Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose „būti“ sakiniuose

9tanulmányok / articles kulcsszavak: modalitás, névszói esMiniai ŽodŽiai: modalumas, daiktavardžio predikatyvas, morfosintaksinis žymėjimas. predikatívum, morfoszintaktikai jelölés. Loreta VaičiuLytė-seMėnienė Lietuvių kalbos institutas A kutatási irányok: a litván nyelv morfoszintaxisa, tipológiai morfoszintaxis, valencia. A főnév nominativusa és instrumentálisa finitív aszkriptív létmondatokban. Annotáció. A cikk a predikatív szerepű főnév jelölésének a móduszokkal kifejezett modalitással való lehetséges kapcsolatáról szól. A vizsgált anyagot a Kortárs litván nyelv korpuszából (DLKT) gyűjtött aszkriptív finitív kopulatív létmondatok alkotják, amelyekben az állított predikátum különböző noun in the nominative and instrumental case in finite and ascriptive sentences of būti (to be) móduszok alakjaiban jelenik meg. Az a véleményünk, hogy az értékelő és az irreális modalitás tekintetében a morfoszintaktikai jelölés fokozatos, és előzetesen beszélhetünk arról a viszonylagos tendenciáról, hogy a predikatív szerepű főnév instrumentálisa gyakrabban használatos az episztemikus > deontikus (kijelentő > felszólító módusz), valamint a reális > irreális (kijelentő > feltételes módusz) skálák vonatkozásában. annotáció a tanulmány a névszói predikatívumok jelölése és a módok által kifejezett modalitás közötti lehetséges kapcsolattal foglalkozik. A cikkben elemzett anyag a Kortárs litván nyelv korpuszából (CCLL) gyűjtött, a būti (lenni) kopulát tartalmazó finitív aszkriptív mondatokból áll, amelyekben egy állító predikátum különböző móduszok alakjaiban fejeződik ki. Azt a véleményt követjük, hogy az értékelő és irreális modalitás tekintetében a morfoszintaktikai jelölés fokozatos, és előzetesen beszélhetünk a predikatívumként használt főnév instrumentális esetben való használatának relatív tendenciájáról az episztemikus > deontikus (kijelentő mód > felszólító mód), valamint a reális > irreális (kijelentő mód > kötőmód) skálák tekintetében. 10 Acta Loreta seMėnienė Linguistica Lithuanica LXX 0. Bevezető megjegyzések. A klasszikus litván grammatikai munkák szerint a predikatív szerepű főnév1 egyeztetett és/vagy nem egyeztetett esettel való jelölése a būti kopulát tartalmazó mondatokban (ang. copular sentence, ném. Prädikativsatz2), például Prisėsk, būsi svečias (vö. svečiu), szemantikai és formális kritériumokkal függ össze. A közhellyé vált gondolat mellett, miszerint a főnév esetét a predikatív szerepben kifejezett dolog „a instrumentális a būti jövő idejével sokkal to pastovi arba laikina būsena3, taip pat teigiama, kad predikatyvo raiška susijusi ir su kaitybine jungties būti forma. Vienur, pavyzdžiui, pastebima, kad daiktavardžio gyakoribb”, a būti feltételes móduszával „nem különösebben gyakori”, a felszólító móduszú kopulával pedig „szintén nem gyakori” (a kurziválás tőlem. – L. V.-S.) (Šukys 1998: 245–247). másutt az a vélemény uralkodik, hogy „a főnév eszközhatározói esete gyakrabban használatos a jövő idő vagy a feltételes mód, ritkábban pedig más formák kopulájával” (a dőlt betű az enyém. – L. V.-S.) (Ambrazas, szerk., 2006: 505–506, vö. Ulvydas, szerk., 1976: 364). Az említett vélemények és az a gondolat, hogy a būti kopula ragozott formája nagyobb hatást gyakorol a predikatívan használt főnév morfoszintaktikai jelölésére, mint a magával a predikátummal kifejezett dolog állandó vagy ideiglenes állapota4, továbbá a jelen lévő A mai litván nyelv szövegtárának5 (a továbbiakban dLkt) anyaga arra ösztönzött, hogy megvizsgáljam, vajon / hogyan korrelál a pozitív finit būti-mondatokban predikatív szerepű főnév esete a módokkal kifejezett modalitással. A tanulmányban, a korábban említett véleményeket figyelembe véve, a következő kérdésekre keresünk választ: (i) ha a predikatív szerepű főnév eszközhatározói esete, tegyük fel, gyakoribb a jövő idejű kopulával (vö. Šukys 1998), akkor használata valószínűleg 1 A predikátum terminusát Artūras Judžentis (2012: 69) szerint használjuk: ez szintaktikailag az igétől függő, de szemantikailag nemcsak hozzá, hanem az alanyhoz vagy a tárgyhoz is kapcsolódó szó. az ilyen szó szintaktikai függősége módosítással vagy kormányzással fejezhető ki. 2 A litván nyelvészetben az ilyen mondatokat rendszerint névszói mondatoknak nevezik (Ambrazas, szerk., 2006: 612). A tanulmányban aszkriptív (ang. ascriptive) būti-kopulás mondatokat vizsgálunk, és figyelmen kívül hagyjuk az úgynevezett ekvatív (ang. equative) mondatokat, amelyeket a predikatív szerepű szó referensének egyediségének (ang. uniqueness) kritériuma alapján különítenek el, vö. : Jonas yra mokytojas vs. Jonas yra mano geriausias draugas; Én Loreta vagyok (bővebben lásd Hengeveld 1992: 73–105). A prototipikus aszkriptív mondatoknak meghatározott (vo. definit) alanyuk és meghatározatlan (vo. indefinit) predikátumuk van. Az ekvatív mondatokban mind az alany, mind a predikátum prototipikusan meghatározott. 3 Erről bővebben lásd Semėnienė 2004-et és az ott tárgyalt szakirodalmat. 4 Erről bővebben lásd Semėnienė 2004-et és az ott tárgyalt szakirodalmat. vö. még a tanulmány további részében közölt példákat. 5 Internetes hozzáférés: http://donelaitis.vdu.lt. 11cikkek / articles valószínűleg az igeidő kategóriájával hozandó összefüggésbe. daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose vagy talán a főnév eszközhatározója a jövő időben álló būti-formával gyakrabban korrelál, mint a feltételes mód esetében) (vö. Ambrazas 2006)6? (ii) A ne (tik) su gramatiniu laiku, bet (pagrečiui ir) su modalumu (panašiai modalitást az ige módjai fejezik ki. talán létezik egy viszonylagos hajlam arra, hogy ezt további (an. redundant) jelölje még a rag is. más szóval, talán a modalitást nemcsak az ige, hanem a főnév grammatikai kategóriái is kifejezik7. e kérdések megválaszolása érdekében a továbbiakban mindenekelőtt röviden a módról és a modalitásról esik szó (lásd 1), ezt követően pedig a grammatikai időről és a modalitásról (lásd 2). végül a modalitás és az állítmányi szerepű főnév kifejezésének kapcsolatát vizsgáljuk (lásd 3–4), valamint levonjuk a következtetéseket (lásd 5). 1. a mód és a ModaLitás A litván nyelvtani munkákban a mód kategóriáját általában úgy határozzák meg, mint az ige grammatikai eszközeivel kifejezett modalitást, azaz a beszélőnek a szituációhoz való viszonyát a valóság, a lehetőség, a szükségszerűség, a feltétel stb. szempontjából (vö. jablonskis 1922/1957: 258; ulvydas, szerk., 1971: 55–56; Paulauskienė 1979: 141; ambrazas, szerk., 2006: 304; Valeckienė 1998: 73; holvoet, judžentis 2004: 77–78; judžentis 2012: 165). Jelentése és kifejezése szempontjából a módot nem egységesen osztályozzák. Egyes helyeken öt (ulvydas, red., 1971: 65; Valeckienė 1998: 73), máshol négy (jablonskis 1922/1957: 257; ambrazas, red., 2006: 304–305) vagy három (Paulauskienė 1979: 165–166; 1983: 252–253; 1994: 310–311; holvoet, judžentis 2004: 80–82; holvoet 2010; judžentis 2012: 172–177) tagot tulajdonítanak neki. A legtöbb – öt módot – Pranas gailiūnas különített el az akadémiai Lietuvių kalbos gramatikoje, valamint adelė Valeckienė a Funkcinė lietuvių kalbos gramatikában. Az elsőben a kijelentő, a függő, a felszólító, a feltételes és a kívánó módot tárgyalják, a másodikban pedig a kijelentő, a függő, a felszólító, a feltételes és a kérdő módot. jonas jablonskis Lietuvių 6 „one of the findings that he [t. y. ultan (1978)] reports is that future markers are often used in atemporal functions, especially functions associated with mood and modality. [...] több olyan nyelvet találtak, amelyekben olyan jelölők fordultak elő, amelyek elsődleges funkciója a mód kifejezése volt, de a jövő idő kifejezésére is használhatók voltak“ (bybee 1985: 156; lásd még t. p.: 157–159). Vö. „Mi több, legalábbis a fő területen, az irreális modalitás területén, az episztemikus és az értékelő módok meglehetősen nagy mértékben átfednek, és gyakran ugyanazon grammatikai kódoláson osztoznak“ (givón 2001: 300–301, lásd még 358–361). 7 Például az észak-ausztráliai tangick nyelvcsaládban a modalitást a főnév esete is jelöli (bővebben lásd de haan 2006: 40–41; e kérdésben lásd még uo.: 43). 12 acta Loreta seMėnienė Linguistica Lithuanica LXX kalbos gramatikoje a kijelentő, a feltételes, a felszólító és a kívánó módot tárgyalja, Vytautas ambrazas pedig a Dabartinės lietuvių kalbos gramatikában a kijelentő, a feltételes és a felszólító mellett a függő módot is. aldonos Paulauskienė, akselis holvoet és artūras judžentis munkáiban háromtagú módkategóriát különítenek el, amelyet a kijelentő, a feltételes és a felszólító mód alkot (vö. holvoet 2010). A közvetett mód itt az evidencialitás kategóriájához sorolható (Holvoet, Judžentis 2004; a közvetlen módhoz judžentis 2012) arba vadinama „formaliai išreikštu tiesioginės nuosakos variantu“ (Paulauskienė 1979: 158; 165), o geidžiamoji nuosaka (plg. tegul būna, tebūnie) – (Paulauskienė 1979: 160, 165; Holvoet 2010: 426). A modalitás jelentéseinek különféle osztályozásai léteznek (vö. inter alia Palmer 2001; Frawley (ed.) 2006; Bybee 1985: 165–189; Bybbe, Perkins, Pagliuca 1994: 176–242; Paulauskienė 1979: 137–141; Holvoet, Judžentis 2004: 82–85; Holvoet 2007: 16–22; Plungian 2011: 189–215; Judžentis 2012: 166–169 és az ott tárgyalt szakirodalmat). A külföldi nyelvészek véleményeire támaszkodva, a litván nyelvészetnek szentelt újabb munkákban (Judžentis 2012: 166; Holvoet 2007; 2010; Holvoet, Judžentis 2004: 82–85) aszerint, hogy a beszélő miként értékeli a szituációt, és milyen a hozzá való viszonya, az értékelő (ang. speakers attitude Givón 2001: 300 szerint; vö. Plungian 2011: 189–190, 198) modalitásnak két típusát különböztetik meg: az episztemikus és a deontikus modalitást8. Az episztemikus modalitás a beszélő tapasztalatán vagy a világ észlelésén alapuló, a kijelentésnek vagy a szituációnak a bizonyosság (illetve valószínűség) szempontjából történő értékelését fejezi ki, a deontikus modalitás pedig a szóban forgó szituáció alanyának különféle akarati aktusait (kívánság, engedély, követelmény, szükségszerűség stb.) (Judžentis 2012: 166–167; Holvoet 2007: 16–17; Holvoet, Judžentis 2004: 82–83). Az episztemikus vagy deontikus modalitást kifejező modális határozószót vagy modális igét tartalmazó mondatok átfogalmazhatók úgy, hogy az episztemikus vagy deontikus modalitást kifejező magasabb rendű predikátum által irányított alárendelt tárgyi mellékmondattá alakítjuk őket, pl. Jonas tikrai buvo mokytojas, vö. Tiesa, kad Jonas buvo mokytojas; Tu turi būti mokytojas, vö. Reikia, kad būtum mokytojas (Holvoet, Judžentis 2004: 83; vö. Holvoet 2007: 16–17). Az episztemikus modalitást általában a kijelentő mód kijelentő értékű állító mondatai fejezik ki (Jonas tanár). A deontikus modalitás magvát a felszólító mód formái alkotják (Jonas, légy tanár)9. ez például azokban az esetekben is kifejeződik, amikor a kijelentő mód igéjét használják 8 „az episztemikus–deontikus megkülönböztetés bizonyos szempontból relevánsnak tűnik a mód szempontjából. [...] ha a dinamikus modalitásnak nincs megfelelője a mód tartományában, akkor ennek talán az az oka, hogy a modalitás perifériájához tartozik“ (holvoet 2007: 18). 9 „ha elfogadjuk, hogy a felszólító mód mód, akkor attól függetlenül, hogy jelentését szemantikailag a volícióra alapozva, vagy pragmatikailag a direktívák kifejezéseként fogalmazzuk meg, nyilvánvalóan célszerű a modalitás területén a neki megfelelő deontikus modalitást akarati típusként tekinteni“ (holvoet 2007: 17; vö. még uo.: 22–23). 13cikkek / articles a te(gu(l)) hortatív partikula vagy a teproklitikum segítségével10 daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose (Legyen Jonas tanár). a kijelentő mód a módok rendszerének jelöletlen tagja; nemcsak az episztemikus, hanem a deontikus modalitás jelentéseivel is összefügg (holvoet, judžentis 2004: 86–87, 102–103; holvoet 2007: 23–24; vö. jablonskis 1922/1957: 258). A feltételes mód formái a kijelentő mód formáihoz hasonlóan olyan mondatokban is használatosak, amelyek episztemikus, illetve deontikus modalitást fejeznek ki (pl. Jonai, tanár lennél, másképp lenne; Jobb lenne, ha tanár lennél). azonban mindkettővel – a kijelentő móddal és judžentis 2004: 88; holvoet 2007: 25; judžentis 2012: 172–175). A reális és az irreális liepiamajai – nuosakoms kitu – irealumo (nefaktyvumo) – atžvilgiu (holvoet, judmodalitás a beszélőnek a szóban forgó dolgok realitásához való viszonya alapján különül el. A reális modalitás olyan, az embertől függetlenül létező és tényszerű helyzetekre vonatkozik. tipikusan olyan mondatokban mondják ki őket, amelyekben olyan cselekvések szerepelnek, amelyeket ellenőrizni nem lehet. az ilyen helyzetek žodžių tiesioginės nuosakos esamojo ir būtojo laiko formos. irealaus modalumo situacijos yra nefaktyvios, įsivaizduojamos; jų realumo mažų mažiausiai kalbėjimo mokifejezhetők a kijelentő mód jövő idejének11, a felszólító módnak és a feltételes módnak a formáival (judžentis 2012: 168–169; vö. holvoet, judžentis 2004: 96–97, 104; Paulauskienė 1979: 141; 153; Plungian 2011: 124, 213–214). Ezenkívül irreális helyzetek a fent említett kijelentő mód jelen és jövő idejű, tegu(l)12.-vel alkotott formáival is kifejezhetők. Így tehát a módok rendszere két egymástól független kritérium alapján különül el. A faktualitás szempontjából a reális és irreális modalitás szembeállítása (kijelentő mód vs. feltételes mód), amelynek jelölt tagja (irrealis), a feltételes mód formáival kifejezve, a hangsúlyozott nemfaktualitás (irreális volt) kifejezője. Az értékelő modalitás típusa (episztemikus vs. deontikus) szerint a kijelentő mód formái a felszólító móddal állnak szemben. Ha elfogadnánk, hogy a módrendszer alapját a reális és irreális modalitás szembeállítása képezi (Paulauskienė 1979: 141; 1994: 310–311; holvoet, judžentis 2004: 103; holvoet 2007: 26, 59–60; holvoet 2010: 441–442), akkor a felszólító módot a reális modalitáshoz kellene sorolni (holvoet, judžentis 2004: 103; holvoet 10 itt a holvoet 2007: 39, judžentis 2012: 172-ben kifejtetthez hasonló álláspontot követünk. Vö. „Ezért a teateina alakot kijelentő módként, a teateinie alakot pedig maradék jellegű, különálló módként fogjuk leírni“ (holvoet 2007: 39). 11 Vö.: „azzal érvelhetünk, hogy a jövő idő prototipikus irreális kategória, mivel olyan eseményekre utal, amelyek még nem történtek meg, és ezért valószerűtlenek“ (de haan 2006: 41). „bár a jövő idő irreális kategóriának tekinthető, mivel olyan eseményekre utal, amelyek még nem történtek meg, latinban indikativusi móddal fejezik ki“ (de haan 2006: 44). 12 „A módok alapvető oppozícióját itt az alapján állapítjuk meg, hogy a beszélő valóságosként konstatálja-e a cselekvést diklius, a cselekvés irreális voltát jelölő elemekkel, míg a kijelentő módnak nincs külön jelölője, ezért formáival mind reális, mind irreális cselekvés kifejezhető”. (tiesioginė nuosaka), ar kaip nerealų – liepiamą, pageidaujamą, tariamą (liepiamoji ir tariamoji nuosakos)“ (Paulauskienė 1979: 141). Plg.: (t. p.: 165): „tariamoji ir liepiamoji turi savo morfologinius ro- 14 acta Loreta seMėnienė Linguistica Lithuanica LXX 2007: 6013; judžentis 2012: 173; eltérő véleményhez vö. Paulauskienė 1979: 141, a 153–154). tiksliau sakant, (i)realumo atžvilgiu liepiamoji nuosaka atsidurtų skalės realu (tiesioginė nuosaka) > nerealu (tariamoji nuosaka) viduryje, panašiai kaip móduszok skálájának episztemikus (kijelentő mód) > deontikus (felszólító mód) modalitása szempontjából. 2. Idő és ModaLItás a grammatikai idő mint deiktikus kategória a beszéd pillanatának perspektívájából lokalizálja az eseményeket az idő tengelyén. Az ige egyszerű igeidejei (jelen, múlt, jövő) a deiktikus idő ellentéteit (jelen, múlt, jövő) fejezik ki. a garanciát illetően a beszélő nem adhat (bővebben lásd: holvoet, Pajėdienė 2004: 121–124). tehát, amint nei esamuoju ir būtuoju laiku reiškiami teiginiai, būsimuoju laiku reiškiami teiginiai kalbėjimo momentu nėra verifikuojami; jie mažiau kategoriški, nes teisingumo említettük, a litván nyelv jövő idejével kifejezett állítások irreális modalitással kapcsolatosak, a helyzetnek a beszélő valósághoz való viszonya szempontjából pedig a jövő idő episztemikus és deontikus modalitással függ össze. felmerül a kérdés, hogy a modalitás mely jegyeivel (a grammatikai időn kívül) kapcsolható össze a predikatívan használt főnév instrumentális esetének viszonylag gyakoribb előfordulása (vö. de haan 2006: 49–50)? A felszólító és a feltételes mód formái nem rendelkeznek a grammatikai idő kategóriájának morfológiai kifejezőeszközeivel, és pontosabban meghatározott időviszonyokat sem jelölnek. Az ezzel a három egyszerű formával kifejezett cselekvés a beszéd pillanatában még nincs, és korábban sem volt. A felszólító mód alakjainak használatakor a cselekvést végre kell hajtani, a feltételes mód alakjainak használatakor pedig a cselekvés (nem) lehetséges, csak elképzelt vagy feltételezett (azaz irreális); ily módon a cselekvés már magában a beszéd pillanatában (a jelenben) vagy azt követően (a jövőben) megkezdődhet és megvalósulhat (ulvydas, red., 1971: 59). Az eddig röviden elmondottakból arra lehetne következtetni, hogy a litván nyelvben a modalitás nemcsak az ige, hanem talán a főnév grammatikai kategóriáival is korrelál14. Ha a modalitást az ige kategóriájának – az úgynevezett taM (ang. time-aspect-modality; vö. givón 2001: 285, 303–305, 13 Vö. „önmagában a felszólító mód nem minősíthető a priori valóságosnak vagy valószerűtlennek. [...] Kifejezett deontikus jelentésével a felszólító mód szemben áll mind az indikativusszal, mind a feltételes móddal. ha a belongs belongs to mood kifejezést a módhoz tartozónak tekintjük: funkciói pragmatikailag meghatározhatók, és valójában the realis : irrealis distinction as the nucleus of the mood system, then the imperative only partly modális jelentésekre helyeződik rá“ (holvoet 2007: 26; vö. uo.: 60). 14 Vö. : „a modalitás grammatikai jelölői igen változatosak. [...] alapvetően háromféle jelölő létezik: (i) egyedi toldalékok, klitikumok és participiumok, (ii) inflexió és (iii) modális ige“ (Palmer 2001: 19; vö. de haan 2006: 40–41). 15cikkek / articles 337 stb.) – egy részét (és természetesen elismerve, hogy a modalitás daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose és a mondat predikációja nemcsak igével fejezhető ki), a tanulmányban arra keresik a választ, hogy / miként befolyásolja a különböző igei módokkal kifejezett modalitás a predikatív szerepű főnév jelölő esetének tendenciáit. vagyis hogy a predikatív szerepű főnév kifejezési tendenciáinak összehasonlításakor általában beszélhetünk-e az egyes modalitástípusok eltérő jelölésére irányuló tendenciáról. a tanulmány az askriptív15 būti-kopulás mondatok modalitásával foglalkozik, amelyekben a predikatív szerepű főnév; olyan finit būti-mondatokat vizsgálnak, amelyek állító predikátuma kijelentő, felszólító és feltételes módú alakokban szerepel. A predikatív szerepű főnév jelölése és az értékelő modalitás lehetséges korrelációjának vizsgálatával kezdődik (lásd 3.), ezt követően az (i)reális modalitás és a predikatív használatú főnév kifejezésének viszonyát tárgyalja (lásd 4.), végül pedig levonja a következtetéseket (lásd 5.). A predikatív szerepű főnév kifejezését a dLkt-ben talált empirikus anyag alapján vizsgálják. összesen 1462 finit askriptív būti-mondatot gyűjtöttek össze és elemeznek a tanulmányban, amelyek közül 639 kijelentő módú alakokat, 351 felszólító módú, 472 pedig feltételes módú alakokat tartalmaz. a rendelkezésre álló anyagot statisztikailag összegzik. 3. Értékelő modalitás (episztemikus vs. deontikus) és predikatív szerepű főnév kifejezése Az episztemikus modalitás magját a kijelentő módban megfogalmazott konstatáló állítások, a deontikusét pedig a felszólító módban kifejezett direktívák alkotják. A kijelentő mondatokat, amelyekben a kijelentő mód állító jövő idejű „būti” alakjai szerepelnek, a korábban említett okok miatt egyelőre hagyjuk figyelmen kívül, és mindenekelőtt hasonlítsuk össze a kijelentő mód jelen és múlt idejű „būti” alakjaival álló mondatokat, valamint azokat a mondatokat, amelyekben felszólító módot használnak, például: (1) Tíz évvel idősebb nálam. Nos, és ekkor már bejöttek a németek, hol az oroszok voltak, hol a németek, később megint az oroszok. Apa építőmunkás volt, ha házakat épített. DLKT (2) Elmentünk táncolni, és megérkezett az a Romas a másik kolhozból. Onos eljött a labūnavai búcsúra. Teherautóval érkezett, sokan ültek rajta. Ő volt a sofőr. Megérkezett, jisai ten atvežė. Nu tai pasimatymas toks, nu ir taip lyg draugavom. Paskui nakt… vakare grįžom pas pusseserę, paryčiui. dLkt 15 Vö. a 2. lábjegyzetet. 16 acta Loreta seMėnienė Linguistica Lithuanica LXX (3) A VU évszázadokon átívelő története során különleges szerepet játszott államunk, és nem csak annak kulturális életében. Évszázadokon át európai színvonalú egyetem volt, ahol különböző országok képviselői tanultak és professzorként tevékenykedtek. dLkt (4) A pedagógus és akadémikus Juozas Brazaitis, az említett Stasys Yla szerint, a küzdelem embere volt – kifinomult, tekintélyes, szívós, pontos és mélyenszántó. Ha külföldön keresnénk hozzá hasonló példákat ebből a háború utáni időszakból, talán hármat találnánk. dLkt (5) Uralkodj vagy engedelmeskedj! – íme, ez a jelszó rejlik egy ilyen pozícióban; vagy légy Nagy Ember, Hős, aki megküzd a sorssal és dicsőséget szerez („minél nagyobb a bukás, annál nagyobb a dicsőség” – mondja Hérakleitosz). DLKT (6) A levél végén három, Aleksandras Stulginskis apró betűs kézírásával írt sor: „Kedves Aldutė, sikeresen fejezd be tanulmányaidat, légy jó ember, én, bár távol élek, gondolatban mindig Veled vagyok. Örülni és büszkélkedni fogok Veled. Megáldalak, áldjon meg Téged a Legfelsőbb. Apád. DLKT (7) V. Krėve Vydūnui közeli szavait halljuk: „Ha önmagad számára ember vagy, légy önmagad számára maga az ember, és keresd az utat, idegen kézbe nem kapaszkodva”. DLKT (8) Két nappal ezelőtt Eugenija, a litván szakos tanárnő rendelte meg azokat. – Péter, légy ember, csináld meg gyorsabban, igyekezz, egy hét múlva vizitációra várunk. Siess, én már nem maradok adós. – Ugyan, tanárnő, ugyan. DLKT (9) Elkíséri!. Mondja. Bár egészen hazáig, tudod. Na és akkor, mondom, talán még ágyba is kell fektetni?. Azt mondja, bár egészen hazáig, tudod. Nem, nem, mondom, nem kísérlek el. Nem. András, légy barát, kísérj el, félek. Ugyan már, biztos vagyok benne! Ugyan már, azt mondja, nekem, a fenébe, úgy látszik, túljátszottuk magunkat. Természet, öcsém, szellemek vannak a házban. Papod lesz, akit meg kell fizetned. DLKT (10) Nem fogadhatom el az áldozatodat! Elég, ha kifizeted az állatokat. Aztán, miután egy ideig hallgatott, így szólt: – Én is szeretnék valami ezt-azt felajánlani. Légy a barátom. Az örök barátság nevében a férfiak szótlanul kezet fogtak egymással. A DLKT (1)–(10) mondataiból látható, hogy a predikatív szerepű főnév elvileg felváltva névszói alanyesettel és eszközhatározói esettel is kifejezhető. az említett módokkal kifejezett modalitáskülönbségek összefüggnek-e a predikatív szerepű főnév kifejezésének tendenciáival? ha elfogadjuk, hogy a kijelentő mód jelen idejű būti alakjaival álló, megállapítást kifejező kopulás mondatokban a főnév alanyesete szokásos, míg a múlt idejű alakok mellett valamivel ritkább, akkor meg kell állapítanunk, hogy a felszólító módú būti alakjaival álló mondatokban gyakrabban választják a főnév eszközhatározói esetét. Pontosabban fogalmazva látható, hogy az (5)–(10) típusú mondatokban az esetek 23%-ában tipo sakiniuose predikatyvu einančio daiktavardžio įnagininkas pasirenkamas 23,1 % (vagyis 351 mondatból 81-ben), míg az (1)–(4) típusú mondatokban az összes eset 7%-ában (vagyis 146 mondatból 10-ben) (erről lásd még Semėnienė 2004). tehát ha a predikatív szerepű főnév eszközhatározói esete gyakoribb a felszólító módú alakot tartalmazó mondatokban, akkor hasonlóképpen használható lehet a te(gu(l)), valamint a kijelentő módú alakokat tartalmazó mondatokban is. Hasonlítsuk össze: 17straipsniai / articles (11) – Ezért a kagylóhéjjal! – Ralfért! Ralph! – Legyen a trombitás a vezér. daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose Ralph felemelte a kezét, hogy mindenki elhallgasson. – Rendben. Ki szeretné, hogy Jack legyen a vezér? A kórustagok elkomorodtak, mégis felemelték a kezüket. – És ki szeretne engem? DLKT (12) A tisztelet fogalmának megértésében úgy segíthetünk a legjobban a gyerekeknek, ha tisztelettel bánunk velük. Legyenek tanulás közben a partnereitek. Bátorítsátok a gyerekeket, hogy mondják el javaslataikat, építsétek be javaslataikat a terveitekbe, értékeljétek ötleteiket. Hallgassátok, mit mondanak. dLkt (13) Ne neveztessétek magatokat tanítóknak sem, mert egyetlen Tanítótok van: Krisztus. Aki közületek nagyobb, legyen a szolgátok. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. dLkt (14) A zenekar színes diszkográfiája jóval több varázslatos felfedezést és a rock’n’roll-os extázis pillanatait tárja elénk. Ezért legyen ez a dupla lemez csupán kulcs, amely minden érdeklődő számára megnyitja a modern heavy metal világát. Egy világét, amelynek koronázatlan királyaivá a Judas Priest váltak. dLkt (15) Legyenek számunkra példaképek az önkéntesek. A pártés személyes vitákat arra a napra halasztjuk, amikor teljesen szabadok és nemzetileg érettek leszünk. Az önkéntesek Litvániáért mentek meghalni. dLkt (16) A nemzet, annak szolidaritása és élete ellen irányuló ármány. Ezért egyetlen tisztességes litván sem lehet ennek a konferenciának a résztvevője. Fordítandó – nem szabad megtörténnie. Legyen számunkra példa két litván férfi: dr. K. Grinius és prof. J. Aleksa. dLkt (17) Hallod, tanítóm, hadd legyek én virágcsokor, hogy belélegezd az illatukat! Hadd legyek friss, ízletes gyümölcs, hogy megízlelj engem! Hadd legyek örök simogatás, te pedig merülj el bennem!.. dLkt (18) Én magam nem akarok (és nem is tudok) tanúja lenni saját tudattalan tapasztalataimnak. Legyek más számára ilyen tudatlanságforrás. Belebámult a tükörben lévő tükörképébe, amely itt lógott a falon. Istenem, a tükörből egy ismeretlen, szakállas férfi tekintett rá. dLkt (19) Kérlek, hallgass meg. Íme, Aurimas legyen a tanú. Ő nem fogja engedni, hogy hazudjanak. dLkt (20) A szovjet táborok kenyerét megízlelt A. Roslan így válaszolt: „Ha Moszkvába utaznék, nem rohannék elítélni vagy megfeddni őt. Nem én, hanem Isten legyen a bírája.” dLkt (21) Ez a műsorunk legyen számukra emlékező gyertyácska. Bár (11)–(21) típusú mondatokból viszonylag kevés van, a predikatívumként álló főnév kifejezésének tendenciáiról lehet beszélni. azokban a mondatokban, amelyekben a kijelentő mód jelen vagy jövő idejű būti alakjával a te(gu(l)) partikula áll (vö. (11)–(12); (17)–(18) mondatok), a predikatívumként álló főnév esetében a régi tebūnie alak használata16 a szokásos: a mondatok 87,2%-ában választják (vagyis 39-ből 34 mondatban) (vö. (13)–(14) mondatok). a tebūna alakot tartalmazó mondatokban (vö. (15)–(16) mondatok) a predikatívumként álló főnév vardininkas: pirmuoju atveju jis vartojamas 93,75 % visų turimų atvejų (arba 15 sakinių iš 16), antruoju – 87,5 % (7 sakiniuose iš 8). Vardininkas gana dažnas ir egyeztetett esete az esetek 66,7%-át teszi ki (22 mondat 16 Vö. „a megengedő mód (amely történetileg az indoeurópai óhajtó móddal folytatódik) mára kihalt, és kijelentő módú alakok váltották fel: a te-būnie kortárs megfelelője a te-būna vagy tegul būna lenne” (Holvoet 2010: 426; vö. Paulauskienė 1994: 311–312). 24 Acta Loreta seMėnienė Linguistica Lithuanica LXX Ulvydas Kazys, szerk., 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3: Sintaksė. Vilnius: Mokslas. ulvydas k a zys, szerk., 1971: Lietuvių kalbos gramatika 2: Morfologija. Vilnius: Mintis. Valeckienė adelė 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. noun in the nominative and instrumental case in finite and ascriptive sentences of būti (to be) ÖSSZEFOGLALÁS A tanulmány a névszói állítmányok jelölése és a módok által kifejezett modalitás közötti lehetséges kapcsolattal foglalkozik. A cikkben elemzett anyag a Lietuvių kalbos dabarties korpuszából (ccLL) gyűjtött, a būti (lenni) kopula aszkriptív, véges mondataiból áll, amelyekben a pozitív predikátum különböző módok alakjaiban fejeződik ki. Amikor a módus rendszerét bipolárisnak tekintjük, és két független kritérium – az értékelő (a beszélőnek a szituációhoz való viszonya) és az irreális (a beszélőnek a beszéd tárgyának valóságához való viszonya) – alapján osztjuk fel, kiemeljük a modalitás episztemikus és deontikus formáinak, valamint a hangsúlyozott nem-tény és az így nem jelölt formák skáláját (kijelentő mód > felszólító mód és kijelentő mód > kötőmód). elvileg a különböző modalitástípusokhoz tartozó módusok a predikatívumként használt főnév viszonylag eltérő jelölésével jellemezhetők. azt az álláspontot követjük, hogy az értékelő és irreális modalitás tekintetében a morfoszintaktikai jelölés fokozatos, és beszélhetünk a predikatívumként használt főnév eszközhatározós esetének relatív használati tendenciájáról az episztemikus > deontikus (kijelentő mód > felszólító mód), valamint a reális > irreális (kijelentő mód > kötőmód) skálák vonatkozásában. másfelől azokban az esetekben, amikor a modalitás módusokkal való kifejezése kevésbé tipikus, relatív tendencia figyelhető meg arra, hogy a predikatívumként használt főnév eszközhatározós esetét redundáns módon használják, és még gyakrabban alkalmazzák. minél atipikusabb modalitást fejeznek ki az igei módusok formái, annál valószínűbb a predikatívumként használt főnév eszközhatározós esete. Beérkezett 2013. december 3-án. Loreta VaičiuLytė-seMėnienė Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Litvánia [email protected]