Mažmožiai 2–3

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA L (2004),135-138 MEGJEGYZÉSEK Remarks MAŽMOŽIS 2 Rolandas Mikulskas (Acta Linguistica Lithuanica 48, 87) a žemaitis nyelvjárásban (KRš) feljegyzett v'iršū'n határozószót a keleti aukštaitis nyelvjárások helyhatározójával, a virsusi-val kapcsolja össze (ma leginkább v'ir.šū“ —viršuo, apsukū“ ~ apsuku, v'el.tu-—veltuo és sok más alak használatos). Ez erősen kétséges (vö. az ott (KRS) és másutt használatos paskun., paskuna-s, šal'in., žė.m'ie ~ žėmė(n) alakokat: m'ėsk ¥é.m’ie | n'ekūnck stb.). Itt ez a hosszú magánhangzó mintha másképpen bizonyítaná az ellenkezőjét. A nazális n megjelenését a nyelvjáráskutatók már régen tisztázták: Kazimieras Būga (Rinktiniai raštai 1, Vilnius, 1958, 397-398, 588; III 692-693), Zigmas Zinkevičius (Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, 196-198; kár, hogy csak transzponált alakokat közöl), Vladas Grinaveckis (Žemaičių tarmės istorija, Vilnius, 1973, 332-334), valamint e sorok szerzője („Kelios pastabos dėl formų $7, sesą“, Baltistica 2 (2), 1966, 205-207; Lietuvių kalbos tarmių morfoneminiai reiškiniai, Vilnius, 2001, 167-169). A u“ utáni paradigmapozícióban a déli žemaitis nyelvjárásokban meglehetősen gyakori a §ii'n —šuon (= šuo), rudi-n ~ ruduon (= ruduo), az egyes szám részesete va -kū-n ~ vaikuon (= vaikui), vaik’i-n ~ vaikiuon (= vaikiui, bernui), pava.sar- ’icn (és pava.ser- 'ū"n PVN) ~ pavasariuon (pavaseriuo), bii.ndze ~ būonže (= būožė), jū'nc ~ jins (= jus), v'ėltū'n ~ veltuon (= veltui) VARN, Užv, PVN stb. alak. ; Így a v'if.šūn is ezt az etimológiailag nem indokolható n-t a szóvégben megjelent -u-(<-uo) révén kapta. Ezt támogatja e szavak egész története: különösen azokban a paradigmákban, amelyekben u után mindenütt n áll (vö. aut., Baltistica 2 (2), 205-206) (az u-* diftongoid után aligha tapadt volna hozzá ez a nazális, miként az északi žemaitis nyelvjárások -ou < -uo, illetve a nyugati žemaitis nyelvjárások -oután sem < -uo sehol sem kapcsolódik Vytautas Vitkauskas Gauta 2004 04 07 Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva hozzá). MAŽMOŽIS 3 A sonáns r kemény és lágy lehet, a litván nyelvjárásokban időnként váltakozik. Íme ezek az esetek: a. a déli aukštaitis nyelvjárás egy részében a 7’ egyáltalán nincs meg, a hátulképzett sorozat magánhangzói előtt egyes vilniusi és utenai aukštaitis nyelvjárások keményen ejtik (Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, 153-156; Lietuvių kalbos atlasas II, 87. térkép); 136 | MEGJEGYZÉSEK b. egyes helyeken keményen ejtik a redukált kettőshangzó -ai előtt: rai.kst’e: „raikštė” DRSK, RTN, kraū.šis „kriaušius” KB, VRN, krai.vas „kreivas” DRSK stb. ; c. a *rj > *ri > r kapcsolatban: braū.na „briauna” Užv, Kkš, KRTV, kraū.š'is (a köznyelvi kriaušis) KRŠ, RDN, TL, EIG, krūokt'e „sírni” (a köznyelvi kriėkti) TL, RDN, VARN, Šv, RT, ra.uš'ęs „riausés” Šv, GRDM stb. Ezekhez igazodnak a kölcsönszavak: krū-ks (aukšt. kriūkas), šrū'ps (az északi žemaitis és aukštaitis š'r'ūps | š'r'ū-bas- ), kraū.č'us „kriaučius, varrómester”, krūk'is „kriukis, mankó” KRŠ, KRTV, SAUK, kril.k'is „t. p.' RDN, TRS, TL stb. Ismert a *rjau, *rja, *rjo, *rju, *rjū változásának teljes rau, ro, ru területe a žemaitis nyelvjárásban, ahol az elöl képzett sorozat magánhangzói előtt semmiféle r-keményítés nincs (vö. aut., Lietuvių kalbos tarmių morfoneminiai reiškiniai, Vilnius, 2001, 158-161). Az efféle jelenség vizsgálatát az LKA, a fonetikai kötet szerkesztői nem tervezték, a nyelvjárási tények átírása nem volt egységes, ezért sok bizonytalanságot már korábban is felvetettek, de most is összekeverik őket. Például az LKŽ 626. oldalán szereplő sukrokė (nyj. sūkruok'i KRŠ) szót sukriokė alakra javítják (R. Mikulskas, Acta Linguistica Lithuanica 48, 87), a krii-kas KLVR alakot pedig a kriūko * alakhoz sorolják, noha ott sem lehet semmiféle r-keményítés (hacsak nem valami rendkívüli esetről van szó). Tehát *rj + a, a; u, uproblema továbbra is az r keményítésével és lágyításával kapcsolódik össze, holott itt a régi *į kiesésének és a később megnyilvánuló analógiának a kérdéséről van szó (amikor a nyelvjárásokban csak a rau, ro“, ru, ruar r'au, r'o-, r'u, r'ualakokat általánosították). Minden esetben el kell mélyedni a nyelvjárások struktúrájában és rendszerében. Vytautas Vitkauskas Gauta 2004 04 07 Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva JELENTHET-E VALAMIT AZ ÜRES HELY? Vlado Žulys professzor „Dėl tariamos nulinės jungties” („Az állítólagos zéró kopuláról”) című cikkében (Acta Linguistica Lithuanica 48, 177–184) vitába száll a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika (Vilnius, 1994) című nyelvtannal, amelyben az olyan mondatokat, mint az Oras gražus, zéró kopulát tartalmazónak tekintik. A cikk szerzője úgy véli, hogy a zéró kopula (és általában a zéró formák) terminusa hibás. Ez a vélemény tiszteletre méltó. Csak szeretnék néhány szót szólni azokról az érvekről, amelyekkel megpróbálják alátámasztani. Az első közülük az Immanuel Kantnak tulajdonított állítás: Semminek sincsenek jegyei. A szerző még hozzáteszi: A semminek nem nő haja. Ha egy osztály üres, akkor egyetlen eleme sincs, márpedig csak az elemeknek lehetnek jegyeik. Ezért logikailag ellentmondásosnak tűnik a következő állítás: Bár a kopula nincs jelen (semmi), mégis kijelentő módú jelen idejű jelentése van (jegy) (p. 178). Elfogadva a cikk szerzője által javasolt játékszabályokat —a tekintélyekre való hivatkozást hagyjuk meg a teológiának —nem fogok egyet sem megemlíteni a zéró formákról írt számtalan mű közül. Az idézett logikai állítások igazak, de egyáltalán nem mondanak ellent a Grammatikában bemutatott zérófogalomnak. A nyelvi nulla — nem valamiféle nem létező empirikus objektum vagy elem, amely egyenértékű volna a semmivel. Ezzel a terminussal a grammatikai paradigma tagja formális mutatójának olyan hiányát jelölik, amelyet a santy- !-krūko, kruko, kriūko változatok miatt Mikulskas kényelmi okokból kerülte magyarázni, akárcsak a vąšas (még a lehetetlen ąšas), O-nčas, ūnčas,vė.ršos, lo-rsas váltakozását (lásd R. Mikulskas, Acta Linguistica Lithuanica 46, 85).