Zur Etymologie von lit. alėti, almuo, almė, elmės etc. und deren Zusammenhang mit dem deutschen Ortsnamen Ulm und dessen Verwandten

Acta Linguistica Lithuanica 2025, 92. évfolyam, 1–19. o. Tartalomjegyzék hivatkozása / Turin... nuoroda ISSN 2669-218X (online / elektronikus) A lit. ALĖTÍ, ALMUÕ, ÁLMĖ, ẼLMĖS stb. etimológiájáról, valamint a német helynévvel ULM és rokon neveivel való kapcsolatukról A lit. aléti, almuõ, álmė, ẽlmės és más szavak etimológiájáról, valamint a német Ulm helynévvel és rokonaival való kapcsolatukról HARALD BICHLMEIER Lipcsei Szász Tudományos Akadémia; Halle–Wittenbergi Martin Luther Egyetem E-mail: [email protected] ORCID ID: https://orcid.org/0000-0003-0001-1677 Kutatási területek: névtan (helynévtan), a germán nyelvek történeti hangtan, indoeurópai nyelvészet, aljamiado szövegek. https://doi.org/10.35321/all92-01 ANNOTÁCIÓ A lit. aléti ‘folyni, csöpögni, futni, sietni’, nualéti ‘túlfolyni, (a mezőket) elárasztani’, almuõ (3) m. ‘genny’, álmė (1), almẽ (4) f. ‘a testből kiáramló anyag’, ẽlmės (4) f. t. ‘ugyanez’ szavakat hagyományosan egy ‘folyni’ jelentésűnek vélt gyökre vezetik vissza. Itt amellett érvelünk, hogy a szavak legalább két különböző gyökön alapulhatnak: egyrészt az indoeurópai *h₁elh₂- ‘valahová hajtani’ vagy az indoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’, másrészt az indoeurópai *h₁el(H)- ‘poshadtnak, rothadtnak lenni’ gyökön. Az indoeurópai *h₁el(H)- ‘poshadtnak, rothadtnak lenni’ gyök alapján magyarázandó az úfelnémet Ulm helynév és az ezzel rokon nevek is. Kiderül, hogy ez a névcsalád leginkább az ógermán *ulma- ‘penész, rothadás’ alakhoz sorolható. E névcsalád első pillantásra működő három további levezetése közül az egyik már korán tévesnek bizonyult, kettő szemantikailag értelmes, azonban közülük csak az egyik lehetséges hangtanilag is. Az a javaslat, hogy a nevet az ógermán *ual(l)-, *u̯ul- ‘forrni, hullámzani’ alakhoz kapcsoljuk, hangtörténetileg nem tartható. Az ‘ókori európai’ víznévből való levezetés elvileg továbbra is lehetőség, a Hans Krahe óta javasolt etimológiát azonban módosítani kell. Mivel egy germán etimológia járható, ezt kell előnyben részesíteni az ‘ókori európai’ megoldással szemben. Copyright © 2025 Harald Bichlmeier. Kiadta a Litván Nyelvi Intézet. Ez a cikk nyílt hozzáférésű, a Creative Commons Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjesztett mű, amely lehetővé teszi a korlátozás nélküli felhasználást, terjesztést és sokszorosítást bármely adathordozón, feltéve, hogy az eredeti szerzőt és forrást megjelölik. // Išleido Lietuvių kalbos institutas. Šis straipsnis yra atviros prieigos, platinamas pagal „Creative Commons“ priskyrimo licencijos sąlygas, leidžiančias neribotai naudoti, platinti ir atkurti turinį bet kokioje laikmenoje, nurodant autorių ir šaltinį. Beérkezett: / Gauta: 2025-02-03. Elfogadva: / Priimta: 2025-05-15. 1 KULCSSZAVAK: Óeurópai víznévtan, litván etimológia, német helynevek, a germán nyelvek történeti hangtana. ABSZTRAKT A lit. aléti ‘folyni, szemerkélni, sietni’, nualéti ‘(a mezőket) elárasztani, túlfolyni’, almuõ (3) m. ‘genny’, almē (1), almẽ (4) f. ‘a testből kiáramló anyag’, elmēs (4) f. t. ‘uo.’ szavakat hagyományosan egy ‘folyni’ jelentésű gyökből származtatták. Ez a cikk ehelyett amellett érvel, hogy ezek a szavak legalább két különálló protoindoeurópai (PIE) gyökből erednek. Egyrészt kapcsolatba hozhatók a PIE *h₁elh₂ ‘valahová hajtani’ vagy a PIE *h₂elh₂ ‘céltalanul menni, kóborolni’ gyökkel. Másrészt némelyikük a PIE *h₁el(H)- ‘poshadtnak, rothadtnak lenni’ gyökből látszik származni. A PIE *h₁el(H)- ‘poshadtnak, rothadtnak lenni’ gyök áll az úfelnémet Ulm helynév, valamint a németországi rokon helynevek mögött is. Ezek a nevek a közgermán *ulma- ‘rothadás, oszlás’ alakhoz kapcsolhatók. E nevek három uralkodó magyarázata közül az egyik teljesen elvethető, míg a másik kettő szemantikailag hihető — de hangtanilag csak az egyik illeszkedik. A neveknek a közgermán *ual(ʔ)-, *uul- ‘forrni, buzogni’ gyökhöz kapcsolása lehetetlen. Az alternatív hipotézis — amely szerint a nevek ‘óeurópai’ víznevek, és amelyet először Hans Krahe javasolt — továbbra is lehetséges, de felülvizsgálatra szorul. Mivel azonban szemantikai és hangtani ellentmondásoktól mentes germán magyarázat adható, módszertanilag ez előnyben részesítendő az ‘óeurópai’ hipotézissel szemben. KULCSSZAVAK: óeurópai víznévtan, litván etimológia, német helynevek, a germán nyelvek történeti hangtana. 1. LITVANIKA¹ A lit. aléti ‘folyni, csöpögni, futni, sietni’,² nualéti ‘túlfolyni, (a mezőket) elárasztani’, almuõ (3) m. ‘genny’,³ almē (1), almẽ (4) f. ‘a testből kiáramló anyag’,⁴ elmēs (4) f. ‘ugyanez’⁵ szócsoportját Sergio Neri (Neri, Ziegler 2012: 56. skk. és Neri et al. 2016: 234. skk.) az úfelnémet nyelvjárási Eller ‘mezőgazdaságilag nem ¹ A tanulmány alapjául a „On the Etymology of the Placename Ulm and its Relatives in Germany – and its Potential Connections with Some Baltic Words” című előadás szolgál, amelyet az „5-oji tarptautinė mokslinė Aleksandro Vanago konferencija „Kalbos ir kultūros dialogas XXI amžiaus onomastikoje““ / “5ᵗʰ International Scientific Aleksandras Vanagas’ Conference “Language and Culture Dialogue in 21ˢᵗ Century Onomastics”” konferencián tartottak Vilniusban, 2024. november 7–8-án. – Köszönöm a tanulmány két anonim bírálójának megjegyzéseit; ezek nagyrészt beépültek a tanulmányba. Az esetlegesen fennmaradt hibákért és következetlenségekért kizárólag én vállalom a felelősséget. ² A LitEW-ben nem szerepel (ott a LitEW I 7 csak az aléti ‘gyenge lenni’ és az aléti ‘alala kiáltani’ igéket közli); a LithED I 17 az aléti ‘csordogálni, csepegni, szivárogni, vándorolni’ igét egy indoeurópai *h₂el gyökhöz sorolja, anélkül hogy jelentést rendelne hozzá (hasonlóképpen SEJL 2024, s.v. aléti), és az almuõ ‘genny, sebből származó gennyes váladék, gennyes köpet’ címszóra utal (LithED I 20. skk.; hasonlóképpen SEJL 2024, s.v. almuõ), ahol azonban a szerző nem említi ezt az indoeurópai gyököt, hanem ismét az aléti szóra utal. Az ilyen megközelítés problémáiról lásd még a tanulmány későbbi részét. ³ Vö. LitEW I 8; LithEW I 20. skk.; SEJL 2024, s.v. almuõ (és az előző lábjegyzetet). ⁴ Vö. LitEW I 8. A LithEW I 20. skk. (s.v. almuõ) és a SEJL 2024, s.v. almuõ az almē alakot az almuõ alapján elvonatkoztatott új ur(kelet)balt./lit. *alm-/*elm- gyök alapján létrejött új képzésnek magyarázza. Ez a levezetés nem tudja megmagyarázni az almē alak akutusát. ⁵ Vö. LitEW I 8; LithEW I 20. skk. (s.v. almuõ), valamint a SEJL 2024, s.v. almuõ az elmēs alakot az almuõ alapján elvonatkoztatott új ur(kelet)balt./lit. *alm-/*elm- gyök alapján létrejött új képzésnek magyarázza. 2 használatban lévő terület, pusztaság’), illetve az úfelnémet nyelvjárási Ölme ‘hírhedt vidék, nedves hely a szántóföldön’, ülmiġ ‘helyenként nedves’ szavakkal kapcsolatban tárgyalta. Összesen három indoeurópai gyökeret vesznek számításba a nevezett alakok egyikének vagy másikának levezetésére: - indoeurópai *h₁elh₂- ‘valahová hajtani’ (IEW I 306. skk.; LIV 2001 [1998]: 235)⁶, - indoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’ (IEW I 27. skk.; LIV 2001 [1998]: 264)⁷, - indoeurópai *h₁el(H)- (vagy *[s]h₁el(H)-?) ‘poshadtnak lenni’ (IEW I 305). A következő megfontolásokat, illetve levezetéseket hozzák fel: Neri 2012: 57 az almuõ, álmē, ēlmēs alakokat kísérletileg összekapcsolja a lit. ãlksna f. ‘pocsolya, tócsa’⁸ és a lett al(u)ksna f. ‘beömlő mocsaras hely’ szavakkal; az utóbbi alakokat az ősbalt. *h₁ol(H)-s-nah₂- ‘a mocsaras’ alakból magyarázza (a *-k belső balti, másodlagos betoldásával a *-s- előtt). A másik három alakot nem etimologizálja kifejezetten, de valószínűleg a következő előzményalakokat feltételezhetjük: - lit. almuõ < urbalt. *almōn, Gen. *almenes < ősbalt. *h₁ol(H)-mōn, Gen. *-menes, - lit. álmē < urbalt. *almiā- < ősbalt. *h₁olH-mi̯ah₂-, - lit. ēlmēs < urbalt. *elmiā- < ősbalt. *h₁el(H)-mi̯ah₂-. Az úfelnémet nyelvjárási Eller, illetve az ennek alapjául szolgáló középfelnémet elle* ‘terméketlen szántóföld’ alakhoz való kapcsolat ugyanazon gyök révén áll fenn: mhd. elle* < ahd. *elana < ógermán *elanō ‘mocsár, láp’ < ősgermán *h₁el(H)-onah₂- ‘rothadás’, amely az ógermán *ulana- < ősgermán *h₁l(H)-ono- ‘elrohadt’ melléknév főnevesülése. A lit. aléti ebben az összefüggésben nem szerepel. A Neri et al. 2016 valamivel árnyaltabban mutatja be a kérdést: a 2012-es magyarázatot alapvetően továbbra is lehetségesnek tartja. Emellett Harald Bichlmeier 2013a: 406. skk. és Bichlmeier 2011⁹ nyomán felveti annak lehetőségét, hogy a ‘genny, a halott testből kifolyó massza’ jelentésű litván szavakat a lit. aléti ‘folyni, csöpögni, futni, sietni’ igével kapcsoljuk össze. ⁶ A gyöknek csak a görögben és az örményben vannak biztos közszói folytatói, és a LIV 2001 [1998] ‘?’ jellel rekonstruálja; a szerző azonban meggyőzőnek tartja ezt a feltevést. ⁷ A gyöknek biztos közszói folytatói vannak a görögben, a latinban és talán a lettben. ⁸ Vö. LitEW I 8; továbbá ALEW 34, ahol azonban a szó szoros értelmében vett etimológiát nem közölnek; a LithED I 19 (s.v. a̋lksnis) a lit. ãlksna ‘égerfákkal borított hely, égeres’ és a lett ãlksna ‘erdei mocsár’ alakokat régebbi *aliksna < *alis-nā alakra vezeti vissza; az akutust a középső *-i- kiesése utáni pótlónyúlással magyarázza, és még csak nem is veti fel a lit. aléti, álmē stb. alakokkal való kapcsolatot. A SEJL 2024, s.v. a̋lksnis már említ egy indoeurópai előzményt, az indoeurópai *h₂elis-no- alakot, de itt sem kapcsolja össze a 2. jegyzetben említett *h₂el gyökkel. ⁹ A Neri et al. 2016: 244 irodalomjegyzékében a „Bichlmeier Überlegungen” alatt tévesen Bichlmeier 2013b szerepel Bichlmeier 2011 helyett. A lit. el̃mės alakhoz tehát implicit módon az urbalt. *elmiā- < ősbalt. *h₁elh₂-miāh₂ rekonstrukció társul, míg az ugyanott (Neri in Neri et al. 2016: 234. skk., az úfelnémet nyelvjárási Ülme, ülmig alakokra vonatkozóan) tárgyalt ógermán *ulman esetében vagy egy amfikinetikusan ragozott n-tövű *h₁elh₂-mon- / *h₁l̥h₂-mn- ‘folyadékkal ellátott’ > ‘genny, rothadás’ alakot kell feltételezni (ebben az esetben feltehető, hogy a lit. almuõ másodlagos o-fokot vezetett be), vagy a *ulma- ‘poshadt’ < *h₁l̥h₂-m(n)-ó- ‘gennyes, folyékony’ melléknév csak a germánon belül létrejött főnevesülését. Továbbá ugyanígy fel lehetne tenni a „*h₂elh₂-mon- / *h₂l̥h₂-mn- ‘folyadékkal ellátott’ > ‘genny, rothadás’ alakot, amely minden további feltevés nélkül a germán és a litván alakok alapjául szolgál”. A kérdés természetesen továbbra is az, hogy a feltételezett szemantikai fejlődéssel, a „folyadékkal ellátott’ > ‘genny, rothadás’” átmenettel minden további nélkül egyetérthetünk-e, különösen mivel valóban létezik a fent említett indoeurópai *(s)hₑl(H)- ‘poshadtnak lenni’ gyök (IEW I 305), még ha az a kérdés, hogy s-mobile-lal rendelkező gyökről van-e szó10, főként attól függ is, hogy a ‘vízmedence, tó, mocsár’ és hasonló jelentésű görög és indoárja szavakat (ai. sáras n. ‘vízmedence, tó, [vég-]tó’, av. *harah n. a choronymumként használt av. HaraXᵛaitī f., óperzsa /harauvatī-/ f. ‘Arachosia’, gör. ἕλος n. ‘nedves rét, mocsaras mélyföld, mocsár, lápvidék’) vajon a PIE *sh₁el(H)- ‘poshadtnak lenni’ gyökből kell-e levezetni, vagy egy önálló PIE *sel- ‘mocsár, mocsaras’ gyök áll-e mögöttük (vö. IEW I 901)11. A balti szóalakok számára egy kezdő *s- nélküli, de záró laringálissal rendelkező ősbalt. gyökeret kell feltenni (tehát indoeurópai *h₁eH-), mivel másként a névcsalád akutussal jelölt szóalakjai nem magyarázhatók, miközben az indoárja és görög szavak kezdő *s-t igényelnek, de sem *-h₁-re, sem a szóvégi *-H-ra a legcsekélyebb utalást sem adnak (tehát indoeurópai *sel-). A két névcsaládot egy indoeurópai *(s)hₑl(H)- feltevés alatt egyesíthetjük, de el is különíthetjük őket; ez valószínűleg ízlés kérdése. A H. Bichlmeier 2011-ben és 2013a-ban kifejtett megfontolások úgy születtek, hogy az indoeurópai *(s)hₑl(H)- ‘poshadtnak lenni’ gyökeret nem vonták be a vizsgálatba. Mivel e gyök most már — különösen a germán nyelvekben tanúsított folytatói alapján — kétségtelenül létezik, felmerül a kérdés, hogy az említett litván szavak mind ugyanazon indoeurópai gyök alapján képződtek-e, vagy legalább kettő áll-e mögöttük: A lit. aléti ‘folyni, csöpögni, futni, sietni’, nualéti ‘túlfolyni, (a mezőket) elárasztani’ legegyszerűbben az ősbalt. *h₂elh₂-eh₁-/*h₂elh₂-e/o- alakra vezethető vissza. ¹⁰ A gyök feltételezése s mobile-lal egy olyan gyök mellett, amely egyébként laringálissal kezdődik, ugyan nem a szabályos eset, de másutt is meglehetősen valószínűvé tehető; vö. Mark R. V. Southern 1999 passim. ¹¹ E probléma megvitatásához lásd Neri 2016: 234. skk.; ennek ismertetése itt túl messzire vezetne. 4 vezethető vissza; az ősbalt. *h₁olh₂-eh₁-/*h₁olh₂-e/o az ekkor felteendő o-fok miatt kevésbé valószínűnek tűnik. A lit. almuõ (3) m. ‘genny’ legegyszerűbben az ősbalt. *h₁olH-mon alak révén kapcsolható az indoeurópai *h₁elH- ‘poshadtnak lenni’ gyökhöz: a ‘penész’ > ‘rothadás’ > ‘genny’ átmenet problémamentesnek tűnik. Az indoeurópai *h₁elh₂- ‘valahová hajtani’ (IEW I 306. skk.; LIV 2001 [1998]: 235) vagy az indoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’ (IEW I 27. skk.; LIV 2001 [1998]: 264) ‘mozgásigéket’ tartalmazó gyökökkel való kapcsolat azt tenné szükségessé, hogy a ‘genny’ szó elnevezési motivációját annak folyása képezze. Valószínűleg ehhez kapcsolható a lit. ãlksna f. ‘pocsolya, tócsa’ és a lett al(u)ksna f. ‘beömlő mocsaras hely’ < ősbalt. *h₁olH-s-nah₂- ‘a mocsaras’. A lit. álmē (1), almē (4) f. ‘a testből kiáramló anyag’, elmēs (4) f. t. ‘ugyanez’ kevésbé biztosan sorolható be: ha a massza ‘kilépése’, vagyis mozgása volt az elnevezés motivációja, akkor a két ‘mozgásige-gyök’ egyike állhat mögötte (urbalt. *álmijā- < ősbalt. *h₂elh₂-miēh₂ vagy *h₁olh₂-miēh₂ egyrészt, szemben az urbalt. *élmiā- < ősbalt. *h₁elh₂-miēh₂ alakkal másrészt). Ha azonban az elnevezés motivációja az volt, hogy a kiáramló massza romlott anyag, akkor itt egyrészt az urbalt. *álmijā- < ősbalt. *h₁olH-miēh₂, másrészt az urbalt. *élmiā- < ősbalt. *h₁elhH-miēh₂ alakot kell feltenni. Valószínűleg nem találhatunk érveket amellett, hogy mindhárom, bevezetésben említett gyök folytatódik a litvánban, de a ‘mozgásige-gyök’ és a ‘penész, rothadás’ szembenállása mégis valószínűnek tűnik. Hogy a ‘mozgásige-gyök’ az indoeurópai *h₁elh₂- ‘valahová hajtani’ (IEW I 306. skk.; LIV 2001 [1998]: 235) vagy az indoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’ (IEW I 27. skk.; LIV 2001 [1998]: 264) volt-e, illetve hogy mindkettő a (proto)urbalti nyelvben egy korai urbalti *ełH-/*ałH gyökké olvadt-e össze, már nem dönthető el, illetve attól függ, milyen elméleti jelentőséget tulajdonítunk a (proto)ur­balti morfológiai képzőmechanizmusok elméletileg lehetséges alakjainak. A litván szavak kezdeti magánhangzóinak (a-: e-) különböző indoeurópai gyökök és/vagy különböző ablautfokok alapján történő, az imént bemutatott magyarázata mellett arra is utalni kell, hogy az is lehetséges: (nyelvjárási) belső litván, illetve belső balti változatról van szó, amelyben a ‘Lex Rozwadowski’ szerint¹² a lit. e éppen a lit. nyelvjárási a-val váltakozik, például a lit. ẽžeras m. ‘tó’ és a lit. nyelvjárási ažaras, ažeras m. ‘ugyanez’, valamint a porosz assaran ‘ugyanez’ esetében. Ezt aligha lehet eldönteni. A különböző alapul szolgáló gyökök lehetőségére utalhat a litván szóalakok intonációs különbsége: az akutussal jelölt alakok (álksna, álmē) aligha magyarázhatók másként, mint egy szóvégi laringálist tartalmazó indoeurópai gyök alapján; a cirkumflexszel jelölt gyökkel rendelkező alakok itt kevéssé járulhatnak hozzá a döntéshez, mivel eredetileg akutussal intonált gyök esetén is a *-ijā szuffixum idézte elő a cirkumflexet ¹²Vö. ehhez Jan Rozwadowski 1914–1915. 5 idézhette elő. Az intonációk magyarázó értékének megítélését tovább nehezíti, hogy az o-fokú gyök mellett a laringálisnak de Saussure szabálya szerint már korán el kellett volna tűnnie, és nem kellene akutusnak lennie. Ebben az összefüggésben arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az urbalti *alma elem viszonylag gyakran előfordul a litván, illetve általában a balti víznévtanban; vö. például a lit. Almė, Almajā, Almuonė folyóneveket vagy a lit. Āl̄majas, Āl̄menas tóneveket stb. Ezeket hagyományosan az alméti igével kapcsolják össze, illetve egyenesen ennek származékainak tekintik¹³. Úgy tűnik, e nevek egyikének sincs akutussal jelölt gyöke. E neveket gyakran kapcsolatba hozzák két kelet-indoeurópai szóval is: ai. árma m. ‘kút’ és toch. B ālme n. ‘forrás’. Mindkét alak egy szóvégi laringális nélküli előzményalakra utal, illetve nem tesz lehetővé következtetést. Mindkét szót rendszerint az indoeurópai *h₂el-mo alakhoz, az indoeurópai *h₂el- ‘táplálni, növekedni’ gyökhöz (IEW I 26. skk.; LIV 2001 [1998]: 262) sorolják¹⁴, és etimológiailag azonosítják a lat. almus ‘tápláló, táplálékot adó’ szóval¹⁵. E feltevés alapján valószínűnek tűnik, hogy a nevezett litván víznevek éppen ezen az alapon épülnek fel, és hogy a lit. alméti is ennek az alapnak a denominális igéje, jóllehet természetesen jelentős szemantikai eltolódást kell elfogadnunk: ‘táplálni’ (indoeurópai *h₂el-) > ‘létrehozni’ > ‘forrás, kút’ (ai. árma-, toch. B ālme) > ‘valami vízzel/folyással kapcsolatos’ (litván víznevek) > ‘elárasztani’ (lit. alméti). Az alméti igét mindenesetre soha nem lehetett elsődleges igének tartani, vagyis ez az ige és a nevezett víznevek leginkább ugyanazon kiindulási alap párhuzamos képzései. A ‘valami vízzel/folyással kapcsolatos’ szintjén (litván víznevek) talán a fent tárgyalt, a-val kezdődő és cirkumflexes intonációt mutató alakok is ideilleszthetők, tehát talán az almuõ (3) m. ‘genny’, és bizonyosan az almẽ (4) f. ‘a testből kiáramló anyag’ – az akutussal jelölt alakok és az e-vel kezdődő alakok nem egyeztethetők össze a feltételezett indoeurópai *h₂el gyökkel. Visszatérve a germánhoz: a ‘poshadtnak, rothadtnak lenni’ jelentésű gyök jól folytatódik a germánban. Az ott képviselt lexémák kivétel nélkül csak ezt jelentik, és egy *h₁el(H)- gyök folytatói. E gyök feltevése fölöslegessé válna (tehát Occam borotvájának esne áldozatul), ha bizonyítani lehetne, hogy minden hagyományosan ebből származtatott germán szó visszavezethető a fent említett két indoeurópai ‘mozgásige-gyök’ egyikére: az indoeurópai *h₂elh₂- ‘valahová hajtani’ (IEW I 306. skk.; LIV 2001 [1998]: 235) vagy az indoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’ (IEW I 27. skk.; LIV 2001 [1998]: 264). A lit. almuõ, almẽ, el̃mės alakokkal ellentétben, amelyek jelentése ‘genny, a halott testből kiáramló folyadék’, a germán szavak esetében még csak megközelítőleg sem ¹³ Vö. Vanagas 1981: 39. skk. ¹⁴ Vö. DTB 2013 [1999]: 29, 60; EWAIa I 120. ¹⁵ Vö. EDLIL 35 (s.v. alō). 6 ragadható meg olyan jelentés, amely még bármilyen módon összekapcsolható volna egy (folyadék) mozgásával. Ezért jobb, ha a hagyományos felfogásnál maradunk. Ehhez a gyökhöz tartozik a németben például az ahd. olmo m. ‘rothadt, korhadt fa’, a mhd. ulmic, -iges melléknév ‘rothadástól rágott’ (MH 2: 1721); német nyelvjárásokban ulmig ‘rothadt, elrothadt’ alakban még elzászi, pfalzi és vesztfáliai adatokban is kimutatható¹⁶, Thüringiában pedig ide tartozik az Ülme ‘hírhedt vidék, nedves hely a szántóföldön’, ülmig ‘helyenként nedves’. Mindezek az alakok az ógermán *ulma- ‘rothadás, oszlás’ alakra vezethetők vissza. Emellett létezik még az úfelnémet Ulm ‘rothadt fa, penész’ alapszó is (DW XXIII 754 [Ulm²]). A germánon belüli és azon kívüli további etimológiai kapcsolatokhoz lásd EWAhd VI 1168–1171. Továbbra sem világos, miért vezetik vissza az ugyanott szereplő ahd. olmo m. ‘korhadt/rothadt fa’ alakot az indoeurópai *h₂elh₂- ‘valahová hajtani’ (LIV 2001 [1998]: 235), illetve az indoeurópai *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’ (LIV 2001 [1998]: 264) gyökhöz, holott létezik az indoeurópai *h₁elH- gyök (hagyományosan „3. el-: ol- ‘poshadtnak lenni, rothadni’” [IEW I 305]). A nyugati germán/ógermán *ulm-an- ← nyugati germán/ógermán *ulma- < ősgermán *h₁l(H)-m(n)ó levezetés teljesen kifogástalan. Ehhez az etimonhoz minden további nélkül kapcsolható a német hely- és víznevek egy csoportja, amint azt a továbbiakban megmutatjuk. 2. GERMÁN NÉVTAN Az Ulm helynév és a vele rokon nevek eddig három különböző, értelmes magyarázatot találtak – és egy negyediket, amelyről már régen felismerték, hogy nem állhatja meg a helyét. Ugyanezt az etimológiát mutatja alapszavukban még néhány hely- és víznév (Nieder-Olm, Ober-Olm, Ulmbach, egy további Ulm stb.), amelyeknek mind középkori, Ulma (a Duna menti Ulm esetében), illetve Ulmena, Ulmene, Olmena alakú előzményeik vannak. E három magyarázat megalapozottságát és járhatóságát vizsgáljuk meg a következőkben. A névcsaládot gyakran az ógermán *ualle/a-/*uule/a- ‘forrni’ igéhez kapcsolták, másodszor az ógermán *ulma- ‘penész, rothadás’ etimonhoz, végül pedig egy ‘óeurópai’ víznévvel, a „*el-/*ol- víznévi gyökérrel” számoltak kiindulópontként. Az imént említett négy megoldási javaslatot és további, itt már nem tárgyalandó javaslatokat Lutz Reichardt (1986: 302–310, különösen 307–310) tárgyalta a legrészletesebben. A későbbi munkák ehhez nem tesznek hozzá sem előrelépést, sem nem sorolják fel mindig az összes javaslatot. ¹⁶Vö. Martin, Lienhart 1899: 33; Christmann 1994: 874; Niebaum et al. 2021: 1075; DW XXIII 758. 7 2.1. A nevek és hagyományos magyarázataik A legújabb szakirodalomban a teljes anyagra a következő magyarázatokat adják: A DONB-ban (= Niemeyer 2012: 632) Jörn Riecke felsorolja mind a négy eddig előterjesztett megoldást, és a Ulm helynevet a következőképpen magyarázza: 813 Ulmam... villam (a 12. század második harmada), 854 Hulmam [Or], 856 Ulma [Or]; Ulm (1334) [<...> A helynév alapjául egy többször adatolt víznév szolgál, amely vagy – belső germán etimológiával – a germ. *walla- ‘forr, hullámzik’ erős igéhez tartozik, vagy – a hasonló hangzású kelet-európai víznevekre tekintettel – germán előtti víznévként (a *el-/*ol- tövéhez) értelmezendő. A közép-felnémet ulmic ‘rothadástól kikezdett’ szóhoz való kapcsolás nyelvileg lehetséges, mivel elképzelhető a ‘mocsaras’ jelentésfejlődés. Ez a kapcsolás azonban nem magyarázza a többi Ulm-víznév eredetét. Az Ulme ‘szilfa’ szóval való összekapcsolás kizárt, mivel a fa a középkorban elm(boum) néven szerepel. J. Riecke itt L. Reichardt 1986-os munkáját követi, aki ugyanezt a három járható lehetőséget említi. Sem itt, sem ott nem idézik Adolf Bachot (1953: 157, 235), aki a közép-felnémet ulmic ‘rothadástól kikezdett’ szóból való levezetést a *ual(l)- tövéhez való kapcsolás mellett említi, és ismét valamivel régebbi szakirodalomra hivatkozik. Ami az újfelnémet Ulme ‘szilfa’ megnevezésének, illetve előzményeinek kizárását illeti a helynév magyarázatából, J. Rieckével (és előtte már Reichardt 1986: 307f. és Bach 1953: 235 munkájával) csak egyetérthetünk: ez a szó csak késői (a legkésőbbi) ófelnémet, illetve közép-felnémet időszakban, a Gl. 3,40,59-ben (12. század, bajor nyelvjárás) adatolt, és lehetséges, hogy latin jövevényszó, jóllehet nem zárható ki germán örökségi szóként való magyarázata sem (vö. EWAhd IX s.v. ulm)¹⁷. Rieckénél nem esik szó arról a körülményről, hogy az Ulm helynévben nem ment végbe az *u > o nyíltabbá válás, noha a következő szótagban sötét magánhangzó áll (nyugati germán *Ulmō-). L. Reichardt (1986: 309f.) ezt azzal magyarázza, hogy a korai adatok kivétel nélkül latin dokumentumokban szerepelnek, és a névalakot már korán befolyásolhatta a latin ulmus ‘szilfa’. Ide tartozik továbbá az Ulmen név (az Eifelben), amelyet Albrecht Greule a DONB 632-ben tárgyal: ¹⁷ EWAhd IX: Az ófelnémet etimológiai szótára [Az ófelnémet etimológiai szótár] 9: t- – u-, szerk. R. Lühr, készítette D. S. Wodtko (munkacsoport-vezető), H. Bichlmeier, M. Kozianka, R. Schuhmann, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. A kötet várhatóan 2026-ban jelenik meg. 8 1074 Ulmena, 1120–62 körül ulmene, 1253 Ulmen, 1434 Ulmen. III. A név egy sorba tartozik a következő helynevekkel: Nieder-/Ober-Olm (Mainz mellett), Ulm (Wetzlar járás), Ulm (Rastatt járás) és Ulm (Ortenau járás), amelyek mind víz mellett fekszenek, és alapformájuk az Ulmena/Olmena. Ulmen (Eifel) az Ulmener Maarnál fekszik. Az Ulmena, régebbi *Ulmana, germán *(w)ulma- melléknévből n-szuffixummal képzett (a *wula- ‘forr, hullámzik’ tövéhez kapcsolódva). Hasonlót ír A. Greule a DGNB 554-ben az Ulmbach víznévről: ²Ulmbach, a Lahn (a Rajna mellékfolyója) jobb oldali mellékvize, a Westerwaldban, Mademühlentől délre (Driedorf község, Lahn-Dill járás, Hessen, D) ered, az Ulmbachtározó tóvá duzzasztja fel, és Biskirchennél (Leun város, Lahn-Dill járás) torkollik. – 1000 (12. századi másolat) flumen Ovmena (olvasd Olmena), 1313 mitten in de Ulmen, 1325 uff der Ulmene, 1341 zuschin... der Olmene, 1486 (18. századi másolat) uff der Vlme; helynév: Ulm (Greifenstein község, Lahn-Dill járás), 1286 de Olmene (és további adatok), 1308, 1328 de Ulmene, 1314 de Olmena (és további adatok), 1321 de Ulmina, 1495 Olmen. – Alapforma: FIN. ófelnémet *Ulmana > közép-felnémet Ulmene/Olmene, n-szuffixummal képzett az (északi) germán *wulma- ‘dühöngő’ melléknévből (óizlandi olmr ‘dühös’) a germán *wul-a- ‘forr, hullámzik’ igéhez kapcsolódva; FIN. germán *wulmanō a szókezdő /w-/ /u/ előtti elvesztésével > *Ulmana. A folyó- és helynévvel azonos az a helynévsorozat, amely ma Olm/Ulm alakú. Más helynevek, például Nieder-Olm/Ober-Olm (vö. már Greule 1983: 280–282), szintén ehhez a névcsaládhoz tartoznak; Greule 1983: 281 már összesen négy olyan németországi helynevet sorol fel, amelyeknek a középkori legkorábbi adatai Ulmena, Ulmene, Olmene alakúak, és mind az ófelnémet *Ulmana < nyugati germán *Ulmanō alakra vezethetők vissza: Ulm (Wetzlar járás), Ulmen (Cochem-Zell járás), Ulm (Lichtenau városa, Rastatt járás), Ulm (Ortenau járás), és továbbá utal Olmen belgiumi névre is. Németországban az Ulm(-) elemet tartalmazó nevek tehát Hessenben, Rajna-vidék-Pfalzban és Baden-Württembergben fordulnak elő. Neu-Ulm mint bajorországi város (Svábország közigazgatási kerület) neve itt nem számít, mivel bizonyos értelemben az Ulm utólagos elnevezése. Míg A. Greule a DONB-ban és a DGNB-ben már csak a germán megoldást említi az ős-germán *u̯alle/a-/*u̯ule/a kapcsolattal, régebbi tanulmányában (Greule 1983: 281) még megemlíti annak lehetőségét is, hogy az ehhez a névcsaládhoz tartozó nevek a „*el-/*ol- víznévi tőből” vezethetők le, és ezzel H. Krahe (1957: 7f.) elemzéséhez kapcsolódik. E tővel kapcsolatban ismét emlékeztetni kell Bichlmeier 2024: 18f. (és hasonlóképpen már Bichlmeier 2013c: 21) központi megállapítására: Sem az Indogermán igék lexikonában, sem az már 1959-ben megjelent IEW-ben nem található *eL-/*ol- szerkezetű tő, amely valamely köznévi képzésben ‘folyni’ jelentésű volna. Ellenkezőleg, a következők találhatók: „1. el-, ol-, əl-, ‘színtő’, ‘vörös, barna’ jelentéssel” (IEW 302–304) [modern: *h₁el-]; „2. el- ‘nyugodni??” (IEW 304f.); „3. el-: ol- ‘korhadtnak lenni, rothadni’” (IEW 305) [modern: *h₁el(H)-]¹⁸; „4. el-, ol- hangutánzó tő” (IEW 306); „5. el-, ol- ‘elpusztítani, tönkretenni??” (IEW 306, 777) [modern: *h₃el h₁- (LIV² 298)]; „6. el-, elo-: lā-; el-eu-(dʰ-) ‘hajtani, mozgásba hozni, mozogni, menni’” (IEW 306f.) [modern: *h₁elh₂- (LIV² 235)]; „7. el-, elo-, -k-bővítéssel elk-, elok- ‘éhes, rossz’ (?)” (IEW 307); „8. el-, eléi-, lēi- ‘hajlítani’” (IEW 307–309) [modern: *h₁lei-?]. Ha figyelembe vesszük, hogy az urindogermán *o ős-germán és ősbalti *a-vá változik, akkor az éppen felsorolt tövekből kiindulva a következő rekonstruált alakok ölthetik egy ős-germán, illetve ősbalti *al- formát: uridg. *h₁ol(H)-, *h₂el(H)-, *h₂ol(H)-, *h₃el(H)-, *h₃ol(H)- (esetleg uridg. *a-, *ol-). Ehhez járulnak még a következő tövek, amelyek elméletileg felbukkanhatnának egy víznévben (valamint továbbiak, amelyek víznévben való előfordulása valószínűtlen, mint az *al- ‘égni’ [IEW 24–29 passim]): *al- ‘fehér’ (IEW 29) [modern: *h₂al-]; *al- ‘táplálni, növekedni’ (IEW 26f.) [modern: *h₂al- (LIV² 262)]; *āl- ‘céltalanul bolyongani, tévelyegni’ (IEW 26f.) [modern: *h₂elh₂- (LIV² 264)]; *alu- ‘keserű’ (IEW 33f.) [modern: *h₂al-?]. Az „*el-/*ol- ‘folyni’” hivatkozásokban minden bizonnyal a fenti listában a 6. szám alatt felsorolt tő értendő, amely még a leginkább szolgálhatna „víznévi tőként”. ¹⁸ A jelenlegi összefüggésben megemlítendő, hogy Reichardt 1986: 308 és 309 szintén osztozik az IEW e tévedésében, illetve téves értelmezésében, és hozzájárul annak elterjedéséhez, amikor a „*el–/*ol– ‘folyni, áramlani, nedvesnek, korhadtnak lenni’” tőről beszél, s a 308. oldalon még kifejezetten az IEW I 305-re is hivatkozik, ahol Pokorny e tőnek egyáltalán nem tulajdonítja a ‘folyni, áramlani’ jelentést. 10 Ennyiben előrelépés, hogy A. Greule az itt tárgyalt nevekhez fűzött újabb kommentárjaiban nem említi ezt a megoldást. Az A. Greule fent említett munkáiban előnyben részesített felfogást Wolf-Armin Frhr. von Reitzenstein (2013: 266f. s.v. Neu-Ulm) is átveszi Greule-ra (2007: 105 = 2004: 97) hivatkozva; megtalálható Greule-ban (2007: 42 = 1998: 6) is, utóbbira hivatkozva pedig Jürgen Udolphnál (2004: 151). Dieter Berger (1999: 279f.) ezt a magyarázatot még a fent említett óeurópai névhez való visszavezetés mellett egyenrangúként fogadja el. Ha megvizsgáljuk a tövek fent említett jelentésspektrumát, világos, hogy a fenti közép-felnémet ulmic, -iges valószínűleg a „3. el-: ol- ‘korhadtnak lenni, rothadni’ (IEW I 305) [modern: *hel(H)-]” tőhöz tartozik. Valószínűleg az ófelnémet *ulmīg < nyugati germán *ulmīga- < ős-germán *ulmīga- < germán előtti *h₁l̥(H)-m folytatása. Lásd lejjebb. 2.2. A német hely- és víznevek eddigi magyarázatainak elemzése A germán etimológia számára, amely a germán *u̯alle/a- ‘forr, hullámzik’ szóval, illetve ugyanennek a tőnek a melléknévben, az *u̯ulma- alakban megjelenő zérófokú formájával (a *wule/a- ‘forr, hullámzik’ szóval, vö. gót wulan ‘ugyanaz’) próbál kapcsolatot teremteni, az igei tő szókezdő germán *u hangja jelent problémát. A felsorolt hely- és víznevekben ez soha nem jelenik meg. A gót nyelv tanúsága szerint azonban a zérófokú tőalakban is bizonyosan megvolt. Ez itt minden bizonnyal hangtörténetileg is így van, mivel a tő valójában uridg. *u̯elH- ‘gördülni, forrni, hullámzani’ (LIV 2001 [1998]: 677), nem pedig – ahogy a (régebbi, illetve elavult) szakirodalomban többnyire olvasható – uridg. *u̯el-. Ennek következtében, függetlenül attól, hogy a szóalkotás során a zérófokú tő után magánhangzó vagy mássalhangzó következett, a létrejövő fonémasorban a vokalizáció mindig egy l̥ szonánst hozott létre: germán előtti *u̯l̥H-V/K- > ős-germán *u̯ul-V/K-; vö. például az uridg. *u̯rǵ- ‘dolgozni’ > ős-germán *u̯urk- (és nem ős-germán †urk-) a gót waúrkjan ‘dolgozni’, illetve ófelnémet werken/wurchen alakban¹⁹.. Ha ilyen alakban – bármilyen módon is – egy magánhangzó előtti ős-germán *u- > nyugati germán *u jött létre, ez a nyugati germánban (és ennek következtében az ófelnémetben) már nem tűnt el – még -u- előtt sem (vö. Braune, Heidermanns 2023: § 106). A fent idézett, az Ulm(-) alakú hely- és víznevek vizsgálatában esetenként feltételezett „szókezdő /w-/ elvesztése /u/ előtt” (DGNB 554; óvatosabban már Greule 1983: 281!) ezért nem tételezhető fel e névcsoport esetében, mivel a nyugati germánban nem megy végbe. E hangtörvény szerinti eltűnés (kerekített magánhangzók előtt, r + kerekített magánhangzók előtt és néhány más ¹⁹ Vö. Lehmann 1986: W-41; Schützeichel 2012: 402. 11 pozíciókban) csak az északi germán nyelvekben20, amint azt a fent hivatkozott szakirodalomban rendszeresen idézett, izlandi olmr ‘dühös’ melléknév (< óészaki *[u]olma- < ősgermán *uulma-)21 is mutatja. Párhuzamként utaljunk a fent említett gót waúrkjan megfelelőjére, az izlandi yrkja igére, múlt ideje orta (szemben az óangol wyrcan, múlt idejű worhta, illetve az ófelnémet werken/ wurchen, múlt idejű wor[a]hta alakokkal). Mindenesetre a fent idézett szakirodalomban (Greule 1983; Reichardt 1986) említett norvég Olma víznév valószínűleg összefügg az óizlandi olmr szóval, noha az itt lehetségesnek felismert másik két etimológia is szóba jöhet. Következésképpen a fentiek alapján a norvég Olma folyónév csak akkor kapcsolható az Ulm-névcsaládhoz, ha etimológiailag nem az óizlandi olmr szóhoz tartozik, hanem vagy ‘óeurópai’ eredetű, vagy az ős-germán *ulma- ‘rothadás, korhadás’ alakon alapul (lásd lejjebb). Ha nem tételezzük fel, hogy a nevek más törvényszerűségeket követnek, mint a köznevek, akkor csak azzal kell megelégednünk, hogy ezt a hagyományos etimológiát a német nevekre nézve, amelyek ezt a *ual(l)-/*uul- alapon magyarázzák, el kell vetni. Így két lehetőség marad: egy további belső germán és az óeurópai. Ha a továbbiakban azt az alapelvet követjük, hogy a nevek etimologizálásakor csak akkor kell/szabad egy eggyel régebbi nyelvi szinten adott magyarázathoz folyamodni, ha egy újabb nyelvi szinten nem jutunk megoldásra, akkor a germánnak adandó elsőbbség. A fent említett közép-felnémet ulmic, -iges ‘rothadástól kikezdett’ melléknév nyugati germán, illetve ős-germán *ulma- ‘korhadás, rothadás’ vagy hasonló alakhoz való kapcsolása problémamentesnek tűnik; ehhez hozzáfűzhető a fent említett ófelnémet olmo m. ‘korhadt/korhadó fa’ stb. is, ami – amint fent már kifejtettük – lehetővé teszi e lexémák, valamint a német hely- és víznevek balti nyelvi anyaghoz való kapcsolását is. Végül már J. Riecke (DONB 632 [fent]) is felismerte, hogy az Ulm helynév esetében elvileg vagy a közép-felnémet ulmic szóval összefüggő germán magyarázat, vagy germán előtti magyarázat képzelhető el. Érthetetlen azonban az ugyanott tett kijelentése: „A kapcsolás azonban nem magyarázza a többi Ulm-víznév eredetét.” Mert ha elfogadjuk, hogy az ófelnémet *ulm az alap (csak az ófelnémet olmo adatolt [fent] < nyugati germán/ős-germán *ulm-an- < nyugati germán *ulma- < ős-germán *ulma- < germán előtti *h₁l(H)-m(n)ó), ami teljesen problémamentesnek tűnik, akkor egy ilyen *ulme éppúgy alapul szolgálhat az Ulma > Ulm helynévnek, mint a fent említett, nyugati germán *Ulmanō- > Ulmena > Ulm, Ulmen típusú víz- és helyneveknek. Az elnevezés motivációja minden esetben valószínűleg egy rothadásával/korhadásával jellemezhető vízfelület lehetett. Ha nem vagyunk készek elfogadni ezt a belső (nyugati) germán magyarázatot, akkor óeurópai víznévvel kell számolnunk. A Julius Pokorny IEW-jében felsorolt mintegy tucatnyi tő közül jelentésük alapján a következők jöhetnek leginkább szóba víznévként: 20 Vö. ehhez Noreen 1970: 169–171. 21 Vö. de Vries 1962: 418. 12 – 1. el-, ol-, əl-, ‘színtő’, ‘vörös, barna’ jelentéssel (IEW I 302–304) [modern: *h₁el-]; – 3. el-: ol- ‘korhadtnak lenni, rothadni’ (IEW I 305) [modern: *h₁el(H)-]; – 4. el-, ol- hangutánzó tő (IEW I 306) [modern: *Hel(H)-]; – 6. el-, elo-: lā-; el-eu- (dʰ-) ‘hajtani, mozgásba hozni, mozogni, menni’ (IEW I 306f.) [modern: *h₁elh₂- (LIV 2001 [1998]: 235)]; – *al- ‘fehér’ (IEW I 29) [modern: *h₂al-/*h₂el-]; – *āl- ‘céltalanul bolyongani, tévelyegni’ (IEW I 26f.) [modern: *h₂elh₂- (LIV 2001 [1998]: 264)]; Ezekkel a tövekkel a következő lehetséges rekonstrukciók adódnak: – 1’: uridg. *h₁l̥-m(n)ó- ‘vöröses, barnás’, – 3’: uridg. *h₁l̥(H)-m(n)ó- ‘korhadt, rothadt’, – 4’: uridg. *(H)l̥(H)-m(n)ó- ‘zúgó, morajló’, – 6’: uridg. *h₁l̥h₂-m(n)ó- ‘mozgó’ [másodlagosan (!) → ‘folyó’?], – uridg. *h₂l̥h₂-m(n)ó- ‘céltalanul mozgó’ → ‘kanyargó’?], – *h₂l̥-m(n)ó- ‘fehér’. A gégehangzók kiesése után valamennyi alak germán előtti *lmo- alakot eredményez, amely korai átvétel esetén a germánban automatikusan *ulma alakúvá vált. 4. ÖSSZEFOGLALÁS 1. A litván aléti ‘folyni, csöpögni, futni, sietni’, nualéti ‘túlfolyni, (a földeket) elárasztani’, almūo (3) m. ‘genny’, álmė (1), almẽ (4) f. ‘a testből kilépő anyag’, ẽlmės (4) f. tsz. ‘ugyanaz’ közneveket hagyományosan egyetlen tőből magyarázták, de valószínűleg legalább két különböző urindogermán tő folytatói: egyrészt a ‘mozgást jelentő igék’ egyikéé, az uridg. *h₁elh₂- ‘valamerre hajtani’ vagy az uridg. *h₂elh₂- ‘céltalanul menni’ tőé (illetve a két tőből összeolvadt [germán előtti] balti tőé, *alH-/*elH-), másrészt az uridg. *h₁el(H)- ‘korhadtnak, rothadtnak lenni’ tőé. Ettől etimológiailag valószínűleg elválasztandók a *alms- elemre épülő litván/balti víznevek, valamint az ugyanezen alapon nyugvó litván almėti ige is – ezek valószínűleg az ai. árma-, toch. B ālme, lat. almus szavakhoz tartoznak, amelyek végső soron az uridg. *h₂el- ‘táplálni, növekedni’ tőre vezethetők vissza. 2. Az először említett tövekhez további német hely- és víznevek (Ulm stb.) társulnak, amelyek egy ófelnémet előtti/nyugati germán/ős-germán *ulma tőre, illetve képzési alapra épülnek. Ez a német köznévi szókincsben például az ófelnémet olmo ‘korhadt/korhadó fa’, közép-felnémet ulmic, -iges ‘rothadástól kikezdett’ szavakban jelenik meg. A nevek valószínűleg eredetileg víznevek, amelyek korhadt, rothadó vizeket neveznek meg. 13 Alapjuk az ős-germán *ulma- < germán előtti *h₁l(H)-m(n)ó, amely az uridg. *h₁el(H)- ‘korhadtnak, rothadtnak lenni’ tőhöz tartozik. 3. A német nevek levezetése az uridg. *u̯elH- ‘gördülni, forrni, hullámzani’ tőből nem lehetséges; a névcsaládnak a nyugati germánban/németben *u̯- > W kezdettel kellene hangzania, vagyis ős-germán/nyugati germán *uulm- > ófelnémet *wulm alakot kellene várnunk. 4. Elméletileg továbbra is lehetséges, hogy a nevek ‘óeurópai’, vagyis germán előtti víznevek folytatásai. Ebben az esetben legalább a következő hat tő jöhet szóba: – *el-/*ol-/*əl- ‘színtő’, ‘vörös, barna’ jelentéssel (IEW I 302–304) [modern: *h₁el-], – *el-/*ol- ‘korhadtnak lenni, rothadni’ (IEW I 305) [modern: *h₁el(H)-], – *el-/*ol- hangutánzó tő (IEW I 306) [modern: *Hel(H)-], – *el-/*elə-: *lā- ‘hajtani, mozgásba hozni, mozogni, menni’ (IEW I 306f.) [modern: *h₁elh₂- (LIV 2001 [1998]: 235)], – *al- ‘fehér’ (IEW I 29) [modern: *h₂al-/*h₂el-], – *āl- ‘céltalanul bolyongani, tévelyegni’ (IEW I 26f.) [modern: *h₂elh₂- (LIV 2001 [1998]: 264)]. E tövek egyikére sem lehet döntően rámutatni. 5. Mivel az a módszertani alapelv érvényesül, hogy ha két magyarázat ellentmondásmentesen lehetséges, akkor a fiatalabb nyelvi szinten adott magyarázatot kell előnyben részesíteni az idősebb nyelvi szinten adotthoz képest, valószínűbb az a magyarázat, hogy a német névcsalád ős-germán/nyugati germán *ulma alapon nyugszik, amely egyrészt az ófelnémet olmo ‘korhadt, korhadó fa’, a közép-felnémet ulmic, -iges ‘rothadástól kikezdett’ stb. szavakkal, másrészt a ‘genny’ jelentésmezőjébe tartozó litván szavakkal kapcsolható össze. IRODALOM ALEW 2015: Ólitván etimológiai szótár [Ólitván etimológiai szótár] 1–3, W. Hock vezetésével, E. J. Bukeviciūtė, Ch. Schiller közreműködésével, R. Fecht, A. H. Feulner, E. Hill, D. S. Wodtko szerkesztésében, Hamburg: Baar Verlag. Bach Adolf 1953: Német névtan II: A német helynevek 1. Bevezetés. A német helynevek hang- és alaktanáról, mondatszerkezetéről, szóalkotásáról és jelentéséről [Német névtan II: Német helynevek 1. Bevezetés. A német helynevek hang- és alaktanáról, mondatszerkezetéről, szóalkotásáról és jelentéséről], Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag. Berger Dieter 1999: Duden. Földrajzi nevek Németországban. Az országok, városok, hegyek és vizek neveinek eredete és jelentése [Duden. Földrajzi nevek 14 Németországban. Az országok, városok, hegyek és vizek neveinek eredete és jelentése] 2., átdolgozott kiadás, Mannheim, Leipzig, Wien, Zürich: Duden-Verlag. Bichlmeier Harald 2011: Néhány alapvető megfontolás az indogermanisztika és a nyelvspecifikus nyelvi, illetve óeurópai névtan viszonyáról, néhány esettel illusztrálva (Modern indogermanisztika kontra hagyományos névtan, 1. rész) [Néhány alapvető megfontolás az indoeurópai tanulmányok és a nyelvspecifikus nyelv előtti, illetve óeurópai névtan viszonyáról, néhány esettel illusztrálva (Modern indoeurópai tanulmányok kontra hagyományos névtan, 1. rész)]. – Névészeti információk 95/96, 173–208. Bichlmeier Harald 2013a: A jelenlegi hagyományos jellegű, óeurópai víznévtannal kapcsolatos kutatások nyelvtudományi standardjainak elemzése és értékelése a mai indogermanisztika szemszögéből [Az „óeurópai víznévtan” jelenlegi hagyományos kutatásai nyelvészeti standardjainak elemzése és értékelése a kortárs indoeurópai tanulmányok perspektívájából]. – Névészeti információk 101/102, 397–437. Bichlmeier Harald 2013b: Néhány indogermanisztikai megjegyzés a Leipzig helynév feltételezett levezetési alapjáról: az ős-germán *Lībō folyónév, illetve az ős-germán *Lībía- területnév (kitérővel a Rhön nevére és a Rajna nevével kapcsolatos további megfontolásokat tartalmazó függelékkel) [Néhány indoeurópai megjegyzés a Leipzig helynév feltételezett levezetéséről: a *Lībō folyónév vagy a *Lībía- területnév (kitérővel a Rhön nevére és a Rajna nevével kapcsolatos további megfontolásokat tartalmazó függelékkel)]. – Névészeti információk 101/102, 49–75. Bichlmeier Harald 2013c: Az óeurópai víznévtannal kapcsolatos kutatások nyelvtudományi színvonaláról – válasz egy polemikus írásra [Az „óeurópai víznévtan” kutatásának nyelvészeti színvonaláról – válasz egy polemikus írásra]. – Acta Linguistica Lithuanica 68, 9–50. Bichlmeier Harald 2024: Az óeurópai víznévtanról – illetve arról, ami belőle megmaradt [Az „óeurópai víznévtanról” – vagy inkább arról, ami belőle megmaradt]. – Névészeti információk 115, 17–37. Braune Wilhelm, Heidermanns Frank 2023: Ófelnémet grammatika 1: Hang- és alaktan [Ófelnémet grammatika 1: Hang- és alaktan], 17. kiadás, F. Heidermanns újraátdolgozásában, Berlin, Boston: De Gruyter. Christmann Ernst 1994: Pfälzi szótár [Pfalzi szótár] 6, J. Krämer szerkesztésében, Wiesbaden: Steiner. de Vries Jan 1962: Óészaki etimológiai szótár [Óészaki etimológiai szótár], 2., javított kiadás, Leiden: Brill. 15 DGNB: Német víznévkönyv. A víznevek és a hozzájuk tartozó terület-, település- és dűlőnevek etimológiája [Német víznévkönyv. A víznevek és a hozzájuk tartozó terület-, település- és dűlőnevek etimológiája], A. Greule, S. Hackl-Rößler közreműködésével, Berlin, Boston: De Gruyter, 2014. DONB: Német helynévkönyv [Német helynévkönyv], szerk. M. Niemeyer, Berlin, Boston: De Gruyter, 2012. DTB 2013 [1999]: A tochar B szótára. Javított és jelentősen bővített kiadás, 2 köt., D. Q. Adams, Amsterdam, New York: Rodopi. DW XXIII: Német szótár 23, J. Grimm, W. Grimm, München: dtv Verlagsgesellschaft mbH & Co. KG, 1999. EDLIL: A latin és a többi itáliai nyelv etimológiai szótára, M. de Vaan, Leiden, Boston: Brill, 2008. EWAhd VI: Az ófelnémet etimológiai szótára 6: māda – pūzza, szerk. R. Lühr, készítette H. Bichlmeier, M. Kozianka, R. Schuhmann, L. Sturm, Göttingen, Bristol: Vandenhoeck & Ruprecht, 2017. EWAia I: Az óindoárja etimológiai szótára 1, M. Mayrhofer, Heidelberg: Winter, 1992. Greule Albrecht 1983: Nieder-Olm községi szövetségének helynevei [A Nieder-Olm községi önkormányzat helynevei]. – Nieder-Olm. A községi szövetség területe, szerk. K. H. Spiess, Alzey: Verlag der Rheinhessischen Druckwerkstätte, 280–287. Greule Albrecht 1998: Víznėvrétegek a Lahn vízgyűjtő területén [Víznėvrétegek a Lahn folyó vízgyűjtő területén]. – A nevek világa. Hat névtani tanulmány, szerk. N. Nail, Marburg: Universitätsbibliothek Marburg, 1–17. Greule Albrecht 2007: Európa földrajzi neveinek etimológiai tanulmányai. Válogatott tanulmányok 1998–2006 [Európa földrajzi neveinek etimológiai tanulmányai: Válogatott tanulmányok 1998–2006], szerk. W. Janka, M. Prinz, Regensburg: Edition Vulpes. Greule Albrecht 2004: -m- képzős germán víznevek [A -m- képzős germán víznevek]. – Névv ilágok. Hely- és személynevek történeti nézőpontból, szerk. A. van Nahl, L. Elmevik, S. Brink, Berlin, New York: De Gruyter, 93–102. IEW I: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch [Indo-európai etimológiai szótár] 1, J. Pokorny, München, Bern: Francke, 1959. Krahe Hans 1957: Fluß- (und Orts-)namen auf -mana/-mina [A -mana/-mina végződésű folyó- és helynevek]. – Beiträge zur Namenforschung 8, 1–27. 16 Lehmann Winfred P. 1986: A Gothic Etymological Dictionary: Based on the Third Edition of Vergleichendes Wörterbuch der Gotischen Sprache by Sigmund Feist, with Bibliography Prepared Under the Direction of H.-J. J. Hewitt, Leiden: Brill. LitEW I: Litauisches Etymologisches Wörterbuch [Litván etimológiai szótár] 1, E. Fraenkel, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag, 1962. LithED I: Lithuanian Etymological Dictionary 1, W. Smoczyński, szerkesztette A. Holvoet, S. Young, W. Browne közreműködésével, Berlin, Bern, Bruxelles, New York, Oxford, Warszawa, Wien: Peter Lang GmbH Internationaler Verlag der Wissenschaften, 2018. LIV 2001 [1998]: Lexikon der indogermanischen Verben: Die Wurzeln und ihre Primärstammbildungen [Az indoeurópai igék lexikona: A gyökök és elsődleges tőképzéseik], H. Rix irányításával, M. Kümmel, T. Zehnder, R. Lipp, B. Schirmer közreműködésével, 2., javított kiadás, Wiesbaden: Dr. Ludwig Reichert Verlag. Martin Ernst, Lienhart Hans 1899: Wörterbuch der elsässischen Mundarten [Az elzászi nyelvjárások szótára] 1, Straßburg: Verlag von Karl J. Trübner. MH II: Mittelhochdeutsches Handwörterbuch. Zugleich als Supplement und alphabetischer Index zum Mittelhochdeutschen Wörterbuche von Benecke-Müller-Zarncke [Középfelnémet kéziszótár. Egyúttal kiegészítés és betűrendes mutató a Benecke–Müller–Zarncke-féle középfelnémet szótárhoz] 2, M. Lexer, Leipzig: S. Hirzel, 1876. Neri Sergio, Ziegler Sabine 2012: „Horde Nöss”: Etymologische Studien zu den thüringischen Dialekten [„Horde Nöss”: Etimológiai tanulmányok a türingiai nyelvjárásokról], Hamburg: Hempen Verlag. Neri Sergio, Sturm Laura, Ziegler Sabine 2016: Von Hammeln, Leichen und Unken: Etymologische Studien zu den thüringischen Dialekten [Kosokról, holttestekről és varangyokról: Etimológiai tanulmányok a türingiai nyelvjárásokról] 2, Hamburg: Hempen Verlag. Damme Robert, szerk., 2021: Westfälisches Wörterbuch [Vesztfáliai szótár] 5: SI–Z, a Landschaftsverband Westfalen-Lippe Nyelvjárás- és Névtani Bizottságának kiadása, Neumünster, Kiel, Hamburg: Wachholtz. Noreen Adolf 1970: Altnordische Grammatik 1: Altisländische und altnorwegische Grammatik (Lautund Flexionslehre) unter Berücksichtigung des Urnordischen [Óészaki nyelvtan 1: Óizlandi és ó norvég nyelvtan (hang- és alaktan), az ősnorvég figyelembevételével], 5., változatlan kiadás, Tübingen: Max Niemeyer. Reichardt Lutz 1986: Ortsnamenbuch des Alb-Donau-Kreises und des Stadtkreises Ulm [Az Alb-Duna járás és Ulm városi járás helynévkönyve]. Stuttgart: W. Kohlhammer. 17 Reitzenstein Wolf-Armin F. von 2013: Lexikon schwäbischer Ortsnamen: Herkunft und Bedeutung. Bayerisch-Schwaben [A sváb helynevek lexikona: Eredet és jelentés. Bajor-Svábföld], München: C. H. Beck. Rozwadowski Jan 1914–1915: Przyczynki do historycznej fonetyki językow słowiańskich [Adalékok a szláv nyelvek történeti fonetikájához]. – Rocznik slawistyczny 7, 9–23. Schützeichel Rudolf 2012: Althochdeutsches Wörterbuch [Ófelnémet szótár], 7., átdolgozott és javított kiadás, Berlin, Boston: De Gruyter. SEJL 2024: Słownik etymologiczny języka litewskiego [A litván nyelv etimológiai szótára], W. Smoczyński, 2024.1.30-i változat; LII, 2308 o. Hozzáférés: www.rromanes.org/pub/alii/Smoczyński W. Słownik etymologiczny języka litewskiego.pdf. Southern Mark R. V. 1999: Sub-Grammatical Survival: Indo-European s-mobile and its Regeneration in Germanic, Washington: Institute for the Study of Man. Udolph Jürgen 2004: Suffixbildungen in alten Ortsnamen Nordund Mitteldeutschlands [Észak- és Közép-Németország régi helyneveinek képződményei]. – Suffixbildungen in alten Ortsnamen. Akten eines internationalen Symposiums in Uppsala 14.–16. Mai 2004, T. Andersson és E. Nyman szerkesztésében, Uppsala: Kungl. Gustav Adolfs Akademien för svensk folklkultur, 137–175. Vanagas Aleksandras 1981: Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas [A litván víznevek etimológiai szótára], Vilnius: Mokslas. A litván alėti, almuo, almė, elmės és más szavak etimológiájáról, valamint kapcsolatukról a német Ulm helynévvel és rokonaival ÖSSZEFOGLALÁS 1. A litván alėti ‘folyni, csöpögni, futni, sietni’, nualėti ‘elterülni (mezőkről szólva), elönteni’, almuo (3) hímn. ‘kelés’, almė (1), almė (4) nőn. ‘a testből kiváló anyag’ szavakat hagyományosan egyetlen gyökhöz kapcsolják, noha két különböző indoeurópai gyök képződményei, vagyis egyrészt egy mozgást jelentő ige gyökéhez, az óindoeurópai *h₁elh₂- ‘lökni, vinni’, illetve az óindoeurópai *h₂elh₂- ‘járkálni’ gyökhöz (ez két régi, összeolvadt balti gyök *alH-/*elH képződménye), másrészt az óindoeurópai *h₁el(H)- ‘rothadni’ gyökhöz. Etimológiai szempontból el kell különíteni a litván és balti vízneveket, amelyek alapja *alm, valamint a feltehetőleg ugyanezen alaphoz tartozó litván al̀mėti igét, mivel ezek talán kapcsolatba hozhatók 18 az óind ārma-, a tokhár B ālme, a latin almus szavakkal, és az óindoeurópai *h₂el- ‘táplálni, növekedni, nevelni’ gyökből származtathatók. 2. Az elsőként említett gyökökhöz kapcsolódnak a német hely- és víznevek is (Ulm és mások), amelyek a korai ófelnémet, nyugati germán, ókori germán *ulm gyökön alapulnak. Ez a német közszavakban is megtalálható, például ófelnémet olmo ‘rothadó, korhadó fa’, középfelnémet ulmic, -iges ‘rothadt, korhadt’. Valószínűleg a víz minőségi tulajdonságai miatt először a vízneveket nevezték így. Elnevezésük alapjául az óészaki germán *ulma- < korai óészaki germán *h₁l̥(H)-m(n)õ tekintendő, az óészaki germán *h₁el(H)- ‘rothadt, korhadt’ gyök alapján. 3. A régi germán *uelH- ‘forogni, változni’ gyök képzett alakjai a német nevekben nem lehetségesek. Az ilyen névcsoport eseteinek a nyugati germán (német) nyelvben *ų- > W-. kezdetűeknek kellene lenniük. Ekkor a régi germán, nyugati germán *ųulm a régi ófelnémet *wulm-. alakra változna. 4. Elméleti szempontból állítható, hogy az ilyen nevek az Ó-Európa, vagyis a germán kor előtti víznevek leszármazottai. Ezt feltehetőleg a következő hat gyök tükrözi: - *eI-/*oI-/*ōI színt jelentő gyök ‘vörös, -a, barna, -a’ (IEW I 302–304) [mai alak: *h₁el-], - *eI-/*oI- ‘rothadt, korhadt’ (IEW I 305) [mai alak: *h₁el(H)-], - *eI-/*oI- hangzást, hangot jelentő gyök (IEW I 306) [mai alak: *Hel(H)-], - *eI-/*elə-: *l̥a- ‘lökni, mozgatni, mozogni, menni’ (IEW I 306f.) [mai alak: *h₁elh₂- (LIV 2001 [1998]: 235)], - *al- ‘fehér, -a’ (IEW I 29) [mai alak: *h₂al-/*h₂el-], - *āl- ‘járkálni, futkosni’ (IEW I 26f.) [mai alak: *h₂elh₂- (LIV 2001 [1998]: 264)]. Ebben az esetben egyik gyökhöz sem lehet folyamodni. 5. Azt a módszertani elvet figyelembe véve, amely szerint egy későbbi nyelvváltozat magyarázatakor a korábbi nyelvváltozatot kell előnyben részesíteni, még akkor is, ha mindkettő adatai megegyeznek, ebben az esetben meggyőzőbb azt állítani, hogy e német névcsoport magyarázata a régi germán, nyugati germán *ulma- gyökhöz kapcsolódik. Ekkor figyelembe kell venni az ófelnémet olmo ‘rothadt, korhadt fa’, a középfelnémet ulmic, -iges ‘rothadt, korhadt’ és más szavakat, valamint a litván ‘kelés’ jelentésű szavak családját is. 19