Alvydas Butkus. „Lietuvių pravardės“

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XLI (1999) Szemlék. Recenziók. Megjegyzések. Vélemények. Recenziók. Megfigyelések Áttekintések. Recenziók. Megjegyzések JELENTŐS LITVÁN ANTROPONÍMIAI MUNKA Alvydas Butkus. Litván ragadványnevek, Kaunas, Aesti, 1995: 464 P. Az új litván antroponimikai munkák egyáltalán nem gyakori jelenségek. Ezért ezeket rendkívül részletesen kellene megvitatni és értékelni. Ez azonban nem történt meg su A. Butkus ragadványnevekről szóló munkájával kapcsolatban. Be D. Sviderskienė annotációi' ir J. Liutkutė recenzióján?, úgy tűnik, e jelentős kutatásról šį többet nem beszéltek. A „Litván ragadványnevek” olvasása közben, valamint amikor ezt a tanulmányt meglehetősen gyakran használta különféle litván antroponimikai és toponimikai munkák készítése során, e sorok szerzőjének olyan gondolatai támadtak, amelyeket ebben a recenzióban kíván kifejteni“. ir A. Butkus könyve antroponimikánk teljesen új munkája; ezt mindenekelőtt a kutatás választott tárgya — a litván ir ragadványnevek — határozza meg. Róluk mindeddig valóban nem írtak ilyen részletesen: létezik Ž. Urbanavičiūtė és V. Žičkutė jelentős tudományos tanulmánya*, valamint egy-két, a ragadványneveknek szentelt népszerű cikk. Igaz, a ragadványnevekről, illetve a ragadványnévi eredetű személynevekről néhány történeti antroponimikai munkában is tesznek említést)*, ez azonban természetesen nem kapcsolódik a jelenlegi ragadványnevek részletes értékeléséhez vagy kutatásához. A munka két részből áll. Az elsőben a szerző a litván ragadványnevek elemzését közli (19–134. o.), a második rész pedig az összes összegyűjtött ragadványnév nagy szótára, amelyben mintegy 22500 antroponimát rögzítettek (135–462. o.). A könyvnek ez a szerkezete kétségtelen előnye, mivel a ragadványnevek tudományos kutatása és annak következtetései, valamint az itt csatolt, vizsgált személynevek összessége valóban elválaszthatatlanul összefüggő dolgok. Ezenkívül éppen ez tette lehetővé a szerző számára, hogy ne terhelje túl az első- ' Baltistica 31(1), 1996, 128-129. *Liutkutė J. Új a régiről. —Darbai ir dienos 2(11), 1996, 246-248. 3 A könyv egyik címlapján fel van tüntetve, hogy V. Maciejauskienė a munka egyik lektora. A „Lietuvių pravardės” megjelenése előtt elhangzottak egyetlen, rövid terjedelmű ajánlásban foglalhatók össze e munka kiadására. A könyv részletesebb értékelése itt olvasható. *Urbanavičiūtė Ž., Žičkutė V. Lietuvių pravardės. —Kalbotyra 26(1), 1974, 55-61. ” Vö. Zinkevičius Z. Lietuvių antroponimika, Vilnius: Mokslas, 1977; Maciejauskienė V. Lietuvių pavardžių susidarymas, Vilnius: Mokslas, 1991 stb. 232 a vizsgált munka része állításait illusztráló adatokkal, az összes ragadványnevet szótárban közölve“. A munka első része, amelyet az előszóban monográfiának neveznek (7. o.), a „Bevezetésből”, 12 fejezetből és a „Záró megjegyzések” című részből áll. A munka ilyen felépítését lemė jo célok. A ragadványnevek, akárcsak a többi tulajdonnév, különböző szempontokból vizsgálhatók. A recenzált munka szerzője a legnagyobb figyelmet a litván ragadványnevek motivációinak kutatására fordította, némileg érintve egyes ragadványnevek (rokonsági, szólásból eredő, a lakóhelyet megjelölő nevek) képzésének kérdéseit is. A motivációk osztályozása során tizenegy csoport alakult ki, amelyek mindegyikét a munka tizenegy fejezetének egyikében tárgyalják (beleértve a „Motiválatlan ragadványnevek” című részt is), a tizenkettedikben pedig a litván ember portréját mutatják be, amelyet a ragadványnevek legjellemzőbb és leggyakoribb motivációi alapján állítottak össze. Tekintettel arra, hogy ez a munka a litván ragadványnevek első átfogó vizsgálata, a szerzőnek sok mindent úgyszólván elsőként kellett elmondania. Így a „Bevezetésben” tárgyalják a ragadványnév fogalmának értelmezését, vitatkoznak róla más országok nyelvészeivel, akiknek munkáiban e kérdésben eltérő vélemény fogalmazódik meg, végül pedig a ragadványnév következő meghatározását adják: „ragadványnévnek tekintendő az olyan nem hivatalos személynév, amely a ragadványnévvel illetett személy valamely sajátosságáról tájékoztat” (21. o.). A ragadványnév ezen értelmezését a munka egészében következetesen alkalmazza. A megadott meghatározás lényegében vett elutasítása nélkül megfontolható volna, hogy nem lenne-e jobb a ragadványnévvel illetett személy sajátossága helyett a személy sajátossága" kifejezést használni. A továbbiakban a „Bevezetésben” a ragadványnevek kialakulásának és használatuk okainak magyarázata olvasható, megkülönböztetve az onomasztikai (objektív) és a pszichológiai (szubjektív) okokat. Még hozzá lehetne tenni, hogy a legtöbb esetben a kettő elválaszthatatlanul összefügg, és kiegészíti egymást — az onomasztikai ok meghatározza a ragadványnév kialakulásának szükségességét, amelynek megvalósulását a ragadványnevek használatának pszichológiai oka segíti elő. Ugyanitt, a „A ragadványnevek motivációi” című fejezetben szó esik a ragadványnevek motivációjának összetett problémájáról. Az a nézet érvényesül, hogy a ragadványnevek más nevektől eltérően „autentikus onomasztikai motivációval rendelkeznek” (26. o.). A továbbiakban az áll, hogy a ragadványnevek „hidat képeznek a köznyelvi lexikából az onomasztikai lexikába”, továbbá hogy „kétségtelenül fogalmat is jelölnek” (ugyanott). Az elmondottakból világos, ® Igaz, a könyv első részét olvasva néha (különösen azokban az esetekben, amikor a szerző állításai és érvei kétségeket ébresztenek, vagy másképpen is értelmezhetők lennének) több példa is hasznos volna. E kívánságot többek között a litván antroponímia jelenlegi szintje is indokolná, amely arról tanúskodik, hogy gyakran éppen az anyag, vagyis az összegyűjtött és bemutatott adatok az egyetlen érv, amely megerősíti a kutatás állításait. 7 Vö. a terminológiai szótárakban, valamint más antroponímiai munkákban a pravardė terminushoz megadott meghatározásokat. Lásd. Gaivenis K., Keinys S. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa, 1990, 154; Maciejauskienė V. Lietuvių pavardžių susidarymas, 17-18. 233 hogy a munka milyen álláspontot képvisel a pravardėk tulajdonnevekként való értékelésében. Mindazonáltal szem előtt tartva, hogy a könyvben a pravardėk keletkezésük motívumai szerint vannak osztályozva és vizsgálva, kívánatos lehetne a pravardėk jų összetett motivációja problémájának szélesebb körű tárgyalása és ir kommentálása. A pravardė motívuma valamely személy kiemelkedő sajátosságának megnevezése, amely által az illetőt egyedivé — teszik. E sajátosságok sokfélék és változatosak, a munkában pedig tíz csoportba vannak sorolva: fizikai sajátosságok, rokonság, tevékenység, a beszéd tartalma, jellem, asszociációk, lakóhely, vagyon, származás és nemzetiség, egyéb motívumok (26—27. o.). Ez a könyv szerzőjének véleménye (egy másik kutató talán másféle osztályozást adna), és ezzel egyet lehet érteni. Csak a hatodik csoport elnevezése — asszociációk — kelthetne kétségeket, mivel a többitől túlzott absztraktságával különbözik. Annál is inkább, mivel csak „az ember keresztnevének vagy vezetéknevének fonetikája, ritkábban — szemantikája által kiváltott asszociációkról” van szó (27. o.), a 25. oldalon pedig az áll, hogy az asszociációk bizonyos előfeltételt jelentenek „a közszó névvé válásához”. Így tehát, úgy látszik, a ragadványnevek kialakulásakor a legtöbb esetben asszociáció nélkül nem lehet boldogulni. A könyv szerzőjének egyik célja az volt, hogy kiemelje a litván ragadványnévmotívumok földrajzi sajátosságait is. E célból, nyelvészeti, néprajzi, folklorisztikai és történelmi kritériumokat ötvözve, Litvánia következő néprajzi régióit különítik el: Užnemunė, Dzūkija, Aukštaitija, Közép-Litvánia és Žemaitija, határaikat pedig nagyon részletesen meghatározzák (29–30. o.). Ezt követően bemutatják a ragadványnévmotívumok legfontosabb, illetve használatuk jų különbségeit Litvánia különböző részein (30–31. o.). Kiderül, hogy Dzūkijában és Aukštaitijában a ragadványnevek leggyakoribb motívuma a rokonság, Žemaitijában, Užnemunėben és Közép-Litvániában pedig — a testi sajátosságok. Ezenfelül a személy tevékenységén alapuló motivációjú ragadványnevek többek között a Suvalkijából származóknál és a közép-litvániai litvánoknál fordulnak elő nagyobb számban, a dzsukoknál pedig jóval ritkábban. Žemaitijában és Közép-Litvániában a másutt előfordulóknál gyakoribbak azok a ragadványnevek, amelyek létrejöttét a személy beszédének tartalma stb. határozta meg. A szerző statisztikai (százalékosan kiszámított) képet ad a ragadványnév- -motivációk gyakoriságáról Litvánia különböző részein. Ezek igen érdekes adatok. A „Bevezetésben” tárgyalja továbbá a ragadványnevek képzésének és a motivációval való kapcsolatának problémáját (31–34. o.), a végén pedig áttekintést ad a ragadványnevek kutatásáról (ez inkább a „Bevezetés” elejére illett volna, például a ragadványnév fogalmának tárgyalása után vagy annak tárgyalása előtt). A könyvben a motivációk szerint osztályozott ragadványneveket a motivációk hierarchiájának sorrendjében tárgyalja. Így a munka első fejezetében azokkal a ragadványnevekkel foglalkozik, amelyek létrejöttének motivációja a leggyakoribb. Ezek a megnevezett személy különféle testi sajátosságai (a fejezet címe: „Testi sajátosságok miatt keletkezett ragadványnevek”). Az itt bemutatott ragadványnevek osztályozása igen részletes és precíz: 1. Megjelenés (a továbbiakban tovább bontva — a fej és az arc jellemzői, testmagasság, testalkat, kezek és lábak, öltözet, testtartás, a megjelenés egyéb jellemzői). 2. Beszéd (kiejtés, a hang minősége, a beszédszervekkel képzett nem beszédhangok). 3. Motorika 234 (tovább bontva — ir járás és egyéb mozgások). 4. Potencia (fürgeség, lassúság, erősség, gyengeség, süketség, némaság, gyenge látás, egyéb jellemzők). 5. Élettan. Ezek e fejezet ragadványnév- -osztályozásának keretei. Az egyes alfejezetek ragadványnevei ezután még részletesebben csoportosíthatók, például a kiejtés tovább bontható pöszeségre, gyors beszédre, — érthetetlen beszédre, dadogásra, hadarásra, egyéb kiejtésre (p. 51-52); a fej ir arcvonásai: haj, — szakáll, bajusz, ir arc, az arc részei, fej, nyak (vagyis például az arc részei tovább bontva: orr, — szemek, fogak, száj, ajkak, fülek, áll stb.) ir Ilyen részletességgel ir be pontosan csak az első fejezet, a többi fejezet ragadványnevei ne vannak osztályozva. Így a dolgozat ir harmadik fejezetében azok a ragadványnevek kerülnek tárgyalásra, amelyek keletkezésének motívuma a megnevezett személy tevékenysége — (a fejezet címe: „A tevékenység miatt keletkezett ragadványnevek”). Először öt motívum szerint csoportosítják őket (foglalkozás, szolgálat, hobbi, üzlet, ir helyzet, jelenlét), a hatodik csoportba vonva az į egyéb, a személy tevékenységével kapcsolatos su motívumok alapján keletkezett ragadványneveket. Ezután a motívumok első csoportját (a mesterség és a szolgálat) tovább bontja: a) mesterség, foglalkozás (68. o.), b) szolgálat, kötelességek (72. o.), majd az a) alcsoportot ismét részletezi — kovácsok, varrónők, cipészek, kocsikészítők, kerékgyártók, asztalosok, kádárok stb. (még a mesterségés foglalkozásnevekről!) 20 (o. 68—72). Valamennyi fejezetben feltünteti az egyes vagy más motívumok miatt kialakult ragadványnevek gyakoriságát, és statisztikai adatokat közöl. Meglep a szerző alapossága és találékonysága, amelyeket kétségkívül megkövetelt a ragadványnevek ilyen részletes osztályozása, valamint a könyvben közölt adatok statisztikai feldolgozása. Ezért sok jó szót lehet mondani róla, kifejezve ezzel egyetértésünket is azzal, amit elvégzett. Ha a beceneveket keletkezésük indítékai alapján egy másik kutató osztályozta volna, talán most valamelyest eltérő felosztási változat állna rendelkezésünkre. Ugyanis egy ilyen részletes, a legapróbb részletekig lebontott osztályozás kidolgozásakor nagyon nehéz elkerülni egyik vagy másik becenév túlzottan szubjektív értékelését is. Íme, például a szerző a 36. oldalon nem ért egyet azzal az állásponttal, hogy a lopásra utaló indíték alapján keletkezett beceneveket a jellemvonásokat, a jellem sajátosságait megnevező becenevek közé sorolják. A könyvben az ilyen típusú becenevek a harmadik fejezetben szerepelnek, amely azokat a tevékenységet jellemző indítékokat tárgyalja, amelyek e típusú becenevek kialakulását előidézték. Az üzletelésnek nevezett indítékok harmadik alfejezete kereskedésre, lopásra, vadászatra, halászatra, gyűjtögetésre és egyéb üzleti tevékenységekre oszlik, a lopás indítékánál pedig az Avinykas, Vištinis, Sūrvagis, Vištavagis becenevek szerepelnek (a lopás tárgyainak megnevezése alapján), továbbá a Lapė, Vanagas becenevek (a tyúklopók becenevei) és így tovább. Nem lenne-e célszerűbb az ilyen beceneveket szituációs beceneveknek nevezni, amelyeket a „Szituáció” című következő alfejezet tárgyal? Tekintettel arra, hogy a könyvben csak falusiak beceneveit vizsgálják, feltehetnénk, hogy az illető mindössze egyszer vett el valami idegen tulajdont, és élete hátralévő részére „ráragasztották” az ezzel az eseménnyel kapcsolatos becenevet. 235 További ilyen kétségeket is fel lehetne ir vetni, ezek azonban semmiképpen sem cáfolják a munka szerzőjének álláspontját, hanem csupán egyik vagy másik becenév újabb szubjektív értékelésének esetét, egy eltérő vélemény megfogalmazását jelentik. A könyv második része A „Lietuvių pravardės” „Becenevek szótára” (o. 135— 462). A benne bemutatott személynevek (körülbelül 22500) valóban hatalmas kincse a litván antroponímiának, amely tanúsítja, milyen sokat tettek litván ir beceneveink rendszeres, módszeres gyűjtéséért. Annál is inkább, mert feljegyeziš ni őket valójában nem könnyű (nehéz megtudni a becenevek keletkezésének valódi motívumait, segíteni kell az adatközlőnek bizonyos pszichológiai akadály leküzdésében stb.). ir A szótárban a ragadványnevek betűrendben jų szerepelnek, feltüntetve a motivációjukat, lokalizációjukat (körzetpontossággal) és egyéb adataikat. Amint azt a „A szótár felépítése” című fejezet állítja: „... a ragadványnevek köznyelvre lettek átültetve“ (137. o.). A ragadványnevek normázására gondolunk; nagyon röviden megjelölve, hogyan jártak el ennek során — a morfológiai nyelvjárási sajátosságokat tiszteletben tartották, a fonetikai nyelvjárási sajátosságok közül pedig azokat hagyták meg, amelyek a ragadványnév motivációját adják (pl. Alyvos Vumzdis, Kuotinas), a ragadványnevek hangsúlyozását normálták (kivételeket csak a nem főnevesült töltelékszóból keletkezett ragadványnevek esetében tettek, pl. Supranti Ūfa, valamint azoknál, amelyek nyelvjárásiasan hangsúlyozott képzőkkel rendelkeznek, pl. a kaunasiak -aité, -ybé képzői stb.) (o. 138). A — ragadványnevek tulajdonnevei. Településneveink, személyneveink és ir vezetékneveink mellett ezek a litván névállomány elválaszthatatlan részét képezik. Mint ismeretes, a településneveket egy bizonyos, még a háború előtti Litvánia nyelvészei által kialakított hagyományt követve normázzák, amelynek legfontosabb alapelveit nem egyetlen, a háború utáni nyelvészek normatív jellegű munkája rögzítette. A köznyelv hivatalos használatában nem a nyelvjárási, hanem a köznyelvi településnevek kiejtését részesítik előnyben, vagyis ezt tekintik normatívnak. A köznyelvbe csak a nyelvjárások szabályos fonetikai sajátosságait ültetik át. Minden egyéb — szabálytalan fonetikai változás, szóalkotási jelenség stb. a ir helynevekben megőrződik- ®. Ugyanezen elvek alapján szabályozzák és ajánlják a köznyelv hivatalos használatára a litván keresztneveket is. Más a helyzet a vezetékneveinkkel. Ezeket nem szabályozzák, és ezt az a körülmény határozza meg, hogy vezetékneveink nem csupán nyelvi, hanem bizonyos jogi tényt is jelentenek. Így hivatalosan egyaránt használatosak a helyes köznyelv szempontjából szabályos, a nyelvjárási, valamint az egyéb módon eltorzított, elszlávosított vagy hasonló litván vezetéknevek alakjai“. A ragadványnevek szabályozásának kérdéseiről mindeddig, úgy tűnik, sehol sem esett bővebben szó (itt csak a litván ragadványnevekről van szó). A szerző által elmondottakból. A helynevek szabályozásának elveiről bővebben lásd Š Vanagas A. A helynevek szabványosításának alapelvei. — Anyanyelv 4, 1991, 11-14. ? Bővebben lásd: : Litván vezetéknevek szótára 1, Vilnius: Mokslas, 1985, 16-18; Maciejauskienė V. A litván vezetéknevek használata. — Anyanyelv 7, 1994, 1-3. 236 megérthető, hogy megkísérelték betartani a helynevek szabványosításának már kialakult elveit. Igaz, kivételt tesznek azokkal a fonetikai dialektizmusokkal, amelyek – mint állítják – „motiválják a ragadványnevet” (138. o.). Nyilvánvalóan így járnak el a nyelvjárások szabályos és szabálytalan fonetikai sajátosságaival is ir su (a kettő közül Az itt bemutatott példákból ez nem derül ki). Ezzel mintha elismernék, hogy a ragadványnevek mint nagyon specifikus szavak (személynevek) a litván helynevektől eltérően, például, némileg másképpen is szabványosíthatók. A ragadványnevek nem hivatalos személynevek, amelyek igen behatárolt környezetben, többnyire azon falu területén funkcionálnak, ahol a ragadványnévvel illetett személy él. Az egyik vagy másik nyelvjárás területén kialakult alakjaik kétségkívül az adott nyelvjárás minden sajátosságát és egyediségét tükrözik. Mi haszna van a ragadványnevek szabványosításának? Különösen annak tudatában, hogy sem egyenként, sem összességükben biztosan soha nem kerülnek majd a köznyelvi használat számára hivatalosan ajánlott formák közé. Ha a szótárban hiteles, nyelvjárási ragadványnév- -alakokat közöltek volna, az a kihalófélben lévő litván nyelvjárások felbecsülhetetlen adatforrásává válhatott volna. A ragadványnevek mellett feltüntetett lokalizációs adatok szükség esetén megkönnyítették volna a személynevek köznyelvbe való átírását, és a szakemberek számára ezt sok esetben nem lett volna nehéz elvégezni. Megemlíthető a ragadványnevek szótári közlésének még egy módja is — a szabványosított személynevek után meg lehetett volna adni azok nyelvjárási alakjait. Ily módon a dialektológia számára igen szükséges adatok rögzítésével a munka nagyobb tudományos értékre tett volna szert, emellett pedig minden, a litván ragadványnevek iránt érdeklődő olvasó könnyen használhatta volna. Az itt kifejtett, a ragadványnevek normálására vonatkozó gondolatokkal semmiképpen sem kívántuk megkérdőjelezni a szerző által választott álláspontot, az ő pozícióját (ez a kutató joga). Mindössze arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a ragadványnevek normálásával kapcsolatos egyes kérdések valóban részletesebb tárgyalást érdemelnek, amelyet a „Szótár szerkezete” című fejezetben hiányolhatunk. A ragadványnevek (akárcsak a helynevek) normálásához kapcsolódik e tulajdonnevek hangsúlyozása is. Helyneveinket a köznyelvben úgy hangsúlyozzuk, ahogyan azokon a helyeken ejtik őket, ahol a helynév keletkezett és működik. Így tiszteletben tartjuk a helynevek autentikus hangsúlyozását, és természetes jelenségnek tekintjük, hogy az azonos képzésű és eredetű, Litvánia különböző helyein használatos helynév eltérően hangzik (pl. Jonalaukis falu Jonava járásban és Jonalaukis falu Ignalina járásban; Lengvėniškės falu Prienai járásban és Lengveniškės falu Zarasai járásban). Csak a helynevek hangsúlyozásának azon eseteit normálják, amelyek a hangsúly szabályszerű visszahúzódásával kapcsolatosak- "". Ugyancsak értékelik ugyanazon vezetéknév Litvániában igen gyakori hangsúlyozási változatait is (pl. Balnanosis, Balnanosis, Balnanėsis; Dargužis és Dargūžis“). Róluk 10 Lásd még: Vanagas A. A helynevek normálásának elvei (2). —Gimtoji kalba 5, 1991, 4–7. 237 egyenértékűnek, helyesnek tekintik, és mindegyiket a köznyelvi használat számára ajánlják". Nyilvánvalóan ugyanazokat a hangsúlyozási elveket kellene alkalmazni a ragadványnevekre is. E személyneveket tehát a köznyelvben úgy kellene hangsúlyozni, ahogyan azokon a helyeken hangsúlyozzák őket, ahol a ragadványnév keletkezett és használatos. Ezért nem teljesen világos, mit ért a könyv szerzője azon, amikor azt állítja, hogy a szótárban szereplő ragadványnevek hangsúlyozása szabványosítva van, és megjelöli a már említett kivételeket (138. o.). Ez a bizonytalanság nem állna fenn, ha a kutató részletesebben kifejtette volna a ragadványnevek hangsúlyozásának és normázásának (vagy nem normázásának) sajátosságairól vallott álláspontját. A „Lietuvių pravardžių” aktualitását, szükségességét és értékét elismerve elmondható, hogy a könyv valóban sok méltató szót érdemel. Másfelől egy új onomasztikai munka megjelenése lehetőséget ad arra, hogy megvitassunk néhány, e terület kutatásával kapcsolatos kérdést. Ezért a recenzióban már elmondottakon kívül szeretnénk még egy-két dologra felhívni a figyelmet. A litván névtan nyelvtudományunk viszonylag fiatal ága, ezért e témakör műveinek szerzői gyakran szembesülnek a terminushasználat problémáival. A névtani kutatás tárgyát a tulajdonnevek, vagyis az onimák képezik. Az onima terminust, amelyet az orosz névtani terminusok Szótára'?, közöl és meghatároz, különböző országok, természetesen Litvánia tudósainak munkáiban is használják. Tehát onimáknak kell nevezni a litván nyelv valamennyi tulajdonnevét (helyneveket, személyneveket stb.). A tulajdonnevek, vagyis az onimák összességét pedig onímia" terminussal jelölik. Következésképpen semmilyen kétségnek nem szabad felmerülnie afelől, hogy a ragadványnevek is onimák. Ezért nem érthetünk egyet a recenzált könyv szerzőjével, amikor onimáknak nevezi azokat a szavakat, amelyekből a ragadványnevek származtak (vagy származtathatók) (25. o.). Annál is inkább, mivel az onima terminus ilyen használatának magyarázata, azzal érvelve, hogy a ragadványnevek köznevekből és tulajdonnevekből egyaránt származhatnak, egyáltalán nem meggyőző (lásd a 25. oldalon található lábjegyzetet). A szerzők szerint az onimák nemcsak tulajdonnevek, hanem köznevek is. Vö. például a következő állításokat —„Az onimák itt — állatnevek: Bėbras, Lapė, Voverė...“ (37. o.); „Onimákként a kampós csőrű madarak neveit veszik (a leggyakoribb ragadványnév: Vanagas)...“ (41. o.); „Az onimák itt — kis állatok nevei: Cyrulis, Puokis...“ (45. o.); „Ritkábban a nevek személynevek és zooapelativumok (Rickus,..., arklys, gaidys)“ (76. o.) stb. Ez lényegében ellentmond az onomasztikai terminológiában meghonosodott onima terminus értelmezésének. Igaz, néha a ragadványnév alapjául szolgáló szavakat nem onimáknak nevezik, hanem másképpen határozzák meg, például motiváló szóként (31. o.), a ragadványnevek apelativumaiként (75., 96., 99. o.), de erre a célra leggyakrabban az imént említett onima terminust használják. "| Bővebben lásd. Maciejauskienė V. Lietuvių pavardžių vartosena, 5-6. | Mononscrkas H. Crosaps pycckoii onomacmuueckoii mepuunonozuu, Mocksa: Hayka, 3 Lásd. Jakaitiené E. Lietuvių kalbos leksikologija, Vilnius: Mokslas, 1980, 86. 1978, 95. 238 Itt arra is fel lehet hívni a figyelmet, hogy a különböző szavakból keletkezett ragadványnevek töveinek felsorolásakor ezeket a könyvben nagy kezdőbetűvel írják, például : Balt-, Juod-, Rud-, Žil-(37. o.), Murz-, Žebr-(39. o.), Maž-, Trump-(45. o.), Klib-, Šlubir stb. (54. o.) és így tovább. Antroponimikai munkáinkban ilyen esetekben a személynevek tövét (szárait) általában kisbetűvel szokás írni". A rokonsági ragadványnevek egyik típusának, vagyis a patronimikus ragadványneveknek a tárgyalásakor a tévavardis és patronimas terminusok szerepelnek (21., 57. o. és másutt). Szinonimaként használják őket, felismerve, hogy mindkettő ugyanazt a fogalmat jelöli — az apa keresztnevéből, családnevéből, ragadványnevéből vagy hasonlóból képzett személynevet. Ez arra utalna, hogy a könyv nem ért egyet e terminusok megkülönböztetésének elvével, amely szerint eltérő terjedelmű fogalmakat jelölnek (a patronimas az apa bármely személynevéből, azaz keresztnevéből, családnevéből, ragadványnevéből, álnevéből képzett minden származék, a tévavardis pedig az apa keresztnevéből patronimikus képzővel képzett származék)". A patronimikus ragadványnevekről olvasva még egy-két vitatható állítást is észrevehetüiš nk. Íme, például, p. 21 az áll, hogy „a litván nyelvben a patronimikum általában kétszavas (pl. Adomas fia) vagy egyszavas, genitívuszi (Adomo)”. A patronimikum már említett értelmezését követve (azaz az apa nevéből patronimikus képzőkkel képzett személynév) nem helyes kétszavas patronimikumról (valamint egyszavas, genitívuszi patronimikumról) beszélni. Amit a szerző itt patronimikumnak nevez, azt az apa nevére való utalásnak vagy hasonlónak lehetne nevezni. Vagy: a 60. oldalon összetett patronimikumok szerepelnek: Sūnėlio Aldona (az apa ragadványneve Sūnelis), Žėnto Jūlius (az apa ragadványneve Žentas). Amint látható, összetett ragadványnevekről van szó, amelyek egyik eleme az apa ragadványnevére való utalás. Nem egészen elfogadható az sem, hogy az antroponimikai munkában nincsenek elkülönítve a patronimikumok és a matronimikumok (az anya nevéből képzett származékok). A szerző állítása szerint így járnak el „az egyszerűség kedvéért” (lábjegyzet, 57. o.). Igaz, ezt az álláspontot következetesen nem tartják be, és helyenként a matronimákat, vagyis anyaneveket is említik (pl. 59. o.: metronimus, metroniminių priesagų; itt a met helyett nagy valószínűséggel nyomdahiba áll). Talán az olyan esetekkel sem lehet egyetérteni, amikor a szerző a szokásos patroniminė priesaga terminust a rövidebb —patropriesaga terminussal helyettesíti (59., 64. o. stb.) (apai előtag?), vagy a patroformantas terminust használja (124. o.), a parazitinis žodis helyett pedig parazitžodis alakot ír (84., 87. o.) és így tovább. Amint már említettük, a ragadványnevek vizsgálatának választott szempontja miatt képzésük kérdéseit a dolgozat nem tárgyalja részletesen, noha egyes fejezetekben szó esik róluk. Az egyik ilyen a „A ragadványnevek képzése és annak viszonya a motivációhoz” című fejezet (31. o.). '* Vö. Kuzavinis K., Savukynas B. Lietuvių vardų kilmės žodynas, Vilnius: Mokslas, 1987; Lietuvių pavardžių žodynas; Maciejauskienė V. Lietuvių pavardžių susidarymas ir kt. D Lásd Maciejauskienė V. Uo. cit., 17. 239 Itt azt állítják, hogy a ragadványjų neveket képzésük szempontjából 1 „elsődleges derivátumir okra lehet felosztani (p. 31, 33 ir a további fejtegetésekből megérthető, hogy az olyan ragadványnevek, mint ). Iš Baltakys, Išverstakis, Kreivažandis stb. ir a derivátumok csoportjába ir sorolandók, noha néha két tőből álló ragadványneveknek, illetve összetételeknek nevezik őket. Feltételezve, hogy az említett ragadványnevek egy létező vagy potenciális köznévből o keletkeztek, — képzési szempontból elsődlegesekként lehetne minősíteni őket. منалы? ну? ]} Yikes iš malformed JSON. Need correct exactly array. Lithuanian strings. Need translate. Preserve weird unclosed quote. Ezeket azonban semmiképpen sem nevezhetjük derivátumoknak (a derivátum, vagyis származékszó olyan szó, amely „egy alapszóra támaszkodik, és szóalkotási formánst ir tartalmaz”"*- ). Ezek kompozitumok, vagyis összetett ragadványnevek". Így úgy tűnik, hogy a derivációt a könyv e fejezetében a szóalkotási módok összességeként értelmezik. Ši A fogalom a könyv ir második fejezetében („Rokonok ragadványnevei”) is megismétlődik: „A ragadványnevek másik fele derivátum, egyharmaduk iš jų pedig olyan — összetétel, amely az após iš személynevének (leggyakrabban ir vezetéknevének) appellatívumából és a žentaszóból áll...” (Brūžentis, Lapėnžentis, Simkazentis) (o. 65). Ezt azonban következetesen nem tartják be. A ragadványnevek képzéséről szóló hetedik fejezetben („A lakóhelyre utaló ragadványnevek”) a képzett szavak mellett már a kompozitumokat is említik (111., 113. o.). Az utóbbiak közé tartoznak az összetett ragadványnevek (Kalno Juodėlis, Jonis Šilinis) és a két tövű ragadványnevek (Miškapetris, Plikbalis, Vienasédis) (113. o.). Összetett ragadványneveket (Antano Pašilys, Sūnėlio Aldona) a 60. oldalon is említenek; a kompozitumokról, a szóösszetételekről és az összetett ragadványnevekről a 116., 117. oldalon és másutt is szó esik. Így a ragadványnevek ir képzésének értékelésekor mintha hiányolni lehetne a következetességet. Az összetett ragadványneveket szóösszetételeknek (32., 38., 65. o. és másutt), illetve két tövű ragadványneveknek (32., 38., 113. o. és másutt) nevezik. A sudurtinė pravardė és dūrinys terminusok használatával egyetértve kétségbe vonható a dvikamienė pravardė használatának célszerűsége. A litván antroponímiában szokás kéttövűeknek nevezni a régi balti személyneveket (pl. Algirdas, Mindaugas, Vytautas stb.). Megemlíthető még egy, a ragadványnevek képzésének tárgyalásával kapcsolatos pontatlanság. Így a női ragadványnevek képzéséről szólva a -ienė képzőt említik (Kūgelienė, Zirafiené), és összehasonlításképpen a sukčiuvienė, snaudžiuvienė közneveket hozzák fel (67. o.). Az utóbbiak azonban az -(i)uvienė képzőt tartalmazzák. Nem pontos a Mote ragadványnevet a Motiejus név végződésképzős származékaként minősíteni. Befejezésül fel szeretnénk vetni a kérdést, hogy lehetnek-e a ragadványnevek motiválatlanok (vö. a könyv tizenegyedik, „Motiválatlan ragadványnevek” című fejezetét). A „Ragadványnevek motivációi” című alfejezetben a szerző kijelenti: „„„az a vélemény, miszerint a ragadványnév motívum nélkül nem létezhet, túlságosan kategorikus, mivel vannak elfeledett motívumú ragadványnevek” (26. o.). Fontosabb talán az, hogy ragadványnév motívum nélkül nem keletkezhet, a már létrejött ragadványnév azonban (még ha a motívum ismeretlen, elfeledett vagy hasonló is) bizonyosan létezhet. Ez 1 Gaivenis K.,Keinys S. Kalbotyros terminų žodynas, 47, 225. 1-Pig. Urbutis V. Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslas, 1978, 283; Vanagas A. Lietuvos TSR hidronimų daryba, Vilnius: Mintis, 1970, 25. 240