Axel Holvoet, Artūras Judžentis, red. „Sintaksinių ryšių tyrimai“

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LII (2005), 167–182 RECENZIÓKOS Ismertetések AXEL HOLVOET, ARTURAS JUDZENTIS, SZERK. SZINTAKTIKAI KAPCSOLATOK KUTATÁSA Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2003, 216 o., ISBN 1648-8628 (A litván nyelv grammatikájának munkái, 1.) A Litván Nyelvi Intézetben összegyűlt, Axel Holvoet professzor vezetésével működő kutatócsoport már évek óta egy új litván nyelvtan elméleti alapjait dolgozza ki. E munka eredményei a A litván nyelv grammatikájának munkái című sorozat két gyűjteményes kötetében tükröződnek (2003, 2004); előreláthatólag a harmadik is elkészül. A gyűjtemények tematikus elv alapján készültek. Ez lehetővé teszi a bennük javasolt megoldások megvitatását anélkül, hogy meg kellene várni, amíg a kutatások befejeződnek és összegzésre kerülnek. Ezúttal szeretném felhívni a figyelmet az első, a szintaktikai kapcsolatokat tárgyaló tanulmánykötetre. Megjegyzendő, hogy e tanulmánykötetben a szintaktikai kapcsolatok alapvető problémáit magas elméleti szinten tárgyalják, figyelembe véve a mai nyelvészetben uralkodó irányzatokat. A könyv külön fejezetei a szintaktikai kapcsolatok fő típusait, a melléknév egyeztetését, a mondat aktuális tagolását, a szabad predikatívumok, a szókapcsolatok és az összetett mondat tagmondatainak kapcsolatait tárgyalják. A fejezetek többségének szerzője vagy társszerzője Axel Holvoet; mindenütt érezhető az ő gondolata és keze nyoma, ezért e könyv nem különálló tanulmányok gyűjteményének, hanem egységes és következetes műnek tekinthető. A szintaktikai kapcsolatok fogalma nagymértékben meghatározza a nyelv grammatikai szerkezetének leírását. Ezért mindenekelőtt érdemes tisztázni, mi újat mond ez a mű a szintaktikai kapcsolatok típusairól, és miben különböznek a javasolt nézetek a korábbiaktól. A mai litván nyelv grammatikájában (a továbbiakban -DLKG) a szintaktikai kapcsolatok három fő típusát különböztetik meg: a mellérendelést, az alárendelést és a kölcsönös kapcsolatot. Hasonlóan járnak el másutt is (vö. Labutis 1998: 26-29). Ez a felosztás L. Hjelmslev a konstelláció, a determináció és az interdependencia kapcsolatára vonatkozó hármas sémáján alapul, amely lehetővé teszi, hogy a szintaktikai kapcsolatok alapján meghatározzuk a mondatszerkezet alapvető egységeinek (köztük az alanynak) funkcióit (lásd a szerző 1986: 16-17). Ebben a munkában (12. o.) a szintaktikai kapcsolatok bináris felosztásához, azaz a mellérendelő és alárendelő kapcsolatok megkülönböztetéséhez való visszatérést javasolják. Így osztják fel a kapcsolatokat a legtöbb mai szintaktikai munkában is, az alany funkcióját azonban ezekben többnyire nem a szintaktikai kapcsolatok, hanem más (alaki, aktuális tagolási, szemantikai) szempontok vagy ezek együttese alapján határozzák meg (vö. Keenan 1976; Comrie 1981: 101; Holvoet 1991: 41-55). Az itt tárgyalt kötet szerzői a kölcsönös kapcsolatról egyáltalán nem beszélnek. Úgy vélem, hogy a bináris felosztást alkalmazva ezt a kapcsolatot e felosztás alacsonyabb szintjén lehetne meghatározni — az alárendelés egyik változataként, azaz kölcsönös alárendelésként, amikor tipikus esetekben mind a fő, mind a függő tagon megtalálható az alárendelés jelölője. Ez segítene a szintaktikai 168 | RECENZIÓK kapcsolatok alapján meghatározni az alany funkcióját, amelyet a szintaktikai kapcsolatoknak a mondat egységeinek funkcióival való viszonyáról szóló fejezetben (28-35) nem tárgyalnak. A könyvben az alárendelő kapcsolatokat két típusra osztják: kormányzásra és módosításra. Kormányzásnak azokat a kapcsolatokat nevezik, amelyekben a főszó olyan bővítményt követel meg, amely nélkül a jelentése hiányos lenne, módosításnak pedig azokat, amelyekben az ilyen bővítmény nem feltétlenül szükséges (12-15). Így az irányítás fogalma itt eltér a mindeddig uralkodó szintaktikai leírásokban alkalmazottól, amelyekben az irányítást és a hozzácsatolást a formális kifejezésmódja alapján meghatározott kapcsolási módoknak tekintették: a függő szó változó (ragozott) vagy változatlan alakjának (DLKG *1997: 480; Labutis 1998: 33-35; Sirtautas, Grenda 1988: 38-40). El kell ismerni, hogy az irányítás és a hozzácsatolás ilyen morfologizált szembeállítása kevéssé bizonyult értelmesnek a litván nyelv szintaktikai rendszerének és fejlődésének kutatásában; az utóbbi időszak szintaktikai munkáiban már hajlottak annak elvetésére, és irányítottaknak csak a szintaktikailag szükséges függő összetevőket tekintették, a nem szükségeseket pedig hozzácsatoltaknak (aut. 2001: 5, 15, 34-35; DLKG *2005: 480; Vaskelaite 2003: 144-145). Holvoet és munkatársai által javasolt pontosítás az irányítás fogalmában kétségtelenül pozitív hozzájárulás a litván nyelv szintaxisához. A munkában bemutatott irányításés módosításfogalmak szintaktikailag megalapozottak, de nagyon tágak: az irányítás itt nagyjából annak a kapcsolatnak felel meg, amelyet a DLKG erős (szükséges) kapcsolásnak nevez, a módosítás pedig a gyenge (nem szükséges) kapcsolásnak. Ha lemondunk e kapcsolatok további differenciálásáról, elmosódnak a különböző szintaktikai jelenségek közötti határok. Például irányításnak tekintik mind a szó szükséges függését a mondat központjától — az állítmánytól, mind az állítmány névszói részének a kopulával való kapcsolatát (32-33), mind pedig az alany nominativusának az állítmánnyal való kapcsolatát (vö.: „az alany az ige vonzata, ugyanúgy, mint a tárgyak”* 29). Következésképpen az olyan mondatokban, mint a Knyga yra jdomi, az yra igealak és a két, eltérő funkciójú nominativus, a Knyga és az jdomi közötti kapcsolatot egységes szintaktikai kapcsolatként feltételezik. Mint tudjuk, a kopula lehet zéró. Ezért fel kell tételezni, hogy a Knyga jdomi mondatban a zéró kopula (azaz lexikai jelentéssel nem rendelkező, időés módjelet) mindkét nominativust az ige jelentése által megkövetelt bővítményként kormányozza (vö. 28–29). A kormányzás általánosított felfogása megfelel a szócsoportok univerzális restriktív modelljének (az ún. X-Bar sémának), ám konkrét nyelv szintaktikai szerkezetének leírásakor további szintaktikai kapcsolat- -altípusosításra van szükség. Hasonló nehézséget okoz a módosítás fogalmának differenciálatlansága is, különösen amikor teljesen szükségtelenül eltekintenek a hozzárendeléstől (erről csak említés történt a 19. oldalon). Módosítóknak tekintik az olyan különböző szintaktikai egységeket, mint a főnevekkel egyeztetett jelzők (jdomi knyga), az állítmányi jelzők (illetve szabad predikátumok — Broliai grizo linksmi), az állítmányhoz hozzárendelt körülmények (skaité bibliotekoje) és mások. A fenti nehézségek legalább részben elkerülhetők lennének, ha a kormányzás terminusát csak az egyirányú kapcsolódásra alkalmaznánk, és a kormányzást szembeállítanánk a hozzárendeléssel (adjunction) — a fő tag által meg nem határozott, csupán a szavak jelentésén alapuló kapcsolattal. Ez lehetővé tenné, hogy megvalósítsuk maguknak a szerzőknek azt az elismert igényét, hogy a mondat egységeinek funkcióit a szintaktikai kapcsolatok alapján határozzuk meg: bővítményeknek lehetne tekinteni az állítmány által kormányzott, körülményeknek pedig az állítmányhoz hozzárendelt szavakat; az alany, az állítmányi jelző és az állítmány névszói részének funkcióit pedig a szintaktikai kapcsolat iránya — a kölcsönös vagy kétoldalú függés — alapján lehetne leírni. Nem kellene az ellentmondásos „szükséges körülmény” terminushoz sem folyamodni, amelyet az állítmány névszói részeire alkalmaznak az olyan mondatokban, mint a Namas yra prie ezero (30–31), miközben ugyanott azt javasolják, hogy „körülményeknek csak az igék módosítóit nevezzük”*(35), vagyis a szintaktikailag nem kötelező szavakat és szókapcsolatokat. RECENZIÓK | 169 A könyv megalapozottan állítja, hogy „az egyeztetés két szó közötti szintaktikai kapcsolatot tükröz, de nem egyike a szintaktikai kapcsolatoknak az irányítás és a hozzácsatolás mellett” (38). Az egyeztetés módjait Loreta Seménienė fejezete következetesen és pontosan tárgyalja (37–66). Mindazonáltal a szintaxis leírásában hasznos volna megjelölni, milyen kapcsolat ez, és mi teszi sajátossá azt a kapcsolatot, amelynek mutatója az egyeztetés. Az alárendelő és mellérendelő kapcsolatok alapján az összetett mondat típusai is megkülönböztethetők. Itt jelentős előrelépés az összetett mondatok formális jegyeinek összefoglalása (99–114). Ennek alapján pontosították a nes kötőszós mondatok értelmezését, és meggyőzően kimutatták, hogy szerkezeti jegyeik alapján e mondatokat nem alárendelő (ahogyan mindeddig tették), hanem mellérendelő mondatoknak kell tekinteni (109–112). Csak egyetérteni lehet azzal, hogy az úgynevezett mellérendelő igei szókapcsolatok (Jonas ül és könyvet olvas stb.), amelyeknek két szintaktikai központjuk van, szerkezetileg megfelelnek a mellérendelő mondatoknak (177–179). Másfelől kétséges, hogy világosabbá válik-e az összetett mondat szintaktikai szerkezetének leírása, ha a mellérendelő mondatok közé sorolják a mellérendelő melléknévi és határozószói szókapcsolatokat is (pl.: Jonas hosszú és unalmas könyvet ír; hosszan és unalmasan ír), annál is inkább, mivel a megfelelő főnévi szókapcsolatokat (Jonas és Birutė ülnek) nem tekintik mellérendelő mondatoknak (183–184). Az ismeretlen, mi lesz az eredmény, ha a kapcsolt mondatoknak a tagok kölcsönös viszonyai, funkciói és kifejezőeszközei szerinti szintaktikai osztályozását a szavak osztályai szerinti, javasolt morfologizált felosztással főnévi, melléknévi és határozói mondatokra váltják fel (117. skk.). A főnevekkel, melléknevekkel és határozószókkal való helyettesítés korántsem mindig lehetséges; sok esetben továbbra is a tagok szerkezetére és szintaktikai funkcióira kell támaszkodni, transzformációhoz vagy szemantikai szempontokhoz kell folyamodni. Összességében az ebben a munkában bemutatott elméleti kutatási eredmények és a szintaktikai szerkezet modellezésének új megközelítései megérdemlik a litván nyelv kutatóinak figyelmes érdeklődését és kedvező értékelését. Ezek közül egyesek kétségtelenül segítenek pontosítani a litván nyelv grammatikai leírásait, másoknak pedig szélesebb vitát és új megoldások keresését kell ösztönözniük. Az ilyen viták nélkül, amelyek mindeddig hiányoztak, lehetetlen a grammatikai kutatások előrehaladása. Azt kívánom a szerzőknek, hogy sikeresen járják végig a rájuk váró nehéz utat az érdekes elméleti felismerésektől azok megvalósításáig egy egységes grammatikai modellben, a konkrét formák és konstrukciók kitöltött paradigmáival. IRODALOM AMBRAZAS, V. 1986: A litván mondat szintaktikai és szemantikai szerkezetének egységei. A litván nyelvészet kérdései 25, 4–44. AMBRAZAS, V. 2001: A litván nyelv adverbiális genitívusza a történeti szintaxis szempontjából. Acta Linguistica Lithuanica, 44, 3–39. ComriE, B. 1981: Nyelvi univerzálék és nyelvtipológia, Oxford: Basil Blackwell. HJELMSLEV, L. 1953: Bevezetés a nyelv elméletébe, Bloomington: Indiana University. Hotvoet, A. 1991: A tranzitivitás és a mondatszerkezet a lengyel nyelvben. A Study in Case Marking, Varsó: Slawistyczny Osrodek Wydawniczy. KEENAN, E. L. 1976: Az „alany” univerzális meghatározása felé. Li, Ch., szerk., Alany és téma, New York: Academic Press, 303–333. LABUTIS, V. 1998: A litván nyelv szintaxisa, Vilnius: Vilniusi Egyetemi Kiadó. STRIAUTAS, V., GRENDA, C. 1988: A litván nyelv szintaxisa, Vilnius: Mokslas. 170 | RECENZIÓK VASKELAITE, R. 2003: A litván nyelv főnévi csoportjai a szintaktikai kapcsolatok szempontjából. Acta Linguistica Lithuanica 48, 143–158. Vytautas Ambrazas Beérkezett: 2005. 04. 22. Litván Nyelvi Intézet P. Vileisio g. 5, LT-10308 Litvánia A LITVÁN NYELVJÁRÁSOK CHRESTOMATHIÁJA ÖSSZEÁLLÍTOTTA RIMA BACEVICIUTE, AUDRA IVANAUSKIENE, ASTA LESKAUSKAITE, EDMUNDAS TRUMPA Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2004, 328 [16] o., ISBN 9986-668-56- -5 A nagy litván nyelvészek, Juozas Balcikonis, Zigmas Zinkevicius, Adelé Laigonaite és mások hosszú időn át arra tanítottak bennünket, hogy a nép (az élő nyelv, a nyelvjárások) nagy jelentőséggel bír a nemzet életében, kultúrájában és tudományában; minden, a nyelvjárásokról szóló könyvet örömmel fogadtunk. Így örülünk a Litván nyelvjárások új chrestomathiájának is. Ekkor nőtt fel a fiatalabb nyelvészeti és dialektológiai nemzedék, amely gyakran új módszerekkel vizsgálta és vizsgálja nyelvjárásainkat, nyelvjárási változatainkat (tudományos szerkesztő: Laima Grumadienė docens, PhD). Minden magnetofonfelvételről kerül közlésre (ezért az 1970-es évek hasonló szöveggyűjteményét teljesen elhallgatják), és nem kerülik a nyelvjárási rendszer eltéréseit mutató szövegek közlését sem (Juozas Balčikonis professzor már régen tanította, hogy a nyelvjárásokban ma már minden megtalálható, mert az írás, az iskola sok mindent elrontott- ). Mivel már mintha nem is lennének falusi közösségek, ma mindenki a rádióból, a televízióból és a legkülönfélébb iskolákban tanul, ezért a nyelvjárási beszélőkkel folytatott beszélgetésekben hallani lehet a „helyes” nyelvhez való igazodást —(15— 20 perc alatt nem lehet mit lejegyezni, mert ez csak perces „műveltség” fitogtatása, nem pedig örökölt nyelvjárási beszéd. Ebben a szöveggyűjteményben vannak ilyen dolgok, a „Bevezetésben” erre figyelmeztetnek — mindannyian ismerjük a jelenlegi helyzetet, tudjuk, hogy korábban is előfordult ilyesmi a felvételekben és a különféle tanulmányokban. Ez félrevezethet más nyelvészeket, akik az örökölt jelenségek mellett nagyon újakat is találnak. A teljes használt átírást közlik, noha sok megoldatlan kérdés is van (különösen a mássalhangzócsoportok lágyságának jelölése: ayks'¢'au, kel'ti és hasonlók, a redukált magánhangzók jelölése: nuo Chylinskio laiku vaikas Dv, maisas DRSK, RTN raSymo és egyebek). Hibák láthatók: dey'.kt' = dengt', mé-d's = me.d'is, udks = udks (18., 19. o.); A siauliai alaknak nincs Z'un'ks'n- 'us = Z'unks'n'- us alakjuk, vagyis ez Kelet-Litvánia Ziungsnys nyelvjárása (lásd még: LKZ,,, az LD 67-ből, Grv). Azt mondják, hogy a „köznyelvi erős kezdőhangsúlyos kettőshangzókban az i, u + 1, m, n, r első eleme rövid, ezért a hangsúlyukat gravisszal (~) jelölik, pl.: girtas, kiirmis, a könyvben azonban már nem maradtak olyan helyek, ahol ezt mondanák: a kaunasi, jurbarkasi, zagarei nyelvjárásban csak hosszú vagy félhosszú első elemek vannak (csak a wi kettőshangzó maradt elfelejtve). Vagy az új nyelvjárási elnevezéseket egyedül Aleksas Girdenis alkotta, vagy Zigmuntas Zinkevičius professzornak nem volt alkalma közreműködni (26. o.)? A tudományos művekben a gondosság és az igazság — alapvető dolgok. A „Nyugati aukštaitisok” című fejezettel kezdődik (a „Kaunasiak és a Klaipėdai terület aukštaitisai” című alfejezettel). Érdekes a bevezető tanulmány e nyelvjárások történetéről; megemlékezik Kis-Litvánia szigetekben és fehér kötényekben járó nyelvjárásairól. A kaunasiakhoz Jurbarko beszédét is hozzávették (összefoglalva