Pavydėtina profesoriaus Vito Labučio darbų ir veiklos įvairovė

232 Nyelvi kultúra | 85 Személyek ALBINAS DRUKTEINIS Klaipėdai Egyetem Irigylésre méltó Vito Labutis professzor A munkák és tevékenységek sokfélesége Egy programadó cikkben általában tudományos munkák és más tevékenységek jellemzését, valamint a személyiség bemutatását várjuk. ennek kétségtelenül így kell lennie. másrészt azonban a jubileumok alkalmával elhangzó szóbeli jellemzésekből bőven lehet hallani, és ez sem az ünnepelt, sem mások számára nem volna újdonság. A tudós számára minden bizonnyal értékesebbek a kutatásai témáiról, illetve más tudományos munkák kérdéseiről közzétett különféle, akár polemikus fejtegetések. ezért ebben a mégoly alkalmi cikkben főként a tudós nem rövid pályafutása során közzétett kutatásokhoz, áttekintésekhez és egyes megjegyzésekhez fűzött kommentárok kapnak figyelmet, megkísérelve felismerni. DruKteinis. Labutis Vitas professzor munkáinak és tevékenységének irigylésre méltó sokszínűsége 233 bennük a nyelvtudomány számára leghasznosabb (természetesen szubjektív nézőpontból) állításokat, jellemzéseket és álláspontot. Labutis Vitas professzort elsősorban szintaktikusként ismerjük, a litván nyelv szintaxisáról szóló Jonasz Jablonskisés Jonasz Balkevičius-féle kutatások és leírások folytatójaként. Már az 1976-ban kiadott, Žodžių junginių problemos (Labutis 1976) című tankönyvben bemutatott szókapcsolat-osztályozások, különösen a szintaktikai-szemantikai osztályozás, alapul szolgálnak a szókapcsolatok, valamint a szavak közötti kapcsolatok jellemzéséhez mind a nyelv szintaxisának leírásaiban, mind a felsőoktatási intézmények szintaxiskurzusában. Bármennyi különféle kutatást és szerkezetleírást olvasunk is, mégis meggyőzőbbnek tűnik az összekapcsoló viszonyban álló szópárok szerkezetek közé nem sorolása, a predikatív centrumként szereplő szavak kapcsolatának szétbontása a szószerkezeti kapcsolatra és a mondat predikatív kapcsolatára, vagyis két különböző szintű kapcsolatként való értelmezése; ezzel együtt a predikatív szószerkezet elnevezésének elvetése is megalapozott. A szintaktikai leírás különböző irányzatai a szintaktikai kapcsolatok másfajta értelmezéseit is javasolják, ezek azonban mégsem tűnnek olyan meggyőzőnek, mint a szintaktikai kapcsolatoknak az a felfogása, amely a valóság megismeréséből fakadó, jelentéssel bíró szavakkal kifejezett szintaktikai összefüggésekhez kapcsolódik. Igaz, a vitát sem kerülve, mindmáig nem sikerül következetesen megmagyarázni az összetett szószerkezet fogalmát. Ha szószerkezetnek két, önálló lexikai jelentéssel rendelkező, alárendeltségi viszonyban álló szó kapcsolatát tekintjük, nehéz elképzelni, hogyan illeszkedhetne ide egy harmadik szó. A függő tag, miután magához kapcsol egy függő tagot, egyszerűen új szószerkezetet alkot. A szószerkezetek egymás közötti viszonyai pedig már nem a szószerkezet szerkezetének kérdését jelentik. A szintaktikai jelenségek értékelésekor mindig igyekeztünk figyelembe venni a funkcionális hasonlóságokat vagy különbségeket. Hiszen a predikatív centrumként szereplő szavaknak mind szószerkezetként, mind mondatcentrumként való értelmezése is lehetővé válik, ha elválasztjuk e szópár szerepét a kommunikációs egységben – a mondatban (megnyilatkozásban) – attól a szerepétől, amelyet a szintagmatikus kapcsolatok megvalósításának egységeként tölt be. A funkcionális rokonság miatt a litván nyelv szintaxisában (Labutis 1998 és mások) a mellékmondatokat az azonos fajtájú mondatrészek mellett tárgyalják. Általában véve a funkcionális szemlélet elméleti kérdéseit a Professzor már nagyon régen felvetette. A Kalbotyra című folyóiratban 1981-ben megjelent cikkében a szerző, a nyelvi jelenségek leírásának a formától a jelentés felé, illetve a jelentéstől a forma felé haladó irányáról polemizálva, nem ért egyet a „vagy” állásponttal: mindkét kutatási irány szükséges, és kiegészíti egymást (Labutis 1981: 57). Általában úgy vélik, hogy a nyelvi jelenségek vagy valamely szint leírásának kezdeti szakaszában a formáktól a jelentések felé haladó leírás uralkodik, a későbbi szakaszban pedig, miután minden egyes nyelvi egységről vagy 234 Kalbos Kultūra | 85 azok csoportjáról összegyűjtötték a szükséges információkat, – az ellenkező irányú. Úgy tűnik, a litván nyelv grammatikája mára kellőképpen le van írva. Ám a metanyelvi megjegyzéseknek ez a, a beszélő szándékaihoz oly szorosan kapcsolódó, a nyelv működését jellemző vizsgálata Kazimieras Župerka nyelvi eszközök konkurenciájáról szóló leírásában (Župerka 1995) mégis a formától (kifejezéstől) a jelentés felé haladó kutatáshoz sorolandó. Nyilvánvalóan a nyelvi jelenség minden új megközelítése, a kutatás minden új szempontja megköveteli a nyelvi egységek funkcióinak meghatározását a választott környezetben, jelen esetben a kommunikációs aktusban. Ezért az említett cikkben posztulált mindkét funkcionális irány szükségessége fontos elméleti alapelv volt a funkcionális kutatásokban, amely nemcsak a szóban forgó, vitát kiváltó cikk esetében volt releváns. Az egyik funkcionális irány részletes leírásához jóval később térnek vissza – a Lietuvių kalba elektronikus folyóiratban közzétett cikkben (labutis 2007). A „A beszélő funkcionális grammatikájának bevezetése” című cikk címe azt mutatja, hogy a korábban említett, a jelentéstől a forma felé haladó irány a jelentés oldalán kibővül egészen a beszélő szándékáig, a kommunikációs aktusig. És ez teljesen érthető és elfogadható: számos nyelvi tény, sőt a nyelvi rendszer törvényszerűségei is magyarázhatók, sőt talán magyarázandók is azzal, hogy a beszélő így vagy úgy kíván információt közvetíteni a külső vagy belső világról. A nyelvi jelenségek leírásából magát a nyelv létrehozóját csak feltételesen lehet kiküszöbölni. A cikk áttekinti a funkcionális leírás különböző modelljeit, és arra a következtetésre jut, hogy a Simon Dik és Anna Siewierska munkái alapján tárgyalt, beszélőközpontú funkcionális grammatika modellje a legérdekesebb és legígéretesebb. A litván nyelvészetben vannak példák a grammatika funkcionális leírására. Adelė Valeckienė funkcionális leírása (Valeckienė 1998), amely a londoni (Halliday-féle) funkcionális iskolán alapul, érdekes ugyan, de a nyelvi rendszer sajátosságaira, annak struktúrájára összpontosít, és ez eltávolítja a leírást a kommunikációs aktus sajátosságaitól, a nyelv legfontosabb funkcióitól, jóllehet a leírás iránya a jelentéstől annak megvalósítási módjai felé halad, vagyis a leírás egyszerre rendszerszerűbb és közel áll a jelenlegi elméletekhez. V. Labutis programinės funkcinės gramatikos straipsnis – ir taip pavadinta, į funkcinę gramatiką įvadą teikianti studija – svarbus įvairiems, bent jau šios srities, lietuvių kalbos tyrimams. Viena iš aptariamo straipsnio ypatybių, būdingų ir kitiems autoriaus straipsniams bei apskritai visiems jo tyrimams, yra atidi analizuojamos srities tyrimų istorijos peržvalga. Štai semantikos aprašuose tarsi nauja propozicijos sąvoka, kaip nurodoma straipsnyje, jau buvo vartojama Por Rojalio gramatikos autorių XVII a. viduryje. Ir signifikatas (signifikacijos būdai) yra kilęs iš XII a. spekuliatyviųjų gramatikų, vadinamųjų modistų. A. Drukteinis. Pavydėtina profesoriaus Vito Labučio darbų ir veiklos įvairovė 235 arba visai kitas atidos ir praeičiai, ir smulkiems aprašo dalykams atvejis. Žinome, kaip tyrime svarbu tinkamai naudotis pavyzdžiais. Galima parinkti tinkamiausius teiginiui iliustruoti, galima apibendrinti iš pakankamos gausos pavyzdžių. A példák kiválasztásának módja meghatározza az érvelések és állítások megbízhatóságát. A professzor nemrég felolvasott előadása a Jonas Jablonskis litván nyelvtanának szentelt centenáriumi konferencián éppen az ebben a szintaktikai leírásban szereplő példákról, azok sokféleségéről és jelentőségéről szólt*. Felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire fontosak a természetes, a beszélt nyelvben elterjedt, valamint a különféle forrásokból származó példák, amelyek olykor nem kevésbé szemléltetik a leírt jelenséget, mint annak összefoglalásai. Egyúttal ez ismét visszatekintés a múlt munkáira, arra, ami bennük értékes és a jelen kutatásaiban alkalmazható. Az elmondottak pontosságára, a gondolat kifejezésére legalkalmasabb szó és kifejezés keresésére való figyelem – ezt lehet megtanulni a professzor közzétett kutatásaiból és oktatási kiadványaiból, valamint ezt tanulták azok is, akik saját tudományos munkájukat vezetői megjegyzései vagy tanulmánybírálatai alapján írták. Vito Labutis tudományos érdeklődése rendkívül sokrétű. Íme, megjelenik Kazys Pakalka szerkesztésében Az öreg Konstantinas Sirvydas szótára (1997) című kiadvány, és nem sokkal később közzéteszik a „Miért nincsenek megnevezve a leíró nyelvek Konstantinas Sirvydas szótárában?” című tanulmányt (Labutis 2001). Ebben érdekes fejtegetések olvashatók azokról az okokról, amelyek talán arra késztethették a szerzőt, hogy a szótárban elhallgassa a litván nyelvet, és ezzel együtt valamennyi nyelv megnevezését is a szótár címében. Megszaporodnak az angol nyelvből és angol nyelvre készült fordítások – megjelenik egy tanulmány a személytelen mondatok litván és angol nyelvbeli megfelelőiről, modelljeik összevetéséről (Labutis 2008). 2002-ben elkészül egy, a szintaktikus számára látszólag távoli kiadvány, a Daukšiai vidék szótára – tisztelgés a szülőföldi nyelvjárás előtt. Egyúttal a szülőföld lakói előtt is: 2011-ben átfogó tanulmány jelenik meg a Daukšiai vidék jeles személyiségéről, Juozas Lazauskasról (Labutis 2011). És ez korántsem minden, ami ezt a sokféleséget tanúsíthatná. Bár a nyelv kutatójának valamely tudományterület kutatójának kellene lennie, a nyelvész számára mégis valószínűleg a legnehezebb kizárólag tudományos kutatásokra korlátozódni. A nyelv a gondolkodás eszköze, a gondolatok közvetítésének eszköze mind valamennyi tudományterület kutatói, mind bármilyen tevékenységet folytató beszélő számára, ezért úgy vélem, mindenki rendelkezik a nyelv megvitatásához szükséges kompetenciával. A nyelvész, bármennyire szeretne is elmerülni a tudomány legmélyebb rétegeiben, nem maradhat kívül a nyelvről és a nyelvészekről, a nyelvhasználatról és annak szabályozásáról folytatott különféle vitákon. * A konferencián felolvasott előadás alapján készült Labutis Vito professzor tanulmánya a Kalbos kultūra jelen kötetében jelenik meg, 19–36. o. 236 Kalbos Kultūra | 85 A professzor több cikkben is reagál a nyelvészek és nem nyelvészek nyelvápolással, a nyelvi szabályozás ideológiájával kapcsolatos gondolataira. Nagyon következetesen és megalapozottan válaszol például arra a gondolatmenetre, amelyet egy értelmiségi csoport beszélgetésében fogalmaztak meg a nyelv megalapozatlan szabályozásáról, a nyelvészek diktatúrájáról, a litván nyelv dicsőítéséről, valamint annak bizonyos tevékenységi területekre való alkalmatlanságáról és elégtelenségéről (labutis 2011a). A szerző olykor még csípős szavakkal is, de meglehetősen visszafogottan elmélkedik a visszafogottságtól és tudományosságtól távol álló állításokról. Teljes mértékben egyet lehet érteni a szerzővel abban, hogy a nyelvnek mint a nemzeti kultúra és történelem részének meg nem értése zsákutcába vezet, és csodálkozni lehet azon, milyen ügyetlenül értelmezik a nyelv fejlődését és az ahhoz kapcsolódó elemző tevékenységet. Elemzi az úgynevezett modern nyelvészeknek a nyelvelméletet is érintő gondolatait – a preskriptív és deskriptív leírásokról (labutis 2011b). A szerző konkrét kutatási példákkal mutatja be, hogy e két leírási módot nem lehet elválasztani egymástól, hogy a nyelvhasználat szabályozására irányuló bármely javaslat a nyelvi rendszer elemzéséből, törvényszerűségeiből és fejlődésének áttekintéséből ered. Hozzá lehet tenni: csak a hasonló munkát soha nem végzett nyelvész gondolhatja, hogy a normakodifikálók találomra állapítják meg a normát, vagy a kalapjukból húzzák elő. Már egy egész évtizede nem csillapodik a vita a nem litván, részben nem litván betűkkel írt vezetéknevek használatának szabályozásáról, amely a litván nyelv védelmének, a nyelvi rendszer és a nyelvhasználat viszonyának, valamint a nyelvhasználat és annak szabályozásának általánosabb kérdéseivé szélesedik. E kérdésekről a Professzor számos cikket publikált, illetve más módon is reagált a vezetéknevek ügyeire. A Professzor egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy a nem litván vezetékneveket adaptáltan, a kiejtés szerint kell írni, szükség esetén megadva az eredeti alakokat is. A szerző a parlament elé terjesztett projekt preambulumát kommentálva olyan, a nyelvelmélettel össze nem egyeztethető és a nyelvre nézve veszélyes tartalmat vél felfedezni benne. véleménye szerint, Evalda Jakaitienė lexikai kutatásaira is támaszkodva, a személynevek a nyelvi rendszer részét képezik, akárcsak más főnevek, csak a szemantikájuk más (Labutis 2010). Ezzel pedig nem lehet nem egyetérteni. Legalább bizonyos területeken, az e területekhez tartozó szövegekben kötelező lehetne az adaptálás (nem csupán a grammatikai illesztés). Másfelől a valamennyi említett, a Litván Állami Nyelvi Bizottság 60. határozatának általános megfogalmazása (5.1) imperatív, vagyis kötelező adaptálásként kellene értelmezni; csak az adaptálás feltételeinek ellentmondásos meghatározása teszi többértelművé és választható módon alkalmazhatóvá. Ezt az álláspontot egy másik, vitaindító cikkben is védelmezi (Labutis 2007b), hangsúlyozva a pontos és erőltetésmentes érvek fontosságát. a. DruKteinis. Irigylésre méltó Vitautas Labutis professzor munkáinak és tevékenységének sokfélesége 237 A professzor sok időt és energiát fordított a normatív munkára. Ő a Kalbos praktikos patarimai (1976, II. kiad. 1985) egyik szerzője, a Kalbos patarimai 2: Sintaksė (S1, S2, S3 – 2003) szerzője, továbbá a Gimtoji kalba folyóiratban a nyelvhasználat különböző kérdéseiről megjelent számos cikk szerzője. E munkához szorosan kapcsolódik a Litván Nyelvi Állami Bizottságban, valamint a Kalbos patarimai egyes részeinek elkészítésére létrehozott munkacsoportjában végzett tevékenysége, továbbá a Litván Nyelvi Társaságban és annak újjáalakulása (1989-től), illetve tevékenységének fejlesztése idején végzett munkája is. A tevékenység lényegét megragadó munkák elemzése a Társaság kongresszusain mindig jó kiindulópontot jelentett a további tevékenységhez. Most, hogy a Társaság eltávolodott a nyelv aktuális kérdéseitől, hasznos volna felidézni V. Labutisnak a tevékenység konceptualitásáról szóló fejtegetéseit. A professzor nem egy cikkében hívja fel a figyelmet a rossz fordításokra (Labutis 2005a, 2005b), és különféle javaslatokat tesz arra, hogyan lehetne elkerülni a fordítások egyre romló helyzetét. A nyelv gyakorlati aspektusa még a teljesen elméleti kutatásokban sem kerül ki a látókörből. Tegyük fel, hogy a szállítást jelentő igék szemantikájának elemzésében (Labutis 2007a) a szerző nem mulasztja el kommentálni a gabenti ige behatolását konkrétabb szinonimái használati körébe, és ezt a kutatás egyik következtetéseként mutatja be. Ilyen széles körű érdeklődési körrel rendelkezik Vitas Labutis professzor. A tiszteletre méltó jubileumát megélt professzorral mindig találkozni lehetett valamelyik, nyelvi kérdéseknek szentelt konferencián, olvasni lehetett gondolatait például a középfokú oktatás litván nyelvi programjának megvitatásához fűzött megjegyzésekben, illetve kapcsolatot lehetett vele teremteni a Rokiškis járásban megrendezett Nemzetközi Szigetnyári Nyelvészeti Iskolában. Vajon mi, fiatalabb korunkban rendelkezünk-e elegendő akarattal és kitartással ahhoz, hogy ne tévesszük szem elől a nyelv valamennyi legfontosabb ügyét? Ezzel az áttekintéssel a Professzor tevékenységének szerettem volna örülni, ismét megemlíteni az elvégzett munkákat, és ezekben a munkákban megkeresni a legfontosabb vonzerőket, megpróbálni felismerni a gondolatok csúcsát, az érdeklődés legfontosabb pontját, amelyek arra ösztönzik az e munkákra tekintőket, hogy ne gondolják: már ez-az elkészült, és lehet egy kicsit pihenni. Irodalom Labutis V. 1976: A szókapcsolatok problémái. – Oktatási segédanyag, Vilnius: Labutis V. 2005a: A fordítók iránti megnövekedett Vilniusi Állami Egyetem. Labutis V. 1981: A szintaxisleírás lehetőségei és feladatai. – Kalbotyra 32(1), 54–61. 238 Kalbos Kultūra | 85 Labutis V. 1998: A litván nyelv szintaxisa. Második javított kiadás, Vilnius: Vilniusi Egyetemi Kiadó. Labutis V. 2001: Miért nincsenek megnevezve Konstantinas Sirvydas szótárában a leíró nyelvek? – A Postilei – 400 internetes honlap-kiadványa. Elérhető az interneten: <http://postilla.mch.mii.lt/Informacija.htm> (megtekintve 2012 decemberében. ). kereslet – új veszélyek a litván nyelvre nézve. – Kalbos kultūra 78, 205–209. Labutis V. 2005b: Recenzió: Bill Mc Farlan. Beszélj egyszerűen és érthetően. Fordította Rasa Klikūnienė. – Gimtoji kalba 5, 19–24. Labutis V. 2007: Bevezetés a beszélő funkcionális grammatikájába. – Lietuvių kalba 1. Internet-hozzáférés: <http://www.lietuviukalba.lt> (megtekintve: 2012. december). Labutis V. 2007a: A szállítást jelentő igék szemantikája és szinonimikája. – Kalbos kultūra 80, 32–44. Labutis V. 2007b: Vitassuk meg tisztességesen a nyelvi kérdéseket! – Bernardinai.lt; 2007 06 08. Elérhető az interneten: <http://www.bernardinai.lt> (megtekintve 2012 decemberében). Labutis V. 2008: A litván nyelv személytelen mondatai és angol nyelvi megfelelőik. – Kalbų studijos 12, 5–10. Labutis V. 2010: Vajon a személynevek szavak? – Bernardinai.lt; 2010 03 09. Internetes hozzáférés: <http://www.bernardinai.lt> (megtekintve 2012 decemberében). labutis V. 2011: juozas lazauskas – pedagógus, tankönyvszerző, litván filológus, filozófus, szerkesztő... Mokslo Lietuva, 21. szám (465), december 21. labutis V. 2011a: A modern értelmiségiek hátat fordítanak a litván nyelvnek, és gúnyt űznek a nyelvészeti szakemberekből. – Lietuvos aidas, augusztus 19. Internetes hozzáférés: <http://www.aidas.lt> (megtekintve 2012 decemberében). labutis V. 2011b: A nyelvi kultúra gyökerei és a feltámadó modernizmus szelei. – Kalbos kultūra 84, 9–16. Valeckienė a . 1998: A funkcionális litván nyelvtan, Vilnius: Tudományos és Enciklopédia-kiadó Intézet. Župerka K. 1995: A nyelvi eszközök versengése mint a litván nyelv stilisztikájának tárgya, Šiauliai: Šiauliai Pedagógiai Intézet. Beérkezett: 2012. 12. 20.