Probleminiai tarties klausimai „Latvių kalbos gramatikoje“

BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 DZINTRA ŠULCE Liepājai Egyetem, Lettország PROBLÉMÁS KIEJTÉSI KÉRDÉSEK A LETT NYELV NYELVTANÁBAN KULCSSZAVAK: az ortoépia fogalma és normája, a szóhangsúly normatív szabályozása, a magánhangzók és mássalhangzók kiejtési normái, kiejtési problémák. Bármely nyelv fontos alkotóeleme az ortoépia, amely a kiejtés valamennyi rendszerét magában foglalja. Az ortoépia, vagyis a h e l y e s k i e j t é s , „a megállapodáson alapuló kiejtési szabályok rendszere; az ilyen szabályok gyakorlati betartása” (VPSV 2007: 284). Hasonlóképpen határozza meg ezt a terminust a Lett nyelv nyelvtana is (LVG 2013: 123). A kiejtési normák egységesítése segíti a beszélőt és a hallgatót abban, hogy megértsék egymást – ez a kommunikációs folyamat legfontosabb feltétele. A kiejtési norma be nem tartása, a szavak helytelen kiejtése céltalanul eltereli a hallgató figyelmét, ezért nehezebb felfogni a beszéd tartalmát. A cikk célja a modern kiejtés problémáinak megvitatása a 2013-ban kiadott Lett nyelvtanban (a továbbiakban – LVG) és más újabb nyelvészeti munkákban. Az LVG szerzői több alkalommal hangsúlyozták, hogy az új nyelvtan tartalma főként a köznyelv tényein alapul. A szerzők szerint a nyelvtan tartalmának megvitatásakor „meg kell állapodniuk a nyelvtan elméleti felépítésének modelljéről, elkészítésének módszertani és technikai elveiről, [...] anélkül, hogy elveszítenék a különböző nézőpontok egyediségét, kompromisszumokat és megállapodásokat keresve a közös kutatói munka – a lett nyelv nyelvtana – résztvevőivé váljanak” (Koncepcija 2008: 10). A nyelvtan vizsgálata során azonban megállapítható, hogy a szerzőknek nem sikerült teljes mértékben megvalósítaniuk a kezdeti elképzelést, ezért a műben megoldatlan kérdések maradtak, így továbbra is vita tárgya lesz, mi tekintendő a köznyelv normájának. Az új nyelvtanban a különböző nyelvészeti iskolák, nézetek és koncepciók sokfélesége jelenik meg, valamint a különböző nyelvi jelenségek eltérő értelmezései kerülnek bemutatásra. Továbbra sem találhatók konkrét válaszok számos alapvető, nemcsak az ortoépia, hanem a nyelvészet más ágait érintő kérdésre sem (nehéz megítélni, hogy ez előny vagy hátrány). Sok gyakorlati használati probléma továbbra is megoldatlan marad. Az új nyelvtanban a helyes kiejtés kérdéseit a „A lett nyelv helyes kiejtésének, vagyis ortoépiájának fő problémái” (lettül: „Galvenās latviešu valodas pareizrunas jeb ortoepijas problēmas“) című fejezet tárgyalja (LVG 2013: 123–137). A tanulmány a kiejtéssel kapcsolatos következő kérdéseket vizsgálja: 1) a szószintű hangsúly normája; 2) a magánhangzók kiejtésének normái; 3) a mássalhangzók kiejtésének normái. Elsősorban a szótaghanglejtés (intonáció) kiejtésének problematikus eseteit szeretnénk áttekinteni. E kérdéseket „A nyelv szupra­szegmentális, vagyis prozódiai egységei” (lettül: „Valodas suprasegmentālās jeb prosodiskās vienības“) című fejezet tárgyalja (LVG 2013: 104–106), A különböző BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 DZINTRA ŠULCE. Problematikus kiejtési kérdések a lett nyelv grammatikájában | 2 azonban itt semmi új nem szerepel a kiejtéssel kapcsolatban. A szótag intonációjának (hangsúly-accentusának) tárgyalásakor a lett nyelvben használatos három (vagyis folyamatos, ereszkedő vagy törő) és két (vagyis folyamatos és nem folyamatos) hangsúly-accentusrendszer alkalmazásáról folyik vita. El kell ismerni, hogy sajnos a szerzőknek nem sikerült megegyezniük a s z ó h a n g s ú l y helyéről a grammatikában, és ugyanaz az elmélet, valamint ugyanazok a példák ismétlődnek a „Szóhangsúly” (lettül: „Vārda uzsvars”) (LVG 2013: 120–122) és „A szóhangsúly normázása” („Vārda uzsvara normēšana”) (LVG 2013: 123–125) című fejezetekben: 1. A párhuzamos változatok használatáról, pl.: vienmēr // vien·mēr1 „mindig”, varbūt // var·būt „talán”, diemžēl // diem·žēl „sajnos”, paš·laik // pašlaik „jelenleg”, pal·dies // paldies „köszönöm” (vö. LVG 2013: 120; 123). 2. A szó másik jelentéséről, amelyet a hangsúly határoz meg, pl.: nebūt (segédszó) – ne·būt (partikula), patiesi „helyesen” – pa·tiesi „valójában”, vienādi „egyformán” – vie·nādi „mindig” (vö. LVG 2013: 120; 123). 3. A hangsúly változásáról az emfatikus beszédben (vö. LVG 2013: 121; 124). Az LVG-ben, akárcsak a korábbi lett nyelvi kiadványokban, felsorolják az összes kivételt, felhívják a figyelmet a nemzetközi szavak és a kölcsönzött tulajdonnevek kiejtésére, azonban hiányzik az újabb szemlélet. Viszonylag nagy figyelmet fordítanak a mellékhangsúlyra (LVG 2013: 121–122), noha a mindennapi használatban nincs lényeges jelentősége. A magánhangzók és a kettőshangzók használatát vizsgálva (LVG 2013: 126–133) a köznyelvi kiejtési normáktól való eltérések két típusát különböztetik meg: 1) mennyiségi eltérések (a rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése); 2) minőségi eltérések (a különböző magánhangzók és kettőshangzók összetévesztése). A normáktól való minőségi eltérések mind a lett eredetű szavakban, mind a jövevényszavakban megfigyelhetők. A lett köznyelvben az idegen szavak adaptálásának, helyesírásának és kiejtésének normái többször is változtak, ezért mennyiségi használati következetlenségek alakultak ki. Az ilyen ingadozások a jövőben is fennmaradnak (az LVG ebben az esetben sem javasol semmi különöset). minőségű magánhangzók által megkülönböztetett szóváltozatok leggyakrabban a zárt és nyílt e és ē magánhangzó használatával, valamint a rövid és hosszú o [uo] diftongussal való összetévesztésével kapcsolatosak. Néha a kiejtés megkönnyítése érdekében megváltozik a szó hangösszetétele: valamelyik magánhangzót elhagyják, betoldják vagy áthelyezik, pl.: komandants „komendáns” (az a helyett tévesen e magánhangzót ejtenek), frazeoloģija „frazeológia” (az e helyett tévesen i magánhangzót ejtenek), alkohols „alkohol” (az o helyett tévesen a magánhangzót ejtenek), trenažieris „edzőgép” (az a helyett tévesen e magánhangzót ejtenek), oriģināls „eredeti” (tévesen orģināls formában ejtik). E szavak kiejtése és helyesírása ellenőrizhető a Lett nyelv helyesírási és kiejtési szótárában (lettül: Latviešu valodas pareizrakstības un pareizrunas vārdnīca) (LVPPV 1995), valamint a legújabb idegen szavak szótárában, a Sveš vārdu vārdnīcāban (2008). Talán az LVG összeállításakor alaposabban meg kellett volna fontolni és ajánlani az ilyen szavak párhuzamos alakjait mind a zárt, mind a nyílt e vagy ē kiejtési változattal, amelyekben már régóta nem tartják be a megállapított normát, pl. : Ventspils „Ventspilis“, Zemgale „Žiemgala“, bebrs „bebras“, medūza „medūza“, mopēds „mopedas“, taip pat pirmosios asmenuotės veiksmažodžių esamojo laiko ir iš esamojo laiko kamieno padarytose veiksmažodžio formose, kai jų bendraties baigmuo -rt, pvz.: dzeru „geriu“, beru „beriu“, tveru „griebiu“, sveru „sveriu“, jādzer „reikia gerti“, jāber „reikia berti“, jāsver „reikia sverti“, dzerot „geriant“, sverot „sveriant“, berot „beriant“ (plg. LVG 2013: 126–128). 1 A szótag előtti pont azt jelöli, hogy az adott szótag hangsúlyos. BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 DZINTRA ŠULCE. A kiejtés problematikus kérdései a lett nyelv grammatikájában | 3 A korábban végzett kutatások alapján az LVG is hangsúlyozza, hogy a [o], [ō] és [uo] fonémák használata azért okoz nehézséget, mert az említett magánhangzókat és a kettőshangzót grafikusan azonos módon jelölik, pl.: ola [uola] „tojás“; opera [ōpera] „opera“; optika [optika] „optika“; oktobris [oktōbris] „október“, továbbá megfigyelhető az a tendencia, hogy a nem lett eredetű [o], illetve [ō] magánhangzót a lett nyelv [uo] kettőshangzójával helyettesítik, pl.: a sporas [spōras] szót helytelenül [spuoras]-nak ejtik „spórák“, poras [pōras] – [puoras] „pórusok“, novembris [novembris] – [nuovembris] „november“. Különös figyelmet kell fordítani a személynevek és a helynevek kiejtésére; a jövőben ezeket további vizsgálatoknak kell alávetni. A mássalhangzók ejtési normáinak tárgyalásakor (LVG 2013: 133–135) főként a mássalhangzó-ejtés alapváltozatára fordítanak figyelmet, amelynek lényeges hangzásbeli jegyei legjobban izolált helyzetben tárulnak fel. Az alapváltozat mellett a mássalhangzóknak lehetnek másodlagos változatai is, amelyek meghatározott helyzetben jelennek meg, és a köznyelvben a mellékes ejtési változatokhoz hasonlóan kötelezőek. A köznyelvitől eltérő legtöbb mássalhangzót és azok változatait az egyes nyelvjárások képviselői ejtik. A másképpen ejtett és használt mássalhangzók olykor más nyelvek hatásával is magyarázhatók (különösen az utóbbi időben). A mássalhangzók pozicionális változásai miatt lényeges ejtési problémák nem merülnek fel, a magánhangzók történeti változásai azonban gyakran a normától való eltérésekhez vezetnek, például az igék felszólító módja többes szám második személyű alakjaiban: nākt „jönni” – nāciet! (nākiet!) „jöjjenek”, iepirkties „megvásárolni” – iepērcieties! (iepērkieties!) „vásárolják meg”, augt „nőni” – audziet! (augiet!) „nőjenek”, azonban sēdēt „ülni” – sēdiet! (sēžiet!) „üljetek“, celt „emelni“ – celiet! (ceļiet!) „emeljétek“, paciesties „elviselni“ – pacietieties! (paciešieties!) „viseljétek el“. Az LVG kidolgozásakor nagyobb figyelmet kellett volna fordítani a második ragozás kétszótagú férfi személyneveire, amelyek töve a -t vagy -dmássalhangzókkal végződik, pl. : Uldis, Valdis, Rūdis, Gatis, Artis, Raitis. Egyfelől a grammatika szerzői elismerik, hogy „az utóbbi években megszaporodtak a használt [birtokos esetű] Arša (Artis), Gaša (Gatis), Raiša (Raitis), Rūža (Rūdis), Ulža (Uldis), Valža (Valdis) [...] alakok; a párhuzamos alakok megengedettek“ (LVG 2013: 137), másfelől a második ragozású főneveket bemutatva a grammatika fejezetének szerzője kifejti negatív véleményét a már említett alakokban bekövetkező mássalhangzó-váltakozásról, és hangsúlyozza, hogy „mássalhangzó-váltakozás nem fordul elő azokban a kétszótagú személynevekben, amelyekben a -is végződés előtt t, d mássalhangzók állnak: Valdis – Valda, Rūdis – Rūda, Artis – Arta, Gatis – Gata“ (LVG 2013: 359). Az egyazon grammatikában előforduló ilyen következetlenségek nem segítik elő a köznyelvi normák megfelelő elsajátítását. A kiejtéssel kapcsolatban a második legújabb lett nyelvű kiadvány sem közöl semmi újat (LV 2013). Az ortoépiai fejezet itt egyáltalán nem szerepel. Az egyes kiejtési kérdésekről csak a pozicionális és történeti magánhangzó-váltakozással kapcsolatos fonetikai kérdések tárgyalásakor esik említés (LV 2013: 22–32). Annak mérlegelésekor, hogyan lehetne a kiejtési normákat a legsikeresebben elsajátítani, néhányszor megfogalmazódott az a vélemény, hogy az írási szabályokat időről időre felül kellene vizsgálni annak megállapítása érdekében, hogy az írásmód nem kezd-e lényegében eltérni a kiejtéstől. E cél megvalósításához gondosan elvégzett kutatásokra és felmérésekre van szükség. Ez vonatkozik több hang egyetlen betűvel (e, ē és o) történő problematikus jelölésére is. Amíg a társadalomban még vita folyik, és kerülik az alapvető írásreform meghirdetését, bizonyos problematikus kiejtési esetekről a Lett Nyelvi Szakértői Bizottság ülésein lehetne egyeztetni, például párhuzamos változatok rögzítésével, ha ezek a tényleges használatban már léteznek. Korábban az ilyen kérdéseket az Írási Bizottság tárgyalta, és a Lett nyelv kulturális kérdései (la. Latviešu valodas kultūras jautājumi) számaiban tették közzé, például „Az Írási Bizottság következtetései az o betű olvasásáról” (la. „Pareizrakstības komisijas atzinumi par burta o lasījumu“) (1985: 116–120), illetve Az Írási Bizottság következtetései a kiejtésről (la. Pareizrakstības komisijas atzinumi par pareizrunu) (1970: 169–174). BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 DZINTRA ŠULCE. Problematikus kiejtési kérdések a lett nyelv grammatikájában | 4 A kiejtéssel kapcsolatos problematikus kérdésekre a Lett Nyelvi Ügynökségnél is keresik a válaszokat – összefoglalva a Kalbos praktika: pastebėjimai ir rekomendacijos (lettül: Valodas prakse: vērojumi ir ieteikumi) című gyűjtemény „Nyelvi konzultációk” (lettül: „Valodas konsultācijas”) fejezetében találhatók (2009–2013). Hasznos lenne a nyelvhasználók lehető legátfogóbb felmérése is a problematikus kiejtési és helyesírási kérdésekkel kapcsolatban, mivel legutóbb ilyen felmérést csak 1960-ban végeztek (Laua 1997: 127), ezért az objektíven már nem tükrözi a kortárs nyelvhasználatot. A fent említett problematikus kérdések elemzése után arra lehet következtetni, hogy az LVG ortoépiai tárgyalása nem különbözik a korábbi kiejtési kutatásoktól, hanem vázlatosan megismétli a már ismert információkat (vö. Laua 1997; Strautiņa, Šulce 2004; Strautiņa, Šulce 2009; Šulce 2005; Guļevska, Miķelsone, Porīte 2002). A lett nyelv kiejtésének fő normatív forrása továbbra is a Lett helyesírási és kiejtési szótár (LVPPV 1995). Az LVG történeti kutatásokat minimálisan közöl, benne „csak kevés esetben egészíti ki a szinkrón megközelítést diakrón betekintés” (LVG 2013: 19), holott éppen a történeti adatok segítenék az egyes kérdések vizsgálatát és a kortárs lett nyelv folyamatai­nak jobb megértését. A jövőben el kellene gondolkodni azon, miként lehetne az LVG-ben tárgyalt kérdéseket összehangolni a felsőoktatási intézmények alapképzési programjaiba beépített kiejtéstanulási tárgyakkal, hogy ne forduljanak elő eltérő értelmezésből adódó esetek. Az LVG elkészítésével megszilárdul a kortárs nyelvészeti terminológia is. A nagy léptékű kutatás egyfajta kiindulópont, amelyről elrugaszkodunk, amikor a nyelvről gondolkodunk, és tovább vizsgáljuk a lett nyelv rendszerét. LITERATŪRA G u ļ e v s k a D., M i ķ e l s o n e A., P o r ī t e T. 2002: Pareizrakstības un pareizrunas rokasgrāmata. Latviešu valoda, Rīga: Avots. Koncepcija 2008: Latviešu valodas gramatika: koncepcija, prospekts, atsevišķu nodaļu pirmvarianti, diskusijas materiāli, Rīga: LU Latviešu valodas institūts. LV 2013: Latviešu valoda, Andreja Veisberga redakcijā. Rīga: LU Akadēmiskais apgāds. LVG 2013: Latviešu valodas gramatika, Rīga: LU Latviešu valodas institūts. LVPPV 1995: Latviešu valodas pareizrakstības un pareizrunas vārdnīca, Rīga: Avots. L a u a A. 1997: Latviešu literārās valodas fonētika, Rīga: Zvaigzne ABC. Pareizrakstības komisijas atzinumi par burta o lasījumu 1985: – Latviešu valodas kultūras jautājumi 21, 116–120. Pareizrakstības komisijas atzinumi par pareizrunu 1970: – Latviešu valodas kultūras jautājumi 6, 169– 174. S t r a u t i ņ a V., Š u l c e Dz. 2009: Latviešu valodas pareizruna un pareizrakstība, Rīga: RaKa. S t r a u t i ņ a V., Š u l c e Dz. 2004: Latviešu literārās valodas fonētika, ortoepija un ortogrāfija, Liepāja: LiePA. Š u l c e Dz. 2005: Daži aktuāli pareizrunas jautājumi. – Valodas prakse: vērojumi un ieteikumi 1, 101–106. VPSV 2007: Valodniecības pamatterminu skaidrojošā vārdnīca, Rīga: Latviešu valodas institūts. Svešvārdu vārdnīca, 2008, Rīga: Avots. Valodas konsultācijas 2009–2013: – Valodas prakse: vērojumi un ieteikumi, Rīga: Latviešu valodas institūts. Gauta 2014 11 04 BENDRINĖ KALBA | 87 (2014) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 DZINTRA ŠULCE. Probleminiai tarties klausimai Latvių kalbos gramatikoje | 5 ORTHOEPY AND ITS PROBLEMATIC ISSUES IN THE LATVIAN GRAMMAR Summary A significant component of any language is orthoepy, which denotes a correct pronunciation system as a whole. It is a system of conventional pronunciation norms and compliance with them in practice. The explanation of this term within this meaning can be found in the Dictionary of Key Terms in Linguistics (2007) and in the recently published Latvian Grammar (2013). Uniformity of pronunciation norms promotes the speaker’s and the listener’s mutual understanding, which is a desirable condition in the communication process. A nyelvtankönyv szerzői ismételten hangsúlyozták, hogy az új nyelvtani tartalom főként az irodalmi nyelv tényein alapul; a nyelv azonban nem teljes mértékben szó szerinti (és ezért normatív). Így a problematikus kérdések továbbra is fennállnak, és a róluk szóló viták valószínűleg folytatódni fognak. Az új nyelvtankönyvben a nyelvészet több irányzatát is bemutatják; így a nézetek és fogalmak sokfélesége, valamint a nyelvi jelenségek eltérő értelmezései figyelhetők meg. Mindazonáltal több alapvető nyelvi kérdésre továbbra sincsenek egyértelmű válaszok, nemcsak a helyes kiejtés, hanem a nyelvészet más területein sem. A nyelv gyakorlati használatának problematikus kérdései nagyrészt továbbra is megoldatlanok. Az új nyelvtankönyvben a helyes kiejtés kérdéseit „Helyes kiejtés: a lett nyelv helyes kiejtésének fő problémái” című fejezetben tárgyalják; a következő témákat foglalja magában a helyes kiejtéssel kapcsolatban: 1. A szóhangsúly standardizálása. 2. A kiejtés normái a vokalizációban (a magánhangzók és a kettőshangzók használatában). 3. A mássalhangzók kiejtési normái (a mássalhangzó-használatban). A Lett nyelvtan ortoépiáról szóló fejezetének tartalma nem különbözik a helyes kiejtéssel foglalkozó korábbi tanulmányokétól, csupán röviden összefoglalja a már ismert információkat. Ezért továbbra is fennáll a probléma, amikor a helyes kiejtési szabályok sikeres elsajátításának lehetséges megoldásaira gondolunk. Elfogadható az a nézet, miszerint a helyes kiejtést és a hozzá kapcsolódó szabályokat időről időre felül kellene vizsgálni annak megállapítása érdekében, hogy megjelentek-e jelentős különbségek az írásmód és a kiejtés között. Ehhez alapos kutatásokra és felmérésekre van szükség. Miközben a társadalom továbbra is vitatja és elkerüli az írásmód radikális reformjainak bevezetését, bizonyos problematikus kiejtési eseteket meg lehetne vitatni a Lett Nyelvi Szakértői Bizottság ülésein, például párhuzamos változatok elfogadásával, ha azok már léteznek a nyelvhasználatban. A lett nyelvtan létrehozása jelentősen megerősítette a modern nyelvészet terminológiáját mint a nyelvről való gondolkodás, valamint a lett nyelv rendszerének további feltárása kiindulópontját. KULCSSZAVAK: az ortoépia fogalma és annak normái, a szavak hangsúlyának standardizálása, a vokalizmus és a konszonantizmus kiejtési normái, a helyes kiejtés problematikus kérdései. DZINTRA ŠULCE Liepājai Egyetem Kūrmājas prospekts 13, LV-3401 Liepāja [email protected]