fölöslegesen”. Vagyis J. Gerulis arra törekedett, hogy hiteles litván szövegeket közöljön, vagyis olyanokat, amilyenekre a szakembernek szüksége van. A Chrestomathia összeállítói kissé másképpen bántak a régi szövegekkel. Ezt mondják: „E chrestomathia elkészítésekor a szövegek nyelvi bemutatásának bonyolult mų kérdését kellett megoldani. Mint ismeretes, a feudalizmus korszakának litván írásai sajátos, nagyon változatos helyesírással íródtak, amely eltér a mai helyesírásunktól, nyelvük pedig számos, mai irodalmi nyelvünkben már nem használatos archaizmust és tájszót tartalmaz. Mindez jelentősen megnehezíti az tų írások olvasását, o és egyes esetekben a tartalmat jų még nehezen felfoghatóvá is teszi. Az a cél vezérelt, hogy ebben a chrestomathiában mindenekelőtt a litván irodalom történe- „Ugyanott.” wy 6 Pl. a leghíresebb XVI. a. századi író M. Daukša litván írásait a ChrestomathiBenne csupán egy hiányos 21 A Postilė sorának (18 sorai iš 7 oldal ir 2,5 sorai iš 339 oldal). Ezért hajtott ar iš ilyen részletekről ką legalább el lehet mondani M. Daukša litván írásainak nyelvi és stilisztikai sajátosságait, valamint irodalmi ir jų elemeit és kifejezőeszközeit. "Gerulis J. Régi litván olvasmányok, [o.] V. 27 A tanulmányozásukhoz gondoskodni kellett arról, hogy a chrestomathiába bekerülő régi litván írások szövegei könnyen érthetők legyenek. Ezért a szövegeket a mai helyesírásra, részben pedig a mai irodalmi nyelvre ültették át, lemondva számos fonetikai és morfológiai archaizmusról, valamint tájszóról, de nem változtatva meg a lexikát és a szintaxist. A régi morfológiai alakok átültetésekor csak azok maradtak meg, amelyek különösen jellemzőek a litván nyelv történeti fejlődése szempontjából, és amelyek sajátos színezetet kölcsönöznek a régi litván írások nyelvének és stílusának. Minden olyan régi lexikai, morfológiai és szintaktikai alakot, amely a mai olvasó számára érthetetlen lehetne, az egyes átültetett szövegekhez tartozó jegyzetekben megmagyaráztak?*. "Annak érdekében, hogy a feudalizmus korszakának litván írásai jellegét ne csak tartalmi, hanem nyelvi, helyesírási és nyomdatechnikai szempontból is a lehető legszemléletesebben bemutassuk, ebben a chrestomathiában az átültetett szövegek mellett azok hiteles fénymásolatai is szerepelnek, kivéve azokat az eseteket, amikor az eredeti szöveg nem maradt fenn"“.. Az említett Chrestomathia „Előszavának” idézetéből nemcsak az derül ki, hogy a könyvet nem szakembereknek szánták (ezért volt szükség arra is, hogy a XVI—XVII. századi litván szövegeket „lefordítsák” a mai nyelvre), hanem még egy érdekes dolog is: a Chrestomathia szerkesztői, akik a kor kötelező ideológiai sablonjaival teletűzdelt „Előszóban” többször hangsúlyozták a könyv egyediségét és fölényét, minden kétséget kizáróan megértették, hogy a régi litván szövegek ilyen elvek szerinti előkészítése esetén az említett állítások a levegőben lógnak. Ezért a szerkesztők kénytelenek voltak kiutat keresni — a XVI—XVII. századi, mai nyelvre átültetett szövegek mellé azok fénymásolatait is beilleszteni. Az iskolásoknak vagy a széles nagyközönségnek azonban nincs szükségük minden szöveg fénymásolatára, a szakembereknek pedig nincs szükségük az átültetett szövegekre. Talán még az is megkérdőjelezhető, hogy valóban a nagyközönségnek szánják-e ezt a könyvet, annál is inkább, mert az „Előszó” végén ez áll: „A lefényképezett szövegek lehetővé teszik, hogy e chrestomathia anyagát ne csak irodalomtörténetünk, hanem a litván nyelv tanulmányozása céljából is használják”!*. A szövegválogatás és azok előkészítésének elveire visszaemlékezve úgy tűnik, hogy az utóbbi állításban ellentmondás is felfedezhető. Így tehát még a két chrestomathia részletesebb összehasonlításába sem bocsátkozva világosan látható, hogy az ily módon összeállított "A litván irodalomtörténet chrestomathiája" nem helyettesítheti J. Gerulis "Régi litván olvasmányait", mivel az ilyen eklektikus elvek alapján összeállított Chrestomathiát most tankönyvként sem használhatjuk — a hallgatók mindig először a transzponált, nem pedig a fényképmásolatként közölt szöveget nézik. Valószínűleg ezért olvassa mostanában még nem kevés diplomás litvanista is csak nagy nehezen M. Daukša vagy K. Sirvydas írásait. Most, hogy J. Gerulis Olvasmányai bibliográfiai ritkasággá váltak, égető szükség van a régi írások új chrestomathiájára. Ennek összeállításakor nem kellene fejvesztve kapkodni, hanem J. jo Gerulis által kitaposott ösvényen kellene haladni, és az elveket követni. 8 Az utóbbi állítás nagyon emlékeztet J. Gerulis ígéretére az Olvasmányok második részében; “azokat a ragokat és azokat a szavakat megmagyarázni, amelyek nem minden litván számára érthetők" (P.) 9 A litván irodalomtörténet chrestomathiája, 6. ; Ugyanott. 28 * k * Amikor a tanulmányt megírtam és átadtam a nyomdának, felfigyeltem a prof. J. Lebedys írásaiban közzétett első „A litván irodalomtörténet chrestomathiája” című változat tárgyilagos és meglehetősen szigorú bírálatára (lásd: Lebedys J. Lituanistikos baruose, 2. köt., V.: Vaga, 1972, 16–35. o.), amelyben egyebek mellett olyan szövegválogatási és -közlési kérdések is felmerülnek, amelyek nem állnak homlokegyenest ellentétben a tanulmányban kifejtett gondolatokkal. Ezenkívül az említett forrásból kiderül, hogy csak e bírálat után, amely meglehetősen szigorú következtetéssel zárul: —„Mindezek azt mutatják, hogy a chrestomathia előkészítése még nem fejeződött be, de nagyon szükség van rá” (Ugyanott, 35. o.), —prof. J. Lebedyst kérték fel a könyv szerkesztésére és javítására, de úgy látszik, nem minden kérdésben J. Lebedys szava volt a döntő. 29