21
„MAGYAR NYELVJÁRÁSOK”
A DEBRECENI EGYETEM XLVI, 21–54 DEBRECEN
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK 2008.
ÉVKÖNYVE
G amma ika és hangso min a*
1. Í ásomban a 20. századi kanonizál nyel udományi iskolák (azaz: az új-
g amma izmus, a s uk u alizmus és a gene a í nyel észe ) g amma ika el ogásá
izsgálom elül, majd az így nye apasz ala ok hasznosí ásá al ja asla o eszek
egy ko sze űbb — hangso min a alapú — nyel s uk ú a-koncepció kialakí ásá-
a. Úgy élem ugyanis, hogy ezen i ányza ok a nyel ún. nyel aná jó al anali-
ikusabbnak mu a ják annál, min ami egy a nyel i endsze lényegi ulajdonsá-
gai a épí ő mode n g amma ikaelméle ben énylegesen indokol lenne.
2. Ha a ling isz ika e há om ál ajának a nyel sze keze e mésze é ől alko-
o képé egy olyan skálán szemlél e jük, amelynek ké égpon ja a szélsőséges
anali izmus, ille őleg holizmus, elmondha juk, hogy mindegyik i ány g amma i-
kaé elmezése az anali ikus égpon hoz esik közelebb, mégpedig az egyes isko-
lák el űnésének k onológiájában elő ehalad a egy e nö ek ő mé ékben.
Noha az újg amma izmus a nyel i olyama ok (hang) ö ény el ű el ogása
é én alap e ően egy anali ikus nyel képhez ju el, a koncepcióban jelen lé ő
analógiaelméle (és az ehhez is kapcsolha ó lánc ál ozások gondola a) alame-
lyes enyhí ezen az a omizmuson, némi holisz ikus jellege ad a az újg amma i-
kus nyel ogalomnak (e ke ősség ől észle esen lásd FEHÉR 2004, innen is ő-
kén 11–5).
Mindez a s uk u alizmus ól má nem mondha ó el: a szubsz anciá al szem-
ben a o má hangsúlyozó axiómából egyenesen kö e kezik a nyel anali ikus
sze eződésének é ele. Az iskola ling isz ikájában — minden bizonnyal SAUS-
SURE újg amma ikus múl jából adódóan — megma ad ugyan az analógiael , de
e ke e ben má csak a ka ego ikus o maelemekből sze eződő nyel s uk ú a
endsze ol á hi a o meg ámoga ni (ehhez ö. még FEHÉR 2004: 11–2).
Radikálisan anali ikus a szemléle e a (posz )gene a í nyel észe nek; az e ő-
sen o malizál (ily módon szükségsze űen a omis a) megközelí és egyé elmű-
en igazolják például a s anda d elméle ún. új aí ó szabályai agy a ko mányzás
és kö és eó iá al be eze e jellegze es, jobb a bő ülő biná isan hie a chikus
sze keze i sémák (e nyel an el ogás mo ológiai megnyil ánulásai ól lásd FE-
HÉR 2007: 11–23, 2008: 55–6, 58–9, 61–2). Az analógiá a ling isz ika ezen i á-
* A anulmány az Uni e si as Alapí ány ámoga ásá al készül .
22
nyainak kép iselői munkáikból mindeddig eljességgel mellőz ék, az el nek még
a leszűkí e (a nyel ka ego ikus leí ásának ke e én belül ma adó) alkalmazásá a
is csak a legu óbbi időkből an példa (ehhez ö. KÁLMÁN–REBRUS–TÖRKEN-
CZY munkái ; 2004, 2005).
3. A kanonizál iskolák g amma ikaelképzelésének anali ikus megha á ozo -
ságá legszembe űnőbben az e koncepciókban használa os, egymásnak alá-, ille -
e ölé endel ka ego ikus nyel i elemek so a jelzi.
Függe lenül a ól, hogy alul ól el elé agy elül ől le elé épí kező nyel an-
ól an-e szó, a hie a chia e ején mindhá om i ányza g amma ikája ese ében a
monda áll: ez szósze keze ek e bon ha ó, a szin agmák szók a agolha ók, a sza-
aka mo émák alko ják, a szóelemek pedig hangok a, ille e onémák a szeg-
men álha ók. Míg ez u óbbiaka az újg amma ikus és s uk u ális munkák a
nyel legkisebb anali ikus egységeikén a ják számon, a gene a í hang anok-
ban a megkülönböz e ő jegyek nyalábjának ekin e onéma má egy aj a sze -
kesz e nyel i ka egó iakén űnik el.
Miu án az így adódó nyel ani szin ek komplex elül izsgála á a egye len a-
nulmány nem állalkozha , a adicionális g amma ikák úlzo anali izmusá ez-
ú al a hang ani alapegységek szokásos é elmezései elemez e mu a om be.
Dolgoza omban ennek meg elelően a 20. század klasszikus nyel ankoncepciói-
nak elméle i-módsze ani p oblémái az újg amma ikus hangszemléle , a s uk u-
ális onéma el ogás és a gene a í nyel észe i disz ink í jegy- ogalom példájá-
ból bon om ki, majd ennek anulságai a ámaszkod a eszek kísé le e az eddigi
(anali ikus) g amma ikakép (holis a jellegű) új agondolásá a.
4. Jóllehe az újg amma ikus iskola a beszélők nyel é zéké ől i ányí o ana-
lógiás alakmódosulásokkal is számol, ezeke csak alami éle másodlagos nyel i
jelenségeknek ekin i. Az i ányza kép iselői ugyanis a hang ál ozásoka első-
so ban olyan ö ényeknek (később: endenciáknak) gondolják, amelyek megha-
á ozo one ikai kö nyeze ben, ado é ben és időben (szin e) au oma ikusan
égbemennek. Ennek kö e kez ében munkáikban öbbnyi e azoka a hangso o -
máka a ják analógiás ha ások e edményeinek, amelyek — a „szabályos” nyel-
i mechanizmusok alóli ki é elekkén — az alapkoncepció men én egyébkén
nem lennének magya ázha ók (e ől lásd még FEHÉR 2004: 10–5).
Ez igyelembe é e ko án sem meglepő, hogy az újg amma izmus — a
hang ál ozásoka dön ően beszélő ügge len jelenségekkén é elmez e — sem a
hangalaki he e ogenei ás , sem pedig ennek az embe ekkel aló elációi nem ké-
pes igazán meg agadni ( ö. FEHÉR 2004: 10, ille e BEZECZKY 2002: 28–40).
Mindez ugyanakko me odológiai szempon ból meglehe ősen aggályos: nyil án-
aló, hogy az egyes hangso o mák (így a iánsaik és alakulásuk is) nem egy ab-
szolú módon lé ező homogén nyel ből, hanem kizá ólag a beszélők egymás ól
kisebb-nagyobb mé ékben el é ő nyel eiből szá maz a ha ók.
23
Részben e szemléle , észben pedig a 19–20. század o dulóján o málódó
i ányza izsgála i lehe őségeinek egyko i ko lá ai e edményezik, hogy az új-
g amma izmus hang ogalma nem lehe kellően á nyal . Az iskola anai egyál-
alán nem ük öz e ik az a nyel i olyama ok szempon jából kulcs on osságú
mozzana o , hogy az embe ek egy ado hangso a ikulációs ál oza ainak akusz-
ikai különbségei nem is észlelik, míg más hangkombinációk ese ében é zékelik
ezeke az el é éseke , de hol semlegesen iszonyulnak hozzájuk, hol pedig ala-
milyen é ékí éle el isel e nek elük szemben.
5. Többek közö ilyen jelenségek meg agadásá a lehe ne alkalmas a s uk u-
ális nyel észe onéma–beszédhang ke őse. Ez a langue–pa ole dicho ómián
alapuló különbség é el azonban ko án sem ki ogás alan: az ennek ke e én belül
é elmeze onéma öbb szempon ból is p oblémá e el.
Tekin e el a a, hogy SAUSSURE sze in a nyel „úgy él a á sadalomban,
min a alamennyi agyban á ol lenyoma ok összege, kö ülbelül úgy, min egy
szó á , amelynek azonos példányai szé osz o ák az egyének közö ” (1916/
1997: 49), a langue észekén kezel onéma ese ében az kellene el é eleznünk,
hogy egy ado hangalakhoz a beszélők — mi el egy o ma lexikonnal endel-
keznek — ki é el nélkül azonos onémaso á sí anak, így nyel eik közö e o-
na kozásban nem lehe nek különbségek.
Az embe ek nyel i iselkedésé anulmányoz a ugyanakko ennek éppen az
ellenkezőjé apasz aljuk: az egyének közö onológiai jellegű el é éseke edez-
he ünk el a ól üggően, hogy nyel é zékük mi éle í ásképe és (e imológiai)
kapcsola oka ulajdoní egy-egy hangso nak. Ennek meg elelően a magya be-
szélők közül például sokan úgy élik, hogy a [sEk y˘]-ben — a szó kon encio-
nális í ásmódja, alamin a szeg-gel aló asszociálódása mia — e edendően /g/
an, míg mások — a hangso hoz <k>-s í ás o má endel e, ille e a szóalako a
one ikailag és szeman ikailag is hasonló [se˘k y˘] ~ [sik y˘] sza ak men én é -
elmez e — a ké déses konszonáns ele e /k/-kén azonosí ják.
Mi el a s uk u ális nyel észe a szubsz anciá al szemben a o má p e e álja,
ebből adódóan pedig az előbbi megjelení ő pa ole-szin e szigo úan el álasz ja az
u óbbi kép iselő langue- ól, a nyel egységekén el ogo onéma e koncepció-
ban ulajdonképpen min alami éle a konk é audi o ikus- iziológiai sajá ossá-
gok ól el ona koz a o és az egyének ől ügge lení e hangidea jelenik meg.
Nyil án aló ugyanakko , hogy az a ling isz ikai elképzelés, amely e éle ab-
szolu izál onémaka egó iákkal számol, a nyel hang ani egységei éppen lénye-
gi jellemzői ől osz ja meg: a hallga ók ól-beszélők ől el álasz o , „hang alan”
onémák la ens el e ése módsze anilag öbb min i a ha ó. (A p obléma jelen-
őségé mu a ja, hogy a nyel hangelemeinek idealizál ogalma a saussu e-i
nyel észe ben nem csak ej e en űnik el, de bizonyos ese ekben egészen ha á-
ozo o mában is e en é he ő: jól udjuk, hogy a s uk u alizmus ma is igen
népsze ű, p ágai ágának onológiájában az ún. a chi onéma egyes izikai e ede ű
ulajdonságokkal még absz ak é elemben sem endelkezik.)
24
Ily módon a s uk u ális munkákban nemcsak az önmagában ekin e nyel
hang ál ozásainak mo i ációs há e e lesz ké déses, de é he e lenné álnak az
embe ek egyes, one ikai- onológiai jelenségekkel kapcsola os eakciói is. Ab-
szolu izál onémák a alapoz a megmagya ázha a lan az az a i űd, misze in
azok a magya beszélők-hallga ók, akik [a]- nem ej enek, az ilyen okális a -
almazó palóc hangso ok és labiális képzésű meg elelőik (így például az
[as al] ~ [çs çl] alakok) különbözőségé e el igyelnek, gyak an minősí ik is ez
az el é és , ezeke a szóke ősöke ugyanakko mégsem ekin ik ún. minimális
pá oknak (hasonló, s uk u ális ke e ben nem igazán kezelhe ő hang ani jelensé-
gekhez — más é eléssel — lásd még SIPTÁR 2006: 415–6).
Mindezeke igyelembe é e eléggé egyé elmű, hogy egy adek á nyel kon-
cepció csakis az embe ek nyel einek sajá osságaihoz iszonyí o , audi o ikus-
iziológiai megha á ozo ságú onémákkal számolha ( ö. mindez SZILÁGYI N.
2004 és GYARMATHY 2007 ész e é elei el, ille e ko ább ól DEME — nem úl
ki o o , még számos saussu e-i mo í umo el onul a ó — í ásá al; 1958, in-
nen is őkén 139–41).
6. Ehhez a elisme éshez az újabb, (posz )gene a í elméle ek sem ju nak el,
a CHOMSKY- éle „ideális beszélő” koncepció ( ö. 1965: 3–4) a nyel e (és ono-
lógiájá ) éppúgy homogenizálja, min a saussu e-i „szé osz o szó á ” el : e -
mésze sze ű, hogy annak a nyel nek, amelye az embe ek he e ogén kö ülmé-
nyei ől ügge lení e kezelnek, a hang ani elemei is abszolu izál ak.
Az a néhány elő emu a ó, ám ko án sem ki ogás alan o mális ling isz ikai
ö ek és leszámí a, amelyik a onológia one ikai nézőpon ú megújí ásá céloz-
za (ehhez lásd különösen KISS 2007, ille e például KISS–BÁRKÁNYI 2006), a
klasszikus és e ideál SPE-i ányok a hangok e éle idealizál é elmezésének
p oblémájá a s uk u ális nyel észe ben apasz al akhoz képes ulajdonképpen
még o ább is mélyí ik: a (posz )gene a í onológiákban a P ágai Kö a chi o-
néma- ogalmánál is ál alánosabb elemzési egységek űnnek el.
Noha a s anda d chomskyánus eó ia ún. absz ak onémái , amelyek jegy-
má ixa egye len, az ado nyel ben énylegesen lé ező hang izikai jellemzőinek
sem elel e he ő meg ( ö. NÁDASDY–SIPTÁR 2001: 73–4), a mode nebb SPE-
koncepciók má end e önkényesnek í élik (NÁDASDY–SIPTÁR 2001: 74–5), a ki-
öl e len jegyé ékű, ille e adikálisan alulszabo onémák égle esen el ona -
koz a o jellegé e még ezek az elképzelések sem igyelnek el: posz gene a í
ke e ben a nyel onológiai endsze e olyan mögö es hangokból áll össze, ame-
lyek észben agy eljesen jegy ulajdonság nélküliek (lásd például NÁDASDY–
SIPTÁR 2001: 49–57).
A onémák ilyen el ogása az SPE- ípusú elméle ekben áadásul meglehe ő-
sen explici módon jelenik meg. Azál al ugyanis, hogy e koncepciókban má a
disz ink í jegyek is alami éle au onóm nyel i elemekkén , agyis az embe i
pe cepció-a ikuláció sajá osságai ól és a ho dozó hangok ól is ügge lení e é -
25
elmeződnek, az ezek együ eséből adódó hangszegmen umok szükségsze űen és
szélsőségesen idealizál ak. Nem éle len, hogy a (posz )gene a í onológiák sze -
zői leí ásaika má nem is a onémák a, hanem a megkülönböz e ő ulajdonságok a
alapozzák, ennek kö e kez ében pedig a mögö es hangok nyel i eali ásá kezde -
ben nyíl an, később bu kol abban agadják, és munkáikban a onéma ogalmá leg-
eljebb min a disz ink í jegyek halmazának egysze ű ö idí ésé a ják számon
(e ől ö. például DURAND–SIPTÁR és NÁDASDY–SIPTÁR be eze ő szö egei , il-
le e SIPTÁR anulmányának ona kozó nyel észe ö éne i észé ; az előbbieke
lásd 1997: 22–30, 43–4, alamin 2001: 48, az u óbbi pedig 2006: 413–4).
E szemléle módo ük özi má az az ok ej és is, amelynek men én a (posz -)
SPE kép iselői a megkülönböz e ő hang ulajdonságoka a onológiai leí ás alap-
egységeikén sze epel e ik. A disz ink í jegyeke endsze in az a omok osz ha-
óságá a hi a koz a ekin ik minimális hang ani elemeknek: „időközben az a o-
mok ól is kide ül , hogy még kisebb észecskékből e ődnek össze; nos, ugyanígy
a onémák is” (SIPTÁR 2006: 413). Nyil án aló azonban, hogy e gondola mene
csak abban az ese ben lehe ne hely álló, ha a onémáka alóban oly módon
osz ha nánk o ábbi észek e, min ahogy az a omoka elek onok a, p o onok a
és neu onok a.
A megkülönböz e ő jegyek ugyanakko a hangszegmen umoknak nem kom-
ponensei, hanem jellemzői; ez pedig ko án sem lényeg elen különbség. Ahogy
SZILÁGYI N. í ja: „Ami ehá igazából egy ulajdonság, az mos min önálló épí-
őelem jelenik meg, a onéma meg nem úgy, min olyan alapegység, amely az il-
le ő ulajdonsággal jellemezhe ő, azaz meg an benne az a ulajdonság, hanem
min olyan sze kesz e egység, amely a megkülönböz e ő jegyekből an elépí -
e. Egy kicsi olyan ez, min ha az mondanánk, hogy alma nincs is, me ez csak
egy ö idí és ahelye , hogy [ke ek] + [pi os] + [ehe ő] + …, az pedig, ami mi
almának mondunk, alójában ezekből an (ső ezekből le !) összesze kesz e”
(2004: 183).
Noha SIPTÁR úgy éli, hogy „ma egye len onológiai elméle sem lé ezik,
amely a onéma osz ha a lanságá hi de né” (2006: 414; a sze ző kiemelésé ö öl-
em — F. K.), mindezeke szem elő a a má legalább ké ilyen elgondolás ól
udunk: SZILÁGYI N. onológiáján (2004) úl az i ázolandó g amma ika-
koncepcióban magam is ha á ozo an elzá kózom a hang au onóm disz ink í je-
gyek e bon ásá ól.
7. Tekin e el a kanonizál one ikák- onológiák nehézségei e, eléggé egyé -
elmű, hogy ezek p oblémái csakis úgy lehe megoldani, ha — a hangjelenségek
kellően á nyal modellezése é dekében — a beszédhang– onéma ke ős enn-
a juk ugyan, de az az eddigiek ől me őben el é ő módon közelí jük meg. Így a
ké hangaspek us egy ész nem különí jük el oly szigo úan egymás ól, más elől
pedig nem a saussu e-i kiindulású elképzelések nyomán halad a, hanem a ROSCH-
éle p o o ípus-elméle men én é elmezzük (ez u óbbi lásd 1978, ROSCH–MER-

26
VIS 1975, 1976, kogni í pszichológiai ona kozásban ö. még például KOVÁCS
2003: 203–6, RAGÓ 2007: 291–306, ki ejeze en nyel észe i alkalmazásához pe-
dig öbbek közö WARDHAUGH 2002: 209–10).
E sze in az egyéni beszédhangoka a hallga ó az anyanyel já ása one ikai-
onológiai jellegze ességei alapján kiépülő, p o o ípus el en sze eződő men ális
onémamezők men én pe cipiálja, alahogy úgy, min ha egy mágnes lenne min-
den egyes onémamező közepében, mely a a i ányul, hogy a széleke behúzza,
ezál al ö idí se a á olságo , és megakadályozza, hogy e onzás a ományon be-
lül ka ego ikus megkülönböz e éseke együnk ( ö. mindenekelő KUHL 1991,
lásd még MACWHINNEY 2003: 507, HONBOLYGÓ 2007: 376–7).
Ez a el ogás — a klasszikus ling isz ikai koncepciókkal szemben — immá
nemcsak megengedi, hogy az egyén nyel ének egyes hangjelenségei idő el ál-
ozzanak és a beszélők közö onológiai, ille e a i udinális el é ések legyenek,
de — a a iabili ás ekin e e mésze esnek — meg is magya ázza. Az ugyanis,
hogy a cen um–pe i é ia sze keze ű pe cepciós onémamezőknek nincsenek ele-
e és égé ényesen ögzí e ha á aik, lehe ő é eszi, hogy az egyes hang ípu-
sok mags uk ú ái az egyén közösségében használa os nyel onológiai alap o-
násainak meg elelően o málódjanak, majd a bizony alan(abb) szélső pon ok
men én az újabb kö ülményekhez igazod a aká alamelyes módosuljanak is.
Ebből adódik, hogy egyes sza ak észleléseko a hangokhoz a ozó pe cep-
uális mezők egymás á is edhe ik úgy, min ahogy az öbbek közö a magya
/k/-nál és /g/-nél obs uens elő i pozícióban elő o dul (egyéb, p o o ípus el ű in-
e e enciákhoz ö. még PLÉH 2006: 83). Az , hogy e gyenge helyze ű elemek
onológiai é elmezése so án egy-egy beszélőnél éppen melyik „ onémamágnes”
mu a kozik e ősebbnek, az egyén nyel é addig be olyásoló ényezők (a
[sEk y˘] ese ében analóg hangso ok, a szó ól aló in ui í e imológiai élekedés,
alamin az í ás-ol asás aní ás) el é ő mé ékű és i ányú ha ásainak á laga ha á-
ozza meg (a nyel i mechanizmusok e éle megközelí ésének elméle i há e éhez
lásd SÁNDOR 2001a: 129–33, ille e 1998: 72–3 és FEHÉR 2008: 65).
Lényegében ehhez hasonló nyel i apasz ala sze zés e edménye az is, hogy
olyan akusz ikai- iziológiai hangdi e enciáka , amelyeke egyes beszélők leg el-
jebb min i ele áns különbségeke észlelnek, mások p egnáns(abb) el é ések-
kén é ékelhe nek: a innben ké onémá ep ezen áló [e]- és [Q]- például
azok a magya ok, akik innül egyál alán nem udnak és anyanyel já ásukban
sincsenek ilyen okálisok, csakis sajá közösségük hangjellegze ességeinek meg-
elelően, azaz /E/-kén azonosí ha ják, miközben innül jól beszélő á saik a
nyel anulás so án sze ze isme e eik é én ezeke má megbízha ó módon kü-
löní ik el egymás ól (WINKLER 2003: 165–6, más példákhoz ö. még LOTZ
1976: 71, GÓSY 1989: 16–9, 32, 2005: 137, HONBOLYGÓ 2007: 375–6, a je-
lenség nem nyel i hangok észlelésé e ona kozó analógiájához pedig lásd
WINKLER 2003: 167, ille e HONBOLYGÓ 2007: 374–5).
27
Az e éle onológiai he e ogenei ás az embe ek nyel i iselkedésében is ük-
öződik: noha az [a]- nem ej ő magya ok a palóc dialek us ezen illabiális hang-
jai /ç/-kén é ékelik, a onéma e ál oza á más egyéni /ç/- a iánsokhoz képes
mégis „ u csának” gondolják. Mi el a nem [a]-zó anyanyel já ású beszélők kö-
zösségük ől ez a okális nem hallják, és maguk nem is a ikulálják, számuk a
az alkalmilag el űnő [a] hang az /ç/ onémamezejének csak pe i é ikus eleme
lehe : /ç/- éle hang (mi el audi o ikus- iziológiai ulajdonságaiból adódóan az
[ç]-hoz hasonlí leginkább, az /ç/ nem á edő jellege mia pedig máshoz nem-
igen kö ődhe ), a ipikus o mája é én ugyanakko mégis „különös” hangzású.
8. A hangok p o o ípus el ű észlelésé egyébi án a ejlődéslélek ani és kog-
ni í neu ológiai kísé le ek is egyé elműen igazolják: e udomány e üle eken a
„pe cep uális mágneskén ” unkcionáló p o o ípus- onéma gondola a — ellen é -
ben a 20. századi kanonizál nyel észe el — má nemhogy nem heu isz ikus é -
ékű, hanem egyenesen e idencia.
Pszichológusok és ideg udósok az embe i pe cepció szám alan alkalommal
izsgál ák úgy, hogy géppel egy-egy hang akusz ikai képé lépcsőze esen egy
másik hang i ányába ol ák el. E esz ek so án a ku a ók ki é el nélkül az a-
pasz al ák, hogy az alanyok anyanyel ük onológiai jellegze ességeinek meg e-
lelően „a okoza os ál ozásoka nem okonkén i ál ozásokkén észlel ék, ha-
nem egyik hangka egó iá ól a másik a aló hi elen ál ásokkén . Például a ’ba’
hangzó ’da’ hangzó a aló okoza os izikai módosí ásá — ami számos közben-
ső inge hoz lé e — hi elen ál áskén észlel ék” (DONALD 2001: 218–9). Ez
pedig a a mu a , hogy „ alahányszo egy hango azonosí unk, az izsgáljuk
meg (pe sze nem uda osan), hogy az melyik p o o ípushoz áll a legközelebb. Ha
sike ül ilye alálnunk, akko számunk a a hallo hang az ille ő p o o ípussal á-
lik azonossá, és szubjek í e annak halljuk még akko is, ha izikai sze keze ében
nem pon ugyanolyan. Kissé sa kí o an ki ejez e, a beszédhangoka nem a ü-
lünkkel halljuk, hanem a memó iánkkal” (GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005:
120, mindehhez lásd még 115–6, 121, 134–5, GÓSY 1989: 11, 32, 2005: 137,
CRYSTAL 2003: 189, LUKÁCS–PLÉH 2003: 539, WINKLER 2003: 166, LUKÁCS
2006: 97, PLÉH 2006: 82, HONBOLYGÓ 2007: 371–7, az ugyancsak ez e ősí ő
ko ai nyel észe i izsgála ok közül pedig — más magya áza al — ö. még pél-
dául LOTZ–ABRAMSON–GERSTMAN–INGEMANN–NEMSER 1960).
Jól lá szik ez annak jellegze ességeiből is, ahogyan a mes e ségesen egyesí-
e hangoka észleljük. Kísé le el igazol ák, hogy ha az embe ek egy ismé lés e
ké ő u así ás kö e ően egy olyan hangso hallanak, amely gépileg szin e izál
közepes magasságú okális a almaz, és e ől az hiszik, hogy ugyana ól a sze-
mély ől szá mazik, min a el eze ő szö eg, a loga om ké déses elemé az ins -
uk o alaphangjá ól üggően azonosí ják és ej ik pala ális agy elá is magán-
hangzókén (ennek isme e ésé lásd PLÉH 2006: 84).
A hangok p o o ípus el ű észlelésének el e ésé el é he ők meg azon esz ek
e edményei is, amelyekben a beszédpe cepció egymáshoz nem illeszkedő akusz-
28
ikus és izuális inge ek segí ségé el izsgál ák. Ezek so án számos nyel ben
meg igyel ék, hogy ha az alanyoknak ülhallga ón például a [ba] szó ago úgy
já sszák le, hogy közben egy képe nyőn egy [ga]- a ikuláló személy lá nak, a
izsgála ész e ői a modális diszha móniá nem é zékelik, és a hangso end e
/da/-nak élik (MÁDY 2009: 24, o ábbá GÓSY 2004: 180, 2005: 171). Ez a
„McGu k-e ek us”-kén isme jelenség áadásul meglehe ősen obusz usnak
mu a kozik: a kísé le i személyek a /b/ és /g/ onémák p o o ípusmezői még ak-
ko is /d/-ben in e e ál ák, ha az audi í jel az a ikuláció képi megjelení éséhez
képes alamelyes kése (ennek egysze ű leí ásá lásd MÁDY 2009: 24, o ábbi
adalékokhoz ö. CSÉPE 2005: 1342, ö hónapos babákkal égze analóg esz ek
e edményéhez pedig öbbek közö még GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 82).
9. Az anyanyel onológiájának sajá osságai ól megha á ozo , p o o ípus alapú
hangészlelés a ejlődéslélek an és a kogni í ideg udomány csecsemőkkel égze
szopás- és igyelemp e e encia-kísé le einek anúsága sze in igen hama kialakul.
Bá az újszülö a hangok pe cepciójá ekin e egy aj a „nyel i ilágpolgá -
kén ” kezdi meg éle é , azaz igen inom, a kö nyeze ében jelen ősnek nem mond-
ha ó akusz ikai különbségeke is ma káns el é ésekkén észlel ( ö. CSIBRA 2003:
255–7, MACWHINNEY 2003: 507, GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 117–8,
197, LUKÁCS 2006: 97–8, HONBOLYGÓ 2007: 376), a 6–12. hónapban mégis
„anyanyel i specialis á á” lesz: az egyes hangoka ez án csak a sajá közössége
nyel ének lényeges audi í di e enciái igyelembe é e, p o o ípusel alapján
azonosí ja.
Míg például hé hónaposan a japán babák az [ ]-e és az [l]-e éppúgy elkülö-
ní ik egymás ól, min ame ikai ko á saik, há om hónappal később nem (a íz hó-
napos ame ikaiak iszon még egyé elműbben, min azelő ), a kanadai csecse-
mők pedig azoka az el é éseke , amelyeke a hindi beszéd hangjai köz élé es
ko ukban é zékelnek, egyé esen má csak észben, anyanyel ük onológiai jel-
legze ességei ől megha á ozo an észlelik (GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005:
120, ö. még 116–7, 134–5, 159, 163, 197–8, 202–3, CALVIN 1997: 76, CSIBRA
2003: 257–8, WINKLER 2003: 165, CSÉPE 2005: 1339, LUKÁCS 2006: 98, ille e
HONBOLYGÓ 2007: 374–6).
Noha mindezek alapján úgy űnik, hogy a nyel sajá os p o o ípus- onéma a be-
szélők nyel ének legkisebb, igen ko án el űnő anali ikus egysége, ha az e e mu-
a ó esz eke össze e jük ó odásko ú gye mekekkel égze hang ani izsgála ok
e edményei el, mégis é dekes pa adoxon a lehe ünk igyelmesek. E kísé le ek
ugyanis egybehangzóan az mu a ják, hogy a onéma min nyel i elem egyál alán
nem lé ezik az ilyen ko ú gye ekek nyel uda ában, ez csak később jelenik meg.
Ahogy KASSAI í ja: „hiába ké jük őlük, hogy mondjanak pl. [b] hanggal kez-
dődő szó . Egysze űen nem é ik a elada o . Ugyanígy hiába ké jük, hogy
mondják meg, hol hallanak alamely kiej e szóban pl. légyzümmögéshez agy
kígyósziszegéshez hasonló hango , hiszen ogalmuk sincs a ól, hogy a szónak
egyál alán an ki e jedése, ezen a e jedelmen belül pedig különböző elemek so-
29
akoznak; azaz nem udják a hangso beszédhangok a bon ani” (1983: 467, ö.
még HONBOLYGÓ 2007: 380).
10. Miu án a p o o ípus- onéma e pa adoxona a pe cepció jelenségei el kap-
csola os, nyil án aló, hogy az ellen mondás eloldásához a beszédészlelés me-
chanizmusának anulmányozása eze he el.
Míg a s anda d one ikákban a hangso ok dekódolásának olyama á ól lényegi
megállapí ásoka nem igazán ol asha unk, a ejlődéslélek ani és kogni í neu o-
lógiai szaki odalomból ilágosan ki űnik, hogy az audi í észlelés (aká nyel i,
aká egyéb akusz ikai inge ek pe cepciójá ól an szó) analóg olyama a lá ással,
ami pedig egyé elműen holisz ikus el ű: „az ideg endsze úgy működik, hogy
előszö a Ges al o emeli ki; csak később og hozzá a észle ekhez” (DONALD
2001: 196, ö. még 195, 219, CSIBRA 2003: 266–7, GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL
2005: 120–1, a ké dés pszichológia ö éne i előzményeihez pedig öbbek közö
VIGOTSZKIJ 1971). Annak belá ásához, hogy ez alóban így lehe , gondoljunk
például az olyan kép ej ények meg ej ése közben elme ülő nehézségeink e,
amelyekben ké , „első ánézés e” egy o mának űnő kép minél öbb el é ő ész-
le ének meg alálásá a ké nek minke .
A izuális pe cepció Ges al -jellegéből adódóan az ideg endsze az egyén
mindennapi lá ási apasz ala ai ügg ényében holisz ikus — és uda osí suk: p o-
o ípus el ű — képi ep ezen ációka alakí ki ( ö. GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL
2005: 120–1), aminek kö e kez ében a lá ó endsze nek olyan elő el e ései lesz-
nek, amelyek e be ésődö min ák ól megha á ozo an be olyásolják a pe cepció ,
bizonyos ese ekben aká illúzióka is e edményez e.
Az ilyen min a alapú beidegződéses jelenségeke a kogni í pszichológiában
szemléle esen be is mu a ák — öbbek közö az ún. Kanizsa-áb ákkal. Az aláb-
bi képen, mely egyike ezeknek a esz eknek, négy különálló izuális egység sze-
epel, lá ó endsze ünk mégis az jelzi, hogy egy ö ödik is jelen an: egy négyze ,
amely mindegyik kö ből egy negyednyi el aka (CSIBRA 2003: 263–4).
É demes el igyelni a a, hogy ehhez hasonlóan holisz ikus jellegű az audi í
dekódolás is, hiszen a Kanizsa-négyze illúziójá al analóg olyama ok a beszéd-
pe cepciós bázis é zéki csalódásai is, agyis azok az ese ek, amiko anyanyel ünk
p o o ipikus, a nyel elsajá í ási és a későbbi nyel i kö ülményeknek meg ele-
lően ögzül hangso min ái olyan elő el e éseke alakí anak ki, amelyek ha ással
annak észlelésünk e.
36
Azon úl, hogy a pszicholing isz ikai munkák end e elhí ják a igyelme a
szó elisme és és az elő o dulási a ányok, ille e a szójelen ések egyé elmű ösz-
sze üggésé e (az előbbihez ö. öbbek közö PLÉH–LUKÁCS–KAS 2008: 803–
10, az u óbbihoz pedig például GÓSY 1989: 11, 35–6, 191–2, NÉMETH 2001:
104, 106), a ipikus hangso sze keze eknek és a sza ak szeman ikájának a nyel i
pe cepció a aló kiha ásá ilágosan jelzik az álszók dekódolásának sajá osságai
is: a ona kozó esz ek minden éle ko ban szembe űnő különbségeke mu a nak
a ono ak ikai min agyako iságukban, ille e jelen és ani ulajdonságaikban el é-
ő é elmes és é elme len hangso ok elisme ése, az ún. szósze ű és nem szósze-
ű loga omok de ek álása, alamin az ado nyel hangkombinációs jegyeinek
meg elelő és ennek ellen mondó halandzsasza ak eldolgozása közö (a kísé le-
ek ől lásd egyebek melle GÓSY 1984: 465–75, 1989: 148, 2004: 179, 2005:
165, 2006: 150–8, DANKOVICS–PLÉH 2001: 66–7, JUHÁSZ–PLÉH 2001: 22,
HONBOLYGÓ 2007: 378, PLÉH–LUKÁCS–KAS 2008: 811).
13. A nyel elsajá í ás ko ai szakaszának ejlődéslélek ani és kogni í ideg u-
dományi izsgála ai az anyanyel ipikus hangso ok men ális ep ezen ációinak
meg o málódása elől anulmányoz a az is jól lá szik, hogy mié éppen a ono-
ak ikai min ák lesznek a nyel ben elsőkén el űnő ösz önös egységek.
A csecsemők szopás- és igyelemp e e encia- esz jeiből eléggé egyé elműen
kide ül: a kisbabák kezde ben a hallo ak konk é one ikai a cula á a ke ésbé é -
zékenyek, a hangso ok p ozódiai és in onációs ka ak e é e iszon annál inkább.
Kísé le ekkel bizonyí o ák, hogy egy elől a ké hónapos babák jobban emlé-
keznek megszoko monda in onációban hallo ka ak e üzé sza ak a, és osz-
szabbul, amiko in eg ála lan külön-külön szókkén , lapos in onáció al hallják
őke , más ész a kicsik jobban meg anulják a hangsúlyozo (ille e az ezeke kö-
e ő, kp. kli ikum jellegű gyenge) szó agoka , min a nyoma ék nélkülieke
(MACWHINNEY 2003: 508, lásd még GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 122,
o ábbá — kissé i a ha ó kon ex usban — GÓSY 1989: 184).
Az anyanyel hangsúly- és dallamsajá osságai az a ikulációs bázis kiépülé-
séhez is alap e ő módon já ulnak hozzá: a íz hónapos baba gőgicsélése zeneileg
emlékez e a a a nyel e, ami kö ülö e a elnő ek beszélnek. „Egy agy leg-
eljebb más él é es ko ában pedig a kínai gye ek jellegze esen kínai módon, a
hangmagasság hi elen ál ásai al halandzsázik, a s éd pedig […] he yke, emel-
kedő in onáció al” (GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 124); k ázisza aik ek-
ko még é elme lenek, de má az egyiknél kínaiul, a másiknál s édül azok
(GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 124; ö. még 130–1).
E ényezőke igyelembe é e é he ő, hogy az anyanyel onológiájának p o-
zódiai és dallammo í umai a későbbiekben is igen megha á ozónak bizonyulnak.
Ezek jelen őségé mu a ha ják például azok a izsgála ok, amelyekből kide ül: a
beszédnek a nyel i apasz ala ok é én beidegződö hangsúly iszonyai és in o-
nációs onásai más (nem nyel i) akusz ikai inge ek észlelésé is be olyásolha ják.

37
LOTZ JÁNOS számol be a ól a kísé le ől, amelyben há om egyenlő in enzi-
ású diszk é ü és já szo ak le egy csehnek, egy lengyelnek és egy anciának,
akik ezeke az anyanyel ük p ozódiai jellegze ességeinek meg elelően in e p e-
ál ák: „a cseh, akinek nyel e a szó első szó agjá hangsúlyozza, az mond a,
hogy az első ü és ol a lege ősebb; a ancia, akinek a nyel ében szó égi hang-
súly an, az u olsó ü és hallo a a legsúlyosabbnak, míg a lengyel, akinek nyel-
ében az u olsó elő i szó ag hangsúlyos, a középső (u olsó elő i) ü és álasz-
o a ki min lege ősebbe ” (1976: 28).
Hasonló pe cepciós ha ás apasz al ak azok a ku a ók is, akik az anyanyel
in onációs sajá osságai és a zenei hallás lehe séges össze üggésé izsgál ák. Ab-
ból a apasz ala ból kiindul a, hogy az eu ópaiak ese ében endkí üli képesség-
nek számí ó abszolú hallás a kínai zenészeknél annyi a el e jed , hogy az kö-
ükben nem is a ják különlegességnek, DEUTSCH munka á sai al olyan ame i-
kai konze a ó iumi anulóka esz el , akik közö kínai, ille e ie námi szá -
mazású, szüleik nyel é különböző mé ékben isme ő hallga ók is ol ak: azok
az ázsiai alanyok, akik nem beszél ék olyékonyan őseik nyel é , az abszolú
hangmagasság megha á ozásában nem é ek el jobb e edmény , min az eu ópai-
ak, miközben a onális kínai és ie námi anyanyel i szin en használók min egy
kilenc en százalékos eljesí mény nyúj o ak (DEUTSCH–DOOLEY–HENTHORN–
HEAD 2009).
A hangsúly- és dallam onások e megha á ozó sze epe a nyel sajá os hang-
kombinációk elmebeli ögzülése elől közelí e nem is oly különös: nyil án aló,
hogy az egyes hangokon á í elő ún. szup aszegmen ális jegyek a ono ak ikai kép-
le ek sze es (azaz: anali ikus módon ki nem elemezhe ő) komponenseikén a
hangkapcsola ok men ális beidegződésének igen jelen ős ámpon jai lehe nek
( ö. még MACWHINNEY 2003: 508). Nem éle len, hogy az anyanyel üggő
p o o ípus-hangkombinációk kiépülésé éppen ezek kogni í elsajá í ása készí i
elő — má a magza i ko ól kezdődően.
A hallósze ek a méhen belül is inge lésnek annak ki é e, ahol a kí ül ől é -
kező hangok ese ében „az anya es e olyan szű őkén működik, amely nem egy o -
mán ompí ja a különböző magasságú hangoka : öbbe enged á az alacsonyabb,
és ke esebbe a magasabb ek enciákból […]. A nyel i inge ek szempon jából
ez az jelen i, hogy öbb in o máció ma ad meg az ily módon szű beszéd p ozó-
diájából és in onációjából, min one ikai aspek usaiból, noha ez u óbbi sem ész
el eljesen” (CSIBRA 2003: 256–7).
A magza mindez nemcsak hallja, hanem anul is belőle, a külső hangok a
30–32. hé en má agyké gi álasz p odukálnak: öbb kísé le ben igazol ák, hogy
ha az anya a e hesség u olsó ha he ében mindennap öbbszö hangosan elsza-
alja ugyanaz a e se , az újszülö ez ogja előnyben észesí eni más hasonló
igmusokkal szemben még akko is, ha az nem az anyja mondja. Ebből adódha ,
hogy a babák má köz e lenül szüle ésük u án elisme ik és p e e álják a sajá
38
anyanyel ükön szóló beszéde , legalábbis a i mikailag különböző nyel ekhez
képes (CSIBRA 2003: 257, alamin MACWHINNEY 2003: 507–8 és LUKÁCS
2006: 97, lásd még GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 35).
A csecsemők ez án a má nagy ész beidegződö p ozódiai és in onációs
min ák min ezé onalak men én a kö nyeze ük hangso ainak a (hangsúly- és
dallamjegyekkel sze esen össze onódó) one ikai- ono ak ikai ka ak e ológiájá
memo izálják.
Ez a olyama igen ko án megkezdődik, a kicsik ugyanis közösségük jelleg-
ze es hangkapcsola ai más nyel ek hangkombinációi ól a nyel sajá os p o o í-
pus el ű beszédpe cepció megjelenésé el egyidőben, agyis má élé es ko uk
ájékán elkülöní ik: egy olyan kísé le ben, ahol ha hónapos babáknak anyanyel-
ük sza ai issza elé já szo ák le, a csecsemők agyi elek omos álaszai a meg-
szoko hangso épí ési képle eken kí ül eső alakok ese ében ma kánsan el é ek
az e ede i ál oza a ado eakcióik ól (ehhez lásd CSIBRA 2003: 258).
A ól, hogy a p ozódiai-in onációs láncok ono ak ikai elemeinek audi í el-
é képezésében a magánhangzóknak lehe igen on os sze epük, mindenekelő
azok a ku a ások anúskodnak, amelyek a onológiai szegmen umok ep ezen á-
cióinak meg o málódásá kí ánják meg agadni. Noha az ilyen céllal égze
esz eke ki é el nélkül onémák a é elmez ék, az e edmények a okálisoknak a
hangso min a-kép isele ek megsze eződésében aló ki ün e e sze epé e ől
ügge lenül is eléggé egyé elműen jelzik: az e izsgála oka égző szakembe ek
end e a ól számolnak be, hogy a babáknál a beszéd olyam egyes one ikai
észle einek men ális meg elelőikén legko ábban a magánhangzók p o o ípusai
űnnek el ( ö. GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 120).
Ennek há e ében nyil án alóan a okálisok izikai sajá osságai állnak: mi el
a magánhangzók ela í e nagy szono i ásuk és iszonylag kis koa ikulációs szó-
ásuk (ehhez ö. egy elől KASSAI 1998: 126–7, más ész SZALAI 1995, GÓSY
2002, HORVÁTH 2005, MENYHÁRT 2006, NIKLÉCZY 2006) mia a konszonán-
soknál lényegesen jobban észlelhe ők (e ől észle esen lásd GÓSY 1989: 74–
148, 2004: 91–147, ille e KASSAI 1998: 68–79, 108–11), eljességgel é he ő,
hogy a csecsemők első hang ani ep ezen ációinak kialakí ásában kulcssze epe
öl enek be. A hangkombinációk kogni í meg elelői a p ozódiai-in onációs lán-
cok audi o ikus okális-kiemelkedései men én jönnek lé e, és olyan önálló o-
no ak ikai min ákkén unkcionáló magánhangzó-kép isele ek lesznek, amelyek
a komplexebb (konszonáns elemeke is a almazó) hangkapcsola -p o o ípusok
megsze eződéséhez egyú al s uk u ális magokkén is szolgálnak.
A okálisok e hangso min a-sze ező ulajdonságá igyelembe é e ko án -
sem meglepő, hogy a hangkombinációk magánhangzói a nyel i pe cepció a
mind égig igen e ősen kiha nak. Amiko egy kísé le ben néhány diszk é oká-
lis elnő eknek gyo s egymásu ánban já szo ak le, a ku a ók az apasz al ák,
hogy az embe ek ilyen ese ben nem különálló hangok so á észlelik, hanem —
39
az egyes magánhangzók közö illuzó ikus konszonánsoka is azonosí a —
olyan szó agoka hallanak, amelyek anyanyel ük ono ak ikai jellegze ességei
ük özik (a izsgála isme e ésé lásd HONBOLYGÓ 2007: 379–80). A maszkol
hangok hely eállí ási eakciója is e ő eljesebbnek lá szik akko , ha a sza akban a
legkisebb szono i ású (azaz: a okálisokkal a legke esebb közös ulajdonságo el-
mu a ó) explozí áka és ika í áka aka ják el ( ö. DANKOVICS–PLÉH 2001: 64).
Egyébi án az, hogy a nyel i eldolgozás a hang ani ep ezen ációk e edendő
kialakí ásá kö e ően is jelen ős mé ékben ámaszkodik a hangkapcsola ok ma-
gánhangzói a, egyál alán nem haszon nélkül aló. A ono ak ikai min ák okális
magjai ugyanis — az észlelésük so án ellépő es au ációs ha ás é én — nö e-
lik a pe cepciós mechanizmus eljesí ményé , ily módon a nyel i egységek ono-
lógiai é elmezésé akko is lehe ő é eszik, amiko a de ek álási kö ülmények
egyébkén nem op imálisak (lásd — némileg más é elmezéssel — HONBOLYGÓ
2007: 379). Ki űnik ez abból a izsgála ból is, amely ámu a o : míg az a be-
széde , ami másodpe cenkén ha minc hango a almaz, megé jük, a hasonló
empó al lejá szo nem nyel i jellegű akusz ikus inge eke nem udjuk azonosí-
ani, ez u óbbi ese ben csak egy egybe olyó hangka alkádo hallunk. Ez pedig
a a u al, hogy a hangkombináció- ípusok okálisai a hagya koz a a megnyi-
la kozások elemzése so án olyan gyo san udjuk kö e ni a hangso oka , ami el-
ileg halló endsze ünk ado ságai nem is engednének meg (ezekhez ö. — az i -
eni ől kissé el é ő megközelí ésben — HONBOLYGÓ 2007: 365–6).
Lá a a p ozódiai-in onációs láncoknak és ezek magánhangzó-kiemelkedései-
nek a ono ak ikai ep ezen ációk megsze eződésében já szo lényegi sze epé ,
magya áza o nye az a közisme ény is, hogy a szülők (különösen az anyák)
kezde ben ösz önösen gügyögnek gye mekükhöz, ami pedig a kicsik a no mál
ónusú beszédnél sokkal jobban ked elnek (GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005:
140, 179–80, GÓSY 2005: 299; ál alánosabban, a babáknak a nem nyel i han-
gokkal szemben az embe i beszéd i án i ki ün e e igyelmé ől lásd GÓSY 1989:
183–4, ille e LUKÁCS 2006: 97). Ha ugyanis az ún. dajkanyel one ikai sajá-
osságai anulmányozzuk, az apasz aljuk, hogy a lecsökken empó, a melodi-
kusan hajladozó dallam, a szokásosnál legalább egy ok á al magasabb hang-
ek és, ille e a okálisok gondos és időben elnyúj o képzése a beszédnek épp
azon akusz ikai mo í umai emelik ki, amelyek a hangkombinációk men ális
kép isele einek kialakí ásá leginkább i ányí ják. Ebből adódik, hogy a gügyö-
gés a ilágon mindenü ugyane ulajdonságok jellemzik, az el é ések pedig eze-
ken ke esz ül, az egyes nyel ek onológiai alap onásainak meg elelően űnnek
el. Így a dajkanyel é én a szülők ulajdonképpen pon osan olyan hangso oka
p odukálnak gye ekeiknek, amelyek elemei az anyanyel i hangkombinációk
p o o ípusaihoz a legközelebb állnak ( ö. mindenekelő GOPNIK–MELTZHOFF–
KUHL 2005: 140–2, lásd még CSÉPE 2005: 1339–40, GÓSY 2005: 298–9, HON-
BOLYGÓ 2007: 368): „A beszédkód, aká csak a i kosí ások kódja, nyil án akko
40
ej he ő meg a legjobb eséllyel, ha a lehe ő legegysze űbb és legegyé elműbb
anulómin ák annak hozzá” (GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 179).
14. Tekin e el a a, hogy a ono ak ikai egységek a nyel e má a kezde ek ől
og a és lényegi é elemben ha á ozzák meg, igen nehéz elképzelni egy olyan, a
20. század kanonizál ling isz ikai i ányai ól szokásosan el é eleze g amma i-
ká , amely — előzmények nélkül, min egy a semmiből el űn e — a nyel holis-
a, onológiai e mésze ű undamen umá ól szin e ügge lenül (azaz: anali ikus
mo oszin ak ikai el en) s uk u álódik.
Ez szem elő a a eléggé nyil án alónak lá szik, hogy a nyel ún. nyel a-
na csakis olyan s uk ú a lehe , amely a nyel sajá os hangkombináció-p o o ípu-
sok kapcsolódási láncai a „ á akód a” (azok sze es oly a ásakén ) o málódik,
majd ennek meg elelően működik. A g amma ika adicionális el ogásai al
szemben inkább alami éle komplex hangso min ákon alapuló nyel annal kell
számolnunk, aminek a mo oszin ak ikája esz ugyan el öbb-ke esebb anali i-
kus ulajdonságo , de ezzel együ is megő zi sze eződésének e ede i, holisz i-
kus- ono ak ikai megha á ozo ságá .
15. Ennek a g amma ikának a megképződésében, majd o ábbi alakulásában
a hangso ok azon elemeinek lehe alap e ő sze epük, amelyeke az — anali ikus
nyel anokból egyébkén mellőzö — ún. szó agokkal azonosí ha unk.
Bá a s anda d nyel észe i leí ásokban e onológiai egységek ogalmi megha á-
ozása mindmáig isz áza lan (a p oblémá ól lásd például KASSAI 1999b: 131–4),
a szó agok é elmezése a ono ak ikai p o o ípusok elől közelí e meglehe ősen
ilágos: ezek csakis úgy ogha ók el, min a sza ak olyan ösz önösen ki agado
legkisebb da abjai, amelyek e edendően az embe ek nyel ének — egyéni el é é-
seke is elmu a ó — onológiai alapelemei ük özik (az iskolai ok a ás me-
anyel i mű ele einek az in ui í szó agolás a aló kiha ásához ö. — az ada o-
ka más elméle i ke e ben in e p e ál a — KASSAI 1999a, 1999c). Nem éle len,
hogy a szaki odalom a szó agok gye meknyel beli jelen őségé end e kiemeli,
ső egyes újabb munkák az audi í é képnek a hallási min áka ep ezen áló cso-
mópon jai má kimondo an ezekből szá maz a ják (ehhez lásd öbbek közö
MACWHINNEY 2003: 507, 512–3, alamin — más e üle ől — KASSAI 1983:
467, 1998: 195–7, a szó agok nyel i jelenlé ének szélsőséges — kp. inná izmus
hi de ő — magya áza ához pedig KASSAI 1999c: 153–5).
Mi el a szó agok a beszédben nem diszk é módon, hanem egy p ozódiai-in-
onációs lánc anali ikusan ki nem emelhe ő elemeikén jelennek meg, ezek csak-
is kapcsolódásaikkal együ sajá í ha ók el ( ö. MACWHINNEY 2003: 512–3): a
babák a sza ak hangalakjá e oly onosság a ámaszkod a ögzí he ik.
Ez a el e és lá szik e ősí eni az a kísé le is, amellyel a kisgye ekek szó a-
nulási olyama ának kezde ei izsgál ák. Nyolc hónapos csecsemőkkel olyan
szin e izál beszéde hallga a ak, amelyben há om szó agos, ono ak ikailag jel-
lemző halandzsaszók ismé lőd ek. Ez kö e ően ké másik hanganyago is mu a -
41
ak nekik: az egyik a almaz a a ko ábban lejá szo álsza aka , míg a másikban
olyan új hangso ok űn ek el, amelyek a esz loga omok szó agjai jelení e ék
meg, de más so endben. A kicsik a ké beszéd közül az előbbi p e e ál ák, agyis
képesek ol ak a a, hogy a szó aglánc egyes észle ei a éning ázis ki alál sza-
ainak hangalakjai al azonosí sák (e ől lásd PLÉH–LUKÁCS–KAS 2008: 843, il-
le e MACWHINNEY 2003: 507; a szó agka ak e so alapú anulás ún. la inamo-
delljéhez ö. még MACWHINNEY 2003: 512–4).
16. Amiko a babák a megha á ozo szi uációkban új a meg új a el űnő szó-
agegyü eseke min i uálisan ismé lődő „ a ázsigéke ” az ado helyze ekhez
(például a szokásos eggeli üd özléshez agy egy já ék alamely eleméhez) kap-
csolják ( ö. GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 138; lásd még MACWHINNEY
2003: 509–14), ezek a hangso da abok alami éle „audi o ius á gyakkén ” emel-
kednek ki a beszéd olyamból, azaz ulajdonképpen sza akká endeződnek (ehhez
ö. — a „hallha ó objek umok” ogalmá kissé ágabban é elmez e — DONALD
2001: 216–20, a szókincsnö ekedés és az ún. onológiai hu ok össze üggései ől
pedig lásd például NÉMETH 2001: 105–6, 2008: 182–3, RACSMÁNY 2007: 191). A
memo izál ono ak ikai komplexumok szókká ily módon lényegében szeman ikai
kö elékeik kialakí ása é én álnak: a men ális szó agegyü esek jelen ései e
hangso észle -kép isele eknek egyéb, nem nyel i ( izuális, apin ásos s b.) ep e-
zen ációkkal, majd pedig más kogni í szó o mákkal aló á sí ásai e em ik meg,
ille őleg ho dozzák (a udás endsze egészébe beágyazódó, onnan ka ego ikus mó-
don ki nem elemezhe ő nyel ől lásd még FEHÉR 2008: 63, ese leg SZILÁGYI N.
2004: 55, a sza ak asszocia í kapcsola okból adódó szeman ikájához ö. őkén
NÁNAY 1996: 263–4, 2000: 134–5 és DONALD 2001: 222, o ábbá FEHÉR 2008:
66–7). E jelen ésképződés eszi lehe ő é, hogy a k ázi g amma ikai hangso min-
ák a nyel an első alódi alapegységei é lépjenek elő (a szó ki ün e e nyel i
s uk ú abeli helyze é ől ö. még DONALD 2001: 226–7).
Mindebből kö e kezik, hogy a nyel elsajá í ás ko ai szakaszában anul szók
szeman ikája-mo ológiája e edendően Ges al - e mésze ű, így a lexikonban elein-
e olyan, a későbbiekben o ább agolódó o mák is á lá sza lan szóegységekkén
unkcionálha nak, min például a magya kabá ok, nemadom agy i a inomebéd.
E ől anúskodik az a hí es kísé le is, amiből kide ül: a kicsik nyel ében a
számjeles sza ak kezde ben jelen és anilag-alakilag még nem anszpa ensek, az
e éle á e szőség csak a beszédp odukció megjelenése u án, okoza osan űnik
el. Amiko BERKO angol anyanyel ű gye ekekkel egy wug an áziane ű ki alál
álla igu á isme e e meg, az án mu a o belőle egymás melle ke ő , és meg-
ké dez e, mik ezek, a álaszokban az el á alak csak négyé es ko ól og a je-
len meg, jóllehe az isme sza ak plu álisá má a ké é esek is ud ák (PLÉH
2000: 951–2, CRYSTAL 2003: 304, GOPNIK–MELTZHOFF–KUHL 2005: 131, LU-
KÁCS 2006: 103–4, a szeman ikai-mo ológiai anszpa encia olyama os o má-
lódásához lásd még az alak ani anulás e ősebben-gyengébben „U alakú”, egy-

42
sze i agy ciklikusan és egy e laposabban ismé lődő gö béi ; CALVIN 1997: 78,
PLÉH 2000: 952, 989, 1000–1, LUKÁCS 2001: 121–2, 2006: 103, PLÉH–LUKÁCS
2002: 154, CRYSTAL 2003: 304, MACWHINNEY 2003: 517).
Mi el a hangso láncból ki áló jelen éses egységek é én a szó anulás lénye-
gileg nem más, min a sza ak közösségi használa ának megisme ése, ami pedig
alap e ően a nyel i apasz ala ok ól ügg, e mésze sze ű, hogy az egymás ól ki-
sebb-nagyobb mé ékben el é ően szocializálódó egyének közö különbözősé-
gek alakulnak ki a ekin e ben, hogy a beszéd olyamo hogyan osz ják el „audi-
o ius á gyak” so á a, agyis sza ak a. Így ko án sem meglepő, hogy a szó ( i-
szonylagos) ogalmához abszolú módon és anali ikus módsze ekkel közelí ő
adicionális 20. századi ling isz ika e nyel i egysége mindmáig kép elen meg-
agadni (e ől észle esen lásd FEHÉR 2007, 2008: 55–61).
Ennek ényében a lexikonku a ás egyik sa kala os p oblémája, a QUINE- éle
„ga agai”-helyze ( agyis annak ké dése, hogy az újonnan hallo szóka hogyan
kapcsoljuk össze a meg elelő jelen éssel) is eljesen i eálissá álik: számos izs-
gála igazol a, hogy a gye ekek csakúgy, min a elnő ek a sza aknak a mindenko-
i szi ua í -kon ex uális ényezők igyelembe é elé el, a beszédpa ne ek á sas-
p agma ikai jelzései e ámaszkod a ulajdoní anak — alamilyen, a másoké al
öbbé-ke ésbé egyező — é elme (ehhez ö. PLÉH 2000: 992–3, MACWHINNEY
2003: 509–10, LUKÁCS 2006: 99–102, PLÉH–LUKÁCS–KAS 2008: 828–38, 843–52).
Mindezekből eléggé ilágosnak lá szik, hogy el kell adnunk a napjaink kano-
nizál nyel észe i i ányai ól egyé elműen megha á ozha ónak és ele e ado nak
él szószeman ikai jegyek elképzelésé is. A ka ego ikus deno a í jelen éseke
a almazó szó á koncepciója helye sokkal inkább egy a kései WITTGENSTEIN
nyel ilozó iájá al (1952/1992) egybe ágó, beágyazó el ű holis a lexikonmodel-
lel kell számolnunk, ahol a sza ak é elmé az embe ek egy elől p o o ípusel en,
más ész pedig a szók használa aiból eme gensen kons uálják, majd későbbi nyel-
i apasz ala aiknak meg elelően olyama osan alakí ják (ehhez ö. még NÁNAY
1996: 263–6, 2000: 126–41, BÉKÉS 1997: 28–30, DONALD 2001: 226, MACWHIN-
NEY 2003: 509–14, PLÉH 2006: 86, alamin KIS 2003 és FEHÉR 2008: 60–7).
17. A pszicholing isz ikai í ások sze zői az egy-egy szóhoz a ozó alakok
egészleges(ebb) men ális kép isele ei öbbnyi e csak az ún. endhagyó o mák
ese ében a ják elképzelhe őnek, az azonban, hogy a mo ológia el i é elem-
ben így sze eződjön, eléggé alószínű lennek gondolják: mi el úgy élik, hogy
egy e éle s uk ú a lényegesen öbb elem á olásá igényli, min egy anali ikus
endsze , meglá ásuk sze in ez nemigen lehe ha ékony (ezen é megjelenésé
lásd öbbek közö JUHÁSZ–PLÉH 2001: 13, 19, THUMA–PLÉH 2001: 40–1, a ké é-
le modell el é éseinek szokásos isme e éséhez pedig ö. például PLÉH 2000: 957–
9, 969, 999–1001, LUKÁCS 2008: 122–34, PLÉH–LUKÁCS–KAS 2008: 824–7).
E ké dés ugyanakko nem í élhe ő meg pusz án k an i a í mu a ók a hagya -
koz a. Miu án az első alaki-monda ani mű ele ek legegysze űbben a nyel má
43
meglé ő s uk ú ájának köz e len oly a ásaikén jöhe nek lé e, az a mo oszin-
ak ikai endsze lá szik igazán előnyösnek, amelyik az addigi nyel sze eződés
jellegze ességeinek alaján bon akozha ki. Ebből a nézőpon ból pedig egy ka e-
go ikus elemző-sze kesz ő s uk ú a — mi el a nyel hangso min ákon alapuló
undamen umához egyál alán nem illesz he ő — nemhogy nem p ak ikus, de ki-
mondo an nehézkes: egy ilyen endsze működ e ése mindenekelő egy me ő-
ben új (anali ikus) mechanizmus kialakí ásá , majd ennek a megelőző (holis a)
sze keze el aló összehangolásá kí ánná meg (ehhez ö. még — nem a onoló-
gia elől közelí e, szűksza úbb és ke ésbé ha á ozo meg ogalmazással — LU-
KÁCS ok ej ésé ; 2008: 122).
Az e ede i, ono ak ikai megha á ozo ságú nyel elépí ésből sze esen kinö-
ő mo oszin axis a Ges al -sza ak használa el ű lexikoná a áépül e jöhe lé -
e. Talán nem éle len, hogy öbb nyel elsajá í ási kísé le e edménye is ámu a-
o : a nyel ani eljesí mény soha nem já a szó anulás ejle ségi szin je elő . A
g amma ikai udás szo osan és nemlineá isan kö e i a szókincs mé e é , miu án
ez u óbbi elé egy k i ikus é éke , minőségi ál ozás kö e kezik be a nyel an-
ban (PLÉH–LUKÁCS–KAS 2008: 840–1).
A gye ekek az „audi o ius á gy”-szóka — azok szeman ikai mo í umai az in-
e akciók á sas-p agma ikai jelzései el összekapcsol a — egymáshoz és kö nye-
ze ükhöz iszonyí ják (ehhez adalékkén lásd öbbek közö LUKÁCS 2006: 103,
nem a nyel elsajá í ás ona kozásában pedig PLÉH 2000: 969–71, 974–81, 983,
988, 1008, LUKÁCS 2008: 141, 147, 149–50). Ezál al a megnyila kozásoknak a-
lami éle k ázi alaki-monda ani sze keze e ulajdoní anak ( ö. MACWHINNEY
2003: 519–21), ami pedig alapul szolgál ahhoz, hogy a hasonló nyel ani eláció-
ka jelző Ges al -szóalakokhoz — analóg hangso észle eik pá huzamba állí ásá al
— mo ológiai s uk ú áka és szin ak ikai sze epeke á sí sanak (lényegileg e e a
kö e kez e és e ju MACWHINNEY is a „ké olyama ú” agozás anulási modelljé-
nek el ázolásako ; 2003: 517–9). Ennek köszönhe ő, hogy a lexikon addig holisz-
ikusan kezel „hallha ó objek umai” o ább agolódha nak, így a későbbiekben
má min szó-, ille e mo émakomplexumok é elmeződhe nek.
Ezen asszociációk e edményeképp a szeman ikai kö elékekkel bí ó men ális
nyel i elemek ono ak ikai min ái a mindenko i kö ülményekhez igazodó, ugal-
mas alaki-szin ak ikai okonsági csopo okba endeződnek. A nyel i apasz ala ok
é én e ősen beidegződö sza akhoz min magokhoz alami éle „csa lósokkén ”
já ulnak azok a o mák, amelyeke az egyén a nyel i in e akciók kon ex uális-szi-
ua í mo í umai alapján ezek mo ológiai ál oza ainak és monda ani kapcso-
lódásainak él. Az így előálló p o o ípusmezők mindeközben olyan halmazokba
ömö ülnek, amelyek középpon jába a men ális s uk ú ába leginkább beágyazó-
do szeman ikai-mo oszin ak ikai szócsaládok ono ak ikai képle ei ke ülnek.
A lexikon új agy ke éssé megha á ozó elemei az ily módon o málódó min ák-
hoz iszonyí a helyeződnek el a dinamikusan alakuló kogni í endsze ben
44
(ezekhez lásd még egy elől LUKATELA ún. sza elli amodelljé , más ész pedig
BYBEE osz ályképző „banda” ogalmá ; LUKÁCS 2008: 125–6, ille e 132).
Mindezek kö e kez ében a g amma ikának ulajdonképpen nincs is a lexikon-
ól ügge len lé módja: a nyel an nem kí ül ől elepszik á az egyes egységek e,
hanem azok használa ából álik ki ak uálisan (ehhez ö. LUKÁCS 2008: 132). A
lexikong amma ikában az alaki-szin agma ikus olyama oka megsze ező el ek
a men ális szócsaládcsopo ok agjainak ípus elációiból emelkednek ki, így
olyan sémákkén unkcionálnak, amelyek egyé elmű g amma ikai mű ele ek és
diszk é , anali ikus elemek helye analógiák ól ezé el , egészlegesebb sze ke-
ze ekkel ope álnak.
Bá a ona kozó pszicholing isz ikai esz ek e edményei e klasszikusan úgy
ekin enek, min olyan mu a ók a, amelyek inkább egy biná is szabályokon ala-
puló, ka ego ikus nyel an dominanciájá jelzik, a izsgála ok ada ai é ékelő
szakembe ek e éle állás oglalásuk kialakí ásako nem minden ényező esznek
kellő súllyal számí ásba. Azon úl, hogy kísé le i anyaguk „bemu a ási módja s a
elada egya án min egy beépí e en ked ez egy anali ikus hozzáállásnak” (JU-
HÁSZ–PLÉH 2001: 32, lásd még PLÉH 2000: 965–6, ille e 959, 961), e ku a ók
az alko ó mo oszin ak ikai olyama oka és az á e sző alaki-monda ani o má-
ka leginkább a ka ego ikus-elemző ke e hez kö ik: a holis a megha á ozo ságú
g amma iká ele e alami éle imp oduk í -á lá sza lan, de legalábbis ko lá ozo -
abban e mékeny és kisebb mé ékű anszpa enciá mu a ó, memó iaigényes
s uk ú ának gondolják ( ö. PLÉH 2000: 957–66, 999–1001, JUHÁSZ–PLÉH 2001:
13–4, 19–32, LUKÁCS 2001, 2008: 122–35, THUMA–PLÉH 2001, PLÉH–LU-
KÁCS–KAS 2008: 824–7).
Nyil án aló ugyanakko , hogy a Ges al -sza ak használa ából kibon akozó
lexikonnyel annak legalább annyi a lényeges onása a p oduk i i ás és az alaki
á e szőség, min egy biná is szabályok a épí ő, anali ikusan elemző g amma iká-
nak. A kon ex uális-szi ua í ényezők men én oly on és egyénenkén el é ően
o málódó men ális endsze ben nem minden egyes nyel i egység an el é lenül
az összes alakjá al ep ezen ál a: a kogni í s uk ú ához csak gyengébben kö ődő
hangso o mák mo oszin ak ikai é elmezése és megalko ása a elük alamilyen
szempon ból okonnak él p o o ípus-szómezők egészleges onológiai képle ei-
nek analógiájá a, inhe ens módon ö énik. A nyel i apasz ala ok ól üggő, hang-
ani alapú g adiens min akö e és épp a g amma ika holis a, ono ak ikai e ede e
eszi lehe ő é: a luens, anali ikus módon el nem különülő szó agok men álisan
be ésődö anyanyel sajá os üzé ei egy-egy hangso lehe séges alaki-monda a-
ni kö nyeze é min egy „la inasze űen” jelölik ki anélkül, hogy a sza ak diszk é
nyel ani elemek e bon ásá igényelnék (ehhez ö. még MACWHINNEY 2003:
512–4, 517–9). E sze in a beszélők „nem úgy hozzák lé e a oldalékos alakoka ,
ahogyan az mi, nyel észek képzeljük (» égy egy szó ö e , kapcsold a égéhez a
oldaléko , és alkalmazd az esedékes onológiai szabályoka «), hanem alahogy
45
úgy, hogy: »Mos úgy mondom: házba, me ilyenko , miko a ól an szó, hogy
alamibe, alahogy így szoko hangzani másko is [ennek a szónak és a hozzá ha-
sonló alakoknak] a ége.«” (SZILÁGYI N. 2004: 80).
Noha a kon encionális í ás-ol asás aní ás és a nyel i ok a ás egy homogé-
nebb és ka ego ikusabb g amma ikaképe köz e í e kiha az alaki-monda ani
sze keze ek és olyama ok men ális s uk u álódásá a is (ehhez adalékkén lásd
például DONALD 2001: 15, 23–5, 248, ese leg JUHÁSZ–PLÉH 2001: 18), ez a
nyel an e ede i, ela í és dominánsan holis a endsze é nemigen számolja el:
a mo oszin axis a o ábbiakban is a a iábilis közösségi apasz ala ok men én,
ono ak ikailag kondicionál módon sze eződik, így ko án sem lesz oly uni o -
mizál és szigo úan anali ikus el ű, min ahogy az a 20. századi klasszikus
nyel anok sugalmazzák.
Egy ka ego ikus-elemző, egynemű nyel an ese ében a beszélőknek amelle ,
hogy anyanyel ük szóalakjai ösz önösen és egy éleképpen kellene szegmen ál-
niuk g amma ikai unkciójú elemek e, ennek meg elelő monda sze keze eke is
kellene p odukálniuk. Köz udo ugyanakko , hogy az egyének az egyes szó o -
máka nehézkesen és ma káns anszpa enciael é ésekkel bon ják alak ani össze-
e ők e. Hé köznapi á salgásaik szin axisa is me őben más, min ami a s anda d
g amma ikákban példákkén idéze — anali ikus jellegüke ekin e előze esen
kimunkál — i odalmi-publicisz ikai monda okban és mes e ségesen (é sd: a
nyel an í ó nyel ész ál al) kons uál megnyila kozásokban apasz alha unk: a
„Budapes i Szocioling isz ikai In e jú” szö egé (KONTRA és m sai 1997) ebből
a szempon ból á ekin e jól lá szik, hogy a adicionális monda elemzési eljá á-
sok a leg e mésze esebb e bális megnyil ánulásoka ep ezen áló, élőnyel i
szin axis bemu a ásá a alkalma lanok — nem éle len, hogy a kanonizál ling-
isz ikai munkák sze zői nem is igen állalkoznak ilyen nyel i anyagok mon-
da anának izsgála á a.
A g amma ika lényegileg nem anali ikus, ela í s uk ú ájá a u alnak az egy-
é elmű sze keze ekkel és diszk é egységekkel számoló klasszikus alak anok le-
í ási pa adoxonai is. A ka ego ikus és abszolú nyel i elemnek ekin e mo éma
de iniálásá ille ő nehézségeken úl ál alánosan isme ek a adicionális g amma-
ikák szegmen álási gondjai, így öbbek közö a disz ibúciós módsze ko lá ai
az ún. passzí , ille e ik í ö ek és bizonyos képzők ese ében (ezekhez lásd
például KESZLER 2000: 311, 313, LACZKÓ 2000: 39), az egyidejűleg öbb alak a-
ni eláció jelölő (komplex) szu ixumok elemzésének p oblémái ( ö. egyebek
melle KIEFER 1999: 190–2) agy a égó a olyó előhangzó–kö őhangzó– ő ég-
hangzó i a (az ezzel kapcsola os jellegze es álláspon oka lásd öbbek közö
BERRÁR 1967: 217–8, VELCSOVNÉ 1968: 92–3, KIEFER 1999: 189–261, LACZKÓ
2000: 45–6). Noha annak elisme éséhez, hogy ezek az ellen mondások a s an-
da d nyel anoknak a nyel igid, anali ikus el ű el ogásához aló — indokola -
lan — agaszkodásából e ednek, öbb újabb o mális ling isz ikai í ás sze zője is
52
KASSAI ILONA (1999a): Felnő nyel használók szó agsze keze i p e e enciái. In: KASSAI
ILONA (sze k.): Szó ag ogalom — szó ag ealizációk. Budapes . 143–52.
KASSAI ILONA (1999b): Szó agha á ok és onológiai jól o mál ság nagycsopo os ó odá-
sok in ui í szó agolásában. In: KASSAI ILONA (sze k.): Szó ag ogalom — szó ag ea-
lizációk. Budapes . 131–42.
KASSAI ILONA (1999c): Szó ag uda és ol asás anulás. In: KASSAI ILONA (sze k.): Szó-
ag ogalom — szó ag ealizációk. Budapes . 153–66.
KESZLER BORBÁLA (2000): A szóalko ás módjai. In: KESZLER BORBÁLA (sze k.): Ma-
gya g amma ika. Budapes . 305–45.
KIEFER FERENC (1999): Alak an. In: É. KISS KATALIN–KIEFER FERENC–SIPTÁR PÉTER
(sze k.): Új magya nyel an. Budapes . 185–290.
KISS, ZOLTÁN (2007): The phone ics–phonology in e ace: Allophony, assimila ion and
phono ac ics. (Dok o i é ekezés.) Budapes . URL: h p://budling.ny ud.hu/~cash/
disszi/kiss_z_diss_2007.pd .
KISS, ZOLTÁN–BÁRKÁNYI, ZSUZSANNA (2006): A phone ically-based app oach o he
phonology o [ ] in Hunga ian. Ac a Linguis ica Hunga ica 53: 175–226.
KIS TAMÁS (2003): Az e olúciós gondolkodás a nyel észe ben (Össze oglaló á ekin és).
Előadás. A nyel udomány újabb ágainak és i ányza ainak bemu a ása. A Deb eceni
Akadémiai Bizo ság Nyel észe i Munkabizo ságának előadásso oza a. Deb ecen.
URL: h p://mny ud.a s.kl e.hu// ananyag/nyel kialak/dab-ea.h m.
KONTRA MIKLÓS és m sai (1997): Budapes i Szocioling isz ikai In e jú. 2. ál oza . A
B7307 számú in e jú e ede i hang el é ele és ellenő zö á i a a. URL: h p://www.
ny ud.hu/buszi/b7307/index.h ml.
KOVÁCS GYULA (2003): A pe cep uális ka ego izáció alapjai. In: PLÉH CSABA–KOVÁCS
GYULA–GULYÁS BALÁZS (sze k.): Kogni í ideg udomány. Budapes . 202–16.
KUHL, PATRICIA K. (1991): Human adul s and human in an s show a ’pe cep ual magne
e ec ’ o he p o o ypes o speech ca ego ies, monkeys do no . Pe cep ion and Psy-
chophysics 50: 93–107.
LACZKÓ KRISZTINA (2000): Az alak an á gya és alapka egó iái. In: KESZLER BORBÁLA
(sze k.): Magya g amma ika. Budapes . 37–50.
LOTZ JÁNOS (1976): Szone koszo ú a nyel ől. Budapes .
LOTZ, JOHN–ABRAMSON, ARTHUR S.–GERSTMAN, LOUIS J.–INGEMANN, FRANCES–NEM-
SER, WILLIAM J. (1960): The pe cep ion o English s ops by speake s o English, Spa-
nish, Hunga ian and Thai: a ape-cu ing expe imen . Language and Speech 3/2: 71–7.
LUKÁCS ÁGNES (2001): Szabályok és ki é elek: A ke ős modell é ényessége a magya -
ban. In: PLÉH CSABA–LUKÁCS ÁGNES (sze k.): A magya mo ológia pszicholing isz-
ikája. Budapes . 119–52.
LUKÁCS ÁGNES (2006): Nyel elsajá í ás. In: KOVÁCS ILONA–SZAMARASZ VERA ZOÉ
(sze k.): Lá ás, nyel , emlékeze . Budapes . 95–109.
LUKÁCS ÁGNES (2008): Nyel ani eldolgozás. In: CSÉPE VALÉRIA–GYŐRI MIKLÓS–RA-
GÓ ANETT (sze k.): Ál alános pszichológia 3. Nyel , uda , gondolkodás. Budapes .
116–54.
LUKÁCS ÁGNES–PLÉH CSABA (2003): A nyel ideg endsze i ep ezen ációja. In: PLÉH
CSABA–KOVÁCS GYULA–GULYÁS BALÁZS (sze k.): Kogni í ideg udomány. Buda-
pes . 528–60.

53
MACWHINNEY, BRIAN (2003): A nyel ejlődés epigenezise. In: PLÉH CSABA–KOVÁCS
GYULA–GULYÁS BALÁZS (sze k.): Kogni í ideg udomány. Budapes . 505–27.
MÁDY KATALIN (2009): Beszédpe cepció és pszicholing isz ika. Megjelenés ala : PLÉH
CSABA (sze k.): Pszicholing isz ikai kéziköny . Budapes . URL: h p://alpha. mi .
bme.hu/speech/docs/educa ion/Mady_pe cepcio_page.pd .
MENYHÁRT KRISZTINA (2006): Koa ikulációs olyama ok ké magánhangzó kapcsola á-
ban. In: GÓSY MÁRIA (sze k.): Beszédku a ás 2006. Tanulmányok Vé es O. And ás
emléké e. Budapes . 44–56.
MIHAJLIK PÉTER–FEGYÓ TIBOR–TATAI PÉTER (2006): Új eljá ás a gépi beszéd elisme és
kö nyeze üggő beszédhangmodelljeinek kialakí ásá a. In: GÓSY MÁRIA (sze k.): Be-
szédku a ás 2006. Tanulmányok Vé es O. And ás emléké e. Budapes . 218–29.
NÁDASDY ÁDÁM–SIPTÁR PÉTER (2001): A magánhangzók. In: KIEFER FERENC (sze k.):
S uk u ális magya nyel an 2. Fonológia. Budapes . 42–180.
NÁNAY BENCE (1996): Új di a a uda ilozó iában: A konnekcionizmus. Andy Cla k: A
megisme és épí őkö ei. Budapes i Köny szemle 8/3: 262–9.
NÁNAY BENCE (2000): Elme és e olúció. Az elme ilozó ia és a kogni í udomány e olú-
ciós megközelí ése. Budapes .
NÉMETH DEZSŐ (2001): A munkamemó ia sze epe a monda megé ésben. In: PLÉH CSA-
BA–LUKÁCS ÁGNES (sze k.): A magya mo ológia pszicholing isz ikája. Budapes .
83–118.
NÉMETH DEZSŐ (2008): A nyel i és emlékeze i olyama ok kapcsola a. In: CSÉPE VALÉ-
RIA–GYŐRI MIKLÓS–RAGÓ ANETT (sze k.): Ál alános pszichológia 3. Nyel , uda ,
gondolkodás. Budapes . 179–86.
NIKLÉCZY PÉTER (2006): A koa ikuláció a magánhangzók isz a ázisa és az á mene ek
össze üggésében. In: GÓSY MÁRIA (sze k.): Beszédku a ás 2006. Tanulmányok Vé -
es O. And ás emléké e. Budapes . 23–31.
PÉTER MIHÁLY (2001): S uk u ális onológia. In: SIPTÁR PÉTER (sze k.): Szabály alan
onológia. Segédköny ek a nyel észe anulmányozásához 5. Budapes . 9–36.
PLÉH CSABA (2000): A magya mo ológia pszicholing isz ikai aspek usai. In: KIEFER
FERENC (sze k.): S uk u ális magya nyel an 3. Mo ológia. Budapes . 951–1020.
PLÉH CSABA (2006): A megé és olyama ának pszicholing isz ikai elemzése. In: KOVÁCS
ILONA–SZAMARASZ VERA ZOÉ (sze k.): Lá ás, nyel , emlékeze . Budapes . 77–93.
PLÉH CSABA–LUKÁCS ÁGNES (2002): A szabályok és a ke ős disszociációs el a nyel
agyi ep ezen ációjában. In: VIZI E. SZILVESZTER–ALTRICHTER FERENC–NYÍRI KRIS-
TÓF–PLÉH CSABA: Agy és uda . Budapes . 153–68.
PLÉH CSABA–LUKÁCS ÁGNES–KAS BENCE (2008): A szó á pszicholing isz ikája. In:
KIEFER FERENC (sze k.): S uk u ális magya nyel an 4. A szó á sze keze e. Buda-
pes . 789–852.
RACSMÁNY MIHÁLY (2007): Az „elsődleges emlékeze ” — a ö id á ú emlékezés és a
munkamemó ia elméle ei. In: CSÉPE VALÉRIA–GYŐRI MIKLÓS–RAGÓ ANETT (sze k.):
Ál alános pszichológia 2. Tanulás — emlékezés — udás. Budapes . 177–208.
RAGÓ ANETT (2007): Ka ego izáció és ogalmi ep ezen áció. In: CSÉPE VALÉRIA–
GYŐRI MIKLÓS–RAGÓ ANETT (sze k.): Ál alános pszichológia 2. Tanulás — emléke-
zés — udás. Budapes . 272–314.
54
ROSCH, ELEANOR H. (1978): P inciples o ca ego iza ion. In: ROSCH, ELEANOR H.–
LLOYD, BARBARA B. (sze k.): Cogni ion and ca ego iza ion. New Je sey. 312–22.
ROSCH, ELEANOR H.–MERVIS, CAROLYN B. (1975): Family esemblances: S udies in he
in e nal s uc u e o ca ego ies. Cogni i e Psychologie 7: 573–605.
ROSCH, ELEANOR H.–MERVIS, CAROLYN B. és m sai (1976): Basic objec s in na u al
ca ego ies. Cogni i e Psychologie 7: 382–439.
SÁNDOR KLÁRA (1998): Amié a szink ón elemzés oszladozik. In: SÁNDOR KLÁRA
(sze k.): Nyel i ál ozó — nyel i ál ozás. Szeged. 57–84.
SÁNDOR KLÁRA (1999a): A hiányzó pa adigma. Magya Tudomány 44/11: 1387–92.
SÁNDOR KLÁRA (1999b): A meg alál pa adigma — a agy mi e jó a udomány ö éne .
Magya Filozó iai Szemle 43/4–5: 595–606.
SÁNDOR KLÁRA (2001a): A nyel „gyenge pon jai”. In: KÁROLY LÁSZLÓ–KINCSES
NAGY ÉVA (sze k.): Nép ö éne — nyel ö éne . (A 70 é es Róna-Tas And ás kö-
szön ése). Szeged. 119–35.
SÁNDOR KLÁRA (2001b): Szocioling isz ikai alapisme e ek. In: SÁNDOR KLÁRA
(sze k.): Nyel , nyel i jogok, ok a ás. Szeged. 7–48.
SÁNDOR KLÁRA–KAMPIS GYÖRGY (2000): Nyel és e olúció. Replika 40: 125–43.
SAUSSURE, FERDINAND DE (1916/1997): Be eze és az ál alános nyel észe be. Budapes .
SIPTÁR PÉTER (2006): A onéma ündöklése és … Magya Nyel 102: 407–19.
SZALAI ENIKŐ (1995): Az [u˘], [a˘] és [i] hangok koa ikulációs mezői ől. In: GÓSY MÁ-
RIA (sze k.): A Beszédku a ás ’95 kon e encia áloga o anulmányai. Budapes . 83–92.
SZILÁGYI N. SÁNDOR (1999): A szen mókus, a agy a módsze buk a ói. In: POZSGAI PÉ-
TER (sze k.): Tűzcsiholó. Í ások a 90 é es Lükő Gábo isz ele é e. Budapes . 345–65.
SZILÁGYI N. SÁNDOR (2004): Elméle és módsze a nyel észe ben különös ekin e el a
onológiá a. E délyi Tudományos Füze ek 245. Kolozs á .
TESz. = BENKŐ LORÁND ( ősze k.) (1967–1984): A magya nyel ö éne i-e imológiai
szó á a I–IV. Budapes .
THUMA ORSOLYA–PLÉH CSABA (2001): Ké é elműség és dekompozíció a magya
nyel ben. In: PLÉH CSABA–LUKÁCS ÁGNES (sze k.): A magya mo ológia pszicho-
ling isz ikája. Budapes . 39–53.
VELCSOV MÁRTONNÉ (1968): Alak an. In: BENCÉDY JÓZSEF–FÁBIÁN PÁL–RÁCZ END-
RE–VELCSOV MÁRTONNÉ: A mai magya nyel . Budapes . 85–204.
VIGOTSZKIJ, LEV SZ. (1971): A gye mekko i észlelés és ejlődése. In: VIGOTSZKIJ, LEV
SZ.: A magasabb pszichikus unkciók ejlődése. Budapes . 279–306.
WARDHAUGH, RONALD (2002): Szocioling isz ika. Budapes .
WINKLER ISTVÁN (2003): Hangok sze ezése és leképezése. In: PLÉH CSABA–KOVÁCS
GYULA–GULYÁS BALÁZS (sze k.): Kogni í ideg udomány. Budapes . 151–70.
WITTGENSTEIN, LUDWIG (1952/1992): Filozó iai izsgálódások. sz.Budapes .