Kalbotyros pastabos

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLIV (2001), 89–103 Nyelvészeti megjegyzések’ SIMAS KARALIŪNAS Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A cikk az etimológia kérdéseit tárgyalja a következőkkel kapcsolatban: (1) litván dial. berklai „gyaloghíd- ”, (2) lit. borostyánkő, lett dzitars, (3) lit. nyelvj. krontas és kronas ‘hótorlasz’, (4) lett. vins, nőnemű. vina ‘ő, ő’, (5) litván. a balti *Kikir-‘borsó’ reflexei víznevekben, (6) óporosz rapa ‘angyal’. 16. L1IET. DIAL. berklai ‘LIEPTAS’ Litvánia északkeleti sarkában (Salakas) használatos a berklai szó (acc. plur. bérklus), amelynek jelentése „gyaloghíd (rendszerint rudakból)” (LKŽ, 626; 2LKZ 766). A történeti hangmegfeleléseket tekintve az eredeti forma *bėr-tloalakban rekonstruálható. Szerkezetileg és funkcionálisan — mint nomen instrumenti, „amellyel az embereket átviszik (áthelyezik), az emberek átvitelére szolgáló eszköz” jelentésű képzett szóként — ez a szó közvetlenül összekapcsolódik a drklas (plur. arklai) < *arH-tloszóval (a -tliS képzővel rokon), amelynek etimológiai megfelelője a gör. žšporgov, krétai šparpov ‘arklas’ (< *arH-tro-). E hasonlat alapján a berklai etimológiai megfelelője a gör. gegetpov (és gégtoov) ‘hordágy’ (< *bher(H)-tro-), a gšpo ‘vinni’ ige származéka lenne (vö. Frisk 1970: 1003, 1005; Chantraine 1968: 1191). Hiszen a hordágyakat is rudakból készítik. Régi, -tro- (nem pedig -tlo-, ahogyan olykor feltételezik) képzős származéknak tartják az óind bharitraalakot is, amely hapax legomenon a Rigvédában, és valószínűleg ‘kéz’ vagy ‘ujj’ jelentésű volt (vagyis *‘amivel visznek, a hordozás eszköze, szerszáma’) (vö. Mayrhofer 1963: 478; 1996: 251). A berklai szóhoz azonban pontosabb megfelelő is található — ez a lat. ferculum (és fericulum) ‘hordágy; tálca’ <*bher(H)tlo-m (Ernout, Meillet 1959: 226; kissé másképp Walde, Hofmann 1938: 484), a fero ‘vinni’ ige származéka. Eszerint a *bher- ‘vinni’ gyök származéka a berklai is, ami azt jelenti, hogy ilyen jelentése volt a balti nyelvek befti bėria bėrė (és nyj. bėrti bėria bėrė) igéjének is, amelyet régóta kapcsolatba hoznak az említett görög és latin igékkel (vö. Fraenkel 1962: 40). A berklai szó gyökérszerkezete és akútus hangsúlya arra utal, hogy eredeti alakja *bėr-tlovolt, ez az alak azonban számos kérdést vet fel: vajon a gyök hosszú magánhangzója a mennyiségi ablaut következtében, az e gyökbeli vokalizmus megnyúlásával alakult ki, vagy a megnyúlást a laringális kiesése idézte elő? A „Indoeurópai igék szótárának” legújabb kiadásában a vizsgált gyököt anit gyökként, vagyis laringális nélküliként rekonstruálták, és kérdőjellel a lit. berti igét is hozzárendelték (vö. Rix, szerk. 1998: 61-62). Ezt a gyököt M. Mayrhofer is hajlik elismerni, ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy e gyök set változatának megléte nem zárható ki teljesen a vizsgálatból (MayrhoA kezdetet lásd: Lietuvių kalbotyros klausimai 17, 207-209; 29, 65-78; 31, 125-129. 90 | SIMAS KARALIŪNAS fer 1996: 249). Véleménye szerint az, hogy a szanszkrit ind. bharitrarodyot *bherHmeglétét mutatná, nem bizonyos, mert a bharitralehet ad hoc képzés a caritra-- ‘láb’ alapján (Mayrhofer 1996: 251). Számunkra az a fontos, hogy e gyök szláv nyelvekbeli származékai szintén akútot tartalmaznak: szerb-horvát brėme, szlovén brėme, cseh brimė, orosz 6epėma ‘teher’ < szl. *brėmeninkább a gyök megnyújtott fokú változatának *bhėrmeglétére utal (Mayrhofer 1996: 249). Így tehát a berklai kezdeti *bėr-tloforma hosszú gyökhangzója is minden valószínűség szerint a magánhangzó-váltakozás mennyiségi változatának kérdése. Ezért képzésének alapjául a bėrė múlt idejű alak tekintendő (a bėrė cirkumflexus hangsúlya nyilván másodlagos, a metatónia eredményeként). A -tloképző, amelyet manapság a szláv alapnyelv számára is hajlanak rekonstruálni, a balti és latin nyelvben az eszköznevek képzésének jellegzetes eszköze (Seldeslachts-Swiggers 1995: 23-37). Következtetés: a berklai „híd (rendszerint karókból- )” megőrizhette a berti (bėria, bėrė) ige eredeti „vinni” jelentését. Bár a lit. berklai (< *bėr-tlo-) és a lat. ferculum (és fericulum) „hordágy; tálca” < *bher(H)- -tlo-m minden valószínűség szerint egymástól független fejlődés eredményei, pontos egyezésük figyelemre méltó a balti és latin nyelvi izolexák szempontjából. 17. LIT. borostyán A borostyánt Poroszországban, különösen Sambiában, tisztán német szóval Bernsteinnek nevezik. A ritka német Kentner ‘borostyán’ szó a középkori latin gentarum szóból származik; ez utóbbi a litván gintaras, lett dzitars és zitars, a Kúrföldön dzintars szavakra utal, amelyek azonban nem keltenek igazán balti szavak benyomását, vö. magyar gvanta „gyanta- ”, nyelvjárási gyantar ‘borostyán’. Talán az illír nyelvet kellene forrásukként figyelembe venni? Ha az aisztek, vagyis kétségkívül „das Bernsteinvolk”, valóban baltiak lettek volna, miért nem volt balti szavuk legfontosabb csereárujukra? — kérdezi E. Sittig (Sittig 1934—1935: 20). E. Sittig kérdésére J. Endzelīns kérdéssel válaszolt: Honnan tudjuk tehát, hogy az aiszteknek nem volt balti elnevezésük a borostyánra? Ha a glesum valóban germán és a balták számára kezdetben idegen szó volt, az aisztek — ha baltiak voltak — ezzel a szóval megismerkedhettek germán szomszédaikkal való érintkezésük során, vagy hallhatták déli kereskedőktől, akik az aisztek földjére tartva útközben a germánoktól hallhatták ezt a szót, és akkor az aisztektől a „glésumo” felől érdeklődhettek. Ennek következtében aistok, amikor más nemzetiségűekkel érintkeztek, maguk is használni kezdhették a g/ėsum szót, annak ellenére, hogy a borostyánt sajátos módon nevezhették. A XVI. századi irodalomban szerepel a borostyán porosz elnevezése, gentars – teszi hozzá J. Endzelins (Endzelins 1943: 5-6). Amint látjuk, E. Sittig és J. Endzelins Tacitus által leírt aistok etnikai hovatartozásáról folytatott vitájában — vajon germánok (E. Sittig) vagy baltik (J. Endzelins) voltak-e — egy nagyon fontos kérdés merült fel: Vajon a poroszok, a litvánok és a lettek őseinek volt-e saját, balti borostyánelnevezésük? Itt arra a tényre is feltétlenül emlékeztetni kell, hogy J. J. Mikkola, amikor a gintaras eredetéről írt, megkérdezte J. Gerulinak, a balti nyelvek ismert kutatójának véleményét e szó keletkezéséről. J. Gerulis válasza a következő volt: a giūitaras saját képzésében elszigetelt, nem látható lehetőség arra, hogy etimológiailag kapcsolatba hozzuk a balti nyelvekkel; röviden szólva a gitaras, dzintars, dzitars szavakat állítólag nem lehet balti szavaknak tekinteni (Mikkola 1938: 35). Eredetéről E. Fraenkel „A litván nyelv etimológiai szótára” sem mond semmit (Fraenkel 1962: 152). Amint látható, teljesen megalapozottan vetődik fel a kérdés, hogy a poroszok, a litvánok és a lettek őseinek volt-e saját, balti borostyánelnevezésük. NYELVÉSZETI MEGJEGYZÉSEK | 91 J. J. Mikkola úgy vélte, hogy a litván gintaras egy pontosabban meg nem határozható keleti országból származik (vö. csuvas janDar ‘üveg; üveg’, cseremisz jamdar ‘palack’), vö. Mikkola (1938: 33-37). B. Larin azt bizonygatta, hogy a balti gintarelnevezés a magyar gyanta szóval együtt az ősi Kelet-Baltikum lakóinak, az autochton borostyángyűjtőknek, a „pamaraiknak” a nyelvéből származik. Állítása szerint a litván gintaras, gintūras, gentaras sem morfológiailag, sem szemantikailag nem magyarázható a litván nyelv talaján. A magyar gyanta nem keletkezhetett a gvantdr-- ból, mivel a szóvégi r a magyarban nem esik ki. Mind a -a: dr morfológiai változás, mind pedig a jellemző jelentés: “borostyán; fenyőgyanta' abból a nyelvből származik, amelyből a magyarok ezt az elnevezést kölcsönözték. E szó balti nyelvekbe való vándorlásában a magyarok közvetítő szerepet töltöttek be (Larin 1956: 149-162). Fantasztikus, ennélfogva elfogadhatatlan O. Trubacsov magyarázata a gintaras eredetére vonatkozóan: állítólag az orosz aumdpe, enmaps szavakból kölcsönözték, ezek pedig a csuvas janDar „üveg; üveg”, jan Dal „értékes gyöngy; borostyán”, a s. ind. ydntar- „visszatartó” szóból származnak (állítólag a borostyán mágnesességét tükrözi) (Trubacev 1980: 7-18). Megkísérelték magyarázatát a balti nyelvek anyaga alapján is. E. Blesse a borostyán elnevezését morfémákra bontotta: *gint-aras, a lett guntina „tűz” szóval hozta kapcsolatba, eredeti jelentéseként a „tűz” jelentést rekonstruálta, igyekezett megindokolni a „tűz” és a „borostyán” jelentése közötti kapcsolatot, és mindkét szót, valamint a lett nyelvjárási guns „tűz” szót is az ide. *g“hen- „vágni, ütni” gyökhöz sorolta; varyti’ Olyan gyökök, amelyek a lett dzit (dzenu, dzinu) ‘hajtani, űzni’, litván ginti (géna, ginė) szavakkal, vö. Blesse (1958: 200, 1. jegyz.). Figyelemre méltó e tudós törekvése az ‘tűz’ és ‘borostyán’ jelentések kapcsolatának alátámasztására, mivel ez egybevág a tipológiai adatokkal. A lett guntina a dialektális (főként a felsőlett nyelvjárásokban használatos) guns ‘tűz’ szó kicsinyítő alakja, a kicsinyítő képzőkhöz pedig hajlanak -fhozzáadására, pl. uguntina, uguntinš az uguns ‘tűz’ mellett ME, 294, ezért a *guntčia gyökér talán nem is létezik. E dialektális szót történetileg nem lehet elkülöníteni a lett uguns és a litván ugnis szótól. Etimológiai megfelelőikkel együtt óegyházi szláv ogns, latin ignis (<*egnis) és óindiai agnih a protoindoeurópaiból fejlődtek ki. A *Hgnei-/* H*gnei-: *Hogni-: Hegniparadigmája (Karaliūnas 1990b: 177-178). Érdekes, hogy a gintar szót P. Anttila is összekapcsolja a ginti (géna, ginė) igével, de elsődleges jelentésének a „lecsüngő, lefolyásos jégcsap- ”-ot tartja (Anttila 1997: 112, 114). A -far toldalék jelenléte a balti nyelvekben olyannyira tisztázatlan (Skardžius 1943: 303-304), hogy V. Mažiulis kénytelen volt a -tfrtoldalékhoz folyamodni (állítólag a később a -tertoldalék által befolyásolthoz), hogy megmagyarázza a gintar balti nyelvi elnevezésének kialakulását — a ginti (gina, gynė) ige tövéből: állítólag réges-régen a gintar fő funkciója mágikus volt — bizonyos bajok elleni védelem (Mažiulis 1988: 352). Nem nehéz itt felismerni azoknak a hipotéziseknek a sugallatát, amelyek a görög borostyánelnevezést, a #jAextgov-ot (gyökér: *eh Jek-), az srw „védeni, visszaverni, elhárítani” igével (indoeurópai *h Jek-s-) magyarázzák (Toporov 1979: 215), ám ezeknek nincs szilárdabb alapjuk. Így például L. Deroy és R. Halleux, abból kiindulva, hogy a borostyándarabkákat az érmék megjelenéséig csereügyletekben számolásra használták, elnevezését a görög ay „gondoskodni valamiről, gondolni valamire, figyelmet fordítani” igével hozták kapcsolatba (Deroy, Halleux 1974: 37-52). Elsősorban érdemes megvizsgálni, miként magyarázzák saját nyelvük borostyánelnevezését maguk a magyar nyelvészek. A magyar nyelv etimológiai szótárának legújabb kiadásában a gyanta „borostyán” (változatai: gyenta és gyonta) (bővebben Voigt 1970: 575-578), amelyet a történelmi források már a XVI. század elején rögzítenek (gventha 1500, giiwnthar 1525, giantar 1539, gentharos 1542), balti eredetű vándorszóként (Wanderwort) szerepel; ugyanilyen a középkori latin gentarum és a német Kentner is (ez utóbbi mára kikerült a használatból). A magyar nyelvben ezenkívül „gyantát” és „glazúrt” is jelent, de ezeket a jelentéseket levezetettnek tartják- 92 | SIMAS KARALIŪNAS az alapjelentésből: „borostyán”. A szó végi -r szabályszerűen kiesett zárt szótagban (Benkė, szerk., 1993: 492). Semmi okunk sincs kételkedni a magyar nyelvészek ezen állításaiban, annál is kevésbé, mivel a vizsgált szó a nyelvükben viszonylag későn adatolt. Másfelől nem kizárt, hogy – amint V. Voigt feltételezi – ez a vándorszó az i. sz. I. évezredben került be a magyar nyelvbe, és ennek megfelelően adaptálódott (Voigt 1970: 574-580). A borostyán elnevezése az orosz nyelvben is későn adatolt. Először 1551-ben található meg exmapo alakban, leggyakrabban a XVII. századi írásokban fordul elő, és ettől kezdve a könyvnyomtatók „hipernormalizálják” a formáját, amely aumdps alakúvá válik, hasonlóan ahhoz, ahogyan például az endosa (a litván indauja kölcsönszava) axdoed alakra változik. Az n mássalhangzó jelenléte azt mutatja, hogy az exmaps nem kerülhetett korábban a keleti szláv nyelvjárásokba, mint a X. század; ellenkező esetben *smaps lenne (Larin 1956: 149-151). Ez kétségtelenül a litván nyelvből származó kölcsönszó, eredetijének pedig általában a porosz litvánok által használt jentaras, gentūras alakot tekintik (Vasmer 1978: 558; Stawski 1952: 501; Kiparsky 1973: 69; Laučiūtė 1982: 26). Orosz nyelvből ez a borostyánelnevezés más szláv nyelvekbe is elterjedt (Vasmer 1978: 558). K. Būga Aistiškų studijų (34) és az akadémiai Lietuvių kalbos žodynas (LKŽ,, 322) adatai szerint a giūūtaras ‘megkövesedett gyanta, amelyet a tenger mos partra vagy a földből ásnak ki (glaesum- )’ legszélesebb körben a žemaitis nyelvjárásokban használatos, azok nyugati peremén (Kretinga, Skuodas, Plungė, Šilalė járás). Nem ismeretlen az északkeleti dūnininkas nyelvjárásokban sem (DūNŽ 486). Többes számú alakban és ‘(borostyán) gyöngyök’ jelentésben a keletiek számára is ismert (Salamiestis, Kupiškis járás, Troškūnai, Anykščiai járás). Hogy korábban a keletiek körében szélesebb körben használták, azt K. Sirvydas szótárának harmadik kiadásában való rögzítése is mutatja (gintaras, gen. sing. gintaro, melléknév gintarinis) (Pakalka e.a., 1979: 123), valamint a Punktai sakymųban (I, 183). A Druskininkai környéki nyelvjárások gintaris alakja (DRSKŽ 101) feltehetően a köznyelvből származik. A gintaras hangsúlyozási változatot az EF-ben találjuk. Kuršaitis szótárában (K, 211). Azt, hogy a gintaras az élő nyelvben is használatos volt, például Tilsit környékén, K. Būga tanúsítja (Aistiški Studijai, 34). A porosz litvánoknál a legkorábban (a XVIII. század elején) úgy tűnik, J. Brodovskio szótárában van adatolva. P. Ruigys és K. Milkus szótáraiban a ritka gentaras forma fordul elő (LKŽ,, 237), E Kuršaitis azonban azt mondja, hogy ilyet nem hallott. A XVII. század közepéről származó Lexicon Lithuanicum kéziratos szótárban a gentaras és gintorius formák szerepelnek (Drotvinas, red., 1987: 100, 180). Sőt, a porosz litvánok (Ruigys, Milkus, Krauzė és Nesselmann) szótáraiban adatolt jentaras forma (LKZ,, 340) szintén e-t tartalmaz a gyökben. Így a -arképző hangsúlyozása jól adatolt, és nem hagy kétséget maga után. Azt pedig, hogy a gČia helyett jhang áll, nyilvánvalóan nyelvi kontaktusokkal kell magyarázni. A középfelnémet nyelvben, amelyet Poroszország német lakói használtak, a g mássalhangzót az elöl képzett magánhangzók előtt j-ként ejtették (vö. jėn =gehen 'menni', jict=Gicht ‘köszvény’). Különféle német dokumentumokból kiderül, hogy a poroszok a gentars alakot használták (Nesselman 1873: 46; Toporov 1979: 211-212). A königsbergi óvárosi plébánia lelkészének, Polliandernek az 1535-ben Lipcsébe barátjához, Kaspar Borner tanárhoz latinul írt leveléből megtudjuk, hogy Sambijában, ahol a szúdávok élnek, „több mint 32 falu van, amelyek lakói már ősidők óta az egész tengerparton borostyánt gyűjtenek, amelyet őseik nyelvén gentarumnak neveznek” (Būga 1961: 151). A gentarum alak természetesen latinizált. Ezt valamivel később, 1551-ben A. Aurifaber is megerősíti Succini historia című művében, mondván: „A szúdávok saját nyelvükön Gentarnnak nevezik a borostyánt” („Die Sudawen heissen den Bornstein in jrer sprach Gentarn“) (Būga 1961: 150-151; Toporov 1979: 211-212). A borostyán nevének e formáját helyesen magyarázta meg K. Būga: „A szúdávok a borostyánt gentaran alakban ejthették (nom. NYELVÉSZETI MEGJEGYZÉSEK | 93 sing. n.). E szó e magánhangzója i-ből származó e. Következésképpen a gentarum poroszul gintaranként olvasandó” (Būga 1961: 150). V. Toporov, egyetértve K. Būgával, a porosz gentars alakot később kialakultnak, vagy akár a kelet-poroszországi német Gentar alapján helytelenül rekonstruáltnak tartja; ugyanakkor nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a latin források gentarum alakja a népetimológia eredménye, amikor a borostyánt a tűz szülőjeként értelmezték, és nevét a latin genitor ‘szülő’ szóhoz igazították (Toporov 1979: 212). V. Maziulis szintén feltételezi („valószínűleg”), hogy a porosz nyelvben volt gintars (Mažiulis 1988: 352). Ha feltételezzük, hogy a porosz és sudovi (jatving) nyelvekben gintar(a- )s volt (gyökerében i-vel), nehéz megmagyarázni a litván nyelvjárási gentaras és jentaras alakokat. Mivel ezek az alakok a porosz–litván szótárakban tanúsítottak, feltehető, hogy e vidék litván nyelvjárásaiba a porosz nyelvjárásokból kerültek. A Lovagrend forrásainak porosz helyneveiben, valamint a porosz nyelv emlékeiben —az Elbingi szójegyzékben és a katekizmusokban —azonban az etimológiai i helyett gyakran e betűt találunk. Ebből megalapozottan következtetnek (Gerullis 1922: 215; Trautmann 1925: 124; Endzelins 1943: 25) arra, hogy a porosz nyelvjárásokban, legalábbis egy részükben, az i-t szélesen és nyíltan ejthették, vagyise-- ként, ahogyan K. Būga mondta (részletesebben a por. keckirs ‘Borsó’ szócikknél, lásd alább). A kezdeti *gintaraalakot (a gyökérben i magánhangzóval) a lett nyelv dzitars megfelelője támasztja alá, amely népdalokból ismert (ME, 559, EH, 362; Gaters 1979: 283-294), továbbá a népdalokban és az élő nyelvben előforduló dzintars is (pl. Pure, Tukumi járás), a következő változatokkal: dzintars (hangsúly nélkül) a Kuršių nerijában (Schmid 1983: 261-262; 1989: 34, 36), dzinteris (hangsúly nélkül) népdalokban, dzintars Ungurmuizában (ME, 552, EH, 359). A dzinitars szót, amelyben az in kettőshangzó megmaradt, változataival együtt a kurš nyelvből származónak és lettesítettnek tartják (Endzelins 1913-1914: 98 [=Endzelins 1974: 506]; 1940: 254 [= Endzelins 1980: 561]; ME, 552; Būga 1961: 179— 180); jól tanúsítják a kurš területen található Sintere 1253, Sinter 1291, Zintere 1305, Zynthere 1338 helynevek, valamint a Gintara víznév —a Šaltuona Raseiniai melletti mellékfolyója—, I 'uwuxmopa a XVI. századból (Būga 1961: 168, 175; Kiparsky 1939: 199), továbbá a Gintaras folyó Raseiniai mellett, a Gintaris folyó Šeduva mellett, Litvánia területén. A živő lett nyelvben széles körben használatos a zitars, valamint változatai: zitęrs, ziteris*, ziters ME,,737, EH „810 szókezdő z-t mutat, amely sporadikusan dz-ből egyszerűsödött, vö. zęguze „kakukk”: dzęguze „ugyanaz” (vö. lit. gegužė); zeldinat „csípni, marni”: dzeldinat „ugyanaz”; zelt „csípni, marni”: dzelt (vö. lit. gélti). Az IS adatainak áttekintéséből látható, hogy a borostyán elnevezése, a *gintara, régi balti nyelvekbeli szó, amely a XIII. századig nyúlik vissza. A giritaras szóban K. Būga jogosan különítette el az -aras képzőt, és a lit. gintaras, lat. dzitars hangsúlykülönbségét (cirkumflexus: akutus) metatóniával magyarázta (Būga 1959: 390). Úgy tűnik, a képző eredeti formájának az -ar- (< ide. *-or-) tekintendő, mert egyrészt ebből később alakult ki a balti -er- (nyilvánvalóan a -is végződés elöl képzett magánhangzójához igazodva, majd később a -as végződés előtti pozícióba is átkerülve), másrészt pedig -ūrformára hosszabbodott, feltehetően a gaiigaras „hegycsúcs, halom”: gaugora „kiemelkedő hely szántóföldön vagy réten...” modellje alapján 1KZ 167; kaūkaras „dombocska, domb, halom”: kaitkoras „ugyanaz”, kaukoris „halom, rakás” LKZ,, 420, 423, 424. Amint W. Schmid már megjegyezte (Schmid 1993: 426), a képző magánhangzójának megnyúlásához hozzájárulhattak (vö. gintorius) az olyan, szemantikailag közeli, -orius szláv képzővel rendelkező, népdalokban használatos szavak is, mint például: Ar žiba žiborius? Ég a degorius? LB 102 (A. Leskien és K. Brugmann 1882-ben kiadott litván népdalgyűjteményéből). A balti nyelvek borostyánmegnevezését történeti-összehasonlító szempontból a neves német indoeuropeista és baltista, Wolfgang Schmid is megvizsgálta, és annak keletkezését, valamint szemantikáját meggyőzően megmagyarázta (Schmid 1993: 425-430). Vizsgálatát a lit. gifūtaras-szal kezdi, 94 | SIMAS KARALIŪNAS tehát ennek, valamint a többi balti nyelvben található rokonainak a gintir -aramorfémákra való felbontásával. Hogy a *gentsu gyökér a magánhangzóváltás nullafokú változatával *gint-(< *gnt-) lehetséges a balti nyelvekben, jóllehet nincs adatolva, és hogy ezért e szó eredetének magyarázatához a szubsztrátumfeltételezés nem szükséges, az alábbi példákból látható (Schmid 1993: 428): *kent-/*- kint-: lit. Viskintas, tulajdonnév. Wissekint; a sandas kintyra a gyökér magánhangzó-váltása révén kapcsolatban áll a kėsti (keičia) igével; *ment-/ *mint-: mįsti (mincia, mintė) „užduoti spėti, minti“, mintis „mjslé“, minitė „atmintis, protas“ yra bendrašakniai su pa-mesti (-menčia, -mentė) (be kirčio) „patarti“ LKZ, 84,232, 245, 284; *pent-/*- pint-: is-péntéti (-¢ja) „išdūlėti, iStrunyti; išdžiūti, išsausėti, sukietéti...” : pintis „tokia medžio antauga, grybas, augantis ant pūvančio medzio’ LKZ 798, 1061; *rent-/*- rint-: rintis (ir rintis, rintis) „ijpjova, įrėža; aplink karvės raga ženklas, rodantis, kick veršių yra turéjusi- ...” : résti (reficia, renteé) „daryti rincius, jkarpas.- ..’ LKZ, 471, 671. Toliau W. Schmidas remiasi R. Mucho teiginiu, kad gintaras gali buti bendrasaknis su s. skand. kynda, vid. vok. rövidítés kiinten, német nyelvjárási (bajor) kenten „meggyújtani” (germ. *kundjan, *kandjan) (Much 1937: 405; 1967: 512). W. Schmid ezeket a germán nyelvekbeli igéket és a balti borostyánnevet ősi rokonságban állóknak (urverwandt) tekinti, és a *gnt- „égni” gyökből eredezteti. E gyökből származik a finn nyelv germanizmusa, a kynttili „gyertya” is. A borostyán elnevezésének motívuma tehát nem a (betegségtől való) védő funkció, hanem a borostyán gyors meggyulladásának tulajdonsága volt. E motívumon alapul a borostyán nevének kialakulása a német nyelvben is: a Bernstein „borostyán” a korai újfelnémet időszakban a középalnémet berm(e)stein, barnstēn, bornstēn „égő kő” szóból kölcsönződött (a XIII. századtól adatolva- ), amelynek első tagja a bernen „égni” ige, ezt pedig mássalhangzó-metaanézissel a németből származónak tartják. Adjek. brennen „ugyanaz” (Kluge 1989: 76). W. Schmid azonban egyáltalán nem elégszik meg ezzel a magyarázattal, mivel ez csak gyöketimológia lenne, és nem magyarázná meg a balti szó képzését. A litván giūtaras szóképzési szempontból W. Schmid továbbá az óészaki kyndill masc. „lámpás; gyertya; fény” szóval hasonlítja össze (innen kölcsönözték az említett finn szót), és a képzés szabályosságát (balti -r-/-ar-: germ. -I-) az alábbi megfelelések analógiájával támasztja alá: lit. mentūrė „kása keverésére, burgonya törésére stb. szolgáló eszköz” ; eszköz vaj köpülésére köpülőben’: óskandináv mondull hímnemű “kézi malom őrlőköve- ’; litván vénteris “halászháló’: óskandináv vondull hímnemű “szénaköteg’; litván vingurys “(út, ösvény, patak stb.) kanyarulata’: német Winkel“szög’; lit. kaugurys „žemas iškilimas“ arba kaūkaras „kalnelis, domb“, arba kaūkuras „tas pats“: vok. Hiigel „kalva, kalnelis“; lit. notere „dilgėlė“: vok. Nessel „tas pats“; lit. ungurys: lot. anguilla „tas pats“ (Schmid 1993: 429). Iš to matyti, daro išvadą W. Schmidas, kad seniai siejami lit. gintaras ir sen. skand. kynda „uždegti“ yra kažkas daugiau negu tik šakninė etimologija. Žodžio giritaras daryba yra tipiškai baltiška, nors veiksmažodis ir išnykęs; A tő a germán nyelvek északi ágában maradt fenn. Ezért felmerül a kérdés, honnan származik ez a szó – jegyzi meg W. Schmid. A borostyán fő lelőhelyei a Semba-félsziget és a Kuršių-nerija (Juodkrantė) voltak, tehát olyan helyek, amelyek korábban bizonyosan nem voltak litvánok és lettek által lakottak. Hogy ezekre a borostyánlelőhelyekre leginkább a befagyott tengeren vagy lagúnán át lehetett eljutni, azt a lett népdalok mutatják, amelyekben gyakran szerepel a dzintarzeme. Ahogyan a dzintars szó a kurši tengerpartról behatolt Vidzemébe, úgy – feltehetően – a gintaras is a semb tengerpartról jutott el a litvánok fő lakóterületére. Ez azt jelenti, hogy a Balti-tenger partvidéke a korai balti nyelv őshazája volt (,.eine Bodenstandigkeit des Frūhbaltischen“), és hogy annak nyelvjárásokra való felbomlása későbbi jelenség. A korai balti nyelv gintaras szava a balti–germán nyelvek megfeleléseinek jegyzékébe tartozik (Schmid 1993: 430). NYELVÉSZETI MEGJEGYZÉSEK |95 Befejezésül még megjegyezhető, hogy a gintaras borostyánnév-változathoz a litván nyelvben homonima is társul — ez A. Juška által rögzített gentaras, -ė „lusta, lomha” LKZ 237, és meg kell mondani, hogy bizonytalan képzésű és eredetű szó. Lehetséges, hogy a -araképzővel (erről lásd Skardžius 1943: 302) a gėsti (-sta, gento) ‘rokonságba kerülni, összefogni, barátkozni’ igéből alkották. Képzésük és ellentétes jelentésük viszonya ugyanolyan volna, mint például a gaimaras ‘tűzvész okozója, késlekedő, halogató; falánk ember, elpusztult’ a gaiminti (-ina) “szülni, tenyészteni; nevelni’ LKŽ, 31–32; bandziulis “barát, pajtás; csaló...” LKŽ 643–644, bandzius “barát, pajtás; kerdzius..- .: vagy egyszerűen a banda ‘szarvasmarhák csoportja, csorda’ származéka (mint a didžiūlis “nagy ember, nagyra tartó’: didis). A geritaras, -ė “lusta, naplopó’ és a gaimaras “késlekedő, halogató..- .’ ily módon történő elemzése és magyarázata megerősíti a -araképző jelenlétét a balti nyelvekben. 18. LITVÁNIAI DIALEKTOLÓGIA A krontas „HÓDRÉTEG” Varėna környékén és Roduniában, Varenava járásban (Fehéroroszország), az LKŽ II. 682. adatai szerint a krontas (hangsúly nélkül) főnév „nagy hókupac, hótorlasz” jelentésben használatos. Ebben a szóban az a különös, hogy a tautoszillabikus r előtt o magánhangzó áll. A litván nyelv fonotaktikai törvényei szerint ebben a helyzetben csak a magánhangzó állhat. Egyébként Dubičiaiban, Varėna járásban, valamint Nočiában, Varenava járásban (Fehéroroszország), azonos jelentésben a kronas használatát találjuk (LKŽ II., 682). Úgy tűnik, mintha a kronas szóba nemrég egy f mássalhangzó ékelődött volna be. A közép-lettországi (Vidzeme) nyelvjárások északnyugati részén (Valmiera, Valka, Mazsalaca, Vecsalaca) kran(t)s [krūnc, krants] (egyes szám genitívusza: -s) alakban szerepel a „kemence” jelentésű szó, világosan beiktatott f mássalhangzóval [ME 266, 268 (s. v. II krūsns), EH, 645]. J. Endzelīns úgy véli, hogy ez a szó disszimiláció útján alakult ki a krasns-ból (litvánul krosnis), és az s mássalhangzó akkor is megmarad, amikor utána magánhangzó következik, például az egyes szám locativusában: krasni (ME, 266). Ám ennek a magyarázatnak nyilvánvalóan ellentmond a litván krontas, ami arra enged következtetni, hogy a litván kronas, a lett krūns „kemence” Vecsalacában (ME, 266), valamint a krans „ugyanaz” Ipikiben, Plavināsban és Valkában (EH, 645) szavakba mégiscsak egy f mássalhangzó került, jóllehet megjelenésének okai továbbra sem világosak. отконовская? ]}_arenaбзиара?ಜಾ- ವಾಣಿ муһ not allowed A tő hosszú magánhangzója etimologikus, mivel mind a lett krūsns, litván krosnis, mind pedig a lett krūns és a litván kronas a -sn és -n képzőkkel képzett származékai annak az igetőnek, amelyet a lett krūt (kraju) „felhalmozni, rakodni, gyűjteni” képvisel (vö. például a litván plonas „padló, talp, döngölt padló”, lett plans „agyagpadló, döngölt padló” — aploti [-oja] „kiteríteni” igéből, lett plat [plaju] „teríteni, redőzni”). Ebből az alkalomból feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy további párhuzamok is léteznek, amelyek a legdélibb litván nyelvjárásokat összekapcsolják a lett nyelvterülettel, részben annak északi nyelvjárásaival. Például Lazūnuose-ban, a Vija járásban (Fehéroroszország), az általános litván ąžuolas helyett a tiozZuolas használatos (Petrauskas, Vidugiris 1985: 275), a szó eleji kettőshangzó tekintetében egyezve a lettel. udzuols, de a Z mássalhangzó miatt litván eredetűnek tekintendő. Zietelojában, a Diatlovo járásban (Fehéroroszország), a bruvis és žuvis helyett a brivas ‘szemöldök’, zivis (zivė), živis (živė) — žiuvė is elhangzik (Vidugiris 1998: 93, 791, 811) — alakokat használják; ezekben az -ivaz -uv-­ből alakult ki, ami a lett nyelvjárások jellegzetes fonetikai változása (vö. lett zivs, zive). Ráadásul a zieteliek ugyanúgy zmássalhangzóval ejtik ki őket. Már K. Būga is megfigyelte, hogy ahogyan az Aszjomanai járásban (ma Fehéroroszország) van egy Gauja nevű folyó (a Nemunas jobb oldali mellékfolyója) a maga bal oldali mellékfolyójával, a Vijával, ugyanúgy Lettország területén a Gaūja (amely a Rigai-öbölbe torkollik) is rendelkezik egy bal oldali mellékfolyóval, a Vijával (Būga 1961: 630). 96 | SIMAS KARALIŪNAS 19. LAT. vinš, vina „Ő, Ő” A lett köznyelvben és a nyelvjárások nagyobb részében — minden lejzemnieky nyelvjárásban és az augSzemniekų nyelvjárások nyugati részén — a személyes névmás harmadik személyeként, amint ismeretes, a vinš, fem. használatos. vina „ő, ő”. Ezt a névmást rendszeresen io-tövűként ragozzák (Endzelins 1951: 517), vagyis vinš, gen. sing. vina... kaipcelš,cela... (lit. kėlias,kėlio...). Régebbi jelentése azonban ‘az, amaz (ném. jener)’, amely jól megőrződött olyan megkövesedett kifejezésekben, amelyeket a vinš névmás melléknévi szerepben álló alakja (!) és egy helyvagy időjelentésű helyhatározói esetben álló főnév alkot (vö. vina pusė „azon az oldalon”, vina saulė ‘a másvilágon’) (Endzelins 1951: 517; ME,, 601), ritkábban birtokos, részes vagy tárgyeset (vö. vinu gadu „az elmúlt évben’) (Bergmane e.a., 1959: 521). Ezekben a szerkezetekben a vinš a „nem közeli (távoli)” jegyével rendelkezik, akárcsak a tas névmás. Mivel vannak olyan esetek, amikor a vinš helyett mindig a fas használatos, a vinš és a tas használata között komplementáris disztribúciós viszony alakul ki, ezért pozicionális változatoknak tekintik őket (Rosinas 1988: 51). A vinš, vina ezenkívül élőlényekre vonatkozóan használatos, míg élettelen tárgyakról beszélve a harmadik személyű névmások jelentésében általában a tas, ta használatos. Ezt a használati sajátosságot kell szem előtt tartani a vinš névmás eredetének feltárásakor: az attributív használat ugyanis szemantikájának további, megmerevedett kifejezésekben konzerválódott sajátosságait is felszínre hozza. Így például a vinu maja jelentését tekintve egyenértékű a vinsėta alakjával, és jelentése: “másik, szomszédos udvar; másik, szomszédos tanya’, a vinsėtas többes számú alak jelentése pedig —‘más tanyák, szomszédos tanyák; a másik, szomszédos udvar lakói, távolabbi szomszédok' (ME, 601; Endzelins 1951: 517). Könnyű észrevenni, hogy itt a vinš névmás nemcsak jelzőként áll, hanem ‘másik’ jelentéssel is bír. A vinu laudis szókapcsolat összeolvadva vinlaudis alakúvá válik, a nyelvjárásokban helyenként pedig vilaudis (nom. plur.), és jelentése: “más tanyák, szomszédos tanyák, a másik udvar lakói, szomszédok' (ME, 601). Vannak olyan kifejezések is, amelyekben a vini névmással közvetlenül a szomszédokat nevezik meg, pl. vinu rija = kaiminu rija „a szomszédok tanyája” (szó szerint „a szomszédok szénapajtája”); vinu tévs, mate = kaiminu tévs, mate „kaimynų tėvas, motina“ (ME, 601); vinuos (gen. plur.) guovs „a szomszédok tehene” (EH, 786; Endzelins 1951: 517). Tehát a vinš névmás, nőnemű A vina attribútumszerű használata, amely látszólag régi jelentését ‘másik (ti. szomszédos)’ feltételezi, valamint ragozása mint szabályos io-tövű képviselő arra enged következtetni, hogy a vinš, fem. önálló lexikai egység volt, amely nemrég került be a névmásrendszerbe’. Ahogyan azt már régen megjegyezték (Endzelins 1951: 517), a vinš, fem. mutató névmás A „kitas, -a” átvette a személyes névmás funkcióját, és ugyanúgy váltotta fel a lett jis, ji névmást, ahogyan a litván keleti nyelvjárásokban a jis, ji helyét az anas, ana mutató névmás foglalta el, anas, ana alakot öltve (plur. anys, anos). A keleti aukšaitė nyelvjárások Pildos beszédében a veriis, fem. vertei (EH | 771) névmást használják. Több sajátosság jellemzi. Először is e névmás egyes alakjainak végződéseiben hosszú magánhangzók vannak. Másodszor, a palatalizált mássalhangzó -H-(-71-) minden alakban azt mutatja, hogy ez *-njreflexe. Harmadszor, a vizsgált névmás a vinš, fem. vina névmástól a tő vokalizmusában különbözik — az i helyett turie áll (Rosinas 1988: 211). Azzal érvelve, hogy a végződések hosszú magánhangzói csak egyszótagú alakokban maradhattak fenn, A. Rosinas a vizsgált névmást két összetevőből állónak tekinti: 4 Eredetét hagyományosan a porosz winna adv. szóval hozzák kapcsolatba. „laukan, oran’, wins ‘oras (Luft)’: Endzelin (1922: 381; 1951: 517–518); Stang (1966: 238–239); Rosinas (1988: 211); Karulis (1992: 534–535). Ám senki sem támasztotta alá meggyőzően a „laukas; oras’ és a harmadik személyű névmások funkciója közötti szemantikai különbséget (vagy talán nem is lehet alátámasztani?). NYELVÉSZETI MEGJEGYZÉSEK | 97 *vinE- (ahol E valamiféle magánhangzóelem) és a harmadik személyű névmás *(j)is, *(j)i. A tőmagánhangzó e-t i-ből származtatja. Ugyanis egyes felsőlett nyelvjárásokban érvényesül az a szabály, amely szerint az i magánhangzó j, n előtt e magánhangzóvá változik (Rosinas 1988: 211). A fent említett Pilda-beli veriis, fem. vertei névmás e-vokalizmusának sajátosságai nem okozhatnak különösebb meglepetést, ha tudjuk, hogy egyrészt ez a névmás ilyen tővokalizmussal más felsőlettországi nyelvjárásokban is előfordul: vendien ‘tegnapelőtt’ Zvirgzdinében, ven az ek ven „nézd csak! (sieh da!)’ kifejezésben Sausnājában, Dzelzavában (ME,,„538- ). Másrészt a periférikus nyelvjárások, amilyenek az éppen felsorolt beszédváltozatok is, gyakran több archaizmust őriztek meg. Így a felsőlettországi nyelvjárások keleti részén (Aknistéban, Susējában, Zvirgzdinében, Karsavában, Pildában, Nirzában, Dignajában) az arba „van” helyett vagy mellett a jer, jera „van” alakokat használják, e magánhangzóval a tőben“. Ezért aligha lehet véletlen az sem, hogy Pilda és Zvirgzdine beszédváltozataiban mind a veriis, venmutató névmás, mind a „lenni” ige egyes szám harmadik személyű alakjai e tővokalizmusukkal tűnnek ki. Sőt, az e-vokalizmus megjelenése ezekben az alakokban aligha magyarázható az i magánhangzónak e-re való, j, n előtti változásának említett tendenciájával, mivel a jer, jera alakokban az e magánhangzó velarizált mássalhangzó előtt áll, és fonetikailag nem alakulhatott ki i-ből. E körülmények miatt inkább azt kellene gondolnunk, hogy a veriis, venir jer, jera alakok tőbeli e-vokalizmusa régi korok maradványa, és az apofonikus viszony révén összefügg a szomszédos vinš, fem. vina és ir, ira „van” alakok tővokalizmusával. Annak vizsgálatakor, hogyan alakult ki a veriis, fem. vertei, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani annak a ténynek sem, hogy a Pilda nyelvjárásában e névmás egyes alakjainak meg nem rövidült végződései vannak, amelyek az egy szótagú névmásokra jellemzők. A dialektológusok megfigyelték, hogy a hosszú magánhangzók és a diftongusok rövidítése a szó végén nemigen jellemző az augšzemnieki nyelvjárásokra (Rudzite 1964: 293). Ezenkívül a névmások rendszerében a kétszótagú alakok szóvégi vokalizmusa, sőt akár a hangsúly helye is megalapozható az egy szótagú alakok ragozásával és hangsúlyozásával. Ez világosan látható például a katras (nyj. kataras), katro, katram... — kas, ké, kam... alakok párhuzamosságából a litván nyelvben. Ugyanígy a fem. veriei ragozása is megalapozható a ji’ végződésével. Ez a megalapozási törvény, az augšzemnieki nyelvjárásoknak a végződésekben található hosszú magánhangzók és diftongusok meg nem rövidítésére irányuló tendenciája mellett, a veriis, fem. alakokban a hosszú magánhangzók és diftongusok fennmaradását is megmagyarázná. ]} prie. $ to=translation_batch code well?json тәрәқarynyňipt? (No) } 天天中彩票会玩大发快三%$ 天天中彩票充值 大小规律 ＿日本? }]} nu? )))ทะเบียนฟรี 玩彩神争霸 在天天中彩票 елиш? })} matimba? ]} 天天送钱彩票? this invalid? Need exact JSON. Ensure no commentary. Wait source final has weird whitespace. Translation item 1 preserve maybe. Need output only proper. Ignore malformed accidental. content okay. Remove trailing weird? Must preserve whitespace separated symbols, perhaps final space. Return JSON. 天天中彩票有-offsetof. 天天中彩票任选? }))] } } l? “veriei” perhaps veriei egyes alakokban. Más szóval, ahogyan például a pati, pačios, pačiai...—ji, jos, jai... paralelizmus nem mutatja, hogy maga a forma a *pat és ji elemekből tevődik össze, ugyanígy az abszolút veriei —jei ji’ végződéseinek egybeeséséből aligha lehet arra következtetni, hogy a vertei összetett alak, és így második elemként *(j)i, *jas... szerepel benne. Továbbá, ha a veriis alakot a *vin-+*(j- )is összeolvadásából vezetjük le, végződésének hosszúsága aligha magyarázható —a lat. jis, lit. jis < *(j)is névmás magánhangzója rövid. Ezért feltehetően itt mégis fem. alakok találhatók: *veni/*venjas a masc. mellett *venja-/*venija-(nom. sing. *venijas > *venijs (vö. loc. sing. venija) > *venis általánosult -7i-< *-njiš *venjamellett), ahogyan a fem. esetében *pati/*patjas (> pati, pačios) a masc. tő mellett. *patis (> pats). Mindezt szem előtt tartva úgy tűnik, hogy a latgal nyelvjárások számára rekonstruálható egy váltakozó tövű *ven-/*vin-(<*un-) névmás, amelynek jelentése „másik (scil. szomszéd)” volt, és két tővel funkcionált: (1) a normális fokozatú gyökérvokalizmus (i)io-tövű *uen(i)io-, fem. *ueni-/yeniair és (2) a gyökérvokalizmus eltűnő fokozatú io-tövű *uinio-, fem. *uinia-(<*un-io-, fem. *un-ia-). 3 Ancitis (1935: 186); Endzelins (1951: 719; 1980: 274) (a magánhangzó e megjelenését az orosz ecms-szel való kontaminációval vagy annak közvetlen hatásával magyarázni nem megalapozott).