Panevėžiškių fonetikos raida abipus Latvijos sienos

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVII (2002), 9-18 A panevėžiškiečių fonetikájának fejlődése a lett határ két oldalán KAZIMIERAS GARŠVA Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A tanulmány kísérletet tesz a panevėžiškiečių nyelvjárás fonetikai fejlődésének főbb jellemzői rekonstruálására a 16. és 18. század között feljegyzett helyés személynevek alapján. Figyelmet fordítanak a következőkre: a hangsúlyos hosszú |a:/ szűkülésére; az orrhangzós magánhangzók és diftongusok kezelésére; a hangsúlytalan /i/, /u/ szélesedésére; a hangsúly visszahúzódása; az /I/ depalatalizációja e-típusú magánhangzók előtt; a rövid hangsúlyos magánhangzók megnyúlására; a hosszú hangsúlytalan magánhangzók megrövidülésére; az [ie], /uo/ monoftongizációjára, a labiális előtti hangsúlytalan |a/, Ju/ [i/-vé való változására; az /i|, lu/, /el, /a/ redukciójára a szóvégi szótagokban; magánhangzó betoldására az /l/, |r/, Im], In/, Iv/ végű mássalhangzó-kapcsolatokban. 0. BEVEZETÉS Lettországban és Észak-Litvániában Klaipėda és Biržai között általánosan visszahúzzák a hangsúlyt, a szóvégi rövid magánhangzók redukálódnak. A lett határon, Papilius és Breslauja között, a hangsúly rendszerint már nem húzódik vissza, ezért ezt a jelenséget nem a lett nyelv hatása, hanem a finn hatás okozhatta a kur és a žemgale nyelveken keresztül. Ezen a területen a kur és a žemgale nép a XVI. századig élt. Mintegy 200 éven át mellettük délről áttelepült litvánok is éltek, akik a helyi lakosságtól átvették a hangsúly- -visszahúzódást, a szóvégi redukciót és a nyelvjárások néhány más sajátosságát. A litvániai Žemgale területén található a Panevėžys környéki északi nyelvjárás, valamint a Šiauliai és a Telšiai környéki nyelvjárások északi része. A nyelvjárási izofonok azt mutatják, hogy Šiauliai és Žagarė között intenzív közép-aukštaitis terjeszkedés zajlott, amely ékszerűen elválasztotta egymástól a Panevėžys és a Telšiai környéki nyelvjárásokat. A régi žemaitis- –aukštaitis határ Lygumai környékén húzódhatott. A plébániai levéltárak azt mutatják, hogy a hangsúly csekély mértékű visszahúzódása és a szóvégi redukció igen ritka előfordulása a Panevėžys környéki nyelvjárásban már a XVI. században elkezdődhetett, amikor a žemgale hatás már csekély volt, és különösen a XVII. században (a hangsúly visszahúzódása), valamint a XIX. században (a szóvégi redukció) erősödött fel, amikorra a žemgalék teljesen asszimilálódtak. A žemgale hatás tehát nyelvük kihalása után bontakozott ki. A cikk célja — az írott források alapján hozzávetőlegesen meghatározni a szülőföldi északnyugati Panevėžys környéki nyelvjárás legfontosabb fonetikai sajátosságainak kialakuláA cikk a Vilniusi Egyetem M. Daukšaés J. Kazlauskas-konferenciáin felolvasott előadások alapján készült. A szerző köszönetet mond megjegyzéseikért tanárainak, A. Girdenius professzornak és Z. Zinkevičius akadémikusnak. 10 | KAZIMIERAS GARŠVA mą. Ez nagyon összetett feladat, mivel a lengyel és latin nyelven írt források pontatlanul tükrözik a litván nyelvet. Az északnyugat-panevėžysi nyelvjárás fonetikájának fejlődéséről nincsenek tudományos tanulmányok. A nyelvjárás a keleti aukštaitis nyelvjárás nyugati részén található, és átmenetet képez a žemaitis és az aukštaitis nyelvjárások között. E nyelvjárások fonetikájának fejlődéséről nincs egységes álláspont. Például 1971-ben prof. A. Girdenis (2000: 209) azt írta, hogy a žemaitėk nyelvjárása a aukštaitėkétől a XV. század közepe előtt vált külön, 1998-ban pedig —legkésőbb a VII. században (Girdenis, Pabrėža 2000: 7). A. Salys (1992: 364) ezt a jelenséget 1000 évvel későbbre —a XVI. századra helyezte. uo. —a XVII. század elejére. E cikk készítése során mintegy 3000 helynevet és 1000 vezetéknév-bejegyzést tanulmányoztak a XVI–XVIII. századi Linkuva, Pakruojis, Klovainiai, Joniškis, Joniškėlis, Vaškai és Pusalotas templomainak keresztelési és házassági anyakönyveiben. Számos feltevés megfogalmazását teszik lehetővé az utóbbi 150 évben lejegyzett nyelvjárási szövegek (lásd Garšva 2000: 173-174). A legtöbb adat a Linkuva plébánia XVII. századi levéltárából származik. A házasulókat a Pasvitinystől Pasvalysig, Lauksodistól Klovainiaiig húzódó északnyugati panevėžiškiaiak (a Mūša folyó vízgyűjtő területének) nyelvjárási altájának nagy részéből jegyezték be, ezért a levéltárak megközelítőleg 10 szomszédos plébánia beszédét tanúsítják. Egymás között szinte nem különböznek. Lettország határán túl maradtak Brūnavos, Būdbergos plébániái, valamint Zeimélio, Joniškio és Nemunėlio Radviliškio plébániáinak részei. Az egyházak történeti könyvei —a nyelvjárás írásbeliségének egyetlen emlékei. Bejegyzéseik nem pontosak, mert a szavakat a szláv nyelvek artikulációjához igazították. A papok többnyire nem tudtak litvánul, ezért például egyes számú birtokos esetben de Giefe ‘Degesiai’ (háromszor, LNKV KI Nr. 1, 2° 87*", 1677, 1711. évi —a kevéssé jelentős változatokat nem különböztetjük meg"), de Wonogalie “Zvanagalosból’ (83*), de Isznory “Noriųból’ (a litván előtagot egybeírva, 1671, 92°). A litván helynevekhez leggyakrabban az s szláv előtagot toldották hozzá (lehet, hogy az írnoknak lengyelül beszélő „tolmács“ diktált): de Skizerij 85* “Kyzeriyből’, de Smiciski 80* “Miciškiųből’, de SNakiski 23* ‘Nakiskiuból’ (háromszor, 23*, 17; 82*), de Stitanij 74" „iš Titonių“, d. Sturczyn 4° „iš Tuiciny“, z Zudek 98" „iš Udeku“, de Szudaki 97° „iš Udeku“, de Zwaldeyki 60" „iš Valdeikių“ ir t. t. 1. HANGSÚLYOS MAGÁNHANGZÓ 0 < a A Mūša vidékén a XVI–XVII. században számos mai falu alakult ki, és formálódott az északnyugati panevėžiškiai nyelvjárási alcsoport, annak beszédmódjai, köztük a központi Linkuva-- beszédmód is. A porosz-litván hosszú, hangsúlyos *a@ magánhangzó a nyelvjárásban már a XVI. században 0-vá szűkült: Rimeikonis 1555, Puknioniu, Titoniu 1599 JNš (a számok a feljegyzés éveit jelölik, a rövidítés — plébánia) KI Nr. 1, 5*. A XVII. században a 0 magánhangzót leginkább a helynevek -oniai, -onys, -orai képzőiben írták: Blekonie (5 alkalommal), Jawidony, Junelony, Juszkony, Gaylony, Kurniony, Mieguciony (6 alkalommal), Meilony, Labory (5 alkalommal), Mosczony, Puknioni (5 alkalommal), Rymszony (2 alkalommal), Titonie (30 alkalommal), Tryszkony (3 alkalommal), Wisgonie, Woronie (4 alkalommal) és így tovább. A Litván Nyelvi Intézet történeti helynév-- kartotékja. A számok a lapokat jelölik (a — az első oldal, b — a második oldal). A helyneveket a forrásokból Rimas Garliauskas és a cikk szerzője gyűjtötte. A forrás lapjait első említésükkor adjuk meg; ugyanabból a forrásból származó további példáknál nem ismételjük őket. Néhány példa esetében a levélés oldalszám nincs feltüntetve; ezekben az esetekben csak a hely és a feljegyzés éve van megadva. A PANEVĖŽYS-KÖRNYÉKI NYELVJÁRÁS HANGTANÁNAK FEJLŐDÉSE | 11 Az -on képző helyett gyakran az -un képzőt használták, pl. : Blakuny ‘Blekoniai’, Gailunie ‘Gailioniai’ (és Kapciony ‘Kapcitunai’), Leyszkuny ‘LaiSkoniai’, Mieguny ‘Miegoniai- ’, Miegociuny ‘Megucioniai’, Narykuny ‘Nereikoniai’ (és Planiuny ‘Plonénai’), Ropuny “Roponiai', Sterkuny ‘Starkoniai’, Tituny ‘Titoniai’, Titkuny ‘Titkoniai’, Tryszkuny “TriSkoniai’, Wayniekunie ‘Vainekoniai’ (mintegy 15 helynév). A 0 magánhangzó helyett nem ritkán a-t írtak: Daunari ‘Daunoriai’, Jowidany ‘Javidoniai’, Labary ‘Laborai’, Mieguciany ‘Megucioniai’, Saban ‘Saboniy’, Pukniany ‘Puknioniai’, Ropanis ‘Ruponiai’, Tryszkany “TriSkoniai’, Tvtany “Titoniai’ (az ė magánhangzót néha i-vel írták, vö. Butynie (3 alkalommal) 1676 “Butėnai', Bininy “Binėnai'). Az -(i)ūnai helynévképzőben az u magánhangzó megmaradt (13 helynévben), vagy ugyanazokban a helynevekben o-val jelölték (10 alakban): Buciuny /Buciony (3 alkalommal) “Bučiūnai', Butniuni /Butniony ‘Butniunai’, Gayzuny (17 alkalommal) /Gaiziony (6 alkalommal) ‘Gaizunai’, Gedziony “"Gedžiūnai', Kapciuny /Kapciony "Kapčiūnai', Katkuny ‘Katkunai’, Pikciuny / Pikcionie "Pikčiūnai- ", Podziuny /Podziony ‘Puodziunai’, Tautkuny “Tautkūnai', Ziniuny “Ziniūnai'. Itt kettősen is jelölhették ugyanazon helynév két különböző, az -(i)ūnai és -(i)oniai képzővel alkotott változatát. Egyes helynevek képzői össze is keveredhettek. A képző párhuzamos alakját egyes helyneveknél csak azért nem jegyezték fel, mert 1–2 alkalommal említik őket. Egyes képzők két változatát (az összekeverést) a helynevekben részben közvetve alátámaszthatnák a XX. század közepe táján Linkuvában előforduló vezetéknevek, amelyeket például Gasiliūnasnak, Pečeliūnasnak ejtettek, hivatalosan pedig Gasiulionisként, Pečelionisként írtak. A leltárakban a helynevek autentikusabb régi alakjai szerepelnek: Linkawa 1618 (JNš KĮ 218?) (a beszélt nyelvben mindmáig így használják, hiv. Linkuva), Janiszkiey (= Janiskiai) 1669 ‘Joniskelis’. Egyes helyneveket újabb képzővel és anélkül is használtak, vö. : Balsiai (Balsie 1677) —Balsiškiai (Bolszyszkiu), Barysai (Barysy) —Barysoniai (Borysany 1676), Kalpokai (Kolpaki 1677, 1712) —Kalpokiškiai (Kolpakiszki 1672, 1676), Lumbiai (Lumbie 1673) —Lumbeliai (Lumbele 1679), Masniai —Masnelės (Mesznele 1676), Plikiai (kilm. Plikiu 1675, 1678) —Plikėliai (Plikiele), Sidaugai (Sidawgie, Sydaukis 1677) —Sidaugiškis (Sydaugiszkis), Šikšniai (Szyksznie) —Šikšnioniai (Sixniany 1677), Triciai (Trycze) —Tricianai (Tryciuny 1674), Turciai (Turcze 1676) —dab. Turcinai, Zeimis —Zeimelis. 2. KETTŐSHANGZÓK Az am, an, em, en kettőshangzók ezen a vidéken feltehetően a XVI. században kezdtek szűkülni, a folyamat a XVII. században volt a legintenzívebb, és a XVIII. században fejeződhetett be, vö. Montovtovi¢, Minkunovi¢ 1555 (LNKV), Jankunow 1599 (INS KI Nr. 1) és Jonkunow 1604 (53%), Krampiu 1612 /Krompiu 1600, 1617 /Krumpiu 1599 (JNS KI, Pociūnai). Hasonló véleményen van Z. Zinkevičius professzor is (1994: 51, 65; az an típusú kapcsolatok szűkülésének izofonája a panevéžiškiai nyelvjárást keletről csak hat évszázaddal később érte el). A šiauliškiai nyelvjárásban az am, an, em, en kettőshangzók megőrződnek, ezért a forrásokban helyenként ezek a magánhangzók más okok miatt szűkültek (szlavizálás, a szomszédos litván nyelvjárások hatása stb.). A XVII. század második felében már több szűkült kettőshangzó fordult elő. Például a kihalt *Sangailiskiai oikonimában 1671–1679-- ben az an 7 bejegyzésben megőrződött, 12 || KAZIMIERAS GARŠVA a szűkült változat pedig —8. Ebben az esetben 5 alkalommal on-t, 3 alkalommal pedig —un-t írtak. A Jomantoniai név diftongusza 1668–1771 között kétszer megőrződött, és 7 alkalommal beszűkült (4-szer on, 3-szor un). A Zigmantiškiai an-ja 3-3 alkalommal on-ként és un-ként volt jelölve. Vö. még: Bancze 1666 és Boncze 1678 (KLov), Domontaytys ‘Domantaitis’ 1671 (LNKv KI Nr. 1, 29%), £onguenaytys ‘Lengvinaitis’ (24°), Ponkaycia ‘Pankaite’ (27%), Wapraytis ‘Vanpraitis’ (1677, 87°), Punkraytys ‘Pankraitis’ 1671 (24%), Szwumbarys ‘Svambarys’ (28), Walunciunas “Valančiūnas' (1°). A siauliai és panevėžysi szövegekben a XVII–XVIII. században eltűnt a magánhangzó 4 nazalitása, és az beszűkült, vö. Dranseikia 1612 /Draseikiow ‘Draseikiy’ 1616 (INS), Szoszgale “Žąsgaliai' 1673 (LNKV KI Nr. 1, 96*), Zaysynaytis 1672 (36*). A XVIII. század végén a Lygumai plébánián az an, am, valószínűleg pedig az en, em diftongusok is beszűkültek. Erről tanúskodnának a Jokontyczia, Monszaycie, Montjurgie, Narmontas, Pronckunas, Vismonty és más formák, amelyeket 1763–1781 között jegyeztek fel. Az, hogy ezek a kettőshangzók legalább a XVIII. század közepéig beszűkültek, a már nem diftongizált alakok mutatják: Jokans 1776, Preymans 1784. Abban az időben az an kettőshangzó helyenként már még inkább beszűkült, vö. Tunkunas 1765. Azonban nem teljesen világos az Andreszunas 1773, Antanaytis, Pranskunas 1782, Stankuns 1784, Walancius 1764, Walantyns 1780, Tamkayte 1782, Stambras 1782 (és Stombrayte 1781 /Stumbraite 1780) alakok eredete. E formák némelyikét lehet, hogy nyelvjárásiasan vagy pontatlanul jegyezték fel (Antanas, Walantynas /Walontinas 1860-ban is így szerepel), erre hatással lehettek a szláv Anton stb. nevek. ; vö. még Endre(a,y- )szunas, Endreszuniene 1778, Wenslajunas 1772 és így tovább. Az ei kettőshangzó második, i komponensét már a XVII. században elhagyhatták, vö. : Nareykany 1700, Narekany 1700, 1701 (JNSK) ‘Nereikoniai’, Benoraicią 1609, 1611 / Beinoraicjiu 1614, 1616 (JNš) “Beinoraičiai'. Az en, in kettőshangzókat a XVII–XVIII. században használták: Endresiunow 1605 (63?), Endruszkayciu 1601 (22*), Senkunu 1601 (JNš KI Nr. 1), Gendrotaycia 1672 (LNkv KĮ Nr. 1, 30*), Wenckunas 1671 (25*), Indrunas 1671 (28*), Swiadrozyntis 1671 (27*) „"Šventažentis? *, Endrelunas, Endrysziunas, Endresiunas 1772. A Viendžindžiai helynévben a XVII. század végén 9 alkalommal en (< ien), 7 alkalommal ien (az i magánhangzót valószínűleg csak a lengyel helyesírás miatt adták hozzá), 6 alkalommal pedig —in szerepel. A joniškisi plébánia (šiauliai nyelvjárás) ie, uo hangjai talán már a XVI. században e, o/u hangokká alakultak: Lepaikiu 1599, Leparow ‘Liepory’ 1613, Szlestykow 1599 / Szlostiku 1603 / Stustikiow 1613, 1616 / Szluostikiu 1604 ‘Sluostikiy- ’. A panevėžiškiai nyelvjárás ie, uo megfelelőit tartalmazó tulajdonneveit a XVII. században jegyezték fel: Iudmisewicz, Dewaytys (de Awizienutis). A lygumiečiaii hangsúlytalan ie és feltehetően uo kettőshangzói megőrződhettek vagy monoftongizálódhattak: Motiejuns /Motejuns 1777—1783, Urniezicia /Urnezicia, Usienis /Usenis 1767-1781, Jodpetrayte ‘Juodpetraité’, Jozenie ‘Juoziené’, Judicie 1776 “Juodyčia' (az uo kettőshangzó, amelyet o betűvel jelöltek, meg is őrződhetett — így jelölték a hangsúlyos szótagokat is). 3. HANGSÚLYTALAN MAGÁNHANGZÓK i; u, 0 Hangsúlytalan magánhangzók i, u az első XVI. a. forrásoktól kezdve időnként ne csak a panevėžiškiai, hanem a šiauliškiai területen is nyílásosabbá váltak: Dwilaiciu 1601 /Dwelaiciou 1600, 1606, 1611, Dwilia A PANEVĖŽIŠKIAI NYELVJÁRÁS HANGTANÁNAK FEJLŐDÉSE | 13 /Dweliu 1616 JNš, Szperakiu 1615, Melwidziu 1613, 1616 (Satkūnai), Juszkayciu 1599, 1612 /Joszkaiciu 1610, továbbá vö. Noraiciu 1600 /Nuraiczu 1613, 1615 (JNš KI). A XVII. században ezek a magánhangzók talán valamivel ritkábban váltak nyílásosabbá, mint napjainkban. Helynév Girbutkiai (< Girbučiai) a Linkuvai plébánia bejegyzéseiben 25 alkalommal Girbutki, 16 alkalommal pedig —G(i)erbutki alakban szerepel, Zimbiškiai —30 alkalommal Zymbiszki és mindössze 8 alkalommal Zembiszki, Diržiai —20 alkalommal Dyrze és mindössze 5 alkalommal Derzie. A magánhangzó i terjesztésének további ritka példái: Katenu 1675 (102*) “Katiny’, Lencow 1676 (73") ‘Linkava’, Skierele 1675, 1678 (22°, 60*) ‘Skireliai’, Wiesiejkow 1675 (101?) “Višeikių', Typiony 1672 (32°) ‘Stipinai’ (LNKV), Weldunij 1671 (KLov KI Nr. 3, 48?) “Vildūnų"', Andrelunas 1677 (LNkv KI Nr. 1, 87%) ‘Andrelitinas’, Melenaytys 1671 (27+) ‘Mélinaitis’, Ziegaytys (25°) ‘Zigaitis’, Boteles 1671 (92°) ‘Butelis’, Garnes 1671 (28) ‘Garnys’, (de Pintolis (26°) ‘Pintulis’ és stb.). Hasonlóképpen terjedt a hangsúlytalan u magánhangzó is: Gostanie —1672 (95°) ‘Gustoniai’, Boywieniu 1676 (103°) ‘Buivény’, Trompanie 1672, 1678 (16°) “Trumpénai’, Androtaycia ‘Andriulai- ¢ia’, Androtaytys (kétszer), Indrotaycia ‘Indriulai¢- ia’, Bodreonis ‘Budrionis’, Dargoziunas ‘Darguzitnas’, Janotaycia ‘Janulaicia’, lesolunas ‘Jasiuliinas’, Matosaytys ‘Matusaitis’, Plokaycia “PlūkaiCia- ’, Plokaytys ‘PlukaitisTM, továbbá vö. : Puntokany 1701 /Pontakany 1699, 1700 (JNSK 10°, 18°, 25°) ‘Pantakoniai’. A Lygumai plébánia könyvei azt mutatják, hogy a XVIII. század végére kialakultak az északnyugati panevėžiškiai nyelvjárás (valamint Lygumai és a szomszédos beszédváltozatok) számos sajátossága. Az adatokat az 1763–1786 közötti évekből származó könyvekből gyűjtötték. A rövid i, u magánhangzók €-vé, 0-vá terjedtek, például: Miszkuns | Meszkuns 1777, 1780, Sireykie | Sereikie 1776–1785, Syreykiele | Sereykiele 1765–1783, Szikszcie | Szekscie 1764—1780 (az e hangot e betű jelölte), Kusztayte | Kosztycia 1764–1780, Jasionaycie 1764 “Jasiūnaičia', Jordaycie “Jurdaičiai', Lukosziuns /Lukoszaytis /Lokoszaytis 1774, Mantjurgie /Montjorgie 1764, Jorgaycie 1764 ‘JurgaiCiai’, Gutjurgaite | Godpetriene 1764, 1777, Puczayte | Poczayte 1780–1783, Stumbrayte | Stombrayte 1780 és stb. Nemcsak hangsúly előtti, hanem hangsúly utáni magánhangzókat is terjesztettek, de ezek a nyelvben ritkábban fordulnak elő, vö. Melvelene 1776 ‘Milviliené’. Az 1860. évi Lauksodis plébániai névjegyzékében ugyanazok az északnyugat-panevėžiškiai nyelvjárási sajátosságok rajzolódnak ki, mint a XVIII. századi Lygumai plébániai könyvekben. Vannak kiszélesített, valamint hangsúly előtti (Tamolonis, Kunegunda) és hangsúly utáni (kunegs, Narbotas, Motiejes, Marcions, Pintolis) u, i magánhangzókat tartalmazó keresztés vezetéknevek. Néha e pozíciók magánhangzói nem is kiszélesítettek (ahogy most is —Ludviks, Kleryks, Nikodims, Wilips). vö. Beinoraiciu 1616 /Benuraicia 1599, 1613 (INS KĮ), Nurgielu 1600, Petrošunu 1600, 1673 /Petrusunu 1673. Oniūnai falu neve 12 alkalommal a régi magánhangzóval van feljegyezve (10 alkalommal suo-val és 2 alkalommal a-val), és háromszor —u-val (további 2 alkalommal i-vel), Tolminiaié pedig 14 alkalommal o-val és 3 alkalommal —u-val. Roponiy falu nevében csak o-t (9 alkalommal) és a-t (5 alkalommal) írtak, továbbá vö. : Dowidu /Duwidu 1679, Truszkuni 1711 ir t. t., Jonaytys, Jonetaytys, Moteiunas, Powilaytys, Simonaytys 1671, Atkuciunas "Atkočiūnas", Grutaicia “Grotaičia"', Junaicia ‘Jonaičia- ', Junaitys ‘Jonaitis- ’, Junitaytys, Tutoraycia “Totoraičia' 1671. ? Girdenio professzor véleménye szerint e, 0 jelekkel a nyíltabb i, u magánhangzókat is lejegyezhették. 14 | KAZIMIERAS GARŠVA A 18. században a Lygumai plébánián a hangsúlytalan o magánhangzót (és valószínűleg az €-t is) szintén megőrizték, vagy szűkebb u magánhangzóvá redukálták (ė > i), vö. Juwayszayte 1778 ‘Jovaišaitė', Tamoszaytiene | Tamuszayte 1782, Tomkiene 1779, Tumkicie 1765. 1860-ban a Lauksodžio plébánián már több példa volt a hangsúly előtti, beszűkült o magánhangzóra: Bajurionas, Jokubas | Jukubas, Lukusziuns, Lukuszewicze, Petruszunene. Különösen sok, ebben az időszakban lejegyzett, i-vé vált, elöl képzett u található: Bėjewiczis, Gelažis, Izidoris, Karalis, Lukoszis, Motiejis | Motiejes, Monkowiczis, Narkewiczes, Tamoszis stb. Sok ilyen forma található A. Baranauskas 19. század végén lejegyzett szövegeiben is. A 18. századtól napjainkig folytatódott a lágy mássalhangzó utáni elöl képzett 4, # magánhangzók i-vé válása, vö. Wiejas /Wiejis „Vėjas” 1763–1782, Urnezis „Urniežius- ”. „ciuciuko” 1674), de leggyakrabban — megőrződött (Paziuraytis, Stasiutaytys, Stasiulonis, Ziukaytys 1671). A mássalhangzók között a zemgall példát követve időnként e és i magánhangzókat is közbeiktattak: Ianiszekiel „Joniškėlis”, Senurelow „Snitreliy” 1700 (JNSK 17°, 19°, 27%), Kivedery 1671 „Kvedarai- ”, Posiwityn 1671 „Pasvitinys” (a zemgall anaptixiséről bővebben lásd: Šliavas 1996: 11–12; Zinkevičius 1999: 87; Girdenis 2000 b: 268–271). 4. MÁSSALHANGZÓ-MEGFELELÉSEK. A hangsúlyos mássalhangzó / a XVII. században megkeményedhetett az e típusú magánhangzók előtt: Gialaziunas 1675 (62°) „Geležiūnas”, Siefaykanij 1674, 1677 (53%, 86°) „Sileikoniai” (Vaškai és Alksniupiai környékén- ), Szytaykonis 1678 (8°) „Sileikonis- ”. A XVII. század második felében az lbe, Ide kapcsolatokban az I kezdett megkeményedni: a Valdeikiai helynévben (nyolcszor Waldeykany alakban írva) az I-t 20 alkalommal lágyként (Waldeyki), és mindössze kétszer keményként (Waldaykie) jelölték (21°, 42%). Vö. még Greycinis 1677 (85%) (ma Graitinis lenne). A rögzített formák: Dewiniargie (7 alkalommal) és Dewinelgi (5 alkalommal), Daunory (6 alkalommal) és Dalnoris (2 alkalommal), Datgaylicia 1677 (Pautarakas 1671 ritka hangkeveredést jelez: r — l, u — i; ez mindmáig fennmaradt). Egy-egy forma így akár véletlenül is le lehetett írva. A XVIII. századi oikonimákban a k — č mássalhangzókat is kissé összekeverték, vö.: Mikiškiu 1678 „Mičiškių”, Valdajeziu 1673 /Valdajkiu 1677 „Valdeikių” (LNKV KI, 20%, 42. o.). A hangsúly a XVII. század második felében már visszahúzódhatott. Erre utalnának a következő formák: Typiony < Stipione ‘Stipinai’ 1672 (32%), Garnes < Garnes ‘Garnys’ (28*), Siuxnaytis < Sioksnaitis (vö. šokšn „šikšna”) „Šikšnaitis” 1672 (35), a redukált hosszú végződések (-iai y-nal vagy e-vel stb. jelölve). Ekkor a rövid i, u, e, a magánhangzók meghosszabbodtak és hangsúlyossá váltak, a hangsúlytalan hosszú i-, u, e-, o“, e-, a" magánhangzók pedig megrövidültek. 5. REDUKÁLT RÖVID VÉGI MAGÁNHANGZÓK A szóvégi rövid magánhangzók redukciója alapján hat keleti balti terület különül el: 1) az észak-panevėžiškiai nyelvjárás, amely szinte minden rövid szóvégi magánhangzót elhagy, 2) a lettek, akik megőrzik az iés u-tövű szavak magánhangzóit, vö.: bralis, medus (az észak-panevėžiškiai bro-l's', a bra-!' betoldással: “broli', mėds 'medus'"- ), 3) a biržiškiai nyelvjárás és a panevėžiškiai nyelvjárás peremnyelvjárásai, 4) az északi žemaičiai nyelvjárás, amely megőrzi a szóvégi maradványokat: a) a hangsúlyt kapható tövekben skie- PANEVĖŽIŠKIŲ FONETIKOS RAIDA | 15 (vö. akts “akis'), b) a hosszúakból keletkezett megrövidült magánhangzókat (varn“ ‘varna’) és c) a 2–3 mássalhangzó között álló magánhangzókat, ha nehezebben kiejthető hangkapcsolatok alakulnának ki (bas’s ‘basas’, kakl’s ‘kaklas’), 5) a nyugati (közép-)aukštaičiai nyelvjárás, amely nem ejti a rövid magánhangzók maradványait, valamint 6) az uteniškiai, vilniškiai és más nyelvjárások, amelyek elhagyják a rövid magánhangzót a főnévi igenévben stb. (vö. dZ'u-t' “džiūti'). | Az 1600-ban készült joniškisi keresztelési anyakönyv Petrosiuns “Petrošiūnas' bejegyzése (p. 10°) a szóvégi rövid magánhangzók redukciójára irányuló régi tendenciára utalna. Az említett Petrošiūnas az eltűnt Užtupų faluhoz és a Linkuva és Pakruojis között fekvő Petrošiūnaishoz kapcsolódik. A XVII. századi Linkuvai plébánia levéltárában a vezetékneveknek van szóvégződésük, az egyetlen Gulbins vezetéknév kivételével (1678, p. 17*). Az 1860-ban készült Lauksodis-templomi keresztnevek és vezetéknevek feljegyzései (Jonas /Jons, Motiejis | Motieis stb.) azt tanúsítják, hogy a zárt szóvégi rövid magánhangzók redukciója a XIX. század első felében megerősödött, de ekkor még csak a szóvégek mintegy egyharmadát érintette (Garšva 2000: 166). Az 1858-ban a mintegy 30 km-re délre fekvő Pakruojis plébániáján 200 tulajdonnévből mindössze 3-ban szerepelt redukált a magánhangzó. A „mormogó magánhangzókat” csak az észak-panevėžysi nyelvjárás beszélőinél kezdték jelölni, noha ebben a nyelvjárásban a rövid tővégi magánhangzók redukciója a legerősebb. A „mormoló magánhangzók” elmélete három érvre támaszkodik — a szóvégi -s előtti mássalhangzó-kapcsolatokra: 1) az f mássalhangzó az -s előtt nem alakul át c affrikátává, vö.: bats ‘cipő’ (de ka-tes' /ka-t's' | ka-c's' ‘macskák’), 2) a b, d, g zöngés mássalhangzók az -s előtt nem válnak zöngétlenné, vö.: többes szám valószínűleg bo-bs „boba”; ba-ds „éhség”, blo-gs „rossz” (ezeknek a mássalhangzóknak a fennmaradását azonban az egész paradigma segíti, vö. még: bob „asszony” — bo-bos, ba-d „az éhségnek” — ba-da, blo-g „rossz” — blo-ga „rossznak”, daū.g „sok”), 3) az š, Z, s mássalhangzók az -s-szel nem olvadnak össze egyetlen, azonos időtartamú mássalhangzóvá, vö.: la-Ss „csepp”, la*žs „könny”, lass „nedves” (las „nedves- ”, de ezeket az utolsó előtti mássalhangzókat is ugyanazon szó más alakjai tartják fenn, vö.: egyes szám birtokos eset la*ša, la-Za; la-ses' „nedves, elázott” stb.). Ezen elmélet bizonyos érve lehetne az is, hogy a hangsúlyos magánhangzók nem alkotnak szótagkezdő kettőshangzókat a szonánsokkal, vö.: kal ‘kala’ (és ka--lam ‘kalame’, kd.lns ‘kalnas’, kal /kal „kalū’). A szóvégi rövid magánhangzók kiesése után a žemaitis hangzóssal rendelkező mássalhangzói az -s előtt zöngétlenednek (vö.: raks ‘szarv’, baūps ‘bőgés’), a £ + s, d + s kapcsolatok c-vé alakulnak (bac ‘éhség’), másodlagos kettőshangzók jönnek létre (véi /véi ‘űzi’). Nem lehet megkövetelni, hogy ez más nyelvjárásokban is így legyen (például a panevėžiškių nyelvjárásban), mivel az i, u magánhangzók nyíltabbá válása és egyéb jelenségek ezekben a nyelvjárásokban szintén eltérnek (vö.: a telšiškių nyelvjárásban aš lopo „én nyalok”, tė lūpi „te nyalsz”, ons lop „ő nyal”; az északi panevėžiškių nyelvjárásban as lop, to lop, jos lip). A szóvégi fent említett két sajátosság a šiauliai nyelvjárás beszélőire is jellemző (vö.: draūgs ‘barát’, lads ‘jég’; daržs ‘kert’, saūss ‘száraz’, kaušs “merőkanál”), náluk azonban a „mormogó magánhangzót” nem tételezik fel. Ez magyarázható a szokatlan mássalhangzó-torlódásokkal, a mássalhangzók zöngésségének megőrzésével, valamint a rövid és hosszú s oppozíciójával is. Tudományos hipotézisben nem szabad elhallgatni az annak ellentmondó adatokat sem. Először is, főként a panevėžysi nyelvjárásban a palatális mássalhangzók után (gyakran — az elülső sorozatú magánhangzók után is, vö.: kd.r'ves' ‘tehenek’, de sidė-s ‘ülsz’, nakti.m ‘éjszakáknak’) lágy hátulsó -s' fordul elő. Az ar.kels “eke' —ar'kel's ‘ló’, ka-len's' ‘kínozni fogsz’ —ka-len's' ‘rab’ párokban a szóvégi -s' mássalhangzó lágysága azzal is magyarázható, hogy palatális mássalhangzó után áll. Ha azonban elfogadjuk a „mormogó magánhangzó” elméletét, akkor azt kellene magyarázni, hogy az -s az elülső sorozatú „mormogó magánhangzó” után (vagy előtte, mivel a kiejtés alapján nem állapítható meg, hol kellene lennie ennek a „mormogó magánhangzónak”) lágyult meg. A kiejtés alapján ekkor szinkrón módon így kellene átírni: ka-len's's ‘kínozni fogsz’ —ka-len's- 's ‘rab’ (lágy hátulsó mássalhangzó), jaiiČos'o ‘érzem magam’ —jaūč'os “éreztem magam’, diakrón módon pedig (ahogyan többnyire teszik) — ka-len's's —ka-len'ss', jaiic'os's —jaūč'ose stb. 16 | KAZIMIERAS GARŠVA A lágy mássalhangzó után a gal ‘talán’, nor's' ‘bár’ szavakban szintén az elülső képzésű „mormogó magánhangzót” kellene írnunk, bár nem világos, hogyan „jelenhetett meg” itt. A nyelvjárás szóvégi -s' mássalhangzójának keményedése mindmáig folytatódik. Néhány településen (Linksmūčiai, Šiaudiniai, Zeimélis) ez a mássalhangzó továbbra is lágyabban ejtődik, mint a nyelvjárás egész többi területén, vö.: a feltételes mód egyes számú 1. személyében barčes' /barč'os' ‘bar¢iaus’, 3. személyében bartos' | bartus "bartųsi- '; a múlt egyszerű idő 1. személyében bar'os' /bar'os ‘bariausi’ és így tovább. Az állítással ellentétben a szó végén a j, v mássalhangzók į, ų hangokká válnak, jelezve, hogy utánuk már nincs magánhangzó, vö.: koi ‘koja’, ko-is' ‘kojas’, vé'is' ‘véjas’, lou ‘lova’, kl'a-us ‘klevas’, téus ‘tévas’, l'on.kau ‘Linkava’ (más alakok analógiája megköveteli, hogy az említett mássalhangzókat itt is megtartsuk). A szó végén a nehezen ejthető s, š, b, p. d, g mássalhangzók, valamint az l, r, m, n,v szonoránsok torlódásaiba e (kemény mássalhangzó után) vagy e (lágy mássalhangzó után) magánhangzó ékelődik be, vö.: gai.sers ‘gaisras- ’, vapsev ‘vapsva’, kabel's' ‘kablys’, basel's' ‘baslys’, tr'ū.kSems ‘triukSmas’, du.gens ‘dugnas’, dogen' ‘dugne’ stb. Ha itt egy szótagot alkotó „mormogó magánhangzó” lett volna, nem kellett volna új magánhangzót beilleszteni. 1850-ben Lauksodis környékén a rövid magánhangzóknak csak mintegy 30%-a redukálódott (teljesen kiesett), 1930-ban — mintegy 50%-uk, 2000-ben — 99%-uk. A minimális párok néha nem fonológiai, hanem csupán bizonyos fokú fonetikai különbségeiket bizonyítják. Az észak-panevėžiškiai mormogó magánhangzói a nyelvjárási terület nagy részén (a peremvidékek kivételével) az elmúlt 300 év során eltűntek, ezért nem szinkrón, hanem diakrón kategóriának kell tekinteni őket. 6. KÖVETKEZTETÉSEK A tanulmány 3000 helynév és 1000 családnév XVI–XVIII. századi feljegyzéseit tárgyalja Linkuva, Klovainiai, Joniškis, Joniškėlis és más egyházak anyakönyveiben. A lengyelül és latinul írt szövegek nem teljesen pontosan tükrözték a nyelvjárást. Ebből csak hozzávetőleges és óvatos következtetéseket lehet levonni. A hangsúlyos hosszú *a* a panevėžiškiai nyelvjárásban már a XVI. században *o*-vá szűkülhetett. Az *am, an, em, en* kettőshangzók, az orrhangú g, ¢ feltehetően a XVI–XVIII. században szűkültek. a. A hangsúlytali, an magánhangzók már a régi XVII. a. századi szövegekben is szélesebbé váltak. A magánhangzó o (és feltehetően a € is) akkor kezdett csak szűkülni, vö. Oniuni /Uniuni “Oniūnai’. Ekkor egységesültek a hangsúlytalan *ie, uo* kettőshangzók is. A hangsúlytalan, u előre képzett néha átírva i, o a mássalhangzók között időnként e, i magánhangzókat iktattak be (vö.: laniszekiel „Joniškėlis”, Posiwityn „Pašvitinys”- ), a kettőshangzó második komponensét ei elhagyták (Nareykany | Narekany „Nereikoniai”). A / mássalhangzó a nyelvjárásban valószínűleg megkeményedett XVII a. A hangsúly a panevėžiškiai nyelvjárásban a XVII. a. század második felében visszahúzódott, vö. : Typiony < Stipione ‘Stipinai’, Garnes < Garnes ‘Garnys’. A keskenyebb (központi) nyelvjárási terület — A Linkuva ir környéki szomszé- — dos nyelvjárások részletesebb fonetikai fejlődése a következő lehetett: A PANEVĖŽYS-I FONETIKA FEJLŐDÉSE | 17 1) A 4, ¢, an, en típusú hangok szűkülése a XVI. század körül, vö. Montovtovi¢, Minkunovic 1555-ből (az egyházi levéltárakra támaszkodva); 2) a“ hangsúlyos hosszú magánhangzó o-vá szűkülése a 16–17. századig, vö. : Rimeikonis 1555, Labaris /Laboris 1679; 3) a mássalhangzó /s megkeményedése e-típusú magánhangzók előtt és az lbe, Ide kapcsolatokban a 17. század körül: *lanta < lenta, Waldeyki 1677 > Valdaike „Valdeikiai”; 4) a hangsúly visszahúzódása a 17. század körül, vö. *lanta > *lonta > lont(a); 5) a hangsúlyos rövid i, u, e, a magánhangzók megnyúlása; 6) a hangsúlytalan hosszú i+, u-, é-, 07, e“ magánhangzók megrövidülése; 7) az i magánhangzó szélesedése i > e: Zembiski 1674, Gierbutki 1676, Pezenis 1765; 8) a hangsúlytalan ie, uo diftongusok monoftongizációja, az ė, 0 szűkülése (gyakrabban a nyelvjárásterület déli részén): Wiendzindzie /Wendzindzie 1677, Woytekunas 1738, Binkiawiczene 1793; Tolminij 1677, Tulminy 1711, Truszkuny 1711; 9) a megváltozott elülső képzésű hangsúlytalan u, a i-vé alakulása (vö. serb'ala ‘siurbélé’, vėlnis' ‘velnias’). A nyelvjárások fejlődésének második szakasza az 1708–1711. évi pestisjárvány után folytatódott (a nyelvjárási szövegek bőséges anyagára is támaszkodva): 1) a rövid i, u, e, a magánhangzók minőségi redukciója a szóvégi szótagban a 18–20. században (az 1860-ban feljegyzett Lauksodžio plébánia helységneveiben és vezetékneveiben a rövid magánhangzók egyharmada már kiesett); 2) e, e/o magánhangzók betoldása mássalhangzó-- kapcsolatokban /, r, m, n, v előtt a 19–20. században; 3) az e magánhangzó (< i) további terjedése ¢-vé kemény mássalhangzó előtt a XIX–XX. században. A nyelvjárás a XVI–XVIII. században alakult ki, és később csak jelentéktelenül változott. Ez egy olyan hipotézis, amely további kutatásokat fog ösztönözni*. A régebbi változások teljes körű alátámasztásához hiányoznak az adatok. A nyelvjárás néhány legősibb sajátossága a zemgalei nyelv szubsztrátumával magyarázható. Lettország (Kur-föld) határa a hagyományos nyelvjárásra csekély hatással volt. Csupán a nyelvek közötti kölcsönhatást ösztönözte. RÖVIDÍTÉSEK JNš — Joniškis JNšK — Joniškėlis KĮ — keresztelési bejegyzések könyve KLov — Klovainiai LNKV — Linkuva IRODALOM GARSVA, K. 2000: Az északnyugat-panevėžysi „mormoló magánhangzók- “. Acta Linguistica Lithuanica 43, GIRDENIS, A. 2000 a: Nyelvészeti tanulmányok 1, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. GIRDENIS, A. 2000 b: Nyelvészeti munkák 2, Vilnius: Tudományos és Enciklopédia-kiadó Intézet. A. Girdenis professzor véleménye szerint az e tanulmányban említett hangváltozásoknak jóval korábban kellett bekövetkezniük. 165-175.