J. Balčikonio nustatyti „Lietuvių kalbos žodyno“ svarbiausi principai

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVII (1997) LEKSIKOGRAFIJOS IR LEKSIKOLOGIJOS PROBLEMOS Vytautas VITKAUSKAS J. BALČIKONIS ÁLTAL MEGHATÁROZOTT, A „LIETUVIŲ KALBOS ŽODYNAS” LEGFONTOSABB ALAPELVEI J. Balčikonis nyelvész nem véletlenül vállalta a nagy „Lietuvių kalbos žodynas” szerkesztését és vezetését. Már a pétervári egyetem litvánológiai szakkörében végzett tevékenysége idején, amikor néprajzi és nyelvi adatokat gyűjtött a Kėdainiai környéki településeken, még egyetemistaként foglalkoztatni kezdte a litván beszélt nyelv és a nép művészi alkotásai iránti érdeklődés gondolata. J. Balčikonis a pedagógiát tekintette legfontosabb munkájának, de mindvégig érdeklődött a szótárak iránt. Emlékezzünk K. Būgához intézett leveleire, amelyekben arra buzdította, hogy szentelje magát a „Lietuvių kalbos žodynas” elkészítésének (Balčikonis II 256–257), sőt arra a különleges ügyességére is, amellyel megállapodott a pénzügyi szakemberekkel a szótári munka díjazására szolgáló külön pénzkeret biztosításáról (Balčikonis, ugyanott). K. Būga halála után a LKŽ munkálatai leálltak. Hosszú viták és egyeztetések után 1930-ban új szerkesztőség alakult; annak vezetését J. Balčikonis vállalta, akit visszahívtak a panevėžysi tanítóképző szemináriumból, ahol igazgató volt, és akit csaknem az egész város megsiratott. Az új szerkesztő bizonyos gondolati útravalóval látott neki a szótár szerkesztésének. Célja az volt, miután megismerkedett K. Būga hátrahagyott cédulagyűjteményével: 1. valamennyi ismert régi írásos emlék lemásolása; 2. az élő nyelv — ahogyan ő a nyelvjárásokat és helyi beszédváltozatokat nevezte — szókincsének lehető legrészletesebb lejegyzése. Ezek voltak a LKŽ legfontosabb alapelvei, amelyekből továbbiak is kibontakoztak: minden szó történetének bemutatása, valamint valamennyi lexikai egység földrajzi elterjedésének megadása. Az akkori értelmiségünk filológiai felkészültségére tekintettel úgy döntöttek, hogy a nyelvjárási példákat a köznyelv — a Professzor szóhasználatával: az írott nyelv — megfelelő alakjaival írják át (vö. LKŽ I₁ psl. VI; Balčikonis I 179). Mindezek tették a LKŽ-t a litván filológia jelentős művévé, hiszen a különféle kutatóknak éppen a litván szavak történetére és a nyelvjárások szókincsére, különösen annak földrajzi elterjedésére volt a legnagyobb szükségük. Ezt a Litván Köztársaság akkori kormánya is megértette, és annyi pénzt biztosított a LKŽ számára, amennyi akkor a teljes nyomtatott irodalom (1547–1930) és az ismert kéziratok lemásolásához, valamint a nyelvjárási szókincsnek a litván nyelvterület egészén való lejegyzéséhez kellett, vagyis a Litván Köztársaságban, a Lengyelország által megszállt Vilnius-vidéken, a lettországi litván falvakban, Kelet-Poroszországban stb. Ahogyan a Professzor az 1953–1954-es lexikológiai kurzus különóráin elmondta, a LKŽ szerkesztősége különböző litvániai helyekről választott olyan munkatársakat, akik jól ismerték saját nyelvjárásukat, és személyesen számos tanárhoz fordult, csaknem minden járásban, hogy a lexikai adatokat egyenletesen gyűjtsék. Ebbe a munkába különösen tevékenyen bekapcsolódtak 5 A Kaunasi (később Vytautas Magnus) Egyetem diákjai, akiket maga a Professzor tanított meg arra, hogy az előadásokon szavakat jegyezzenek fel (az LKŽ I, IV–V. kötetének előszavában említik őket; ott az LKŽ anyaggyűjtésének teljes történetét is leírják 1941-ig, bár később szinte semmi sem változott – a nyelvjárások szókészletére mindig is nagy figyelmet fordítottak). A litván dialektológusok is dolgoztak, mintegy egymillió cédulát adtak az LKŽ kartotékjához. 1. J. Balčikonis arra törekedett, hogy a „Litván nyelv szótára” minden egyes szó történetét és a lehető legpontosabb földrajzi elterjedését részletesen bemutassa. Az elv a következő volt: „A szótárba az élő [V.V. kiemelése] és az írott nyelv szavait veszik fel, tekintet nélkül arra, hogy litván eredetűek-e vagy barbarizmusok, ha ezek a barbarizmusok régebben kerültek nyelvünkbe, és szélesebb körben ismertek” (LKŽ I1 V. o.; Balčikonis I 178). A szótár szerkesztője nyilvánvalóan érzékelte az indoeurópai nyelvészek és más kutatók örökölt szókincs iránti érdeklődését, ezért annak szentelte a legtöbb figyelmet (Vitkauskas 1987: 13–18). Vö. még a megjegyzést: „Az úgynevezett nemzetközi szavak (amelyek csak írásból ismertek) nem kerülnek be a szótárba” (LKŽ I1 V. o.). Az élő nyelvből és a régi írásokból örökölt szókincs gondos bemutatásának hagyománya valamennyi megjelent és készülő kötetben tovább élt. Az LKŽ harmadik kötetétől, 1952 után, a különféle viták nyomán (Larin 1957: 119–144) megnőtt az úgynevezett nemzetközi szavak száma; ezek gyakran alkalmi és egészen új keletű szavak voltak, amelyeket egyes tudományok szakemberei használtak: gazogeneratorius LKŽ III 191, generalitėtas LKŽ III 234, geometras, -ė LKŽ III 240, glauberitas LKŽ III 397, gondoljeras LKŽ III 482, grafologas, -ė LKŽ III 497, granatinis, -ė LKŽ III 515 (granatiniai obuoliai), granitėti LKŽ III 519, gravitacija LKŽ III 535, harpūnas LKŽ III 787, hektogramas LKŽ III 787, heroldas LKŽ III 788, hipok r izija LKŽ III 790, hū musas LKŽ III 791, ibis LKŽ IV 6, iksija LKŽ IV 34, induktyvūs, -i LKŽ IV 108, insinuóti LKŽ IV 120, intensifikúoti LKŽ IV 124, jodotòrmas LKŽ IV 351, kablogramà LKŽ V 25, kandeljãbras LKŽ V 201, kanoniẽrė LKŽ V 218, kaolìnas LKŽ V 225 és így tovább. A későbbi kötetekben kevesebb lett a szaktudományi terminus, de szilárdabb elvek híján sok a szókincs ritkasága, amelyek gyakran csak a különböző nyelvű tudósok dolgozószobáiban fordulnak elő, és nem mutatják az öröklődés jegyeit. Ez kétségtelenül a köznyelvi, illetve terminológiai szótárak elve, amelyet az 1950–1952-es heves lexikográfiai viták során ültettek el az LKŽ szerzőiben. 2. J. Balčikonis a történeti tudományos szótár elveit alkalmazta a szavak jelentéseinek sorrendjére is. Erről már külön írtak (Vitkauskas 1995: 349–354), és kimutatták, hogy az 1952-es lexikográfiai kérdésekről szóló viták után, különösen B. Larin fellépését követően a történeti szótártípus ellen (Larin 1957: 143), a köznyelvi (mai nyelvi) szótárak elveit is alkalmazták a jelentések sorrendjének meghatározására. Ezek az új elvek annyira beleivódtak az LKŽ számos munkatársába, hogy az egyértelműen a történeti szótárba nem illő elméletek ellenére időnként továbbra is más szótártípusok módszerét követik. Ezért nemcsak a bernas első jelentése „fiatal férfi”, és csak utána „gyermek”, hanem a valanda esetében is előbb szerepel a 60 perc, majd az „időtartam meghatározatlan hossza”. 6 A trašą szó jelentései sincsenek történeti szempont szerint rendezve. Először a „trágyázásra használt anyagok” jelentést adták meg (azaz ásványi, gyári műtrágyák), majd az ősidők óta létező és kifejezetten erre használt trágya, aztán a ürülék (LKŽ XVI 582–583), vö. a származékos trágyázási, -i szóval is, amelynek jelentései ugyanilyen sorrendben követik az újabb kori, köznyelvi szótári jelentéseket (LKŽ XVI 584). Hasonló módon van szemantikailag megadva a ellát ige is (LKŽ XVI 178). A jelentések sorrendje a következő: 1.ellát valamivel, ad, szolgáltat.... a munkagőzt a turbinához vezetik. A hadtáp ruházattal stb. látja el a hadsereget. 2. előkészít, készít, csinál, javít. Elment levelet szedni a disznóknak. Szerszámokat készítettek maguknak fából. 3. javít, varr. Ana ruhát varrt magának télire. Anyám bundát varr nekem. 4. hozományt készít, gyűjt, halmoz: A lányának készítette a hozományt. 5. ételt, lakomát készít, főz, elkészít, javít. Az öregasszony vacsorát készített. Moslékot készíteni, és így tovább. Kétségkívül a 2. jelentés a legrégebbi: ételt készíteni, ételt javítani; ezt logikusan követné az ételt készíteni, a harmadik a javítani, varrni, a negyedik pedig a hozományt készíteni jelentés lenne; ezután következnének a mai vagy újabb kori jelenségeket leíró mondatok az ilyen szavakkal:... a munkagőzt a turbinához vezetik. A hadtáp ruházattal látja el a hadsereget, és így tovább. Logikai és történeti szempontból a húz, folytat és más igék jelentéseinek sorrendjét is rendezni, megállapítani kellett volna (pl. húz 1. húzással hosszabbá tesz. 2. folytatólagosan készít: Huzalt húz... 3. megragadva húz valakit, aki ellenáll vagy erősen kapaszkodik... 4. húz, öltöztet, ráad... 5. nehezen húz valamit a földön... (LKŽ XVI 10–11), és így tovább). Vajon az ókorban az elsődleges jelentés nem azt jelentette-e, hogy húzással hosszabbá tesz; nem a 3. volt-e az első, vagy nem a 2. lehetett-e régebbi, az ötödik helyre került, a felületen történő nehéz húzást jelölő jelentés, és így tovább? Ezek nagyon finom kérdések, amelyekről kevés szó esik, és amelyeket ritkán rendeznek. (És miért nem javította ki ezeket a dolgokat e sorok szerzője, az egyik kötet szerkesztője? Higgyék el, a mozgó kerekeket mindig nehéz javítani: kijavítunk egy jelentést, de ki és hogyan hangolja össze az összes származékos szó jelentéseit és kapcsolatait?!) 3. J. Balčikonis Professzor azt szerette volna, hogy az LKŽ gyöki, önálló szavakat felsoroló, ne pedig fészkes szótár legyen. Kivételek voltak az -ininkas és az -inykas képzővel alkotott szavak, valamint a melléknévi végződésekből képzett -(i)ai, -yn) határozószók (baltas – baltai, baltýn, drąsus – drąsiai, drąsýn stb.). A névszók előtagos származékait igyekeztek külön szócikkbe tenni, hogy az LKŽ használóinak ne kelljen más előtagok szócsaládjai között keresgélniük, és ne hozzanak létre esetleg nem létező alakokat. Például az aż-, ażū-, ažuo- előtagok származékai: ażāčia, ażmiršuonis, ażūbalis, ażūdanga, ażūomārša, ażūožodis, ażvačiā és sok más (LKŽ I 432–440). Az LKŽ I. kötetének második kiadásából ezek kimaradtak – a XVII. kötetbe helyezték át őket az už-, užuo-, žu- (dz.) előtagokkal együtt. Amint az nuo- (és nū- ž.), prie- (és pry- ž.), pér- (és pár-) előtagos származékok egyetlen szócsaládba sorolása mutatja, olyan származékokat is alkottak, amelyek egyáltalán nem léteznek a nyelvben, például: nuoakiai csak a nūakiai J (ž.) alakból – LKŽ VIII 904; nūauga csak a nūaugos ž. alakból – LKŽ VIII 904; nūobengos a nūbengos ž. alakból – LKŽ VIII 906; nuodraikulėtas egyes žemaitiai nyelvjárási nūdraulikėlėto alakból – LKŽ VIII 917; nuogastvus, –i a nūgastvus ž. alakból – LKŽ VIII 924; nūogybai a nūgybos ž. alakból – LKŽ VIII 924 (mivel nem szoktatták hozzá az olvasókat a nyelvjárási alakok használatához és pontosabb átírásához, a „Lituanisticában” azt kellett olvasni, hogy 7 nūgyba az -ýba képzővel alkotott származék!) stb. A felső-aukštaitiai nyelvjárásokból származó prýaltoris, prýangė, prýaukštis, prýdaržė, prýdėlis, prýduris, prýkalbė, prýklėtis, prýlapis, prýmoterė, prýpuola, prýstubė és más alakokkal is ugyanez történt (LKŽ X 607–762), ugyanígy jártak el a felső-aukštaitiai nyelvjárásokból és írásos forrásokból származó prýš- előtagos származékokkal is: prýš, prýšakinė, prýšakýs, prýšgalis, prýširdis, prýšatyti, prýššventė (LKŽ X 763–765), de csak a ž. prýbezdas került a nem létező príebezdo szócsaládba, a ž. prýblanda pedig a príeblandų (!) szócsaládba; prýbrekšmiais „alkonyatkor” → príebrekšmiais, prýdevinis → príedevinis, prýėdis „jóllakásig való evés” → príėdis, prygerà „borravaló” → priegerà, prýgrindas „előkamra” → príegrindas, prýkaboklis „akasztó” → príekaboklis, prýlyptis → príeliptis, príepapis → prýpapis, prýveiza → príeveiza stb. (LKŽ X 623–727). Hasonló a helyzet a už- előtagos származékokkal is a XVII. kötetben. Nem tudni, J. Balčikonis hogyan járt volna el, de az až-, ažu-, ažuo- és más előtagos származékok (ant-, anč-, į-, in-) LKŽ I–II. és LKŽ III–IV. köteteiben való bemutatása a mai vagy közelmúltbeli szerkesztőkétől teljesen eltérő tendenciát mutat; a tények megbízhatóságának és a szavak megtalálhatóságának kérdése azonban nagyon fontos a lexikográfiában. (Mindannyian emlékszünk rá, hogy a „Slovar’ sovremennogo literaturnogo russkogo jazyka” című 17 kötetes kiadvány összeállítói az első köteteket szócsaládok szerint rendezték, a harmadiktól kezdve viszont már minden szót, még a határozószavakat is külön tüntették fel.) A nyelvjárási anč- és ant- előtagok származékait is külön közölték: ančėžys ir antėžys, ančgrauža ir antgrauža, ančkala ir antkala, ančkrytīs ir antkrytýs, ančkelis ir antkelis, ančriūgótas ir antrūgótas stb. (LKŽ I₁ 107–142). Vitatott volt, hogyan közöljék az į- és in- előtagos származékokat. Például külön közlik a įavùs és inavùs, įgerklis ir in gerklis, įgerklỹs ir ingerklỹs, įkapiai ir inkapiai, įkalas ir in kalas, įkaitas ir in k altas, įkalba ir in kalba alakokat stb. Nem alkottak új származékokat a nyelvjárási alakokból: įngeidžiai, įngeida, įngirk lis, įgražtis, įnkalas, įnklodalas, įnkrauvs, –i, įnlopšė, įnlūpis, insagtė, įnisiauris, įnšla jus stb. Külön szócsaládokban közölték a következő főneveket és mellékneveket is: ák tainis ir aktainỹs, antakis ir antakỹs, antežis ir antežỹs, antvalnis ir antvalnỹs, ápdrungis ir apdrungỹs, áp girtis ir apgirtys, arkliáganis ir arkliaganỹs, atádrekis ir atadrėkỹs, átsilsis ir atsilsýs, austin is ir austinỹs, baltujis ir baltujỹs, barnis ir barnỹs, brólis ir brolýs, dūrys ir dūrės, dūrklis ir durkỹs, dūris ir dūrỹs, édmenys hímnemű főnévként és édmens nőnemű főnévként, valamint még sok más alakot. Jelenleg az -is és -ys végződésű, ia- tövű névszókat egy szócsaládban közlik (kivéve, ha jelentésük eltér; például a dūris ir dūrỹs alakokat külön közlik, mert a dūrỹs-nek csak egy jelentése van, amely a dūris alak 5. jelentésének felel meg (LKŽ II₂ 902). Néha – mint az édmenys ir éd mens esetében – az elkülönített közlést a nyelvtani nem különbsége indokolhatta. A fent említett in- tövű, -is, -ys végződésű névszókat feltehetően azért közölték egy szócsaládban, mert sok esetben a ragozott alakokból nem állapítható meg a hangsúlyozási paradigma (ahogyan a tùs, tó „az” névmás dz. alakjainak elkülönülése esetében sem; ezért ez egy szócsaládban szerepel a tas, ta alakokkal). Ez persze bizonyos kényelmetlenséget okoz az LKŽ használóinak. 8 megkeresni egy szó megfelelő alakját (J. Balčikonis szerkesztősége igyekezett ezt pontosabban meghatározni). 4. J. Balčikonis számára az LKŽ anyagának legfontosabb forrása az élő nyelv volt (az örökölt nyelvjárások). Az első kötetek különösen a nyelvjárási szavak és mondatok gazdagságával, valamint túlsúlyával tűntek ki. A harmadik kötet megjegyzése bizonyos fordulatot jelez az 1947-es tanácskozáson elhangzottak (Žinynas 1949 a: 298–299), az 1952-es konferencián és a sajtóban kifejtett ellentétes nézetek hatására (Larin 1957: 142–144). Ezért úgy határoztak, hogy a szócikket a következőképpen kell megírni: “Az illusztráló mondatok és kifejezések – amennyire ezt a rendelkezésre álló tényszerű anyag lehetővé teszi – a következő sorrendben szerepelnek: a) a mai szocialista életünk valóságához kapcsolódó mondatok és kifejezések a szovjet irodalomból és sajtóból; b) a népnyelv jellegzetesebb fordulatai; c) néprajzi példák; d) mondatok és kifejezések a régi litván írásokból” (LKŽ III psl. III, ezt az LKŽ I2 psl. V is megismétli). Az LKŽ politizálása a szocializmus idején elkerülhetetlen volt. Ezt különösen az LKŽ IV. és V. kötete mutatja. Mindazonáltal a politizált írásművek, gyakran pamfletek (A. Guzevičiaus*, Kapsuko és mások) túlzott hangsúlyozása nem csökkentette túlságosan a szótár értékét, mivel az örökölt szókincs dominált, amelyre a tudomány és a kultúra világának szüksége volt. Ahogy telt az idő, úgy halványultak a harmadik kötet utasításainak szerkesztői – J. Kruopas, A. Kučinskaitė és B. Larin (Larin 1957: 143) – tanításai. Mára ezek háttérbe szorultak. Az LKŽ tehát megőrizte a J. Balčikonis által előirányzott legfontosabb tudományos alapelveket; csak a részletekben tér el (az igekötős igék és az igéből képzett főnevek, különösen a nyelvjárási prefixumokkal és szuffixumokkal képzett alakok bemutatásában, valamint még egyben-másban). Ahogy a nyelvjárások visszafordíthatatlanul nivellálódnak, a litván nyelv szókincsének e legteljesebb gyűjteménye mindig fontos marad nyelvünk kutatói számára. LITERATŪRA B a l č i k o n i s J. I–II: Rinktiniai raštai, 1, Vilnius: Mokslas, 1978; 2, Vilnius: Mokslas, 1982. L a r i n B. A. 1957: Kratkij istoričeskij obraz litovskoj leksikografii. – Leksigrafičeskij sbornik 11, 119–144. LKŽ I1–II1 – Lietuvių kalbos žodynas 1, Vilnius, 1941; 2, Kaunas: Valstybinė enciklopedijų, žodynų ir mokslo literatūros leidykla, 1947. LKŽ I2–II2 – Lietuvių kalbos žodynas 1–2, Vilnius: Mintis, 1968–1969. LKŽ III–XVI – Lietuvių kalbos žodynas 3–6, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1956, 1957, 1959, 1962; 7–9: Mintis, 1966, 1970, 1973; 10–15: Mokslas, 1976, 1978, 1981, 1984, 1986, 1991; 16: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 1995. V i t k a u s k a s V. 1995: Žodžio istorijos klausimai akademiniame “Lietuvių kalbos žodyne”. – Lietuvių katalikų Mokslo akademijos suvažiavimo darbai 15, 349–354. * Kiek žinoma, jo romanų kalbą yra tvarkęs didelis gyvosios kalbos mokovas D. Urbas, tuo gal išvengęs represijų (iš pašnekesio su juo 1988.04.24). 9 Vitkauskas V. 1987: J.Balčikonio pažiūros į paveldėtąją leksiką. – Lietuvių kalbotyros klausimai, 26, 13–18. Žinynas 1949: Didžiojo ir bendrinės lietuvių kalbos žodynų redagavimo ir išleidimo apsvarstymas. – Lietuvių Mokslų Akademijos Žinynas 5, 301–305. Žinynas 1949 a: Didžiojo “Lietuvių kalbos žodyno” II-ojo tomo apsvarstymas LTSR MA. – Lietuvos TSR Mokslų Akademijos Žinynas 5 298–299. THE MAIN PRINCIPLES OF “LIETUVIŲ KALBOS ŽODYNAS” (THE DICTIONARY OF THE LITHUANIAN LANGUAGE) ESTABLISHED BY J. BALČIKONIS Summary The linguist Juozas Balčikonis prepared “Lietuvių kalbos žodynas” as a more concise Thesaurus. 1. The dictionary was to be a historical dictionary: its corpus was to contain all the words from written records and the live language (J. Balčikonis’ term for dialects). 2. The meanings of the words were to be arranged historically, according to their formation (a historical dictionary principle). 3. “Lietuvių kalbos žodynas” was to be a dictionary of separate words, forms and derivatives - not a dictionary of word families, the latter being rather inconvenient for its users when they have to find a language fact in it. 4. The most important for the editor were the dialectal data, which were abundant in the dictionary. From 1948-1952 ideological deviations from J. Balčikonis’ principles were observed (the principles of the historicity of meanings, the priority of dialectal material were ignored, many short-lived international words found their way into the corpus). With the wave of politicised criticism having abated, the main principles established by J. Balčikonis are being gradually reinstated. 10