Lietuvių rašomosios kalbos ir tarmių santykis XVIII a. Rytų Prūsijoje

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVIII (1997) Jonas PALIONIS A LITVÁN ÍROTT NYELV ÉS A NYELVJÁRÁSOK VISZONYA A 18. SZÁZADI KELET-POROSZORSZÁGBAN 1. Bevezető megjegyzések. Az írott nyelv és a nyelvjárások viszonya minden korszak írott nyelve történetének egyik legfontosabb, alapvető kérdése. Hiszen attól, hogy mely nyelvjárás vagy nyelvjárások alapján alakul ki és fejlődik az írott nyelv, nagymértékben függ mind annak szerkezete, mind pedig egy adott történelmi időszakban bekövetkező fejlődése. A litván írott nyelv korábbi, legrégebbi korszakának nyelvészeti elemzéséből ismeretes1, hogy a 17. századig ez a viszony meglehetősen bonyolult volt. A poroszországi litván írott nyelvi ág kezdetben még nem ragaszkodott szigorúan egyetlen nyelvjáráshoz sem, később azonban (1625-től, Jonas Rėza énekeskönyvének megjelenésétől kezdve) itt a porosz nyugati aukštaitis nyelvjárás vált uralkodóvá, amelyet D. Kleinas nyelvtanai véglegesen rögzítettek. E nyelvtanok megjelenése után a 18. században Kelet-Poroszországban (a továbbiakban: RP) litván szövegeket író szerzők általában már nem tértek el ettől az aukštaitis, nyugati iránytól. A litván írott nyelv és a nyelvjárások viszonya a tárgyalt évszázadig némileg másként alakult a Litván Nagyfejedelemségben (a továbbiakban: LDK). E tekintetben az írott nyelv két ága különült el: a közép-litván és a keleti (pontosabban a dzūk és a keleti) ág. A keleti ág hagyományai régebbiek voltak, a 18. században azonban a vele összefüggő közép-litván ág erősebb pozíciókat szerzett. E pozíciók minden bizonnyal azt eredményezték, hogy az évszázad első felében a közép-litván kiszorította a keleti-dzūk ágat, második felében pedig a žemaitis nyelvjárás fokozatosan, egyre erőteljesebben kezdett hatni, különösen a fonológia és a morfológia szintjén. A közép-litván alakokat az 1737-ben kiadott névtelen „Universitas Linguarum Litvaniae” nyelvtan rögzítette, a žemaitis alakok viszont abban az évszázadban még nem részesültek nyelvtani kodifikációban. A továbbiakban, a mai litván dialektológia és dialektográfia adataira, valamint a 18. századi írott nyelvi emlékek összehasonlító elemzésére támaszkodva, részletesebben megkíséreljük megvizsgálni az évszázad jelentősebb RP-beli szerzőinek nyelvét annak nyelvjárási alapja szempontjából. A vizsgálat főként a fonológia és a morfológia szintjére korlátozódik, mivel a nyelvjárások különbségei ezeken tükröződnek a legvilágosabban. 1 Palionis J. Lietuvių literatūrinė kalba XVI–XVII a., Vilnius: Mintis, 1967, 51–91. 38 § 2. Danielius Kleinas nyelvtanainak normatív alakjai. Amint említettük (§ 1.), a 18. századi RP-beli litván szövegek szerzői D. Kleinas nyelvtanaiban kijelölt irányelveket követték, vagyis a porosz nyugati aukštaitis nyelvjárásra támaszkodtak; a litván írott nyelv története szempontjából azonban fontos megállapítani, hogy akkoriban milyen mértékben támaszkodtak erre az alapra. Valóban csak az e nyelvjárás D. Kleinas nyelvtanaiban rögzített fő sajátosságait követték-e, vagy a szűk körű dialektizmusokat sem kerülték? Ha nem kerülték a szűk körű dialektizmusokat, mely nyelvi szinteken fordultak elő leginkább, és miként kezelték őket a korabeli írók? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni a rendelkezésre álló adatok vizsgálatával. Mint ismeretes, a porosz nyugati aukštaitis nyelvjárás (akárcsak általában a nyugati aukštaitis) nem volt egységes. Három alnyelvjárásra (északi, veliuonei és déli) tagolódott, amelyek mindegyikének megvoltak a maga beszédváltozatai és kisebb helyi változatai. Tekintettel arra, hogy D. Kleinas Tilžėből származott, amely a nyugati aukštaitis északi területéhez tartozott, arra számíthatnánk, hogy nyelvtanaiban számos, a tilžėi beszédre jellemző vonást találunk: az [uo] és [o], illetve az [ie] és [ė] összeolvadását, a hangsúlytalan végződések megrövidülését, a mozgó [a] kiesését, valamint a cirkumflexusos [ái], [áu], [éi] kettőshangzók monoftongizációját. Ám nem így történt: D. Kleinas nem szülőföldjének nyelvjárását választotta, hanem azt, amely szerinte a litván nyelvtan szabályainak és törvényszerűségeinek meghatározására „a legjobb”, nevezetesen a kaunasiak nyelvjárását: „Hanc Caunენijum Dialectum seવimურ in Ducatu Prufjiae, utpote omnium optimam et commodissimam“ (GL XVI). Ezért D. Kleinas nyelvtanaiban nem a porosz nyugati aukštaitis északi, hanem a déli alnyelvjárásnak a „Kaunas vidékének” nyelvjárásához közel álló normatív alakjai szerepelnek, vö.: a) n. pl. f. dūbes GL 146, imper. 2 sg. Dūk uo., n. sg. m. Piemū..., praes. 1 sg. bėgu GL 83, praet. 3 Jėdėjo uo., inf. Jėti Comp. 5..., b) praet. 3 buwo GL 146, g. sg. Jawo, tawo uo. 147, praes. 3 Jāko uo. 112, žinno uo. 115..., c) n. sg. m. gėras Comp. 107, gražumas GL 66, jūdas, jūkas uo. 8, d) dūdāmas|| dūdams uo. 119, regėdamas|| regėdams uo. 110... e) n. sg. m. dáiktas GL 2, áukštas uo. 24, inf. lėįti Comp. 55, conj. jėy uo. 85... A kleiniánus fonetikai és morfológiai alakokat összevetve a 18. századi RP-beli írott emlékek megfelelő alakjaival, látható, hogy az utóbbiakban korántsem mindig követték a D. Kleinas nyelvtanaiban kodifikált déli normákat. Ez különösen igaz Samuelis Bitnerio 1701-es „Naujų Testamentas” című művére, amelyben az előkészítőknek az a tudatos szándéka, hogy a fordítás nyelvével mind az RP, mind az LDK olvasóinak kedvére tegyenek, a vidék más korabeli írásaihoz képest többféle nyelvjárási keveredést eredményezett. § 3. A nyelvjárások összehangolására tett kísérletek S. Bitner Testamentumában. S. Bitneris (apie 1632–1710), kaip rodo jau pati pavardė, nebuvo 2 Salys A. Írások 4. A litván nyelv nyelvjárásai. Róma: Litván Katolikus Tudományos Akadémia, 1992, 76. skk. 39 litván. Litvánul a református (kálvinista) lelkészi szolgálata idején, Biržai-ban, Kėdainiai-ban és másutt tanult meg³. Mivel a korábbi (XVI–XVII. századi) litván kálvinista kiadványok a közép-aukštaitis nyelvjárásra (főként a Kėdainiai környéki beszédre) támaszkodtak⁴, ő is e nyelvjárás fő sajátosságait követte, amikor a görög eredetiből lefordította az Újszövetséget. Erre egyrészt az utal, hogy az [e], [ė] magánhangzók előtt gyakran ír i-t, másrészt pedig az, hogy rendszeresen használja a tautoszillabikus [am], [an], [em], [en] és az orrhangú [ą], [ę] hangokat tartalmazó alakokat: a) praet. 3 ißaukbejo Pov. 1. Tim. 5, 10, ißbeide Ap. d. 4, 23, g. pl. fantů Ap. d. 27, 44, n. sg. iétas Jok. 1. 1, 9, pabaijtuwę I Pov. 1. rym. 7, 3, jaute Jon. apr. 6, 12, g. pl. ū̇aktů t. p. 21, 17..., b) inf. famdit Mat. 20, 1, n. sg. wamzdis I Pov. 1. kor. 14, 7, praep. ant Mat. 7, 26, n. sg. pajkandintas Mork. 16, 16, a. sg. f. kempinė Mat. 27, 48, imper. 2 sg. perženk Mat. 5, 27..., c) a. sg. ga[w]ą Mat. 13, 20, mießtą Ap. d. 21, 5, drobę didę t. p. 10, 11, tulijbę Mork. 9, 14... Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy S. Bitnernek a fordítás munkájában Jonas Božimovskis ifjabb (aki Kėdainiai-ban, Vilniusban és másutt élt)⁵, valamint Frydrichas Šusteris (RP-lelkész, Būdviečiuose szolgált)⁶ is segített. Ezek a közreműködők kétségtelenül szintén nyomot hagytak a fordítás nyelvén, különösen az utóbbi. Vaclovas Biržiška azt írja, hogy „A fordítás nagyobb részét maga Bitner végezte, amennyiben Jonas Božimovskis ifjabb segített neki, és P. Z. Šuster a Kis-Litvához igazította”⁷. Arról, hogy J. Božimovskis mennyiben és hogyan vett részt az 1701-es „Újszövetség” fordításában és szerkesztésében, egyelőre semmi konkrétat nem lehet mondani. F. Šuster nyelvi szerkesztéséről azonban, akit Liudvikas Rėza „revizornak” (Revizor) nevezett⁸, valamennyit már a fordításhoz csatolt, saját litván nyelvű előszava alapján is meg lehet állapítani. Itt ezt írta: „Mivel pedig a Nagy-Litvánia litvánjai egyes dolgokat olyan szavakkal fejeznek ki, amelyeket a Királyi Poroszország litvánjai ebben az értelemben nem használnak, ezért itt változtattunk, és a Királyi Poroszország litvánjainak szavait ilyen jelekkel jelöltük (), amint például: Nagy-Litvánia litvánjai azt mondják: Giria ſtow ore; a Királyi Poroszország litvánjai viszont így beszélnek: Puſčia ſtow laukė”⁹. Ebből az idézetből kitűnik, hogy F. Šuster annak érdekében, hogy a fordítás nyelvét hozzáférhetőbbé tegye az RP lakói számára, bizonyos fordítási szavak mellé kerek zárójelben az e vidéken megszokottabb megfelelőket írta, például: g. sg. aliiwos (olaj) Luk. 10, 34, part. cont. elgdamasis (koldulva) Mork. 9, 46, praes. 3 3 B i r ž i š k a V. Aleksandrynas 1, Chicago: JAV LB Kultūros fondas, 1960, 356. 4 P a l i o n i s J. Ugyanott, 71–79. 5 B i r ž i š k a V. Ugyanott, 1, 357. 6 B i r ž i š k a V. Aleksandrynas 2, Chicago: JAV LB Kultūros fondas, 1963, 15. 7 Ugyanott, 1, 357. 8 R h e s a L. Geschichte der littauischen Bibel, Königsberg, 1816, 30. 9 Novum Testamentum lithvanicum. Naujasis testamentas Lietuwiβkas..., Karalaucuje, 1701, pratarmė. 40 iBdergia (nem tiszteli) Mat. 15, 11, lingūdami gálwomis (fejüket rázva) Mork. 27, 39, nutranke jam (megcsúfolta őt) uo. 27, 44, g. sg. piłwo ([kiłwio) Pov. 1. Tim. 5, 13, falparos (szegletkő) Mork. 12, 10. Már ezekből a példákból is látható, hogy F. Šusteris nem szorítkozott csupán lexikai megfeleltetésekre: olykor az egyes szavak átírása mellett a szintaktikai szerkezetet is meg kellett változtatnia, ezenfelül egy szó helyett egy szinonim, az RP-re jellemzőbb szókapcsolatot kellett beírnia. Arra is van okunk következtetni, hogy a fordítás nyelvét a porosz használathoz igazítva F. Šusteris a fonológiai és morfológiai alakok némelyikét is megváltoztathatta, annál is inkább, mert sok esetben az 1701-es testamentum helyesírását is a poroszhoz igazították. Azt azonban, hogy e szinteken hány és milyen változtatást hajthatott végre, s ezzel egyúttal hozzájárulhatott-e a fonológiai és morfológiai alakok bizonyos változatosságának kialakulásához a testamentum nyelvében, a kézirat hiányában lehetetlen megállapítani. Csupán e változatosság létezése állapítható meg, kialakulásának okairól pedig hipotéziseket lehet felvetni. § 4. A fonológiai és morfológiai alakok változatossága Bitner testamentumában. Az 1701-es testamentum fonológiai és morfológiai alakjainak változatosságát a következő tények mutatják: a) a [uo] és [o] alkalmi váltakozása, különösen a szótövekben és a tővégi szótagokban, vö. praet. 3 laidūjo Ap. d. 8, 2, adv. namūp Mork. 5, 19, praes. 3 putūja uo 9, 18, Luk. 19, 29, a. pl. m. raudūjančius Mork. 5, 38... és: praes. 3 baltoja Jon. 4, 35, part. cont. iBwažiōdamas Mat. 25, 14, d. sg. m. toßam Mork. 9, 43, n. sg. wienolika Mat. 28, 16...; b) a [ie] és [ē] viszonylag ritkább váltakozása: a. sg. m. miebłą Luk 14, 35 || i. sg. m. mēßłu uo 13, 8, d. pl. f. padangiems uo 17, 24 || giminėms Mat 24, 14...; c) a hangsúlytalan szóvégi szótagban előforduló, viszonylag ritka [o] és [a] váltakozása: praet. 3 āugo Ap. d. 19, 20, buwo Mork. 6, 44, praes. 3 kłaufo Luk. 8, 8...¹⁰ és: praes. 3 dáża Mat. 26, 23, kába uo 22, 40, ne žina Mork. 13, 32...; d) a megrövidült alakok (elhagyott rövid szóvégi -e, -i hangokkal) és a megfelelő teljes alakok viszonylag gyakori váltakozása, vö.: in. sg. f. antroį dienoį Mork. 11, 12 wiłłoį ßłoweį Luk. 12, 27... és: girioje Mat. 3, 1, taiweje uo 4, 21; imper. 2 pl. dūkit Mat. 10, 8, eikit uo 10, 6... és apłakjikite uo 10, 7, giįdikite uo 10, 8...; inf. dūt uo 10, 34, rugot (kérni) uo 11, 20... és elgetáuti (ubagáuti) Luk. 16, 3, tuįkėnti Ap. d. 12, 16; e) az „mozgó” [a]-val és anélkül álló alakok alkalmi váltakozása: n. sg. m. wienas Mat. 20, 21 || ne wiens uo 10, 29, kalbėdamas uo 26, 42, mokįdamas uo 26, 55, norėdamas uo 1, 19 || kalbėdams Mat. 26, 48, Luk. 9, 38; 22, 9... 10 A preteritum alakokban rendszeresen -o szerepel. 41 Az ilyen (és más) fonológiai és morfológiai változatok váltakozása teljes egészében megmagyarázható. Mindenekelőtt azzal a már említett törekvéssel, hogy összehangolják az írott nyelv két, (némileg eltérő terminológiai alapokra épülő) ágát. Összehangolásuk során bizonyos fonológiai és morfológiai változatok egységesítetlenül is megmaradhattak. Másodsorban az ilyen párhuzamos alakok egy része öröklődhetett a korábbi írásokból (mint említettük, D. Kleino nyelvtanaiban is előfordultak). Végül harmadszor, egyes párhuzamos alakok a fordítók vagy szerkesztők bizonyos alakokhoz való egyéni viszonyulása, a nyomda hibája és egyéb okok miatt is létrejöhettek. Összességében azonban az 1701-es Újszövetség nyelve terminológiai alapját tekintve sok tekintetben nem különbözött a 18. századi porosz írott nyelvtől. Ezt nemcsak a közép- és nyugat-felső-litván nyelvjárások közelsége határozta meg, hanem az e nyelvjárások összehangolására irányuló tudatos törekvés is. § 5. Visszatérés a kleini normákhoz az 1727-es Újszövetségben. Érthető módon még közelebb állt a korábbi porosz írott nyelvi hagyományhoz – amely J. Rėza korától kizárólag a porosz nyugati felső-litván nyelvjárásokra támaszkodott – az 1727-es „Újszövetség”, amely Jonas Kvanto (Quandt, 1686–1772) kezdeményezésére készült. Ebben elvetették a nyelvjárások összehangolásának gondolatát, és visszatértek a kleini normákhoz, mivel az 1701-es kiadás nyelvi szempontból nem nyerte el az RP litvánjainak tetszését, és „kėdainiškinek” nevezték11. Az 1727-es kiadást kezdetben a tilziti lelkész, Reinholdas Rozenbergas és a gumbinneni lelkész, Kristupas Rebentišas készítette elő, majd haláluk után (1724-ben) a ragainėi lelkész, Hiobas Naunynas és a valtarkiemi lelkész, Pilypas Ruigys12. Utóbbi kivételével mindannyian nem litvánok voltak, de feltehetően jól megtanultak litvánul, ha ilyen munkát bíztak rájuk. Kétségtelenül közülük Pil. Ruigys tudott a legjobban litvánul; a litván volt az anyanyelve, és úgy tartják, hogy ő járult hozzá leginkább az 1727-es kiadás szerkesztéséhez13. Vac. Biržiška már 1930-ban megjegyezte, hogy ezek a személyek csupán az 1701-es fordítást javították, elsősorban arra törekedve, hogy azt közelebb hozzák a német fordításhoz; e célból részben felhasználták J. Bretkūnas kéziratát és J. Rėza 1625-ös zsoltároskönyvét14. Ugyanezt az állítást 1953-ban is megismételte15. Valójában az „Újszövetség” e két kiadásának összehasonlítása alátámasztja V. Biržiška állítását: az 1727-es kiadás készítői nem újrafordították a szöveget, csupán Bitner fordítását javították. Mindkét kiadásban sok teljesen egyező szövegrész található, noha különféle 11 R h e s a L. A litván Biblia története, 28. 12Ugyanott, 33. 13 B i r ž i š k a V. Aleksandrynas 2, 21. 14 B i r ž i š k a V. Lietuviškų knygų istorijos bruožai, Kaunas: Spaudos fondas, 1929–1930, 70. 15 B i r ž i š k a V. A régi írások története 1, Chicago, 1953, 151. 42 A nyelvi különbségek is bőségesen előfordulnak bennük. A különbségek részletesebb elemzésébe nem bocsátkozva itt csak azokat emeljük ki, amelyekben tükröződik a javítások nyelvjárási alapja, valamint az 1727-es kiadás készítőinek arra irányuló törekvése, hogy az 1701-es kiadás középvidéki alakjait nyugatiasítsák. Fonetikai szinten az ilyen törekvést talán legszembetűnőbben a kemény [ł]-t tartalmazó középvidéki alakok [e], [ė] előtt olyan nyugatias alakokkal való felváltása mutatja, amelyekből hiányzik ez a kemény mássalhangzó, vö.: part. cont. gailėdams BT Mat. 27, 3 és praet. 3 galėjos KNT uo., adv. Kotay BT Jon. 9, 5 és Koley KNT uo., iki Biolak BT Jon. 5, 17 és ikBioley KNT uo., praet. 3 pūle BT Jon. 11, 32 és pūle KNT uo., G. pl. turkelú BT Luk. 2, 24 és Kurkelú KNT uo. Általában véve az ł graféma ritka jelenség az 1727-es kiadásban, ami arra utal, hogy a kiadás készítői nemcsak fonológiai, hanem grafikai szempontból is el akartak távolodni Bitner testamentumától (az elszórtan előforduló ł figyelmetlenség vagy nyomdai hiba következtében is bekerülhetett, például Karalytłe KNT Jon. 3, 5). Egy másik, szintén könnyen észrevehető, fonetikai jellegű változtatás a „mozgó” [a]-t tartalmazó alakok rövidítése, vö.: n. sg. m. gywas BT Jon. 4, 51 > gyw’s KNT uo., part. cont. mokịdamas BT Mat. 26, 55 > mokidam’s KNT uo., n. sg. m. famdininkas Jon. 10, 13 > Samdinink’s KNT uo., fwietas BT Jon. 3, 17 > Swiet’s KNT uo., wienas BT Jon. 6, 71 > Wien’s KNT uo.... Mint látható, a „mozgó” [a] elhagyását az 1727-es testamentumban rendszeresen aposztróffal jelölik; ugyanezt a célt már 1685-ben J. Rikoviia énekeskönyvében is különösen gyakran szolgálta ez a jel. Nehéz megmondani, hogy az ilyen változtatások minden esetben figyelembe vették-e az úgynevezett „striukiškės” RP nyelvjárások kiejtését, vagy inkább e vidék énekeskönyveinek korábbi hagyományára támaszkodtak. Morfológiai szinten a nyugatiasítási törekvést jelezheti a feltételes mód 1. személyű, -čia végű alakjainak -čiau végű alakokkal való felváltása (vö. gérčia BT Mat. 26, 53 > gérčiau KNT uo., iBpilďičia BT Jon. 4, 34 > iBpilďičiau KNT uo., trokBčia BT Jon. 4, 15 > trokBčiau KNT uo.... E változtatással kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy nem tekinthető kétséget kizáróan a nyugatiasítás jelének. Mindenekelőtt azért nem, mert a -čia végű alakokat a XVI–XVII. században nemcsak a középvidéki ág (a kėdainiškiai nyelvjárás), hanem az RP szerzői is használták (a -čio és a viszonylag ritkább -čiau végű alakok mellett). D. Klein nyelvtanainak paradigmáiban ezek még első helyre is kerültek (regécia || regéciau GL 109, žinnóčia || čiau uo. 115...). Ha hipotetikusan a -čia > -čiau váltást a nyugatiasítási esetek közé soroljuk, azzal arra gondolunk, hogy a -čiau végű alakokat különösen rendszeresen használták a déli porosz nyugati aukštaitis területről („baltsermėgiai”) származó szerzők írásaiban (K. Donelaitis műveiben például kizárólag -čiau végű alakok fordulnak elő). Szintaktikai szinten a nyugatiasítás példája lehet az illatívusz meglehetősen rendszeres felváltása az „į + tárgyeset” szerkezettel, vö.: kurio[na tikay namū[na BT Luk. 9, 4 > kur į kokius Nammus KNT uo., karoblin Bt Luk. 17, 27 > į Akruta KNT uo., ranko[na BT Jon. 3, 35 > į Rankas KNT uo. D. Klein GL című nyelvtanában az illatívuszt és az „į + tárgyeset” szerkezetet bizonyos fokú párhuzamként írták le, sőt az illatívusznak adtak elsőbbséget mint „elegánsabb” 43 kifejezőeszköznek16. A nyelvtan azonban ezt az elsőbbséget konkrétabban nem indokolja. Elképzelhető, hogy ebben jelentős szerepe volt a stilisztikai szempontnak: D. Klein, aki korának vallásos énekei fordítójaként és szerzőjeként vált híressé, az illatívuszt nemcsak rövidebb, hanem hangzatosabb irányjelölő eszköznek is tarthatta. Nincs szilárd alapja annak a feltételezésnek, hogy az illatívusz előnyben részesítését az RP nyugati aukštaitis nyelvjárásában (különösen a déli nyelvjárásokban) való nagyobb elterjedtsége okozta volna: ennek többek között ellentmond az „į + tárgyeset” szerkezet RP-írásokban való általános meghonosodásának már a XVII. század végétől megfigyelhető folyamatos tendenciája (ez a szerkezet K. Donelaitis írásaiban is uralkodó volt). A nyugatiasítás eseteit talán a lexika szintjén lehet a legkönnyebben megállapítani, mivel az 1701-es testamentum szövegében – mint említettük – kerek zárójelek között számos nyugatias (pontosabban a porosz írott nyelvi ágra jellemzőbb) szó szerepelt, amelyek nagy részét az 1727-es kiadásba is átvették, elhagyva belőle a „kėdainiškiai” megfelelőket. A kiadás lexikai nyugatiasításának példái lehetnek az átvett (zárójelből kiemelt) szavak, például drugys [a. sg f. karštinė (drugi) BT Mat. 8, 14: i. sg. m. Druggiu KNT uo.], puščia [in. sg. f. girioje (pubčioje) BT Mat. 3, 1: Pubčioje KNT uo.], skaitytinė [g. sg. f. literos (įskaitij-tines) BT II Pov. 1. kor. 3, 6: n. sg. f. Skaitytine KNT uo.], skūnė [a. pl. kūnus (kunes) BT Luk. 12, 18: Skunes KNT uo.], ubagauti [inf. elgetáuti (ubagáuti) BT Luk. 16, 3: ubbagauti KNT uo.], vartai [broma (wartai) BT Mat. 7, 13: Wartai KNT uo.] és így tovább. A lexika nyugatiasítása azonban nem korlátozódott csupán a zárójelben megadott szavak átvételére az 1727-es kiadásban: számos, a nyugati aukštaitis beszélői számára amúgy szokatlan szót az e nyelvjárás képviselői számára megszokottabb, különösen pedig a korabeli porosz írott nyelvhasználatban elterjedtebb szavakkal cseréltek fel. Például az 1701-es testamentumban használt gerdas Mork. 13, 7 az 1727-es kiadásban šauksmą, gydytojas Luk. 5, 31 liekorį, įdant Jon. 11, 57 jėib, iškala „iskola” Ap. d. 6, 9 šūlę, palaikis Mork. 2, 21 seną, veizdėti Ap. D. 3, 5 žiūrėti, žūklavimas Luk. 5, 4 valksmas szavakkal váltotta fel. A nyugatiasítás tehát az 1727-es „Újszövetség” nyelvének minden szintjén megfigyelhető. Ez azt mutatja, hogy a testamentum készítői arra törekedtek, hogy nyelvét érthetőbbé tegyék az RP olvasója számára, és közelebb hozzák a korábbi kleinista hagyományhoz. Az ettől a hagyománytól itt-ott tapasztalható eltérések magyarázhatók a készítők egyes nyelvi jelenségekről vallott egyéni nézeteivel, valamint azzal a szándékukkal, hogy figyelembe vegyék az RP litván írott nyelvének használatában a kleinista korszakot követően bekövetkezett változásokat. Az 1727-es testamentumban elég gyakran előfordul az [o] és [uo], illetve az [ė] és [ie] összekeverése is, vö.: a) inf. dūwanoti II Petr. 1. 1, 4, žvėjuoti Jon. 21, 3 és lingoti Pov. 16 Lásd: Pirmoji lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1957, 257. 44 1. ef. 4, 14; g. sg. m. Gūdo „kapzsiságot” Pov. 1. rym. 1, 29 és a. pl. m. Loƀus „sántákat” Mat. 15, 30; in. pl. wiłłufe Daiktofe I Pov. 1. tes. 5, 18 és wiłłufe Wietułfa I Pov.. Tim. 2, 8...; b) n. sg. m. Snegas Jon. apr. 1, 14 és g. sg. f. Giedos Jud. 1, 1, 22; a. pl. f. Jawėnas „ágakat” I Pov. 1. kor. 3, 12 és n. pl. m. Mieneƒej Jon. 4, 35. Ezek a keveredések kétségtelenül már közvetlenül a porosz felsőnémet nyelvjárás északi változatát tükrözik. § 6. Az 1735-ös „Újszövetség” nyelvi sajátosságai. Az 1727-es kiadástól az 1735-ös „Újszövetség” nyelve is csak kevéssé különbözik. Ez érthető is: az utóbbit H. Naunynas és Pil. Ruigys készítette, akik nagyrészt részt vettek az 1727-es kiadás szerkesztésében. E két kiadás különbségei többnyire a helyesírás és a fonetika szintjére korlátozódnak, bár időnként a morfológiában, a szintaxisban és a szókészletben is előfordulnak bizonyos változtatások. Például az 1727-es kiadásban gyakrabban írják nagybetűvel a közneveket, több benne az allativus és az adessivus, amelyeket az 1735-ös kiadásban gyakran már névutós szerkezetek váltanak fel, és több a régiesebb mondatmodell is. § 7. Törekvés a „tiszta” nyelvjárás követésére az 1735-ös Bibliában. 1735-ben kiadták az Ószövetség fordítását is, amely az „Újszövetséggel” együtt a teljes Bibliát foglalta magában („Biblia, tai efti Wiłłas Szwentas Raßtas Seno ir Naujo Teßtamento...”). Amint az első teljes Biblia-kiadáshoz csatolt, Jonas Kvantas által írt német előszóból kiderül, H. Naunynas és Fil. Ruigys mellett az Ószövetséget Kristupas Štimeris, Abraomas Liuneburgas, Fabijonas Kalau, Adomas Pilgrimas, Kristupas Šperberis, valamint a két Adomas Šimelpenigis (az idősebb és a fiatalabb) is fordította, a teljes fordítási munkát pedig Jonas Berentas és Petras Milkus felügyelte (ők ketten a korrektúrát is olvasták). Egy ilyen nagyobb csoport által elkészített fordítási kézirat nyelvi szempontból nem lehetett teljesen egységes, annál is kevésbé, mivel a fordítók különböző, nyelvjárásilag többé-kevésbé eltérő helyekről származtak (pl. H. Naunynas Ragainėben született, P. Milkus Tilžėje, K. Štimeris Įsrutyje, A. Liuneburgas Gumbinėje, de hosszú ideig Klaipėdában dolgozott)17. Az 1735-ös kiadásban mégsem figyelhető meg jelentősebb nyelvi különbség sem az Ószövetség egyes részei között, sem az Ó- és az Újszövetség között. Ezt kétségtelenül elsősorban a kiadás készítőinek, különösen a szerkesztőknek (mindenekelőtt az Įsrutisban élő J. Berentasnak) az a törekvése határozta meg, hogy kövessék a korábbi — kleini — hagyományt, amelytől S. Bitnerio testamentuma eltért, és e hagyomány alapján egységesítsék a kiadás nyelvét. Az 1735-ös kiadás szerkesztői valóban nem hagyták figyelmen kívül a korábbi (nemcsak a klein-i, hanem a Klein előtti) hagyományt: erre egyaránt következtethetünk J. Kvantas már említett előszavából, amely J. Bretkūno és S. Chilinskio Bibliáinak fordításáról ír— 17Biržiška V. Aleksandrynas 2, 10 és köv. 45 timus, tiek ypač iš jo 1730. I. 3 pranešimo RP valdžiai apie naujojo leidimo rengimo eigą. Tame pranešime nurodyta, kad naujajam leidimui naudotasi ir J. Bretkūno bibljos vertimu (iš jo buvę perimti vėjų pavadinimai), tačiau daug naudos iš to neturėta. Neturėta dėl to, kad J. Bretkūnas savo vertime rėmėsi Labguvos tarme, kuri „giminiems“ Įsruties, Ragainės ir Tilžės apskričių lietuviams buvusi ir nesuprantama, ir nepriimtina: „Sie [t.y. J. Bretkūno vertimas, – J. P.] ist aber nach der Labiauschen Mundart, so mit der Curischen Sprache verbunden ist, geschrieben; dahero sie auch von den reinern Littauern in der Insterburg-Ragnit-und Tilsitschen Aemtern, die doch die weitläufigsten sind, weder verstanden noch angenommen werden kann und einer durchgängigen Verbesserung von Wort zu Wort bedarf.“18 § 8. A déliesítés tendenciája az 1755-ös bibliai kiadásban, A. Pilgrimo, K. Lovyno és V. Rėgės fordításaiban. Nyelvjárási alapját tekintve Adomas Šimelpenigis, az ifjabb (1699–1763) által készített és 1755-ben nyomtatásban megjelent új, teljes Biblia-kiadás lényegében nem különbözik az 1735-ös kiadástól. Ez érthető is: ez a kiadás valójában csupán az előző változat némileg átdolgozott változata volt. Mégis megfigyelhető benne a nyelv szerkesztés közbeni erőteljesebb déliessé tételére irányuló tendencia. Például itt-ott az 1735-ös kiadásban előforduló affrikáta nélküli alakokat affrikátás alakok váltják fel (vö.: adv. apſteyB¹ I Moz. 3, 10 > apßczeyB²; part. act. n. sg. f. pagimdųfi uo. > pagimdƶufi; pamatufį uo. > pamacƶufi; praes. 3 uſſigeid IV Moz. 14, 26 uſſigeidž³), az ige „strukiški” igeidő jelen idejének 3. személyű alakja helyett „nem strukiški” alakok állnak (vö.: bandaB¹ Job. 4, 2 bandoB²; barſta Ps 15, 7 barſto; klaufa Mork. 4, 9 klaufo; walga uo. 14, 18 walgo). A déliesítés tendenciájára utalhat az is, hogy az 1735-ös kiadás egyes szavait más szavakkal helyettesítették (pl.: adv. apſukai Sal. pam. 9, 14 > aplink, ißkiey Jon. 11, 14 > áißkiey, fut. 1 sg. pabengſu Rūt. 3, 2 > pabaigſu, g. sg. m. pakalo Iz. 30, 6 > nugarós, g. pl. pawerſmû Job. 8, 2 > ßaltinnû). A Nagy Litván Szótárban (LKŽ) megadott lokalizációik, valamint K. Donelaitis írásai (DR) alapján ítélve az 1755-ös kiadás helyettesítő alakjai a nyugati aukštaitiai déli nyelvjárásokra lehettek jellemzőbbek. A nyugati déli alakok dominálnak Adomas Pilgrimas, az Įsrutisban szolgáló lelkész J. Hübner-féle bibliai történetmagyarázatairól készített fordításában is „Ißkirſtyti [...] Nuſſida-wimai ß Sėno bey Naujo Teſtamento...” (1742). Itt többnyire teljes végződéseket használnak, kivéve az -as személynevek végződését, amelyet gyakran a porosz litván írásokra jellemző aposztrófos módon rövidítenek: n. sg. Adom’s 15, 20, Pon’s Diew’s 57, 5, wert’s Daikt’s III, 15, wiens nelab’s 15, 21... (bár ilyen is előfordul: Diewas 77, 2, Welinas 12, 18, Wyras 48, 18...). Ebben a fordításban némi uo /o is található, 18Falkenhahn V. Der Übersetzer der litauischen Bibel Johannes Bretke und seine Helfer, Königsberg und Berlin: Ost-Europa-Verlag, 1941, 238. 46 ie/ė keveredésének esetei, vö.: adv. Namų 66, 2; 122, 8, in. pl. Nammūje 193, 9, g. pl. Ūbkū 48, 10, praet. 3 liepe 70, 5, d. sg. mielam 103, 30... és in. pl. Pellenoje 182, 15, n. sg. Obka 191, 15, inf. Blubboti 48, 21, n. sg. bėdna 158, 2, praet. 3 kwėte 161, 11, kwėjalino 187, 2, a. sg. Karalęnę 145, 5; 160, 3... A. Pilgrimnek tulajdonítják egyesek (pl. A. Harnochas) Chr. Langhausen „Trumpas ir prątas Išguldimas wįjjū [...] Ewangelijų” (1750) című könyvének fordítását is. Vac. Biržiška azonban J. Bertoleitisre és Pil. Ruigys szótárának előszavára támaszkodva úgy vélte, hogy Pilgrimas csupán javította a fordítást, vagy talán be is fejezte annak lefordítását19. Akárhogy is, a kérdés-felelet formájában közölt evangélium-magyarázatok nyelvi szempontból nem különböznek feltűnőbben a „Nusidavimai”-tól, az evangéliumi szövegek pedig szinte teljesen megegyeznek az 1735-ös biblia szövegével (csupán itt-ott cserélték az utóbbiban a ir kötőszót o alakra, vagy más apró nyelvi, helyesírási módosítást végeztek; például a bibliában kisbetűvel írt főnevek az „Išguldymuose” szövegében gyakran nagybetűsek). Kiek skiriasi nuo A. Pilgrimo vertimų Kristijono Lovyno (1721–1783) vertimo „Ewangelįßkas Malonės = Dawadas“, išleisto 1768 m., kalba. Skiriasi daugiausia tuo, kad jame dažniau vartojama „striukiškų“ lyčių. Ypač dažnai čia išmetamas „judrusis“ [a], kartais ir [i] vardažodžių bei įvardžių galūnėse (paprastai tas išmetimas žymimas apostrofu): n. sg. m. Daikt’s IV, 22, ger’s 23, 25, kur’s IX, 13, kalt’s 24, 13, man’s 135, 2, piln’s 70, 30, Stal’s 46, 32, Bok’s ir tok’s XII, 10–11, Wyr’s 21, 29, warging’s 64, 23... Neretai numetami taip pat trumpieji galūniniai [a], [e] veiksmažodžių esam. laiko 3 a. lytyse: gaun’ 44, 34, my’ X, 23, ne nor V, 4, pavyd’ 71, 18, reyk XI, 26, ne futar 63, 12, tikk’ 22, 10, bet ir: jaucza 41, 22, faka t. p., alkta ir trokßta 51, 10. Rodos daugiau K. Lovyno vertime pasitaiko ir [uo]/[o], [ie]/[ė] maišymo atvejų, plg.: praes. 1 sg. atbūju 121, 34, in. pl. f. dwafibkūja Bėdūja 57, 37, n. sg. Gūdas 129, 17, Ūda 52, 13, Ūras 91, 21, inf. wartūti 50, 4... ir inf. dejoti 116, 5, didžotis 114, 9, n. sg. m. Lobas 60, 2, a. pl. m. raupjotus 24, 35...; g. pl. Griekų 59, 2, g. sg. nieko 20, 4, tießos 38, 14, n. sg. praliets 40, 4... ir n. sg. bėdnas 44, 12, Bėfas 35, 26, Sžen’s „šienas“ 27, 26, a. sg. Kėtumma 36, 20, [u Prifėga 70, 18... K. Lovynas fordításának fonetikája tehát valamivel északiasabb A. Pilgrimasénál. Erre talán hatással lehetett munkája a Klaipėda-vidéken (Katyčiai, Plaškiai, Klaipėda, Kretingalė), bár általában nem mondható, hogy fordításának nyelve a nyugat-aukštaitiai északi nyelvjáráson alapulna (a kettőshangzók egyhangúsítása ott szinte egyáltalán nem fordul elő: csak a g. sg. Awinačio 144, 17, az i. pl. Jaunikaczeis 124, 10–11 és a Waikaczeis 124, 10 alakot figyeltem meg). A. Pilgrimas és K. Lovynas írásainak terminológiájától lényegében nem különbözik az 1788-ban megjelent, Vilhelmas Rėgė (Regge) által fordított két füzet terminológiája sem: „Mokslas Pamokinimo ant gero wartojimo Laukininkams...” és „Skaitimo Knygėlės ant 19 B i r ž i š k a V. Aleksandrynas 2, 64. 47 használatára szánt „Laukininkams...”. Ezekben csupán gyakrabban elhagyják a „mozgó” [a]-t a főnevek és névmások -as végződéséből, valamint a rövid magánhangzókat különféle igék hangsúlytalan végződéseiből, például: a) n. sg. Darb’s RM 5, 18, Burs „būras” RS 41, 12, kalts RM 23, 15, Sens uo. 21, 28, Sǵwents RaBts uo. 27, 19–20, kur’s uo. 6, 28, Jauns papraḟts, sens atrafts RS 56, 9 (a 20. elbeszélés címe), budams RM 15, 25, mylim’s uo. 2, 31..., b) praes. 3 atlie k RM 18, 8, grauden’ uo. 18, 17, yr’ uo. 1, 3, meld’ RS 27, 26, werk uo. 22, 25..., gal RM 2, 22, gird’ uo. 23, 28, pen uo. 35, 26, reg RS 23, 3, ftow’ RM 17, 14..., inf. but’ RM 2, 21, miſlyt’ uo. 1, 5... A végződések rövidítésében azonban nem figyelhető meg nagyobb következetesség: gyakran egymás mellett szerepel ugyanaz az alak rövidített és nem rövidített végződéssel, vö.: n. sg. Diew’s RM 7, 13 és Diewas uo. 7, 18, jauns vagy jennas uo. 161, 18, gyws uo. 9, 20 és gywas uo. 11, 28, praes. 3 myl uo. 29, 9 és myli uo. 29, 4. A végződések gyakoribb rövidülése valószínűleg a tilžėnai nyelvjárás hatására alakult ki, mivel V. Rėgė élete utolsó 23 évében Tilžėben volt lelkész (1791-ben halt meg)20. E nyelvjárás hatásával magyarázható a uo/o és ie/ė nem egészen ritkán előforduló keveredése is, vö.: praes. 3 melloj’ RM 25, 2, inf. melloti uo. 44, 3 és praet. 3 wartūjo uo. 173, 13, inf. wartūti uo. 129, 13, in. pl. wiſſūne dalykoſe uo. 82, 23, wiſſūſe mokſloſe RS 20, 21–22, Bittōſe Kudikioſe uo. 65, 17, užauguf(oſe) Metoſe uo. 58, 60..., n. sg. bėdnas RS 46, 13 és in. sg. Giedoje uo. 38, 3, n. sg. Tėws RM 12, 4 és Diew’s uo. 7, 13, in. sg. žede „gyűrűben, virágzásban” uo. 33, 16 és g. sg. žiemos uo. 18, 521. Nincs azonban szilárd alapja annak az állításnak, hogy e keveredés kizárólag a tilžėnai nyelvjárás hatására jött létre. A keveredést a uo/o és ie/ė esetében leginkább előidéző másik ok az lehet, hogy a litván nem volt V. Rėgė anyanyelve, és nemcsak a /uo/, /o/ és /ie/, /ė/ fonémákat, hanem a nyelvtani nemeket sem különböztette meg jól. Ezért az olyan szerkezetekben, mint a Bittōſe Kudikioſe, pirmūſe dienūſe, a kūdikis főnevet nőneműnek, a dieną szót pedig hímneműnek vélhette. Az említett füzeteiben gyakran találkozunk a nyelvtani nem kategóriájának összetévesztésével is (pl.: wienoje Rytoje „egy reggelen” RM 14, 2–3, tą grabu gieſme uo. 23, 22–23, i. pl. abaŕais žerrejo uo. 124, 32, tikrrus Seſſerus uo. 125, 24, g. sg. ſunkios prakaitos RS 44, 5). V. Rėgė füzeteiben elszórtan egy-egy olyan alak is felbukkan, amelyben az a áll ai helyett: a. pl. daktus RS 18, 1; 28, 18, n. sg. Mergate uo. 47, 21, v. sg. mammate 48, 4; 11 (ez utóbbi hitelessége egyáltalán nem kétséges, mivel párbeszédben szerepel). A kettőshangzó [ai] monoftongizációja azonban még hangsúlyosabban sem tükröződik V. Rėgė azon füzeteiben, amelyek a rossz nyelven, rengeteg nem litván szóval és különösen szintaktikai szerkezettel terhelt nyelven készültek. 20 Biržiška V. Aleksandrynas 2, 99. 21 V. Rėgės írásmódja e ritkán használatos, ezért nehéz megmondani, hogy helyette a e egy kiszélesedett magánhangzót jelöl-e, vagy ez csupán grafikai sajátosság. 48 § 9. A Klein-féle hagyomány folytatása az énekeskönyvekben. Az írott nyelv és a nyelvjárások RP-beli viszonyáról szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül az énekeket sem, noha ennek az egyházi költészeti műfajnak megvannak a maga sajátos vonásai, amelyek miatt ez a viszony kevésbé szembetűnő, mint a prózai szövegekben. Az ének műfajára jellemző ritmus és intonáció miatt a szövegekben a nyelvjárási sajátosságok rendszerint jobban kiegyenlítődnek, emellett az énekek szövegeiben több innovatív nyelvi kifejezőeszköz fordul elő. A XVIII. században RP-ben számos énekeskönyv jelent meg, mivel az éneklés, mint ismeretes, a református vallási szertartások szerves részét képezi, és a református lelkészek nagyon ügyeltek arra, hogy ne csak litván bibliai szövegek, hanem énekeskönyvek se hiányozzanak. Már 1705-ben a Budviečiai-i lelkész, Frydrichas Šusteris kiadta Jono Rikovi jaus kissé átdolgozott és kibővített D. Kleino énekeskönyvét, „Naujos... pagerintos Giesmju Knygos” (1685). A Klein művéből újranyomtatott énekekben azonban jelentősebb nyelvi változtatások nem figyelhetők meg. Helyenként Šusteris kissé másként szerkesztett át egy-egy sort (vö.: Jog mane iš malones RG 170, 2 és Manę jog iš malones ŠG 170, 2), vagy a szóalakok írásmódja tér el, különösen a mellékjelek tekintetében (vö. RG: g. sg. f. kitrawõnes 170, 4, g. sg. m. Dekawõjimo 358, 2, n. sg. m. Bėgunas 317, 15, grãžūs 326, 15, praes. 1 pl. gárbinam 336, 9, n. sg. f. iBardita 356, 3... és ŠG: kijtrawones 170, 4, Dekawojimo 398, 2 Begunas 356, 24, grãžūs 366, 5, garbinam 375, 19, iBardijta 396, 3...). A nyelvjárás szempontjából tehát F. Šusteris énekeskönyve kevésbé távolodott el a Klein-féle normáktól. F. Šusteris nyomán az új énekeskönyv-kiadást az Įsrutis-i lelkész, Jonas Berentas készítette elő, és 1732-ben nyomtatta ki; ezt 1735-ben, 1738-ban, 1740-ben, 1745-ben és 1748-ban is újra kiadták. Mivel e kiadások közül az első három csak bibliográfiai forrásokból ismert, nyelvi sajátosságaikról egyelőre nem mondhatunk semmit. Az utóbbi két rendelkezésre álló kiadás összevetése pedig azt mutatja, hogy nyelvi szempontból semmiben sem különböznek: mindkettő nyilvánvalóan a korábbi, F. Šusteris után megjelent kiadásokra támaszkodik, és a Klein-féle hagyományhoz kapcsolódik. F. Šusteris és J. Berentas mellett a XVIII. század első felében még Fabijonas Glazeris, Didlaukai lelkésze is készített litván énekeskönyveket. Bibliográfiai forrásokból ismertek az énekeskönyv 1736-os és 1738-as kiadásai. Kétségkívül hozzá tartozik az 1748-ban megjelent „Kittos naujos Gies[m]es” című mű is, amelynek szerzőjére az F. U. G. P. D. kriptonim utal (= Fabijonas Ulrichas Glazeris Pastorius Dovydėlių), és amelyet már 1745-ben kiadtak. Noha az utóbbi, vagyis az 1745-ös és 1748-as kiadásokban eltér az énekek számozása és elhelyezése is (például az 1745-ös kiadásban az első ének az „Ein Weter steiget auf”, az 1748-asban pedig a „Gott sey Danck...”), maguk a szövegek néhány helyesírási apróságtól eltekintve megegyeznek. Nyelvjárási alapjukat tekintve szintén a Klein-féle hagyományra támaszkodnak, vagyis bennük a porosz nyugati aukštaitiai nyelvjárás déli változatainak alakjai uralkodnak. Például megőrzik a szóvégi nazális magánhangzók (amelyeknek ekkorra már gyenge nazális rezonanciájuk volt) hosszúságát, valamint a -o, -os, -ė, -ės végződésű szavak végi hangsúlytalan magánhangzók hosszúságát: g. sg. m. Karwėlo BG 127, 14, Wėlno uo. 77, 20, praet. 3 atėjo uo. 127, 14, mano uo. 46, 40, jawot uo. 129, 49 24..., n. pl. f. gillos Ronos BG 53, 6, Kojos uo. 155, 33, Rankos uo. 56, 21..., n. sg. f. Gerybe BG 217, 27, Malone uo. 137, 29, Meilė uo. 180, 34, Zemė GG2 51, 5, praet. 3 Padāre GG2 111, 7..., n. pl. f. Gieſmės BG 188, 1, Gerybės GG2 43,31, Lepfnėlės uo. 83,16... Igaz, a -ė, -ės végződésben, amint a példák is mutatják, a Klein-féle hagyomány szerinti szűk [e]-t nem jelölték ponttal, ez azonban még nem feltétlenül tükröz rövidült vagy redukált magánhangzót: ez valószínűleg helyesírási, nem pedig nyelvjárási jelenség (az énekeskönyvekben néha ponttal jelölt alakok is előfordulnak, például n. sg. f. Zolė GG² 83, 32). Berentas és Glazeris énekeskönyveiben egyaránt csak elszórtan fordul elő az [uo], [ie] kettőshangzók [o], [ė] hangokkal való összeolvadása, amely a tilžėnai nyelvjárásra jellemző. Ezen énekeskönyvek nyelvére az erős kezdőhangsúlyú [áu], [ái], [éi] kettőshangzók „striukiškas” monoftongizációja sem jellemző. A szóvégi rövid magánhangzók elhagyása és ennek aposztróffal való jelölése azonban mindkét szerkesztő énekeskönyvében nagyon gyakori jelenség. Nem azért gyakori, mert az énekeskönyvek összeállítói a striukiai nyelvjárást követték volna: az énekeskönyvek készítésekor inkább elődeik kiadásait vették mintául, emellett olykor ritmikai okokból mesterségesen rövidítették a szavakat. Ezért Berentas és Glazeris énekeskönyveiben gyakran a rövidült alak mellett a teljes alak is használatos, például: Mano Jėzus gyw’s yra, gywas taipojau ab buſu BG 70, 40, praet. 3 ſpaūdӡ uo. 92, 7 // ſpaudӡia uo. 104, 19, n. sg. m. Diew’s uo. 127, 8 // Diewas uo. 119, 9, Kun’s uo. 53, 12 // Kunas uo. 53, 21, Krauj’s uo. 53, 13 // Kraujas uo. 163, 32, Wéln’s 53, 15 // Wélnas uo. 132, 4, piln’s uo. 79, 12 // pilnas uo. 57, 10, inf. paſlēpt’ uo. 140, 8 // padēti uo. 58, 8 part. cont. turredam’s GG² 9,36 // ſakydamas uo. 9, 37... A mesterségesen rövidített alakok közé sorolandók: a. sg. Dien’ és Nakt’ GG² 48, 6, tukſtant’ együtt BG 55, 2, 18, adv. amӡ’nay uo. 55, 39, tūlyd’ „fokozatosan” uo. 137, 15, n. sg. d’winta „kilencedik” uo. 60, 28 és mások. Mint ismeretes, Adomas Frydrichas Šimelpenigis (az ifjabb), Papelkių lelkésze, egyetlen nagy énekgyűjteménybe egyesítette Berentas és Glazeris énekeskönyveit, amelyet új énekekkel is kiegészített, majd átdolgozva 1750-ben kiadott.22 Nem sokkal később, 1752-ben megjelent az énekeskönyv második kiadása is, amely (a számozatlan énekjegyzéket is beleszámítva) 612 oldalt tartalmaz. Ha ezt összehasonlítjuk Berentas 1748-as énekeskönyvével (462 oldal), látható, hogy az énekek szövegei a 406. oldalig mindkettőben szinte teljesen... Gl Š ...Istenből jövő 20, 20 Add nekem szemedet... 21, 13 ...Istenből jövő 438, 11 Hozzád menjek, add... 43, 840 E világ javait inkább szeretem, mint az Ajándékozót [37. o., 16–17] Inkább szeretem a mulandó dolgokat, mint az Ajándékozót [457. o., 20–21] 22 Bővebben: Lietuvos TSR bibliografija [a továbbiakban – LTB] 1, Vilnius: Mintis,1969, 386. 50 S Gl Krisztus mindent jól megteremtett, még mielőtt bennünket és a mi testünket megalkotta volna; mert a világ akkor még nem létezett; Krisztus pedig már akkor azt gondolta ki számunkra, hogy örök életet ad, és az égben üdvösséget [p. 109, 32–37] Az Úr mindent jól megteremtett, mielőtt kegyelméből arra rendelt volna bennünket, hogy a világ lakói legyünk; számunkra is megérdemelt üdvösséget, és mielőtt meglátta volna a nagy csillagsereget, különválasztotta őket magának [p. 554, 4–9] amikor egybeesik (néhány kisebb nyelvi és grafikai eltéréstől eltekintve, például Berentas a. pl. Grieknikus BG 57, 18 alakja helyett Šimelpenigisnél Grieknin-kus 57, 18 szerepel, Berentas Garbe buk 39, 4 alakja helyett pedig Garbe t’eſt 39,4; grafikai szempontból említést érdemel az orrhangú [ą], [ę] másféle jelölése Šimelpenigis énekeskönyvében, a mai „orrjelölők” helyett Berentas ferde vonalkáit használva). Az említett oldaltól kezdve Šimelpenigis énekeskönyvében még többféle eltérés figyelhető meg. Itt szerepelnek a szerkesztő saját fordítású énekei, továbbá Glazerio és mások fordította énekeket is átdolgozott. Šimelpenigis 1752-es énekeskönyvében az egyes énekeket kisebb-nagyobb mértékben nemcsak szövegtani, hanem nyelvi szempontból is átdolgozták, vö.: Az összehasonlításból látható, hogy Šimelpenigis szerkesztés közben egyes szavak alakját és a szórendet változtatta meg, bizonyos esetekben (az utolsó példában) pedig az egész szöveget saját módján fordította le. Arra azonban nem figyeltünk fel, hogy korábbi énekfordítók tájnyelvi alakjait szándékosan megváltoztatta vagy kerülte volna átdolgozott énekeiben (az utolsó példában az általa kiadott, akkor Išdagus környékén használt szűk tájnyelvi és archaikus bit ’volt’ alak valószínűleg a szövegváltozat eltérése miatt szerepel). A nyelvjárási alapot tekintve tehát Šimelpenigis sem távolodott el a kleinai, nyugati-délnyugati írott nyelvi hagyománytól. A. F. Šimelpenigis (ifjabb) 1752-es énekeskönyvét később többször is újra kiadták. A bibliográfiai források 1763-as és 1766-os kiadásokat említenek, a könyvtárakban pedig 1776-os és 1791-es kiadások maradtak fenn. A fennmaradt kiadások összehasonlítása egyértelműen mutatja, hogy a későbbiek a korábbiak azonos újranyomásai voltak, amelyekben csak egy-egy (többnyire a nyomda hibájából eredő) helyesírási eltérés található, vö.:in. sg. mannij57 ŠiG 439, 21 // manij76 ŠiG uo. // m[a]nnij91 ŠiG uo.; part. n. sg. m. marinnams57 ŠiG 454, 4–5 // marinams76 ŠiG uo. // marrinams91 ŠiG uo.; praes. 1 sg. pawarrau57 ŠiG 457, 10 // paw arau76 ŠiG uo. // pawarrau91 ŠiG uo.; a. pl. m. Dayktus57 ŠiG 457, 20–21 // Daiktus76 ŠiG uo. // Daiktus91 ŠiG; a. sg. mannę57 ŠiG 472, 35 // manę76 ŠiG uo. // mannę91 ŠiG uo. Šimelpenigis énekeskönyve tehát a legnépszerűbb 18. századi litván énekeskönyv volt Kelet-Poroszországban. Alapjául szolgált az adott vidéken készült más korabeli énekeskönyveknek is (például G. Ostermejer 1781-es kötetének). Mivel a későbbi kiadások nyelvét nem változtatták meg, nem tartalmaznak új nyelvjárási jelenségeket sem. Emiatt ezek az énekeskönyvek a korábbi, főként kleinai egyházi költői nyelvi hagyományt konzerválták, amely Kelet-Poroszországban a későbbi időszakokban is fennmaradt. 51 § 10. Néhány szó az imakönyvek nyelvjárási alapjáról. A kleinói hagyomány szerint a XVIII. században a nagyobb énekeskönyvek mellett imakönyveket is kiadtak (egy könyvbe kötötték őket, de rendszerint külön oldalszámozással). Címük: „Naujos labay priwalingos ir Duboms naudingos Maldū=Knygėlos“. 1705-ben Königsbergben nyomtatták ki az első XVIII. századi imakönyvek egyikét (a címlapján feltüntetett 1704-es dátum kétséges)23. Alig különbözött Jonas Rikovijus által összeállított, 1685-ben kiadott Klein-imakönyv második kiadásától. Csak az imák valamelyest eltérő elrendezése, a kisebb betűméret és a központozás különböztette meg (az 1705-ös kiadásban, amelyet feltehetőleg az adott évi énekeskönyv szerkesztője, Šusteris készített elő, ritkábban használták a többfunkciós központozási jelet, a ferde vonást /: helyette időnként a mai formájú felkiáltójel és pontosvessző fordul elő). Az imakönyv későbbi ismert kiadásainak (1731, 1745, 1748, 1757, 1776, 1791) szövegei is alig különböznek egymástól: eltéréseik szintén főként grafikai szinten mutatkoznak, vö. a húsvéti ünnepre szánt imát: 1731 1745 1748 Mindenható, örökkévaló és irgalmas Isten, te vagy a mi Megváltónk, Jezaus Kriſtaus Atyja! Hálásan köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadat a mi bűneinkért halálra adtad... [24. o.] Mindenható, örökkévaló és irgalmas Isten, te vagy a mi Megváltónk, Jezaus Kriſtaus Atyja! Hálásan köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadat a mi bűneinkért halálra adtad... [18–19. o.] Mindenható, örökkévaló és irgalmas Isten, te vagy a mi Megváltónk, Jezaus Kriſtaus Atyja! Hálásan köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadat a mi bűneinkért halálra adtad... [18–19. o.] 1757 1776 1791 Mindenható, örökkévaló és irgalmas Isten, te vagy a mi Megváltónk, Jezaus Kriſtaus Atyja! Hálásan köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadat a mi bűneinkért halálra adtad... [19. o.] Mindenható, örökkévaló és irgalmas Isten, te vagy a mi Megváltónk, Jezaus Kriſtaus Atyja! Hálásan köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadat a mi bűneinkért halálra adtad... [634. o.] Mindenható, örökkévaló és irgalmas Isten, te vagy a mi Megváltónk, Jezaus Kriſtaus Atyja! Hálásan köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadat a mi bűneinkért halálra adtad... [18–19. o.] 23 Lásd: LTB 1, 201. 52 Mivel az imakönyveket – mint említettük – énekeskönyvekkel együtt adták ki, ráadásul többnyire ugyanazok a szerzők készítették elő őket nyomtatásra, nyelvjárási alapjuk tekintetében nem térhettek el jelentősebben az utóbbiaktól. Az énekeskönyvek nyelvében tapasztalható kisebb eltérések (például a szóvégek gyakoribb rövidülése) a verselés követelményeiből adódhattak. Ennek vizsgálatához azonban külön kutatásra lenne szükség, amelybe itt nem bocsátkozunk. Műfaji szempontból az imakönyvekhez közel állnak az agendák is, vagyis az imádságokat és az egyházi szertartásokat leíró könyvek. A jelek szerint az első ilyen jellegű RP-könyv Jonas Berentas „Dawadnas Pamokinnimas kaipo wiffj Lietuwoje [...] Kunnigai kaip Diewo Tarnai tur elgtis [...] Karaláuczuje Mete MDCCXXX” című műve volt. Mivel Berentas ragniti volt (ott született, és hosszú ideig ott is lelkészkedett Įsrutyje), írásaiban sem távolodhatott el jelentősen szülőföldje nyelvjárásától, annál is inkább, mert D. Kleinas korától fogva ez már meghonosodott az RP írott hagyományában. Ezért a „Dawádne Pamokinnime...” című művében – a bibliai és énekes szövegekhez hasonlóan – inkább a nyugati aukštaitiai déli nyelvjárási alaphoz igazodott (a főnevek i)o, -(i)os, -ė, -ės végződéseinek rövidítetlen alakjait használta, olykor a „mozgó” tővégi magánhangzóval a -as végződésben is). Feltehetően azonban azért, mert Įsruties környéke az úgynevezett „striukiai” nyelvjáráscsoporthoz tartozott, Berentas agendájában a szóvégek rövidítése sem ritka: elhagyta a „mozgó” [a]-t (budam’s 2, 16, gyw’s 11, 36, Kúnig’s „pap” 2, 23, Pon’s 11, 16, Salmon’s „Salamon” 12, 17... // Klebonas 9, 20, Pówilas 11, 6, Ponas Diewas 11, 27...), elhagyta a főnevek egyes számú inessivusának -e végződését (Bedoj’ 2, 2, Jßminitj’ 31, 8, Laiwėlj’ 3, 25, Malónej’ 31, 9, tykoj’ Petnyčioj’ 38, 2... // Danguje 4, 12, Pakajuje 3, 26, žodije 11, 9...), elhagyta az -e, -i végződéseket az igék alakjaiból (inf. liept’ 10, 12 // tarti 10, 13, praes. 3 nór 13, 4, pen’ „pénzt tart” 11, 16, jed’ „ül” 516 // gauna 12, 18, randa uo., imper. 2 pl. imkit 7, 7, walgikit 7, 8... // augkite 14, 22, dekawokite 6, 26...). Figyelemre méltó továbbá, hogy az agendában előfordul az [uo]/[o], [ie]/[ė] hangok összekeverése is, vö.: in. pl. pirmúf’a Knygof’a, wiffúf’a Szaļij’a 10, 20, 21, 31, adv. niekados 39, 5 // nėkados 27, 11, d. pl. Bėdnėms 8, 12, inf. pakwėfti 9, 11... Ez már a tilžėnaiakra jellemző sajátosság, amely más korabeli RP-írásokban is tükröződik. A Berentas-agenda nyelvjárási alapjától lényegében az 1791 m. gramatikában írt arról, hogy a legtisztább litván nyelvjárásoknak a meglehetősen közeli Ragainės, Įsruties és Gumbinės nyelvjárásokat tartják („Der Ragnitsche, Jnsterburgische und Gumbinische Dialect stimmt ziemlich, und wird für den reinsten gehalten”, p. 130). És valóban: az 1775-ben kiadott „Agendájában” a nyugati déli alakok uralkodnak, -(i)o, -(i)os, -ė, -ės, -ys végződésekkel (g. sg. Adomo 3, 18, amžino 4, 6, mano 43, 3, tawo 2, 16, fawo 3, 2, Mėdžio 34, 10, didžio 6, 10, didžios 51, 19...; n. sg. Garbė 8, 6, Gie/me 74, 12, g. sg. Garbės 3, 10, Meilės 4, 20...; n. pl. Aufys 61, 11, Sßirdys 39, 9...) és a „mozgó” [a]-val (n. sg. ámžinas 42, 14, aprūpinimas 2, 26, Birdingas 15, 26, Bwentas 10, 8, Bittas 20, 3 (de kitts 32, 2 is), meldžiamas 42, 11, pagarbintas 4, 2...), valamint az -i- képzőelemmel (imper. 2 sg. Aprūpik 58, 4, atnaujik 68, 15, gaiwik 67, 9, 53 Padrutik 17, 4, platik 58, 8, cond. 3 ƒtippritu 28, 7.... de ugyanakkor: imper. 2 sg. ƒtipprink 29, 21, cond. 3 padruttintu 7, 13–14, pagárbintu 25, 4 ƒtipprintu 5, 10...) stb. Az „Agendában” itt-ott előfordulnak az a. sg. m. waddota 1, 7, n. sg. m. pralėtas 30, 9, a. sg. f. Wetą „helyet” 32, 22, a. pl. m. Žėdus „virágokat” 31, 22, praet. 2 sg. lėpei 50, 12, a. sg. m. ūrą 60, 11; 66, 23 alakjai is, amelyek a tilžėnaiak beszédéhez köthetők, amennyiben nem a szerző kiejtését tükrözik, vagy egyszerű nyomdai hibák. Sajnálatos, hogy nem maradt fenn Ostermejer 1781-es énekeskönyve, amely megkönnyítené e formák kialakulási okainak megállapítását. § 11. A Kleini normák uralkodása a katekizmusokban. XVIII a. Az RP-ben gyakran nemcsak bibliai szövegeket, énekeskönyveket és imakönyveket adtak ki, hanem katekizmusokat is (mind a század elején önálló füzetekben, mind pedig a század közepén és második felében az imakönyvekhez csatolva). Érdekes, hogy már a XVII. században – nyilvánvalóan e vidék lakosságának soknemzetiségű összetételére tekintettel – elkezdtek négy nyelven, németül, latinul, lengyelül és litvánul kiadni egy katekizmust: „D. Martini Lutheri Catechismus minor, Germanico-Polonico-Lithvanico-Latinus” (a címben a nyelvek az itt megadott sorrendben szerepelnek). A bibliográfusok e névtelen katekizmus 1670., 1683., 1696., 1700., 1709., 1720. és 1751. évi kiadásait említik (az utóbbi megjelenési dátuma bizonytalan)24. A Litván Tudományos Akadémia könyvtárában őrzött 1709-es és 1720-as mikrofilmek összehasonlításakor azonnal észrevehető, hogy tartalmuk és nyelvük tekintetében (néhány apró helyesírási részlettől eltekintve) semmiben sem különböznek, vagyis a későbbi kiadás az előző újranyomása. E két kiadás litván fordítása gyakran közelebb áll a lengyel szöveghez, ezért okkal feltételezhető, hogy a fordító inkább az utóbbit követte, vö.: Az 1709-es kiadásból (az 1720-as változat szögletes zárójelben) Német szöveg Latin szöveg Lengyel szöveg Litván szöveg 1. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. [p.20, 9–11] Panem nostrū quotidianum da nobis hodie. [p.20, 8–11] Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. [p.21, 8–10] Mindennapi kenyerünket add meg nekünk. [p.21, 10–12] [Mindennapi kenyerünket add meg nekünk, uo.] 24Bővebben lásd LTB 1, 228–229; e kötet „Kiegészítések” című részét, 1990, 44. 54 2. Ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem. [p.30, 13–15] [p.31, 14–16] [Ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem, uo.] Német szöveg Latin szöveg Lengyel szöveg Litván szöveg 3. Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen. [p.38, 20–23] Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen. [p.38, 21–23] Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen. [p.39, 26–29] Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen. [p.39, 23–25] [Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen, uo.] A négynyelvű katekizmus (1709 és 1720) litván részének alakjai általában véve nyugati-déliek, és sok esetben egybeesnek azokkal, amelyeket D. Klein nyelvtanai kodifikáltak, nevezetesen: a) a nem rövidült -(i)o, -ė, -os, -ės végződésekkel (praes. 3 laiko K 45, 18, g. sg. Diewo 7, 5, lobio 75, 12, mano 27, 10, ſawo 57, 17 || ſawa 27, 3..., n. sg. Nablė 129, 11, g. sg. amžinos gywatõs 83, 19, Tevißkos Deiwißkos gerybes 51, 11–12...), b) a „mozgó” [a] ki nem hagyásával (n. sg. Deßimtas 11, 7, Diewas 11, 16, gywas 9, 8–9, gyvenimas 99, 3, kunas ir kraujas 87, 8–9...), c) a felszólító mód nem rövidült végződéseivel (2 pl. Eikite 23, 13, Imkite ir gerkite 27, 18–19, mokinkite 23, 14–15, walgykite 27, 5...), d) a gyakran nem rövidült egyes és többes számú inessivusi végződésekkel (m. sg. dūnoje 87, 11, maldoje 69, 2, naktijė 25, 13, ßlowėje 35, 28, teiſybėje 85, 9..., de előfordul: Danguj 63, 11, wienoj’ tikroj wieroj’ 59 6–7...25. Másfelől azonban, miután már eltért D. Klein paradigmáiban megadott normáitól, a négynyelvű katekizmusban gyakran használatosak a jelen idejű, elhagyott végződésű alakok: 3. személy gaubin „gyarapít” 67, 2, gywen 129, 16, lauš „tör” 67, 2, myl 13, 14, mokin 63, 12; 113, 14, perwerg 117, 23–24...; 1. többes szám: atleidžiam 71, 5, gywenam 65, 9, tikkin 65, 8... A négynyelvű katekizmus nyilvánvalóan nem elégítette ki az RP egyházi vezetésének igényeit, ezért felmerült egy új, kétnyelvű (német–litván) katekizmus elkészítésének gondolata, különösen egy olyané, amely szabványos lenne a vidék litván társadalma számára. Egy ilyen katekizmus elkészítésére H. Lysius vállalkozott, aki egy ideig az RP iskoláinak és templomainak felügyelőjeként működött- 25Mivel az 1720-as kiadás megegyezik az 1709-es kiadással, a lapszámozást is beleértve, itt csak az utóbbi oldal- és sorszáma szerepel. 55 …i tisztségét 26. Erőfeszítései nyomán azonban az 1719-es fordítás kézirata kollektív munkával készült el, de nem nyomtatták ki; 1722-ben viszont megjelent a kézirat G. Engel által javított kiadása. G. Engel javított „Kis katekizmusában” számos szövegbeli és nyelvi eltérés található. Egyes helyeken bizonyos szövegrészeket kihagytak, másutt kibővítették őket, emellett sok (a) fonetikai, (b) lexikai és (c) szintaktikai javítás is akad, vö.: a) praes. 3 fáko LK 12, 8 és faka EK 6, 8; praes. 1 sg. ėjmi LK 12, 9 és ęlmi EK 6, 9; praes. 3 patenk’ LK 36, 5 és patenka EK 56, 12; a. sg. f. Ewangeliją LK 37, 13 és Wangelýa EK 58, 27; imper. 1 pl. Klauſykim’ LK 54, 18 és Klauſykem’ EK 83, 13...; b) atſankas Piktenybę LK 12, 11 és atſankas Griekus EK 6, 13–14; AB bednas griėbnas žmogus LK 29, 11 és AB bėdnas wargingas žmogus EK 40, 4; adv. kodel LK 33, 1 és kam EK 51, 3...; c)... Bitoje Naktij’ kurroje buwo ibdūtas LK 27, 12–13 és... Bitoje Naktije kuroje turėjo but ibdūtas EK 11, 5–7; Kláuſimai, ant kurių wiſſi krikſcʒonis [...] atſakyti tur. LK 30, 7–8 és Kiti Kláuſimai / kurius wiſſi Krikſcʒonis [...] atſakyti tur. EK 48, 1–6; Argi trys Diewai yra? LK 30, 13 és Ar trys yra Diewai? EK 48, 16... Amint a fenti példákból is látható, G. Engel a Lyzijus-kézirat helyesírását is valamelyest javította (néhol nem kettőzte meg a mássalhangzójeleket, különösen az r-t, továbbá megváltoztatta az ékezetjeleket stb.). Az EK-ben azonban nem láthatók jelentősebb terminológiai különbségek az LK-hez és a négynyelvű katekizmushoz képest (néhány északi alak kivételével). G. Engel katekizmusának második kiadása a feltételezések szerint 27 1726 körül jelent meg. Nehéz megmondani, miben különbözött az elsőtől, mert egyelőre nem került elő. A harmadik, 1730-as kiadás viszont fennmaradt, és az elsőhöz képest különféle eltérések találhatók benne, vö.: Kláuſimai Luteraus Pirmkarčiams ant Gero Judawaditi / Ju Atſakymais EK 42, 6–10 és Kláuſimai Luteraus / prie Diewo Stalo einantiems / Ju jų Atſakymais MLK 43, 9–12; Ar nuſimanaiſi ir žinaiſi Griekìninku eſąs? EK 42, 11–13 és Ar tikki Griebnas eſas? MLK 43, 13. Ez arra utalhat, hogy az 1730-as kiadást nem G. Engel, hanem valaki más készítette; annál is inkább, mert a szövegben is számos eltérés van (például a katekizmus végére, a „Naßlėms” és „Wiſſiems iß weno” című fejezetek után Dávid néhány zsoltárát illesztették be, amelyek az 1722-es kiadásból hiányoznak). A nyelvi alap tekintetében azonban az 1722-es és az 1730-as kiadás között sem mutatkoznak jelentősebb eltérések. Bibliografijose minimi dar 1750, 1751, 1780 m. „Mažo Katgismo“ leidimai, bet jie težinomi tik iš rašytinių šaltinių, todėl apie jų terminį pagrindą ir apskritai kalba nieko negalima spręsti. Kas kita – katekizmai, leistieji kaip priedai prie maldaknygių („Maldų knygelių“). G. Ostermejerio liudijimu28, pirmasis toks 27 LTB 1, 96. 28 O s t e r m e y e r G. Erste littauische Liedergeschichte, Königsberg, 1793, 144. 26 Bővebben lásd róla: H e i n r i c h J o h a n n L y s i u s. Mažasis Katekizmas... (szerkesztette Pietro U. Dini), Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 1993, 8–11. 56 A függelék 1740-ben J. Berentas imakönyvével együtt jelent meg nyomtatásban. Az 1744-es, 1748-as és 1753-as katekizmusok összehasonlításából kitűnik, hogy nyelvjárási alapjuk megegyezik azokéval az imakönyvekével, amelyekhez csatolták őket. Ez érthető is: a katekizmusokat ugyanazok az emberek fordították, akik az imakönyveket is nyomdai előkészítésre rendezték. Mind nyelvjárási alapjuk, mind általában a nyelv szempontjából külön is megemlítendő Joskaud János (Jaskowd), jezsuita hitszónok 1770-ben kiadott „Keresztény katolikus katekizmusa”; Tilžėben és Königsbergben működött. Mivel e katekizmus szerzője a feltételezések szerint Palanga környékéről származott, és Kražiaiban tanult 29, írásaiban kisebb-nagyobb žemait nyelvi rétegre lehetne számítani. Ez azonban nincs így: nyilvánvalóan, hogy Tilžė vidékének és Königsbergnek a litvánjait a katolicizmusra térítse, alkalmazkodnia kellett a RP írott nyelvi normáihoz, amelyek a porosz nyugati aukštaičiai nyelvjáráson alapultak, és amelyeket D. Kleinas nyelvtanaiban kodifikált. Joskaud katekizmusában valóban a nyugati fonetikai és morfológiai alakok dominálnak, amelyek a XVIII. századi írások nagy részére jellemzők, például: a) g. sg. amžino gyvenimo 13, 11, kraujo 40, 16, liežuwjo 56, 26, dūnōs 56, 4, Junkōs liggōs 58, 12; praes. 3 daro 51, 15, jako 4, 3; praet. 3 buwo 7, 8, kentejo 6, 22, nuėjo 7, 4...; b) n. sg. meile 21, 2, Moteryftė 35, 24, wale 15, 25; praet. 3 ėmė 42, 15, padarė 19, 10; g. sg. Gentyftės 41, 9, Kumyftės 41, 10, malonės 16, 12, žėmės 9, 21...; c) n. sg. griekas 37, 7, prabimas 15, 9, wienas daiktas 5, 18; part. cont. atfimindamas 13, 9, budamas 10, 10, mirdamas 49, 5...; d) in. sg. antroje pufjeje 19, 19, wienoje regimoje Daleleje 59, 2, wjetoje 41, 25, danguje 9, 11; in. pl. kurrūje daiktūje 14, 5, RaBtūje 11 9, Tėftamentūje 3, 9...; e) praes. 3 atlėidžia 63, 13, reikia 43, 2, werkia 83, 4; cond. 1 sg. būciau 53, 10 stb. Másfelől azonban bizonyos sajátosságai, különösen a végződések „striukiškas” rövidítése, Joskaud katekizmusát a porosz nyugati aukštaičiai északi nyelvjárásokhoz kapcsolja, vö. a „mozgó” [a] gyakori elhagyását: n. sg. gers 49, 4 // géras 13, 13, niėks 40, 25, Pirms 15, 9, wiens 4, 4, vyrs 41, 3; part. cont. liepdamus 70, 2, werkdams 71, 25... továbbá a jelen időben a -a, -e, -i végződések gyakori elhagyását: imm 3 5, 7, nenufimin „nem csügged” 13, 8, wadinn 36, 19, pra-Bom 15, 13, negal 12, 12... Nehéz ma megmondani, hogy ebben mekkora szerepe lehetett anyanyelvi žemait nyelvjárásának, mennyi a Tilžė környéki beszédnek, illetve mennyi a korábbi porosz írásbeli hagyománynak. Csak annyit tehetünk hozzá, hogy ilyen rövidülések az 1770-ben kiadott „Praftas Pamokflas...” című könyvecskéjében is előfordulnak, amelyet részben szintén katekizmusnak nevezhetünk, mivel kérdés-felelet formájában különféle katekétikai kérdéseket magyaráz, csak éppen imádságokkal is kiegészül; vö.: n. sg. Wiens 3, 12, neutr. will 5, 2; praes. 3 aptur 18, 13, gal 8, 25, gird 11, 19, mirBt 11, 22 // mirBta 11, 26 (gyakrabban), ne futtar 10, 15; perm. te laupin 29 Életéről bővebben lásd: B i r ž i š k a V. Aleksandrynas 2, 154. 57 23, 17. E könyvecske későbbi kiadásaiba (1772, 1797) szintén számos ilyen rövidült alakot átvettek. A legbővebb, 1797-es kiadásban azonban a rövidült alakok végződését gyakran aposztróffal jelölték, vö.: a. neutr. wiff PrP⁷⁰ 5, 2 és wiff PrP⁷⁹ 9, 12, praes. 3 mirßt PrP⁷⁰ 11, 22, mirßt PrP⁷² 16, 6 és mirßt’ PrP⁷⁹ 22, 18, g. sg. f. moters PrP⁷⁰ 17, 17 és moter’s PrP⁷⁹ 39, 12. Ezenkívül megjegyzendő, hogy a korábbi kiadások néhány rövidült alakját az 1797-es kiadásban teljes alakokkal helyettesítették, vö.: n. sg. m. Ražums PrP⁷² 53, 21 és Ražumas PrP⁷⁹ 105, 7, in. sg. m. Dang[u]i PrP⁷², 21, 12 és Danguje PrP⁷⁹ 37, 8, praes. 3 yr PrP⁷² 7, 6 és yra PrP⁷⁹ 8, 25. Általánosságban az 1779-es „Praf to Pamokßfo...” kiadás nemcsak jelentősen kibővült (új verses imádságok kerültek bele, kibővült a kérdés-felelet rész stb.), hanem nyelvi és helyesírási szempontból is számottevően átdolgozták (helyenként a polonizmusokat litván megfelelőkkel váltották fel, a korábbi kiadásoknál rendszeresebben jelölték ygrekkel a hosszú [i]-t stb.). A 18. század végi RP néhány más vallási írásával összehasonlítva (például Vilhelmas Rėgė említett fordításban megjelent könyveivel) Joskaudo „Praf to Pamokßfo...” című művének, akárcsak „Krikßčioniko Katalikißko Katekizmo” című katekizmusának nyelve meglehetősen tiszta. Úgy tűnik, ezt S. Daukantas is észrevette, aki 1846. április 5-én M. Valančiushoz írt levelében azt írta, hogy Barauskas pap a pétervári könyvtárban talált egy 1770-ben Königsbergben nyomtatott jezsuita litván katekizmust, amelynek nyelve a legtisztább („język naiczystszy Litewski”)³⁰. Természetesen ma már nem volna helytálló azt mondani, hogy Joskaudo nyelve „a legtisztább” (abban is vannak a korszakra jellemző jövevényszavak, például asaba, pekla, sūdyti, viera stb.), mindazonáltal valóban tisztább – különösen a mondattan tekintetében –, mint nem egy másik, az adott korszakban vallási műveket író szerző vagy fordító nyelve. § 12. K r i s t i j o n a s D o n e l a i t i s n y e l v j á r á s i a l a p j a. Donelaitis írásainak nyelvjárási alapja teljesen nyugati déli. Ezt leginkább az író születési és működési helye határozta meg: mint ismeretes, Lazdynėliai faluban született, Gumbinė közelében, élete nagyobb részét pedig Tolminkiemisben töltötte, vagyis a nyugati aukštaitis déli (úgynevezett baltsermegių) nyelvjárás területén. Emellett számottevő szerepe lehetett a korábbi írott hagyománynak is, különösen az 1755-ös Biblia nyelvének, amelyet a szerkesztők a déli nyelvjárásokhoz közelítettek. Donelaitis írásai nyelvének déli alapját a következők mutatják: a) a -(i)o, -(i)os, -ė, -ės, -ys és -ūs hangsúlytalan végződésű alakok következetes használata (pl.: praet. 3 bėgo DRr 23, 23, buwo uo. 3, 11; audė uo. 3, 23, lopė uo. 4, 18, g. sg. diddelio Pulko uo. 3, 27, [zalto Pá]žalio uo. 3, 13, n. pl. Káfos irgi 30 Lásd: Daukanto laiškai / paskelbė A. Janulaitis. – Mūsų senovė 1, kn. 4/5, Kaunas, 1922, 787. A szóban forgó levél nyomtatott szövegébe hiba csúszott: 1770 helyett 1740-et nyomtattak. Vac. Biržiška állítása szerint Daukantas levelében nem volt ilyen hiba; lásd az ő Aleksandrynas 2, 155 című művét. 58 Kepurrės uo. 23, 10, skaũdžos... bėdos DR 258, 12, Akys DRr 26, 10, Wagys uo. 30, 29, riebùs uo. 36, 41, (kanũs uo. 16, 38); b) a -ī-, -ē- képzős alakok meglehetősen szabályos, bár nem kivétel nélküli használata (< in, en) (pl.: inf. augyt DRr 26, 35, buddit uo. 41, 11, paſirupit uo. 15, 40, imper. 2 sg. atlimyk uo. 9, 33, 2 pl. Skubikimes uo. 12, 31, part. cont. n. sg. nufimīdams uo. 15, 19, n. pl. gaiwīdami uo. 3, 5..., de előfordul még: inf. gywent uo. 30, 41, paſikákint uo. 6, 21, cond. 3 nugabéntu uo. 14, 38); c) azok az alakok, amelyekben az igék kijelentő mód jelen idő harmadik személyében megőrződött a -(i)a végződés (pl.: buddina DRr 5, 4, gárbina uo. 5, 2, nedryta uo. 30, 18, nufidūda uo. 5, 36, ſkalbja uo. 9, 25, werpja uo. 35, 36..., de előfordul még: paſilinkſmin uo. 9, 1, prijartin’ uo. 28, 9, βweplén’). Déli nyelvjárásinak tekinthetők K. Donelaitis írásaiban a „mozgó” [a]-val előforduló alakok is: n. sg. m. Gandras DRr 4, 3, grybas uo. 35, 18, linkſmas uo. 4, 3, Stálas uo. 39, 24, Weikalas uo. 22, 28... Verses műveiben azonban sokkal gyakrabban (főként a hexameteres verselés követelményei miatt) használ olyan alakokat, amelyekből hiányzik ez a rövid magánhangzó (a kiesést gyakran aposztróf jelöli: kitt’s DRr 3, 36, Snieg’s uo. 3, 4, Wyr’s uo. 4, 17...). Természetesen nem feltételezhető, hogy a mozgó [a] gyakori elhagyása, valamint egyes más végződések rövidítése (pl. a rövid -a elhagyása az igék kijelentő mód jelen idejének harmadik személyében, a rövid -i elhagyása az igék főnévi igenévi vagy jövő idejű harmadik személyű alakjában stb.) Donelaitis írásaiban kizárólag műveinek verselési igényeivel függ össze. Ebben a szomszédos striukiai nyelvjárás, valamint a korábbi írott hagyomány hatása is tükröződhetett (például az 1735-ös és 1755-ös bibliai szövegekben is számos rövidített, aposztróffal jelölt végződésű alak található: n. sg. m. nakwin’s I Moz. 24, 54, Nelab’s Sal. pam. 16, 29, pien’s II Moz. 3, 17, Tew’s wien’s Jon. 10, 30..., praes 3 min’ Jon. 13, 18, pritar’ Ap. d. 15, 15..., inf. kalbėt’ Mat. 11, 7, pražūt III Moz. 20, 12..., in, sg. f. dwilinkoj’ I Moz. 25, 9, tréczoj’ II Moz. 19, 1...). § 13. A k a n c e l l á r i a i i r a t o k d i a l e k t u s j e l l e g z e t e s s é g e i. Általánosságban véve a 18. századi RP kancelláriai stílusú iratainak nyelvjárási alapja nyugati déli aukštaitis. Ezekben azonban, hasonlóan az akkori vidék más írott nyelvi stílusaihoz, többé-kevésbé megtalálhatók az északi nyugati aukštaitis („striukių”) nyelvjárására jellemző sajátosságok is. A „mozgó” [a] elég gyakori elhagyásán kívül szinte valamennyi porosz hatósági rendeletben előfordul az [o] – [uo], [ė] – [ie] összeolvadása, valamint az igék hangsúlytalan rövid szóvégi -a, -e, -i hangjának elhagyása, vö.: a) inf. atkartūti PVG 77, 7 // atkartūt ugyanott 110, 3 és wažoti ugyanott 314, 16; wartoti ugyanott 97, 8 és praet. 3 wartūjo ugyanott 97, 16; n. sg. m. kiem’s ugyanott 198, 28, in. pl. Kiemūle ugyanott 175, 9 és in. sg. Kėme ugyanott 109, 28, g. pl. Kėmū ugyanott 101, 22; d. pl. m. ėſantiems ugyanott 299, 17 és minnėtems ugyanott 236, 2; willėms a gonoszoknak ugyanott 73, 8...; b) neutr. ger ugyanott 105, 3, menk ugyanott 253, 16, will ugyanott 262, 3, praes.3 apſed ugyanott 222, 15, yr ugyanott 194, 21, pabėg ugyanott 110, 7, pawag ugyanott 153, 16 reik 59 ugyanott 60, 32...; praes. 1 pl. darom ugyanott 109, 10, dūdam ugyanott 109, 9, norim ugyanott 324, 5, žadam ugyanott 109, 22; praet. 1 pl. dawēm’ ugyanott 152, 21, jēbkōjom’ ugyanott 152, 19, ibtyrēm’ ugyanott 149, 5; fut. 1 pl. jūrēsim ugyanott 233, 18, in. sg. ketwirtoj dienoj ugyanott 66, 19, lenkiškōj Kalboje ugyanott 321, 26, tam’ patim’ Kampē ugyanott 141, 20–21, wienam’ ugyanott 250, 21, inf. but’ ugyanott 158, 21, darryt ugyanott 101, 3, jēt’ ugyanott 272, 1, praes. 3 gal ugyanott 70, 13, gul ugyanott 237, 19, nōr ugyanott 97, 9, tur ugyanott 113, 4... A porosz hatósági kancelláriai iratok többségében azonban mind az o / uo, mind az ē / ie összeolvadása, mind pedig a szóvégi rövidülés szabálytalan, gyakran csupán sporadikus volt; továbbá az északi striukių nyelvjárásokra jellemző, szókezdő hangsúlyú kettőshangzók [ãi], [áu], [éi] egyhangzósodására ebben a stílusban egyáltalán nem találni példát. § 14. B e f e j e z ő m e g j e g y z é s e k. A 18. századi RP-ben a litván írott nyelv és a nyelvjárások viszonyát főbb vonásaiban áttekintve választ adhatunk a fejezet elején feltett kérdésekre is. Az írott nyelv használatának elemzése azt mutatja, hogy az adott időszakban a szerzők többsége tartotta magát a porosz nyugati aukštaitis nyelvjárás főbb sajátosságaihoz, amelyeket D. Kleino nyelvtanai kodifikáltak. E tekintetben kivételt jelent S. Bitnerio 1701-es testamentuma, amelyben kísérletet tettek az írott nyelv két, kissé eltérő nyelvjárási alapokra épülő ágának (a porosznak és a közép-litvánnak) mesterséges összehangolására. Ez a mesterséges egyeztetés azonban nem bizonyult életképesnek: az RP nem kapott szélesebb körű támogatást, és itt hamar visszatértek a korábbi, kleinói hagyományhoz. Nors tas grįžimas ryškiai atsispindi tiek 1727, tiek 1735 ir 1755 m. biblijos leidimuose, vis dėlto negalima tvirtinti, kad juose buvo nuosekliai laikomasi D. Kleino gramatikose kodifikuotų „kauniečių“ tarmės normų. Tai ypač pasakytina apie 1727 m. Naująjį testamentą, kuriame apstoka lyčių su prūsų vakarų aukštaičių šiauriečių šnektoms būdingu [o] ir [uo], [ė] ir [ie] suplakimu, neretai perkeltu ir į 1735, 1755 m. leidimus. Bet K. Donelaičio beletristiniuose kūriniuose tokių lyčių nepastebėta, nors jo brošiūroje apie separacijos naudą (išspausdintoje 1769 m.) šiek tiek pasitaiko. Esama jų ir Prūsų valdžios kanceliariniuose raštuose, rašytuose veikiausiai iš įvairių RP tarmių kilusių žmonių. Taigi XVIII a. prūsinės lietuvių rašomosios kalbos vartosenoje (ypač fonologijos ir morfologijos lygmenyse griežtai nesilaikyta kleiniškųjų normų, kartais nevengta ir tam tikrų dialektizmų, prieš kuriuos šio amžiaus pradžioje buvo pakėlęs balsą Mykolas Merlinas31. Tačiau siauresnių fonologinių ir morfologinių dialektizmų, būdingų tiktai kuriai nors šnektai (pvz., Labguvos) ir labiau nepaplitusių prūsų vakarų aukštaičių tarmėje, vis dėlto buvo vengiama. 31 M a c i ū n a s V. A Kis-Litvánia egyházi nyelvének megreformálására vonatkozó terv a 18. század elején. – Archivum philologicum 6, Kaunas, 1937, 80. 60 RÖVIDÍTÉSEK Ap. d. – Apostolok cselekedetei (Biblia) B1 – Biblia, vagyis Wissas Szwentas Rasztas... 1735 B2 – Biblia, vagyis Wissas Szwentas Rasztas...1755 BG – J. Berento Újonnan átnézett és javított énekeskönyve... 1747 BT – S. Bitner Újszövetsége... 1701 Comp. – D. Kleino litván–német kompendium... 1747 DR – K. Donelaičio írásai... 1977 DRr – K. Donelaičio kéziratai... 1955 EK – G. Engelio Kis katekizmusa... 1722 GG2 – F. Glazerio Egyéb új énekek...1748 GL – D. Kleino Litván nyelvtana...1653 Iz – Izajás könyvei (Biblia) Job. – Jób könyvei (Biblia) Jon. – János evangéliuma (Biblia) on. apr. – János jelenése (Biblia) K9 – D. Martini Lutheri Kis katekizmusa... 1709 KNT – J. Quandto Újszövetsége...1727 LK – H. J. Lyzijaus Kis katekizmusa...1719 LTB – Litván SZSZK bibliográfiája Luk. – Lukács evangéliuma (Biblia) Mat. – Máté evangéliuma (Biblia) MLK – Kis katekizmus D. Mertino Luterus...1730 Mork. – Márk evangéliuma (Biblia) Moz. – Mózes könyvei (Biblia) Petr. 1. – Péter levele (Biblia) Pov. 1. efez. – Pál levele az efezusiakhoz (Biblia) Pov. 1. rym. – Pál levele a rómaiakhoz (Biblia) Pov. 1. tes. – Pál levele a tesszalonikaiakhoz (Biblia) Pov. 1. Tim.– Pál levele Timóteushoz (Biblia) PrP70 – J. Joskaudo: Prastas Pamokslas...1770 PrP72 – J. Joskaudo: Prastas Pamokslas...1772 Prp79 – J. Joskaudo: Prastas Pamokslas...1779 Ps. – Dávid zsoltárai (Biblia) PVG – Porosz kormányzati rendeletek...1960 RG – J. Rikovijus: Naujos... Giesmju Knygos... 1685 RM – V. Rėgė: Mokslas Pamokinnimo... 1788 RS – V. Rėgė: Skaitimo Knygeles... 1788 Rūt. – Rúth könyve (Biblia) Sal. pam. – Salamon prédikátor (Biblia) Sal. išm. – Salamon bölcsességének könyvei (Biblia) ŠG – F. Šuster 1705-ös énekeskönyve ŠiG57 – A. Šimelpenigio Jsz újonnan átnézett és javított énekeskönyve... 1755 ŠiG76 – A. Šimelpenigio Jsz újonnan átnézett és javított énekeskönyve... 1776 ŠiG91 – A. Šimelpenigio Jsz újonnan átnézett és javított énekeskönyve... 1791 61 A litván írott nyelv és a kelet-poroszországi nyelvjárások kapcsolata a XVIII. században Összefoglalás A jelen cikk a XVIII. századi nyelvemlékekből (bibliai szövegekből, énekeskönyvekből, imakönyvekből, katekizmusokból, valamint K. Donelaitis műveiből és kancelláriai nyelvű okiratokból) származó adatok részletes fonetikai, morfológiai, részben szintaktikai és lexikológiai elemzése alapján vizsgálja a kelet-poroszországi litván írott nyelv nyelvjárási alapját. A vizsgálat kimutatta, hogy az akkori szerzők többsége a délnyugat-aukštaitis nyelvjárást követte, amelynek sajátosságait Daniel Klein nyelvtanaiban kodifikálták. Kivételt képez Samuel Bitner „Újszövetsége” (1701), amely a porosz és a közép-litván írott nyelvi ág egyesítésére tett kísérletet. Az ilyen egyesítésnek azonban nem volt jövője: Kelet-Poroszországban hamar visszatértek a Kleini hagyományhoz. A Kleini hagyomány az „Újszövetség” 1727-es kiadásában, valamint a teljes Biblia 1735-ös és 1755-ös kiadásaiban is fennmaradt. Ezekben a kiadásokban azonban D. Klein nyelvtanának normáit nem következetesen alkalmazták: bennük az északnyugat-aukštaitis nyelvjárás számos jellegzetes sajátossága is megtalálható (az /o/ és az /uo/, valamint az /ė/ és /ie/ keveredése stb.). Ezek alkalomszerűen az akkori kancelláriai nyelvű okiratokban is előfordulnak. K. Donelaitis szépirodalmi műveiből viszont hiányoznak az ilyen északnyugat-aukštaitis elemek. 62