Apie gyvenvietės pavadinimą „Salantai“ ir asmenvardžių tyrimą

ZIGMAS ZINKEVIČIUS A TELEPÜLÉSNEV SALANTAI ÉS A SZEMÉLYNEVEK VIZSGÁLATÁRÓL E cikk megírásának apropóját két, a Salantai vidékéről származó nyelvész, Pranas Kniūkšta néhány évvel ezelőtt a Kalbos kultūra című folyóiratban megjelent cikke adta; ezek azonban csak nemrég jutottak el a szerzőhöz. Sok fontos adatot tartalmaznak, amelyeket a Salantai templom 1631–1640-es évekből származó keresztelési anyakönyvéből gyűjtöttek össze.1 A település nevének Skilandžiai alakról a rendkívül archaikus folyónév, a Sālantas nevéből képzett elnevezésre való megváltoztatásáról szóló adatokat a cikk gondosan és alaposan mutatja be. Ezek igen értékesek. A keresztelési bejegyzések idegen nyelvű alakjait kritikusan kezelik. Helyesen teszik, hiszen az élő nyelv alakjai mindig összehasonlíthatatlanul pontosabbak és hitelesebbek az idegen nyelvű dokumentumokban szereplőknél, ahol azokat öntudatlanul, olykor pedig tudatosan eltorzították2. Ezt az elvet a névtan fiatal kutatóinak jól magukévá kell tenniük. Ez nagyban hozzájárul majd munkájuk sikeréhez. A cikkekben bemutatott XVII. századi személynevek (legtöbbjük a második cikkben szerepel) tárgyalása azonban komoly kifogásolnivalót hagy maga után. A mai antroponímiai terminusokat, különösen a családnevet, mesterségesen alkalmazzák az akkori időkre. Tudományos munkában ennek nem volna helye. Hiszen a XVII. században családneve csak a nemességnek volt (megkülönböztető jegyük az öröklődés volt). Az egyszerű emberek, különösen vidéken, még öröklődés nélküli személyneveket használtak, amelyeket az öröklődő családnevektől való megkülönböztetésül rendszerint melléknévnek neveznek. Ezek különféle pontosító jellegű szavakból eredtek, amelyeket ősidők óta a keresztnév mellé használtak. Ezért megnevezésükre a melléknév terminust javasolják. Egyszerűen személyneveknek is nevezhetjük őket, természetesen, ha nincs bizonyítékunk arra, hogy már öröklődő családnévről van szó. Az összes ilyen XVII. századi személynév családnévként való megnevezése bonyolítja a kifejtést, és nehezen érthetővé teszi. A cikkek szerzője kénytelen a hamis családnevek (208. o.) kifejezést használni – akkor miért van egyáltalán szükség a szövegben a családnév terminusra? Elfogadható 1 Pranas Kniūkšta. Salantų vardas dviejose XVII a. krikšto įrašų knygose. – Kalbos kultūra 81, 103–111; Pranas Kniūkšta. Barzdžių kaimo XVII amžiaus pavardės. – Kalbos kultūra 83, 202–210. 2 Ezt hangsúlyozza egy nemrég megjelent könyv is: Zigmas Zinkevičius. Ukmergės rajono gyvenviečių vardynas: Pavadinimų kilmė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2011 (különösen lásd a 10. oldalt). Pastabos / Notes 145 ZIGMAS ZINKEVIČIUS még olyan félreértésekhez is, mint az az állítás, hogy „a XIX. század közepétől Burzdžiuose egyetlen olyan családnév sem fordult elő, amelyet közvetlenül rögzítettek a XVII. századi bejegyzésekben” (p. 207). Természetesen nem is fordulhattak elő, mivel a XVII. századi bejegyzésekben még öröklődés nélküli személyneveket, nem pedig családneveket rögzítettek. A kifejtés pontosságát olyan homályos terminusok árnyékolták be, mint a apai nevű (patronimikus) családnevek, a pontos terminus (öröklődés nélküli) apai nevek helyett. A szerzőnek az az önigazolása, hogy az öröklődés nélküli személyneveket azért lehet családneveknek nevezni, mert „a keresztnév után állnak” (p. 203), teljesen sikertelen, hiszen figyelmen kívül hagyja a családnév legfontosabb sajátosságát, az öröklődő jellegét. A szerző maga is kételkedni kezd abban, helyénvaló-e szövegében a családnév terminus használata. Erre utalnak az olyan kijelentései, mint „ha az ilyen patronimikumokat lehet családneveknek nevezni” (p. 206) és hasonlók. A családnév terminus szakszerűtlen használata egy tudományos munkában természetesen nem téveszti meg a szakembereket, csupán megnehezíti a nagyon gondosan és lelkiismeretesen összegyűjtött, értékes antroponímiai adatok hasznosítását. Beérkezett 2012. március 2-án. 146 Acta Linguistica Lithuanica LXVI