Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse

126 NYELVI KULTÚRA | 82 REGINA KOŽENIAUSKIENĖ Vilniusi Egyetem A BESZÉLT NYELV ÉS A ZSARGONLEXIKA FUNKCIÓJA AZ ÚJSÁGÍRÓI DISKURZUS NYILVÁNOSSÁGÁBAN BEVEZETÉS A kortárs médiában elmosódik a nyilvánosság és a magánszféra, az elemző-értékelő és a szatirikus műfaj közötti határvonal. A politikai kommentárok szerzője, akire a beszélt nyelv nem presztízsértékű (olykor rendkívül durva, vulgáris) lexikája jellemző, a képszerűségre és a retorikai meggyőző erőre törekedve egyre inkább e műfaj határán egyensúlyoz: „[...] arra törekedtem, hogy az olvasó számára – függetlenül attól, hogy egyetért-e vagy felháborodik – érdekes legyen olvasni. A képszerű szó, kifejezés, szólás több esetben fontosabb volt számomra a komoly politikatudományi vonalnál.“1 Nem állíthatjuk, hogy a politikatudományi vonal nem fontos a szerző számára. Az újságírói megszólalás fő forrása pedig a beszélt nyelv, s abból a zsargon is – „a beszélt nyelv legmozgékonyabb, folyamatosan megújuló változata“ (Jakaitienė 2009: 198) –, valójában segíti a szerzőt abban, hogy ne elégedjen meg a sablonnal, képszerűen, színesen beszéljen, bensőségesebb kapcsolatot teremtsen az olvasóval (az önök embere vagyok)2, eredeti és egyéni legyen, valamint szarkasztikusan dühös vagy szellemes. Mindazonáltal ebben a tanulmányban nem a köznyelvi szókincs szemléletességéről lesz szó, a tanulmány célja – feltárni az ilyen szókincs rejtett funkcióit az újságírói közbeszédben3, felismerni a kommentárokban hallható autentikus 1 Rimvydas Valatka. Az élő ideg kapargatása. Vilnius: Lietuvos rytas, 2005, 4. 2 Hasonlóképpen ír a Lietuvos rytas fiataloknak szóló magazinmellékletének, a Mes nyelvéről Rita Miliūnaitė nyelvművelési szakember: „...különösen szembetűnő a zsargonelemek behatolása a nyilvános médiába. Jelentős részüket az angol mellett orosz zsargonizmusok alkotják. [...] A zsargonizmusok itt távolságot teremtenek a szerzők és a címzettek között. [...] a zsargonizmusoknak mind a megszólított személynek egy bizonyos társadalmi csoporttal való azonosulását, mind az imázs megteremtését szolgáló funkciója van: olyan vagyok, mint önök, a vartojamos ir be jokio pagrindo, ir kiek su ironija, siekiant patraukti skaitytojus, sumažinti nyelvem nem különbözik az önökétől.“ (lásd: Miliūnaitė 2009: 75–76). 3 A tanulmány a diskurzust egy konkrét helyzetben zajló folyamatként szemléli – társadalmi cselekvésként és nyelvi kommunikációs eszközként, azaz összetett kommunikációs jelenségként, R. KOŽENIAUSKIENĖ. A beszélt nyelv és a zsargonlexika rendeltetése az újságíró nyilvános diskurzusában 127 más szereplők (általában a csúcson ülő politikusok) hangját vagy utánzásukat megszólaltatni, megmutatni, hogyan és miért közelíti a szerző a leírt szereplők nyelvét olykor a „zekekre” jellemző lexikához. A kutatás tárgya Rimvydas Valatka politikai kommentárjainak gyűjteménye, az Atviro nervo krapštymas (az idézetekben ANK rövidítéssel és oldalszámmal jelölve), valamint az e gyűjtemény után a Lietuvos rytas napilapban 2009. október 5-ig megjelent, a szerző által írt hétfői kommentárok –A. K. Kubilius „nemzeti” megállapodása B. Lubysszal. A kutatás módszere – leíró-analitikus. Kulcsszavak: beszélt nyelv, szleng, vulgáris lexika, zsargonlexika, zsargonfrazeológia, alkalmi frazeológia, az újságíró nyelvének etikája, nyilvános diskurzus, politikai kommentár. A KÖZNYELV BESZÉLT NYELVI RÉTEGE ÉS HATÁRTERÜLETEI A NYILVÁNOS DISKURZUSOKBAN A vizsgált újságírói nyilvános szövegekben világosan elkülönül az alacsony stílusú beszélt nyelvi lexika, amelyet erős emocionális-expresszív konnotáció jellemez. A politikai kommentárokban a köznyelvi szavak közül főként igéket használnak – ez a legaktívabb szófaj. A szótárakban ezeket általában speciális funkcionális-stilisztikai minősítésekkel jellemzik: flk., iron., juok., menk., niek., šnek., vulg. és így tovább. Igaz, néha nehéz világosan meghúzni e minősítések határait, mert ami vulgáris, annak szinte mindig lealacsonyító-megvető, ironikus árnyalata is van4. A továbbiakban felsorolt, a kommentárokban megtalált szavak litván szavak; az köti össze őket, hogy átvitt jelentésűek (a szótárban ezek a jelentések másodlagosak). Jelentős részük, például: apsidirbti, susidirbti, išpaišyti, perspjauti, neraukti, nukalti, numuilinti, nusigrybauti, suvynioti, szlengszavak5. Nemegyszer használta a szerző a következő köznyelvi és zsargonszerű igéket: apmauti „becsapni” jelentésben; apsidirbti – kompromittálódni; megtisztítani – kirabolni; blöffölni – dicsekedni, hazudni, megtéveszteni; kiköpni – kidobni; amely széles nyelvi és társadalmi kontextust foglal magában, lehetővé téve a kommunikáció résztvevőinek (köztük magának a címzettnek) és a beszédaktus létrehozásának, valamint felfogásának folyamatainak jellemzését. 4 Evalda Jakaitienė írja: „a vulgarizmus fogalma jóval tágabb. Vulgarizmusoknak nemcsak azokat a szavakat nevezik, amelyek erősen negatív konnotációval rendelkeznek a beszélgetőpartnerrel szemben, hanem az alacsony stiláris hangzású egyéb szavakat is, amelyek „csúnya, durva” fogalmakat neveznek meg, és amelyeket a társadalom esztétikailag nem megfelelőnek ítél” (Jakaitienė 2005: 257). 5 Azokról a szemantikai zsargonizmusokról van szó, amelyek túllépték a szakmai és társadalmi határokat, és bekerültek az általános köznyelvi lexikába; ezeket külön terminussal – szlengnek nevezik. 128 KALBOS KULTŪRA | 82 kifesteni – kitalálni; bohóckodni – ostobaságokat művelni; kirúgni – elkergetni, kidobni; felhajtani – sok alkoholt meginni; nem vágja – nem tudja, nem érti; elcsenni – ellopni; leütni – ledönteni, leszúrni, végezni vele; ellógni – ellopni, nem visszaadni, eltitkolni; félrebeszélni – badarságokat mondani; valamit rosszul csinálni; ellopni – elcsenni; lekörözni – megelőzni, felülmúlni; elszórni – elkölteni; titokban becsempészni – észrevétlenül bedugni; habzani – mérgelődni, dühöngeni, veszekedni; ide-oda rohangálni – egyik helyről a másikra szaladgálni; susidirbti – teljesen elrontani az ügyet; susimauti – hibázni, képtelennek lenni valamit elvégezni; suvynioti – rászedni (becsapni); užkalti – pénzt keresni; užpjauti – halálosan kifárasztani, meggyötörni. A cikk terjedelmi korlátai miatt itt csak egy-két tipikus, társalgási és zsargonnyelvi lexikában bővelkedő példát idézünk: Ugyanaz az S. S.6, aki börtönben ült, mert elcsent egy azokban az időkben nem csekély valutamennyiséget. Ugyanaz az S. S., akit maguk a konzervatívok kiraboltak, és ezért dutyiba dugtak. Amikor a hatalom kezd kicsúszni a lábuk alól, jól jön mellé egy exrab. Púppal? Elrontotta, de közülünk való, ezért még a főnökei szemét sem fogja kikaparni. (Lrytas.lt 2009 09 27) B. ezt, R. amazt. Teljesen elvesztették a szégyenérzetüket, ezek a varangyok, szét kell kergetni egy ilyen Szejmet. Minden zug zúg. Miért kellene itt zúgni? Miért habzotok fel? Válaszoljanak egy egyszerű kérdésre: mi a nagyobb rossz: a hazudozó, a kollégium ajtaját ellopó A. B. parlamenti képviselőnő, vagy a biztonsági főnök, P. M.? [...] Bár A. B. kitakarította a kollégiumot... (Lrytas.lt 2009 09 27) A magukat jobboldalinak tartó konzervatívok és liberálisok egyáltalán nem értenek hozzá. (Lrytas.lt 2009 10 04) Számos ragozható, a beszélt nyelvben használatos szó is akad – lekicsinylő, sértő, gúnyos, sőt vulgáris (főnevek és melléknevek), amelyek leggyakrabban a politikusok csekély értelmi képességét vagy viselkedését írják le: plumprotis – gyengeelméjű ember; nebrendyla – éretlen ember; nagy termetű, de csekély felfogóképességű ember; nelaikšis – aki nem megfelelő időben született, nem fejlődött ki kellőképpen; šmikis – szerencsétlen alak; šiknius – semmirekellő; šungrybis – hitvány, értéktelen, ostobaságokat beszélő; šunsnukis – gazember, semmirekellő. A társadalmi válság, úgy tűnik, immár örökké fog tartani. A litván politikai porondon még csak távolról sincsenek megfelelő alakok, akik megbirkóznának vele. Bárhová tekintesz, csak rombolókat, nárcisztikusokat, amolyan kullancsokat látsz az állam testén, valamint a sínekről leugrott ostobákat. (Lrytas.lt 2009 10 05) Azért, mert ilyenek vagyunk. Kritikátlanok. Még mindig öngyilkos módon elnézőek vagyunk bármelyik gazemberrel, ostobával vagy v.-n.-nel szemben, ha csak „közülünk való”. (Lrytas.lt 2009 07 02) 6 Etikai megfontolásokból itt és másutt csak a keresztnév és a vezetéknév kezdőbetűit hagytuk meg (a sötét betűvel szedett szavakat a szerző emelte ki) – R. K. R. KOŽENIAUSKIENĖ. A beszélt nyelvi és zsargonális lexika rendeltetése az újságíró nyilvános diskurzusában 129 A parlament csúcsán, ahol hivatalosan még a bor is tiltott, egy éretlen alak ücsörög – Užgavėnėk óta ki nem józanodó maskarás. (Lrytas.lt 2009 09 13) Sorakozunk. Jobb szarvasgombát a parlament nem talál! (Lrytas.lt 2009 09 13) Ritkábban használt idegen szavak, pl. cypė – börtön: Egy normális államban már csak ezért is legalább megpróbálná az ügyészség megismertetni a jelenlegi európai biztost, az egész Pénzügyminisztériumot és a kormányzó pártok négy vezetőjét a börtön elméletével és gyakorlatával. (Lrytas.lt 2009 09 13) A ragozható beszédrészek közül kifejezettebb szemantikai zsargonizmusok: gabalas – legalább ezer dollár, euró vagy litas; gomba – bolond, tökfej, mafla; tető – hátország, védelem, fedezék; zöldek – dollárok. Ugyanaz az S. S., aki börtönben ült, mert lenyúlt egy akkoriban nem csekély összegű valutát. (Lrytas.lt 2009 09 27) Naivak. Ha már gombát vágni, akkor kaszával. Ha valakinek egy teljesen elgombásodott ország parlamentjének élén kell ülnie, akkor csakis egy légyölő galócának – vörös arccal, fehér foltokkal és minden reggel kivörösödött szemekkel, valamint fehér tönkkel, rajta fekete, orvosi „michákra” emlékeztető csíkokkal. (Lrytas.lt 2009 09 13) Ilyen büntetés jár azért, mert több, orosz tisztviselők „tetővédelme” alatt álló csaló cég csempészettel bukott le. (ANK 188) El lehet hinni, hogy – amint az „Avia Baltika” vezetője mondta – a „Helisota” 15 ezer zöldhasút adott. (ANK 213) Az újságíró szövegeiben meglehetősen sok asszimilálódott idegen szó található – az orosz zsargon7 szavai: krūtas – menő, magabiztos (ember), drága tárgy; otkatas (otkatininkai) – a jövőbeli nyereségből származó illegális százalékos díj; az áru vagy valamely más ügylet közvetítőnek (otkatininkasnak) szolgáltatásért járó része; šestiorka (lit. šešetukas) – kisstílű tolvaj; apró megbízásokat, szakképzetlen vagy piszkos munkát végző személy; szolga, ugráltatható ember; tūpas – buta; vsio zakonno (minden törvény szerint van), vö. vor v zakonne (törvény szerinti tolvaj) – olyan visszaeső bűnözőt jelöl, aki betartja a tolvajok törvényeit. Még szörnyűbb, amikor az egykori disszidens, az igazságért küzdő maffiózók „hatosává” válik. „Vsio zakonno“ ketvirtuoju laipsniu ir papūskite jūs premjerui į uodegą. (ANK 302) (ANK 57) 7 Lásd. Elistratov 2000; Mokijenko, Nikitina 2000; Dubiagina, Smirnov 2001. 130 NYELVI KULTÚRA | 82 A kommentárokban a közelmúltban Litvániában elterjedt zsargonszerű indulatszavakat használják: blin – különféle érzelmek kifejezésére (egy orosz káromkodás eufemizmusa); dzin – engem nem érdekel, nekem mindegy, egyáltalán nem érdekel; nafik – az orosz na fig, na figa, na figiščia szavakból (a fig, figa – füge, fügét mutató kézmozdulat, fityisz szavakból) – nincs rá szükség, minek ez; valamivel szemben tiltakozva, felháborodva vagy valamit tagadva mondják. Blin, ha már így van, Tisztelt Országgyűlés... (ANK 220) Végül is A. B. tudja, hogy rajongóit mélyen dzin érdekli, hogy hazudott-e, vagy igazat mondott. (ANK 161) Maradhat egy ilyen ország parlamentje vezető nélkül? Van nekünk ilyen jogunk – A. V.-t nafik elküldeni, limuzinok és testőrök nélkül hagyni? (Lrytas.lt 2009. 09. 13.) Az újságíró a köznyelvi szavakhoz8 egy bizonyos társadalmi rétegre jellemző zsargonos frazeológiát is társít: a szemébe port hinteni, tetőt adni neki, elment a teteje, illetve gyakrabban vulgárisabb köznyelvi kifejezéseket: keresztbe tenni, a más „megmentők” tormáján a paradicsomba ellovagolni, eltakarni a meztelen feneket, fenékkel gondolkodni, fityisz neked. „Mi marad a költségvetésnek? Fityisz neked.“ (ANK 211); ...azok, akik úgy félnek a reformoktól, mint ördög a kereszttől. (ANK 110) Az azonban így is világos, hogy D. T. miniszterelnök és a lengyel szejm liberálisai a fejükkel gondolkodnak, A. K. és a litván szejm konzervatívjai vagy liberálisai pedig legfeljebb a Pénzügyminisztérium könyvelőinek hátsó felével. (Lrytas.lt 2009 09 01) A szerző meglehetősen könnyedén képes alkalomszerűen népies frazeologizmusokat használni: Nos, és mi van akkor, ha a kávézó berendezésére felvett hitel után naponta csöpög a kamat, miközben a költségvetés nem kap adót: nem a tisztviselő disznaja, nem az ő babja. (ANK 283) Bármely más szereplő – Isten óvjon minket a pestistől, éhínségtől, háborútól és A. V. leváltásától –, aki kedden felváltja a parlament vezetőjét, csupán fügefalevél lesz, amelynek el kell takarnia A. K. hatalmának meztelen hátsóját. Nagyon kell ide maguknak az a seprűnyél? Hisznek abban, hogy a volt parlamenti elnökkel együtt a hatalom tehetetlensége is eltűnik? (Lrytas.lt 2009 09 13) Litvánia olyan, mint a mesebeli kapzsi öregasszony, aki egy idegen „megmentők” tormáján akart a paradicsomba lovagolni – a széthasadt teknő mellett maradt. (Lrytas.lt 2009 09 13) 8 Az újságíró szövegeiben használt beszélt nyelvi lexikából a DLKŽ (2000) csak egy részt tartalmaz, az LKŽ-ben többet találtak. R. KOŽENIAUSKIENĖ. A beszélt nyelvi és zsargonbeli lexika rendeltetése az újságíró nyilvános diskurzusában 131 A POLITIKAI KOMMENTÁROK TÖBBHANGÚSÁGA Amint az idézett példákból látható, az újságíró kommentárjaira erősen hat a beszélt nyelvi stílus. Szokás azt mondani, hogy e stílus használata (részben a zsargonbeli lexika miatt is) segít megszabadulni a standard kifejezésmódtól, és könnyebbé teszi a kapcsolatfelvételt a hasonlóan gondolkodó olvasóval. „A baráti, illetve fesztelen kommunikációs szint az egyenrangú beszélgetőpartnerekre jellemző, akik egyenlő mértékben vesznek részt a vitában, és sok közös ismerettel, valamint nézettel rendelkeznek, ezért megengedhetik maguknak a célzásokat, az ellipsziseket, az elhallgatásokat, a félbeszakításokat, a zsargonelemeket (az én kiemelésem. – R. K.) és a mindennapi kommunikáció egyéb megszokott attribútumait” (Marcinkevičienė 2008: 36). A kommentár műfajára jellemzőek a mögöttes jelentések, az implikációk, valamint a nyelvi és stiláris expresszivitás, amelyek nagymértékben növelik a szöveg meggyőző erejét (ugyanott, 133). A beszélt nyelv expresszív lexikája magától az újságírótól és bizonyos szereplők szájából is származik: amikor személyeket írnak le, ez esetben különböző nézeteket valló politikusokat, az utcáról érkező embereket, politikussá vált tévéműsor-vezetőket, sőt regények szereplőit is, akkor világosan elkülönülnek megnyilatkozásaik idézetei, parafrázisai, allúziói9. Ott, ahol a hatalommal szembeszállva az újságíró különböző álláspontokat akar kifejezni, szükségszerűen él a többszólamúsággal, más néven az intertextualitással. Ebben az esetben a többszólamúság terminusa megfelelőbb: az olvasó felismeri ezeket az idegen hangokat, valóban hallotta már őket. Néhány éven át […] a képernyőn mentorhangon magyarázza, hogy […] a zöldek és a kereszténydemokraták tolvajok és salamakakinaiak, az újságírók pedig „ostobák”. (ANK 279) Egyes hangok szerzőségét az újságíró közvetlenül nem jelöli meg, de a szöveget körülvevő bizonyos környezet utalásként azonnal sugallja azt a címzettnek. Más esetekben elmondja, hogy idegen hangról van szó (idézőjelbe teszi), vagy közvetlenül megnevezi a hang tulajdonosát: „Vsio zakonno“ ketvirtuoju laipsniu ir papūskite jūs premjerui į uodegą. (ANK 302) A szerző számít állandó olvasójára, aki tudja, miről van szó, melyik szereplőre gondol. Egy ilyen olvasó megmerevedett nyelvét valóban nem lehet befolyásolni. A politikusok hibáit könyörtelenül ostorozó, nyíltan szarkasztikus szerzői hang összefonódik a bemutatott szereplők hangjával, azonban egyáltalán nem olvad össze9 A többszólamúságról és az intertextualitás fajtáiról lásd: R. Marcinkevičienė (2008: 73). 132 KALBOS KULTŪRA | 82. Még azokban a rendkívül ritka esetekben is, amikor a kommentár szerzője első személyben beszél, világosan elkülönül a beillesztett, idegen, bravúrosan utánzott hang (egyszavas idézetként): A fenébe, ha már így van, Tisztelt Országgyűlés, az engem megillető aláírói képviselői nyugdíjat odaadhatják egykori professzoromnak, M. B.-nek – ennél ostobábbat úgysem tudsz kitalálni. (ANK 220) Az újságíró megpróbálja kimondani azt, ami neki, és olykor nemcsak neki „nem olyannak tűnik, amilyennek lennie kellene, felháborítja vagy örömmel tölti el” (ANK 3). A kommentárokban hallható a szerző hangja, amely két különböző álláspontot jelez. Az egyik esetben nyugodtan, mérlegelve beszél, az olvasókkal kommunikálva, komolyan kérdez, beszéde ekkor szabályos, irodalmi eredetű kifejezésekkel és frazeológiával. Így tesz a szerző korrekt módon halvány utalást I. Ilf és J. Petrov hősére, a híres csalóra, minden idők félrevezetőjére, kalandorára és machinátorára, Osztap Benderre. Az allúzió nagyon kifejező: egyes politikusok vágya a haszonszerzésre, a saját, nem pedig az állam javának keresésére, a bármi áron való meggazdagodásra, az emberek gondjai iránti közömbösség valóban e szereplő törekvéseire emlékeztet. Bár az újságíró nem említi Osztap Bender nevét, az olvasó világosan hallja a hangját: A fuldoklók mentése – maguknak a fuldoklóknak az ügye? Ha így van, akkor ne magyarázzák, hogy szeretnünk kell a kötelességét nem teljesítő államot. (ANK 188) Az első álláspontot kifejező szerzői hangot intellektuálisnak, intuitívnak, edzettnek, valamint a köznyelv és a stílus tekintetében egyaránt képzettnek nevezhetjük. A tapasztalt újságíró képes változtatni hangjának tónusán, és képes folyamatos kapcsolatot fenntartani hallgatóival. R. Valatka unalmatlan, meggyőző és figyelemfelkeltő hangját nem nehéz felismerni: kedveli a szemléletes lexikát, a retorikai kérdések láncolatait, az érzelmileg fokozódó felsorolásokat. Néhány ilyen példa: A Haza Szövetsége követi-e a hasonló skrupulusokkal nem rendelkező szociáldemokraták példáját? Átlépik-e a litván antipolitika újabb Rubiconját? Hivatalosan még megkülönböztetve a konzervatívokat a populistáktól. Egyrészt de facto már semmit sem kell átlépni. Már az előző parlamenti ciklus idején a Haza Szövetségének, a Liberális Mozgalomnak, a paksininkaiaknak és a „munkapártiaknak” egyesített erői összehangoltan támadták az Állambiztonsági Minisztériumot. (Lrytas.lt 2009 09 21) Eredmény: A. Šemeta – Brüsszelben, Litvánia – a válság fekete lyukában, a kormány pedig – a visszanyert függetlenség egész időszakának legmélyebb depressziójában. (Lrytas.lt 2009 09 01) R. KOŽENIAUSKIENĖ. A köznyelvi és zsargonszókincs rendeltetése az újságíró nyilvános diskurzusában 133 Más esetben a szerző szarkasztikusan beszél, felháborodva a hazudozásban, lopásban elmarasztalt10, bemocskolódott, korrupcióval megvádolt politikusok viselkedésén és cselekedetein. Az újságíró az ilyen szereplők minősítésére megfelelő köznyelvi szókincset is alkalmaz, mintha a börtönkörnyezet cinikus hangjait hallanánk (kifütyülte, lecsapta, sittre vágta, tésztát akasztott rá, elment a teteje, jól belemászott, berúgott, diliház, dožatj, vsio zakonno, visszaosztó, tolvajnő és stb.): Úgy próbál menekülni, ahogy megszokta, ahogy csekély politikai és jogi műveltsége sugallja, megvesztegetni, hazudni, dožatj (nyomást gyakorolni), vagy elmenekülni a felelősség elől – ezt javasolja a korlátaiktól sugárzó udvari kamarilla: (ANK 268) Önbecsülésnek nyoma sem volt a Szejm többségében. Pontosabban, éppen annyi volt belőle, mint A. B. kormányzásának idején, amikor a „vsio zakonno” mondás uralkodott. A litvánok gyorsan elfelejtették, hogy ez a szereplő egész négyfős bandájával együtt11 decemberben ünnepélyesen megígérte a kormányban, hogy 18-ról 19 százalékra az áfát csak ideiglenesen emelik. Nos hát, valóban csak ideiglenesen. Csak nem abból a végből. (Lrytas.lt 2009 07 02) A politikusok önzése és gyengesége nyilvánvalónak tűnik. Önzésük miatt sérülnek a társadalom érdekei, ezért érthető az újságíró törekvése, hogy feltárja a nyilvánosság előtt a politikusok vétkeit. Mindazonáltal időnként rendkívül rosszindulatú szerzői hang szólal meg, és nem lehet nem észrevenni, hogy a szerző élvezettel aknázza ki a képszerű lexika nem csekély tárházát. Az újságíró gyakran hiperbolikusan értékeli a politikusok viselkedését és cselekedeteit, nem kímélve a legalacsonyabb szintű lexikát és frazeológiát: K. ma háromszor is megtagadná ezeket a szavakat, ahogy Simon – Krisztustól való keresztre feszítésének napján. Röviden: A. K. az adópolitikájával már úgy összepiszkította magát, mint a felügyelet nélkül egész napra magára hagyott csecsemő – fültől fülig. (Lrytas.lt 2009 10 05) 10 „Az elmúlt 12 év választási tapasztalatai alapján általában véve azt lehetne állítani, hogy a litvánok szavazáskor éppen a tolvajokat és hazugokat részesítik előnyben” – állítja a szerző kompromisszumok nélkül (ANK 283). „Mások azt állítják, hogy demokráciánk bajaiért maguk a választók hibásak, és éppen azt a hatalmat érdemlik, amelyet megválasztanak. Azonban igazságtalan hibáztatni valakit a helytelen választásért, amikor valójában nincs semmiféle választási lehetőség. Vajon sokan választják a nemzet képviselőit a politikai jó racionális kritériuma alapján? Nem. A szavazni járók többsége, akik legalább valamennyire elgondolkodnak választásuk szempontjain, nem a jót, hanem a kisebbik rosszat választják. Ha az állampolgárok arra kényszerülnek, hogy csupán „kisebbik rosszak” közül válasszanak, akkor a hatalomba csak rossz kerül, és semmi más: az egyes frakciók vagy politikusok rosszaságának mértéke nincs döntő hatással az összképre” (lásd Vladimiras Laučius: Nem politikai akaratból, hanem politikai észből van hiány. – www.DELFI.lt 2009 09 03). 11 Nehéz megmondani, hogy a szerző a banda szót kissé enyhébb jelentésben használja-e, 4. hangsúlyozási paradigmájú főnévként (csoport, nyáj), vagy 1. hangsúlyozási paradigmájúként (banda; gazemberekből, rablókból, gyilkosokból álló csoport). Ez az eset az orosz zsargon egy szavára utalna. 134 NYELVI KULTÚRA | 82 Amikor lesz mihez hasonlítanunk T. Wolfe-ot, J. Londont, E. Hemingwayt, [...] akkor talán erkölcsi jogot is kapunk arra, hogy keresztbe tegyünk12 az amerikai kultúrának. (ANK 172) Érthető, hogy az újságírói diskurzus többszólamú lexikáját kommunikációs törekvés határozza meg – a politikusok hibáinak kiemelése, valamint az ilyen bajok következményeire való figyelmeztetés. Véleményének kifejezése a kritika céljától, indítékaitól és körülményeitől függ. Mindazonáltal még annak tudatában is, hogy az újságírónak joga van szubjektív véleményt kifejezni, kritizálni, provokálni, a tényeket eltúlozni, tudva, hogy a média szerepe a társadalom őrző kutyájáé (angl. public-watchdog) (lásd Meškauskaitė 2004: 90), és hogy „az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott szabályok szerint a politikusok és az állami hatalom hivatalos képviselőinek bírálatára vonatkozó határok a legszélesebbek a többi állami tisztviselő bírálatával összehasonlítva” (ugyanott, 92), a vulgáris kifejezésmód az újságíró nyilvános szövegeiben nem mindig igazolható. Különösen azokban az esetekben, amikor a politikusokat nyilvánvalóan megalázó13, obszcén jelzőkkel, más érzelmileg túlfűtött szavakkal vagy kifejezésekkel illetik: gomba, mérges gomba, politikai grafomán, semmirekellő, gazember, rohadék, a sínekről leugrott idióta, éretlen alak, kóros hazudozó, gyógyíthatatlan beteg, illetve amikor a nyilvános diskurzusban nem megfelelő lexikát használnak: beégni, nem érteni a dologhoz, keresztbe tenni, eltévedni, lepipálni stb. A véleményre, mint ismeretes, „nem vonatkoznak az igazság és a pontosság kritériumai, azonban őszintén és etikusan kell kifejezni (a kiemelés tőlem. – R. K.), tudatosan nem rejtve el és nem torzítva a tényeket és az adatokat”14. Az újságírót nem lehet tisztességtelenséggel vádolni, mindenki számára látható példákra támaszkodik, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a hiperbolizált vulgáris lexika alkalmazása időnként átlépi a politikai kommentár mint műfaj határait, és összeütközik a kulturális elitet képviselő személy nyelvi etikájával (vö. Koženiauskienė 2001: 79). A durva, egyenes, „színes” szóhasználat miatt (a szerző merész beismerése szerint magában a kommentárgyűjteményben!) a legszörnyűbb olvasói jelzőket, átkokat, sőt fenyegetéseket is megkapta: „Még azt sem tudom, hogyan szólítsam meg a 12 dėti skersą (ant ko) kifejezést – metonimikusan lerövidítve egy rendkívül vulgáris frazeologizmusból, amely ezt jelenti: 13 A bűnöző, csaló, tolvaj, hitvány alak, üzér, prostituált, hazug, gazember és hasonló szavak nesirūpinti, nepaisyti, nekreipti jokio dėmesio, ignoruoti. egyértelműen értelmezhetők, és az ilyen adatok terjesztése negatív véleményt vált ki, ezért még bizonyítani sem szükséges, hogy sértik a személy jó hírnevét (lásd Meškauskaitė 2004: 262). Az olyan átvitt értelmű kifejezések, mint a patologikus hazudozó, a sínekről leugrott plumprotis, a šungrybis, a dundukas, bár nem kevésbé csökkentik a politikusok tekintélyét, többértelműek, ezért nehezebb megállapítani, milyen mértékben lépik túl az újságírói nyelvhasználat etikai határait. 14 Ha rágalmaz – védekezni lehet: www.blogas.lt/innodea/ - 24k - Google-másolat.