Precedent Proper Names and Their Intercultural Transfer

ROMAN VASKO Kyiv National Linguistic University ORCID-azonosító: orcid.org / 0000-0002-6499-2972 Kutatási területei: a germán nyelvek diakrón fonológiája, az elsődleges anyagi és szellemi kultúra artefaktumai szemiotizációjának nyelvi folyamatai, az ókori civilizációk története, a sumér és akkád írás története, interkulturális kommunikáció stb. ALLA KOROLYOVA Kyiv National Linguistic University ORCID-azonosító: orcid.org / 0000-0001-5541-5914 Kutatási területei: nyelvi antropológia, nyelv- és makrokomparatisztikai kutatások, indoeurópai nyelvészet, kombinatorikus szemantika, interkulturális transzfer. TETIANA TOLCHEIЄVA National Pedagogical Dragomanov University ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0002-9535-9248 Kutatási területei: jelentős artefaktumok, precedensmetaforák, a konceptuális integráció elmélete, mitonimák. DOI: doi.org/10.35321/al187-06 PRECEDENS TULAJDONNEVEK ÉS INTERKULTURÁLIS TRANSZFERÜK Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük ANNOTÁCIÓ A tanulmány a globális és precedens tulajdonnevek mint redukált intertextusok interkulturális transzferének problémájával foglalkozik; ezek a kiinduló kultúrában jelek és szimbólumok Tanulmányok / Articles 119 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA és új jelentéseket közvetítenek a befogadó kultúrákban. Általános kutatási alapgondolatként azt javasoljuk, hogy az interkulturális transzfer fogalmát különböztessük meg mint az idő, a természet és az interkulturális kommunikáció tekintetében eltérő információ továbbításának módját. Ez magában foglalja a nyelvi jelenségek sajátosságainak vizsgálatát is az érintkező kultúrákban a kommunikáció hatékonyságának biztosítása érdekében. Különös figyelmet fordítunk a rokon, de nem azonos fogalmak – precedens és intertextuális – korrelációjának vizsgálatára. Az első a sztereotípiának tulajdonnév formájában megtestesülő nyelvi formájához kapcsolódik; ez az információ redukált formában történő rögzítésének közvetítője vagy forrása. A másodikat az jellemzi, hogy a valóságra reflektálva és az információt más szövegekből, tágabb értelemben véve, kivonva képes felhalmozni azt. Megállapítottuk a tulajdonnév precedensjellegének elsődlegességét a protokultúrában, valamint intertextuális jellegének másodlagosságát az új jelentések végtelen reprodukálhatóságával. Meghatároztuk a precedens tulajdonnevek eredetét, valamint nyelvi-kulturális forrásként és intertextuális információként betöltött szerepüket. A tulajdonnevek fő típusai figurativitásuknak köszönhetően átalakulnak a modern tömegkultúrában, ami hozzájárul a tulajdonnevek szemiotikájának formalizálásához és ikonikus jellegük aktualizálásához. A tulajdonnév formájának végső célja az információ címzettre gyakorolt pragmatikai hatása a kezdeti nyelvi kultúrában és az interkulturális transzfer folyamatában. KULCSSZAVAK: precedens tulajdonnevek, interkulturális transzfer, intertextualitás, redukált intertextus, a tulajdonnevek szemiotikája, érintkező nyelvi kultúrák. ANNOTÁCIÓ A tanulmány a nemzetközi és precedens tulajdonnevek mint redukált intertextusok interkulturális transzferének problémáját elemzi; ezek az elsődleges kultúra bizonyos jelei és szimbólumai, amelyek új jelentéseket közvetítenek a befogadó kultúrák számára. A kutatás általános gondolatmenete alapján azt javasoljuk, hogy különítsük el az interkulturális transzfer fogalmát mint az idő, a jelleg és az interkulturális kommunikáció szempontjából eltérő információ továbbításának módját. Ez magában foglalja az érintkező kultúrák nyelvi jelenségeinek sajátosságaira irányuló vizsgálatot is a kommunikáció hatékonyságának biztosítása érdekében. Nagy figyelmet fordítunk a kapcsolódó, de nem azonos fogalmak – precedens és intertextuális – korrelációjára. Az első fogalom a sztereotípia nyelvi megtestesülési formájához kapcsolódik, amely tulajdonnévben fejeződik ki, és az információ redukált formában történő rögzítésének közvetítője vagy forrása. A második fogalmat az a képesség határozza meg, hogy a valóságra reflektálva, illetve más szövegekből – tágabb értelemben – összegyűjtve információt halmozzon fel. A tanulmány megállapítja a tulajdonnév precedensjellegének elsődlegességét az elsődleges kultúrában, valamint intertextualitásának másodlagos jellegét az új jelentések korlátlan létrehozási lehetőségével. 120 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük A tanulmány meghatározza a precedens tulajdonnevek eredetét és szerepüket mint nyelvi-kulturális források és intertextuális információk. A tulajdonnevek fő típusainak képszerűsége lehetővé teszi átalakításukat a modern tömegkultúrában, ami hozzájárul a tulajdonnevek szemiotikájának formalizálásához és ikonikus jellegük aktualizálásához. A tulajdonnév formájának végső célja az információ címzettre gyakorolt pragmatikai hatása az elsődleges nyelvi kultúrában és az interkulturális transzfer folyamatában. KULCSFONTOSSÁGÚ SZAVAK: precedens tulajdonnevek, interkulturális transzfer, intertextualitás, redukált intertextus, a tulajdonnevek szemiotikája, érintkező nyelvi kultúrák. BEVEZETÉS A kognitív névtudomány (Karpenko 2010, 2015; Jurka 2009) a kognitív nyelvészet egyik új ága. A kognitív névtudomány fő feladata olyan elméleti alapok és módszertani eljárások kidolgozása, amelyek célja a tulajdonnevek/ónevek mentalizációs mechanizmusainak vizsgálata (Héois 2020; Vaxelaire 2016), mind az egyéni, mind pedig egy adott nyelvi kultúra képviselőinek kollektív nyelvi tudatában. A kognitív alap részét képező, invariáns jellegű háttértudás birtoklása „lehetővé teszi az egyén számára, D. B. Gudkov szerint, hogy eligazodjon a nyelvi kultúra terében, és betartsa annak normáit és szabályait” (2003). A nyelvi kultúra kognitív alapjában az ilyen tudás alapját a precedensjelenségek képezik (Bahan 2014; Kal’čenko 2014; Saxaruk 2011 stb.). A precedenselmélet fejlődéstörténetének részletezése nélkül röviden csak azokra a pontokra térünk ki, amelyek megfelelnek a precedenshez kapcsolódó jelenségek osztályozásának. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy e jelenségek vizsgálatának módszertana csak a 20. század végén th – a 21. század elején st kezdett aktívan fejlődni. Véleményünk szerint a „precedensszöveg” kifejezést használták a legszélesebb körben. Gyorsan számos kettőse alakult ki, köztük az összetételében szereplő „precedens” azonosítóval. Minél aktívabban bővült ez a sorozat, annál világosabban érlelődött meg a megkülönböztetésük szükségessége. Idővel a „precedensjelenség” kifejezést javasolták hiperonimaként minden, „precedens” azonosítóval rendelkező hiponimára. A tudományos szakirodalom áttekintése azt mutatja, hogy a következő hiponimák a leggyakoribbak: 1) „precedensszöveg”, 2) „precedenshelyzet”, 3) „precedenskijelentés” és 4) „precedens tulajdonnév”. Tanulmányok / Articles 121 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA A közelmúltban tanúi lehettünk a „precedensvilág” kifejezés meghonosodásának, például Genadij G. Slyškin Linguocultural concepts and metaconcepts című munkájában (2004: 154). A tudós a precedensvilágot egyedi precedensjelenségek (nevek, kijelentések, helyzetek) összességeként határozza meg, amelyek 1) egyetlen forráshoz vezethetők vissza, 2) az anyanyelvi beszélők egymással összefüggőként érzékelnek, 3) és különböző kombinációkban rendszeresen aktualizálódnak egymással (Slyškin 2004: 154). G. G. Slyškin ugyanakkor úgy véli, hogy a precedensvilágokra való hivatkozás összetettebb kulturális jelentések közvetítését teszi lehetővé, mint az egyedi precedensjelenségekre való hivatkozás. Véleményünk szerint azonban ez az állítás nem kellően meggyőző, mivel a precedensjelenségek fent említett típusainak mindegyike (nevek, kijelentések, helyzetek) egyaránt megfelel a fenti három feltételnek, és hozzájárul összetett szemantikai tartalom továbbításához. Álláspontunk alátámasztására bemutatjuk a szakirodalomban rendelkezésre álló, a precedensjelenségek mind a négy hiponimájára vonatkozó definíciókat, figyelembe véve korrekciónkat. A „precedensszöveg” olyan összetett jel, amelyet a nyelvi kultúra képviselője ismer, és amelyre a kommunikáció során gyakran utalnak az ehhez a szöveghez kapcsolódó kijelentések és szimbólumok segítségével. A „precedenshelyzet” egyfajta prototipikus helyzet, amelynek sztereotípiájára jellemző konnotációi vannak. A „precedenskijelentés” olyan beszédrészlet, amely közismert idézetet tartalmaz. A „precedens tulajdonnév” olyan egyéni név, amely vagy széles körben ismert, precedenssé vált idézetekhez, sőt teljes szövegekhez, vagy a nyelvi kultúra képviselői által ismert helyzetekhez kapcsolódik. Ami a precedens tulajdonnevet illeti, könnyen belátható, hogy tudományos terjedelme szorosan kapcsolódik a precedensjelenségek előző három típusához. Csak arra mutatunk rá, hogy ma a névtudományi munkákban megfigyelhető a „precedens tulajdonnevek” terminus különböző változatainak kipróbálása, például a „precedens ónevek” (Naximova 2011), a „precedens helynevek” (Berezovič 2009) stb.; erről a tanulmány kutatási részében beszélünk majd, különösen arról, hogy a precedenciaelmélet az intertextualitás elméletének alapja. Így visszatérve a „precedensvilág” fogalmának G. G. Slyškin-féle értelmezéséhez, minden alapunk megvan annak kijelentésére, hogy az összetett jelentések nem a tényleges precedensjelenségekhez, hanem azokhoz kötődnek, amelyek intertextuális státuszt szereztek (mind egyenként, mind egymással kombinációban). A probléma ilyen megfogalmazásával kapcsolatban felmerül a kérdés: minden tulajdonnév precedens-e? A válasz kézenfekvő, ha figyelembe vesszük, hogy az ónevek precedensjellege kognitív-szemiotikai funkciójának, majd pedig annak potenciális képességének köszönhető, hogy az eredeti nyelvi kultúra terében intertextuális jelentéseket hozzon létre és reprodukáljon. Ha egy tulajdonnév 122 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük egy másik nyelvi kultúrába vándorol, akkor intertextuális jelentéseinek transzferálása során nemzetközi, vagyis globális jelleget ölt. A transzferizáció folyamatában az eredeti nyelvi kultúra ónevei a befogadó kultúrában jelentős formai és jelentésbeli változásokon mennek keresztül, akár fel is cserélődnek, ugyanakkor nem veszítik el intertextuális kapcsolataikat az adóval. E kapcsolatok révén megy végbe az ónevek nemzetközivé válása vagy globalizációja. A tanulmányban megfogalmazott tudományos gondolat releváns és ígéretes a modern kognitív névtudomány elméleti tételeinek további fejlesztése szempontjából; e tudományág képviselői (Karpenko 2015 és mások) egyrészt meggyőznek bennünket arról, hogy az ónevek nemcsak szemantikával, hanem konceptuális jegyekkel, sőt keretszerkezettel is rendelkeznek, másrészt különös figyelmet fordítanak jelentéseik feltárására mint a nyelvi kultúra precedensjelenségeire (Bahan 2014: 44–45). A precedensjelenségek képesek a sztereotipizált tudás szerepét betölteni mind ugyanazon nyelvi-kulturális téren belül, mind pedig az interkulturális transzfer folyamatában. A tanulmány célja a tulajdonnevek mint az eredeti nyelvi kultúra precedensjelenségeinek vizsgálata, valamint annak bemutatása, hogy képesek új jelentéseket létrehozni a befogadó nyelvi kultúrákban az interkulturális transzfer folyamatában és annak eredményeként. A tanulmány feladatai: – a „precedencia” és az „intertextualitás”, valamint az „intertextualitás” és az „intertextus” terminusok közötti kapcsolat tisztázása; – az „ónikus intertextus” terminus bevezetése a kognitív névtudomány tudományos apparátusába; – módszertani algoritmus kidolgozása a precedens tulajdonnevek interkulturális transzferének három szakaszának elemzésére; – tulajdonnevek elemzésének példái alapján feltárni azok precedens-, intertextuális és globális jellegét, amely az interkulturális transzfer folyamatában és eredményeként aktualizálódik; – nyomon követni a precedens tulajdonnevek formális szemiotizációjának szakaszához kapcsolódó új tendenciákat. 1. A PRECEDENCIA, AZ INTERTEXTUALITÁS ÉS AZ INTERTEXTUS FOGALMAINAK KAPCSOLATA Az élet minden területének globalizációs folyamata minden társadalomban ma megköveteli a nemzeti és kulturális sajátosságok alaposabb vizsgálatát Tanulmányok / Articles 123 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA az interkulturális kommunikációnak, valamint a tudásátadás folyamatának, az úgynevezett „transzfernek” (Proskurin, Proskurina 2017). Általában az interkulturális transzfer két típusát különböztetik meg: magát a kommunikációt és a tudásátadást. A kommunikáció mindig szinkróniában, ugyanabban az időszakban zajlik, míg a tudás transzfere további utalást foglal magában a különböző időszakokhoz, eseményekhez stb. kapcsolódó, már felhalmozott tudásra. Ezek az állítások arra utalnak, hogy mind a kommunikáció, mind a tudástranszfer olyan jelenségekkel határos, mint a precedencia, amely a környező világ fragmentumairól és tárgyairól alkotott elképzelések sztereotípiáján, valamint ezek nemzeti nyelvi kultúrákban történő verbalizációján alapul, továbbá az intertextualitás, amely elsősorban a nemzedékek közötti kulturális kapcsolatok tükröződéséhez kötődik. Az intertextualitás Jurij M. Lotman szerint a „kultúra szemiotikai emlékezetének” egy fajtája, amelyet nemcsak az új információ valóságfragmentumok megismerése révén történő felhalmozása, hanem annak meglévő szövegekből való kivonásának pályái is jellemeznek (2001: 213). Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta (Lotman 2001: 213), hogy „a szöveg nem létezik önmagában, hanem szükségszerűen történelmi, valós vagy feltételes kontextusokba ágyazódik [...]; ezért a szöveg e háttéren kívüli érzékelése nem lehetséges.” Az intertextualitást a jelentések transzferének kulcseszközeként tekintve, amelyek eredete különböző korok fragmentumaihoz nyúlik vissza, forduljunk Vladimir N. Toporov meghatározásához, aki a szöveget egyfajta „diakrón mátrixnak” (Toporov 1987) nevezte, amelynek létrehozásában egy másik szöveg emelkedik ki. Az intertextualitás folyamatának anyagi megtestesülése az adó szövegre és annak szemantikai potenciáljára, az úgynevezett invariánsra utalásokat tartalmazó intertextus (Rjabinina 2007). Az ilyen intertextusok egyik típusa összehajtott formájában a tulajdonnév/ónev. A precedensszövegek, precedenshelyzetek és precedenskijelentések jeleiként a tulajdonnevek népszerűvé válnak a nyelvi kultúrában, és így kész intertextusok szerkezetében új jelentések aktualizálóivá válnak. Ebben az esetben már kognitív-szemiotikai funkciót töltenek be jelentős események, tények és helyzetek kulturálisan motivált jelölőiként, másodlagos szerepet rendelve azonosító funkciójuknak, azaz címkéjüknek. Az interkulturális transzfer folyamatában a tulajdonnév önállóan, összehajtott intertextusként (megjelölésére a tanulmányban az „ónikus intertextus” új terminust javasoljuk), amely a kiinduló nyelvi kultúrában már megszerzett szimbolikával és szemantikai terheltséggel rendelkezik, vagy a befogadó nyelvi kultúrában az intertextus komponenseként új jelentéseket sugároz ki, és eredeti precedensjellegének köszönhetően nemzetközi, úgynevezett globális jelleget ölt. Az ónikus intertextus ezért „egy másik szöveg átalakításának terméke” (Kristeva 1995: 99), amely szükségszerűen áthalad a precedencia szakaszán az érintkező kultúrák egyikében, amely később 124 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük egy adott irányban és időben új jelentések generátoraként szolgál. Más szóval útmutatóként szolgál új jelentések létrehozásához egy kész precedens alapján. Az intertextus ontológiáját tárgyalva és a kulturális fogalmak létezési környezetével összekapcsolva Jurij S. Stepanov (2001: 3) rámutat arra, hogy „az intertextus csak a szövegek kölcsönhatása eredményének első nyelvi szintje. A következő „szintek” olvashatatlan konstrukciókból – fogalmakból, képekből, eszmékből – „mentális világokból” vagy azok komponenseiből állnak. Más szóval, a protoszövegek nyelvi szintű jelölőiként működő intertextuális beillesztések kognitív szinten a jelentések létrehozóinak kognitív alapjához fordulnak. Tágabb értelemben az intertextus az eredeti nyelvi kultúra összetett jele, valamint egy adott nyelvi kultúra diskurzusaiból származó kifejezések (szállóigék, híres személyiségek kijelentései, idézetek stb.) gyakori reprodukciója. Hasonló meghatározást találunk az intertextusra Galina V. Denisovánál is, aki ezt a konstrukciót szintén olyan jelentős eseményekre vagy kulturális tényekre való utalás eredményeként határozza meg, amelyek precedenssé váltak, valamint híres személyiségek idézeteire való utalásként (2003: 77). Ezzel kapcsolatban Boris M. Gasparov ezt írta: „[...] a nyelvi tevékenység folyamatos idézetáramként valósul meg, amelyet a nyelvi emlékezet konglomerátumából nyerünk ki. Ez az idézeti alap különböző teljességi fokú egységekkel telítődik – olyan kommunikatív fragmentumokkal, amelyeket emlékezetünk annak állandó részeiként őriz, és amelyekkel a beszélő a jelentések létrehozásakor és értelmezésekor operál” (Gasparov 1996: 14). Majkl Riffater (1980) az intertextust egy adott strukturális-szemantikai modell invariánsának nevezte, amelynek változatai elsősorban az eredeti nyelvi kultúrában, az arra jellemző kódok keretében jönnek létre. Ugyanakkor a nyelvi kultúrát képviselői által a világ észlelése során létrehozott értékjelentések tereként, kódjait pedig másodlagos jelrendszerekként értelmezik, amelyek verbalizációjához különféle anyagi eszközöket használnak (Kovšova 2009: 241). A kódolt értékjelentés alkotja a nyelvi kultúra kódjainak rendszerét, és általában véve a nyelvi világképet, amely egy adott társadalom világképét tükrözi ([Ibid.). Ami az ónikus intertextusokat illeti, előzetes megfigyeléseink szerint figuratív jelentésükben egy ónikus szemantikai komponenssel rendelkező precedensszállóige, valamint az ahhoz tartozó nyelvi-kulturális információ átvitelét jelentik új intertextuális jelentés létrehozása és közvetítése céljából, mind az eredeti nyelvi kultúrán belül, mind pedig az érintkező nyelvi világképben. Ami a precedensjellemzők jelenlétét illeti a szállóigékben vagy tágabb értelemben a frazeológiai egységekben, a vita továbbra is folyik. E tekintetben különösen érdekesek Viktor P. Grigor’ev (2000: 578–580) érvei, mivel a közismert szállóigék kapcsolódnak az úgynevezett Tanulmányok / Articles 125 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA „transz” frazeológiához, és ezek „az intertextusok új jelöltcsoportját alkotják”. Grigor’ev azt is megjegyzi, hogy „a transznacionális frazeológia fogalmának ideje talán még nem érkezett el, de intertextuális kódjának megvitatásához a feltételek már megértek” (2000: 578–580). És ha elfogadjuk azt a feltevésünket, hogy a precedencia az intertextuális jelentések létrehozásának kognitív alapja, továbbá figyelembe vesszük a precedensjelenségek négy típusának fenti definícióit, akkor a válasz egyértelműen az ilyen ónikus intertextusok, mint a szállóigék precedensstátusza mellett szól. Ezenkívül, mivel a szállóigék/kifejezések többsége a nemzeti tudat sztereotípiáit tükrözi, precedensjellegük az intertextualitás kötelező propozicionális szakasza. A globális jellegű precedens tulajdonnevek esetében éppen az intertextualitás tölti be az idő próbáját kiállt és sok nép egész élete során különleges transzkulturális kód formájában létező jelentések tolmácsának szerepét. Nem véletlen, hogy az intertextualitást a világkultúra közvetítő kódjának tekintik – az emberiség hagyományos, anyagi és szellemi értékeinek rendszerének (Vasko, Korolyova 2021). A precedens tulajdonnevek kognitív alapjain az intertextuális jelentések keletkezési pályáinak feltárásához, valamint ezek további elemzéséhez az elsődleges tartalomnak az eredeti nyelvi kultúrában történő rekonstrukciójával és további átvitelével a befogadó nyelvi kultúrákba átfogó módszertani megközelítést, valamint releváns módszereket és technikákat javaslunk, amelyeket a következő bekezdés ismertet. 2. A PRECEDENS TULAJDONNEVEK INTERKULTURÁLIS TRANSZFERÉNEK VIZSGÁLATI MÓDSZERTANA Az interkulturális kommunikáció terminus használatakor a kutatók ezt „olyan nyelvi személyiségek kommunikációs folyamataként értelmezik, akik különböző nyelvi-kulturális közösségekhez tartoznak, és különbségeket mutatnak [...]” (Gudkov 2003a: 51), miközben az interkulturális transzfer elméletének képviselői olyan módszereket dolgoznak ki, amelyek az érintkező kultúrák egyidejű és nem időbeli jelenségei jelentéseinek érintkezésekor megnyilvánuló interferenciák, hibridizációk és transzformációk elemzésére szolgálnak. Az interkulturális transzfer folyamatainak és eredményeinek vizsgálatához szükséges elméleti előfeltételek alapján azokat a módszereket és technikákat kell alkalmazni, amelyek elsősorban a jelentések „kulturális mozgásának” pályáit rekonstruálják. 126 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük Napjainkban tovább folyik a vita annak szükségességéről, hogy tökéletesítsük azon konceptuális jelentések átalakulási módjainak elemzésére szolgáló módszertani eljárást, amelyek akkor keletkeznek, amikor azokat egyik kultúrából a másikba „importálják” és „exportálják”, mivel nem annyira egy adott kultúra nemzeti sajátosságai közötti különbségekről van szó (amelyek az interkulturális kommunikáció elméletében különös figyelmet kapnak), hanem inkább a jelentések migrációjának számos feltárt pályájáról (amelyek az interkulturális transzfer elmélete számára fontosak). A befogadó kultúrákban a precedens tulajdonnevek új jelentéseinek kialakulásában kirajzolódó irányok elsősorban intertextuális természetüket tükrözik, mivel e kulturálisan jelentős jelenségeket tartalmazó fragmentumok már az új nyelvi-kulturális térben történő elegyedésének (kombinációjának) eredményei. A precedens tulajdonnevek eredeti nyelvi kultúrában történő elemzésének és kognitív alapjukon új intertextuális jelentések létrehozásának átfogó módszertana, amely a befogadó nyelvi kultúrába való transzferük folyamatában valósul meg, több kötelező lépést foglal magában az interpretatív-kontextuális módszer, az összehasonlító módszer, a nyelvpragmatikai módszer és a komponenselemzési módszer alkalmazásával. Mutassuk be az általunk kidolgozott módszertant a precedens tulajdonnevek interkulturális transzferének folyamatában létrejövő új intertextuális jelentések keletkezési pályáinak elemzésére. Amint megjegyeztük, az egyik kultúra artefaktumainak egy másikba való behatolási mechanizmusa az úgynevezett történelmi és kulturális „közvetítők” (eredetek, források) részvételével indul be, amelyek tudást/jelentést/információt visznek át az észlelés másik kontextusába. Az ilyen közvetítők – Elena L. Berezovič (2009), Marija Ė. Rut (2001; 2008), Irina F. Zavarins’ka (2022) általánosított megjegyzései szerint – a nyelvi-kulturális motiváció forrásai prototípusaikkal együtt; ezek között különleges helyet foglalnak el az irodalmi, ókori, vallási és bibliai tulajdonnevek, amelyek véleményünk szerint a széles körű transzferizáció folyamatában nemzetközi precedensjelenségekké váltak. Egy másik kulturális rendszerbe való átvitelük dinamikus folyamat, amely három fő szakaszból áll: kiválasztásból, transzferből és recepcióból; ezek képezik a tulajdonnevek precedencia-, intertextualitás- és nemzetköziségének vizsgálatára javasolt módszertan alapját. Az első szakasz a precedens tulajdonnév kiválasztásának fázisa az eredeti nyelvi kultúrában; ez magában foglalja a tulajdonnevek precedensjellegét motiváló nyelvi-kulturális források és eredetek rekonstrukcióját, majd annak elemzését, hogy megfelelnek-e a precedensjelenségek kritériumainak. Az ilyen operatív lépések eredményeként javaslat születik a motívumra vonatkozóan. Ez szolgál forrásul az idézetek, utalások és reminiszcenciák mint új tudástípus és kész ónikus intertextusok további létrehozásához. Tanulmányok / Articles 127 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA A második szakasz a tudás egy másik nyelvi kultúrába történő átvitelének fázisa, figyelembe véve egy nyelvi személyiség vagy a kultúra egészének azt a pragmatikai szándékát, hogy továbbítsa a már létrehozott intertextuális jelentéseket. E szakasz fontos eljárási mozzanata az új intertextuális jelentések elsajátítása pályáinak rekonstruálása a precedens tulajdonnevek alapján, valamint átalakulásuk módjainak értelmezése a befogadó kultúrákban. Ennek érdekében meg kell határozni a precedens tulajdonnév kognitív invariánsát és szemantikai variánsát az új intertextusban, mint az átvett nyelvi kultúra termékében. A harmadik szakasz a recepció fázisa, amely az eredeti invariáns és az onimikus intertextus új változatának összevetési eljárásához kapcsolódik; ennek eredményei lehetővé teszik az új jelentések, valamint esetleg egy precedens tulajdonnév új formája kialakulási pályájának diagramját az interkulturális transzfer eredményeként a recepció három szintjén: 1) egyéni szinten – egy különálló nyelvi személyiség esetében, 2) társadalmi csoportok szintjén, 3) általában a nyelvi kultúra nemzeti szintjén. A harmadik szint lehetővé teszi, hogy egy eredeti nyelvi kultúrából származó precedens tulajdonnév nemzetközi jellegének megszerzéséről beszéljünk. Az e szakaszban végzett végső eljárás a globális onimikus intertextus funkciójának megállapítását irányozza elő az új nyelvi-kulturális térben. Az általunk kidolgozott elemzési modell azon az állításon alapul, hogy a precedens tulajdonnevek intertextuális természetű, jelentésképző komponensek; ezért elemzésük elsősorban az interkulturális transzfer elmélete és a nyelvi pragmatika elmélete szempontjából bír tudományos érdekkel, hogy azonosítani lehessen az onimikus intertextusok létrejöttének társadalmi és kulturális motivációját a befogadó környezetben, valamint további működésüket. Az illusztratív adatanyag kiválasztásához fontos a kontaktusban lévő nyelvi kultúrák onimikus szemantikai komponenseket tartalmazó közmondásszótáraival dolgozni. 3. AZ ÚJ INFORMÁCIÓK PRECEDENS TULAJDONNEVEKBEN VALÓ MEGJELENÉSÉNEK PÁLYÁI Amint a tanulmányban kidolgozott módszertani algoritmus mutatja, e kutatás középpontjában nem az onimikus jel-szimbólumok elemzése áll, hanem precedensjellegük az eredeti nyelvi kultúrában, valamint az új variáns információ megjelenési pályáinak vizsgálata; ez az információ másodlagos, és kognitív alapon jön létre 128 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük a precedens onim invariáns elsődleges tartalmának, mint a sajátos nemzeti nyelvi kultúra termékének alapján. A tulajdonnevek precedensjellegének tanulmányozásához alapvető jelentőségűek Èduard M. Soloduxo művei Проблемы интернационализации фразеологии (szó szerint: Problems of Internationalization of Phraseology, 1982), Теория фразеологического сближения (szó szerint: The Theory of Phraseological Rapprochement, 1989) és mások, amelyekben a szerző a szláv, germán és román nyelvcsoportok nyelveinek kiterjedt anyagát vizsgálta. A tudós munkáinak fő hangsúlya azon volt, hogy szükség van a frazeológiai egység-internacionalizmusok történeti és etimológiai vizsgálatához szükséges eredetek és források felkutatására (Soloduxo 1982: 133). A nyelvész ugyanakkor az eredetek fogalmát tágabban értelmezi, mint az információforrások fogalmát. Az eredetek az úgynevezett precedensesetek: történelmi, társadalmi, mindennapi, politikai, kulturális stb. Az a közvetítő, amely a szárnyas mondás komponensének – ebben az esetben egy tulajdonnévnek – és egészében a frazeológiai egységnek (kész intertextusnak) nemzetközi jellegéhez vezető átvitelt végrehajtja, már források a különböző időkeretű intertextuális jelentések létrehozásához. Mindenekelőtt az ókori történelemről, irodalomról és mitológiáról van szó, amelyet két alap: a görög és a római, valamint a Biblia képvisel; ezek rejtik az interkulturális értékjelentések eredetét, amelyek precedensjelenségek státuszát nyerték el (lásd Zavaryn­s’ka 2022). Az intertextuális jelentések kinyerésének forrásai egy bizonyos „prototípust vagy kiinduló anyagot” tartalmaznak, amelyet az eredeti nyelvi kultúrában onimikus jelek rögzítenek, és új intertextuális információ formájában továbbítanak a befogadó kultúrákba. Például a Jerusalem és Bethlehem precedens tulajdonnevek az ókori történelem eredeteire vezethetők vissza, jelentéseik forrása pedig a Biblia. A precedensjelleg egy sztereotípia megtestesülésének nyelvi formája, ebben az esetben tulajdonnév formájában, amely az információ tömörített formában való koncentrációjának közvetítője. Az onimikus jel, amely egy kultúrában precedensjelenséggé válik, rendszerint új jelentéseket nyer benne működése során, és intertextussá alakul. Nem véletlen, hogy a fenti vita egy precedensnév tartalmának invariánsáról szólt, amely egy precedensnév (vagy egy egész szállóige) interkulturális transzferével új variánsjelentést aktualizál, és széles körben népszerűvé válik a befogadó kultúrában. Ugyanakkor egy bizonyos precedens onim észlelésének invariánsa megmarad, még akkor is, ha az elsődleges onimet a transzfer eredményeként a nemzeti nyelvi kultúra onimja váltja fel. Ilyen transzfer példája az ukrán labdarúgás szurkolói körében ismert intertextuális allúzió Cikkek / Articles 129 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA Shakhtar klub: Все дороги ведут в Киев (szó szerint: „Minden út Kyivbe vezet”) a közismert latin szárnyas mondás, az Omnes viae Romam ducunt (szó szerint: „Minden út Rome-ba vezet”) interkulturális transzferének eredménye, amely egy adott időpontban precedensjelenséggé vált. A latin szárnyas mondás elsődleges (invariáns) jelentése a Rome tulajdonnév tartalma alapján alakult ki: egyrészt szó szerint arról tájékoztatott, hogy az ókori Rome-ban épített utak valóban a fővárosába, Rome-ba, pontosabban a foro romano, a város piacterére, a Forum Romanumra vezettek, másrészt a kifejezés motiváló másodlagos figuratív jelentése az ezen a helyen megrendezett eseményekhez kapcsolódott, amelyeket gyönyört és érzelmeket kiváltó látványosságoknak tekintettek. Később ez a szárnyas mondás, amelyet a híres francia költő és fabulista Jean Lafontaine vetett papírra, új variáns tartalmat nyert a Тремейский судья, брат милосердия и пустынник című fabulában (szó szerint: Arbitrator, brother of mercy and hermit, 1694), ahol a Rome tulajdonnév már onimikus intertextus státuszában működik: Tous chemins vont Rome, egy szó szerinti fordítás (interkulturális transzfer) eredményeként, a forma megőrzésével, de a következő tartalmú új intertextuális információval: К одной цели можно прийти разными путями (szó szerint: „Egy célhoz különböző utakon lehet eljutni”), amelynek forrása a fabula. A Rome tulajdonnév modern transzfere az ukrán labdarúgás szurkolóinak társadalmi környezetébe, a Kyiv tulajdonnévvel való helyettesítéssel, akkor ment végbe, amikor a Shakhtar–Roma mérkőzéshez készült epikus „promó”, a Все дороги ведут в Киев (szó szerint: „Minden út Kyivbe vezet”), intertextuális allúzióvá vált az „Minden út Rome-ba vezet” latin mondás fordítására, az elsődleges invariáns információ aktualizálásával. Így a precedens és intertextuális Rome toponim egy új intertextuális allúzió prototípusává vált, amelyben a Kyiv tulajdonnév a befogadó ukrán nyelvi kultúra számára szintén precedens. A latin szárnyas mondás e toponimmal kifejezett tartalmának elsődleges invariánsa képezi a variáns intertextuális jelentések pályájának kezdetét más nemzeti nyelvi társadalmakban. A toponimákat általában nemzeti-kulturális komponens jelenléte jellemzi szemantikájukban, mivel egy adott nyelv beszélőinek háttértudásának szerves részét képezik (Tomaxin 1988: 62). Fő rendeltetésük „a valóság földrajzi objektumainak azonosítása” (Bohuc’kij 2009: 33). Az a kiegészítő információ, amelyet egy toponim generál, amikor precedenssé válik, az objektumra vonatkozó kulturális információval összefüggő extralingvisztikai tényezőktől, valamint azoktól a hozzá társított jellemzőktől függ, amelyekkel először az egyik kultúra hordozóinak tudatában, majd a transzfer folyamatában más kultúrák tudatában felruházzák. Következésképpen egy, a kulturális tudat emlékezetében rögzült élénk jellemző jelenléte megteremti az előfeltételeket a 130 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük a toponim transzferizációjához. E jellemző alapján alakul ki először a toponim precedens-, majd intertextuális jellege. A kulturális artefaktumok átalakulása a befogadó kultúra sajátosságaival, értékeivel stb. összefüggésben rendszerint új adaptációs formákhoz vezet recepciójuk eredményeként. Egy idegen kulturális elem kölcsönzése és új kulturális kontextusba helyezése az eredeti elem kreatív átalakítását foglalja magában. Adjunk még egy példát a globális precedensértékű helynév Rome kultúraközi átvitelére. A szállóige: Рим не в один день строился (szó szerint: „Róma nem egy nap alatt épült fel”) a következő információ invariánsát tartalmazza: „a fontos, jelentős munka időt igényel”. The American Heritage Dictionary of Idioms (1997; Christine Ammer szerkesztésében) jelzi, hogy ez a mondás a 12. század végétől használatos francia szállóigekéntth. Azóta azonban más nyelvi-kulturális közösségek tulajdonává vált (különösen az ukrán nyelvi kultúrában, a helynevek cseréjével: Київ не відразу збудований (szó szerint: „Kijev nem egyszerre épül fel”) (Nomys, szerk., 1993: 265); Не від разу Львів збудовано (szó szerint: „Lviv nem egyszerre épült fel”) – „большие дела делаются не спеша и долго” (szó szerint: „a nagy dolgok lassan és sokáig készülnek”) (Franko 1907: 498); Неразом (не відразу) Краков будовався (збудовано, тільки потрошкій; будований; будован) (szó szerint: „Nem egyszerre (nem azonnal) épült Krakkó (felépült, csak apránként; épített; épült)” (Nomys, szerk., 1993: 265), és precedensértékű helyzetekben használják, hogy a beszélgetőpartnert – a kommunikáció résztvevőjét – türelemre intsék. Az intertextuális szöveg invariánsát először 1545-ben jegyezték fel az angol nyelvi kultúrában, az elsődleges jelentés és forma teljes fordításával: Rome Wasn’t Built in a Day. A Rome Wasn’t Built in a Day című televíziós műsor, amely bemutatta, hogyan emelt egy modern építőkből álló csapat egy ókori római villát, Roman villa Roman villa at Wroxeter (Viroconium Cornoviorum), 2011-ben széles körben népszerű volt az Egyesült Királyságban. A folyamat általános felügyeletét Dai Morgan Evans régész látta el, aki a villát az English Heritage számára tervezte. A villa 2011. február 19-én készült el, és ekkor nyitották meg a nyilvánosság előtt. A műsor ötlete az ókori római építési technológiák és az ókori rómaiak mindennapi életének újrateremtése. E példákból következik, hogy az onimikus transzferizáció folyamatában a materiális és szellemi kultúra eredeteiből származó különféle, nem mindig egyidejű és nem egyirányú szemiotikai artefaktumok lépnek kölcsönhatásba. Ugyanakkor a kulturális emlékezet dinamikus, szerkezetét tekintve heterogén jelenség. Az interkulturális transzfer során a különböző időpontokban keletkezett tények értelmezésének eszközévé válik. Cikkek / Articles 131 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA 4. A PRECEDENS TULAJDONNEVEK FORMÁLIS SZEMIOTIZÁCIÓJÁNAK TENDENCIÁI NYELVI JÁTÉKON KERESZTÜL Egy precedenshelyzet invariáns észlelésének a kulturális emlékezetben való aktualizálása érdekében a beszélő annak megnevezési formáihoz fordul, amelyek között a globális precedens onimek különleges jelentőséget hordoznak. Globális precedensnév használatakor azonban a beszélő nem magához a denotátumhoz fordul, hanem az ismerős konnotatív jegyek együtteséhez, amelynek konfigurációja bizonyos mértékig a népszerű intertextuális jelentésekre utaló nyelvi jelek kölcsönhatásának eredménye. E tekintetben osztjuk Dmitrij B. Gudkov (2003) álláspontját, miszerint a „konnotáció” fogalma csak a tulajdonnév precedensjellegének vizsgálatában alkalmazható, amely egy objektum vagy alany jellemzőjeként működik. Például a Шумахер tulajdonnév (szó szerint: Schumacher), amely valójában közönséges német vezetéknév, ma a „gyors vezető” precedenshelyzetében használatos, e onim konnotációjának köszönhetően (Volova 2018: 41). Ebben az esetben a tulajdonnév elveszítheti státuszát, és vagy álnévvé, vagy köznévvé válhat. Az intertextuális jelentésekkel és egy globális onimmel folytatott nyelvi játék a transzfer folyamatában leggyakrabban az onim formájával, nem pedig azzal az összetett tartalommal végzett műveleteket foglal magában, amelyet a forrásszövegben vagy az eredeti nyelvi kultúrában rendelnek hozzá. A nyelvi játék érdekes formája (a verbális hibridizáció módszerén alapulva) a valós Тьмутаракань toponimmal (szó szerint: Tmutarakan) – „a civilizációtól elszigetelt, távoli, ismeretlen vidék” –, amely globális precedensnév státuszát nyerte el, a testvérpár, Arkadij N. Strugackij és Boris N. Strugackij szatirikus elbeszélésének, a „Сказка о тройке” című műnek (szó szerint: „The Tale of Troika”) befogadó szövegében figyelhető meg, ahol a szerzők által átalakított hibrid toponim, a Тьмутарaкань (szó szerint: Tmutarakan) szerepel. A toponim formájával folytatott nyelvi játék eredményeként, a fő „távoli helyen lévő, nagy távolságban” szem kognitív bázisán egy új, „veszélyes” szem jön létre, és ennek megfelelően új információ aktualizálódik egy olyan ragadozó viselkedésével, mint a skorpió, amely sokkal veszélyesebb egy csótánynál. A globális precedens toponim, a Тьмутаракань (szó szerint: Tmutarakan) nyelvi-kulturális információjának forrása a Tmutarakani Fejedelemség története (körülbelül a 10th–11th. századra nyúlik vissza), valamint közvetlenül annak központja, Tmutarakan (Taman) városa, amelyet az egyik elsődleges forrásszöveg, a „Слове о полку Игореве” (szó szerint: „The Tale of Igor’s Campaign”) említ. A fejedelemség pontos helyének bizonytalansága miatt azonban (feltehetően a Kelet-Krímtől a Kaukázus előhegységéig) azt tartották 132 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedens tulajdonnevek és interkulturális transzferük kitaláltnak. Csak 1792-ben fedezték fel a régészek a Tmutarakan-követ, amelynek helyén Tmutarakan romjaira találtak. E precedenssé vált globális történeti-diach­ronikus toponimnak mint a modern irodalomban a jelentés közvetítőjének használatakor nem maga az invariáns/jelentés a fontos, hanem a felismerhető forma. A neurolingvisztikai programozás törvényei szerint (Černjavskaja 2008) a forma gyorsabban és pragmatikusabban hat a tudatalattira, és már elsajátított tudáselemként észleljük. Ha például egy intertextuális jel-szimbólum elkerülhetetlenül új jelentést vezet be, akkor a modern precedenshelyzetekben a nyelvi játék recepciója már formalizált. Természetesen már nem beszélhetünk a jelentések semmiféle többdimenziósságáról; a fő cél a figyelem felkeltése valami ismert dologgal. Figyelmet fordítunk a precedensnevekkel folytatott nyelvi játék módszereire: a legtöbb esetben ez játék a játék kedvéért, amely a címzettre gyakorolt hatás hedonisztikus funkcióját valósítja meg a nyomtatott sajtóban. A toponimák intertextusként való használata a „Коммерсантъ” (szó szerint: „Kommersant”) kiadvány címeiben a címzett figyelmét arra az országra/városra irányítja, amelyről az újság szövege szól. Nézzünk példákat, amelyek már ilyen elemzés tárgyát képezték, ám e tanulmányban globális precedens onimikus intertextusokként vizsgáljuk őket: Ливийпульская четверка (szó szerint: „A líbiai négyes”) egy újságcikk bejelentett címe a líbiai konfliktus mindkét oldalának képviselőiről; ez intertextuális allúzió a Ливерпульская четверка (szó szerint: „Liverpooli négyes”) precedens-kifejezésre, vagyis a „The Beatles” együttesre. Az Иран toponimmal (szó szerint: Iran) folytatott nyelvi játék képezi a Teherán és Washington kapcsolatainak elemzésével foglalkozó újságcikk címének, az Ирано радоваться (szó szerint: „Irano örülni”) formáját; ez ugyanúgy épül fel, mint a И рано радоваться (szó szerint: „És még korai örülni”) szállóigére utaló intertextuális allúzió. Az intertextuális toponimák formális szemiotizációja figyelhető meg a Израиля – Иудеи (szó szerint: Israel – Judea) történelmi régió nevének, valamint az idea köznévnek egy újságforrásban való interkulturális transzferében is: egy Palesztinára vonatkozó tervekről szóló kiadvány címében: Дональда Трампа посетила гениальная Иудея (szó szerint: Donald Trumpot meglátogatta a zseniális Judea). Ebben az esetben már a jel típusa változik interikonikussá, amikor a protoszövegre való utalás valójában nem verbális, hanem vizuális/formális, és létrejön a precedens onim úgynevezett vizualizált intertextualitása. Az ilyen onimikus intertextusok lényege, hogy az üzenet jelentése nem bennük magukban, hanem az általuk kiváltott reakcióban képződik. Így formális szemiotizációjuk, vagyis vizuális modellezésük befolyásolja az információ címzettjét. A Cikkek / Articles 133 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA modern interikonikusságban az onimikus interkulturális jelek pragmatikai potenciálját nem a jelentésük és a protokultúrában elfoglalt helyük, hanem ismertségük és hatékony hatásuk határozza meg. Ebben az esetben a hatás eredménye fontosabb, mint az üzenet jelentése. A tömegkultúra egy interkulturális jel szemantikájának csupán azt a részét hasznosítja, amely egy sztereotípiához kapcsolódik, leegyszerűsítve az összetett és többdimenziós jelenségeket. 5. KÖVETKEZTETÉSEK Összegzésképpen megjegyezzük, hogy a tulajdonnevek precedensjelenségekként működhetnek, majd tömörített formájukban intertextuális jelentéseket generálhatnak. A nyelvi kultúrában széles körű népszerűségre szert téve a precedens tulajdonneveket gyakran intertextusok komponenseiként használják. Az intertextusok e típusának megjelölésére új terminust javaslunk – onimikus intertextus –, amely a nyelvi-kulturális információ hordozója; ennek eredete különféle eseményekhez és tényekhez, forrásai pedig irodalomhoz, mitológiához, valláshoz és más szövegekhez nyúlnak vissza. A tulajdonnevek precedens- és intertextuális természete biztosítja részvételüket az interkulturális transzferben, amelynek eredményeként új jelentések jönnek létre a befogadó nyelvi kultúrában. Ugyanakkor nem annyira az onimikus intertext nemzeti és kulturális sajátossága jelentős mint az eredeti nyelvi kultúra jele, hanem az új információ kinyerésének pályája a befogadó nyelvi kultúra eredeteiből és forrásaiból. Az elemzett adatanyag azonban azt mutatja, hogy idővel egy precedens tulajdonnév nyelvi-kulturális információja elveszítheti korábbi motivációs alapját. Ez szemiotikájának formalizálódásához, az interikonikusság aktualizálásához, valamint az információ címzettjére a forma, nem pedig a szemantikai tartalom segítségével gyakorolt pragmatikai hatáshoz vezet. REFERENCES Ammer Christine, ed., 1997: The American Heritage Dictionary of Idioms, Boston, Massachusetts: Houghton Mifflin Harcourt. Bahan Miroslava P. 2014: Баган, Мирослава П. Заперечення як засіб трансформації прецедентних феноменів [Zaperečennja jak zasib transformaciji precedentnyx fenomeniv]. – Українська мова [Ukrajinsʹka mova] 4, 44–51. Berezovič Elena L. 2009: Березович, Елена Л. Русская топонимия в этнолингвистическом аспекте: Пространство и человек [Russkaja toponimija v 134 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedent Proper Names and Their Intercultural Transfer èt̀nolingvističeskom aspekte: Prostranstvo i človek], Москва: Либроком [Moskva: Librokom]. Bohuc’kij Vadim M. 2009: Богуцький, Вадим М. Топоніми як засіб презентації явищ непросторової дійсності (на матеріали українських, англійських, іспанських паремій) [Toponimy jak zasib prezentaciji javišč neprostorovoji дijsnosti (na materiali ukrajins’kix, anglij s’kix, ispan s’kix paremij)]. – Семантика мови і тексту: матеріали X Міжнародної конференції [Semantika movy i tekstu: materialy X Mižnarodnoji konferenciji] 2, 32–35. Černjavskaja Valerija E. 2009: Чернявская, Валерия Е. Лингвистика текста: Поликодовость, интертекстуальность, интердискурсивность [Lingvistika teksta: Polikodovost’, intertekstual’nost’, interdiskursivnost’], Москва: Либроком [Moskva: Librokom]. De Lafonten Žan 2005: Де Лафонтен, Жан. Третейский Судья, Брат Милосердия и Пустынник [Tretejskij Sud’ja, Brat Miloser­dija i Pustynnik]. – Басни [Basni], пер. А. И. Введенский, ред. В. П. Бутромеев [per. A. I. Vvedenskij, red. V. P. Butromeev], Москва: Белый город [Moskva: Belyj gorod]. Denisova Galina V. 2003: Денисова, Галина В. В мире интертекста: язык, память, перевод [V mire interteksta: jazyk, pamjat’, perevod], Москва: Азбуковник [Moskva: Azbukovnik]. Franko Ivan J. 1907: Франко, Іван Я. Галицькоруські народні приповідки [Halic’korus’ki narod­ni prypovidky]. – Етнографічний збірник [Etnografičnyj zbirnyk] 2(2), 301–612. Gasparov Boris M. 1996: Гаспаров, Борис М. Язык. Память. Образ [Jazyk. Pamjat’. Obraz], Москва: Новое литературное обозрение [Moskva: Novoe literaturnoe obozrenie]. Grigor’ev Viktor P. 2000: Григорьев, Виктор П. Принцип как заязыковой интертекст [Princip kak zajazykovoj intertekst]. – Будетлянин [Budetljanin], Москва: Языки русской культуры [Moskva: Jazyki russkoj kul’tury], 578–581. Gudkov Dmitrij B. 2003: Гудков, Дмитрий Б. Прецедентные феномены в текстах политического дискурса [Precedentnye fenomeny v tekstax političeskogo diskursa]. – Язык СМИ как объект междисциплинарного исследования [Jazyk SMI kak ob’ekt meždisciplinarnogo issledovanija], Москва: Издательство МГУ [Moskva: Izdatel’stvo MGU]. Available at: http://evartist.narod.ru/text12/09.htm#3_18. Gudkov Dmitrij B. 2003a: Гудков, Дмитрий Б. Теория и практика межкультурной коммуникации [Teorija i praktika mežkul’turnoj kommunikacii], Москва: Гнозис [Moskva: Gnozis]. Straipsniai / Articles 135 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA Héois Aurélie 2020: When Proper Names Become Verbs: A Semantic Perspective. – Lexis 16, 1–35. Jurka Florina 2009: Literarische Onomastik: Aspekte der literarischen Onomastik am Beispiel der Namengebung in J. W. von Goethes „Wilhelm Meisters Jahre“, Norderstedt: GRIN Verlag. Kal’čenko Tetjana J. 2014: Кальченко, Тетяна Ю. Аксіологічна функція прецедентних феноменів у поетичному творі (на матеріалі лірики В. Герасим’юка та І. Римарука) [Aksiologična funkcija precedentnyx fenomeniv u poetičnomu tvori (na materiali liryky V. Herasym’juka ta I. Rymaruka)]. – Наукові записки Бердянського державного педагогічного університету. Філологічні науки [Naukovi zapyski Berdians’kogo deržavnogo pedagogičnogo universytetu. Filologični nauky] 4, 75–80. Karpenko Olena J. 2010: Карпенко, Олена Ю. Когнітивна ономастика [Когнітивна ономастика], Одеса: Феникс [Odesa: Fenуks]. Karpenko Olena J. 2015: Карпенко, Олена Ю. Когнітивна ономастика [Kohnitivna onomastika]. – Інтегральна теорія англомовної комунікації [Integral’na teoriia anglomovnoji komunikaciji], 13–64. Kovšova Marija L. 2009: Ковшова, Мария Л. Семантика и прагматика фразеологизмов (лингвокультурологический аспект) [Semantika i pragmatika frazeologizmov (lingvokul’turologičeskij aspekt)]: диссертация доктора филологических наук [dissertacija doktora filologičeskix nauk], Москва: Институт языкознания РАН [Moskva: Institut jazykoznanija RAN]. Kristeva Julija 1995: Кристева, Юлия. Бахтин, слово, диалог и роман [Baxtin, slovo, dialog i roman]. – Вестник Московского университета. Серия: Филология [Vestnik Moskovskogo universiteta. Serija: Filologija] 1, 97–124. Lotman Jurij M. 2001: Лотман, Юрий М. Семиосфера [Semiosfera], Санкт-Петербург: Искусство [Sankt-Peterburg: Iskusstvo]. Naximova Elena A. 2011: Нахимова, Елена А. Теория и методика когнитивно-дискурсивного исследования прецедентных онимов в современной российской массовой коммуникации [Teorija i metodika kognitivno-diskursivnogo issledovanija precedentnyx onimov v sovremennoj rossijskoj massovoj kommunikaciji]: диссертация доктора филологических наук [disertacija doktora filologičeskix nauk], Екатеринбург: Уральский федеральный университет] [Ekaterinburg: Ural’skij federal’nyj universitet]. Nomys Matvij T., ukl., 1993: Номис, Матвій Т., уклад. Українські приказки, прислів’я і таке інше [Ukrajins’ki prykazky, prysliv’ja i take inše], Київ: Либідь [Kyjiv: Lybid’]. 136 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedent Proper Names and Their Intercultural Transfer Proskurin Sergej G., Proskurina Alla V. 2017: Проскурин, Сергей Г., Проскурина, Алла В. Культурные трансферы и тексты [Kul’turnye transfery i teksty], Новосибирск: ИПЦ НГУ [Novosibirsk: IPC NGU]. Riffater Majkl 1980: Риффатер, Майкл. Критерии стилистического анализа [Kriterii stilističeskogo analiza]. – Новое в зарубежной лингвистике [Novoe v zarubežnoj lingvistike] 9, 35–97. Rut Marija È. 2001: Рут, Мария Э. Антропонимы: размышления о семантике [Antroponimy: razmyšlenija o semantike]. – Известия Уральского государственного университета [Izvestija Ural’skogo gosudarstvennogo universiteta] 20, 45–50. Rut Marija È. 2008: Рут, Мария Э. Образная номинация в русской ономастике [Obraznaja nominacija v russkoj onomastike], Москва: ЛКИ [Moskva: LKI]. Rjabinina Olena K. 2007: Рябініна, Олена К. Інтертекстуальність у дискурсі сучасної української преси: лінгвістичний аспект [Intertekstual’nist’ u dyskursi sučasnoji ukrajinskoji presy: linhvistyčnyj aspekt]: дисертація кандидата філологічних наук [dysertacija kandydata filolohičnyx nauk], Харків: Харківський національний університет імені В. Н. Каразіна [Xarkiv: Xarkivs’kij nacional’nyj universitet imeni V. N. Karazina]. Saxaruk Inna V. 2011: Сахарук, Інна В. Типологія прецедентних феноменів у сучасному українському дискурсі [Tipolohija precedentnyx fenomeniv u sučasnomu ukrajins’komu dyskursi]. – Лінгвістичні студії [Linhv ist yčni studiji] 23, 197–203. Slyškin Gennadij G. 2004: Слышкин, Геннадий Г. Лингвокультурные концепты и метаконцепты [Lingvokul’turnye koncepty i metakoncepty], Волгоград: Перемена [Volgograd: Peremena]. Soloduxo Èduard M. 1982: Солодyхо, Эдуард М. Проблемы интернационализации фразеологии (на материале языков славянской, германской и романской групп) [Problemy internacionalizacii frazeologii (na materiale jazykov slavjanskoj, germanskoj i romanskoj grupp)], Казань: Издательство Казанского университета [Kazan’: Izdatel’stvo Kazanskogo universiteta]. Soloduxo Èduard M. 1989: Солодyхо, Эдуард М. Теория фразеологического сближения (на материале языков славянской, германской и романской групп) [Teorija frazeologičeskogo sbliženija (na materiale jazykov slavjanskoj, germanskoj i romanskoj grupp)], Казань: Издательство Казанского университета [Kazan’: Izdatel’stvo Kazanskogo universiteta]. Stepanov Jurij S. 2001: Степанов, Юрий С. «Интертекст», «интернет», «интерсубъект» (к основаниям сравнительной концептологии) [“Intertekst”, “internet”, “intersubjekt” (k osnovanijam sravnitel’noj konceptologii)]. – Известия Straipsniai / Articles 137 ROMAN VASKO, ALLA KOROLYOVA, TETIANA TOLCHEIEVA PAH. Серия литературы и языка [Izvestija RAN. Serija literatury i jazyka] 61(1), 3–11. Tomaxin Gennadij D. 1988: Томахин, Геннадий Д. Realii – amerikanizmy. Posobie po stranovedeniju [Realii – amerikanizmy. Posobie po stranovedeniju], Moskva: Vysšaja škola [Moskva: Vysšaja škola]. Toporov Vladimir N. 1987: Топоров, Владимир Н. Заметки по реконструкции текстов [Zametki po rekonstrukcii tekstov]. – Исследования по структуре текстов [Issledovanija po strukture tekstov], 99–100. Vasko Roman, Korolyova Alla 2021: Julia Kristeva’s Intertextuality and Hypothetical Relationships of Her Theories with Ancient Types of Writing. – Religīski–filozofiski raksti 29, 136–156. Vaxelaire Jean-Louis 2016: De la définition linguistique du nom propre. – Langue Française 190(2), 65–78. Volova Viktorija M. 2018: Волова, Виктория М. Стилеобразующий потенциал имен собственных в англоязычном масс–медиальном дискурсе (на материале публицистических текстов периодических изданий Великобритании и США) [Stileobrazujūščij potencijal imen sobstvennyx v anglojazyčnom mass–medial’nom diskurse (na materiale publicističeskix tekstov periodičeskix izdanij Velikobritanii i SŠA)]: диссертация кандидата филологических наук [dissertacija kandidata filologičeskix nauk], Самара: Самарский государственный социально–педагогический университет [Samara: Samarskij gosudarstvennyj social’no–pedagogičeskij universitet]. Zavar yns’ka Irina F. 2022: Заваринська, Ірина Ф. Фразеологізми з онімним компонентом в англійській, польській та українській мовах: лінгвокультурологічний аспект [Frazeolohizmy z onimnym komponentom v anhlijs’kij, pols’kij ta ukrajins’kij movax: linhvokul’turolohіčnyj aspekt], Тернопіль: Осадца Ю. В. [Ternopil’: Osadca Ju. V.]. 138 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII Precedent Proper Names and Their Intercultural Transfer Precedentiniai tikriniai vardai ir jų tarpkultūrinis perkėlimas SANTRAUKA Straipsnyje analizuojama precedentinių tikrinių vardų, kaip oniminių intertekstų, kurie yra pirminės lingvokultūros ženklai-simboliai, perkeliančios naujas reikšmes į priimančias kultūras, tarpkultūrinio perkėlimo problema. Daug dėmesio skiriama susijusių, bet neidentiškų sąvokų, tokių kaip precedentiškumas, kuris yra siejamas su kalbine stereotipo įkūnijimo forma, šiuo atveju išreiškiama tikriniu vardu, ir intertekstualumas, kuris struktūruoja iš įvairių tekstų ateinančią informaciją, koreliacijai. Straipsnyje nustatytas tikrinio vardo precedentiskumo pirmumas pirminėje kultūroje ir antrinis jo intertekstualumo pobūdis. Straipsnyje apibrėžiamas tikrinių vardų precedentiskumo kilmės ir jų intertekstinės informacijos šaltinių vaidmuo. Iškeliama ši prielaida: šiuolaikinė masinė kultūra pasižymi tikrinių vardų semiotikos formalizavimu, ikoniškumo aktualizavimu ir pragmatine formos įtaka informacijos adresatui tiek pirminėje lingvokultūroje, tiek tarpkultūrinio perkėlimo metu. Įteikta 2022 m. rugsėjo 7 d. ROMAN VASKO Kyiv National Linguistic University 73, Velyka Vasylkivska Str. 03150, Ukraine, Kyiv [email protected] ALLA KOROLYOVA Kyiv National Linguistic University 73, Velyka Vasylkivska Str. 03150, Ukraine, Kyiv [email protected] TETIANA TOLCHEIEVA National Pedagogical Dragomanov University 9, Pyrohova Str. 01601, Ukraine, Kyiv [email protected] Straipsniai / Articles 139