Kirčio atitraukimas XX a. 6–7 dešimtmečių rytų aukštaičių uteniškių patarmės rankraštiniuose šaltiniuose

Acta Linguistica Lithuanica 2025, 92. kötet, 1–15. o. Tartalomjegyzék hivatkozása / Turinio nuoroda ISSN 2669-218X (online / elektroninis) Copyright © 2025 Vilija Ragaišienė. A Litván Nyelv Intézete kiadásában. Ez egy nyílt hozzáférésű cikk, amelyet a Creative Commons Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjesztenek; a licenc bármilyen adathordozón korlátlan használatot, terjesztést és sokszorosítást engedélyez, feltéve, hogy az eredeti szerzőt és a forrást feltüntetik. // Kiadta a Litván Nyelvi Intézet. Ez a cikk nyílt hozzáférésű, a „Creative Commons” hozzárendelési licenc feltételei szerint terjeszthető, amelyek lehetővé teszik a tartalom korlátlan használatát, terjesztését és többszörözését bármely adathordozón, a szerző és a forrás megjelölésével. Received: / Gauta: 2025-04-18. Elfogadva: / Priimta: 2025-05-14. 1 A HANGSÚLY VISSZAHÚZÁSA A KELETI AUKŠTAITIS UTENAI NYELVJÁRÁS 20. SZÁZAD 50–60-AS ÉVEIBŐL SZÁRMAZÓ KÉZIRATOS FORRÁSAIBAN A hangsúly visszahúzása az utenai keleti aukštaitis nyelvjárás 1950-es és 1960-as évekből származó kéziratos forrásaiban VILIJA RAGAIŠIENĖ Litván Nyelvi Intézet E-mail: [email protected] ORCID-azonosító: https://orcid.org/0000-0002-5026-4667 Kutatási területek: akcentológia, dialektológia, etnolingvisztika, lexikográfia. https://doi.org/10.35321/all92-07 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ ANNOTÁCIÓ A tanulmány hangsúlyozási szempontból vizsgálja a Litván Nyelv Intézete Geolingvisztikai Központjának Nyelvjárási Archívumában őrzött, a XX. század 6–7. évtizedéből származó A keleti aukštaičiai utenai nyelvjárásainak kéziratos forrásanyaga. A kutatás célja annak meghatározása, hogy a 20. század közepén milyen hangsúly-visszahúzódási törvények érvényesültek az utenai nyelvjárásban, valamint a jelenség jellegének és elterjedtségének megvitatása a nyelvjárási területen. Az elvégzett elemzés a hangsúly visszahúzódásának mint törvényszerűségnek egyenetlen és meglehetősen késői kialakulását mutatja az utenai nyelvjárásban. A keleti aukštaičių nyelvjárás – a kupiškėnų, anykštėnų és uteniškių nyelvjárás – alapján, amelyek a német nyelvész, Franz Specht Litauische Mundarten gesammelt von A. Baranowski című kiadványában jelentek meg a XIX. század 7–9. évtizedében szövegek és a 20. század 60–70-es évei A nyelvjárásleírások adatai új felismerésekkel szolgálnak a hangsúlyvisszahúzás jellegéről az utenai nyelvjárásban. Feltételezhető, hogy a Lietuvių kalbos atlaso (1982) szerkesztői által a gyenge feltételes hangsúly-visszahúzódás területéhez sorolt utenai nyelvjárás északi beszédmódjaiban, valamint a nyugati peremvidékeken a XX. század 6–7. évtizedében az intenzívebb, nem pedig a gyenge feltételes hangsúly-visszahúzódás szabálya alakult ki. LÉNYEGES SZAVAK: a keleti aukštaitis utenai nyelvjárási alcsoportja, a hangsúly-visszahúzódás szabálya, „kétcsúcsú” hangsúly, szótag, kéziratos forrás. ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány az 1950-es és 1960-as években keletkezett, a Lietuvių kalbos instituto Geolingvisztikai Központjának Nyelvjárási Archívumában őrzött, Utena keleti aukštaitis nyelvjárási alcsoportjára vonatkozó kéziratos forrásokat vizsgálja a hangsúlyozás szempontjából. A tanulmány célja a 20. század közepén az utenai nyelvjárási alnyelvjárásban érvényben lévő hangsúly-visszahúzódási jelenségek azonosítása, valamint e jelenség természetének és 2 elterjedésének megvitatása az alnyelvjárási területen. Az elemzés feltárja, hogy a hangsúly-visszahúzódás mint szabály egyenetlenül és meglehetősen későn alakult ki az utenai nyelvjárási alnyelvjárásban. A XIX. századi szövegekre (az 1860-as évektől az 1880-as évekig) támaszkodva, amelyek Kupiškis, Anykščiai és Utena nyelvjárási alcsoportjait fedik le (ezek a keleti aukštaitis nyelvjárás keleti részéhez tartoznak), és amelyeket a német nyelvész, Franz Specht a Leipzigben kiadott Litauische Mundarten gesammelt von A. Baranowski című műben publikált, valamint a nyelvjárási alcsoportok XX. századi leírásaira (az 1950-es és 1960-as évekből), a tanulmány új betekintést nyújt az utenai nyelvjárási alcsoportban tapasztalható hangsúly-visszahúzódás természetébe. Feltételezhető, hogy az 1950-es évek és az 1960-as évek közepe között az utenai nyelvjárási alnyelvjárás északi részén és nyugati peremvidékén az inkább intenzív, semmint gyenge feltételes hangsúly-visszahúzódás szabálya formálódott; ezt a területet a Lithuanian Language Atlas (1982) összeállítói korábban a gyenge feltételes hangsúly-visszahúzódás körébe sorolták. KULCSSZAVAK: Utena keleti aukštaitis nyelvjárási alcsoportja, a hangsúly-visszahúzódás szabálya, kétcsúcsú hangsúly, szótag, kéziratos forrás. BEVEZETÉS A keleti aukštaičių uteniškiek nyelvjárásban működő hangsúly-visszahúzódási jelenségek mindeddig kevés kutatói figyelmet kaptak. A szakirodalomban e nyelvjárási terület hangsúly-visszahúzódásának jellege meglehetősen töredékesen tárgyalt. Leggyakrabban azt jelzik, hogy a hangsúly a rövid végződésről az uteniškiek területének csak egy részén húzódik vissza – az északnyugati nyelvjárásokban, valamint az anykštėnai és širvintiškiai nyelvjárásokkal határos nyugati peremvidékeken (Zinkevičius 1966: 447, žml. Nr. 2; LKT 1970: 34–35). A korábbi dialektológiai munkákban azt állították, hogy itt a hangsúly-visszahúzódás két – gyenge feltételes és intenzívebb feltételes – törvénye működik: Mol tus, Suginčiùs, Debeikiùs, Panemun lį, Sùvieką környékén a hangsúly a rövid végződésről egy olyan szótagra húzódik vissza, amelyet hosszú magánhangzó és ie, uo alkot, Rõkiškio és Obẽlių környékén pedig bármely utolsó előtti hosszú szótagra (LKA II 123–124, žml. Nr. 105; Urbanavičiūtė-Markevičienė, Grinaveckis 1992: 12; Zinkevičius 1994: 74; Markevičienė 1999: 16). Az utóbbi években az a vélemény uralkodik, hogy a tárgyalt nyelvjárások területén csupán intenzívebb feltételes hangsúly-visszahúzódás figyelhető meg (LKTCH 2004: 126–127; RAU 2010: 35). Az uteniškiek területének legszélén, a Vabalniñko nyelvjárás északi részén viszont a hangsúly a rövid végződésről mind az utolsó előtti hosszú, mind a rövid szótagra visszahúzódik (Zinkevičius 1966: 447, žml. Nr. 2; LKA II 124, žml. Nr. 105; LKTCH 2004: 126). A szakirodalomban közölt adatok a hangsúly visszahúzódásának mint törvényszerűségnek az északnyugati sarokban és egyes nyugati peremterületeken bekövetkező változásáról a jelenségnek az egész nyelvjárási területen zajló átalakulására utalhatnak. Források, cél, módszerek. A vizsgált anyagot a Litván Nyelvi Intézet Geolingvisztikai Központjának Nyelvjárási Archívumában őrzött, a 20. század 6–7. évtizedéből származó utenai nyelvjárási kéziratos forrásokból gyűjtötték. A Litván Nyelvatlasz anyagának 1 gyűjtése során a dialektológusok két évtized alatt megvizsgálták a keleti aukštaitis utenai nyelvjárási területhez tartozó lakott helyeket (kutatópontokat), és elkészítették azok nyelvjárási leírásait (lásd az 1. ábrát). Az adatokat csaknem innen gyűjtötték: 2 3 1 LKA I; LKA II; LKA III. 2 A vizsgálandó lakott helyeket (a pontok megnevezéseit és számait) a Litván nyelv atlaszának készítői határozták meg. 3 A pont kéziratos forrását általában a vizsgált helység, a nyelvjárás nyelvi sajátosságainak és az adatközlőknek a bemutatása, a Litván nyelv atlasza anyaggyűjtési programjának lexikai, fonetikai, morfológiai és szintaktikai kérdéseire adott válaszok, valamint átírt szövegek alkotják (bővebben lásd Ragaišienė 2024: 181–183). 3 az összes utenai lakott hely – a levéltárban 66 pontból 89 forrást találtak (mintegy 2100 oldal). A kéziratos források anyagának elemzésekor támaszkodunk a Lietuvių kalbos tarmės című, 1970-ben 4 kiadott chrestomátiában közzétett utenai alnyelvjárási szövegekre is. A vizsgált forrásokban talált adatok összegzése alapján megállapítható, hogy azok elegendőek az alnyelvjárás területén a XX. század közepén uralkodó hangsúly-visszahúzási tendenciák tárgyalásához. A tanulmány célja a XX. század közepén a keleti aukštaitis utenai alnyelvjárásban működő hangsúly-visszahúzási jelenségek leírása és területi elterjedésük feltárása az alnyelvjárás területén. A kutatás fő feladatai a következők: 1) a kéziratos forrásokban talált, hangsúly-visszahúzásra képes szavak jegyzékének összeállítása; 2) a hangsúlyt a szó végződésében megőrző és azt az utolsó előtti szótagra visszahúzó formák arányának értékelése; 3) meghatározni a hangsúly-visszahúzódás jellegét a nyelvjárási területen. A kutatás során leíró-elemző módszert alkalmazunk, továbbá az összehasonlító és a belső rekonstrukció módszerét is igénybe vettük. Az elvégzett kutatás nemcsak a litván nyelvjárások akcentuációs jelenségeinek változását kutatók számára lehet időszerű, hanem a balti nyelvek hangsúlyozásának fejlődését vizsgálók számára is. Elsősorban azért, mert a tanulmányban közölt következtetések kiegészítik a kupiškėnai és anykštėnai nyelvjárások XX. század 6–7. évtizedében végzett kéziratos források kutatásának eredményeit, és új adatokat szolgáltatnak a hangsúly-visszahúzódás jelenségeiről a keleti kelet-aukštaitis nyelvjárások területén (Ragaišienė 2018: 176–201; 2020a: 85–94; 2020b: 211–226). A HANGSÚLY-VISSZAHÚZÓDÁS JELENSÉGEI: VÁLTOZÁS ÉS TENDENCIÁK A kéziratos források anyaga azt mutatja, hogy a XX. század 6–7. évtizedében a keleti aukštaitisok uteniškiai nyelvjárásának hangsúlyozási rendszere meglehetősen összetett volt. A vizsgált időszakban több egymással összefüggő akcentuációs jelenség érvényesült: az akcentuációs paradigma kiegyenlítődése, két hangsúlyozási típus – a kolumnáris és a végződéses – kialakulása, az akcentuációs analógia, az ősi töveken való hangsúlyozás reliktumainak (például az u-tövű mellékneveknek) a megőrzése, valamint a hangsúly-visszahúzódás törvényének kialakulása (Ragaišienė 2024: 184–185). Nem mindig világos, hogy a tőhangsúlyos alakok közül melyek alakultak ki a paradigma kiegyenlítődése vagy a kolumnáris hangsúlyozási típus kialakulása következtében, és melyek kapcsolhatók a hangsúly visszahúzódásához. Ez különösen azokra a nyelvjárásokra vonatkozik, amelyekben a hangsúly visszahúzódása szabálytalan. Másfelől a tárgyalt akcentuációs jelenségek – a hangsúly visszahúzódását kivéve – a ragozott szavak akcentuációjához kapcsolódnak. Ezért a hangsúly visszahúzódása jellegének konkrét nyelvjárásokban történő értékelésekor a igealakok és a változatlan szavak akcentuációjára kell támaszkodni. A vizsgált anyag azt mutatja, hogy a XX. század 6–7. évtizedében az utenai nyelvjárás területének egy részén a hangsúly visszahúzódása különböző intenzitással ment végbe – egyes helyeken rendszeresen, máshol váltakozva vagy csak egyes alakokban (lásd az 1. ábrát). A jelenség jellege (intenzitása) alapján a vizsgált terület három areára 5 osztható. Az utenai nyelvjárások északi részén, vagyis az Užùbaliai (87) – Õnuškis areában 4 Adatok nem állnak rendelkezésre három pontról – Vyžuon (275), Aknyst liai (307) és Deguli (345). A Lietuvių kalbos tarmės című chrestomátiában csak a Vyžuon nyelvjárásban feljegyzett szöveg szerepel, amelyben a hangsúly-visszahúzás eseteit nem találták (LKT 1970: 321–322). 5 A zárójelekben a Lietuvių kalbos atlaso pontszáma szerepel. 4 (88) – Rõkiškis (147) – Obẽliai (148) – Svõbiškis a hangsúlyt rendszeresen visszahúzták a rövid végződésről bármelyik utolsó előtti hosszú szótagra, pl.: ani  eini, du nu, ga va, ruñka  ranka, b 6 da, ka tus, luñkus  lankus, nuve ni  nueini, nuve si  nueisi, su m su  mėsa, septiñti, svi ni  svirne, 7 uñksti  anksti, piñki  penki, par va tus, vi na, ška  ožka, me ga, žm na Užb; sk ra, a ni  eini, anu  8 einu, ga va, li psna, li tus, jaũni, ka bi Bč; a ni  eini, a u / a siu  eisiu, a ga, a ti, ke i  kerti, ši dis, ba zdu  barzda, gi u  girdžiu, su kar nu  karūna, la ku, ma ti, me gu  merga, piñ us  penkius, sõdi  sode, ša ta ž ema, šma kštus, šlåũnis  šlaunis, va kus, jaũni, v eni, nuõga Rk; a nu  einu, neuže nu, ba su, di na, ka bu mald las  maldeles, la ki  laike, prake kta me ga, še ma, žm na Ob; a si  eisi, di na, di nas, du na, ga va, la ki  laike, pi la, piñkis  penkis, piñus  penkius, ruñka  ranka, vi na Svb. A hangsúlyt rendszeresen visszahúzták az északnyugati sarokban is, az anykštėnasiak és kupiškėnasiak területén túl fekvő uteniškiai nyelvjárásokban, pl.: a .si  eisi, bur kus, su d aũksmu  džiaugsmu, ga .va  galva, ga ta, g .vi  gyvi, ju sva, kap .stus  kopūstus, lu .kus  lankus, neb ra, pi .ka  pilka, pi .ki  penki, su ru .ku  ranka, ša .ta ru .ka  šalta ranka, vi na, vi ni Gtč; a .ni  eini, ba 9 .u  baigiu, ba .ti  balti, blaũ.zda  blauzda, ge .svi  gelsvi, di na, duñ.gus  dangus, ∙ra  yra, ka .tu  10 kartu, ki .u  kirviu, laũ.ki  lauke, li .ksma  linksma, li .ksmi  linksmi, me .ga  merga, mi gu, pava .ksti  pavargsti, pi .ki  penki, pa  ponia, ru .kas  rankas, sa .di  saldi, suka .ti  sukalti (kuolai), tru .pi  trumpi, tv ra, va . a  valdžia, va .tus  vartus, vi na, ž.si.s  žąsis Drš. Vabalninko és Dasiškiai nyelvjárásainak kéziratos forrásaiban az intenzív feltételes hangsúly visszahúzásának egyes eseteit találták, pl.: su k tu  kita, vèdi Vb; àkis, šàku  šaka, v si Drš. A tárgyalt területhez sorolt nyelvjárások kéziratos forrásaiban nem találtak olyan alakokat, amelyekben a hangsúly nem húzódik vissza a rövid végződésről a hosszú szótagra, sem mellékhangsúlyos vagy „kétcsúcsú” hangsúlyos eseteket. 11 12 13 6 A vizsgált forrásokban a szavak átírása változó, pontatlanságok vagy hangsúlyozási hibák is előfordulnak. A tanulmányban szereplő példák transzkripciós jeleit nem korrigáljuk, a hibákat nem javítjuk. 7 A tilde jele (  ) után azok a transzponált szóalakok szerepelnek, amelyeken nincs hangsúlyjelölés. Ha a transzponált alak a hangsúlytól eltekintve nem különbözik a transzkribált alaktól, nem közöljük. 8 A du nas, -à (4) jövevényszó ‘ostoba, esztelen’ jelentésben használatos. 9 A pielà (4) szlavizmus ‘fűrész’ jelentésben használatos. 10 A tanulmányban nem szerepel minden, kéziratos forrásokban megtalált példa, és feljegyzésük gyakoriságát sem tüntetjük fel. A nyelvjárásleírásokban számos szó többvagy akár tucatnyi alkalommal is adatolva van. Például a Da siškiai nyelvjárás nyelvjárási sajátosságainak leírásában a vi na alak 11 alkalommal, a ∙ra  pedig 10 alkalommal, a su p u  ponia – 4 alkalommal stb. szerepel. 11 A hangsúlyt rendszeresen visszahúzzák a Lietuvių kalbos tarmės című chrestomathiában közzétett Da siškiai nyelvjárási szövegben is (LKT 1970: 273). 12 Ezeket a formákat nem kellene hibásaknak tekinteni. A Da siškiai nyelvjárás nyelvjárási sajátosságainak leírásában megjegyzik, hogy „a nyelvjárás feltételesen húzza vissza a hangsúlyt. <...> időnként megfigyelhető a hangsúly általános visszahúzása, de az ilyen esetek nagyon ritkák“ (Gargasaitė, Misiūnaitė 1958: 6–7). 13 A „kétcsúcsú” hangsúly kifejezéséről bővebben lásd: Girdenis 1978: 75–76. A „kettős csúcsú” hangsúly a nyugati felső-aukštaitis kaunasi, a keleti felső-aukštaitis anykštėnai, uteniškiai, vilniškiai és más nyelvjárásaiban funkcionál (Girdenis 1978: 75–76; Mikulėnienė, Morkūnas 1997: 16; Markevičienė 2001: 15–16; Urbanavičienė 2006: 224; Ragaišienė 2020b: 214, 219 és másutt). Ezt a hangsúlyt a déli felső-aukštaitis területén is rögzítették (Leskauskaitė 2004: 164). 5 1. ábra. A hangsúlyvisszahúzás jellege a XX. század 6–7. évtizedében Az uteniškiai kéziratos forrásaiban a hangsúlyvisszahúzás intenzitása szempontjából ugyanahhoz a területhez sorolhatók az északi Panemun lio (177) – Aleksandrav lė (180) – Kriaun (179) – Sùvieko (181) nyelvjárások, valamint a nyelvjárási terület nyugati peremvidékei – Debe kių (274) – Sugiñčių (379) – Bijùtiškio (479) – Giedra čių (504) – Alantõs (377) környéke (lásd az 1. ábrát). Egyes helyeken a hangsúlyt ritkán húzták vissza (csak elszórt eseteket találtak), másutt rendszertelenül (a hangsúlyvisszahúzó formák többnyire mintegy 26–32%-ot tesznek ki). A hangsúlyvisszahúzás jellege alapján a vizsgált terület a kutatott időszakban sem volt egységes. A litván nyelv atlasza szerint itt a XX. század közepén a gyenge feltételes hangsúly visszahúzásának törvénye működött (LKA II 123–124, 105. térképlap). A kéziratos források anyaga azt mutatja, hogy az utenai nyelvjárás északi változataiban intenzívebb feltételes hangsúly-visszahúzódás alakult ki – a hangsúlyt itt hajlamosak voltak a rövid végződésről bármelyik utolsó előtti hosszú szótagra visszahúzni, pl.: αnu  einu, pi na kari ta, li tus, par di vas, di na, di va, pi as  penkias, prigi tis, da kti  daikte, vi na, gi u  girdžiu, p a  ponia, ru ka  ranka, uñtri  antri, užmi gu, žm na Alk. A törvény kialakulását a „kétcsúcsú” hangsúllyal rendelkező alakok használata is tanúsítja (vö. Urbanavičiūtė-Markevičienė, Grinaveckis 1992: 12; Stundžia 1995: 70; Ragaišienė 2020b: 214–215; 2024: 185), vö. ugyanebben a nyelvjárásban feljegyzett, „kétcsúcsú” és visszahúzott hangsúlyú alakok, pl.: i kùs  cviekus, kalava .tù  kalavartu, Cviẽkas (4) ‘szög’. 14 15 14 Kalava tas (2) ‘fonókerék’. 15 laũ.kùs  laukus, i . 6 ùs  penkius, i tùs  pietus, i .k  penkti, se gù  sergu, sk rà  skūra, i .tà  šilta, va .kùs  vaikus, vi nà / ka ti, laũ.kus  laukus, i . us  penkius, vi na Pnm; cekvencia; laũ.kùs  laukus, i . us  penkius, vi na 16 Pnm; a n  eini, vi nà  viena / a u  eisiu, vi na, ši tus, va pus Krn. Az erősebb, nem pedig a gyenge, feltételes hangsúly megszilárdulását az északi nyelvjárásokban két dolog mutatja. Először is azoknak a formáknak a „kétcsúcsú” hangsúllyal való ejtése, amelyekben a hangsúlyt a hosszú szótagra kellene visszahúzni, pl.: s nùs  sūnus, ta .nùs  tarnus, sald tùs  saldotus, kar nàs  karūnas, rà  yra, e .n  eini, ma .šù  maišu, i . ùs  penkius, š ùs  šokius, e .gù  merga, žm gùs  17 žmogus, va .dù  vardu, e.k i nà i nà  kiekviena diena, e  devyni, u .k  anksti, ka .tùs  kartus, e .tù  kertu, i nà  viena, nebepra e .ktà  nebeprakeikta, ȓ  ore Rg. Másodszor a hangsúlyt megtartó és azt az utolsó előtti hosszú szótagra visszahúzó formák váltakozó használata, pl.: iednà / i dna  biedna, i.rà / ra  yra, i / i i  penki, ir s / i is  širdis és mások. Rg. A vizsgált időszakban más volt a helyzet a patarme területének nyugati peremvidékein, az anykštėnai és širvintiškiai nyelvjárások közelében. A nyelvjárási szövegek több mint felében tanúsították a hangsúly szabálytalan visszahúzását bármely utolsó előtti hosszú szótagra, pl.: a nu  einu, a u  eisiu, b da, ju di, me ga, pi štu, ši tus, švi sa, uñtra  antra, vi na, žm na / kʹirʹvʹù  kirviu, miegù, vaikùs és mások. Čkn; da k i  daikte, d du  dūda (groja), ju da, aũlas  kiaules, pa e k i  pasveiksi, pi is  penkis, pr tu  protu, ši tus, vi na / aism  eisme, baisùs, barzdù  barzda, burnà, aišlaidùs  neišlaidus, nei ù  neisiu, nusperk , pi às  penkias, sunkù, šeimù  šeima, vaikù, vaikùs ir kt. Skd; aĩ u  eisiu, keliñta, laũki  lauke, liñdi  lendi, li tus, miẽsti  mieste, nu ga p a  ponia, piñ us  penkius, pi ki  penki, ši dis, švi sa, va kstu  vargstu, vi na, vi ta, ži ma / ainù  einu, aisì  eisi, aus s, baigì, dainà, ka bì  kalbi, nebeinù, nei ù  neisiu, su šeimù  šeima, pinkì  penki, pin ùs  penkius, supruntù  suprantu, uŋkstì  anksti, verksì ir kt. Sgn; da žus, nekuñtri  nekantri, tvóra, ši tus, vi na / lietùs, mergà, mir ù  mirsiu, piŋkì  penki, viršùs ir kt. Grs; a u  eisiu, li tus, piñ. us  penkius, ri sta, ∙ška  ožka, sk ∙las  skyles, va .kus  vaikus / ai ù  eisiu, barzdà, ilg , jaunà, i∙rà  yra, suŋkù  sunku, uždėtà ir kt. Vdn. Más nyelvjárásokban elszórt eseteket jegyeztek fel, amikor a hangsúly a rövid szóvégi szótagról egy olyan szótagra húzódik vissza, amelyet hosszú magánhangzó, ie, uo vagy az ei, ui kettőshangzók alkotnak, pl.: kari ta, ku nu, ku nus, r .bus  rūbus (vö. ru.bùs  rūbus) Lln. A vizsgált területen kevés ilyen esetet találtak. 18 19 20 16 A Panemun lioi ponthoz tartozó Robli kai falu nyelvjárását vizsgáló nyelvésznők felhívták a figyelmet arra, hogy a legidősebb nemzedék adatközlői nem húzzák vissza a hangsúlyt a rövid végződésről a hosszú tőre, a középső nemzedék képviselői az ilyen szavakban „két hangsúlyt ejtenek”, a fiatalok pedig következetesen visszahúzzák a hangsúlyt (Grinaveckienė, Gargasaitė 1956: 4). A legidősebb nemzedék képviselőinek bemutatott elbeszéléseiben elszórt hangsúly-visszahúzási eseteket találtak, valamivel több „kétcsúcsú” hangsúlyú esetet jegyeztek fel. 17 Saldõtas (2) ‘katona’. 18 A Sugiñčių nyelvjárás szövegeiben azok a formák, amelyekben a hangsúly a rövid végződésről bármelyik utolsó előtti hosszú szótagra húzódik vissza, mintegy 38 százalékot tesznek ki (134 esetből 51), a Girte tiškiai pont elbeszéléseiben – mintegy 26 százalékot (31 esetből 8), a Vidẽniškiai környékén gyűjtött anyagban pedig – mintegy 22 százalékot (33 esetből 7). 19 A forma háromszor van leírva. 20 E formák egy része a morfonológiai paradigma-kiegyenlítődéssel vagy a kolumnáris hangsúlyozás típusának kialakulásával is összefüggésbe hozható (Ragaišienė 2020b: 222; 2024: 185). 7 A XX. század 6–7. évtizede a hangsúlyvisszahúzódás jelenségeit a keleti és délkeleti utenai nyelvjárásokban is megfigyelték, amelyeket a Litván nyelvatlasz szerkesztői nem soroltak a gyenge feltételes hangsúlyvisszahúzódás területéhez. Kéziratos források anyaga azt mutatja, hogy ez a terület és a nyugati területperemek a hangsúlyvisszahúzódás szempontjából lényegében nem különböznek egymástól. A keleti és délkeleti nyelvjárásokban „kétcsúcsú” hangsúllyal ejtett formákat is feljegyeztek, pl.: α .nù  einu, aud jà, su kù  sunku, te kùs  teliokus, u kst  anksti, va 21 .kù  vaiku, vi nà Spt stb. A nyugati nyelvjárások forrásaihoz hasonlóan a keleti és délkeleti nyelvjárások kézirataiban is kevés példát találtak e hangtípus jelölésére. Ez azt mutatja, hogy a XX. század 6–7. évtizedében Az utenai nyelvjárásban tárgyalt jelenség erőssége eltérő lehetett, ezért feltehetőleg nem minden esetben jelölték a mellékhangsúlyt. Az utolsó előtti hosszú szótag – a „kétcsúcsú” hangsúly első összetevője – akár hosszabbnak is ejthető volt, mint a hangsúlyos szótag, és nem különbözött túlságosan a visszahúzott hangsúlytól (vö. Stundžia 1989: 435; Girdenis 2003: 95; Ragaišienė 2018: 184). Nem zárható ki annak lehetősége, hogy egyes esetekben a nyelvjárási sajátosságok kutatói a hangsúlyt csak az utolsó előtti szótagon jelölték. A jelenség elterjedését a nyelvjárási terület keleti és délkeleti részén a hangsúly-visszahúzás előforduló egyedi esetei is tanúsítják (vö. Ragaišienė 2024: 185). Egyes nyelvjárásokban a hangsúly gyakrabban húzódik vissza a rövid végződésről olyan szótagra, amelyet az ie, uo vagy egy hosszú magánhangzó alkot, pl.: li tus (vö. ietùs  lietus, e.taũs  lietaus), raud .ni  raudoni (vö. raudan .s  raudonos), s nus  sūnus (vö. su sūnu ), i drus  viedrus, i na  viena (vö. ienà  viena), i i  vieni 22 (vö. ie  vieni) Kkt; di na, geltóna (vö. gelta.n .  geltonų), neg .va  negyva, n ra, s nus, vi na (vö. vienà) Brč. Más nyelvjárásokban, akárcsak a nyelvjárási terület nyugati peremvidékén, a 23 hangsúly bármely hosszú szótagra visszahúzódik, pl.: a me  eime, su ba zdu  barzda, di nas, gr bus  grybus, su pl gu  plūgu, la ški  laiške, li tus, ru kas  rankas, supruñtu  suprantu, ši tus, vi na kape ka, žm na Jnš; ba ti, jerm kus, ka bi, ka tu a nu  einu, ki u  kirviu, kr va  krūva, mi gu, piñ as  penkias, di nas, ši dis nesve ka, bl ga žm na  bloga žmona, supi ti Arn. Mindkét helyen 24 használhatták az elhúzott hangsúlyú alakokat szomszédos változatokként, pl.: dienà / di na, skūrà / sk ra, sūnùs / s nus, vienà / vi na, tvorà / tv ra stb. Lb; bais / ba si, ba .si  baisi, gi.và / g .va 25  gyva, ji.rà / j .ra  yra, kapeikàs / kape kas, p ne / po.nè  ponia, su.nùs / s .nus  sūnus, šimtùs / ši tus, vienà / vi na stb. Bjt; i.rà / ∙ra  yra, pink / piñki, pi i  penki, vienà / vi na Jnš. Figyelemre méltó, hogy a hangsúlyt a rövid végződésről az előtte álló hosszú szótagra húzzák vissza, 26 legyen az cirkumflexes vagy akut (hasonló 21 Az elhúzott hangsúly kialakulását a „kétcsúcsú” hangsúllyal hozták összefüggésbe. A Spitr nų-i nyelvjárás nyelvi sajátosságainak leírása szerint „a hangsúly-visszahúzás folyamata már ezt a nyelvjárást is érintette. Egyes szavakban világosan hallható két hangsúly” (Urbanavičiūtė 1966: 5). 22 Viẽdras (2) ‘vödör’. 23 A visszahúzott hangsúlyú alakok kevesebb mint 10%-ot tesznek ki. 24 A jerm kas kölcsönszó ‘hosszú köpeny, katonaköpeny’ jelentésben fordul elő. 25 Felsoroljuk mindkét nyelvjárás kézirataiban talált, a hangsúlyt visszahúzó valamennyi alakot (arányuk rendre 11% és 9%. ). 26 A Labanóro nyelvjárás leírásában Jonas Šukys (1958: 5) megjegyezte, hogy „a hangsúly visszahúzása csak kétszótagú szavakban figyelhető meg, amikor a tő hosszú, a végződés pedig rövid” 8 A hangsúlyozási tendenciák a keleti aukštaitis anykštėnasiaknál is jellemzőek, lásd Ragaišienė 2020b: 215– 216, 222). A kéziratos források anyaga az hangsúly visszahúzásának mint törvényszerűségnek az uteniškiai nyelvjárásban való egyenetlen és meglehetősen késői kialakulását mutatja: a 20. század közepén a terület legészakibb részén és északnyugati sarkában a jelenség már megszilárdult, az északi Panemun lio (177) – Aleksandrav lės (180) – Kriaun (179) – Sùvieko (181) térségben és a nyugati peremeken, az anykštėnasiak és širvintiškiaiak nyelvjárásai mellett – kialakulóban volt. Azt, hogy a jelenség az uteniškiaiak területén viszonylag későn kezdett kialakulni, Antanas Baranauskas 19. század második felében keletkezett szövegei is megerősítik (Specht 1920: 52–83). Az 1920-ban 27 kiadott Litauische Mundarten gesammelt von A. Baranowski című kiadványban közölt Vabalniñko (142) nyelvjárási szövegekben a hangsúlyt rendszeresen visszahúzták a rövid végződésről bármely hosszú szótagra, a Žióbiškio (147) és Vyžuon (275) plébániák szövegeiben azonban nem húzták vissza; 28 itt csak a „kétcsúcsú” hangsúly elszórt esetei fordultak elő, amelyek statisztikailag nem jelentősek (Ragaišienė 2015: 180–181). A. Baranauskas korában a kupiškėnasiak területének északi részén, az uteniškiaiak területének északnyugati sarkában, valamint az anykštėnasiak területének nyugati peremén megszilárdult intenzívebb feltételes hangsúly-visszahúzás dél felé terjedt (lásd 2. ábr.; bővebben lásd Ragaišienė 2015: 180–183; 2018: 181–184; 2020b: 215). A 20. század 6–7. évtizede a kéziratos források anyaga azt mutatja, hogy a hangsúlyt a kupiškėnasiak nyelvjárásában már rendszeresen visszahúzták, bár eltérő intenzitással, valamint az anykštėnasiak nyelvjárásának egész területén is (Ragaišienė 2018: 185; 2020a: 90– 93; 2020b: 215–216). Így ezekben a nyelvjárásokban a 20. század közepén meggyökeresedett visszahúzó hangsúly a 29 utenai nyelvjárás nyugati peremén alakult ki, és a keleti, valamint délkeleti beszédváltozatok felé terjedt. 27 Antanas Baranauskas, miközben a kaũnasi papi szemináriumban professzorként működött, 1867–1884 körül megszervezte tanítványait, hogy nyelvjárási szövegeket gyűjtsenek, amelyeket később Hugo Weber német nyelvésznek küldött el. 28 Žióbiškist Antanas Salys a 147. ponthoz sorolta (Geržotaitė és mtsai 2014: 412; vö. még Geržotaitė 2015: 147). Žaneta Markevičienė (2011: 306) ezt a helyet szintén a utenai nyelvjárás egyik pontjaként jelölte meg. 29 A hangsúly-visszahúzódás törvényének ezekben a nyelvjárásokban való kialakulására hatással lehetett a sėliai szubsztrátum (Zinkevičius 2006: 30, 73). 9 2. ábra. A hangsúly-visszahúzódás jellege A. Baranauskas keleti keleti-felvidéki szövegeiben A. Baranauskas szövegeinek, valamint a keleti keleti-felvidéki nyelvjárások kéziratos forrásainak anyaga alapján feltételezhető, hogy a 20. század közepén a utenai nyelvjárás nyugati peremein az intenzívebb, nem pedig a gyenge, feltételes hangsúly-visszahúzódás alakult ki. A Lietuvių kalbos atlasas szerkesztőinek több okból is nehéz lehetett meghatározniuk a visszahúzó hangsúly típusát. Elsősorban azért, mert a vizsgált időszakban a szomszédos nyelvjárásokban a jelenség eltérő intenzitású volt (lásd az 1. ábrát). Egyes kéziratokban a visszahúzott hangsúlyú alakok mintegy 21–38 százalékot tesznek ki, másokban pedig csak a hangsúly-visszahúzás egyedi esetei és (vagy) „kétcsúcsú” hangsúlyú alakok találhatók. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy a kutatók a hangsúly-visszahúzással hozták összefüggésbe az akcentuális paradigma morfonológiai kiegyenlítődésének eseteit (Ragaišienė 2024: 185). A ritkán hangsúlyt visszahúzó nyugati peremvidéki, keleti és délkeleti nyelvjárások kézirataiban a vizsgált esetek több mint felét a cirkumflexes tövű egyes számú instrumentalis és többes számú accusativus alakjai teszik ki (115 esetből 68). 30 Megjegyzendő, hogy így gyakrabban hangsúlyozzák a második hangsúlyozási osztályba tartozó szavakat, amelyek utolsó előtti szótagjának alapját hosszú magánhangzó és ie, uo alkotja, pl. : 30 A tőben az egyes számú nominativusi alakok hangsúlyozására is hajlanak, pl.: ma.k kla  mokykla, sta.v kla  stovykla ‘szobor’ Int és mások (Ragaišienė 2024: 185).