Ingė Lukšaitė. „Die Reformation im Großfürstentum Litauen und in Preußisch–Litauen (1520er Jahre bis zum Beginn des 17. Jahrhunderts)“

Recenzijos / Apžvalgos 197 HARALD BICHLMEIER Saksonijos mokslų akademija Leipcige Tyrimų sritys: Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg onomastika (toponimika), germanų kalbų istorinė fonologija, indoeuropeistika, aljamiado tekstai. DOI: https://doi.org/10.35321/all82-11 Ingė Lukšaitė REFORMACIJA LIETUVOS DIDŽIOJOJE KUNIGAIKŠTYSTĖJE IR PRŪSIŠKOJOJE LIETUVOJE (1520-IEJI METAI A 17. század kezdetéig SZÁZAD) Lipcse: Leipziger Universitätsverlag GmbH, 2017. Keménykötés, 662 oldal. ISBN 978-3-96023-064-9 A bemutatásra kerülő, elismert történésznő, Ingė Lukšaitė könyve az 1999-ben megjelent litván kiadás fordítása (Lukšaitė 1999). A német könyvvel azonos évben, 2017-ben, ugyanettől a szerzőnőtől Litvániában megjelent a reformáció egy másik, népszerűbb (lábjegyzetek nélküli és lényegesen rövidebb) bemutatása is Litvániában (Kisés Nagy-Litvánia, illetve Porosz Hercegség és Litván Nagyfejedelemség értelmében; Lukšaitė 2017). A német nyelvű könyv hosszabb múltra tekint vissza, ezért itt elsősorban a németre való átültetés módját, és kevésbé magának a könyvnek a tartalmát kell bemutatni. Ezt már 2002–2003-ban (10. o.), illetve 2003-ban (3. o.) lefordította Gottfried Schneider, azonban úgy tűnik, nem nyomtatták ki, hanem később még Lilija Künstling „átdolgozta és HARALD BICHLMEIER 198 Acta Linguistica Lithuanica LXXXII részben újrafogalmazva 2016” (a címlapra ragasztott felirat, 3. o.; a matrica alatt található eredeti szöveg: „Fordította Lilija Künstling és Gottfried Schneider”). Irene Dingel ezt követően tovább szorgalmazta a kiadást (11. o.), végül pedig Jürgen Hennings elkészítette a forrásés irodalomjegyzéket (587–631. o.) (11. o.), mégpedig „a litván eredeti kiadás lábjegyzetei és rövidítésjegyzéke alapján” (587. o.). A könyv tehát elkészültéig (az előszó 2016 szeptemberére datálódik; 11. o.) több kézen ment át; ezek az anyag kezelésében láthatólag nem jártak el teljesen egységesen: Ez különösen a litván változat megszövegezése óta újonnan megjelent és a német szövegbe beépített szakirodalom kezelését érinti (10. o.): A tulajdonképpeni irodalomjegyzék (amelyet a fentiek szerint Lukšaitė 1999 alapján állítottak össze) sajnos egyetlen 1998-ban vagy később keletkezett címet sem tartalmaz. Ezek csak a lábjegyzetekben szerepelnek idézetként. Ismételt említéskor az ilyen címekre rendszerint rövid címmel hivatkoznak – a teljes bibliográfiai adatot tartalmazó lábjegyzetre azonban nincs utalás, az olvasó itt magára marad. Emellett olyan esetekkel is találkozunk, amikor a művet egy lábjegyzetben teljes egészében idézik, jóllehet megtalálható az irodalomjegyzékben. A német átdolgozás további problémája az alkalmazott helyés személynevek formája. Litvániában, illetve a litván nyelvben rendszerint a nem litván nevek litvanizált névalakjait használják – még akkor is, ha a litvanizálás csupán abban áll, hogy a nevet egy bizonyos tőosztályhoz tartozó végződés hozzáadásával ragozhatóvá teszik. Az ilyen litvánosítások egy német kiadásban nem helyénvalók. A német nyelvű tudományos irodalomban elsősorban a ténylegesen tanúsított névalakokat közlik. Konkrétan ez azt jelenti: ha egy lengyel, de akár egy (még ha csak a hivatalnok írnokok által polonizált) litván a Nagyfejedelemségből a forrásokban alapvetően csak lengyel (és/vagy latin) névalakkal jelenik meg, akkor éppen ezt kell használni, nem pedig egy (még ha jó okokkal rekonstruálható) litván névalakot (kivételek lehetnek itt az ismert személyek nemzetközileg elterjedt [kikövetkeztetett] litván nevei, mint például Martynas Mažvydas stb.). Ez annál is inkább érvényes, ha a litván névalak a német nyelvterületen szokatlan: Radziwił(ł) ismert – de Radvila? A dolog még szélsőségesebbé válik, amikor a poroszok számára (a könyvben következetesen: „Pruzzen”, „pruzzisch”) egy teljesen mesterséges névalakot (még ha csak zárójelben is) adnak meg: mit kezdjünk a porosz Tolken Paul Megott Ingė Lukšaitė. Die Reformation im Großfürstentum Litauen und in Preußisch-Litauen (1520er Jahre bis zum Beginn des 17. Jahrhunderts) Recenzijos / Reviews 199 (akiről legfeljebb feltételezhető, hogy poroszul *Paul[i/a]s *Megot[t][i/a]s alakban írta a nevét, ha egyáltalán valaha is így tett) a mesterséges litván Paulius Mėgotas névalakkal? Hasonló probléma merül fel néhány helységnévvel kapcsolatban is: itt egyes német exonymák, például lengyel helységnevek német megfelelői, meglehetősen megszokottak, különösen ha a 16. századról Jh. és nem esik szó a jelenről: Danzig, Posen, Krakau és Gnesen itt egyértelműen előnyben részesítendő a Gdask, Pozna, Kraków, Gniezno alakokkal szemben; egy „Gniezener” melléknév (154. o.; nyilván a lengyel Gniezno és a német Gnesen kontaminációján alapulva) rendkívül idegenül hat, ha már, akkor következetesen alighanem Gnieznoer alakban kellene állnia. Hasonló eset a város neve, amelyet a német nyelvterületen éppen elsősorban Brest (Litovsk) néven ismernek. A mai (Németországban valószínűleg a szlavisták körein kívül alig ismert) belarusz névalak, a „Biaresce” (helyesebben: Bjaresce < óorosz Berestьe) (szinte következetes) használata már enyhén elidegenítően hat, a „Biaresce (Brester) Bibel” (579. o.) kapcsolatban pedig végképp furcsán hat. Az eljárást illetően azonban vö. a „Személynévmutatóhoz” fűzött bevezető megjegyzéseket is (633–651. o.). Egyértelmű, hogy a nevek kezelése fordításokban mindig problematikus (különösen [Közép-]Kelet-Európában), mivel mindaz, ami a nevekkel összefügg, éppen nemzeti(nacionalista) töltetet kap, de egy könyv olvashatósága érdekében vagy a célnyelv szokásait és/vagy a tárgyalt korszak szokásait kellene figyelembe venni. Vilnius manapság egyértelműen a szokásosabb forma a Wilnával szemben, de Gnesen, Posen, Danzig, Krakau, Brest éppen ezeknek a lengyel városoknak, illetve a fehérorosz városnak az esetében használatos – 50 év múlva ez másképp lehet. A litván historiográfiai irodalomnak egy másik, a további terjesztést célzó hagyománya is úgy tűnik, tovább él a fordításban: az 1999-es litván kiadásban az eredeti szöveg valamennyi idézetét lefordították litvánra (és az adott eredeti szöveget még a lábjegyzetben sem idézik). Ez a német kiadásban is szinte mindenütt így van, csak néhány esetben közölték az eredeti kora újfelnémet szövegváltozatot (enyhén modernizált helyesírással). Elszórtan az eredeti szöveg is megjelenik a lábjegyzetben, gyakran azonban csak a kiadásra történik hivatkozás; az eredeti nyelve eközben nem minden esetben egyértelmű. Az ilyen fordítások esetében alapvetően kívánatos lenne, hogy az eredeti idézetet a lábjegyzetben is közöljék. Összességében valószínűleg meg kell állapítanunk, hogy a könyvnek jót tett volna egy következetes újabb átnézés; ez az olyan értelmetlen elválasztásokat is segített volna elkerülni, mint a „Pr-zemyszler“ (205. o.), „Alo-ysius“ (276. o.). Hasonló hibák fordulnak elő a „Földrajzi nevek és helyek jegyzékében” is (653–662. o.), ahol például Breslau címszava alatt a „Wroclaw” és HARALD BICHLMEIER 200 Acta Linguistica Lithuanica LXXXII Brest címszava alatt pedig a „Biarescie” (654. o.) névre utalnak, és ahol ugyanott s.vv. A Demme, Dnepr, Elbe esetében a „(Fluß)” kiegészítés régi helyesírással szerepel, miközben a könyv egyébként az új helyesírást követi. A formális kérdéseknek ezután következő részletes tárgyalása után, amelyek elsősorban a fordítóktól és a szerkesztőktől származhatnak, térjünk rá magára a könyvre. Ez az 1999-es változat meglehetősen hű fordítása; a felosztást és a fejezetek számát néhány kivételtől eltekintve megtartották, a címek részben az eredeti fejezetcímek szó szerinti fordításai maradtak, részben módosították őket. Az előadás nagyrészt kronologikus, és ide-oda ugrál a Porosz Hercegségben, illetve a Nagyfejedelemségben végbement fejlemények között. Az előadás (a fent említett névingadozásoktól és hasonlóktól eltekintve) jól olvasható és szisztematikusan felépített. Egyedül az időnként felbukkanó, egymással kölcsönhatásban álló személyek és helyszínek nagy száma okoz olykor nehézséget – de ez a tárgy természetéből fakad, nem az előadásmódból. Az olvasó teljes áttekintést kap a reformáció fejlődéséről és hatásáról ebben a két országban (alkalmanként kitekintéssel a lengyelországi fejlődésre), a reformáción belüli különböző irányzatokról (lutheránusok kontra reformátusok, végül pedig „ariánusok”), valamint azok egyes súlypontjairól és fejlődési vonalairól. Meglepően röviden tárgyalja a könyvek létrejöttét, illetve a porosz és litván nyelvű könyvnyomtatás kialakulását Königsbergben (229–249. o.), holott ez mégis mérföldkövet jelentett a régió kulturális fejlődésében. Különösen olvasásra érdemes és informatív a záró, kultúrés társadalomtörténeti szemléletű „A reformáció jelentősége” című fejezet (493–586. o.), amely elsősorban a nagyhercegségen belüli fejlődési irányvonalakkal foglalkozik. Ami hiányzik a könyvből (és már 1999-ben is hiányzott), azok a (modern) térképek, amelyek segítségével az olvasó megfelelően tájékozódhatna arról, hogy éppen melyik régióról van szó. A téma iránt érdeklődő német olvasók többségének bizonyára nem okoz gondot Danzig, Königsberg, Klaipėda, Kaunas és Vilnius elhelyezése – de hol találhatók azok a számos birtok és falu az evangélikus, illetve református templomokkal, amelyeket például Žemaitija (275. skk.) esetében felsorolnak? Míg a reformáció fejlődését a Porosz Hercegségben német nyelven már többször és részben igen terjedelmesen bemutatták, a Litván Nagyfejedelemségről eddig hiányzott az összehasonlítható bemutatás. Most azonban rendelkezésünkre áll egy ilyen mű – éppúgy, mint egy olyan ábrázolás, amely a hercegségben és a nagyhercegségben zajló folyamatok kölcsönös egymásba fonódását a kezdetektől mintegy egy évszázadon át egészen teljességében bemutatja. Különösen tanulságosak ebben a fejezetenként sorra kerülő összevetések a párhuzamos, illetve az eltérő fejlődési folyamatokról Ingė Lukšaitė. Die Reformation im Großfürstentum Litauen und in Preußisch-Litauen (1520er Jahre bis zum Beginn des 17. Jahrhunderts) Recenzijos / Reviews 201 a két szomszédos állam egyes felekezetein belül és azok között. Más szóval: A könyv jó, és bizonyos mértékig hiánypótló is volt a német nyelvterületen, ugyanakkor azt kívántuk volna, hogy e bemutatás „technikai” megvalósítása (a szó legtágabb értelmében) német változatában átgondoltabb és valamivel alaposabb legyen – megérdemelte volna. IRODALOM Lukšaitė Ingė 1999: Reformáció a Litván Nagyfejedelemségben és Litvániában: a XVI. század harmadik évtizede–a XVII. század első évtizede, Vilnius: Baltos lankos. (Kemény kötés, 647 o.) Lukšaitė Ingė 2017: Amikor a hit megváltoztatta a világot… Reformáció Litvániában, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras. (Kemény kötés, 239 o.) Beérkezett 2020. április 3-án. HARALD BICHLMEIER Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg Orientalisztikai Intézet Indogermanisztikai és Általános Nyelvészeti Szeminárium Ludwig-Wucherer-Str. 2, 06108 Halle (Saale) [email protected] Szász Tudományos Akadémia Jénai munkahely Az ófelnémet nyelv etimológiai szótára Zwätzengasse 12a, 07743 Jena harald.bic[email protected]