On some case forms of personal pronouns in ancient Latgalian Written sources and up-to-date dialects

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXIX (1998) Anna STAFECKA Latvijas Universitātes Latviešu valodas instituts, Rīga NÉHÁNY SZEMÉLYES NÉVMÁSI RAGOZÁSI FORMA AZ ŐSI LATGAL IROTT FORRÁSOKBAN ÉS A MAI NYELVJÁRÁSOKBAN Lettországban történelmileg két írásbeli hagyomány alakult ki: a lett irodalmi, vagyis össznemzeti nyelv, amely a középnyelvjárás, azaz az alsólett nyelvjárások alapjára épül, valamint a latgal írott nyelv, amelynek alapját a felsővidéki, más néven felsőlett nyelvjárás latgal nyelvjárásai adják. A latgal írásbeliség kezdetei a 17. század végére nyúlnak vissza, amikor megjelennek az első latgal nyelvű feljegyzések1, az első ismert latgal könyv – az 1730-ban Vilniusban kiadott „Katoliszka Dzismiu Gromota..“ – azonban nem maradt fenn; bibliográfiai jegyzékek említik2. A latgal írásbeliség kialakulását a történelmi helyzet határozta meg. Livónia újabb felosztása után, 1629-ben Latgale továbbra is a katolikus Lengyelország befolyása alatt maradt, míg Kurzemében és Vidzemében megerősödött a lutheranizmus. A jezsuiták, miután kiűzték őket Rigából és Cēsisből, Daugavpilsbe költöztek, és missziós központok alapításába kezdtek. Daugavpils Európa jelentős jezsuita központjává vált, itt jezsuita iskolákat nyitottak3. Misszionáriusi feladataikat végezve a jezsuiták elsajátították a helyi nyelvjárásokat. Szükségessé vált a helyi nyelvjárásban írt könyvek kiadása, mivel az addigi katolikus egyházi irodalmat az úgynevezett J. Elger-féle írásbeliségi hagyomány uralta, amely az alsólett beszédformán alapult, és idegen volt a Daugavpils környéki lettek számára. A helyi nyelvjárások azonban nem voltak egységesek. A nyelvi eszközök változatainak sokfélesége arra késztette az írókat, hogy kompromisszumos, vagyis nyelvjárás feletti írott nyelvi formát keressenek: nemcsak egyik vagy másik helyi nyelvjárási változatot választották, hanem figyelembe vették a megfelelő alsólett írásbeliségi hagyományt, illetve más nyelvek (lengyel, latin) megfelelőit is. Annak feltárására, miként mutatkozik meg a nyelvi eszközök kiválasztása a személyes névmási formák használatában a latgal írott nyelv korai szakaszában, e formák alkalmazását három jelentős írásos emlékben vizsgáltuk: az 1753-ban kiadott evangéliumfordításban, az „Evangelia Toto Anno..“-ban (Ev), valamint az 1821-ben kiadott vallásos 1 Skat., piemēram, B r e ž g o B. Latgolas pagōtne, Daugavpils, 1943, 109.lpp. 2 M a n t e u f f e l G. Bibliográfiai jegyzet a lett írásokról, amelyek 1604 és 1871 között a felsőlett vagy úgynevezett felvidéki, illetve lengyel-livóniai nyelvjárásban jelentek meg, szigorú időrendi sorrendben összeállítva. – A Lett Irodalmi Társaság által kiadott Magasin, Mitau, 1885, 17. köt., 2. füzet, 184. o.; S e i l e V. Grāmatas Latgales latviešiem. Rīga, 1936, 14–15. 3 K l e i n t j e n s s J. Latvijas vēstures avoti jezuītu ordeņa arhīvos, Rīgā, 1940, 1, 243–260. 140 dziesmu krājumā „Dzismies Swatas...” (DzSw), kā arī 1805.gadā izdotajā kristīgās mācības izskaidrojumu grāmatā „Wyƒƒa Mocieyba Katoliszka...” (WMK). Mind a latgalei nyelvjárásokban, mind a latgalei írott forrásokban a személyes névmások ragozott alakjai mutatják a legnagyobb változatosságot. Az írott forrásokban az első és második személyű névmások egyes számú genitivusának alakjai dominálnak: manis, tevis, mint például Ez az, aki utánam jön Ev 4, ő utánam Ev 9, ti nem vagytok méltók arra, hogy utánam jöjjetek Ev 30, apád után DzSw 56, apád miatt DzSw 70, apád miatt WMK I 129, azt tanácsolta a gyermekeknek, hogy utánam jöjjenek WMK II 43, amelyek nem jellemzők a latgalei nyelvjárásokra (a szóvégi magánhangzó kiesésével csak az északi latgalei nyelvjárásokban fordulnak elő, például mànc’ Baltinavában). A manis, tevis alakok viszont megtalálhatók J. Špungianska 1732-ben kiadott „Dispositio imperfecti...” című nyelvtanában, amely valószínűleg kompromisszumos írott forma keresése a lett nyelv két fő dialektusa között4, továbbá a későbbi, 19. századi latgalei nyelvtanokban is (Akielewicz 1817: 14; Kossowski 1853: 12), valamint a 20. századi latgalei normatív nyelvtanokban (Skrinda 1908: 36; Trasuns 1921: 20; Strods 1933: 20; Daškeviča 1936: 42). A manis, tevis alakokat a latgalei írásbeliség a lettországi lett írott nyelvből vette át. Az írott forrásokban azonban a latgalei nyelvjárásokra jellemző ragozási alakváltozatok is tükröződnek. Így az evangéliumfordításban és a „Dzismies Swatas...” című könyvben meglehetősen gyakori egy régebbi jelenség, amikor az egyes számú genitivus és accusativus alakja nem különül el, például: ka byus atjemta nu mani Ev 56, na redzeƒit mani nu ƒzo tayka Ev 9, ikƒzan mani tycti Ev 84, un jau na redzeƒit mani Ev 41, apdzies iksz mani wyssas ikaroszonas launas DzSw 13, nu Tiewi łyudzu ayz bildiey ƒzonas Dz Sw 68, pi Tiewi ir daudź źelestibu DzSw 109; vö. a nyelvjárásokban: manâ z t’i nau Andrupenē Adt 12, kaļ p'i c mańi raudova Izvaltā, Adt 39, b'eja àiz mańi gonùs Pildā. A vizsgált írott forrásokban nem találhatók -e, illetve -a végű genitivusok (maņa, t'ev'à), amelyek használati területe kiterjed Latgale középső és keleti nyelvjárásainak nagy részére. 4 A nyelvtan elemzését R. Grabis adta, lásd G r a b i s R. Latviešu valodas gramatikas 18.gs. pirmajā pusē. – LPSR ZA Vēstis, 1984, Nr.9, 89–97. 141 A Tie csak a 19. század közepén jelenik meg a latgal írásbeliségben, a 20. században azonban, a latgal írott nyelv normáinak kialakítása során, elszigetelődik, és egyetlen latgal normatív nyelvtanban sem rögzítik. Az egyes számú tárgyeset mani, tevi a vizsgált írott forrásokban és a mai latgalei nyelvjárásokban egyaránt domináns, például: jis mani pagūdinos Ev 42, apguls apleyk tiewi Ev 57, kab tu pret tiewi WMK I 39, uz rukom tiewi nosos' WMK I 115, eļjit mani piiamufzy WMK I 185. Azonban a tárgyeset jelentésében meglehetősen gyakran használták az instrumentalis ősi alakjait is manim, tevim (különösen elöljárószók után), például: pijacyja ap tiewim Ev 25, Winļz liciebyu dus ap manim Ev 45, ku es dzierzu ap tiewim Ev 56, tyudzit tikwin par manim Diwu WMK I 119, Kedves Uram, irgalmazz nekem WMK 118, Ez a feleség a te kedvedért van WMK II 160, uz Tiewim DzSw 60. Ilyen alakok a latgalei nyelvjárásokban is előfordulnak, például: adguo iz manīm Nautrēnos, runūom ap t'āvīm Bērzgalēben, továbbá néhány közép-zemgalei nyelvjárásban (Rudzīte 1964: 225), valamint ólett szövegekben is (Barbare 5). A latgalei nyelvjárások egy részében (különösen Dél-Latgale területén), csakúgy, mint a leizemnieki nyelvjárások többségében, az instrumentálisban újabb, a tárgyesethez hasonló alakok használatosak -i- mani, tevi, amelyek ritkán az írott forrásokban is előfordulnak, például, krystā systu leydz ar Tiewi Dz Sw 42. Az írott forrásokban azonban a régi instrumentális alakok dominálnak, például: way na eļļi ļadereis ar manim por graļļi Ev 21, na tureļi dalas liidz ar manim Ev 33, kotrys na toļa ar manim, tis izbórsta Ev 27, treys dinas cijz ar manim Ev 55, Diws ir ar Tiewim DzSw 72. A mai Latgalei nyelvjárásokban ezek nyilvánvalóan visszaszorulóban vannak, és főként az idősebb nemzedék beszédében fordulnak elő. A nyelvjárásokra jellemző egyes számú helyhatározói alakokat manī, tevī a vizsgált írott források nem jegyzik fel. A leizemnieki írásokhoz hasonlóan itt is a helyhatározói jelentést az iekš, iekšan elöljárószóval és a manis, tevis birtokos esettel kifejező szerkezetek használatosak, például: na tycja ikļzan manis Ev 42, tis palik ikļzan manis Ev 50, na pames ikļz tiewis akminia wiers akminia Ev 58, Kad ikļz manis tureia nuceļiu ‘cerību’ WMK I 93, kotry ikļz manis tyc WMK I 175. 142 Ezeket a 19. századi latgal nyelvtanok is javasolták (Akielewicz 1817: 14; Kossowski 1853: 12). Többes számban az 1. és 2. személyű névmásoknak mind a nyelvjárásokban, mind az írott forrásokban kevesebb ragozottalak-változatuk van. A birtokos esetben a mūsu, jūsu alakok szokásosak; az írott forrásokban olyan elöljárószók után is előfordulnak, amelyek a lett irodalmi nyelvben és az alföldi nyelvjárásokban részes esetet vonzanak, például, Kuram nu jù[[u Ev 65, pec iusu stieyksimes DzSw 26. A „Wy[[a Mocieyba Katoliszka..“ című könyvben az elöljárószók után következetesen a mūs, jūs alakokat használják, például, patykusie diel myus WMK I 21, Diel atpe [ifzonys myus nu graka WMK I 22, Kay invadniks myusu atroda uz Siewim mieykstu [irdi pi myus WMK I 109, gryb nu myus byut’ gudynots WMK I 165. Az írott forrásokban azonban elöljárószók után részes esetű alakok is előfordulnak, például, kas nu jums dawe[[uz manis graku Ev 30, prycas jù[[u nikas ne atiims nu jums Ev 42, e[[i pi mums ktotu Dz Sw 1. A lett irodalmi nyelvvel és az alföldi nyelvjárásokkal megegyező tárgyesetű mūs, jūs (myus, jyus) alakok a latgal írásbeliségben is dominálnak, például, kay es a[[mu uyciews jus Ev 33, pidu[[im tim, kotry myus abkaytynoy WMK I 109. Latgale déli és nyugati nyelvjárásaiban elterjedtek. Tárgyeseti jelentésben a régi részeshatározói alakok is előfordulnak az írott forrásokban: mums, jums, főként az evangéliumfordításban és a vallásos énekek gyűjteményében, például: kad mes at[aciu//bem tim, kotry mums syutija Ev 3, nikas mums naway fadereis Ev 21, Kungs, glob mums Ev 18, Siwites cytas nu myu fie jom porbyidija mums Ev 36, Nu baznieycom izjzkie rs jums Ev 45, Globoy mums nu netaymibu DzSw 2, tyma dinā sorg mums DzSw 21, ispestiey mums DzSw 40, Jam mums zam sowas globszonas DzSw 80, Nuwied mums ti, kur pats essi DzSw 117. Ilyen alakok ma is előfordulnak egyes Latgalei nyelvjárásokban, például sūn’c jūms i sajēma, sūn’c jūms i palaiss Izvaltában (Adt 38), Lgr 516, valamint Barkavából, Dagdából és Vārkavából. Tágabb használati területet alkotnak Zemgale és Vidzeme szélóniai nyelvjárásaiban. A déli lettországiak régi írásaiban is előfordulnak (Mancelis műveiben), ahol a nyelvjárások hatásával magyarázhatók (Barbare 12). 143 A többes számú lokatívuszi alakok is, iekš, iekšān és a datívusz (ritkábban a genitívusz) a lejjebbvidéki írásokból kerültek át, például, way tod na twieyka sirds myusu ikžan mums Ev 37, un kas tikwin iksz iums turis DzSw 15, nokuža guda, kotrys ikžz myus byuš apiowieyts WMK I 63. kab winia [ticiba] na patyktu ikžz mums woja WMK I 74. A lett irodalmi nyelvtől és az alsóvidéki nyelvjárásoktól eltérően Latgaléban fennmaradtak a régebbi, 3. személyű névmások: jis, ji (jei), többes számban pedig jie (ji) jās (juos). Ezeket a legkorábbi latgal írott forrásokban is használták az alsólett viņš, viņa, viņi, viņas alakok mellett, például, Un waycowa winia un facyja jam Ev 4, wini jam paſacyja Ev 13, Winsz ſacyja uz winim Ev 15, Ayſto zynawa, kas jis ir Ev 13, piec Diwa Jey ir pyrma WMK I 123. A „Wyſſa Mocieyba Katoliszka..“ című könyvben főként Latgale déli nyelvjárásaira jellemző is alakot használták, például, lai Is ab ju badojas WMK I 35, Is aizit mums prižka WMK II 71, Way war is apſadumot WMK I 156; vö. a nyelvjárásokban: is kuozuōs biè Asūnē, brāuk' is vār Aulejā, žāluōt' is kā muočā, tā žalova Skaistā. Az evangéliumfordításban szórványosan adatolt a katrs névmás használata a viņš személyes névmás jelentésében: Kotrys celis pajeme Barnu un Moti jo nakti, un nugoja uz Egyptu Ev 10, vö.: Tod winsz celis pajeme Barnu un Moti jo un atgoja Ev 12; többes számban is: Kotty ‘vini’ isklauſijužy Kienina nugoja Ev 14. Az 1. és 2. személyű névmásoktól eltérően, amelyeknél a lokatívuszi jelentést az írott forrásokban rendszerint az iekš, iekšān és genitívusz szerkezetekkel fejezik ki, a 3. személyű névmásoknál a nyelvjárásokra jellemző lokatívuszi alakok is megjelennek, például, na zyni, kas jamā [Jeruzalemē] nutika tom dinam Ev 35, ihyka imā [siksnā] WMK I 50, igodoi kay cieszki ‘bieži’ imā [grēkā] eſſi krytis WMK II 146, daudž imā [dzīvē] ir worgū un badū WMK II 160, igoia imā [baznīcā] diel applesžonys iós monta WMK I 162. A legtöbb esetben azonban a lokatívuszi jelentést az ar iekš, iekšān és genitívusz szerkezetekkel fejezik ki. Megjegyzendő, hogy gyakrabban fordulnak elő a jis, ji alakok genitívuszai, például, 144 Ikf̦zan jo dzieywie byja Ev 7, Kas tyc ikf̦zan jo, tys na top fudiets Ev 47, ikf̦ jó [cepļa] imiest’ WMK I 20, Tycieyba tu iksz Jó padareja WMK I 32, Radieja iksz jó dweseli protieygu WMK I 12, ikf̦ iós [Baznīcas] WMK I 77, caur pawielefzonom kotras ikf̦ iós [ticibas] turim WMK I 74. Az iekf̦, iekšan és a viņa, viņas birtokos esetű alakokkal álló szerkezetek is előfordulnak, például: želeftiba Diwa byja ikf̦zan winia Ev 11, ifoka dzieyt ora tūs, kotry pordowowa ikf̦ z winias [svētnīcas] Ev 58, ab waiadzieybu tycieyfzonys ikf̦ Winia WMK I 186, io ikf̦ winis [domas] turim patikf̦zonu WMK I 192. Hasonlóképpen jelenik meg a többes számú lokatívusz is, amelyet a vizsgált írott források meglehetősen ritkán használnak, például imōs [baznīcās] kawieiāmes WMK I 161, apsaimtis imūs [grēkos] wayrog nakryst’ WMK II 68, vagy többes számban is: ik wins, kotrys tyc ikf̦zan winu Ev 87. Az említett lokatívuszi alakok a 19. századi latgal nyelvtanokban egyes számban is előfordulnak: iksz Jo, ios v. Jymā (Akielewicz 1817: 16; Kossowski 1853: 13); többes számban: iksz Jm, iom, Jymīs, jymōs (Akielewicz 1817: 16), iksz Jm, iom, iksz Winim, winiom v. winiūs, winiōs (Kossowski 1853: 13). A Latgalei nyelvjárásokban a többes számú genitivusnak két változata van: jū és jūs. Az evangéliumfordításban főként a jū alakot használják, például, kad jū naway Ev 10, ayfto jū byja nikny dorbi Ev 47, parodija winiam wyf̦as Kienif̦ies Paf̦aula un gudu jū Ev 25, Nu auglu jū pazieyst winius Ev 55, Un topa wala acs’ ju Ev 36, Ritkábban fordul elő a jūs alak, például, Tod atwiera jūs f̦apraf̦zonu Ev 38, tomova natycieybu jūs Ev 44, winf̦ atpeftieys sowus lauds nu grakim jus Ev 82. Ezzel szemben a „Wyf̦a Mocieyba Katoliszka..“ című könyvben következetesen a jūs alakot használják, például, kayda jūs bija sapraszona WMK I Ievads, waiag leydzynot jūs waiadzieybas WMK I 184, pleysa jūs sirds’ nu dus’mis WMK I 110, dadzierdusie tu jūs runu WMK I 119, wyf̦i nu jūs mo iom atfyftoios WMK I 172, nu jūs WMK II 172. 145 Napjainkban a jū főként Latgale délnyugati nyelvjárásaiban fordul elő, a jūs pedig széles átmeneti nyelvjárási területen. Az írott forrásokban ritkábban használják az alföldi viņu alakot, például: kūt pi winiu Ev 6, komart pi winiu daisi WMK II 151. A személyes névmások használatát vizsgálva az első jelentős latgal írott forrásokban arra következtethetünk, hogy a névmási esetformák használata megfelel Latgale és Augšzeme (Ilūkste környéke) nyelvjárási adatainak. Az alföldi lett írásbeliségi hagyomány hatása is igen erős. Beérkezett: 1998. 02. 19. IRODALOM- ÉS FORRÁSJEGYZÉK A k i e l e w i c z E. 1817: – Grammatyka Inflancko – Łotewska krotko zebrana dla Uczących się Języka Łotewskiego, W Wilnie. 44 s. Adt – A felső lett nyelvjárás szövegei, Riga, 1983. B a r b a r e D z. – Névmás. – A morfológiai rendszer fejlődése (kézirat), a „Zinātne” kiadónál található. D a š k e v i č a V. 1936: A latgal nyelv grammatikája, Moszkva. Dz Sw – Isten Urunk, Szűz Mária és Isten szentjei tiszteletére szóló énekek, Vilnában, a bazilita szerzetesek nyomdájában nyomtatták 1821-ben. K o s s o w s k i T. 1853: Grammatyka Inflansko – Łotewska dla uczących się języka Łotewskiego, Rīgā. Lgr – E n d z e l i n s J. A lett nyelv grammatikája, Riga, 1951. R u d z ī t e M. 1964: Lett dialektológia, Riga. S k r i n d a O. 1908: Łatwišu wohudas gramatika, Piterburga. S t r o d s P. 1933: Helyesírási szótár, Rēzekne. T r a s u n s F. 1921: Łatwišu wohudas Gramatika del latgališim, Rīgā. WMK – Teljes katolikus tanítás, amely kérdéseken és feleleteken keresztül van összeállítva..., Polock, 1–2, 1805. EGYES SZEMÉLYES NÉVMÁSOK ESETEINEK ALAKJAI A LEGRÉGEBBI LATGAL ÍRÁSOS FORRÁSOKBAN ÉS A MAI NYELVJÁRÁSOKBAN Összefoglaló A tanulmány vizsgálatának tárgya a személyes névmások esetalakjainak változatai a legrégebbi latgal írott forrásokban, összevetve azokat a mai latgallatvén nyelvjárások adataival. A vizsgált anyag alapján arra lehet következtetni, hogy az írott szövegek személyes névmásainak nyelvjárási alapját nemcsak Latgale déli, hanem Zemgale szél nyelvjárásai is adták (Ilūkste közelében). Ezenkívül a latgal írásokban a régi lett írásbeliség hagyományának hatása is megfigyelhető. 146 EGYES SZEMÉLYES NÉVMÁSOK ESETEINEK ALAKJAI A LEGRÉGEBBI LATGAL ÍRÁSOS FORRÁSOKBAN ÉS A MAI NYELVJÁRÁSOKBAN Összefoglaló A tanulmány vizsgálatának tárgya a személyes névmások esetalakjainak változatossága a legrégebbi írott latgal forrásokban, összevetve a mai latgallatvén nyelvjárások adataival. Az elemzett anyag alapján arra lehet következtetni, hogy az írott szövegek személyes névmásainak nyelvjárási alapját nemcsak Latgale déli nyelvjárásai, hanem Zemgale szél nyelvjárásai is adták (Ilūkste közelében). A régi lett írásbeliség hagyományának hatása is megfigyelhető. 147