Panevėžiškių fonetikos raida abipus Latvijos sienos

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVII (2002), 9–18 A panevėžiškiai nyelvjárás fonetikai fejlődése a lett határ két oldalán* KAZIMIERAS GARŠVA Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A cikk kísérletet tesz a panevėžiškiai nyelvjárás fonetikai fejlődése főbb vonásainak rekonstruálására a 16–18. század között feljegyzett hely- és személynevek alapján. Különös figyelmet fordít a következőkre: a hangsúlyos hosszú /a:/ zártabbá válása; az orrhangú magánhangzók és kettőshangzók alakulása; a hangsúlytalan /i/, /u/ nyílása; a hangsúly visszahúzódása; az /l/ depalatalizációja e-típusú magánhangzók előtt; a rövid hangsúlyos magánhangzók megnyúlása; a hosszú hangsúlytalan magánhangzók megrövidülése; az /ie/, /uo/ monoftongizációja; az előrébb képzett, hangsúlytalan /a/, /u/ /i/-vé változása; az /i/, /u/, /e/, /a/ redukciója a szóvégi szótagokban; magánhangzó betoldása az /l/, /r/, /m/, /n/, /v/ hangra végződő mássalhangzó-kapcsolatokban. 0. BEVEZETÉS Lettországban és Észak-Litvániában Klaipėda és Biržai között általános a hangsúly visszahúzódása, a szóvégi rövid magánhangzók pedig redukálódnak. A lett határ mentén Pāpilio és Breslauja között a hangsúly rendszerint már nem húzódik vissza, ezért ezt a jelenséget nem a lett nyelv hatása, hanem a finnugor hatás idézhette elő a kursi és zemgali nyelveken keresztül. Ezen a területen a kursik és a zemgalok a 16. századig éltek. Mintegy 200 éven át mellettük a délről odaköltözött litvánok is éltek, akik a helyi lakosságtól átvették a hangsúly visszahúzódását, a szóvégi redukciót és a nyelvjárások néhány más sajátosságát. Litvánia Zemgale vidékén az északi panevėžiškiai nyelvjárás, valamint az északi šiauliai és telšiai nyelvjárások egyes részei találhatók. A nyelvjárási izofónák azt mutatják, hogy Šiauliai és Žagarė között a közép-litván nyelvjárások intenzív terjeszkedése zajlott, amely ékként választotta el egymástól a panevėžiškiai és a telšiai nyelvjárásokat. A régi žemaitiai–aukštaitiai határ Lygumainál húzódhatott. A plébániai levéltárak azt mutatják, hogy a hangsúly enyhe visszahúzódása és a szóvégi magánhangzók igen ritka redukciója a panevėžiškiai nyelvjárásban a 16. században kezdődhetett, amikor a zemgali hatás már csekély volt, majd különösen a 17. században (a hangsúly visszahúzódása), illetve a 19. században (a szóvégi redukció) erősödött fel, amikor a zemgalok már teljesen asszimilálódtak. A zemgali hatás tehát nyelvük kihalása után bontakozott ki. A cikk célja, hogy írott források alapján hozzávetőlegesen meghatározza a szülőföldem, az északnyugati panevėžiškiai nyelvjárás legfontosabb fonetikai sajátosságainak kialakulá- * A cikk a Vilniusi Egyetem M. Daukša- és J. Kazlauskas-konferenciáin elhangzott előadások alapján készült. A szerző köszönetet mond tanárainak, A. Girdenis professzornak és Z. Zinkevičius akadémikusnak az észrevételekért. 10 | K A Z I M I E R A S G A R Š V A …t. Ez nagyon összetett feladat, mivel a lengyel és latin nyelven írt források pontatlanul tükrözik a litván nyelvet. Az északnyugati panevėžiškiai nyelvjárásrészleg hangtani fejlődéséről nem jelentek meg tudományos tanulmányok. A nyelvjárás a kelet-aukštaitiai nyelvjárások nyugati részén található, és átmenetet képez a žemaitiai és az aukštaitiai nyelvjárások között. E nyelvjárások hangtani fejlődéséről nincs egységes álláspont. Például A. Girdenis professzor 1971-ben (2000: 209) azt írta, hogy a žemaitiai nyelvjárás a XV. század közepe előtt vált el az aukštaitiai nyelvjárástól, 1998-ban pedig úgy vélte, hogy legkésőbb a VII. században (Girdenis, Pabrėža 2000: 7). A. Salys (1992: 364) ezt a változást 1000 évvel későbbre, a XVI. század végére – XVII. század elejére datálta. A tanulmány elkészítése során mintegy 3000 helynév és 1000 családnév XVI–XVIII. századi bejegyzéseit vizsgáltuk át Linkuva, Pakruojis, Klovainiai, Joniškis, Joniškėlis, Vaškai és Pušalotas templomainak keresztelési és házassági anyakönyveiben. A nyelvjárás utóbbi 150 évben lejegyzett szövegei számos feltételezés megfogalmazását teszik lehetővé (lásd Garšva 2000: 173–174). A legtöbb adat a Linkuva plébánia XVII. századi levéltárából származik. A házasulandókat az északnyugati panevėžiškiai (a Mūša folyó vízgyűjtő területén beszélt) nyelvjárásrészleg jelentős részéről jegyezték be, Pašvitinystől Pašvalysig, Lauksodistól Klovainiaiig, így a levéltári anyag mintegy 10 szomszédos plébánia beszédmódjáról tanúskodik. Ezek között alig van különbség. Litvánia határán túlra esett Brūnava és Būdberga plébániája, valamint Žeimelis, Joniškis és Nemunėlio Radviliškis plébániájának egy-egy része. Az egyházi anyakönyvek a nyelvjárásrészleg egyetlen írásos emlékei. Bejegyzéseik nem pontosak, mivel a szavakat a szláv nyelvek artikulációjához igazították. A papok többnyire nem tudtak litvánul, ezért például egyes számú alanyesetben ezt jegyezték fel: de Giefe ‘Degesiai’ (háromszor, Lnkv KĮ Nr. 1, 2ᵇ, 87ᵃᵇ, 1677, 1711; a jelentéktelen változatokat nem különböztetjük meg¹), de Wonogalie ‘Žvanagala felől’ (83ᵃ), de Isznory ‘Noriai felől’ (a litván előtagot egybeírták, 1671, 92ᵇ). A litván helynevekhez leggyakrabban szláv s- előtagot illesztettek (talán a lengyelül beszélő „tolmács” diktált az írnoknak): de Skizerij 85ᵃ ‘Kyzeriai felől’, de Smiciski 80ᵃ ‘Mičiškiai felől’, de SNakiski 23ᵃ ‘Nakiškiai felől’ (háromszor: 23ᵃ, 17ᵃ, 82ᵃ), de Stitanij 74ᵇ ‘Titoniai felől’, d. Sturczyn 4ᵇ ‘Turčinai felől’, z Żudek 98ᵇ ‘Udeku felől’, de Szudaki 97ᵃ ‘Udeku felől’, de Zwaldeyki 60ᵇ ‘Valdeikiai felől’ stb. 1. HANGSÚLYOS MAGÁNHANGZÓ o < ā A Mūša vidékén a XVI–XVII. században számos mai falu jött létre, és kialakult az északnyugati panevėžiškiai nyelvjárásrészleg, annak beszédmódjai, köztük a központi Linkuva-i beszédmód is. A nyelvjárásban a hangsúlyos őslitván hosszú *ā magánhangzó már a XVI. században o-vá szűkült: Rimeikonis 1555, Puknioniu, Titoniu 1599 JNš (a számok a feljegyzés évét, a rövidítés a plébániát jelöli), KĮ Nr. 1, 5ᵃ. A XVII. században az o magánhangzót leginkább a helynevek -oniai, -onys, -orai képzőiben írták: Blekonie (5 alkalommal), Jawidony, Junelony, Juszkony, Gaylony, Kurniony, Mieguciony (6 alkalommal), Meilony, Labory (5 alkalommal), Mosczony, Puknioni (5 alkalommal), Rymszony (2 alkalommal), Titonie (30 alkalommal), Tryszkony (3 alkalommal), Wisgonie, Woronie (4 alkalommal) stb. 1 A Litván Nyelvi Intézet történeti helynév-kartotékában. A számok a lapokat jelölik (a – első oldal, b – második oldal). A forrásokból a helyneveket Rimas Garškauskas és a tanulmány szerzője gyűjtötte. A forrás lapjait első említésükkor adjuk meg; ugyanazon forrás további példáinál nem ismételjük meg őket. Egyes példáknál a lap- és oldalszám nincs feltüntetve; ezekben az esetekben csak a települést és a feljegyzés évét adjuk meg. PANEVĖŽIŠKIŲ FONETIKOS RAIDA 11 Az -on-on képző helyett gyakran az -un-un képzőt használták, például: Blakuny ‘Blekoniai’, Gailunie ‘Gailioniai’ (és Kapciony ‘Kapčiūnai’), Levszkuny ‘Laiškoniai’, Mieguny ‘Miegoniai’, Miegociuny ‘Megučioniai’, Narykuny ‘Nereikonai’ (és Planiuny ‘Plonėnai’), Ropuny ‘Roponiai’, Sterkuny ‘Starkoniai’, Tituny ‘Titoniai’, Titkuny ‘Titkoniai’, Tryszkuny ‘Triškoniai’, Wayniekunie ‘Vainekoniai’ (mintegy 15 helynév). Az o magánhangzó helyett nem ritkán aa: Daunari ‘Daunoriai’, Jowidany ‘Javidoniai’, Labary ‘Laborai’, Mieguciany ‘Megučioniai’, Saban ‘Sabonių’, Pukniany ‘Puknioniai’, Ropanis ‘Ruponiai’, Tryszkany ‘Triškoniai’, Tytany ‘Titoniai’ (az ė magánhangzót olykor i-vel írták, vö. Butynie (3 alkalommal) 1676 ‘Butėnai’, Bininy ‘Binėnai’). Az -(i)ūnai helynevek képzőjében az u magánhangzó megmaradt (13 helynévben), vagy ugyanazon helynevekben o-val jelölték (10 alakban): Buciuny / Buciony (3 alkalommal) ‘Bučiūnai’, Butniuni / Butniony ‘Butniūnai’, Gayzuny / Gaiziony (17 alkalommal) / (6 alkalommal) ‘Gaižūnai’, Gedziony ‘Gedžiūnai’, Kapciuny / Kapciony ‘Kapčiūnai’, Katkuny ‘Katkūnai’, Pikciuny / Pikcionie ‘Pikčiūnai’, Podziuny / Podziony ‘Puodžiūnai’, Tautkuny ‘Tautkūnai’, Ziniuny ‘Ziniūnai’. A kétféle jelölés itt a -(i)ūnai és -(i)oniai képzős, azonos helynév két külön változatát is jelölhette. Egy-egy helynév képzőit esetleg össze is téveszthették. Egyes helyneveknél azért nem jegyeztek fel párhuzamos képzőalakot, mert mindössze 1–2 alkalommal fordultak elő. Egyes képzők két változatát (illetve összetévesztését) közvetve részben alátámaszthatják a XX. század közepének Linkuva környéki családnevei, amelyeket például Gasiliūnas, Pečeliūnas alakban ejtettek, hivatalosan viszont Gasiulionis, Pečelionis. A leltárakban a helynevek hiteles, régebbi alakjait jegyezték fel: Linkawa 1618 (Jnš KĮ 218ᵇ) (a helyi beszédben mindmáig használatos; hivatalosan Linkuva), Janiszkiey (= Janiškiai) 1669 ‘Joniškėlis’. Egyes helyneveket újabb képzővel és anélkül is használtak, vö.: Balsiai (Balsie 1677) – Balsiškiai (Bolszyszkiu), Barysai (Barys) – Barysoniai (Borysany 1676), Kalpokai (Kolpaki 1677, 1712) – Kalpokiškiai (Kolpakiszki 1672, 1676), Lumbiai (Lumbie 1673) – Lumbeliai (Lumbe le 1679), Mašniai – Mašnelės (Mesznele 1676), Plikiai (birtokos eset: Plikiu 1675, 1678) – Plikėliai (Plikiele), Sidaugai (Sidaugie, Sydaukis 1677) – Sidaugiškis (Sydaugiszki s), Šikšniai (Szyksznie) – Šikšnioniai (Sixniany 1677), Tričiai (Trycze) – Tričiūnai (Tryciuny 1674), Turčiai (Turcze 1676) – a mai Turčinai, Žeimis – Žeimėlis. 2. KETTŐSHANGZÓK Az am, an, em, en kettőshangzók ezen a vidéken feltehetően a XVI. században kezdtek szűkülni, a XVII. században szűkültek a legintenzívebben, és ez a folyamat a XVIII. századra fejeződhetett be; vö. Montotovič, Minkunovič 1555 (LNKV), Jankunow 1599 (Jnš KĮ Nr. 1) és Jonk unow 1604 (53ᵃ), Krampiu 1612 / Krompiu 1600, 1617 / Krumpiu 1599 (Jnš KĮ, Pociūnai). Hasonló véleményen van Z. Zinkevičius professzor is (1994: 51, 65; az an típusú hangkapcsolatok szűkülésének izofónája csak hat évszázaddal később érte el a panevėžiškiai nyelvjárást keletről). A šiauliškiai nyelvjárásban az am, an, em, en kettőshangzók megőrződnek, ezért a forrásokban egyes esetekben más okokból (szláv hatás, a szomszédos litván nyelvjárások hatása stb.) szűkültek ezek a magánhangzók. A XVII. század második felében már több volt a beszűkült kettőshangzó. Például a kihalt *Sangailiškiai oikonimában 1671–1679 között az an 7 bejegyzésben őrződött meg, 12 | KAZIMIERAS GARŠVA beszűkült formában pedig 8-szor fordult elő. Ez esetben 5-ször on és 3-szor un alakban írták. A Jomantoniai név kettőshangzója 1668–1771 között kétszer őrződött meg, és 7-szer szűkült be (4-szer on, 3-szor un). A Zigimantiškiai an hangkapcsolatát 3-3 alkalommal jelölték on és un formában. Vö. még Bancze 1666 és Boncze 1678 (Klov), Domontaytys ‘Domantaitis’ 1671 (LNKV KĮ Nr. 1, 29ᵇ), Łonguenaytys ‘Lengvinaitis’ (24ᵇ), Ponkaycia ‘Pankaitė’ (27ᵃ), Wapraÿtis ‘Vanpraitis’ (1677, 87ᵇ), Punkraytys ‘Pankraitis’ 1671 (24ᵃ), Szwumbarÿs ‘Švambarys’ (28ᵃ), Walunczunas ‘Valančiūnas’ (1ᵇ). A šiauliškiai és panevėžiškiai nyelvjárásokban a XVII–XVIII. században az ą magánhangzó nazalitása megszűnt, és a hang szűkült; vö. Dranseikia 1612 / Draseikiow ‘Drąseikių’ 1616 (JnŠ), Szoszgale ‘Žasgalai’ 1673 (LNKV KĮ Nr. 1, 96ᵃ), Žaysynaytis 1672 (36ᵃ). A XVIII. század végén a Lygumai plébánián az an, am, és valószínűleg az en, em kettőshangzók is beszűkültek. Erre utalnak az 1763–1781 között feljegyzett alakok: Jokontyczia, Monszaycie, Montjurgie, Narmontas, Pronckunas, Vismonty és mások. Az, hogy ezek a kettőshangzók legalább a XVIII. század közepéig beszűkültek, a meg nem változott kettőshangzókat tartalmazó formákból látszik: Jokans 1776, Preymans 1784. Ekkorra az an kettőshangzó egyes helyeken már még tovább szűkült; vö. Tinkunas 1765. Az Andreszunas 1773, Antanaytis, Pranskunas 1782, Stankuns 1784, Walancius 1764, Walantyns 1780, Tamkayte 1782, Stambbras 1782 (valamint Stombrayte 1781 / Stumbraite 1780) alakok eredete azonban nem teljesen világos. E formák némelyikét nem nyelvjárási alakban vagy pontatlanul jegyezhették le (az Antanas, Walantynas / Walontinas alakot 1860-ban is írták), a szláv Anton névnek stb. is lehetett ebben szerepe; vö. még Endre(a,y)szunas, Endreszuniene 1778, Wenslajunas 1772 és így tovább. Az ei kettőshangzó második összetevője, az i, már a XVII. században elmaradhatott; vö.: Nareykany 1700, Narekany 1700, 1701 (JnŠK) ‘Nereikoniai’, Benoraicių 1609, 1611 / Beinoraicziu 1614, 1616 (JnŠ) ‘Beinoraičiai’. Az en, in kettőshangzókat a XVII–XVIII. században használták: Endresiunow 1605 (63ᵇ), Endruszkayciu 1601 (22ᵃ), Senkunu 1601 (JnŠ KĮ Nr. 1), Gendrotaycia 1672 (LNKV KĮ Nr. 1, 30ᵃ), Wenckunas 1671 (25ᵃ), Indrunas 1671 (28ᵃ), Swiadrozynitis 1671 (27ᵃ) ‘Šventażentis?’, Endrelunas, Endrysziunas, Endresiunas 1772. A Viendžindžiai helynévben a XVII. század végén 9 alkalommal en (< ien), 7 alkalommal ien (az i magánhangzót valószínűleg csak a lengyel helyesírás miatt toldották be), 6 alkalommal pedig in szerepelt. A Joniškis plébánia (šiauliškiai nyelvjárás) ie, uo hangjait talán már a XVI. században e, o/u hangokra cserélték: Lepaičiu 1599, Leparow ‘Lieporų’ 1613, Szlestykow 1599 / Szlostiku 1603 / Słusti(k)ow 1613, 1616 / Szluostikiu 1604 ‘Šluostikių’. A panevėžiškiai nyelvjárás tulajdonneveiben az ie, uo megfelelőit a XVII. századból jegyezték fel: Iudmisewicz, Dewaytys (de Awizienutis). A Lygumai környéki nyelvjárás hangsúlytalan ie, és feltehetően uo kettőshangzói megőrződhettek vagy monoftongizálódhattak: Motiejuns / Motejuns 1777–1783, Urniezicia / Urnezicia, Usienis / Usenis 1767–1781, Jodpetrayte ‘Juodpetraitė’, Jozenie ‘Juozienė’, Judicie 1776 ‘Juodyčia’ (az o betűvel jelölt uo kettőshangzó meg is őrződhetett – a hangsúlyos szótagokat is így jelölték). 3. A HANGSÚLYTALAN i, u, o MAGÁNHANGZÓK A hangsúlytalan i, u magánhangzók már az első, XVI. századi forrásoktól kezdve alkalmanként nemcsak a panevėžysi, hanem a šiauliai nyelvjárási területen is nyíltabbá váltak: Dwilaičiu 1601 / Dwelaičiou 1600, 1606, 1611, Dwilia PANEVĖŽIŠKIŲ FONETIKOS RAIDA 13 / Dweliu 1616 Jnš, Szperakų 1615, Melwidžių 1613, 1616 (Satkūnai), Juszkayciu 1599, 1612 / Joszkaiciu 1610, vö. még: Noraiciu 1600 / Nurajczu 1613, 1615 (Jnš KĮ). A XVII. században ezek a magánhangzók talán valamivel ritkábban váltak nyíltabbá, mint napjainkban. A Girbutkai (< Gürbūčiai) helynév a Linkuva plébánia anyakönyveiben 25 alkalommal Girbutki, 16 alkalommal pedig G(i)erbutki alakban szerepel; Zimbiškiai neve 30 alkalommal Zymbiszki, és mindössze 8 alkalommal Žembiszki; Diržiai neve 20 alkalommal Dyrze, és mindössze 5 alkalommal Derzie alakban olvasható. Az i magánhangzó nyíltabbá válásának további ritka példái: Katenu 1675 (102ᵃ) ‘Katinų’, Lencow 1676 (73ᵇ) ‘Linkava’, Skierеле 1675, 1678 (22ᵇ, 60ᵃ) ‘Skireliai’, Wiesiejекow 1675 (101ᵃ) ‘Višeikių’, Typiony 1672 (32ᵇ) ‘Stipinai’ (LNKV), Wėldunij 1671 (KLOV KĮ Nr. 3, 48ᵇ) ‘Vildūnų’, Andrelunas 1677 (LNKV KĮ Nr. 1, 87ᵃ) ‘Andreliūnas’, Melenaytys 1671 (27ᵃ) ‘Mėlinaitis’, Žiegaytys (25ᵇ) ‘Žigaitis’, Boteles 1671 (92ᵇ) ‘Butelis’, Garnes 1671 (28ᵃ) ‘Garnys’ (de Pintolis (26ᵇ) ‘Pintulis’ stb.). Hasonló módon nyíltabbá vált a hangsúlytalan u magánhangzó is: Gostanie – 1672 (95ᵇ) ‘Gustoniai’, Boywieniu 1676 (103ᵇ) ‘Buivėnų’, Trompanie 1672, 1678 (16ᵇ) ‘Trumpėnai’, Androtaycia ‘Andriulaičia’, Androtaytys (kétszer), Indrotaycia ‘Indriulaičia’, Bodreonis ‘Budrionis’, Dargozianas ‘Dargužūnas’, Janotaycia ‘Janulaičia’, Jesolunas ‘Jasiuliūnas’, Matosaytys ‘Matusaitis’, Plokaycia ‘Plūkaĩčia’, Plokaytys ‘Plūkaitis’², vö. még: Puntokany 1701 / Pontakany 1699, 1700 (Jnšk 10ᵇ, 18ᵇ, 25ᵇ) ‘Pantakonai’. A Lygumai plébánia anyakönyvei azt mutatják, hogy a XVIII. század végére kialakultak az északnyugati panevėžysi nyelvjárás (valamint Lygumai és a szomszédos nyelvjárások) számos sajátossága. Az adatokat az 1763–1786 közötti anyakönyvekből gyűjtötték. A rövid i, u magánhangzók ę, ǫ irányába nyíltabbá váltak, például: Miszkuns / Meszkuns 1777, 1780, Sireykie / Sereikie 1776–1785, Syreikiele / Sereikiele 1765–1783, Szikszcie / Szekscie 1764–1780 (a ę hangot e betűvel jelölték), Kusztayte / Kosztycia 1764–1780, Jasionaycie 1764 ‘Jasiūnaičia’, Jordaycie ‘Jurdaičiai’, Lukosziuns / Lukoszaytis / Lokoszaytis 1774, Mantjurgie / Montjorgie 1764, Jorgaycie 1764 ‘Jurgaičiai’, Gutjurgaite / Godpetriene 1764, 1777, Puczayte / Poczayte 1780–1783, Stumbrayte / Stombrayte 1780 stb. Nemcsak a szóhangsúly előtti, hanem az utána következő magánhangzók is nyíltabbá váltak, de ezek ritkábban fordulnak elő a beszédben; vö. Melvelene 1776 ‘Milvilienė’. Az 1860. évi Lauksodis plébániai névjegyzékben ugyanazok az északnyugati panevėžysi altájnyelvjárás-jellemzők tűnnek fel, mint a XVIII. századi Lygumai plébániai anyakönyvekben. Vannak olyan keresztnevek és családnevek, amelyekben a szóhangsúly előtti (Tamolonis, Kunegunda), illetve az utána következő (kunegs, Narbotas, Motiejės, Marcionis, Pintolis) u, i magánhangzók nyíltabbá váltak. E pozíciók magánhangzói néha nem nyíltabbak (akárcsak ma – Ludviks, Kleryks, Nikodims, Wilips). A XVI–XVII. században a szóhangsúly előtti o magánhangzó már talán valamelyest megrövidült, és alkalmanként zártabbá is vált; vö. Beinoraiciu / Benuraicia 1616 / 1599, 1613 (Jnš KĮ), Nurgielu 1600, Petrošunu 1600, 1673 / Petrušunu 1673. Oniūnai falu nevét 12 alkalommal a régi magánhangzóval jegyezték fel (10-szer o-val és 2-szer a-val), háromszor pedig u-val (további 2 alkalommal i-vel); Tolminiai nevét 14 alkalommal o-val és 3-szor u-val írták le. Ropūniai falunévben csak o-t (9 alkalommal) és a-t (5 alkalommal) jegyeztek fel; vö. még: Dowidu / Duwidu 1679, Truszkuni 1711 stb., Jonaytys, Jonetaytys, Moteiunas, Powilaytys, Simonaytys 1671, Atkuciūnas ‘Atkočiūnas’, Grutaicia ‘Grotaičia’, Junaicia ‘Jonaičia’, Junaitis ‘Jonaitis’, Junitaytys, Tutoraycia ‘Totoračia’ 1671. 2 A. Girdenis professzor véleménye szerint az e, o jelekkel nyíltabb i, u magánhangzókat is lejegyezhettek. 14 KAZIMIERAS GARŠVA A 18. században a Lygumai plébánián a hangsúlytalan o magánhangzó (és valószínűleg az ė is) szintén megőrződött, vagy egy szűkebb u magánhangzóvá redukálódott (ė > i); vö. Juvanytė 1778 ‘Jovaišaitė’, Tamoszatyene / Tamaszayte 1782, Tomkenie 1779, Tumkickie 1765. 1860-ban a Lauksodis plébánián már több példa akadt a szűkebbé vált, hangsúly előtti o magánhangzóra: Bajurionas, Jokubas / Jukubas, Lukusziuns, Lukuszewicze, Petruszu-nene. Különösen sok, i-vé vált, elöl képzett ū szerepel ebből az időszakból származó feljegyzésekben: Bėje-wiczis, Gelažis, Izidoris, Karalis, Lukoszis, Motejis / Motejes, Monkowiczis, Narkewiczes, Tamoszis stb. Sok ilyen forma található A. Baranauskas 19. század végén lejegyzett szövegeiben is. A 18. századtól napjainkig folytatódik a meglágyult ă, ū magánhangzók i-vé alakulása lágy mássalhangzó után; vö.: Wiejas / Wiejis ‘Vėjas’ 1763–1782, Urnezis ‘Urniežius’. A 17. században – akárcsak ma – az elöl képzett, hangsúly előtti u időnként i-vé alakult (Ciciuyka ‘ciuciuko’ 1674), de többnyire megmaradt (Pažiuraitytis, Stasiulautys, Stasiulonis, Žiukaytys 1671). A mássalhangzók közé a zemgall példákban időnként e és i magánhangzókat is betoldottak: Ianiskekiel ‘Joniškėlis’, Senureloy ‘Sniūrelį’ 1700 (Jnšk 17ᵇ, 19ᵇ, 27ᵇ), Kivedery 1671 ‘Kvedarai’, Posiwityn 1671 ‘Pašvitinys’ (a zemgall anaptixisről bővebben lásd Šlavas 1996: 11–12; Zinkevičius 1999: 87; Girdenis 2000 b: 268–271). 4. MÁSSALHANGZÓ-MEGFELELÉSEK. HANGSÚLY A 17. században az l mássalhangzó az e típusú magánhangzók előtt megkeményedhetett: Gialažiunas 1675 (62ᵇ) ‘Geležiūnas’, Sietaykanij 1674, 1677 (53ᵃ, 86ᵇ) ‘Šileikoniai’ (Vaškai és Alksniupiai környéke), Szylaykonis 1678 (8ᵇ) ‘Šileikonis’. A 17. század második felében az l az lbe, lde kapcsolatokban kezdett megkeményedni: a Valdeikiai helynévben (nyolcszor Waldeykany alakban írták) 20 alkalommal lágy l-t jelöltek (Waldeyki), és mindössze kétszer kemény l-t (Waldaykie) (21ᵇ, 42ᵃ). Vö. még Greycinis 1677 (85ᵃ) (ma Graitinis lenne). A feljegyzett alakok Dewiniargie (7 alkalommal) és Dewinelgi (5 alkalommal), Daunory (6 alkalommal) és Dalnoris (2 alkalommal), Dalgaylicia 1677 (a Pautarakas 1671 alak ritka r–l, u–l hangkeveredésre utalhat, amely mindmáig fennmaradt). Egy-egy ilyen alak véletlenül is lejegyzésre kerülhetett. A 18. századi oikonimákban a k és č mássalhangzókat is kissé összekeverték; vö.: Mikiškių 1678 ‘Mičiškių’, Valdajcziu 1673 / Valdajkiu 1677 ‘Valdeikių’ (Lnkv KĮ, p. 20ᵃ, 42ᵃ). A 17. század második felében a hangsúly már hátravetett is lehetett. Erre utalnak az alakok: Typiony < Stipione ‘Stipinai’ 1672 (32ᵇ), Garnes < Gārnes ‘Garnys’ (28ᵃ), Siuxnaytis < Šiokšnaitis (vö. š’ọkšn ‘šiokšna’) ‘Šikšnaitis’ 1672 (35ᵇ); a hosszú végződések redukálódtak (-iai-t y-nal vagy e-vel stb. jelölték). Ekkor a rövid i, u, e, a magánhangzók megnyúltak és hangsúlyossá váltak, a hangsúlytalan hosszú i·, u·, e·, o·, ė·, a· magánhangzók pedig megrövidültek. 5. A VÉGSZÓTAG RÖVID MAGÁNHANGZÓINAK REDUKCIÓJA A szóvégi rövid magánhangzók redukciója alapján hat keleti balti terület különül el: 1) az észak-panevėžysi nyelvjárások, amelyek szinte minden rövid szóvégi magánhangzót elhagynak, 2) a lettek, akik megtartják az i- és u-tövű szavak magánhangzóit, vö.: brālis, medus (az észak-panevėžysi nyelvjárásokban bró·l's, közbeékelt magánhangzóval brá·l' ‘testvér’, mèds ‘méz’), 3) a biržai és a panevėžysi peremnyelvjárások, 4) az észak-zsémantok, akik megőrzik a szóvégi maradványokat: a) a hangsúly a végződésekben van a tőalakokban (vö. ak'ės ‘szem’), b) a hosszú magánhangzókból eredő magánhangzók megrövidültek (vārnᵃ ‘varjú’), és c) a 2–3 mássalhangzó közé eső magánhangzók, ha nehezebben ejthető hangkapcsolatok jönnének létre (bās'əs ‘mezítelen’, kākl'əs ‘nyak’), 5) a nyugati (középső) aukštaitis nyelvjárások, amelyek nem ejtik a rövid magánhangzók maradványait, és 6) az utenaiak, vilniusiak és mások, akik elhagyják a rövid magánhangzót a főnévi igenévben stb. (vö. dž'u·t' ‘száradni’). PANEVĖŽIŠKIŲ FONETIKOS RAIDA 15 alakokban (vö. ak'ės ‘szem’), b) a hosszú magánhangzókból eredő magánhangzók megrövidültek (vārnᵃ ‘varjú’), és c) a 2–3 mássalhangzó közé eső magánhangzók, ha nehezebben ejthető hangkapcsolatok jönnének létre (bās'əs ‘mezítelen’, kākl'əs ‘nyak’), 5) a nyugati (középső) aukštaitis nyelvjárások, amelyek nem ejtik a rövid magánhangzók maradványait, és 6) az utenaiak, vilniusiak és mások, akik elhagyják a rövid magánhangzót a főnévi igenévben stb. (vö. dž'u·t' ‘száradni’). Az 1600. évi joniškisi keresztelési anyakönyvben szereplő Petrošiuns ‘Petrošiūnas’ (10ᵇ. o.) írásmód arra utal, hogy régi tendencia volt a rövid szóvégi magánhangzók redukálása. Az említett Petrošiūnas az eltűnt Užtupai faluhoz és a Linkuva és Pakruojis között fekvő Petrošiūnashoz kötődik. A XVII. századi Linkuva plébánia levéltárában a családnevek végződéssel szerepelnek, egyetlen kivétel a Gulbinis családnév (1678, 17ᵃ. o.). Az 1860-as laukszodi templomi név- és családnév-bejegyzések (Jonas / Jons, Motiejis / Motejis stb.) arra utalnak, hogy a zárt szóvégi rövid magánhangzók redukciója a XIX. század első felében erősödött meg, de ekkor csak a végződések mintegy harmadát érintette (Garšva 2000: 166). A mintegy 30 km-rel délebbre fekvő Pakruojisi plébánián 1858-ban 200 tulajdonnévből mindössze 3-ban volt redukált a magánhangzó a. A „mormogó magánhangzókat” csak az észak-panevėžysi nyelvjárások esetében kezdték jelölni, holott ebben a nyelvjárásban a legerősebb a rövid szóvégi magánhangzók redukciója. A „mormogó magánhangzó” elmélete három érvre támaszkodik – a szóvégi -s előtt álló mássalhangzó-kapcsolatokra: 1) a t mássalhangzó nem válik affrikátává, c-vé az -s előtt, vö.: bā·ts ‘cipő’ (de kā·t'es / kā·t's / kā·c's ‘macskák’), 2) a zöngés b, d, g mássalhangzók nem zöngétlenednek az -s előtt, vö.: többes szám tárgyeset bó·bs ‘asszonyokat’; bā·ds ‘éhség’, blō·gs ‘rossz’ (e mássalhangzók megmaradását azonban a teljes paradigma is elősegíti, vö. még: bó·b ‘asszony’ – bó·bos, bā·d ‘éhségnek’ – bā·da, blō·g ‘rossz’ – blō·ga ‘rossz’, dau·g ‘sok’), 3) az š, ž, s mássalhangzók nem olvadnak össze az -s-szel egyetlen, azonos időtartamú mássalhangzóvá, vö.: lā·šs ‘csepp’, lā·žs ‘földbérlet’, lā·ss ‘lesus’ (lā·s ‘eszik’, de ezeket az utolsó előtti mássalhangzókat is támogatják ugyanazon szó más alakjai, vö.: egyes szám birtokos eset lā·ša, lā·ža; lā·s'es ‘csipegetett, csipegető’ stb.). Az elmélet bizonyos mértékű alátámasztását jelentheti az is, hogy az emelkedő kettőshangzók nem alkotnak hangsúlyos első tagú kettőshangzókat a szonoránsokkal, vö.: kā·l ‘veri’ (és kā·lam ‘verünk’, kā·lns ‘hegy’, kāl / kal ‘verek’). A szóvégi rövid magánhangzók kiesése után a zsémant nyelvjárások zöngés mássalhangzói az -s előtt zöngétlenednek (vö.: rāks ‘szarv’, bāups ‘bőgő’), a t + s, d + s kapcsolatok c-vé válnak (bāc ‘éhség’), másodlagos kettőshangzók jönnek létre (vēj / vēi ‘fúj’). Nem követelhető meg, hogy más nyelvjárásokban (például a panevėžysiben) is így legyen, mert ezekben a nyelvjárásokban az i, u magánhangzók nyílásfoka és más jelenségek is eltérnek (vö.: a telšiai nyelvjárásban aš lòpò ‘én hámozom’, tò lùpi ‘te hámozod’, òns lòp ‘ő hámozza’; az észak-panevėžysiben aš lòp, tò lòp', jòs lù.p). A fent említett két szóvégi sajátosság a šiauliai nyelvjárásokra is jellemző (vö.: drau̇gs ‘barát’, lāds ‘jég’; daržs ‘kert’, sau̇ss ‘száraz’, kāu̇ss ‘merőkanál’), nekik azonban nem javasolnak „mormogó magánhangzót”. Ez magyarázható a szokatlan mássalhangzó-torlódásokkal, a mássalhangzók zöngésségének megőrzésével, valamint a rövid és hosszú s szembenállásával is. A tudományos hipotézisben nem hallgathatók el az annak ellentmondó adatok sem. Először is, többnyire csak a panevėžysi nyelvjárásban fordul elő a lágy szóvégi -s' a lágy mássalhangzók után (gyakran pedig az elülső nyelvállású magánhangzók után is, vö.: kā·r'vės ‘tehenek’, sidė·s ‘ülni fog’, naktī.m ‘éjszakáknak’). Az ar·kels ‘eke’ – ar'kels ‘ló’, kā·lens ‘bebörtönzöd’ – kā·lens ‘rab’ párokban a szóvégi -s' mássalhangzó lágysága azzal is magyarázható, hogy lágy mássalhangzó után áll. Ha viszont elfogadjuk a „mormogó magánhangzó” elméletét, azt kellene megmagyarázni, hogyan lágyult meg az -s az elülső nyelvállású „mormogó magánhangzó” után (vagy előtte, hiszen a kiejtés alapján nem lehet meghatározni, hol kellene lennie annak a „mormogó magánhangzónak”). 16 | KAZIMIERAS GARŠVA A kiejtés szerint ekkor szinkrón módon így kellene átírni: kā·len's'b ‘bebörtönzöd’ – kā·len's'b ‘rab’ (lágy szóvégi mássalhangzó), jaū-č'os'b ‘jól érzem magam’ – jaūč'os ‘jól éreztem magam’, diakrón módon pedig (ahogyan általában teszik) – kā·len's'b – kā·len'b's, jaūč'os'b – jaūč'os stb. Lágy mássalhangzó után, a gāl' ‘már’, nòr's' ‘bár’ szavakban szintén az elülső nyelvállású „mormogó magánhangzót” kellene írni, noha nem világos, hogyan „keletkezhetett” itt. A nyelvjárás szóvégi -s' mássalhangzójának keményedése mindmáig tart. Néhány településen (Linksmūčiai, Šiaudiniai, Žeimelis) ezt a mássalhangzót a nyelvjárás teljes többi területéhez képest továbbra is lágyabban ejtik, vö.: a feltételes mód egyes szám 1. személye barč'es' / barč'os ‘bárcsak barázdálnék’, 3. személy bartòs' / bartus ‘bárcsak barázdálna’; a befejezett múlt idő 1. személye bār'os' / bār'os ‘barázdáltam’ stb. Az állítással ellentétben a szóvégi j, v mássalhangzók i-vé, u-vá alakulnak, jelezve, hogy utánuk nincs magánhangzó, vö.: kó·j ‘láb’, kó·is' ‘lábakat’, vé·is' ‘szél’, ló·u ‘ágy’, klā·us ‘juhar’, tė́us ‘apa’, l'ōn.kau ‘Linkava’ (más alakok analógiája megköveteli, hogy az említett mássalhangzók itt is megmaradjanak). A szó végén nehezen ejthető mássalhangzó-kapcsolatokban az s, š, b, p, d, g, k mássalhangzók és az l, r, m, n, v szonoránsok közé e (ə) magánhangzó ékelődik be (kemény mássalhangzó után), illetve e (lágy mássalhangzó után), vö.: gai·sers ‘tűz’, vāps'ev ‘darázsdarázs’, kābel's' ‘horog’, bàsel's' ‘zseblámpa’, tr'ù·k-šems ‘zaj’, dù·gens ‘fenék’, dògen' ‘fenéken’ stb. Ha itt szótagalkotó „mormogó magánhangzó” lett volna, nem kellene új magánhangzót beilleszteni. 1850-ben Lauksodis környékén a rövid magánhangzóknak csak mintegy 30%-a redukálódott (esett ki teljesen), 1930-ban körülbelül 50%-uk, 2000-ben pedig 99%-uk. A minimális párok olykor nem fonológiai, hanem csupán kisebb fonetikai különbségeiket bizonyítják. Az észak-panevėžysi nyelvjárások mormogó magánhangzói a nyelvjárási terület nagy részén (a peremvidékeket kivéve) az elmúlt 300 év során eltűntek, ezért nem szinkrón, hanem diakrón kategóriának kell tekinteni őket. 6. KÖVETKEZTETÉSEK A tanulmány a 3000 helynév és 1000 családnév XVI–XVIII. századi lejegyzéseit tárgyalta a Linkuvai, Klovainiai, Joniškisi, Joniškėlisi és más egyházak anyakönyveiben. A lengyel és latin nyelven írt szövegek nem tükrözték teljes pontossággal a nyelvjárást. Az ezekből levonható következtetések csak hozzávetőlegesek és óvatosak lehetnek. A hangsúlyos hosszú *ā magánhangzó a panevėžiškiai nyelvjárásban már a XVI. században zártabbá válhatott, o-vá. Az am, an, em, en kettőshangzók, valamint az ą, ę nazális magánhangzók feltehetően a XVI–XVIII. században váltak zártabbá. A hangsúlytalan i, u magánhangzók nyíltabbá válása már a XVII. század régi szövegeiben megfigyelhető. Az o (és feltehetően az ė) magánhangzó zártabbá válása ekkor kezdődött, vö. Oniuni / Uniuni ‘Oniūnai’. Ekkor a hangsúlytalan kettőshangzók ie, uo monoftongizálódtak. A hangsúlytalan, előrébb képzetté vált ū olykor i-ként jelenik meg, és a mássalhangzók között esetenként e, i magánhangzók ékelődnek be (vö.: Ianizsekiel ‘Joniškėlis’, Posiwityn ‘Pašviti­nys’); a ei kettőshangzó második eleme elmarad (Nareykany / Narekany ‘Nereiko­niai’). Az l mássalhangzó megkeményedése a nyelvjárásban valószínűleg a XVII. században történt. A panevėžiškiai nyelvjárásban a hangsúly a XVII. század második felében húzódott vissza, vö.: Typiony < Stipione ‘Stipinai’, Garnes < Gañnes ‘Garnys’. A nyelvjárási terület szűkebb (központi) részének – Linkuvosnak és a szomszédos nyelvjárásoknak – részletesebb hangtörténete a következő lehetett: PANEVĖŽIŠKIŲ FONETIKOS RAIDA | 17 1) az a, e, an, en típusú hangok zártabbá válása a XVI. század körül, vö.: Montovovič, Minkunovič 1555 (az egyházi levéltárak adataira támaszkodva); 2) a hangsúlyos hosszú a· zártabbá válása o·-vá a XVI–XVII. századig, vö.: Rimeikonis 1555, Labaris / Laboris 1679; 3) az l mássalhangzó megkeményedése az e típusú magánhangzók előtt és az lbe, lde hangkapcsolatokban a XVII. század körül: *lantà < lentà, Waldeyki 1677 > Valdaikė ‘Valdeikiai’; 4) a hangsúly visszahúzódása a XVII. század körül, vö. *lantà > *loǹtà > lońt(a); 5) a hangsúlyos rövid i, u, e, a magánhangzók megnyúlása; 6) a hangsúlytalan hosszú iː, uː, ēː, oː, eː, aː magánhangzók megrövidülése; 7) az i magánhangzó nyíltabbá válása ę-vé: Zembiški 1674, Gierbutki 1676, Pezenis 1765; 8) a hangsúlytalan ie, uo monoftongizációja, valamint az e, o zártabbá válása (gyakrabban a nyelvjárási terület déli részén): Wiendzindzie / Wendzindzie 1677, Woytekunas 1738, Binkiawiczene 1793; Tolminij 1677, Tulminy 1711, Truszkany 1711; 9) az előrébb képzetté vált, hangsúlytalan ū, ā i-vé válása (vö. sęrb'ala ‘siurbėlė’, vėlnis ‘velnias’). A nyelvjárások fejlődésének második szakasza az 1708–1711-es pestisjárvány után folytatódott (ezt számos nyelvjárási szöveg is alátámasztja): 1) a rövid i, u, e, a minőségi redukciója a szóvégi szótagban a XVIII–XX. században (az 1860-ban feljegyzett Lauksodžio plébánia neveiben és családneveiben a rövid magánhangzók már egyharmada kiesett); 2) a magánhangzók ę, ę/ę beillesztése mássalhangzó-kapcsolatba l, r, m, n, v előtt a XIX–XX. században; 3) a ę magánhangzó (< i) további nyílása ọ felé kemény mássalhangzó előtt a XIX–XX. században. A nyelvjárás a XVI–XVIII. században alakult ki, majd később csak kis mértékben változott. Ez egy hipotézis, amely további kutatásra ösztönöz3. A régebbi változások teljes körű igazolásához nincs elegendő adat. A nyelvjárás néhány legrégebbi sajátossága a zemgalok nyelvének szubsztrátumával magyarázható. A lettországi (kurzemei) határnak csekély hatása volt a hagyományos nyelvjárásra. Csupán a nyelvek kölcsönhatását ösztönözte. RÖVIDÍTÉSEK Jnš – Joniškis Jnšk – Joniškėlis KĮ – keresztelési bejegyzések könyve Klov – Klovainiai Lnkv – Linkuva LITERATŪRA GARŠVA, K. 2000: Šiaurės vakarų panevėžiškių „murmamieji balsiai“. Acta Linguistica Lithuanica 43, 165–175. GIRDENIS, A. 2000 a: Kalbotyros darbai 1, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. GIRDENIS, A. 2000 b: Kalbotyros darbai 2, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. 3 Profesoriaus A. Girdenio nuomone, šiame straipsnyje minimi kai kurie garsų pakitimai turėjo įvykti daug anksčiau. 18 KAZIMIERAS GARŠVA GIRDENIS, A., PABRĖŽA, J., 2000: Tarmių reikšmė. Žemaičių žemė 1, 6–7. SALYS, A. 1992: Raštai 4, Roma: Lietuvių katalikų mokslo akademija. ŠLIAVAS, J. 1996: Žiemgalių pėdsakais, Vilnius: „Žiemgalos“ draugija. ZINKEVIČIUS, Z. 1994: Lietuvių kalbos dialektologija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. ZINKEVIČIUS, Z. 1999: Žiemgaliai ir jų kalba. Žiemgala. Žiemgalos krašto praeitis 2, Kaunas, 83–88. Kazimieras Garšva Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 2055 Vilnius, Lietuva kgar [email protected] Gauta 2002 10 01