Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung

70 Acta Linguistica Lithuanica XC JÜRGEN UDOLPH Névkutatási Központ – Göttingeni Alsó-Szászországi Tudományos Akadémia Göttingen ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0002-8475-7857 Tudományos kutatási területek: történeti nyelvészet, víznevek, helynevek, családnevek. DOI: doi.org/10.35321/all90-03 A LEIPZIG NÉV ÉS A GERMÁN HANGTÖRVÉNY A Lepcigo név és a germán mássalhangzó-eltolódás ANNOTÁCIÓ Ez a tanulmány Leipzig településnév etimológiájával foglalkozik. Sokáig úgy vélték, hogy a szláv lipa ‘hárs’ szó képezi az alapját. Az olyan történeti írásmódok pontosabb figyelembevétele, mint a Libzi és mások, különösen a Merseburgi Thietmar esetében, aki jártas volt a szláv nyelvben, az etimológia korrekciójához vezetett. Mindeddig azonban nem vették figyelembe, hogy a germán törzsek az első, illetve a germán hangeltolódás hatása előtt vagy után ismerték-e meg ezt a nevet. Ez azonban döntő fontosságú annak kérdésében, hogy mely indoeurópai szócsoport tekinthető a településnév alapjának. KULCSSZAVAK: Leipzig, településnevek, germán hangeltolódás, etimológia. ANNOTÁCIÓ A tanulmány Leipzig helynevének etimológiájával foglalkozik. Kezdetben széles körben úgy vélték, hogy alapját a szláv lipa ‘hársfa’ szó képezi. A történeti írásmódok, különösen a szláv nyelvben jártas Thietmar von Merseburg által idézettek, például a Libzi és más alakok alaposabb vizsgálata azonban újraértékelésre késztetett. Mindazonáltal mindeddig nem fordítottak figyelmet arra, hogy a germán törzsek ezt a nevet a germán hangeltolódás kezdete előtt vagy után vették-e át. Ez a szempont döntő annak meghatározásában, hogy mely indoeurópai szócsoport tekinthető a helynév alapjának. KULCSSZAVAK: Leipzig, helynevek, germán hangeltolódás, etimológia, indoeurópai. Straipsniai / Cikkek 71 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung BEVEZETÉS1 Évtizedeken át azt a feltételezést vallották, hogy a Leipzig helynév a szláv nyelvből származik. *Lip eredetűnek tekintendő, és összekapcsolható a szláv nyelvekben jól adatolt lipa ‘hárs’ szóval. Ez a tézis áthatotta a névkutatást és a történettudományt a földrajzi nevekkel való tudományos foglalkozás kezdete óta, és még (1999: 180). Az utóbbi a következőképpen foglalja össze az bis zum Ende des 20. Jahrhunderts vertreten. Man denke nur stellvertretend an die Arbeiten von Ernst Eichler, Hans Walther (1986: 165) und Dieter Berger értelmezést: „Az 1459-ös Leipczigk, az 1350-ös Lipzcik, az 1213-as Lipzc, Lipz név a szlávból elnémetesített *Lipć, illetve *Lip´sk[o], a szorb település nevéből (1012/18 in urbe Libzi vocata = a Libzinek nevezett városban. Ez a név az asorb-hoz tartozik. lipa „hársfa”, és azt jelenti: „hely, ahol hársfák nőnek”. Fordulatot jelentett e felfogás számára, amikor behatóbban kezdték vizsgálni a helynév legrégebbi bizonyítékait, amelyek elsősorban Merseburgi Thietmarnál (975/76–1018) tanúsítottak, aki láthatóan ismeretekkel rendelkezett a szláv nyelv(ek)ről. 1. THIETMAR BIZONYÍTÉKAI ÉS A KORÁBBI FELFOGÁS KIIGAZÍTÁSA Az itt felvázolt felfogás mintegy 25 évvel ezelőttig vitathatatlanul érvényben volt. Fordulat következett be, amikor a név legrégebbi hagyományozását behatóbban kezdték vizsgálni: ehhez tartozik a D. Berger által említett 1012/18-as Libzi adat is, amely Merseburgi Thietmartól származik, akinek a szláv nyelv jó ismeretét tulajdonítják. A -b-vel szereplő történeti adatok a szláv lipa/hárs etimológia felülvizsgálatához vezettek. A régi Lipa-magyarázatnak ez a ma elterjedt felülvizsgálata, amelyben nem a Lip(a), hanem a Libund alapformából indulnak ki, egy gondos 1 A lipcsei helynévről szóló gondolatok, ahol csaknem tíz éven át névtudományi tevékenységet folytathattam, engem is visszavezettek az akkori időszakhoz. Számomra ezek voltak tudományosan a legörömtelibb évek, amelyek a még élő lipcsei névkutatókkal, Dietlind Kremerrel (akinek különösen nagy hálával tartozom), Karlheinz Hengsttel és Walter Wenzellel folytatott gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően is ilyen sikeresen alakulhattak. JÜRGEN UDOLPH 72 Acta Linguistica Lithuanica XC A helynév történeti adatainak figyelembevétele, amelyeket Berndt Koenitz (2016: 443–446) állított össze. Ezek közül a legrégebbieket közlöm: 1015 (1015/18) in urbe Libzi vocatur (Thietmar VII 25) 1017 (1017/18) aecclesia in Libzi (Thietmar VII 66) 1017 (10/17/18) in urbe Libizi vocatur (Thietmar/Corveyer Handschrift VII 25) 1021 (1300 körüli másolat, későbbi teljes hamisítvány) oppidum Libziki (UB Merseburg 60) 1050 (1427–30-as másolat) in burcuardo Libizken (UB Merseburg 71) 1080 (1150 körüli másolat) usque Libiz (Annales Pegavienses 241) 1088/89 (1150 körüli másolat) Libiz oppidum (Annales Pegavienses 266) 1165/70 (Kopie um 1215) Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae I 2,372; II 8,2) 1185 Albertus de Libz et frater suus burzlaus (Codex diplomaticus Saxoniae I 2,510) 1190 (Actum et datum) in Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae I 2,560) 1195 in Lipzk (Codex diplomaticus Saxoniae I 2,561) 1200 in civitate nostra Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae I 3,48) 1210 (1229 körüli másolat) civitatem Lipczk (Codex diplomaticus Saxoniae I 3,148) 1212 apud Libuiz fundavit (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,1) 1213 in Lipz, Lipzc (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,2; II 9,3) 1215 in Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae I 3,207) 1216 Lipzenses, -ium, -ibus (Codex diplomaticus Saxoniae II 8,3) 1216 Johannes miles de Lipzc (UB Merseburg 162) 1217 in civitate Lipzc (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,4) 1219 quod ipse apud Lybzek fundavit (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,6) 1220 Lipz (2x) (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,7) 1221 előtt Lipzensi, in Lipzc (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,8) 1221 advocatus de Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae I 3,289) 1221 in Lipzc (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,8) 1222 in Lipck (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,8) 1222 de Lipzk (Codex diplomaticus Saxoniae II 1,92) 1224 Eckehardus, a lipzi prépost (UB Merseburg 185) körülbelül 1225 Libzke, Lipzke (Eike von Repgau, Sachsenspiegel) 1229 civitas Lipczk (Codex diplomaticus Saxoniae I 3,148) 1231 in Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae II 10,3) 1232 Lipzic (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,10) 1236 Lipzk, Lipzc (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,11) 1240 Lipizk (3x) (Codex diplomaticus Saxoniae II 9,13) 1248 Lipzc (Codex diplomaticus Saxoniae II 10,10) Tanulmányok / Cikkek 73 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung 1252 in Lipzk (Codex diplomaticus Saxoniae II 1,162) 1255 in Lipzk (Codex diplomaticus Saxoniae II 8,4) 1259 civitas Lipz (Codex diplomaticus Saxoniae II 10,12) 1268 Lypzk (Codex diplomaticus Saxoniae II 8,6 skk.) Itt abba lehet hagyni. A későbbi hagyományozás csak időnként mutat -b-s írásmódot. Ez a felsorolás lényegében megfelel a 12‒14)-nek és Eichler, Walther (2010: 129 skk.) megállapításainak. ebenfalls umfassenden Sammlungen historischer Belege bei Walther (2009: Az új szemléletet kezdetben főként E. Eichler és K. Hengst képviselte. Az alábbiakban áttekintést nyújtok a lefolyásáról. Korrekturen, die vor allem von Leipziger Namenforschern vorgenommen Egy előadásában K. Hengst 2000-ben Lipcsében (Eichler 2001: megjegyzése) 28, Anm. 26; auch näher ausgeführt bei Hengst 2010: 134) auf die Bedeutung felhívta a figyelmet a -b-írásokra, és később írásban is kifejtette (Hengst 2003: 165 skk.): „A mai kutatási álláspont más: a Lipcsére vonatkozó korai okleveles adatok alapos felülvizsgálat után inkább egy víznév eredeti, szláv kor előtti formájára utalnak egy indoeurópai-óeurópai *leibh- […] alaptőhöz […] kapcsolódóan […] E gyökhöz részletesen lásd Udolph 1990, 136–139.” Ezzel összefüggésben K. Hengst E. Eichler (2001: 28 skk.) tanulmányára hívja fel a figyelmet, amelyben ez a korai -b-formák alapján szintén egy *Libьcь > Lib’c, kiejtve Lip’c, szláv kor előtti kiinduló formára következtet. amely „egy indoeurópai-óeurópai *leb/*lība gyökhöz kapcsolható, és végső soron az indoeurópai A *le-/lē- ‘önteni, folyni, csöpögni’ igére utal.” E. Eichler e gyökér köznévi állományát illetően K. Hengsthez hasonlóan Jürgen Udolph 1990: 136. skk.-re hivatkozik. Ezek a nézetek aztán 2001-ben a Szászország történeti helynévkönyvébe (HONBS I 577. skk.) is bekerültek: „A *Lib-kel kezdődő legrégebbi írásmódok egy aeur. (indoeurópai) *le(b)- ‘önteni, folyni’ gyökre utalhatnak, és így egy *Le-b-hez kapcsolódó víznéven (*GewN) alapulhatnak, amelyet szlávosítottak *Lib-szé, és szláv -c- (-ьc vagy -ica) típusú toldalékokkal bővítettek. A helynév (ON) ekkor a szláv ьsk toldalékkal alakult át, és a szláv *lipa ‘hárs’ szóhoz igazították: ófelnémet. *Lip´sk(o) a *lipa „hársfa” + képző származéka -sk- – „Hárshely”. A legkorábbi bizonyítékok azonban egy másik, azonos jelentésű alapformát is megengednek, nevezetesen az aso. *Lip´c, régebbi *Lipьcь. A tőszótag i hangjának diftongizációja, valamint a sziszegőhangok és a -k toldalék közé beillesztett i révén alakult ki a mai hivatalos név.” Ez a felfogás aztán széles körben elterjedt; részletes indoklása Walthernél (2009: 14) található, ahol abból indulnak ki, hogy „a *Lib(i)z > *Lip´sker névváltozás csak a 12. század utolsó harmadában század, JÜRGEN UDOLPH 74 Acta Linguistica Lithuanica XC „a városalapítás után, 1165 körül következett be [fog].” Ez a felfogás megtalálható a Deutsches Ortsnamenbuch (2012: 359) megfelelő szócikkében, valamint Eichlernél (2007: 82) is, akik hangsúlyozzák: „Mivel Merseburgi Thietmar nagyon gondosan adja vissza a szláv hangalakokat, és a legrégebbi írásmódok -b-t mutatnak, egy régi *Libr víznévvel kell számolnunk, amely Európában másutt is elterjedt a víznevek körében, és itt is jelen lehet, ahogyan e térség olyan víznevei is, mint a Luppe, a Parthe, a Pleiße stb. nyilvánvalóan indoeurópai eredetűek.” A lipcsei vita vázlatát, amelyben mindenekelőtt E. Eichler, K. Hengst korábbi magyarázata, amely főként a -p-t tartalmazó névadatokon alapult, és a -b-t tartalmazó korai forrásadatok alapján kidolgozta a fent már und H. Walther beteiligt waren, gibt Walther 2009. Man korrigierte die említett etimológiát, amely egy *leibh gyökhöz vezetett (ezt a megközelítést azonban a gyök végződését illetően felül kell vizsgálni, lásd erről alább). Az új értelmezést és néhány további új szempontot végül Walther 2009, valamint Eichler és Walther (2010: 129–133) kínálják. Utóbbiak a Lib[i]z mögött kevésbé víznevet, mint Eine ausführliche Darlegung der Problematik des Namens einschließlich inkább egy „folyóvizekben gazdag, síkos, agyagos vidéket” sejtenek, és nyomatékosan rámutatnak a Lipcse környéki terület vízbőségére. Néhány oldallal később Hengst (2010: 135) szintén utalt „a vízfolyásokban gazdag lipcsei tájra” . 2. EGY ELLENMOZGÁS: KANN A ... figyelembevételével -B-LEÍRÁSOK MÉGSEM SZLÁV ETIMOLÓGIA VALÓSZÍNŰVÉ TENNI? Természetesen meg lehet kísérelni – és meg is kísérelték – a Leipzig nevet a régi, -b betűt tartalmazó adatok, például Libzi, Libizi stb. bevonásával. a szlávból megmagyarázni. Ezt a lehetőséget K. Hengst már korán megvitatta és megjegyezte (Hengst 2010: 135): „Így ismét felmerül a kérdés, hogy a szláv nyelv egyáltalán kínál-e lehetőséget a Leipzig helynév korai hagyományozásában szereplő b-formák magyarázatára.” Számos szláv gyököt vitat meg, amelyek esetleg számításba jöhetnének, végül azonban arra a következtetésre jut (2010: 137): „A Leipzig helynév egy feltételezett *Lib-cim aso. kiinduló alakot jelöl, amely az aso. nyelvterületen teljesen egyedülálló.” *Lib-cim aso. A nyelvterületen teljesen egyedülálló. Straipsniai / Articles 75 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung Ugyanezt a véleményt képviselte Walter Wenzel (2017: 171): „Mivel a szlávban nem sikerült kimutatni olyan *lib gyököt, amely szóba jöhetett volna a név esetében, […] Karlheinz Hengst egy *Lībja ‘folyóvízben gazdag vidéken fekvő hely’ germán nevet rekonstruált.” W. Wenzel szerint a szlávok átvették a nevet, „miközben beillesztették azt a szláv névrendszerbe, és az ős-szláv *-ьskъ képzővel látták el. Így jött létre a *Libьskъ, a redukált magánhangzók kiesése után a *Libsk, ebből pedig a b s-hez való hasonulása révén a *Lipsk” (uo.).이】【。 ]} nå.decoder?] } Gör্ছ? <= wtf Ezen és hasonló vélemények ellen B. Koenitz (2016) vehementen tiltakozott a Namenkundliche Informationen című folyóiratban, amint azt már tanulmányának címe is világosan jelzi: „Leipzig – a név eredete tisztán szláv!” Koenitz – az újabb kutatásokat követve – a -b-t tartalmazó adatokból indul ki, és ezekben egy *libc ‘sovány, gyenge, satnya ember’ alapokon képzett, lakosnév többes számaként létrejött ó-szorb *Libci/*Libce alapformát lát. Ezt a magyarázatot egyrészt hasonló szerkezetű és szemantikailag összevethető cseh helynevek sorával, másrészt a *libin gyökér több szláv nyelvben előforduló történeti adataival igyekszik megalapozni. Ezenfelül Koenitz kétségbe vonja, hogy a név későbbi, -zik-, -zk, -zigusw. elemeket tartalmazó alakjai eredetileg az -sk suffixumot tükröznék. Véleménye szerint inkább egy korai alternatív *Libcky kicsinyítő képzővel lenne dolgunk, amely tovább erősíti a toponimának becenévként való jellegét, miközben a modern lengyel, szorb és cseh Lipsk, Lipsko alakok feltehetően a 14. század (írott és beszélt) germanizált alakjainak értelmezéséből erednek. Részletesebben 5 pont szól a -b-t tartalmazó megközelítéssel történő értelmezés ellen: 1. A Thietmar-féle <Libzi> kétszeri jelölése nem enged arra A *Libc névalak lezárása. 2. A Thietmarnál szereplő Libziki, Libizken adatok erősen szlávnak tűnnek A többes számú alakokat elhagyja. 3. Egy szláv etimológia lehetőségét csak nagyon futólag vetették el (a geprüft und vorschnell zugunsten eines vorslawischen, nur rekonstruierten germán) vízszóét. 4. Nyilvánvalóan a szláv nyelvi anyagban folytatott keresést is kezdettől fogva a potenciálisan névadó – mindenekelőtt a „folyóvizekben gazdag” – terep szempontjára korlátozták. 5. Személymegjelölésből, illetve személynévből való származtatást nem vettek számításba. JÜRGEN UDOLPH 76 Acta Linguistica Lithuanica XC Koenitz saját javaslata – amint már megjegyeztük – abban áll, hogy a helynevet egy (szláv) személymegjelöléssel hozza kapcsolatba. A Libzi Libci alakban értelmezendő, és egy eredeti többes számú nominativusi *Libci alakhoz kapcsolandó, amely az ó-szorb *libc < *libьcь ‘sovány, gyenge [vagy hasonló] ember’ alakból származik, vagy ahhoz hasonló. összekapcsolni. Koenitz szerint összehasonlítási névként a cseh Slabce helynév szolgál < *Slabьcь/*Slabьce a cseh a „Schwächling” (gyenge ember) szót jelenti. K. Hengst valamivel később állást foglalt e felfogással kapcsolatban, és először hangsúlyozta, hogy „a szláv toponímiában Rügentől a Fekete-tengerig, valamint az Urál és Északkelet-Bajorország között […] nem található a *lib alapú összehasonlítható földrajzi név”, ezért valószínű, hogy a szlávok átvették a nevet, és nem ők alkották meg (Hengst 2016: 462). Tanulmánya további részében azt a kérdést vitatja meg, hogy található-e történeti hagyománnyal rendelkező szláv földrajzi vagy településnév, amelynek segítségével bizonyítható volna a szláv *libim helynévi területen igazolható legyen. A *libъ ősszláv gyökér a „gyenge, csúnyácska, sovány, zsírszegény” változatos jelentéseivel, valamint a különböző szláv nyelvekben található különféle megfelelőivel mintegy egy évszázada jól ismert, ősszláv korból származó örökségnek számít. „Ami azonban továbbra is hiányzik, az egy pontosan ehhez a *libъ-hoz kapcsolódó toponima. Ha a kutatásnak sikerülne ilyet feltárnia, hirtelen megnőne annak valószínűsége, hogy mai Leipzig nevünk eredeti szláv névalakja is ehhez kapcsolható, és így eredetileg szláv névadással állunk szemben” (uo.: 463). E megszorítás ellenére K. Hengst lényegében elfogadja B. Koenitz javaslatát, és ebben „a Leipzig helynév megbízható szláv kiinduló alakját” látja (uo.: 475). rövid hozzájárulás. B. Koenitzcel együtt kétségesnek tartja egy germán és/vagy szláv *Libьcь vagy *Libьsk(o) ‘olyan hely, amely Dieser Auffassung folgt im Wesentlichen auch W. Wenzel (2016) in einem bőséges folyóvízzel rendelkező területen fekszik’ összetétel feltételezését, és elfogadja annak óbajor-szorb kiinduló alakját, a *Lib´cě ‘a gyengék, elesettek települése’ alakot, amely egy ősszláv *libъ ‘gyenge, sovány, beteges’ kiinduló alakra, illetve a ‘egy család települése’ jelentésű Lib´c´-re, a *Libьcь személynévvel vezethető vissza. Ezt az értelmezést tovább erősítik a Liba, Libov orosz családnevek, valamint a Studce, Trubce, Chylec stb. cseh helynevek bevonása alapján inkább egy *Libcě ‘a gyengék települése’ alakú, ragadványnévként értelmezett kiinduló alak feltételezendő, mint ‘a Libc´-család települése’. De felmerül a kérdés: meggyőző-e egy *Libkezdetű szláv etimológia? Das ist mit hoher Wahrscheinlichkeit deshalb fraglich, weil Vergleichsnamen fehlen. Mit Recht hat Koenitz (2016: 441 darauf verwiesen, dass die früher Tanulmányok / Cikkek 77 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung a Leipzig névnek a szláv lipa ‘hárs’ szóval való, általánosan elfogadott kapcsolatát „a szláv környezetben található kellő számú további helynév (cseh, lengyel, felsőés alsószorb, poláb, vö. Hey 1893: 250)” támasztotta alá. Fel kell azonban azt is tennünk magunknak a kérdést, hogy ez Leipzig esetében is így van-e (egy -bvégződésű kiindulási alakkal). Ezért mások több alkalommal is utaltak a meggyőző szláv párhuzamos nevek hiányára; vö. Hengst 2010: 137 és Wenzel 2017: 171. Ezt a problémát B. Koenitz lehetséges névpárhuzamok felhasználásával próbálta megoldani. A meggyőző válasz eléréséhez célszerű betekinteni a földrajzi nevek mintegy 2 éve szabadon hozzáférhető internetes gyűjteményébe. Többször is utaltam már erre a mintegy 450 000 nevet tartalmazó gyűjteményre, amelyek nagy része szláv eredetű (vö. pl. Udolph 2021, 2022, 2022a, 2023). Az interneten a https://adw-verwaltung. uni-goettingen.de/ortsnamen/images_lightbox.php oldalon érhető el. Érdemes ott olyan szláv földrajzi nevekre rákeresni, amelyek egy Libkezdetre utalhatnak, és így egy lehetséges szláv etimológia támpontjait tartalmazhatják. A találatok száma jelentős. Íme az ott említett nevek többségének felsorolása: Lib, Libá/Libava, Libče/Libči, Libec, Libeč, Liběč, Liběchov/Libín, Libeň, Libchava/Libchavy, Libice/Libici, Libkov, Libno, Libouň, Liban, Libanovo, Libanja, Libarna/Livorno/Liburni/Liburnia, Libawa, Libbehne/Libenow, Libbich, Libčice, Libčany, Libě, Liběchovka, Libeč, Libědice, Libehna, Libelicě, Libějice, Libelose, Libelj, Libenica, Libenka, Libenize, Libenicza, Libera, Libeř, Liberec, Liberk, Liběšice, Libeš, Libešovice, Libetova, Libětice, Libhošt´, Libiąż/Libiązka/Libiąz/Libienz, Libice, Libić, Libice, Libič, Libichowa, Libingen, Libina, Libiszka, Libišany, Libiš, Libovište, Libovia, Libow See/Libowe See, Libová, *Libovl, Libow See, Libovje, Liboviža, Libovište, Libra, Libražd, Librantowa, Librówka, Libřice, Libiv, Libitz, Libnitz, Libniza, Liboń, Liboměřice, Libosváry, Libova, Libouchec, Libri, Libuchova/ Libuchovka, Libusza/Libuszka, Libuše, Libušin. Ezzel véget ér a nevezett internetes fájlban nyilvántartott nevek felsorolása. A bőség egyértelművé teszi, hogy az a feltételezés, miszerint a Leipzig helynév egy -bvégződésű szláv alapra vezethető vissza, mindeddig korántsem a többször említett internetes fájl alapján igazolható; ezt fel kell használni. A számos név vizsgálata azonban azt mutatja, hogy azok száma, amelyek kapcsolatba hozhatók a dem zur Verfügung stehenden Ortsnamenmaterial geprüft worden ist. Die hier feltételezett szlávval, ... egy teljes körű névelemzés előterjesztésére itt nincs lehetőség, de különböző csoportok különíthetők el, amelyek egészen eltérő okok miatt Ansatz für Leipzig stehen könnten, erheblich schrumpft. Es ist nicht möglich, JÜRGEN UDOLPH 78 Acta Linguistica Lithuanica XC semmilyen kapcsolatba nem hozhatók a *Lib´cě ‘gyengék, nyomorultak települése’ vagy ‘egy család települése’ megközelítéssel, illetve a *Libьcь személynévként értelmezett *Lib´c´-cel. A nevek felsorolásakor nem adok meg pontos forráshelyeket; ezek mind megtekinthetők és ellenőrizhetők az internetes fájlban. A következő csoportok különíthetők el: 1. Más képzőkkel alkotott nevek a következők, ezért a kapcsolat kevéssé valószínű: Libanovo, helynév Makedóniában (Vasmer 1970: 206); Liebelose, Libelose, víznév Horstban (Kelet-Pomeránia), 1180, 1208 Niflose, 1618 LeweloseFluss (Bosse 1939). 2. A következők más eredetűek, vagy személynevekből származnak Nevek: Libbich, német név (Gansleweit 1982: 190 f.); Liberec/Reichenberg, Liberk (Profous 1949: 582 f.); Libochová Dolní és Horni, morvaországi helynevek, 1350 villam Lubchov, 1366 Lybochau stb. (Hosák, Šrámek 1970: 527); Libochovice, Libuchová, Libuchovka, Libusza, Libuše, Libušin és hasonlók felismerhetően személynevekből származnak; ugyancsak a Warta/Warthe vidékén található Liebieżka, Libiszka víznevek is személynevekből vezetendők le (Rieger, WolniczPawłowska 1975: 78); ez Libišanyra is érvényes, Pardubice melletti helynév (Csehország), 1436 Libšany (Profous 1949: 591), Libív, helynév É.- Cseh. Budweis, 1484 z Liběvi, 1485 z Libievi stb. (uo.), Lubiana, ném. Libbehne, 1337 Llaben, 1352 Libene stb. (l. NMP VI 189. skk.), Libražd, helynév és járás Albániában (Zaimov 1967: 179); Librantowa, dél-lengyelországi helynév, 1347 Parambam Elbrandi, 1350 de Poramba, ursprünglich Poręba Elbranda oder Hildebranda (NMP VI 100. skk.), Librówka, Nowy Sącz melletti helynév, egy Liber személynévből származó képzés (Pawłowski 1975: 52). A kárpátukrajnai Liban´ dűlőnév M. V. Bank (1971: 65) szerint a *Lebán´ja alakból fejlődött ki. Libějice, egy csehországi helynév, a 13., 14. és 15. sz. században Lubějovici, Libějovici alakban adatolt, és Antonín Profous 1949: 580 szerint a *Libějovice alakból vezetendő le. Más eredetű a Libouchec is, az Ústí nad Labemtől északra fekvő helyés víznév, 1169 Lupuhce (Profous 1949: 600 sk.). 3. Gyakoriak a ma és korábban szlávok által lakott országokban azok a helyés víznevek, amelyeknek újabb alakjai Libkezdetűek, és L(j)ubkezdetű fejlődésekre vezethetők vissza (Hengst 2009 is már említette: Liběchov, továbbá Libín, a Prachatice melletti hegy, ott található 26). Hier können genannt werden: a Liběchovka víznév is, amely valószínűleg a Libín helynévvel kapcsolandó össze. Ez Profous 1949: 590 szerint egy Liba személynévből vezetendő le, amelyből, illetve amely számára, általá-? Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung 9. L’ba, az Obscha jobb oldali mellékfolyója (→ Meža → Nyugati-Dvina/ Dvina), lengyel. Lba, Łba (WdrG III 155). Értelmezése nem vált előttem ismertté. 10. Lìbė, Libe, folyónevek Litvániában és Lettországban, Aleksandras Vanagas (1981: 188) szerint valószínűleg a *Lĭbia alakra vezethetők vissza. Összefüggést feltételez a litván liba ‘dadogó, hebegő’ és a lett libis ‘naplopó, hazudozó, fecsegő’ szavakkal. A különös javaslat a víz bizonyos hangjaira vonatkozhatott. 10. Lìbė, Libe, folyónevek Litvániában és Lettországban, Aleksandras Vanagas (1981: 188) szerint valószínűleg a *Lĭbia alakra vezethetők vissza. Összefüggést feltételez a litván liba ‘dadogó, hebegő’ és a lett libis ‘naplopó, hazudozó, fecsegő’ szavakkal. Ésszerűbbnek tartom, ha ezt a nevet az alább említett szócsalád itt felsorolt neveivel együtt a görög λείβω ‘csepegtetni, önteni, italáldozatot kiönteni’ szóhoz rendeljük. További, nullfokú képzések, amelyek gyakoriak az -r képzéseknél – de víznevekben korántsem mindig találhatók meg, mint például az Aller, Oder, Eder és mások. elsősorban Nyugat-Európában találhatók: 11. Libra, folyónév Reims-nél, (kb. 950) ex villa, que vocatur Canoella (a kiadók megjegyzése: Talán Caurel), secus Libram rivolum sita […] largiter effluens, pro eo 449). quod tantumdem fuerit emptus, Libra vocacitur (MGH SS(f) XXXVI 119, 12. Libre, folyónév az Aude vidékén (Toulouse-tól délkeletre) (Dauzat, Deslandes, Rostaing 1978: 60). 13. Liver, folyó Skóciában, újgél Libhir < goidel *Liberā, folyónév Skóciában (Förster 1941: 410, utalással arra, hogy az -ekötőhangzó másodlagosan is keletkezhetett). 14. Jacques Astor (1984: 23) szerint egy „suffixe [...] prélatin“-nal kibővített -r-képzés található a dél-franciaországi Libron víznévben, 972 Lebrontis. A képzés alapjáról Albert Dauzat, Gaston Deslandes, Charles Rostaing (1978: 60) ezt írja: „Racine obscure“. 15. J. Astor (1984: 23) ezzel kapcsolatban Lioure-ra is utal, amely a Drôme területén két folyónév, továbbá egy Claviers melletti barlang neve. 16. Talán az is, amely a Tabula Peutingerianában maradt fenn A *Libri, ad Libros helynév (a Salona–Argentaria út mentén), amely egy folyónévre vonatkozik, itt kapcsolandó ide (hozzáférés: https://omnesviae.org/#!iter_TPPlace2110_ TPPlace1707 [elérés: 2024.1.16.]). 17. Llyfni, folyó Észak-Walesben, amelyet Ptolemaiosz láthatóan Λιβνίου ποταμου έкβολαι néven említ (Holder 1904: 205; Förster 1941: 397), -n-képzés, akárcsak a szintén Ptolemaiosznál adatolt Λοιβάνα helynév. A nevet részletesen tárgyalja Eilert Ekwall (1968: 251), aki szintén azonosítja a Ptolemaiosznál említett folyónévvel, és olyan angol folyónév-változatokat is bevon, mint a Lyne, a Leven és mások. Az etimológiáról nála ez áll: „A brit név a (s)leib- ‘csöpögni stb.’ tőhöz tartozhat, amely megtalálható a latin lībo ‘kiönteni’, a görög λίβω ugyanaz, vagy még valószínűbben a korábban JÜRGEN UDOLPH 86 Acta Linguistica Lithuanica XC azonos (s)leib- ‘siklani, csúszósnak lenni stb.’ gyök, amely megtalálható az OIr sliab ‘domb’, Lat lībo ‘enyhén megérinteni, megízlelni’ [u.a.m.] szavakban.” Erre az eddig figyelmen kívül hagyott etimológiára a *leib-, *loib-, *lĭb-, *līb-hoz tartozó víznevek összeállításának befejezése után térek vissza. 18. Rövidülést tartalmazhat valószínűleg az Alfred Holder (1904: 205) által említett, La Rioja régióban található Leiva helynév is, régi nevén Libia43, a Rio Tirón alsó folyásánál (ezért talán a folyó régi szakaszneve). 19. Különös jelentőséggel bír a feltételezett etimológia szempontjából Leipzig a Leppe víznév, a Sieg vízgyűjtő területén, az Oberbergischer Kreisben található folyó, 1555-ben die Leppe, ott helynévként is Leppe, 13. szd. de Leppe, 1373 van der Leppe, 1413 Leepp, amelyet Greule (2014: 311) tárgyalt, és amelyben – Udolphra (1990: 139–141) hivatkozva – egy -j-képzést lát a germán *lipaus, indogermán *leib- ‘önteni, folyni, nedves’ alakból. Fontos azonban, hogy fel kell tételeznünk az első, vagyis germán hangeltolódás (*-b- > -p-) nyomát. Ha most – amint az körvonalazódik – Lipcsét is ide kívánjuk kapcsolni, akkor ez csak annak feltételezésével lehetséges, hogy Lipcse esetében a feltételezett hangeltolódás nem következett be. d) *-ī-: Esetleg feltételezhető a következőben: Ľubica a Poprád mintegy 20 km hosszú jobb oldali mellékfolyójának neve a Szepességben/Spišben, 1269 fl. Lubicha, németesítve Leibitz, Leibitzbach, 1294 Lubicha, Wenige Lewbicz, továbbá Libitza, Lybicha (Šmilauer 1932: 280, egy *Ľubica alapformát, valamint Ľu > Li változást feltételezve). Ismét fel kell tenni a kérdést, miért kellett volna Lu > Li változásnak végbemennie, amikor a fordított irány sokkal meggyőzőbb (egy a szlovákban ismeretlen Lib- > Ľubalapról). Újra felmerül itt egy víznév esetében a kérdés, hogy nem meggyőzőbb feltevés-e az összekapcsolás egy olyan szócsoporttal, amely a hidronimák számára kiválóan alkalmas. Ezzel véget ér a víznevek összeállítása (amelyek részben – amint azt sok esetben kimutatták – településnevekben is tovább élhetnek). E nevek és további nevek felsorolását (Udolph 1990: 140) még a következő megjegyzés egészítette ki: „Csak mellékesen említek -rn képzéseket, mint például Liburni, Karintiában, ókori Teurnia, ex oppido Tiburniae, Liburnia, in Liburnia stb. ; Livorno, ókori Libarna, Libarnum, településnév Völkerbezeichnung und Name eines Landstriches an der Adria; den Lurngau Toszkánában; Libarna, ma Serravalle, településnév Liguriában.” E nevek némelyike minden bizonnyal az itt tárgyalt névcsaládhoz tartozik, ezt azonban ezen a helyen nem kívánjuk tovább tárgyalni. Valami más fontosabb. Tanulmányok / Articles 87 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung Es ist die Frage, welche appellativische Basis diesen doch recht zahlreichen A víznevek alapjául szolgál. A helyes utat – amelyet eddig én sem vettem észre – valószínűleg már Ekwall (1968: 252) választotta, amikor a brit Lyne víznevet tárgyalta. E. Ekwall ezt írja: „A brit név a (s)leib- ‘csöpögni’ stb. gyökérhez tartozhat, amely megtalálható a latin lībo ‘kiönteni’ igében, a görög λείβω ugyanebben a jelentésben, vagy valószínűbb, hogy a formailag azonos (s)eib- ‘siklani, csúszósnak lenni’ stb. gyökhöz, amely megtalálható az óír sliab ‘domb’, a latin lībo ‘könnyedén érinteni, ízlelni’, az ófelnémet slīfan stb. szavakban […].“ Mivel víznevekről van szó, sokkal meggyőzőbb egy már többször említett görög szócsoportot bevonni, amelyre ugyan időnként (E. Eichler, K. Hengst és mások) hivatkoztak (részben tévesen: *leibh-), anélkül azonban, hogy az anyagot megnevezték volna. Érdemes itt még egyszer megemlíteni, vö. Udolph 1990: 139: gör. λείβω, aoristos λειψαι (elsősorban költői, az Iliasz óta) „csöpögtetni, önteni, italáldozatot kiönteni”; Leszármaztatások: λειβνος · ó Λιóνυσος, λείβηθpον (λίß-) „eresz; hely, ahol a víz csöpög”, λείβδην „cseppenként”; ablauttal: λοιβή „italáldozat, adomány”, λοιβείον „az adományozásra szolgáló edény”; gyenge fokban: *λίψ, csak Gen. λιβóς, Akk. λίßα „italáldozat, csepp”, λιβηpóς „nedves”, λίψ, λιβóς „a csepegtető” (az esőt hozó „délnyugati/ nyugati szél” neve); a λίψ-ből: λιβάς, -άδος „kiömlés, forrásvízfolyam stb.”, továbbá λιβάδιοί „nedves rét”, λιβάζω, -ζομαι „(ki)árasztani, (ki)ömleni”, λίβος „kiömlés, forrásvízfolyam stb.”21; ide tartozik valószínűleg a görög λιβpóς is, λóς (‘zavaros folyadék’) jelzőjeként, az ίýî-hez és másokhoz (Frisk 1970: 96–97). H. Frisk – bizonyára joggal – kapcsolatot feltételez a latin lībō ‘kiöntök, adományozok, feláldozok, felszentelek’ < *loibāiō (valószínűleg denominális), nulla fokú dēlibūtus ‘(zsíros) nedvességgel benedvesített vagy bekent’, átvitt értelemben is alakhoz ‘übergossen, triefend’. Zu weiteren Anschlüssen und der entsprechenden Irodalom, vö. Udolph (1990: 139). Különös jelentőségű, hogy a görög szócsalád a három *leib-, *loib-, *lĭbablautfokozatot kínálja, teljesen megfelelve a fent elvégzett víznév-felsorolásnak. Hogy egy régi indoeurópai szócsoporttal van dolgunk, az abból is világossá válik, hogy a gyököt *leH- (H = hipotetikus laringális) alakban, ‘önteni’ jelentéssel a LIV is rekonstruálja, miközben a görög. λείβω néven említik. Aligha lehet kétséges, hogy a fent összegyűjtött víznevek – vitatott esetek mindig akadnak – itt találják meg etimológiájukat. Ha közelebbről megvizsgáljuk a fent összeállított nevek földrajzi elterjedését, feltűnik, hogy a balti, szláv és az ezektől nyugatra szomszédos területen a *Lĭbā/Leibava típusú képződmények fordulnak elő, vagy nem feltétlenül következtethető, hogy egynyelvű, kelta képződményekről van szó), míg a többi származék (Lebrontis, Λιβνíóυ ποταμου, *Lībava vorherrschen, -r-Ableitungen (mit der typischen Schwundstufe in der JÜRGEN UDOLPH 88 Acta Linguistica Lithuanica XC Wurzel) begegnen dagegen vor allem im keltischen Gebiet (woraus allerdings Λίβηθpα, Λίβηθpον, Λοιβανα stb.) ugyan szintén megtalálható az eredetileg kelta területen (Franciaországban, Spanyolországban), de Itáliában és Illíriában is. Ha az észak-lengyelországi Łeba/Leba folyónév a *Loibā-ra vezethető vissza, akkor ehhez a névcsoporthoz kell sorolni. Ha egy *Lēba alapformára vezetjük vissza (ami a hangfejlődés alapján szintén lehetséges lenne), a név etimológiája továbbra is megoldatlan marad. A fent tárgyalt lehetőség mellett, hogy a folyónevet egy indoeurópai *leibzu gyökhöz kapcsoljuk, véleményem szerint az a tény is szólhat, hogy a lengyel víznevek és a görög köznevek kapcsolata már több alkalommal megállapítható volt (vö. Cybava – τιφος, Bzura – φpέαp, Drama – δpóμος és Udolph 1990: 336 skk.), így egy további párhuzam (vö. mindenekelőtt görög λοιβή) nem lenne meglepő. Ehhez járul, hogy számos olyan görög köznév létezik, amely nyomot hagyott az európai víznevekben; különösen szép példa a görög λιμήν ‘kikötő’, λιμνή ‘tó, tavacska’, λειμών ‘nedves rét’ körébe tartozó szócsalád, amely számos névben felismerhető, köztük a Lac Léman, németül Genfer See névben is (l. Wolfgang P. Schmid, Das Griechische und die alteuropäische Hydronymie. In: Schmid 1994: 167–174). 5. LIPCSE – EGY SZLÁV ELŐTTI NÉV? Azt a felvetést, hogy a Leipzig helynév egy szláv előtti szubsztrátumra vezethető vissza, azóta újra meg újra hangoztatják, hogy figyelembe vették a Merseburgi Thietmarnál előforduló -b-s írásmódokat. Eichlernél (2007: 82) ez áll: „Mivel Merseburgi Thietmar a szláv víz- „ nyilvánvalóan indoeurópai. eredetűek. A nevet Lautungen sehr sorgfältig wiedergibt und die ältesten Schreibungen -baufweisen, azután a szláv lipa ‘hársfa’ szóhoz igazították, és Lipsk(o), Lipc ‘hársfás hely’ néven értelmezték.” A Leipzig helynévvel kapcsolatos legutóbbi megnyilatkozások Haraldtól származnak, egy *-bhaus alakú kiindulásból, ami annak fényében, hogy a görög szócsaládot említetlenül hagyja, nem célravezető. Ehelyett hét másik indoeurópai gyököt javasol, amelyek részben egy *-h2p elemet tartalmazhatnak; ez tekintettel Leipzignek az ősgermán területen kívüli fekvésére 2015-ben elutasít Bichlmeier (2013, 2015). In seinem Beitrag von 2013 geht er fast ausschließlich egy indoeurópai *lēi-, *lī-gyök és egy *-bhlabiális elem (állítólag „tisztázatlan eredetű”) segítségével kidolgozott megközelítést, és ehelyett egy indoeurópai Tanulmányok / Articles 89 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung eredetű, *-bhoan szuffixális elemet feltételez, amely participiumok képzésére szolgálhatott. Ezenkívül mintegy fél tucat olyan gyököt sorol fel, amelyek szóba Siedlungsgebiets – dazu s. unten – unwahrscheinlich ist. In dem Beitrag von jöhetnek, és a Verner-törvény hatását is lehetségesnek tartja. Ez szintén azt feltételezi, hogy Leipzig térsége az ősgermán településterülethez tartozott. Ezt egyrészt a régi germán településnevekkel kapcsolatos vizsgálatok alapján kell elutasítani (Udolph 1994), másrészt azért is, mert maga a Leipzig név nem ment át az indoeurópai *-b- > -p változáson, és további nevekben is (l. alább) hiányoznak az ősgermán hangfejlődések. Mindez megkerülhető, ha bevonjuk a fent összegyűjtött vízneveket, és figyelembe vesszük a víznevek magyarázatára kiválóan alkalmas görög szócsaládot, amelyet a LIV (2001: 405 f.) is említ a görög λείβω megnevezésével, a *leH- ‘önteni’ alapalak alatt. Ezért nem kerülhető el egy *leib-/*libalapalak feltételezése, amit a fent említett vesztfáliai Leppe folyónév is megerősít, amely nyilvánvalóan tartalmazza az indoeurópai *-b- > -p változást. Ebből az következik, hogy a Leipzig helynév egy germán előtti *Libā vagy hasonló alapalakra vezethető vissza. A germán *-pirányú hangeltolódás elmaradt. A névalkotás azonban számos hasonló névalkotás mintájára jól átültethető volt a germánba; itt a Heere, Wehre, Lesse, Eckerde, Hemmingen és Meitze neveket említem, további összehasonlító nevekre és magyarázatokra pedig az NOB-ra (III 425– 427) és Udolphra (2004: 141–142) utalok. Wie ich schon mehrfach angedeutet habe, sprechen – abgesehen von der hier a Leipzig név vitatott etimológiájában – további nevekre, valamint további érvekre is arra nézve, hogy Leipzig térsége nem tartozott az uráli vagy ó-germán településterülethez. A germán nevekkel kapcsolatos vizsgálatokból (Udolph 1994) itt csupán az -ithivégű képzések elterjedésére, az -r-, -s-, -stés -strképzős alakulatokra, valamint a -leben-, larés haugaz-nevek szóródására utalnék. Leipzig térségének késői germanizációjára vonatkozó ez a gondolat, amelyet mindeddig még soha nem vitattak meg, talán új megvilágításba helyez néhány olyan helyés víznevet is, amelyeket eddig nem sikerült biztosan tisztázni. Röviden a következőket említhetjük: JÜRGEN UDOLPH 90 Acta Linguistica Lithuanica XC 1. Luppe: A nevet feltehetően Eichler (1981: 49), Eichler, Walther (2010: 121) és Udolph (1990: 152. kk.) nyomán germán kor előtti *Lupā képzésként kell értelmezni, és az Udolph által a Łupawa, Łupia stb. köré összegyűjtött hierzu auch die Lippe < Lupia, zu stellen. Das -pist unverschoben geblieben névcsaládhoz tartozik (így Eichler, Walther 2010: 121 is), vagy pedig feltételezzük, hogy egy, a hangeltolódás révén keletkezett F-et a szlávban P-vel helyettesítettek. 2. Parthe: Eichler és Walther (2010: 122) ezt írják: „1040 (hamisítvány/másolat)/1285 Parda fluvius, kb. 1165 Parda, 1215 in medio Parde stb. „[…] A következetes P-írás arra kényszerít, hogy a név eredetét tekintve ugyanennek a [gyökérnek] a feltételezéséből induljunk ki: a germán alap ezért valószínűtlen, mivel a P-nek F-fé kellett volna fejlődnie […].” 3. Pleiße a Pleißengauval (amelyet eredetileg szintén Plisna, Plisni néven neveztek, 976 pagus Plisina). A folyó neve: 1021, 1040, 1118, 1285 és másutt. Plisina, Plisna; a nevet mindenképpen egy eredetileg P-vel kezdődő gyökhöz kell kapcsolni. Mivel a szláv pleso ‘tó’ szóból való értelmezés hangtanilag nem lehetséges, aligha kerülhető el az indoeurópai *Plesa kapcsolatba hozása a *pel-/*pl- ‘folyni, csörgedezni, önteni’ gyökökkel, aminek az a következménye, hogy a név nem esett át a germán hangeltolódáson (Udolph 1979: 386, 388; Eichler 1981: 51). „A germánok nyilvánvalóan még nem ismerték ezt a nevet, mivel különben *Fl továbbfejlesztették volna” (Eichler, Walther 2010: 123). 4. Aga: Jelentős egy olyan helyés folyónév is, amely Lipcsétől mintegy 50 km-re délre található, és nyilvánvalóan szintén nem mutatja a germán hangeltolódás nyomát: az Agáról van szó, a Fehér-Elster mintegy 15 km hosszú mellékfolyójáról, amelynek nevét a geraerai Großaga és Kleinaga városrészek is viselik. A történeti adatokat másutt már megadtuk2, itt egy rövidített felsorolás: 1248 (másolat) Heinricus de Ogawe, körülbelül 1250 Heinricus de Ogawe, Heinricus de Ogau, 1251 Henricus de Ogawe, 1262 Bertoldus de O[gau], 1296 in Ogawe, 1273 Bertholdus de Ogener, 1364 grozen Agow, wenigen Agow, 1424 Agaw, Grossen Agow, 1432 in der Aga, 1501 Grossen Agow, 1501 Grossen Agow, 1518 Agaw, (körülbelül 1530) zu Groß Agaw, 1542 zu grosen Ogau, 1550 klain Agaw, 1553 Grossen Agaw (Bromme 31), 1564 Großen Aga, 1567 Aga major (Kretschmer) stb. Ez nehéz név, de a kutatás meglehetősen biztos abban, hogy a folyónévből kell kiindulni. Elfriede Ulbricht (1957: 237) nem tesz javaslatot a név értelmezésére, H. Walther (2004: 31, 37) szláv névből és egy *Ogava alapformából indul ki, de nem ad etimológiát. A. Greule (2014: 25) egy óalszorb *Ogava alapformát lát benne, mint 2 Hozzáférés: https://www.prof-udolph.com/gera-aga/ [Letöltés: 2024.1.24.]. Straipsniai / Articles 91 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung a germán *Agw(j)ō szlávosítását feltételezi, amelyhez -a(h)wa járult. A két alkotóelem ekkor Au(e) és -aha „víz, folyó” lett volna. Ez nagyon valószínűtlen, mivel ez a kombináció másutt nem ismert. Ezenkívül az Au(e) a szlávban aligha jelenhetett volna meg Ager alakban. Más úton kell elindulnunk. Tudjuk, hogy az -ava a szlávban tipikus folyónév-képző elem volt, ami jól felismerhető az olyan nevekben, mint a Wirawa, Ilava, Tynava, Gliniawa, Dubrava, Trnava. Ezért a szláv nyelvterületre került prészláv neveket nem ritkán ezzel az elemmel bővítették. Ezt többek között az Opava (németül Troppau), a Morava „Morvaország”, a sziléziai Pilawa és más nevek esetében láthatjuk. Ha ezt figyelembe vesszük, a névalakok következő sorozata adódik: alapforma *Agā > elszlávosodott Ogava (az idegen -a a szlávban szinte mindig -o-vá válik) > német Aga. Ekkor abból kellene kiindulni, ahogyan már W. P. Schmid is, hogy az *Aga alakból, amellyel a név a régi, nagyon régi folyónevek egy csoportjához tartozik; ezek közül itt megemlíthetők: Aga, folyónév Lettországban; Aire Franciaországban, 8. sz. Ageira, 11. sz. Agira; Ager Ausztriában, 810 Agira; az Eger, 805 Agara; Eger, mellékfolyó a Wörnitzé; Aist Ausztriában, 853 Agasta, 985 Agesta stb. E régi nevek alapja egy óind. ájati ‘hajt’, latin agō ‘hajtok, vezetek’ (idegen szó: agieren), óészaki aka ‘utazni’, óind ajiráh ‘gyors, fürge’. Ahogy oly gyakran, a víznevek nagyon egyszerűen alakultak; itt például úgy értendő, mint ‘(gyorsan) sodródó, mozgó’. Az itt összegyűjtött megnyilatkozásokból a következő következtetések vonhatók le: 1) Az ON értelmezése. Leipzignek – ahogy ez a fegyelmezett névkutatás minden területén szokásos – a legrégebbi adatokból kell kiindulnia, amelyek egyértelműen *-b-re, nem pedig *p-re utalnak. 2) A belső-újfelnémet mássalhangzó-gyengülés hatása a helynév stabil fejlődése miatt (kezdetben -b-, később –p-) kizárható. 3) A szláv eredetű magyarázat nagyon valószínűtlen, ahogyan a nevet a szlávok a oben durchgeführte detaillierte Analyse gezeigt hat. Später allerdings ist der szláv lipa ‘hárs’ szóhoz és az -sk végű képzésekhez, mint Omsk, Vitebsk, Gdańsk, igazították. A németben a magasnémet diftongizációnak vetették alá: *-ī- > -ei. 4) Egy régi *Libā tő legjobb megfelelői a λείβω ‘csepegtet, önt’ körüli görög köznevek. Ezzel összefüggésben utalni kell arra, hogy a víznevek esetében továbbra is im Allgemeinen mit sogenannten Wasserwörtern belegt wurden. Mag man JÜRGEN UDOLPH 92 Acta Linguistica Lithuanica XC Hans Krahe kutatásait is kritikusan kell szemlélni, megfigyelései azonban a régi és régebbi víznevek köznévi alapjait illetően mindmáig érvényesek. Ezt írta: „A szemantika és az etimológia szempontjából a legeredetibb és kétségkívül legrégebbi névréteg az úgynevezett vízszavakból indul ki, vagyis a »folyó víz«, »forrás«, »patak«, »folyó«, illetve a »folyni« megnevezéseiből [...] számtalan finomabb és legfinomabb jelentésárnyalattal, amilyenek a korábbi ember pontos természetmegfigyelése során gazdagon rendelkezésére álltak […]” (Krahe 1964: 34). Nem sokban különbözött ettől már Robert Ferguson (1862: 5) véleménye sem, amikor hangsúlyozta: „Valójában többnyire egyszerű köznevek voltak, mivel leggyakrabban nem voltak egyebek vízre utaló szavaknál.“ Hogy mennyire helytállóak ezek a megfigyelések, azt 50 évvel ezelőtt Marian Jurkowski (1971) bizonyította a vízrajzi terminusok ukrán nyelvi gyűjteményében. Könyve mintegy 6000, vízzel kapcsolatos köznevet egyesít. Ezért egyáltalán nem meggyőző, hogy az utóbbi időben a víznevekben olyan jelentéseket feltételeznek, mint „(összeilleszkedni)”, „alap, talaj, deszkafal”, „(táplálni)”, „szorongatni, zaklatni”, „út, utazás” stb. feltételeznek. Említést érdemel Dunja Brozović-Rončević (1997) vizsgálata is a horvát hidronímiában szereplő köznevekről. Továbbra is kérdés, hogy Lipcsében vagy annak közelében melyik vízfolyást vagy melyik vízben gazdag területet jelölték ezzel a névvel. A kérdést nehéz megválaszolni. Ez az (egykori) víznévhálózattal függ össze, amelyre befejezésül még röviden szeretnék kitérni. 6. VIZEK LEIPZIGBEN ÉS KÖRNYÉKÉN Die Frage ist, wie die frühe Topographie der Stadt beschaffen war. Dabei Georg Grebenstein munkáira kell támaszkodni (erről lásd alább; Koch 2008: 11). Koch (2008: 10) szerint Leipzig az Elster-, a Pleißeés a Parthe-ártér szögletében alakult ki. A városi területen a kialakult talaj hordalékos agyag fölötti homokként jelenik meg. A tőle északra fekvő ártéren akár három méter magas agyag található. Koch ott így folytatja: „A város neve feltehetően a ‘hárs’ szláv szavából ered, de származhat a ‘folyni’ szóból is” (Koch 2008: 10, Eichler, Walther 2001: 577. és köv. oldalaira hivatkozva). St. Kochnál ezután így folytatódik: „Olyan kérdésről van itt szó, amely a korai település fekvése szempontjából nem jelentéktelen, mivel az egyik magyarázat egy nedves folyóártér fölötti magaslatra, a másik inkább a Parthe menti mélyföldre utalna.” Straipsniai / Cikkek 93 Der Name Leipzig und die Germanische Lautverschiebung Den Verlauf der Gewässer im Mittelalter rekonstruierte G. Grebenstein (1953, 1981 és 1995), amelyek munkáira a várostörténeti kutatók támaszkodnak. A regelmäßig gestützt haben und weiterhin stützen. Die von Osten kommende Parthe kezdetben a mai Tröndlinringnél folyt el, és a belvárostól északnyugatra ömlött az Elsterbe, miközben a folyó mocsaras árteret alakított ki. A Partheniederung a mai Brühltől csaknem 500 méternyire észak felé, majdnem a mai Uferstraßeig terjedt. Feltételezik, hogy a Parthét legkésőbb a 12. században elterelték, és északabbra vezették, így a városhoz csatlakozó területet nyerhettek, amelyen a „Hallische Vorstadt” városrészt a Gerberstraße mentén alakították ki. A lipcsei belső deltához tartozó vagy egykor ahhoz tartozó természetes vízfolyások közé délen többek között a Paußnitz, a Rödel és a Coburger Wasser, az északnyugati ártéren pedig a Hundewasser és a számos elágazó Luppe-ág, például a Südliche és Nördliche Alte Luppe, a Rote Luppe, a Heuweg-Luppe, a Schlohbachs-Luppe és a Namenlose Luppe tartozik. Ezenkívül a Gösel és a Parthe nagyobb patakos ártéri területekként, régi Mulde-ősvölgyekben, valamint az Nördliche és az Östliche Rietzschke, továbbá a Zschampert kis patakokként torkolltak a lipcsei belső deltába. A még szabályozatlan folyókat számtalan mellékág, holtág és kis vízér jellemezte, amelyek egymásba torkolltak, majd ismét szétváltak, árvizek után gyakran megváltoztatták folyásukat, és így kiterjedt vízfolyáshálózatot alkottak. Ennek maradványai például a Batschke, a Paußnitz, a Kleine Luppe, az Alte Luppe vagy a Hundewasser. Összesen mintegy 176,4 km hosszúságban folyók, patakok és árkok szelik át Lipcse városi területét. Lehetetlen meghatározni, hogy eredetileg melyik vízfolyást nevezhették esetleg *Libā vagy ehhez hasonló néven. Véleményem szerint azok a megfontolások a legvalószínűbbek, amelyeket Eichler, Walther (2010: 129– 133) fejtett ki: eszerint az eredeti elnevezés valószínűleg nem egy (egyetlen) víznévre vonatkozott, hanem a (2009), amely a Leipzig nevet a vízbőségben gazdag vidékre utaló névként tárgyalta; vö. még Hengst (2010: 135). A nevet ezt követően átvitték a kialakuló településre, amely Lipcsévé fejlődött. an Wasserläufen reiche Landschaft. Dem entspricht der Beitrag von Hengst LITERATUR Astor Jacques 1984: Lioran auvergnat et Lieuran languedocien. ‒ Nouvelle revue d’onomastique 3/4, 23–24. JÜRGEN UDOLPH 94 Acta Linguistica Lithuanica XC Babik Zbigniew 2001: Najstarsza warstwa nazewnicza na ziemiach polskich w granicach wczesnośredniowiecznej Słowiańszczyzny, Kraków: Universitas. Bank M.V.1971: Банк М. В. Спостереження над мiкрогiдронiмiэю схiдного Закарпаття [Sposterežennia nad mikrohidronimièju schidnoho Zakarpattia]. ‒ Питання гiдронiмiки [Pytannia hidronimiky]. Матерiали III Pеспублiканськоï ономастичноï (гiдронiмiчноï) нaрaди [Materialy III Respublikans’koji onomastičnoji (hidronimičnoji) narady], Kиïв: «Наукова думка» [Kyjiv: „Naukova dumka“], 61‒67. Bednarczuk Leszek 1993: Die Stellung der Gewässernamen Polens innerhalb der alteuropäischen Hydronymie. Heidelberg: J. Udolph 1990 [Rezension zu]. ‒ Onoma 37, 20‒261. Berger Dieter 1999: Duden, Geographische Namen in Deutschland: Herkunft und Bedeutung der Namen von Ländern, Städten, Bergen und Gewässern, 2., überarb. Aufl., Mannheim, Leipzig, Wien, Zürich: Dudenverlag. Bezlaj France 1956–1961: Slovenska vodna imena 1–2, Ljubljana: Institut za slovenski jezik. Bezlaj France1969: Onomastika in leksikologija. – Onomastica Jugoslavica 1, 10–21. Bichlmeier Harald 2013: Einige indogermanistische Anmerkungen zur mutmaßlichen Ableitungsgrundlage des Ortsnamens Leipzig: dem Flussnamen urgerm. *Līƀōbzw. dem Gebietsnamen urgerm. *Līƀa- (mit einem Exkurs zum Namen der Rhön und einem Anhang mit weiteren Überlegungen zum Namen der Elbe). – Namenkundliche Informationen 101/102, 49–75. Bichlmeier Harald 2015: Zur Etymologie des Ortsnamens Leipzig. – Leipzig von Anfang an. Begleitband zur Ausstellung des Stadtgeschichtlichen Museums Leipzig 20. Mai – 25. Oktober 2015, 36–37. Bily Inge 1995: Ortsnamenbuch des Mittelelbegebiets, Berlin: Akademie Verlag. Bosse Heinrich 1939: Zur Deutung des Flurnamens Liebelose. – Monatsblätter der Gesellschaft für pommersche Geschichte und Altertumskunde 53, 14–16. Brozović-Rončević Dunja 1997: Apelativi u hrvatskoj hidronimiji: Dissertation, Zagreb: Philosophische Fakultät der Universität Zagreb. Dauzat Albert, Deslandes Gaston, Rostaing Charles 1978: Dictionnaire étymologique des noms de rivières et de montagnes en France, Paris: Klincksieck. DO – Deutschen Ortsnamenbuch, hrsg. von M. Niemeyer, Berlin, Boston: Walter de Gruyter, 2012.