Seminaro apžvalga

DAIVA MARMULYTĖ Litván Nyelvi Intézet Kutatási területek: lexikológia, lexikográfia, szóalkotás, morfématan. A SZEMINÁRIUM ÁTTEKINTÉSE Július 5-én Vilniusban, a Litván Nyelvi Intézetben rendezték meg a II. lexikográfusi műhelyt „Lexikográfia – tudomány és élet” címmel, hogy megemlékezzenek Irena Erm… szótáríróról. A szemináriumot az „Irenos Erm… érdemei a lexikográfiában” című előadással Violeta Černė (LKI) nyitotta meg. Röviden áttekintve az 1937. július 3-án, a Kuršėnai járásbeli Nugarėben Kristina Petraitytė és a lett Povils Zenas Ermanis családjában született lexikográfus életrajzát, összefoglalta jelentős munkásságát. I. Erm… a Lietuvių kalbos žodyno hosszú ideje dolgozó szövegírójaként (több mint 100 szerzői ív) és szerkesztőjeként, a Lietuvių kalbos antonimų (1985) és az Antonimų žodynų szerzőjeként mutatkozott be; kollégáival együtt közreműködött a Litván folyók és tavak névtárának, a Frazeológiai szótárnak, valamint az Iskolai nemzetközi szavak szótárának (négy kiadás) elkészítésében, számos cikk szerzője, lexikai adatok gyűjtője és lett fordító. 1994-ben I. Erm… külsősként védte meg disszertációját, A litván nyelv antonímiája és antonimái címmel; 2008-ban a Litván Nyelvi Intézet kiadta monográfiáját, Antonímia és antonimák címmel. Irena az antonimákat élete nagy szerelmének nevezi, és ez a szerelem nem múlik el. Éppen kutatásaikból született meg a két antonimaszótár, a disszertáció és a monográfia. A tudós elmondása szerint antonimákban gondolkodott. Akár rádiót hallgatott, akár olvasott, mindig antonimapárokat hallott vagy látott a szavak között. „Vannak saját antonimáim, amelyek még éjszakánként is megjelennek az álmaimban” – mondta Irena. 1958 óta, az első szógyűjtő expedíció óta I. Erm… keresztül-kasul bejárta csaknem egész Litvániát. Az előadó szavai szerint Irena értett ahhoz, hogyan szólaltassa meg a falusi embert, hogy az megnyíljon, és ontani kezdje a nyelvi kincseket. Több mint 20 ezer nyelvjárási lexikai egységet jegyzett fel. Számos lejegyzett mondata ma is önálló életet él a Lietuvių kalbos žodyno lapjain. Irena a Lietuvių kalbos atlasą elkészítéséhez is hozzájárult. Straipsniai / Articles 305 DAIVA MURMULATYTĖ 1996-ban a Lietuvių kalbos žodyno körüli munkájáért Irena Ermantét kollégáival együtt a Litván Köztársaság rangos tudományos díjával tüntették ki, 2001-ben pedig társszerzőivel együtt a Frazeologijos žodyno elkészítéséért kapott elismerést. V. Černė zárszavában ezt mondta: „Úgy tűnik, mindannyiunkban ott van a létünknek egy-egy sajátos oldala. Irena kivétel. A kollégák csak tisztelettel beszélnek Irenáról. És bizony a jó szó többet ér az ajándéknál.” A szeminárium hallgatói a képernyőn érdekes pillanatokat láthattak az ünnepelt életéből. A szeminárium tudományos részére áttérve Vilija Sakalauskienė (LKI) „A lexikográfia – a nyelvtudomány társadalomhoz vezető hídja” című előadásában emlékeztetett arra, hogy még mindig nincs egyetértés abban, vajon a lexikográfia tudomány-e, vagy csupán az emberi tevékenység gyakorlati formája. Az előadó szerint a lexikográfia fő jellemzője alkalmazott rendeltetése, hiszen mindig valamire irányul. A lexikográfia az anyanyelv vagy az idegen nyelv oktatását, az anyanyelv rögzítését és normázását (értelmező és más típusú szótárak), a nyelvek közötti kommunikációt (kétnyelvű szótárak, társalgási szótárak), valamint a nyelv szókincsének tudományos vizsgálatát (etimológiai, történeti szótárak, kihalt nyelvek szótárai stb.) szolgálja. Az előzetes, korai és fejlett gyakorlati lexikográfia szakaszainak említése után rámutatott arra, hogy a mai lexikográfusok nemcsak különféle terjedelmű és különféle technológiákra épülő szótárakat állítanak össze, hanem elkészítésük tudományos elméleti alapjait is kidolgozzák. Általánosan elfogadott nézet, hogy a lexikográfia a szótárkészítés elmélete és gyakorlata. Az elmélet a szavak vagy szókapcsolatok kiválasztásának, jelentéseik magyarázatának, valamint a szócikk szerkezetének kérdéseivel foglalkozik; a gyakorlat a szótárkészítés munkája: a lexikai és frazeológiai anyag gyűjtése, rendszerezése (ábécérendbe rendezett kartoték formájában), a szótár szövegének megírása. Így, egyetértve E. Jakaitienė-vel, a lexikográfiáról szóló monográfia (2005) szerzőjével, nem volna túlzás azt mondani, hogy „a lexikográfia mintegy az egész nyelvtudományért felel, hiszen a szótárakból következtetni lehet az adott ország nyelvtudományának általános színvonalára”. Az előadás egy találó és kifejező párhuzammal zárult, amely a szótárkészítő munkáját a kőfejtőkben vagy szénbányákban végzett nehéz munkához hasonlította; ezt a 16. század végén Justus Scaliger, a leideni egyetem (Hollandia) klasszika-filológia-professzora fogalmazta meg. A Bendrinės lietuvių kalbos žodyno főszerkesztője, Danutė Liutkevičienė (LKI) „Rendszerszerűség a szótárban: elmélet és gyakorlat” című előadásában főként e szótár példáira támaszkodva mutatta be, hogy a lexikográfia egyik alapelvét, a rendszerszerűséget nem is olyan egyszerű következetesen érvényesíteni. A BŽ rendszerszerűen közli a nyelvtani információkat (megadja a címszó szófaját, hangsúlyozását, bizonyos esetekben nemét, számát stb.). Ez az elv azonban gyakran ütközik a szavak használati gyakoriságának elvével, például amikor ritkább vagy elavult, de valós megnevezéseket kell felvenni a szótárba (például žaboklis, žadinis, žardas). 306 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI Seminaro apžvalga szókincs. Furcsa lenne, ha nem találnánk meg a szótárban a šlepetė vagy a šiurė főnevet, holott A. Utkos Dažniniame rašytinės lietuvių kalbos žodyne az előbbi a 931. helyen szerepel (9 előfordulás), az utóbbi pedig a 24 644. helyen (2 előfordulás). Az előadó megmagyarázta azokat az eseteket, amikor tudatosan eltérnek a rendszerszerűségtől. A BŽ például lemondott a szócikkcsoportos közlésről: minden elvont főnévnek (ėjimas, gerumas), határozószónak (baltyn, gražiai) és főnévnek (bažnytėlė) saját szócikke van, a tagadó és visszaható igék azonban nem kereshetők külön; jelölik az igék szintaktikai kapcsolódási lehetőségeit, de a járulékos kapcsolódási lehetőségeket nem minden esetben tüntetik fel stb. Néha azért kell eltérni a szótár rendszerszerűségétől, mert maga a nyelvtani vagy egyéb információ sem rendszerszerű. Például a más nyelvekből kölcsönzött, a végükön hangsúlyos vagy hangsúlytalan -o, -u, -i hangot tartalmazó főnevek hímneműek, a hangsúlyos -ė végűek pedig nőneműek, a boželė és a žiūri esetében azonban éppen fordított a helyzet. Előfordul, hogy a szótár használói az abban közölt kiegészítő információt elsődlegesnek tekintik, és csodálkoznak azon, hogy miért nem szerepel minden esetben a visszaható igék, a közösnemű alakok, a szinonimák, antonimák stb. felsorolása; vagyis szem elől tévesztik, hogy nem szinonimaszótárt vagy antonimaszótárt, hanem általános szótárt olvasnak, és ez az információ csupán kiegészítő jellegű. Daivos Murmulytės (LKI) „Az értelmező szótár mikrostruktúrája: a szemantikai információ közlésének sajátosságai” című előadásának célja az volt, hogy az értelmező szótárakban közölt szemantikai adatok néhány esetét elemezze, és példájukon keresztül azt is megmutassa, hogy a lexikográfia – bár nem mindenki tekinti tudománynak – nem pusztán gyakorlati, alkalmazott diszciplína. A szerző látszólag egészen formai szócikkszerkezeti kérdéseket vizsgálva megmutatta, hogy ezek is visszacsatolásban állhatnak a lexikai szemantika vagy a szóalkotás (amelyet úgy tűnik, mint tudományágat még senki sem próbál tagadni) kutatásaival és eredményeivel. Az elektronikus szótárak az adatok közlésének a nyomtatottól eltérő, pontosabb formáját igénylik. Aki nem tudományos igényű szótárkészítő, az észre sem venné az ilyen jellegű problémákat; ha nem látja őket, megoldásukra sem törekedne, és sem önmagának, sem más területek szakembereinek nem tenne fel kérdéseket. Tudjuk, hogy a tudományban a probléma felismerése és a kérdés felvetése legalább olyan fontos, gyakran pedig még fontosabb is, mint a válasz megtalálása. Az előadó azt vizsgálta, hogyan jelenik meg a szemantikai információ a szótárakban, miként viszonyulnak egymáshoz a munkajelentések és a lexikai jelentések, hogyan tükrözi a választott adatközlési mód a szemantikai kapcsolatokat, mit mond mindez a nyelvtudósnak és az egyszerű szótárhasználónak; érintette a körkörös definíciók, valamint a jelentések elkülönítésének (rendszerességének) problémáit is. Hangsúlyozta, hogy a nyelvtudomány különböző területeinek (lexikai szemantika, szóalkotás, morfológia, szintaxis, akcentológia, stilisztika, terminológia, dialektológia stb.), valamint a logikának az ismerete nélkül szótárak ugyan készíthetők – ahogy mondani szokás, például telefonkönyvek vagy ábécébe rendezett leltárlisták –, de biztosan Apžvalgos / Surveys 307 DAIVA MURMULAITYTĖ nem írhatók, alkothatók meg, holott lényegében ezt kellene tenni, ha tudományosan elemzett és rendszerezett információt kívánunk közölni. Anželika Gaidienė (LKĮ) „A szójelentés hagyományos és kognitív definíciója: hogyan találjuk meg az arany középutat?” című előadását a hagyományos és a kognitív jelentésfelfogás különbségeinek bemutatásával kezdte. A kutató szerint a definíció jellege a lexikai jelentés felfogásától, valamint a szótár céljától és terjedelmétől függ. Azt vizsgálta, hogy e szempontból milyenek a Bendrinės lietuvių kalbos žodyno definíciói. Ebben a szótárban a szemantika sajátosságait több tényező határozza meg: a célközönség – a széles nyilvánosság –, a szótár normatív jellege és a rendszerszerűség elve. A szójelentések magyarázatának fő módjai a meghatározó, a szinonimikus és az utaló definíció. A szavak meghatározásakor mind a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne, mind a Bendrinės lietuvių kalbos žodyne „megadják a tárgyak, jelenségek és fogalmak jellemző vonásait”, a BŽ definíciói azonban enciklopédikusabbak a DŽ definícióinál. A garbė, grybas, Europa szavak kognitív definícióit összevetette azok BŽ-beli meghatározásaival, világosan megmutatva, mi fontos egyik, illetve másik esetben, és mennyiben, illetve miben különböznek a definíciók. A. Gudavičiusra támaszkodva megjegyezte, hogy a szójelentések magyarázatakor három szempontot kell figyelembe venni: a prototipikusságot, a nemzeti sajátosságot és az antropocentrikusságot. Összehasonlította a bėgti, katus, šūrus, žalts szavaknak az említett szótárakban közölt definícióit. Az előadó zárásként arra a következtetésre jutott, hogy a Bendrinės lietuvių kalbos žodyno szerkesztői megtalálták az arany középutat. Egyensúlyoznak a szójelentések hagyományos és kognitív definíciói között: figyelembe veszik a szójelentés definíciójának prototipikussági és antropocentrikus szempontjait, a nemzeti sajátosság pedig rendszerint a használati példákban tükröződik. A következő előadás a történeti lexikográfiával foglalkozott. Vilma Zubaitienė (VU) a 17. századi Kis-Litvánia legfontosabb nyomtatott szótárait – Frydrichas Wilhelmas Hako (1730), Pilypas Ruigys (1747) és Kristijonas Gotlybas Milkus (1800) munkáit – a történeti lexikológia és a lexikai szemantika szempontjából vizsgálta. Kutatásaiban eddig főként a szótárak lexikográfiai módszereire összpontosított. A szövegek összehasonlító elemzése nemcsak a szótárak forrásainak, felhasználásuk mértékének és a szótárak közötti kapcsolatoknak a megállapítását teszi lehetővé, hanem a szókincs bővülését, valamint az egyenértékű szavak kiválasztásának módjait is feltárja, amelyek révén a szavak jelentéséről és használatáról a lehető legpontosabb szemantikai információ adható. Az előadó az utóbbi években P. Ruigys és K. G. Milkus egymással szorosan összefüggő szótárainak kritikai kiadásaihoz készít jegyzeteket és indexeket. Ezek azt kívánják bemutatni, hogyan változtak az első nyomtatott szótárhoz képest a szócikkekben közölt német megfelelői (egyes szavak és körülíró szókapcsolatok), miként vezetett egy-egy szó felvétele, illetve új jelentésben való ismételt előfordulása a nagy német–latin szótárakból és a Biblia fordításából, továbbá hogyan szaporodtak a későbbi szótárba további megfelelő felvételével a szó jelentésének megállapítását segítő használati példák és más metanyelvi adatok 308 Acta Linguistica Lithuanica LXXVII Semināro apžvalga megjegyzések. Az ilyen kutatások pontosítják az LKŽe szavainak és jelentéseinek lexikográfiai forrásokban való rögzítését, és fontosak a szemantikai kutatások szempontjából. Laimutis Bilkis (LKI) „A Lietuvos vietovardžių žodynas jellegéről” címmel tartott előadást. Emlékeztetett arra, hogy az LKI kutatóinak munkaterveiben és beszámolóiban a munkákat a felsőbb szervek előírásai alapján többek között nagyobb tudományos kutatási munkákra (monográfiák, tanulmányok) és alkalmazott munkákra (szakszótárak, forráskiadványok) osztják. A Lietuvos vietovardžių žodynas (LVŽ) az utóbbiak, vagyis a nem kutatási jellegű tudományos munkák közé tartozik. Az LVŽ alkalmazott jellegű elemei a helynevek azonosítása, normatív alakjuk megállapítása és hangsúlyozása. A szótár kutatási jellegű tartalmát pedig a helynevek képzésének elemzése (a képzett alakok olyan szócikkfészkekben szerepelnek, amelyekben képzésmód szerint csoportosítják őket), valamint eredetük magyarázata alkotja (a litván [balti] helynevek eredetmagyarázatainak összegyűjtött és folyamatosan bővülő kartotéka, illetve elektronikus adattára alapján áttekintik a már közzétett eredethipotéziseket, számos új eredetmagyarázatot adnak, különösen a kevéssé kutatott földrajzi területek neveihez, megkérdőjelezik a közzétett magyarázatok megbízhatóságát stb.). Nyilvánvaló, hogy e szótár megírása során a helynevek eredetére és képzésére vonatkozó szokásos tudományos kutatásokat végzik, amelyeket még a legnagyobb jóindulattal sem lehet az alkalmazott tudomány körébe sorolni. A gyakorlatban lehet használni a hangsúlyjelöléssel ellátott, normatív helyneveket, de hogyan lehet a gyakorlatban felhasználni az eredetmagyarázataikat (vö. taikyti – ‘gyakorlati jelentőséggel bírni, a gyakorlatban használni’ (DŽ))? A kutató következtetése: a Lietuvos vietovardžių žodynas de facto kétségkívül jelentős tudományos kutatási munka, mivel a litván helynevek képzését, különösen pedig eredetét vizsgálja. A monográfiáktól vagy tanulmányoktól csupán abban különbözik, hogy a kiadvány jellegéből adódóan nem tartalmaz összegzéseket. Ez az előadás rendkívül informatív szemléltető példáival tűnt ki. A tudományos szótár (ezúttal azonban terminológiai szótár) jellegéhez kapcsolódva Vilia Ragaišienė (LKI) „Terminológiai szótárak: a terminológiai szótár szemléletének fejlődése és szerkesztésük perspektívái” címmel tartotta meg előadását a kollégáknak. Elmondta, hogy a terminológiai szótár lexikográfiai szemléletét két dolog mutatja: az anyag kiválasztása és a szótár felépítése (ez a célközönséggel függ össze). Eddig 15 terminológiai szótár jelent meg. Mindegyiket megemlítve és kisebb-nagyobb mértékben tárgyalva az előadó a terminológiai szótárhoz való viszonyulás alapján három szerkesztési szakaszt különített el. I. A differenciális (szakterületi) terminológiai szótárak szerkesztésének időszaka. Jó példa erre az 1976-ban megjelent, Vytautas Vitkauskas által összeállított Šiaurės rytų dūnininkų šnektų žodynas; anyagát igen átgondolt kritériumok alapján válogatták össze. II. A teljes terminológiai szótárak szerkesztésének időszaka. Sorozatukat a határ menti nyelvjárások szótárai indították, amelyek jellegét az akkor uralkodó nézet határozta meg: a határ menti nyelvjárásokban sok a régi nyelvi maradvány, gyorsan eltűnnek, ezért a lehető legtöbb adatot kell lejegyezni, és a nyelvjárások forrásait minél teljesebben kell közzétenni. A nagy terjedelmű, teljes szótár példájának a tapasztalt lexikográfus, Klementina Vosylytė által szülőfalujának négy nyelvjárásából összeállított Kupiškėnų žodynas (2007–2013) számított. III. A teljes, rendszerszerű nyelvjárási szótárak szerkesztésének időszaka Apžvalgos / Surveys 309 DAIVA MURMULAITYTĖ amelyet 2014-ben Žaneta Markevičienė és Aurinas Markevičius Vidiškių šnektos žodynas című munkája indított el. Ez a csoportosítás azt mutatja, hogy minden nyelvjárási szótár tudományos forrásként készült, függetlenül az anyagkiválasztás elveitől és a felépítés jellegétől. A szótárkészítés valódi nyelvészeti tevékenység, amely nemcsak tudományos felkészültséget, hanem az adott vidék történelmének, kultúrájának, néprajzának és egyéb területeinek ismeretét is megköveteli. Befejezésül az előadó megjegyezte, hogy Litvániában a nyelvjárási szótárak készítését mindmáig nem tekintik komoly tudományos munkának. Ebben azonban a szótáríróknak is van felelősségük: egyetlen alaposabb nyelvjárási szótárkritika sem született, és mindössze egy-két cikk jelent meg a lexikográfia alapvető elméleti kérdéseiről (a szótártípusokról, a szerkezetről és a szerkesztési módszertanról). Nyilvánvaló, hogy a lexikográfusok tevékenységét nem értékelik megfelelően a hivatásos nyelvészek. Jolita Urbanavičienė (LKŽ) visszavezette a hallgatóságot I. Ermanytė és kollégái által írt és szerkesztett akadémiai Lietuvių kalbos žodynas történetéhez. Előadásának címe: „A Lietuvių kalbos žodynas kartotéka napjainkban – a digitális kor kihívásai és lehetőségei”. Szó esett a szótár kartotéktípusairól, adatstruktúrájáról, bővítéséről (a 2011–2016 közötti eredményekről), perspektíváiról és problémáiról. Az LKŽ-nek három kartotéka van: a Fő kartoték, a Kiegészítések kartotéka (K1 és K2), valamint a Nyelvjárási kartoték. A Fő kartoték mintegy 4,5 millió cédulából áll – ez az a lexikai anyag, amelyet az LKŽ 1–20. kötetének 1942–2002 közötti szerkesztésekor használtak. Ez az egyetlen lezárt LKŽ-kartoték, amelyet 1902–2002 között gyűjtöttek. A Kiegészítések kartotékában jelenleg mintegy 0,7 millió cédula található. A K1 kartoték a 2009-ig gyűjtött, ábécérendben archivált írott és beszélt nyelvi anyagot tartalmazza, szócikkfészkek szerint bemutatva; a K2-ben a 2009 utáni, nyelvjárási elv szerint archivált szavak szerepelnek, kizárólag a beszélt nyelvből (nyelvjárásokból). A Nyelvjárási kartotékot 2014 óta gyűjtik. Ez az első virtuális, a nyilvánosság számára hozzáférhető kartoték; kizárólag a beszélt nyelv (nyelvjárások) lexikai adatait, valamint pontos térképeket tartalmaz a nyelvjárási területről és arról a településről, ahonnan a szavakat lejegyezték; az adatokat szócikkfészek szerinti elv alapján közli. Jelenleg mintegy 2,6 ezer lexikai egység található benne. Az előadás részletesen elemezte és szemléletesen bemutatta a kartotékok adatstruktúráját. A Lietuvių kalbos išteklių informacinės sistemos (LKIS) adatbázisában, a http://lki.lt címen jelenleg megtekinthető a Nyelvjárási kartoték, a Kiegészítések K1 kartotékája (az O és Š betű kivételével), valamint a Fő kartoték A és G betűhöz tartozó céduláinak képei és metaadatai. 2011–2016 között az LKŽ kartotékáinak bővítése során három projektet valósítottak meg, 85 terepgyűjtő utat szerveztek, és mintegy 40 ezer szót jegyeztek le. Az előadás végén röviden tárgyalták a mai problémákat és kilátásokat: az LKŽ új adatainak célzott gyűjtését (például kiegészítési hálózat létrehozásával), az LKŽ céduláinak felülvizsgálatát, a lexikai adatgyűjtők képzettségét, a kartotékoknak a legújabb írott nyelvi szókinccsel való bővítését, valamint a kartotékok és a nyelvjárási szótárak anyagának összekapcsolását. 310 Acta Linguistica Lithuanica LXXVII Seminaro apžvalga Az utolsó előadást – „A szótár képe a Lietuvių kalbos žodyne című szótárban” – a szemináriumon Aureliją Gritėnienę (LKI) olvasta fel. A húszkötetes szótár széles körű és változatos diskurzusára támaszkodva a szerző azt kívánta elemezni, milyen szemantikai szótárkép alakult ki az LKŽe hipertextusában, és megállapítani, melyek e kép legfontosabb, legaktuálisabb vonásai. Azt a 211 LKŽe-beli másodlagos szócikket vizsgálta, amelyek példamondataiban szerepel a szótár szó. Az ilyen példák többsége (98%-a) különféle szerzők – főként nyelvészek, kulturális és közéleti szereplők – írásaiból származik. A szótárkép legfontosabb vonásai: a szótár felépítése, típusa, szerzője, terjedelme, anyaga, a munkafolyamat, a szótárkészítés nehézségei, a szótárak hiányosságai és értéke. Ezek áttekintése és az LKŽe-ben rögzített nyelvhasználati példákkal való szemléltetése után a tanulmány leírta az e szótárban kialakult szótárképet is: „A szótár egy, több, akár több tucat kötetből álló, egyetlen szerző által írt vagy kollektív könyv; makro- és mikrostruktúrája van. A szótárban egy vagy több forrásból összegyűjtött anyag (rendszerint cédulakatalógus összeállítása után) alapján, ábécérendben, témák szerint vagy más rendszerben szavakat vagy szókapcsolatokat közölnek; általában meghatározzák a szavak jelentését, továbbá megadhatják a szavak eredetét és történetét, nyelvtani, hangsúlyozási és stilisztikai információkat, használati példákat, valamint egy vagy több nyelvre történő fordításokat is. Az ilyen kiadvány gyakorlati és tudományos értékkel bír (hasznos az anyanyelv vagy egy idegen nyelv tanulásához, és különféle nyelvi és kulturális kutatások forrásaként is szükséges).” A szeminárium után a részt vevő vendégek is elmondták véleményüket. Z. Babickienė, miután felhívta a figyelmet az előadások részletességére és a témák aktualitására, megjegyezte, hogy valamennyi előadás többé-kevésbé az elméleti lexikográfia problémáit tárgyalta. Ezért azt javasolta, gondolják át, hogy a jövőben ne nevezzék-e inkább Lexikográfiai műhelyeknek vagy kutatásoknak az immár hagyományossá váló Lexikográfusok műhelyét (az elsőt 2016. július 5-én rendezték meg). J. Klimavičius hangsúlyozta, hogy a lexikográfia a lexikológia egyik ága, tudományos jellege pedig kétségtelen. A nyelvésznek volt néhány észrevétele a Bendrinės lietuvių kalbos žodyno szerkesztői számára. Véleménye szerint a szótárakban csak azokat a kicsinyítő képzős szavakat kellene feltüntetni, amelyek speciális jelentést kaptak (vö. drobė és drobelė). Szerinte továbbá nem szabad a szavakat olyan nem tipikus példákkal illusztrálni, amelyek nem mutatnak szemantikai összefüggést (konkrétan: az elszakadt cipőszíjakról vagy cipőfűzőkről, illetve a kutya által megrágott cipőkről szóló mondatokkal nem szabad a batas szó használatát illusztrálni). A Bendrinės lietuvių kalbos žodyno főszerkesztője, D. Liutkevičienė erre azt válaszolta, hogy a kicsinyítő képzős szavakat nemcsak akkor kell felvenni a szótárba, ha szakkifejezéssé váltak, speciális jelentést kaptak vagy hasonlók. A litván nyelv – amint azt különféle alkalmakkor gyakran hangsúlyozzák – a kicsinyítő képzős szavak bőségéről és változatosságáról ismert, ez azonban a szótárakban nemigen tükröződik. Ritkán szerepelnek önálló szócikként, címszóként. Ha mégis előfordulnak, akkor az alapszavak szócikkeiben, többnyire a használati példák között. Kicsinyítő képzős szavak szótára sincs még. Emellett előfordul, Apžvalgos / Surveys 311 DAIVA MURMULAITYTĖ hogy a korpuszadatok alapján egyes kicsinyítő képzős szavak nem speciális jelentésben gyakrabban fordulnak elő, mint alapszavaik, vagyis a nem kicsinyítő képzős alakok. Miért ne érdemelnének hát ezek is szócikket? Ami pedig a bas szót illeti (pontosabban a basutė szót, amelynek a BŽ-beli szócikke példaként szerepelt az egyik előadásban), elmondta, hogy a Šuo apgraužė dvi basutes mondat – A kutya megrágott két papucsot – szándékosan került a szótárba. Célja, hogy megmutassa a basutė szó szabályos többes számának különbségét (ebben az esetben az ilyen lábbelinek két, három stb. darabja lehet) a basutės többes számú főnévtől, amely egy ilyen cipőpárt jelent; vö. dvi basutės – dvejos basutės / két papucspár. Ráadásul a helyzet nem kitalált, lehetetlen vagy mesterségesen létrehozott, és nem is nehezen érthető. A Litván Nyelvi Intézet könyvtárában Irena Erm〈?〉tytė jubileuma alkalmából kiállítást rendeztek tudományos munkáiból „Az élet nagy szerelme – az antonimák” címmel (a kiállítást Violeta Černė és Rūta Stakėvičiūtė állította össze). A szeminárium résztvevői személyes archívumának, valamint az idősebb szótáríró nemzedék tagjait megörökítő fényképeknek a kiállítását is megtekinthették. Beérkezett: 2017. július 22-én. DAIVA MURMULAITYTĖ Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Litvánia [email protected] 312 Acta Linguistica Lithuanica LXXVII