Velta Rūķe-Draviņa

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVIII (2003), 197–199 IN MEMORIAM Velta Rūķe-Draviņa 1917 01 25 – 2003 05 07 2003. május 7-én, 86 éves korában Svédországban (Stockholmban) elhunyt a neves lett balti nyelvész, Velta Rūķe-Draviņa (Velta Rūķe-Draviņa). Velta Rūķe 1917. január 25-én született Lettország északi részén, Valmierában. A háború éveiben szülei Oroszországba menekültek, majd négy év múlva visszatértek Rigába. A leendő nyelvész a rigai 2. gimnáziumban érettségizett, a Lett Egyetem Bölcsészettudományi és Filozófiai Karán balti filológiát tanult, 1940-ben pedig Jānis Endzelīns professzor asszisztenseként dolgozott. Később a Lett Nyelvi Archívumot vezette. 1944-ben férjével, Kārlis Draviņš-szel együtt arra kényszerült, hogy elhagyja Lettországot. A Kurland partvidékéről, amelyet – ahogyan Rūķe visszaemlékezéseiben elmondta – németek által mozgósított litván katonák őriztek, és akikkel a menekülteknek sikerült megállapodniuk, motorcsónakokkal, drámai utazás után jutottak el Skandinávia partjaihoz. Svédországban telepedett le, a Lundi Egyetemen balti és szláv nyelveket tanított (1948–1968), majd megvédte doktori disszertációját: Diminutive im Lettischen (1959). Később a Stockholmi Egyetemen dolgozott: szlavisztikát tanult, valamint balti és szláv tárgyakat oktatott (1969–1984). A tudós tevékenysége rendkívül sokoldalú volt: jelentős hozzájárulást nyújtott mind a lett köznyelv, mind a nyelvjárások, a frazeológia, a nyelvművelés, az írói nyelv, a stilisztika, a gyermeknyelv és más területek kutatásához. Velta Rūķe-Draviņa első publikációi a nyelvjárásoknak és kutatásuk történetének szentelődtek (Latvju tarmētyra 1918–1938 / Latviešu izloksņu pētīšanas darbs 1918–1938). Összeállította és 1940-ben közzétette a Nyelvjárás-leírási programot is (Programma izloksņu aprakstiem). Húsz évvel később, a nyelvjáráskutatás aktualitásáról írva, hangsúlyozta a nyelvjárási fonémák jelentőségét a lett nyelv hangarchívuma számára. Rūķe-Draviņa maga is 198 | IN MEMORIAM igyekszett megvalósítani elveit három különböző nyelvjárás leírásának közzétételével: a viški nyelvjárás (1939), a stendei nyelvjárás (férjével, Kārlis Draviņš-szel közösen; 3 rész: 1955, 1958, 1962), valamint a galgauskai nyelvjárás (a galgauskai Alvils Klēbachs-Kalnietis közreműködésével, 1996). E fontos leírásokon kívül két tanulmányt is publikált, amelyek nyelvjáráscsoportokat tárgyalnak geolingvisztikai szempontból („Latgales izlokšņu grupējums”, 1939 és „Kurzemes un Vidzemes lībiskais apgabals”, 1940). Említést érdemel a szerző helynévkutatáshoz való hozzájárulása is: a Kauguri járás helyneveiről szóló monográfia, amely a kevés teljes járási helynévleírás egyike (Place Names in Kauguri County, Latvia, 1971), és amely az összehasonlításhoz litván nyelvi adatokat is felhasznál. A sokéves megfigyelések és kutatások eredménye a A lett nyelv standardizációs folyamata című monográfia (The Standardization process in Latvian. 16th Century to the Present, 1977), amely a lett nyelv 400 éves fejlődését mutatja be. A szerző ebben a munkában megjelöli a lett köznyelv eredetét, elemzi az első írott forrásokat, valamint azok nyelvi és helyesírási sajátosságait, megállapítja és értékeli a nyelv fejlődési tendenciáit, továbbá szociolingvista szemszögből vizsgálja a nyelvet és változásait. A nyelvész elismeri, hogy a lett nyelv kialakulásában régóta a történetiség elve uralkodott, amely az archaikus formákat részesítette előnyben, ám a nyelvhasználatban már eltávolodnak ettől az elvtől. Velta Rūķe-Draviņa, noha távol élt hazájától, olyan tendenciákat is megfigyelt, mint a nyelvi változatosság, a grammatikai formák átalakulása, valamint az idegen szavak és a szleng fokozott használata az irodalomban, különösen a költészetben. Fiatalkorától érdeklődött a nyelvművelés kérdései iránt: 1940-ben nyelvhasználati tanácsokat közölt (Valodas un rakstības jautājumi, szerkesztő: Jānis Endzelīns), amelyek segítettek elkerülni a gyakoribb nyelvi hibákat, 1942-ben pedig megjelent az általa összeállított lett helyesírási szótár (Latviešu pareizrakstības vārdnīca). Velta Rūķe-Draviņa az első balti nyelvészek egyikeként kezdett érdeklődni a gyermeknyelv iránt. E témában írt könyvét széles körben elismerték: Öt hónapostól ötéves korig (No pieciem mēnešiem līdz pieciem gadiem, 1982). Velta Rūķe-Draviņát mindig is érdekelte az irodalmi nyelv sajátossága és stilisztikája: a lett költők és prózaírók, Rainis, Kaudzīši, Ievins és mások nyelvhasználatáról írt. Munkáiban a lett nyelvi adatokat számos helyen litván nyelvi anyaggal veti össze: különösen a disszertáció alapján kiadott monográfiában, a A lett nyelv kicsinyítő képzős alakjai című műben, valamint az A lett nyelv standardizációs folyamata című könyvben. Tanulmányaiban olyan lexémák elnevezéseit tárgyalta a balti nyelvekben, mint a kadagys, grikis, összehasonlította a lett és a litván szóalkotást (Dialektgeographische Unterschiede auf dem Gebiet der Wortbildung im Baltischen), valamint a balti és szláv nyelvek számneveit. Összeállította és szerkesztette a Christiano S. Stang tiszteletére készült tanulmánykötetet, a Donum Balticum című művet (1970), amelyben maga is közölt egy értékes tanulmányt a litván és lett szókezdő mássalhangzó-kapcsolatokról (Initial Consonant Combinations in Lithuanian and Latvian). Ebben megállapítja, hogy a litván nyelvben több mássalhangzó-fonéma van, amelyek a szó elején szabadabban kapcsolódnak össze két- és háromtagú csoportokban. A litván nyelvre jellemző olyan mássalhangzó-kapcsolatok, amelyek a lett köznyelvben nem fordulnak elő, de a lengyelben gyakoriak: pj-, bj-, km-, gn-, cv-, čv-, sl’-, sn’-, šč-, šk-, šn-, zl’-, zm-, žl-, žm-, žn-, fl’-. Másfelől a lett nyelvben uralkodó szókezdő mássalhangzó-kapcsolatok többsége (például pr-, kr-, tr-, sp-, st-, str-) In Memoriam | 199 megfelelnek az észt nyelv hasonló mássalhangzó-kapcsolatainak. A szerző szerint ez alátámasztja a finn hatásnak a lett nyelvre vonatkozó hipotézisét. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően megtalálták és közzétették a svéd levéltárakban megőrzött F. Fortunatov litván fonetikai előadásainak jegyzeteit. Velta Rūķe-Draviņa aktív filológiai tevékenysége, hosszú éveken át folytatott kutatásai és publikációi elismerésre találtak az emigrációban: a Stockholmi Egyetem általános nyelvészeti professzorává választották, valamivel később pedig a balti nyelvészet professzorává; 1980-ban a Svéd Királyi Bölcsészettudományi Akadémia tagja lett, 1990-ben pedig a Lett Tudományos Akadémia külföldi tagjává választották. A megszállás éveiben ő volt a legmagasabb rangú lett nyelvész az emigrációban; nemzetközi kongresszusokon képviselte a lett nyelvészetet, és maga szervezett balti konferenciákat Stockholmban. Velta Rūkė-Draviņa nem csupán nyelvész volt, hanem a szó tágabb értelmében vett filológus is: érdeklődött az irodalom, az irodalomkritika és a folklór iránt, folyóiratokat szerkesztett, fiatalkorában pedig verseket is írt. Laimute Baluodė Riga–Helsinki