Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje

ARANKA LACZHÁZI L o r a n d o E ö t v ö s e g y e t e m A k u t a t á s i r á n y a i: a b a l t i é s m á s n y e l v e k k a p c s o l a t a i, l e x i k a i k ö l c s ö n z é s e k. DOI: doi.org/10.35321/all83-04 NÉHÁNY LEHETSÉGES MAGYAR JÖVEVÉNYSZÓ A LITVÁN NYELVBEN Néhány lehetséges magyar jövevényszó a litván nyelvben Ö S S Z E F O G L A L Á S A tanulmány áttekinti azokat a litván nyelvi lexémákat, amelyek magyar eredetűek, vagy más nyelvekből a magyar nyelv közvetítésével kerültek át. E lexémák többsége a XVI–XVIII. században, többnyire közvetett úton, lengyel, ritkábban német, belarusz vagy orosz nyelvi közvetítéssel került a litvánba. A kölcsönzött szavak tematikus csoportokat alkotnak, amelyek az akkori Magyarország és a Litván Nagyfejedelemség történeti-kulturális kapcsolatait tükrözik. Ilyen csoportokba tartoznak például a haditechnika és a katonai öltözet terminusai, valamint az egykori Magyar Királyságból a Litván Nagyfejedelemségbe szállított egyes termékek és áruk megnevezései. A kölcsönszó jelentésének megváltozása a legtöbb esetben megállapítható. Megjegyzendő, hogy e lexémáknak csak kis része szerepel a mai standard litván nyelvben, mivel ezek a terminusok rendszerint elavult, már nem használatos szavak vagy dialektizmusok. K U L C S S Z A V A K: a Litván Nagyfejedelemség nyelvei, magyarok a Litván Nagyfejedelemségben, nyelvi kontaktusok, lexikai kölcsönzések, magyarból származó kölcsönszó. Ö S S Z E F O G L A L Á S A tanulmány áttekinti azokat a litván szavakat, amelyek feltehetően magyar eredetűek, vagy közvetett módon a magyarhoz kapcsolhatók. E lexémák többségét lengyelen, ritkábban németen, belaruszon vagy oroszon keresztül kölcsönözték a 16–18.th században. Meghatározott tematikus csoportokba tartoznak, például katonai terminusok, katonai egyenruhadarabok megnevezései, illetve a Litván Nagyfejedelemségbe az egykori Magyar Királyságból importált termékek nevei. Straipsniai / Articles 79 ARANKA LACZHÁZI A lexémák szemantikájában sok esetben jelentős változás figyelhető meg. Érdemes megjegyezni, hogy e lexémáknak csak kis része ismert és használatos a mai standard litván nyelvben, mivel ezek a szavak inkább a nyelvjárási vagy történeti szókincshez tartoznak. KULCSSZAVAK: Litván Nagyfejedelemség, magyarok a Litván Nagyfejedelemségben, nyelvi kontaktusok, lexikai kölcsönzések, magyarból származó kölcsönszavak. BEVEZETÉS A Rolandas Kregždžius által 2016-ban publikált Lietuvių kalbos polonizmų žodyne (a továbbiakban PŽ) a szerző 28 magyar szót említ (286. o.), amelyek különböző módokon kapcsolatba hozhatók a megfelelő litván lexémákkal; vagyis a magyar szavakat a polonizmusok lehetséges forrásaiként rögzíti. Ez a szótár, mint ismeretes, az első átfogó litván etimológiai szótár, amelyben az ilyen eseteket részletesen tárgyalják, és amely nagy figyelmet fordít a magyar eredetű, illetve a magyar nyelven keresztül kölcsönzött litván lexémákra. Másfelől a magyar szavak baltikumi nyelvekben való elterjedését magyar nyelvészek munkái vizsgálták (Hollós 1998; Laczházi 2003; Tóth 2003, 2007, 2016a, 2018). Sokat írtak továbbá a magyar eredetű lexikai elemekről a lengyel (Wołosz 1989, 1991–1992), az orosz (Hollós 1996) és a belarusz (Zoltán 2005, 2006) nyelvben. Az említett kutatások eredményeinek áttekintése alapján megállapítható, hogy a magyar eredetű szavak litván nyelvbeli vizsgálata érdekes eredménnyel jár; az anyag áttekintése lehetővé teszi e lexika sajátosságainak kiemelését, a litván és magyar nyelvészek kutatásai pedig részben megerősítik, részben kiegészítik és pontosítják egymást. E tanulmány a magyar kutatók, valamint a PŽ és más litván etimológiai szótárak adatait hasonlítja össze és foglalja össze. A vizsgált lexémák szempontjából közülük a legfontosabbak a régi litván írásos emlékek lexikáját reprezentáló Alt litauisches etymologisches Wörterbuch (ALEW), valamint a legújabb adatokkal kiegészített Słownik etymologiczny języka litewskiego (SEJLė). A litván és a lett nyelvben egyaránt számos, magyarból származó nemzetközi szó található. Ezek többnyire kulináris vagy a magyar etnikai kultúrához kapcsolódó egyéb megnevezések, például guliašas, tokajus, čardašas (lett gulašs, tokajietis, čardāšs) és így tovább. E kölcsönszókat – internacionalizmusokat – részletesen tárgyalja Attila Hollós (Hollós 1998) és Szilárd Tóth (Tóth 2003) magyar nyelvész, ezért e tanulmány nem vizsgálja őket. A figyelem a XIV–XVII. századi Litván Nagyfejedelemség történeti és kulturális kontextusa által meghatározott, magyar eredetű szavak elterjedésére irányul. 80 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje Raimonda Ragauskienė történeti kutatásai alapján (Ragauskienė 2008; Ragauskas, Ragauskienė 2018) a vizsgált időszakban a magyarok Litvániában stabil kisebbséget alkottak, és létszámuk alapján a nyugatiak között az 5. vagy 6. helyet foglalták el. Politikai vagy gazdasági okokból, valamint intenzív – különösen Steponas Batoras uralkodása idején felerősödött – kulturális és kereskedelmi kapcsolatok következtében érkeztek a Litván Nagyfejedelemségbe (Ragauskienė 2008: 29). A magyar és a litván nyelv közvetlen érintkezéséről azonban csak óvatosan lehet feltételezéseket tenni. Az e tanulmányban vizsgált lexémák többsége a lengyel és/vagy a belarusz nyelvben is elterjedt (lásd Wołosz 1989, 1991–1992; Zoltán 2005), így a litvánba e nyelvekből, illetve mindkettőből párhuzamosan is bekerülhettek. MAGYAR EREDETŰ VAGY A MAGYAR NYELVEN KERESZTÜL KÖLCSÖNZÖTT SZAVAK A LITVÁN NYELVBEN Az alábbiakban ábécérendben tárgyaljuk az egyes kölcsönszavakat. Egy részük magyar eredetű, kétségtelenül magyar etimológiájú. Más részük más nyelvekből a magyar nyelven keresztül került át. Ilyen esetekben a magyar nyelv közvetítő szerepére rendszerint sajátos fonetikai vagy – gyakrabban – szemantikai változások utalnak. A lexémák fonetikai-morfológiai változatait és jelentéseit a Lietuvių kalbos žodyno elektronikus változatának (LKŽe) adatai alapján adjuk meg. Ha a szó etimológiája nem vitatott, a litván szótárak adatait röviden ismertetjük, megadva a szó főbb litván alakjait és jelentéseit, a kölcsönzés útját, valamint a leírás részletesebb forrását. Ahol lehetséges, feltüntetjük a lexéma írott forrásokban ismert legkorábbi előfordulásának idejét (év, század). Részletesebben csak azokat az etimológiákat kommentáljuk, amelyeket a magyar nyelv adataival ki kell egészíteni, lehetővé téve egy alternatív etimológiai változat megfontolását. Kérdőjelet teszünk azon szavak elé, amelyeknek a magyar nyelvvel való kapcsolata – bár egyes szerzők feltételezik – kétségeket vet fel. aidùkas ‘az úr őre, szolgája’ < 1e. ajduk / hajduk 1564; 1. ‘a magyar gyalogoscsapat katonája’; 2. ‘magyar rendőr’; 3. ‘rabló’ < magyar hajdú, [többes szám] hajdúk (a hajt ‘legeltetni’ ige melléknévi igenévi alakja; eredeti jelentése a magyar ¹ R. Ragauskienė kutatásán kívül a litván és lengyel történetírás a magyarok Litván Nagyfejedelemségben betöltött szerepének egyes kérdéseit is tárgyalta, például a magyaroknak a Litván Nagyfejedelemség hadseregében való részvételének egyes mozzanatait, a magyar divat hatását, a XVI. század végi – XVII. század eleji „magyar” időszakot a birštonasi kerületben, valamint egyes személyek, így Steponas Batoras, Kasparas Bekešas és Valentin Bakfark lantos életrajzát. Bővebben lásd Ragauskienė 2008: 21. Straipsniai / Articles 81 ARANKA LACZHÁZI nyelvben ‘pásztor’ volt); eidukas ‘ilyen gyalogosegység katonája, tüzér’. A szó hasonlatokban is tanúsított, például: Ein kaip eidukas, lek kaip aitvaras; ein kai eidukas (greitai), stov kai stiebas (Vosylуtė 1985: 68). Wojciech Smoczyński itt ‘ördög’, ‘gonosz szellem’ jelentést lát (SEJLe: 9). Az LKŽe a szót szláv eredetű kölcsönszónak tartja, az ALEW pedig az eidukas alakot az eiti ‘menni’ igével kapcsolja össze (ALEW I: 260). Ez utóbbi etimológia vélhetően megbízhatatlan, mivel figyelmen kívül hagyja a lengyel és belarusz nyelvi párhuzamokat; vö. belarusz зайдук 1568, orosz Литовские зайдуки 1582, зейдук 1745, ukrán зайдук 1582. E szavak közös jelentései: 1. ‘Steponas Batoras hadseregében szolgáló zsoldoskatona’; 2. ‘zsoldoskatona’; 3. ‘magyar egyenruhába öltözött szolga’. A lengyel és az orosz nyelvben ‘rablót’ is jelöl (Hollós 1996: 24), az oroszban pedig ‘magas embert’, ‘szemtelent, pimaszt’ és ‘nyughatatlan állatot’ is (Аникин 2015: 321–323). antālìkas ‘kis hordó sör szűrésére’ < lengyel antalek < magyar ántalag < átalag, antalag ‘hordó, faedény; 10–30, esetenként 75 literes boroshordó’. A lengyel nyelvben a XVII. századtól adatolt az antalek ‘kis boros- vagy söröshordó’ szó, korábbról pedig családnevekben: Jantulek 1608, Antalkowicz 1683 (Wołosz 1989: 226). A régi belarusz антэлок ‘uo.’ 1583-ban közvetlenül a magyarból származik (Булыка 1980: 155), de a fonetikai eltérések miatt ez az alak nem tekinthető a litván szó forrásának (PŽ: 19; SEJLe: 37). A szó elterjedése a magyar bor kelet-európai intenzív kereskedelmével hozható összefüggésbe, jelentésének – a hordó rendeltetésének – megváltozása pedig a terminus litván nyelvi adaptációját jelzi. ? arendà ‘bérlet’ (továbbá arenduoti ‘bérbe adni’, arendõrius, arẽndorius ‘bérlő’) < ólengyel arendà ‘bérlet’, arendować ‘bérbe adni’, arendarz ‘bérlő’ < magyar árenda ‘bérlet’ < ófrancia arender, arenter ‘bérelni, bérbe adni’ < latin arrendare ‘bérelni’, renda, renta ‘bérlet’. A litván nyelvben a lexéma 1600-tól adatolt; ugyanígy kölcsönözhették a keleti szláv nyelvekből is (ahová a lengyelből került), vö. óorosz аренда, belarusz арэнда ‘bérlet’, арэндарь ‘bérlő’ a XVI. században (ALEW I: 54). Andrzej Bańkowski szerint ezt a szót jogi terminusként Magyarországon, majd Lengyelországban is a francia eredetű Anjou-dinasztia – amely 1301-től 1399-ig Magyarországon, 1370-től pedig Lengyelországban uralkodott – adminisztrációja használta és terjesztette (BES I: 15). ? bardišius 1. ‘hosszú nyelű fejsze (harci fegyver)’ 1620; ‘szurony’ 1870; 2. ‘életlen szerszám (fejsze, kés, kasza)’; 3. ‘nem odaillően elvágott tárgy (bot vagy más)’; 4. ‘nagy termetű ember’; 5. ‘hitvány állat’; bartišius ‘hosszú nyelű fejsze’ (LKŽe; ALEW I: 18), vö. magyar bárd ‘hosszú nyelű fejsze’. 82 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje Hasonló jelentésű szó adatolt a lengyel (bardysz ‘hosszú nyelű fejsze’), az orosz (бáрдouш, бáрдouш ‘uo.’) és a belarusz (бардouш, бaрдouш [бердouш] ‘uo.’) nyelvben. A litván szót hangsúlyhelye alapján az ALEW és a SEJLe (SEJLe: 116) a keleti szláv nyelvekből eredezteti. A PŽ polonizmusnak tartja, és a lengyel bardysz (berdysz) ‘kaszafejsze, régi fegyver’ szóval kapcsolja össze, amely vagy a latin barducium ‘harci fejsze’ < görög βαρδούκιον ‘bot, kard’ < ősszláv *bordy ‘fejsze’ < germán *barde ‘uo.’ alakból származik, vagy a magyar bárd 1272 ‘fejsze’ < ófelnémet barta ‘fejsze, harci fejsze’ (EWUng I: 82) szóból. A lengyel bardysz (berdysz) magyarból való származtatását más szerzők is támogatják (vö. BES I: 41; Stachowski 2002: 47). A korábbi változatoktól eltérően Aleksandr Anikin elfogadja András Zoltán magyar nyelvész etimológiai magyarázatát, amely a lengyel bardysz (berdysz) alakot az orosz бáрдыш <? germán barde szóból eredezteti, és elutasítja a szó magyar bárd szóval való kapcsolatának lehetőségét (Аникин 2003: 107–108; Zoltán 1978)² bėkėšas ‘a köpenynél rövidebb, meleg felső téli ruhadarab’ (LKŽe), vö. magyar bekecs / Bekes. A ruhadarab elnevezése Steponas Batoras szövetségesének, Kasparas Bekėšasnak a családnevéből (magyar Bekes vagy Békés, lengyel Kasper Bekiesz) alakult ki a lengyel nyelvben: bekieszka 1586 > bekiesza (a képzéshez vö. lengyel batorówka ‘bizonyos szablya; bizonyos sapka’ Batoras családnevéből, lengyel węgierka ‘ilyen dzseki’ az Węgier ‘magyar’ szóból). A lengyelből kölcsönözték a belarusz бекешка 1599, az orosz бекéш 1789, бекéша, бекéшка 1854 alakokat (Аникин 2003: 56–57). A magyar bekecs < bekes ‘rövid felsőruházat’ csak a XVIII. századtól adatolt, és e jelentésben a lengyelből kölcsönözték (EWUng I: 92; Киš 1963: 48–52; Hollós 1996: 16–17; Bojtár 2015). A litván bėkėšas a lengyelből (lengyel nyj. bekiesz; PŽ: 230) vagy a belaruszból származhat. Mivel a litván szó hangsúlyhelye egybeesik a lengyel és a magyar szóéval, nem pedig a keleti szláv nyelvek hangsúlyos alakjaival, e tanulmány inkább a lengyelből való származtatás felé hajlik. A hangsúlyhelyet a magyar nyelv hatása is meghatározhatta (a Bekėšas családnév magyar kiejtése – az első szótag hangsúlyos), a közszó tulajdonnévből való kialakulása azonban kétségtelenül a lengyel nyelvhez kapcsolható. ² A. Zoltán fő érvei a következők: 1. a régi magyar bárdos szerencze alakból (szó szerint: bárdos fejsze), amelyet egyes szerzők a lengyel bardysz forrásának tartanak, fonetikailag nem magyarázható a magyar melléknévi –os képző lengyel –ysz-re való cseréje (vö. magyar Rák-os > lengyel rok-osz stb.); 2. a lengyel bardysz jóval később (a XVII. században) adatolt, mint az orosz бáрдыш (XV. század); továbbá a szó a lengyelben kifejezetten a moszkvai Oroszország katonái által használt fegyvert jelöli, amely alakjában és használati módjában egyaránt világosan különbözik a latin barducium < görög βαρδούκιον által jelölt könnyűfegyvertől (Zoltán 1978: 425–426). Következésképpen a lengyel → orosz kölcsönzés iránya nem lehetséges; a folyamat ellenkező irányban zajlott. Straipsniai / Articles 83 ARANKA LACZHÁZI čižmà ‘férfi zoknija’ < lengyel cižma, czyžma ‘egy bizonyos lábbelitípus, félcipő’ < magyar csizma ‘csizma’ < szerbhorvát čižma ‘cipő’ < török çizme ‘cipő’ (PŽ: 46). derė̃sis ‘fakó (sárgásbarna) és fehér szőrű, csíkos színű ló’; derė̃sas, derė̃sius ‘uo.’ < lengyel (nyj.) deresz, dereś 1. ‘fakó ló’; 2. ‘őszülő ember’; 3. ‘gyenge ital (sör, mézbor, bor)’ < magyar deres 1. ‘ősz hajú, őszülő ember’ 1291; 2. ‘fakó és fehér szőrű ló’ 1591 (Wołosz 1989: 247–248; PŽ: 275; EWUng I: 254). Vö. még belarusz дэрaш (Zoltán 2006: 500). dalmõnas ‘zseb’, delmõnas 1. ‘zseb’; 2. ‘pénztárca’, delmoninis ‘zsebes’, delmõnpinigiai ‘zsebpénz’, delmõnuagis ‘zsebtolvaj’ (LKŽe). Vö. még XX. századi forrásokban: su tuščiu delmonu parvažiuosi, esą jis pasiglemžęs „į delmoną“ prenumeratorių pinigus (DLKT). A szó török eredetű, vö. dolama XIV. század, dolaman XIV–XVI. század, dolman 1554–1555, doloman 1615 ‘a török katonák ilyen ruhája, bő köpeny’ (Hollós 1996: 29). Ebben a jelentésben számos európai nyelvben elterjedt, például német Dolman körülbelül 1500-ból, Doliman, angol Dolyman 1585, Doliman 1872 ‘széles ujjú női köpeny / kabát’, orosz доломан 1658 ‘hosszú köpeny, kabát; bő női ruhadarab’, lengyel doloman 1543, dołman, dołaman ‘széles ujjú női köpeny / kabát’, belarusz доломань 1516 ‘uo.’. A ‘huszármente’ jelentés a magyar nyelvben alakult ki, és ugyancsak adatolt a már említett nyelvekben: angol Doliman 1883, orosz долман 1741, lengyel dołman, dołaman ‘magyar kabát’, belarusz доломань 1516 (Hollós 1996: 28–31; Wołosz: 248–249). A litván szót a lengyel dołman vagy a belarusz доломан (LKŽe; PŽ: 49), illetve az orosz долман, доломан (SEJLe: 241) szóból eredeztetik. Fonetikai-morfológiai szempontból e etimológiák teljesen elfogadhatók, a szemantikai eltérés azonban kétségeket ébreszt. Mivel a litván delmonas / dalmonas a Kis-Litvánia forrásaiban (szótáraiban) és a térség nyelvjárásaiban adatolt, lehetséges, hogy a németből került a litván nyelvbe, és a szemantikai változás éppen Kis-Litvánia nyelvjárásaiban mehetett végbe. A német nyelv hatására utalnak a már említett tükörfordításos összetételek is: delmõnpinigiai, vö. német Taschengeld, delmõnuagis, vö. német Taschendieb. A szemantikai fejlődés megértését néprajzi adatok teszik lehetővé: a delmonas / dalmonas Kis-Litvánia női viseletének része: díszes (hímzett, gyöngyökkel, gyakran tulajdonosának monogramjával díszített) zseb, amelyet az övre kötnek. Hasonló zsebet viseltek az észt, finn, norvég és svéd nők is; e nyelvekben a neve ‘zseb’ vagy ‘zacskó’ (Matulionienė 2015). 84 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje Így e tárgy földrajzi elterjedése is inkább a német nyelvhez, mint a szláv nyelvekhez engedi kapcsolni a szót. A poroszországi német szolgálatban a Dolman csak huszárkabátként adatolt (PW: 1171). A magyar könnyűlovasság, a huszárezredek a XVI–XVIII. században különböző európai államok hadseregeiben, így Poroszországban is szolgáltak. A külföldön szolgáló magyar huszárok mindig a rájuk jellemző, díszes magyar egyenruhát viselték. Ennek az egyenruhának fontos tartozéka volt az övről függő, gazdagon díszített erszény-zseb, amelyre kezdetben az ezred tulajdonosának, később az uralkodónak a monogramját hímezték (Báti Berkó: 26). E huszárerszény és a litván delmono kialakítása nagyon hasonló. Ezért bár az övre kötött zseb viselésének divatja egész Európában, így a balti térségben is elterjedt volt, e zseb litván elnevezése feltehetően összefügghet a huszáregyenruhával. A huszárok „zsebüket” különleges huszárkabáttal – dalmonu (magyar dolmány, német Dolman) együtt viselték, ezért – a két tárgy állandó együttes használata következtében – a kabát elnevezése átkerülhetett a zseb megnevezésére. germkas ‘fegyverhordozó’ < lengyel giermek 1500 ‘uo.’ < magyar gyermek ‘gyermek’ (ALEWI I: 315; PŽ: 310). A fegyverhordozói jelentésben a szó a belaruszba is átkerült: kıepмекъ 1567, kıepмокъ a XVII. század elejétől (Wołosz 1989: 254). A litvánban csak XVI–XVII. századi írásokban adatolt (Bezzenberger 1877: 284; LKŽe). eidukas lásd aidūkas ? kabõtas ‘ilyen ruhadarab’; kóbоtas ‘ujjatlan, meleg női ruhadarab, mellény’. Az LKŽe ezt a szót a XVIII. századi Kis-Litvánia szótárainak és a XVII–XIX. századi írásoknak az adataival szemlélteti, és polonizmusként minősíti. A PŽ is polonizmusnak tartja, vö. lengyel kabat XV. század: 1. ‘férfiak és nők felsőruházata, blúza’; 2. ‘kényszerzubbony’; 3. ‘az elítéltekre adott ing, akiket máglyán való elégetésre ítéltek’; 4. ‘katonai blúz’; stb.; litván kabačikas 1. ‘ujjatlan ruhadarab’; 2. ‘elnyűtt, már nem új, ócska szoknya’ < lengyel nyj. kabacik / kabačík ‘blúz; női blúz; női félfűző’ (PŽ: 83). A lengyel szó eredetére vonatkozóan a PŽ három lehetséges etimológiát ad meg, köztük egy magyart is: magyar kabát ‘köpeny; kabát; dzseki; rövid női felsőkabát’. A magyarban azonban a szó csak 1751-től adatolt (EWUng I: 654), míg a litván szó első előfordulása 1747-re, Pilypas Ruigys szótárára datálható (Ruhig 1747). Ezért az a lehetőség, hogy a magyar szó a lengyel kabat → litván kabotas forrása lett volna, irreálisnak tűnik. A magyar kabát szót a magyar etimológusok valamelyik nyugati szláv nyelvből, valószínűleg a szlovákból eredeztetik: szlovák kabát ‘köpeny, blúz, kabát’. Így a PŽ által javasolt két etimológia marad el nem vetve: Straipsniai / Articles 85 ARANKA LACZHÁZI 1. ócseh kabát ‘rövid derékig érő köpeny; ilyen katonai ruhadarab; kabát’ < bolgár кавад, кава́м ‘régi női ruhadarab; ujjatlan köpeny stb.’ < görög χαβάδιον ‘férfiruházat’ < perzsa qabāh ‘felsőruha, köpeny’, és 2. latin cap[p]a ‘csuklyás köpeny’, capatus ‘köpenyt viselő’ (PŽ: 338). kantaras, kantaris ‘kantár, zablás kantárszár; vezetőszár’. A litvánban egyes etimológusok polonizmusnak tartják (LKŽe): lengyel kantar 1607 < magyar kantár 1571 < török kantar (LKŽe; Wołosz 1989: 263). Mivel e terminus számos nyelvben elterjedt, a litván szó forrása a belarusz кантар 1616 is lehetett (Hollós 1996: 35). A PŽ ezt a szót nem tárgyalja polonizmusként, ami közvetve megerősíti a belarusz etimológiát. karbačius, karbõčius, karvočius ‘ilyen ostor, korbács’ < lengyel (nyj.) karbacz, lengyel korba-cz ‘ostor’ < magyar korbács ‘uo.’ < szerbhorvát kòrbăč ‘uo.’ < oszmán-török kırbaç ‘uo.’ (LKŽe; PŽ: 359; EWUng II: 796). Robert Wołosz (Wołosz 1991–1992: 270) és Wojciech Smoczyński nem tartja szükségesnek a magyar nyelv közvetítő szerepét. A lengyel nyelvész a litván szót az óbelarusz карбачу < oszmán-török kirbaç alakból származtatja (SEJLė: 574). Az, hogy a kölcsönszó csak Kis-Litvánia német–litván szótáraiban és a folklórban adatolt, mindazonáltal inkább a lengyel etimológiát erősíti meg (esetleges német közvetítéssel, vö. poroszországi német nyj. Karbatsch (ALEW I: 453)). karvažās, karvãšis, karvožius ‘visszahajtott kézelő’ < lengyel karwasz 1641 1. ‘bádogból készült karperec’; 2. ‘kézelő’ < magyar karvas 1539 ‘bádogból készült karperec’ (PŽ: 364), vö. kar ‘kar’ és vas ‘vas’. A ruhadarab részének jelentése a lengyel nyelvben alakult ki. Az elsődleges jelentés sem a litván, sem a belarusz nyelvben nem adatolt, vö. belarusz карваш 1689 ‘kézelő’ (HSBM 14: 284; Zoltán 2006: 499). ? kašãrai (többes szám) ‘a majorsági munkások lakóházai, cselédház’ < lengyel koszara, koszar, koszary (többes szám) 1. ‘erdőben juhok legeltetésére szolgáló karám’; 2. ‘börtön’; 3. ‘laktanya’ (< román cășărie ‘juhakol; sajtkészítő hely’ ←? magyar kosár ‘karám; juhakol’; kašãrinis ‘cseléd’ (PŽ: 365). A magyar etimológusok szerint a magyar kosár 1313 ‘karám, ahol juhokat legeltetnek’ számos nyelvben elterjedt, a vlach pásztorok juhtenyésztési terminusa; a magyarba a románból kerülhetett, de párhuzamosan a szlovákból és az ukránból is átkerülhetett (EWUng II: 805). R. Wołosz szerint a lengyelbe vagy a magyarból, vagy a románból kölcsönözhették (Wołosz 1989: 271–272). A litván szó szemantikai eredete továbbra is tisztázatlan, mivel a fent említett nyelvek egyikében sem adatolt, de kétségtelenül a lengyel ‘börtön’, ‘laktanya’ jelentéséhez áll a legközelebb, amelyből ki is fejlődhetett; e feltevés alátámasztására azonban nincs elegendő adat. 86 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje katánka ‘rövid felsőruha’, katénka ‘fodrokkal, hátul redőkkel díszített mellény’ (LKŽe). A katánka alakot a szakirodalom többnyire a lengyel (nyj.?) katanka ‘rövid ruhadarab, dzseki, durva posztóból készült kabát, posztóköpeny’ szóból eredezteti. Ebből a szóból származik az orosz каманка ‘uo.’ 1664 és a belarusz каманка 1602 is. Így a katénka másodlagos alak lehet a litvánban (Smoczyński másként vélekedik: litván katénka < belarusz nyj. katánka < lengyel katanka < katana (SEJLe: 594)). Mivel a szemantikából hiányzik a ‘ruhadarab’ szeméma, a PŽ tagadja a lengyel katanka és a magyar katona ‘katona’ (< olasz cattano ‘várúr, kis vazallus’ (EWUng I: 712)) kapcsolatát, és a szót az olasz catana ‘vadászkabát’ szóval javasolja összekapcsolni (PŽ: 368–369). A ruhadarab jelentése azonban a lengyelben alakulhatott ki (Hollós 1996: 34), vö. lengyel katona már 1562-ben, katan(a) ‘katona’ a XVI. században (< magyar katana ‘katona fegyveres szolgája; fegyveres lovas’ 1273), amelyben az ilyen képzési modell (személyt jelölő főnévből ruhadarab neve –ka képzővel) rendkívül produktív, vö. bekieszka ‘ilyen dzseki’ < Bekiesz családnév, batorówka ‘bizonyos sapka’ < Batory családnév, marynarka ‘ilyen dzseki’ < marynarz ‘tengerész’. Ezért a szemantika éppen lehetővé teszi a litván szó és a magyar katona kapcsolatba hozását. ? kiepas ‘tátott szájú, ügyefogyott’. E szó magyar etimológiáját és a lengyel nyelven keresztüli kölcsönzést a PŽ feltételezi: lengyel nyj. kiep 1. ‘tátott szájú’; 2. ‘szűzhártya, cunnus; clitoris’; 3. ‘(tréf.) nő’; 4. ‘bolond, ostoba, ügyefogyott’ (< magyar kép ‘kép; arc, külső megjelenés’); vö. még fehérorosz ken(ъ), ófehérorosz kenъ 1. ‘bolond’; 2. ‘kártyajátékban elszenvedett vereség’ (PŽ: 375–376); a ‘bolond’ jelentésű szó az ukránban is adatolt (ESUM II: 423). Így a ‘bolond, ostoba’ jelentés a litván, lengyel, fehérorosz és ukrán nyelvben megegyezik, kapcsolatuk azonban a magyar kép szóval nem világos. A lengyel etimológiai szótárakban további adatok is találhatók: kiep 1. ‘bolond’; 2. elav. ‘cunnus’ (Linde II: 994; SJP VIII: 665), valamint kiep 1. ‘bolond’; 2. ‘penis’ a XV. században (Brückner 1927: 228). Aleksander Brückner a kiep szót a korábbi roz-kiep vagy roz-skiep alakból származtatja, ezeket pedig a lengyel oszczep ‘lándzsa’, óorosz ocкенъ ‘ua.’ szavakkal kapcsolja össze. A cikk szerzőjének véleménye szerint éppen ez az etimológia teszi lehetővé a magyar és más nyelvek lexémáinak szemantikai különbsége magyarázatát. A magyar nyelv etimológiai szótárai két homonim szót rögzítenek: a török eredetű kép (1) 1138 ‘kép, arc, külső megjelenés’, valamint egy már 1138-ban adatolt, de csak a XVI. századig használt kép (2) ‘ilyen lándzsa’ szót. A második szó etimológiája tisztázatlan. Az EWUng a szó lehetséges szláv eredetét említi, és így kapcsolatát a magyar kopja ‘lándzsa’ szóval. Az EWUng szerzői elismerik, hogy ez az etimológia nem megalapozott, bár nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a kép (2) a magyarban a szláv eredetű kopja ‘lándzsa’ szó fonetikai változataként jöhetett létre (EWUng II: 730–731). Ettől az etimológiától függetlenül úgy vélik, hogy a litván kiepą a magyar elav. kép (2) ‘lándzsa’ szóból származtatható. Straipsniai / Articles 87 ARANKA LACZHÁZI (a lenyelvben végbement lehetséges szemantikai változásokkal: penis → bolond), nem pedig a kėp (1) ‘ábrázolás stb.’ szóból. kóčas ‘bizonyos kocsi, faeton’ < le. kocz ‘fedett kocsi, faeton stb.’ (< vengr. kocsi ‘kocsi’ ← top. vengr. Kocs ‘Magyarországon található település, ahol különféle kocsikat gyártottak’ (LKŽe; PŽ: 381; Kregždys 2018: 279). ? kuñtušas 1. ‘(elav.) a litván és lengyel nemesek bizonyos, térdig érő ruhadarabja’; 2. (ált. többes számban) ‘haj, ló sörénye’; 3. ‘rongy’. A vengr. kön̄tös 1372 ‘(női) felsőruha; férfi kaftán, gyakran prémmel bélelve; háziköntös’ szót vagy a ném. nyj. Gewand származékaként értelmezik (kwent > kent + -es), vagy a gör. κάνδυς ‘ujjas perzsa felsőruha’ szóból eredeztetik, amely a török kontoç közvetítésével került át a magyarba (EWUng II: 816). A szó többféle kölcsönzési úton kerülhetett a litvánba: a lengyel kuntusz / kontusz ‘köntös, régi lengyel és ukrán népviselet’ szóból a 17. század közepétől (LKŽe; PŽ: 401–402), és/vagy a belarusz blr. кунтуш ‘ua.’ szóból 1661-ben (LKŽe; SEJLe: 739). Érdekes, hogy a szó a lett nyelv latgall nyelvjárásában is adatolt: kuntuži (tbsz.) ‘elhasználódott ruhák’, kuntušs (egyes szám) ‘hosszú férfi felsőruha, köntös, régi lengyel és ukrán népviselet’ < le. kontusz / kuntusz vagy belarusz конту́ш / кунтуш (Tóth 2016). magerka ‘ilyen sapkácska’ < le. magierka 1621 ‘ua.’ < vengr. magyar ‘magyar, magyarországi’; a lengyel magierka mellett továbbá a belarusz макгерка, магерка 1577 ‘ua.’, az orosz мазирки литовския 1618 ‘ua.’ is (Hollós 1996: 52). ? mentas Vengr. mente 1543 ‘szőrmével bélelt rövid kabát’ bizonytalan etimológiájú, kapcsolatba hozzák a ném. Mantel, ófelnémet mentelin, ol. mantello, szlovén mén̄ten szavakkal; or. ментеня és ukr. t. t. ‘(ujjatlan, rövid) köpeny’ (EWUng II: 961). Ez a szó a magyar huszárok rövid kabátjának megnevezéseként a magyar nyelvből került át, vö. például lengy. mętliczek 1584, mentyk, szlk. menteka 1564, mentyke 1690, or. ментук 1806 (Hollós 1996: 47). Atila Hološ magyar nyelvész sajnos forrásmegjelölés nélkül a lit. méntikas szót is említi (Hollós 1996: 47). Ilyen lexémát a litván nyelv szótáraiban nem sikerült találni. Meg kell említeni, hogy az etimológiai szakirodalom egy része a magyar mente szóval hozza kapcsolatba az orosz szleng мент ‘rendőr’ 1989 szót is, amelyet a lengyel szleng mente ‘katona’ szavából kölcsönöztek (ezt és az or. мент további lehetséges etimológiáit Alekszandr Moldovan foglalja össze (Молдовáн 2011)). Bár a lengy. mente ‘katona’ etimológiája A. Hološ szerint kétséges (Hollós 1996: 46), az azonban nyilvánvaló, hogy a litván 88 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje A lietuvių kalbos slengo žodis mentas „policininkas“³ az orosz мемт megfelelője, így ha ez utóbbiról bebizonyosodik, hogy magyar eredetű szó, akkor ez a litván nyelvben szintén magyar eredetű. palōšius „kard“ < lengyel pałasz „bizonyos kard, hóhérkard“ (< német Pallasch „ua.“ < magyar pallos „kétélű kard, széles pengével; hóhérkard“ < török pala „ívelt keleti kard“ (PŽ: 487). A –s képzővel ellátott forma éppen a magyar nyelvben alakult ki, és 1575-től adatolható (EWUng II: 1104). palsiōtas, palsōtas „bot, buzogány“ < lengyel palcat „vessző, bot, buzogány stb.“ < magyar pálca, vagy inkább a tárgyeseti alakból pálcát). Nem zárható ki a lengyelből való kölcsönzés lehetősége sem: lengyel palcat, < cseh palcát, < magyar pálca, pálcát (Wołosz 1989: 287; PŽ: 488) útján. A tárgyeseti alak elterjedését az magyarázza, hogy a szót szélesebb körben használták jogi szövegekben és katonai rendtartásokban egy bizonyos büntetési forma megnevezéseként (1683-tól (EWUng II: 1102)); vö. például lengyel harum palcat „[kapni] három palsiōt, azaz háromszori verést“ < magyar három pálcát; ebben az esetben az egész szókapcsolatot (a számnévvel együtt) terminusként kölcsönözték (Wołosz 1989: 287). Ezért V. Smocinskis etimológiája, amely szerint a litván szó a belarusz nyelvjárási nałynam szóból származik, a magyar nyelv –t végződésű tárgyeseti alakjára való hivatkozás nélkül (SEJL: 1045), nem tűnik kellően megalapozottnak. rokošas „bizonyos nemesi gyűlés, konferencia; a nemesség király elleni felkelése (XVI–XVIII. század)“ < lengyel rokosz 1537 „ua.“ (LKŽe) < magyar Rákos, Rákosmező (a mai magyar fővárosban, a Rákos folyó mellett fekvő hely, ahol a XIII–XVI. században összeültek a magyar országgyűlések (Hollós 1996: 54). ? šaldrà, šaldra 1. „komolytalan ember, léha alak”; 2. „csavargó, kóborló”; 3. „aki elherdálja a vagyonát, tékozló”; šaldras 1. „komolytalan ember, léha alak”; 2. „csavargó, kóborló”; šaldrökas, –ė „komolytalan ember, léha alak”; šaldravōtas, –a „komolytalan, léha”; šaldravōti, –ōja, –ōjo; 1. „könnyelműen, komolytalanul viselkedni, šaldra lenni”; 2. „pazarolni, elherdálni”; 3. „rosszalkodni” < le. szoldra (nyj. soldra); 1. „sonka, nem zsíros szalonna”; 2. „fenék”; 3. „gonosztevő”; 4. „német”; 5. „semmirekellő, gazember, erkölcstelen ember”. A le. szoldra szót R. Kregždys a magyar sódar „sonka” és a német Schulter „váll; sonka” morfonológiai kontaminációjaként értelmezi (PŽ: 159). A magyar sódar 1422 régi kölcsönzés a középfelnémet scholder „váll; sonka” szóból (EWUng II: 1341). A cikk szerzőjének véleménye szerint a le. szoldra közvetlenül is kölcsönözhető volt a németből, a magyar nyelv hatása nélkül, annál is inkább, mert a lengyelben korábban adatolt, mint a magyarban, már a XIV. századtól (Brückner 1927: 551). ³ Vö. Jaunimo žodynas. Online hozzáférés: http://zodynas.kriu.lt/ [megtekintve: 2020–01-27]. Straipsniai / Articles 89 ARANKA LACZHÁZI E szó ember vagy viselkedése jellemzésére használt átvitt jelentései lehetnek metonimikusak (sonka / disznó, vö. pogardliuve o człowieku „świnia“ (SJP VIII: 1192); przezwisko Niemców od 17 wieku (Brückner 1927: 551)). šãtra, šėtrà 1. ‘sátor’; 2. ‘ház, hajlék, fedél’; 3. ‘a csónakban a tüzelőhely szélfogó takarója’. A szó különböző szláv nyelvekben is adatolt, vö. belarusz шапер, шапровый; lengyel szater, szatra, szatr, szatro 1582-ből; óorosz шатъръ a XII. századból. A magyarban egy török nyelvből származó régi jövevényszónak tartják, vö. ó-török čatyr ‘sátor, takaró’. Mivel az orosz nyelv adatai igen korán dokumentáltak, egyes etimológusok azt állítják, hogy a szó közvetlenül a török nyelvekből került az oroszba. Amint azonban a magyar nyelvészek, Janoš Melih és Ištvan Knieža kimutatták, a szó fonetikai változásai (č > š, y > b) nem magyarázhatók a szláv nyelvek fonetikai folyamataival. Ilyen változások éppen a magyar nyelvben mehettek végbe, amelyből a szó később az oroszba került (EWUng II: 1310; Hollós 1996: 69). Hasonlóképpen a litván šãtras, šãtrą, šėtrą, függetlenül attól, hogy lengyelből, keleti szláv nyelvből vagy óbelarusz nyelvből származó jövevényszó-e (ALEW: 1180; SEJLe: 1566), a szót a magyar sátor közvetítő kölcsönzési forrással is kapcsolatba kell hozni. Ezzel szemben a PŽ szerint a lengyel szatra közvetlenül a tatár чадра ‘takaró’, uamblp ‘sátor’ < perzsa chādar ‘sátor’ szóból származik (PŽ: 160). šėras 1. ‘sor’; 2. ‘gabonaállás’; 3. ‘földsáv’ <? litván šėregas < lengyel szereg ‘emberek, tárgyak sora; csapat’ < magyar sereg ‘katonák csapata, hadsereg, tömeg’ < ó-török čerig ‘[felsorakozott] hadsereg’ (PŽ: 611; SEJLe: 1559; KEWT: 111). A szó a litvánban teljesen elveszítette a katonai terminológiához kapcsolódó sajátos jelentését, az új jelentések pedig a hasonló (sor-) alakú dolgokat, tárgyakat jelölik. šerengà, šeréngą, šėrengà, šarangà, šarànga 1. ‘sor (rendszerint embereké)’; 2. ‘ütlegelés, amikor a két sorban felsorakozottak közötti résen hajtják át az embert’; 3. ‘hely, amelyen keresztül etetnek, ütnek, fenék, ülőfelület’ (LKŽe) < orosz шерéнга ‘sor (embereké, katonáké)’ (PŽ: 611; SEJLe: 1559) < lengyel szereg ‘sor (embereké, katonáké)’ < magyar sereg ‘katonák csapata, hadsereg, tömeg’ < ó-török čerig ‘[felsorakozott] hadsereg’ (Hollós 1996: 70; KEWT: 111). šõblė 1. ‘kard, szablya’; 2. ‘a cséphadaró felső, mozgatható része’; 3. ‘döngölő’; šoblìa ‘kard, szablya’; šõblis, šoblỹs ‘uo.’ < lengy. szabla ‘ívelt pengéjű kard stb.’ < magyar szablya a XIV. századtól ‘ívelt kard’ < türk (kipcsak) selebe ‘ívelt kard’. A szó a belarusz nyelvben is adatolt, ezért a belarusz шабля ‘kard’ szintén a litván szó forrása lehetett (PŽ: 626; Stachowski 2002: 50; SEJLe: 1613; EWUng II: 1379). 90 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje tāboras, tāborius 1. ‘táborhely (rendszerint nomádoké, hadseregé stb.)’; 2. ‘vándorló cigány családok csoportja; táboruk, gurgūolė’ < lengy. tabor 1424 1. ‘kozákok gurgūolė-tábora’; 2. ‘táborhely’; 3. ‘katonai tüzérség’; 4. ‘állatkarám’; 5. ‘sátor’; 6. ‘embercsoport’; 7. ‘állatcsorda’ < magyar tábor 1383 ‘katonák csoportja’ 1519 ‘hadseregtábor’ < türk *tabur ‘katonák csoportja’ (EWUng II: 1468). R. Kregždys a cseh nyelv közvetítő szerepét feltételezi (ócs. tábor ‘táborhely; tábor’ (PŽ: 641)). Ez a hipotézis elterjedt az etimológiai szakirodalomban; úgy vélik, hogy ez a szó helynévi eredetű, és a cseh husziták táborhelyéhez kapcsolódik, amelyet a bibliai Tábor-hegyről neveztek el. Ezzel az etimológiával azonban ellentmond a szó lengyel nyelvbeli igen korai adatolása, illetve a még korábbi magyar nyelvi rögzítése (már a XIV. század végén, apelatívumként pedig már 1223-ban? Thabor (Hollós 1996: 58; Stachowski 2002: 50)). KÖVETKEZTETÉSEK A vizsgált lexémák azt mutatják, hogy a magyar eredetű vagy a magyar nyelven keresztül kölcsönzött szavak többsége a litván nyelvben a katonai terminológiához sorolható. Ezek különféle, a magyar huszárokra jellemző fegyverek, illetve ruházati részek és részletek megnevezései. Egy kisebb, de szintén világosan körülhatárolható csoportot alkotnak az egykori Magyar Királyságból (azaz a mai Magyarországról, valamint a mai Szlovákia déli részéről, amely szintén az egykori királysághoz tartozott) a Litván Nagyfejedelemségbe szállított áruk és termékek megnevezései. Ily módon a kölcsönzött lexika a Litvánia és Magyarország közötti kapcsolatok jellegét tükrözi a XV–XVII. században A kölcsönzött katonai terminológiára szemantikai változások jellemzők, vagyis új, metaforikus jelentések kialakulása (például bardišius „balta, szúrófegyver” → „nagy termetű ember”, kuntušas „bizonyos felsőruházat” → „haj, ló sörénye”). Ezek az új jelentések már a szót közvetítő lengyel nyelvben is kialakulhattak, de olyan esetek is előfordultak, amikor csak a litván nyelvjárásokban rögzítették őket. Ezekben az esetekben a szemantikai változás a szűk, speciális jelentés kiterjesztését jelenti a mindennapi tárgyak és jelenségek megnevezésére (például karvašas: „bádogból készült karperec” → „mandzsetta”, katanka „a katonák felsőruházata” → „bizonyos dzseki”, šoblė „kard” → „gereblye”). Egy lexéma egyértelmű „szemantikai adaptációját” is megfigyelték: ez az antalikas szó, amely „bizonyos hordót” jelöl, amelyben Magyarországon bort, Litvániában pedig sört tároltak. A kölcsönszavak többsége a lengyel nyelven keresztül került a litván nyelvbe; kisebb részük a Kis-Litvániában használt lexémákhoz és a német nyelv hatásához kapcsolható. A legújabb történészi kutatások, amelyek feltárják a magyarok Litván Nagyfejedelemségben való jelenlétének mértékét és körülményeit, legalább egyes esetekben lehetővé teszik a magyar nyelv közvetlen hatására vonatkozó hipotézis felvetését (vö. például a bėkėsas szó első, hangsúlyos szótagját). E hatást azonban rendkívül nehéznek tűnik bizonyítani, mivel a magyar nyelv fonetikai Straipsniai / Articles 91 ARANKA LACZHÁZI a lexémák adaptációja elméletileg ugyanazon formák megjelenését kell hogy jelentse, mint a szláv nyelvekben (például a magyar labiális [b] magánhangzóvá [o] változása, vö. karuas: karvošius). Befejezésül megjegyzendő, hogy a litván nyelvben megtalált és megvizsgált, a magyar befolyásnak a LDK-ban betöltött mértékével összefüggő szavak (vö. ritka kivételek, például husaras, eidukas, taboras) a mai litván nyelvben nagyon ritkán vagy egyáltalán nem használatosak, a bemutatott adatok forrásai pedig egyes nyelvjárások szókincse vagy elavult történelmi terminológia. RÖVIDÍTÉSEK ang. – angol nyelv blr. – belarusz nyelv dial. – nyelvjárási szó germ. – germán nyelvek gr. – görög nyelv č. – cseh nyelv kipč. – kipcsak török nyelv kr. – horvát nyelv la. – lett nyelv le. – lengyel nyelv lie. – litván nyelv lo. – latin nyelv osm. – oszmán török nyelv p. sl. – délszláv nyelvek pl. – többes számú forma pranc. – francia nyelv r. – orosz nyelv s. – régi slk. – szlovák nyelv slo. – szlovén nyelv sr. – szerb nyelv tiurk. – török nyelvek top. – helynév tot. – tatár turk. – török nyelv ukr. – ukrán nyelv v. dial. pr. – kelet-poroszországi német nyelvjárás 92 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje vengr. – magyar nyelv vok. – német nyelv v. v. a. – középfelnémet nyelv LITERATŪRA ALEW – Altlitauisches etymologisches Wörterbuch 1–3, unter der Leitung von W. Hock und der Mitarbeit von E. J. Bukevičiūtė und Ch. Schiller, bearbeitet von R. Fecht, A. H. Feulner, E. Hill und D. S. Wodtko, Hamburg: Baar-Verlag, 2015. Báti Berkó István 1918: A magyar huszárság története, Budapest: Liptsey Kálmán Könyvkiadóhivatala. BES – Bańkowski Andrzej, Etymologiczny słownik języka polskiego 1–2, Warszawa: PWN, 2000. Bezzenberger Adalbert 1877: Beiträge zur Geschichte der litauischen Sprache auf Grund litauischer Texte des XVI. und des XVII. Jahrhunderts, Göttingen: Robert Peppmüller. Bojtár Endre 2015: Hogyan lesz valakiből ruhadarab és domb? – Útvesztők, útjelzők: Írások a középés kelet-európai kultúrák köréből, Budapest: Kalligram, 173–189. Brückner Aleksander 1927: Słownik etymologiczny języka polskiego, Kraków: Krakowska Spółka Wydawnicza. Čepienė Nijolė 2006: Lietuvių kalbos germanizmai ir jų fonetinės ypatybės, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. DLKT – Kauno Vytauto Didžiojo universiteto kompiuterinės lingvistikos centro dabartinės lietuvių kalbos tekstynas. Prieiga internete: http://tekstynas.vdu.lt/tekstynas/ [žiūrėta 2020–05–30]. ĖSBM – Этымалагічны слоўнік беларускай мовы 1, рэд. В. В. Мартыноў, Г. А. Цыхун, Мінск: Навука і тэхніка, 1978. ESUM – Етимологічний словник української мови 1–, ред. О. С. Мельничук et al, Київ: Наукова думка, 1982–. EWUng – Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen, Hrsg. L. Benkő, Bd. 1–3, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993–1997. Hollós Attila 1996: Az orosz szókincs magyar elemei. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 206, Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. Straipsniai / Articles 93 ARANKA LACZHÁZI Hollós Attila 1998: Венгерские элементы литовского словаря. – A Litván Nagyfejedelmség és a mai Középés Kelet-Európa nyelvei: Analógiák és folytonosság konferencia anyaga, szerk. A. Laczházi, E. Szmolinka, A. Zoltán, az 1998 május 25–26, Budapest: ELTE, 34. HSBM – Гістарычны слоўнік беларускай мовы 1–37, ред. А. І. Жураўскі, Мінск: Навука і тэхніка, 1982–2017. KEWT – Stachowski Marek, Kurzgefaßtes etymologisches Wörterbuch der türkischen Sprache, Kraków: Księgarnia Akademicka, 2019. Kocsis Mihály 2018: A szláv nazálisok és a huszár. – Magyar Nyelv 114, 68–77. DOI: 10.18349/MagyarNyelv.2018.1.77. Kregždys Rolandas 2018: Onyms and Appellatives of Onomastic Origin of the Dictionary of Polish Loanwords in Lithuanian. Onomastyka – neohumanistyka – nauki społeczne, red. U. Bijak, H. Górny, M. Magda-Czekaj, Kraków: Polska Akademia Nauk, Instytut Języka Polskiego, 271–285. DOI: 10.17651/onomast2018.21. Laczházi Aranka 2003. Венгерские элементы в лексике литовского языка. – Miscellanea Corviniana. Köszöntőkönyv Hollós Attila 70, születésnapjára, Budapest, 236–243. Prieiga internete: http://szlavintezet.elte.hu/publications/szerk.shtml [žiūrėta 2020–05–30]. Linde Samuel Bogumił 1855: Słownik języka polskiego 2, wyd. 2; popr. i pomnożone, Lwów: Zakład Narodowy im. Ossolińskich. LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas 1–20 (1941–2002), vyr. red. G. Naktinienė; e. variantas, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2005 (atnaujinta versija, 2017). Prieiga internete: www.lkz.lt. Matulionienė Elena 2015: Baltijos regiono tautinio kostiumo kišeninių ornamentika. – Res Humanitariae 17, 187–220. DOI: 10.15181/rh.v17i1.1157. Prieiga internete: http://journals.ku.lt/index.php/RH/article/view/1157/pdf_1 [žiūrėta 2019–12–10]. Miežinis Mikolas 1894: Lietuviszkai-latviszkai-lenkiszkai-rusiszkas žodynas, Tilsit: M. Noveskis. Nesselmann Georg Heinrich Ferdinand 1851: Wörterbuch der Littauischen Sprache, Königsberg: Gebrüder Bornträger. PŽ – Kregždys Rolandas, Lietuvių kalbos polonizmų žodynas. Słownik polonizmów w języku litewskim. Studia Etymologica Baltica 2, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2016. PW – Preussisches Wörterbuch. Deutsche Mundarten Ost-und Westpreussens, Hrsg. von R. Goltz, Bd. 1, Mainz: Akademie der Wissenschaften und der Literatur – Wachholz Verlag, 2005. 94 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje Ragauskienė Raimonda 2008: Hungarians’ Status in the Grand Duchy of Lithuania under the Rule of Jagiello and Stephen (sic!) Batora (1492–1586). Vengrai Lietuvos Didžiojoje Kunigaikštystėje Aleksandro Jogailaičio ir Stepono Batoro laikais (1492–1586 m.). – Istorija 72, 21–31. Ragauskienė Raimonda, Ragauskas Aivas 2018: Tolimos bet artimos. Lietuvos ir Vengrijos istoriniai ryšiai, Vilnius. Prieiga internete: file:///C:/Users/User/Downloads/TOLIMOS_BET_ARTIMOS_LIETUVOS_IR_VENGRIJOS_ISTORINIAI_RY%-C5%A0IAI_LIT_2019.12%20(11).pdf [žiūrėta 2019–10–30]. Ruhig Philipp 1747: Littauisch–Deutsches und Deutsch–Littauisches Lexicon, Königsberg: J. H. Hartung. SD – Dictionarium trium linguarum, In usum Studio­sae Iuventutis, Avctore... Constan­tino Szyrwid... Vilnae, 1620 k. SEJL – Smoczyński Wojciech, Słownik etymologiczny języka litewskiego, Wilno: Uniwersytet Wileński, Wydział Filologiczny, 2007. SEJLe – Smoczyński Wojciech, Słownik etymologiczny języka litewskiego, współpraca redakcyjna M. Osłon. Prieiga internete: https://rromanes.org/pub/alii/Smoczy%-C5%84ski%20W.%20S%C5%82ownik%20etymologiczny%20języka%20litewskiego.pdf [žiūrėta 2019–07–23]. SJP – Słownik języka polskiego 1–11, red. W. Doroszewski, Warszawa: Polska Akademia Nauk, 1958–1969. Stachowski Marek 2002: Uwagi o wybranych etymologiach węgierskich w języku polskim. – Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae 47, 45–52. Tóth Szilárd 2003: Ungarisches im lettischen Wortschatz (mit besonderer Berücksichtigung des Wortes tokajietis ‘Tokajer’). – Miscellanea Corviniana: Köszöntő könyv Hollós Attila 70. szület­ésnapjára, Budapest: ELTE BTK, 344–348. Prieiga internete: http://slavint ezet.elte.hu/publications/serk.shtml [žiūrėta 2019–07–23]. Tóth Szilárd 2007: Išmėt a lecsó–ról. – Magyar Nyelv 103, 206–208. Tóth Szilárd 2016: Ещё раз к вопросу опосредованных венгеризмов латышского языка – латгальское kuntuži. – Via Latgalica 8, 30–36. Prieiga internete: http://journals.rta.lv/index.php/LATG/article/view/2227/2253 [žiūrėta 2019–07–23]. Tóth Szilárd 2016a. Ungāru cilmes personvārdi latviešu valodā. – Akadēmika Jāņa Endzelīna 143. dzimšanas dienas atceres starptautiskā zinātniskā konference Sugasvārdi un īpašvārdi valodā un valodniecībā, tēzes, 2016. gada 22.–23. februāris, Rīga: Latvijas Universitāte, 38–41. Prieiga internete: http://www.lulavi.lv/media/upload/tiny/files/Endzelins_abstracts_2016.pdf. Straipsniai / Articles 95 ARANKA LACZHÁZI Toth Szilard Tibor 2018: Zu den ungarisch-lettischen Lehnbeziehungen: über die Varianten des lett. haiduks ‘Heiduck; Bedienter, Söldner’. – Akadēmika Jāņa Endzelīna 145. dzimšanas dienas atceres starptautiskā zinātniskā konference Valoda daudzveidībā, tēzes, 2018 gada 22.–23. februāris, Rīga: Latvijas Universitāte, 58–60. Vosylȳtė Klementina 1985: Lietuvių kalbos palyginamų žodynas, Vilnius: Mokslas. Wołosz Robert 1989: Wyrazy węgierskie w języku polskim I. – Studia Slavica Hungarica 35, 215–317. Wołosz Robert 1991–1992: Wyrazy węgierskie w języku polskim II. – Studia Slavica Hungarica 37, 3–27. Zoltán András 1978: H. Leeming. Rola języka polskiego w rozwoju leksyki rosyjskiej do roku 1696. Wyrazy pochodzenia łacińskiego. (Polska Academia Nauk. Oddział w Krakowie. Prace Komisji Językoznawstwa Nr. 44). Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk 1976. 118 стр. – Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae 24, 422–426. Zoltán András 2005: Węgiersko-polsko-białoruskie związki językowe i kulturalne za czasów Stefana Batorego. – Acta Albaruthenica 5, навуковы зборнік, под агульную рэд. М. Хаўстовіча, А. Баршчэўскага. С. Запрудскага, выпуск 5, Мінск: Права і эканоміка. 279–283. Zoltán András 2006: Magyar szavak az ófehéroroszban. – 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére, szerk. A. Mártonfi, K. Papp, M. Slíz, Budapest: Argumentum, 495–500. Аникин Александр Е. 2003: Русский этимологический словарь, выпуск 3, Москва: ИРЯ РАН, Ин-т филологии СО РАН. Аникин Александр Е. 2015: Русский этимологический словарь, выпуск 9, Москва: ИРЯ РАН, Ин-т филологии СО РАН. Булыка Аляксандр М. 1980: Лексічныя запазычанні ў беларускай мове XIV–XVIII ст., рэд. А. І. Жураўскі, Мінск: Навука і тэхніка. Киш Лайош 1963: Происхождение слов bekeša, kičta, šalaš и šišak. – Этимологические исследования по русскому языку, выпуск 4, Москва, 48–65. Молдовaн Александр М. 2011: К этимологии слова мент. – Русский язык в научном освещении 2(22), 47–67. 96 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Keletas galimų vengrų kalbos skolinių lietuvių kalboje Some Potential Borrowings from Hungarian into Lithuanian SUMMARY Most of the Lithuanian lexemes of Hungarian origin analyzed in this paper, belong to military terminology, are the names of different weapons or tools used by Hungarian hussars or parts of their uniform. A smaller amount of the borrowed words refer to products imported from the former Kingdom of Hungary (which means also the southern territories of contemporary Slovakia) into the Grand Duchy of Lithuania. So, these borrowings reflect the character of the historical and cultural contacts between Lithuania and Hungary in the 15–17th centuries. It is characteristic, especially for the borrowed military terminology, that in Lithuanian, or in many cases already in Polish, they have undergone a more or less significant semantic change, developing new, metaphoric meanings (e.g. bardišius ‘halberd’ → ‘tall person’, kuntušas ‘caftan; jacket’ → ‘disheveled hair, mane’). This semantic change means the shift from a specific military term to a word belonging to the common everyday lexicon (e.g. karvušas: ‘armor’ → ‘cuff’, katanka ‘soldiers’ coat’ → ‘kind of coat’, šoblė ‘saber’ → ‘scutching sword’). A clear adaptation of semantics to the local reality shows the word antalikas ‘kind of barrel’, used in Hungary for wine, but in Lithuania for beer. Most of the analyzed lexemes were borrowed into Lithuanian through Polish. Only in a few cases, where the word is registered in Eastern Prussia, the influence of German can be taken into consideration. The latest research of Lithuanian historians (Ragauskienė 2008; Ragauskas, Ragauskienė 2018) regarding the role of Hungarians in the Grand Duchy of Lithuania, allow us to rise a hypothesis about the direct influence of the Hungarian language (e.g. the accented first syllab in bėkešas). However, it seems to be impossible to prove this influence, as the phonetic adaptation of Hungarian words would theoretically give the same Lithuanian forms as words borrowed from Slavic languages (e.g. replacing Hungarian labial [b] with [o], see karvušas: karvošius). Finally, it has to be emphasised that lexemes of Hungarian origin (with rare exceptions like husaras, eidukas, taboras) are extremely rarely or even no longer used and known in contemporary Standard Lithuanian. They rather belong to dialectal lexicon or historical terminology. Įteikta 2020 m. birželio 10 d. ARANKA LACZHÁZI Lorando Eötvösö universitetas Filologijos fakultetas Múzeum körút 4/D, H-1088 Budapeštas, Vengrija [email protected] Straipsniai / Articles 97