Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai

RAMUNĖ VASKELAITĖ A NÉVMÁSI FORMÁK HASZNÁLATÁNAK MELLŐZÉSE A TERMINOLÓGIÁBAN ÉS AZ ÁLTALA A NORMÁRA JELENTETT KIHÍVÁS KULCSSZAVAK: meghatározó jelentés, meghatározottság, névmási forma, norma, nyomatékosító jelentés, fajta megjelölése, használat, terminusjelölő. BEVEZETÉS A normatív kiadványokban a névmási formák (a továbbiakban: ĮF) terminológiabeli használatára vonatkozó megfogalmazások szigorúak: többségük azt állítja, hogy a terminus melléknévi tagját kizárólag ĮF alakban kell használni. Ez az állítás azonban jelentősen eltér az általános normatív kontextustól, amely azt mutatja, hogy többnyire csupán felsorolják az ĮF lehetséges jelentéseit, és hozzátéve, hogy használatuk e jelentésekben már nem ismeretes, nem írják elő kötelező használatukat. Ez a normatív kontextus teljes mértékben megfelelne a nyelv diachronikus és szinkronikus vizsgálatainak eredményeinek, amelyek feltárják, hogy az ĮF visszaszorulnak – eltűnnek a nyelvjárásokból, és a köznyelvben is gyakran egyszerű alakok váltják fel őket. Ezek az ellentmondások arra késztetnek, hogy feltegyük a kérdést: mi alapozza meg, és mennyire indokolt az a norma, amely a terminus kötelező jelölését morfológiai mutatóval írja elő; egyúttal azonban arra is következtethetünk, hogy a norma alapja a szabályosabb használat lehet. Mindazonáltal már a valamely szakterület terminológiáját vizsgáló tanulmányok példái is (pl.: Umbrasas 2002; Zemlevičiūtė 2003; Stunžinas 2005) azt jelzik, hogy a terminusokban sem mindig használják az ĮF alakokat. Az ĮF terminusszótárakban való mellőzését 1973-ban Angelė Kaulakienė állapította meg, és ezt a tendenciát az akkori időszak jellemzőjeként nevezte meg. Az ĮF terminológiabeli mellőzésére irányuló tendencia azonban később is szóba kerül, az ĮF általános mellőzésére irányuló tendenciával együtt. A mai litván nyelv grammatikája (a továbbiakban: DLKG) szintén megállapítja, hogy az ĮF a terminusokban is változóan fordulnak elő, noha a köznyelvben inkább ezek használata ajánlott (DLKG 1997: 175). A tendencia ismételt megállapítása már arra ösztönözhetne, hogy más következtetésre jussunk: a terminológiára vonatkozó szigorú állítás nemcsak eltér az általános normatív kontextustól, bizonyos ellentétben áll a nyelvészeti kutatásokkal, hanem a használatban sem talál kellő visszhangra; a használat pedig – amint a tendencia ismétlődését figyelembe véve feltevésként megfogalmazható – inkább a névmási formák általános fejlődési irányát, valamint az ahhoz jobban illeszkedő, kötelező használatot elő nem író BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 2 normákat követi. Természetesen ezeket a feltevéseket és hipotéziseket csak a norma és a használat vizsgálatával lehet ellenőrizni. Ilyen vizsgálatok azonban nincsenek, ha nem számítjuk azt az egy tanulmányt, amely megállapítja, hogy a hegesztéstudományi szakmunkákban nem használják az ĮF alakokat (Gedzevičienė, Gedzevičius 2011), valamint A. Kaulakienė (1973) említett cikkét, amelyben azonban a normát nem annyira vizsgálják, mint inkább előírják. A használat jelentős vizsgálatát Adelė Valeckienė végezte el (1957), de annak közvetlen tárgyát nem a terminusok képezik, és a vizsgálat közzététele óta már 60 év telt el. Néhány olyan publikáció is van, amely közvetve érinti a terminológiabeli használat kérdését: az ĮF jelentéseinek vizsgálatával (Valeckienė 1961), az irodai nyelvben előforduló szabálytalan használatuk eseteivel (Oginskienė 1993), a passzív igenevekkel (Ambrazas 1964), illetve az -inis, -ė képzős melléknevekkel kapcsolatban (Kniūkšta 2001). A terminológiai munkákban az ĮF használatáról is ritkán fogalmaznak meg véleményt (Gaivenis 1975; Keinys 2004), néhol pedig csak közvetve lehet kikövetkeztetni azt (Gaivenis 1995; Keinys 2005). Sem a normát, sem a használatot nem vizsgálva ez utóbbi következetlensége fokozódik. Már önmagában ez is indokolttá tenné az ĮF terminológiabeli használatának vizsgálatát. Az, hogy a terminusokat rendszertelenül jelölik e morfológiai mutatóval, a gazdasági nyelvből is világosan látható. Ugyanakkor bizonyos szabályosabb tendenciák is megfigyelhetők benne. Ezek elemzésével meg lehetne állapítani, hogyan viszonyulnak e tendenciák a normához, és meg lehetne ítélni indokoltságukat. A feltárt normatív ellentmondások azonban arra utalnak, hogy az indokoltság megítéléséhez önmagában a használat elemzése nem lenne elegendő. Hiszen ha nem kellően tisztázott, hogy a normát bizonyos szabálytalanságok jellemzik-e, akkor logikátlan lenne a használat ellentmondásaiból arra következtetni, hogy a norma tendenciái indokolatlanok. Lehetséges, hogy a használat egyszerűen inkább követi az ĮF visszaszorulásának tendenciáját, amelyet a nyelv diachronikus vizsgálatai tárnak fel, és amelyet a normatív munkák sem zárnak ki. Így a használat indokoltságának megítéléséhez csak a norma vizsgálata után juthatunk el, a norma értékelésének egyik szempontja pedig az, hogy a használat mennyire tartja be. Ez a kölcsönös összefüggés határozza meg a cikk célját: az ĮF terminológiabeli használatára vonatkozó norma, a használatban kirajzolódó tendenciák vizsgálata, valamint az összehasonlító elemzés alapján mind a használati tendencia, mind a norma megalapozottságának értékelése. A vizsgált használatot kétféle szöveg képviseli: egyrészt összefüggő szövegek, nevezetesen a gazdaságtudományi folyóiratokban megjelent cikkek, másrészt a terminusok kontextus nélküli használati közege, vagyis gazdasági terminológiai szótárak és a jogszabályokban szereplő terminusjegyzékek (fogalomtárak). A vizsgálat másik tárgyát azok az állítások képezik, amelyek a normatív, leíró, magyarázó, oktató és kutató jellegű munkákban fogalmazódnak meg az ĮF terminológiabeli használatáról; továbbá azok az értelmezések, amelyek az ĮF lényegének magyarázatából, a nyelvtani kategóriákhoz való viszonyuk értékeléséből, jelentéseik osztályozásából és a kutatási munkák összességéből rajzolódnak ki. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 3 Az alkalmazott fő módszerek – az elméleti jellegű munkákra jellemző összehasonlító elemzés, az indukció, a dedukció és a szintézis. Az ĮF használatának vizsgálata terminológiai szótárak és jogszabályok statisztikai adatainak összehasonlításán és értékelésén alapul. 1. ÁLTALÁNOS NORMATÍV KONTEXTUS A terminusjelölés nem az ĮF egyetlen funkciója a litván nyelvben. E funkciókból, amelyeket leggyakrabban jelentéseknek neveznek, több is megkülönböztethető. Leggyakrabban éppen ezekkel magyarázzák az ĮF és a nem névmási formák (a továbbiakban: NF) szembenállását. A jelentések osztályozása azonban eltérő, és az ĮF-nek mindmáig nincs meghatározott helye a nyelvtani formák és kategóriák rendszerében sem. Egyik vagy másik értékelési modell kiválasztásakor számos, az adott modellel nehezen magyarázható kivételt is megállapítanak. A nyelvfejlődési kutatások is arra utalnak, hogy ez a nyelvi jelenség nehezen megfejthető rejtély. Ezekből kiderül, hogy az ĮF visszaszorul, ám a visszaszorulás okai sem teljesen világosak. Mindez arra ösztönöz, hogy vizsgáljuk a bizonytalanságokat, és az ĮF használatának kodifikált normáit ezek figyelembevételével értékeljük. 1.1. A kutató jellegű munkák által feltárt problémák és összefüggések Az ĮF nem tartozik azok közé a jelenségek közé, amelyeket a litván nyelvtudományban gyakran választanak kutatási tárgyul, néhány alapvető dolgot azonban már megállapítottak. Például eredetük alapját is feltárták: az ĮF úgy alakult ki, hogy a közönséges formákhoz enklitikaként kapcsolódott a jis, ji – *io- tőnévmás (Rosinas 1975; Valeckienė 1986; Zinkevičius 1957, 1966, 1981, 1996). Mindazonáltal több olyan kérdés marad, amelyet még nem tisztáztak teljesen. Az eredet alapja ismert, az *io- névmás jelentését azonban eltérően magyarázzák, és az egyik képzőelem különböző értelmezése miatt magának a származéknak a jelentését is eltérően értik. Ezt az összefüggést A. Valeckienė (1986, 1990) cikkeiben az említett névmás eredetéről adott elméleti áttekintése is szemlélteti: ha az *io- névmást anaforikusnak (mutató névmásinak) tekintik, az ĮF-et hajlamosak úgy értelmezni, mint amely egy bizonyos dolgot jelöl, illetve meghatározottságot fejez ki, és megfelel más indoeurópai nyelvek határozott névelőinek; ha viszont a névmást relatív (vonatkozó) névmásinak tekintik, az ĮF-et többnyire emfázissal – a jelölt dolog vagy az állandó tulajdonság kiemelésével – magyarázzák. A. Valeckienė (1957) már korábban felhívta a figyelmet a szemantikai funkció kettősségére. A funkciót kiemelő jellegű rámutató funkciónak nevezve azt állította, hogy egyes névmási melléknevek meghatározó (determináló), mások pedig nyomatékosító (emfatikus) jelentést kapnak. Ez a kettős BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 4 funkcióeredet az ĮF sajátos kialakulásával magyarázható: „Mivel a névmás elválaszthatatlanul kapcsolódott a melléknévhez, a névmási melléknevek funkcionális jelentései a melléknév és a jelzett szó szintaktikai-szemantikai viszonyától is függővé váltak. <...> Azok a névmási melléknevek, amelyek olyan dolgot jelölnek, amelynek megkülönböztető tulajdonságát fejezik ki, a jelzett szóval egyetlen szemantikai egységet alkotnak, és meghatározó jelentést kapnak – egy bizonyos, ismert dolgot jelölnek; azok a névmási melléknevek viszont, amelyek olyan dolgot jelölnek, amelynek jellegzetes, ismert tulajdonságát fejezik ki, nem alkotnak szoros szintaktikai-szemantikai egységet a jelzett szóval, és tisztán nyomatékosító jelentést kapnak.” (Valeckienė 1957: 210). Bár azt állították, hogy a mai nyelvben a névmási mellékneveknek két jelentésük van, egyúttal a jelentések fejlődését is felismerték: a nyomatékosító mellékneveket visszaszorulónak, további fejlődésre nem hajlamosnak ítélték, a meghatározókat pedig az akkori nyelvhasználat meghatározó formáinak tekintették. A jelentésfejlődés koncepcióját A. Valeckienė későbbi cikkei tovább dolgozták ki; az *io- névmást ekkor már az indoárja és a görög nyelv konstrukcióival hozták összefüggésbe. Eszerint ez a névmás ezekben a konstrukciókban a főnév után, azzal azonos pozícióban állva sem nem tisztán relatív, sem nem valódi anaforikus névmás volt: eredendően nyomatékosító, ismételt rámutató („azonosító”) funkcióval rendelkezett, a meghatározó funkció pedig később fejlődött ki; a litván nyelvben ráadásul nincs éles határ a meghatározó és a nyomatékosító jelentés között (Valeckienė 1986: 184–185; 1990: 27–28). Éppen az ilyen felismerések szolgálhattak alapul a határozottság kategóriájának litván nyelvbeli elkülönítéséhez. A. Valeckienė szerkesztésében készült Lietuvių kalbos gramatikos (a továbbiakban: LKG) első kötetének, a határozottság és határozatlanság korrelációjáról szóló fejezete még csak utal erre, az 1986-os cikkben viszont már egyértelműen elkülönítik a határozottságot, később pedig a DLKG-ben is. Egyébként az 1986-os cikkben már nem a meghatározó, hanem a határozó jelentés terminusát (vagyis a „határozottságot”) használják; a félreértések elkerülése érdekében a továbbiakban ebben a cikkben is ezt alkalmazzuk, kivéve azokat az eseteket, amikor fontos pontosan visszaadni az egyes munkákban használt terminusokat. Az LKG-ben a határozottság és határozatlanság szembeállításának elkülönítésére tett kísérlet nyomán rögtön nehézzé vált a nyomatékosító jelentés kérdése. A nyelvtan szerint a nyomatékosító névmási melléknevek kívül esnek ezen a korreláción – funkciójuk stilisztikai, nyomatékosító jellegű (LKG 1965: 511). A litván nyelv grammatikai szerkezetének újabb vizsgálataiban azonban az ĮF-et már kizárólag a határozottság kifejezőeszközeiként tárgyalják (Holvoet, Tamulionienė 2006; Mikulskas 2006; Spraunienė 2008a, 2008b, 2011; Judžentis 2012: 99–110). Ennek következtében rendszerint figyelmen kívül marad az a tény, hogy a litván nyelvben az ĮF-et – a névelős nyelvektől eltérően – nyomatékosító jelentésben is használják. Igaz, akad egy-egy próbálkozás a nyomatékosító jelentés kérdésének megoldására, ezek azonban arra utalnak, hogy ezt be kívánják vonni a BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 5 a meghatározottság kategóriáját: azt állítják, hogy a nyomatékosító jelentést az ĮF pragmatikai funkciójának kell tekinteni (Mikulskas 2006: 64), egy doktori disszertáció pedig azt állítja, hogy „a hagyományosan nyomatékosítóként emlegetett névmási melléknevek mindegyike joggal tekinthető meghatározó funkciójú alaknak” (Spraunienė 2011: 112). A litván nyelv ĮF-einek meghatározottsággal való magyarázata további bizonytalanságokat is felvet. A meghatározottság és a határozatlanság szembeállítása már a DLKG-ben is a melléknévi kategória részeként szerepel, ezt a felosztást azonban bírálták: egyrészt azért, mert a melléknév ĮF-e csupán egyike a tulajdonság számos meghatározó morfológiai formájának, és mert ez a szembeállítás a lexémák és a nyelvtani formák szintjén egyaránt megjelenik (Paulauskienė 1994: 225); másrészt azért, mert a hagyományos litván nyelvészetétől eltérő főnévi szerkezetfelfogást követve ez nem a melléknév, hanem a főnévi szerkezet kategóriája (Holvoet, Tamulionienė 2006: 12). Azt a kérdést azonban, hogy egyáltalán jellemző-e a litván nyelvre ilyen nyelvtani kategória, a kritikát megfogalmazó munkák nem válaszolják meg egyértelműen. Axel Holvoet és Aurelia Tamulionienė tanulmányában a válasz keresése Christofer Lyons gondolatával zárul: nem minden nyelvben van meghatározottság; a szerzők emellett megjegyzik, hogy a litván nyelv nyelvtani leírása nem nélkülözheti ezt a fogalmat (Holvoet, Tamulionienė 2006: 32). Artūras Judžentis mégis vállalkozik a meghatározottság nyelvtani kategóriájának elkülönítésére, ám a nyelvtani kategóriát másképp érti, mint ahogyan az a hagyományos litván nyelvtanban szokásos: úgy, hogy nemcsak a morfológia és a szintaxis, hanem a szemantika és a pragmatika szintjét is magában foglalja. A meghatározottságot elsősorban ez utóbbihoz köti (Judžentis 2012: 99–110). A litván nyelv ĮF-einek a meghatározottság kifejezőeszközeként való értelmezésekor talán a legfőbb bizonytalanságot a szembeállítás kifejezésének nagyfokú rendszertelensége jelenti: sok olyan példa van, amikor az ĮF-eket egyértelmű meghatározottság nélkül használják, ugyanakkor a meghatározottság ĮF-ek nélkül is kifejeződik (Spraunienė 2008b, 2011). A. Valeckienė a nyomatékosító jelentésű használat rendszertelenségét is tárgyalta, ennek magyarázata azonban meggyőzőbb: a tárgy tulajdonságának kiemelése a szerző szubjektív tárgyfelfogásától függ (Valeckienė 1957: 203–212). A kutatóknak a litván nyelv ĮF-ei által betöltött funkció rejtélyének megfejtésére tett kísérletei összességében olyanok, mintha egy zárt körben forognának: A. Valeckienė 1957-es áttekintése a megfejtésre irányuló próbálkozásokról azt mutatja, hogy a kizárólag determinációs vagy kizárólag emfatikus elmélet alapján nem sikerült megfejteni a rejtélyt; a problémát úgy próbálták megoldani, hogy két alapvető szemantikai funkciót ismertek el, a meghatározottsággal foglalkozó vizsgálatok pedig ismét csak az egyikre összpontosítanak, és az eredmény rendszerint annak megállapítása, hogy a litván nyelvben a melléknevek ĮF-eivel a meghatározottság kifejezése rendszertelen (Valeckienė 1986; Holvoet, Tamulionienė 2006; Spraunienė 2011; Judžentis 2012). Másfelől a funkció tisztázására és az ĮF nyelvtani formák és kategóriák rendszerében elfoglalt pontosabb helyének meghatározására irányuló, máig folytatódó kísérletek arra engednek következtetni, hogy ez a funkció valószínűleg nem különösebben fontos a nyelv számára, hiszen lényegét ennyi idő alatt már tisztázni kellett volna. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 6 és kategóriák rendszerében arra engednek következtetni, hogy ez a funkció valószínűleg nem különösebben fontos a nyelv számára, hiszen lényegét ennyi idő alatt már tisztázni kellett volna. A funkció csekély jelentőségére vonatkozó feltevést a nyelvfejlődés kutatásai is alátámasztanák, amelyek az ĮF-ek eltűnését mutatják. Zigmas Zinkevičius (1957, 1966, 1978, 1981, 1996) olyan nyelvjárásokat említ, amelyekben már nem használják őket. A. Valeckienė (1957) arra a következtetésre jut, hogy a nyomatékosító jelentés eltűnőben van, de a meghatározó jelentés nyelvjárási visszaszorulásának jeleit is észleli: ebben a jelentésben az ĮF-eket a nyugati dzsukok, valamint a keleti és középső felső litván nyelvjárások déli részén már nem használják; ritkábban fordulnak elő azokban a nyelvjárásokban, amelyek olyan területekkel érintkeznek, ahol az ĮF-ek szinte teljesen hiányoznak, nevezetesen a déli nyugati felső litván nyelvjárás keleti részén. Ha a meghatározó jelentést a mai nyelv alapvető, legéletképesebb jelentésének, a szóban forgó nyelvjárásokban megjelenő nyomatékosító jelentést pedig visszaszorulónak tekintjük, a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy ezekben a nyelvjárásokban minden névmási melléknév is visszaszorulóban van (Valeckienė 1957: 303). Arra a kérdésre azonban, hogy miért tűnnek el, nem adnak világos választ. Miután felhívta a figyelmet arra, hogy a meghatározó jelentést egyszerű alakokkal is kifejezik azokban a nyelvjárásokban, amelyekben a névmási mellékneveket egyébként nagy számban használják, A. Valeckienė megnevezett egy okot: ez a litván melléknevek sajátos szerepe a dolgok meghatározásában: „A litván nyelvben a *io- tőhöz tartozó, determinatív funkciójú névmás elválaszthatatlanul kapcsolódik a melléknévhez, ezért a dolog meghatározása – más dolgoktól való elkülönítése – nagymértékben függ a melléknév lexikai jelentésétől, valamint a jelzett szóval fennálló szintaktikai-szemantikai kapcsolatától <...>. Ha a melléknév sajátos lexikai jelentése révén már képes megkülönböztetni az egyik dolgot a másiktól, akkor a determináció jele – a névmási végződés – fölöslegessé válik.” (Valeckienė 1957: 303). Azt állítják, hogy a meghatározó jelentésű melléknevek kifejezésének ilyen elszigetelt következetlenségei is hozzájárulhattak a névmási formák meginduló visszaszorulásához. Az LKG hasonlóképpen magyarázza a meghatározottság és a határozatlanság közötti korreláció laza jellegét (LKG 1965: 511). A mai litván nyelv nyelvtani szerkezetével foglalkozó munkák az ĮF-ek használatának elmaradására keresve további tényezőként a jelentésbeli különbség csekély mértékét említik. Bár az LKG a jelentést tekinti az ĮF-eket az egyszerű alakoktól megkülönböztető fő kritériumnak, 1986-ban rámutattak, hogy az írott nyelvben és a nyelvjárásokban egyaránt elmarad a jelentésbeli különbségtétel, és megkérdőjelezték ezt a kritériumot (Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 136). Később így érveltek: „Ha az egyszerű és a névmási melléknevek között nagy (lényegi) jelentéskülönbség lenne, akkor nem lehetnének olyan emberek, akik a köznyelvet beszélve meg tudnak lenni névmási melléknevek nélkül. Márpedig azok, akik olyan nyelvjárásokból származnak, amelyekben nem használnak névmási mellékneveket, a köznyelv beszélésekor is megvannak nélkülük, ezáltal pedig hozzájárulnak a névmási melléknevek általános visszaszorulásához. <...> Tekintetbe véve a mai BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 7 lakosság keveredését, az ország urbanizációját, a kétnyelvűséget vagy a háromnyelvűséget, feltételeznünk kell, hogy ma nagyon sokan vannak, akik nem tudják használni a névmási formákat, és megvannak nélkülük.” (Paulauskienė 1994: 222–223). Az említett tényezők mellett a szomszédos nyelvek hatását is az ĮF-ek visszaszorulásának okaként említik (Pupkis 1980: 137; Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 136–137; Paulauskienė 1994: 223), ám többnyire csak az orosz nyelvét, és ezt a tényezőt részletesebben nem vizsgálják. 1.2. Az ellentmondások tükröződése a normatív munkákban Ha egy nyelvi jelenség magától visszaszorul a használatból, az ilyen tendenciákat nyelvi normákkal korlátozni nehéz és valószínűleg nem is célszerű. Az ĮF használatának normázásakor a funkció teljes körűen tisztázatlan volta is nehézségeket okozhat. Ezt az összefüggést az ĮF használati normáinak mérlegelésekor nem említik, de megneveznek néhány olyan tényezőt, amely jelentős akadályt jelenthet annak állításában, hogy az ĮF használata kötelező. A morfológiai és nyelvművelési tankönyvek többségében, valamint a LKG-ban is az ĮF köznyelvi mellőzésének tendenciáját elsősorban a nyelvjárások hatásával hozzák összefüggésbe: vannak olyan nyelvjárások, amelyekben az ĮF szinte egyáltalán nincs jelen, ezért e nyelvjárások beszélőinek nehéz érzékelniük a sajátosságukat (Piročkinas 1990: 86; Šukys 2003: 113); sok helyen az ĮF a nyelvjárásokban eltűnt, vagy csak megkövült alakokban maradt fenn, ezért a köznyelvben sem mindig tudják megfelelően használni őket (Pupkis 1980: 137); a nyelvjárások beszélői köznyelven beszélve megvannak ĮF nélkül is (Paulauskienė 1983: 212–213; 1994: 222), és már nincs belső nyelvi érzékük a határozott melléknevekhez (Paulauskienė 2004: 309). A nyelvfejlődés megfelelő tendenciáit a jelentésbeli különbség csekély volta is meghatározhatja: „A határozott és a közönséges melléknevek közötti jelentéskülönbség igen csekély voltának megállapításával korántsem azt akarjuk állítani, hogy a köznyelvben általában le kellene mondani a határozott alakokról. Csupán azt kívánjuk megmutatni, hogy legkönnyebben attól az alaktól lehet megválni, amelynek nincs világosan körülhatárolt sajátos jelentése, és amelyet nem véd a veleszületett nyelvérzék.” (Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 137). Az ilyen tényezőkre figyelmet fordítva gyakran csak felsorolják az ĮF lehetséges jelentéseit, és nem hangsúlyozzák kötelező használatukat. Az említett jelentések azonban különböznek egymástól. A. Valeckienė (1957), aki talán a legrészletesebb osztályozást adta, két fő típust különített el: a megkülönböztető és a nyomatékosító jelentést. Fő különbségként azt jelölte meg, hogy a megkülönböztető jelentésű határozott melléknevek kiegészítik, konkrétabbá teszik a jelzett szó által kifejezett fogalmat (senasis namas), a nyomatékosító jelentésűek pedig csupán erősítik, hangsúlyozzák a jelzett szó által kifejezett tulajdonságot (šaltasis šaltinėlis). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 8 A megkülönböztető jelentésnek két altípusát különítik el: az elkülönítő jelentést, amelyben a határozott melléknevek más hasonló dolgoktól elkülönítve határozzák meg a tárgyakat, és a rámutató jelentést, amelyben a tárgyakat korábban említett, ismert tulajdonságaik megjelölésével határozzák meg (lásd az 1. ábrát).1 Az elkülönítő jelentést tovább bontották: elkülönítő és fajtajelölő jelzőkre; az ĮF terminológiai használatát éppen ez utóbbiakkal hozták összefüggésbe. 1 PAV. Įvardžiuotinių formų reikšmių klasifikacija (Valeckienė 1957: 174–210). Hasonló osztályozást alkalmaztak a LKG-ban is, ám abban az A. Valeckienė által harmadlagos felosztási egységnek tekintett fajtajelölő jelzők másodlagos felosztási egységgé váltak (lásd a 2. ábrát). 1 A rámutató jelentést A. Valeckienė olyan példákkal szemlélteti, mint a csodás fény megnevezése J. Biliūnas elbeszélésében: Ant aukšto stataus kalno pasirodė stebuklingas žiburys. Žibėjo jis kaip žvaigždė, apsiaustas šviesiu ratu iš aukso raidžių. <...> Bet ne vieni jau metai aukų ir pasišventimo praėjo, o vienok dar nė vienas iš lipančiųjų nepasiekė kalno viršūnės, nepasilytėjo stebuklingojo žiburio (Valeckienė 1957: 189). Az újabb litván ĮF-vizsgálatok ezt a határozottságot pragmatikai szinttel hozzák összefüggésbe (Holvoet, Tamulionienė 2006). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 9 2 PAV. Įvardžiuotinių formų reikšmių klasifikacija LKG (1965: 505–510) DLKG rūšinės ypatybės žymėjimas vėl tampa tretinės skiaidos vienetu (DLKG 1997: 174–176) (žr. 3 pav.). Tokia keliapakopė klasifikacija pateikiama ir Funkcinėje lietuvių kalbos gramatikoje (Valeckienė 1998). Užsienio kalbotyrai būdingu modeliu grindžiamuose ĮF tyrimuose skiriamos kelios apibrėžtumo rūšys: deiktinis, anaforinis, situacinis ir kt. apibrėžtumas (Holvoet, Tamulionienė 2006; Spraunienė 2008b, 2011; Judžentis 2012: 103–105). 3 PAV. Įvardžiuotinių formų reikšmių klasifikacija DLKG (1997: 174–175) BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 10 A jelentés és a funkció tisztázatlanságához az is hozzájárul, hogy egyenrangúként említenek különféle használati eseteket is. Például egy szaknyelvi tankönyv az ĮF használatát fajta megjelölésére, egy tárgy más tárgyaktól való elkülönítésére, egy tulajdonság hangsúlyozására sorolja fel, továbbá e formák használatát intézmények, hivatalok és tisztségek nevének megadásakor, különleges dátum megjelölésekor, valamint hivatalos stílusú megszólításban is (Brūzgienė ir kt. 2013: 150), noha az utóbbi három felosztási egység valószínűleg csupán az említett jelentések kifejezésének esete. Ha az eseteket elkülönítik a jelentésektől, értékelésük már jóval vitatottabbá válik. Csak az pirmoji, antroji dalis, pirmasis, antrasis skyrius használatát ajánlják (Paulauskienė 2004: 307), holott ha ezeket az eseteket a nyomatékosító jelentés kifejezésének tekintenénk, és A. Valeckienė kutatásához kapcsolnánk, csak annak elismerése maradna, hogy a nyomatékosítás szándéka alapján szabadon lehet választani. Az esetek egyre szaporodó száma és értékelésük különbségei is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ĮF iránt általános érzéketlenség alakuljon ki. Hogy mind a használatban, mind a normában jelentős bizonytalanságok vannak, azt Rita Miliūnaitė statisztikája is jelzi az ĮF használatára vonatkozó ajánlásokról: kétharmadukban azt tisztázzák, mikor kell NF helyett ĮF-et használni, egyharmaduk szerzői pedig ĮF helyett NF használatát javasolják (Miliūnaitė 2003: 81–82). A normatív kontextus áttekintése feltárja, hogy az a nyelvi jelenség kutatottságának szintjétől függ, a kutatást pedig jelentősen megnehezítik azok a bizonytalanságok, amelyek gyökerei az ĮF kialakulásának alapjáig, a *io- névmás jelentéséig nyúlnak vissza. Amikor ez a névmás összeolvadt a melléknévvel, eredeti jelentését többé nem lehet megállapítani, az ĮF-ről és funkciójukról alkotott felfogás pedig az értelmezéstől függ, következésképpen a nyelvtani kategóriák rendszerében elfoglalt helyük is. Igaz, az ilyen tudományos értelmezések megteremtették az ĮF jelentései osztályozásának bizonyos alapját, a normatív munkákban azonban másféle jelentéskombinációk is kirajzolódnak. A normában tapasztalható ingadozásokat az ĮF használatból való visszaszorulásának érzékelt tendenciája is meghatározza. 2. A TERMINOLÓGIÁBAN VALÓ HASZNÁLAT NORMÁJA A névmási alakok nem névmási alakokkal való felváltásának tendenciáját felismerve, és ennek jelentős okait látva nem hajlunk arra, hogy különböző jelentésekben való kötelező használatukat állítsuk. A névmási alakok terminológiában való használatáról azonban más a vélemény: a munkák többségében ismétlődik az az állítás, hogy a terminusokban a névmási alakok használata kötelező. Az állítás világosan van megfogalmazva, de a norma alapját nem jelölik meg, maga a megfogalmazás pedig sok mindent nem mond el. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 11 2.1. A norma megfogalmazása Būtinybę terminuose vartoti ĮF nurodo A. Kaulakienė (1973), atkreipusi dėmesį į tai, kad vartosena terminijoje2 ir terminų žodynuose dar nėra iki galo sutvarkyta. Ši norma teikiama ir Kalbos patarimuose, NF vartojimą rūšiai ir išskiriamajai daikto ypatybei reikšti sudėtiniuose terminuose ir pavadinimuose įvertinant nuoroda neteiktina (KP 2002: 26). Vadovėlyje aukštųjų mokyklų studentams teigiama: „Įvardžiuotinės formos yra būtinas sudėtinių terminų rodiklis (išskyrus tuos žodžius, kurie negali būti įvardžiuotiniai, pvz., priešagos -inis būdvardžiai). Net ir tada, kai būdvardinio žodžio forma pati rodo išskyrimą, terminas turi būti įvardžiuotinis. Antai žymėtieji būdvardžių laipsniai jau išskiria ypatybę iš kitų, bet terminuose turėsim tik vyresnysis inžinierius, aukščiausiasis teismas ir kt.“ (Pupkis 1980: 136). Teikiant administracinės kalbos normas pritariama: „Taigi įvardžiuotinės formos būtinai vartotinos terminuose. Neįvardžiuotinė forma čia pažeidžia lietuvių kalbos dėsnius, ją niveluoja. Kas sako raudoni, geltoni, juodi serbentai, užuot sakęs raudonieji, geltonieji, juodieji serbentai, jau daro kalbos klaidą“ (Piročkinas 1990: 86); „Rūšiai nusakyti ir terminams sudaryti netinka paprastosios formos.“ (KKP 1998: 123). Visuomenei skirtame kalbos kultūros vadovėlyje irgi formuluojamas griežtas principas: „Įvardžiuotinės formos būtinos, kai pasakoma daiktų rūšis, tam tikras tipas ir sudaromas sudėtinis terminas.“ (Šukys 2003: 113). Az ilyen állításokból arra lehet következtetni, hogy a névmási alakokat a terminus olyan jelölőjének tekintik, amelynek meg kell különböztetnie azt az egyszerű szókapcsolattól. Egyes helyeken közvetlenül is a összetett terminusok kötelező jelölőjeként nevezik meg őket (Pupkis 1980: 136). Azt azonban nem jelölik meg, hogy ennek a jelölőnek mit kell jeleznie vagy megkülönböztetnie, és milyen jellegű használatban. Hiszen a terminusok jelölővel való ellátása bizonyos terminusgyűjteményekben (szótárakban, adatbázisokban, fogalomtárakban) aligha volna célszerű – a terminus státusza már önmagában abból felismerhető, hogy egy terminusgyűjteményben szerepel. A. Kaulakienė egyetlen cikkében világosan kimondja, hogy a névmási mellékneveket mind terminológiai szótárak, jegyzékek, kézikönyvek, közlönyök és terminológiai projektek összeállításakor, mind pedig szövegekben használni kell (Kaulakienė 1973: 30–31). Másutt meglehetősen elvontan beszélnek a névmási alakok terminusokban, terminusképzés során való szükségességéről. Közvetetten – a javításokból – arra lehet következtetni, hogy a normát inkább mind az összefüggő, mind a nem összefüggő jellegű szövegekre megállapították (Keinys 2006: 299). 2A terminológiát általában a terminusok összességeként értelmezik, A. Kaulakienė cikkéből azonban az derül ki, hogy ott e szóval inkább összefüggő szövegeket jelölnek. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 12 Az előírt norma funkcionális stílussal való kapcsolatát is inkább közvetett módon lehet megállapítani. Természetesen a terminusok használatának fő területe a tudományos szövegek. Ennek ellenére az állítást a hivatalos nyelv szakembereinek és jogászoknak szánt kiadványokban is megfogalmazzák (Piročkinas 1990; KKP 1998; Paulauskienė 2004; AKA 2014), ami azt mutatja, hogy a norma a hivatalos nyelvre is vonatkozik. Egy kiadványban a publicisztikában használt terminusokat javítják, amelyekben nem névmási alakok szerepelnek (Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 138); így a szabad stíluselemeket is tartalmazó publicisztikai stílus is e norma alkalmazási területe. Végül egy helyen közvetlenül is kimondják, hogy a névmási alakok mind a tudományos, mind a mindennapi, hétköznapi nyelvben, továbbá a szépirodalomban és a publicisztikában is használatosak (Paulauskienė 2004: 308). Ennek ellenére a Nyelvi tanácsok megjegyzi, hogy a beszélt nyelvben és más kötetlen stílusokban a terminusok nem névmási alakokkal is használhatók (KP 2002: 26). A. Valeckienės (1957) tyrimas atliktas ir ĮF klasifikacija pateikta remiantis tik būdvardžio vartosena, A. Kaulakienė irgi mini tik būdvardžių vartojimą, DLKG apibrėžtumas siejamas tik su būdvardžiu. Tačiau iš pateiktųjų citatų matyti, kad termino visuotinio žymėjimo principas taikomas ir kitomis kalbos dalimis, būtent dalyviams, įvardžiams ir skaitvardžiams. Viename straipsnyje pateikiama rišlaus teksto pavyzdžių, kur esamojo laiko neveikiamieji dalyviai vartojami tiek ĮF, tiek NF, tačiau terminų pavyzdžių pateikiama tik tokių, kurių būdvardinis dėmuo yra pavartotas ĮF (Ambrazas 1964). Kanceliarinės kalbos patarimuose tiesiogiai nurodoma, kad daiktų rūšiai nusakyti vartojamos ir dalyvių ĮF (KKP 1998: 123). Įvardžių ĮF terminijai neturėtų būti būdingos, nes jas gali turėti tik parodomieji, keli savybiniai įvardžiai ir asmeninis įvardis jis, ji. Kiek labiau joje galimi terminai, į kurių sudėtį įeina skaitvardžių formos, tačiau morfologijos ir kalbos kultūros vadovėliuose šis galimybių klausimas nesvarstomas – ĮF aptariamos ir su terminija susiejamos būdvardžio skyriuje, o kitų kalbos dalių skyriuose tik užsimenama, kad šios kalbos dalys irgi gali turėti ĮF (Jakaitienė ir kt. 1976; Paulauskienė 1983, 1994). Tiesa, A. Valeckienė rašė, kad apibrėžtumo ir neapibrėžtumo kategorija būdinga atributiniams dalyviams, tačiau tokios kategorijos visai negalima išskirti įvardžių ir skaitvardžių klasėse (Valeckienė 1986: 176). A terminus névmási alakokkal való kötelező jelölésének előírásakor a normatív munkák nem tesznek kivételt sem a funkcionális stílusok, sem a beszédrészek, sem pedig az egyedi esetek tekintetében. Csak a Nyelvi tanácsok jelzi, hogy a nem névmási alakok akkor használhatók, ha hagyományosan meggyökeresedtek, és ilyen példákat ad: fekete kenyér, fekete kávé, fekete munka, zsíros hús, sovány tej, édes tej, száraz bor, száraz élelemadag, tejes fagylalt, szögesdrót (KP 2002: BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 13 26–28). Kazimieras Gaivenis azonban már kételkedett abban, hogy ezek a szókapcsolatok terminusnak tekinthetők: a DLKG 1994-es kiadásának azon állítását tárgyalva, amely szerint a névmási és a közönséges melléknevek közötti szembenállás nem túl markáns és következetes, rámutatott, hogy sem a friss, sem a savanyú tej megnevezéséhez nincs szükség névmási alakra, mivel a megnevezett tulajdonság a fogalom átmeneti jellemzője, míg a névmási alak állandó fajtatulajdonságot jelöl (Gaivenis 1995: 8). A. Valeckienė ezt az esetet csupán a határozottság és határozatlanság szembenállása semlegesítésének egyik lehetséges eseteként tárgyalta, amely a tárgyfajta megjelölésére jellemző, és közvetlenül nem kapcsolta össze a terminológiával (Valeckienė 1986: 172). Az 1997-es DLKG-kiadás azonban e példák alapján azt állítja, hogy bizonyos melléknevek közönséges alakjai a terminusképzésben is meghonosodtak (DLKG 1997: 175). Akárhogy is, a DLKG nem ír elő kötelező kivételt, csupán a használat tendenciáját rögzíti. A DLKG azon megfogalmazása is csupán a tendencia megállapításának tekinthető, hogy a terminusokban a névmási alakok váltakoznak (DLKG 1997: 175). Az ezt szemléltető példa főszerkesztő már 1986-ban is szerepel, egy további, a használati tendenciák lehetséges okaként megjelölt tényezővel együtt: a névmási alakok hosszával és kényelmetlen használatával (Paulauskienė, Taryvdaitė 1986: 138). Itt arra is felhívják a figyelmet, hogy más nyelvekből átvett szavak névmási alakjait szabálytalanul használják (Paulauskienė, Taryvdaitė 1986: 139). Használati kivételként említik még a tárgyfajta –iškas, –a képzős közönséges alakokkal történő jelölését: azt állítják, hogy ez a képző – az –inis, –ė képzőhöz hasonlóan – maga is jelölheti a tárgyak fajtáját, ezért a névmási formáns fölöslegessé válik (Valeckienė 1986: 172; DLKG 1997: 175). Tehát a terminológiában említenek használati kivételeket, de ezeket közvetlenül nem írják elő normaként. A Nyelvi tanácsok egy használati esetet javít: az –(ut)inis, –ė; –(urinis), –ė képzős melléknevek használatát összetett terminusokban a megkülönböztető tulajdonság kifejezésére (KP 2002: 26–27). A DLKG azonban normatív jellegű kiadvány, így az abban említett kivételek nemcsak a használatban előforduló esetekként értelmezhetők. A névmási alakok használatának általános tendenciáit tárgyalva már jóval több kivételt is felsorolnak, noha ezeket közvetlenül nem kapcsolják össze a terminológiával. Az LKG mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a határozottságot kifejező jelentés és a közönséges melléknevek közötti szembenállás általában nem rögzült következetesen, majd hozzáteszi, hogy már kialakulásának kezdetétől különféle, általánosító jellegű fejlődési tendenciák hatottak rá, amelyek a tárgyak névmási alakokkal történő meghatározásának sajátosságaiból erednek. Elsőként a melléknév lexikai jelentőségének fontosságát emeli ki: a névmási melléknév megkülönbözteti vagy megjelöli a tárgyat, a jelzett szó fogalmát saját lexikai jelentésével kiegészítve, a névmási partikula pedig csupán azt jelzi, hogy a megkülönböztetett vagy megjelölt tárgy ismert; ezért előfordulhat, hogy a melléknév önmagában, névmási partikula nélkül is kellően jellemezni tudja a tárgyat, BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 14 ismertté tenni – ekkor a határozott melléknévi alakok helyett egyszerű alakok jelennek meg. A fokozott korreláció második megnyilvánulásaként azt említik, hogy a nyelvjárásokban a határozott névelői elem nem járul a felsőfokú melléknevekhez, mivel funkcionális jelentésükben nagyon közel állnak azokhoz a határozott melléknevekhez, amelyek a dolgokat a jelölt tulajdonság viszonylag nagyobb mértéke alapján különítik el (a legidősebb fiú, vö. a legidősebb szerkesztő). Harmadszor külön megemlítik, hogy egyes nyelvjárásokban a határozott alakokat nem használják a nagyon specifikus jelentésű, elkülönítő és fajtajelölő jelzőknél, mivel ezek pusztán lexikai jelentésükkel is elkülöníthetik a dolgokat, például: fekete ugar, kendermagos tyúk (LKG 1965: 511). A. Valeckienė ezt a kivételt példákkal is illusztrálta: fehér és barna kenyér, édes és savanyú tej (1986). Negyedik kivételként az LKG azt említi, hogy a vonatkozó névmásoknak nincs határozott alakjuk. Az ötödik a melléknevek átvitt jelentése, amely eltávolodott a melléknév alapjelentésétől (rettenetes türelem, élő apa). Azt is megemlítik, hogy az -inis, -ė képzős melléknevek határozott alakját nem használják (LKG 1965: 511). Mivel az LKG normatív jellegű, ezek a kivételek nemcsak nyelvjárási vagy kortárs nyelvhasználati adatként értelmezhetők, hanem normaként is. A DLKG is megemlíti, hogy a melléknév pusztán lexikai jelentésével is meghatározhatja a dolgot ismertként, és azt állítja, hogy az egyszerű és a határozott alakok közötti szembeállítás nem éles és nem következetes; semlegesülési eseteket is felsorol (DLKG 1997: 175). A. Valeckienė a szembeállítás semlegesülését így magyarázta: „A dolgok határozott melléknevekkel történő meghatározása nemcsak az egyszerű melléknevekhez való viszonyuktól függ, hanem a főnévvel fennálló szintaktikai és szemantikai kapcsolatuktól, valamint a tágabb kontextustól is. Emiatt bizonyos kontextusban a határozottság / határozatlanság korrelációja, vagyis az »általános« / »egyedi« szembeállítás semlegesül, és a határozott melléknév helyett egyszerű melléknév használatos. A szintagmatikus semlegesülési feltételek gyengítik a határozott / egyszerű melléknevek szembeállítását, és kiterjesztik az egyszerű alakok használatát.” (Valeckienė 1986: 171). Tehát a nyelvtanok és más munkák nem határoznak meg közvetlenül kivételeket a terminológia számára, ugyanakkor felsorolnak az egyszerű alakok általános használatára jellemző különféle semlegesülési eseteket és olyan jelentős tényezőket, amelyek miatt a határozott alakokat egyszerű alakok válthatják fel. Mint látható, ezeknek a kivételeknek és tényezőknek a terminológiában attól kellene függniük, milyen kapcsolatot feltételezünk a fajta jelölése és a határozott alak használata, különösen pedig a fajta jelölése és a terminus jelölése között. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 15 2.2. Közvetlen és közvetett érvelés A normatív munkák nem mondják ki közvetlenül, hogy mire alapozzák a terminológiában a kötelező használat normáját. Természetesen az ilyen jellegű munkáknak nem is feladatuk az érvelés, de a nyelvi normák magyarázatakor is alig közölnek indokokat. Egyes munkák megpróbálják az egyszerű és a határozott alakok szembeállítására alapozni az érvelést, amelyet gyakran jelentéskülönbségként írnak le. Többféle jelentést feltételeznek, ezért a különbséget is több jelentéssel vagy azok kombinációjával magyarázzák (LKG 1965: 505). A határozottság koncepcióját alkalmazva a különbség alapjának a határozottság szembeállítását tekintik: a határozott alakok úgy jelölik a dolog tulajdonságát, hogy jelzik, a dolog ismert, míg az egyszerű alakok csupán jelölik a dolog tulajdonságát (DLKG 1997: 174). Ez a szembeállítás azonban csak az egyszerű és a határozott alakok közötti különbséget írhatja le, nem pedig a határozott alakok terminológiában való használatának kritériumát. Például a nagy folyó szerkezet ismertként jelöli meg a dolgot, ez a szerkezet azonban nem terminus. Arnoldas Piročkinas egy szűkebb szemantikai alcsoportot, az elkülönítő jelentést próbálta alkalmazni: az egyszerű melléknevek általában közlik a dolog tulajdonságát, pusztán megállapítják, hogy a dolog rendelkezik az adott tulajdonsággal (pl.: gyors vonat, piros bogyó), a határozott alakok pedig nemcsak megállapítják a tulajdonságot, hanem ki is emelik azt a dolog egyéb tulajdonságai közül, pl.: gyorsvonat, piros bogyó (Piročkinas 1990: 86). Ez a magyarázat mégis túl általános, mert a bogyót a határozott alak emeli ki, a piros bogyó szerkezet azonban nem terminus. A. Valeckienė is, amikor az elkülönítő jelentés két jelölőjét – az elkülönítő és a fajtajelölő jelzőket – megkülönböztette, nem látott köztük jelentős különbséget; megkülönböztető jegyként csak a fajtajelölő jelzők szorosabb kapcsolatát nevezte meg a jelzett szóval, az általánosabb jelentést, a dolgok pontosabb meghatározását (megnevezésüket), valamint azt, hogy a határozott fajtajelölő melléknevekkel jelölt dolgok megértéséhez nincs szükség különleges kontextusra, azok bárki számára bármilyen kontextusban érthetők (Valeckienė 1957: 184). Talán ezért alkalmazott A. Piročkinas munkájában egy további szembeállítást, amely ezúttal a határozott alakokat a terminológiához kapcsolja: „Az első esetben a tulajdonság lehet esetleges, átmeneti, a második esetben viszont állandó, lényegi. Ezért a terminusok alkotásakor határozott alakok használandók: az alapszóként álló főnévhez olyan jelzőt kell kapcsolni, amely lényegi tulajdonságot fejez ki, mint a gyorsvonat kifejezésben.” (Piročkinas 1990: 86). K. Gaivenis is az átmeneti és állandó tulajdonságok szembeállítását tekintette kritériumnak, és ezt a következő példával is illusztrálta: a lakóház bizonyos időszakokban lakatlan lehet, de ettől még lakóháznak nevezik; a ivóvizet jelenleg talán senki sem issza, de attól még ivóvíz marad, vagyis bizonyos minőségű víz (Gaivenis 1995: 8). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 16 Egy nyelvművelési kézikönyv a határozott alakok kötelező terminusjelölő használatát az esetlegesen kialakuló kétértelműséggel indokolja: az egyszerű alakok is jelölhetnek fajtát, ez azonban kétértelmű lenne, ezért a terminológiában csak a melléknév vagy más szó határozott alakját szabad használni (Paulauskienė 2001: 24). A norma valamelyes magyarázatával azonban csak ritkán próbálkoznak. Sokkal gyakoribb egy másik modell: felsorolják vagy osztályozzák, milyen jelentései lehetnek a határozott alakoknak, majd az egyik alcsoport, nevezetesen a fajtajelölés tárgyalása után kijelentik, hogy a határozott alakokat a terminológiában használják. A fajtajelölés és a terminológiai használat közötti oksági kapcsolatról vagy viszonyról rendszerint nem esik szó. Ráadásul a jelentés alcsoportját sem nevezik egységesen: az egyik műben fajtajelölő jelzőknek (Valeckienė 1957), másutt a dolgok (LKG 1965) vagy a dolog (Jakaitienė ir kt. 1976) fajtája jelölésének, a dolgok fajtája kifejezésének (DLKG 1997), a dolog fajtajellegű tulajdonsága jelölésének (Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 137), illetve a dolog fajtája megnevezésének (Paulauskienė 1994) nevezik. A. Valeckienė a fajtajelölő jelzők tárgyalásakor megállapítja: „Mivel a fajtajelölő jelzők rendszerint valamilyen egyedi, egy csoport dolgaira általánosított tulajdonságot jelölnek, és a jelzett szóval együtt e csoport elnevezését fejezik ki, az ilyen határozott melléknevekkel nagyon gyakran alkotnak terminusokat, például a nyelvtudományi terminusokat.” (Valeckienė 1957: 186). Az LKG megismétli ezt az állítást, előtte azonban jelzi, hogy a határozott melléknevek bizonyos jelzőkkel együtt a dolgok fajtájának elnevezését fejezhetik ki (LKG 1965: 507). A DLKG sem említ oksági kapcsolatot vagy viszonyt, csupán azt mondja ki, hogy az elkülönítő határozott melléknevek bizonyos jelzett szavakkal együtt a dolgok fajtáját is jelenthetik, majd megjegyzi, hogy az ilyen melléknevekkel gyakran alkotnak különböző tudományterületekhez tartozó terminusokat (DLKG 1997: 174). E megfogalmazásokból – ellentétben a 2.1. alfejezetben idézett normatív munkákkal – az derülne ki, hogy sem a fajtajelölés általánosságát, sem a terminusjelölés kötelező voltát nem írják elő. Másfelől, ha a fajtajelölést egy többlépcsős osztályozás alcsoportjaként különítik el, közvetve annak lehetőségét is feltételezik, hogy a fajtát ne jelöljék. Hiszen ha a fajtajellegű jelentést a meghatározó jelentés (vagy annak alcsoportja, az elkülönítő jelentés) alcsoportjaként különítik el, akkor az alcsoportnak is azokra a szabályszerűségekre kellene vonatkoznia, amelyek a csoportra jellemzők. A csoport tárgyalásakor pedig különféle kivételekkel, semlegesülési esetekkel, valamint az egyszerű és a határozott alakok versengésével számolnak. Még a fajtajelöléshez közvetlenül kapcsolódó semlegesülést is említik: a specifikus jelentésű melléknevek határozott alakjának mellőzését. Mivel a fajtajelölés a határozott alakok használatának egyik esete, rá is jellemzőnek kellene lenniük a határozott alakok mellőzésére vonatkozó általános tendenciáknak. Ezeket jelentős tényezők indokolják, például a határozott alakok visszaszorulása a nyelvjárásokban és eltűnése a köznyelvből, valamint az egyszerű alakokétól való csekély jelentésbeli különbség (tehát a szembeállítás csekély jelentősége); ebből következően csak azt kellene feltételezni, hogy a határozott alakok további BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 17 A használati típus jelölésére szolgáló forma fejlődése – akárcsak az ilyen formák más jelentésekben való használatának iránya – visszaszorulás kellene hogy legyen. A többlépcsős osztályozás alkalmazásakor azonban köztes fokozatot is megkülönböztetnek, amely a meghatározó jelentés és a típusjelölés közé ékelődik, nevezetesen a kiemelő jelentést. A. Valeckienė (1957), miután rámutatott, hogy a kiemelő jelzők a melléknév lexikai jelentése alapján különítik el a dolgokat, megkülönbözteti a kiemelő jelzőket és a típusjelzőket. Igaz, mindkét jelzőcsoport esetében azonosak a kiemelés módjai: 1) egy vagy több dolog elkülönítése a hozzájuk hasonló sok más dolog közül a jelölt tulajdonság viszonylag nagyobb fokával (Anya a nagyobbik lánnyal mosott; Az új szomszédnő csípősnek bizonyult); 2) egy dolog megkülönböztetése egy másik hasonló dologtól valamely olyan tulajdonság alapján, amely ellentétes a másik dolog tulajdonságával (A jobb váll valamivel lejjebb van; Az új plébános jobban tetszett, mint a régi); 3) egy dolog kiemelkedése sok más, azonos fajtájú dolog közül valamely sajátos, egyedi tulajdonság révén, amely általában nem jellemző az adott fajta minden egyedére (Valaha szent hely volt itt, oltár állt, és égett az örök tűz; A zsákokat, amelyeknek lyukacsos a szövésük, hagyd meg a gabonának, a sima szövésűekbe öntsd a répát). Pontosabban: a dolgok kiemelésének módjait a kiemelő jelzők alfejezetében sorolják fel és példákkal szemléltetik, a típusjelzők alfejezetében pedig csak annyit mondanak, hogy ugyanazokkal a módokkal határozzák meg a dolgokat, mint a kiemelő jelzők, csakhogy a típust ritkábban jelölik az első módon, leggyakrabban a harmadikon, majd típusjelzőkre hoznak példákat: 1) Hogy néhány barázdát végigfuss, mindjárt dugnék el korai burgonyát; Gailius a nyavalyából, a gonosz köhögésből lábadozik; 2) A nagy kamillák semmiségek, a kicsik (kamillák) illatot árasztanak; Kell egy kerek végű kés; 3) Édes hagyma; A vörös burgonya nem fél a rothadástól; Vörös lóhere. Amint látható, a kiemelő és a típusjelzőket illusztráló példák között csekély a különbség; ezt, mint az imént említettük, A. Valeckienė is megállapítja. Ha a különbség valóban csekély, akkor az ilyen osztályozás arra engedne következtetni, hogy a köztes jelentés mindkét alfajára – a kiemelő jelzőkre és a típusjelzőkre – azonos tendenciák jellemzők. Más munkák azonban határt húznak a kiemelés és a típusjelölés közé: az első esetben az ĮF és az NF közötti különbség csekély, intonációval és a kontextus elemeivel eltüntethető, ezért az információ átadására a formák a legtöbb esetben szabadon választhatók; a terminológiában viszont más a helyzet az ĮF-fel – különleges rendeltetésük, hogy a dolog faji sajátosságát jelöljék (Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 137). Ebből az következne, hogy a típus jelölése szükségesebb, mint az a kiemelő jelentés, amelyet a névszói alakok hordoznak, noha A. Valeckienė azonos módokat sorol fel a dolgok tulajdonság szerinti elkülönítésére mind a kiemelő, mind a típusjelzők esetében. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 18 Tokio skirtumo darymo priežasčių irgi galima ieškoti A. Valeckienės (1957) atliktame vartosenos tyrime. Remdamasi senaisiais raštais kalbininkė galiausiai padarė išvadą, kad rūšiniai pažyminiai yra tolesnės išskiriamųjų pažyminių raidos rezultatas – išskiriamoji reikšmė rutuliojosi apibendrinimo ir kartu stipresnės determinacijos linkme. Padaryta ir tokia išvada, kad apibrėžiamoji reikšmė dabartinėje kalboje tampa pagrindinė, o pabrėžiamoji nyksta. Nebent tai leistų paaiškinti rūšinės ypatybės žymėjimui teikiamą didesnę svarbą, o ir spėti, kad rūšies žymėjimas ĮF turbūt laikomas perspektyviu kalbos raidos polinkiu, todėl, šiaip jau ĮF funkcijoms dylant, jį kaip visuotinį principą linkstama perkelti į terminiją. Ezt a feltevést mintha alátámasztanák azok a változások, amelyek Aldona Paulauskienė munkáiban az ĮF terminológiában való ajánlását illetően figyelhetők meg. Az 1986-ban társszerzővel készített munkájában a terminológiára vonatkozó következtetés még némi bizonytalansággal fogalmazódik meg: „Azokban az esetekben, amikor a szó terminológiai rendeltetése egyértelmű, talán jobb volna névszói formát használni, más esetekben azonban valószínűleg el kellene ismerni a formák szabad versengését.” (Paulauskienė, Taryvdaitė 1986: 138). Igaz, az 1994-es kiadványban, miután felsorolja a hagyományos nyelvtan által megállapított névszói melléknévi jelentéseket, a terminológiai értelemben vett típust kifejező mellékneveket emeli ki mint az általános, ĮF-et kerülő tendenciának legkevésbé engedelmeskedőket, de hozzáteszi: „Nem kell terminológusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük: a névszói forma helyett az egyszerű forma használatára irányuló tendencia érvényesül” (Paulauskienė 1994: 224). A ĮF terminológiában való használatának szükségessége nincs meghatározva. 2001-ben viszont már kivételeket nem engedő szabályt fogalmaz meg a kétszavas terminusok alkotására: „be kell tartani a szabályt: ha egy melléknév vagy más szó lehet névszói alakú, akkor a terminológiában kizárólag a névszói forma megfelelő, kivétel nélkül.” (Paulauskienė 2001: 204). A szabály igazolására tett kísérlet arra utal, hogy az ĮF-et már nem a típusjelölés velük született lehetősége miatt ajánlják a terminológiában, hanem valamennyi lehetséges jelentésük miatt: „A névszói forma képzésének fő rendeltetése a hangsúlyozás, a meghatározás és a kiemelés. Ezért a névszói melléknevek vagy melléknévvé vált igenevek igen alkalmasak a terminológiában, amelyet a meghatározottság és a más hasonló dolgok közül való elkülönítés jellemez.” (Paulauskienė 2001: 204). Ez az állítás is megerősítené, hogy feltehetően éppen a terminológiában látják az amúgy nivellálódásra hajlamos oppozíció perspektíváját. Ugyanakkor egy további kritériumot is említ: a normatív hagyományt: „Az ilyen terminusképzés már hagyományos, elfogadott és kodifikált, noha a nem névszói forma is jelölhet típust.” (Paulauskienė 2001: 204). Természetesen a normaalap tisztázására tett itt bemutatott kísérlet csupán a cikk szerzőjének értelmezése, mivel a normát rendszerint nem indokolják meg közvetlenül. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 19 Közvetlen érveket szinte csak A. Kaulakienė egyetlen cikkében találhatunk. Ebben azt írja, hogy az ĮF következetes használata „elősegítené a terminusok rendszerszerűségének kialakulását, amely rendszerint a megfelelő fogalmak közötti kapcsolatot tükrözi. Másrészt el lehetne kerülni a változatosságot, amely nem kívánatos a terminológiai szótárakban” (Kaulakienė 1973: 30–31). Ebből az következnék, hogy a terminus kötelező jelölését előíró norma alapja a rendszerszerűségre való törekvés. Hogy mennyire megalapozott az a másik érv, miszerint az ĮF mellőzése a terminológiai szótárakban ellentmond a névszói melléknevek már megszilárdult használatának, csak az adott időszak (1973 körüli) nyelvhasználatának vizsgálatával lehetne megítélni. A. Kaulakienė cikkében az elv mindenütt való alkalmazását javasolja, vagyis hogy a függő tagként melléknevet tartalmazó terminusokat mind a szövegekben, mind a terminusgyűjteményekben kötelezően ĮF-fel jelöljék. Így tehát az következnék, hogy a vizsgált munkákban többnyire csupán a nyelvhasználat markáns tendenciájaként azonosított, közvetlenül és közvetve a neutralizáció eseteivel összefüggésbe hozott típusjelölésnek a terminológiában általános elvvé kellene válnia, és az ilyen elvet a terminológiai megfontolások, nevezetesen a terminusok rendszerszerűségének elve indokolja. A terminológiai munkákban azonban az ĮF szükségességét illetően is felmerülnek bizonyos kételyek. Így például K. Gaivenis (1975), aki elsőként vállalkozott az összetett, kétszavas terminusok módszeres tárgyalására, lehetséges nyelvtani szerkezeteik között nemcsak a névszói, hanem az egyszerű alakokat is említette ( (akadályozó tényező, hulló forrás). Egy másik cikkében azt mérlegelte, hogy a gyakorlatban gyakran nehéz eldönteni, szüksége van-e a terminusnak ĮF-re, bár általában véve ezek a formák szükségesek a terminológiában (Gaivenis 1995: 8). Stasys Keinys pedig, miután megjegyezte, hogy a terminológia hatására igen erőteljesen terjednek a névszói alakok, kiszorítva a használatból az egyszerű alakokat, közvetlenül azt is kijelentette, hogy a terminológiában ezek nem minden esetben szükségesek, még kevésbé nélkülözhetetlenek (Keinys 2004: 81). A terminológiai munkákban azonban külön nem tárgyalják az ĮF szükségességének vagy szükségtelenségének kérdését. Az áttekintésből az derülne ki, hogy a látszólag egyértelműen ajánlott norma kettős természetű. Egyrészt előírják az ĮF kötelező használatát a terminológiában, ám még ha ezt az állítást a rendszerszerűségre való törekvéssel, az ĮF fejlődésének erősebb determináció felé mutató tendenciájával vagy a cikk szerzője számára nem felismerhető egyéb nyomós érvekkel támasztják is alá, az ilyen normának ellentmond nemcsak a vizsgáló, hanem a normatív jellegű munkákban bemutatott jelentésosztályozás is. Az, hogy a típusjelölést a kiemelő vagy a meghatározó jelentés egyik alcsoportjának tekintik, arra enged következtetni, hogy erre az alcsoportra is jellemzők lehetnek a szemantikai csoport tendenciái; ez utóbbi számára pedig különféle kivételeket és neutralizációs eseteket feltételeznek, és általában olyan tényezőket is felsorolnak, amelyek kellően nyomós okot szolgáltatnak az ĮF mellőzésére. Másrészt az ĮF mellőzésének lehetőségét a közvetlenül a típusjelöléshez kötött kivétel is megengedi (fekete és fehér kenyér), és a többség röviden BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 20 Az ebben a szemantikai alcsoportban szereplő megfogalmazások áttekintése arra utalna, hogy az ĮF mint fajtajelölő meglehetősen fakultatív kellene, hogy legyen. Ezért kettős norma is kirajzolódik: az egyik az ĮF-fel történő kötelező terminusjelölést írja elő, a másik pedig ezt a jelölést alapvetően fakultatívnak tekinti. Ilyen bizonytalanságok nem merülnének fel, ha a normatív munkák világosan meghatároznák a fajtajelölés és a terminológiai használat viszonyát, ám ez nincs így. Egyes munkákból arra lehet következtetni, hogy a fajta ĮF-fel való jelölését és a terminust azonosnak tekintik. A nyelvhasználati tanácsadóban (1976) a névszói határozott alakok használati esetei között említették a tárgy fajtajellegének jelölését, de ezt olyan példákkal illusztrálták, mint étkezési só, rövidhullám, varrógép, cséplőgép, vágógép, kombinált takarmány stb. (KPP 1976: 114). Egy tankönyv először azt állítja, hogy a határozott melléknevekkel különböző tudományterületek terminusai alkothatók (nyílt lopás, közrend, az általános kereseti eljárás, szabad gazdasági övezet), majd a határozott melléknevek legjellemzőbb használati eseteinek felsorolásakor már csak az ĮF használatát említi a tárgy fajtajellegének kifejezésére, és hasonló példákat ad, például: külön végzés, radioaktív anyagok, kisvállalkozás, közigazgatás (Kunevičienė 2003: 146). Igaz, a mai morfológiai normákat ismertető Nyelvhasználati tanácsadóban különbség vélhetően felfedezhető: szabályként a terminusokban a fajta kötelező jelölése szerepel, kivételként pedig (fekete kenyér és hasonlók) a fajta egyébként szokásos jelölésének kivételét adják meg (KP 2002: 26). A DLKG azonban, amely szintén a mai morfológiai normákat ismertető kiadvány, ebből a kivételből arra következtet, hogy egyes melléknevek egyszerű alakja terminusok alkotásakor is meghonosodott. Ha az ĮF fajtajelölő eredendő képességét valójában csak a terminusokra előírt norma alapjaként veszik igénybe, és a terminológiában az általa támasztott rendszerszerűségi követelmények miatt ezt az elvet általánosan érvényesítik, akkor a fajtajelölés kivételeit nem kellene a terminológiára alkalmazni. Tehát, ha a terminológiában az ĮF kötelező használatára vonatkozó norma valamilyen alapon nyugszik is, ez az alap nem kellően világos, sőt a normatív munkákban is összekeverik. Az alap tisztázatlansága, meg nem magyarázása vagy az értelmezés során megadott eltérő kritériumok, valamint az ĮF jelentéseinek osztályozásából fakadó értelmezési lehetőség megnehezítheti annak megítélését, hogy a nyelvhasználat megfelel-e az adott alapon nyugvó normának. 3. A FOLYÓ SZÖVEGEK HASZNÁLATI TENDENCIÁI A terminus kötelező jelölőjének tekintett ĮF-et előíró norma és a nyelvhasználat közötti eltérés megállapításához bármely, az interneten közzétett közgazdaságtudományi folyóirat elegendő lenne. Azonban rögtön BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 21 meg kell említeni e nyelvhasználat egyik meghatározó korlátját is: nyilvánvalóan nem tartják be kellőképpen a nyelvi normákat, sőt egyáltalán nem is tartják be őket. Ugyanakkor az ugyanabban a kiadványban, sőt akár ugyanabban a számában megjelent cikkek nyelvi minősége eltérő. Ez arra enged következtetni, hogy a kiadványokat nem szerkesztik nyelvi szerkesztők; a szerkesztésről maguknak a szerzőknek kell gondoskodniuk, akik saját belátásuk szerint különböző képzettségű nyelvi lektorokat vesznek igénybe, vagy meglévő nyelvi ismereteikre hagyatkoznak. A legtöbb közgazdaságtudományi folyóirat nyelve kisebb-nagyobb mértékben szintén hiányos a nyelvi normák szempontjából, így nincs miből kiválasztani az ideális nyelvhasználatot. Másrészt az ilyen valós nyelvhasználatnak van egy előnye is: jobban feltárja a nyelvhasználókban felmerülő bizonytalanságokat. Mindezen körülmények mérlegelése után a szövegek kiválasztásakor azokat a tudományos cikkeket kizárjuk, amelyek figyelmen kívül hagyják a legalapvetőbb nyelvi normákat, a többiben pedig megvizsgáljuk az ĮF mellőzésének kirajzolódó szabályszerűségeit. Összesen 60, 2006 és 2016 között megjelent közleményt választottunk ki. 3.1. A kritérium és a szemantikai határ bizonytalanságai A norma megsértésének tekinteni a szövegben előforduló szókapcsolat függő tagja alakjának minden váltakozását megalapozatlan volna, hiszen ezt a normatív munkák is megengedik. Egyetlen szókapcsolaton belül is megvalósulhat az NF és az ĮF általános oppozíciója, amelyet a nyelvtanok az ĮF-re jellemző meghatározó jelentéssel vagy a határozottság kategóriájával kapcsolnak össze. A DLKG szerint a melléknevek ĮF-jei a következőképpen alkotják a határozottság kategóriáját, a közönséges alakokkal szemben: az ĮF az adott tárgy tulajdonságát jelöli, egyúttal jelezve, hogy az a tárgy ismert, míg a közönséges alakok csupán a tárgy tulajdonságát jelölik (DLKG 1997: 174). Igaz, ez az oppozíció – amint az A. Valeckienė munkáiból, valamint az LKG és a DLKG által közölt jelentésosztályozásból már kiderült – különböző módokon teszi lehetővé egy ismert tárgy megjelölését: kiemeli azt (kiemelő jelentés), egy korábbról ismert tulajdonságát jelöli (jelölő jelentés), illetve a tárgy fajtáját fejezi ki. Ez az oppozíció tehát azt feltételezi, hogy fajta kifejezésekor is ismertként jelöljük meg a tárgyat, de nem zárja ki, hogy ugyanabban a szövegben a tárgyat ismeretlenként, csupán valamely tulajdonsággal rendelkezőként mutassuk be. A tudományos szövegek kedvező közeget biztosítanak egy olyan oppozíció megvalósulásához, amelyet nemcsak a normatív munkák, hanem a nyelv grammatikai rendszere is előirányoz. Hiszen ezekben a fogalmakat gyakran meghatározzák és magyarázzák, egy fogalom meghatározása vagy magyarázata pedig annak a jele, hogy a tárgy ismert. A fogalmak meghatározásakor vagy magyarázatakor azonban olyan tulajdonságokat is megemlíthetnek, amelyek alapul szolgáltak a fogalmat megnevező terminus megalkotásához. Ez látható egy tudományos cikkből is BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 22 az általános piac történetének áttekintései: Az európai integráció mindenekelőtt a piac létrehozásához és fejlesztéséhez kapcsolódik (Miniokas, 2003), ezért az 1986. évi Egységes Európai Okmányban a közös piac létrehozásáról volt szó. Ekkor még inkább előtérbe került annak szükségessége, hogy olyan közös piacot hozzanak létre, amelyben az államhatárok nem akadályozzák a gazdasági tevékenységet. A közös piac az államok gazdasági integrációjának olyan formájaként határozható meg, amelyet az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgása jellemez (Vilpišauskas, 2003)3 (EVAP 2007 1(8): 101). A szókapcsolat első két előfordulásakor a közös piac éppen egy ilyen általános tulajdonságot jelöl, amely – amint a harmadik előfordulásból kiderül – már a fogalmat megnevező terminus alapjává válik. Ezt az esetet a norma fentebb tárgyalt megfogalmazásaival leírva azt mondhatnánk, hogy a közös piac szókapcsolatban a tulajdonságot kétszer egyszerűként, harmadszor pedig már egy dolgot megkülönböztetőként említik. A normatív munkákban szereplő más megfogalmazásokat alkalmazva az IE által jelölt tulajdonságot már nem esetlegesnek vagy átmenetinek, hanem állandónak, lényeginek lehetne nevezni. Az IE jelentésosztályozási kritériumát alkalmazva a közös piac szókapcsolatot a fajta megjelölésének eseteként kellene értelmezni. Tehát bármelyik, a normatív munkákban említett, az IE-t az NF-től megkülönböztető kritériumot alkalmazzuk is ebben az esetben, mindegyik az IE használatát írná elő a harmadik esetben, és mindegyik egyetértene. Más esetekben azonban a kritérium kérdése bonyolulttá válik. Mindenekelőtt az olyan kontextusok vetnek fel bizonytalanságot, amelyekben objektumokat vagy jelenségeket osztályoznak, illetve egyszerűen megemlítik azok fajtáit. A dolgok fajtáinak elkülönítése vagy megnevezésekor – a fajtasajátosság jelölésével összefüggő, tárgyak elkülönítésére szolgáló módok értelmében – olyan tárgyakat kellene megnevezni, amelyeket más tárgyak sajátosságaival ellentétes vagy sajátos vonások különítenek el, vagyis ĮF-et kellene használni. A nyelvhasználatban előfordulnak ilyen esetek, például: A zálogtárgy lehet ingatlan és ingó (T 2005 3(32): 17); A gazdasági osztályozás szerint az állami kiadásokat rendes és rendkívüli kiadásokra osztják (EVAP 2015 2(37): 7); A tanulást ebben a kontextusban tág értelemben vizsgálják, beleértve a formális és informális, valamint az önálló tanulást (VPA 2011 4(10): 634); Az önkéntes migráció a migráció következő típusait foglalja magában: ideiglenes, ingázó, állandó, turisztikai és szezonális migrációt (VPA 2014 1(13): 154). Nem ritkák azonban az NF használatának esetei sem, például: Ezeket az eszközöket az érdekelt felek elképzeléseinek két szinten történő összehangolására használják: helyi szinten (az úgynevezett „horizontális koordináció”) és kormányzati szinten („vertikális koordináció”) (VPA 2013 4(12): 596). A mondatban félkövérrel kiemelt szókapcsolatokkal megnevezett fogalmak elnevezései a tárgyak sajátosságainak ellentétére épülnek, ezért a fajta kifejezésének kritériuma alapján a melléknévi tagjaikat 3 Az illusztratív mondatok nyelvét nem javítottuk. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 23 ĮF. A fajta kifejezésének kritériuma az ĮF használatára ösztönözne a következő mondatokban is: A regionális politika célja a régiók anyagi és nem anyagi vagyonának és potenciáljának fejlesztése (VPA 2013 1(12): 65), Ez a vállalkozói ismeretek formális és nem formális oktatása, képzése, valamint más, üzleti menedzsmenttel foglalkozó oktatási programok (VPA 2012 2(11): 223) kiemelt mellékneveinek használatára; különösen a fajta megjelölésére a következő mondatban: A migráció szervezeti jellege szerint is felosztható szervezett és intézményesített, önálló és egyéb típusokra (VPA 2014 1(13): 153), mivel az itt használt „differenciál” igelehetővé teszi a fajták megnevezését. Ha azonban kifejezetten a fajta jelölésének kritériumát alkalmazzuk, nem pedig a terminusokban való ĮF-használat feltétel nélküli követelményét, akkor ez éppen az a neutralizációs eset lehet, amely a fajta jelöléséhez vagy általában az ĮF használatához kapcsolódik: az ĮF-et azért nem használják, mert a dolgokat kellően megkülönböztetik a jelzett szavak sajátos jelentései, a faji oppozíciók, végül pedig a szemantikai kontextus és a szintaktikai körülmények, amelyek kizárják, hogy a tulajdonság egyszerű és megkülönböztető jelölése között kétértelműség keletkezzen. A normatív munkákban említett másik kritériumot – a fogalom sajátosságának ideiglenes és a fajta sajátosságának állandó jellegű szembeállítását – alkalmazva ezekben az esetekben az NF használata is teljes mértékben indokolttá válna. Hiszen a fogalmak sajátosságai nemcsak állandó, a fajtára jellemző, hanem ideiglenes sajátosságokként is értelmezhetők. A nyelvhasználatban valóban megfigyelhető az a tendencia, hogy az objektumokat már ismert, megszilárdult tárgyfajtákra – például ingó és ingatlanvagyon – osztva rendszeresebben használják az ĮF-et, míg az egy-egy cikkben bemutatott új fajták elkülönítésekor változatosabb a használat. Gyakran az NF felé hajlanak, és még a elkülönít, feloszt, differenciál, osztályoz, csoportosít, igék sem tartják vissza ettől a választástól, amint a példák is mutatják. Az alábbi mondatokban Így az emberi erőforrások közé a teljes lakosság besorolható, csupán tényleges (munkaképes korú, gazdaságilag aktív) és potenciális (munkaképes kor alattiak, nem dolgozók, nyugdíjasok, akik különféle munkákba bevonhatók) csoportokra bontva (T 2008 3(44): 2), Ezért célszerű minden befektetőt három csoportba sorolni: konzervatív, racionális, valamint agresszív (EVAP 2007 1(8) 52)⟧ hozzátesz még ahhoz is, hogy az ilyen szókapcsolatokat, amelyekben a főszó elmarad, nehéz terminusnak tekinteni. Az említett bizonytalanságok tehát a terminológiában alkalmazandó kritérium meghatározatlanságából vagy több kritérium közvetett előírásából adódhatnak; ám még ha A. Kaulakienė cikkében felvetett, számos normatív munkában javasolt, a terminus feltétlen megjelölésére vonatkozó kritériumot követjük is – amely szerint a terminusokat a szövegben mindig ĮF-fel kell jelölni –, ezekben az esetekben akkor is felmerülnének ilyen bizonytalanságok. Más esetekben is olyan körülmények adódnak a szövegekben, amelyek bizonytalanságot keltenek, felvetik a kritérium kérdését, sőt bizonyos kritériumok közötti ellentmondást is feltárnak. Például egy olyan szövegben, amely a BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 24 A fenntartható fejlődésről szóló kezdeti tárgyalás során a fenntartható fejlődés fogalma és az azt jelölő terminus melléknévi tagja következetesen határozott alakban szerepel, például: De ha a fenntartható fejlődést politikának tekintjük, akkor megvalósítása az intézmények fontosságától és jelentőségétől, valamint kompetenciájuktól függ; Nyilvánvaló, hogy a fenntartható fejlődés összefügg a demokráciával, az emberi jogokkal és a jó kormányzás gyakorlatával (Dumitrache 2013) (MLA 2015 2(7): 190). Az ilyen következetesség azonban bizonyos mondatokban nem érvényesül, például: A fenntartható fejlődést nem lehet elérni anélkül, hogy a vállalatokat bevonnánk ebbe a tevékenységbe; a vállalatok a fenntartható fejlődésre több modell alkalmazásával törekedhetnek (MLA 2015 2(7): 192). Ezekben az esetekben a határozott alak használatát valószínűleg a névszói-igei állítmány jelentéshordozó részeként 4 szereplő ige jelentése nem teszi lehetővé – a célként kitűzött objektumra nem jellemző a határozottság. A gramatikai művekben közölt osztályozás szerint a fajta jelölésének önmagában a határozottságot is meg kellene követelnie, a létrehozandó dologra azonban nem jellemző a határozottság, ezért valószínűleg még akkor is kivételt tesznek, és határozatlan alakot használnak, ha a terminus kiválasztásakor határozott alakot választottak, és ezt az elvet meglehetősen következetesen betartják. Ezeket a kivételeket, amelyeket részben a szókapcsolat alaptagjának a létrehozni, létrejönni, keletkezni, megjelenni, megvalósítani, törekedni és hasonló igékkel való kapcsolata határoz meg, más kiadványokban is alkalmazzák, például: A lényegi kérdés az, hogyan tudunk fenntartható társadalmat vagy fenntartható fejlődést létrehozni? (TE 2008 1(2): 37); A globalisták (hiperglobalisták) a globalizációt az emberi történelem új korszakaként határozzák meg, amelyben megjelenik egy globális piac globális versennyel mint a haladás motorja (VSE 2011 3(12): 205); Az adminisztratív ember <...>, bár nem képes elérni az abszolút racionalitást, mégis törekszik rá (VPA 2012 2(11): 324). A határozatlan alak választására valószínűleg az használni, mérni, igék is ösztönöznek, mivel velük nem állandósult szókapcsolatot, hanem egy bizonyos tulajdonsággal rendelkező objektumot megnevező kifejezést használnak, például: Az ilyen típusú mutatókészletek <...> nehezen alkalmazhatók a fenntartható fejlődés mérésekor a vállalatnál (MLA 2015 2(7): 193); Más szóval, az immateriális javak használata nem csökkenti magának az eszköznek a mennyiségét és méretét (VSE 2014 2(4): 214). A határozatlan alakú szókapcsolatok melléknévi tagjait azonban nemcsak ilyen kivételes esetekben használják, hanem akkor is, amikor azok csak a terminus alkotóelemei lehetnek, mert a szókapcsolat egy fogalmat nevez meg, vagy közvetlenül kapcsolódik egy fogalomhoz, például: Ebből arra lehet következtetni, hogy a fenntartható fejlődés fogalma sokrétű és összetett (MLA 2015 2(7): 190); A fenntartható vállalat fogalma szorosan összefügg a fenntartható fejlődés koncepciójának fogalmával (MLA 2015 2(7): 192). Az osztályozott objektumokat megnevező szókapcsolatok határozatlan alakját még lehetne a fogalmi sajátosság időlegessége és állandósága kritériumának alkalmazásával magyarázni; egyes esetek talán akár a tulajdonságok megállapításának is tekinthetők lennének, ám amikor az osztályozott 4 DLKG tokie tariniai laikomi prijungiamaisiais žodžių junginiais (DLKG 1997: 508–509). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 25 objektumok meghatározottak, már nyilvánvaló, hogy a tulajdonságokat állandóként, lényegiként és a dolgot más dolgoktól megkülönböztetőként is hozzájuk rendelik, hogy a megnevezett dolog ismert, hogy egy meghatározott típust jelölnek, és hogy a szókapcsolat fogalmat nevez meg, vagyis terminus. Tehát bármelyik kritériumot alkalmazzuk is, mindegyik egybeesik, és határozott alakot kellene használni. Ezt az alakot azonban nem mindig választják, például: A tevékenységi idő alapján a befektetési alapokat nyílt és zárt típusú alapokra osztják. A nyílt típusú befektetési alapoknak nincs meghatározott működési időtartamuk. <...> A zárt típusú befektetési alapoknak meghatározott működési időtartamuk van (VSE 2011 1(1): 118); Az aktív befektetéskezelés olyan kezelési mód, amelyben a befektetési döntéseket a jövőbeli tendenciák előrejelzése alapján hozzák meg. A passzív befektetéskezelés olyan kezelési mód, amely arra törekszik, hogy a befektetések hozam- és kockázati jellemzői megfeleljenek egy adott piaci szegmens vagy index hozamának és kockázatának (VSE 2011 1(1): 118); A szakirodalomban a jelenlegi üzleti csoportokat olyanokra osztják, amelyek vertikális és horizontális szervezeti struktúrákkal rendelkeznek. A vertikális szervezeti struktúrájú üzleti csoportokra az jellemző, hogy a beszállítók és gyártók közötti kapcsolatokra irányulnak, vagyis „a beszállító-gyártó kapcsolatban álló vállalatok együttese”, míg a horizontális csoportok „különböző iparágakban működő, konglomerátumokhoz szerkezetükben hasonló kapcsolt vállalkozások” (Lamin, 2007) (VSE 2012 2(2): 68). Egyes esetekben mintha különbséget próbálnának tenni: a fogalmat megnevező szókapcsolat melléknévi tagja határozott alakban szerepel, míg egy tárgy megnevezésekor – különösen az olyan igéktől függő esetekben, mint a mérni – határozatlan alakot választanak, például: A cél elérése érdekében először megvizsgálták a fenntartható fejlődés koncepciójának problematikáját, dimenzióinak értelmezését és megvalósítási szintjeit, mivel csak magának a koncepciónak a lényegét tisztázva lehet konkrét fenntartható fejlődési célokat kitűzni, és megtervezni a megvalósításuk eszközeit (MLA 2015 2(7): 190); A nem anyagi javak vizsgálatakor a kutatók a nem anyagi javak azonosításának, mérésének és értékelésének problémáival szembesülnek (VSE 2014 2(4): 214–215). Itt arra lehetne gondolni, hogy különbséget tesznek a tárgyi jelentésű szókapcsolat és a fogalmat jelölő terminus között, azonban ugyanazokban a szövegekben fordított példák is előfordulnak, például: A termelékenység XX. század második felében bekövetkezett, nehezen magyarázható növekedése a nem anyagi javak kutatása kezdetének tekinthető. Mindazonáltal a termelékenység akkori jelentős növekedését jobb minőségű emberi erőforrásokkal és technológiai fejlődéssel magyarázták, még nem kapcsolva ezt konkrétan a nem anyagi javakhoz (VSE 2014 2(4): 214–215). Az ilyen esetek azonban már nem szabályszerű kivételekre utalnak, hanem arra, hogy valószínűleg a normatív művekben említett kritériumok közül egyet sem ismernek, illetve nem világos a határ a megkülönböztető és az egyszerű tulajdonságjelölés, az állandó és az időszakos tulajdonság megnevezése, különösen pedig a fajtajelleg megjelölésének esete és a terminus között. Talán ezért BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 26 A vizsgált használatban számos olyan példa is akad, amely nem valamiféle törvényszerűséggel vagy tényezővel, hanem legfeljebb A. Paulauskienė által megállapított halláshiánnyal, a névszói melléknévi alakok iránti érzéketlenséggel hozható összefüggésbe, például: Az átmeneti gazdaságot ma a központilag irányított piacról a szabad piacra való áttérésként értelmezik. Számos ország, amely a szabad piacgazdaságra való áttérésre törekszik, a szabad piacgazdaságból szabályozott gazdaságba lépett át. <...> A szabad piacra való áttérés a privatizációval kezdődik, mert ennek során lehetőség nyílik saját tulajdonra szert tenni (VSE 2012 1(2): 62); A kezdetleges gazdaságú országokban a beruházások legnagyobb részét reálberuházások (fizikai eszközökbe történő beruházások) teszik ki, a modern gazdasági rendszerben pedig a pénzügyi befektetések. A reáleszközök az ország gazdasági gazdagságát mérik, míg a pénzügyi eszközök a reáleszközökre vonatkozó jogokat tükrözik (Bodie, Kane, 2008). A pénzügyi befektetési intézmények fejlődése erősen ösztönzi a reálberuházások növekedését, és e két forma rendszerint kiegészíti, nem pedig versenyzi egymást (EV 2010 15: 178). Aptartieji atvejai daugiausia sietini su neaiškumais, vartosenoje galinčiais kilti dėl kriterijaus neapibrėžtumo ar kriterijų painiojimo, tačiau moksliniai straipsniai atskleidžia ir tokių ĮF nevartojimo faktų, kurie labiausiai galėtų būti siejami su semantinės ribos, skiriančios ĮF nuo NF, neryškumu ir atitinkamai – su sunkumais ją nustatyti. Pavyzdžiui, iš toliau pateikiamo konteksto matyti, kad daugeliu atvejų būdvardžiai materialus, -i; nematerialus, -i veikiau apibūdina daiktą, nei nurodo išskiriamąją daikto ypatybę ar žymi rūšį, o tokiame kontekste ir žodžių junginys materialus turtas, kuris šiaip jau yra įsigalėjęs kaip terminas, mažai kuo nuo jų tesiskiria, pvz.: Prekyba tradiciškai suvokiama kaip prekyba materialiomis, turinčiomis fizinį pavidalą, prekėmis (materialiais daiktais), išskyrus elektros energiją, vandenį ir dujas, kai jie nėra paruošti parduoti riboto tūrio arba nustatyto kiekio. Europos Sąjungos Tarybos direktyva (2006) „Dėl pridėtinės vertės mokesčio bendros sistemos“ „prekę“ apibrėžia kaip materialų turtą. Pagal šią direktyvą „prekė – bet koks daiktas“. Tačiau taip pat pažymėtina, kad JAV ir Japonija prekių kategorijai priskiria ir nematerialios kilmės prekes. Nematerialios kilmės prekių (angl. digital goods) pardavimo veiklą prekybos įmonės pradėjo verstis tada, kai atsirado galimybė parduoti (t. y. užsakyti ir pateikti) prekes internetu. Nematerialaus pavidalo prekėmis tapo iki tol tradicinėje prekyboje materialų pavidalą turėjusios prekės (tokių prekių pavyzdžiais gali būti muzika, žaidimai, knygos) (Diorio, 2001). Pagrindinis skirtumas, kad Europos Sąjungoje nematerialios kilmės prekės vis dėlto priskiriamos paslaugų kategorijai (VSE 2013 2(3): 235). Ypač dažnas būdvardžių formalus, -i; neformalus, -i; legalus, -i; nelegalus, -i; oficialus, -i; neoficialus, -i NF BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 27 használata is valószínűleg a szemantikai határ elmosódottságát tükrözi, amely a használat számára bizonytalanságot okoz, például: Ahogy bonyolultabbá és kevésbé meghatározottá válnak az állam és a társadalom közötti kapcsolatok, az interakció formális és informális eszközei rugalmasabbá és sokoldalúbbá válnak (VPA 2013 3(12): 381); Az illegális munkát ellenőrző intézmények statisztikai adatai azt mutatják, hogy az illegális munka mértéke az utóbbi időben növekszik. 2012-ben az illegális munkával kapcsolatos esetekből háromszor annyit regisztráltak, mint 2011 azonos időszakában; Az illegális munkát gyakran különböző elnevezésekkel illetik. Az olyan fogalmakat, mint a „feketemunka”, a „be nem jelentett munka”, a „nem hivatalos foglalkoztatás”, a „nem hivatalos munka”, a „rejtett munkanélküliség” és sok más elnevezést e paradox jelenség leírására használják (VPA 2014 4(13): 660); B. Martinkus és munkatársai szerint az illegális munka jelenségének egyik oka az illegális munka jelensége az, hogy az hivatalos munkát nem találják meg (VPA 2014 4(13): 661); Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekben az országokban az egy főre jutó adatokat a migráció is torzíthatja, amelyet a hivatalos statisztikákban késve rögzítenek (MLA 2010 2(2) 15). Kis jelentésbeli különbség van az olyan szókapcsolatok között is, mint nyitott gazdaság és nyitott gazdaság, közös piac és egységes piac, szabad kereskedelem és szabad kereskedelem, szabad piac és szabad piac, vegyes gazdaság és vegyes gazdaság, tökéletes verseny és tökéletes verseny stb. Még ha a közgazdasági szakszótárakban többnyire határozott alakúként szerepelnek is, a használatban különösen gyakori a határozatlan alak. A kontextusok arra utalnak, hogy e szókapcsolatok határozott alakjának elterjedését valószínűleg az akadályozza, hogy közelebb állnak az egyszerű tárgyi tulajdonságot jelölő szókapcsolatokhoz. Például egyszerű tulajdonság megállapításának tekinthetők az olyan mondatokban szereplő szókapcsolatok, mint: A specializáció és a szabad cserefeltételeket teremt az innováció, a hatékonyság és valamennyi részt vevő fél jólétének növekedéséhez(ŽŪM 2009 3–4(16): 185); A szabad piacravaló áttérés folyamatának igazolnia kellett a lakosság azon várakozásait, hogy elérik a nyugat-európai országok életszínvonalát(VSE 2016 2(1): 63); Ha tökéletes versenylétezne a valós világban, a piaci pozicionálásra irányuló stratégiák hatástalanok lennének(MLA 2009 3(1): 35); Az öt versenyerő hatásának mérséklése és az általános stratégiák alkalmazása a tökéletlen versenypiaci struktúráiban indokolt: nyílt monopóliumban, monopolisztikus versenyben és oligopóliumban(MLA 2009 3(1): 36–37). Természetesen ezekben az esetekben – legalábbis némelyikükben – a kontextus a határozott alak használatát is megengedné, a jelentéskülönbség azonban csekély lenne, a határozott alakok pedig hosszabbak. Másfelől ugyanazokban a szövegekben gyakran olyan körülmények adódnak, amelyek között mintha az egyszerű tulajdonságot jelölő szókapcsolat illene jobban, például: A tanulmányi utalvány modellje bevezeti a szabad versenyta felsőoktatási ágazatban(VPA 2012 2(11): 269); A szabad kereskedelemkülönösen fontos az olyan kis és nyitott gazdaságok számára, mint Litvánia(ŽŪM 2009 3–4(16): 185). Minden BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 28 Mindazonáltal a terminus lényegéből következik az egységesség követelménye, beleértve a formai megjelenést is, és éppen ez a követelmény ösztönözheti arra a szerzőt, hogy a szövegben minden esetben azonos formai megjelenésű szókapcsolatot használjon. A használat során felmerülő bizonytalanságok, az ĮF és az NF közötti csekély jelentéskülönbség, valamint a terminus formai egységességének követelménye együtt ösztönözheti a formai változatossággal ellentétes tendenciát, vagyis a forma egységesítését. A vizsgált használatban vannak példák arra, hogy a szövegben nemcsak egyszerű tulajdonság jelölésekor, hanem akkor is, amikor a szókapcsolat nyilvánvalóan fogalmat nevez meg, és azt egy koncepcióhoz, felfogáshoz vagy módszerhez kapcsolja, annak egységes formai megjelenését választják, mégpedig az NF-et, például: A tudományos munkákban nagyon eltérően értelmezik és határozzák meg a fenntartható fejlődést. <...> Különböző országokban elemzik a fenntartható fejlődés elméleti és gyakorlati aspektusait (TE 2008 1(2): 37); Összefoglalva megállapítható, hogy a mérethatás megmutatja a tervgazdaság és a piacgazdaság elemei összeegyeztethetőségének lehetőségeit a vegyes gazdasági rendszerben, a bemutatott versengő vegyes gazdasági rendszer (gazdasági) modelljének elemzése pedig ezt nemcsak megerősíti, hanem a magánvállalkozások versenyelőnyeinek előfeltételeit is feltárja (EV 2009 14: 854); Az eszközök átértékelésekor a valós értéket az aktív piac alapján kell meghatározni. Az aktív piac olyan piac, amelyen az eszköz megfelel a meghatározott feltételeknek (EVAP 2013 4(32): 13). Az NF általánosabb: olyan körülmények között is megfelelő, amikor a szövegkörnyezet inkább a tulajdonság megállapítását ösztönzi, vagy legalábbis lehetővé teszi annak választását. Másfelől, ha a szókapcsolat egy fogalmat nevez meg, amelyet a szöveg meghatároz, magyaráz vagy osztályoz, illetve ha ez a melléknév és főnév alkotta szerkezet egy felfogás, elmélet, koncepció vagy módszer megnevezésére szolgál, már önmagában ez is lehetővé teszi, hogy terminusként ismerjük fel. A további morfológiai jelölő szükségtelenné válik. A szókapcsolat terminus voltát egyébként az is jelzi, ha a szövegben gyakran ismétlődik. Így a tudományos szövegekben alig marad lehetőség kétértelműség kialakulására, annál is inkább, mivel – mint látható – sok esetben csekély jelentéskülönbség választja el az ĮF-et az NF-től. 3.2. A szó eredetének tényezője A vizsgált használat néhány példája arra utal, hogy a litván és a nemzetközi szavakat kissé eltérően alkalmazzák, noha ilyen megkülönböztető határt egyetlen normatív kiadvány sem húz. Igaz, az ĮF idegen eredetű szavakban való szabálytalan használatáról egy helyen röviden már esett szó (Paulauskienė, Tarvydaitė 1986: 139). A litván és a nem litván eredetű szavak eltérő megítélésére mindenekelőtt azok az esetek utalhatnak, amikor mindkét szó egyenrangú szintaktikai kapcsolatban álló szókapcsolatban szerepel, BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 29 de az egyik ĮF, a másik pedig NF alakban szerepel, például: Nem hagyományos módon értékelik a köz- és magánszféra partnerségének elveit, tartalmát és jelentőségét is az eredményorientált kulturális irányításban. A 15. század végén érzékelhetően megerősödnek a köz- és magánszektor üzleti modelljeire épülő kapcsolatok. A kulturális irányítás problémás aspektusainak elemzésekor azonban megkülönböztethetők azok az erőfeszítések, amelyek a köz- és magánszféra partnersége (VPP) kulturális hatékonyságának biztosítására irányulnak (VPA 2010 32: 62); Az abszolút és komparatív előny elméletei kihívást jelentettek a merkantilizmus számára (ŽŪM 2009: 3–4(16): 185); A vállalat likviditása különféleképpen értékelhető, a leggyakrabban alkalmazott mutatók azonban a következők: folyó likviditás, gyorsráta, abszolút likviditás és a vállalat nettó forgótőkéje (MLA 2016 2(8): 193). Különösen a litván és a nemzetközi szó formája tér el, ha a mondatban nem állnak közvetlen szintaktikai kapcsolatban, például: A kisebb közszektor hívei azon a véleményen vannak, hogy az állami kiadások nagyobb aránya a bruttó hazai termékben árt a gazdaságnak és fejlődésének, mivel az állam további forrásokat von el a hatékony gazdasági szektorból, amelyhez a magánszektor tartozik, és a közszektorba (EVAP 2015 2(37): 7); Egy országnak akkor van komparatív előnye, ha a termékeket (árukat) viszonylag olcsóbban, vagyis kereskedelmi partnerénél alacsonyabb alternatív költséggel tudja előállítani, és szabadon kereskedhet velük (ŽŪM 2009: 3–4(16): 185). A nem litván eredetű melléknevek, például: abszolút, -i; hatékony, -i; maximális, -i; minimális, -i; modern, -i; nominális, -i; optimális, -i; potenciális, -i; privát, -i; racionális, -i; reális, -i általában NF alakban szerepelnek a kutatás tárgyául választott tudományos cikkekben, például: Ezek a megfontolások fontosak a minimális tőkeköltség kiszámításakor, azaz a vállalat maximális értékének és egyben racionális tőkeszerkezetének elérésére törekedve (EVAP 2011 2(22): 88); A tökéletes és tökéletlen tőkepiac tényezői szerint felosztott neoklasszikus modellek közül, a tökéletes tőkepiac feltételezései mellett, leginkább az optimális tőkeszerkezet tézisei emelhetők ki: az optimális eladósodottsági fok elmélete, valamint a tőkeszerkezet meghatározása a Modigliani és Miller (1958) tétel alapján (EVAP 2008 4(13): 76); A válság a gazdasági ciklusnak a potenciális nemzeti termék szempontjából legalacsonyabb szakasza (MLA 2016 2(8): 163); Litvánia gazdasága a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, mivel a reál-GDP-növekedés elérte a 10,3 százalékot (EVAP 2009 1(14): 169); A kezdetleges gazdaságú országokban a beruházások legnagyobb részét a reálberuházások (fizikai eszközökbe történő beruházások) teszik ki, a modern gazdasági rendszerben pedig a pénzügyi beruházások (EV 2010 15: 178); Itt a következő különböztethető meg: reáltőke – gépek, épületek, berendezések; nominális tőke – pénz (EVAP 2008 4(13): 72). BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 30 Ezekben az esetekben a hatást azok a tényezők is erőteljesen befolyásolják, amelyek a litván melléknevek NF-alakjának választására ösztönöznek: az ilyen szókapcsolatok hasonlósága a tulajdonságot jelölő szókapcsolatokhoz; a szövegben gyakran kialakuló olyan körülmények, amelyek lehetővé teszik mind a tárgy tulajdonságának megnevezését, mind a terminus használatát; az ĮF és az NF közötti csekély különbség, illetve a szemantikai határ megvonásának nehézsége; az ĮF terminológiában való használatának tisztázatlan alapja és kritériuma. Mindez már a 3.1. alfejezetben is kirajzolódott a formalus, -i; neformalus, -i; legalus, -i; nelegalus, -i; materialus, -i; nematerialus, -i; oficialus, -i; neoficialus, -i szavak használati tendenciáinak említésekor. Az NF-alakban azonban mindezeket és más nemzetközi szavakat akkor is használják, amikor azok csak egy terminus alkotóelemeként értelmezhetők, mivel az ilyen szókapcsolatok elméleteket, módszereket, koncepciókat, hipotéziseket, sőt terminusokat neveznek meg, például: A modern portfólióelmélet fejlődésére jelentős hatást gyakoroltak H. Markowitz munkái, amelyek a hatékony portfólió keresésére irányultak. H. Markowitz javasolta elsőként a hatékony portfólió terminust. A hatékony portfólió olyan portfólióként írható le, amely adott hozam mellett a legkisebb kockázatú, vagy adott kockázati szint mellett a legnagyobb hozamú (EVAP 2007 1(8): 52); A verseny strukturális megközelítésének egy másik elmélete – a hatékony struktúra hipotézise – azt állítja, hogy a jövedelmezőség és a piaci koncentráció közötti pozitív összefüggés nem a piaci erő következménye (TE 2008 1(2): 103); A kumulatív okság elmélete a migráció visszaható hatását hangsúlyozza mind az egyén motivációjára, mind a társadalmi és gazdasági struktúrákra (VSE 2013 1(3): 110). Az objektumok vagy jelenségek osztályozásakor és típusaik megnevezésekor még a terminusok függő elemeiként eléggé meghonosodott nemzetközi szavakat is gyakran NF-alakban használják, például: A VKC teljesen indokoltan nem a nominális árat, hanem a diszkontált pénzáramlás módszerét alkalmazza az erdőgazdaságok gazdasági tevékenységének értékelésekor (ŽŪM 2016 2(23): 89); A költségszint termelési volumenektől való függése meghatározza a vállalat növekedésének horizontális és vertikális korlátait. A horizontális korlát kétféleképpen értelmezhető: az egyetlen termékből előállított mennyiségként <...>, illetve a vállalaton belüli termékválasztékként <...>. A vertikális korlát nemcsak a vállalaton belüli, hanem a külső méretgazdaságossággal is összefügg (TE 2007 2(1): 32); Ferreira és munkatársai (2009) szerint a produktív állami kiadások olyan kiadásokként határozhatók meg, amelyek kiegészítik a magánszektor termelését, pozitív külső hatást gyakorolnak a magánszektor vállalataira, valamint kedvezően befolyásolják a tőke és a munka határtermelékenységét. A nem produktív kiadások szintén jólétet teremtenek az országban, hatásuk azonban gyakran fékezi a gazdasági növekedést (EVAP 2015 2(37): 11); P. Sanchez és J. E. Ricart (2010) két olyan üzletimodell-konfigurációt mutattak be, amelyek az alacsony jövedelmű piacokon alkalmazhatók: 1. Izolált üzleti modellek, amelyek a hatékonyság növelését célzó működési stratégiára épülnek, és BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 31 a hatékonyság érdekében a vállalat saját erőforrásait és képességeit használják. 2. Interaktív üzleti modellek, amelyek a feltáró (angolul: exploration) stratégiára épülnek (TE 2016 1(10): 179). A maksimalus, -i; minimalus, -i; optimalus, -i szavak ĮF-alakjának választását olyan tényező is ösztönözheti, mint a semlegesedés említése nemcsak leíró, hanem normatív jellegű munkákban is. Igaz, ezekben csak arról esik szó, hogy a litván melléknevek felsőfokú ĮF-alakjának használatától eltekintenek, és ezt nem hozzák közvetlen kapcsolatba a terminológiával; a nyelvtanokban bemutatott ĮF-jelentésosztályozás azonban – mint láttuk – közvetett kapcsolat lehetőségét is magában foglalja, továbbá tisztázatlan a fajtajellemző megjelölésének és a terminusnak a viszonya. A nyelvhasználatban ez úgy értelmezhető, hogy a morfológiai jelölést a felsőfokú melléknevek nem litván megfelelőinél is el lehet hagyni. A vizsgált nyelvhasználatban a terminus részét képező litván felsőfokú melléknevek jelöletlen alakjai is előfordulnak, például: A β paramétervektort a legnagyobb valószínűség alapján határozzák meg (MLA 2016 2(8): 194); Minden egyenlet (ökonometriai modell) paramétereinek becsléséhez a legkisebb négyzetek módszerét alkalmazták (MTS 2010 2(23): 54). Az ĮF-alakot gyakran más, nem litván eredetű mellékneveknél sem használják, például: Az egyéni vállalkozói tevékenység igazolvánnyal rendelkező személyek másfélszer nagyobb VSD- és PSD-járulékot fizetnek (EVAP 2015 2(37): 27); A vezetők támogatásának és az innovatív változások megvalósítására irányuló ösztönzésnek a hiánya számít a legkevésbé fontos tényezőnek (EVAP 2013 3(31): 29); Globális gazdaság és a nemzetközi nyitottság következtében nincs olyan fejlett ország, amely ne nyilvánítaná gazdaságpolitikája egyik fő prioritásának a versenyképesség növelését (EVAP 2015 2(37): 39); Ebből a meghatározásból világosan megérthető a forgóeszközök, a pénzáramlások és a likvid eszközök hatását a vállalat eszközállományának és értékének nagyságára (MLA 2016 2(8): 194); A másik két statisztikailag szignifikáns dummy változó a 2008-as pénzügyi válság modellbe való beépítését szolgálta (TE 2012 2(6): 183); Az ésszerű tőkeszerkezet elméleti vizsgálatai lehetővé teszik, hogy a modern finanszírozáselméletben két alapvető kutatási területet különítsünk el (EVAP 2008 4(13): 73); Ekkor már megfigyelhető az alapvető tényezők működésének hiánya, és időszerűvé válik a várakozások okainak és a leendő fogyasztók viselkedésének megértése (VSE 2012 1(2): 66). A közgazdasági terminológiába számos nemzetközi szó az angol terminusok fordításával kerül be, az angolban pedig az ĮF-alakot nem használják. Ez mindenekelőtt arra ösztönözhet, hogy az összefüggő szövegekben is megfigyelhető, a nemzetközi szavak ĮF-alakjának kerülésére irányuló tendenciát közvetlen fordítással, vagyis az angol nyelv hatásával hozzuk összefüggésbe. Ez a tényező azonban valószínűleg az eddig említett tényezőkkel együtt hat. Az NF-alak emellett általánosabban használható és rövidebb is. Különösen fontos tényező lehet, hogy egy nemzetközi szó a tudományos szövegben gyakran terminusra asszociál, és éppen ez a szó töltheti be azt a funkciót, amely BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 32 A normatív művekben az ĮF-et, vagyis a terminus jelölésére szolgáló formát különböztetik meg. Másfelől a nemzetközi szavaknak többnyire sajátos lexikai jelentésük is van. Ha az NF és az ĮF jelentése között csekély a különbség, nem alakul ki kétértelműség. Amint a tárgyalt esetek is mutatják, éppen olyan körülmények adódnak, amikor egyaránt jelölhető a tárgy egyszerű és kiemelt tulajdonsága, illetve átmeneti és állandó jellemzője. Ha pedig az ilyen alárendelt tagot tartalmazó szókapcsolatot folyamatosan ismétlik, és/vagy az általa jelölt fogalmat a szöveg meghatározza vagy osztályozza, akkor a normatív művekben meghatározott morfológiai jelölő, az ĮF, a tudományos szövegekben egyszerűen fölösleges is lehet. 3.3. A melléknévi igenevek ĮF-alakjainak mellőzése A vizsgált nyelvhasználatban markáns az a tendencia, hogy nemcsak a melléknevek, hanem a melléknévi igenevek ĮF-alakjai is elmaradnak, különösen a nemzetközi szavakból képzetteké. Úgy tűnik, ezeket akkor hajlamosak mellőzni, amikor az igenév – főként múlt idejű alakja – egy passzív cselekvésből eredő, a tárgy jellemző tulajdonságaként általánosított jellemzőt fejez ki (diszkontált pénzáramok, fix kamatláb, konszolidált költségvetés, szakképzett munka, szakképzett munkavállaló, szakképzett munkaerő, monopolizált piac, fedezett kötvények, kiegyensúlyozott növekedés, kiegyensúlyozott költségvetés, érdekelt fél, határozott idejű szerződés stb.), például: A konszolidált költségvetés szerkezetét az 1. ábra mutatja (MLA 2014 1(6): 51); Az Európai Unióban a gyakorlatban legszélesebb körben alkalmazott fix tarifákon alapulóösztönző intézkedés (VPA 2014 2(13): 260); A közvetlen külföldi befektetéseket meghatározó további tényező a szakképzett munkaerő (MLA 2(8): 215); Az ötödik szempont az érdekelt felek hozzájárulása (VPA 2007 22: 12); A kutatások azt mutatják, hogy még a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó munkavállalóknak is nagyobb esélyük van az előléptetésre, ha teljes munkaidőben dolgoznak (VPA 2013 4(12): 546). Az ĮF-alakokat a jelen idejű passzív melléknévi igeneveknél sem használják, amikor általánosított cselekvéssel kapcsolatos jellemzőket jelölnek, például: Az elvégzett kutatások kimutatták, hogy a balti országok tőzsdén jegyzett vállalatainak tőkeszerkezete eltér a fejlett országok vállalatainak tőkeszerkezetétől (EV 2010 15: 177); A rendelkezésre álló jövedelem az egyik legnagyobb, személyes fogyasztásra ható tényező (EVAP 2012 3(27): 13). Amikor nyilvánvaló faji ellentéteket fejeznek ki, a cselekvő melléknévi igenevek ĮF-alakjait is mellőzik néha, például: Az anyavállalat hatékony tevékenységét biztosító megrendelések lehetővé tették olyan leányvállalatok sikeres működését, amelyek kielégítik az anyavállalat igényeit, míg a fix költségek anyavállalat BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 33 megrendelésekkel való fedezése lehetővé tette, hogy a külső fogyasztóknak versenyképes áron nyújtsanak szolgáltatásokat (VSE 2012 2(2): 75). Az ĮF-alakokat a litván tövű melléknévi igenevek sem veszik fel, bár ez a tendencia ritkább, például: A kutatók szerint a tanuló gazdaság olyan gazdaság, amelyben az egyének, a vállalatok és a régiók sikerét a tanulási képesség (és a régi szokások elfelejtésének képessége) tükrözi (VPA 2014 3(13): 635); A tanuló szervezet olyan tanulási környezetet teremt, amelyben mind egyéni, mind kollektív szinten folyamatosan új ismeretek születnek (VPA 2014 3(13): 636); A nyereség fogalmát a saját tőke és a belső kamatláb szorzatának, valamint a idegen tőkének és a belső kamatláb, illetve az idegen tőke költségrátája közötti különbségnek a szorzataként értelmezik (EVAP 2008 4(13): 74); A jövedelem adómentes, ha éves összege nem haladja meg az éves adómentes minimum alkalmazására megállapított határértéket (VPA 2006 15: 48). Kizárólag az NF-alakú kifejezések honosodtak meg terminusként: fejlődő ország (gazdaság, piac) és fejlett ország (gazdaság, piac), például: Üzleti csoportok egyaránt vannak fejlett, mind fejlődő gazdaságok országaiban (VSE 2012 2(2): 65); Vizsgálják továbbá a fejlődő és fejlett tőkepiacok kölcsönhatását (VPA 2012 2(11): 142). Az NF-alakú szükségességi igeneveket is használják, ezekből azonban kevés van e terület terminológiájában, például: A vállalat értékét befolyásoló fő likviditási változók a következők: készletek, pénzeszközök és pénzeszköz-egyenértékesek, követelések (forgóeszközök) és céltartalékok, kötelezettségek, valamint hitelek és egyéb kötelezettségek (rövid lejáratú kötelezettségek) (MLA 2016 2(8): 194). Tehát az NF-alakban használt összes melléknévi igenév – mind a litván, mind az idegen eredetű szavak – meglehetősen tipikus jelentésű: a jelenben vagy a múltban zajló cselekvéssel összefüggő, állandó, általánosított, a tárgyra jellemző tulajdonságokat fejez ki. Jelentésük és az ĮF jelentése között különösen csekély a különbség, az alaki jelölés normája szerint szükségszerűen terminusjelölőként használandó névszói forma pedig legfeljebb azt jelezhetné, hogy a szókapcsolat terminus státuszú. Valószínűleg a szemantikai határ elmosódottsága, az ebből fakadó bizonytalanság és végül az alakok egységesítése magyarázza, hogy az NF nemcsak a következő mondatban szerepel: „A chaebol olyan családi irányítású, diverzifikált üzleti csoport, amelyeket a tudományos szakirodalomban egyaránt dicsértek és bíráltak” (VSE 2012 2(2): 72), ahol az egyszerű tulajdonság megállapítását a szintaktikai körülmények teszik lehetővé, hanem a következőben is: „Összefoglalva elmondható, hogy más családi irányítású diverzifikált üzleti csoportokhoz hasonlóan a chaebol egyesíti a családi tulajdon és irányítás előnyeit és hátrányait” (VSE 2012 2(2): 78), ahol már használható volna a kiemelő vagy fajtajelölő ĮF-alak. Az említett okokból valószínűleg az egységes alakot választják a következő mondatokban is: „A kábítószerek terjesztése szervezett csoport általi elkövetése – ez BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 34 a gazdasági és operatív erőforrásokkal támogatott, elterjedt bűnözés, amely nagyon gyakran nemzetközi kapcsolatokhoz kötődik, és ezért a kábítószerek terjesztése szervezett csoportként eljárva szervezett csoportolyan mértékben terjedhet el, hogy közvetlenül veszélyezteti valamennyi lakos vagy nagy részük nyugalmát és fizikai biztonságát (VPA 2013 1(12): 143–144), jóllehet az első mondatban a szervezett csoport szókapcsolat először szerepel a szövegben, és ez az ĮF mint sajátosság megállapításának esetét cáfolhatná, a következő mondatban viszont már egy ismert tárgyfajtát jelölhetne, ezért ĮF-et használna. Mindazonáltal nyilvánvalóan nemcsak ezek a bizonytalanságok a meghatározók. A melléknévi igenév alakja maga is jelezheti a tárgy jellegzetes tulajdonságát, a szó pedig gyakran sajátos lexikai jelentéssel bír, így az ĮF mint jelölő feleslegessé válik, annál is inkább, mert a szó hosszabb és kényelmetlenebb lesz tőle, miközben az ĮF lényegében nem ad hozzá jelentéskülönbséget. A tudományos szövegben ez a forma gyakran nem funkcionál sem a fajta, sem a terminus jelölőjeként, hiszen – mint kiderült – az ilyen típusú szövegben a terminus státusát számos más eszköz is jelzi, például a szókapcsolat definícióhoz való kötődése, gyakori ismétlődése és sajátos jelentése. Ha a melléknévi igenév idegen eredetű szó, az is terminusjelölő, ezért talán különösen ritkán használnak ĮF-et az idegen eredetű cselekvő és szenvedő melléknévi igeneveknél. A vizsgált nyelvhasználat sajátosságai is jelentősen közrejátszhatnak: abban különösen elterjedtek azok a terminusok, amelyeknek bővítménye vagy akár főtagja is idegen eredetű szó. Természetesen ez a nyelvhasználatban kirajzolódó tendencia – a tárgyalt többi tendenciához hasonlóan – nem általános érvényű elv. Szövegek között, egyazon szövegen belül és a szókapcsolatok szintjén egyaránt változatosság figyelhető meg, így ĮF is előfordul, például: Az első esetben a piaci bevételek eloszlását elemzik <...>, a másodikban pedig rendelkezésre álló jövedelem, már az adók és szociális juttatások levonása után (EVAP 2015 1(36): 20); Ezen új vállalatok vezetői a holdingvállalatvezetői és részvényesei közül kerültek ki (VSE 2012 2(2): 75); A külső környezet legfontosabb aspektusa a szociális vállalkozás szervezetének kontextusában az érdekelt felek. Az érdekelt felek a társadalom azon szegmensei, amelyekre a szervezet közvetlenül nem feltétlenül hat, tevékenysége azonban befolyásolhatja őket (VSE 2013 2(3): 217). A használati tendenciákban ugyanakkor a melléknévi igenevek egy bizonyos csoportja különbözik: a különféle atipikus jelentésárnyalatokkal (az eszköz, a hely vagy az idő megjelölésével stb.) bíró, litván eredetű melléknévi igeneveket csak ĮF-ben használják, például: Az állami kiadások legnagyobb részét (körülbelül 30 százalékát) a folyó kiadások teszik ki (EVAP 2015 2(37): 9); Litvánia nem különbözik a többi átmeneti gazdaságú országaitól (VSE 2012 2(2): 82); Az EU tagállamaiban a nyugdíjrendszerek reformjainak ösztönözniük kell a tőkefedezeti elvenműködő kiegészítő önkéntes nyugdíjrendszereket (VPA 2006 17: 67); Ehhez olyan devizaportfólió-stratégiát kell követni, amely maximalizálja a portfólió vásárlóerejét BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 35 erejétegy adott jövőbeli időpontban, vagy lehetővé teszi, hogy egy bizonyos időszakra a vásárlóerő maximális értékétválasszák (VTP 2006 1(7): 56). 3.4. Megkülönböztető funkció Az ĮF használata a terminusokban jelentősen változó, bizonyos terminusok azonban csak ĮF-ben használatosak. A vizsgált nyelvhasználatban az NF alakot nem találtuk meg a emberi tőke szókapcsolat melléknevének használatakor, noha a DLKG az -iškas, -a képzős származékok ĮF-jének elhagyására irányuló használati tendenciát is megadja. A szövegekből kiderül, hogy ennél a melléknévnél nem alkalmazzák ezt a kivételt, például: Különbségek mutatkoztak az új és a régi EU-tagállamok polgárainak az emberi tőkérőlalkotott felfogásában is (T 2012 3(60): 215); Különféle kutatások bizonyították, hogy az emberi tőkea különböző országok jövedelme és jóléte ingadozásának fő forrása (VSE 2014 1(4): 90). A emberi erőforrás összetett terminusban a melléknév egyetlen szintaktikai környezetben sem használatos NF alakban, például: Az emberi erőforrásmindig fontos volt az államok és a nemzetek fejlődése szempontjából (T 2011 1(54): 11); Az innovációk bevezetésének és fejlesztésének folyamatában a válaszadók a pénzügyi és emberi erőforrásokhiányát tekintik a legnagyobb akadálynak a közintézményekben (EVAP 2013 3(31): 29). Az -iškas, -a képzős többi származékot – ahogyan azt a fajtajelölő ĮF kivétele előírja – gyakran NF-ben használják, például: Önálló tanulás– olyan tanulási rendszer, amelyben a tanulási folyamat számos aspektusát a tanuló szabályozza (VPA 2008 26: 100); Önkéntes tevékenységa társadalom számára végzett, díjazás nélküli tevékenységként egyre nagyobb érdeklődésre tart számot (OV 2012 64: 106). A terminusokban csak ĮF-ként használt melléknév a tiszta, például: A nettó beruházásváltozásának mutatói az ország gazdaságának állapotát jelzik a gazdasági ciklus egy adott szakaszában (MLA 2016 2(8): 167); A projektek gazdasági értékelésekor lehetőség szerint törekednek a gazdasági belső megtérülési ráta és a nettó jelenértékmeghatározására (ŽŪM 2013 1(20): 65). A nyilvános melléknév pedig szinte mindig határozott alakot ölt, például: A korszerű közigazgatásrendkívül összetett jelenség, amelyet globális változások határoznak meg, és amelyek szükségessé teszik a közigazgatásreformját, valamint a közintézményekmodernizálását (EVAP 2013 3(31): 22); A közműszolgáltatási és a közjavakbiztosítását végző ágazatot rendkívül biztonságosnak tekintve a pénzügyi befektetők a vállalatcsoportok fejlesztéséhez szükséges tőkeáramlást a piacon elfogadottnál alacsonyabb kockázati prémium mellett hitelezték (VSE 2012 2(2): 77). Bár a általános melléknevet gyakran NF alakban is használják, az olyan szókapcsolatokban azonban, mint a bruttó hazai termék, bruttó nemzeti termék, összkínálat, bruttó BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 36 paklausa, bendrosios sąnaudos ir kt. nagrinėtuose tekstuose rasta tik ĮF, pvz.: Šių sąskaitų sistemos pagrindas – bendrasis vidaus produktas (BVP), apibūdinantis realius metinius šalies ekonominius rodiklius ir parodantis ekonomikos augimo tempus (EVAP 2009 1(14): 167); A. Okun (1962), išanalizavęs 1953–60 metų laikotarpio nedarbo lygio ir bendrojo nacionalinio produkto (BNP) kitimo duomenis JAV, empiriškai nustatė, kad egzistuoja reguliarus neigiamas ryšys tarp faktiško BNP ir potencialaus PNP procentinio santykio bei skirtumo tarp faktiško ir natūralaus nedarbo lygio (EV 209 14: 140); Vadinasi, didžiausią įtaką bendrosioms sąnaudoms turi palūkanų norma (MLA 2012 3(4): 255). Tik įvardžiuotinė vartojama žodžių junginio trečiosios šalys priklausomojo dėmens forma, pvz.: Apribojimai gali būti taikomi eksportui ar importui prekyboje su trečiosiomis šalimis (T 2011 4(57): 97); Tam iš dalies įtakos turėjo prekybos režimo su trečiosiomis šalimis pasikeitimas, Lietuvai įstojus į ES (ŽŪM 2009 3–4 (16): 187). Egy cikkben kizárólag a határozott melléknévi alakok használata jellemzi a okos gazdaság és okos város szókapcsolatok alaptagjait, például: A legújabb tudományos és alkalmazott szakirodalomban, valamint stratégiai dokumentumokban egyre gyakrabban találkozhatunk a okos gazdaság (angl. smart economy) fogalmával, amelyet különféle összefüggésekben használnak: okos város létrehozásakor, a gazdaság fejlesztésekor, a stratégiai tervezés során, illetve a városok egyediségének hangsúlyozásakor (népszerűsítésekor). Az okos gazdaság az okos város egyik komponense, ezért természetes, hogy a tudományos és alkalmazott szakirodalom elsősorban éppen az okos város koncepciójára fordít figyelmet (VPA 2014 3(13): 270). A cikkben használt további terminusokban, amelyeknek szintén a gazdaság a főtagjuk, a melléknévi bővítmények nem határozott alakban állnak, még akkor sem, ha e terminusokat meghatározzák vagy magyarázzák, például: A szakirodalomban hálózatba kapcsolt gazdaság fogalmát leggyakrabban az internet elterjedésével, valamint a gazdasági folyamatokban és a mindennapi életben való használatával hozzák összefüggésbe; Az innovatív gazdaság a tudomány, a termelés és a személyzet képzése közötti közvetlen és visszacsatolási kapcsolatokra épül (VPA 2014 3(13): 473). Amint a példákból látható, a kizárólag határozott alakban használt terminusok nem határozott megfelelőinek teljesen más jelentésük lenne, vagy akár szemantikailag értelmetlenek lennének. Az eltérő használatból kiemelkedő következetesség tehát arra utal, hogy a használatban – a kodifikált normától eltérően – a határozott alaknak azt a funkciót tulajdonítják, hogy a terminust nem minden, hanem csak a nyilvánvaló jelentéskülönbséget mutató, nem határozott alaktól különböztesse meg. Ez a tendencia érthető is volna, mivel a tudományos szövegben a terminus státuszát az ismertetett egyéb jegyek is jelzik. Másfelől a 2.2. alfejezetben említettük, hogy a norma előírása mellett felhozott érvek egyike BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 37 az egyértelműségre való törekvés, így ebből a szempontból nincs ellentmondás a normával, csupán sajátos értelmezéséről van szó. A megkülönböztető funkcióval az is magyarázható, hogy a litván nyelvű szakmai megnyilatkozásokban meglehetősen következetesen használják a cselekvés eszközének, módjának, idejének vagy más jelentésárnyalatnak a kifejezésére szolgáló, szenvedő értelmű melléknévi igenevek határozott alakját, például: elosztó igazságosság (vö. elosztott igazságosság) az igazságosság első olyan összetevője volt, amelyre a kutatók felfigyeltek (OV 2012 64: 42); Ezért az adók társadalmi-gazdasági szerepét az alább ismertetett legfontosabb funkciók töltik be: a szabályozó és a újraelosztó (vö. újraelosztott) funkció (MLA 2015 2(7): 247); Az élelmiszer- és italgyártás az egyik legnagyobb ága a feldolgozóiparnak (vö. feldolgozóipar) Litvániában (ŽŪM 2009 1–2(16): 77); A rögzített tarifa és a hosszú ösztönző időszak (vö. ösztönzött időszak) csökkenti a pénzügyi kockázatot (VPA 2014 2(13): 261); A befektetési alapokat kezelő társaságok éves jelentéseiben két olyan mutatót tesznek közzé, amelyek referenciaindexekhez kapcsolódnak (vö. összehasonlított index) (MLA 2011 4(3): 6); A korábbi időszakokhoz hasonlóan viszonylag a legrosszabbak a fogyasztási hitelek portfólióminőségi mutatói (VSE 2012 2(2): 86). Ezekben az esetekben a melléknévi igenevek nem határozott alakja erős tárgyi jelentésárnyalatot kölcsönözne a szókapcsolatoknak, és az ilyen kifejezések a tudományos szövegben szemantikailag értelmetlenek lennének. A tipikus jelentésű melléknévi igenevek határozott alakjai nem töltenek be ilyen fontos megkülönböztető funkciót, ezért használatuk változatosabb, és gyakran az általánosabb, nem határozott alakot választják. A litván, különösen pedig az idegen eredetű melléknevek határozott alakjai sem hordoznak nyilvánvaló megkülönböztető jelentést. Ez a tényezők együttesével együtt feltehetően szintén a szabadabb használatot és a közönséges alakra való gyakori cserét eredményezi. E melléknevcsoport használati tendenciái közül kiemelkedik a általános, tiszta és nyilvános, de ez is a megkülönböztető funkcióval magyarázható: a gazdasági szövegekben gyakran szerepelnek az összegeket közvetlenül megnevező szókapcsolatok, például teljes összeg, összesített mutató, összesített nyereség, teljes érték vagy hasonlók, például: Kis pénzösszegeket drága és nehéz befektetni, de az emberek által egy alapba befizetett teljes pénzösszeg kellően naggyá válik (VSE 2011 1(1): 116); Fontos felmérni nemcsak az egyes tényezők állapotát, hanem azt is, hogy mennyire fontosak az általános versenyképesség szempontjából, valamint hogy a pénzügyi források milyen hatással vannak az egyes tényezőkre (VSE 2013 2(3): 268). Így ugyanannak az alaknak a választása az összeget megnevező szókapcsolatban és a terminusban egyaránt a kétértelműség veszélyét hordozná. Kétértelműség ezen a területen akkor is gyakran keletkezhetne, ha a melléknevek közül elhagynák a határozott alakot: nyilvános és tiszta. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 38 4. KONtextus NÉLKÜLI HASZNÁLAT Nehéz lenne ellenőrizni, hogy a terminológiai szótárak mennyiben befolyásolják a vizsgált használatot, különösen, mivel nemcsak ezekből, hanem a különféle terminológiai adatbázisokból is nagy a választék. Mindazonáltal, az adott terület sajátosságait figyelembe véve, feltételezhető, hogy a kölcsönhatás kétirányú. Mivel Litvániában a közgazdaságtudomány csak viszonylag nemrég ment át átalakuláson, a terminológia jelentős részét újra kellett alkotni, és az ebben az időszakban kiadott szótárakból kitűnik, hogy a terminológiai igényeket főként angolból fordított szakszótárak elégítették ki. A terminológia hiányában a fordított szótárakra kellett támaszkodni. Másrészt ezekből bizonyos terminológiai változások is láthatók, ami arra enged következtetni, hogy a használat maga is módosítja a szótárakban közölt terminológiát, különösen, mivel a terminusok forgalma ezen a területen nagy. A terminológiai munka mai körülményei között a használatot különféle terminológiai adatbázisok is befolyásolják. Különösen fontos terminusforrást jelentenek az Európai Unió és a Litván Köztársaság jogszabályai. Ezért a továbbiakban azt vizsgáljuk, milyen tendenciák érvényesülnek az ilyen típusú forrásokban. 4.1. A determinált és nem determinált alakok aránya a közgazdasági terminológiai szótárakban A megállapított norma követésének értékeléséhez öt közgazdasági szakszótárt választunk ki: Christopher Pass, Bryan Lowes és Leslie Davies 1994-ben megjelent Ekonomikos terminų žodynas című művét (a továbbiakban ETŽ₁), e szótár 1997-ben megjelent javított és bővített kiadását (a továbbiakban ETŽ₂), a Vilniusi Pedagógiai Egyetem 1999-ben kiadott oktatási szótárát, az Ekonomikos terminai ir sąvokos címűt (a továbbiakban ETS), Rūta Vainienė 2005-ben kiadott Ekonomikos terminų žodynas című szótárát (a továbbiakban EŽ), valamint David W. Pearce 2006-ban megjelent Aiškinamasis ekonomikos anglų–lietuvių kalbų žodynas című művét (a továbbiakban AŽ). Mindegyiket közgazdasági szakemberek fordították, szerkesztették vagy lektorálták, nyelvi szempontból azonban eltérő módon készítették elő őket: némelyiket nyelvi szerkesztő szerkesztette (ETŽ₁, EŽ), másutt nem tüntették fel a nyelvi szerkesztő nevét (ETŽ₂, ETS), az AŽ esetében pedig nemcsak a szerkesztő neve szerepel, hanem a szótár fordítói, szerkesztői és tanácsadói között a Litván Nyelvi Intézet Terminológiai Osztályát is feltüntették. Egyik szótárt sem hagyta jóvá a Litván Állami Nyelvi Bizottság, ezért nem annyira a normát, mint inkább a használatot képviselik. Az elmúlt húsz év öt szótára közül a terminológiai jelölés kötelező alkalmazásának elvét csupán egyben – az EEŽ₁-ben – alkalmazták, amelyben mindössze 8 olyan kéttagú terminus szerepel, amely elutasítja a determinált alakot BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 39 (besivystanti šalis, besivystantis regionas, brangūs pinigai, išsivysčiusi šalis, neišsivysčiusi šalis, paskutinis kreditorius, prastas gaminys, taupus žmogus), valamint 8 többtagú: besivystančių šalių ekonomika, ekonomiškiausias užsakymo dydis, jauna pramonės šaka, nukainotų prekių parduotuvė, tinkamiausių išlaidų kreivė, popieriniai ženklai su paskelbta verte, teisingas ir nešališkas požiūris, didžiausio palankumo šalių išlyga. A szótárban meghatározott további 264 terminus, amelyek felvehetik a determinált alakot, ezt valóban fel is vették5. Érthető módon ez a mutató mind a melléknevekre (atviroji ekonomika, bendrasis pelnas, būsimoji integracija, dvigubasis apmokestinimas, juodoji rinka, karštieji pinigai, laisvoji rinka, mišrioji ekonomika, pigioji paskola, tvirtoji valiuta), mind a melléknévi igenevekre (apmokestinamosios pajamos, apmokėtinosios sąskaitos, didėjančiosios pajamos, keičiam osios obligacijos, nematomoji rinka, nemokamosios akcijos, nepadengtoji valiuta, skolinamasis kapitalas), valamint a számnevet tartalmazó terminusra is érvényes (pirmasis atvykęs – pirmasis aptarnaujamas). A nemzetközi szavak esetében sem tettek kivételt (absoliutusis pranašumas, kontroliuojančioji bendrovė, konsoliduotoji renta, nominalioji kaina, pozityvioji ekonomikos teorija, privačioji bendrovė, privilegijuotoji akcija, specializuotoji parduotuvė, subalansuotojo biudžeto multiplikatorius, terminuotoji paskola), noha az ilyen alárendelt tagokat tartalmazó terminusok száma nem nagy ebben a szótárban (a determinált alakot felvett 264 közül 42). A terminológiai jelölést a felsőfokú melléknevek (žemiausiasis lygis, mažiausiasis ekonominis poveikis, mažiausioji paskolos palūkanų norma), valamint az -iškas, -a képzővel alkotott származékok (gruboniškasis kainų nustatymas, sąlygiškasis pasiskirstymas, visiškojo užimtumo pusiausvyra) is megkapják. Ezt mind a háromtagú terminusoknál (atvirosios rinkos operacija, dvigubosios buhalterijos sąskaitos, laisvosios prekybos zona, natūralusis nedarbo lygis, neigiamasis ekonominis poveikis), mind a négy vagy több szóból álló terminusoknál alkalmazzák (mažėjančiojo ribinio pelno dėsnis, naujųjų vertybinių popierių išleidimo rinka, nustatytosios palūkanų normos vertybiniai popieriai, sumokėtojo akcinio kapitalo dalis, laikinasis nedarbas dėl perėjimo į kitą darbą). 5 Az egyik terminus – daugelį prekių gaminančioji rinka – azok közé tartozik, amelyeket a Kalbos patarimuose nem ajánlott esetként értékelnek. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 40 Az ĮF-használat más tendenciái is kirajzolódnak e szótár második kiadásában – ETŽ2. Ebben a terminusgyűjteményben az ĮF a meghatározott, ilyen alakot felvehető terminusok 24,8 százalékából hiányzik, azaz 64 terminusból (194 felvette ezt az alakot, lásd az 1. táblázatot)6. Kivételeket mind a melléknevek, mind a melléknévi igenevek esetében tesznek, ám ezek nem következetesek, vö.: lanksčioji monopolijų politika, de lankstaus valiutos kurso sistema; nauja pramonės šaka, de naujosios industrializacijos šalis; neigiamos investicijos, neigiamos santaupos, de neigiamasis pajamų mokestis; papildoma nauda, de papildomasis importo mokestis; paslėptos atsargos, paslėptas nedarbas, paslėpti mokesčiai, de paslėptasis kainų sumažinimas, paslėptasis kainų pakėlimas; pastovios pajamos, de pastoviųjų pajamų hipotezė; privatus sektorius, de privačiosios išlaidos, privat(ieji) produktai; trumpasis laikotarpis, de vidutinės trumpo laikotarpio sąnaudos és így tovább. Úgy tűnik, a felsőfokú melléknevek esetében igyekeznek mellőzni az ĮF-et (didžiausio palankumo šalių išlyga, geriausi tiesiniai bešališki įverčiai), más terminusokban azonban az ilyen melléknevek ĮF-ben szerepelnek (mažiausioji efektyvui gamybos apimtis, žemiausiasis lygis). 1. TÁBLÁZAT. A határozott és határozatlan alakok aránya terminológiai szótárakban Az ĮF és NF aránya terminológiai szótárakban | ETŽ₁ | ETŽ₂ | ETS | EŽ | AŽ Határozott alaptag: | 264 | 194 | 67 | 149 | 385 melléknév | 140 | 119 | 48 | 99 | 220 melléknévi igenév | 123 | 75 | 18 | 46 | 160 nemzetközi szó | 42 | 43 | 19 | 42 | 87 Határozatlan alaptag: | 16 | 64 | 49 | 66 | 114 melléknév | 8 | 31 | 35 | 37 | 65 melléknévi igenév | 8 | 34 | 13 | 29 | 49 nemzetközi szó | 0 | 16 | 20 | 39 | 12 A melléknév NF-alakjának pozícióval való magyarázatát (lankstaus valiutos kurso sistema, neskaidrus valiutos kursas, skubaus likvidumo rodiklis) nem teszik lehetővé azok az analóg terminusok, amelyekben a melléknévi tag ugyanebben a pozícióban ĮF-et vesz fel (laisvosios prekybos sritis, lankstusis gamybos biudžetas, slankioji fiksuoto valiutos kurso sistema). Tizenhat nemzetközi szó esetében nem jelölik az ĮF-et. 6 A szótárak adatai kizárólag azokra a terminusokra terjednek ki, amelyekhez meghatározás tartozik. A javító vagy más utalással a fő terminusokhoz kapcsolt terminusok nem szerepelnek a számlálásban. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 41 (diskontuoti piniginiai srautai, efektyvių rinkų hipotezė, fiksuoto valiutos kurso sistema, fiktyvus kintamasis, licenzijuota indėlių įstaiga, listinguojama bendrovė ir kt.), ez a kivétel azonban nem következetes, mivel más terminusok összetételében szereplő nemzetközi szavak felveszik az ĮF-et, például: absoliučioji vertė, efektyvioji paklausa, horizontalioji integracija, konsoliduotoji skola, materialusis turtas, minimalioji darbo užmokesčio norma. A melléknévi igenév ĮF-alakjának használata is változatos, például: listinguojama bendrovė, de kotiruotoji bendrovė; išperkamas vertybinis popierius, de neišperkamas vertybinis popierius; neterminuotasis vertybinis popierius, de neterminuota obligacija (konsolė); turimosios pajamos, de uždirbtos pajamos és így tovább. Tehát az ETŽ2 esetében sem rajzolódnak ki szabályos kivételek, azon túl, hogy egyes terminusoknál kivételt tesznek. Ennek oka lehet, hogy a szótár nyelvezete nincs kellően rendezve, de az is előfordulhat, hogy a szótár egyszerűen jobban tükrözi az adott korszak használati tendenciáit, vagyis azokat az egyedi terminusokat, amelyekben elterjedt az NF, ebben az alakban vették fel a szótárba. Valójában sok, az ETŽ2-hez képest új terminus még nem vette fel az ĮF-et, például: aplenkiantys rodikliai, apmokėtas kapitalas, fiksuoto valiutos kurso sistema, nelistinguojamų vertybinių popierių rinka, optimalus veiksnių derinimas, ribojančių kainų nustatymas, paslėptos atsargos, paslėptos pajamos. Tačiau ETS (1999) irgi įtraukti 49 terminai, neturintys ĮF, ir jie sudaro 42,2 procento visų šiame žodyne pateikiamų ĮF galinčių įgyti terminų. ĮF neįgijo 29 lietuviški žodžiai, įskaitant tris terminus, kuriuose šios formos neįgijo vienas iš dviejų ją galėjusių įgyti žodžių (grąžintina išperkamoji nuoma, nevisiškasis matomasis darbuotojų užimtumas ir nevisiškas paslėptasis darbuotojų užimtumas), pvz.: bendra įmonė, dvigubas apmokestinimas, ilgas laikotarpis, nedirbantys asmenys, neteisėta veikla, pakankama konkurencija, papildoma mokesčių našta, užimti gyventojai. Iš tarptautinių žodžių ĮF nėra įgiję 20, pvz.: disponuojamos pajamos, elastinga paklausa, likvidus turtas, natūrali oligopolija, optimalus vartojimas; aktyvi darbo paieška, efektyvus gyventojų užimtumas, minimalus gyvenimo lygis, natūralus nedarbo lygis, racionalus gyventojų užimtumas. A szótárban alkalmazott kivétel azonban nem következetes, mivel nemzetközi szavak ĮF-ben is szerepelnek, például: alternatyvieji kaštai, centralizuotoji ekonomika, horizontalioji integracija, privilegijuotoji akcija; ilgalaikis materialusis turtas, nelegaliojo darbo kategorijos, neoficialioji darbo rinka, potencialioji darbo paklausa, realioji palūkanų norma. Előfordulnak a következetlenség egyértelmű esetei is, például: absoliutus skurdas, de absoliutusis pranašumas; atviroji ekonomika, de atviros rinkos operacijos; alternatyvieji kaštai, de alternatyvus darbo užmokestis; bendra įmonė, de BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 42 közös piac; egyéni vállalkozás, de egyéni (személyi) vállalkozás; legalacsonyabb ár, a legalacsonyabb költség szabálya, de a legalacsonyabb adó szabálya. EŽ (2005) pateikiami 66 ĮF neigi̇ję terminai, šią formą yra įgiję 149, taigi, morfologiniu rodikliu nežymima 30,7 procento juo galimų žymėti terminų. ĮF nepažymėti 29 terminų sudėtiniai dėmenys dalyviai, pvz.: asocijuota įmonė, dolerizuota ekonomika, išskaidytas žinojimas, monopolizuota rinka, nepadengti pinigai, nelisting­uojami vertybiniai popieriai, neribota atsakomybė, riboti ištekliai, subalansuota rinka, susiję asmenys, valdomas valiutos kurso svyravimas. Išskyrus termino gautinos sumos priklausomąjį dėmenį, kuris yra reikiamybės dalyvis, visi kiti ĮF neiġiję dalyviai yra esamojo arba būtojo kartinio laiko dalyviai, pasakantys su dabartyje vykstančiu ar praeityje vykusiu veiksmu susijusias apibendrintas ypatybes. Kai kurie iš tų terminų yra perkeltinės reikšmės žodžių junginiai, pvz.: lengvi pinigai, nematoma ranka, nemokami pietūs, melžiamos karvės, užburtas ratas. Ebben a szótárban 46 olyan terminus található, amelyben a melléknévi igenév határozott alakban szerepel; vagyis összességében a szótárban megadott, melléknévi igenevet tartalmazó terminusok 40,9 százalékában nem használták a határozott alakot. Amint az alábbi példák mutatják, a határozott alakot meglehetősen hosszú szavak is felveszik, tehát a gazdaságosság kritériuma nem lehet a melléknévi igenév határozott alakú jelölésének elhagyását meghatározó fő tényező, például: kompenzációs támogatás, átváltható értékpapír, a jegyzett tőke minősített része, adómentes jövedelmek, felhalmozódó osztalékú elsőbbségi részvények, lekötött betét. A határozott alakot felvett, illetve fel nem vett idegen szavak arányát áttekintve: az előbbiek száma 42, az utóbbiaké 39. Tehát, akárcsak a két korábban tárgyalt szótárban, a kivételeket nem a szó eredete vagy szófaja alapján, hanem egyes terminusok esetében alkalmazzák. Másként nem lehetne megmagyarázni, miért kapta meg a határozott alakot az abszolút ár, abszolút előny, ideáltípus szókapcsolat, miközben a fundamentális tényezőtől függő tag határozatlan alakban szerepel; vagy miért vette fel a határozott alakot a befizetett tőke, a adományozott tőke viszont miért nem; vö. még: kompenzációs támogatás, átváltható kötvény és tőzsdére bevezetett vállalat; szindikált hitel és konszolidált beszámoló; mégis irányító befektetési társaság és irányító személy; szabad gazdasági övezet és szabad piacra lépés; negatív jövedelemadó és negatív külső hatás; hivatalos jegyzék és hivatalos ajánlat; köztulajdon és nyilvános forgalomba hozatal. A gazdasági terminusok legújabb szótára, az AŽ, abban különbözik, hogy szerkesztői között a Litván Nyelvi Intézet Terminológiai Osztálya is szerepel. Valószínűleg ezért a szótár következetesebben használja a határozott alakot. A korábban említett, határozatlan alakban való használatra ajánlott vagy a szótárakban ilyen BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 43 alakban megadott terminusok többsége az AŽ-ben határozott alakúként szerepel, például: az abszolútjövedelem-hipotézis, nyitott gazdaság, közös piac, rendelkezésre álló jövedelem, fiktív változó, horizontális méltányosság, felhalmozódó elsőbbségi részvények, szabadkereskedelem, szabad piac, likvid eszköz, tárgyi eszköz, informális szektor, névérték, potenciális kibocsátás, magánjószág, racionális várakozások, kiegyensúlyozott költségvetés, tökéletes piac, fenntartható fejlődés. Ebben a szótárban sem alkalmazzák általánosan azt az elvet, hogy a terminusok kötelezően határozott alakúak legyenek. Például 114, a szótárban értelmezett terminus nem kapott határozott alakot7. Kissé több olyan terminust magyaráz, amelyben a melléknév nem határozott alakú (65), például: kettős helyettesítés, fiatal iparág, betöltetlen munkahelyek, új felvételek, részleges foglalkoztatás, fejlett szektor, gyenge valuta, rugalmas tőke, pontos összehangolás, erős valuta. Továbbá 49 olyan terminus is van, amelyben a tagadó melléknévi igenév nem határozott alakú, például: homorú függvény, a tőke és a munkaerő rögzített aránya, fejlett országok, engedéllyel rendelkező betétgyűjtő intézmények, csökkenő határhaszon, azonnali elszámolási piac, előre nem látható kiadások tartaléka, tulajdonos nélküli föld, nem kívánatos jószág, csalódott munkavállaló hipotézise, kívánatos alaptőke, kiegészítő juttatások, visszatartott valutakvóta, megbízható részvény, ajánlati ár, kölcsönvett pénzeszközök, elszegényítő növekedés, összehangolt intézkedések, megfelelő termékek. Ebben a szótárban meglehetősen rendszeres kivételek is előfordulnak: például a terminusokban a minimális; optimális szavak határozatlan alakban szerepelnek: a minimálbérre vonatkozó törvények, minimális hitelkamatláb, minimális foglalkoztatási cél, optimális üzemméret, optimális vám, optimális kapacitás. A egyenlő melléknév határozatlan alakban szerepelő terminusokban is előfordul, például: egyenlő díjazás, az egyenlő áldozat elmélete, egyenlő hasznosság, egyenlő költség görbéje. A -iškas képzős melléknevek határozott alakú használatát is igyekeznek kerülni, például: önkéntes exportkorlátozás, önkéntes munkanélküliség, teljes kompatibilitás. Hasonló tendencia figyelhető meg az AŽ-ben a terminusok részeként megadott -ingas képzős származékoknál is, például: a tisztességes kereskedelem törvényei, a Tisztességes Kereskedelem Tanácsa, méltányos megtérülési ráta, méltányos munkabér, méltányos ár. A hatékony melléknév azonban határozott alakban szerepel (a hatékony piac hipotézise, a hatékony bérek elmélete); a szótárban szerepel továbbá a munkaképes népesség, az egyhangú egyetértés szabálya. 7 Ahogyan a többi terminológiai szótár adatainak összesítésekor is, azokat a terminusokat, amelyeket csak megemlítenek, de nem magyaráznak, nem vettük számításba. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 44 Úgy tűnik, a szavak átvitt értelmű használatakor inkább kerülik a határozott alakokat, az olyan kifejezésekben, mint drága pénz, „forró” pénz, könnyű pénz, olcsó pénz, gyenge valuta, rugalmas tőke, ugyanakkor előfordul a láthatatlan kéz, kúszó infláció, „folyó” emisszió. Egyes terminusokban a határozott alakot csak az egymás mellett álló melléknévi tagok egyike veszi fel, például: szabad lebegő árfolyam, szabályozott lebegő árfolyam. Más terminusokban viszont mindkét melléknévi tag határozott alakban szerepel, például: korlátozott függő változók, nettó materiális termék, nyereménybetét-kötvények, örökölt ingatlanra kivetett adó. Más kivételek is azt mutatják, hogy inkább egyes szókapcsolatokra vonatkozó döntésekről van szó, például: nyitott gazdaság, de nyílt hozzáférésű erőforrások; maximálisan igénybe vehető hitel, csúcsidőszaki árazás, de maximális valószínűség, maximális munkaerő-kereslet; legkisebb négyzetek, kétlépcsős legkisebbnégyzet-módszer; megszerzett funkció (megszerzettség), de a munkaerő-kínálat megszerzett görbéje; konszolidált kötvények, de konszolidált alap; várt infláció, de várható nettó hozam; vegyes piacgazdaság, de vegyes tőkéjű társaság. Azaz a közgazdasági szakszótárakból kitűnik, hogy a terminus szükségszerű határozott alakú jelölésének elvét általánosan nem alkalmazzák, az ETŽ kivételével. Mindazonáltal bizonyos terminusokat, amelyekben a határozott alak egyértelmű megkülönböztető funkciót tölt be, a szakszótárak határozott alakúként tüntetnek fel, amennyiben az adott terminus szerepel a szótárban, például: bruttó hazai termék és bruttó nemzeti termék, bruttó nyereség, bruttó jövedelem; készpénz, nettó hazai termék és nettó nemzeti termék, nettó nyereség, nettó jelenérték és nettó érték; vásárlóerő; fogyasztási cikkek és fogyasztási hitel; közmunkák; humántőke. Ezt a tendenciát azonban aligha lehet a nyelvhasználat hatásával magyarázni, vagy fordítva, mivel például a tudományos cikkekben bizonyos mellékneveket inkább nem használnak határozott alakban (nyitott gazdaság, fiktív változó, szabad kereskedelem, nominális érték, tökéletes piac, zárt gazdaság), noha ezek a szókapcsolatok a szakszótárakba rendszerint határozott alakúként kerülnek be. Ezenkívül a vizsgált összefüggő szövegekben a szótárak által jelzettnél gyakrabban tesznek kivételt a melléknévi igenevekkel és a nemzetközi szavakkal, különösen a nemzetközi tövű melléknévi igenevekkel. A szakszótárak és a nyelvhasználat egyezésének tekinthető a felsőfokú melléknevek és nem litván megfelelőik határozott alakjának mellőzése, ám a példákból látható, hogy a szótárakban rendszertelenség is előfordul. Egyes szótárakban erősebb az a tendencia, hogy bizonyos melléknévi igenevek határozott alakját nem jelölik, másokban számos olyan nemzetközi szó szerepel, amelynél ezt a jelölést mellőzik; összességében azonban a szótárakban – az összefüggő szövegekhez hasonlóan – ez a szabályszerűség nem általános érvényű. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 45 A szakszótárak elemzése még inkább azt mutatja, hogy a terminusokban a határozott alak használata meglehetősen változatos, összességében azonban az egyes terminusokra vonatkozó kivételek alkalmazása válik uralkodó elvvé. 4.2. Határozott alakok a jogszabályok terminusaiban A jogszabályok a terminushasználat sajátos területét alkotják. Ezekben először meghatározzák a terminusokat (fogalmakat), majd csak ezeket használják. Így egyetlen szövegben nincs lehetőség ugyanazon terminus különböző alakjainak használatára. Egy terminus különböző alakjai legfeljebb különböző jogszabályokban fordulhatnak elő, bár a Litván Köztársaság Terminológiai Bankjának rendeltetéséről szóló leírás8 és az intézményközi uniós terminológiai adatbázis, az IATE (angolul: Inter-Active Terminology for Europe) céljának megjelölése9 szerint a terminológia egységesítésére törekednek. Mivel a terminus formális megjelenése a szövegben történő megvalósulás során nem változik, már csak a jogszabályokban szereplő szójegyzékeket kell megvizsgálni, és felmérni a határozott és határozatlan alakok arányát. Ehhez 20, a közgazdaság (beleértve a pénzügyeket is) területét szabályozó litván köztársasági törvényt, valamint az Európai Unió Tanácsának és/vagy Parlamentjének 20 irányelvét és rendeletét választottuk10. A vizsgált litván köztársasági törvényekben meghatározott 192 terminus közül, amelyek legalább egyik tagja felvehetné a határozott alakot, 91 terminus nem veszi fel azt11. A jelölés nélkül maradó terminusok közül 34-ben a függő tag tipikus jelentésű melléknévi igenév, például: társult személyek, meghatározott szolgáltatású foglalkoztatói nyugdíjalap, felfedett közvetítő, a szabályozott információk központi tárháza, részt vevő vállalkozás, erőfölény, rögzített nyereségadó, finanszírozó szervezet, ellenőrzött vállalkozás, kiküldött munkavállaló, ellenőrző személy, nem nyilvános tárgyalásos eljárás, anyavállalat, felügyelt vállalkozás, szabályozott piac, kapcsolt személyek, kapcsolt vállalkozás, kapcsolt piac. 53 terminus tagja melléknév, például: hasonló szervezet, közeli segítő, nyílt pályázat, a fogyasztási hitel igénybevevője által fizetendő teljes összeg, fiktív bank, szoros kapcsolatok, egyéni tevékenység, illetékes hatóság, minimális részvételi időszak, kifogástalan hírnevű személyek, lakossági ügyfelek, önkéntes nyilvános vételi ajánlat, önálló vállalkozás, zártvégű befektetési társaság, értékpapírok nyilvános ajánlattétele. 8 A Litván Köztársaság Terminológiai Bankja az interneten érhető el: http://www.vlkk.lt/terminu-bankas. 9 Az IATE az interneten érhető el: http://iate.europa.eu/switchLang.do?success=mainPage&lang=lt. 10 Valamennyi dokumentum szerepel a forrásjegyzékben. 11 Három terminusban az egyik tag határozott alakú, a másik pedig nem: vegyes tevékenységet folytató ellenőrző (holding-)társaság, vegyes tevékenységű biztosítás ellenőrző (holding-)vállalata, fontos közszolgáltatások. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 46 Az ilyen használat még inkább feltárja, hogy a függő tag alakjának kiválasztásakor nem követnek meghatározott kritériumokat. Egyes esetek arra utalnak, hogy vagy nem döntenek a forma kérdésében, vagy a jogszabályok nincsenek egymással összehangolva, például: kontrolláló személy, ellenőrzött vállalkozás, de kontrollált egység, kontrollált adóalany, kontrolláló befektetési társaság, pénzügyi holdingtársaság, vegyes tevékenységet végző pénzügyi holdingtársaság; anyavállalat, másutt pedig – anyavállalati, leányvállalati vállalkozás. Egy helyen szabályozott piac, de szerepel a szabályozott harmadik fél részvétele is. Az ĮF-ek között meglehetősen hosszú terminusok részét képező igenévi alakok is szerepelnek (például: a kontrolláló befektetési társaság letétkezelőjéhez kapcsolódó személyek, tájékozott befektetők számára létrehozott kollektív befektetési forma, szabályozott harmadik fél részvétele), ami szintén azt támasztaná alá, hogy a gazdaságosság kritériuma legalábbis nem az ĮF-ek mellőzésének fő oka. Az ĮF-ek mindig specifikusabb jelentésárnyalatokat hordozó passzív igenévi alakokban jelennek meg, például: biztosítási esemény, a pénzügyi piacok politikájának kialakítását tanácsadó bizottság, visszavásárlási összeg, összekötő vezeték, ingó dolog, összehasonlító index. A nemzetközi szavak esetében mind ĮF, mind NF használatos, például: rögzített fogyasztásihitel-kamatláb, horizontális integrációs eszköz, likvid eszköz, nem hivatásos befektető, de rögzített nyereségadó, fiktív bank, egyéni vállalkozás, illetékes intézmény, nem hivatásos piaci szereplők. Az Európai Unió jogszabályaiban szereplő terminusjegyzékek (fogalomtárak) már az NF-ek túlsúlyát mutatják: 20 dokumentumban 80 ĮF-et tartalmazó terminust találtak, míg 105 terminusban nincs ilyen jelölés. Az ĮF-eket a mellékneveknél gyakrabban veszik fel az igenevek, elsősorban a passzív igenévi alakok, például: konszolidált alap, vissza nem térítendő betét, bűncselekmény, szervezett kereskedési rendszer, fedezett kötvény, kijelölt nemzeti makroprudenciális hatóság, kijelölt hatóság, átruházható értékpapírok, szanálás alatt álló intézmény, függő biztosító, elismert tőzsde, testre szabott interfész, felügyelt szervezet, szabályozott piac, nagy kibocsátású fedezett kötvények, strukturált betét. Vannak ĮF nélküli aktív igenévi alakok is, például: szorosan együttműködő részt vevő tagállam, kapcsolt fél, kapcsolt vállalkozások, kapcsolt eszközök, kapcsolt ügyfelek csoportja. Más terminusokban azonban mind az aktív, mind a passzív igenevek felveszik az ĮF-et, például: biztosított betétek, társult vállalkozás, halasztott adókulcs, rögzített kamatszelvények, változó kamatozású kamatszelvény, kiigazító műveletek, kijelölt nemzeti hatóság, anyavállalati pénzügyi holdingtársaság, átruházható értékpapírok, fogadó tagállam, uniós anyavállalat, kapcsolt hitelközvetítő, lekötött betétek gyűjtése. Ugyanez a változatosság jellemzi a BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 47 melléknevek ĮF-es alakjainak használatát is, például: gyorsított eljárás, átmeneti különbségek, immateriális javak, tartós adathordozó, tényleges tulajdonos, de fiktív bank, szoros kapcsolatok, illetékes intézmény, ideiglenes intézmény, likvid piac, immateriális forma, immateriális nyilvántartási rendszer, interoperábilis interfész, egyedi azonosító. Számos olyan terminus szerepel, amelyben az általános melléknév nem veszi fel az ĮF-et, például: közös számla, közös eljárások, közös felügyeleti mechanizmus, közös elsődleges alapvető tőkeelemek, a teljes hiteldíj közös éves mértéke. Ugyancsak nem veszi fel az ĮF-et a fontos melléknév, például: fontos felügyelt csoport, fontos felügyelt szervezet, fontos felügyelt szervezet egy részt vevő, nem euróövezeti tagállamban. Összefoglalva a jogszabályokban kirajzolódó, az ĮF-ek használatára vonatkozó tendenciákat, meg kell állapítani, hogy azokat egyre inkább az NF-ek váltják fel, használatuk azonban egyik esetben sem következetes. Bár bizonyos tendenciák megfigyelhetők, egyre inkább az válik jellemzővé, hogy minden egyes esetben külön döntenek arról, ĮF-fel jelölik-e a terminust. 5. A HASZNÁLAT ÉS A NORMA VISZONYA A gazdaságtudományi cikkekből, terminológiai szótárakból és jogszabályokból kirajzolódó használat és a kodifikált norma viszonya, amely előírja a terminus kötelező ĮF-es jelölését, eltérésként írható le: megkísérlik egyes terminusokat e morfológiai jeggyel jelölni, ez a jelölés azonban nem általános. A kodifikált norma elemzése mindazonáltal azt mutatja, hogy az sem egységes. Egyfelől előírja a terminus kötelező jelölését a morfológiai jeggyel, másfelől ennek az elvnek a megfogalmazásakor a dolog fajtájának jelölési funkciójára támaszkodik, amely nem tesz lehetővé ilyen, nem kizárólagos jelölést. A fajta jelölése a leíró és normatív munkákban bemutatott ĮF-jelentések osztályozásának másodlagos vagy harmadlagos felosztási egysége: a meghatározó vagy elkülönítő jelentés egyik altípusa, illetve a határozottság kifejezésének egyik módja. Amint a nyelvtanokból és kutató jellegű munkákból kiderül, az ĮF-ek határozó jelentésben való használata (a határozottság kifejezése) a litván nyelvben nem rendszeres. Nemcsak a kutató, hanem a normatív munkák is rámutatnak a határozottság és határozatlanság oppozíciójának semlegesülésére és kivételeire, és ezt olyan objektív tényezőkkel indokolják, mint a birtokos névmási melléknevek kialakulásának sajátosságai, az ĮF és az NF közötti csekély jelentéskülönbség, a kontextus hatása stb. Ha a fajta kifejezése a meghatározó jelentés egyik altípusa vagy a határozottság kifejezésének egyik módja, akkor az ilyen kivételeknek arra is jellemzőnek kellene lenniük. Emellett mind a kutató, mind a normatív munkák közvetlenül is említenek a fajta jelöléséhez kapcsolódó BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 48 kivételt, amelyet ugyanazzal a tényezővel magyaráznak, mint a határozottság és határozatlanság szembeállításának semlegesülését. A fajta jelölése és a terminus, illetve az ĮF-ek fajtajelentésben való használata és az ĮF-ek terminológiában való használata közötti kapcsolatot nem jelzik, a különbséget pedig nem határozzák meg, ami lehetőséget teremt arra az értelmezésre, hogy nincs is ilyen különbség. Egyes normatív munkákból úgy tűnik, hogy valóban nem tesznek ilyen különbséget. A norma ilyen kettőssége a használatban is változatosságot eredményez. A vizsgált anyag – a közgazdaságtudományi cikkek, terminológiai szótárak és jogszabályok – azt mutatja, hogy a használatra különösen nagy változatosság jellemző. Megkísérlik a terminusokat a kodifikált norma által előírt kötelező jelöléssel ellátni, a használat egyes tendenciái azonban azt mutatják, hogy inkább a normatív munkákban feltételezett, a határozottság és határozatlanság oppozíciójára, illetve általában az ĮF-ek használatára vonatkozó kivételeket alkalmazzák. Először is a folyamatos szövegekben megfigyelhető használatból kiderül, hogy az ĮF-eket többnyire nem jelölik azokban a terminusokban, amelyekben a függő tag nemzetközi eredetű melléknév vagy igenév. Számos nemzetközi szó sajátos lexikai jelentéssel rendelkezik, a lexikai jelentés sajátosságát pedig a kutató és normatív szakirodalom a határozottság ĮF-fel való jelölésének mellőzését indokoló tényezők és esetek egyikeként mutatja be. A közgazdaságtan terminológiájában különösen sok terminust alkotnak és használnak nemzetközi szavakkal; már önmagában az is jelezheti a terminusjellegét egy tudományos szövegben, ha a függő tagot idegen eredetű szó fejezi ki. Így a terminus kiegészítő jelölője, az ĮF, jelentéktelenné válik. Az ilyen típusú szövegekben más jegyek is jelzik a terminust: a definíció megadása, a magyarázat, a szókapcsolat használata valamely fogalom, elmélet, koncepció, módszer vagy modell megnevezésére, a szókapcsolattal jelölt tárgy vagy jelenség osztályozása, valamint a szókapcsolat gyakori ismétlődése a szövegben. Az ĮF terminusjelölő funkciója különösen az olyan szövegekben gyengül, mint a jogszabályok, amelyek meghatározzák a terminust vagy fogalmat, és amelyek jellegéből adódóan nemcsak a szemantikai, hanem a formai változatosság sem lehetséges. Másodszor, a vizsgált használat azt mutatja, hogy gyakran nincs jelentős különbség az egyszerű és az ĮF-es alak jelentése között, különösen a tipikus jelentésű jelen idejű és múlt idejű aktív és passzív igenevek, valamint ezek birtokos névmási megfelelői között. Az ilyen igenevek önmagukban is kellően jellemzik a dolgokat, és elkülönítik azokat a többi dologtól, ezért az ĮF ebben az esetben lényegében fölöslegessé válik. Miatta az igenév csupán hosszabb lesz. Ha a terminus státuszát feltáró más jegyek is érvényesülnek – a sajátos jelentés, a szókapcsolat gyakori ismétlődése a szövegben, a fogalommal vagy koncepcióval való közvetlen kapcsolatát feltáró kontextuális körülmények, valamint a megadott definíciók vagy magyarázat –, az igenév ĮF-fel való megjelölése is céltalanná válik. A tudományos szövegek tanúsága szerint a csekély jelentéskülönbség azok között is fennáll, akik BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 49 … amelyek a litván, illetve nem litván eredetű mellékneveket és azok határozott alakú megfelelőit foglalják magukban. Így a valamely tulajdonságot jelölő szókapcsolat és a fajtát megnevező szókapcsolat vagy terminus közötti kétértelműség, amelyet az ĮF terminológiai alkalmazásának egyik indokaként tartanak számon, sok esetben nem alakul ki. Éppen a szemantikai határvonal olyan elmosódott, hogy a használatban célszerű az egységes, egyetlen alakú szókapcsolatot alkalmazni, amely a jelentés különféle árnyalatait általánosíthatja. A koherens szövegekben és kontextus nélkül vizsgált használat nemcsak a szó sajátos lexikai jelentésének és a csekély jelentéskülönbségnek a tényezőit tárja fel, amelyeket a határozottság és határozatlanság szembeállításának semlegesítő tényezőiként feltételeznek, hanem az ĮF további lehetséges kivételeit is. Bár nem rendszeresen, de ebben a használatban is hajlanak az ĮF mellőzésére, amikor a terminus alárendelt tagja felsőfokú melléknév, az –iškas, –a képzős származék, vagy amikor a szókapcsolat átvitt értelmű. Így lényegében nem a terminus megjelölésének szükségességét állító, hanem az ĮF használatának általános normája tükröződik, amely az ĮF viszonylag fakultatív használatát irányozza elő. Másfelől a használat azt is mutatja, hogy mintha megpróbálnák összeegyeztetni a két normatív irányt, és kialakul a kodifikált norma sajátos értelmezése: a koherens szövegekben a terminus másféle mutatóinak figyelembevételével az ĮF azt a funkciót kapja, hogy ne minden szókapcsolatot jelöljön, hanem csak azt, amelynek jelentése nyilvánvalóan eltér a határozatlan alakú megfelelőjétől. Ez azonban sajátos változatossághoz vezet, amely jelentősen ellentmond a terminológiában fontos rendszerszerűség elvének. Különösen a kontextus nélküli használatból – a terminológiai szótárakból és a jogszabályokban közölt szójegyzékekből – válik egyértelművé, hogy a használat a megállapított norma céljával ellentétben kirívóan rendszertelenné válik, és a kivételeket szinte minden egyes szókapcsolatra külön alkalmazzák. Ugyanakkor az ĮF terminológiai szótárakban és jogszabályokban való használata olyan fejlődést mutat, amely szerint az ĮF egyre inkább verseng az NF-fel, sőt az utóbbiak kerülnek fölénybe. Ezek a tendenciák megfelelnének az ĮF más jelentésekben való használatának tendenciáinak, amelyeket mind a normatív kiadványok, mind általában az ĮF használatának tendenciái elismernek: a köznyelvben az ĮF egyre inkább az NF helyébe lép, az ĮF általában visszaszorul, noha a normatív irányzat azt mutatná, hogy éppen a terminológiában látják a nivellálódás egyre erősebb jeleit mutató ĮF–NF-szembenállás perspektíváját. E tendencia perspektíváját alapvetően megkérdőjelezi a fajtajelölés és a terminushasználat közötti viszony elégtelen értékelése és meghatározása. Ilyen meghatározottság hiányában a használat lényegében csupán a kodifikáció megoldatlan kérdéseit és ellentmondásait tükrözi. Mindez szükségessé teszi a kodifikációs kritérium pontosítását. Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a terminológiában alkalmazott rendszerszerűség követelményét követve előnyben részesítjük a terminus BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 50 kötelező jelölésének határozott formával történő kritériumát, a másik pedig az, hogy a norma alapjául a fajta jelölésének szabályszerűségeit és annak előre látható kivételeit tekintjük. A használat elemzése alapján arra lehetne következtetni, hogy az első kritérium alkalmazása valószínűleg növelné a terminushasználat rendszerszerűségét, a kodifikációs döntések meghozatalakor azonban valószínűleg kellőképpen figyelembe kellene venni a szöveg jellegének lehetséges hatását is: a tudományos vagy közigazgatási jellegű szövegekben az ĮF terminusjelölő funkciója kevésbé lehet lényeges, mint a kötetlenebb stílusokban, mivel az ilyen szövegekben a terminus státuszát más jelölők is mutatják. Másfelől, ha a fajta jelölésének kritériumát választjuk, egyúttal el kellene ismernünk az ĮF használatának további rendszertelenségét, az ĮF használatának általános tendenciáit és a jelentős befolyásoló tényezőket, következésképpen pedig az ĮF terminológiabeli funkciójának gyengülését is. Valószínűleg ez az irány maradna érvényben akkor is, ha a használatot teljesen a maga útjára engednénk. Az itt megfogalmazott, a használati tendenciákra és az ĮF terminológiabeli használatának lehetséges további irányára vonatkozó következtetéseket természetesen jelentősen kiegészítenék a különböző más funkcionális stílusok használatának vizsgálatai is, nem csupán a gazdasági területen. A gazdasági terület használati forrásai közül is még igen sok vizsgálandó, mind a tudományos, mind a közigazgatási stílusban: például a gazdaságelmélet és -gyakorlat monografikus munkái, a felsőoktatási tankönyvek, különféle áttekintések, jelentések, más nyelvekből készült fordítások, elsősorban az ĮF-fel nem rendelkező angol nyelvből, stb. KÖVETKEZTETÉSEK 1. A nyelvi kiadványokban közölt, a főnévi jelzői alakokat (ĮF) a terminus kötelező jegyeként meghatározó normák nem felelnek meg a használatnak. 2. A használati tendenciák a kodifikáció elégtelen egyértelműségét tárják fel, de még inkább annak alapvető problémáit emelik ki. 3. Felvetődik a kritérium problémája, vagyis feltárul, hogy amikor a főnévi jelzői alakokkal (ĮF) való kötelező terminusjelölést állítják, lényegében a fajtajelölés kritériumát követik, amely jóval fakultatívabb használatot irányoz elő. 4. A kritérium fakultatív jellegét a főnévi igenévi alakok jelentéseinek osztályozása határozza meg. 5. A kodifikáció bizonytalanságait a fajta megjelölése és a terminus megnevezése közötti viszony elhallgatása is okozza. 6. A nyelvhasználat vizsgálata azt mutatja, hogy abban nem a terminológiához rendelt főnévi igenévi funkció, hanem a meghatározó jelentésre és annak alcsoportjaira vonatkozó főnévi igenévi használati kivételek szolgálnak iránymutatásul. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 51 7. A terminológiában a kivételeket sajátosan értelmezik: a terminus jelölője gyakran egy nemzetközi szó vagy egy melléknévi igenévi forma. 8. A határozott és határozatlan melléknévi alakok terminológiabeli szembenállásának semlegesítésében fontos tényező a kontextus: összefüggő tudományos szövegben a szókapcsolat terminusként morfológiai jelölő nélkül is felismerhető lehet. 9. A kritériumot összeegyeztetni próbáló nyelvhasználat meglehetősen rendszertelen; a kivételeket minden szókapcsolatra külön-külön alkalmazzák. 10. Ez a helyzet választási lehetőség elé állítja a kodifikációt: vagy világosabban megfogalmazza a terminusok határozott melléknévi alakkal történő általános jelölésének elvét, és a terminológia következetességére, valamint rendszerszerűségére törekszik, vagy elsőbbséget ad a faji sajátosság kifejezésének kritériumának, és ezzel lényegében meghatározza a határozott melléknévi alak terminusjelölő funkciójának további gyengülését. A nyelvhasználat valószínűleg ebbe az irányba haladna akkor is, ha úgy döntenének, hogy szabadjára engedik. ŠALTINIAI Mokslo žurnalai EV – Ekonomika ir vadyba / Economics and management. Prieiga internete: http://internet.ktu.lt/en/science/journals/manage/frames1_1.html. EVAP – Ekonomika ir vadyba: aktualijos ir perspektyvos. Prieiga internete: http://su.lt/index.php?option=com_content&view=article&id=599&Itemid=17344&lang=lt. MLA – Mokslas – Lietuvos ateitis / Science – future of Lithuania. Prieiga internete: http://www.mla.vgtu.lt/index.php/mla/index. MTS – Management theory and studies for rural business and infrastructure development / Vadybos mokslas ir studijos – kaimo verslų ir jų infrastruktūros plėtrai. Prieiga internete: http://mts.asu.lt/mtsrbid/index. OV – Organizacijų vadyba: sisteminiai tyrimai / Management of organizations: Systematic research. Prieiga internete: https://ejournals.vdu.lt/index.php/management-organizations/index. T – Tiltai. Prieiga internete: https://www.ku.lt/leidykla/turinys/leidiniai/moksliniai-zurnalai/tiltai. TE – Taikomoji ekonomika: sisteminiai tyrimai / Applied economics: Systematic research. Prieiga internete: https://ejournals.vdu.lt/index.php/applied-economics/index. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 52 VPA – Viešoji politika ir administravimas / Public policy and administration. Prieiga internete: https://www.mruni.eu/lt/mokslo_darbai/vpa/apie_leidini. VSE – Verslo sistemos ir ekonomika / Business systems & Economic. Prieiga internete: https://www.mruni.eu/lt/mokslo_darbai/vse/apie_leidini. VTP – Verslas: teorija ir praktika / Business: theory and practice: http://www.btp.vgtu.lt/index.php/btp/index. ŽŪM – Žemės ūkio mokslai. Prieiga internete: http://www.lmaleidykla.lt/ojs/index.php/zemesukiomokslai. Terminų žodynai AŽ 2006 – Aiškinamasis ekonomikos anglų–lietuvių kalbų žodynas. Sudarė D. W. Pearce, Vilnius: Tyto alba. ETŽ₁ – Pass Ch., Lowes B., Davies L. 1994: Ekonomikos terminų žodynas. Red. A. Pupkis, ekonomikos terminijos red. konsultantas St. Vaitkevičius, Vilnius: Baltijos biznis. ETŽ₂ – Pass Ch., Lowes B., Davies L. 1997: Ekonomikos terminų žodynas. Antrasis papildytas ir pataisytas leidimas. Redagavo ir tikslino A. V. Rutkauskas, St. Vaitkevičius, Vilnius: Baltijos biznis. ETS 1999 – Ekonomikos terminai ir sąvokos. Mokomasis žodynas. Sud.: J. Bagdanavičius, P. Stankevičius, L. Lukoševičius. Vilnius: Vilniaus pedagoginis universitetas. EŽ 2005: Vainienė R. Ekonomikos terminų žodynas, Vilnius: Tyto alba. Lietuvos Respublikos teisės aktai Draudimo įstatymas (2003 09 18, Nr. IX-1737). – Valstybės žinios, 2003 10 08, Nr. 94-4246. Elektros energetikos įstatymas (2000 07 20, Nr. VIII-1881). – Valstybės žinios, 2000 08 04, Nr. 66-1984. Finansinių priemonių rinkų įstatymas (2007 01 18, Nr. X-1024). – Valstybės žinios, 2007 02 08, Nr. 17-627. Finansų įstaigų įstatymas (2002 09 10, Nr. IX-1068). – Valstybės žinios 2002 09 18, Nr. 91-3891. Gyventojų pajamų mokesčio įstatymas (2002 07 02, Nr. IX-1077). – Valstybės žinios 2002 07 19, Nr. 73-3085. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 53 Indėlių ir įsipareigojimų investuotojams draudimo įstatymas (2002 06 20, Nr. IX-975). – Valstybės žinios, 2002, Nr. 65-2635. Informuotiesiems vartotojams skirtų kolektyvinio investavimo subjektų įstatymas (2013 06 18, Nr. XII-376). – Valstybės žinios, 2013 06 28, Nr. 68-3410. Įmonių, priklausančių finansų konglomeratui, papildomos priežiūros įstatymas (2004 07 15, Nr. IX-2387). – Valstybės žinios, 2004 08 03, Nr. 120-4433. Kolektyvinio investavimo subjektų įstatymas (2003 07 04, Nr. IX-09). – Valstybės žinios, 2003 07 25, Nr.74-3424. Konkurencijos įstatymas (1999 03 23, Nr. VIII-1099). – Valstybės žinios 1999 04 02, Nr. 30-856. Kontroliuojančiųjų investicinių bendrovių įstatymas (2003 07 04, Nr. I-1710). – Valstybės žinios, 2003 07 25, Nr. 74-3425. Pelno mokesčio įstatymas (2001 12 20, Nr. IX-675). – Valstybės žinios, 2001 12 29, Nr. 110-3992. Pinigų plovimo ir teroristų finansavimo prevencijos įstatymas (1997 06 19, VIII-275).– Valstybės žinios 1997 07 04, Nr. 64-1502. Pridėtinės vertės mokesčio įstatymas (2002 03 05, IX-751). – Valstybės žinios, 2002 04 05, Nr. 35-1271. Profesinių pensijų kaupimo įstatymas (2006 07 04, Nr. X-745). – Valstybės žinios, 2006 07 27, Nr. 82-3248. Smulkiojo ir vidutinio verslo plėtros įstatymas (1998 11 24 d., Nr. VIII-935). – Valstybės žinios, 1998 12 11, Nr. 109-2993. Vartojimo kredito įstatymas (2010 12 23, Nr. XI-1253). – Valstybės žinios, 2011 01 04, Nr. 1-1. Vertybinių popierių įstatymas (2007 01 18, Nr. X-1023). – Valstybės žinios, 2007 02-08, Nr. 17 626. Viešojo administravimo įstatymas (2006 06 27, Nr. X-736). – Valstybės žinios, 1999 07 09, Nr. 60-1945. Viešųjų pirkimų įstatymas (1996 08 13, Nr. I-1491). – Valstybės žinios, 1996-09-06, Nr. 84-2000. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 54 Europos Sąjungos teisės aktai 2005 m. spalio 26 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2005/60/EB dėl finansų sistemos apsaugos nuo jos panaudojimo pinigų plovimui ir teroristų finansavimui. 2005 m. lapkričio 16 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2005/68/EB dėl perdraudimo ir iš dalies keičianti Tarybos direktyvas 73/239/EEB, 92/49/EEB ir Direktyvas 98/78/EB bei 2002/83/EB. 2007 m. lapkričio 13 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2007/64/EB dėl mokėjimo paslaugų vidaus rinkoje, iš dalies keičianti direktyvas 97/7/EB, 2002/65/EB, 2005/60/EB ir 2006/48/EB ir panaikinanti Direktyvą 97/5/EB. 2009 m. lapkričio 25 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2009/138/EB dėl draudimo ir perdraudimo veiklos pradėjimo ir jos vykdymo. 2013 m. birželio 26 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2013/36/ES dėl galimybės verstis kredito įstaigų veikla ir dėl riziką ribojančios kredito įstaigų ir investicinių įmonių priežiūros, kuria iš dalies keičiama Direktyva 2002/87/EB ir panaikinamos direktyvos 2006/48/EB bei 2006/49/EB. 2013 m. birželio 26 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2013/34/ES dėl tam tikrų rūšių įmonių metinių finansinių ataskaitų, konsoliduotųjų finansinių ataskaitų ir susijusių pranešimų, kuria iš dalies keičiama Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2006/43/EB ir panaikinamos Tarybos direktyvos 78/660/EEB ir 83/349/EEB. 2013 m. birželio 26 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) Nr. 575/2013 dėl prudencinių reikalavimų kredito įstaigoms ir investicinėms įmonėms ir kuriuo iš dalies keičiamas Reglamentas (ES) Nr. 648/2012. 2013 m. spalio 15 d. Tarybos reglamentas (ES) Nr. 1024/2013, kuriuo Europos Centriniam Bankui pavedami specialūs uždaviniai, susiję su rizikos ribojimu pagrįstos kredito įstaigų priežiūros politika. 2014 m. vasario 4 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2014/17/ES dėl vartojimo kredito sutarčių dėl gyvenamosios paskirties nekilnojamojo turto, kuria iš dalies keičiamos direktyvos 2008/48/EB ir 2013/36/ES bei Reglamentas (ES) Nr. 1093/2010. 2014 m. balandžio 16 d. Europos Centrinio Banko reglamentas (ES) Nr. 468/2014, kuriuo sukuriama Europos Centrinio Banko, nacionalinių kompetentingų institucijų ir nacionalinių paskirtųjų institucijų bendradarbiavimo Bendrame priežiūros mechanizme struktūra. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 55 2014 m. balandžio 16 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2014/49/ES dėl indėlių garantijų sistemų. 2014 m. balandžio 16 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) Nr. 596/2014 dėl piktnaudžiavimo rinka (Piktnaudžiavimo rinka reglamentas) ir kuriuo panaikinama Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2003/6/EB ir Komisijos direktyvos 2003/124/EB, 2003/125/EB ir 2004/72/EB. 2014 m. gegužės 15 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) Nr. 600/2014 dėl finansinių priemonių rinkų, kuriuo iš dalies keičiamas Reglamentas (ES) Nr. 648/2012. 2014 m. gegužės 15 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2014/59/ES, kuria nustatoma kredito įstaigų ir investicinių įmonių gaivinimo ir pertvarkymo sistema ir iš dalies keičiamas Tarybos direktyva 82/891/EEB, direktyvos 2001/24/EB, 2002/47/EB, 2004/25/EB, 2005/56/EB, 2007/36/EB, 2011/35/ES, 2012/30/ES bei 2013/36/ES ir Europos Parlamento ir Tarybos reglamentai (ES) Nr. 1093/2010 bei (ES) Nr. 648/2012. 2014 m. gegužės 15 d. Europos Parlamento ir Tarybos direktyva 2014/65/ES dėl finansinių priemonių rinkų, kuria iš dalies keičiamos Direktyva 2002/92/EB ir Direktyva 2011/61/ES. 2014 m. liepos 15 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) Nr. 806/2014 kuriuo nustatomos kredito įstaigų ir tam tikrų investicinių įmonių pertvarkymo, vienodos taisyklės ir vienoda procedūra, kiek tai susiję su bendru pertvarkymo mechanizmu ir Bendru pertvarkymo fondu, ir iš dalies keičiamas Reglamentas (ES) Nr. 1093/2010. 2014 m. liepos 23 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) Nr. 909/2014 dėl atsiskaitymo už vertybinius popierius gerinimo Europos Sąjungoje ir centrinių vertybinių popierių depozitoriumų, kuriuo iš dalies keičiamos direktyvos 98/26/EB ir 2014/65/ES bei Reglamentas (ES) Nr. 236/2012. 2014 m. gruodžio 19 d. Europos Centrinio Banko gairės (ES) 2015/510 dėl Eurosistemos pinigų politikos sistemos įgyvendinimo (ECB/2014/60). 2015 m. balandžio 29 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) 2015/760 dėl Europos ilgalaikių investicijų fondų. 2016 m. gegužės 11 d. Europos Parlamento ir Tarybos reglamentas (ES) 2016/792 dėl suderintų vartotojų kainų indeksų ir būsto kainų indekso, kuriuo panaikinamas Tarybos reglamentas (EB) Nr. 2494/95. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 56 LITERATŪRA AKA 2014: Administracinės kalbos aktualijos. Sudarė L. Murinienė, R. Vladarskienė. Prieiga per internetą <http://administracinekalba.lki.lt>. Ambrazas 1964: Esamojo laiko neveikiamųjų dalyvių būdvardinė vartosena. – Kalbos kultūra 7, 30–36. Brūzgienė R., Čekmonienė I. E., Žemienė A. 2013: Specialybės kalba. Vadovėlis psichologijos ir sociologijos krypčių programų studentams, Vilnius: Mykolo Romerio universitetas. DLKG 1997: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika. Red. V. Ambrazas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų institutas. Gaivenis K. 1975: Dvižodžiai sudėtiniai terminai dabartinėje lietuvių kalboje. – Lietuvių kalbotyros klausimai 16, 57–89. Gaivenis K. 1995: Keletas minčių apie terminų standartizaciją. – Terminologija 2, 6–10. Gedzevičienė D., Gedzevičius I. 2011: Dėl kai kurių netaisyklingos vartosenos atvejų suvirinimo srities darbuose. – Mokslas – Lietuvos ateitis 3(6), 67–70. Holvoet A., Tamulionienė A. 2006: Apibrėžtumo kategorija. – Daiktavardinio junginio tyrimai. Red. A. Holvoet, R. Mikulskas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 11–32. Jakaitienė E., Laigonaitė A., Paulauskienė A. 1976: Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius: Mokslas. Judžentis A. 2012: Lietuvių kalbos gramatinės kategorijos, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Kaulakienė A. 1973: Įvardžiuotinių būdvardžių vartojimas sudėtiniuose terminuose. – Kalbos kultūra 25, 27–31. Keinys S. 2004: Terminologijos raida, būklė, vaidmuo ir uždaviniai į XXI amžių žengus. – Lietuvių terminologijos raida, 74–88. Keinys S. 2005: Ekonomistų diplominių darbų kalba. – Dabartinė lietuvių terminologija, 296–303. Kniūkšta P. 1971: Įvardžiuotiniai ir priesagos -inis būdvardžiai. – Kalbos vartosena ir tvarkyba, 421–430. Kunevičienė A., Pečkuvienė L., Žilinskienė V. 2003: Specialybės kalbos kultūra. Vadovėlis, Vilnius: Lietuvos teisės universitetas. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 57 KKP 1998: Kancelari 7nės kalbos patarimai. Parengė P. Kniūkšta, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. KP 2002: Kalbos patarimai. Kn. 1: Gramatinės formos ir jų vartojimas. Sud. R. Miliūnaitė, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. KPP 1976: Kalbos praktikos patarimai. Sud. A. Paulauskienė, Vilnius: Mokslas. LKG 1965: Lietuvių kalbos gramatika 1. Ats. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mintis. Mikุลskas R. 2006: Apibrėžiamųjų būdvardžių aprašo perspektyva. – Daiktavardinio junginio tyrimai. Red. A. Holvoet, R. Mikulskas, 33–66. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 33–66. Miliūnaitė R. 2003: Lietuvių kalbos gramatikos norminimo pagrindai. Opera linguistica Lithuanica 3, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla. Oginskienė E. 1993: Įvardžiuotinės formos kanceliarinėje kalboje. – Kalbos kultūra 64, 34–42. Paulauskienė A. 1983: Lietuvių kalbos morfologijos apybraiža, Kaunas: Šviesa. Paulauskienė A. 1994: Lietuvių kalbos morfologija: paskaitos lituanistams, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Paulauskienė A. 2001: Lietuvių kalbos kultūra, Kaunas: Technologija. Paulauskienė A. 2004: Teisininkų kalba ir bendrosios normos, Vilnius: Justitia. Paulauskienė A., Tarvydaitė D. 1986: Gramatikos normos ir dabartinė vartosena, Kaunas: Šviesa. Piročkinas J. 1990: Administracinės kalbos kultūra, Vilnius: Mintis. Pupkis A. 1980: Kalbos kultūros pagrindai, Vilnius: Mokslas. Rosinas A. 1975: Ar baltų *i-, *io- resp. *ī-, iā- kamienai buvo reliatyviniai. – Baltistica 11(2), 163–170. Spraunienė B. 2008a: Apibrėžtumo kategorija ir jos tyrimai lietuvių kalbotyroje. – Lietuvių kalba 2. Spraunienė B. 2008b: Paprastųjų ir įvardžiuotinių būdvardžių opozicija lietuvių kalboje kaip apibrėžtumo sistema. – Acta Linguistica Lithuanica 59, 109–139. Spraunienė B. 2011: Apibrėžtumo žymėjimas lietuvių kalboje lyginant su danų ir kitomis artikelinėmis kalbomis. Daktaro disertacija. Vilnius. Stunžinas R. 2005: Statybos terminijos sinonimija. – Terminologija 12, 7–26. Šukys J. 2003: Kalbos kultūra visiems, Kaunas: Šviesa. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 RAMUNĖ VASKELAITĖ. Įvardžiuotinių formų nevartojimas terminijoje ir jo keliamas iššūkis normai | 58 Umbrasas A. 2002: Lietuvos Respublikoje (1918–1940) veikusio Baudžiamojo statuto vertimų teisės terminijos skirtybės. – Terminologija 9, 78–94. Valeckienė A. 1957: Dabartinės lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių vartojimas. – Literatūra ir kalba 2, 161–328. Valeckienė A. 1961: Įvardžiuotinių būdvardžių reikšmės ir keletas įvardžiuotinių formų netikslaus vartojimo atveju. – Kalbos kultūra 1, 12–16. Valeckienė A. 1986: Apibrėžtumo / neapibrėžtumo kategorija ir pirminė įvardžiuotinių būdvardžių reikšmė. – Lietuvių kalbotyros klausimai 25, 168–189. Valeckienė A. 1990: Įvardžiuotinių būdvardžių kilmė. – Baltistica 26(1), 23–28. Valeckienė A. 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Zemlevičiūtė P. 2003: Antano Vileišio (1856–1919) medicinos mokslo darbai ir jų terminija. – Terminologija 11, 70–99. Zinkevičius Z. 1957: Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Zinkevičius Z. 1966: Lietuvių dialektologija, Vilnius: Mintis. Zinkevičius Z. 1978: Dėl įvardžiuotinių būdvardžių raidos. – Lietuvių kalbotyros klausimai 18, 99–103. Zinkevičius Z. 1981: Lietuvių kalbos istorinė gramatika 2, Vilnius: Mokslas. Zinkevičius Z. 1996: Lietuvių kalbos istorija: vadovėlis aukštosioms mokykloms, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Gauta 2016 11 11 Priimta 2017 01 20 RAMUNĖ VASKELAITĖ [email protected] BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204