Dvasininkų pavadinimai ir jų istorija

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLIV (2001), 189–200 A papság megnevezései és történetük Algis Rubinas Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A cikk a papság litván elnevezéseivel és azok történetével foglalkozik. Három rétegük különböztethető meg: (1) régebbi jövevényszavak, amelyek végső soron görög vagy latin eredetűek, de más európai nyelvek (lengyel, német stb.) közvetítésével kerültek a litvánba, és ennek a közvetítésnek a nyomait viselik; (2) mesterséges jövevényszavak, amelyeket az utóbbi időben úgy alkottak, hogy latin tövekhez litván végződéseket kapcsoltak; (3) idegen eredetű szavak helyettesítésére létrehozott tükörfordítások. 0. BEVEZETÉS A kereszténység későn érkezett Litvániába, amikor szomszédos népeink már keresztények voltak. A régi litván hit az idők homályából eredt. Olyan régi, amilyen régi a litván nép, és együttvéve olyan régi, mint a balti népek. A balti alapnyelv korában valamennyi balti nép ugyanazt az alapnyelvet beszélte, és ugyanazt a hitet vallotta. A régi litván vallás természeti vallás volt. Az ókori litvánok isteneket tiszteltek, és a tűz, a siklók, a fák, a nap és a hold iránti tiszteletüket fejezték ki. Amikor a kereszténység Litvániába érkezett, le kellett mondani a régi istenekről és szertartásokról, ezért az egész vallási szókészletnek is meg kellett változnia, mert a régi pogány fogalmak nem voltak alkalmasak az új keresztény vallás fogalmainak megnevezésére. A régi, pogány vallást a démonok vallásának kezdték tekinteni, ezért elhagyták a szertartásait, és velük együtt az összes vallási fogalmat is. A régi litván pogány szókészlet háttérbe szorult, helyébe pedig teljesen új keresztény szókészletnek és új neveknek kellett lépniük, mert sem a régi pogány nevek, sem a régi pogány fogalmak nem illettek az új valláshoz. A megkeresztelkedett litván új, nem litván keresztény nevet kapott, és részt kellett vennie olyan új, addig számára ismeretlen keresztény szertartásokon, amelyeknek még a nevét sem ismerte. Meg kellett nevezni a legfontosabb szertartásokat és azokat, akik e szertartásokat vezették, ezért létre kellett jönniük a keresztény papok, valamint az alapvető keresztény fogalmak elnevezéseinek. Ez a cikk arról szól, hogyan alakultak ki a papság elnevezései a litván nyelv vallási szókészletében, hiszen az újonnan megkeresztelt ember először a papok elnevezéseivel találkozott. Ezért mindenekelőtt azt kell tisztázni: mit nevezünk a vallási szókészletben a papság megnevezéseinek? Hogyan és mikor alakultak ki a litván papnevek? Milyen úton kerülhettek Litvániába? Miben hasonlítanak a szomszédos keresztény népek papjainak elnevezéseihez, és miben különböznek tőlük? A papság elnevezéseinek azokat a szavakat tekintjük, amelyek olyan személyeket neveznek meg, akik valamilyen kapcsolatban állnak Istennel, és e kapcsolat révén arra törekszenek, hogy minél több embernek legyen kapcsolata Istennel. E szókészlet nagy részét 190 | A L G I S R U B I N A S olyan személyek alkotják, akik valamilyen egyházi renddel rendelkeznek, vagy törvényesen felvételt nyertek a szerzetesi rendbe. A vallási lexika két úton érkezett Litvániába. A vallási lexika egy része a szomszédokon keresztül érkezett, mivel a litvánok valamilyen módon kapcsolatban álltak velük, érintkeztek nyelveikkel, és több-kevesebb szót kölcsönöztek tőlük. A németek kereszteltek először, a lengyelek pedig másodszor, ezért feltehető, hogy a vallási lexika egy része ezeken a nyelveken keresztül érkezett. A vallási lexika másik része az egyházi latin nyelven írt teológiai művek közvetítésével jutott el Litvániába. A cikk célja annak vizsgálata, hogyan érkezett a vallási lexika Litvániába. A szomszédos keresztény népek vallási lexikájának összehasonlításával megpróbáljuk megállapítani, honnan és mikor, milyen körülmények között, illetve hogyan került a keresztény vallási lexika a litván nyelvbe. A cikk elkészítésének fő forrása a Lietuvių kalbos žodynas és a régi írások (katekizmusok, bibliák, posztillák és régi szótárak). 1. RÉGI JÖVEVÉNYSZAVAK 1.1. A papok megnevezései közül egyesek régen kerültek a litván nyelvbe, mások pedig újabb jövevényszavak és szóalkotások. A pogány litván papok megnevezései nem voltak alkalmasak a keresztény papok megnevezésére, ezért a keresztény vallási lexikát a Litvániát megkeresztelő népektől kölcsönözték. A litvánokat először a németek keresztelték meg, ám Litvánia keresztény hitre térítésének munkája Mindaugas halála után hamar megszakadt. A második, lengyelek által véghez vitt keresztelés után fejeződött be Litvánia keresztény hitre térítése. A kereszteléssel együtt érkezett Litvániába az első kölcsönzött vallási lexika a lengyelek közvetítésével. Ezt a régi vallási lexikát régi jövevényszavaknak nevezzük. Ide tartoznak elsősorban az egyházi renddel rendelkező papok. Ezek a diakónus, a pap és a püspök. Először egy olyan papot kellett megnevezni, aki a diakónusnál magasabb, a püspöknél alacsonyabb rangú volt, kapcsolatot tartott az emberekkel, és a templom mellett élt. Ő vezette az istentiszteleteket, prédikált, keresztelt, esketett és temetett, ezért az embereknek tudniuk kellett ennek a papnak a megnevezését. E pap megnevezésére a német eredetű kunigas szót választották, amely második jelentést kapott. Ma a kunigas kizárólag papot jelent, eredeti jelentése azonban ‘úr, uralkodó; fejedelem, herceg’ volt. Uralkodó jelentésben a szó legrégebbi írásos emlékeinkben fordul elő, vö.: Sultoiole karalus ƀemes ir Kunigai fueiole rodon wienon priſch wielchpati / ir priſch io Chriſtu Mž 506. Ezzel a jelentéssel a jövevényszó a következő forrásokban szerepel: C₁ 908, KLG 24, R, Mž, K. A régi írásokban a kunigas katolikus vagy evangélikus papot is jelent, aki a diakónusnál magasabb, a püspöknél alacsonyabb rangú, vö.: Kunigas idant makitu ƀmanes Mž 11. TAS jra ludimas Iona / kada ſunte Szidai ich Įerusalem Kunigus ir Leuitas / idant ghi klauſtu / kas tu eſſi? VLn EE 7 Jn 1,19. Ezzel a jelentéssel a megnevezés a következő helyeken használatos: BB Jn 18,19, BP₁ 149, DK 13, 97, 99, 68, 98, 101, 89, 100, PK 160, DP 17, 27, 50, 158, 67, 205, 65, 158, 67, 205, 322, 24, 49, 69, 95, 410, ¹SD 51, 67, 139, 172, SD 84, SP 41,73, MT 101, ChB Jn 18,19, Mk 1, 44, C, 908, BK 22, 25, H, R, Mž, GN Lk 10,31, Jn 18,19, N, K, R tž, M. Sirvydas a szótárában a kunigą szót latinul már csak ‘sacerdos’, lengyelül ‘kapłan, ksiądz’ jelentésben adja meg, a kunigė viszont nemcsak a kolostor főnöknőjét jelenti, hanem a hercegnét is (latinul principis uxor, lengyelül księżna). Egykor a rövidebb kungas alak is használatos volt. Ez az alak az Anoniminiame katekizme című műben található: AK 30, 32. A régi szótárakban megtalálható a kūningas alak is, amelynek jelentése ‘úr, DVASININKŲ PAVADINIMAI IR JŲ ISTORIJA 191 uralkodó, földesúr¹ N, ‘herceg’ R 208, K és ‘pap’ N. Valančius a Žemaičių vyskupystėje című művében a kunegas alakot használja M. VALANČ Ž, 19, 24, valamint az ebből alkotott kunegystė származékot. A letteknek van egy kungs ‘úr’ szavuk, a baznīckungs viszont ‘katolikus pap’. A porosz Elbingi szójegyzékben szintén megtalálható a konags ‘király’ jelentésben. Mindhárom litván papmegnevezés, valamint a lett és porosz megfelelőik német jövevényszavak. A kūnigas szó a középfelnémet kunig ‘király’ alakból származik; ennek mai megfelelője a német König ‘király’. A középfelnémet kunig a germán *kuningaz ‘király’ szóból ered; ófelnémet és óalszász kuning, óangol cyning (ma king). A második vagy harmadik században a finnek és az észtek a germán *kuningaz alakból kölcsönözték saját kuningas ‘király’ szavukat. Ugyanebből a forrásból, csak talán valamivel később ered a szláv *kunegъ, *kunezь: orosz князь ‘herceg’, cseh kněz ‘herceg; pap’, lengyel ksiądz ‘pap’ (jelentése a latin dominus hatására változott meg). A lengyelek még a XVI. században is a ksiądz szóval nemcsak a papot, hanem a világi uralkodót is megnevezték. A litvánok nem érintkeztek az ókori germánokkal, ezért a kuningo nem tekinthető a germán alapnyelvből származó jövevényszónak. Itt minden balti nép esetében a németek voltak a kölcsönzők, akik a XII. század vége felé a Daugava alsó folyásához, valamivel később pedig a Visztula vidékére költöztek. A német kardforgató és keresztes lovagrend testvérei Németország különböző vidékeiről származtak, és nyelvükben természetesen jelentős nyelvjárási különbségek voltak. Ezek a különbségek az akkori krónikákban és dokumentumokban is megfigyelhetők. A XIII. és XIV. századi forrásokban négy változat is elkülöníthető: kunings, kuniges, kunges és konigs. Ezekből az írott változatokból arra lehet következtetni, hogy az ófelnémet kuning kiejtése a XIII. században sem volt ismeretlen, noha a század végi Rímes krónika csak a középfelnémet kunig alakot használja. Az írásmód a későbbi kung, konig kiejtésről is tanúskodik. Így a pap megnevezése gyakorlatilag valamennyi ilyen alakban átkerülhetett a németből. Ezért kétséges, hogy a kungas és a lett kungs egyaránt a kunigo alakból keletkezett volna, későbbi magánhangzó-kieséssel. Mivel a litvánok először a Daugava alsó folyásánál találkoztak a németekkel, feltételezhető, hogy a kūnigas alakot onnan kölcsönözték 1200 körül. A hangtanilag valamivel archaikusabb kuningas alak valószínűleg inkább a keresztes lovagoktól származik. A kūnigas megnevezés mellett a régi írásokban e pap megnevezésére a kaplanas is előfordul, ezért feltételezhető, hogy a kūnigas szó még nem honosodott meg, és nem volt általánosan használatos. A kaplano és a kunigo közötti ingadozás Vilentas evangéliumaiban és episztoláiban különösen szembetűnő. Egy helyen a kaplanas szót használja, vö.: Nūlidave tada / iog eia tū kieliu kaplanas / ir ilchwides ghj aplenke EE 107 (Lk 10,31); Bet eik / ir paffirodik kaplanui / VLN EE 27–28 (Mt 8,4); kaplanas vardu Zacharialchus BB Lk 1,5, BB Lk 10,31, ChB Lk 10,31, BP 375 (Lk 10,31), DP 56, SP 81, KN 263; másutt viszont a kūnigas: Chriftus elti ateghies / ieng ghis butu wiraulefki kunigas VLN EE 51 (Hbr 9,11) szót használja. A régi szótárakban e jövevényszónak más alakjai is szerepelnek: kaplonas N, MŽ 119, kāplionas K. A kaplonas alak a lengyelből került át, vö. lengyel kapłan. A kunigo szóból a litvánok a kunigaikštis ‘herceg’ szót alkották, amely már Mažvydas írásaiban is adatolt, vö.: Idant Karalems ir Kunigaikfchtems pakajiu ir f̄andara dūtumbi Prafchom tawe ifch klaufik mus MŽ 557, valamint Vilentas evangéliumaiban és episztoláiban: Nefa ifch tawes ateis man Kunigaigchtis / kurfai būs Wiefchpatis ant mana f̄moniu Ifrahel EE 22 Mt 2,6; Ifch Suda priegtam iog Kunigaikfchtis fchio Swieta jau apfuditas jra EE 69 Jn 16,11. A litván kunigáikštis szó a kūnigas szóból, az -aikštis képzővel jött létre. A kunigas megnevezésből számos származék keletkezett. E megnevezés egyes képzett alakjai kizárólag a katolikusokhoz, illetve a katolikusokhoz és a protestánsokhoz kapcsolódnak, mások pedig csak a protestánsokhoz. Katoli- 192 | ALGIS RUBINAS A katolikusoknál és a protestánsoknál egyaránt előfordulnak a következő származékok: kunigauti LKŽVI 893 ‘papnak lenni’, kunigavimas LKŽVI 893 ‘a papként való lét’, kunigobavis LKŽVI 893 ‘volt pap’, kunigėdra LKŽVI 893 ‘papellenes’, kunigėjimas LKŽVI 893 ‘a papi tulajdonságok felvétele’, kunigėti LKŽVI 894 ‘papi tulajdonságokat felvenni’, kunigesnis LKŽVI 894 ‘papi tulajdonságokkal inkább rendelkező’, kunigybė LKŽVI 894 ‘papság’, kunigybė LKŽVI 894 ‘papi tisztség’, kunigija LKŽVI 894 ‘papok, összességük’. A kizárólag a protestánsokhoz tartozó származékok közé tartoznak a Kis-Litvánia szótáraiban megtalálható alakok: kuniginas LKŽVI 894 ‘lelkész’, kunigynė ‘egykori papi gazdaság’, kunigininkas LKŽVI 894 ‘a konfirmációra készülő papnövendék’, kuniginis LKŽVI 894 ‘aki papi nézeteket vall, a papok híve’, kunigpalaikis LKŽVI 895 ‘hitvány pap’, kunigužis LKŽVI 895 ‘protestáns vagy evangélikus pap’. Hogy maguk a litvánok a réges-régi időkben, még pogányként, valójában miként nevezték papjaikat, azt nem tudjuk biztosan. A litván népdalok nyelvében előfordul a šventikas (Reiks maldyti šventikus, kad laikytų maldeles JD 1228), amely látszólag meglehetősen régi képzés: egyrészt ez a szó a litvánban családnévként is használatos, Šventikas alakban, amely pontosan megfelel a porosz Sventicke személynévnek. A szó eredeti jelentése ‘szent ember, szent, szentéletű’ lehetett. Úgy tűnik, hogy az ókori litvánok, más ősi indoeurópai népekhez hasonlóan, vallási kultuszuk képviselőit többek között a szentségre utaló szóval is nevezték; vö. az ókori görög ἱερεύς ‘pap, áldozatbemutató, jós, szent’ (az ἱερός ‘erős, hatalmas, isteni, szent, felszentelt’ szóból), a latin sacerdos ‘pap’ (a *sacri-dot- ‘szent adományozó’ szóból: sacer ‘szent’ és a dot- a dare ‘adni’ ige tövéből), valamint az orosz священник ‘pap’. Más keresztény népek sokféleképpen nevezik a diakónusnál magasabb és a püspöknél alacsonyabb rangú egyházi személyt. A szláv ortodox nyelvekben a papi rendbe felvett személy neve popu (a szó a litvánban is használatos), míg az oroszok a lengyel katolikus papot ксендз néven nevezik, amelyet a lengyel ksiądz szóból kölcsönöztek. A németeknél Priester a megfelelő szó, amely az egyházi latin presbyter ‘presbiter, idősebb pap’ szóból ered. Az egyházi latinba a görög πρεσβύτερος < πρεσβύτης ‘öreg, tiszteletre méltó, fontos’ szóból került. A vallástudományi és idegen szavak szótáraiban megtaláljuk a presbiteris elnevezést, amely ‘az első keresztény közösség vezetőjét’ jelenti. Nem világos, hogy ki volt az az egyházi személy, akit presbiteriunak neveztek. Még ma sem tudják megmondani a teológusok, mivel nincsenek adatok arról, kit neveztek a latin presbyter szóval. A Szentírás mai fordítói ezt a szót litvánra vyresnysis formában fordítják, a korábbi fordítók azonban többféleképpen adták vissza a latin presbyter szót. Bretkūnas Bibliájában a Plebonai alakot találjuk (a margón: Wirejnieji), amely 1 Tim 5,17-ben szerepel. Giedraitis ezt a helyet így fordítja: Kunigai, kurie gerai priweizda 1 Tim 5,17. Chylinskio Bibliájában ezt találjuk: Teprypažįsta jog Wirauley kurie redi gierey. Skvireckas fordítása: Gerai viršininkaujantys kunigai 1 Tim 5,17. A lettek szava erre a mācītājs. A protestáns közösségek, hogy megkülönböztessék magukat a katolikusoktól, egyházi személyüket pastoriuminak nevezik. Bár a pap vezette az istentiszteletet és kiszolgáltatta a szentségeket, sem pappá nem szentelhetett, sem a bérmálás szentségét nem szolgáltathatta ki. Ezt csak a legmagasabb rendfokozatot viselő keresztény egyházi személy tehette, az a pap, aki a püspökké szenteléssel elérte a papság teljességét: a vyskupas. A püspök irányította az egyházmegyét, papokat nevezett ki a plébániákra, és különféle ügyekben döntött. A szó ebben a jelentésben már a litván nyelv legelső emlékeiben is megtalálható: ³SD, 400, SP I 60, 160, SP I 285–286, SP II 198, Q 182, H 163, R, R75, Mž, GN 1 Tim 3,2, Fil 1,1, KlG 160, Sut, D. Pošk, N, K, Mit VI 42, M. Valanč, PrL XVII 8, JV 1005, NS 1251 (Škn), J, K. Būg. DVASININKŲ PAVADINIMAI IR JŲ ISTORIJA 193 A vyskupas elnevezés forrása az egyházi latin episcopus szó, amely a görög ἐπίσκοπος ‘felügyelő’ szóból ered, mivel a püspök feladatát a kereszténység első századaiban a szó szoros értelmében úgy értelmezték, hogy felügyelje a közösség életét. Az elnevezés közvetítő nyelveken keresztül került a litvánba. Először a németek vették át ezt az elnevezést; vö. ófelnémet bisc of, közép-felnémet bischof. A csehek a németből kölcsönözték, vö. biskup, majd a lengyelek a csehektől vették át ezt az elnevezést, vö. lengyel biskup, wiskup. A szó a lengyel nyelven keresztül került a litvánba. Ennek a legmagasabb rendfokozatot viselő keresztény egyházi személynek a litván elnevezése jelentésében megfelel a lengyel biskup, wiskup, az orosz епископ (közvetlenül a görögből), a német Bischof (a latvįban a németből átvett alak: bīskaps), valamint az angol bishop szónak. M. Mažvydas katekizmusában megtaláljuk a mára már a beszélt nyelvből eltűnt biskupas alakot, amely a legmagasabb rendfokozatot viselő egyházi személy megnevezésére szolgált; vö. Reik tadrin Bilkupas butu cžiltas jr nepatepta kuna MŽK 29. Kis-Litvánia más szerzői így fordítják ezt a bibliai helyet: BIlkupas tur buti benutarties VLN ENCH 39 (1 TIM 3,2); Bet Bilkupas tur buti benutarties BB 1 TIM 3,2. Daukša katolikus posztillájában szintén megtaláljuk a bilkupai alakot: DP 120, 28, 59, 61, 205, 68. Morkūnas református posztillájában a BIlkupas alak szerepel: MP₃ 82. Chylinskio Bibliájában a püspök elnevezéseként a užweždetojas szó található: CHB 1 TIM 3,2, FIL 1,1. Feltehető, hogy e megnevezés létrejöttére hatással volt a holland forrás op-sjender szava, amellyel a görög ἐπίσκοπος ‘felügyelő’ szót fordították. Ebből az elnevezésből számos olyan származék keletkezett, amelyek jelentése szorosan kapcsolódik az alapszó jelentéséhez: vyskupáuti DŽ, NdŽ, LEₓ 275, vyskupáuti NdŽ ‘püspöknek lenni’, išvyskupáuti NdŽ ‘egy ideig püspöknek lenni’, vyskupáavimas NdŽ, DŽ¹, A 1884, 96, LEₓ 89, NdŽ, vyskupystė Š, RŽ, DŽ, NdŽ, KŽ, Q 93, H 163, D. Pošk, N, M, L, ŠT 34, vyskūpystė (2) K, RTR, FRNW₁, R 75, MŽ 100, SG 76, GN 1 PvTm 3,1 ‘a püspöki cím és az általa betöltött tisztség’, vyskupiškas, -a NdŽ, KŽ, SD 14, D. Pošk, N, L, LL 8, vyskupiškas (1) Krš, vyskūpiškas (1) K₁ 242, K, RTR, NdŽ ‘püspöki, püspökhöz tartozó, rá jellemző’, 1 vyskupiškis, -ė (2) NdŽ, KŽ, D. Pošk, vyskūpiškis, -ė (2) K, NdŽ ‘püspök közelében élő, a püspök által pártfogolt személy’. A papi rend szentségének első fokozatában részesült egyházi személy nem végezhetett istentiszteletet a templomban, és a diakónusok nem tartottak kapcsolatot az emberekkel; ezért a diakonas elnevezés írott forrásokon, különösen a Szentíráson keresztül került a nyelvbe. A szó ebben a jelentésben már a litván nyelv legősibb emlékeiben is használatos: CHB 1 TIM 3, 8–12, CHB FIL 1,1, GN 1 TIM 3, 8–12, GN FIL 1,1. Mažvydas írásaiban a diakonas szó helyett a kaplanas (Kaplanai leſta wenas moteis wirai MŽK 30 1 TIM 3, 12) és a kunigas (Kunigai ſechto budu weſliby, ne dwileſuwei MŽK 30 1 TIM 3, 8) jövevényszavak szerepelnek. Bretkūnas ezt a bibliai helyet így fordította: Teipug, Diakai turi buti cželtingi BB 1 TIM 3, 12. Chylinskio Bibliájában így fordítja ezt a helyet: Diakoney teypag (reykeia idand) butu wiezliweys CHB 1 TIM 3, 12. Giedraitis Újszövetségében ez a hely így szerepel: Diakonay teipajeg giedingi GN 1 TIM 3, 12. Nem világos, miért használja Mažvydas a diakónus megnevezésére a kunigas és a kaplanas szót, hiszen ezt a bibliai helyet Mažvydas J. Willich latin katekizmusából vette át, amelyben a diaconus szó szerepel. A diakonas elnevezés forrása a görög διάκονος ‘szolga’ szó. A görögből az Újszövetségen keresztül először a latinba került, vö. diaconus. A latinból a népi latinba is átkerült, és így jött létre a diacus alak. Miután bekerült az egyházi latinba 194 | A L G I S R U B I N A S A szó megőrizte eredeti görög alakját diaconus. A görög διάκονος szó két úton jutott el az európai nyelvekbe: az egyházi latinon és a népi latinon keresztül. A németek a népi latinból kölcsönözték a diacus szót, vö. középfelnémet diaken, az egyházi latinból pedig a diaconus szót, vö. német Diakon. A csehek a németből a megnevezés mindkét alakját, a diacus és a diaconus formát kölcsönözték; a diacus alakból a žák, a diaconus – diakon alakból pedig ez utóbbi jött létre. A csehből a megnevezés mindkét alakja átkerült a lengyelbe. A lengyel nyelven keresztül jutott el a megnevezés a litvánba. Ebben a jelentésben az elnevezés minden keresztény országban elterjedt: a lettek diakons alakban nevezik, az oroszok pedig диакон-nak, amely az egyházi szlávon keresztül, a görög διάκονος szóból került az oroszba (Vasmer 1964: 512). Az oroszban a megnevezésnek más alakjai is vannak: дьяк és дьякон. A lengyelben dyakon, diakon, a németben pedig Diakon található. A német evangélikusoknak más szavuk is van a diakónus megnevezésére: Gemeindehelfer. Ez a megnevezés feltehetően a kereszténység első századaiba nyúlik vissza, amikor a diakónus egyik feladata a szegények és az özvegyek támogatása volt. Ugyanebből a forrásból származik a žėkas szó, amelynek két jelentése van: az egyik ‘tanuló’, M. VALANČ: Ei tu, žėke, žėkeli, visų žėkų mokytojau, švento rašto skaitytojau RT. Pasakyk, žėkeli, kas dangų girdėt? LTR (Rod). Esmi žėko mokytojas, švento rašto pildytojas LMD (TVR); a másik jelentése ‘a pap misézés közbeni segítője’ Mž 494: Kadda Ponas Dievas ira garbinams (chwentomis gielemelis, tada ir ghie drauge fu ʃēkeleis tur giedoti BP II 357; Po tam Kunigas alba ʃēkelei tur gedoti MŽ 500. Úgy tűnik, Mažvydas a diakónus korábbi jelentését próbálja visszaállítani – az egyházi kisegítő munkák végzését. A žėkas megnevezés már a régi írásokban is előfordul ¹SD 208, Q 465, Sut, N, RtŽ, M. A szó forrása a népi latin diacus szó, amely a görög διάκονος rövidülése. A žėkas jövevényszó a lengyel nyelven keresztül került a litvánba, vö. żak ‘diák’. A lengyelek ezt a szót a csehektől kölcsönözték, vö. žák ‘tanuló’. A lengyelből az oroszok is átvették a szót, vö. orosz жак ‘katolikus iskola tanulója’, az ukránok pedig ukrán жак ‘bursista, szemináriumi növendék, teológiai szeminárium hallgatója’ alakban használják. 1.2. A kereszténység bevezetésekor meg kellett nevezni az újonnan létrejött papi tisztségeket, ezért a régi jövevényszavak közé sorolhatók azok a papi megnevezések, amelyek a papokat feladataik alapján jelölik. Elsőként a plébánia vezetőjét kellett megnevezni, akinek kapcsolatot kellett tartania az emberekkel, és a templom közelében kellett laknia. A plébánia vezetőjének megnevezésére a lengyel közvetítéssel érkezett plebōnas jövevényszót választották, amelyet a XVII. századig használtak. Ez a megnevezés megtalálható a BB Sk 31,31, BP 1, DP 388, 366, 299, ¹SD 123, ³SD 114 forrásokban. A plebōnas alak a lengyel nyelven keresztül érkezett, vö. pleban. A lengyelek valószínűleg a cseh nyelvből vették át a szót, vö. cseh pleban ‘falusi plébános’; a csehek pedig az egyházi latinból (FrnW)¹. Mažvydas két alakot használ a plébánia vezetőjének megnevezésére: plebōnas Mž 11, 95, 556 és plebanas Mž 11. A plebonas szó Vilentas Enchiridionában is megtalálható: Catechismas mafas / del palpalitu Plebonu ir Koznadiju Vln ENCH 1; a Margarita theologica című műben elsőként a Klibonas alak jelenik meg MT XIX, és olykor a Klibonas mellett a plebōnas alakot is használják. A XVII. század második felétől a klebōnas alak általánosan meghonosodott az írásokban. Mivel a XVI. században a lengyel nyelvben a pleban mellett a lengyel nyelvjárási kleban alak is használatos volt, Litvániában a plebonas szó helyett 1 Salys (1985: 280) mano, kad lietuvių plebōnas, klebōnas, klibōnas kirčio vieta sutinka su gudų plebán, klebán, klibán, tai gudai bus greičiausiai tarpininkavę mums skolinantis žodį klebōnas, nes jei būtų skolinta tiesiai iš lenkų, turėtų būti klebōnas. DVASININKŲ PAVADINIMAI IR JŲ ISTORIJA 195 a klebonas honosodott meg. Ezt a szót ebben a jelentésben már a litván nyelv legkorábbi emlékeiben is használták: KLG 158, LEX 133, B, R, MŽ, GN Mt 12,5. A későbbi források közül a megnevezéshez a K, M, J, RtŽ említendő. Ebből a megnevezésből számos más vallási lexikai elnevezés is származik. Egyes képzett alakjai kizárólag a katolikusokhoz vagy a katolikusokhoz és a protestánsokhoz kötődnek, mások csak a protestánsokhoz. A katolikusoknál és protestánsoknál egyaránt előforduló származékok: klebonáuti LKŽVI 21 ‘plébánosként működni’, paklebonáuti LKŽVI 21 ‘rövid ideig plébánosként működni’, praklebonáuti LKŽVI 21 ‘egy ideig plébánosként szolgálni’, klebonávimas LKŽVI 21 ‘plébánosi tisztség’, kleboniêtis LKŽVI 22 ‘plébánián lakó’, klebonýstė LKŽVI 22 ‘plébánosi tisztség, plébánosi hivatal’. A kizárólag a protestánsokhoz tartozó képzett alakok közé a Kis-Litvánia szótáraiban található származékok sorolhatók: klebonáitis CII 204, N, Q 396 ‘a plébános fia’, klebonáičia [K], N ‘a plébános lánya’, klebonienė K, N, R ‘a plébános felesége’, klebonikė [K], N ‘a plébános lánya’, kleboniškas ‘a plébánoshoz tartozó’, klebonytis CII 204 ‘a plébános fia’, klebonkà KII 115 ‘a plébános felesége’. A lengyel nyelvben a pleban mellett megtalálható a proboszcz is, amelyet a német nyelvből (középfelnémet brobest, német Propst) kölcsönöztek, és amelynek forrása a latin propositus. A litván nyelv régi szótáraiban, írásaiban és nyelvjárásaiban a lengyel proboszcz szóból kölcsönzött, a plébánia vezetőjét jelölő prābaščius szóval találkozunk N, [K], S. DAUK, Žem, ŠLN, DS, Č: Prābaščius rašo gromatą an dzekoną, klausia rodos VoL 373; O senasis prabaštėlis dar gyvas? SKRD. A latin nyelv a plébánia vezetőjét a parochus szóval nevezi meg, amely a rómaiaknál korábban a postaház gazdáját jelentette. Meghatározott, az állam által előírt díjért szállást és ellátást kellett biztosítania az átutazó magistratusoknak és követeknek. Később, a plébániák megjelenésével (a IV. században), a szó a plébánia vezetőjének jelentését vette fel. Ez a szó a görög πάροχος nyelvből került a latinba. A plébánia vezetőjének, a plébánosnak egy vagy több segédpapja volt. A vikāras megnevezés a lengyel nyelven keresztül érkezett, vö. lengyel wikary ‘vikárius’. A vikāras szó forrása a latin vicarius ‘helyettes’. Daukša postillájában e megnevezés alakjai találhatók: Wikorius DP 99, 247, 612, Wikariumis DP 203. Jakub Wujek lengyel postillájának megfelelő helyén a Wikary alak szerepel. Ebből látható, hogy a megnevezést közvetlenül a lengyelből vették át. A plébániák számának növekedésével szükség lett egy idősebb papra, aki felügyelte a plébániák csoportját, és a esperesség vezetője volt. A dekānas megnevezés a lengyel nyelven keresztül érkezett, vö. lengyel dziekan ‘esperes’. Ebben a jelentésben a szó először K. Sirvydas szótárában fordul elő: ¹SD 97. A dekānas megnevezés forrása az egyházi latin decanus szó, ‘tizedes’; ez a latin decem ‘tíz’ szóból képzett alak. Az ókori Rómában a decanus a császári palota tíz alacsonyabb rangú tisztviselőjének vezetőjét jelentette. A szó később, a püspökségek létrejötte után kapta meg az idősebb pap jelentését az egyházi latinban, amikor a püspökök espereseket neveztek ki tíz plébánia igazgatására. Az egyházi latinon keresztül a szó minden keresztény országban elterjedt, és ma mindenütt a esperesség vezetőjét jelenti: a letteknél dekāns, a lengyeleknél dziekan, a németeknél Dekan (régebbi alakja Dechant), a franciáknál doyen (ebből származik az angol dean). A Katolikus Egyház vezetője a popiežius. Ez a megnevezés már a legkorábbi litván írásos emlékekben is széles körben használatos volt: VLN 4, DK 39, PK 206, DP 50, MTP 38, SD 241, ¹SD 119, Q 68, R 274, MŽ, K, RtŽ. 196 | A L G I S R U B I N A S A pápa elnevezés forrása az egyházi latin papa ‘atya’ szó. Ez az elnevezés közvetítő nyelveken keresztül került a litván nyelvbe. Először a németek vették át ezt az elnevezést, vö. óbajor papas, ófelnémet babes. A németektől a csehek kölcsönözték, vö. papež, majd a csehektől a lengyelek vették át ezt az elnevezést, vö. lengyel papież. A szó a lengyel nyelven keresztül került a litván nyelvbe (Būga 1959: 26; FrnW). Ebből az elnevezésből számos származék is keletkezett: Popiežė ‘az anglikán protestáns egyház női feje’ DP 85, popiežiauti ‘pápának lenni’ NdŽ, popiežiavimas ‘pápaság’ NdŽ, popiežija ‘a pápák és összességük’ LL 138, NdŽ, popiežinis ‘a pápához tartozó, vele kapcsolatos’ NdŽ, popiežystė ‘pápaság’ DP 19, popiežystė ‘pápai hatalom’ K II 104, Q 68, SD 119, R 274, DP 84, popiežiškas ‘a pápához tartozó, rá jellemző’ DP 89, MT 75, popiežiškai K, popiežiškis ‘a pápához tartozó, vele kapcsolatos’ MT XXV. A katolikus papnak nemcsak a plébániákon kellett tevékenykednie, hanem a liturgikus szertartásokat magánkápolnákban vagy kolostorokban is el kellett végeznie, és hittanárként is kellett működnie. Az ilyen feladatokat ellátó papot káplánnak nevezték. Régi szó, már K. Sirvydas szótárában is szerepel kapelonas ¹SD 83, SD 96. A litván kapelionas forrása az egyházi latin capellanus. A régi írásokban más alakok is használatosak: kapelionis M, M. VALANČ, kāplionas K, kaplonas N, MŽ 119. A litván kapelionas alak lágy mássalhangzója a lengyel kapelan alakot tükrözi. Az elnevezés más nyelvekben is elterjedt, vö. német Kapellan, francia chapelain, angol chaplain, lett kapelāns. Ebből az elnevezésből olyan szavak származtak, amelyek jelentése szorosan összefügg az alapjelentéssel: kapelionauti ‘káplánként szolgálni’, kapelionavimas ‘kápláni szolgálat’. 1.3. A régi írásokban használt, az egyházi személyek tiszteletbeli címét jelentő elnevezések. Két ilyen elnevezésünk van: egyikük a kanonok. Ezzel a jelentéssel a szó már a régi litván nyelvemlékekben is használatos volt: S. DAUK, [K], M. VALANČ. A régi írásokban a kanonykas alakot is megtaláljuk: WP 199, KL 30, SD 83. A régi kanonykas elnevezés lengyel közvetítéssel került át, vö. lengyel kanonik, az egyházi latin canonicus szóból. A szó a görögből került a latinba, vö. görög κανών ‘norma, szabály’. Az elnevezés más nyelvekben is elterjedt, vö. lett kanoniķis, lengyel kanonik, orosz каноник. A lengyel nyelvben a ma használatos kanonik mellett egy másik alak is adatolt: kanownik; ez lehetett (bár bizonyítani nem lehet) a litván kanaunininkas alak forrása. A katolikus egyházi személyek közül egy másik, tiszteletbeli címmel rendelkező pap a prelátus. A régi írásokban a lengyel közvetítéssel (vö. prałat) átvett latin szó szerepel: prālōtas; adatolja S. DAUK, M. VALANČ, VoL 104. Dauksa Katekizme című művében a lengyel kölcsönszót használja: prōłatos, vö. Antri tewai pagalėi Dwasią, tai yra kunigai, Pratōtai ir mokitoiei DK 82. A szó forrása az egyházi latin praelatus, jelentése ‘elsőbbséget élvező, kiváló’. A prōłatos elnevezésből M. Valančius a pralotystė származékot alkotta meg ‘a prelátus által igazgatott terület’ jelentésben. 2. ÚJÍTÁSOK 2.1. A XIX. század második felében a litván nép a szakadék szélére került, és aggodalom támadt a litván nép fennmaradása miatt. Megkezdődött a nemzeti újjászületés mozgalma. Heves küzdelem folyt az anyanyelv jogaiért, mindenekelőtt az egyházban. DVASININKŲ PAVADINIMAI IR JŲ ISTORIJA | 197 Felismerték, hogy minden litvánnak szüksége van egyetlen közös nyelvre. Igyekeztek tökéletesíteni és megtisztítani az évszázados lerakódásoktól – az idegen szerkezetektől és a szókincs barbarizmusaitól. Az egyházi nyelv azonban sokáig elmaradt a világi nyelvtől. A litván egyházi nyelv akkori állapota nem elégítette ki a nemzeti újjászületés korának értelmiségét. A XIX. század végén a papok között és a plébániákon megkezdődött a litván nyelv használata. A lengyelül beszélő papokat, akik prédikációikban eltorzították a litván nyelvet, nem tűrték meg. Miután felismerték, hogy az idegen elemek többsége az egyházon keresztül került a litván nyelvbe, igyekeztek kijavítani a múlt hibáit. A vallási szókincsből el kellett távolítani a barbarizmusokat, és új litván szókincset kellett alkotni. Ezért a régi, kölcsönzött vallási szókincset litvánra fordították. Így születtek meg a litván papi elnevezések, és új elnevezésformákat vezettek be, amelyeket közelebb igazítottak az eredeti latin formákhoz. Példaként említhető a prelátas forma, amelyet a régebbi prálotas formából alkottak, hogy közelebb álljon a latin praelatus szóhoz. Az elnevezést a LKŽX 602. kötete rögzíti. Teljesen új elnevezésként jelent meg a pãstorius, amely protestáns evangélikus papot jelent. Ezzel a jelentéssel a szót a LKŽIX 535. kötete rögzíti. Ennek az elnevezésnek egy másik alakja is előfordul: pastóras, JD 1084. A szó forrása a latin pastor szó: „pásztor, juhász, pap”. Az elnevezés más nyelvekben is elterjedt, vö. lett pastors, lengyel pastor, orosz пастор, német Pastor, angol pastor. 2.2. A nemzeti újjászületés kezdetével felhagytak a régi lengyel jövevényszavak használatával, és más nyelvek mintájára új litván papi elnevezéseket alkottak. Szükségessé vált egy közös elnevezés megalkotása mindazon személyek számára, akiket szabályosan felvettek a papi rendbe, szerzetesi fogadalmat tettek, vagy valamilyen módon az egyházi hierarchiához tartoztak. A Dvãsininkui elnevezés megalkotását az indokolta, hogy a pap mellett szükségessé vált egy új, külön elnevezés egy bizonyos vallási fogalom kifejezésére: ahogyan az angol priest (az angolszász prēost, a későbbi latin presbyter szóból, a görög πρεσβύτερος „idősebb” szóból) „papot”, a francia prêtre és a német Priester megnevezést az angol clergyman, a francia ecclésiastique (a latin ecclēsiasticus szóból: „egyházi, az egyházhoz tartozó”) és a német Geistlicher különbözteti meg; hasonlóképpen a litvánban idővel a kunigas „a vallási kultusz képviselője, aki a pappá szentelés szentségének felvétele után papi feladatokat lát el” megnevezést kezdték megkülönböztetni a dvasininkas „a papi rend tagja, akit Isten szolgálatára szenteltek” elnevezéstől. A Dvãsininko jelentése jóval tágabb, mint a kunigo jelentése: a dvasininkas gyűjtőfogalom, a pap csupán a dvasininko egyik alfaja. Megalkották a dvãsininkas szót. Ezzel a jelentéssel a LKŽII 942. kötete rögzíti. Az imént említett jelentésen kívül a dvãsininkas szót a litván nyelvjárások egy másik jelentésben is használják: „aki szellemeket idéz, szellemekkel foglalkozik” (LKŽII 942). A litván dvãsininkas a dvasia „lélek” szóból és a -ininkas képzőből ered; az ezzel képzett főnevek többnyire személyeket jelölnek. A dvãsininkas elnevezés nemrég keletkezett; először Jablonskis írásaiban fordul elő. A papi rendbe felvett személyek megnevezésére különféle alakokat használtak: Sirvydas a dvasingystė alakot használja ¹SD 27, SD 47, [K]; dvasiškija Š „a papság”, dvasiškis Š, dvasionis, vö. Pusę viešųjų mokyklų dv asionys veda VAIŽG. Hasonlóképpen alkották meg ezt az elnevezést más nyelvekben is: a letteknek van egy garīdznieks szavuk, a lengyel duchowieństwo jelentése „papság”, az orosz духовенство szintén „papság” jelentésű. Ebből az elnevezésből származik a dvãsininkiškas, -a, LKŽII 943: „a papra jellemző, papi”. 198 | ALGIS RUBINAS Litvániában már sok kolostor volt; ezeknek saját elnevezésük volt, de nem létezett közös elnevezés a szerzetesrendek valamennyi tagjára. Ilyen elnevezést J. Jablonskis írásaiban jegyeztek fel először vienuolis. Ezzel a jelentéssel a szó az RtR, BŽ 609, Š, DŽ, NdŽ forrásokban fordul elő. A litván vienuolis szót a vienas szóból és az -uolis képzőből alkották. Feltételezhető, hogy a latin monachus ‘szerzetes’ szó is hatással volt a litván vienuoliui szó kialakulására. A latin monachus a görög μόνοχος szóból kölcsönözte ezt a szót, amelynek jelentése ‘magányos, félreeső helyen élő, remete’. E görög szóból, a latin közvetítésével származik a német Mönch ‘szerzetes’, az angol monk, a lengyel mnich (a zakonnik ‘szerzetes’ mellett), valamint a lett mūks (nőnemű alakja: mūkene); közvetlenül a görögből ered az orosz монах. A vienuolis alak mellett Kuršaitis szótárában a vienuōlys, vienuolius alakot is megtaláljuk. A litván szerzetes szó későn jelent meg. Nem tudjuk, hogyan nevezték a szerzetest Mindaugas vagy Jogaila megkeresztelkedése után. Ez az elnevezés Mažvydas írásaiban sem található meg. A régi írásokban a szerzetesi közösség tagját minychas néven említik (a lengyel mnich szóból). Első alkalommal Vilentas Enchiridionéjában jegyezték fel: ik fcholei Minichai ir mi-nichkas y Klochtoriu Vln Ench 46, továbbá BP II 355, WP 132, Lex 123. Daukša különböző alakokat használ: minychas DP 89, 91, 233, 565 és minykas DP 13, 70, 84, 119 stb. Ez az alak Sirvydas szótárában is megtalálható, SD 153; Kis-Litvániában pedig Q 349 szerint használatos. A régi írásokban a szerzetes szó helyett a zakonykas elnevezést használják, mivel a XIII. században létrejöttek a koldulórendek, amelyek tagjai nemcsak személyes tökéletességre törekedtek, hanem apostolkodtak, misszióba jártak és kapcsolatban álltak az emberekkel. Ezért a katolikus egyház kánonjaiban a szerzeteseket Ordens Leute, zakonni néven kezdték említeni, vagyis a vallási intézmény törvényeit betartó emberekként. A szó lengyelből zakonnik vagy óegyházi szláv законникъ alakból került a litván nyelvbe. A jövevényszó Daukša posztillájában zakonykas alakban szerepel: DP 612, 535, 308, 324 és DK 131. A régi írások és a nyelvjárások a jövevényszó különböző alakjait használják: žōkanininkas NdŽ, zakōninkas (-ykas), például: Egyszer a béres, akit egy zakonink tanított, egy gyertyával kiment az istállóba, és meglátta, hogy az ördög lóháton lovagol LTs IV 512; Anys zakōnykai buvo, brolis ir sesuva Dv; žōkanykas (-nykas BzF 201, KŽ), NdŽ, BsMt II 38, S. Dauk, M. Valanč, például: Ir kaip toli mažėjnio Wiebpats Diewas nori nūg tavės/neg užjot kuriū išgi tų žkanniku/idant galėtumbei išbėgti anos kanczios amžinos DP 11, žōkaninkas NdŽ, KŽ, zōkauninkas, például: Zokauninkas paėmė, užudegė grabnyčią ir pastatė ant stalo S I 313, zokonininkas KŽ, žōkoninkas (-ykas; M), I, NdŽ, KŽ, Sut, DP 324, S. Dauk. E jövevényszóból képzett származék a zokōninkiškas, jelentése: „a zokonikokra, szerzetesekre jellemző”. M. Daukša posztillájában a szerzetes megnevezésére a pūstelnykas szót használja: DP 196 (vö. a lengyel pustelnik vagy az óegyházi szláv пустельникъ alakot), WP 192. A vienuolis elnevezésből számos, a szerzetesi élettel kapcsolatos szó származik, vö. vienuolystė ‘szerzetesi lét, szerzetesi élet’, vienuoliškas, vienuoliškumas, vienuolinis ‘szerzetesre jellemző’, vienuolyniškas ‘olyan, mint a kolostorban, a kolostorra jellemző’. Az egyházban vannak olyan tisztségek, amelyeket a pap csak bizonyos ideig tölt be. A gyónásokat hallgató pap a nuodėmklausys. Ezt az elnevezést írott forrásokban először M. Valančius írásaiban jegyezték fel. A. Juška szótárában a nuodėtklausis alak található. A latin nyelvben a gyóntató megnevezésére két szó is van: paenitentiarius ir confessarius. DVASININKŲ PAVADINIMAI IR JŲ ISTORIJA 199 A rokon nyelvekben különböző elnevezések vannak a pap, a gyónásokat hallgató személy megnevezésére, vö. orosz духовник ‘gyóntató’, lengyel spowiednik, német Beichtiger és Beichtvater (Beichte ‘gyónás’); az utóbbiból ered a lett biktstēvs. A prédikációt tartó pap a pamókslininkas. Ezt az elnevezést ebben a jelentésben először A. Lalis ‘Litván–angol szótárában’ jegyezték fel írott forrásokban. Ezzel a jelentéssel a szó az RtR, LKŽIX 304 forrásban fordul elő. A pamókslininkas szó a litván nyelvjárásokban más jelentésekben is használatos: ‘aki szeret tanító szándékkal beszélni, másokat oktatni’ Krš; ‘aki tanul, konfirmációra készül’ TP 1881, 19. A litván pamókslininkas szó a pamókslas szóból és az -inin- képzőből alakult; az ezzel képzett főnevek többnyire személyeket jelölnek. A litván nyelv szótára Silvestras Gimžauskas szójegyzékéből rögzíti a pamokslasakýs alakot, LKŽIX 304. A régi írások szerzői a prédikációt tartó személy megnevezésére lengyel jövevényszót használtak, vö. lengyel kaznodzieja (kazać + *dzieja); a szó második részét litvánosították (litván -deja a dėti miatt). A kölcsönszónak több alakja van: koznadeja [K], VLN ENCH 1, KLG 41, koznadeja BzB 295, M. VALANČ, koznadejas R, MŽ, N, koznadejeus BzB 102, koznodiejus BB Iz 40,3, koznadėjienė N, [K] ‘prédikátornő’. A szó kialakulására feltehetően más nyelveknek a prédikációt mondó személyre vonatkozó elnevezései is hatással voltak, vö. egyházi latin k. praedicator < praedicare, orosz проповедник, lett sprediķotājs. 3. KÖVETKEZTETÉSEK 1. A papság valamennyi régi megnevezése a szomszédos keresztény népektől kölcsönzött szó. Leginkább a lengyel nyelvből kölcsönöztek. A kölcsönzött megnevezések többnyire nem lengyel szavak voltak, hanem csak a lengyeleken keresztül bekerült latin papi megnevezések. A latin megnevezések nagy részét nem lehetett lefordítani egyik nyelvre sem, mert latin szavak voltak, amelyek csak az egyházi latinban nyertek vallási jelentést. Ezért ezeket a szavakat senki sem fordította le, hanem latinul hagyták őket. Amikor ilyen megnevezések bekerültek valamely nyelvbe, rendszerint megőrizték latin alakjukat, vagy az adott nyelv szabályai szerint módosultak. A litván papi megnevezések leginkább az egyházi irodalom révén terjedtek el. Az akkori egyházi irodalmat többnyire lengyel nyelvű egyházi irodalomból fordították. A fordításokkal együtt pedig a keresztény fogalmak is elterjedtek. Így kerültek be az olyan megnevezések, mint popiežius, vyskupas és mások. 2. A 19. század végének nemzeti megújulási időszakában figyelem fordult az egyházi nyelv és szókincse felé. A lengyel nyelven keresztül a latinból átvett régi megnevezéseket ismét latinosították. Például a prālotas alakot közelítették a latin formához, és így keletkezett a prėlatas. A lengyelből kölcsönzött megnevezésekkel is foglalkoztak, és elkezdték őket litván szavakkal helyettesíteni. A lengyel kaznodzieja helyett a pamokslininkas szót alkották meg, a zakònininkas helyett pedig a vienuolis szót. Az egész egyházi nyelvet és a vallási szókincset litvánosították. RÖVIDÍTÉSEK A források rövidítései megegyeznek a Lietuvių kalbos žodyne rövidítéseivel. 200 | Algis Rubinas LITERATŪRA Būga, K. 1958, 1959, 1961: Rinktiniai raštai 1, 2, 3, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Drotvinas, V. 1987: Lexicon Lithuanicum, Vilnius: Mokslas. Fraenkel, E. 1955–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch 1–2, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag, Göttingen: Vandenhoeck u. Ruprecht. Gutauskas, J. 1992: Krikščionybė Lietuvoje, Kaunas: Caritas leidykla. Jougan, A. 1958: Słownik kościelny łacińsko-polski, Poznań–Warszawa–Lublin: Księgarnia św. Wojciecha. Kabelka, J. 1964: Kristijono Donelaičio raštų leksika, Vilnius: Mintis. Karulis, J. 1992: Latviešu etimoloģijas vārdnīca 1–2, Rīgā: Avots. Kavaliauskas, Č. 1992: Trumpas teologijos žodynas, Vilnius: Logos knyga. Kruopas, J. 1998: Rinktiniai raštai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Kvietkauskas, V., red. 1985: Tarptautinių žodžių žodynas, Vilnius: Vyriausioji enciklopedijų redakcija. Kudzinowski, Cz. 1977: Indeks-słownik do ‘Daukšos Postilė’ 1–2, Poznań: Wydawnictwo UAM. Lenzenweger, J., Stockmeier, P. 1996: Katalikų Bažnyčios istorija 1–2, Vilnius: Katalikų pasaulis. Machek, V. 1957: Etymologicko slovník jazyka českého a slovenského, Praha: Nakladatelství Československé Akademie V–d. Mayenowa, M., red. 1966–1985: Słownik polszczyzny XVI wieku 1–16, Wrocław–Warszawa–Kraków: Zakład Narodowy im. Ossolińskich. Mažiulis, V. 1988–1997: Prūsų kalbos etimologinis žodynas 1–4, Vilnius: Mokslas (1), Mokslo ir enciklopedijų leidykla (2), Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas (3–4). Michelini, G. 2000: Martyno Mažvydo raštai ir jų šaltiniai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Newman, B. M. 1971: A concise Greek-English dictionary of the New Testament, Stuttgart: Deutsche Bibelgesellschaft. Rybelis, A., red. 1991: Religijotyros žodynas, Vilnius: Mintis. Sabaliauskas, A. 1990: Lietuvių kalbos leksika, Vilnius: Mokslas. Salys, A. 1985, 1992: Raštai 3, 4, Roma: Lietuvių Katalikų Mokslo Akademija. Stang, Chr. S. 1966: Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen, Oslo–Bergen–Tromsö: Universitetsforlaget. Toporov, V. N. 1975–1990: Русский язык, A–D; E–H; K–L, L, Москва: Наука. Urbas, D. 1996: Martyno Mažvydo raštų žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Urbutis, V. 1981: Baltų etimologijos etiudai, Vilnius: Mokslas. Vasmer [Фасмер], M. 1950–1973: Этимологический словарь русского языка 1–4, Москва: Прогресс. Zinkevičius, Z. 1987–1992: Lietuvių kalbos istorija 1–5, Vilnius: Mokslas. Algis Rubinas Lietuvių kalbos institutas Antakalnio g. 6, 2055 Vilnius, Lietuva Gauta 2001 04 20