Etimologinės pastabos P. Skardžiaus „Lietuvių kalbos žodžių daryboje“

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVIII (1997) Juozas KARACIEJUS ETIMOLÓGIAI MEGJEGYZÉSEK P. SKARDŽIAUS „A LITVÁN NYELV SZAVAINAK KÉPZÉSÉBEN“ Ötven év elteltével az egyetlen, po kifejezetten a litván nyelv szóképzésének szentelt A. Leskien (Leskien 1891) munkájának, 1941-1943 m. megjelent P. Skardžius monumentális monográfiája, a „Lietuvių kalbos žodžių daryba” (a továbbiakban: ŽD) nem csupán azért jelentett új ne lépést, mert szerzője sokkal több anyagot használt fel, hanem azért is, mert ez volt az első litván nyelvész által ir írt munka ezen a területen, amelyben a szerző arra törekedett, hogy „megmutassa azokat az eszközöket, amelyekkel önállóan gyarapítjuk saját szókészletünket” (ŽD-ben 14; kiemelve P. Skardžius). Bár ebből iš P. Skardžius állításából az következnék, hogy a fő figyelem a szóképzés szinkrón elemzésére irányul, valójában azonban iš nem így van: ez a munka „nem csupán a ne szóképzés szinkrón leírása, hanem egyben annak diakrón vizsgálata is, amely a litván nyelv szóképzését és annak sajátosságait összekapcsolja a balti, valamint más indoeurópai su nyelvek szóképzésének sajátosságaival, és megmagyarázza az indoeurópai nyelvek szóképzésének közös eredetét és törvényszerűségeit” ir (Rosinas 1996: XVI–XVII). Magától értetődik, hogy amikor a litván nyelv szóképzését nemcsak szinkrón, hanem diakrón szempontból is vizsgálta ir (P. Skardžius a litván nyelv történetének szakértője volt), az első, litván nyelven a szóképzésnek szentelt monográfia szerzőjeként, amely szilárd alapokat teremtett a későbbi mind diakrón, mind szinkrón szóképzési leírások számára (itt V. Urbutis professzor és S. Ambraz habilitált doktor munkáira gondolunk), nem kerülhette meg egyik vagy másik képzett szó etimológiáját sem, mivel a XX. század közepének etimológiája jelentősen különbözött a XIX. századi etimológusok munkáitól, amelyekben többnyire csak a rokon szótöveket tüntették fel. P. Skardžius Szóképzésének írása idején az etimológia nagyobb figyelmet fordított a szóképzésre, vagyis arra törekedett, hogy ne csupán az azonos gyökkel rendelkező szavakat mutassa be, hanem első helyre azokat a szavakat állítsa, amelyek rokon képzőformánsokkal rendelkeznek, és ezáltal meghatározza az elsődleges jelentést, valamint megmagyarázza annak fejlődését. Ezért azonnal adódik a következtetés, hogy a szélesebb vagy szűkebb etimológiai megjegyzéseket nélkülözve P. Skardžius a szóban forgó monográfia megírásakor nem boldogulhatott volna. Valójában ebben a műben meglehetősen sok ilyen megjegyzés található, és részletesebb tárgyalásukhoz külön, nagyobb terjedelmű munkára volna szükség. Itt csupán egyetlen szemantikai csoport — a társadalmi — terminusainak a Szóképzésben található etimológiai megjegyzéseivel foglalkozunk, és e terület újabb kutatásaira támaszkodva megkíséreljük bemutatni, miként magyarázzák e terminusok eredetét napjainkban, annál is inkább, mivel P. Skardžius művének „Előszavában” ezt írta: „A szükséges szóetimológiák közül csak a megbízhatóbbakat közöljük” (Szóképzés 12). Vagyis elhatárolódott az akkoriban közzétett egyes szavak hipotetikus etimológiáitól, és főként a hagyományosakra támaszkodott. Ez világosan látható a „Rövidítések” jegyzékében feltüntetett etimológiai szakirodalomból, amelynek alapját K. Būga, J. Endzelynas, E. Benveniste, A. Meillet művei, valamint E. Boisacq, E. Berneker, A. Brückner, E. Kluge, A. Walde — J. B. Hofmann, A. Walde — J. Pokorny etimológiai szótárai alkotják. Čitvaras. Eddig úgy tűnik, hogy e mitológiai litván alak eredete váltja ki a legtöbb vitát. Ennek az az oka, hogy eredetének problémája nemcsak a nyelvészeket, hanem a mitológusokat is érdekli. Mert e szó eredetének megbízható magyarázatától függ Čitvaras helyének és a 21 litván mitológiában betöltött funkcióinak meghatározása. P. Skardžius így ír róla: „Manapság sok összetett szó összetett jellegét nemcsak hogy már nem érezzük, hanem szinte már nem is értjük, pl. Aitvaras (az aiti-varas |...; az eredetéről lásd Būga LKŽ 26)“ (ŽD 404). Így P. Skardžius ebben a művében K. Būgára támaszkodott, aki egyetértett E. Lidėnas 1911-ben közzétett etimológiájával, amely szerint a finn baltizmus (?) asffa „élelmiszerraktár“ alapján ennek az összetételnek az első komponense, arff(1) — „csűrt“ jelent, és továbbá rokona a sl. *j4ta „kunyhó, viskó“, a második pedig —varas „őrt“ jelent < ide. *woros „őr“. Vagyis ennek az összetételnek az elsődleges jelentése „a csűr őre“ lehetett. H. Gūntertnek azt a magyarázatát, miszerint ennek a litván összetételnek az első komponense rokona lenne a skr. ėta-„fénylő, tarka“ szóval, K. Būga kevésbé elfogadhatónak tartotta (Būga 1961 3: 336— 337). E. Fraenkel a „Litván nyelv etimológiai szótárában“ ennek az összetételnek az első komponensét az oszk. szóval hajlik összekapcsolni. az első az aefeis „rész (darab)”, a második pedig — a lie. varyti, porosz. warrien „erő” (Fraenkel 1962 1: 4). Ennek az összetételnek az eredetére vannak más magyarázatok is. Például V. Ivanov és V. Toporov a lie. artvarą az iráni nyelvek rekonstruált * pati-varaszavával hozzák kapcsolatba (Ivanov, Toporov 1987 1: 55; 1991: 26), de ez utóbbi kapcsolat talán a legkevésbé megbízható, mert „Aarf(rvaras valószínűleg magában a litván nyelvben alakult ki: 41f(1) összekapcsolható a Zrfas ‘járkáló, csavargó, nyughatatlan’ (: esr) szóval, az O -varas pedig a varas, la. vara, porosz. warri(e)n ‘erő’ szóval” (ZinkeviCius 1984 1: 184-185). Következésképpen ennek az összetételnek az első komponense továbbra is a leginkább tisztázatlan eredetű, a második komponens tekintetében pedig nagyjából egyetértés van. Ezért teljesen igaza van A. Sabaliauskasnak, amikor azt mondja, hogy a žirtfvaras „ismeretlen eredetű, sok vitát továbbra is kiváltó szó” (Sabaliauskas 1990: 214). P. Skardžiaus által választott, K. Būga által jóváhagyott E. Lidėnas-féle etimológia azonban akkoriban a legmegbízhatóbb volt. Díj. A(z) utótag vizsgálata során A -va képzős származékoP. kkal kapcsolatban Skardžius hangsúlyozza, hogy e „képző egyes főneveinek közeli rokonai, legalábbis a mi nyelvünkben, egyáltalán nincsenek már, pl. [...] ba/va »ajándék« BrB2 Moz XXIII 8; BrP I 324 (= lett balva »u.a.«)“ (ŽD 378). Valójában ez a minden balti nép számára ismert szó, mondhatni, mindmáig etimológia nélkül maradt, noha a háború utáni években legalább kétszer megkísérelték megmagyarázni e szó eredetét. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy e szó eredetének problémáját mindkét alkalommal lett nyelvészek próbálták megoldani: egy 1957-ben német nyelven közzétett tanulmányban A. Gateris a šį balti nyelvek szavát próbálta az iš indoeurópaiból eredeztetni. * bhel(eu) – „ütni, verni” (Gaters 1957: 80-86), o egészen nemrégiben 22 K. Karulis — iš ide. *bhel- „ragyogó, fénylő; fehér“. Utóbbi véleménye szerint a jelentés fejlődése a következő volt: „fehér“ — „jó“ — főnév „haszon“ (Karulis 1992 1: 105). Iš első pillantásra ilyen K. Karulis magyarázata meglehetősen megbízhatónak tűnik, azonban alaposabban elmélyedve a lett nyelv tényeivel alátámasztott szemantikai fejlődés kétségeket ébreszt, mivel a lit. díj, hasonlóan a Kr. e. ir ba/we, azt jelenti ne „ajándékot“ általában, de „a megvesztegetés ajándéka, kenőpénz“ Ezért úgy tűnik, nem zárható ki az a feltevés, hogy ez a szó egy mindeddig meg nem határozott į forrásból kerülhetett a balti nyelvekbe, annál is inkább, iš mivel nemcsak a balti, hanem más indoeurópai nyelvekben sincsenek közeli rokonaine ir se (vö. Abaiev 1958 1: 248-249; Fraenkel 1962 1: 33; Toporov 1975: 190). Banda : közös. A litván banda szó tárgyalásakor banda „vagyon, profit, haszon; szarvasmarha, szarvasmarhacsorda; hangsúlyozva a bernu számára vetésre szánt gabonát mint az éves bér kiegészítését“ rámutatva arra, hogy ez a főnév azon képzések csoportjába ir tartozik, „amelyeket ma már nyelvünk egyetlen elsődleges igéjével sem tudunk összekapcsolni“ su (ŽD 42). P. Skardžius továbbá rámutat, hogy rokona a pr. su en-bandan „zum Nutzen“, got. kötni „kötni“, közös, ,,gemeinsam; „résztvevő“ stb. ir vagy próbálni, pl. perbanda „kísért- “, lásd. Būga TZ I 410 u., Endzelin MLV I 262“. O külön, más helyen tárgyalva a lit. beridras képzését P. Skardžius még hozzáteszi, hogy rokon a su , lat. biedrs „u. o.“ : gr. xev9epod0cg „uošvis“; plg. s. ind. bandhuh „sujungimas, junginys, giminystė, bendrovė, santykis; giminietis, šeimos narys“, bandhati „jis riša“ kt. ir (ŽD 298). Tehát ir ebben az esetben P. Skardžius az akkoriban uralkodó, valamint a legjelesebb baltisták, K. Būga és J. Endzelīns által megerősített magyarázatot adja e szavak eredetére, amelyet ma is követnek (vö. Fraenkel 1962 1: 34, 39). Igaz, napjainkban olykor teljesen szükségtelenül is megpróbálják felülvizsgálni az első szó eredetének magyarázatát. Például az első „A lett nyelv etimológiai szótárának” szerzője, K. Karulis, a lit. banda „szarvasmarhák, nyáj” szót megpróbálja elkülöníteni a lit. banda szótól, amelyet minden más jelentésben használnak (Karulis 1992 1: 106), ám ennek a kísérletnek semmilyen szilárdabb alapja nincs, mert a lit. banda, lett. a banida olyan vagyont jelent, amely valamely ügylet eredménye. Ezért annak az ügyletnek az összekötő láncszeme a lie. általános „partner, résztvevő” (bővebben lásd Karaliūnas 1993: 266-267). Bėrnas. Amint már említettük, amikor P. Skardžius egy-egy szó képzését elemezte, nemcsak annak eredetét igyekezett megmagyarázni, hanem elsődleges jelentését is megállapítani, valamint röviden ismertetni szemantikai fejlődését. Például a -na képzős származékokat vizsgálva P. Skardžius megjegyzi: „A melléknevek mellett nyelvünkben -na képzős főnevek is vannak, amelyek egy része elnéviesedett vagy elnéviesedhetett ősi melléknév, pl. bėrnas „gyermek, csecsemő, kisgyermek; fiú, Knecht“. Ezután P. Skardžius rámutat arra, hogy ez a szó, akárcsak annak ekvivalens megfelelője, a lett la. bėrns, rokonságban áll a „gr. gpm „viszek, hordok”, go. bairan „vinni, készíteni, szülni” szavakkal, és hozzáfűzi: „tehát a berno első jelentése „hozott, behozott” lehetett (ŽD 217). Az ŽD egy másik helyén, a szavak használatának és jelentésfejlődésének tárgyalásakor a szerző azt mondja, hogy az egyéni gondolkodásról „a tárgyak csoportos felfogására és megnevezésére [...] áttérve az a szóbőség vagy egyes szócsoportoknak az a sokasága, amelyre régen minden egyes tárgy sajátosságának, valamint minden eseménynek és cselekvésnek szemléletes minősítés23 éhez szükség volt, idővel már nem volt mindig szükséges, mivel az újonnan megjelenő ideák vagy fogalmak megjelölésére most [...] sok helyen a már meglévő szavakat kezdték használni, természetesen gyakran mindenféleképpen módosítva és jelentésüket megváltoztatva.” [...] Például akár ugyanez a bérnas: ugyanazzal a ber tővel rendelkezve, mint a lat. fero „viszek, hordok”, sz. ind. bhdrati „visz, hord” és más szavak, kezdetben jelentése „hozott, behozott” lehetett, amelyből később kialakulhatott a további „csecsemő, kisgyermek”, majd „fiú, legény”, „béres, szolgáló”, „uradalmi munkás” stb. jelentés; lásd a 217. oldalt.” (ŽD 577). Ugyanígy magyarázzák e szó eredetét és jelentésfejlődését ma is (vö. Fraenkel 1962 1: 40; Pokorny 1959: 131; Sabaliauskas 1990: 17). Nép. A ŽD, röviden érintve a régi mássalhangzó-tövű és 7 tövű szavak viszonyát, vagyis a mássalhangzó-tövű szavak 7 tövűvé válását, és megállapítva, hogy „régebben az úgynevezett valódi; £ tő képviselői is léteztek”, P. Skardžius e tő példáit rövid etimológiákkal együtt mutatja be, amelyek között megtaláljuk a régi, már M. Daukša „Postilėjében” is használt, a litván nyelv társadalmi terminusát, a /iZudis szót, amelyet a la. /Audis „emberek- ”, s.sl. /'udbje, s.v.a. luti „uo.” (ŽD 51). Így etimologizálják ezt a sajátos balti–szláv- –germán társadalmi terminust ma is (vö. Sabaliauskas 1990: 24; Stang 1972: 32). Igaz, megpróbálták etimológiailag a /rūdėti szóval is kapcsolatba hozni (Karaliūnas 1976: 89), ez a kapcsolat azonban, jóllehet formailag fonetikailag lehetségesnek tűnne, nem megbízható, mert a litván. /fūd-ėti és hasonlók más eredetűek” (Mažiulis 1996 3: 88). Viėšpats. Erről a régi litván összetett szóról mostanra már nem is olyan kevés írás született. A dolog úgy áll, hogy ezt az összetételt nem lehet figyelmen kívül hagyni nemcsak a pats főnévről és névmásról szólva, hanem akkor sem, amikor a viešnia főnév és a vrėšas melléknév eredetét magyarázzuk. Ezért magától értetődik, hogy P. Skardžius sem kerülhette meg szó nélkül az összetételek vizsgálatakor; úgy tűnik, ő bizonyította először ilyen meggyőzően a litván nyelvészeti irodalomban, hogy „mind képzését [...], mind eredetét tekintve (vö. óind. vis-patih „Házigazda, a közösség feje” ds. vd. visah „emberek, alattvalók“, s.sl. VBSB „falu“, lett viesis „vendég“, a mi v/esėti „vendégségben lenni, , vendégeskedni“ gr. oixo0C „ház“ iš Foixoc ir ir kt.) „igen régi szó”, mivel az etimológia, ir valamint a jo kultúrtörténeti tények azt mutatják, hogy „az ókorban valószínűleg más volt, mint ne a közösség, t. y. az udvar, valamint az ott élő nemzetség uralkodója, később, már a történelmi időkben, egyszerű úrrá válva „Herr” [-)- De ennek a régiségének ellenére a mi viešpats szavunknak teljes me megfelelőjét egyetlen másik idegen nyelvben sem találjuk: s.ind. vis-pdtih az első részben a visgyököt tartalmazza (a *uik-), amely a magánhangzóváltás fokozata tekintetsu ében teljesen megegyezik az óegyházi szláv vsss „falu“ (> I. wies stb.), a mi viespatisunk, az eredeti mássalhangzó-tövű szó első része pedig éppen a e- — *veišfokozata, amely később a su *vais-hoz viszonyul, vö. viešė A (: „svetyba” a viešėje született [= w gošcinie] az úton DP 39), ds. vrėšės „a vendégeskedés ideje” End., vdisés „étkezés a viešėse” [...]“ (ŽD 394), Ezekhez P. Skardžiusnak e szó eredetére vonatkozó megjegyzéseihez nemigen ką lehet mit hozzátenni. Legfeljebb annyit, hogy valamivel később filológiai szempontból részletesebben lie. viespatį, a waispatin és 24 su előtt a szláv gospod összevetésével vizsgálta E. Fraenkel (Fraenkel 1950: 51— 89). Éppen P. Skardžiusnak a része ir iš Fraenkel következtetéseire támaszkodva E. Jurginis történelmi adatok felhasználásával ismét megpróbálta bebizonyítani, hogy J. „A szláv ponas és a litván viešpats a litván nyelvben szinonimák voltak a szavak azonos társadalmi eredete miatt” hogy „a viešpats egy ir különálló, feudális kor előtti litván közösség uralkodója vagy elöljárója volt” maga tų a viesé a szláv župa ir analógja (Jurginis (!) o — A cikk szerzője által közölt történelmi adatok elemzésébe nem bocsátkozva)Çâ 1957: 344—345). ]} aud? ગંભ? į เว็บคาสิโน (ez a történészek kenyere), arra lehet következtetni, hogy J. Jurginis cikkében csupán megismételte P. Skardžius következt- — etéseit, benne semmilyen új nyelvészeti adatot nem közölt. Mint említettük, nagyon sok ilyen etimológiai ŽD megjegyzés van. De ir iš e néhány megjegyzésből úgy tűnik, világossá válik, hogy P. Skardžius meg volt győződve arról, hogy a be szó ir történeti képzésének gondos, részletes elemzése nélkül nem lehet ir megbízhatóbb szóetimológiát adni. Pontosan ezt ő už „megrótta“ E. Fraenkelnek, hogy az utóbbi „A litván nyelv etimológiai szótárában“ „az etimologizált szavakat többnyire csak más szavakkal állítja párhuzamba, vagy más, olykor su még a legtávolabbi indoeurópai nyelvek megfelelőivel hasonlítja össze, su viszont meglehetősen kevéssé törődik a használattal, a szóalkotással, a kialakulással, különösen pedig a jelentésekkel és a jelentések fejlődésével magában a litván vagy más balti jų nyelvekben“ ir jų tų (Skardžius 1971: 121). LITERATŪRA Abaiev 1958: A6aes B. H. Hcropuko-srumororuyeckusi CJIOBapb OCETHHCKOIO A3bIKa |, Mocksa-Jlenunrpan: UsnarensctBo Akanemuu Hayk CCCP. Būga K. 1961: Rinktiniai raštai 3, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Fraenkel E. 1950: Slavisch gospod, lit. viešpats, preuss. Waispatin in Zubehor.— ZfSIPh 20: 51-89. Fraenkel E. 1962: Litausches etymologisches Worterbuch 1, Heidelberg-Gėttingen. Gaters A. 1957: Bemerkungen zur indogermanischen Wurzel *bhel(eu)- „schlagen“.— KZ 75: 80-86. Ivanov, Toporov 1987: Banos B. B., Tonopos B. H. Airsapac. - Mu- @sr HaponoB MHpa 1, Mocksa: CoBeTcKast SHITMKIIOIIEIUS. Ivanov, Toporov191l: UBaunos B.B, Tonopos B. H. Auirsapac. - Mu- @orormgeckn¥ crosaps, Mocksa: CoBeTcKasi SHIIMKIIONEAMS. Jurginis J. 1957: „Viešė“ ir jos „pats“. — Literatūra ir kalba 1, Vilnius: 331-345. Karaliunas S. 1976: Lie. diutnos „švarus, tvarkingas...”, taūsti (-cia) „ilgėtis, liūdėti“ ir ju giminaičiai. — Baltistica 12(1), 85-94. Karaliunas S. 1993: Kapanwounac C. [rec]. Karulis K. Latviešu etimologijas vardnica I-II. Riga „Avots“ 1992. — Linguistica Baltica 2. Karulis K. 1992: Latviesu etimologijas vardnica 1, Riga: Avots. Leskien A. 1891: Die Bildung der Nomina im Litauischen, Leipzig: Hirzel. Mažiulis V. 1996: Prūsų kalbos etimologijos Žodynas 3, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Pokorny J. 1959: Indogermanisches etymologisches Worterbuch 1, Bern und Miinchen: Francke Verlag. 25 Rosinas A. 1996: Pranas Skardžius ir jo darbai.— P. Skardžius. Rinktiniai raštai 1, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, XII-XXVIII. Sabaliauskas A. 1990: Lietuvių kalbos leksika, Vilnius: Mokslas. Skardžius P. 1971: Etimologinio lietuvių kalbos žodyno problemos. — Lituanistikos instituto 1971 metų Suvažiavimo darbai, Chicago, 121-127. Stang Chr. S. 1972: Lexikalische Sonderibereinstimmungen zwischen dem Slavischen, Baltischen und Germanischen. Oslo-Bergen-Tromso: Universitetsforlaget. Toporov 1975: Tono pos B. H. llpyccknii aseix. ClroBaps. A-D, Mocksa: Hayka. Zinkevičius Z.1984: Lietuvių kalbos istorija 1: Lietuvių kalbos kilmė, Vilnius: Mokslas. ETYMOLOGISCHE BEMERKUNGEN IN DER MONOGRAPHIE VON P. SKARDZIUS “LIETUVIŲ KALBOS ŽODŽIŲ DARYBA” (“DIE WORTBILDUNG DES LITAUISCHEN”) Zusammenfassung Die Studie von P. Skardžius enthilt verhéltnismaBig viele etymologische Bemerkungen, da der Autor bestrebt ist in seinen diachronischen Untersuchungen der Wortbildung im Litauischen nicht nur die Herkunft der Worter festzustellen sondern auch ihre semantische Entwicklung. PSkardzius stiitzt sich dabei auf die damals traditionellen Etymologien. Im vorliegenden Beitrag werden nur die Etymologien einer semantischen Gruppe — eines Teils der sozialen Termini (astvaras, balva, banda, bendras, liaudis, viešpats) — ūberblickt und dabei die Resultate der neueren Forschung herangezogen. Unsere Analyse gestattet zu folgern, daB bis in die Gegenwart die Herkunft von lit. arfvaras nicht geklart ist, und daB die Versuche, lit. ba/va, banda (K. Karulis) bzw. lit. /faudis (S. Karalitinas) auf eine andere Weise zu erklédren, keine ūberzeugenden Rezultate gegeben haben. 26