Iš vardų ir pavardžių rašymo dokumentuose istorijos

PRANAS KNIŪKŠTA Litván Nyelvi Intézet A keresztnevek és vezetéknevek okmányokban való írásának történetéből KULCSSZAVAK: A Legfelsőbb Tanács határozata, litván betűk, szabályzat tervezete, a keresztnevek és vezetéknevek írása. A személynevek írásának szabályozása a függetlenségét visszanyert Litvánia okmányaiban a Litván Köztársaság polgárainak igazolványai kiadásával kezdődött. A Legfelsőbb Tanács Elnökségének 1990. május 9-i határozata kimondta, hogy „a Litván Köztársaság polgárának igazolványába a vezetéknevet, a keresztneveket és az apa nevét (apanevet) litván betűkkel kell beírni...” A nem litván nemzetiségű személyek kérésére megengedett, hogy személyneveiket „az alapbejegyzés után, litván végződések hozzáadása nélkül is beírják”. A litván betűk előírása azért volt fontos, mert addig (a szovjet időkben) a személyneveket és más adatokat az okmányokban oroszul is írták. El kellett határolódni ettől a korábbi gyakorlattól. Ugyanakkor megmaradt az addig érvényes elv: a vezetéknevet a keresztnév előtt kell írni, a keresztnév után pedig az apa nevét is fel kell tüntetni. Teljesen új volt az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a nem litván nemzetiségű személyek személyneveit az alapbejegyzés után végződések nélkül írják. Másként szabályozták a keresztnevek és vezetéknevek írását a Litván Köztársaság polgárának útlevelében. Az 1990. november 8-án jóváhagyott, a Litván Köztársaság polgárának útlevelére vonatkozó szabályzat szerint a Litván Köztársaság útlevelébe az adatokat litván nyelven jegyzik be, a feltüntetendő személyes adatok között pedig szerepel a keresztnév (keresztnevek) és a vezetéknév. Ebből a megfogalmazásból láthatjuk, hogy a keresztnevek kerülnek a vezetéknevek elé, az apa neve pedig teljesen kimarad. Külön határozat írta elő, hogy a vezetéknevek Litván Köztársaság polgárainak útlevelében való írásának konkrét rendjét „a Litván Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa a Litván Állami Nyelvi Bizottság javaslatára állapítja meg”. A javaslatok első változatát néhányan, a Litván Nyelvi Intézet nyelvészei és a Nyelvi Bizottság tagjai vitattuk meg. Ezután a Nemzetiségi Osztállyal és a nemzeti kisebbségek képviselőivel együtt vettük fontolóra őket. Különösen aktívan hallatta a hangját az akkoriban Litvániában működő Litvániai Lengyelek Szövetsége. 50 KALBOS KULTŪRA | 86 A javaslatokat a Nyelvi Bizottság gondosan megvizsgálta. Az első, alapvető pontjukat egyszerűen és világosan fogalmazták meg: „A Litván Köztársaság polgárának útlevelében a kereszt- és vezetékneveket a litván nyelv betűivel kell feltüntetni, a rendelkezésre álló útlevelek vagy egyéb személyazonosító okmányok bejegyzései alapján, amelyek alapján az útlevelet kiállították.” Nehezebb volt meghatározni a nem litván nemzetiségű személyek kereszt- és vezetéknevének írására vonatkozó elveket. A polgári igazolványok esetében alkalmazott kettős személynévírási eljárás (a fő bejegyzés után a személynevek litván végződések nélküli feltüntetése) az útlevelek esetében nem volt megfelelő. A más nemzetiségű személyek végződések nélküli kereszt- és vezetéknév-alakjait azonban el kellett ismerni és törvényesíteni kellett. A kiegészítő lehetőség elvét választották. Először az általános eljárást írták le: a nem litván nemzetiségű személyek kereszt- és vezetéknevét kiejtés szerint kell írni, és „litván végződések hozzáadásával grammatikailag a litván nyelvhez kell igazítani”. Ezt követően kivételt fűztek hozzá: ha a polgár kérelmet nyújt be, kereszt- és vezetéknevét az útlevélbe „grammatikai átalakítás nélkül (litván végződések nélkül) is be lehet írni”: A Nyelvi Bizottság 1990 decemberében nyújtotta be javaslatait a Legfelsőbb Tanácsnak (Kalbos kultūra 63: 13). A Legfelsőbb Tanács 1991. január 31-én fogadta el „A Litván Köztársaság polgárának útlevelében szereplő kereszt- és vezetéknevek írásáról” szóló határozatot. A Bizottság javaslatainak első, az útlevélben szereplő kereszt- és vezetékneveknek a litván nyelv betűivel való írására vonatkozó általános elvet rögzítő pontját változtatás nélkül hagyták jóvá. A nem litván nemzetiségű személyek kereszt- és vezetéknevének írására vonatkozó eljárást némileg pontosították: a kétségek és félreértések elkerülése érdekében külön kimondták, hogy azokat is litván betűkkel kell írni. Ugyanakkor demokratikusabbá tették a személynevek grammatikai átalakításának (végződésekkel való ellátásának) szabályait: a grammatikailag átalakított és az átalakítatlan alakokat teljesen egyenrangú változatként tüntették fel. A következő konkrét, minden kétértelműséget kizáró pontot fogalmazták meg: „2. A nem litván nemzetiségű személyek kereszt- és vezetéknevét a kiállított Litván Köztársasági polgári útlevélben litván betűkkel kell írni. A megállapított alakokat, a polgár írásbeli kívánságára, így kell feltüntetni: a) kiejtés szerint, grammatikai átalakítás nélkül (litván végződések nélkül), vagy b) kiejtés szerint, grammatikailag átalakítva (litván végződések hozzáadásával).” A határozatnak van egy harmadik pontja is, amely más állampolgársággal rendelkező személyekről szól; kimondja, hogy kereszt- és vezetéknevüket az adott állam okmányában szereplő alak szerint is lehet írni. Akkoriban ez a pont nem volt időszerű, később azonban szükségesnek bizonyult. (Erről később még szólunk.) P. KNIŪKŠTA. Iš vardų ir pavardžių rašymo dokumentuose istorijos 51 A Legfelsőbb Tanács határozata választ adott a kereszt- és vezetéknevek írásával kapcsolatban akkoriban felmerült legfontosabb kérdésekre, a gyakorlatban azonban különféle bizonytalanságok adódtak. A határozat például szabályozta a kereszt- és vezetéknevek írását a Litván Köztársaság polgárának útlevelében, de más okmányokban való írásukról nem szólt. Számos apró kérdés merült fel a nem litván személynevek írásával kapcsolatban, amikor az útleveleket olyan okmányok alapján kellett kiállítani, amelyekben a bejegyzések nem a litván nyelv betűivel szerepeltek. Az orosz személynevek litván betűkkel való írását az 1990-ben kiadott Pavardžių, vardų ir vietovardžių transkripcijos iš rusų kalbos į lietuvių kalbą ir iš lietuvių kalbos į rusų kalbą instrukcija. szabályozta. Szabályai az új útlevelek bejegyzéseihez is megfeleltek. A litvániai lengyelek, belaruszok és ukránok kereszt- és vezetéknevének írására vonatkozó szabályokat a Litván Nyelvi Bizottság dolgozta ki, és 1991 őszén hagyta jóvá. Ezeket eljuttatták a Belügyminisztérium Útlevélosztályához és az Igazságügyi Minisztérium Anyakönyvi Osztályához, majd 1993-ban megjelentek a Lietuvos Respublikos pilietybės ir piliečio paso norminiai dokumentai. című kiadványban. A szabályok Anyakönyvi Osztályhoz való eljuttatása közvetve azt jelentette, hogy azokat az anyakönyvi dokumentumokra is alkalmazni javasolják. A Legfelsőbb Tanács határozatának végrehajtásával kapcsolatban a kormány is hallatta a szavát. Az 1993. május 12-i rendeletével munkacsoportot hozott létre „a kereszt- és vezetéknevek személyazonosító okmányokban való írásával kapcsolatos kérdések vizsgálatára”. A csoportba az Igazságügyi és a Külügyminisztérium, valamint a Migrációs és Nemzetiségi Főosztály munkatársait vonták be. Engem neveztek ki a csoport vezetőjévé, így nekem kellett megterveznem és megszerveznem a munkáját. A munkacsoport tevékenységét azzal kezdte, hogy felidézte azokat a szabályokat, amelyek alapján az orosz, lengyel, belarusz és ukrán nyelven írt kereszt- és vezetékneveket litvánul írják át. Kiegészítésként kimondták, hogy a más nyelvek betűivel írt személyneveket a Nelietuviškų tikrinių vardų rašymas Lietuviškojoje tarybinėje enciklopedijoje. című kiadványban ismertetett szabályok szerint kell litván betűkkel átírni. E forrás szabályait elsődlegesen és kivétel nélkül a Litván Köztársaság polgárainak okmányaiban alkalmazzák. Nem teljesen világos azonban, miként kell ezeket más államok polgárainak személyneveire alkalmazni. A Legfelsőbb Tanács határozata szerint kereszt- és vezetéknevüket „az adott állam polgárának útlevele vagy az annak megfelelő okmány alapján lehet írni”. A betűkről ott semmi sem szerepel, így kétféleképpen lehet értelmezni a rendelkezést. A külföldiek személyneveit okmányaikból az általános elv alapján át lehet írni litván betűkkel. Logikusabb azonban egy másik következtetés – mivel az első- 52 KALBOS KULTŪRA | 86 A rendelet első és második pontja a litván betűkről szól, a harmadik nem említi őket, ezért arra ez a követelmény nem vonatkozik. Az okmányok ügyintézőinek és a nyilvánosságnak a keresztnevek és vezetéknevek írásával és használatával kapcsolatban számos egyéb nyelvi és jogi kérdésük is felmerült. Például nem mindenki számára volt világos, hogyan képzik és írják be a gyermekek vezetéknevét a születési anyakönyvi kivonatokba, különösen akkor, ha a gyermek vezetéknevét az anya leánykori neve alapján választják ki. Kérdések merültek fel a keresztnevek és vezetéknevek vagy azok alakjainak megváltoztatásával, a hibák kijavításával és más helyesírási kérdésekkel kapcsolatban. A különféle kérdéseket és bizonytalanságokat az intézmények és hivatalok, főként az útlevél- és anyakönyvi osztályok munkatársaival kellett tisztázni. Felmerült az igény a keresztnevek és vezetéknevek használatáról szóló átfogóbb áttekintés elkészítésére, valamint arra, hogy azt tanácsok vagy útmutató formájában a szélesebb nyilvánosság elé tárják. Az áttekintés első változata 1995 végén készült el, és a munkacsoport tagjaival is megvitatták. A Nyelvi Bizottság szakértői 1996 elején többször megvitatták és kiegészítették. A szakértők jóváhagyták a javított változatot, és elfogadták a címét: „A keresztnevek és vezetéknevek személyazonosító okmányokban való írásának szabályai”. A javasolt szabályzat öt fejezetből állt: 1. A személynevek használatának és írásának általános elvei; 2. A keresztnevek és vezetéknevek írása a Litván Köztársaság állampolgárának útlevelében; 3. A keresztnevek és vezetéknevek írása más okmányokban; 4. Más államok állampolgárságával rendelkező személyek keresztneveinek és vezetékneveinek írása; 5. A keresztnevek és vezetéknevek megváltoztatása, a személynévalakok javítása és a hibák kijavítása. A szabályzat az 1991-es Legfelsőbb Tanácsi határozaton alapult, és annak követelményeit követte, de igyekezett nem szó szerint megismételni annak kijelentéseit, és nem elégedett meg azokkal. Az alapelvek után gyakran kiegészítő pontok vagy megállapítások következtek, amelyek az adott kérdést részletesebben és átfogóbban tárgyalták. Így például meghatározták a nem litván nemzetiségű személyek keresztneveinek és vezetékneveinek írására vonatkozó szabályokat. Azokhoz az alapvető rendelkezésekhez, amelyek szerint neveiket „az útlevélben litván betűkkel, a rendelkezésre álló személyi okmányok litván nyelvű bejegyzései alapján kell feltüntetni”, valamint hogy „a férfiak keresztneveinek és vezetékneveinek az érintett választása szerint lehet ragozott (litván végződéssel ellátott) vagy ragozatlan (litván végződés nélküli) alakjuk”, a következő kiegészítést fűzték: „A használt keresztnevek és vezetéknevek töveit és képzőit nem litvánosítják, például: Ryšard vagy Ryšardas alakjából nem lesz Ričiardas, Vasilevskij vagy Vasilevskis alakjából pedig nem lesz Vasiliauskas; a lányok és nők használt vezetékneveihez nem fűznek litván képzőt, például: P. KNIŪKŠTA. Iš vardų ir pavardžių rašymo dokumentuose istorijos 53 a Rimovič névből nem lesz Rimovičiūtė vagy Rimovičienė, a Kuzmicka névből pedig nem lesz Kuzmickaitė vagy Kuzmickienė.” E személynevek írásmódjának további magyarázatát a más dokumentumokban való írásukról szóló fejezetben találjuk. Az általános előírás után, miszerint „a dokumentumokban a szövegkörnyezet által megkívánt különféle személynévi alakokat használják”, a következő kiegészítés szerepel: „A megfelelő esetraggal írják azokat a férfineveket is, amelyek hivatalos (megnevező) alakja nyelvtanilag nem illeszkedik (végződés nélküli), például: Az igazolást Janui Kozlovskiui részére állították ki; A házasságot Janu Kozlovskiu-val/-vel kötötték bejegyzésbe (a hivatalos alakok litván végződés nélkül: Jan Kozlovski).” E szempontból tárgyalták a más országok állampolgárainak nem latin betűs írással rögzített kereszt- és vezetékneveit is, és jelezték, hogy ezek nem kapnak nyelvtani alakot (nem járul hozzájuk litván végződés). „Ha azonban a személyneveket olyan dokumentumhelyen írják le, ahol meghatározott esetalakokra van szükség, a férfinevekhez és -vezetéknevekhez aposztróf után járulnak a végződések, például: A házasságot Fischer’iu-val/-vel kötötték bejegyzésbe.” A más országok állampolgárságával rendelkező személyekről szóló fejezetet jelentősen kibővítették és részletezték. Az ilyen személyek három csoportját különböztették meg: 1) más országok állampolgárai, 2) kettős (litván és külföldi) állampolgársággal rendelkezők, valamint 3) a Litván Köztársaság azon állampolgárai, akik más ország állampolgárával kötöttek házasságot. Tárgyalják kereszt- és vezetéknevük írását litván, illetve más nyelvek latin betűs írásrendszerével; hozzáteszik, hogy az utóbbiak ékezetjelek nélkül is írhatók. Az előírások jelentős része nem kapcsolódik közvetlenül a Legfelsőbb Tanács határozatához, de közvetve arra támaszkodik. Elsősorban a más dokumentumokról szóló fejezet ilyen. Ebben alpontonként tárgyalják, és konkrét példákkal szemléltetik a személynevek különböző dokumentumokban való írását. Az első fejezet még távolabb esik a határozattól, de összefügg az előírások egészével, és mintegy bevezetésként szolgál; nélküle az előírások elszakadnának a személynevek általános használatától, mintha a levegőben lógnának. Az előírásokat a kereszt- és vezetéknevek hivatalos használatára vonatkozó útmutatóként, valamint a széles nyilvánosságnak szánt, e területtel kapcsolatos tanácsokként dolgozták ki. Sajnálatos, hogy hivatalosan nem hagyták jóvá őket, így nem jutottak el a nyilvánossághoz. A Nyelvi Bizottság egyetértett az előírásokkal, formálisan azonban nem hagyta jóvá őket, mivel nemcsak nyelvi, hanem jogi kérdéseket is érintenek. Az anyagot az előírások tervezetének nevezték, és ezen a címen küldték szét azoknak a minisztériumoknak és intézményeknek, amelyeknek dolguk van a kereszt- és vezetéknevek dokumentumokban való írásával. Véleménynyilvánításra, javaslatok és kívánságok benyújtására kérték őket. 54 KALBOS KULTŪRA | 86 A beérkezett visszajelzések és értékelések kedvezőek voltak, a tervezettel lényegében mindenki egyetértett, de különféle, kiegészítő és pontosító jellegű észrevételek is elhangzottak. A tervezetet fenntartás nélkül támogatta a Belügyminisztérium (munkatársai a szabályzat tervezetének kidolgozásában is részt vettek). A legtöbb javaslatot, ahogy az várható volt, az Igazságügyi Minisztérium tette. Mivel a jogászok véleménye különösen fontos volt, és megfelelt a javaslatok általános irányának, észrevételeiket részletesebben is áttekintjük. A hét észrevétel közül négyben a szöveg megfogalmazásának pontosítását javasolták: az más államok állampolgárságával kapcsolatban álló személyek helyett azt javasolták írni, hogy más államok állampolgárságával rendelkező személyek; a Litván Köztársaság által kiállított dokumentumokban – egészítsék ki így: a Litván Köztársaság intézményei által kiállított dokumentumokban; litván nemzetiségű állampolgárok – egészítsék ki így: litván nemzetiségű, a Litván Köztársaság állampolgárai; egyszerűsített eljárás keretében állampolgárságot szerző – módosítsák erre: általános eljárás keretében állampolgárságot szerző. A felsorolt javaslatok nem változtatják meg az állítások lényegét, sőt a szabályzattervezet egészéhez sem adnak hozzá semmi újat, és nem is hagynak ki belőle semmit. A dokumentum tartalmát illetően mindössze két észrevétel érkezett: az egyik helyen azt javasolták, hogy töröljék a és más államok lakosai szavakat, „mivel szükségtelenek”; a másik helyen pedig az említett bekezdés törlését javasolták, mert „az abban megfogalmazott rendelkezés nem tartozik e dokumentum szabályozási tárgykörébe”. Ezekhez az észrevételekhez hozzáfűzhető még egy kérdés: nem kellene-e az elkészített dokumentumot szabályoknak nevezni, vagyis nem szabályzatnak, hanem szabályoknak. A szabályzattervezettel kapcsolatos vélemények és észrevételek megmutatták, hogy ilyen szabályzatra szükség van, a benyújtott tervezet pedig lényegében megfelelően készült el. A jelzett hiányosságokat és pontatlanságokat könnyű volt kijavítani. Sokkal nehezebb volt eldönteni, mi legyen a továbbiakban a teljes tervezettel, és kinek, milyen módon kellene jóváhagynia. Sokan úgy vélték, hogy ezt a Nyelvi Bizottság megteheti. Ezt a nézetet cáfolták a Seimas jogi osztályának jogászai. Magyarázatuk szerint, ha a szabályzatot a Nyelvi Bizottság határozatával fogadnák el, a Bizottság túllépné hatáskörét; ha pedig kormányhatározattal fogadnák el, az megfelelő lenne. A Nyelvi Bizottság a beérkezett észrevételek alapján javított tervezetet 1996. május 30-án tárgyalta meg (7. jegyzőkönyv). Határozat: A személyazonosító okmányokban szereplő nevek és családnevek írásmódjáról szóló szabályzat tervezetének jóváhagyása, és a Litván Köztársaság Kormányához jóváhagyásra benyújtása. P. KNIŪKŠTA. Iš vardų ir pavardžių rašymo dokumentuose istorijos 55 A kormány nem vállalkozott erre a munkára, így az a Seimui került; a hivatalok és minisztériumok észrevételei alapján kijavított tervezetváltozatot neki adták át. A Seimui már nem kellett megvitatnia annak tartalmát, a legfontosabb az volt, hogy dokumentumként törvényesítsék. Meg kellett határozni a készülő dokumentum státuszát és más dokumentumokhoz, mindenekelőtt a Legfelsőbb Tanács határozatához való viszonyát. Nem válthatta fel a határozatot, és annak mellékleteként sem lehetett kihirdetni. Tartalmát tekintve a határozat kiegészítése volt, de kapcsolatuk csak hosszú idő elteltével alakult ki. Azt javasolták, hogy a rendelkezések tervezetét külön törvénnyel hagyják jóvá. A legjobb pedig az lett volna, ha a Legfelsőbb Tanács határozatát törvénnyé alakítják, a jóváhagyandó rendelkezéseket pedig annak mellékleteként foglalják formába. Más módok is voltak a tervezett dokumentum jóváhagyására, ezért érthetetlen volt, miért késlekedett ezzel a Seimas. Egy idő után kiderült: Lengyelország nem engedi. Azt követeli, hogy a lengyel litván állampolgárok vezetéknevét a lengyel nyelv betűivel írják, és ezt a követelést szerződésben akarja érvényesíteni. Az 1994-ben megkötött, Litvánia és Lengyelország közötti baráti kapcsolatokról és jószomszédi együttműködésről szóló szerződés nem említi az írásjegyeket, csak a kereszt- és vezetéknevek „a nemzeti kisebbség nyelvének hangzása szerint” történő használatáról szól. A vezetéknevek írásának részletes szabályait külön szerződésben kellett volna rögzíteni. Az erről szóló tárgyalások akkor kezdődtek, amikor a személyi okmányokban használandó kereszt- és vezetéknevek írására vonatkozó rendelkezések sorsáról folyt a vita (1996 májusában). A litván delegáció a Legfelsőbb Tanács határozatának alapelveihez tartotta magát; nem volt szükség arra, hogy a rendelkezések tervezetére is hivatkozzanak, az nem adhatott hozzá semmi újat. Lengyelország úgy vélte, hogy a rendelkezések jelentik a fő akadályt az érdekeinek megfelelő szerződés megkötése előtt. Különféle módokon fejezte ki a tervezet elleni álláspontját, sőt miattuk jegyzéket is küldött. Litvániának nem volt nagy jelentőségük, ezért a békesség kedvéért félretették őket. Lengyelországnak azonban ez sem hozott eredményt, a tervezett szerződést nem kötötték meg. Még többször próbáltak tárgyalni róla (2002-ben és 2004-ben), de a szerződés ismét nem jött létre. Mivel már nem hibáztathatta a rendelkezéseket, Lengyelország a Legfelsőbb Tanács határozatát kezdte kifogásolni, szinte nyíltan követelve annak visszavonását. A kormány nem állta a nyomást, és két alkalommal is (2007-ben és 2010-ben) megpróbálta ezt elérni – alkotmányellenes törvényt akart keresztülvinni, amely lehetővé tette volna a litván állampolgárok vezetéknevének nem litván betűkkel való írását. Szerencsére a Seimas ezt nem engedte. Erről több cikket is írtam, ezek a A nyelvtan és a politika között című könyvben jelentek meg, ezért itt már nem tárgyaljuk ezeket a kérdéseket. 56 KALBOS KULTŪRA | 86 KÖVETKEZTETÉSEK 1. A nevek és vezetéknevek okmányokban való írásának alapjait a Litván Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának 1991. január 31-i, „A nevek és vezetéknevek Litván Köztársaság polgárának útlevelében való írásáról” szóló határozata rögzítette. A legfontosabb benne kihirdetett alapelv az volt, hogy a Litván Köztársaság polgárainak vezetéknevét a litván nyelv betűivel kell írni. 2. A határozat nem terjedt ki más dokumentumokra, illetve a nevek és vezetéknevek írásának minden lehetséges esetére. Ehhez átfogóbb szabályokra vagy más normatív dokumentumra volt szükség. 1995 végén elkészültek a személyi okmányokban használandó nevek és vezetéknevek írására vonatkozó rendelkezések; a Nyelvi Bizottság jóváhagyásra a Seimas elé terjesztette őket. A Seimasban elakadtak, és nem hagyták jóvá őket. 3. A Litván Köztársaság polgárainak okmányokban szereplő neveinek és vezetékneveinek írása kapcsán nem merülnek fel komolyabb bizonytalanságok vagy félreértések. Csak a lengyelek próbálnak zajt csapni, mert elégedetlenek azzal, hogy vezetéknevüket – a többi litván állampolgáréhoz hasonlóan – az okmányokban litván betűkkel írják. Lengyelország is kifogásokat emel: saját maga által kívánt rendet akar államközi szerződéssel rákényszeríteni Litvániára, és szinte nyíltan követeli a Legfelsőbb Tanács határozatának visszavonását. 4. A nyomásnak engedve a kormány két alkalommal (2007-ben és 2010-ben) alkotmányellenes törvénytervezeteket készített, amelyek lehetővé tették volna a Litván Köztársaság polgárainak vezetéknevét az okmányokban nem litván betűkkel is írni. A Seimas elutasította ezeket a tervezeteket. Remélhető, hogy ilyen tervezeteket a jelenlegi Seimasra sem tudnak rákényszeríteni. IRODALOM ÉS FORRÁSOK A Litván Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának határozata „A családnevek, utónevek és apai nevek (patronimikumok) Litván Köztársaság állampolgárának igazolványában történő írásáról”, 1990. május 9., 199. sz. (Valstybės žinios, 1990, 15–414. sz.). A Litván Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának határozata „A Litván Köztársaság állampolgára útlevelére vonatkozó rendelkezések jóváhagyásáról”, 1990. november 8., 1–776. sz. (Valstybės žinios, 1990, 33–795. sz.). A Litván Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának határozata „Az utónevek és családnevek Litván Köztársaság állampolgárának útlevelében történő írásáról”, 1991. január 31., 1–1031. sz. (Valstybės žinios, 1991, 5–132. sz.). A Litván Köztársaság és a Lengyel Köztársaság baráti kapcsolatokról és jószomszédi együttműködésről szóló szerződése, 1994. április 21. (Valstybės žinios, 1994, 97–1907. sz.). P. KNIŪKŠTA. Iš vardų ir pavardžių rašymo dokumentuose istorijos 57 A Litván Köztársaság állampolgárságára és az állampolgár útlevelére vonatkozó normatív dokumentumok, Vilnius: a Belügyminisztérium alá tartozó Migrációs Osztály, 1993. A Litván Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának levele a Litván Köztársaság Seimje mellett működő Állami Litván Nyelvi Bizottsághoz, 1996. 03. 18., 01–03–345/393. sz. N litván tulajdonnév írása a „Litván Szovjet Enciklopédiában”, Vilnius: Fő Enciklopédia-szerkesztőség, 1986. A családnevek, utónevek és helynevek oroszról litvánra, illetve litvánról oroszra történő átírásának útmutatója, Vilnius: Mokslas, 1990. Javaslatok „Az utónevek és családnevek Litván Köztársaság állampolgárának útlevelében történő írásáról”. – Kalbos kultūra 63, 1992, 13. o. A személyi okmányokban szereplő utónevek és családnevek írására vonatkozó rendelkezések. A Litván Nyelvi Bizottság megvitatta és jóváhagyta 1996. május 30-án, 7. számú jegyzőkönyv. Beérkezett: 2013. 11. 04. Elfogadva: 2013. 12. 20. A keresztnevek és vezetéknevek okmányokban történő írásmódjának történetéből Összefoglaló A keresztnevek és vezetéknevek okmányokban való írásának alapelveit a Litván Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának a Litván Köztársaság állampolgárainak útlevelében szereplő keresztnevek és vezetéknevek írásmódjáról szóló, 1991. január 31-i határozata állapította meg. A határozatban rögzített legfontosabb elv szerint a Litván Köztársaság állampolgárainak keresztnevét és vezetéknevét litván betűkkel kell írni. Ugyanez az elv vonatkozik a nem litván származású litván állampolgárokra is, akik azonban választhatnak, hogy keresztnevüket és vezetéknevüket litván végződéssel vagy anélkül írják-e. A határozat közvetlenül az útlevelekre vonatkozott, de nem terjedt ki a többi okmányra, illetve a személynevek írásmódjának valamennyi esetére sem. Ezért az okmányokat kiállító intézmények – főként az útlevélosztályok és az anyakönyvi hivatalok – munkatársai különféle kérdésekkel szembesültek. Egyre sürgetőbbé vált az igény, hogy részletesebb útmutató készüljön a keresztnevek és vezetéknevek írásáról, vagy az ilyen tárgyú, más címet viselő leírás. A leírás 1995 végén készült el „A keresztnevek és vezetéknevek személyi okmányokban történő írásának szabályzata” címmel. A Litván Nyelvi Állami Bizottság szakértői többször is megvitatták, majd tájékoztatásul szétküldték a minisztériumoknak és intézményeknek- 58 KALBOS KULTŪRA | 86 nek. A beérkezett visszajelzések alapján javított szabályzattervezetet a Litván Nyelvi Állami Bizottság tovább vizsgálta, majd jóváhagyta. Mivel a szabályzat nemcsak nyelvi, hanem jogi kérdésekkel is foglalkozik, a Litván Nyelvi Állami Bizottság jóváhagyásra a Seimas elé terjesztette; a szabályzatot azonban a Seimas nem hagyta jóvá. A keresztnevek és vezetéknevek okmányokban való írásmódja nem okoz különösebb bizonytalanságot vagy félreértést. Zavar csupán a lengyel származású állampolgárok miatt támad, akik elégedetlenek azzal, hogy vezetéknevüket az okmányokban – más litván állampolgárokéhoz hasonlóan – litván betűkkel írják. Lengyelország is követelésekkel áll elő: határon átnyúló megállapodással kívánja érvényesíteni igényét, és szinte nyíltan követeli a Legfelsőbb Tanács határozatának visszavonását. A kormány nem tudott ellenállni a nyomásnak: néhányszor (2007-ben és 2010-ben) alkotmányellenes törvénytervezeteket készített, amelyek lehetővé tették volna a Litván Köztársaság állampolgárai vezetéknevének nem litván betűkkel történő írását. A Seimas azonban elutasította ezeket a törvénytervezeteket. KULCSSZAVAK: a Legfelsőbb Tanács határozata, keresztnevek és vezetéknevek írásmódja, litván betűk, szabályzattervezet. PRANAS KNIŪKŠTA Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius P. KNIŪKŠTA. Iš vardų ir pavardžių rašymo dokumentuose istorijos 59