Akademinei dabartinės latvių literatūrinės kalbos gramatikai pasirodžius

Lensteino (Bielenstein) ir másik a lett to nyelvtanokat tekinti.” A helyzet az utolsó évtizedekben megváltozott. 1922 m. a lett nyelvtan történetében olyan, számunkra még gyorsan ne elérhető csúcs emelkedik ki, mint Jānis Endzelīns „Lettische Grammatik“, 1938 m. Megjelento ik magának a szerzőnek a un „Latviešu valodas skaijas formas” című műve. 1951 m. a nagy részét J. A lett nyelven, su Endzelīns nyelvtanát kiegészítésekkel kiadva, a lettek immár a mai irodalmi nyelv ir akadémiai nyelvtanának első kötetét is megkapták®. | E kötet megjelenése több év — Lettország TSZK Tudományos Akadémiája Nyelvés ir Irodalomtudományi Intézete Nyelvtani Osztálya kollektívájának megfeszített munkájának eredménye. A mű szerzői: A. Ahero, A. Bergmane, A. Blinkena, R. Grabis, M. Lepika, R. Melbikse, A. Mikelsonė, T. Puorytė, M. Saulė-Sleinė. Szerkesztőbizottság: A. Bergmane, R. Grabis, Lepika, M. Szokolas E. (felelős szerkesztő). A nyelvtan megírásának legnagyobb terhe a kiváló érdemes Lett SZSZK kulturális dolgozójára, R. Grabisra hárult, aki nemcsak ne egyes fejezeteket írt és szerkesztett, hanem ir az egész nyelvtankészítési munkafolyamatot is vezette. A nyelvtani kézirat már elkészült 1956 m. Tų őszén került sor e kézirat megvitatására, amelyen be Lettország SZSZK-ja Tudományos Akadémiája Nyelvés ir Irodalomtudományi Intézetének munkatársai mellett felsőoktatási intézmények oktatói, ir tanárok, újságírók és egyéb különféle társadalmi képviselők vettek részt. A ar kézirat megvitatásában közvetlen ir vagy közvetett módon néhány litván és észt nyelvész is részt vett. A nyelvtani kézirat megvitatása során számos vitatható kérdés és megoldatlan probléma merült fel. Többek között igen élesen vetődött fel a lett helyesírás reformjának kérdése. ir A helyesírási reform, a nehéz szerkesztői munka és néhány más akadály kissé ir késleltette a graIlyen terjedelmű, mai lett irodalmi nyelvtan most jelenik meg először. Ez csupán ne az első ilyen jellegű lett, de általában véve balti ir nyelvi nyelvtan. A mai nyelv fogalma ebben a nyelvtanban csupán az utóbbi ne évtizedek lett irodalmi nyelvét foglalja magában, hanem az irodalmi nyelv fejlődésének egész időszakát a XIX. század utolsó évtizedeitől (a nyelvtani kézirat megvitatása során egyesek, például prof. J. Loja, azt javasolták, hogy šį az időszakot a XIX. század közepével kezdjük) napjainkig. A nyelvtan rendkívül gazdag tényszerű nyelvi anyagra, a legjobb lett írók műveire — támaszkodik, a testvérekkel kezdve R. ir M. Kaudzītékkel, Apszīšu Jēkabsszal, Rūdolfs Blaumanissir zal, és a szovjet lett irodalom mestereivel befejezve. Felhasználja a ir népköltészetet, a tudományos prózát és a periodikát. Mivel a nyelvtan normatív jellegű, a nyelvjárási jelenségekkel kevéssé foglalkozik, többnyire csak olyan esetekben, amikor azok közvetlenül kapcsolódnak egyes su 1 A lett nyelv nyelvtanainak jellemzését illetően vö. R. Grūbis, Pūrskats par 17. gadsimta latviešu valodas gramatikūm. — Nyelvés un Irodalmi Intézet Írásai, 5, 205 — — 266, Rigában, 1955; R. Grisle, A 17. század grammatikkū ája mint a lett nyelv történetének — forrása, un Nyelvés Irodalmi Intézet Írásai, 7, 245—255, Rigában, 1958; R. Grisle, Réhehiizena nyelvtana un ellen to irányuló Einhorna-cikk. — Cikkgyűjtemény, amelyet dr. akadémikus professzornak, Jānisnak Endzelīnsnek, élete 85 un 65 a munkásévek emlékére, 479 —526, Rigū, J. 1959; Endzelins, Lett nyelvtan, Rigi, 22—23, 1951; J. Endzelins, Bevezetés a balti filológiába, 67 —68, Rigd, 1945; A. Bielenstein, A lett nyelv, 1, 20 —28, Berlin, 1863; J. Niedre, Lett irodalom, 1, 76—78, Riga, 1952. 2 A modern lett irodalmi nyelv grammatikája, fonetika, 1, morfológia, un Lett SZSZK Tudományos Akadémiájának Kiadója, Riga, az irodalmi 1959, 830 old. 326 nyelv tényei alapján. A jelenségek történeti tárgyalása meglehetősen összetett feladat volt a grammatika szerzői számára. A historizmus elemei nélkül aligha lehetett volna, úgy tűnik, megírni a mai lett nyelv terjedelmesebb grammatikáját. A historizmust e grammatika szerzői sem kerülhették el. A historizmus azonban nem valamiféle disszonancia a mai nyelv jelenségeivel, hanem ellenkezőleg, segít e jelenségek jobb megértésében. Ezzel a historizmussal elválaszthatatlanul összefüggnek a litván nyelv azon elemei is, amelyek segítenek megvilágítani a lett nyelv egyes tényeit. Ebből az alkalomból meg kell jegyezni, hogy a litván nyelv elemei, valamint a lett és a litván nyelv viszonyának kérdései számos korábbi lett nyelvtanban is megtalálhatók, egyes korábbi lett nyelvtanok szerzőinek pedig a litván és lett nyelv rokonságáról szóló fejtegetései rendkívül érdekesek, így nehéz megállni, hogy itt ne idézzük őket. ir be ir jų Íme már a XVIII. században Gothard Fridrich Stender ezt írta nyelvtanában: ,,Die Lett A nyelv a testvére a litvánnak. Nem csupán elnevezésük hasonlóságára hivatkozom, mivel Litwa, ahogyan a Litvánok Országot megnevezni, és Latwi, ahogy a A letteknek nevezettek meglehetősen hasonlóan hangzanak, hanem főként a Kettőjük egyetértése Nyelvek... Beyde Nyelvek, mind a Lett, mint a Litthauische, sind Abstimm­linge von der Slavonischen“®- O Christofas Harderis, papildydamas G. F. Stenderio gramatiką, dar įdomiau „išaiškina“ šį klausimą: ,,Nach dieser Hypothese liefle sich nun auch wohl erklūren, wie die littauische Egy nyelv a lett nővérének lehet. Ahogyan a A lettek eredetileg egy orosz Törzs voltak, a so litvánok egy lengyel nép. Még most is nagyon rokon az orosz és a lengyel nyelv: valószínűleg azoknak in Idők még inkább. Ha most feltételezzük, hogy valamelyik német törzs Nép itt mint kolónia telepedeso tt le, es ja csekély mértékben, azt is tovább feltételezve, hogy ezek a kolónia nem csupán a partja mentén Balti-tenwo gernek, amely a lettek laknak, megmaradt, hanem még mélyebbre a föld a zu litvánokhoz került legyen. Wo ők most az ő az orosszal keveredett nyelvből keletkezett a lett da Nyelv; ha wo azonban ezeket a lengyellel keverték össze, létrejött a litván.““*. da A. Bylenstein, aki grammatikájában áttekintést adott a lett grammatikákról, e grammatikák hiányosságaként említi, hogy szerzőik nem jų hasonlították össze a lett nyelv tényeit a litván és a su szláv nyelvek ir tényeivel („...a gyümölcsöző összehasonlítást a litván és a szláv nyelvekkel többnyire teljesen elmulasztja“*). Magának A. Bylenstein grammatikájának természetesen nem lehet ezt bo 3 Lettische Grammatik, verfasset von Gotthard Friedrich Stender..., Zweyte Auflage... 9—10, Mitau, (A 1783. lett nyelv a litván nyelv testvérnyelve. Aš csak a ne cím hasonlóságára támaszkodom, arra, hogy Litva, ahogyan a litvánok a saját országukat nevezik, ir Latvi, ahogyan a letteket nevezik, meglehetősen hasonlóan hangzik, azonban a legfontosabb a két nyelv megfelelése... Mindkét nyelv, mind a Az istvī, mind a ir litván a szláv nyelvek leszármazottai.) t Megjegyzések és A lett zu kiegészítései Grammatikájának úrnak prépostnak Christoph Harder, második és bővített kiadás, 10—11, Mitau, 1809. (Hogyan lehet a litván nyelv a lett nyelv testvérnyelve, e hipotézis alapján a következőképpen magyarázható. ir Ahogyan a lettek iš kezdetben orosz eredetűek voltak, úgy a litvánok lengyel nép voltak. Az orosz és a ir lengyel nyelv még ma is ir nagyon rokon egymással: azokban az időkben bizonyára még rokonabbak voltak. Feltételezve, hogy itt valamelyik német néptörzs kolóniaként telepedett le, nem nehéz elgondolni, hogy a kolónia ši csak ne a Balti-tenger partvidékén maradt, ahol a lettek élnek, a litván terület ir belsejébe į azonban továbbnyomult. Ahol nyelvüket az orosz nyelvvel su keverték össze, ott lett nyelv alakult ki, ahol pedig o a su lengyellel, — ott a litván nyelv.) 5 A. Bielenstein, Die lettische Sprache, 1, 28, Berlin, 1863. 327 A 44. oldalon a keskeny e, č használatáról nem teljesen pontosan fogalmaznak: „+, vedu (no senūka vežu), metu (no sendka mešu) u. c.“ Az olvasó úgy értheti, hogy a lett vedu < vefu, vagyis du < Zu stb. A 106. oldalon az -emis képzős főnevek tárgyalásakor a kermenis szó is szerepel, és megmagyarázzák, hogy ez az óporosz nyelvből (kermens) kölcsönzött szó. A lett nyelv történetével jobban meg nem ismerkedett olvasó arra gondolhat, hogy a lettek ezt a szót a poroszból vették át, holott a lett nyelvbe Atis Kronvaldas vezette be (1837-ben — már több évszázaddal a porosz nyelv kihalása után. A 424. oldalon megállapítják, hogy az a szó (pamatvirds), amelyből a pilns melléknév származik, kihalt, a 155. oldalon pedig ez áll: „piltuvis (blakus verbam pilt ar nozimi „klūt pilnam“)“. 1875), po Taigi visiškai neaiškus žožių pilns pilt ir ryšys. Liet. visas reikia kirčiuoti visas, o ne visas (531 psl.), o sen. pr. vissa (531 psl.) teisingiau rašyti wissa. Reikia rašyti visi} geridusias, visij—geridusias psl. ). ne (465 Lat. jd-, kurio pagalba sudaroma reikiamybės nuosaka (vajadzibas izteiksme), J. Endzelyno nuomone®, yra veikiausiai (laikam!) senoji jo-kamienio įvardžio genetyvo ir ablatyvo bendroji forma, o ne genetyvo ir datyvo, kaip nurodoma gramatikoje psl. ). (615 704 psl., gal būt, per drąsiai teigiama, kad prieveiksmis vakar kilęs iš vienaskaitos lokatyvo®. Taip pat visai neaišku, kodėl kai kurių literatūrinių paminklų gramatikos tekste cituojami keli leidimai, pavyzdžiui: Kaudz. 1 —Mžčrnieku laiki, Rigi, 1913; Kaudz. 2 —Mžčrnieku laiki, Rigd, 1949; Kaudz. 3 —Mērnieku laiki, Rīga, 1954 arba V. L. 3 —Zvejnieka dēls, Rīga, 1947; V. L. 12 —Zvejnieka dēls, Rīga, 1956 ir t. t. Vis dėlto vienas iš leidimų turėtų būti autentiškiausias, todėl reikėtų jį cituoti. Latvių kalbos specialistai, su dideliu susidomėjimu sutikę naująją gramatiką, be abejo, ją kruopščiai išnagrinės, iškels gerąsias puses, nurodys trūkumus, ras netikslumų, tačiau jau ir dabar jį galima pasakyti, kad minėtasis veikalas yra labai reikšmingas puslapis latvių kalbos gramatikų istorijoje, ir kuklūs, tik petitu ir tai ne tituliniame puslapyje pasirašę šios gramatikos autoriai nusipelno labai teigiamo įvertinimo. 8 J. Endzelins, Latvių kalbos gramatika, 886, Ryga, 1951. * Plg. K. Būga, Rinktiniai raštai, sudarė Z. Zinkevičius, 2, 183, Vilnius, 1959; K. Ulvydas, Lietuvių kalbotyros klausimai, 2, 82, Vilnius, 1959,