J. Jablonskis – lietuvių literatūrinės kalbos ugdytojas

Ll -E-TOU5-- V-1-1 K.A4-L-B:- O.-T.-Y. ROS KLAUSIMAIL. IV Li'T=E-T-- :U--V. O-8: T'S Ri: MO: KE 87 L IIA K'A DE-Mi1:.J A J. JABLONSKIS —LIETUVIŲ LITERATŪRINĖS KALBOS UGDYTOJAS! K. ULVYDAS XIX amž. paskutinieji ir XX amž. pirmieji dešimtmečiai lietuvių literatūrinės kalbos istorijoje yra nepaprastai reikšmingi: tuo metu intensyviausiai vyko ir galutinai pasibaigė lietuvių nacijos ir nacionalinės kalbos formavimosi procesas, lietuvių literatūrinė kalba, pradėjusi savo raidos kelią dar XVI amž. viduryje, tuo metu pakilo į naują, nacionalinės kalbos pakopą, prasidėjo naujas, nacionalinės lietuvių literatūrinės kalbos raidos etapas. J. Jablonskis lietuvių nacionalinės literatūrinės kalbos formavimosi istorijoje iš kalbininkų užima pačią žymiausią vietą. A litván nyelv kultúrájáért és a litván nyelvtudományért szerzett érdemei oly jelentősek és nagyok, hogy megvilágításukhoz részletes monografikus kutatásokra lenne szükség. Nem véletlenül nevezték gyakran a litván irodalmi nyelv atyjának, legnagyobb fejlesztőjének. És valóban, egész alkotói tevékenysége az egyetemi tanulmányok éveitől kezdve élete utolsó leheletéig a litván irodalmi nyelv megújításának és fejlesztésének, valamint a litván nyelvtudomány előmozdításának volt szentelve. 1860. december 30-án született Kubiliai faluban, K. Naumiestis közelében, litván parasztcsaládban; csecsemőkorát és kisgyermekkorát szülőhelyén töltötte, 12 és 17 éves kora között (legalábbis a nyári szünidők idején) pedig itt élt Meištai-ban, közvetlenül K. Naumiestis mellett, később a szünidőkre hazautazott Rygiškiai-ba, Griškabūdis környékére, ahol szülei gazdaságot vásároltak. A Rygiškiai falu nevéből származott ir J. Jablonskis gyakran használt álneve — Rygiškių Jonas. i Vagyis J. Jablonskis már a legelső szavakat azon a nyelvjárásta on mondta ki, amelynek alapjából a történelem folyamán a nemzeti litván irodalmi nyelvnek kellett kialakulnia. A déli aukštaičiai nyugatiak, vagyis a suvalkiaiak anyanyelvi nyelvjárásától J. Jablonskis egész életében nem iš távolodott el; ebből merített p leginkább anyagot minden, nyelvgyakorlati tudományir os munkájához. Hogy még inkább kirajzolódjon J. Jablonskisnak, a még gyermek-iir fjú korú fiúnak jellemszilárdsága, fontos felidézni a korabeli litván nyelv és a litván ir nyelvtudomány helyzetét. ! Rövidített előadás, amelyet 1960 m. decemberben olvastak fel 24 d. Litvánia TSR A Tudományos Akadémia Litván Nyelv és Irodalom ir Intézete által rendezett, ... szentelt tudományos konferencián J. Jablonskis 100 születésének évfordulója alkalmából. Az urak, ellengyelesedett papok, a ir városlakók nagy része által elfeledett és megvetett, a cári hatalom ir által üldözött és felszámolt litván nyelv csak a ir szalmatetős kunyhóban csendült fel. Itt ősidők óta a dolgozó ember életének nehéz lépteit kísérték, megkönnyítve azokat, a dallamos és álmodozó népdalok, amelyek felemelték a dolgozó emberek ir lelkét, és reményt öntöttek beléjük, hogy jobb és derűsebb életet érjenek meg; Itt a hosszú téli estéken, gyakran csak égő faforgáccsal világítva, mesélték a legfantasztikusabb meséket, adták fel a legképszerűbb találós kérdéseket, és felcsendült a népi szellemesség kimeríthetetlen tárháza. Rendkívül kevés iskola volt, bennük nem ir tanítottak litván nyelven. Csak Marijampolė (ma Kapsukas) gimnáziumában (amelyet J. Jablonskis 1881-ben végzett) a cári hatalom, hogy a tanuló litván gyermekeket eltávolítsa a lengyel befolyástól, fakultatívan engedélyezte heti egy litván nyelvóra oktatását is. Noha J. Jablonskis gyermekés ifjúkorában már megjelentek a litván szépirodalom olyan jelentős klasszikusainak művei, mint K. Donelaitis halhatatlan „Metai” című műve, A. Baranauskas „Anykščių šilelis” című műve, M. Valančius „Palangos Juzė" és mások. mindez ir azonban még oly csekély mértékben volt elterjedve, és oly nehezen volt hozzáférhető és beszerezhető, hogy szó sem lehetett e művek ifjú J. Jablonskisra gyakorolt hatásáról. Mivel fiatal korában kevés volt számára hozzáférhető és beszerezhető, ezek hatásáról nem is beszélhetünk. Nyugat-Európában a litván nyelvet A. Schleicher tette híressé, aki 1856-ban megírta a litván nyelv első tudományos nyelvtanát. Pontosan 20 évvel később, azaz 1876-ban (amikor J. Jablonskis gimnáziumban tanult), F. Kuršaitis adta ki a litván nyelv részletes és rendkívül gondosan megírt nyelvtanát. A litván nyelvre mint a kutatás egyik legfontosabb és legaktuálisabb tárgyára nemcsak Nyugat-Európa legkiválóbb, hanem Oroszország nyelvészei is figyeltek — az indoeurópai vagy a szláv nyelvek összehasonlító-történeti tudományának olyan képviselői, mint A. Potebnya, F. Fortunatov, I. Baudouin de Courtenay, valamivel később A. Sahmatov és mások. Maguk közül a litvánok közül az anyanyelv tanulmányozásába leginkább A. Baranauskas és tanítványa, a fenomenális nyelvész, K. Jaunius kapcsolódott be. Mindezt szem előtt tartva nem szabad megfeledkezni arról, hogy a cári reakció minden litván nemzeti megnyilvánulást elfojtott; már a litván betűkkel nyomtatott litván könyvek olvasását is súlyos politikai bűncselekménynek tekintették, amelyért a legszigorúbban büntettek. Az egyház a népre ráerőltette azt a nyelvet, amelyen a „Broma, atverta ing viečnastį”, a „Živatai šventųjų”, a „Pekla”, a kantičkák és más egyházi könyvek íródtak. És ez még a legjobb esetben volt így, mert egyébként Litvánia számos vidékén, különösen Közép-, Keletés Délkelet-Litvániában, mindenekelőtt talán a Vilniusi vidéken, a papok nagy része teljesen elpolonizálódott, és litvánul semmilyen kapcsolatot nem tudott fenntartani a „néppel”; a népet itt erőszakkal elpolonizálták, nemzeti öntudatát elfojtották. Még magában a marijampolėi gimnáziumban is, amely egyébként jelentős kulturális központ volt Litvániában, reakciós szellem uralkodott, meggyökeresedett a lengyel burzsoá nacionalizmus és sovinizmus. Sok litván parasztgyermek kezdte szégyellni szülei ir jų nyelvét, idővel pedig teljesen megtagadták nemzetiségüket és anyanyelvüket. 6 Érthető, hogy J. Jablonskis már fiatalon szilárd jellemet fejlesztett ki, és komolyan tekintett az életre. Szülei és rokonai unszolására nem lépett be a papneveldébe, hanem tanulni kezdett. A moszkvai egyetemen klasszika-filológiát tanult, abban a reményben, hogy az egyetem elvégzése után tanári állást kap Litvániában. Ha a gimnáziumban tanulva még el is bűvölték T. Narbutt, A. Mickiewicz és I. Kraszewski romantikus nézetei Litvániáról, és néha önmagát is olyan típusú litvánnak tartotta, akit a közismert régi formula – gente lituanus, natione polonus – jellemez a legjobban, akkor a moszkvai egyetemen tanulva, a haladó orosz professzorok nevelő hatása alatt és az egyetem egészséges, alkotó légkörében, továbbá a kibontakozó litván nemzeti mozgalom hatására végleg elhatározta, hogy minden erejét a litván kultúra felemelésének szenteli; ezért, miután 1885-ben megkapta diplomáját, visszatért Litvániába, abban a reményben, hogy itt bekapcsolódhat a népművelés munkájába. Ám az egyetem befejezésével kezdetét vette a viharos, tartalmas és alkotó J. Jablonskis élete, amely tele volt nélkülözéssel, fájdalommal, ir csalódásouž kkal, szenvedésekkel, a küzdelem fényét és a tudományt. Tanári állást csak néhány po évre kapott, de nem Litvániában, ahogy álmodta, hanem Lettországban — a mintaui gimnáziumban. A cári hatóságoknak nem tetszett, ezért még távolabb helyezték Litvániától — į Tallinba. Oroszország Tudományos Akadémiája megbízta korának legnagyobb és legjelentősebb litván lexikográfiai munkája — A. Juška szótárának szerkesztésével. A szótári ir anyag ellenőrzése és kitöltése közben a nyári vakáció idején hazautazott tu į Litvániába. 1900 m. nyáron, Litvániában élve együtt su P. Avižonisszal megírta a „Litván nyelvtant”, amely megjelenéséiš vel hatalmas 1901 m. ir szerepet játszott a litván irodalmi nyelv történetében. Csak azért, mert a cári csendőrök kezébe į került egy palangai orvosnak, L. Vaineikisnek a litván forradalmi mozgalom egyik neves vezetőjéhez írt levelében V. Mickevičius-Kapsukas számára megemlítették, hogy J. Jablonskinál állítólag litván könyveket lehet kapni, elbocsátják a munkából, a következő évben pedig iš Litvániától o távolabbra száműzik. Litvániától. Apjával su együtt a į száműzetésbe megy ir az idősebb fiú, aki (1960 évben halt meg Litván SZSZK MA akadémikusa Konstantinas Jablonskis). A család többi tagja maradt Litvániában. Száműzték J. Jablonski Pszkovban telepedett le. Megjegyzendő, hogy száműzetésében, akárcsak korábban a tallinni egyetemen továbbra is érezte a ir haladó orosz tudósok támogatását: ir Oroszországéval kapcsolatosan címkézett adatokat használva. Továbbá gondoskodjon az orosz nyelvű forrásokról.「Rusijos」 Oroszországának magyar fordítása: Oroszország. notes Tudományok Akadémia, akadémikusok F. Fortunatov ir A. és Šachmatov gondozásában, už A. a Juška-szótár szerkesztését rábízta po 100 rubel havi fizetésének. Ugyanaz a Oroszország Tudományok Az Akadémia kieszközölte számára iš az engedélyt, hogy visszatérjen a száműzetésből į Litvániába. 1903 m. Šiauliaiban telepedett le. Átköltözve 1904 m. su családjával į Vilniusba, J. Jablonskis megpróbált bekapcsolódni į a sajtómunkába, de a burzsoá kiadók által kizsákmányolva nem tudta eltartani nė családját, ezért egy ideig litván nyelvet tanított a vilniusi gimnáziumokban, už šį munkáját csak a társadalom által gyűjtött csekély segélyekből fenntartva. Később szabadúszó tanárként telepedett le a Panevėžysi tanítóképző jų szemináriumban, ahol litván nyelvet tanított. Az igazgató intrikái miatt el kellett költöznie į Bresztbe, ahol rendes állású latin nyelvtanári helyet kapott. Itt, amikor egészségi állapota teljesen megromlott, krónikus vesebetegsége pedig súlyosbodott, átköltözött į Gardnóba. 1911 m. kiadott egy másik, rendkívül jelentős nyelvtani művet — 7 „A litván nyelv szintaxisát“. Az első világháború kitörésekor egy ideig dolgozott Veližben, Vityebszki kormányzóságban, később — Voronyezsben, ahová sok litván, különösen diákok evakuálták magukat. Itt a betegség már annyira előrehaladt és ir jį lebénította, hogy nem tudott járni ir į az órákra kis kocsival járt. A litván nyelv tanítása közben más tanárokkal együtt su összeállította a „Vargo mokyklai” című olvasókönyv két részét, be ezenkívül kiadta „Helyesírásunkair t” és más nyelvészeti munkákat. 1918 m. nyáron J. Jablonskis visszatért į Litvániát ir letelepedett Vilniusban, ahol továbbra is garázdálkodtak a német megszállók. A betegség által be legyötörve, vagyon nélkül ismét egy nélkülöző su családba került. Azonban fél év sem nė telt el, és Litvániábir an kikiáltották a Tanácshatalmat. Kommunista Párt ir Ideiglenes Tarybų A litván forradalmi kormány, figyelembe véve J. A litván nemzet kultúrájához és tudományához fűződő ir érdemeiért Jablonskinak jelentős egyszeri segélyt és állandó ir fizetést ítéltek meg. Vilniusban élve kiadta a 1918 m. nagyobb terjedelmű „Litván nyelvtan” című művet. Ám nem sokáig örülhetett az így kialakított munkakörülményeknek. A szovjet hatalmat Litvániában elfojtották. 1919 m. nyáron iš Vilniusi J. Jablonskis átköltözött į Kaunasba, ahol litván nyelvet tanított a tanítóképző o 1922 m. tanfolyamokon, és megválasztották az újonnan alapított Kaunasi Egyetem Bölcsészettudományi Karának tiszteletbeli professzorává. Bár ir betegsége teljesen kerekesszékhez kötötte, nem elégedett meg a tiszteletbeli professzori címmel: ameddig csak tudott, litván o, irodalmi nyelvi kurzust tanított a hallgatóknak. Amikor már nem tudta nė irányítani a tollat, gondolatait másoknak diktálta. Annak ellenére, ir hogy nehéz körülmények között dolgozott és súlyosan betegeskedett, J. Jablonskis Kaunasban 1922 m. kiadta a terjedelmes „A litván nyelv grammatikáját“, 1925 m. — „A litván nyelv tankönyvét a középiskolák első osztályai számára“, 1928 m.— „A névutós ir eseteket". Be E munkák mellett J. Jablonskis élete utolsó éveiben tovább folytatta még 1883 m. megkezdett termékeny sajtómunkáját: számos cikket írt és jelentetett ir meg a nyelvművelés, a nyelvtudomány, a társadalmi élet különböző kérdéseiről, valamint irodalmi és pedagógiai témájú könyvismertetéseket. ir ir Meghalt J. Jablonskis 1930 m. február 23 d. Kaunasban, vagyont, házakat és birtokokat nem hagyva családjára, csak munkáival állítva magának el nem múló emlékművet. Jo özvegyasszonynak A Kaunasi Egyetem vezetősége csak nagy su erőfeszítések árán tudott megélhetési segélyt kieszközölni. A legnagyobb, ir legjelentősebb J. Jablonskis írásos hagyatékának nagyobb része a művek ötkötetes? jo ir válogatott művek kétkötetes® kiadásának formájában jelent meg. A másik rész, például : „A litván nyelv tankönyve a középiskolák első osztályai számára”, olvasmányok ,, A „Nélkülözés iskolája” c., „A I ir II föld rövid leírása”, „Mesék”, „A társadalom élősködői”, „A félelmetes óriás”, „A barlanglakó ember”, „Néhány tanulói fordítás” és a fordítások és munkák egész sora?, amelyek megkövetelték iš J. Jablonskis sok időt és erőt, ir itt nejnė 2 Jablonskis írásai (szerkesztette J. Balčikonis), 1—5, Kaunas, 8J, 1932—1936. Jablonskis, Válogatott írások (összeállította J. Palionis), 1—2, Vilnius, 4 1957—1959. J, Jablonskis munkáinak bibliográfiáját lásd: „Archivum philologic1931. . 8 um”, 2, 15—37, Kaunas, folyamatosan jelenik meg. Jablonskis a szöveg kollektív fordítását és annak a tanulókkal az osztályban vagy az előadóteremben való megvitatását választotta a nyelvoktatás egyik eszközéül. Bár e fordítások egy része tartalmi szempontból mára már jócskán elavulhatott, annak idején nagy jelentőségük volt a litván irodalmi nyelv fejlesztésében, valamint helyesírási, morfológiai és szintaktikai normáinak megszilárdításában; Nyelvi szempontból ma sem veszítették el jelentőségüket, ezért gyakran még csak össze sem lehet hasonlítani őket sok más fordító egyszerű fordításaival. J. Jablonskis élete során számos olyan nyelvi munkát végzett, amelynek a litván irodalmi nyelv fejlesztésében nagy jelentősége volt, s amelyet sem kötetekben, sem oldalakban vagy ívekben nem lehet kifejezni. Itt mindennapi tanácsadására, sokéves, termékeny pedagógiai tevékenységére gondolunk, amely különösen sok egészséget és erőt követelt tőle. Most, amikor száz év telt el J. Jablonskis születése és több mint 30 év halála óta, úgy áll előttünk, mint nemcsak a litván irodalmi nyelv, hanem a litván nép kultúrtörténetének egyik legnagyobb személyisége. Ha felidézzük állandó, erőszakos egyik városból a másikba való áthelyezését, száműzetését, üldöztetését, a mindennapi kenyérért folytatott, nehéz, egészségét valósággal tönkretevő küzdelmét, a sok éven át egészen haláláig előrehaladó betegségét, és mindezzel együtt tekintetbe vesszük a litván irodalmi nyelv fejlesztése és a litván nemzeti kultúra felemelése terén kifejtett hatalmas munkásságát, valóban csodálkoznunk kell, honnan merített ilyen korán testében megfáradva és teljesen legyengülve munkájához annyi megtörhetetlen akaratot, energiát, önfeláldozást és lelki erőt, mi ösztönözte egész életében arra az elhatározásra, hogy a litván irodalmi nyelv és a litván nyelvtudomány fejlesztésén dolgozzék. Egész nehéz, de nemes élete, egész munkássága azt mutatja, hogy semmit sem becsült és szeretett jobban, mint az igazságot a tudományban és szülőföldjét, annak népét. A szülőföld és annak népe iránti szeretet erkölcsi erőt adott neki ahhoz, hogy – amint maga írta – harcoljon a kizsákmányolt nép kenyeréért, világosságáért és szabadságáért. Ez a szeretet személyiségének annyi emberi fényt, nemességet és vonzerőt is adott, hogy ezen mindenki csodálkozott, aki közelebbi kapcsolatba került vele, és ma is csodálkozik rajta mindenki, aki akár csak valamelyest megismerkedik életével és munkásságával. J. Jablonskis társadalmi tevékenysége során nem azonosult egyetlen burzsoá párttal sem, amelyekből az ő idejében már nem volt hiány. Ám a korabeli értelmiségiek jó részéhez hasonlóan társadalmi-politikai nézeteinek korlátozottsága miatt sem az osztályharc, sem a dolgozó emberek forradalmi mozgalmának jelentőségét nem értette meg. Őszintén hitte, hogy a népet pusztán az oktatás színvonalának emelésével boldoggá lehet tenni.. J. Jablonskis személyiségét jellemezve még hozzá kell tenni, hogy nemcsak anyanyelvét és népét szerette, hanem más népek nyelveit, az e nyelveken beszélő embereket és kultúrájukat is. Nagy tisztelettel nyilatkoznak róla nemcsak egykori litván tanítványai, hanem más népek képviselői is. J. Jablonskis a maga részéről rendkívül tisztelettel nyilatkozott a Moszkvai Egyetemen tanító professzorairól — a legkiválóbb orosz nyelvészekről, F. Fortunatov akadémikusról és különösen T. Korš professzorról. Hálás volt nekik a litván nyelv megbecsüléséért és azért, hogy ösztönözték annak művelésére és kutatására való odaadását. 9 „Ugyanakkor nagyra értékelte az orosz nyelvészetet, irodalmat és a haladó orosz kultúrát. Az orosz nyelvészet segítette őt abban is, hogy lituanistává formálódjon. J. Jablonskis nyelvészeti munkáinak legfontosabb forrása, valamint az általa fejlesztett nemzeti irodalmi nyelv normáinak kritériuma a nép beszélt nyelve volt. Ezt ő maga már első nyelvtanának előszavában világosan megfogalmazza a következő szavakkal:,,.. az az író, aki nyelvkönyvet akar összeállítani, köteles alaposan megvizsgálni a beszélt nyelvet, mert az írott, vagyis az irodalmi nyelvet csak annak törvényeire kellene alapozni... amikor az emberek nyelvét és az írók műveit használjuk, nagyon óvatosnak kell lennünk: a nyelvtannak ezekből a művekből csak olyan apróságokat kell átvennie, amelyek közvetlenül az emberek nyelvéből származnak és e nyelv törvényein alapulnak. És amikor a nép nyelvét nyelvtani célokra használjuk, óvatosnak kell lennünk: nemzetünk ősidők óta mindenféle idegen hatást szenvedett el, amelyek alaposan megrontották a nemzet nyelvét is. Röviden szólva, magában a nép nyelvében is sok minden idegen nyelveken alapul: az idegen nyelvekből nemcsak számos idegen szó tört be nyelvünkbe, hanem számos olyan jelenség is, amelyek teljesen beszennyezik népünk nyelvét. Így a valóban litván szavak és jelenségek mellett, amelyeket az emberek ősidők óta használnak, beszélt nyelvünkben sok szemét is található. Ezt a szemetet el kell tudni választani a gabonától, mert a nyelvtannak csak a nép nyelvének gabonáját kell felhasználnia“*. A nemzeti litván irodalmi nyelv alapját, valamint a nyelvjárások és az irodalmi nyelv viszonyát J. Jablonskis így határozza meg: „Az írott nyelv igazságait mindig valamelyik egyetlen nyelvjárás szerzi meg; a többi nyelvjárás csupán a maga legjobb apróságaival gazdagítja... Ha az írott nyelvjárásból hiányzik egy olyan szó, amely csak más nyelvjárásokból ismert, az írónak használnia kell ezt a szót, függetlenül attól, hogy hol találja meg; ha az írott nyelvjárásban nincsenek meg bizonyos, más nyelvjárásokban használt, valóban litván jelenségek, az írónak a többi nyelvjárásból kell merítenie; ha az írónak tudomása van arról, hogy az általa használt szót szinte mindenütt másképpen fogják érteni, amennyire csak lehet, alkalmazkodnia kell az olvasókhoz, és mindig ügyelnie kell arra, hogy a többség megértse. Ha így járunk el a többi nyelvjárással is, és „egy” nyelvjárásban írunk, remélhetjük, hogy az írás nyelvjárását az olvasók megértik, és elnyeri az összes „irodalmi nyelvi” igazságot. Ennek a grammatikának a nyelve tehát „a suvalkijaiak köznyelvi nyelvjárása” lesz, de szükség esetén más nyelvjárásokkal is megerősítjük és alátámasztjuk““*. J. Jablonskis alkotó tevékenységének szinte egész időszaka egybeesett a nemzeti litván irodalmi nyelv kialakulásának időszakával. Így közvetlenül megfigyelhette a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának folyamatát, és aktívan részt vehetett benne. Nyelvészeti műveltségének, józan ítélőképességének és mély intuíciójának köszönhetően részvétele nagyon gyümölcsöző és jelentős volt. Természetesen nem szabad túlbecsülnünk J. Jablonskis szerepét, egyedüli litván nemzeti irodalminyelv-művelőnek, sőt – ahogyan néha nevezték – atyjának tekintve őt, de azért nem szabad elfelejtenünk, hogy Litvániában nem volt még egy ilyen energikus, ügyes, elméletileg ilyen kiválóan felkészült nyelvész, aki ilyen szeretettel végezte volna a litván nemzeti irodalmi nyelv művelésének munkáját. 5 Petras Kriaušaitis, Lietuviškos kalbos gramatika... 1, Tilžė, 1901. Ugyanott, 1—2. 10 nem volt. Ebben a tekintetben J. Jablonskis messze megelőzte a másik két kiváló litván nyelvészt — A. Baranauskast és K. Jauniust, akik képtelenek voltak átérezni a formálódó litván nemzet eleven és átfogó szükségleteit, és nem tudták ezeket összekapcsolni kutatómunkájukkal. Ebben az értelemben J. Jablonskivel még e kiváló négyes legfiatalabb képviselője, K. Būga sem vehette fel a versenyt. Miközben A. Baranauskas, különösen pedig K. Jaunius és K. Būga megostromolták a nyelvtudomány csúcsait, és következtetéseik újszerűségével, valamint eredetiségével ámulatba ejtették mind a nyugat-európai, mind az oroszországi nyelvtudomány tekintélyeit, J. Jablonskis a nemzeti litván irodalmi nyelv gyakorlatának legegyszerűbb mindennapi kérdéseivel foglalkozott, amelyek gyors, operatív és tudományosan megalapozott megoldásától nagymértékben függött a litván nemzeti irodalmi nyelv további fejlődésének útja, e nyelv tökéletesedése. A burzsoá kutatók J. Jablonskist néha eklektikus nyelvésznek nevezték. Megjegyzendő, hogy ez a jellemzés pontatlan és téves, mert miközben a különböző nyelvjárásokból és írásokból is összegyűjtötte, majd értelmezte a nyelvi tényeket, szigorú rendszert követett, mindig világos célt tűzött maga elé, és egész életében az irodalmi nyelvi normák ellenőrzésének egységes kritériumát alkalmazta — a romlatlan népi beszélt nyelvet. Bár munkájában mindenekelőtt a realitás és a gyakorlatiasság érvényesült, mégis pontatlan lenne őt csupán gyakorlati nyelvésznek nevezni, ahogyan ezt gyakran teszik. Igaz, ő a teljes litván irodalmi nyelv történetének legnagyobb és legtermékenyebb nyelvész gyakorlati szakembere; ezen a téren mindmáig senki sem mérhető hozzá, de ahogyan A. Juška valamennyi egyéni szerző közül a legjelentősebb litván lexikográfus volt és maradt, K. Jaunius — a legélesebb fonetikus és a fonetika szigorú rendszerezője, K. Būga — a legkiemelkedőbb összehasonlító történeti nyelvész, etimológus, akcentológus és lexikológus, úgy J. Jablonskis mindmáig felülmúlhatatlan szintaktikus. Vagyis ő nemcsak az irodalmi nyelv gyakorlati megteremtője, hanem elméleti szintaktikus is. Igaz, J. Jablonskis szintaktikai munkáit egyes nagyképűek és felfuvalkodottak eredetiség hiányával, a logikai és grammatikai kategóriák elhatárolásának elmulasztásával, az orosz nyelv szintaxisának elavult tankönyveihez való igazodással stb. vádolták és vádolják ma is. De ezeknek a fennhéjázóknak azt kell mondani, hogy ők, más, jobb körülmények között dolgozva, mégsem voltak képesek eredetibb szintaktikai munkákat írni, amelyekben ne keverednének össze a logika és a grammatika kérdései. A J. Jablonskis után megjelent litván nyelvi iskolai szintaxiskönyvek közül sok (M. Durié, P. Klimasé, Z. Kuzmickisé, P. Meškauskasé stb.), bár szerzőik az előszavakban és egyébként a cikkekben néha sokat beszéltek a szintaxis különféle elavult és új irányzatairól, a tankönyv szövegében pedig olyan fordulatokkal dobálóztak, mint: Korábban (például az egynemű mondatrészeket tartalmazó mondatokról) így vélekedtek.., a tudomány (valamilyen elvont, meghatározatlan „tudomány- ”!) bebizonyította, hogy másképpen van, és így tovább — nem mások, mint J. Jablonskis szintaktikai munkáinak átdolgozásai, amelyekben többnyire még ugyanazt az illusztrációs anyagot is megismételték — J. Jablonskis által összegyűjtött ugyanazokat a nyelvi példákat. Nyugodtan kijelenthető, hogy J. Jablonskis valamennyi külön könyvként megjelent nyelvtani munkája napjainkig megőrizte, ha nem is mindig gyakorlati, de legalább elméleti és történeti értékét. J. Jablonskis teljes írásos hagyatékában a nyelvtani munkák foglalják el a legkiemelkedőbb helyet. 11 A litván irodalmi nyelv fejlesztésében nekik volt a legnagyobb jelentőségük, mivel a legszélesebb körben használták, olvasták és dolgozták át őket. A gyakori jų átdolgozást és ir a hozzájuk való igazodást minden bizonnyal azzal kell magyarázni, hogy az egyik nė nem volt jų kellőképpen az iskola céljaira alkalmassá téve. A nem kreatív tanárnak valóban nehéz volt ezek alapján tanítania, különösen az alsóbb osztályokban. Nė az egyikben jų nincsenek semmiféle gyakorlatok, sem a ar tematikus-módszertani anyag elrendezésének szigorú rendszere. A tartalom tömörsége, a nyelv világossága és helyessége, a terminológia ir egységessége, valamint az egyszerűen klasszikusan ir kiválasztott példák miatt azonban sok éven át az anyanyelv tanításának és tanulásának nélkülözhetetlen eszközei voltak, mind az iskolában, mind általában az ir életben. Ők mind iš J. Jablonskis művei ir járultak hozzá a legnagyobb mértékben a litván irodalmi nyelv hangtani és helyesírási, morfológiai ir és mondattani ir normáinak elterjedéséhez és ir megszilárdításához. Hogy jobban megérezzük J. Jablonskis nyelvtani munkáinak progresszivitását, nyelvezetük világosságát és egyszerűségét lássuk csak abból, hogyan határozzák meg a főnevet 1. A. Baranauskas, 2. K. Jaunius és 3. J. Jablonskis. 1. „A főnév olyan szó, amely két szó összeolvadásából keletkezik: daikto-vardis, és egy szóvá alakul: daiktovardis. A főnév valamely dolog megnevezése vagy elnevezése. A dolgok egy része élő, amelyek saját akaratukból egyik helyről a másikra át tudnak helyeződni, mint például: ember, állat, madár, féreg és mások...; a többiek pedig élettelenek, amelyek saját akaratukból nem tudnak egyik helyről a másikra átmenni: fa, asztal, ház, nap, vas és mások... Vannak továbbá elgondolt, képzeletbeli dolgok is, mint például: Isten, lélek, angyal, szellem, hideg, türelem stb.” Ezek a dolgok megoszlanak: némelyek élők, mások pedig élettelenek. Élők: Isten, Angyal stb. Élettelenek: forróság, hideg, szeretet, igazság stb.”*. 2. „A főnév vagy létezésnév (nomen substantivum); ezt a felosztást. A szavak az érzékelhető és az érzékelhetetlen dolgok neveit jelölik, mint például: férfi, nő, ló, juh, fű, kő, szél, emlékezet stb.”8. if 3. „Azokat a szavakat, amelyek egy dolog nevét jelentik, főneveknek vagy dologneveknek nevezzük. A dolgok lehetnek élők (ember, állat, madár) és élettelenek (épület, vagy ház, föld, tó), láthatók (ember, föld) és láthatatlanok (Isten, értelem, emlékezet). Minden ilyen dolog neve főnév lesz"®. Bár az itt közölt idézetek forrásai a kiadás éve szerint alig különböznek, nyelvük és helyesírásuk azonban nagyon is eltérő. Igaz, ezek a források inkább a megírás éve szerint különböznek, de véleményem szerint ez sem határozza meg nyelvi különbségeiket. Már ezek a rövidke idézetek is azt mutatják, hogy számunkra a legegyszerűbb és legkönnyebben hozzáférhető J. Jablonskis könyvének nyelve, noha ez a könyv, mint tudjuk, egy nagy sietséggel végzett munka eredménye: mindössze egy nyár alatt íródott, P. Avižonis rövid nyelvtankönyvének kézirata alapján. 7 Kalbomokslis 1étuviszkos kalbos, iszdūtas per LL Tilžėje 1896, 22. 8 K. 51Bnnc, I pavuMarHukKa JIKTOBCKOTO $3blKa, JIKHTOBCKHH OpHrHHAaJI RH pycCCKHŪ nepeBoA, 47, Ilerporpan, 1908—1916 (liet. dalis). ® Petras Kriaušaitis, Lietuviškos kalbos gramatika, 8, Tilžėje, 1901. 12 J. Jablonskis nagy előnye (más nyelvészekkel összehasonlítva) abban rejlik, hogy munkájában képes volt elkülöníteni és kiemelni azt, ami a litván nemzeti irodalmi nyelv fejlődésének folyamatában progresszív és életerős volt. Igyekezett azonnal feltárni és megszüntetni a folyamat minden akadályát. Megértette, hogy a nyelvtani és egyházi írások zsargonnal teli nyelve, amelyet az egyháziak évszázadokon át erőltettek a népre, semmiképpen sem vehető a nemzeti litván irodalmi nyelv alapjául. A zsargonokkal szennyezett egyházi írásnyelv elemei különösen nagy számban fordultak elő a XIX. század végi és a XX. század eleji klerikális sajtóban. A burzsoá liberális sajtó nyelve sem volt aranyból. Bár a déli aukštaitiszek nyugati (suvalkijai) nyelvjárására irányult, mégis nagyfokú felügyeletre és tökéletesítésre szorult. Még hemzsegett benne az olyan szókincsbeli idegenszerűségektől vagy ügyetlen új képzésektől, mint a parėdkas, rėdytojas, rėdikas, tavoras, metturgis, nabašninkas, grekonis, rymionis, kritikavoti, ateitinė (jövő), apšviestūnas, tamsūnas, sandarbininkas, antgalvis, guodojimas, šėnavojimas, mokslinyčia (iskola), mokslainė (uo.), mokslinčius stb., valamint az olyan szintaktikai hibáktól és nehézkes szerkezetektől, mint az einu ant vakzalo, mokėjo ne brangiau trijų rublių, iš priežasties sausos vasaros, apsivedė latvėmis, tyčia ilgai tęsia su (énekelve), hogy ne engedjék a litvánoknak énekelni, meleg bundákban járkálnak, Radviliškis városában a malom vélemény szerint átadja magát, az anyanyelven ir t. t. Su ilyen nyelvi gyomokkal beszélni J. Jablonskis határozottan, mintegy fél évszázadon át küzdött. és, el kell ismerni, megtisztította a litván jų irodalmi nyelvet. Miután alaposan tanulmányozta a ir klasszikus és a szláv nyelveket, gyorsan és ir könnyen megérezte, mi az, amit a litván nyelvre az ország rákényszerített, mi idegen tőle, iš mi károsítja és torzítja nemzeti sajátosságát. ir Bár rendkívül ir nagyra értékelte az idegen hatásoktól meg nem rontott népi beszélt nyelvet, és az ir irodalmi nyelv ją normáinak mércéjéül tekintette, Jablonskis J. nem vetette el ir į a legjobb klasszikus litván — írók nyelvét. Különösen nagyra becsülte K. Donelaitist, S. DaukantasM. t, Valančiust, J. Žemaitėt, ir Biliūnast és más írókat. A szépirodalmi művek nyelve fontos forrása volt egyéb nyelvészeti munkáinak is. Į Kutató-gyakorlati ir munkájának forrásait nagyon kritikusan szemlélte, mindent ugyanazzal a mércével ellenőrizve: a kölcsönös hatásoktól megtisztíto- — tt népi beszélt nyelvvel. Élete során szívósan törekedett a litván irodalmi nyelv egységére és są tisztaságára, a nyelvgyakorlatban semmiféle anarchiát nem tűrt. ir ir Talán a valamivel to gyengébb nyelvészeti iš képzettségű emberek időnként szemére vetették a kitalált kánonokhoz való túl szigorú ragaszkodást, az irodalmi nyelvnek e kánonok ir általi túlzott megkötését. De ha figyelembe vesszük a to korabeli irodalmi nyelvi normák állandó változását ir és ingadozását, az ilyen J. Jablonskis-- féle szigorúságot csak progresszív jelenségnek tekinthetjük. Be jo A szigorú irányvonal nélkül aligha ar sikerült volna kiirtani a szókincs, a frazeológia és a mondattan ir olyan hibáit, mint a betvarkė (rendbontás), bedarbė (munkanélküliség), belaisvė (fogság), priparodyti, prisiųsti (atsiųsti), a sertések téli tartása, virš dešimties (tíznél több), įsitėmyti, skaityti kaltū, pirmsėdis, pénzt átadni a megadott cím szerint ką és még számos másat. ir Ha ezeket a hibákat nem irtották volna ki idejében, akkor valóban nehéz iš megmondani, hol „a litván irodalmi nyelv fejlődésének útja járt volna be. 13