Berthold Forssman. „Lettische Grammatik“

RECENZIÓK | 121 az egyes KN-részek kritikai kiadásait, noha ez rendkívül nehéz és aprólékos munka. Az itt megfogalmazott, esetenként talán túlságosan is szubjektív megjegyzésekkel elsősorban arra szerettem volna felhívni a szerkesztő figyelmét, hogy a jövőbeli kritikai kiadásokban mit kellene pontosítani, mit kellene részletesebben megvizsgálni. És ha ezek a megjegyzések akár csak valamennyire is hasznosak lesznek, szerzőjük elérte célját. IRODALOM ÉS FORRÁSOK BiRžiška, V. 1990: Aleksandrynas 1, Vilnius: Sietynas. Clavis Germanico-Lithuana 1997. Egy XVII. századi német–litván nyelvű kéziratos szótár. I. rész: A–E, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. KAVALIŪNAITĖ, G. 2003: Samuelio Boguslavo Chylinskio Újszövetség-fordításának viszonya az eredetikhez. Doktori disszertáció, Vilnius. KReGZDE, J. 1978: A litván reformátusok irodalma, Chicago: Devenių kulturális alapítványának kiadványa. Lexicon Lithuanicum 1987. A XVII. századi német–litván nyelv kéziratos szótára, Vilnius: Mokslas. LukšaiTĖ, I. 1999: A reformáció a Litván Nagyfejedelemségben és Litvániában, Vilnius: Baltos lankos. LukšaAiTĖ, I. 2001: A Knygos nobažnystės (1653) előkészítésének kulturális környezete. Knyga nobažnystės krikščioniškos (1653), a XVII. századi litván kultúra 4-29. emlékműve, Kėdainiai: Kėdainių krašto muziejus, NEepokuUPNAS, A. 1994: M. Mažvydas „Katekizmo“ — beszélő tankönyvének (könyvecskéinek) képe a történelem és a kultúra kontextusában. Protestantizmus Litvániában: történelem és jelen, Vilnius: Apyaušris, 70–77. RuBSys, A. 1995: Kulcs az Ószövetséghez 1, Vilnius: Katalikų pasaulis. Juozas Karaciejus Beérkezett 2004. 12. 12. Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva BERTHOLD FORSSMAN LETTISCHE GRAMMATIK Dettelbach: J. H. Roll, 2001, 418 p., ISBN 3-89754-194-7 (Miinchener Studien zur Sprachwissenschaft, Beiheft 20) Berthold Forssman lett nyelvtana – amint azt „Előszavában” jelzi – nemcsak az indoeurópai nyelvészeknek és baltistáknak szól, hanem a szlavistáknak és más nyelvészeknek is, akiket egyaránt érdekel a mai lett írott nyelv és e nyelv történeti grammatikája. Az írott forrásokban való késői dokumentáltság ellenére a balti nyelveket fonetikájuk és jól megőrződött flektáló rendszerük miatt igen archaikusnak tartják. A grammatika szerzője arra is rámutat, hogy az 1923-ban megjelent Jānis Endzelīns-- féle lett grammatika nélkülözhetetlen mintakézikönyv volt és ma is az, a lett nyelv kezdő tanulója számára azonban túlságosan részletes, a gyakorlatban nehezen használható, és nincs kapcsolata a mai irodalmi lett nyelvvel. Ezért a recenzált B. Forssman-- féle grammatika mintegy hidat képez a mai irodalmi lett nyelv és annak történeti tárgyalása között, a bemutatott szinkrón fejezetek pedig a lett nyelv iránt érdeklődők számára bevezető tankönyvként szolgálhatnak. A grammatika szerzője azt is hangsúlyozza, hogy az indoeurópai nyelvészek számára elengedhetetlen a litván nyelv ismerete, ezért a diakrón fejezetekben kontrasztív módon litván nyelvi anyagot is felhasznál, de, 122 | RECENZIÓK az óbalti nyelvek történeti összehasonlító nyelvtanával ellentétben az első helyre a lett nyelvet és annak adatait helyezi. Az első, „A lett nyelv” című fejezetben nemcsak a lett, hanem a balti népek etnogenezisének és történetének kérdéseit is tárgyalja, továbbá jellemzi a balti nyelvek helyét az indoeurópai nyelvcsaládban —mindezt a tárgy alapos ismeretében és az egyes indoeurópai nyelvágak meglehetősen bonyolult történeti fejlődésében való kiváló tájékozottsággal teszi. A szerző jól ismeri az indoeurópai történeti összehasonlító nyelvészet legújabb módszereit és kutatási eredményeit (például tömören ismerteti a laringális elméletet), és megalapozottan alkalmazza őket nemcsak a lett nyelv, hanem a balti nyelvek fejlődésének feltárására is. A második, „Fonetika és fonológia” című fejezet (p. 67-104) a helyesírás és az ortográfia jellemzésével kezdődik; bemutatja annak változását és az átmenetet a német helyesírási rendszerről a Mūhlenbach és Endzelīns által kodifikált mai helyesírási rendszerre (p. 67-72). Ezután a standard lett nyelv hangjainak (magánhangzóinak, mássalhangzóinak) kiejtését írja le (p. 72-76), német nyelvi példákkal illusztrálva, amelyek hozzávetőleg megfelelnek a lett nyelv hangjainak, hogy a más nyelvű olvasó jobban eligazodhasson (pl. a lett ū az ūdens szóban úgy ejtendő, mint a német Uhr [p. 73]). A második fejezet nagyobb részében történeti összehasonlító módszerrel vizsgálja a lett nyelv hangjainak és fonémáinak változását és fejlődését. A lett nyelv morfológiai szerkezetének leírásakor, amelynek a legnagyobb, „Morfológia” című fejezetet szenteli (p. 109-227), a szerző megalapozottan különít el két szintet —a szinkrón és a diakrón szintet (p. 109). Tárgyalja a névszótövek képzését, valamint a nem, az eset és a szám kategóriáit. Figyelemre méltó a szerzőnek az a gondolata, hogy az ė-tövű főnevek, amelyeket megalapozottan balti újításnak tartanak, eredetüket tekintve összefügghetnek az indoeurópai *-ih, /-idh, archaikus tővel, azaz az óind devi „istennő” főnévi osztállyal (110. o.). Logikus lenne a balti nyelvek ė-tövét a *-(i)iū-ból egy köztes *-(i)iėszakaszon keresztül levezetni (125. o.). Részletesen és következetesen van leírva az ige szerkezete és annak története is. A szerző szerint a kentumreflexusok a balti nyelvekben többek között talán a germán nyelvek hatására is alakultak ki. Egyes esetekben ez természetesen így is történhetett. Másfelől a kentum elemek jelenlétét a balti nyelvekben (pl. lit. pekus : óind pašu) az indoeurópai nyelvi areában elfoglalt balti dialektusok periférikus helyzetével kellene magyarázni. nyelvi areában.- ellel.qar? ... ок?? No. ]} (?)}热在线精品. һуҗr? uppern. ыҟоуп. аамҭазы? Apologies. Need valid exact. Valójában ezt maga a nyelvtan szerzője is megjegyzi (23. o.). Úgy véli, hogy a balti, a szláv és a germán nyelvek az ókorban sok izoglosszával rendelkező kommunikációs kontinuumot alkottak, és valószínűleg ugyanabból az ide. ősnyelv északi dialektusából származnak, helyesen hangsúlyozva, hogy a kentum /satam határ, amely egyrészt a balti és a szláv, másrészt a germán nyelveket választja el, másodlagos jelentőségű kérdés (25. o.). Érdekes a szerzőnek az a gondolata is, hogy az ide. ősnyelv a szó végén megkülönböztette az intonációk (cirkumflexus /akútus) oppozícióját. A balti és a szláv nyelvek ezt az oppozíciót a szavak belsejére is kiterjesztették (27. o.). Itt érdemes hozzátenni, hogy az intonációs oppozíció kialakulása a balti és a szláv nyelvekben esetleg összefüggött a rövid és hosszú diftongusok oppozíciójának megszűnésével (pl. ai: ai > ai: di). A szerző a szlavisztikában elterjedt nézetet vallja, miszerint de Saussure törvénye a szláv nyelvekben is működött (28. o.). Természetesen ez vitatható állítás. Az orosz nyelv nom. sing. formáinak hangsúlya a legvalószínűbben ugyanazon okból ugrott a végződésre, mint a gen. sing. pyku, dat. sing. pyké formákban, de aligha a nom. sing. végződésének akútusa miatt. pykd (: acc. sing. pyky) gen. sing. pyku, dat. sing. pyké, de aligha a nom. sing. pykd formában. B. Forssman meglehetősen adekvátan tárja fel a balti nyelvek indoeurópai nyelv családon belüli helyzetének képét. A recenzált nyelvtan áttekinti a balti és a szláv nyelvek hangsúlyrendszerének, fonetikájának, morfológiájának, szóalkotásának és lexikájának, valamint szintaxisának közös jelenségeit. Még a meglehetősen lényeges különbségeket sem hallgatja el, például az ige morfológiájának területén. A szerző véleménye szerint ezek a RECENZIÓK | 123 különbségek inkább azt mutatják, hogy a balti és szláv nyelvek areája nem alkotott egységes tömböt (kein einheitlicher Block); a balti és szláv nyelvek valószínűleg ugyanabból az indoeurópai a dialektus, és létrehozva egy kontinuumot, amelyben innovációk keletkeztek és terjedtek, ám nem mindig fogva át az egész areát; e nyelvek egyéni újításainak többsége a nyelvi szövetség (des Sprachverbandes) felbomlásától az első írásos rögzítésekig tartó hosszú korszakban jött létre, vagyis a Kr. u. IX. századig (31–32. o.). B. Forssman nyelvtanában megismétli K. Būga tézisét, miszerint a délről betörő szlávok által szorongatott balti törzsek délkeleti területükről a Balti-tenger melletti térségekbe húzódtak. A poroszok ősei, akik elsőként érkeztek a Balti-tengerhez, Kr. e. V. század körül, jóval később (a Kr. u. V. század körül) pedig a kursok. A baltiak lakta terület hidronimáinak (W. Schmid és mások által végzett) vizsgálata, valamint a régészeti adatok azonban másra engednek következtetni. Az egykori Poroszország, Litvánia és Lettország hidronimái az ókori Európa hidronímiájának részét alkotják, ezért a finn törzsek valószínűleg nem éltek itt (46. o.). V. Toporov és O. Trubačov híres tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy a balti törzsek a Felső-Dnyeper vidékén a délről érkezett szlávok helyszíni asszimilációjával tűntek el (Toporov, Trubačev 1962). Ezért úgy tűnik, továbbra is érvényes A. Bezzenberger állítása, miszerint a keleti baltiak itt már a bronzkor óta éltek. Az említett véleményből fakadt Forssman egy másik állítása is, mégpedig az, hogy mindeddig nem világos, vajon Tacitus Aestii népe valóban a baltiakra vonatkozik-e (ob es sich dabei tatsichlich um Balten gehandelt hat) (18. o.). A kutatók uralkodó véleménye szerint Tacitus Aestii népe a poroszok déli törzsei voltak (a szakirodalmat lásd: Karaliūnas, Bammesberger 1998). A szerző a Prufisch terminust részesíti előnyben, hogy elkerülje a zavart, mivel az Altpreufisch használata asszociációkat kelthet a német szakirodalomban használatos (Ost)preufisch terminussal, amellyel a német nyelv egyik dialektusát nevezik meg. Egy-két megjegyzés a nyelvtan egyes kérdéseinek magyarázatához. A névmásformák: avesztai mana, óegyházi szláv mene, ólitván mane —gen. sing. ! —diszimiláció útján az ide. nyelvből kialakultnak tekintendők. *meme (33. o.), vö. a védikus gen. sing. anya. Úgy tűnik, inkább fordítva történt — az asszimiláció eredménye lehet egy indoeurópai nyelvi forma, amely az ide. nyelvből származik. *mene (Szemerényi 1980: 229, Meiser 1998: 157). Indoeurópai. a protoindoeurópai nyelvben, igen valószínű, hogy rekonstruálandó lexémák: lit. sūnūs, óporosz syns, óind. sūnuh; lit. vyras, lett virs, óind. virdh hosszú magánhangzókkal a tőben, de gót. sunus, lat. vir, óind. fer, germ. magas. wer a rövid magánhangzók a Dybo-törvény szerinti rövidülés eredményei lehetnek — az ft és iri magánhangzók lerövidülhettek hangsúly előtti szótagban, vagyis az itáliai *uiro-< *uiro (Meiser 1998: 75). Pontatlan a balti alapnyelv számára olyan alakokat rekonstruálni, mint például *žėmija-- (p. 38), *akis (p. 47), *ūkmenes, *avis, *patis (p. 98), *sakau (p. 104), *médiia-(- p. 106), mivel a hangsúlyos rövid magánhangzók akkoriban valószínűleg még nem nyúltak meg, ezért pontosabb lenne így jelölni: *žėmiia, *akis, *akmenes, *avis, *patis, *sakau. A gravis jelöli a hangsúly helyét és a magánhangzó rövidségét; ez a litvánban elfogadott, vö. kitas, būtas, kasti, nėšti). De a hangsúlyokat és az intonációkat helyesen rekonstruálták, például a proto-baltiban a nom. egyes szám *deiuas, 3. sz. jelen idő *eiti (98. o.). A lett baudit ‘erfahren’ (pontosabb jelentése: „prűfen, versuchen, wagen”) és baūdit igék megfelelőiként inkább az azonos tövű litván baūdytis (-osi, -ėsi) „ruoštis” és baudyti (-o, -ė) „raginti, kurstyti” igéket kellene megadni, nem pedig a litván baudinti igét (88. o.). Tévedések is vannak: a litván medūs gen. plur. alakja medų, nem pedig *mėdų (51. o.); a litván ežys gen. plur. alakja ežią, nem pedig *ėžių (96. o.); a -st nem származhat az ide. *-sk-ből (90. o.). Minden nyelvi rész áttekintése után irodalomjegyzék található — ez nagyban segíti az olvasót a tájékozódásban. A szóalkotást és a mondattant sem hanyagolja el — ez a negyedik (229—263. o.) és az ötödik (264–340. o.) fejezet. A függelékben (341–357. o.) megtaláljuk az o-tövű és az egyszótagú infinitivusszal rendelkező atematikus igék jegyzékét. Az olvasó megtalálja a rövidítések jegyzékét (357. o.— 124 | RECENZIJOS 359), a tárgymutatót (389–396. o.) és a különleges jelek magyarázatát (396. o.). A szómutatók a 360–388. oldalakat foglalják el, a bibliográfia — a 397-418. A recenzált nyelvtan áttekintése után megállapítható, hogy Berthold Forssman Lettische Grammatik című műve nemcsak korszerűen megírt, külföldieknek szánt lett nyelvi és nyelvtörténeti kézikönyv, hanem egyúttal tudományos munka is — értékes hozzájárulás a balti nyelvek történeti összehasonlító nyelvtanához. IRODALOM KARALIŪNAS, S., BAMMESBERGER, A. 1998: Zu Fragen nach der ethnischen Identitit der Aisten. Bammesberger, A., szerk., Baltisztika: feladatok és módszerek, Heidelberg: Winter. MEisER, G. 1998: A latin nyelv történeti hangés alaktana, Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft. SZEMERĖNYI [CeMepensu], O. 1980: Beedenue 6 cpaenumenonoe szvikosznanue. Ilepes. E. A6pamMoBa, Mocksa: Ilrorpecc. Tonoros, B. H., Teysaues, O. H. 1962: Jluneeucmuueckui ananu3 eudponumos Bepxnezo ITodnenpoeba, Mocksa: Hayka. Simas Karalitinas Gauta 2004 12 14 Lietuviy kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva