Kur veda užsienio lituanistikos kelias?

266 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ILJA LEMEŠKIN Prahos Karolio universitetas Kutatási irányok: a régi balti irodalom és írásbeliség, összehasonlító folklorisztika, lexikográfia, a baltisztika története. HOVÁ VEZET A KÜLFÖLDI LITVÁNISZTIKA ÚTJA? * E szöveg címe kérdőjellel végződik, amely arra késztet, hogy rögtön bevalljam: a szerzőnek nincs (optimista) válasza a feltett kérdésre. A Hová vezet a külföldi litvánisztika útja? kérdés retorikai. Elmélkedésre és közös megfontolásokra ösztönöz, amelyeket a 2017. április 6-án a Litvánisztika (baltisztika) a kortárs oktatási folyamatokban című konferencián (Vilnius, LEU) osztottak meg. A konkrétabb dolgokkal kellene kezdeni, vagyis a Külföldi Balti Tanulmányi Központok és a litván tudományos és felsőoktatási intézmények együttműködésének ösztönzése című projekt előzményeivel. Kötelességemnek érzem felidézni és emlékeztetni arra, aminek 10 évvel ezelőtt tanúja voltam. 2007. november 27-én Vilniusban nagyszabású konferenciát tartottak Baltisztika a világban címmel. Akkori a litván kormány különleges jóindulatot és érdeklődést tanúsított a baltisztika világban betöltött sorsa iránt (a jelenlegiről ugyanez nem mondható el). Talán azért is történt így, mert a Lett Köztársaság akkori elnöke, Valdas Adamkus, hosszú éveken át a széles külföldi világ képviselője volt. Világos elképzelése volt a litvánisztikai központ fontosságáról, valamint annak nem csupán gyakorlati hasznáról az emigránsok életében, például az Egyesült Államokban. Az elnök fogadta a konferencia résztvevőit és szervezőit, és a találkozó során kijelentette: „Csak a litvániai erős litvánisztikai tanulmányok ösztönözhetik az együttműködést a külföldi tudományos intézményekkel és a litvánisztika terjesztését a világban.” A konferencia befejeződése után, úgy tűnik, még ugyanazon a napon, 2007 11 27-én, megbeszélésre került sor az Oktatási és Tudományos Minisztériumban. Részt vett Jolanta Zabarskaitė, Grasilda Blažienė, Danguolė Mikulėnienė (akkoriban az LKI volt az egyetlen litvániai intézmény, amelyet érdekeltek a baltisztikai központok és azok belső egzisztenciális problémái; később, amikor megkezdődött a finanszírozás, több, irántunk érdeklődő intézmény is megjelent). A tanácskozásra eljött Eugenijus Jovaiša, Zigmas Zinkevičius és Algirdas Sabaliauskas, akik világosan kifejtették álláspontjukat. Voltak ott központok képviselői is. Emlékszem Pietro Umberto Dinire, * A szöveg a 2017. április 6-án megrendezett A lituanisztika (baltisztika) a kortárs oktatási folyamatokban című Világkongresszusi lituanisztikai (baltisztikai) konferencia plenáris ülésén felolvasott előadás alapján készült. A konferenciát az ESZA által finanszírozott, A külföldi baltisztikai központok és a litván tudományos és felsőoktatási intézmények együttműködésének ösztönzése című projekt keretében szervezték, és Vilniusban, a Litván Edukológiai Egyetemen zajlott. Betekintések / Insights 267 Hová vezet a külföldi lituanisztika útja? Vandą Kazanskienę, kitüket. Éppen ekkor született döntés a jövőbeli, az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozott projektről, amelynek célja a külföldi baltisztika fennmaradásának és virágzásának elősegítése lett volna. A baltisztikai központok nem rezidens intézményekként nem szerepelhettek a strukturális alapokból származó támogatások kedvezményezettjeiként, ezért segítségül hívták a litván felsőoktatási intézményeket, amelyeknek egyfajta adminisztratív tetőként az egész projektet „le kellett fedniük”. Akkor kizárólag az adminisztrációról volt szó. Fel sem merült bennünk, hogy az az intézmény (idővel kiderült, hogy ezek az intézmények: most egy koordinátorról és partnereiről, azaz a Litván Köztársaság más egyetemeiről van szó) saját koncepcionális elképzelésekkel, saját kívánságokkal és törekvésekkel fog rendelkezni, és olyan döntéseivel, amelyeket a központokkal alig vitatnak meg és egyeztetnek, meghatározza a számunkra fontos tevékenység tervezését és megvalósítását. A litván intézmény(ek) formális bevonása a projektbe, amely akkor elkerülhetetlennek és egyébként kölcsönösen előnyösnek tűnt, meghatározta és mindmáig meghatározza a projekt jellegét: külföldről nézve időnként az a benyomás alakul ki, hogy ezek az intézmények a mi (azaz a központok) javára és jólétünk érdekében saját maguk számára teremtenek tevékenységeket. Ez a tudtunk és annak lehetősége nélkül történik, hogy bármit is befolyásolhatnánk. 10 év alatt egyetlen olyan tanácskozást sem szerveztek a világ baltisztikai központjai képviselőinek részvételével, amelyen megvitatták volna a projekt megvalósításának koncepcionális aspektusait, például a minisztériumban, illetve a projekt koordinátorával és partnereivel. Ez a projekt általános méreteiben is érzékelhető. A jelenleg deklarált fő cél az együttműködés erősítése a Litván Köztársaság tudományos és felsőoktatási intézményeivel, valamint az oktatói mobilitás növelése. Felmerül a kérdés: a litván fél tisztában van a külföldi valós helyzettel? Különféle szerződések vannak az egyetemek, az egyes országok minisztériumai és tudományos akadémiái között; használjuk az Erasmus programot és így tovább. Ezek a szerződések, amelyek mindig is léteztek és létezni is fognak, megfelelő cserekvótákat írnak elő, amelyek időnként kihasználatlanul maradtak és maradnak. Valóban érdemes ennyi energiát és pénzt (5,8 millió eurót) fordítani erre a tevékenységre? Természetesen jó, ha lehetőség nyílik egy tehetségesebb hallgató kiküldésére, de jelenleg ez a kínálat indokolatlanul fel van duzzasztva. A nyugati baltisztikai központoknak egyszerűen nincs ennyi hallgatójuk, a meglévők pedig saját tanulmányaik finanszírozására dolgoznak, második szakon vagy egy másik felsőoktatási intézményben tanulnak, és a szemeszter során nem tudnak bármikor külföldre utazni. Más helyzet áll fenn – amint azt más konferenciarésztvevők is megjegyezték – Grúziában és Kelet-Európa más baltisztikai központjaiban, ahol eltérő tanulmányi motivációval és másfajta hallgatói típussal találkozunk. Ugyancsak nehéz egyetérteni azzal a véleménnyel, illetve projekttörekvéssel, amely célul tűzi ki a külföldi baltisták kommunikációjának és együttműködésének erősítését a litván tudományos intézményekkel. Valóban úgy tűnik, hogy a jelenlegi együttműködés nem elegendő? A különféle tudományos projektek, amelyekben a baltisztikai központok képviselői részt vettek és vesznek, saját előzményekkel, ritmussal és ütemtervekkel rendelkeznek, amelyeket a most megkezdődött együttműködéshez igazodva nem lehet befolyásolni, intenzívebbé tenni vagy más módon szabályozni ILJA LEMEŠKIN 268 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ösztönzési projektet. A vilniusi látogatások ütemezése nagyon sűrű volt és mindig is az volt, az említett projekttevékenység nélkül is. Egy másik fontos tevékenységi terület a továbbképző tanfolyamok szervezése. A cél nemes, de 2012–2015-ben ezekből a tanfolyamokból már valóban nagyon sok volt. A külföldön dolgozó lektorok és oktatók képesítési szintjük alapján, úgy tűnik, messze felülmúlják a Litvániában dolgozó kollégáikat. Meddig lehet szakmai továbbképzési tanfolyamokra járni? Néha dolgozni is kell, vagyis a továbbfejlesztett kompetenciákat a gyakorlatban, a munkában kell alkalmazni. Amikor ezekről a munkákról és a számunkra fontos konkrét feladatokról beszélünk, végül elakadunk. A baltisztikai központok maguk is nagyon jól tudják, mit, mikor és hogyan kell (néha pedig szükséges) tenniük. A kezdeményezésnek kizárólag tőlük kellene kiindulnia (talán csak azokat a helyeket kivéve, ahol a baltisztikai központok még csak kialakulóban vannak). A projekt formális ügyintézőinek nem szabadna joguknak lennie saját belátásuk szerint eldönteni, mire van szüksége a külföldi baltisztikának, és mire nincs, mivel talán kissé hiányosak az ismereteik a világ baltisztikai központjairól, azok állapotáról és szükségleteiről. A litván félnek ellenőriznie kell a pénzeszközök rendeltetésszerű felhasználását. Azok a korábban említett munkák, amelyeket a baltisztikai központok megterveztek és szívesen elvégeznének, kompetenciákat és anyagi forrásokat igényelnek, a megszerzett tapasztalat azonban azt mutatja, hogy éppen ezek a munkák valamiért érdektelennek és szükségtelennek tűnnek a Litván Köztársaság tudományos és felsőoktatási intézményei számára. A központok számára fontos munkák, valamint a hallgatók, doktoranduszok, oktatók és kutatók olyan tevékenységei, amelyek biztosítanák a központok fennmaradását és fejlődését, más szóval minden, amit a központok szükségleteinek nevezhetünk, folyamatosan és intenzíven változik. Ideális az lenne, ha a Litvániából érkezők a projektben végzett szükséges, vagyis számunkra hasznos munkák iránt – azt kívánva, hogy a projekt életképes legyen – legalább félévente egyszer érdeklődnének, nem pedig kivételes és sürgős eljárás keretében kétévente egyszer, a projekt kezdete előtt. Mindez alapvető kérdést vet fel a baltisztikai központok képviselői számára: érdemes-e a kialakult körülmények között a projektben maradni, és milyen együttműködési kapcsolatnak kellene a jövőben fennállnia a litván tudományos és felsőoktatási intézmények, valamint a baltisztikai központok között? Mert egyáltalán nem szeretnénk olyan helyzetet látni, amikor a külföldi baltisztikai központok javára és érdekében (de a tudtuk nélkül) valamely litván intézmény, vagy az azt képviselő, a külföldi baltisták számára alig ismert személy csendben összeállít egy „megfelelő” munkatervet, amelynek végrehajtásához kegyesen felkérik őket hozzájárulásra. Beérkezett 2017. április 21-én. ILJA LEMEŠKIN Prahos Karolio universitetas Jana Palacha 2, 116 38 Praha 1, Czech Republic [email protected]