„Wajdelota“

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LIII (2005), 1–8 Wajdelota1 Jonas Palionisnak, a litván nyelvészet vaidilájának Leszek Bednarczuk Krakkó A cikk a lengyel és német alakok mögött álló balti szóalkotással foglalkozik: Wajdelota, Waidelotte, amelyeket az irodalomban a baltiak ősi pogány papjainak neveként adatoltak, és a megnevezés morfológiai és szemantikai vonatkozásait tárgyalja. A wajdelota szó Adam Mickiewicznek köszönhetően került be a lengyel nyelvbe, aki a pogány poroszok egyik papi elnevezését a romantika korának népprófétájára alkalmazta. Fiatal lengyelek egész nemzedékei találkoztak ezzel a szóval, a belvedere-beliektől kezdve napjaink középiskolás diákjaiig, akiknek Konrad Wallenrod kötelező olvasmány. Az eredeti mű és a több mint húsz fordítás valamennyi olvasója a maga módján sajátította el a szó szemantikai mezőjét, emlékezetükbe pedig a A vaidila dala, A vaidila legendája címek vésődtek be. Közülük csak kevesen gondolkodtak el komolyan azon, hogy a Grażynában és a Konrad Wallenrodban szereplő litván vaidilák valóban léteztek-e a pogány Litvániában, és hogyan nevezték őket litvánul. Nem teljesen világos, hogyan hangzott a wajdelota poroszul, és valójában mit jelentett, milyen volt a morfológiai szerkezete, illetve milyen funkcionális megfelelői voltak a litván, szláv és más indoeurópai népek pogány vallási rendszereiben. E kérdésekre etimológiai kutatások alapján próbálunk választ adni. A wajdelota szó hitelességével kapcsolatban Aleksander Brückner már 1904-ben (1904/1984: 49) határozottan elutasító álláspontot képviselt, később pedig a lengyel etimológiai szótárban azt állította, hogy a wajdelota „kitalált szó, a litvánok számára teljesen idegen; a német waideln, Waidler szóból ered, amelynek jelentése: »o pruskich guślarzach-wróżbitach« [a porosz énekmondó jósokról], ez utóbbi pedig a porosz waidlemai2 »hárfázunk« szóból származik. Ezt a magyarázatot megismételte a Idegen szavak szótára (Słownik wyrazów obcych, SWO 757) és a Doroszewski-szótár (SJPx 820) is. Más porosz nyelvkutatók azonban az Waidelott(e), különböző forrásokban feljegyzett, majd a poroszországi németek által használt terminust hitelesnek tartják, és képzését porosz (Reinhold Trautmann) vagy litván nyelvi tények alapján magyarázzák (Kazimieras Būga, Janis Endzelīns, Ernestas Fraenkelis). 1 A cikk elsőként lengyelül jelent meg a Język polski folyóirat 76. számában, 1996-ban, a 264–273. oldalon. 2 Ismert a porosz waidlemai alak, amelyet az Idegen szavak szótára (Słownik wyrazów obcych, 1954) is megad; sajnos az 1991-es kiadás tévesen azt közölte, hogy a wajdelota terminus a XIX. században keletkezett. 2 | LESZEK BEDNARCZUK Pirmiausia turime nepamiršti (žr. Kleiner 1948: I 354, II 71–72), kad žinių apie pagonių prūsų istoriją ir religiją Mickevičius sėmėsi iš XIX a. vokiečių tyrinėtojų, daugiausia iš Augusto von Kotzebue (1808) ir Franzo Mone (1822), kurie tikriausiai nebuvo susipažinę su Simono Grunau kronika (apie 1530 m.), pagrindiniu informacijos apie prūsų wajdelotas šaltiniu, išleistu 1877–1896 m. Grunau krónikájában a szó több grafikai változatban van rögzítve (Waidelott(e), Waidlott(e), Waidolott(e)); német morfológiai adaptációi is vannak: Waid(e)ler ’varázsló’, waideley ’varázslás’ és waidelen ’varázsolni’. Georgas Nesselmannas (1836) és Janis Endzelynas (1943/1982: 332) a weidelutt, weidulutt alakokat is megadja. A XIX. századból a terminus néhány további írásmódja is ismert: Vaidalottes (Mone 1822: 85), Wejdalota (Narbutt 1835: 255–258), Weidalyt (Kraszewski 1847: 108), Wajdeluta (a Konrado Valenrodo autográfja, IV 330, vö. SJAMIX 526). Nehéz megállapítani, mely régi forrásokból származnak ezek az alakok, de látható, hogy mindegyik a poroszországi német Waidelotte alakra vezethető vissza; ebből ered mind a litván vaidel(i)otas, mind Mickiewicz wajdelota alakja. Úgy tűnik, hogy az ősporosz prototípushoz a Waidlott(e) forma áll a legközelebb. Kazimieras Būga a Waidelotte szó vizsgálatának szentelte egyik tanulmányát (1909/1958: 185–188). Véleménye szerint ez a poroszországi német Waidel-er alakból képzett kicsinyítő forma, amelynek litván megfelelője a Vaidilas családnév (írott forrásokban: Woydillo). Būga szerint a poroszban a pogány pap megnevezései a következők voltak: *vaidilas; ebből keletkezett a *vaidil-ūtis, valamint ennek nőnemű párja, a *vai-dil-ūtė. A *vaidilas szót Būga az indoeurópai *uoid- ’tudni’ szóval kapcsolja össze, eredeti jelentését ’sapiens, sapientia praedictus’ (bölcsességgel felruházott) formában határozza meg, szemantikai motivációja szempontjából pedig a litván žynys, žiniuonis szavakkal veti össze, amelyek a žinoti ’tudni’ igéből származnak. Būga szerint a *vaidilas szó a porosz *vaid(i)litvei igének is az alapja; vö. az 1561-es Enchiridion praes. 1 pl. waidleimai alakjával, jelentése: ’wir zeubern’. Mint látható, ez a szóképzés irányát illetően a Brückner által elképzelttel ellentétes feltevés. Panašias į Būgos mintis dėsto Fraenkelis (1955–1965: 1179–1180, 1214–1216)3, siedamas prūsų waidelotte su lietuvių vaidila(s) ‘aktorius’, (?) ‘keliaujantis dainininkas, burtininkas, vaidila’ (nepatikrintais duomenimis). Tačiau jis dar papildomai nurodo ir prūsų waidinna (praes. 3 sg.) ‘rodo’, lietuvių vaidinti, vaidas ‘vaiduoklis’, veizdėti, veidas, vaizdas. Visus šiuos žodžius Fraenkelis kildina (su tam tikrais fonetiniais sunkumais, nes nepaaiškina kai kurių minėtų formų -z-) iš ide. *ueid- ‘matyti’, taigi kitaip nei Būga, kuris pamatu ėmė *uoid- ‘žinoti’. Endzelynas (1943/1982: 331–332) a porosz waidleimai alakban egy *vaid(e/i)lēj(a) tövet (3 sg.) lát, megadja a waidelotte és waide/ulutt alakokat (Nesselmannhoz hasonlóan), idézi Būga magyarázatát, és a litván žynys mellett a lett kuronizmust is megadja (az n a t előtt maradt fenn): zinte ’varázslás’ (1948/1971: 92). Trautmannas (1910: 454–455), panašiai kaip Brückneris ir kitaip nei Būga, aiškindamas prūsų waidelotte, pradeda nuo formos waidleimai. Jo manymu, veiksmažodis *waidle(i)ti turi iteratyvinę priesagą -lā-/-lē- (panašus formantas žinomas lietuvių kalboje) ir yra vestinas iš waist ‘žinoti’ (1 pl. waid-imai). Iš šio kamieno Trautmannas 3 A vaidas és veizdėti szócikkei meglehetősen kaotikusan vannak összeállítva, etimológiai magyarázataik pedig nincsenek teljesen átgondolva. A waidleimai és a waidinna közötti genetikai kapcsolat, valamint a litván veizdėti szóval való összefüggés bizonyos kétségeket vet fel. WAJDELOTA 3 kildina nomen agentis *waidlōtojis, plg. artoys = liet. artojas. Kaip paralelės pateikiami sen. rus. vědb ‘žinojimas (slaptas), burtai’, vědunь ‘burtininkas’, sen. ind. vidā́the ‘žynio dieviškos paslapties žinojimas’, vídyā ‘burtų menas’. Ez az etimológia meggyőzőbb, mint Būga magyarázatai, gyenge pontja azonban az, hogy a poroszban nincsenek olyan igék, amelyek képzője megfelelne a litván -lioti képzőnek. Janas Otrebskis (1965: 351–354) szerint ez az iteratív-kicsinyítő képző az -ioti változatának tekintendő, amely a főnevek -el-/-al- kicsinyítő képzőjének hozzájárulásával keletkezett; ezért a litván -lioti és a porosz waidleimai közötti kapcsolat kétséges. Meggyőződésem szerint a waidleimai alakban a kívánság kifejezésére használt konjunktívuszi morfémát, a -lai-t kell felismernünk. Amint Christian Stang (1942: 263) megjegyezte, ezek az alakok leggyakrabban összetett, alárendelt célhatározói mondatokban fordulnak elő. A waidleimai esete is ilyen: hogy mi... nem... waidleimai (Enchiridion 29, 3) hogy mi... nem... varázsolunk ’hogy ne varázsoljunk (ne foglalkozzunk varázslással)’ Ez a porosz nyelv agglutináló alakja. A szövegekben többnyire 3. személyű alakok fordulnak elő, amelyekben a -lai a szó végére kerül, más esetekben azonban ez a morféma a tő és a végződés közé ékelődik, például: 2 sg. quot-lai-si ’hogy kívánj’, 2 pl. quotij-laj-ti ’hogy kívánjatok’, 1 pl. turi-li-mai ’hogy legyen nekünk’. Ha a waidleimai alakot a waid-imai ’tudjuk’ konjunktívuszának tekintjük, jelentésváltozást feltételezhetünk a ’tudni, ismeretekkel rendelkezni’ és a ’titkos ismereteket birtokolni, varázsolni’ között. A várt -lai helyetti -lei alak nem okoz különösebb nehézséget. Nehezebb megmagyarázni, hogy a főnév miért nem a főnévi igenévi, hanem a modális tőből származik. A porosz főnéviigenév-képzők sokfélesége alapján feltételezhető, hogy bizonyos főnévi igenevek modális funkcióval is rendelkezhettek. Ilyen modális főnévi igenévi, waid-lai tőből származhatott a nomen agentis *waid-lai-tojis ’titkos ismereteket alkalmazó (alkalmaznia kellő) személy’, amely a kereszténység elterjedésével ’varázslással foglalkozó, varázsló’ jelentést kapott. A porosz jós megnevezése a térség névtanában is számos nyomot hagyott. A litvániai Suvalkija részéről, a Dusios-tó közeléből származó földrajzi névtárban szerepel a Wajdeloty település, amelyet egy 1915-ös német térkép Wajdaloty néven jelöl (vö. a korábban említett wajdal-, wajdol- alakokkal), litvánul pedig Vaideliotai a neve. Feltételezhető, hogy ez a név a Német Lovagrend által uralt Poroszországból érkező kivándorlókkal együtt került ide, akik vallási életformáik gyakorlása miatt telepedtek le itt. A helynév alapja minden bizonnyal személynév – ragadványnév vagy családnév. A porosz jós megnevezéséből a Wejdleit családnév is levezethető; ma főként az Elba vidékén fordul elő – az PESEL⁴-ben szereplő 30 családnév közül 18 innen származik. A fentiek összefoglalásaképpen megállapítható, hogy a Wajdelott(e) stb. alakban írt szó a poroszban *waid-lai-tojis alakú volt, és cselekvő személyt jelölő képzővel ellátott ⁴ Néhány évvel ezelőtt a Jagodnos falu temetőjében, az azonos nevű tó mellett egy német sírkövön a WEDELEIT családnevet fedeztem fel. Ez azt jelenti, hogy a Wajdlott(e) alapjául szolgáló családnevek Kelet-Poroszország területén is ismertek voltak. 4 LESZEK BEDNARCZUK -tojis a ‘tudni’ jelentésű waist ige modális tövéből, a waid-lai--ból képzett származék. Mivel ilyen ige a keleti balti nyelvekben nem ismert, az említett származék porosz nyelvi újításnak tekintendő. A pogányság idején bizonyos papokat (tudósokat) neveztek így, akik titkos vallási ismeretek megszerzésével és továbbadásával foglalkoztak; a kereszténység térhódítása után ezt boszorkányságnak kezdték tekinteni. Ez a tevékenység olyannyira elterjedt lehetett, hogy a németesedett poroszok leszármazottainak szókincsébe is bekerültek a Weidele, Weideler, Weidelotten, weideln alakok (Frischbier 1883: 460). Mint látható, a tárgyalt szó etimologizálása a porosz nyelvi tényeken alapul, ezért felmerül a kérdés, mi volt a megfelelője a pogány Litvánia vallási rendszerében. A választ a fent említett Būga-tanulmányban találjuk, amely felhívta a figyelmet a porosz waidelotte és a litván žynys (‘tudni’, vö. žinoti) közötti szemantikai párhuzamra. Csupán azt kell hozzátenni, hogy a žynys szó, a -jo- formánsú képzés, megnyúlt tőmagánhangzót tartalmaz, ami archaikus voltára utalhat (Otrębski 1965: 68). A szó napjainkig megőrizte régi jelentését, a piktas melléknévvel együtt pedig ‘varázsló, bűbájos’ jelentése lehet. A régi litván nyelvű szövegekben a žynys a lengyel wieszczek ‘próféta, jós’ megfelelője, a wieszczyć – žynauti, žynauti igéé pedig ‘jósolni, jósnak lenni’. A többi litván képzés közül, a žiniuonis (Būga) és a žin(i)ūnas (Otrębski 1965: 68) mellett, talán a legérdekesebb a žinčius (Skardžius 1943: 79, 334, Merkinéből). Éppen ezt a szót véli felismerni Brückner (1903/1974: 67) és Būga (1909/1958: 180–183), amikor Jan Długosz (X 210, 1387) mondatát olvassák: „Ignis... a sacerdote... qui eorum lingua znicz appellabatur“. A -čius formáns az igéből képzett személynevekre jellemző (Otrębski 1965: 246). Endzelynas (1948/1971: 92) a szót egy ki nem mutatott nomen actionis *žintis-ből vezeti le, amely a lett žinte ‘varázslat’ < *žintjā-hoz áll közel; ez a keleti balti vallási terminológia újításának tekinthető. Długosz feljegyzett znicz alakját a XVI. században tévesen ‘szent tűz’-ként értelmezték, vö.: A tüzet Znicz-nek nevezték; az mindig égett, s aki arra járt, mindenkinek fát kellett rátennie (Stryjkowski, kb. 1580/1978: 236) A XIX. században a régi Litvánia rajongói széles körben elterjesztették ezt a jelentést5, napjainkban pedig a lengyel nyelvben a znicz a nemzeti hősök és a halottak emlékének, valamint az olimpiai játékoknak a jelképévé vált. Amint a tárgyalt tényekből látható, a porosz és a litván pap (tudós) megnevezése egymástól függetlenül, de közös modell alapján alakult ki: az ‘tudni, titkos ismeretekkel foglalkozni’ jelentésű igéből képzett nomen agentis. A közös elnevezés hiánya azzal magyarázható, hogy a *vaid- ige eltűnt a keleti balti nyelvekből, és helyét a közeli jelentésű *žin-ā- ‘tudni’ vette át, amelynek szintén van vallási-mágikus jelentése: ‘titkos, rejtett ismeretekkel foglalkozni’. 5 Janas Karłowiczius (1875: 327–328, 375), o po to ir Būga (ten pat) klaidingą Długoszo teksto interpretaciją atitaisė, bet abu, remdamiesi XVIII a. leidimu, pateikė žodžio forma Zincz, o ne taip, kaip buvo Długoszo originale – Znicz, plg. 1961–1985 m. leidimą (X 210). Wajdelota | 5 Ebben az esetben a szláv nyelvek állnak közelebb a poroszhoz: ezekben számos, vallási-mágikus rítusok végrehajtóit megnevező szó található, amelyek a *vėd- igetőből származnak. Szerkezetileg a porosz *waid-lai-tojis / wajdelota megfelelője a közös szláv ‘tudós, próféta, varázsló, bűbájos’ megnevezés, a *vėd-tjo- > *věščь, amely főként melléknévi alakban, *věščь-jb formában adatolt. A poroszországi német Waidolottinne, Waidlin(ne) alakokhoz hasonlóan a szláv nyelvekben nőnemű alakok is vannak – *věšča(ja), *věščica –, amelyek szélesebb körben terjedtek el és tovább maradtak fenn a nők e tevékenységben betöltött különleges szerepe miatt. Másfelől a *vėd-bma szó, amely főként az orosz nyelvi adatokból ismert, valószínűleg az ‘titkos ismeretek, varázslatok’ jelentésű abstractum deverbale képzése (hasonlóan az óorosz věd-b ‘a csodatevő ereje, bűbáj, varázslat, tudás’ szóhoz). Erre utal a -ma formáns kategóriajelentése is: elsődlegesen nomina actionis és resultati képzésére szolgál, például a litván tarti – tar-ma, illetve a szláv *kuč-bma ‘konty’ esetében (Otrebski 1965: 154-155; Sławski 1976: 14-15). Ugyanehhez a szemantikai mezőhöz tartozik a *vėd- tőből képzett számos orosz származék: a régi vědunb, vědunja, vědunica, vědunixa; vědbstvo, vědunje, vědbmenje (SRJ₃ 50), a nyelvjárási (főként az észak-orosz és belarusz régiókban használatos) ved’mica, ved’movat’; ved’mak, ved’mačka, ved’mačit’; a belarusz v’az’m’ar, v’az’marka; a lengyel nyelvjárási wiedźmiarstwo; az orosz nyelvjárási ved’movstvo, ved’movšče stb. A *věšč- tőből a praszláv korban képződött a *věščiti ige, a *věščьenje nomen actionis, a *věščьba nomen resultati, továbbá a főként a nyugati és déli szláv csoportokban meghonosodott *věščьco, *věščьko, *věščerb, az orosz *věščьmb stb. Az itt bemutatott szavak jól látható szóalkotási paradigmákat, azaz képzéssorozatokat alkotnak. Ilyen paradigmát alkotnak a *věšč- ‘jövendölni’ tőből származó praszláv képzések és a věd- ‘titkos ismeretekkel rendelkezni, azokat használni (varázsolni)’ tőből képzett óorosz származékok: cselekvő főnév ige cselekvés főneve eredmény főneve věščь(jb), věšča(ja), věščica, věščiti věščьenje věščьba vědunb, vědunja, vědbma věděti vědunbje, vědbmenbje vědb Az örökölt képzések sokasága azt mutatja, hogy a szóban forgó vallási-mágikus tevékenység a késői őskorban is eleven lehetett; az egyes nyelvekben és nyelvjárásokban létrejött új, önálló képzések (különösen a belaruszban és a kasubban; lásd Boryś, Popowska-Taborska 1994) pedig arról tanúskodnak, hogy e tevékenység a kereszténység korában is folytatódott. Néhány említett lexéma bekerült a bibliafordításokba, vö. az ólengyel wieszczec, wieszcznik, wieszczy; wieszcze-nie, wieszczba alakokat (SS₉ 198–199). E megnevezések közül sok, különösen a szóban forgó tevékenységhez kapcsolódó nőkre vonatkozók, a népi mágia és démonológia körébe került, vö. az ólengyel „wieszcza baba (z) Zakrzewa scilicet czari“ (1476), „strigori al. wyesczyce“ (1420) alakokat. Hasonlóképpen a lengyel nyelvjárásokban, ahol a wieszcz(y), wiesz-cza, wieszcz yca jelentése ‘(mindkét nemű) vámpír, sellő, ördögnő’, a jelentésfejlődést a következő mondat szemléltetheti: „Wiesz-czy... 6 | L E S Z E K B E D N A R C Z U K kijön a sírból és jós hírt mond (3 sg.), és ameddig elhallatszanak a kiáltásai, addig az embereknek meg kell halniuk” (SGPVI 120, Kis-Lengyelországban6 feljegyezve). A tárgyalt szómezőhöz a lengyel nyelvjárási nie-wiada ’torzszülött, lelenc stb.’ is hozzárendelendő: „A gyermekből (egy vámpír és egy nő nászából születettből) hét év múltán nie-wiada lesz” (Karłowicz, SGPIII 315, Lublini vidék). A porosz és a szláv pap-jós elnevezéseit összehasonlítva strukturális és szemantikai hasonlóságok figyelhetők meg közöttük. Mindkét esetben az indoeurópai *uoid- ’tudni’ tőből származó igék ’titkos tudással rendelkezni, azt hasznosítani’ jelentésben voltak használatosak, a hasonló képzőkkel belőlük képzett nomina agentis pedig ’az, aki tud; bölcs-jós, aki titkos tudása révén megjósolta (jövendölte) a jövő eseményeit’ jelentésűek. A szláv nyelvek anyaga megbízhatóan, a porosz pedig valószínűsíthetően mutatja, hogy ezt a tevékenységet nők is végezték. A kereszténység korában mindkét nyelvcsoportban e szavak jelentése önállóan ’varázsló’-ra változott. Meg kell jegyezni, hogy nemcsak a porosz és a szláv, hanem más indoeurópai nyelvekben is vannak a *uoid- tőből származó, a vallás és a mágia körébe tartozó képzések. Korábban már idéztük Trautmann (1910: 455) által megadott szanszkrit párhuzamot, Būga pedig felhívta a figyelmet a kelta jós (druida) jelentésének hasonló fejlődésére: a gall druidae, druides a *dru-uid- ’sokat, mélyen tudó’ alakból, csak más gyökérmagánhangzóval. Nem kerülheti el a figyelmet a két elnyomott nép szellemi vezetői és az ellenállást szervezők közötti figyelemre méltó hasonlóság, akik Európa különböző vidékein, különböző időkben éltek. Amint Būga már az említett tanulmányában megjegyezte, hasonló módon motivált a pogány litvánok papjának, a jósnak az elnevezése, amely a žino-ti ’tudni’ igén alapul; ez a keleti balti nyelvekben kiszorította a porosz waist megfelelőjét, amelynek jelentése ’tudni, érteni’ volt. Ma a žynys ’tudós, bölcs’ jelentésű, és használható a pogány pap, a kultusz képviselőjének megnevezésére (vö. Egyiptom papja), vagy a gyógynövényekkel, a gyógynövények és a népi gyógyászat ismeretével hozható összefüggésbe. Párhuzamként itt említhető a szláv *zna-xorb, amely a gyógyító mágia képviselőjét jelentette (a *věd(tjo)- tőből képzett alakok viszont a hit körébe tartoztak). Ezért felmerül a kérdés: mit jelentett a praszláv és a protoindoeurópai korban a *uoid- ’tudni’ és a *ǵnō- ’megismerni’ gyök, valamint ezek névszói származékai. Indoeurópai morfológiai szempontból tekintve a válasz viszonylag egyszerű: a *uoid- a perfektumrendszerhez tartozott, és annak valamennyi jellemzőjével rendelkezett: intranzitív volt, aspektus szempontjából semleges, belőle nem képeztek más igeidőalakokat, és egy korábbi tevékenység eredményeként létrejött állapotot jelölt; egyes nyelvekben elbeszélő funkcióban is használható volt, ritkábban pedig közvetett úton ismert dolgokat fejezett ki (a szanszkrit és az albán evidenciális alak). A *ǵnō- gyök aorisztosztő volt: befejezett, tranzitív, pontszerű cselekvést jelentett; mellette valószínűleg létezett egy inchoatív -sko- jelen idő, és már az alapnyelvben létrejött a főnevek egy sora: nomen agentis *ǵnō-tēr/l, nomen actionis *ǵnō-ti-, nomen obiecti *ǵnō-mn-, nomen instrumenti *ǵnō-tlo- (Pokorny 1949–1969: 376–378). Egyes nyelvekben a *ǵnō- tövű igék háttérbe szorították a *uoid- származékait, vagy korlátozták azok használatát. 6 A Vityebszk környéki fehérorosz nyelvjárásokban és Észak-Oroszországban a veščica ’boszorkány’ szó a szarka jelzője, mivel az valamilyen hírt hoz. Ott úgy tartják, hogy a veščica, miután mozsár alatt hagyta a testét, szarka alakjában a kéményen át kirepülhet; vö. ESBMII 117–118. WAJDELOTA 7 használata: az újgörögben, a latinban, az újangolban, a keleti balti, valamint a déli és keleti szláv nyelvekben (Buck 1949: 17.17). E tövek etimológiai elemzése – az eredeti jelentések és a más gyökökkel fennálló genetikai kapcsolatok meghatározása – jóval nehezebb. A *uoid esetében úgy tűnik, hogy a *ueid- ’látni’ tőből kell származtatni, tehát eredeti jelentése: ’tudom, mert láttam’. A *ǵnō- gyök motivációját nehéz megtalálni az indoeurópai rendszerben, de felidézhetjük Herman Hirt hipotézisét (1900: 3), aki a *ǵnō- alakot a *ǵen + e/o- ’szülni, nemzeni; keletkezni; vérrokonnak, közelinek lenni’ alakból származtatta (jelentéstanilag itt testi-érzéki motiváció sejthető; bővebben lásd Trubačev 1959: 154–156). Az igék közötti különbség felismeréséhez további anyagot szolgáltat használatuk frazeológiai kapcsolatokban, különféle közmondásokban és szólásokban (NKPIII 665–670, 908–914). Ez a különbség minden bizonnyal a praszláv korból öröklődött, és más nyelvekben is vannak megfelelői. Amint látható, a ’tudni, érteni’ ige elsősorban a szellemi tudással és a belső vallási tapasztalattal állt kapcsolatban, míg a ’(meg)ismerni’ a megfigyelésen és az érzéki tapasztalatokon alapuló képességet jelölte. Ha a protoindoeurópai korban létezett egy gyök az intellektuális, szellemi megismerés (tudás) kifejezésére, akkor lennie kellett e tudás művelőinek is, akiket ’bölcseknek’ lehetett nevezni, és akik pap-jós státusszal rendelkeztek7. Tevékenységük területe az eszmék világának megnyilvánítása volt jóslás, útmutatás és hitigazságok hirdetése révén. Az ókori Indiában ezt a tudást a Védák formájában fejezték ki; ez képezte a filozófia, a teológia, a jog, a logika és a nyelvtudomány alapjait. Kezdetei valószínűleg a protoindoeurópai korig nyúlnak vissza. A balti és a szláv nyelvekben számos elnevezést találunk e tudás művelőire (vö. a korábban tárgyalt porosz és szláv anyaggal). Feltételezhető, hogy e tevékenység legkiemelkedőbb képviselőit a nyelvről való gondolkodás is érdekelte. A tárgyalt wieszcz, wiedzieć, wiedza szemantikáját tekintve a megismerés vágyával, mély belátással és találékony gondolkodással tűntek ki – olyan jellemzőkkel, amelyek a mai etimológust is jellemzik. Ezért nem túlzó Vytautas Mažiulis professzor jellemzése sem, amely a balti és a porosz etimológia vaidilájának nevezi. RÖVIDÍTÉSEK ĖSBM – Мартынаў, В. У., ред., Этымалагічны слоўнік беларускай мовы, Мінск, 1978. NKP – Krzyżanowski, J., szerk., Nowa księga przysłów polskich 1–4, Warszawa, 1969–1972. SG – Chlebowski, B., szerk., Słownik geograficzny Królestwa Polskiego 1–15, Warszawa, 1880–1902. SGP – Karłowicz, J., szerk., Słownik gwar polskich 1–6, Kraków, 1900–1911. SJAM – Górski, K., Hrabec, S., szerk., Słownik języka Adama Mickiewicza 1–11, Wrocław, 1962–1983. SJP – Doroszewski W., szerk., Słownik języka polskiego 1–11, Warszawa, 1958–1969. SRJ – Богатова, Г. А., szerk., Словарь русского языка XI–XVII вв. Москва, 1975–. SS – Urbańczyk, S., szerk., Słownik staropolski, Kraków, 1953–. SWO – Idegen szavak szótára, Warszawa, 1954. 7A protoindoeurópai korban különféle papi kategóriák léteztek. Egyikük elnevezését – „áldozatbemutató, felajánló” – Redard rekonstruálta (1974: 191–195), a messzáp to-bara(s), a védikus prā-bhartṛ- és az avesztai fra-bəratar- alapján. 8 | L E S Z E K B E D N A R C Z U K LITERATŪRA BORÝS, W., POPOWSKA-TABORSKA, H. 1994: Słownik etymologiczny kaszubszczyzny 1, Warszawa. BRÜCKNER, A. 1903/1974: Dawność i znaczenia języka polskiego. Początki i rozwój języka polskiego, Warszawa, 42–72. BRÜCKNER, A. 1904/1984: Starożytna Litwa, Olsztyn. BRÜCKNER, A. 1927–1957: Słownik etymologiczny języka polskiego, Warszawa. BUCK, C. D. 1949: A dictionary of selected synonyms in the principal Indo-European languages, Chicago. BŪGA, K. 1958: Rinktiniai raštai 1, Vilnius DŁUGOSZ, J. 1961–1985: Roczniki czyli Kroniki sławnego Królestwa Polskiego 1–12, Warszawa. ENDZELĪNS, J. 1943/1982: Senprūšu valoda. Darbu izlase 4/2, Rīga. ENDZELĪNS, J. 1948/1971: Comparative phonology and morphology of the Baltic languages, Hague–Paris. FRAENKEL, E. 1955–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg FRISCHBIER, H. 1883: Preussisches Wörterbuch, Berlin. GRUNAU, S (apie 1530; 1877–1896): Preussiche Chronik, Leipzig. HIRT, H. 1900: Der indogermanische Ablaut, Strassburg. KARŁOWICZ, J. 1875: O języku litewskim. Rozprawy i Sprawozdania Wydziału Filologicznego Akademii Umiejętności 2, 135–376. KLEINER, J. 1948: Mickiewicz 1–2, Lublin. KOTZEBUE, A. von 1808: Preußens ältere Geschichte, Riga. KRASZEWSKI, J. I. 1847: Litwa 1, Warszawa. MONE, F. 1822: Geschichte des Heidentums im nördlichen Europa, Leipzig. NARBUTT, T. 1835: Dzieje starożytne narodu litewskiego 1, Wilno. NESSELMANN, G. H. F 1836· cituojama iš Endzelīns 1982: 332. OTRĘBSKI, J. 1965: Gramatyka języka litewskiego 2, Warszawa. POKORNY, J. 1949–1969: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch, Bern. REDARD, G. 1974 Sur la nom indo-européen de prêtre. Studia indoeuropejskie, Wrocław, 191–195. SKARDŽIUS, P. 1943: Lietuvių kalbos žodžių daryba, Vilnius. SŁAWSKI, F. 1976· Zarys słowotwórstwa prasłowiańskiego. Słownik prasłowiański 2, 13–60. STANG, CH. S. 1942: Das slavische und baltische Verbum, Oslo. STRYJKOWSKI, M. apie 1580/1978: O początkach... narodu litewskiego, Warszawa. TRAUTMANN, R. 1910: Die altpreussischen Sprachdenkmäler, Göttingen. TRUBAČEV, O. 1959: История славянских терминов родства и некоторых древнейших терминов общественного строя, Москва. Leszek Bednarczuk ul. Grabowskiego 5/5 PL-31 126 Kraków Vertė Eugenija Vaitkevičiūtė