„Nešinas“, „vedinas“, „tekinas“

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVIII (2003), 19 – 34 „Nešinas”, „vedinas”, „tekìnas” BERND GLIWA Sargeliai A cikk a nešinas, vedinas, tekìnas típusú litván szavakat tárgyalja. Bár ezeket az elemeket rendszerint mellékneveknek sorolták be, kimutatható, hogy szintaktikai használatuk a participiumként való értelmezésüket támasztja alá. Ugyanúgy viselkednek, mint a nešdamas, vesdamas, *tekdamas félparticipiumok, egy különbséggel: a nešinas típusú alakok instrumentálisszal használatosak. 1. BEVEZETÉS1 Az a kérdés, hogy milyen néven említik a nešinas, vedinas, tekìnas típusú participiumot, a litván nyelvtan igékről szóló fejezetében (Ulvy das, Hrsg., 1971: 7–424) válasz nélkül marad. Ehelyett a melléknevek címszó alatt ez a tömör bejegyzés található: „A -inas képzős igei melléknevek ma már csak korlátozottan használatosak, csupán egyes kifejezésekben és a žemaitiai nyelvjárásban fordulnak elő, a társas instrumentálisszal, például: atlekia bėginas, eina žąsimis gėninas, žąsies sparnu nešinas, bėga skūbinas, skuba tekìnas, eina vārinas dviračių“ (Ulvy das, Hrsg., 1965: 564, §968 c). A szintaxisról szóló kötetben további rövid megjegyzések találhatók a nešinas, vedinas típusú „melléknevek” és az instrumentális esetben álló objektum kapcsolatáról (Ulvy das, Hrsg., 1976: 243, §425). A melléknévként való besorolás meglepő, de egyes, ilyen típusú szavaknál az akadémiai szótárban is folytatódik: vėdinas (LKŽXVIII 479), tėkinas (LKŽXV 1121), nešinas (LKŽVII 706) stb. Ez annál is inkább meglepő, mivel neves nyelvészek már rámutattak arra, hogy indokolt az ilyen szavakat participiumoknak tekinteni (Būga 1959: 114–115; Zinkevičius 1966: 385–386). A Lietuvių kalbos gramatika nem tárgyalja ezt az álláspontot. A jelen tanulmány azt kívánja tárgyalni, hogy melyik szófajba sorolandók a nešinas, vedinas, tekìnas alakok. Továbbá megkérdőjelezi azt az állítást, hogy kizárólag az alsó-litván nyelvterületen fordulnak elő (Ulvy das, Hrsg., 1976: 243; Zinkevičius 1966: 385), és megfelelő példákat közöl a felső-litván nyelvjárásokból. Emellett röviden kitér az instrumentális, illetve tárgyesetű objektummal való alternatív használatra, valamint tárgyalja az adverbiumok morfológiai megjelenéséhez igazodó, elterjedt határozószói használatot. Néhány mondat az alak eredetének és esetleges indoeurópai rokonainak kérdésével foglalkozik. 1 Köszönetet mondok A. Holvoet professzornak (Vilnius) a témához fűzött hasznos megjegyzéseiért, valamint az irodalom beszerzéséhez nyújtott segítségéért, továbbá K. Grikša úrnak (Žaiginys), amiért engedélyezte magánkönyvtára használatát. 20 | BERND GLIWA 2. SZÓFAJ A szavak szófajokba sorolása olyan feladat, amelyet aligha lehet befejezettnek tekinteni. A formális megközelítések különösen a nyelvek sokféleségén és az adott nyelv osztályozásának helyi hagyományán vallanak kudarcot. A szófajok szerinti felosztás lehetséges és gyakran hasznos eljárás, de semmiképpen sem olyan univerzális kategória, amelynek a priori módon minden természetes vagy formális nyelv alapjául kellene szolgálnia. Általában nehéz olyan szabályokat megadni, amelyek alapján egy szó egyértelműen valamelyik szófajhoz rendelhető. A Lietuvių kalbos gramatika a következő meghatározást adja a melléknévre: „Būdvardžiais vadinami žodžiai, kurie reiškia daikto ypatybę ir yra suderinti su pažymimuoju žodžiu gimine, skaičiumi bei linksniu“ (Ulvydas, Hrsg., 1965: 474). Amint látható, ebbe a leírásba – amelyet aligha lehet meghatározásnak nevezni – az igenevek is beletartoznak. Az ilyen meghatározási problémák miatt általában nem tekintik az igeneveket önálló elsődleges szófajnak, hanem olyan vegyes formaként írják le őket, amelyek szemantikailag az igékhez tartoznak: „nem véges igealak [...], amely ugyan az ige alakrendszeréhez tartozik, de úgy ragozódik, mint egy melléknév” (pl. Conrad 1978: 192). Hasonlóképpen fogalmaz a Lietuvių kalbos gramatika: „Dalyviai yra iš veiksmažodžių kamienų daromos linksniuojamos formos, turinčios veiksmažodžių ir būdvardžių ypatybių“ (Ulvydas, Hrsg., 1971: 311). Emellett léteznek a fél-igenevek is, a pusdalyvis és a padalyvis, amelyeket viszont nem sorolnak az igenevek közé, mivel nem ragozhatók (Ulvydas, Hrsg., 1971: 375, 384). Itt az a konkrét kérdés, hogy a szokásos osztályozások szerint a nešinas, vedinas, tekina melléknévnek, igenévnek vagy fél-igenévnek tekintendő-e. Próbáljuk meg a Lietuvių kalbos gramatika által példaként megadott rövid szerkezetekben a megfelelő alakokat hasonló jelentésű melléknévvel helyettesíteni: a bėga skūbinas lehetséges szinonimái a bėga greitai, bėga skubėdamas; melléknév behelyettesítése azonban nem lehetséges: *bėga greitas. A greitas melléknév csak akkor kapcsolódhatna itt, ha a következő szóval szintaktikai egységet alkotna: bėga greitas žmogus, bėga greitasis, bėga skubantysis, de ez egészen más. E megjegyzésből máris kitűnik, hogy ezt a szókategóriát inkább a határozószókhoz (greitai), vagy akár a fél-igenevekhez (pusdalyvis: skubėdamas) kellene sorolni. A kontextusukból kiragadott szerkezetek félreértéseinek elkerülése végett a kérdéses szavakat teljes mondatokban, vagy legalább teljes szintaktikai szerkezetekben kell vizsgálni. A példák különféle irodalmi művekből, kisebb részben pedig a beszélt nyelvből származnak. Természetesen csak válogatásra van mód. (1) Atsiranda šeimininkė, kibiru geralo nešina (Katkus 1989: 50). ‘Megjelenik a háziasszony, egy vödör takarmányt cipelve’. Az (1)-ben a nešina melléknévnek tekinthető, ha lehetséges lenne ez a mondat: Nešinas, vedinas, tekinas 21 (1a) * Atsiranda nešina šeimininkė. Ennek azonban ellentmond, hogy a nešina további kapcsolatban áll a kibiru instrumentális tárggyal, valamint az a körülmény, hogy a kérdéses alak mellékmondatban áll. Megpróbálhatnánk a šeimininkė és a nešina közötti szintaktikai távolságot predikatív szerkezettel magyarázni: (1b)-vel, mintegy két főmondat esetén, vagy (1c)-vel, a fő- és mellékmondat szokásos felosztása szerint. Az ehhez szükséges további elemek azonban egyik példában sem szerepelnek. (1b) * Šeimininkė yra (buvo, atrodo) nešina ir atsiranda. (1c) * Šeimininkė, kuri yra nešina, atsiranda. A mondat jelentését megtartva, jelen idejű aktív igenevet használva így lehetne átfogalmazni: (1d) Atsiranda {kibirą gėralo nešanti} šeimininkė. Katkusnál azonban a főmondatba illesztés helyett olyan mellékmondatot találunk, amely nagyjából így fest: (1e) Atsiranda šeimininkė, nešdama kibirą gėralo. Az eredeti (1) példától eltérően itt a cselekvés tárgya accusativusban áll. Valójában az instrumentális használat váratlan, mivel a nešti ige rendszerint accusativusszal használatos. Míg számos konkrét melléknév esetében (gausus, gyvas, laimingas, skolingas, ginkluotas, kaltas) az instrumentális tárgyakkal való kapcsolatban egyértelműen motivált használat figyelhető meg: (2) Ne vien duona žmogus gyvas J. JABL. ‘Az ember nemcsak kenyérből él’; (3) Vienu auksinu palikau aš tamstai skolingas OB, (Ul vydas, Hrsg., 1976: 242) ‘Egy arannyal maradtam adósa Önnek’. amely kétségtelenül összhangban áll a megfelelő szavak szemantikájával és szófajokon átívelő rokonságával, amint azt a lehetséges mondat is mutatja: Ne vien duona žmogus gyvena ’Az ember nem csak kenyérből él’. A nešinas típusú szavakhoz általánosságban, vagyis strukturális szinten, instrumentalis használatot rendelnek (Ul vydas, Hrsg., 1976: 243). Ez természetesen azzal is összefügghet, hogy a nešinas, velkinas, skubinas, varinas stb. típusú szavak mind bizonyos, többnyire összetett mozgásformákra vonatkoznak, így az instrumentalis strukturális használata megfelelne egy szemantikai használatnak. Ennek azonban ellentmond, hogy az alapul szolgáló igék – az előző példáktól eltérően – egyáltalán nem vonzanak instrumentálist. Az instrumentalis tehát a szintaktikai használatból, nem pedig az adott szó vonzatából következik. 22 | B E R N D G L I W A Az (1d) és (1e) példából már látható volt, hogy a jelentés visszaadása jelen idejű aktív melléknévi igenévvel vagy féligenévvel is lehetséges; a féligenév jobban megőrzi a szintaktikai szerkezetet. Mindkét esetben csupán az objektum instrumentalis esete vész el az accusativusos objektum javára. Szemantikai szempontból ésszerűnek tűnik a nešinas, velkinas, skubinas alakokat cselekvésnek, nem pedig tulajdonságnak tekinteni. Amint látható, a számbeli és nembeli egyeztetés a vonatkoztatási szóval biztosított. (4) Atjojo totorius, vedinas dar trimis žirgais (Kunčinas 1991: 174). ’A tatár odalovagolt, három lovat vezetve (magával)’. (5) Grigienė grįžo, pieno ąsočiu nešina V. Krėv. (LKŽVIII 706). ’Grigienė tejkorsóval a kezében tért vissza’. (6) Tai brolis tik suriko: „bėgam!“, ir mes tik tękinį užlėkiam už kampą svirmo (Šeškauskas, I). ’A bátyja csak annyit kiáltott: „fussunk!”, mi pedig sietve befutottunk a magtár sarka mögé’. Nem lehet biztosan megmondani, hogy történik-e ragozás, hiszen szinte minden esetben a vonatkoztatási szó a mondat alanya. Ritka kivétel: (7) Liepė ateiti su liudytojais vedinam Dauk. (LKŽXVIII 480). ’Elrendelték, hogy tanúkkal együtt, őket vezetve jöjjön el’. A példák túlnyomó többsége azonban arra utal, hogy a szabályos használat ragozatlan. Ez még inkább aláhúzná a nešdamas, vesdamas féligenévekhez való közelséget, hiszen ezek is egyeztetődnek a vonatkoztatási szóval nemben és számban, ragozásuk viszont nincs (ritka kivételek: Ulvydas, Hrsg., 1971: 378, §615), mivel kizárólag a mondat alanyára vonatkoznak. A szinte kizárólag nominativusi használat kevéssé alkalmas a melléknévi besorolás tézisének alátámasztására. Jablonskis határozottan elutasítja az igenevek közé sorolást, és a vizsgált alakokat „egyszerű mellékneveknek” nevezi. Több érvet is felhoz: a mondatban (8) Piemuo eina žąsimis geninas. ’A pásztor a ludakat hajtva megy’. hiányzik az ennek megfelelő *jis eina žąsis geninas, amelynek olyan aktív igenevet kellene adnia, amely megőrzi az ige vonzatát; a passzív igenév a cselekvés alanyát genitivusban kívánná meg (Jablonskis 1957: 302–303, §171). Mivel azonban a *jis eina žąsimis [greitas] kifejezés sem használatos, Jablonskis itt is hallgatólagosan eltéréseket feltételez a szabálytól. Ha mégis elfogadjuk az ilyen eltéréseket, miért kerüljünk kerülőutakra? Pragmatikai szempontból: találunk olyan, a (8)-as típusú mondatokat, amelyekben a geninas stb. cselekvést jelölnek, tehát egy igei paradigmához rendelhetők. Ezzel nem állítjuk, hogy minden szó Nešinas, vedinas, tekines | 23 a -inas formának megfelelően kezelendők, de csak akkor, ha ugyanaz a szintaktikai használat is társul hozzájuk. Annyiban Jablonskisnak igaza van, hogy a kupinas az (9) Pūrą kupiną davė (= su kaupu) (Jablonskis 1957: 303). ‘[Ő] adott egy púrával teli vékát (=halommal)’ melléknév, hiszen szintaktikailag melléknévként viselkedik. Azzal a burkolt következtetéssel azonban, hogy mivel a kupinas melléknév, a geninas is melléknév kell legyen, teljesen téved. Ez ugyanis annak az állításnak felelne meg, hogy mivel a kupinas melléknév, a katinas ‘kandúr’, a Velinas ‘istenség’, a žirgnas ‘az éger, a nyír hímvirágzata’ is melléknév, ami nyilvánvalóan téves. Önmagában egy morféma megjelenése általában még nem teszi lehetővé a szófaji besorolást. Az, hogy a tárgyalt alakok képzésének alapjául szolgáló tő változó: a geninas a jelen idejű tőből, a sklidinas a múlt idejű alakok tövéből, a kupinas pedig még csak nem is igealakokból ered (Jablonskis 1957: 303), egyrészt azzal magyarázható, hogy az alakok különböző eredetűek. Másrészt a szintaktikai használat az etimológiai megfontolások mellett a képzés tiszteletre méltó korára utal, amely során az alap akár el is veszhetett (vö. tek inas lent). Így Jablonskisnak ez az érve sem állja meg a helyét; ő amúgy is többnyire szinkrón nézőpontból érvelt. Būga a (10) és (11) összevetését javasolta: (10) Eiti motyna vaikais vedina. ‘Az anya gyermekeket vezetve megy.’ (11) Pūdymas jaučiais ariamas. ‘Az ugarat ökrökkel szántják.’ ezt annak bizonyítékaként hozta fel, hogy „a vedinas, nešinas, velkinas, varinas, geninas, palikinas, gametinas is participiumok, amelyeket nem kellene más néven nevezni” (Būga 1959: 114). Ebben talán a fent idézett példákban használt instrumentális eset indíthatta, ám ezek funkcionálisan nem felelnek meg egymásnak. A passzív participiummal, a āriamas-szal való összehasonlítás is félrevezető. Būga mégsem kötelezi el magát amellett, hogy ezek participiumok lennének: „Išveiksmažodiniai būdvardžiai, arba dalyviai...” (Būga 1959: 115), és azt sem fejti ki, hogy konkrétan mely participiumokról lehet szó. A szovjet-litván irodalomból vett példákra hivatkozva — Lenino idėjų vedini, mes drąsiai žengiame... — Tarvydas megjegyzi, hogy itt a vedini a passzív participium, a vedami helyett szerepel. Hozzáteszi, hogy a vedinas, nešinas nem passzív participiumok, és ezenkívül a genitivusszal való használat nem felel meg a szokásos, instrumentálisszal való használatnak. Tarvydas a címsorban is deverbális melléknevekről beszél (Tarvydas 1961: 43–44). Zinkevičius sem jelöli meg pontosan, hogy melyik participiumról lehet szó, de a (12) és (13) metanyelvi „fordításaiban”: 24 | Bernd Gliwa (12) eit(a) kojomis velkinas ‘vonszolja a lábát járás közben’ = (12 a) eina kojas vilkdamas ‘járás közben vonszolja a lábát’; (13) pradūriau gumą ir gavau varinas eiti ‘átszúrtam a gumit, és tolva kellett mennem’ = (13 a) pradūriau dviračio padangą ir turėjau eiti stumdamas ‘átszúrtam a kerékpár gumiját, és tolva kellett mennem’ a félparticípiumot (pusdal yvis) választja a tényállás visszaadására, és hangsúlyozza, hogy nem passzív participiumokról van szó, ahogyan azt Büga fejtegetései sugallhatnák. Ennek ellenére a „veiksmažodinis būdvardis” terminust használja (1966: 386). A félparticípiumos visszaadást az LKŽ is előnyben részesíti, például a vārinas ‘gyalog hajtva (magát)’ esetében (LKŽXVIII 190). A (13) példa Zinkevičius-féle „fordításával” (13 a) Schmalstieg is idézi: „Lithuanian verbal adjectives in -inas are also sometimes considered to be participles” (Schmalstieg 2000: 375). Itt sincs kísérlet a participium típusának pontosabb meghatározására. A következő példák kifejezetten szemléltetik az -ina(s) végű alakok és az -dama(s) végű félparticípiumok azonos használatát: (14) Pasakė, kad mamą arkliu užmušė, tai visu keliu tekina ir rėkdama du namo SLM (LKŽXV 1122). ‘[Valaki] azt mondta, hogy anyát agyonütötte a ló, mire [ő] az egész úton kiáltozva és sietve futott haza’. (15) Bėgčiau per dvarą tekina, skųsčiaus močiutei verkdama dalszöveg, NIEM 30; (LKŽXV 1122). ‘Sietve futnék át az udvaron, sírva panaszkodnék anyókámnak.’ Ezzel körvonalazódik a félparticípiumokhoz (pusdal yvis) való hozzárendelés. 3. REGIONÁLIS ELTERJEDÉS Lietuvių kalbos gramatika és Zinkevičius szerint a tárgyalt szóalakok kizárólag Alsó-Litvániában (Zinkevičius 1966: 385; Ulvydas, Hrsg., 1965: 564) és az irodalmi nyelvben használatosak (Ulvydas, Hrsg., 1976: 243). Jablonskisról szóló kommentárjában Palionis „a típus valamivel gyakoribb használatára Alsó-Litvániában” szorítkozik (Jablonskis 1957: 676). E vizsgálatra azonban Katkus Balanos gadynenešinas című művének (1) példája és a megfelelő további előfordulások adtak ösztönzést; Katkus a nyugat-aukštaitiai šiauliai alnyelvjárásból, Ažytėnaiból származik. Továbbá Šeškauskas több példája is, aki gyakran használja a tek inas alakot (6): (16) Tik mama pamatė, apsisuko, tekina namo (Šeškauskas, I). Nešinas, vedinas, tekínas 25 „Anyja csak meglátta, megfordult, és [sietve] hazament.” Míg a (16)-ban a mozgást jelentő ige zéró realizációja helyett lehetséges volna a tekina alakot a tekinti ige 3. személyű alakjaként értelmezni (bár ez az igeidők használatának megváltozásával járna, ami azonban az elbeszélésekben, különösen a mesékben, ismert stilisztikai kifejezőeszköz), a fenti (6) példa nem engedi meg ezt az értelmezést. Šeškauskas a Sargeliai nevű településről származik, amely Ažytenaitól 12 km-re fekszik. Nemrég több ember szájából is hallottam ott a nešinas alakot. További példák a felső-litván nyelvjárásokból: (17) Kažin ko Kazys net bėginas atlekia Trgn (LKŽ, 718). „Ki tudja, miért, Kazys még futva is odasietett.” (18) paskui ją sekdavo „bobutė“, kūdikiu nešina (Kupiškis; Dundulienė 1958: 402). „Utána ment a »bába«, karján a csecsemővel.” (19) Po kiek laiko sugrįžo čebatų glebiu nešinas (Daukniūnų k., Biržų r.; Balys 2002: 348). „Egy idő múlva visszatért, egy karra való cipőt cipelve.” (20) Ir už valandelės sugrįžo, daug žiedų nešinas (Daukniūnų k., Biržų r.; Balys 2002: 348). „És egy kis idő múlva visszatért, sok gyűrűt hozva.” (21) Vis tek inas, vis susirūpinęs (Merkinės apyl.; Vėlius et al. 1970: 395). „Mindig siet, mindig aggódik” (egy szemtanú V. Krėvė-Mickevičiusról). (22) Jai taip beverkaujant išeina tėvas, duona, druska ir ugnimi „ant dugno“ (tačės) nešinas (Krėvė-Mickevičius 1930: 65). „Miközben ő sírdogál, belép az apa, kenyeret, sót és tüzet hozva »a tálcán«.” A következő példa: (23) Todėl taip skubinas, kad be krikštų nen umirtų... (Slančiauskas 1975: II 277). „Ezért sietnek annyira, hogy keresztelő nélkül ne haljon meg...” többféleképpen értelmezhető: vagy a Slančiauskasra jellemző participiumhasználat részeként („Beveik visos pasakos užrašytos tame krašte ypač mėgstama dalyvine kalba”, Vėlius 1974: 35), a „szokásos” igealak elhagyásával — itt az esti, daryti vagy veikti zéró realizációjával —, ami Slančiauskasnál teljesen megszokott. De a (23)-ban a skubinas(i) alak a skubintis ige egyik alakjaként is értelmezhető. A Dictionarium trium linguarum című műben a következő szócikk található: (24) Lat. Volu, cursu magno feror. Lit. Tekinomis eymi / Szokinomis teku / Skubinomis / Skubiey braukiu (Szyrwid 1642: 15) melléknévi formában és használatban. 26 Bernd Gliwa 4. HASZNÁLAT INSTRUMENTALISSAL, ILLETVE ACCUSATIVUSSAL A dalszöveg sora: (25) Ruibis [egy kandúr] tekìnas, paukščiais nešínas, bėgo į kuknelę (dalszöveg, KL; LKŽXV 1122). „Ruibis, sietve, madárkákat cipelve, beszaladt a konyhába” instrumentalis tárggyal az accusativusszal álló alakban találja meg megfelelőjét: (26) Ruibis tekìns, paukštelius nešìns, puolė į kuknikę. „Ruibis sietve, madárkákat cipelve rontott be a konyhába.” (JD: 628, 1512. sz.; LKŽVIII 707). Az eredetiben: tékìns, paukštelùs és nešèns, kuknìkę (JD: 628, 1512. sz.), ezért kétséges, hogy az LKŽ-ben megadott *nešìns hangsúlyozása itt helyes-e. Ezenkívül az LKŽ vesszőt iktat be (a tekìns után), hogy a strófa sorainak tördelését jelezze az átdolgozott változatban (LKŽVIII 707); a vessző az eredetiben hiányzik, ahol ezen a helyen nincs sorvég, de indokoltnak látszik. A főmondat: Ruibis puolė į kuknikę. Tekìns ebben a kontextusban a Ruibis közvetlen jelzőjeként is értelmezhető, tehát melléknévként. Vagy a tekìnas itt határozószó lehet a puolė mellett, teljesen megfelelve a fentebb említett bėga skubìnas vagy mes tik tékini užlėkiam alaknak a (6)-ban. Accusativusszal további példák találhatók Bügánál (1959: 114). Az instrumentalis használata azonban gyakoribb: (27) Vieną dieną pro šalį ėjo žydas, nešìnas parduodama dėžute (Kunčinas 1991: 101). „Egy nap arra jött egy zsidó, eladásra szánt ládát cipelve.” (28) Vyrai pasiraĩtę braido, pančiais, brizgilais nešìni Žem. (LKŽVIII 706). „A férfiak feltűrt ruhával gázoltak, kantárt és bilincseket cipelve.” Az instrumentalis használata meglehetősen indokolt a következő példában: (29) Įėjo pilvų varìnas, ridìnas J.Jabl., Žem. (LKŽXI 537). „(Ő) bejött, hasát tolva és gurítva”, hiszen a has tulajdonosa azt mintegy eszközként használja, talán azért, hogy betolja az ajtót, vagy akár hastáncot járjon. Így felmerül a kérdés, melyik változat a régebbi: a tárgyesetes vagy az eszközhatározós használat. Míg az eszközhatározó > tárgyesetté válása a normalizálódásként magyarázható, az adott igék szokásos vonzatához való igazodás révén, az eszközhatározó használata többnyire motiválatlannak tűnik, és csak a hagyománnyal magyarázható, anélkül, hogy mélyebb értelme nyilvánvaló lenne. A tárgyeset használata tehát újításnak tűnik, bár már Daukšánál is megjelenik: Nešinas, vedinas, tekìnas | 27 (30) palikiní namũs DAUK. (Būga 1959: 114). „elhagyva a házat”. További példák a régi litván irodalomból (Daukša, Bretkūnas), Būgánál (1959: 114–115), egyaránt eszközhatározóval és tárgyesettel, illetve tárgy nélkül. A régebbi és újabb litván irodalom konkrét példáiból nem lehet egyértelmű változásra következtetni a vizsgált szóalak használatában, ha eltekintünk a 6. szakaszban tárgyalandó esetektől. 5. HATÁROZÓI HASZNÁLAT A tárgyatlan igék nem igényelnek tárgyat, ezért használatuk itt határozóinak nevezhető: vö. (17) Kažin ko Kazys net bēginas atlekia TRGN (LKŽI 718). (31) Tu, motyn, būk prie ligonio, o tu, Juozai, greitesnis, bėk skubinas ŽEM. (LKŽXII 1110). „Te, mama, maradj a beteg mellett, te pedig, Juozas, mivel gyorsabb vagy, fuss sietve.” A következő esetek a (23)-as példához hasonlóan többértelműek, mert itt valószínűbb, hogy egy főnév eszközhatározójáról van szó, mint a tárgyalt alakok valamelyikéről. Például: (32) Girtas eina šlitine, o ana bega begine, t. y. tekina J. (LKŽI 718). „A részeg tántorogva megy, amaz pedig futólépésben fut, azaz futva.” a bėgine határozószóként szerepel: „bėgine adv. begte, bėgtinai, bėgčiomis“ (LKŽI 718), noha láthatólag a *bėginė ’futás, járásmód’ főnév eszközhatározójáról van szó, illetve azzal azonos, vö. riščia ’apró léptekkel való futás, ügetés’ (LKŽXI 681–682); a riščia azonos mondattani szerepben hol határozószóként (Ulvy das, Hrsg., 1976: 503), hol eszközhatározóként (Ulvy das, Hrsg., 1976: 504) szerepel. Ugyanez érvényes a šlitine (INSTR.) alakra: šlitinė ’járásmód, tántorgás...’, šlitinỹs ’ua.’, vö. šlitinas, amelyet viszont melléknévként jelölnek, és éppen ezt a két találó példát hozza: (33) A reik vyrams taip prisivaryti šlitinims eiti! KRŠ (LKŽXIV 1084). „Csak nem kell a férfiaknak ennyire leinniuk magukat ahhoz, hogy tántorogva járjanak!” (34) Atsigeręs orielkelės, ejau šlitins į svirelį (dal, D 105; LKŽXIV 1084). „Miután jócskán pálinkát ittam, tántorogva mentem a kamrába.” Amint látható, az instrumentálisként vagy határozószóként való besorolás önkényes, esetleges, és megmutatja a szófaji besorolás lehetőségeinek határait; ezek a határok elmosódnak. A (33)-ban utaljunk még a vyrams és a šlitinims datívuszi egyezésére, feltéve, hogy az utóbbi nem eltorzult instrumentális alak. 28 | BERND GLIWA Noha a „igei tő + -inas” szerkezetű szavak már határozószói használatban is előfordulhatnak: bėga skubinas, a szokásos határozószóképzések mintájára ezeknek -ai végű alakjai is létrejönnek: (35) Liepė vaiku nešinai vaikščioti po laukus, kad gydė nu kokliušo ŠtŠ (LKŽVIII 707). „Azt rendelték, hogy a gyermeket cipelve járkáljon odakint, hogy kigyógyuljon a szamárköhögésből.” (36) Skubinai rašau laišką, kad nelauktumei KrŠ (LKŽXII 1110). „Sietve megírtam a levelet, nehogy várakozz.” illetve instrumentálisszal képzett alakokkal: skubinomis, tekinomis, šokinomis, amilyenek már Szyrwidnél, a (20). példában is előfordulnak. Példa nélkül szerepel a „šokinas, -a adj. LsB 398 kuris šokinėja, striksi” (LKŽXV 213), így a konkrét használat itt nem ellenőrizhető. Kétségtelenül ide tartoznak a šokiniu ‘šokinėjant, šuoliuojant; táncolva’ és a šokinomis ‘ua.’ határozószók is (LKŽXV 219). Būga Szyrwid (24). példájára hivatkozva úgy véli, hogy „a bėga skubinas vagy bėga tekinas helyett korábban azt is mondták, hogy skubinomis braukiu...” (Būga 1959: 115). Ez általános érvényűnek látszik, vagyis a skubinomis, tekinomis, šokinomis szerkezetek régebbiek lennének, mint a skubinas, tekinas, šokinas alakúak; Būga azonban nem indokolja ezt a véleményt. Valószínűbb a fordított fejlődés, hiszen a skubinom(is) alakú határozószók meglehetősen elterjedtek (Ulvydas, szerk., 1971: 431). Eszerint a skubinai vagy a skubinomis a skubinas határozószói használatú alakjai lennének, amelynek tényleges használata határozói félparticípiumként szokatlannak tűnik. Ezzel szemben nem indokolható, miért következne be az ellenkező eset, vagyis hogy a „szokásos” skubinai, skubinomis határozószók skubinas alakokká változzanak anélkül, hogy ez újító elképzeléshez kapcsolódna. A skubinas esetében egyértelműen az olyan melléknévi használat van túlsúlyban, amelyben a megelőző jelzővel együtt ragozódik: (37) Visus skubinus darbus jau prįveikėm GrŽ (LKŽXII 1110). „Már minden sürgős munkát elvégeztünk.” Az ilyen példák hihetővé teszik a melléknévként való besorolást, de a skubinas kivételével ezek kivételesek. Érdekes módon a Lietuvių kalbos gramatika egyáltalán nem közöl hasonló eseteket. 6. EGYÉB SZINTAKTIKAI SZERKEZETEK Első pillantásra úgy tűnik: (38) Pabroliu vedina nuotaka klonjojas (JR 54, LKŽXVIII 479; JSDII 330). „A menyasszony a násznagyot vezetve meghajol”. valójában egészen úgy néz ki, mint például az (1). A probléma azonban az, hogy a mondat, amely ténylegesen— Nešinas, vedinas, tekinas 29 a szokások és a történtek szerint valójában másképp kellene hangoznia: „A násznagy által vezetett menyasszony meghajol”. Így tehát a (11)-ben szereplő szerkezettel van dolgunk, amelyben a vedina látszólagos passzív particípiumként szerepel. Mivel a násznagy a (rész)cselekvés végrehajtója, valójában a pabrolio alakot kellene várnunk. Az instrumentális eset tehát a vedina „szokásos” használatának maradványának tűnik. Zinkevicius az efféle használatot egyszerűen „hibásnak” nevezi (1981: 159–160). A tényállás ilyen normatív értékelésétől eltekintve azonban nem az a kérdés, hogy a használat helyes vagy helytelen-e, hanem az, hogy betölti-e a célját, vagyis érthető-e. Erre a kérdésre elvileg igennel felelhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy a hallgatók vagy olvasók számára a kijelentés tartalma eleve ismert, továbbá ők sem ismerősebbek a vedina használatával, mint a mondat szerzője. Emellett a szövegkörnyezetből – különösen a német „Brautführer” („násznagy”, szó szerint: „vezető”) fordításból – is felismerhető, hogy ez az alak az, aki vezet, tehát nem lehet passzív particípiumról szó. Nem arról van tehát szó, hogy ezt a mondatot hibásnak minősítsük, hanem arról, hogy az ilyen esetek alapján nyomon követhetők a nyelvi fejlődés feltételei. Ahogyan Büga (10) Eit mótyna vaikaĭs vedinà „Az anya gyermekeket vezetve megy” alakot a passzív particípiummal veti össze (lásd fent), feltételezhető, hogy a mondatot úgy értette: *„Az anyát gyermekek vezetik, miközben megy”. Ugyanez a sors nyilvánvalóan Juškát is utolérte. 7. A Z INSTRUMENTÁLIS TÁRGY Érdemes még egyszer visszatérni az instrumentális tárgy jelentésére. Ehhez meg kell vizsgálni a szintaktikai kapcsolatok és a generatív sorrend kérdését is a következő szerkezetben: (39) Ans vãrinas kumele eina J. (LKŽxviii, 190). „Az illető egy kancát hajtva megy”. a következő minimális szintaktikai állománnyal: alany ans, állítmány eina, félparticípium varinas, instrumentális tárgy kumele. Az ans eina teljes főmondat, a kumele varinas pedig mellékmondat, amelyet sok példában vessző választ el, és amely utólag következik. Morfológiailag a varinas az alanytól örökli a számot és a nemet; szemantikailag a varinas az eina magyarázata (a particípium- és félparticípium-szerkezetek kétértékű szintaktikai kapcsolatairól lásd Ulvydas, Hrsg., 1976: 530), a mód határozója. Pontosabb a kumele varinas egészet módhatározói szerkezetnek nevezni (Ulvydas, Hrsg., 1976: 503–506). A cselekvés módjának kifejezésére gyakran használatos az instrumentális eset, akárcsak a határozószók (Ulvydas, Hrsg., 1976: 503–504), amelyek különösen gyakran instrumentális eredetűek (Zinkevicius 1981: 173). Ha figyelembe vesszük ennek a határozói szerkezetnek a kettős valenciáját, valamint azt, hogy a megadott morfémakészlet mellett lehetetlen mindkét valenciát egyetlen lexémán megvalósítani, akkor indokoltnak tűnik e valenciák felosztása a határozói szerkezet két része között: a határozói jelleget az instrumentális eset jelöli 30 | BERND GLIWA az objektumé, amely átveszi az alanyhoz való egyeztetést varinas. Ez megvilágítja, miért válik a tárgyatlan tekìnas stb. gyorsan határozóvá: tekinomis. Itt hiányzik az objektum, amely átvehetné a határozói jelölést. Ebből azonban korántsem következik ans és varinas, illetve eina és kumele szorosabb kapcsolata, mert az felbontaná a kumele varinas egységét, amely közösen vonatkozik mind az állítmányra, mind az alanyra: (39 a) A hagyományos fél-igenevek, például a varydamas esetében kissé más a helyzet: (39 b) Itt a határozói funkció gyengébb, és a varydamas cselekvésének másodlagos jellege eina cselekvéséhez képest világosabban kirajzolódik, mint a (39 a)-ban (vö. Ulvydas, Hrsg., 1976: 530); innen már nincs messze az önálló mellékmondathoz vezető lépés: (39 c) Ans, aki a kancát hajtja, megy. Ezzel szemben a (39 a) a két cselekvés közel egyenrangú besorolását hangsúlyozza, közel az alábbihoz: (39 d) Ans megy és hajtja a kancát. A (39)-es szerkezettel tehát a jelentés olyan árnyalata fejezhető ki, amely a két cselekvés egyenrangúságától az egyik cselekvés másik alá rendeléséig halad, a következő sorrendben: (39 d), (39), (39 b), (39 c). Történeti szempontból kézenfekvő az instrumentális szociatív funkciójával való összehasonlítás. Kérdés azonban, hogy ez a funkció szükségszerűen egyenrangú hierarchiát von-e maga után: *Ans eina ir kumele eina = Ans eina [su] kumele, amelyhez a két fél közötti viszonyt kifejező kiegészítés járult: + [kurią] varo = varinas, vagy pedig egy ilyen (as)szociatív instrumentális eset már magában foglalja a hierarchiát, vagyis a varinas lenne az elsődleges ige: *Ans kumele varinas [eina]. 8. SZÓKÉPZÉS Feltűnő, hogy a képzés alapjául csak elsődleges igék szolgálnak, illetve ha mégis másodlagos igékről van szó, esetleg varyti, akkor a kötőhangzó Nešinas, vedinas, tekìnas 31 elmarad: varinas. Minden esetben a mögöttes tő mássalhangzóra végződik. Hogyan nézhetne ki a megfelelő képzés más tövek alapján? Anélkül, hogy először megvizsgálnánk az -inas eredetét, két esetet kell megkülönböztetni: a tő (a) kettőshangzóra, (b) egyszerű magánhangzóra végződik. A kettőshangzós esetben talán lehetséges volna a kettőshangzó felbontása: *ėjinas: eiti, éppen úgy, mint ėjimas, vagy *dovinas: duoti, mint a dovana. A (b) esetben a tő magánhangzója és a végződés -i- eleme kettőshangzóvá olvadhatna össze, vagy egy további hiátust megszüntető C/R, feltehetően j vezetődhetne be: *de(C)inas: dėti, dėjo, *lo(C)inas: loti, loja. Ilyen formákat eddig nem találtak. Az -ina(s) végződés az indoeurópai *-ₙo- formából származhat, és összevethető az -ena-, -ana- végű melléknévképzésekkel; vö. litván álkanas, lett alkans, továbbá lett vedene ’meny’, amelyet Endzelin egy *vedens ’vezetett’ jelentésű igei melléknévből való származékként az óegyházi szláv vedenъ szóval vet össze (Endzelins 1951: 293). Ha az -ena- és az -ana- egymással ablautviszonyban áll, akkor az -ina(s) könnyen ideilleszthető, mint a zérófokú *-ₙ--ból létrejött forma. Kézenfekvő az összevetés más indoeurópai nyelvek participiumaival, illetve igei mellékneveivel: óészaki bitinn ’megharapott’, korai óangol gibaen ’adott’, óegyházi szláv nesenъ ’hordott’ (Krahe 1969: 105; Meier-Brügger 2000: 174, 268) (ezek a példák azonban nem a *-ₙ--ból származnak). Ebből a helyzetből olyan formákra lehetne számítani, mint a litván *CVna(s) < indoeurópai *CV-ₙ-o(s), kötőhangzó *-i- nélkül, de a megfelelő *dėnas: dėti stb. sem található meg; ezért nem világos, hogy ez az igealak valaha létezhetett-e paradigmaváltozatként. Teljes paradigma létezése nagy biztonsággal már kizárható. A képzés azonban aligha új. Például a tekìnas, amely elszigetelten maradt fenn, és Šeškauskas egyetlen ilyen alakú szóként használja, egy nem adatolt *tekti ’siet, rohan, fut’ alapigére utal (az indoeurópai összefüggéshez lásd Jakulis 2003: 33); ezt más származékok is alátámasztják: tekioti ’(ide-oda) futkos’, tekininkas ’futó’, tekūnas ’futó, hírnök’, tekýnė ’versenyfutás’, tekìnė ’méhkaptár röpnyílása’, vö. laka ’ua.’: lekti ’siet, repül’ (LKŽₓᵥ 1122–1124, 1163), amely tanúsítja, hogy az ige létezett. Ide tartozik a tēkis ’hímivarú jószág, különösen tenyésztésre szánt’ (LKŽₓᵥ 1130) is, amelynek jelentéstani párhuzama a német läufig ’párzásra kész, többnyire szukáról’ szóban található (vö. Kluge 1999: 506). Míg a félparticipiumok viszonylag újak (Ulvydas, Hrsg., 1971: 378, §614): vesdamas ← vesti, *-d- + *-ti> -sti mellett, a vedinas, amely a ved- tőre épül, jóval régebbi is lehet. A tárgyalt alakok melléknevekhez, illetve participiumokhoz való besorolása szempontjából érdekesek a szóban forgó szófajok elsődlegességéről vallott nézetkülönbségek is. Míg Ambrazas a melléknévképzést tekinti elsődlegesnek, amelyből fokozatosan paradigmatikus participium alakult ki (Ambrazas 1993: 58ff., 2000: 161), Krahe éppen fordítva látja a dolgot: „Sok eredeti participium elszakadt az igéjétől, és önálló melléknévvé vált...” (Krahe 1969: 105). A probléma valószínűleg abban rejlik, hogy az igerendszert rendszerint szinkrón módon, vagyis kész paradigmákként ábrázolják, az egyes alakok képzésére vonatkozó szabályokkal, míg a melléknevek szóképzését általában diakrón módon írják le. Így a melléknév már eleve „kész”, 32 | B E R N D G L I W A noha több versengő képzés is létezik, míg a participiumot csak akkor tekintik késznek, ha minden igére kiterjedő paradigmája van. Amint azonban itt látható, ez egyáltalán nem szükségszerű. Ahogyan a melléknévi képzések esetében több, azonos jelentésű lehetőség áll rendelkezésre, ugyanannak a participiumnak a képzésére is alkalmazhatók alternatív képzési eljárások. A participiumoknak nem is kell feltétlenül teljes paradigmát alkotniuk, amint ezt például az itt vizsgált nešinas mutatja. 9. EREDMÉNYEK Nem kétséges, hogy a nešinas, bėginas, vedinas szintaktikai használatukban nagyrészt megfelelnek a nešdamas, bėgdamas, vesdamas félparticipiumoknak. Ezért célszerű volna őket egy (szinkrón) litván nyelvtanban a félparticipiumokkal együtt osztályozni és tárgyalni. Ha további kapcsolatok nélkül fordulnak elő, vagyis főként a mozgást jelentő intranzitív igék képzései, mint a bėginas, tekínas, szintaktikailag egybeesnek a határozószókkal, illetve az Ulvydas által „būdinys”-nek nevezett határozói participiumokkal (Ulvydas, Hrsg., 1971: 421–424), aminek következtében a végződés határozószói jelleget kap. Az intranzitív igék esetében tehát már előrehaladott a határozószók szokásos fogalmi osztályába való beilleszkedés. Jóval ritkábban alakulnak át szabályos melléknévvé; erre világos példa a skubinas. Az instrumentális tárggyal való használat, amely az egyetlen különbség a -damas végű félparticipiumokhoz képest, összefügghet a kumele varinas szerkezet eina melletti határozói használatával. Az accusativusi tárggyal való használat viszont feltehetően az ige vonzatkeretéhez való innovatív igazodás, olyan korai újítás, amely már Daukšánál is megtalálható. Az olyan elsődleges igék alapján történő képzés, amelyeknek töve mássalhangzóra vagy szonoránsra végződik, a participiumalak hiányos paradigmájára utal; a megnevezett tövektől eltérő töveken alapuló képzések nem kerültek elő. Az alak újra meghonosítása és megfelelő igékkel való használata nem okoz nehézséget. Megerősítést nyer Palionis álláspontja, amely szerint ezeket az alakokat főként Alsó-Litvániában használják; más szerzők kizárólagosságra vonatkozó állítását el kell vetni. FORRÁSOK RÖVIDÍTÉSEI (amennyiben a Lietuvių kalbos žodynas és a Lietuvių kalbos gramatika alapján idézték őket) BP – Posilla... per Jana Bretkuna... D – S. Daukantas, 1846, Dajnes žemaitiu... DAUK. – S. Daukantas, művei. GRŽ – Grūžiai, Pasvalys járás. J. – Литовский словарь А. Юшкевича, 1897–1922. J. JABL. – Jonas Jablonskis, művei. Nešinas, vedinas, tekinas 33 JR – Svotbinė rėda..., Antanas Juškeviče által. Kl. – Kuliai, Plungė járás. KrŠ – Kuršėnai, Šiauliai járás. Lkv – Laukuva, Šilalė járás. LsB – Die Bildung der Nomina im Litauischen von August Leskien. Leipzig, 1891. NIEM – Litván népdalok J. J. Mikkola professzor kéziratos hagyatékából, Helsinki, 1949. OB – Obeliai, Rokiškis járás. Šts – Šatės, Skuodas járás. Trgn – Tauragnai, Utena járás. Trk – Tirkšliai, Mažeikiai járás. Tt – Tytuvėnai, Kelmė járás. V. Krėv. – Vincas Krėvė, művei. Žem. – Žemaitė, művei. EGYÉB FORRÁSOK Balys, J. 2002: Raštai III, Vilnius: Lietuvių literatūros ir tautosakos institutas. Dundulienė (Glemžaitė), E. 1958: Kup iškėnų senovė, Vilnius: Valstybinė grožinės literatūros leidykla. JD = Juška, A., Hrsg., 1954: Lietuviškos dainos I–III (hier Bd. III), Vilnius: Valstybinė grožinės literatūros leidykla. [Reprint des Originals von 1882.] JSD = Juška, A. und Juška, J., Hrsg., 1955: Lietuviškos svotbinės dainos I–II, Vilnius: Valstybinė grožinės literatūros leidykla. [Reprint der Originale von 1880, 1883, 1900.] Katkus, M. 1989: Bal anos gadynė, Vilnius: Vaga. Krėvė-Mickevičius, V. 1930: Dzūkų vestuvės. Mūsų tautosaka 2, 17–93. Kunčinas, J. (Übers.) 1991: Albanų pasakos, Vilnius: Vyturys. Vėlius, N. et al. (Hrsg.) 1970: Merk inė, Vilnius: Vaga. Vėlius, N. 1974: Matas Słančiauskas ir jo pasakos. (Vorwort) In: Słančiauskas 1974: 9–36. Słančiauskas, M. 1974: Šiaurės Lietuvos pasakos, Vilnius: Vaga. Słančiauskas, M. 1975: Šiaurės Lietuvos sakmės ir anekdotai, Vilnius: Vaga. Šeškauskas, J. (°1933, Sargeliai) 2000–2003: Prisiminimai. (Archiv des Autors, Tonträger I–VI.) IRODALOM Ambrazas, S. 1993: Daiktavardžio darybos raida, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Ambrazas, S. 2000: Daiktavardžio darybos raida II, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Ambrazas, V. 2001: Lietuvių kalbos pasyvo raidos bruožai. Acta Linguistica Lithuanica 45, 11–38. Būga, K. 1959: Rinktiniai raštai II, Vilnius: Poltinės ir mokslinės literatūros leidykla. Conrad, R., Hrsg., 1978: Kleines Wörterbuch sprachwissenschaftlicher Termini, Leipzig: VEB Bibliographisches Institut. Endzelins, J. 1951: Latviešu valodas gramatika, Rīga: Latvijas Valsts izdevniecība. Jablonskis, J. 1957: Rinktiniai raštai I. Hrsg. von J. Palionis, Vilnius: Valstybinė grožinės literatūros leidykla. Jakulis, E. 2003: Veiksmažodžių tekėti, braškėti ir varvėti kilmė. Materiały XXXII międzynarodowej filologicznej konferencji, Vypusk 1, Sekcija Baltistiki, 33–34. St. Peterburg: Philologische Fakultät der Staatlichen Universität St. Peterburg. Kluge, F. 1999: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. 23. erw. Auflage, bearbeitet von E. Seebold, Berlin, New York: W. de Gruyter. 34 | Bernd Gliwa Krahe, H. 1969: Germanische Sprachwissenschaft III. Wortbildungslehre. 7. Auflage, bearbeitet von Meid, W., Berlin, New York: W. de Gruyter. Lyberis, A. et al., Hrsg., 1979: Pirmasis lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Mokslas. LKŽ = A litván nyelv szótára I–XX, Vilnius: Mintis, Mokslas, Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, Lietuvių kalbos institutas, 1956–2002. Meier-Brügger, M. 2000: Indogermanische Sprachwissenschaft. 7., völlig neubearbeitete Auflage unter Mitarbeit von Matthias Fritz und Manfred Mayrhofer, Berlin, New York: Walter de Gruyter. Rix, H. et al. 2001: Lexikon der indogermanischen Verben, Wiesbaden: Reichert. Schmalstieg, W. 2000: The Historical Morphology of the Baltic Verb. (= Journal of Indo-European Studies, Monograph 37.) Szyrwid, C. 1642: Dictionarium trium linguarum. Facsimile reprint in: Lyberis 1979: 95–658. Tarvydas, J. 1961: Dėl veiksmažodinių būdvardžių vedinas, nešinas ir kitų vartojimo. Kalbos kultūra 1, 43–44. Ul vydas, K. et al., Hrsg., 1965, 1971, 1976: Lietuvių kalbos gramatika I–III, Vilnius: Mintis, Mokslas. Zinkevičius, Z. 1966: Lietuvių dialektologija, Vilnius: Mintis. Zinkevičius, Z. 1981: Lietuvių kalbos istorinė gramatika II, Vilnius: Mokslas. Bernd Gliwa Sargeliai, LT 4404 Žaiginys [email protected] Beérkezett: 2003. 02. 25.