Irena Ermanytė. „Antonimų žodynas“

176 | RECENZIÓK (400. o.); uspilto-s (397. o.) = us'p'ilto-s; vad6-ve-(- 414. o.) = vad6-ve-; atéjo-(414. o.) = até-jo-; to-ks (430. o.) = to-ks; lé.idz’u (457. o.) = Ié.idz'u; ptioksté (nincs a szótárban); peli:ti (462. o.) = peli:ti; acisé-zdavo (p. 467) = acisé-zdavu; é-da (p. 479) = é-da; Za-si-tez (p. 484) = Za's'i-t'es; riedam (p. 508) = riédam; pasiré-d'- e. (p. 532) = pasiré-d'- e. ; k6-ta (p. 543) = ké-ta. ; atlé-kt (p. 559) = atl'é-kt; reng'uds'i (565. o.) = rey'g'tos- 'i; pasiryzimas (1) (569. o.) = (2); mutatni (570. o.) = rédyti, rodo, rédé; talán még valami elkerülte a figyelmet. A tévedések ebben a műben valóban csökkentek, közeledünk a példamutató tudományos szöveghez: ilyen fordítási és egyéb hibák, ezért könnyen lehetett őket jelezni (a nyomdai előkészítés során) és kijavítani. Vajon minden a nyelvjárástól függ, hiszen nincs meghatározva a „nyelvjárási szó” fogalma, bár mintha az egész szótárkötetet a „örökölt szó” meghatározása kapcsolná össze. Nem nyelvjárási szavak és alakok lennének: literdtas (88. o.), stlosiu (=sulosit) (97. o.); neismaisi- -tu. GRS = neismaisi- -tu. (úgy tűnik, ott ilyen metatóniák nincsenek); uz bl@-cvas (452. o.); daugumo-- (=daugiausia) rifiko-[vezti] tarnd.uto-jus visus JNK (559. o.) és stb. Ez sem sok, a hivatkozások pedig nagyon hasznosak és szükségesek lennének. Most várjuk e beszédcsoport, a köznyelv alapjának egész kincsét, utolsó részét. A harmadik kötetben azt is meg kellene jelölni, milyen kellemetlen hibák és tökéletlenségek vannak. A nyelvjárási szókincs szótárának megfelelő összeállítása és lejegyzése rendkívül fontos ügy — a nyelvjárások és a régi írások a nemzet nyelvének nagy kincsei, amelyekre az indoeurópai nyelvek számos kutatójának szüksége van. Vannak még megoldatlan kérdések is, például a mássalhangzócsoportok lágyságának kérdése: m'iyks'ti vagy másképpen, al'ks'n'is vagy másképpen. Vytautas Antanas Vitkauskas Beérkezett: 2005. 06. 09. Litván Nyelvi Intézet, P. Vileišio u. 5, 10308 Vilnius, Litvánia IRENA ERMANYTĖ ANTONIMÁK SZÓTÁRA Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2003, xxiii + 584 o., ISBN 9986-668-52-2 Az Antonimák szótára egy hosszú időn át végzett, nagy tudást és alaposságot igénylő munka eredménye. Szerzője, Irena Ermanytė tapasztalt szótáríró, aki sok éven át írta és szerkesztette a Litván nyelv nagy szótárát, valamint kiadta az iskolai Litván nyelvi antonimaszótárt (1985), ezért teljes mértékben megbízhatunk mind nyelvészeti képességeiben, mind tudományos tisztességében. A recenzált szótár a szakosított szótárak típusába tartozik, mivel egyetlen típusba tartozó lexikai egységeket közöl: olyan szavak párjait vagy láncait, amelyek jelentései diametrálisan ellentétesek, vagyis antonimák. Az anyagot a többkötetes Litván nyelv szótárából válogatva, szépirodalmi és publicisztikai példákkal kiegészítve e műben arra törekedtek, hogy mind a rendszerszerű, mind a kontextuális antonimákat bemutassák, és mind a litván köznyelv, mind a nyelvjárások, mind pedig a régi írások tényeit megmagyarázzák. Így tehát nagy terjedelmű lexikográfiai munka áll előttünk, amelyben nemcsak a mai litván nyelv szavainak rendszerszerű kapcsolatairól találhatók adatok, hanem az egyes szövegekben kialakuló, az egész nyelvi rendszert így vagy úgy befolyásoló ellentéti viszonyokról is. RECENZIÓK | 177 1. Az „Antonimák szótára” felépítése csaknem hagyományos: elején három fejezet található („Bevezetés”, „A szótár felépítése” és „Rövidítések”), ezt követi maga a szótári korpusz, amelyben az antonimák fészkekbe rendezve, az antonimapárok egyik tagjának ábécérendje szerint szerepelnek, végül pedig az antonimák eredetét tartalmazó frazeologizmusok jegyzéke és az antonimafészkek mutatója kap helyet. A „Bevezetés” tartalma mutatja, hogy a szótár megfelelő elméleti lexikai-szemantikai alapon készült. Itt megalapozottan kifejtik, mi alkotja az antonimák mint két ellentétes tag alapját, mi határozza meg e szavak ellentétességét (a gyök, a képzőelemek vagy a kontextus), milyen logikai tényezők kapcsolják össze az antonimákat a nyelvben, és hogyan alakulnak ki az antonimákon alapuló stilisztikai alakzatok. A bevezetőt olvasva csupán egy kérdés merül fel — vajon maga a szótár szövege feltárja- -e az elméleti részben posztulált valamennyi állítást, és szükséges volt-e a szótár bevezetőjében mindent leírni, amit szerzője, aki éppen az antonimákról védte meg doktori disszertációját, ismer. Erre a kérdésre pontosan csak maguknak az antonimapároknak és használatukat illusztráló példáknak a részletes elemzésével lehetne válaszolni. De alaposabb vizsgálat nélkül is kétségek merülnek fel bizonyos okfejtéseknek e szótár szempontjából való fontosságával kapcsolatban. Nagyon különös módon értelmezik itt a „funkció” és a „levezetettség” fogalmát, amelyek olyan antonimapárokat kapcsolnak össze, mint a közeli — távoli (út), vastag — alacsony (fa), mély — sekély (tó), illetve a hajnal — alkonyat, születni — meghalni, uvertúra — finálé. Teljesen világos, hogy e szembenállások mindkét tagjának van valamiféle közös tartalmi sajátossága, amelyből az egyik tagnak több, a másiknak — kevesebb van, hogy ez a közös tartalmi sajátosság lehetővé teszi a szavak bizonyos típusú lexikai-szemantikai paradigmákba való egyesítését, de mi köze van ehhez a funkciónak, és hogyan kapcsolódik hozzá a „levezetettség”? Ugyancsak kétséges, hogy az intonáció hatása az antonimapár szemantikai viszonyára bármilyen módon tükröződhet-e a szótárban. Így lényegében egy jól argumentált elméleti szótárbevezetőben célszerűbb lehetne a lexikográfia számára értékes állításokat megfogalmazni, nem pedig általában az antonimákról elmélkedni. A „A szótár felépítése” című fejezetben elmagyarázzák, hogyan van elrendezve az anyag. Ez a fejezet meglehetősen töredékes, az adatok bemutatásának elvei nincsenek benne kellőképpen kifejtve. Például csak az szerepel benne, hogyan adják meg az igék antonimáinak második tagjára vonatkozó szinonimasort (először a prefixum nélküli igét írják le, majd utána betűrendben felsorolják a prefixumos igéket), de semmit sem közölnek a többi szófaj szinonimasorainak bemutatásáról; meg van jelölve, hogy az antonimák jelentésének magyarázatában kerülik a szinonimákat, de egyáltalán nem világos, hogyan magyarázzák ezeket a jelentéseket — valahonnan átvették-e a magyarázatokat, vagy maga a szerző alkotta meg őket. Ebben a fejezetben meghatározzák, mi alkot antonimapárokat, és megadják, hogyan számozzák őket. Ám amint az ember elkezdi vizsgálni magának a szótárnak a szövegét, kiderül, hogy az antonimapárok petit betűkkel, a jelentések pedig félkövérrel való számozása valóban kétséges. Először is bizonyos vizuális nehézségek merülnek fel, továbbá úgy tűnik, hogy a jelentések elkülönítése fontosabb, mint maguknak az antonimapároknak az elkülönítése. A címszó előtt álló petit számokkal néha nemcsak az ugyanabban a jelentésben használt szó, vagyis ugyanazon lexéma párját számozzák (a), hanem ugyanannak a szónak egy másik jelentésben használt változatát is (már egy másik lexémát), amely egy másik szóval alkot antonimapárt (b). Az eltérő típusú tények ilyen egységes bemutatása szükségtelen zavart kelt, és megnehezíti a felhasználók dolgát. Vö. : a) 1 gléstyti Svelniai braukyti ranka —kandzioti skaudinti, Zeisti dantimis 2 glostyti Svelniai braukyti ranka —musti, Serti smigiais kelti skausmaq 3 glostyti Svelniai braukyti ranka —p@Sti skaudinti raunant plaukus b) 1 ramis kuris neteikia permainy —audringas kuris neramus, permaningas 2 ramus kuris negreit susierzina, supyksta —irzlus kuris greit susierzina 3 ramis kuris taikingas, be kraujo praliejimo —krivinas kuris susijes su kraujo praliejimu 178 | RECENZIJOS Toks antonimy pory numeravimas ypa¢ klaidina, kai pirmasis poros Zodis daugiareikSmis ir kai kiekvienai leksemai randama keletas antonimy; tada taip ir neaiSku, kas tuo skaitmeniu zymima -—ar antonimy pora, ar leksema. Pavyzdziui, pateikiant budvardzio gyvas antonimus, pazymeéti penki numeriai, bet kas jais suzyméta —ar tik penkios antonimy poros? O gal zodyno autorei atrodo, kad Sis bidvardis vienareikSmis, jei jo reiksmés nesunumeruotos pajuodintais spaudmenimis, kaip tai padaryta kituose straipsniuose: 1 gyvas kuris turi gyvybe —maris kuris turi mirti, mirtingas 2 gyvas kuris turi gyvybe —mires, numires kuris neturi gyvybés 3 élő, amelyben szerves folyamatok zajlanak —élettelen, amelyben nem zajlanak szerves folyamatok 4 élő, amely mozgékony, élénk —lassú, komótos, amely lassan mozog, nem siet 5 élő, amely aktívan nyilvánul meg —megdermedt, amely passzív, bágyadtan nyilvánul meg és vö. : 1 folyékony, amelynek megvan az a tulajdonsága, hogy folyik —szilárd, amely ellenáll a hajlításnak 2 folyékony 1. amely sok vizet tartalmaz —sűrű 1. amely kevés vizet tartalmaz 2. amely jól folyik —2. amely gyengén folyik 3. amely hézagosan, ritkán nőtt ki —3. amely hézagok nélkül, sűrű Némelykor a páros számozás egyáltalán kérdéseket vet fel az antonimák bemutatásának sorrendjével kapcsolatban. Például nem világos, milyen megfontolások alapján számoztak egyes párokat az átvitt jelentésektől kezdve: 1 emelkedés átv. lelki megerősödés —depresszió, kimerültség átv. lelki elgyengülés 2 emelkedés átv. lelki megerősödés —neopolisszá válás átv. kifejezett lelki hanyatlás 3 emelkedés elszakadás a felszíntől —leszállás a felszín elérése lékusszá válás 4 emelkedés /szintemelkedés —süllyedés szintcsökkenés 5 emelkedés jobb eredmények elérése —hanyatlás rosszabb eredmények elérése Előfordul teljesen szükségtelen számozás is, nyilván szerkesztés közben figyelmen kívül maradt, pl.: 1 kifejteni (és hol van a 2?). 2. A szótár tartalmának értékelésekor mindenekelőtt azt fontos megállapítani, hogy a recenzált munka terjedelme és célkitűzései megfelelnek-e a nyelv jelenlegi állapotának. Ezért még el kell mondani ezt-azt a szótári anyag kiválasztásáról. A bevezetőben az áll, hogy az anyagot az élő nyelvből, az LKŽ I–XX. köteteiből, a litván irodalom klasszikusaiból, különféle írásokból és a sajtóból gyűjtötték. Csak dicsérni lehet a szótár szerzőjét a megtalált és rendszerezett nyelvi tényekért és azok illusztrációiért, hiszen egy ilyen munka elvégzéséhez nagy alaposságra és hozzáértésre volt szükség. És mégis meglehetősen sok kérdés merül fel a címszavak kiválasztásával kapcsolatban. Ezek egyike például a következő: miért nem használták fel napjainkban a szótár összeállításakor a korpusz adatait, miért nem válogatták be az utóbbi évtizedek új szavait, miközben rendkívül ritka tájszavakat vettek fel (magus, moma, tota, Sapara?, skirmos, senykscias —dabarykscias, nusilti —nusdlti), teljesen alkalmi szóalkotásokat (aukstikas és Zemitkas, kabis és nelabis, kusanciasis és slinkasis, pardosas, pardudksne, pardudle és pirksne), valamint lényegében semmiben sem különböző szóváltozatokat (az aukstyn címszó mellett többnyire tájnyelvi auksty, aukstyna, aukstynai, aukstyniui, aukstynuo)? Nem igazán érthető, miért szerepelnek címszóként, és miért tekintik őket külön antonimapároknak a melléknevek nem rokon nemű formái, amikor mellettük ugyanazon jelentésű, rokon nemű melléknevek szerepelnek (úgy tűnik, itt megsértik a szó és alakjai közötti határok szabályait). Vagy ismét: miért kerülnek be a szótárba címszóként egyes lehetséges származékok, míg másokat figyelmen kívül hagynak? Például bekerültek az ankstékas — vélokas melléknevek, a pontosan ugyanilyen képzésű gerdkas —blogdékas, jaundkas —sendkas szavak azonban már nem; csak egy-egy melléknévi vagy igei absztrakt főnevet vettek fel, pl.: hajlékonyság — tehetetlenség; RECENZIÓK; | 179 vidámság — szomorúság; hosszúnapúság — rövidnapúság; felemelés — lesüllyesztés, lealacsonyítás; emelés — fekvés, és még egy-kettőt. De miért kell egyáltalán felvenni őket, amikor mellettük ugyanilyen jelentésű alapszavaikat is megadják? Hiszen úgy tűnik, mindenki számára jól ismert lexikográfiai gyakorlat, hogy nem emelik címszóként a szabályos mutációs származékokat, azaz azokat, amelyek csupán egy másik szófaji csoportba kerülnek át, de megőrzik ugyanazt a tulajdonságvagy cselekvésjelentést. Nem világos, mi indította a szerzőt arra, hogy címszóként olyan igekötős és előképzős származékokat is felvegyen, amelyek az igekötő nélküli igéktől csak a cselekvés aspektusában különböznek, például: papilnėti — patustėti, paplatėti — susiaurėti, paplatinti — pasiaurinti, susiaurinti (nem lenne-e elegendő ezekben az esetekben az igekötő nélküli igék ellentéte?). Aligha kellene címszóként felvenni az olyan szavakat, amelyeket nyelvhelyességi hibának tartanak, például: atidaryti ‘kinyitni (a szemet)’, kvidas, kudlotas stb. A bemutatott antonimapárok értékelésekor felmerül egy alapvető kérdés is, amelyet a lexikológia elméletének kutatói már régóta vitatnak: mikor kapnak a szavak ellentétes jelentést a tagadószóval? A bevezetőben ezt a kérdést nem tárgyalják, az olyan antonimapárok pedig, amelyekben a második szó az elsőnek tagadószóval alkotott változata, nem segítenek megoldani a problémát, például: spausdintas — nespausdintas (miért nem rankraštinis- ?), taktiškas — netaktiškas (miért nem elég az akiplėšiškas, įžūlus, šiurkštus?). Az ilyen megfontolások és a szerző álláspontjának világos kifejtése nemcsak a lexikológia kutatóinak, hanem a szótár használóinak is segítséget nyújtana. 3. A szótár szerzője kiváló nyelvészi érzékről tett tanúbizonyságot, amikor antonim megfelelőket keresett. Feltárta, hogy a litván nyelvben vannak olyan szavak, amelyek jelentésgazdagságuk és a kontextusok sokfélesége miatt számos antonimapárt alkothatnak (például: darbas nyolcat, džiaugsmas — tizenegyet, kūnas — tizenháromat, kelti — hetet, kelti — kilencet, viršūnė — hat párt alkot stb.). Az antonimapárok többségét mondatok szemléltetik, amelyekből kirajzolódik mind a tulajdonságok rendszerszerű, mind véletlenszerű ellentéte, valamint az antonimákra épülő stilisztikai alakzatok sokfélesége. Különösen érdekesek azok a példák, amelyek azt mutatják, hogy akár ugyanazon szavak jelentései is lehetnek ellentétesek, pl.: bréksti jelentheti azt is, hogy ‘sötétedik’, és azt is, hogy ‘világosodik’; Cidupti —‘kitátani a száját’ és ‘becsukni a száját’; atristi —‘gurítva közelebb hozni’ és ‘gurítva eltávolítani’; iSgérbinti —‘megdicsérni, magasztalni’ és ‘megátkozni, megalázni’; kasti —‘gödröt ásni’ és ‘gödröt betemetni’. A szótár szócikkei tehát nyelvünk nagy lehetőségeit mutatják be az összetett ellentétes viszonyok kifejezésére. A nagy terjedelmű szótárban mégis gyakran előfordulnak a rendelkezésre álló anyag rendszerezésének bizonyos hiányosságai. Ezeket például néhol az antonimapárok tagjainak nem teljesen megalapozott kiválasztása mutatja: a) nem felel meg az antonima deklarált fogalmának, amikor antonimaként nem ugyanahhoz a szófajhoz tartozó szavakat állítanak szembe: a megigazult — meztelen, a felszabadított — szolga, a bölcs — tudatlan, a szabad — szolga, a gazdag — koldus, az igaz — csaló stb. ; b) kétséges, hogy antonimáknak lehet-e tekinteni az ugyanahhoz a szófajhoz tartozó, de nem ugyanazon szemantikai típusokba tartozó szavakat, például olyan igéket, amelyek közül az egyik aktív cselekvést, a másik pedig önkéntelen folyamatot vagy akár állapotot jelent: belélegezni — kilélegezni; élni — öngyilkosságot elkövetni; vagy olyan határozószókat, amelyek közül az egyik helyet, a másik pedig irányt jelöl: haza — külföldre (Néhány hetet külföldön töltve hazatért); más lenne a helyzet a helyben — külföldön esetében; c) néha a címszóhoz véletlenszerű párok kerülnek kiválasztásra (talán azért, mert csak ilyen szemléltető példa akadt?), miközben figyelmen kívül maradnak a lehetséges, sokkal pontosabb antonimák, például: az elviselni antonimájaként a verni van megadva, holott ott van a nyomni, terhelni(?); a jövevény, érkező antonimáiként csak a kivándorló, elutazó van megadva, holott ott van a bennszülött, helybéli, saját(?) is; a nyitott antonimája állítólag csak a zárt (és ha nyitott kabátról lenne szó?) . A „bdltymas“ szóhoz csak egy antonima, a „jiodymas” van megadva, de hol van a „trynys”? A „patenkintas” melléknévhez csak egyetlen, ráadásul kissé furcsa antonimát találtak, mégpedig a „piktas”-t („—Te add oda —dadogta Damulė, inkább elégedett, mint dühös), de vajon nem lenne-e kifejezőbb e szó ellentétes viszonya a „nusivylęs”, „panitres”, „prk.” „suriiges” résztvevőkkel? A „kvapas” főnévhez legalább néhány antonimát választottak: „dvdkas- ”, „smardas”, „smarvé- ”; de hiszen a „kvapas” korántsem mindig kellemes illatot jelent, általában ezzel a szóval az anyag szaglásra gyakorolt általános tulajdonságát írják le (a szag lehet kellemes és kellemetlen is), és a szótári mondat sem mutatja egyáltalán, hogy a megadott szavak antonimái lennének a „kvapas- ”-nak („Jr bus smardas vietoje gero (!) kvapo”). Érthető, hogy a kiválasztott antonimák számát erősen korlátozták a rendelkezésre álló mondatok (a szerző igyekezett olyan mondatokat közölni, amelyekben mindkét ellentétes tag szerepel- ), de vajon jobb-e, ha a használó a szótárban csak azokat az antonimákat találja meg, amelyek éppen a szerző keze ügyébe kerültek, és nem találhatja meg mindenki számára jól ismert szópárokat? Ezért sajnálatos, hogy csak két „laimėti” pár van megadva: „laimėti” — „pralaimėti” és „laimėti” — „prarasti”, de hol van a „laimėti” — „pralosti”, „laimėti” — „nepavykti”, „laimėti” — „prakisti”? truncated. x A žudyti ige antonim igéjeként csupán egyetlen szót, a gimdyti igét jelölik meg, míg a sinonimájához, az užmušti igéhez már egészen más antonimát találnak — a pasigailėti igét; akkor a pasigailėti nem lehet a žudyti antonimája, és fordítva? Az ilyen típusú pontatlanságokból valóban nem kevés akad (vö. még: téisinis — beteisis, tikinti — neigti, užklūsti — atkifsti). Mindezek a pontatlanságok kétségessé teszik, hogy helyes-e a szótár szerzőjének az az álláspontja, hogy az antonimákat inkább véletlenszerű szövegek, mintsem rendszerszerű szói kapcsolatok alapján válassza ki. A szótár szövegében valójában számos olyan pár szerepel, amelyek semmiképpen sem rendszerszerű antonimák, és amelyek között a nyelvi rendszerben egyáltalán nem antonim, hanem hiponimikus vagy ekvonimikus kapcsolatok alakultak ki, például: daind — rauda, tiosvé — tiosvis, 2 lapas — spyglys, tekéti — vesti, valgyti — gérti, brolis — sesud, tévas — motina és így tovább. Természetesen az ilyen szavak kontextuális antonimákká válhatnak, de a megadott példák nem mutatják ezt az antonímiát (Tévg ir moting gyvq turjs; Csak az apa és az anya összehangolt nevelése terelheti a gyermekeket a kívánt irányba; Evés közben, ivás közben jóllakik, vagyis azt mondja, hogy ízlik neki; Felhozott nekik ennivalót — ettek és ittak) vagy kétségessé teszi a megadott pár antonim jellegét, pl.: | állni — zuhanni (Nem a recsegő omlik össze, hanem az álló); nehéz felismerni az antonimikus kapcsolatot a sakyti és girdėti igék között is (vö. A mennyben hatalmas hangot hallottam, amint beszélt). Néhány pár egyáltalán nincs példákkal illusztrálva, ami még inkább megnehezíti tagjaik antonimaként való értelmezését, pl.: csírázni — mállani, csírázni — eltűnni, urbánus — platóni, gyártani — használni, hírnevet szerezni — hallgatni, halványulni — megfulladni, terjeszteni; elemezni — szintetizálni, ereszkedni — megmerevedni stb. Máskor viszont ellenkezőleg, olyan szócikkek fordulnak elő, amelyeket informatív értékkel nem bíró illusztrációs példák terhelnek túl (lásd az aktív — passzív, korán — későn, közeledni — távolodni, felfelé — lefelé, fehér — fekete, itt — ott stb. szócikkeket). 4. A szótár tartalmának értékét nagymértékben a szócikkek szemantikai adatai határozzák meg. E szótár használatát nagyban megkönnyítik az itt közölt magyarázatok az antonimák jelentéseiről vagy jelentésárnyalatairól. A szerző nem teljes körű jelentésmeghatározásokat ad, hanem rövid magyarázatokat, amelyek egyébként teljes mértékben elegendőek ahhoz, hogy a felhasználó könnyen azonosíthassa mindkét antonimapár-tag szemantikáját. Kár, hogy sehol sincs részletesebben kifejtve a jelentésmagyarázatok kidolgozásának módszertana, a szerző által választott metanyelv sajátosságai. Mindazonáltal jól láthatók a szerző célirányos erőfeszítései arra, hogy rendszerezze a megszokott, főként a Dabartinės lietuvių kalbos žodynasból átvett magyarázatokat (például az azonos grammatikai típusba vagy lexikai-szemantikai csoportba tartozó szavak jelentéséhez igyekszik azonos mintájú magyarázatokat adni), illetve saját meghatározásokat alkosson (különösen az átvitt vagy szimbolikus jelentésekhez). Így a felhasználók érdekében valóban nagy munka történt. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy néhol ez nem sikerült teljesen. Már a szúrópróbaszerű értékelés is lehetővé tette néhány pontatlan jelentésmagyarázat észlelését, amelyek vagy túl sok antonimapár létrehozását teszik lehetővé, vagy akadályozzák a valódi antonimák megadását. Például nem világos, milyen alapon bontották külön szócikkekre a daintoti —verkti és a daintioti —raudoti alakokat; dosnis RECENZIJOS | 181 — gobsits ir dosnis — spultts; ar elég-e magának a szerzőnek a jelentésmagyarázataiban létrehozott, kissé eltérő szinonimák ahhoz, hogy több antonimapárról lehessen beszélni? A szóban be forgó esetben két pár különül el: apsistoti ‘valahol megállni, szállást találni’ – išvykti, — apsistoti ir “valahol megállni, szállást találni” – pasitrdukti, a — jelentésmagyarázatok csak csekély mértékben különböznek egymástól (az išvykti jelentését így j magyarázták: ‘útnak indulni, elutazni’, a 0 pasitrdukti jelentését pedig — ‘elmenni, elutazni’), ez bizonyára nem engedheti meg, hogy így járjunk el. A Misle által megadott daiktavardziy atokaita, saulékaita jelentésmagyarázatai és az antonimák megjelölése. jy Az első A szót a következőképpen magyarázták ‘vieta prieSais saulg’, o antrasis taip, tarsi juo baty pavadinta pirmojo rusiné savoka ‘saulés atokaita’; nors pirmojo ir zodzio semantiné apimtis daug platesné, jam randamas tik vienas antonimas pavésis, antrajam net trys: pavésis, 0 patiksme — tiksmé. ir Kartais visai tos pacios reik’més apraSomos kitokiais Zodziais, tai labai 0 trukdo skaitytojui suvokti teikiamy antonimy santyki pirmuoju su ZodzZiu, pvz.: pirmoje poroje grizti, sugrizti su veiksmazZodis nueiti aiskinamas ‘pésciam kur nors nuvykti’, poroje 0 pareiti su jau kitaip: ‘Zingsniuojant pasitraukti Salin’. Ar tokie aiSkinimai pagristi? Ar A magyarázó i$ szavak valóban más jelentéseket tárnak fel? Ar Az első párt szemléltető mondat: „A hazugnak széles útja van elindulni, de keskeny visszatérni” nem változtatható- -e erre: „A hazugnak széles útja van elindulni, de keskeny hazatérni”? Valóban ennyire különböznek az elindulni jelentései, hogy teljesen eltérően kell őket magyarázni? Mindenképpen meg kell dicsérni a szerzőt, hogy kerüli a ji jelentések pusztán szinonimákkal való magyarázatát. Meg lehet említeni egy-két olyan magyarázatot, amelyet meggyőzőbbre lehetne cserélni, például: įsiminti „megjegyezni”, pamiršti „elfelejteni”, žvalus „élénk, fürge”, gyvas „mozgékony, élénk”. Itt-ott kétségeket ébreszt a szerzőnek az átvitt jelentéshj ez való viszonya. Nem világos, hogy ezek ar meghatározásakor a történeti szemléletet követi-e (minden motivált jelentést átvittnek tekintve), vagy a szinkrón ar (Átvitt értelműnek csak azokat tekintsük, amelyek további konnotatív árnyalattal rendelkeznek.) Ilyen kétségek merülnek fel a prk. megjegyzések megtalálásakor. az újonc főnév jelentése „csak a munkát kezdő ember”, a gyümölcsöző–gyümölcstelen melléknevek ir esetében „jó eredményeket hozó” jelentésben ir „amely nem hoz eredményt”, a kairėti és dešinėti igék ‘balra, illetve ir jobbra fordulni’ jelentéseiben ir „darytis deSiniyjy pazitiry“. Mivel egyértelműen átvitt értelemben használt ir szimbolikus jelenA szünetet jelölő szavak különleges jellel vannak megjelölve (az antonimapár első tagjának jobb oldalán ponttal), a jelölés röv. szükségességét általában véve meg lehet kérdőjelezni. De ha már szerepelnek, egyáltalán nem helyes, hogy az ilyen módon megjelölt jelentések közül néhány illusztratív példaként be maradt meg, pl.: minkštas mn. „irgalmas, érzékeny” kietas mn. — „irgalmatlan, durva”. Nagyon sajnálatos, hogy egyes jelentésmagyarázatokban nyelvi hibák fordulnak elő: i/ginimas „hosszabbá tétel (hosszabbá) (= térbeli szempontból”, rwnpinimas „rövidebbé tétel (= (rövidebbé) térbeli szempontból”; i/gmas „hosszabbá válás (hosszabbá) (= valamihez uz ka képest térbeli szempontból”, trump mas „rövidebbé válás (= (rövidebbé) valamihez képest térbeli szempontból- ”. 5. Mivel a szótár anyagát csak lexikográfiai munkákból ne gyűjtötték, de iS ir i8 különféle írásokból, i ji bekerült Néhány terminus mellett, amelyeknél szokás szerint ir fel van tüntetve a használati terület, azonban itt-ott sajnos hiányoznak a terminológiai jelölések, például: nincsenek megjelölve közgazdasági, pénzügyi terminuské- — nt az aktyvas pasyvas (bár meg van magyarázva, hogy a pár más Si jelentésben használva a nyelvészet területéhez tartozik); nincs feltüntetve, hogy a staciastilbis gulsciastilbis, staciavarpis lenktavérpis — terminusok a botanika, a — daininis kartinis a nyelvészet, az integrioti — diferencijtioti — pedig a 0 matematika — terminusai. Talán úgy vélték, hogy az utóbbi két párt csak a nyelvészetben, illetve a matematikában használják? ne ir De akkor miért vannak a ju jelentések terminusként megmagyarázva? 6. A szótár kis részét az „Antonimák eredete szerinti frazeologizmusok” című fejezet alkotja. A közölt felsorolás szemléltető ir példái megismertetnek a frazeológiai su kapcsolatok is egyik lehetséges típusával. E frazeo- 182 | RECENZIÓK logizmusok komponensei elvesztették szokásos lexikai jelentésüket, ezért antonimitásuk itt nem maradt fenn, vagyis formailag egy antonimapár tartozik a frazeologizmus összetevői közé, de nem fejez ki ellentétet, mert a kapcsolat egészének jelentéséhez igazodik, például: nei pakartas nei paleistas ‘kilátástalan helyzetről- ’, ir vilkas sotus, ir avis sveika ‘az érdekek összeegyeztethetők- ’, vienas pirstas burnoje, kitas uodegoje ‘nehezen boldogulóról’ stb. A fejezet rövid, de hasznos lehet a litván frazeológia kutatói számára, akik egy helyen találják az azonos szerkezeti típusú állandósult szókapcsolatokat. Az általános lexikográfiai színvonalat javítja az „Antonimafészkek mutatója- ”. Ebben pontosan meg van jelölve, hogy a szótár melyik oldalán található az egyes antonimapár. A mutató első szavaként az összes antonimapár tagja egymás után, betűrendben szerepel, ezért a szótárban könnyű megtalálni mindegyikük adatait, amelyek magában a korpuszban meglehetősen szétszórva is lehetnek. A szótár szerkesztése egyszerű és érthető (a fent említett számozási problémákat kivéve), lényegében megfelel a modern lexikográfia követelményeinek. A recenzióban megfogalmazott kifogások azt mutatják, milyen nehéz jó, nagy terjedelmű szótárt készíteni, és hogy egy ilyen munka milyen alapos lexikológiai és lexikai szemantikai ismereteket, valamint figyelmet követel a nyelvésztől. Irena Ermanyté kiváló szakembere a területének, bár egy ilyen hatalmas munkában neki is nehéz volt elkerülnie a hibákat és pontatlanságokat. Mindezek ellenére Antonimų žodynas című művének őszintén örülhetünk. Ez valóban értékes munka a litván nyelv lexikográfiájában. A szerző komoly elméleti tanulmányaira támaszkodik, és érdekes tényeket közöl a litván lexikáról. Hasznos lesz a szavak közötti szemantikai kapcsolatok leendő kutatói, valamint mindazok számára, akiket érdekel és értékesnek tűnik a litván nyelv sajátossága. Evalda Jakaitiené Beérkezett: 2004. 12. 02. Litván Nyelv Tanszék Vilniusi Egyetem Universiteto g. 5, 01122 Vilnius, Litvánia